Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 3, 2024 10:43:41 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Sept 21, 2022 11:50:48 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/a1/10/66/a1106613b96ae5e30e5c9c8c97f9b396~jpg Mikor véletlen egyszerre kérünk bocsánatot a talán szarvval rendelkező Nojiko-val, akkor én is felé kapom a tekintetem egy kicsit, majd el is kapom. Úgy tűnik, nem csak én vagyok hasonló helyzetben...
Aztán csak tovább hallgatok. A férfi bemutat minket, én pedig csak tisztelettudóan fejet hajtok a többiek felé. Bevallom, talán kicsit tovább lent is maradok, mert hirtelen annyira mellkason vágott, hogy a család örököse vagyok, hogy kell pár másodperc, amíg összeszedem magam. Amíg Haruitsuki-t mutatják be, addig megjelenik pár kép még a boldog családi időkből, de utána gyorsan eltűzöm őket, hogy visszatérjek.
A másik csapat bemutatkozására már magamhoz képest elegánsan és tiszteletteljesen, de kicsit távolságtartón mosolygok. Köszönök mindkét lánynak, Itoshi-nak is. Aztán következik a titkos egyén, aki ismerős, s mikor meg tudom, hogy Koji az, akkor a férfi saját bemutatkozását vele együtt mondom.
- Ön pedig Gawan-Mo, az Üvöltő Szél, ha nem tévedek... - pillantok rá, majd mind a kettejüket üdvözlöm. Mielőtt azonban bármit is mondhatnék, a férfi megragadja a kezemet, ami önmagában is elindítja bennem a védekező ösztönt, hogy kitépjem a kezemet, de amit mond, az végképp felidézi bennem a dolgokat. Minden egyes akaraterőmre szükség van, hogy visszafogjam magam és a lélegzetem se emelkedjen meg, illetve a kezem se remegjen. A szívem úgy ver, mintha ki akarna törni, azzal nem tudok mit kezdeni. Talán a lélegzetem is kicsit szaporább lett, de azt uralom. Kénytelen vagyok a szabad kezemmel megcsípni a másik kezem hátsó részét, ami takarásban van, így az előttem állók nem látják, mit csinálok, csak a mögöttem állók. Olyan erősen csípem magam, hogy érzem, hogy a vérem is kiserken, de nem érdekel. Nem fogok itt összeomlani.
Ezeknek köszönhetően sikerül fent tartani azt a látszatot, amit egész életemben belém neveltek. A történtek óta nagyjából először sikerült, ha azt nem számoljuk, amikor Shigeharu-val beszéltünk. Egészen büszke vagyok magamra és bízom benne, hogy a családom is az lenne.
Egy távolságtartó, apró mosolyt küldök a férfinek, majd a szabad kezem finoman ráhelyezem az övére. - Köszönöm a bókot! - kezdem az elején. - Már más is mondott nekem hasonlóakat, s valljuk be... Nem jöttem ki annyira jól belőle - kicsit kiszélesedik a mosolyom, de továbbra is távolságtartó és kicsit sem vidám, ahogy tovább játszom a szerepemet, de a hangom meleg és kedves. - Bízom benne, hogy ezúttal valóban igazak a szavak! - szorítom meg kicsit a férfi kezét, majd finoman megpróbálok elhúzódni, pont ekkor lép oda hozzánk Nojiko is. Rá is csak rámosolygok.
- Igen, ez egy kitűnő ötlet! Számunkra is hosszú és kimerítő volt a nap, bízom benne, hogy a megoldásra váró problémák tudnak még egy éjszakát várni - pillantok körbe az újonnan megismertek között. Számomra úgyis beszélni kéne szinte mindenkivel.
Túlságosan sok minden történt ahhoz, hogy csak úgy annyiban hagyjuk a dolgokat, ezért fontosnak tartom, hogy mindenkivel beszéljek és tisztázzunk pár dolgot. Arról nem is beszélve, hogy nem szeretném egyedül hagyni Reiji-t azok után, ami ma történt vele. Haruitsuki-hoz még úgyis kicsit össze kell szedjem magam, mielőtt elé tudnék állni normálisan. Arról nem is beszélve, hogy magammal mennyi mindent kell megbeszélni...
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on Sept 27, 2022 23:09:03 GMT 1
Hiába próbálja meg Sajorana elrejteni a rettegését Koji így is észre veszi, így mielőtt Nojiko közelebb léphetne a vállára teszi a kezét, és rámosolyog ahogy lehúzza a maszkját, majd elé vág és megragadja a sárkány kezét. Az öregnek elég, hogy egy pillantást váltsanak és azonnal el is engedi Sajorana kezét. Shiranui közben egy kecses mozdulattal a lány mögött terem az egyik kezét a lány vállára teszi, a másikkal pedig eltakarja a megsértett kezét. Egy apró kék szikra izzik fel a két nő keze között és a nyomán teljesen begyógyul az apró seb.
-Rengeteg lény van ezen a világon akiktől az embereknek nem árt tartaniuk, de mi nem tartozunk közéjük.- Súgja a lány fülébe.- Bármilyen kamihoz is imádkozz, Az Üvöltő szél mindegyiknél többet tett értetek.
-Lemaradtam valamiről?- Kérdezi kíváncsian Itoshi, aki próbálja össze rakni mi történhetet, a kérdésére a főnix mosolyogva válaszol.
-Itoshi-kun olyan aranyosan elveszett vagy, ha női lelkekről van szó. Tudod mit, megsúgom neked.- Itoshi a másodperc töredéke alatt ölt paradicsomokat megszégyenítő piros arcszínt és elfordítja a tekintetét a nőről.
-Kösz, nem érdekel!- Vágja rá. Ezután Nojikonak végre van esélye felvetni a pihenés ötletét, amire a sárkány meglehetősen csalódottnak tűnik.
-Dehát csak most kezdődött a fesztivál.- Mondja szomorúan. Majd felsóhajt.- Akár hogy is, a ti döntésetek. Bár sajnálom ha nem táncolhatok mégegyet a szép Nojiko-channal. De.- Folytatja komolyabban.- Nem vagyok biztos, hogy...- Reiji közbevág mielőtt befejezhetné.
