春の火まつり Haru no himatsuri (Tavaszi Tűz Fesztivál)

Nojiko

Fukyo viselkedésére kelletlenül sóhajt. Nem akart civakodást abból, hogy ki tartsa meg Itoshit. Egyértelmű, hogy mindkettejük segítségére szükség van. Kicsit még hagyja a lánynak, hogy „egyedül” legyen a yashával. Nojiko ugyanis megtalálta a kardját. Kicsit lerázta róla a vért. Nem akart grimaszolni, de megcsapta a vér szaga. Sietősen elrakta a hüvelybe és magára kötötte úgy, hogy ne legyen útban. Majd később foglalkozik vele. Ezután erélyesebben megkéri Fukyot, hogy engedje őt is oda.
- Itoshinak is ez az érdeke!

A félsárkány segély kérően néz azokra, akik tudnának segíteni. A vértócsa egyre jobban gyűlik. ~ Le kellene fektetni? Vagy azzal jobban ártanánk? ~ Az elöljáró végre magához tért. A reakciójára a lány dühös lett, de leginkább elszomorodott. ~ Tényleg csak ennyit ért? Csak azért, mert yasha? ~ Végre Shiranui, majd Gawan Mo is megmozdult és helyretette kicsit a férfit és a tömeget. ~ Jobb lesz, ha minél előbb eltűnünk innen… ~ Reiji végre megérkezik. Nojiko szeretne megkönnyebbülni, hogy a fiú végre kap egy kis ellátást, hogy legalább el tudják vinni. A maszk alatti vérmennyiség láttán a félsárkány elsápad és a sírás kerülgeti. ~ Nem kellett volna engednem… Akkor nem lenne ilyen állapotban. ~ Reiji viselkedésére nem számít. Elönti a harag. Szerencsére képes moderálni magát.
- Elég! – sziszegi már-már ijesztően, egyenesen a férfi szemébe nézve.
Nem érdekli, mekkora onmyoji. Nem bánhat így a sérült barátjával!
- Inkább azt mondd meg, hogy hozhatjuk olyan állapotba, hogy békésebb helyre tudjuk vinni!

Nem sokkal később egy szekér érkezik. Reiji ismeri a tulajdonosát, elviszi őket. Az út során Nojiko végig Itoshi mellett van. Ha kell erélyesen rászól Fukyora, hogy ne marakodjon, neki is van hely. Fél füllel felfogja, hogy Shiranui barátjához mennek, de másra nem figyel. Ahogy hagyják el a falut valamelyest megkönnyebbül. Ugyanakkor egy gondolat bántja. ~ Nem minden szellem, yasha rossz és szeretném hinni, hogy együtt tudnának, együtt tudnánk élni az emberekkel. De lehet, hogy naiv vagyok? Hiába rendesek a yashák, szellemek? Eddig elég sok szempontból Aranjia-samának volt igaza és… sajnos tényleg egyre jobban megértem, miért nem kedveli… azaz miért gyűlöli az embereket. Ez így annyira nem igazságos… ~
Megérkeznek a házhoz. Nojiko szó nélkül nyúl Itoshiért, hogy Fukyoval bevihessék. Egy pillanatra eszébe jutott az erdei ösvény. Mikor egyedül vitte és Koji segített. ~ Tényleg elnézi, ahogy két lány cipekedik? Bizonyos szempontból jó, hogy hagy minket, meg… nos megértem, hogy Fukyoval nem akar összekülönbözni. De azért mégis. Áh, hagyjuk… Elbírjuk. Még jó, hogy egyikünk sem (tisztán) ember… ~

