Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 16, 2024 22:42:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Jul 25, 2016 14:56:15 GMT 1
A mellettem lovagoló Nicola-ra nézek. - Láttam, milyen szépen végeztél azzal a titánnal… Szóval én csak… Gratulálni akartam vagy valami ilyesmi… - mondom kínosan. Remélem, azért nem utál, hiszen olyan iszonyattal szokott rám nézni. Bár ő még mindig jobb, mint Mikasa… Sóhajtok magamban.
***
Az agyam nem képes elfogadni Mikasa szavait. De hát ez teljességgel lehetetlen… Vagyis nem… Lehetséges, de olyan nehéz lenne ezzel együtt élni. Amúgy sem vagyunk valami sokan, de ha kiderül, hogy ez igaz… Akkor sem tudunk mit tenni… Kénytelen vagyunk megölni őket, különben ők végeznek velünk, és azt nem hagyhatjuk. Ekkor hallom, hogy a többiek tanakodni kezdenek, hogy mit is tegyünk ezzel a kis titánnal. Kikerekedett szemekkel hallgatom őket. Ezt nem tehetik… Mikasa után beszélek. - Ezt nem tehetjük! Ha tényleg az édesanyja, akkor… akkor nem hagyhatjuk magára… Biztos van valami megoldás, amivel visszafordíthatjuk, nem? Vagy legalább vigyázzunk rá, hiszen nem tud mozogni sem… Mi van, ha a többi példány bántja? – kérdezem, közben az alsó ajkamat kezdem el rágni. Gondolkodom egy ideig, de ha tényleg nem tudjuk elvinni most, akkor egy alternatíva marad. - Én Mikasa ötletét pártolom, miszerint őrködjünk, amíg nem biztos, hogy mit is teszünk vele – Mondom határozottan. Nekem édes mindegy, ki marad vele, én is szívesen itt leszek, ha kell. Azonban, ha végül mégis a kiiktatásra döntünk, akkor addig elfordulok, amíg megtörténik. Ha maradni kell vele, és én ezt a feladatot kapom, akkor a földre ülök Mikasa közelében, és én is kémlelem a tájat. Amikor Mikasa nézelődni kezd, én csak unott hangon ennyit mondok. - Semmi értelme… Mégis mire számítasz, mit találsz?
***
Ha a többiekkel megyek, akkor kicsit szórakozottan követem őket. Vajon mi lesz szegénnyel? És velünk? Conny felé sandítok. Hogy lehet? Talán könnyebb elfogadnia a helyzetet, ha kiderül, hogy bárki titánná változhat, hiszen ezek szerint egész falvak változhattak át. Ekkor azonban olyan jut eszembe, amitől azonnal elsápadok, és észre sem veszem, de szépen lassan lemaradok, és a mögöttem haladónak kell szólnia, hogy húzzak bele. Elpirulok szégyenemben, és bocsánatot hebegve visszalovagolok a helyemre. A gondolat azonban nem hagy nyugtot, így a következő pillanatban megint falfehér leszek. Mi van, ha a családom is így járt? Hiszen amikor náluk jártam, akkor ugyanez a helyzet volt, mint itt… Lehetséges, hogy ők is… Csak nem Megrázom a fejemet, és megborzongom. Hirtelen fázni kezdek, de szerencsére a lovaglás alatt ezzel nem tudok foglalkozni. Viszont mihelyt a várhoz értünk, azonnal érezni kezdem, és fázósan összehúzom magamon a köpenyt. Azonban ez nem sokat segít. Már megint félek és aggódom… Magamban inkább felidézek valami szép emléket. Ez valóban segít, de kicsit el is szomorít. Azon kapom magamat, hogy leghátul állok, és nem figyelek a feladatomra, ezért ha nehezen is, de a hadnagyra nézek, és összpontosítok. Sikerül összeszednem magamat, így most már "újra a régi vagyok". Koncentrálj, Lena!
|
|
Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 11:51:23 GMT 1
Nov 23, 2024 11:51:23 GMT 1
|
Post by Deleted on Jul 26, 2016 0:06:03 GMT 1
A magamhoz térés utáni kis ajándék leszidásból semmit sem voltam képes tisztán felfogni. Nem azért, mert nem figyeltem shemale szája járására, hanem mert a dobhártyám kiakart folyni a fülemen. A szekér tele volt csörgő dolgokkal, gondolom arra is kitért a nő, vagy már úgy be vertem a fejem, hogy csak oda hallucináltam -mint a lovamat, és a sokadik kadétot, aki utálkozva néz rám-, de kezdem túlmagyarázni magamban, mi történik. Tudnom kellenne. Nem erre feszültem négy éve? De meg gyilkol ez a hang. Szédülök tőle. A felszerelésem felfrissítésének folyamata alatt az ujjaim is majdnem levágom a pengéim helyére rakása közben. - Ki robbangat a fenekével ekkorákat? Hogyne figyelnének az őrültre, aki folyton megmentésre szorul? Bár egyszer sem kértem, hogy tegye meg értem ezt a szívességet bárki, de a Felderítők olyan kisebbségi komplexusban szenvednek a sok rossz kritikától -mint Sámli-, hogy meg sem kellene lepődnöm azon, mennyire szeretik egymást megmenteni, majd a legidegesítőbbet leszólni, hogy értéktelen, és a hősiességért sem fizet vissza semmit. Jóbarátom erre szoktam mondani, hogy a (rossz munkát választott édesanyádat). Átsikerült seggelnem a lovamra. Eltávolodok a szekértől, szakaszvezetőm lovának már majdnem zaklatásnak számító közelségébe. Alattam a hátas feszülten ugrik, nem kedveli még, hogy rajta ülnek. Illik hozzám. Én sem csípem, hogy mindenki a fejemen ül. Szakaszvezető beszél, de minden szava egy dobbantás. Azt hittem a szekér súlyának zörgését hallottam ez idáig, most az remélem a lovak patájának dobogását. Óriások tűnnek fel, de ez számomra értelmetlen. Soha nem éreztem ilyen erejű kalapálást, akkor sem, mikor abban az erdőben mentettem az írhám. Az óriásoknak nincs akkora súlya, mint azt hitték régen- férfinő mellett töltve minden időt, úgy mindent megtudsz az óriásokról, több mint kétszer. Követem a lányt, amint mellé érek, megpróbálom kicsit leszorítani magam mögé. - Megzavarom a lábainál, a többi a tied. Azt hallottam eléggé be vagy rágva rájuk, hát most harapj bele ebbe de jól rágd meg mielőtt lenyeled! Megsarkalom a lovam, hogy gyorsítson a vágtán. Amint a döghöz érek, a tenyerei felém lendülnek, de én lebukom, és a kantárt balra rántva egy éles irány váltással kikerülöm. Már hallom a felszerelések fütyülését, de csak egy pillanatra. Nem állok a nő útjába. Nem azért, mert akár egy kis bizalmam is lenne irányába: a léptek. Most már biztos vagyok benne, hogy valami léptek, de nem hiszem, hogy egy fa szabadult volna ki a baszott nagy fák erdejéből. Embertelen szédülés tép, kacskázok a lóval, és kicsit megbotlik az állat, mert ahogy az óriás felbukik a saját halálában, a föld megremeg. Túl közel voltam. Lehet rám is szóltak érte. Életem első küldetése, na ne szívjátok már az életem! De meg kellene próbálnom a csapatban, csapattag lenni. - Hé! - veszem fel a lovaglási ritmust újra, így beérve a másikat. - Én meghalok, ha kell, ezért nem köszönöm meg, ha megment bárki. Nem félek tőlük, és a haláltól sem. Ezt elmondhatnád a többieknek is, nem mindenki pisál be, ha óriást lát! Nem tudom válaszol-e, oda sem figyelek, valószínűleg Ő se rám. - Lehetséges, hogy vannak még? Itt senki nem hallja ezt a rovajt? Mintha fák zúzódnának össze, lábak taposásától! Válaszolt? Szakaszvezetővel és a többiekkel újra összeolvadunk, de aztán szét is vállnak. Én maradok Zoe közelében. Egy-egy pillanatra meglátom én is a tetemeket, de folyamatosan azt a hangot keresem. Talán képzelem, hogy a messzeségben a fák mozognak, és kezd a lovam prüszkölni a hajszolástól. Csak egy pillanatra sunyin lefékezem, amikor nem látok a közelben ép holttestet, hadd vegyen levegőt. Nem maradunk sokáig, ha észre vett Zoe, még rám is szólt, azonban nem ez az egyetlen oka annak, hogy újra nekicsaptam a ló oldalának a lábaim. Hullaszag. Valami állat szaga. Mintha rothadna a hús az élő szöveten. Valami értelmetlen bukkan fel, és azt hiszem az indította be a szakasz vezető fantáziáját. Mintha egy pillanatra rám nézett volna. Megkövült a testem, az ujjaim elfehéredtek a gyeplőn. - Menj, menj! Nem voltam annyira lemaradva, de mintha egy eltéved nézelődő lettem volna még is, aki leszakadt a vezetőitől. Már majdnem odaértem Hanjehoz, semmi időt nem vesztegethettem. Imádtam Erent. Mellette lenni olyan volt, mintha egy óriás árnyékában megbújva várhattam volna, hogy farkasként lecsapva támadhassak a csapdára összegyűlő szörnyetegekre. Eren kisugárzása vissza adta a harc igazi tökéletességét, amikor mindig győzhetsz, és nincsenek emberi hulláid. Ebben a valamiben. Áradt. A halál. Olyan hangosan lépett, hogy a saját gondolataim sem hallottam. Nem tudom, szóltam-e Hanjenak. De azt hiszem, most először biztosan féltem egy óriástól... menekülnünk kellene!