-Igen, igen. A Shitabuki. Már akkor éreztem az auráját, mikor beléptünk a faluba. Mutasd!-Utasítja a félszellemet. Itoshi hezitál egy kicsit, de végül az oldalához nyúl a kardért és kinyújtja az onmyoji felé. Sajoranat szinte azonnal elfogja a szédülés és nekitántorodik a mögötte álló főnixnek, a kardot mintha fekete miazma venné körül, (Ezt most csak Sajorana látja) és ahogy behunyja a szemét egy régi csatateret lát maga elött, mindenhol halott emberek és szellemek, a föld és az ég is vörös a vértől, de így sem elég, a halottak még többre vágynak belőle. Az egész csak pár másodperc aztán amikor kinyitja a szemét a világ ismét a régi. Reiji nézegeti egy ideig a kardot és egyre savanyúbb képet vág, végül felsóhajt.
-Haruitsuki vedd el! Elkészítem a pecséteket de ilyen állapotban nem nyúlok hozzá.- Haru köpni nyelni nem tud attól, hogy a férfi utasítgatja és feltehetően meg is szólalna, de valószínűleg eszébe jut, hogy a férfi miatta került ebbe az állapotba így inkább csendben marad, de ő is hezitál elvenni a kardot. Már éppen felemelné érte a kezét, amikor nem messze tőletek egy hangos gyereksikoly hangzik fel.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 3, 2024 10:43:41 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Oct 9, 2022 9:09:42 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/a1/10/66/a1106613b96ae5e30e5c9c8c97f9b396~jpg Csak néma résztvevőként tűröm, hogy a dolgok zajlanak körülöttem. Semmi erőm többet tenni, de szerencsére a többiek reagálnak.
Ez egyben bosszant is, hiszen akkor mégsem ment annyira az álcázás, mint amennyire szerettem volna. Meg is jegyzem magamnak, hogy akkor komolyabban kell majd dolgoznom ezen.
Csak egy halvány mosolyt megejtek Koji felé, majd Shiranui felé is. - Köszönöm... - súgom neki a gyógyításra is. Ahogy a másik férfi megszólal, csak lesütöm a szememet és kínosan álldogállok, amíg tovább nem lendülünk ezen.
Végül már majdnem eljutunk oda, hogy aludjunk, mikor is mégis csak szóba kerül a kard. Azonban arra én sem számítok, amit okoz.
Felnyögök, ahogy a szédülés és hányinger megtámad, majd ismét egy jelenetet látok. Nem akarom... Érzem, hogy ismét remegni kezdek és a szívverésem is az egekben van.
- Ne nyúljatok hozzá! - szakad ki azonnal belőlem a kiáltás, s előre is lépnék, ha nem tántorodnék meg. - Hogyan lehet egy ennyire... Annyi sok vér és vérszomj... - akad össze a nyelvem.
Végül meghallom a sikolyt és ez az utolsó csepp a pohárban. Arra kapom a fejem, de mintha mindenhonnan sikolyt hallanék, az emberek maszkjai elváltoznak és Féreg, illetve a mestere arcát veszik magukra, akik mind úgy vigyorognak rám, mint egy sarokba szorított vadra. Néha mintha Satou, Osa és a cseléd arca is megjelenne, de annyi ember van, annyian vannak...
A világ még inkább forogni kezd és én nem tudom elhelyezni magam benne. A szívem a fülemben dobog, levegőt alig kapok. Sikolyokat hallok mindenhonnan. - Elég volt... Segítsetek rajtuk - nyöszörgök, ahogy inkább lehunyom a szemem.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Post by Zima on Nov 2, 2022 20:34:57 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/415967447837835266/417824596633452544/f2af454b3032c0d3e3f63165aff9c44c~jpg Nojiko végül lassúnak bizonyul. Koji előbb lép, mint amire számít. Még Shiranui is odalibben melléjük. A félsárkány örül ennek, ugyanakkor egyfajta bosszúságot is érez. Nem volt elég gyors. Beszélgetés alakult ki, ahol, ha jól vette ki, egy kicsit jobban értette az események történését, mint Itoshi, de így is elveszettnek érezte magát. Kicsit félénken jegyezte meg végül, hogy inkább pihenjenek meg és elég a napból. Ahogy arra számítani lehetett, Sayorana pártolta az ötletet, bácsikája pedig bosszankodott. Szerencsére nem próbálta őket győzködni. A shitabuki említésére jobban figyelt. A lány is szerette volna, ha minél előbb az onmyoji kezelésébe kerül, de amíg a férfi ilyen állapotban van, addig nem tűnik jó ötletnek. - Sayorana-san… - csúszik ki a száján, ahogy látja a lányt megszédülni. Nem tudta, mi lehetett. ~ Ennyire kimerült, vagy… a shitabuki hathat így rá? Ha igen… akkor miért? Mondjuk én is rosszul érzem magam a közelében, de azért annyira nem, hogy… Látomásai voltak tőle? Ki ez a lány? ~ Megkönnyebbült, hogy a jós lány kezébe került a kard és a férfi így nem nyúl hozzá. ~ Jó helyen van, holnap pedig rendben lesz és nem fog annyi gondot okozni… ~ A sikolyra összerezzen és riadtan pillant a hang irányába. ~ Egy gyermek!? ~ Hezitál… Szíve szerint megnézné, mi történik ott, de… Vajon az ő dolga? ~ Lehet, hogy csak egy szülő jobban megfedte gyermekét? Nem… az nem ilyen lenne… A szarvamtól lehet megijedne… ~ Nem tudta, mit kellene tennie. Sayorananak sem tudta, hogyan segíthetne. Szíve szakadt érte, legszívesebben megölelte volna, hogy nem lesz semmi baj. Hisz ennél biztonságosabb környezetben nem is lehetnének, mint amiben vannak… ~ Én legalábbis… ilyesmire vágynék… vagy arra, hogy békén hagyjanak… ~ Sóhajt. ~ Valószínűleg csak megijeszteném, amit meg nem szeretnék… ~ Haruitsukira néz. Talán ő segíthet… ~ Mégis csak egy kicsit régebb ideje ismerhetik egymást… ~ A kiáltás sem hagyja nyugodni. Kérdőn pillant Kojiék felé, hátha kap valamilyen választ… Teste már a hang irányába fordult, de nem mozdul. ~ Megnézzem, mi történt? ~
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on Nov 5, 2022 15:58:39 GMT 1
Haru már majdnem elveszi a kardot, amikor Sajorana felsikít. A lány ösztönösen visszahúzza a kezét és hátralép a nő mellé.