Leültetik Itoshit a nappaliban. Reiji velük tart, aminek örül.
- Fukyo-san, kérlek hozz vizet, hogy meg tudjuk tisztítani Itoshit a vértől!
Ha hisztizne, akkor jelentőségteljesen néz rá, illetve próbálja meggyőzni, hogy ez mennyire fontos. Nem tudja, hogy a szellem képes-e gyógyítani, de eddig inkább az jött le neki, hogy nem. Nojiko sem tud, így mondhatni jogos lenne Fukyo visszavágása, hogy menjen ő. De Nojiko nem volt hajlandó tágítani. ~ Tényleg nem tudom, mire vagyok még képes. Aranjia-sama vajon tudta, mit tudhatok még? Ha igen… miért nem mondta el? Lehet, hogy a sárkány véremből nem, de… anyám papnői voltából következhet a gyógyítás? ~ Más gondolat is volt, amin morfondírozhatott. ~ Reiji, aki sérült idejött segíteni. Gawan Mo meg Shiranui, akik igazán képesek gyógyítani meg ránk se hederítenek. Tudnak valamit? Várnak tőlünk, tőlem valamit? Vagy egyszerűen csak eskü és oldjuk meg? Bácsikám Itoshit már egyszer helyrehozta… Nem mintha meggondoltam volna magam, de… lehet, hogyha velük tartanék akkor nem is lenne okom attól tartani, hogy túlságosan védenének? Hanem bekerülnék a deity szintű dolgok közé és oldjam meg? Csak nem… Azért ez csak nem… És egyébként sem megyek velük… ~ Megrázza a fejét. Elszégyellte magát. ~ Elkalandoztál, Nojiko. Túl sötétek a gondolataim… Önállóságot fejlődést szeretnék, nem? Akármiről is van szó, nem érdekel. Gawan Mo alapvetően az az őssárkány, aki a legtöbbet teszi, úgy… mindenkiért… Kell lennie valami oknak… Mindegy… Ha rajtam múlik, Itoshi helyre fog jönni. Ha nekem ehhez meg kell tanulnom gyógyítani, akkor meg fogok. Egyébként mindig is szerettem volna… A makacsság őssárkányától származó makacsságomat most tudom majd kamatoztatni. Legalábbis… remélem… ~

Itoshi mellett térdel. Mély levegő, kifúj. Koncentrál. Felidézi Aranjia tanításait még kisebb korából. Mikor még a belső láváját kereste. Koncentrál, keresgél. Keresi azt a plusszt, ami a gyógyítás szikrája lehet. Itoshira figyel, a hátán van a keze. ~ Gyerünk, sikerülnie kell! Meg akarom menteni Itoshit! ~
Ha nem jár sikerrel kissé kelletlenül engedi le a kezét. Az onmyojihoz fordul.
- Reiji-san… meg lehet állapítani valakiről, hogy… meg van-e benne a gyógyítás képessége? Ha igen, hogyan? Én… képes vagyok rá?

Nojiko

A lavor víz kérdésköre meglepte. Azt hitte egyértelmű, hogy meleg kell… De ezek szerint nem mindenkinek…
Nojikonak kicsit rosszul esik, hogy az onmyoji kineveti, de az őszinte mosoly kárpótolja. Jól esik neki. Mégha utána a válasz kicsit gúnyos is. Itoshi vállon veregetésére csúnyán néz, de nem szól semmit. A többire aprót bólint. Egyet tudott érteni vele. De a bűntudat újra fellobban benne. Lehet meg is oldották volna a többiek, ha a félsárkány visszafogja a yashát. Hisz… lehet csak ő lett volna az egyetlen, akire valamennyire hallgat? ~ Nem… akkor és ott úgy láttam, még rám sem hallgatna és talán valaki erősebb személynek kellene rászólnia… Vagy ezzel csak le akarom vetni magamról a felelősséget? ~ Igyekszik elhessegetni a gondolatokat. Már megtörtént, nem tudnak vele mit csinálni. Most az a dolguk, hogy ellássák Itoshit. ~ Remélhetőleg tanult belőle… ~
- Őzike? – pislog meglepetten, mikor megkapja a tisztítás lehetőségét.
Nem számított ilyesmi becenévre. Valahol egész aranyosnak tartotta. Olyan hozzá illőnek. Főleg a szarvai miatt…