|
|
Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 11:51:23 GMT 1
Nov 23, 2024 11:51:23 GMT 1
|
Post by Deleted on Jul 29, 2016 22:50:32 GMT 1
Elérkeztünk a faluhoz, ahol számos holttestet is találtunk. A holttestek állapota finoman szólva is megviselt volt. Noha még csak néhány órásak lehettek, szinte felismerhetetlenül megrágták őket a támadó titánok. Ahogy az arcából megmaradt része egymásba lettek nyomva, egy törött lyukat alkotva ezzel a koponyán. Egy puzzle-ra emékezetettett amit összekevertek és egymásba zúdítottak. - Ezt a kirakóst se én fogom megoldani – mosolyogtam és megigazítottam a szemüvegemet. A holttestek látványa izgalommal tölt el, de sajnos nem volt időm, hogy tovább csodáljam őket, mert jött a parancs, hogy ki kell iktatni az 5 méteres óriást 3 csapatársammal együtt (azaz velük, hehe...). Szerencsére az óriás nem volt túl magas, de viszont annál gyorsabb volt. Ennél a pontnál újból elő jött belőlem a rég bennem bújkáló kiváncsiság, vajon a férfi óriásoknak miért nincs soha nemi szervük?
- Ymir, te etted meg? – kiáltottam fel hangosan. De Ymir csak értetlenkedve nézett rám. Elmosolyodtam és legyintettem. - Nem fontos. – böktem oda neki végül. Tudtam, hogy nem volt időm akkor azon elmélkedni. Csapatként kell dolgoznunk ha le akarjuk azt a szexi dögöt mészárolni. Egy perce se telt el, és tudtam, hogy mit kell csinálni. - Braun, te leszel a csali, kerülj az óriás szeme elé és csald el. Hoover és Ymir bújjatok el a tetőn úgy, hogy ne lásson titeket, és amikor elszalad mellettetek, akkor ugorjatok rá és vágjátok el a nyakszirtjét. Én is a közelbe leszek, mint tartalék, ha valami nem a terv szerint menne. – tájékoztattam a csapatott a tervről. - Ne aggódjatok, valami azt súgja, mind halhatatlanok vagyunk ebben a történetbe- kiáltottam biztatásul és elmosolyodtam. Az első fele az akciónak a terv szerint ment, Braun elcsalta az óriást lelkes kiáltozással és integetéssel. Azonba amikor oda ért, egy hajszálon múlott, hogy ne kapja el az éppen a levegőbe emelkedő Braunt a lapát kezeivel. Ennél a pontnál Hoover és Ymir is rávetette magát hátulról. Én csak néztem, ahogy a két csapatársam a levegőbe emelkedik és Ymir kerek feneke még feszesebnek tűnt az egyenruhába. Kicsit izzadtam, Levi formás hátsójára emlékeztetett. Hoover érte el elsőnek a titánt, azonban és elvétette és a kardját az állat hátába döfve próbált rajta megkapaszkodni. Ymir azonban pont a nyakszirtje főlé célzott és a becsapódás pillanatában elmetszette annak nyakszirtjét. A gyönyörű, sötétvörös vére elegánsan fröccsent ki a napfénybe, és ahogy az megvilágította hirtelen olyan színre váltott, mint az áfonya lé. Ettől kifelyezetten szomjas lettem. A titán futtában elesett és elülső felén landolva 10 métert csúszott, rajta két csapatársammal. Két perccel késöbb a tetőn egyesültünk. - Szép munka! – jegyeztem meg mosolyogva. - De attól tartok még nem végeztünk… mondtam és a fejemmel a többi csapatársat kerestem.
|
|
kylenorthon
Lelkes fórumozó
Dolgok történnek.
Posts: 93
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Dec 2, 2022 20:44:51 GMT 1
Mar 3, 2016 22:57:29 GMT 1
|
Post by kylenorthon on Jul 30, 2016 0:21:07 GMT 1
Míg a csapat nagyrésze felállította a tábort, Erwin a térkép fölé hajolva próbálta összerakni a darabokat. A fal több bizonyos pontjára tippelte a lyuk helyét, és minden ponthoz mérve kiszámította az elárasztott települések távolságát és azt, hogy bizonyos pontokból kiindulva merrefelé lehet nagyobb valószínűséggel még titánokat találni. A térképet így elárasztották a bekarikázott területek és a lehetséges útvonalakat jelölő szaggatott vonalak.
A szekerekből csak azt pakolták ki amikre feltétlenül szükségük volt, mivel ha hirtelen vészhelyzet adódna, nem lenne idő mindent visszapakolni, így rengeteg élelem és felszerelés veszne kárba, ami most kifejezetten veszélyes, mivel egyre több ember kényszerül a belső falakon belülre, ezzel pedig kínosan megcsappantak az emberek ellátására szolgáló készletek.
Felrajzolta még a lehetséges útvonalakat, amiken kiküldheti a csapatait, aztán ahogy leterítette a kövekező papírt, porfelhő szállt fel az asztalról. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy Levi mennyire fogja ezt a helyet utálni. Megengedte magának ezt az apró gondolatot, ami egy fél pillanatra elterelhette a figyelmét az egész helyzetről, aztán ismét a feladatra koncentrált, és az üres papírlapra elkezdte felvázolni a csapatok felépítését és a katonák elhelyezkedését, úgy is, hogy a kinti csapatokat nem számolta bele, és úgy is, hogy beleszámolta.
Mikor sietős lépteket és hangos zihálást hallott, felnézett, hogy szembenézzen egy rémült katonával. „-Parancsnok! Két óriás közelít, az egyik rendellenes!” Azzal egyidőben, hogy eljutott a tudatáig a hír, meg is hallotta az óriások lépteinek zaját. - Mindenki harckészültségbe! – Kiáltotta el magát. Természetesen tudta, hogy két óriáshoz valószínűleg nem fog kelleni minden ember, de ha valaki esetleg elesik, akkor legyenek elegen, akik a helyébe léphetnek majd. Így biztosabb.