-Sajorana-san jól vagy?- Kérdezi. Itoshi továbbra is ott áll a kardal a kezében és csak lassan engedi vissza az oldala mellé. Aztán felhangzik a sikoly. Amikor Sajorana összeomlana Haru elkapja a karját és a sárkány is rögtön mellette terem. Reiji csak figyeli a jelenetet egy ideig, aztán a hang irányába induló Itoshi után kiált.
-A kardot ne vidd magaddal.- A fiú megtorpan és lepillant a kardjára. Egy pár másodpercig mérlegel aztán visszafordul és Kojinak adja a kardot mielőtt elindul. Koji arcán látszik, hogy nem örül ennek, de nem a kard miatt, azt rövid távon el tudja viselni és amúgy sem érintette meg puszta kézzel, úgy tűnik az a tény aggasztja, hogy a fiú egyedül ment a hang irányába. Vet is egy szúrós pillantást Reiji felé, aki először úgy tesz, mint aki nem értené, aztán végül felsóhajt és lassan elindul ő is a fiú után.
Ahogy Sajorana elkezd fellélegezni egy kicsit a sárkány kiáll a körből, hogy hagyja levegőt venni és inkább a főnixre és Harura hagyja a nő támogatását inkább közelebb lép Nojiékhoz.
-Jól vagy?- Kérdezi Koji még mielőtt a sárkány oda lépne. Kinyújtja a kezét, hogy megérintse a félsárkány vállát, de aztán meggondolja magát.
-Rendben lesz.- Mondja biztatóan a sárkány, mindkettőtöknek.- És a jómadarak hova mentek?- Kérdezi.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 3, 2024 10:43:41 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Nov 9, 2022 22:06:49 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/a1/10/66/a1106613b96ae5e30e5c9c8c97f9b396~jpg Képtelen vagyok válaszolni, csak próbálok nem veszettül szédülni és nem kiadni magamból a maradék táplálékot. Nem tudom, hogy valaha képes leszek-e uralkodni teljesen magamon, de örülnék, ha igen, mégis csak egy nemes hölgy vagyok, akinek tudnia kell az érzelmeit irányítani és hideg fejjel gondolkodni.
Közben rájövök, hogy nem is érdemlem ezt. Azt viszont igen, hogy gyűlöljem magam. Gyűlöljem a világot... Akarom én ezt? Kezem önkéntelenül is a kés felé indul, amit még Koji-tól kaptam, hátha attól jobb lesz. De... De nincs a helyén! Elhagytam? Ellopták? Merre van? Egy dologra kellett volna figyelnem, és az sincs meg. Ki vette el? Kawakami vagy Shigeharu? Hogy fogunk így sikerrel járni?
Ahogy fordulnék bárkihez is, a hiperventillációm olyan szintre emelkedett, hogy nem kapok levegőt és fuldokolni kezdek konkrétan. Fekete pontok jelennek meg a látóteremben és érzem, hogy el fogok ájulni. - A kés... - fordulok valahogy még Haru-hoz. Ennyit tudok kinyögni a légszomjamban és fuldoklásomban. - Hol a kés?! - szorítom meg a lány karját, mielőtt végleg elengedne a lábam és a földre nem zuhannék, ahogy teljesen elnyel a sötétség. Végre...
Álmomban kivételesen nem kísért senki és semmi olyan, amitől félnék. Először csak nyugodt vagyok, aztán megjelenik valaki, aki már nagyon hiányzik és akiért végtelenül aggódom. Édesapám. - Sajorana, kislányom! - ráz fel az apám aggódva. - Te vagy az? Jól vagy? Már mindenütt kerestelek, úgy aggódtam... - Apám? Örülök, hogy végre látlak! Úgy hiányoztál és úgy aggódtam érted! - lépek hozzá és finoman átölelem. Ő az egyetlen, aki a családomból maradt, persze, hogy aggódom érte. - Mi történt veled? - kérdezi, miközben a hajamat simogatja, mint egy kisgyereknek. Lesütöm a szememet és nem szólalok meg. Szörnyen szégyellem magam és örülök, hogy olyan ruha van rajtam, ami mindent takar az arcomon kívül. - Sajorana? - néz rám, de nem teszek semmit. Felsóhajt. - Örülnék, ha végre találkoznánk... Kerestelek! Merre vagy? - fordít magával szembe, én pedig kérdőn nézek rá. - A fehérhajú férfi... Abe no Shigeharu... Igen, megkértem, hogy segítsen és kísérjen el téged hozzám, Kyotó-ba... Hol vagy, lányom?! - néz rám, én pedig egyre elkerekedett szemekkel nézek rá, ahogy realizálom, hogy mielőtt az egész történt volt az Abe-kal, tényleg az volt a terv, hogy megkeressük édesapám. És hogy Shigeharu kísérne el. Akkor bajban van? - Jaj, ne... - szakad ki belőle, hogy előrevetüljek apámhoz, de végtelen messze került, engem pedig ismét elnyel a talaj...
Hirtelen kinyitom a szememet, látom a fényeket, érzem, hogy este van. Kell pár pillanat, mire realizálom, hogy a fesztiválon vagyunk és éppen nincsen semmi baj. Bár még mindig hevesen ver a szívem, legalább levegőt már kapok, hiszen alig pár perc telt el az ájulásom óta. Szememmel megkeresem Haruitsuki-t és megragadom a kezét magamhoz képest erősen.
