Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565 
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on Mar 22, 2016 13:52:50 GMT 1
Jean lehorgasztotta a fejét, majd Mikasa szemébe nézett, miután hozzá szólt. - Sajnálom... Én... Én nem voltam képes embert ölni, sajnálom... Legközelebb nem fogok habozni, nem akarom, hogy feldobjátok a talpatok... Nem lehet mindenki olyan erős, mint te... Hányat öltél most meg? Nyolcat? Áh, nem is vagyok rá kíváncsi. - De ekkor Armin megragadta a karját és futásnak eredtek. A fiú úgy tett, mintha meg se hallotta volna Mikasa szavait. Mikor megérkeztek Pixis-hez, mindenki kifújta magát. Látszott valami az arcukon. Sasha nem bírta levenni a szemét a véres kardjáról, illetve kezéről. Könnybe lábadt a szeme, de nem volt képes sírni. Christa leguggolt és a tenyerébe temette az arcát. Ymir közben "vigasztalta" valami durva beszólással. Annie nyom nélkül eltűnt, valószínűleg letudta a segítségnyújtást és nem akart még jobban belekeveredni ebbe az egészbe, ezért lelépett. Armin térdre rogyott, letenyerelt a földre, remegni kezdett és könnyes szemmel öklendezni kezdett, de nem hányta el magát. - Most már mind gyilkosok vagyunk, bűnözők a javából... - Elővette az ugyancsak véres pengéjét és a tükrében megpillantotta magát. A hajába markolt és tovább reszketett. Eren már egész jó állapotban volt. Mikor rácseppent az arcára valami, a mutató és a középső ujjával megérintette, majd a távolba tartotta magától. - Ez... Vér? - Mondta, majd Mikasa letörölte az arcáról. - Talpra tudok állni. - Mondta és Reiner letette. Mikasahoz lépett. - Én kitartok, már szinte fel is épültem teljesen... De te... Jól vagy? Nem nézel ki valami csodásan... Nekem még a lábaim is újranőnek, de ha te megsérülsz, akkor az a seb kísérteni fog egy ideig... - Ekkor az arcán lévő két sebre pillantott. - Ez is az én hibám... Mint minden más. Ha nem lennék veletek, akkor sose támadtak volna rátok. És ez az egész meg sem történt volna. - Mondta, de nem volt sok idő pihenésre, mert már indultak is. Miután leértek, eléjük tárult a földalatti város nagysága.
Pixis hozzájuk szólt. - Tehát... Ismerem azt a helyet, ahol kizárt lenne, hogy keresnének. Ott meghúzhatjuk magunkat egy ideig, aztán elmondom a tervet. Nem lesz túl egyszerű, de olyan jó kis Csipet-csapat fogott itt össze, hogy biztos vagyok abban, hogy sikerrel járunk. - Eközben megérkeztek. - Íme maga Levi hadnagy fejedelmi birtoka! - Nevetett föl, majd ismételten ivott. - Fáradjanak beljebb! Mindenki besétált, de Mayu észre vett valamit, az egyik utcán. Egy nagyon ismerős női alakot. Az édesanyja volt kopott, szakadt ruhában és éppen cipelt egy kosarat.
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on Mar 22, 2016 14:11:20 GMT 1
Eközben valahol a Shina falon belül... 
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043 
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Mar 22, 2016 22:26:58 GMT 1
Levi végighallgatja Kyle szavait, majd bosszúsan megszólal:
- Szólhattál volna előbb is. - leugrik a lováról, és int Kyle-nak. - Gyere velem.
Visszasétálva a kastélyba elővesz egy tartalék felszerelést, és a férfi kezébe nyomja. Hamarosan elindulnak a belső fal felé.
Út közben alig szól valamit. Egyedül Hange-hoz szól, megjegyezve, hogy ne legyen már annyira kiakadva két titán miatt. Láthatóan nem szívesen tér vissza a földalatti városba, a gondolatai egyre a múlt felé kalandoznak... "Ha ezt a munkát elvégzitek, a jutalmatok egy élet lesz idefent..." "Ez nem kamuzik Levi, ugye megcsináljuk?" "Hiszünk benned bátyó." ~Milyen iszonyúan rosszul tettétek..." A belső falig zavartalanul haladnak, ott azonban észreveszik az első plakátokat, rajta a 104-es kiképzőosztag körözött tagjainak fényképeivel. ~Ezek szerint már jártak itt... Minden bizonnyal nem a fő lejárókat használták, akkor felismerték volna őket, és esélyük sem lett volna elmenekülni...~ Miközben tovább haladtak, láthatták a hordágyakat, rajtuk a halott katonai rendőrökkel. Ha bárki figyelme azokra terelődik, jelez nekik, hogy haladjanak tovább. A lejáróhoz érve azonban megállítják őket.
- Felügyeljük a lejárást a Földalatti városba. Szökevényeket keresünk, megölték több katonánkat is.
Levi leszáll a lováról, tiszteleg, és megszólal:
- Levi hadnagy vagyok a Felderítő Egységtől, mi is a szökevényeket keressük, Erwin parancsnok utasítására. Minden bizonnyal már elérték a földalatti várost.
|
|
Mayu
Lelkes fórumozó
Posts: 45
|
Post by Mayu on Mar 22, 2016 23:45:03 GMT 1
img09.deviantart.net/8d0d/i/2013/248/8/0/anime_girl_with_a_rapier_by_iamecchi-d6l68o7.png Amint nekilendült a kiszemelt támadónak az rögtön rátartotta a fegyverét és célzott. ~ Basszus mégis, hogyan terveztem én ezt? Nekimenni valakinek, akinél lőfegyver van? Normális vagyok? Most komolyan embert akarok ölni? Nem is ismerem, de másnak lehet, hogy nagyon fontos ez az ember, akármennyire is kegyetlen és gonosz… ~ habozása miatt nem volt elég gyors, így nem tudta megkerülni, de mázlija volt és a golyó nem őt találta el, hanem a szigonyvetőjét. Abban a pillanatban, hogy a lövedék betalált a résbe, szigonyai elengedtek ezzel elkezdett zuhanni egyenesen a tetőre. Karjaival és lábaival próbálta óvni a fejét az ütéstől, de így is hatalmas csattanással érkezett le. Tehetetlenül feküdt egy darabig, meggyőződve arról, hogy itt a vég. Lassan megfordult és hunyorogva az ellenfele szemét próbálta keresni. Megdöbbenve eszmélt rá, hogy a támadó meglépett. Próbálta összeszedni magát és felállni, de erre még nem volt képes, ezért inkább az épület széléhez kúszott, hogy láthassa az eseményeket. Meglátta Kamit, Jeant és Armint, akik földbe gyökerezve álltak. Éppen lekiáltott volna nekik, hogy szedjék össze magukat, de ekkor megjelent az utolsó szemétláda is, aki egyenesen őket vette célba. – Vigyázzatok! – ordította, amikor a férfi fegyvert emelt rájuk. Mayu majdnem leesett a tetőről, próbált volna segíteni valahogy de ekkor Armin egy hirtelen mozdulattal végzett a férfival. Meredten bámulta, ahogy a fiút beborítja a vér, de nem volt sok ideje bámészkodni. Nagy nehezen felállt és egész ügyesen lemászott a házról. Jobb lábával kissé bicegett eleinte, de később már rá tudott terhelni így beérte a többieket. Mikor megérkeztek Pixis parancsnokhoz Mayu Kamillához sétált, megragadta a vállát majd rázni kezdte. – Mit műveltél? Meg is ölhettek volna benneteket! Képes lennél pont egy ember keze által meghalni? – mordult rá, de nem akart túl dühösnek látszani ezért lelassított és halkan folytatta. – Legközelebb maradj mögöttem, tudod, hogy ha együtt dolgozunk bármi sikerülhet. – elengedte a vállát és lehorgasztott fejjel arrébb állt. Mindenki maga alatt volt, Armin teljesen kiborult, Sasha sem volt sokkal jobb állapotban, viszont Eren sebe már alig látszódott. Miközben nézelődött meglátta Mikasa szürke szemeit, amik a tekintetét keresték. Mayu látta rajta, hogy éppenséggel vele sincs minden rendben, elég feldúltnak tűnt. Követte a lányt, majd mikor leértek a létrán felé fordult.