Kiérve a felszerelése segítségével felhúzta magát a vár falán, így a saját szemével is láthatta a két titánt. A rendellenes valamivel emberibb alakú volt és sokkal gyorsabb, valamint mintha az emberek egy részével nem is foglalkozott volna - Ti hárman – intett egy csapatnak – Black vezetésével öljétek meg a rendellenest és ti ketten – intett a másik irányba – Nanaba vezetésével a másikat!
A rendellenest egészen addig tényleg nem érdekelte senki és semmi, amíg meg nem támadták. Egy hirtelen mozdulattal elkapta az első embert, aki a közelébe ért és kettéharapta, majd a fél ember egyszerűen kiesett a bárgyún vigyorgó szájából. Cserére viszont már nem volt szükség, mert mind a két csapat szinte egyszerre vágta le az óriását. Holott a kipakolásban nem segédkezett, Black jó katona volt. Erwin biccentett neki aztán leereszkedett a falról és visszament az asztalához. Folytatnia kellett a stratégiát… De először is…
…egy emberrel kevesebbre kellett javítania a katonák számát.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Post by Aria on Aug 1, 2016 20:25:08 GMT 1
ޝ߁ݭޔޮ߃߀ݭޝ߁ݭޮݭޯޮޮޯޮݭ߁ࡃ߁ݭޮ߇ݭޱ࠶߁ݹݭ߁ݭޱݹݭޮݭ߁ࢾ߇࠶ݭ߁߃ݭޮݭ߇࠶߁ݹݭޮݭ߇ޮ߁ݭޮݻݭޣޮࡀ߀߇࠺ࢾݭޮݭޯޮޮޱ߀߇ݭࡉ߀࢞ݭޮ߁ޮޯࡀݭࡃݹݭ߁ޮݭݭ߁߁ޮݭ࠶ݭݭޮݭ࠶߆߁ݹݭޮݭ߀ݭ߆ݭޮ߇❳ݭ࠶ޱ߀ݭ߃߇߀ޮݻݭޕޮݭޯޯݭޮޮޱݭޮݭޯޮޮޱ߀߇ޯݹݭ߆߀߇ݭް߀ޮݭޮݭޮ߇ݭࡇ߇ࡀޱ߃ޮݭ߆ݭޮ߁ޮݭ࠶߁ݭ߃߀߇ݭ࠶߀߇ݻݭގ߇ݭ߁࢞ݭ࠶࠶߃ࡃࡃ߀ݭޮޮݭ߃ޮݹݭ࠶߀ݭ߀ࡃ߁࠶߁ޯޮޮݭ߀߇ݻݭޣ߀߇߆ޮݭޮޮ߀ݹݭ࠶߀ݭ߁߀߇ݹݭ߆ݭ߀߀߇ݭޮ߁ޯޮݭ߃ޮ❳ݭޮ߇ݭ߆߂ޮݭݵޮ߆ݭ࠶ݭ߃߁࢞ݭޮݭ߁࠶߇߁߁ݭ࠶ݺ࠶ݭ߀߇ޮޯޮޱ߀߀߇߆ޮݶݭ߁ࡃޯޯݭ߆ݭ߀߇ޮޮޱ߁ݹݭޮݭޮ࢞߃߀߇࠶߀࠶ݭݭް߀ޮݭޮݭ߀߇࠺ޮݭ߃ޮޮݭ❳ݭޱݭޯ߇߆ޮݭޮ߀߇ޮ߁ޮ߁ޮݭ߃߁ݹݭ࠶߀ݭ߀߇ޮޯޮޱ߂߁ݭ߁࢞ݻݭގݭ߁ޮݭޝ߁߁ݹݭ߁ޮ࢞ࡃݹݭ߁ޮݭޮ߁߁ࡀݭ߁ޮ߁ޮޮݹݭ߃ޮޮݭޮ߆߁߀߁ࢾݭޮ߁߁ޮݭࡉ߁ݭ߆ݭޯޮޮޯޮݹݭޮޱݭޮݭޮ߇ޮݹݭ߆ݭޯ࢞ݭ߃ޮݭ߀߇ࡀݹݭޮݭ࠶ݭ߁ޮ߁ޮݹݭ߆ݭࡃ߆ޯݭޯޮޱݭޮݭ߀߇ݻݭޙޮ߀߀ޮݭޮޱݭޮ߂ޮ߁ݭޮݭޯޮݹݭࡃ߀߀߇߇߂ޮݭޮݭޮݭ߁ࡃ߃࠶ޯݹݭ࠶߀ݭޮݭ߇ࡀޱࡀݭ߃ޮޯࡀݭޮ߇ޮݭ߁ޮ߁ޮݹݭ߆ݭ߀࠺ݻݭޛݭ߁߂ޱޮ߁ޮݹݭ߆ݭࡃ߆ޯޯࡉ࠶߀ݹݭ߃ޮ߆ݭ࠶ݹݭ߀߁ݭޯޮ߁ݭޮ߇ݭޮݹݭޱݭޮޯޯޮݭޯ߇߁߀ݭ߁ݹݭ߆ݭޮݭ࠶ݭ߁ޮݭޮݭ߁ݭޮ߇ݭࡇ߁ݭޱ࢞߀߇ޮޯޮݻݭޒ߆߀߇ݭް߀ޮݭ߁߀߇ޱݹݭ࠶߀ݭޮޮޱޮݭޮݭ߂߁ݹݭޱݭࡇ߆ݭ߁ࢾݹݭݭ߁߂ޱݭ߀߇ࡀݹݭޯޯݭ߆ޮݹݭ߁ޮݭޮࡀݭޮޮޮݭ߆࢞߇࢞ޱݹݭޮ߂ްݺݻݭޕޮݭޝ߁ݭ߀࠺߁ݭݹݭࡃ߇ݭ߆ݭࡀޮݭࡉް߀ࡃ࠶߀ݭ߂߁ݭޮݭ߁ࢾ߇ݭ߁߁ݭޮݭ࠶ݭޮ߀߀ޮݭ߀߇ࡀޮݻݭމޯދݺݭގݭ߃ݭޑޮݻݭ❠ݭ߀߂߁߁ޮݹݭ߃߇߁࠶߃߁ݭ߆࢞ݭݭޱݻݭ❠ݭގݭޓޱ࠺߁࢞ݭޒ߆߀࠶ݭ߁ޮޮݭ߃ޮ߆❳ݭ߃ޮ߆߀ݭ߃߁ޮݻݭޡࡃޯޯ࠶ݭݭ࠶ޱݭݻݭ❠ݭގݭޮޯ߁ޮݭ߃ࡀݭݭ߀߇߁ݭ߀߇ޮޮޱ߁ݭޮ߇ݭ߆ݭ߀߇߆ݹݭ࠺߆ݭޮޱ߁ޮݭ߁࠶ݹݭ࠶߇ݭ߆ݭޮޮ߁ݭޮݭ߃࠶߁࢞ݭް߀߀ݭ߀߇ޯࡀ߂߁ݹݭޮޱݭޮݭ߁ࢾ߇ޯݭޱޯޮݻØ Hanji csoportja- Te tisztára hülye vagy. – landol a földön Ymir Steve mellett. – „Ti iktassátok ki a titánt, én meg itt várok!” – a homlokára csap. – Tudod mit, menj a francba. Bertet majdnem kinyírták, mert te itt játszottad az agyadat, meg beszólogattál. Mit képzelsz, te vagy a vezérünk, aki majd osztogatja a parancsokat? – a következő pillanatban, olyan hirtelen, hogy Steve aligha készülhet fel rá, pofon vágja. i.imgur.com/fDK47lS.jpg- Ymir, higgadj le. – biccentett Reiner. – Oké, valóban nem volt a legjobb, de a lényeg, hogy se Bertnek, se nekem nem esett bajom. - Bocs, de engem halálosan idegesít, ha valaki a saját bőrét félti, de az enyémet vásárra vinné. – morgott a lány. - Az osztagvezető szólt. – jegyzi meg Bertolt. – Látott valamit. Hanji szavaira nemsokára mind el kell indulniuk az állatszerű titán felé.
|
|
Fantázia Birodalma
Kezdő tollforgató
Posts: 1
Utoljára online: May 9, 2017 9:21:59 GMT 1
Feb 23, 2016 10:26:25 GMT 1
|
Post by Fantázia Birodalma on Aug 1, 2016 20:32:14 GMT 1
(Újra elérhető az Attack on Titan design )
|
|
kylenorthon
Lelkes fórumozó
Dolgok történnek.