- Az apám! Hozzá indultunk, mielőtt... - nem tudom befejezni a mondatot, de tudja, mire gondolok. - Mi van vele? Bajban van? A bátyád... Bántani fogja? - hadarom egyre szaporább levegővel megint, félő, hogy ismét elájulok, hiszen a fekete pöttyök, még mindig erősen táncolnak a szemeim előtt.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Post by Zima on Nov 11, 2022 9:18:35 GMT 1
Sayorana kicsit talán megnyugszik, aminek a félsárkány is örül. A lányt teljesen meglepi, hogy pont Itoshi az első, aki elindul a hang irányába. ~ Vajon meg tudott állapítani valamit ennyiből? ~ Reiji - bár nem teljesen önszántából - vele tart. ~ Vajon hagyjam őket kettesben menni? Elegen lesznek? Az még akár lehetne is, de Itoshi...~ Akaratlanul is emlékek jelentek meg a szeme előtt. Ekkor érte a kérdés. Összerezzent és kicsit bambán nézett Kojira. Kellett egy pár másodperc, míg felfogta a fiú gyengéd aggodalmát és a kinyújtott kezét. ~ Vajon megpróbált megrázni? Vagy csak meg akart érinteni? ~ Mindenesetre jól esett neki a fiú figyelme. - Megvagyok, köszönöm! Megejt felé egy esetlen mosolyt, de aztán újra riadtá válik. - Itoshi! - már sarkon is fordul, de még időben észbekap, hogy roppant mód tiszteletlen lenne ha csak így elviharzana. Visszafordul Kojihoz. - Bocsánat, de... Ahányszor magára hagytam, mindig bajba került. - mondta halkan. Ezután már tényleg sarkon fordult és a fiúk után siet (ha Koji esetleg nem tartja vissza). - Várjatok meg! A szeme sarkából érzékeli, hogy Sayorana rosszul lett. Megtorpant, de rögtön folytatta az útját. ~ Nem tudok neki segíteni. Nem rám van szüksége. Itoshi mellé viszont kellhetek... Legalábbis... A lelkibékém érdekében biztosan velük tartok. ~
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on Nov 17, 2022 17:53:15 GMT 1
Sajorana:
Haruitsuki meglepetten néz rád, szegény lánynak fogalma sincs, hogy ez honnan jött, vagy mi történhetett, de tőle telhetően megpróbál válaszolni.
-Továbbra is arra tartunk.- Mondja.- Nem kell aggódnod. A bátyám nem ostoba. Nem fog ártani neki, és nem is hiszem, hogy gyorsabban haladna mint mi. Sőt, alifhanem meg is védené ha valami fenyegetné. Nem tudom, mit tervez, de az szinte biztos, hogy szüksége van rá.- Megpróbál rád mosolyogni.- Nem lesz semmi baj.
Noji:
Koji már nyitná a száját, hogy mondjon valamit, de meg gondolja magát és kelletlenül bólint neked, jelezve, hogy elenged. Az őssárkány csak mosolyog mellette. Az emberek forgatagában elég gyorsan elveszted a szemed elől a sárkányt és a többieket és Itoshiéknak sem látod nyomát. Hirtelen megérzed az őszi juharlevelek illatát. Nagyon nincs helye itt. Kora tavasszal, egy faluban, egy fesztiválon, de nincs időd végi gondolni mielőtt meghallod a hollót és valaki belekapaszkodik a nyakadba. A vékony fehér karok erősen szorítanak hátulról és valaki egészen ráfekszik a hátadra, hogy onnan suttogjon a füledbe.
-Érzem rajtad az illatát. Merre van? Ki vagy te neki... Nojiko? Nem is számít, ha itt helyben felfallak, nem kell emiatt aggódnom. Nem igaz? - Mondja nevetve, és szorosabban belemarkol a ruhádba.
Sajorana:
A sárkány Koji vállára teszi a kezét miután Nojikó elszaladt a fiuk után, úgy tűnik a srác csak ekkor engedi ki a levegőt amit benttartott, és amedig Nojikó el nem tűnt szem elől nem volt hajlandó levenni róla a szemét. Gawan Mo vissza lép melléd és a főnix mellé. Közben Todore is nekitámaszkodik a lábadnak.
-Jól van.- Mondja mosolyogva a sárkány.- Hagyjuk ezt rájuk. És te hogy vagy Sajorana-kun?- Kérdezi és Haru vállára teszi a kezét. A lány továbra is a kezedett fogva áll és az arcodat figyeli, nem akar és nem is mer otthagyni, amíg újra össze nem szeded magad, de Koji sem tesz megjegyzést, hogy szüksége lenne a segítségére.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Post by Zima on Nov 18, 2022 22:04:38 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/415967447837835266/417824596633452544/f2af454b3032c0d3e3f63165aff9c44c~jpg Nojiko még látta, hogy Koji mintha akart volna mondani valamit, de mivel nem kiabált utána, így nem lehetett olyan fontos. A félsárkány így is túl sokáig hezitált. ~ A csudába az udvariaskodással! ~ Bosszankodott magában, ahogy megállt és forgolódni kezdett. ~ Merre lehetnek? Hogy tűnhettek el ilyen gyorsan? Honnan is jött a hang? ~ Nem tudta, merre kellene mennie. Már eljött annyira, hogy ha megfordult a bácsikájáékat sem látta. Éppen, hogy döntött az egyik irány mellett, mikor egy különös illat csapta meg az orrát, majd valaki átölelte a nyakánál. A lányban bent ragadt a levegő. Szíve hevesebben vert. A suttogásra kirázta a hideg. Lázasan gondolkodni kezdett, hogy mit tegyen. ~ Nyugalom, Nojiko. Tömeg van körülöttünk. Békésen kell intézkednem, nem szeretnék pánikot kelteni. Mégis ki lehet ez a szellem? Gondolom az... Honnan tudja, ki vagyok? Kire gondol? Itoshi! Mármint... Akár őt is kereshetné. Mondjuk ez valószínűtlen, mert... Nos Itoshi, de... Őt meg kell találnom! Nem akarom, hogy bajba kerüljön! Mondjuk... Nincs egyedül... Nyugodj meg, Nojiko... Ha a különös nő nem kapott volna el, akkor is csak céltalanul bolyonganék. ~ Kelletlenül ismerte be magának, hogy meg kell bíznia Reijiben, hogy visszafogja Itoshit, ha butaságot csinálna. ~ Most ezzel a szellemmel kell foglalkoznom. Különös szerzet. Igazából érdekel, hogy ki is ő. Csak nehogy ezért kerüljek bajba. Félek azért... ~ Egy pillanatra eszébe jutott a nekromanta háza. Mikor a halott lány fogta le. A gyomra rándult egyet. ~ Ez a helyzet más... Remélhetőleg ő csak hóbortos... Legyen így, könyörgöm! ~ Maga sem tudta, kihez intézi szavait, de valahogy jobban érezte magát. Döntött. A kardját nem fogja elővenni, az túlságosan is feltűnő lenne. Viszont arra igyekezett felkészülni, hogy ha kell a hatalmát tudja használni. Vagy a farkával tudjon gáncsolni. Jelenleg úgy látja jónak, ha békésen próbálkozik. - Üdvözöllek Juharfaillat-san. Igazán kellemes illatod van. - igyekszik nyugodt lenni, de enyhe félelem van a hangjában - Nojikonak hívnak, igen. Én hogy szólíthatlak? Gondolom nem Juharfaillat-san a neved... Nem hiszem, hogy túl finom lennék, de ma kóstoltam olyan gombócot, ami nekem nagyon ízlett és meleg szívvel ajánlom. Meghívlak rá! Falatozás közben pedig meg tudjuk beszélni, hogy kit említettél, kit keresel. Kérlek engedj el, hogy elindulhassunk. Persze mást is kérhetsz, ha a gombóc nem a te ízlésed. Reméli beválik ez a módszer. Figyel, hogyha esetleg a nő rosszul reagálna meg tudja védeni magát valahogy. Közben azért gondolatok rohanják meg elméjét. ~ Vajon kit keres? Mivel valószínűleg szellem, így eléggé nyilvánvaló lenne, hogy az onmyojinak van hozzá köze. De Reiji-sannal nem igazán érintkeztem... Akkor... Koji? ~ Utóbbi gondolatához nem tudta, hogyan viszonyuljon. Logikusnak tűnt, de furcsán érezte magát tőle. Enyhe féltékenység? Ezt a gondolatát hamar elterelte afelé, hogy ha Itoshi megint bajba kerül, milyen bűntudata lesz. ~ Inkább a furcsa nőre kellene koncentrálnom... ~ - Hihi Azt mondod meleg szívvel, ezt még előbb meg is gondolnám, mint a gombócokat. - Kacag a félsárkány fülébe - Hihi Fukyo... nem is hangzik rosszul. Azt hiszem megtartom. Nojiko nem erre számított. Az első hihi-nél lassan jött rá, mivel is érdemelte ki. ~ Oh... azt hiszem valóban pontatlanul fogalmaztam. Hiszen nem rég még megjegyezte, hogy meg szeretne enni. ~ A második hihi-re viszont nem jött rá, hogy mi vele a probléma. ~ Lehet, hogy a Momijinél kellett volna maradnom? Vagy a Kaedénél? De tetszik neki, és más nevet nem mondott, akkor valószínűleg nem bánja, ha így szólítom... ~ - Rendben Fukyo-san. A meleg szívvel ajánlást szófordulatként értettem. - mosolyog kicsit esetlenül - Mint mondtam, szívesen meghívlak másra... Öhm... miközben keresünk egy standot mesélnél magadról? A szellem ismét elkacagja magát. - Kezdem érteni miért van veled hihi. De sajnálatos módon, nem szeretnék ellenfelet. Túlságosan régen várok arra, hogy utána jöhessek, elfogyott a türelmem és nem áll szándékomban feladni semmit sem. Nojiko egyre inkább úgy gondolja, hogy Kojira gondol a szellem, de még mindig nem merte teljesen biztosra mondani. - Kiről beszélsz? Hogy érted, hogy régóta vártál arra, hogy utána jöhess? Ne haragudj, nem tudom, miről, kiről beszélsz és így segíteni sem tudok. - Ha tényleg segíteni szeretnél csak csendben hagyd szépen, hogy felfaljalak és akkor Itoshi-sama örökre az enyém lehet. Ahogy megkapta a választ azt hitte, rosszul hall. Csak ott állt és pislogott, mint hal az edényben. Vagyis pont úgy, mint a kezében lévő, valahogy az eseményeket épségben megúszó Buborék-chan. Ahogy felül tudott emelkedni a sokkján egyszerűen kitört belőle a nevetés. Már a könnyei is kicsordultak. Groteszk módon szórakoztatónak és aranyosnak tartotta a helyzetet. Még azzal a tudattal is, hogy az étellé válás lehetősége még mindig ott lebeg felette. Amint szóhoz jut, meg is szólal. - Bocsáss meg Fukyo-san. Nem akartam tiszteletlen lenni. Csak megleptél, mert azt hittem, másra gondoltál. Amiatt nem kell tartanod, hogy a riválisod lennék. Itoshi olyan nekem, mint egy kis testvér. Viszont mint felelős nővér azért figyelem az útját, kikkel ismerkedik. Hogy érted, hogy örökre a tied lenne? Ő egy szabad akarattal rendelkező fiú, nem tulajdon... Hogy ismerkedtetek meg? Tudja, hogy ezzel kicsit merész, de a kíváncsisága és a nővéri ösztönei erősebbé váltak, mint a félelme. A tudata egy hátsó zuga megkönnyebbült, hogy nem Kojiról van szó. Itt kicsit elgondolkodott. ~ Tényleg, miért is vettem annyira biztosra, hogy róla van szó, azok alapján, hogy „velem” van…? ~ Erre a gondolatára kicsit zavarba jött, de remélhetőleg a szellem nem vette észre. ~ Természetesen csak azért, mert Itoshi nehéz személyiség… kevesen vagyunk, akiket kicsit is közel enged magához… ~
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 3, 2024 10:43:41 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Nov 24, 2022 22:12:45 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/a1/10/66/a1106613b96ae5e30e5c9c8c97f9b396~jpg Ahogy szerencsére további események hirtelen nem történnek, úgy további percek alatt sikerül kicsit megnyugodnom. Furcsa ezt mondani, de az ájulás valamennyire segített ezen, Todore-ról nem is beszélve. Pontosan tisztában vagyok azzal, hogy ha azt akarom, hogy komolyan vegyenek, akkor össze kell szednem magam, mert nem nézhetek ki úgy, mint egy őrült nőszemély. Bár ki tudja, lehet, már az is vagyok, csak még nem realizáltam.