- Egy csődtömeg vagyok. Nem vagyok képes rendesen végrehajtani a feladataim, hisz most is elbuktam… Úgy érzem nem szabadna csatlakoznom az Felderítő Légióhoz, mert csak hátráltatnám őket. Habár ezek után biztosan dutyiban végezzük. – szünetet tartott majd felsóhajtott. – A francba is nem adhatom fel. De mégis félek attól, hogy nem vagyok elég jó. – Mikasa szemeibe nézett, ekkor döbbent rá, hogy ezt még senkinek sem merte elmondani, még Kaminak sem. Gyorsan témát váltott. – De veled sincs minden rendben… Mi történt a harc közben? – kérdőn nézett a lányra, majd ha válaszolt neki meghallgatta a válaszát és együtt érzően bólintott. Mire mindenki leért Mayu a parancsnokhoz fordult és közölte vele, hogy elromlott a felszerelése. Megvárta az úr válaszát, majd csatlakozott a többiek mellé. A férfi elkezdte a monológját, amire most Mayu kivételesen nem figyelt oda. Tátott szájjal fölnézett, ahol nem látta meg az eget. Teljesen elámult a földalatti várostól, tudta, hogy létezik, de még sosem járt itt lent.
Elindultak, bár nem kellett sokat gyalogolniuk már meg is érkeztek a kiszemelt helyre. Pixis megjegyzésére Mayu csak felhúzta a szemöldökét és leghátul követte a többieket. Elfordította a fejét, hogy egy utolsó pillantást vehessen a városra, mielőtt belép, de egy női alakot fedezett fel nem messze tőlük. A nő arca nagyon hasonlított az anyjáéra, de valamivel ráncosabb volt, a haja kócos, a ruhái pedig koszosak és rongyosak. Legyökerezve figyelte az alakot, ám egy sietős férfi nekiment ezzel nő kosara a földre hullott. Mayu nem tudta elképzelni, hogy az édesanyja lenne-e, de megsajnálta és felé sietett. Az idősödő hölgy letérdelve szedte össze a rongyokat a poros földről, észre sem vette, hogy valaki közeledik hozzá. Mayu csak most húzta le a fejéről a csuklyát és a nő elé guggolt, majd rögtön elkezdte felszedegetni a szövetdarabokat. A nő csak most nézett fel rá, ezzel egymás szemeibe néztek. Egy pillanatra mindkettejük némán térdelt a porban, de Mayu megtörte a csendet. – Anya? – suttogta alig hallhatóan. Felsegítette édesanyját majd szorosan magához ölelte. – Anya, én annyira sajnálom! – szemei könnybe lábadtak, de hang nem jött ki a torkán. Kezeibe nyomta a kosarát és kérdésekkel kezdte el bombázni. – De mégis mit keresel itt lent? Mi van a fenti házunkkal? És mi történt az egyenruháddal? A Katonai Rendőrség? Mit műveltek veled? – elcsuklott a hangja. – Ugye… Apa jó van? – kérdezte félve erre ismét könnyes lett a szeme.
|
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Mar 23, 2016 5:32:03 GMT 1
Kamilla dermedten állt, és csak nézte, ahogy a többiek ugrottak a parancsra. ~ Hogy… hogy vagytok képesek erre? ~ Azonban nem volt egyedül ezzel a szemléletével. Jean és Armin sem mozdultak egy tapodtat sem. Nem tudta mitévő legyen. Egy részről nagyon szeretett volna segíteni a többieknek, másrészről viszont nem engedte neki a lelkiismerete. Ahogy ezen agyalt, nem vette észre, hogy valaki közeledik feléjük, ezért csak az arcába tartott puskacsőre eszmélt fel. Szemei kitágultak a rémülettől, és teljesen lefagyott. A távolból hallotta Mayu és Mikasa kiáltását, de nem bírt mozdulni. Armin azonban cselekedett helyette. Átszúrta a férfit, majd elvágta a torkát. A szétfröccsenő vérből Kami arcára és köpenyére is jutott. ~ Ugye… ugye ez csak egy rémálom. Valaki ébresszen fel! ~ Magában rimánkodott. Mikasa odajött hozzájuk, és először Jeanhoz, majd Arminhoz beszélt. Kami üveges tekintettel meredt maga elé, és csak Mikasa ingerült hangjára tért vissza a valóságba. Ez nagyon rosszul esett Kaminak. Mégis hogy várhatják el azt tőle, hogy saját embertársait gyilkolja? Ráadásul vakon egy parancsot követve. ~ Én nem tudok olyan elvakultan cselekedni, mint te, Mikasa...~ A kedvesebb hangnemet már meg sem hallotta. Még mindig reménykedett, hogy ez csak egy rossz álom. Armin Jeant és őt odébb húzta, és a fiú fájdalmas szorításának hála rájött, hogy ez nem álom. ~ Ez maga a kegyetlen valóság… Én… én nem ezt akartam. Én csak a falakon kívüli világot szerettem volna látni, nem embert ölni! Ráadásul még azt sem tudom milyen okból.~ Futás közben körbenézett, és látta, hogy mindenkit megviselt a dolog. Mikasa arca csupa vér volt, és mindenki más megviseltnek tűnt. Egy sikátorba érve összetalálkoztak Pixis-szel. A parancsnok tervei között nem szerepelt vérontás, mire Kami még jobban elszégyellte magát. Észre sem vette, amikor Mayumi odabicegett hozzá. A lány rázására figyelt csak fel. Amit azonban Mayu mondott, nem tett jót az önérzetének. Ráadásul elég rossz passzban is volt, ezért a kelleténél jóval ingerültebben válaszolt neki.