Posts: 93
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Dec 2, 2022 20:44:51 GMT 1
Mar 3, 2016 22:57:29 GMT 1
|
Post by kylenorthon on Aug 2, 2016 19:44:05 GMT 1
Kyle a hadnagy válaszára csak a földet bámulta. Lena szavaira már esze ágában sem volt felnézni. Senki szavaira sem. Hallotta messziről Connie kétségbeesett küzdelmét az anyja életéért, de igyekezett kizárni minden hasonló hangot. A fejében veszettmód kavarogtak a gondolatok, amik egyre jobban és jobban nyomasztották. Úgy érezte, ez az egész kikészíti az idegeit. Ő volt az, aki még a négy évvel korábbi harcokban se volt hajlandó szánt széndékkal embert ölni. Akitől tényleg távol állt a dolog. Akit majdnem elemésztett, hogy elvette egy áruló életét. Hiába volt Sharlotte egy aljas kígyó, egy titánná alakuló méregtövis a seregben, a tény, hogy felfalra, kikészítette. Még utólag is felfordult a gyomra a gondolattól.
Erre ez...
Már csak a feltételezés is, hogy a szörnyek akiket mindvégig gyilkoltak, valójában emberek... rettenetes volt. Tekintete a csizmája orráról a hadnagy arcára vándorolt. Próbálta kiolvasni az apró rándulásokból az érzelmeket, amik talán megegyezhettek az övéivel. Embereket öltek volna? Annyi éven át... Gyanútlanul... Talán ártatlan embereket? Minden egyes kárörvendéssel átvágott nyakszírt igazából egy ember élete is volt egyben? Csak úgy elvették? De hát hogyan lehetséges az, hogy a titánok emberré váljanak? Erenre és magára gondolt. Talán az egész így kezdődik? Talán mindenki különleges erő birtokába került és ez elhatalmasodott rajta? Egy fél perc múltán el is temette ezt a gondolatot. Esélytelen volt. Connie anyja se lehetett olyan mint Eren vagy ő. És ennyi ember se titkolhatott ilyesmit. Máshogy változtak át. De hogyan?
Connieval egy kis kutatás után találtak egy portrét az édesanyjáról. Kyle vonakodott attól, hogy megnézze, de végül a kíváncsisága felülkerekedett az akaratán. Ránézett a képre, aztán már meg is bánta. A hasonlóság szinte száz százalékos volt. Miután a portrét továbbították a hadnagynak, Kyle kicsit távolabb vonult az eseményektől. Önzőnek érezte magát, hogy ahelyett, hogy a srácnak próbálna segíteni feldolgozni a tényt, hogy az anyja titán, inkább azzal volt elfoglalva, hány embert is ölt meg pontosan...
Azon az állásponton maradt, hogy mivel itt nem maradhat az asszony, de elvinni szinte lehetetlennek bizonyult, nem hagyhatják életben. Talán igaza van Mikasának, hogy a nő sem lenne boldog, ha ilyen szörnyetegként kéne élnie, aki veszélyes az emberekre. Viszont úgy döntött, hogy a véleményét most magában tartja.
Pár pillanat múlva lódobogás térítette magához. Egy követ érkezett Erwintől, hogy bejelentse, a parancsnok tábort vert a várban, így amint eljön az ideje, a csapatok oda gyülekezzenek. Kyle ekkor a hadnagy mellé lépett. - Értesítenünk kéne Hanjit erről? Nem volt tervben, hogy szétválunk.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Post by Aria on Aug 4, 2016 14:39:45 GMT 1
Levi végighallgatta a javaslatokat. A lehetőségek mindegyike kellemetlennek bizonyult, és tudta, hogy végül neki kell döntenie. - Ackerman-nek igaza van. - biccentett. - Egyelőre nincs lehetőségünk elfogni. Viszont az őrködésbe nem egyezem bele. - ha bárki félbeszakítaná, teljesen színtelen tónusban folytatja. - Az óriások embereket esznek, nem másik óriásokat. Általánosságban, ha egymás ellen fordultak, az egyik mindig alakváltó volt, mint Jeager esetében. Akik itt maradnának, irreálisan és feleslegesen tennék ki magukat életveszélynek, ezt a kockázatot pedig nem vagyok hajlandó vállalni. A titán itt marad. Életben hagyjuk, mert nem tud mozogni, és szólunk a négyszeműnek, hogy lesz egy kísérleti alanya, ha egyszer meggyőződtünk róla, hogy mi van a fallal. Ha Ravensal teóriája helyes, akkor könnyen lehet, hogy nem betörtek, hanem valamilyen módon a falu alakult át, ebben az esetben pedig jó eséllyel lesz lehetőségünk elfogni az óriást. - Connie-ra pillant, mintha a reakciójára lenne kíváncsi, és visszanyújtja neki a képet. - Megtesszük amit lehet. De az senkinek nem használ, ha megöletjük magunkat. - Végül elfordul, és a lovához indul, hogy minél előbb tovább haladjanak. Mikor meghallja a lódobogást a háta mögül, szinte azonnal megfordul. A követ tisztelgésére egyszerűen biccent, majd megszólal: - Adja át a parancsnoknak, hogy a csapatom még ellenőrzi a fal állapotát, hogy hol történt a betörés... aztán csatlakozunk hozzá a várban. Kérem... - itt megállt egy pillanatra, végül úgy döntött, jobb, ha Erwin hamarabb értesül mindenről. - Kérem közölje vele azt is, hogy erős gyanúnk, hogy egyáltalán nem történt betörés. Személyesen bővebben ki tudom majd fejteni, és addigra biztosan megerősítést is nyer, de egyelőre fontos lenne, hogy erről tudjon. Kyle ekkor lép mellé. A férfire pillant, majd megszólal: - Igen, azt hiszem, egyesítenünk kellene az osztagot. Weinstock miatt is, szeretném minél hamarabb tisztázni, hogy van-e még egy alakváltónk, és ha van, mennyit tud a képességéről. - itt egy pillanatra megtorpan. Tudja, hogy Kyle számára még mindig kényes téma a képessége, és valószínűleg ez gátolja a használatában is. - Ráadásul nem bánnám, ha válthatnék pár szót a pápaszemessel arról, hogy mit derített ki az óriásokról. Persze meggyőző bizonyíték a fénykép, de... ha nála van valami cáfolat, vagy akár megerősítés, az egészen más fénybe helyezné az ügyet. Valóban beszélni akart a helyzetről, mind Hanji-val, mind Erwinnel, tisztázni, és véglegesíteni a konklúziót... megtehette volna egymaga is, de úgy döntött, ennyi még belefér. Amúgy sem tudta eldönteni, mi a jobb... ha betört a fal, vagy ha nem. Ha nem... akkor ki mondja meg, hogy mitől lettek emberek óriások, és mi a garancia arra, hogy nem követik őket még tömegek? Nem mond többet, csak felkapaszkodik a lovára, és hátrakiált a többieknek. - A formációt ismét felvesszük, ugyanazt, mint amikor idejöttünk. Légvonalban haladunk, a lehető leggyorsabb úton közelítjük meg a másik falut. Ha harcra kerül a sor, senki nem kezd magánakcióba, egy titán ellen legalább ketten menjetek. Ha a másik csapat már harcba keveredett, a segítségükre sietünk. A falu után a következő állomásunk a fal lesz, ellenőrizzük az állapotát, aztán a teljes osztag csatlakozik Erwin parancsnokhoz Utgart várában, érthető? Ha pozitív visszajelzést kap, azonnal elindul a megfelelő irányba.