Nojiko hozzálátott a sebek tisztításához. Meglepően sok volt. Menet közben volt lehetősége kérdezni, aminek nagyon örült. Megkérdezte, hogy jól csinálja-e, mik a helyes technikák… Miből cseppentett a vízbe, hogyan lehet előállítani? A nála lévő gyógynövényekről is kérdezett, hátha van olyan dolog, amiről nem tud és hasznos lehet. Miket mihez érdemes használni… Meg még mindenfélét, ami csak a folyamat során eszébe jutott. Lelkes volt. Jól is ment, meg motiválta, hogy Reiji ilyen készséges. Persze az alap természetét nem tudta levetkőzni és néha odabiggyesztett egy kis gúnyt, de a lány ezeken túl tudott lépni. Ennyit el tud viselni a tanításért cserébe. A yasha vállán lévő sebet végül egy pókasszony varrta össze. A félsárkányt lenyűgözte az idézés, hogy a szellem így a rendelkezésére áll meg úgy az egész folyamat. Mikor az onmyoji azt mondja, hogy majd másnap megnézik a spirituális gyógyítási képességeit, lelkesen bólogat. Végre! Olyan közel van hozzá. Izgul, hogy fog-e menni és izgatott, hogy végre megtudhatja. Reméli, hogy képes rá. Itoshi mostani ellátása is örömmel töltötte el. Még ha hosszú és pepecs munka is volt.
- Teljes mértékben megfelel! Köszönöm, hogy tanítasz. – mosolyog rá hálásan – A mai is nagyon hasznos volt.
Mikor Itoshi eldől és Reiji megjegyzi, hogy hálátlan, Nojiko csúnyán néz rá.
- Naaaa… Eléggé megsérült. Biztos hálás és majd megköszöni később. Most hagyjuk pihenni… Ez rád is rád fér…
Picit hezitál, aztán csak megkérdezi.
- Reiji-san, érted tehetek valamit? Tudok valahogy segíteni? Sérülést ellátni vagy bármi másban?
Ha tud, akkor segít, de ha nem, akkor békén hagyja. Vagyis csak egy apró beszólás után.
- Mindjárt vacsora, úgyhogy ne aludj be, majd csak utána!
Kimegy a szobából, hogy pár perc múlva egy adag ágyneművel térjen vissza. Megkéri Norát, hogy segítsen neki Itoshit elhelyezni benne. Úgy gondolta, felesleges most átvinni másik szobába. Viszont nem akarta, hogy megfázzon. Vet egy pillantást Buborék-chanra is, akit az egyik polcra rakott le. Vígan elvan a kis bödönében. ~ Majd kell hoznom neki egy kis ennivalót, meg esetleg kicserélni a vizét. ~ Úgy döntött, nem zavartatja magát Fukyo miatt. Nem fog ártani Itoshinak. Ha végig ott van vele, akkor remélhetőleg, ha baj történne – ami remélhetőleg nem fog – tud szólni. ~ Bízom benne, hogy tisztában van azzal, hogy ne bújjon oda hozzá, nehogy fájjon neki. Majd ránézek, ha később is itt lesznek.

Tervezte, hogy ha itt végez, a konyhába is benéz, hátha kell még segítség. Az elején gyanúsan égett szagok értek el hozzájuk és aggódott, hogy mi folyik ott. De mivel jól elment az idő a sebkötözéssel, meg a konyhából kiszűrődő illatok végül kellő mértékben bíztatóvá váltak, így letett róla. ~ Elfáradtam… csak megoldják… ~
Nem tudta, mennyi ideje lehet még. ~ Jó ötlet vacsora előtt odamenni? Lehet mindjárt szólnak és akkor éppen megszakítanak minket… ~ Kicsit hezitált. Szeretett volna váltani néhány szót Kojival. Már nem haragudott rá. Illetve… a fiú úgy elvonult. Talán baj lehet…? Végül csak rászánta magát és odalépett hozzá.
- Nem zavarlak? – kérdezi egy apró mosollyal. Ha nem, akkor leül mellé. – Hogy vagy? Úgy elvonultál…
Itt vár egy kicsit, aztán folytatja.
- Ne haragudj, amiért gorombán viselkedtem veled.
Keresi a fiú tekintetét. Ha találkozik, Koji is láthatja rajta, hogy tényleg sajnálja.

Nojiko

A félsárkányt kissé meglepte, mennyire nem veszi fel a férfi gúnyolódását.
- Igen, pontosan úgy. Kétlem, hogy a fényviszonyok csalnák meg a szemem. De ha nem, hát nem.
A nekomata megjelenésére és produkciójára kissé rosszallóan csóválta a fejét. Valami kicsit eltört benne a nekomatákkal kapcsolatban. Olyan aranyosnak tűnt… Az is még mindig… de ez az iszákosság azért elvesz a bájából. A lánynak semmi kedve sem volt ehhez a jelenethez, meg egyébként is Itoshinak akart ágyneműt hozni, így el is indult keresgélni. Örült, hogy könnyen és gyorsan megtalálta, amit akart. Mire visszaért, a nekomata és Reiji már együtt iszogattak.
- Szóval ilyen esetekben belső fertőtlenítésre van szükség. Megjegyzem… - nehéz eldönteni, hogy be akart-e bizonyos szinten szólni, vagy komolyan, ártatlanul gondolja úgy, hogy ilyenkor így lehet segíteni.
Fukyot nem kellett kérni, azonnal jött segíteni. Nojiko látta, hogy rendezi a szellem lány a szálakat, de nem zavartatta magát miatta.