- Mégis mit jelentsen, hogy maradjak mögötted?! Nem vagyok egy kisgyerek, akire vigyáznod kellene! – Dühösen lelökte a válláról Mayu kezét. – Inkább törődj a magad dolgával! – Azzal otthagyta. Arrébb sétált, viszonylag távol a többiektől. Borzasztóan érezte magát. ~ Az lettem, amivé soha nem akartam válni. Egy bűnöző, aki amikor kell, még a saját társainak is képtelen segíteni. Részt vettem egy ember megölésében is, de ha rajtam múlott volna, a barátaim már rég alulról szagolnák az ibolyát. ~ Eközben Pixis parancsnok felnyitotta a csatorna fedelét, és a szeme sarkából látta, ahogy Mayu Mikasát követve elsőként megy le. Ez is tett egy lapáttal a rossz hangulatára, és az eddig elfojtott könnyek lassan előtörtek belőle. Elfordult a többiektől, és a bal öklével (amit korábban átdöfött) a falba vert egy hatalmasat. Már csak úgy patakzott a könny az arcán, azonban igyekezett visszafojtani a sírást. ~ Még nincs itt az ideje…Lesz majd ennél alkalmasabb időpont is, högy összeomoljak érzelmileg. ~ Az ajkába harapott, letörölte a könnyeket az arcáról, és utolsóként lemászott. Itt megint csak messzebb állt a többiektől. Figyelemmel követte Mayu és Mikasa eszmecseréjét, azonban gyorsan elkapta róluk a tekintetét. ~ Ez nem a te dolgod… Inkább azzal kellene foglalkoznod, hogy kitaláld mivel tehetnéd jóvá ezt az egészet. ~ korholta magát. Csendben fürkészte a többieket. Sasha csak a véres kardját tudta bámulni, Christa sírt, Ymir pedig vigasztalta, vagy valami hasonlót cselekedett, Armin pedig öklendezett. Foszlányokat hallott csak abból, amit a szőke fiú mondott. ~ Te legalább tettél valamit… Megmentetted az életem. Ellenben én semmit sem tettem, csak hátráltattam mindenkit. Már megint. Pedig azt hittem… azt hittem képes leszek megváltozni. De még mindig ugyanolyan haszontalan vagyok. ~ A jobb kezével rámarkolt a bal felkarjára, nekitámaszkodott a falnak, és felpillantott a mennyezetre. Közben pedig emlékképek ugrottak be neki a múltjáról. ~ Tessék Kami, szabadság helyett csak be lettél zárva, és vakon követed a parancsot, aminek a vége egy kellemes kis akasztás is lehet. Elérted életed célját, gratulálok hozzá. És mondhatnám, hogy csak anyád ne tudja meg, de ezen a ponton már úgy is mindegy… Jézusom, már megint magammal beszélgetek. Komolyan kezdek tartani attól, hogy tudathasadásom lesz. De, igazából már mindegy is, nem? Haszontalan vagyok, gyenge, bunkó, antiszociális, lusta, gyilkos és ráadásul még számítani sem lehet rám. Jobb lenne a világnak nélkülem. ~ Egy kis időre lehunyta a szemeit, a fejét lehajtotta, majd sóhajtott egyet. ~ Öngyilkos nem leszek, mert az milyen gáz már. Dezertálni sem fogok, mert az is béna. Ha már meg kell halni, akkor a választott utamat követve, a hitemért haljak meg. Az még jobb lenne, ha úgy érne el a vég, hogy ezzel valaki mást megmentek. Talán még azt is kihozhatom a helyzetből, hogy ne egy csődtömegként, hanem mártírként emlékezzenek rám. ~ Nagy lendülettel hátracsapta a fejét, és beverte a falba. ~ IDIÓTA! Ne a hülyeségeden gondolkozz! Sőt, most az egyszer ne is gondolkozz! Légy egy agyatlan zombi, aki követi a feljebbvalója minden parancsát! Ideje megváltozni hülye gyerek. Már nem viselkedhetsz anyuci pici kislányaként, vállalnod kell a tetteidért a felelősséget, és vele együtt a következményeket is. ~ Látta, ahogy a többiek megindulnak, ezért egy kis távolságot hagyva, de követte őket. Látta azt is, ahogy Mayu egy rongyos ruhás nő felé igyekezett, de nem is szentelt neki több figyelmet. Tekintete rideg lett, kifejezéstelen. Abban nem volt biztos benne, hogy a tetteire is ki fog hatni ez a változás, azonban megtette az első lépést: elhatározta magát. ~ Nem leszek teher, inkább a halál! Ameddig az erőmből futja, segíteni fogom őket, és ha már nem veszik hasznomat, akkor meg… ~ Nyelt egyet, és ökölbe szorította a kezeit. ~ Anya, Mira, kérlek bocsássatok meg nekem! ~ A szája elé emelte a bal kezét. ~ Tudom, hogy erre nincs mentség, de remélem nem fogtok megutálni! ~
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on Mar 23, 2016 18:32:56 GMT 1
Mikor Mayu édesanyja megpillantotta lányát, elejtette a kosarát, amiből ismételten kiborult minden és hirtelen a szájához emelte a kezét. Könnyes szemmel átölelt Mayut és reszkető hangon megszólalt! - Semmi baj, semmi baj! Most itt vagy és ez az, ami számít! - Elengedte a lányt a szorításából, a két vállára helyezte a kezét és végigmérte. - Nagyon hiányoztál, annyit aggódtam érted! Jesszusom, hogy megnőttél! - Mikor azonban a rendőrségről, a házról, végül az apjáról kérdezte, a nő csak fájdalmas tekintettel megcsóválta a fejét és elsírta magát Mayu vállán. - Édesapád büszke lenne rád! Mit nem adnék, ha megérte volna ezt a napot! Hogy lássa, hogy ilyen gyönyörűvé cseperedett az ő kislánya! Ő, csak próbálta jobbá tenni a világot... Meg akarta állítani a korrupciót és a katonai rendőrség romlottságát. Ő csak jóvá akarta tenni... De aztán egyik napról a másikra eltűnt és levélben közölték velem, hogy titokzatos baleset érte. De én tudom, hogy a király mocskos talpnyalói voltak azok! A belső kör... Ha valaki beleköp a levesükbe, azt azonnal kivégeztetik... Egyszer még megbosszulom édesapád... Megfosztottak minden rangunktól és tulajdonunktól, aztán ide száműztek. Ha nem engedelmeskedtem volna, valószínűleg engem is "baleset" ért volna. De ennek már három éve... Mayu, én úgy sajnálom! Rossz anya voltam! Hogy lehettem ennyire elvakult? Először a bátyád, aztán te, majd az apád is... Hány embert kellett elveszítenem, hogy rájöjjek az igazságra? Meg tudsz nekem valaha is bocsájtani? Sajnálom... - Ekkor tartott egy perces szünetet. - De te... De te hogy kerülsz ide le? Mit keres el idelent? - De ekkor Pixis parancsnok megköszörülte a torkát, miközben tartotta az ajtót. A nő ezt észrevette, gyorsan visszapakolt