Úgyhogy hála ezen tényezőknek, illetve Haruitsuki-nak, lassan megint összeszedem magam. Bár rendkívül kínos, felállok és finoman leporlom a ruhámat. Bár igazából gondolom, úgyis teljesen elmocskolódott már, így még rosszabbul érzem magam. Egy nemes hölgy nem nézhet ki így! Aztán arra gondolok, hogy végülis mindegy. Minél rongyosabb, koszosabb vagyok, annál kevesebb kéretlen tekintet jön.
Végül visszafordulok Haruitsuki-hoz. - Igen, tudom... - mondom sokkal összeszedettebben, már csak alig remegek, a hangom is. - Pontosan azért tartok tőle, mert nem ostoba - sóhajtok egy nagyot szaggatottan, hátha ez is segít még jobban lenyugodni. - Én pontosan attól tartok, hogy maga mellé állítja és apám ellen bár van szavam, nem hiszem, hogy sokat tehetek, ha behálózza őt... - harapok az ajkamba. - Azt sem szeretném, ha ellenetek uszítaná őt - morfondírozom. - Mindenesetre tartok attól, hogy ha előbb ér oda, akkor bizony minden eszközével maga mellé állítja...
Ekkor szólít meg bennünket a sárkány, s én tudom, hogy be kell vallanom valamit. - Köszönöm, már jobban. Elnézést az előbbiért... - kérek elnézést illendően mindhármójuktól. - Illetve eszembe jutott még egy kis probléma - fordulok Gawan Mo felé. - A tőr, amit kaptam... Nem tudom, pontosan hol vesztettem el, az utóbbi pár napom, nos, mondjuk úgy, hogy eseménydús volt - köszörülöm meg a torkom. - Lehet, hogy az elrablóim vették el, lehet, hogy Abe no Shigeharu, nem tudom pontosan, mindenesetre nincsen meg a tőr - sóhajtok egy nagyot. - Rettenetesen sajnálom - hajolok mélyet a sárkány előtt.
Amint ezt sikerül megbeszélni, a többiek felé fordulok. - Elnézést, hogy miattam kellett lemaradnunk... Keressük meg a többieket? - nézek körbe kérdőn, hogy mi a következő lépés.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on Nov 30, 2022 16:24:06 GMT 1
#s://cdn~discordapp~com/attachments/977242557144760360/1047533248256938116/601a4bbf2b1200fd8f1b7fdc8c826f9f~jpg Itoshi:
Ahogy meghallom a sikolyt ösztönösen vetődők utána. Mégis milyen őrült szerint jó ötlet szellemeket hívni egy emberi fesztiválra? Vajon hogy nem ettek meg eddig senkit? Már megteszek pár lépést amikor az onmyoji hangja utolér.
-A kardot azért ne vidd magaddal.- Egy pillanatra ránézek a kardra. Ha meg kell küzdeni a szellemmel lehet, hogy szükségem lesz rá. Aztán eszembe jut a falu képe, és egy pillanatra felfordul a gyomrom a vérszomj emlékére. Ha harcolni kell a kard nélkül is megoldom. A lánynak nem tudom odaadni, de Koji el tudja venni. Nagyjából megvan merről hallatszott a sikoly, ami nagy segítség mert szellem energiát érezni mindenhonnan. Sikerül átverekednem magamat a tömegen és miután arrébb lökdösök egy csoportot megtalálom a kiáltás forrását is. A fiú úgy hat éves lehet, ép a könnyeit törölgeti, egy nő karjai között, a lábain csúnya sebek vannak, a szélei megfeketedtek, de nem tűztől. Nagyon gonosz szellemek érintése okoz ilyet. Nemsokára Reiji is utolér, nem is vettem észre, hogy utánam indult, amíg a vállamra nem teszi a kezét.
-Érzed?
-A szellemet?- Kérdezek vissza.- Egy ilyen sötét szellemnek biztos erős aurája van, de túl nagy a tömeg. Szóval nem tudom megmondani.
-Nem. Persze az úgy kényelmes lett volna, de nem arra gondoltam.- Mondja beképzelt vigyorral és az orrárra mutat. Összehúzom a szemöldököm, de én is beleszagolok a levegőbe. Őszi juhar. Reiji még elégedettebben vigyorog.
-És azok is.- Mutat a fiú mellé.- A gyerek mellet a földön és a ruháján vörös juharlevelek fekszenek szanaszét. Az onmyoji lehajol és felvesz egy levelet.-Meg tudod találni?- Át veszem tőle a levelet és veszek egy mély levegőt, a levélen érzem a szellem energiáját és engem is meglep, de ismerősnek tűnik és ráakadok a nyomára is.
-Meg van!- Mondom, és már el is indulok felé, nem várom meg, hogy követ-e az onmyoji, nem is érdekel igazából.