|
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,151
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Oct 13, 2024 19:20:24 GMT 1
Feb 24, 2016 12:12:56 GMT 1
|
Post by Ben on Aug 5, 2016 11:59:52 GMT 1
A mai vadászat eredményes volt, két nyúl, egy őz, egy kosár gyümölcs és rengeteg gyógynövény. Ma királyi lakomát rendeznék, ha éppen teljesen idióta lennék. Ezekből amennyit csak tudok, félre kell tennem. A húst meg tudom forgatni még a faluban szerzett sóban, így az eláll egy ideig, a gyümölcsök és a gyógynövények amúgy is tovább húzzák. Közben tüzet raktam és elkezdtem megélezni a nyilvesszőimet, megtisztítani őket. A tűz kellemesen ropogott és épp ebédhez közeledett az idő, ezért elővettem az egyik nyulat és elkezdtem nyúzni a kis havert. - Remélem nem túl csimbókos a húsod, megdolgoztattál rendesen. Az említett nyúl kiszabadult a számára előállított csapdából, bár sebesülten ugyan, de jó rendesen megfutatott. Egy nyársa szúrtam az állatot és sütni kezdtem. Míg a tűz pörkölődött, mélyebbre mentem a barlangban, ahol egy föld alatti patak volt. Lemostam magamról a verejték és a nyers hús szagát. Bár a titánok nem tudnak lejönni a barlangba - a legnagyobb mákomra -, de ez a szag rengeteg lényt bevonzhat, és köszönöm szépen, legalább az északáim maradjanak nyugodtak. Nem telik tíz percbe, míg végzek a fürdéssel. Felöltözöm és a lehült testemet a tűz melegével kezdem újra felforrósítani. Még vár rám egy esti vadászat. A nyúl még mindig nyers, pedig már kopog a szemem az éhségtől ezért elrágcsálok egy almát és visszatérek a tűz melegébe. Ekkor azonban hangokat hallok. Reflexből a kardomért nyúlok és elindulok a zaj irányába. ࠃߢࠧࠩ࠰ࠣࠩ࠻࠱ࠤࠤߢࠧࠩࠧ࠲ࠧ࠶ࢫ࠵ࠧ࠴ࠧߢࠧࠩ࠻ߢࠨࠣ࠱࠰ߢࠤࠧࢾࠫ߰ߢࠃߢࠨࠧࠦࠧ࠴ࢯ࠶ओߢࠧࠩ࠻࠵ࢫࠩߢ࠶ࠣࠩࠬࠣ߮ߢࠧࠩࠣࢣࠤࠤࠫ࠵ߢࠫ࠻ࠧ࠰ߢࠧࠩ࠻ࠧ࠰࠴࠷ࠪࢣࠬࠣߢ࠸ࠣ࠰߰ߢࠍࢸ࠼ࠧࠧࠤߢࠧࠩ࠻ࠧ࠭ߢࠪ࠱࠼࠼ࢣ߮ߢࠧ࠴࠴ࠧߢࠧࠩ࠴ࠣࠩࠣࠦࠬࠣߢࠣߢ࠭ࠣࠤࢣ࠶࠱ࠣ࠶߰ߢࠔࠧࠨࠧ࠺ࠤओߢ࠭ࢫ࠵࠼ࠧ࠰ߢࢣ࠱࠭߮ߢࠪ࠱ࠩ࠻ߢࠧ࠶ࢸ࠴ࠬࠧߢࠣߢ࠰࠻ࠣ࠭ࢣ࠶߮ߢࠦࠧߢࠣ࠼࠶ࢣ࠰ߢࠧࠧ࠰ࠩࠧࠦ߰ߢࠕ࠼ࠧ࠴ࠧ࠰ࠥ࠵ࢫࠬࢫ࠴ࠧ߰߾ࠤ࠴ࠀ߯ߢࠈࠫࠩ࠻ࠧࠬ߮ߢࠪࠣߢࠧࠪࠧ࠶ߢ࠰ࠧߢࠫ࠶࠶ߢࠧࠪࠧࠦߢ࠭ࠫߢࠣߢࠧ࠭ࠧࠦߢࠬࢵࠁߢࠄࠧ࠸࠱࠰࠼ࠣ࠰ࢣࠦߢࠣߢࠦࢸࠩࢸ࠭ࠧ࠶ߢࢫ࠵ߢࠧ࠼࠼ࠧߢ࠴ࠧ࠰ࠩࠧ࠶ࠧࠩߢࢣࠣ࠶ࠣ࠰ߢࢫࠬ࠵࠼ࠣ࠭ࢣ࠶ߢ࠱࠭࠱࠼࠰ࢣߢ࠰ࠧ࠭ࠧ߰߾ࠤ࠴ࠀࠕࠧࠩࢯ࠶ࠧ࠶࠶ࠧߢ࠰ࠧ࠭ࠫ߮ߢࠪ࠱ࠩ࠻ߢࠧࢫ࠴ࠬࠧߢࠣߢࠤࠣ࠴ࠣ࠰ࠩߢࠤࠧ࠵ࠧࠬࢫ࠶߮ߢࠧ࠴࠶ߢࢫࠩߢࠣߢ࠸ࢫࠩࢫ࠰ߢࠤࠧࠧࠧ࠵ࠫ࠭ߢ࠸ࠣࠣࠧ࠻ࠫ࠭ߢࠥ࠵ࠣ࠲ࠦࢣࠤࠣ߮ߢࠣ࠼࠶ࢣ࠰ߢ࠭ࢫ࠵࠼ࢯ࠶ࠪࠧ࠶ࠧߢࠧߢࢼࠬ࠴ࠣߢࠣ࠼ߢࠧࠩࢫ࠵࠼ࠧ࠶߰ߢࠇ࠸ࢫࠩ࠴ࠧߢ࠰ࠧߢࠧࠪࠧ࠶ࠧߢࠧࠩ߰ߢ࠘ࠣࠩ࠻ߢࠦࠧࠁߢ࠘ࢫࠩࢾߢࢼࠩ࠻ߢࠦࢸ࠰࠶ࢸ࠭߮ߢࠪ࠱ࠩ࠻ߢࠫ࠰࠭ࢣࠤࠤߢࠧࠪࠧ࠵ࠧࠩࠧ࠶ࠧߢࠣߢࠩ࠱࠰ࠦ࠱ࠣ࠶࠱࠶߰ߢࠎࠧࢾ࠶ࠧ࠶ࠧߢࠣߢ࠶ळ࠼ߢࠧࢫ߮ߢࠣࠦ࠱࠭ߢ࠰ࠧ࠭ࠫߢ࠰ࢫࠪࢣ࠰࠻ߢࠨࢣࠬࠦࠣ࠱ߢࠥ࠵ࠫࠣ࠲ࢯ࠶ࢵߢࠤ࠱ࠩ࠻ࢵ࠶߰߾ࠤ࠴ࠀ߯ߢࠊࠣߢࠧࠩ࠱ࠦࠪࠣ࠶ࢵ߮ߢࠪࠣࠩ࠻ࠬߢ࠰ࠧ࠭ࠧߢࠫ࠵߰߾ࠤ࠴ࠀࠃ࠼࠶ࢣ࠰ߢࠧ࠸ࠧ࠵࠼ࠧߢࠣߢ࠰࠻࠷ࠣ࠶ߢࠣߢ࠰࠻ࢣ࠴࠵࠴ࢵߢࢫ࠵ߢ࠭ࢫ࠶ߢࠨࠧࢫߢ࠱࠵࠼࠶࠱߰߾ࠤ࠴ࠀ߯ߢࠐࠫ࠰ࠥ࠵ߢ࠵ࢵ߮ߢ࠰ࠫ࠰ࠥ࠵ߢࠨळ࠵࠼ࠧ࠴߰ߢࠔࠧࢫࠧߢࠬࢵ߮ߢࠪࠣߢࠥ࠵ࠣ࠭ߢࠧࠩ࠻ߢࠤओ࠴ࠦࠣ࠴ࠣࠤ࠱࠶ߢࠫ࠵ߢࠪࠣࠩ࠻࠵࠼ߢࠣߢࠥ࠵࠱࠰࠶࠱࠰߮ߢࠣ࠭࠭࠱࠴ߢࠧࠩ࠭ࢸ࠼ࠧࠧࠤࠤߢ࠶ࠧߢࢫ࠵࠼ߢ࠸ࠣࠦࢣ࠵࠼࠰ࠫ߰ߢࠏ࠱࠵࠶ߢ࠲ࠧࠦࠫࠩ߰߰߰ߢࠧࠩ࠻ࠧ࠭ߢ࠶ࠣ࠭ࠣ࠴ࢯ࠶ࠣ࠰ࠫ߰߾ࠤ࠴ࠀࠇࠩ࠻ߢࠪࠣ࠶ࠣࠣ࠵ߢ࠵ࢵࠪࠣࠬߢ࠭ࢯ࠵ࢫ࠴ࠧ࠶ࢫࠤࠧ࠰ߢ࠸ࠫ࠵࠵࠼ࠣ࠶ࢫ࠴࠶ࠧߢ࠱ࠦࠣ߮ߢࠣࠪ࠱ߢ࠴ࢣ࠶ࠣࢣ࠶ࠣߢࠣߢ࠸ࠧ࠰ࠦࢫࠩࠧ࠴ࠧ߰ߢࠕ࠼ࠧ࠴ࠧ࠰ࠥ࠵ࢫ࠴ࠧߢ࠰ࠧߢ࠸ࢫ࠴ࠧ࠼࠶ࠧߢࢸ࠵࠵࠼ࠧߢࠣ࠰࠰࠻ࠫ࠴ࠣߢࠣߢࠤࠣ࠴ࠣ࠰ࠩ࠱࠶߮ߢࠫ࠰࠶ߢࠩ࠱࠰ࠦ࠱࠶ࠣ߰ߢࠐࢫࠪࢣ࠰࠻ߢࠤ࠱ࠩ࠻ࢵߢ࠰ࠧࠦ࠸ࢫ࠸ࠧߢࠧ࠵ࠫ࠭ࢣ࠱ߢࠣߢࠨࠣ࠴ࢵߢ࠸ࢫ࠴࠶߰ߢࠇ࠵࠭ࢾ࠵࠼ࢸ߮ߢࠪ࠱ࠩ࠻ߢࠪࠣߢࠧࠩ࠻ߢࠧࠦ࠸ࢫ࠸ࠧߢࠣ࠼ߢࢣࠩ࠻ࠣߢࠧࠧ࠶࠶ߢࢫࠤ࠴ࠧࠦࠧ࠭߮ߢࠣ࠭࠭࠱࠴ߢࠣ࠼ߢ࠷࠶࠱࠵ࢵߢ࠭ࢯ࠸ࢣ࠰࠵ࢣࠩ࠱ߢࠣ࠼ߢࠧ࠵࠼߮ߢࠪ࠱ࠩ࠻ߢओ࠶ߢࠧࠩ࠻ࠧߢࠧࠩߢࠧओ࠵࠼ࢸ࠴߰߾ࠤ࠴ࠀࠃࠫ࠰࠶ߢ࠸ࢫࠩࠧ࠼࠶ࠧ߮ߢ࠸ࠫ࠵࠵࠼ࠣ࠶ࢫ࠴࠶ࠧߢࠣߢ࠶ळ࠼ߢࠧࢫߢࢫ࠵ߢࠣߢ࠸ࠧ࠰ࠦࢫࠩࢾ࠰࠭ߢࠤࠧ࠷࠶ࠣ࠶࠭࠱࠼࠱࠶࠶߰߾ࠤ࠴ࠀ߯ߢࠃߢ࠰ࠧ࠸ࠧߢࠆࠣ࠰߰ߢ߯ߢࠏ࠱࠰ࠦ࠶ࠣ߰߾ࠤ࠴ࠀ߯ߢࠐࠧߢ࠭ࢫ࠴ࠦࠧ࠼࠶ࠧ߰ߢ߯ߢࠈࠧࠧ࠶ࠧ߮ߢࠣ࠼࠶ࢣ࠰ߢ࠱ࠦࠣߢࢫ࠲࠶ࠧߢࠣߢ࠵࠼ࠧ࠭࠴ࢫ࠰࠻ࠪࠧ࠼ߢࢫ࠵ߢ࠶ࠫ࠵࠼࠶ࠣߢ࠴࠷ࠪࢣ࠭ࠣ࠶ߢ࠸ࠧ࠶࠶ࠧߢ࠭ࠫߢࠤࠧओࠧ߰ߢ߯ߢ࠘ࠧࠦࠦߢࠨࠧߢࠧ࠼ࠧ࠭ࠧ࠶߰ߢ߯ߢࠦ࠱ࠤ࠶ࠣߢ࠱ࠦࠣߢ࠰ࠧ࠭ࠫߢࠣ࠼࠱࠭ࠣ࠶ߢࠣߢ࠴࠱࠰ࠩ࠻࠱࠭ࠣ࠶߮ߢࠣࠧ࠻ࠧ࠭࠴ओߢࢼࠩ࠻ߢࠩ࠱࠰ࠦ࠱࠶ࠣ߮ߢࠪ࠱ࠩ࠻ߢࢫ࠴ࠧ࠶࠴ࠧߢࠬࢵ࠭ߢࠧ࠵࠼࠰ࠧ࠭ߢ࠴ࢣ߰ߢ߯ߢࠆࠧߢ࠰ࠧߢࠫ࠶࠶߰ߢ߯ߢࠏ࠷࠶ࠣ࠶࠶ࠣߢࠧࠩ࠻ߢ࠭ࠣ࠰࠻ࠣ࠴࠱ࠦࢵߢࠬࢣ࠴ࠣ࠶ߢࠨࠧࢫ߰߾ࠤ࠴ࠀࠃࠫ࠰࠶ߢ࠸ࠫ࠵࠵࠼ࠣ࠶ࢫ࠴࠶߮ߢࠣߢ࠴ࢫࠩࠫߢ࠴࠷ࠪࢣࠫ࠶ߢࠣ࠼ߢࠧ࠰ࠩࠧࠦࢫ࠻ࠧߢ࠰ࢫ࠭ࢾߢࠣߢ࠶ळ࠼ࠤࠧߢ࠸ࠧ࠶ࠧ࠶࠶ࠧ߰߾ࠤ࠴ࠀ߯ࠃ࠼࠶ߢࠪࠫ࠵࠼ࠧߢ࠰ࠧߢ࠱࠭࠱࠼࠶ࢣߢࠣ࠭࠭࠱࠴ࠣߢ࠭ࠣ࠶ࠣ࠵࠼࠶࠴ࢵࠨࢣ࠶߮ߢࠫ࠰࠶ߢࠩ࠱࠰ࠦ࠱࠶ࠣ߰ߢࠏࠫ࠶ߢ࠭ࠧ࠴ࠧ࠵ߢࠫ࠶࠶ߢࠣߢࠨࠧࠦࠧ࠴ࢯ࠶ओߢࠧࠩ࠻࠵ࢫࠩࠁé
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 28, 2022 11:37:10 GMT 1
Feb 23, 2016 16:33:11 GMT 1
|
Post by Dogorn on Aug 5, 2016 13:37:42 GMT 1
Miközben Levi csapata a másik falu felé lovagol, Hanjiék lerohanják az állatszerű titánt. A vállalkozás veszélyes, ezt tudták is, de nem lehettek felkészülve arra, ami történt. Az óriás minden bizonnyal nem egyszerű rendellenes, mert kimagasló intelligenciával készül fel a manőverfelszerelések támadásaira. Több szigony elől egyszerűen kitér, a végtagjait képtelenség eltalálni, a nyakszirtjét pedig azonnal védi… ez mindig csak az alakváltókra volt jellemző. A környéken, a lerombolt házak miatt meglehetősen sok a szikla, így hamarosan felemel egyet, és az egyik éppen földet ért támadójának vágja… Vera az, de időben kitér, és az óriás hátába