a kosarába és a lány szemébe nézett. - Látom, feladatod van és nem is akarok zavarni... Egy valamit mondok és azt jegyezd meg egy életre! Csak saját magadban bízhatsz és a képességeidben! Talán előnyünk származott abból, hogy megbíztunk a királyban, vagy a katonai rendőrségben? Nem... Ha nem bízol senkiben, akkor senki sem döfhet hátba... Jegyezd meg és élj-e szerint! Én csak annyit kívánok, hogy légy boldog... Az leszel, ami akarsz lenni! Sokáig tartott, mire rájöttem... De kénytelen voltam rájönni, hogy a gyermekeim boldogsága, mindennél fontosabb. Szegény bátyád... - Pixis hozzájuk lépett. - Nem szeretném elszakítani anyát és lányát, de kénytelen leszek, sajnálom. Miura asszony! Ne aggódjon, a lányából sikerült remek embert faragnia. Erről biztosíthatom! Viszont látásra! - Mondta Pixis, majd elbúcsúztak egymástól és bementek az épületbe. - Nos! - Kezdett bele. - Először is ismertetem a tervet, ami a következő! Várunk! Várunk addig, amíg le nem csitulnak a kinti kedélyek és a feszültség, ami pár nap múltára lesz várható. Tehát amíg nem lesz minden második sarkon egy csapat katonai rendőr, akik csak ránk várnak. A célunk az, hogy elérjünk Karanese-t, elkössünk pár lovat és kivágtassunk a Rózsa falon kívülre. - Itt megállt egy pillanatra, hogy mindenki feldolgozhassa az információt. - Ezek után... A terv... Á, a fenébe is! Inkább elmondom az egészet... - Pixis megitta az utolsó korty italát, ami a kulacsában volt. - Nem fogok hazudni nektek... Nem akarom Erwin öngyilkosjelölt módszereit követni... Már rég el kellett volna mondanom, de... Nem csak te tudsz alakot váltani Eren... Legalább is az én információim szerint, nem te vagy az egyetlen. Én úgy hiszem, hogy már elgondolkodtatok rajta, hogyha Eren képes rá, akkor valószínűleg más is. És ha ezt a vonalat követjük akkor a kolosszális és a páncélos óriás is valószínűleg emberek, akik közöttünk élnek. Nos, jogos a kérdés, hogyha közöttünk élnek, akkor miért akarják lerombolni a falakat, mert az nem csak a mi vesztünk, hanem övék is... Logikus magyarázattal még én se tudok szolgálni, ez ügyben. Tehát visszatérve a küldetésünkre! Múlt héten jelentették nekem a rózsa falon járőröző embereim, hogy egy rendellenes titán, gyakran elhalad Karanese és az Óriásfák erdeje között. Az a titán nem rendellenes... Gyakran megismétli ugyan azt az útvonalat, egészen emberi mozgása van és a külseje is nagyon hasonló az emberekéhez. Ő egy titánbőrbe bújt nő. Ha sikerülne őt nyakon csípnünk, akkor rengeteg új dolgot megtudhatnánk a titánokról, az alakváltókról, a kinti világról, az ellenségeinkről és a többi. Arról nem is beszélve, hogy ezzel tisztára moshatjuk a neveteket... Vagyis a nevünket... - Pixis kihúzott egy üveget a kabátja alól, kortyolt belőle, majd elkezdte áttölteni a flaskájába. - Tehát! Mi is bejárjuk azt az útvonalat, amit a nőstény titán megtett és reménykedünk, hogy összefutunk vele. Ha nem sikerülne, akkor bevárjuk az erdőben és ott csapunk rajta. De szinte biztos forrásból tudom, hogy találkozni fogunk vele... Nos! A cél az, hogy élve elfogjuk. A nyakszirtjében található az az ember, akit mi keresünk. A feladatunk az lesz, hogy kivágjuk onnan és elvisszük a lehető leggyorsabban a Stohess-be. Ott már biztosítani tudnánk és mindenki boldog lenne. Persze csak akkor, ha ez mind összejönne. De én úgy hiszem, hogy egy ilyen csipet-csapattal az oldalamon, semmi esélye sem lesz a nőstényóriásnak. Igazam van? - Kérdezte mosolyogva, de meglátta a rémült és rettegő arcokat. - Nos tudom, hogy az nem kifejezés, hogy ez mennyire veszélyes... De ha ti nem vagytok rá képesek, akkor kik? Túléltétek Trost-ot! Elszöktettétek a barátaitokat a felderítőktől! Megvédtétek egymást a belső kör szemétládáitól! Tényleg... Nem is vettem észre, hogy már itt van... Hogy már eljött az a pillanat, amikor az emberek két, vagy több részre szakadnak és öldökölni kezdik egymást... Látom, hogy még sokatok nem tette túl magát, az első ember elleni ütközeten. De azok az emberek, akik minket akadályoznak, mind a titánokat segítik! Gondoljatok csak bele! Ráadásul az életetek volt a tét. És a barátaitoké... Akiknek a védelme, az egyik legnemesebb cél, amit el tudnék képzelni. - Ekkor elővett Pixis egy újságot és a többiek elé rakta. - Híresek lettünk... Tudom, hogy valószínűleg nem így képzeltétek el, a népszerűség fogalmát, de ez van... Ne aggódjatok! Mindent helyre fogunk hozni!
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Mar 23, 2016 19:26:59 GMT 1
http Kutatóan nézek vissza Jean-ra. Egy halk, gúnyos kiáltás után válaszolok neki.
- Nehogy azt hidd, a magam erejéből vagyok ennyire elszánt vagy erős. Jó, nyilván kell az is, de nem csak a saját erőmből jutottam el idáig – Aztán összepréselem az ajkam. – Egyet sem… Hagytam meglógni! – Aztán mielőtt még elindulnánk, közelebb lépek hozzá, és mélyen a szemébe nézek, hogy valóban komolyan vegyen. – Sajnálom, hogy az előbb úgy leteremtettelek… Csak aggódtam érted... De Jean! Ne hidd, hogy nem vagy erős. Mert az vagy. Csak… Csak leblokkoltál. Tudod, nekem az segít, ha valaki olyanra gondolok, akiért bármit képes lennék megtenni. Te kiért hoznál ekkorra áldozatot? – Aggódva nézek rá, nem tudom, hogyan reagál erre. Majd ha válaszolt, elindulunk.
Amikor kifújjuk magunkat, és körbenézek a társaságunkon, akkor megdöbbenek. Komolyan rossznak érzik magukat?!
- Srácok, de hiszen egymást mentettétek meg rossz emberek karmaiból… Miért lenne ez megvetendő? Hát ők nem voltak annyira kegyetlenek, mint a titánok? Ugyanúgy gondolkodás nélkül végeztek volna veletek… - mondom nekik halkan. Persze tudom, hogy nincs teljesen igazam. Ki tudja, kinek milyen élete volt.
Eren-nek csak ennyit felelek, mert nincs időnk. Megérintem az arcomon lévő sebeket, de szerencsére már elállt a vérzés, és a számon is lassan kezd apadni.