Nojiko:
-Azt mondod, olyan mintha?- Kontráz rá a szellem.- Akkor már nem lesz rád szüksége. Most már itt vagyok neki én. Azért mielőtt felfallak még válaszolok neked. Hihi, ennyit megérdemelsz. Ő volt az egyetlen aki jó volt hozzám. Akkoriban alig tudtam ez mit jelent, a lelkem a juharfához volt kötve, nem tudtam elszabadulni, vagy bármi másra gondolni a bosszún kívül. Emberek jöttek, olykor csak olyanok akik eltévedtek, ha úgy gondoltam hasonlítanak azokra akiket gyűlölők felfaltam őket, ha nem, elzavartam őket. Néha jöttek mások is hihi. Bátor "harcosok", hogy elpusztítsanak hihi, de sosem jártak sikerrel. A legtöbbjüket felfaltam. Aztán jött Itoshi-sama.- Mondja egészen ellágyulva.- Itoshi-sama rögtön megértette a helyzetet. Nem akart bántani. Még a régi kopott csontjaimmal is tisztelettel bánt. Aztán elment. És később visszajött.. Ő volt az első aki visszatért. Elhozta azoknak a lelkét akik a gyötrelmeimet okozták. Nincs semmi, amit ne tennék meg érte, és nincs semmi ami elválaszthatna tőle.
Itoshi:
Végül sikerül megtalálnom a szellemet és egy pillanatra a szívem ki is hagy egy ütemet és görcsbe rándul a gyomrom. Hogy került ide egyedül ez az idióta? Már reflexből nyúlnék a kardomért, de az nincs a helyén.
-Ereszd el szellem!- Kiáltok rá. Nincs más választásom, valahogy fel kell tartanom amíg megjon az onmyoji.- Enged el, vagy végzek veled!
-Valóban?- Kérdez vissza kihívóan a szellem.- Ilyen fontos lenne ez a lány?
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on Nov 30, 2022 16:28:36 GMT 1
Sajorana:
Az öreg sárkány nem tanul semmiből, megnyugtatónak szánva a válladra teszi a kezét.
-Ne aggódj emiatt, biztos vagyok benne, hogy mire eléritek a hegyet ismét nálad lesz. Addig sem sok hasznát vetted volna. Biztos érezted hogy nem közönséges tőr. Nem igazán képes semminek ártani ezen a világon.- Mondja, végig bíztatóan mosolyogva. Aztán, mivel nem tanul semmiből sem, a füledhez hajol és belesúgja.- Ha mégsem jutna vissza hozzád, csak mond meg a vénségnek. Ha nem enged be titeket, sosem fogom megmutatni neki az örök tél lépéseit.- Miután azt a füledbe súgta rád is kacsint.
-Nem hangzik rosszul. Azt hiszem valóban az lesz a legjobb ha megkeressük őket.- Bólint a sárkány. És hátra tett kézzel el is indul előre. Alig indultok el amik meghalljátok a morajt és a csatazajt.
-Ez nem hangzik jól.- jegyzi meg a főnix.
Már mielőtt átverekszitek magatokat meghalljátok, ahogy egy férfi felkiált.
-Elkaptuk. Itt van a szellem amelyik megtámadta a gyereket!- A szellemet még vagy három a felszólalóhoz hasonló férfi veszi körül. A földön ül, a nyakát behúzva és megpróbálja elrejteni az arcát a kezeivel. A csuklóin és a bokáin is elszakadt láncok vannak, a hosszú kócos és koszos ezüstös hajrengeteg alól meg amúgy is alig villannak ki a rettenetes sárga szemek. Minden bőrfelületet, amit láttok rajta, sebek borítanak, és úgy tűnik, mint aki... sír?
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 3, 2024 10:43:41 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Dec 5, 2022 11:51:16 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/a1/10/66/a1106613b96ae5e30e5c9c8c97f9b396~jpg #s://i~pinimg~com/564x/a1/10/66/a1106613b96ae5e30e5c9c8c97f9b396~jpg Minden akaraterőmre szükség van, hogy ne húzódjak el, de kicsit azért megremegek, amit be lehetne tudni az előbbi gyengélkedésnek is. Nagyot nyelek.
- Igen... Rendben van, nagyon köszönjük! - már éppen finoman húzódnék el egy tiszteletteljes, nyugodt lépéssel, mikor még közelebb lép és a fülembe súg, így kénytelen vagyok megint belemarni a kezembe hátul, hogy egy helyben maradjak. A fájdalom segít abban, hogy megőrizzem a hidegvérem, még ha amúgy nem is értek egyet a az önbántalmazással. Van, amikor fontosabb, hogy jól reagáljunk egy-egy helyzetre.
Így sikerül kibírni a közelséget, de biztos vagyok abban, hogy egy minimális nyoma azért marad a dolognak. Mikor elindulunk, nem kicsit könnyebülök meg és eresztem ki a visszatartott levegőmet. Kicsit mintha lejjebb is eresztenék, mindenesetre megsimogatom Todore-t, hogy egy kis erőt nyerjek, majd hátul sétálva követem a többieket. Nem nézek senkire, csak próbálok összeszedettnek tűnni.
Amint meglátom a szellemek, megint kiráz a hideg és érzem, hogy megint menne fel a pulzusom. De aztán meglátom a sebeit, a láncok nyomait, az arcát és... Hirtelen belém vág, hogy ennek a szerencsétlennek még többet kellett szenvednie, mint nekem, pedig én is alig éltem túl. Azonnal olyan szintű megértést és sajnálatot érzek iránta, hogy automatikusan mozdulok felé.
Aztán megtorpanok. Mit akarok csinálni? Beszélni vele, hogy nyugodjon le? Én?! Kis híján hisztérikusan felnevetek erre. Mintha bármit tudnék kezdeni... Aztán újra ránézek és eszembe jut, mennyire egyedül voltam, mennyire féltem, fáztam, mennyire fájt minden, s hogy inkább választottam volna a halált, mint hogy tovább kelljen ott maradnom és átélni újra, s újra a dolgokat...
Ez meggyőz. Nem akarom, hogy bárki is átélje azt, amit én. Todore-hoz és Haru-hoz fordulok. - Todore, kérlek, maradj velem! - kérem, majd a lányhoz fordulok. - Ha bármi lenne, akkor... - remélem, érti, mire akarok kilyukadni. Így hát ha senki nem állít meg, akkor lassan elindulok a lény felé, bár rettentesen izgulok. Mi van, ha megtámad? Megvédenek a többiek... Mantrázom magamban.
Ha a férfiak állítanának meg, csak legyintek. - Kérem... Minden rendben lesz, segítek... - mondom nyugodtnak szánt hangon. Igyekszem bevetni a legnemesebb hangom és kisugárzásom. A hajón működött, remélem, itt is.