lőve a szigonyát ellendül mellette. A titán nagy lendületet vesz, körbefordul, Steve el is veszti az egyensúlyát, és majdnem nekirepül egy fának. Szerencséjére időben vissza tudja húzni a szigonyát, így csak gurul egy keveset a fűben, de szinte azonnal összeszedi magát, és tovább harcol. A taktikát azonban minden bizonnyal hatékonynak könyveli el az óriás, mivel Dieb, aki a másik oldalába lőtte a szigonyát ugyanennek a lépésnek esik áldozatul… a lendület nekilöki a falu egyik házának, olyan erővel, hogy a bordái, és minden bizonnyal a koponyája is szétroppant. Egészen biztosan nem él már. Egy pillanatnyi megtorpanás történik csak a harcban, ahogy a speciális osztag négy évvel korábban kiválogatott tagjai egymás tekintetét keresik. Igaz, az újoncok között nagy volt a halálozási arány, nagyobb, mint bármely más osztagban, de ők eddig, négy teljes évig kitartottak, és mindent túléltek. Dieb halála olyan volt, mintha átlendültek volna egy határon. Mintha azt jelezte volna, eddig tartott a béke, eddig tartott a csend, mostantól újra háború van. Az óriás kihasználja a pillanatnyi zavarodottságot, és azonnal el is indul. Méretéhez képest meglehetősen gyors… és még mindig elég hatékonyan védekezik… fél keze a nyakszirtjén (Hanji láthatja és megállapíthatja, hogy az ujjai megkeményedtek, egy Annie-éhez hasonló, szinte áttörhetetlen, élő védőpajzsot alkotva), a másikkal azonban időről időre felemel egy sziklát, vagy más tereptárgyat, és az üldözői felé löki. Ha ki is tudják kerülni, jelentősen lelassulnak, és képtelenek hosszú távon tartani a pozíciót és a tempót, különösen, hogy közelednek a falhoz. Itt az óriás megkeményíti másik kezének ujjait is, és azokat használva félelmetes sebességgel mászik fel a falon… hosszú, majomszerű karjai csak segítik az ilyen jellegű mozgásban. A csapat csalódottan veheti tudomásul, hogy a nagy lehetőséget jelentő lényt nem sikerült elfogniuk. Ugyanakkor azonnal felvetül a kérdés: Miért mászott át a falon? Nem volt sok tereptárgy, és ha visszatért volna a lyukhoz, sokkal könnyebb lett volna a helyzete… Mikor visszaérnek a faluba, az első, aki lehajol Dieb élettelen teste mellé, az Vera, aki mintha egy pillanatig még reménykedett volna a túlélésében. A férfinek családja már nem volt, de a Felderítők gondoskodnak majd a temetéséről. Levi csapata már erre a jelenetre érkezik meg, a harcban nem tud részt venni. Csak rövid ideig maradhatnak, zsákba tehetik Dieb holttestét, elvégezhetik a szükséges javítást és cserét a manőverfelszerelésen (hiszen Hanji csapatának harca minden bizonnyal sok gázt és pengét fogyasztott), illetve megbeszélhetik a további tennivalókat (például meggyőződhetnek arról, hogy Tina alakváltó-e, illetve elmondhatják az aggasztó híreket a titánná változott emberekről), ezután a rövid megállás után viszont azonnal a fal felé kell indulniuk. Már nincsenek messze, de meglehetősen nagy területet kell átfésülniük, és jó volna minél előbb a várba érni. Erwinhez viszonylag hamar elér a követ, jelezve, hogy a speciális osztag megkapta a hírt, és továbbítja Levi üzenetét is. Egyelőre úgy tűnik, sikerült biztosítani a környéket, ám a parancsnok és az őt kísérő katonák is szembenéznek egy zavaró kérdéssel.
|
|
Mayu
Lelkes fórumozó
Posts: 45
Utoljára online: Feb 18, 2018 13:32:01 GMT 1
Feb 27, 2016 18:35:09 GMT 1
|
Post by Mayu on Aug 6, 2016 12:38:33 GMT 1
Mayu unottan sóhajtott fel, amint meghallotta kikkel kell egy csapatot alkotniuk. Nem volt ínyére az akadékoskodás ezért ennyiben is hagyta az ügyet. Hallgatásba burkolózott, de Hanji mondandóját szinte elengedte a füle mellett, úgyis a nagy része Diether fejmosására szolgált. A formációra rábólintott, habár sosem szeretett hátul kullogni legalább Kamilla mellett lehetett, ami jelen esetben előnyt élvezett. A faluhoz gond nélkül elértek, azonban ott három darab öt méteres keresztezte az útjukat. Az osztagvezető felállította a csapatokat, mire szemforgatással jelezte nem tetszését az egyik tag iránt. Jobbra fordította a lovat és biccentett a három társának. - Vera! Te és az újonc elterelitek a figyelmét, lehetőleg