- Eren, te csak ne aggódj az én sebeim miatt. Semmiségek. És szerinted, mikor foglak elhagyni önszántamból? Vagy mikor tettem ilyet? Soha. Akkor most sem fogom. Ennyit erről…
Mielőtt a létrához érnék, még Kami hangját hallom, amint a kelleténél ingerültebben válaszol Mayu-nak. Csak annyit értettem belőle, hogy „Maradjak mögötted?” meg „Nem vagyok egy kisgyerek”. Annyira ismerős ez a szöveg… Mintha Eren mondaná… Csak felsóhajtok, majd lemegyek, és végighallgatom Mayu-t. Figyelmesen tekintek rá. Aztán amint végzett, összefonom a kezeimet, majd szúrósan tekintek rá.
- Ilyet nem mondasz még egyszer… Ha alkalmatlan lennél, nem élted volna túl a csatát. Ahogy többen meg is haltak… - Itt kissé összerázkódom, Marco-ra és Thomas-ra emlékezve. - És nem, nem fogod feladni… Most egy olyan feladat elé állítottak, amire senki nem készített fel bennünket. De te legalább próbálkoztál… - Szólok neki, aztán amikor rólam kérdez, őszintén válaszolok. Megrántom a vállam, majd elfintorodom. – Egy pillanatig haboztam. És arcon rúgott, majd meglépett. De többet nem fordul elő… - Mondom még határozottan, aztán tovább indulunk. Megcsodálhatom a várost, de engem őszintén nem érdekel. Csak éljük túl ezt az egészet. Na tessék, bekerültünk ide a föld alá… Amikor azonban Levi-t említi, összehúzom a szememet, és a parancsnokhoz fordulok.
- Ha ez az ő „területe”, akkor mennyi rá az esély, hogy itt keressenek minket? – kérdezem, de ekkor látom, hogy Mayu mással foglalkozik. Inkább Kami-hoz megyek, mert el kell neki mondanom valamit, hogy megértse. Amikor azonban közelítek felé, látom, hogy valami megváltozott benne. Egy pillanatra megtorpanok, de aztán még is elé állok, és határozottan a szemébe mondom.
- Hallottam valami olyasmit, hogy Maradjak mögötted? és Nem vagyok már kisgyerek… Kicsit hangosan válaszoltál… - nézek rá bocsánatkérően, majd folytatom. – Pontosan úgy hangzott, mint amikor Eren az én „segítségemet” próbálja meg hárítani. De ha jól értelmeztem, akkor nem azért mondta ezeket neked, mert gyengének tart. Hanem mert félt téged, és előbb halna meg érted, téged védelmezve, ha kell, mintsem hogy veled valami történjen. Én is így vagyok Eren-nel… Ezért tudom, mit érzett, amikor a szeme láttára majdnem megöltek. Elviselhetetlennek tarthatta, ezért inkább maga mellett szeretne tartani, de még véletlenül sem gyengeségedből adódóan, hanem mert fontos vagy neki – Felsóhajtok. Eren is így gondolkodik rólam? Hogy gyengének tartom, és emiatt kelek mindig a védelmére? Pedig nem így van, és nem szabadna, hogy így gondoljon rám… Vajon hallotta ezt? Ezután, ha Kami válaszolt, betérünk egy épületbe. Most már Mayu is velünk van, nem akarom erőltetni, de remélem, hogy majd megbeszélik ezt kettejük között. Többet nem akarok beleszólni, már így is túl sokat kotnyeleskedtem. Egy kérdő pillantást küldök felé, a nővel való találkozást illetően, de többet most nem tudok ezzel foglalkozni. Figyelmesen hallgatom Pixis-t, csak később veszem észre, hogy közben valahogy Eren és Jean közé kerültem. Azt hiszem, fáradt vagyok… Nagy szemeket meresztek, majd lassan emésztem, amit mondott. Hmmm… egy nőstény titán? Bár logikus, ha Eren erre képes, mások miért ne lennének? De hogy mi akarjuk elkapni? Nem túl veszélyes? Ki tudja, mire képes? Vajon ezek hárman együtt tevékenykednek? Nem tudom… Túl sok a szürke folt… De igaza van… Egymásért kell tennünk ezt. Amikor megmutatja az újságot, kissé megijedek. Máris tudnak rólunk? És micsoda hazugságok vannak ebben?!
- Ez szánalmas! – kiáltok fel hevesebben az újságra meredve, mint szoktam. Aztán észreveszem magamat, enyhén elpirulok, aztán valahogy megpróbálom kimenteni magamat ebből a helyzetből. – Meg kell tennünk… Talán ezzel közelebb kerülünk a titánok kiirtásához – Aztán a parancsnokhoz fordulok. – Mit fogunk itt tenni, parancsnok? |
|
Martha
Lelkes fórumozó
Everywhere I go...
Posts: 56
|
Post by Martha on Mar 23, 2016 19:55:57 GMT 1
Kyle kérdésére válaszolva:
-Hát..één...csak segítettem a parancsnoknak kötést cserélni...ennyi.-mondta még mindig vörös arccal. Martha amint felült a lovára magába szállt. Egész úton az járt az eszében, amit Erwin mondott.
-Mit értett az alatt, hogy ha mire életbe lépne az a parancs már nem létezne a felderítő egység. Bizonyára akkor egy nagyon fontos dologról lehet szó. De ha ez ennyire fontos, akkor mégis miért nem mondja el?! Ennyire nem bízna bennünk? És mégis mi volt az a hirtelen beszéd, hogy maradjak a hadnagy mellett?...Mégis mi folyik itt?-gondolta magában, de hiába törte a fejét egyik kérdésére sem találta a választ.
-Itt valami nagyon nincs rendben.-felkapta a fejét és körbenézett. Ott voltak a falnál. A városban mindenhol szórólapok látszottak, amin a kadétok képei voltak.
-Elég nagy bajban vannak.-majd magában elmosolyodott egy kicsit. Kicsit továbbmentek és mellettük épp vitték el hordágyakon a halott katonai rendőröket. Martha érzelemmentes arccal nézte, ahogy elviszik őket, de közben tartotta a tempót.
-Megölték őket. Talán a kadétok voltak, deee ki tudja. Nem is érdekel igazán.-pár perc néma csend után.- Minden ember meghal előbb-utóbb...valamilyen módon.-mondta a lány a semmibe. Majd mentek tovább és Marthat nem hagyták nyugodni a parancsnoka szavai. Válaszokat akart. Érezte, hogy ez az egész meg van tervezve és, hogy valaki az orránál fogva vezeti őket. Épp ezért Martha minél előbb beszélni akart valakivel, aki tudja mi folyik itt, mert utálja, ha valaki az orránál fogva vezeti őt. Ám ekkor Levi hangja visszazökkentette az élők közé. Értetlen arccal nézte, hogy a hadnagy tiszteleg pár katonai rendőr előtt, ugyanis nem hallotta mit mondtak. Kérdőn Kyle-ra nézett, hátha ő tudja mi történt.
|
|
kylenorthon
Lelkes fórumozó
Dolgok történnek.