Ha engedik, hogy odamenjek, akkor óvatosan leguggolok a lény elé, hogy lásson, bár közben azért nekem is grimaszba rándul az arcom, mert még én sem gyógyultam meg.
- Szervusz... - szólítom meg nagyon halkan. - A nevem Sajorana... Azért jöttem, hátha... - kicsit elbizonytalanodom. Miért is jöttem? - Hátha tudok segíteni neked... - folytatom nagyon halkan, hogy csak ő hallja. - Tudom, min mentél kersztül... Én... Én... - kicsit remegni kezdek, ahogy visszatérnek a képek. - Én is voltam hasonló helyzetben... - nem tudok hirtelen többet kinyögni, így csak óvatosan feljebb húzom a bokámnál a ruhát, hogy megmutassam a már kezelt, de még mindig sebes lábamat, amin a láncok nyomait viselem. Csak egy pillanatra látható, mégsem illik számomra ilyet tenni. Igyekszem, hogy csak ő lássa a dolgot, próbálom úgy csinálni, mintha csak megigazítanám a ruhám, mert útban van.
- Látom, hogy szörnyen bántottak... Engem is, bár a tiedet elképzelni sem tudom... - mondom neki szomorúan. Ha rám néz, az arcomon is látja a bántalmazás nyomait még. - Ha engeded, én tudok segíteni... - nyúlok óvatosan, nagyon lassan előre, hogy letöröljem a könnyeit. - De ahhoz nem szabad támadnod, hanem nyugton kell maradnod, érted? Ha beleegyezel, akkor megpróbállak megmenteni. Senkinek nem szabadna ilyesmit átélnie... Senkinek!
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Post by Raven on Jan 9, 2023 21:35:19 GMT 1
Sajorana:
-Mégis mit képzelsz, te ostoba csitri?- Fortyan rád az egyik férfi aki a kötelet is tartja.- Elment a józan eszed? Ez a szörnyeteg darabokra fog tépni.- A szavait egy feléd intézet lökéssel és a kötél megrántásával hangsúlyozza mire a lény felnyög és még jobban igyekszik nyöszörögve eltakarni az arcát.
-Ez a lény? Ezt te sem gondolhatod komolyan!- Csattan fel mögötted Haru és ezzel eséjt ad neked, hogy ténylegesen lehajolhass a lényhez. A fiú egyáltalán nem akar rád nézni, úgy tűnik attól is fél mi fog történni ha csak egyetlen pillantást is vet rád.
-Kérlek ne bánts...- Nyöszörgi szánalomra méltó hangon, ami teljesen eltorzult már a sírástól.- Kérlek... kérlek..- szipogja, úgy tűnik nem igazán figyel arra amit mondasz, vagy próbálsz neki mutatni, mégis ahogy felvillan a bokád egy kicsit lejjebb ereszti a védelmét, egyetlen pillanatra rád néz, de aztán ismét elkapja a tekintet és eltakarja az arcát.- Sajnálom.- Szipogja.
-Nem akartam bántani.- Kezdi halkan még mindig zokogva.- Nem akartam bántani senkit... csak látni akartam a fényeket...- Amikor felé nyúlsz ösztönösen visszahúzódik és ismét teljes erejéből azon van, hogy eltakarja az arcát. A hirtelen mozdulatot a két kötelet markoló férfi is megérzi és a hangosabb ismét egy nagyot ránt rajta, és a másik végével jól meg is üti a fiút.
-Mivan, tényleg ennyire fel akarod zabáltatni magad? Te meg maradj most már nyugton!- Rivall rá a szellemre is.
-Ostoba!- Szakad ki Haruból. És üvölteni kezdenek a férfivel. Közben a szellem még jobban rákezd és egyre csak azt ismételgeti, hogy sajnálja.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 3, 2024 10:43:41 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Jan 19, 2023 16:50:22 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/a1/10/66/a1106613b96ae5e30e5c9c8c97f9b396~jpg A kis csitri megnevezésre felpillantok rájuk és összehúzom a szememet. Lehet, hogy fiatal vagyok, lehet, hogy lány, de ne kezeljenek úgy, mint egy gyereket. Többé ne...
Ennek ellenére egyelőre a lénnyel foglalkozom. Továbbra is nagyon fél, ami érthető, nem segít a helyzet sem rajta. - Nem foglak bántani... Én nem... - mondom neki gyengéden. - Én is sajnálom... - lombozódom le kicsit. Ám amikor megrángatják megint, akkor ezúttal felállok és feléjük lépek. Intek Haru-nak, hogy ne kiabáljanak.
Szigorúan nézek a két férfire, mintha meg akarnám feddni őket. Aztán megszólalok. - Szégyen, hogy hagyják, hogy a félelem így elvakítsa a látásukat, uraim! - kezdem határozott, most már erősebb, kevésbé lágy hangon. - Arról nem is beszélve, hogy még az etikettet sem ismerik! - bár tisztában vagyok azzal, hogy az utazás miatt enyhén gyűrött lehetek, legalább kivételesen nem koszos a ruhám, ha már az arcom még sebes.
- Samano Arai Sajorana vagyok, Samano Hiratoki daimjo lánya! - kezdem még erősebb hangon. Bár nem szeretem kijátszani a család kártyát, ezek nem apám területei, ráadásul nő vagyok, így tényleg kevéssé lehet beleszólásom a dolgokba. Ettől függetlenül szeretném megpróbálni. Todore-ra is pillantok, hogy hátha ad nekem egy kis erőt, hogy jobban szerepeljek.
- Elnézem önöknek az előbbi ballépését ez egyszer... Cserébe adják át a férfit. Majd mi gondoskodunk arról, hogy megfelelően legyen vele eljárva. Azt gondolom, önöknek úgyis vissza kéne térnie lassan a helyére, nehogy valami hasonló történjen, igaz? - finoman ki is nyújtom a kezemet, hogy megtegyem az első lépést ahhoz, hogy átadják.
|
|