ne érintkezzetek a titánnal azt majd mi lerendezzük. Dieb. – itt egy rövid szünetet tartott aztán folytatta – Nem mintha nem tudnám egyedül elintézni… De te utánam jössz, ha bármi baj adódna, közbelépsz. – Nem hallgatott meg semmilyen ellenvetést hisz már indította is a lovát az óriás felé. Kicsit nagyobb távolságból oldalról közelítette meg, hogy mindenképpen az orra előtt kiabáló Veronicát és Tinát kezdje figyelni. Amint tett egy lépést a lányok felé Mayu oldalról belelőtte a szigonyát a válla felső részébe. Repülés közben helyezkedett, így mikor a nyakszirthez ért egy legyintéssel elvágta azt. Földet ért és kidobta a használt pengéit, közben a társai is mellé léptek. – Sajnálom, hogy így átvettem a vezetést felettetek, de négyünk közül én és Dieb vagyunk a legtapasztaltabbak. Kettőnk közül pedig csak én vagyok épeszű. – szólt a két lányhoz mosolyogva. – Ideje csatlakoznunk a többiekhez, úgy látom végeztek. – mondta ismét komolyra fordítva a szót. Az újraegyesült csapat nekilátott a keresgélésnek. Furcsamód nem látszott hatalmas pusztítás, mármint nyilván volt jó pár lerombolt ház és törmelék, de holttesteket csak hosszas kutatás után találtak. A leigázott falu látványától keserves érzés fogta el. Ha csak rágondolt milyen volt itt az egykori élet rögtön elszomorította, pedig csak néhanapján utazott ide látogatóba. Szorosan barátnője mellett maradt, főleg mikor Evansék házához vették az irányt. Kami lassítani kezdett a tempóján majd végül megállt. Ugyanígy tett ő is és az Osztagvezető felé bámult. Találkozott a tekintetük, Hanji szemei kikerekedtek és aggodalommal telinek tűntek. Előtte két halott test pihent, de azok már felismerhetetlen állapotban hevertek. Amint közelebb lépett hozzájuk észrevette vezetőjük aggodalmának okát. A két összetiport test túlságosan is hasonlított Kami családjára. Mayu a lányra nézett majd vissza a holtestekre. - Nem ők azok. – jelentette ki határozottan. – Egy szimpla magyarázatom van miért gondolom így, de persze lehet, hogy tévedek. Anyukád biztos, hogy nem hagyta volna, hogy Mirát is vele együtt kapják el. Legrosszabb esetben is távolabb találtuk volna őket egymástól, ha feltételezzük, hogy a kislány megpróbált elfutni. Egyszerűen csak irreálisan közel vannak egymáshoz, azt meg kétlem, hogy nem hallották volna a titánok érkezését. Továbbá a lovaitok is eltűntek. Meg van rá az esély, hogy elmenekültek és már biztonságban vannak. És tudod… - elhalkult annyira, hogy csak Kami hallhassa – Mikor elért hozzánk a bátyám halálhíre én egy percig sem akartam elhinni. Ezért is szöktem el otthonról, valamiért azt hittem még megtalálhatom. Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de az utolsó pillanatig abban a gondolatban ringattam magam, hogy valahogy túlélte és a falakon kívül ragadt. – felsóhajtott majd Kami szemébe nézett – Ezért neked is ebben kell hinned. A remény, hogy még életben vannak, segít az előrehaladásban. És itt nem csak a küldetésre célzok, hanem arra is, hogy minél hamarabb megtalálhatjuk őket. - tekintetét nem vette le a rémült szempárról, határozottságával pedig az igazát próbálta bizonyítani. A nagy kavarodásban azonban egy ijedt hang szakította őket félbe. Ösztönből kihúzta az új pengéket a tárból, de az óriás látványától elvesztette az önbizalmát. Hanji figyelmeztette a többieket a helyzet veszélyességére, aztán egy rövid időre úgy látszott elgondolkodott. - Osztagvezető ne tegye. Tudom, mi jár a fejében. De az túl kockázatos most, hogy… - mintha a nő meg sem hallotta volna kiadta a parancsot a lény megvizsgálására. ~ Most teljesen megőrült? ~ Morgolódott magában, de lassan elfogadta a feladatát és az óriást kezdte figyelni. Manőverfelszerelésre váltott és felhúzta magát az egyik házra. A titán hátat fordított neki, így remek lehetőség állt előtte, hogy belelője szigonyait a vállába. Így is tett, azonban az óriás hirtelen elfordult a felé száguldó szigonyok elől, amik végül erőtlenül leereszkedtek a levegőben. Mayu ereiben megfagyott a vér mikor realizálta, hogy szinte lehetetlen biztonságosan megközelíteni. ~ A végtagjaival