Posts: 93
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by kylenorthon on Mar 23, 2016 20:49:44 GMT 1
Martha válaszára Kyle csak morrant egyet és bólintott, ezzel letudva a témát. Nem erre számított és hirtelen nem is tudott volna mit reagálni rá. ~Szóval ezért ilyen... "zavarodott"...~ Ha nem lett volna szar kedve, még el is mosolyodott volna a lány irulásán pirulásán.
Mikor Levi válaszát hallotta, nem mondott semmit. A hadnagynak igaza volt... hiába volt szétszórt a szédelgései miatt, nem foghatta rá, hogy elfelejtett felszerelést cserélni. Vagy nem is elfelejtett... csak olyan szar kedve volt hogy egyszerűen nem akart. Aztán felejtette el, de ez lényegtelen volt. Követte Levit és átvette az új felszerelést, amit magáracsatolt, egész gyorsan, ez már érzésből ment. Furcsa volt neki, még nem volt bejáratva a cucc... de kénytelen volt hozzászokni a gondolathoz, hogy be kell törnie a kicsikét.
Visszaérve megpaskolta a lovát és felszállt rá... éber maradt, de most jobban a lovára bízta magát, mint máskor. Szorosan Levit követte -szeretett a hadnagy közelében dolgozni- így Martha mellett haladt. Egyikőjükhöz sem szólt, nyilván senkit se talált volna jó passzban. És igazából neki is kellett egy kis csend.
A falnál hordágyakat látott amin feltehetőleg halottak feküdtek. Rendőtök. ~Hát itt is jártak...? Katonákat öltek?~ Ahogy feltette magában a kérdést, meglátta a körözési plakátokat. Kiszúrta a három Shiganshinai kadétot is... Nem állt meg, de a plakátok után fordult. ~Gyerekek... Mi a kínkeservet műveltek?~
A következő pillanatban megálltak és Levi leszállt a lováról majd a rendőröknek tisztelgett, akik a lejáratot őrizték. Kyle szerint a kadétok már régen lent lehettek... És azon agyalt, hogy vajon mi várhatja majd őket odalent... Levit figyelte... ~Köztünk mégis ő az, aki a legkevésbé sem akar lemenni oda... Ő már tudja milyen a pokol...~
Aztán Marthára pillantott, mintha csak megérezte volna, hogy a lánynak kérdése támadt.
- Fokozottan figyelnek a le és feljárókra. Ők is a kadétokat keresik, akik megölték a rendőröket. Levi szerint nagy eséllyel lent vannak már... - Súgta a lánynak, majd ő is leszállt a lováról.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Mar 23, 2016 23:56:14 GMT 1
- Menjenek. – mondja az őr komor tekintettel. – Vigyázzanak odalent.
A felderítők ezután lemehetnek a városba. Távolról szinte vonzónak hat… az örök sötétségben világító ablakok egészen széppé teszik a látványt. Ahogy azonban leérnek, a nyomor, és a mocsok mindent elborít. A lovakat kint kell hagyniuk, így már gyalog haladnak lefelé. Kyle köpenyébe hirtelen belekapaszkodik valaki.
A férfi minden bizonnyal hajléktalan, és borzalmas az egészségi állapota. Az egyik lába mintha le lenne bénulva, csak vonszolja magát, úgy kúszik a sárban. Csontsovány, az alakja szinte elvész a rongyokban, amik a testét fedik. Hörgő hangon könyörög egy kis pénzért, vagy valami ételért, és azt hajtogatja, hogy meg fog halni, hogy nem bírja tovább. Az utcában láthatnak egy fickó késsel… az ujjai rászorulnak néhány véres pénzérmére. Ki tudja, kinek a vére mocskolja össze. A sarkon két sovány kisgyerek kapaszkodik össze, némán vacogva, valószínűleg betegek is, olyan sápadtak. A felderítők akárhová fordulnak, csak a nyomor egy újabb szeletét látják a komor félhomályban. (képet sajnos nem találtam jobbat)
|
|
Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 11:43:37 GMT 1
Nov 23, 2024 11:43:37 GMT 1
|
Post by Deleted on Mar 24, 2016 12:11:19 GMT 1
Dieb nem avatkozott bele a további történésekbe csak gyűjtötte az információkat és figyelt. Látta hogy 2 társa nagyon maga alatt van ~Nehogy belehaljatok már... emberek...~ majd minden után estére leült az ebédlőasztalhoz ahol áttekintette a felszerélését, megtakarídgatta kicsit, és mikor egyedül volt egy kis papírra írkált amit utána eltett és ezután lepihent ugyanott. Arra kellt fel hogy vendégek jönnek, s mikor meglátta Erwint felhúzta szemöldökét majd mintha semmit se látott volna figyelte tovább az eseményeket. ~Engem is vertek már meg kocsmába... de ennyire?~ ezután meghalotta hogy a földalatti városba mennek ~Földalatti város? Az a lebuj a sina fal alatt? Az egy jó hely... mármint menekülni, emlékszek amikor én szöktem meg azon keresztül mostoha szüleimtől... gáz lenne velük találkozni, hisz elloptam tőlük 1-2 dolgot mikor ellógtam...~mosolyodott el ~De szerintem elvágnám a torkukat ott helyben... amilyen ellátásba részesítettek megis érdemelnék...~ ezzel még felevenítette a képét a számára szabadságot nyújtó helynek majd ő is kiment, de egy kis táskát is vitt magával. Ezt a táskát felrakta lovára és felkészült az induláshoz. Útközben csak gondolkodott valamin majd egyszercsak megérkeztek és meglátta a plakátokat. ~Az a lány?~ a plakátokon a név is szerepelt ~Áh Mikasa... leglább mostmár tudom hogy hívják...~ ekkor megláttott egy vörös hajú lányt az egyik képen ~Áh a kis vörös aki vállba küldött... szeretnék vele elbeszélgetni... jobban esett volna ha rendesen eltalál... akkor csak a fejem fájna...~ még megjegyzett 1-2 arcot a plakátokról és tekintetét újra az útra szegezte. Mikor a lejáróhoz értek Dieb leszállt és lekötötte a lovát és lement a többiekkel. Odalent még mindig ugyan az a nyomor volt mint 4 éve amikor itt járt. ~Azért remélem most nem fognak nekem ugrani késsel... 4 éve az elég furcsa szituáció volt amikor nem volt pénzem a tolvaj meg nem hitte el, de szerencsére neki nem volt 100-as a lába~ gondolkozott majd ment tovább a többiekkel.