Koji éppen a kardjával foglalatoskodott, mikor odalépett. Noji érezte a feszültséget, de mivel a fiú hamar elcsomagolta a fegyvert, így az érzés is hamar tovaszállt.
Koji válaszára bólintott. Megkönnyebbült, hogy nem bántotta meg.
- Valóban így gondolom… De ugyanazzal az erővel én is megállíthattam volna… Nem vagyok biztos abban, hogy meg tudtuk volna fékezni. Magam részéről azért adtam oda a fegyverem, hogy kevésbé sérüljön… Majd a kardommal is kezdenem kell valamit… Elrepedt… Na de a lényeg, hogy… én is beláttam, hogy valószínűleg ugyanazért nem állítottátok meg, amiért én sem. Nincs már bennem neheztelés. Örülök, hogy nem bántottalak meg. És, hogy tisztázni tudtuk a történteket.
Kedvesen rámosolyog. Egy hosszú percig így nézik egymást. Volt az egészben valami mélység, amit a lány nem igazán tudott hova tenni. Élvezte a helyzetet, de valahogy… úgy érezte, mondania kellene valamit.
- Öhm… említetted, hogy… gondolkodtál… Min gondolkodtál?
Hirtelen ráeszmél, hogy valószínűleg nem illik ilyet kérdeznie és nem ez a legjobb módja a csend megtörésének. Kissé zavarba is jött.
Mikor Koji a kezét nyújtja, a lány elfogadja. Hagyja, hogy felhúzza. Egy kedves mosollyal megköszöni. Meglepetésükre megjelent a kereskedő és a félszellem fiú is. A lány először nem tudta, hogy reagáljon, de mivel Koji nem rakta ki a szűrüket, így egy kedves mosollyal fogadta őket.
- Kerüljetek beljebb. Valóban nincs mitől tartanotok. Az illatok alapján pedig pont elkészült a vacsora, gyertek!

Kezdetét veszi a vacsora. Mindenki jó ízűen eszik és beszélget. Nojiko kicsit furcsán érzi magát, hisz nincs hozzászokva az ilyen eseményekhez, az ekkora tömeghez étkezésnél, de ezt kifelé igyekszik nem mutatni. Időnként Itoshira sandít, de békén hagyja. Szegény borzasztóan fáradt. Már az is jó, ha néhány falatot eszik.
- Igazán finom ennivalót készítettetek Sayorana-san. – dicséri meg a lányt.
Szeretne beszélgetni, akivel csak tud, de egyszerűen annyian vannak, annyi felé szakad a figyelme, hogy már szinte beleszédül. De ha kérdezik szívesen és kedvesen beszélget.
- Haruitsuki-san minden rendben van? Alig ettél a vacsorából… - néz rá kissé aggódva.
Nojikonak eszébe se jut a szaké után nyúlni. A nők egyébként sem tették, illetve nem is kívánta. Voltaképpen még sosem fogyasztott alkoholt. Nem tudta, hogy hatna rá, de nem most gondolta úgy, hogy kipróbálná.
Fukyonál is rákérdezett, hogy miért nem eszik, de mikor megkapta rá a választ tudomásul vette és békén hagyta.

A vacsora végeztével segít elpakolni és Itoshit elhelyezni, hogy ne legyen útban. Továbbá Buborék-chant is elrendezi. Kicseréli a vizét és ad neki enni. Megfordult a fejében, hogy még esetleg beszélgethetnének a lányokkal, de elvetette. Mindenki fáradtnak tűnt. Majd másnap.
Az onmyoji megjegyzése kissé meglepte, de egy bólintással tudomásul vette.
Nojiko kicsit megmosakodott, kimosta amennyire tudta a ruháját, majd aludni tért. Furcsa volt, hogy egyedül van a szobában. Megszokta, hogy Itoshival alszik. Eleinte forgolódott is és egyszer félálomból felriadt, hogy hol a yasha. De innentől kezdve békésen aludt.

Mikor másnap reggel felkelt és kinyújtóztatta elgémberedett tagjait az ablakon kinézve realizálta, hogy már délután van. A ház csendes volt, ebből arra tudott gondolni, hogy vagy alszanak, vagy elmentek. Azért remélte, hogy nincsen egyedül. Felöltözött, majd nekiállt kifésülni a haját. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdte befonni. Körülbelül fél óra alatt egy igazán csinos, fonatokkal díszített frizurát varázsolt magának. Néhány hajtűjét is előszedte hozzá. A fejdíszén is nagyon gondolkodott. Előszedte. Nézegette… Végül letett róla. Sok lenne… Pedig annyira szeretné hordani, annyira hiányzik neki!
Először Buborék-chant nézi meg. ~ Vajon jól érzi magát így? Nem kellene elengednem? De hol? ~ Utána Itoshihoz megy. Nem lepi meg a látvány. Odatérdel melléjük. Kedves mosollyal, halkan köszön.
- Jó reggelt! Azaz… délutánt… Olyan bájos, ahogy alszik… Köszönöm, hogy vigyáztál rá.
Tudta, hogy nincs erre szükség, de… Azért szerette volna valahogy kifejezni, hogy a szellem immáron értékes tagja a kis csapatnak és ő nem szeretne vele rosszban lenni. Kicsit figyeli az alvó fiút, majd tovább áll. Örül, hogy Itoshi rendben van, és, hogy nincsenek egyedül. Odakint Kojit is megtalálja. Az első gondolata, hogy felajánlja a segítségét a terítésben, de gyorsan lenyugtatja magát. Nem kell annyira rohanni… Odatelepszik mellé.
- Jól áll neked a sütés. – mosolyog rá kedvesen – Jó reggelt. Vagyis inkább délutánt… Jól elaludtunk… Te hogy aludtál? Mióta vagy fenn? Tudok valahogy segíteni?
Hátha nem csak terítésnél tudna.
- Jól érzékelem, látom, hogy Shiranui-sama és Gawan Mo-sama nincsenek itt? Hova lettek?

Nojiko

Koji válaszolt a kérdéseire.
- Kedves tőle… - jegyezte meg arra, hogy a kereskedőnek köszönhetik az ennivaló jelentős részét
- Kár, de biztos megvolt a maga dolga… - jegyezte meg arra a részre, hogy a kereskedő elment. Ráadásul egy újabb kérdésre megtudta, hogy a félszellem fiú is vele tartott.
Furcsa, hogy mi lelhette az ökröt és ez hogy nem tűnt fel nekik… Talán bácsikájának hatása… Nem is biztos, hogy van jelentősége. Nagyon megkönnyebbült, mikor megtudta, Gawan Mo-ék visszamentek a faluba.
- Remélem viszonylag rendben van a falu és a vezető is megnyugodott.

Sayoranak és a pár perccel később érkező Reijinek is köszön. A férfi megjegyzésére csúnyán néz rá. Erre igazán nem volt szükség. Azt még érti, hogy Itoshit nem kedveli… De mi lehet a baja Kojival? Érezte, hogy a mellette ülő megfeszül. Egy kósza gondolat hatására majdnem a kezére tette a kezét, de végül nem mozdult. Úgy érezte, a közelsége is elég. Nem akart túl gondoskodó vagy féltő lenni.
Sayorana kérdésére érdeklődve figyel. Vajon milyen kapcsolat van tulajdonképpen köztük? Kételkedett abban, hogy csak annyi, amennyit Reiji mondott. Fukyo „bunkó” megszólalása tetszett neki, de nem mutatta. Ellenben a pipázási szándékra csúnyán nézett. Még akkor is, mikor megértette, hogy szükséges védelem az esetleges szellemek ellen. Ez a morgós hangulat hamar elillant, mikor kedvenc yashája magához tért.
- Itoshi, de jó, hogy ilyen hamar magadhoz tértél! – mosolyog rá boldogan.
Fukyo nem bírja a füstöt és mivel Itoshi nem segít rajta, kiviharzik. Nojiko már majdnem utána megy, de mire feláll, a lány már el is tűnt. Csak a fejét csóválta. Majd megbékél… Itoshira a megjegyzés miatt nem haragudott. Nem mondott semmi bántót. Viszont, ha már felállt egy kicsit odament a fiúhoz, hogy ellenőrizze a kötéseit így is. Ha kell, megigazítja őket.
- Hogy érzed magad? Tudok valamit segíteni?
Ha igényli, segít neki, de ha nem, nem zavarja és visszatér a helyére. Sayorana is átpártolt hozzájuk. Ezek szerint nem szereti a dohány füstöt. Vagy „csak” hasznos szeretne lenni. A félsárkány is kérdőn néz Kojira, aztán körülnéz. Igazából majdnem mindannyian itt vannak. Egy ember hiányzik…
- Haruitsuki-sanról tudunk valamit? – kérdezi leginkább Sayoranat. – Tegnap is olyan csendes volt… Persze lehet, hogy ez az alap természete, ugyebár én nem ismerem őt… - Kojihoz fordul – Neked esetleg mondott valamit tegnap, amíg főztünk meg Itoshit láttunk el? Őt nem említetted a többiekkel együtt, szóval gondolom ma még te se láttad… Öhm… nem kellene ránézni? – az utolsó kérdést mindannyiuknak szánja. – Én szivesen megyek, de te jobban ismered őt… - jegyzi meg kicsit tétovázva Sayorananak.
Látszik rajta, hogy ott a szándék, de nem tudja, mit csináljon.