|
|
Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 11:43:37 GMT 1
Nov 23, 2024 11:43:37 GMT 1
|
Post by Deleted on Mar 24, 2016 14:04:44 GMT 1
Dieb "emberi" énje: Dieb a városban sétálva visszaemlékezett a múltjára és a sok szenvedésre. Mikor meglátta a város látképét a távolból, az a nap jutott eszébe mikor elszökött és először letta ezt. ~Egy átlagos napként kezdődött, ugyanúgy felkeltem romos kis ágyamba, vacogva a szűkös kis szobámba, küldtek takarítani és megetetni az állatokat~ (flashback) Felkeltem az ágyból és a napot megint egy fülessel kezdtem, mert a "szüleim" úgy gondolták már az egy bűn hogy még élek. Legszívesebben elvágtam volna ma is a torkukat. Miután kitakarítottam megkaptam a nap rugását is amitől a földre esek és onnan halgatom a büntetés okát hogy az egyik sarokról elfelejtkeztem. Egy újabb lila folt a jobb combcsontomon, mondhatom jól esett. (end :3) Dieb tovább sétált a csapattal mikor meglátott egy kis egeret mászkálni az úton. ~mikor még egyetlen barátom a karámban lévő tehén volt, és még ő is megrugott sokszor~ gondolta majd haladt tovább és meglátta az embert aki egy tőrrel a kezében véres érméket szorongat. (flashback) Kimegyek a karámhoz, még utoljára megsimogatom Lucifert a kis tehenet és végre elhatározásra jutok, "ELSZÖKÖK". Körbenézek hogy valaki nem-e figyel most rám és azonnal ki is megyek a hátsó kiskapun. Miközben futok a főút felé csak üvöltözést hallok és utána egy dörrenést, valaki rámlőtt, a földre esek majd meglátom hogy átlőtték a tenyerem. (end) A férfi megrázza fejét majd tovább sétál. ~Most miért jutnak egyáltalán eszembe ezek?~ gondolta majd tenyerére nézett ahol már csak egy aprocska heg látszott. Mikor meglátta hogy kyle lábába valaki belekapaszkodott, és látta hogy szerencsétlen ember lába nem bír kelni, fejéhez kapott. (flashback) Egy kisebb ház beszögelésében fekszek miközben szorongva gondolkozok a jövőmön. Már lassan egy hete vagyok lent, a testem nem bírja sokáig, a kezem lassan elfertőződik, és az amúgyis sovány testem még soványabb lett. Ekkor meglátok egy jól öltözött embert és utána batyogok, utána szólok hogy: "Bocsásson meg uram, de ha lenne néhány fölösleges érméje, teljes szívemből hálás lennék önnek" Erre az ember megállt, csak maga elé nézett, nem nézett hátra csak oldaltáskájába nyúlt és a földre dobott egy maréknyi aprót. Életem legszebb napjának hittem, de ezután megláttam hogy mire készül a személy. Elővette félhold alakú kését majd nekirontott az utcában álló 3 kereskedőre, egy vágással felvágta mind a három ember melkhasát majd úgyanúgy ahogy odament elis sétált, mintha semmi se történt volna. Mikor felém jött olyan volt mintha magamat láttam volna a szemében, ugyancsak szürke haja volt mint nekem, és a sok megpróbáltatástól üres szeme.  (end) Ekkor Dieb kivett egy maréknyi aprót belsőzsebéből, a földön fekvő ember elé dobta és tovább ment. Diebnek könycseppek csordultak ki szeméből amiket gyorsan letörölt. (flashback) A pénzből vettem egy tört hogy megvédjem magam és hogy megszerezzem a mindennapi kenyerem, először minden kereskedő csak nevetett rajtam hogy mit akarok én ezzel de miután elvágtam a combukat majd földre rogytak arcukra fagyott a mosoly és ekkor elvágtam a torkukat is. (end) |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Mar 24, 2016 18:55:39 GMT 1
Mielőtt még bementek a házba, Mikasa elcsípte Kamit egy pár mondat erejéig. Türelmesen végighallgatta a fekete hajút. ~ Chh, milyen jóban lettek Mayuval hirtelen. Azonban egy valamiben óriásit téved... Én nem vagyok Eren, nekem nincs szükségem senki segítségére és sajnálatára sem. ~ Kami először átnézve Mikasán, csöndben elsétált. Majd megállt, félig visszafordult, és rideg tekintettel nézett Mikasa szemeibe.
- Valamiben nagyon mellélőttél. Nem akarom, hogy bárki meghaljon értem, ez az egyik. A másik pedig az ember a gyengéket akarja megvédeni. Ha valaki erős, nem érzel késztetést a megmentésére. Ez veled és Erennel is így van. Magadat erősebbnek tartod nála, annyira, hogy úgy hiszed, csak te tudod megvédeni. És amint látom, Mayu is így érez. - Hátat fordított a feketének. - Ezen gondolkozz el! - majd otthagyta. Belépett a többiek után a lepukkant épületbe. ~ Hát mit ne mondjak, elég gyászos hely ez a föld alatti város... ~ Mayu utolsóként jött meg Pixis parancsnok oldalán. Kami kerülte barátnője tekintetét. Odaállt a fal mellé, és nekitámaszkodott. Végighallgatta a parancsnokot, azonban az elhangzott információk semmilyen érzelmet nem váltottak ki belőle. Azt eddig is sejtette, hogy lehetnek Erenhez hasonló képességű emberek, illetve abban is biztos volt, hogy a kolosszális és páncélos óriás is óriásbőrbe bújt ember. Az ő fantáziáját inkább az fogta meg, hogyha Levi hadnagy "birodalmában" vannak, akkor nem itt fogják őket először keresni? ~ Lehet, hogy pont ezért jöttünk ide? Hogy a felderítőkkel együtt üssünk rajta a nőstényóriáson? Hisz már úgyis a végét járják a felderítők... ~ Megvonta a vállát. ~ Aztán lehet, hogy teljesen rossz úton járok. Majd az idő múlásával úgyis kiderül. Most arra kell koncentrálnom, hogy még egyszer ne fordulhasson elő, hogy meg kell menteni engem. Ez pár nap lefolyása alatt a második. Tisztára szégyenlem magam! Lehet, hogy fizikailag nem érem el Mikasa és Mayu szintjét, de nem vagyok gyenge. És ezt be is bizonyítom nekik. Elegem van, hogy csak azt hiszik okos vagyok... Pont ez tesz engem veszélyessé. Többé nem hibázhatok, a becsületem múlik rajta! ~ Érzelemmentesen tekintett az újságra, amiben gyilkosnak és tolvajnak bélyegzik meg őket. ~ Magam választottam ezt az utat, tudtam, hogy mivel fog járni. De legalább egy lépéssel közelebb kerülhetek a dolgok mögött rejlő igazsághoz. ~ Nem nézett senkire, kerülte a szemkontaktusokat. Egyedül érezte magát, és ez hosszú évek óta először fordult elő, de társaságra sem vágyott. Nem hitte, hogy a jelenlévők közül bárki is megértheti. Csak remélte, hogy ezek a borzalmas események nem véglegesen változtatták meg, és hogy amint vége ennek az egésznek, visszanyeri a régi önmagát.
|
|
Mayu
Lelkes fórumozó
Posts: 45
|
Post by Mayu on Mar 24, 2016 22:25:48 GMT 1
img09.deviantart.net/8d0d/i/2013/248/8/0/anime_girl_with_a_rapier_by_iamecchi-d6l68o7.png Édesanyja tekintetét fürkészte, ami ismételten könnybe lábadt. A nő, fejét Mayu vállára helyezve sírni kezdett. Az első mondata után lánya rögtön rájött, hogy semmi sincs rendben, ezért ő is könnyezni kezdett. Szorosan magához ölelte anyját és zokogva hallgatta végig a múlt eseményeit. Megrázta a fejét és felszólalt. – Sosem voltál rossz anya! Csak biztonságos és fényűző életet akartál adni a gyermekeidnek. Amit mi mindketten ellöktünk magunktól, de korántsem miattatok. Kiváló szülők vagytok, tiszteletre és fegyelmezettségre neveltetek bennünket, megértem, hogy csak meg akartál óvni minket. Tényleg sajnálom, hogy szó nélkül leléptem, féltem, hogy nem értenétek meg engem, mert nem bíztam meg bennetek. Ne haragudj érte, hogy ezt gondoltam. – Pixis még mindig az ajtóban állt és türelmetlenül várta őt. Még mindig könnyes szemekkel hallgatta végig anyukája utolsó mondatait, mielőtt elszakították volna őket egymástól. – Úgy lesz anya. Nem hagyom magam! – Ekkora már a parancsnok is odalépett hozzájuk, kifejezéstelen tekintettel közölte, hogy nincs több idejük. Mayu odalépett édesanyjához, még egyszer megölelte, megszorította a ráncos kezeit és mélyen a szemébe nézett. – Amint lehetőségem lesz rá, kihozlak ebből a pokolból. Csak addig tarts ki, könyörgöm. – suttogta és elindult Pixis-el a többiek felé. Hátranézett és intett neki, tekintetével próbálta azt sugallni, hogy minden rendben lesz, majd belépett a házba.
Mikor megérkezet sokan kérdőn tekintettek rá, valószínűleg könnyes szemeit is észrevették páran. De akárki a nőről kérdezte nem válaszolt. Egyik kezét végighúzta az arcán, ezzel letörölte a maradék könnycseppeket és nekitámaszkodott egy asztalnak. Pixis utasításait egy ideig csak némán hallgatta, még örült is annak, hogy a Rózsa falon kívülre kell menniük. Ám mikor a parancsnok fogta magát és mindent kitárt feléjük kicsit ledöbbent. ~ Hogy érti azt, hogy Erwin öngyilkosjelölt módszerei? Biztosra veszem, hogy ő is erősen kételkedik Erwin parancsnok terveiben. És ha nem csak Eren tud alakot váltani, könnyen lehet, hogy akadnak az embereink között is alakváltók, csak még maguk sem tudják. ~ feltűnésmentesen körbe tekintett a többieken. ~ Ne hordj össze hülyeségeket. Ha lenne is közöttünk már rég leleplezte volna magá… ~ Visszaemlékezett azokra, amit az imént említett neki édesanyja. ~ „Csak saját magadban bízhatsz és a képességeidben… Ha nem bízol senkiben, akkor senki sem döfhet hátba.” ~ meredten bámulta a földet és erősen szorítani kezdte az asztalt. ~ Sosem tudhatom, kiben bízhatok meg. Rosszul teszem, ha a csapat összes tagjába bizalmat fektetek. Meg kell válogatnom az embereket, ahogy azt régebben is tettem. ~ Figyelmesen hallgatta végig az eddig megtudott információkat és a küldetés többi részét. Mikor a parancsnok feléjük dobta az újságpapírt, szinte rá sem nézett. Mayu kiegyenesedett és Pixishez lépett. – Parancsnok úr, sajnálom, hogy kételkedni kezdek a terv kivitelezését illetően, de nem gondolja, hogy ennyien kevesen leszünk egy ilyen intelligens óriás elfogásához? Ugye szervezett erősítést? És amit már említettem, a szigonyvetőm tönkrement szükségem lenne egy új felszerelésre is. – emlékeztette a parancsnokot és várta a válaszát.
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on Mar 25, 2016 0:25:41 GMT 1
Pixis a kérdések feltevése után föltápászkodott, elsétált az ablakhoz, kinézett rajta és válaszolt. - A menedékünket több szempont alapján választottam ki. Először is, sokkal sűrűbben lakott, mint akármelyik másik település, tehát ez nagyban megnehezíti a kutatásaikat. Ráadásul közvetlenül az emberiség központja alatt vagyunk. A hírek nagyon gyorsan elérnek idáig, ami nekünk kiváltképp hasznos. Végül azért a hadnagy volt lakását szemeltem ki, mert valószínűleg ő vezeti, keresésünkre induló csapatot. Nem szívesen tér vissza a földalatti városba és még inkább nem oda, ahol több éven keresztül szenvedett. De csak pár napig maradunk, szóval nincs miért aggódnunk. Három nap bőven elég lesz, aztán indul a hadművelet. Addig meg elütjük valamivel az időt... Viszont őrökre szükségünk lesz. Christa és Sasha lesznek az elsők. - Ekkor elfordult az ablaktól és egyenesen Mayumi szemébe nézett. - Értem... Nos, nem hibáztatlak, hogy kételkedsz és értem az aggodalmad okát... Nem számíthatunk erősítésre, csak mi maradtunk... Láttátok az újságot. Aki ellenszegül, azt már várja a kötél. Nem kérhetem az embereimet, hogy segítsenek. Ők nem olyanok, mint ez a csipet-csapat... Ők nem lennének képesek arra, amire ti vagytok! Ők rettegik a halált, tapasztalatlanok a titánokkal szemben és nem valószínű, hogy életüket áldoznák Eren-ért. Ettől függetlenül egytől-egyig remek emberek... De most rátok van szükségem! Ennél alkalmasabb osztag nincs az egész világon. Képesek leszünk elkapni! Főleg, ha Eren-nek sikerül átváltoznia és szembeszállni a nőstény titánnal. Mit gondolsz? Képes vagy rá? - Nézett rá kérdően, mire Eren bólintott. - Remek! Úgy se lett volna más választásod, de így egy fokkal egyszerűbb lesz. Most pedig pihenjük ki magunkat, amíg megtehetjük... Ami pedig a felszerelésedet illeti... - Mondta majd elvette a lánytól, az asztalra tette és a nap hátralévő részében bütykölte.
|
|
Pixis hozzájuk szólt. - Tehát... Ismerem azt a helyet, ahol kizárt lenne, hogy keresnének. Ott meghúzhatjuk magunkat egy ideig, aztán elmondom a tervet. Nem lesz túl egyszerű, de olyan jó kis Csipet-csapat fogott itt össze, hogy biztos vagyok abban, hogy sikerrel járunk. - Eközben megérkeztek. - Íme maga Levi hadnagy fejedelmi birtoka! - Nevetett föl, majd ismételten ivott. - Fáradjanak beljebb! Mindenki besétált, de Mayu észre vett valamit, az egyik utcán. Egy nagyon ismerős női alakot. Az édesanyja volt kopott, szakadt ruhában és éppen cipelt egy kosarat.