összevissza csapkod, nehéz lesz a bokaszalagjait támadni. A karjait pedig… ~ amint megpillantotta, hogy a bestia a gyenge pontját takarja, emlékképek szöktek a fejébe. Annie titánját látta maga előtt, majd a meggyötört és elhullott katonák sokaságát. Érezte, ahogy a félelem lassan felülkerekedik rajta, de nem hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Visszahúzta a huzalokat és körözni kezdett. Megpróbálta megsebezni többször is, leginkább a tarkóját védő karizmait támadta. Éppen újra nekilendült, mikor az állatszerű lény lehajolt és megragadott egy szikladarabot. A szörny tekintete a földön lévő katonákra szegeződött aztán elhajította a követ. Fejével ijedten követte a száguldó törmeléket, ami nagy zajjal ért földet. Ral ép bőrrel megúszta, így egy kicsit megkönnyebbült, de nem látott neki az újabb támadásnak. Tovább repült és egy háztetőn állt meg. Pár másodperc kellett volna neki, hogy kifújja magát, de a lábai nem mozdultak. Végignézte, ahogy a titán megpördült ezzel a szembelévő ház falának csapva Diebet. A férfi mozdulatlan testéről Kamira vándorolt a tekintete, majd megpillantotta Bertold és Reiner összezavarodott tekintetét is. Ebben a pillanatban már nem tudott nemet parancsolni a félelmének és kezeiben remegni kezdtek a pengék. Az óriás lépteinek zaja térítette magához. Távolodni kezdett tőlük, így nekik követniük kellett. Félelme még mindig megmaradt, de a kötelességei mögé kellett parancsolnia, ahogy azt mindig is tette. Erőt vett magán és gázt adott, ám le kellett lassítania ha elakarja kerülni, hogy egy törmelék szétlapítsa. Esélye sem volt közelebb kerülnie, hisz elérték a falat a titán pedig váratlanul mászni kezdett. Hitetlenkedve nézte, ahogy könnyűszerrel átmászta a falat. Idegesen visszacsapta a pengéket majd szó nélkül visszaindult a faluba. Magában morgott valamit, túlságosan bosszantotta, hogy egy pillanatra haboztak, ezzel hagyták meglépni a lényt. Mikor visszaértek Vera Dieb holtteste fölé hajolt. Mayu is megállt előtte egy pillanatra, de a látványától újra mérges lett. ~ Haboztam, ezért értelmetlenül halt meg. Mégis mit csináltam ez alatt a négy év alatt? Miért zökkentem ki? A fenébe is tudtam, hogy pocsék ötlet! ~ Nekidőlt egy falnak és a földre csúszott. Maga elé meredve hallotta a közelgő paták dobogását. Biztos volt benne, hogy Levi csapata az, de nem mozdult, amíg meg nem érkeztek.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Post by Aria on Aug 6, 2016 16:00:15 GMT 1
Gyorsan haladtak a másik falu felé, és úgy tűnt, nem ütköznek ellenállásba. Levi mégsem nyugodott meg, valahogy sejtette, hogy gond lesz. Talán pont azért volt, mert nem ütköztek ellenállásba. Gyanús volt, hogy bármi simán megy. Mikor megérkeztek a másik, szintén borzalmas állapotban lévő faluhoz, és leszállt a lováról, már érezte, hogy a sejtése ismét nem volt alaptalan. A holttesteket csak egy pillanatra látta, nem gondolkozott rajtuk túl sokat. Azonnal a csapathoz sietett, akik körbeálltak valakit. Vera már lehajolt Dieb mellé, és Levi nem kérdezte meg, hogy halott-e... egészen biztos volt benne. Végigpillantott a csapatán, sejtve, hogy megviseli őket a helyzet... egy veteránt veszítettek, olyasvalakit, akivel négy éve együtt harcoltak. Akármennyire idétlenül viselkedett gyakran, Dieb is a csapata része volt. Tudta, hogy a férfinek már nem volt családja, a katonaság volt az egyetlen, ahová tartozott. Újabb halál. ~Lassan hozzá kellene szoknom.~ A gondolat is undorító volt, de szinte mindig felmerült benne, mennyivel jobb lenne, ha képes lenne könnyen elfogadni az egészet, legyinteni, és egyfajta borzalmas rutin részévé tenni. Inkább elüldözte a gondolatot. - Mi történt? - nézett Hanjira. - Rendellenes? - ebben is erősen kételkedett. Elég sokan voltak, legtöbben tapasztalt katonák, Dieb is az volt... Ha megkapta a választ, Reinerhez és Ymirhez fordul. - Tegyétek a szekérre! Rendes küldetésként tekintünk erre a helyzetre, ha visszaérkezünk, gondoskodunk a temetésről. Mindenki, aki részt vett a harcban, töltse újra a gázt, ha kell cseréljen pengéket! Még nem ért véget a feladatunk, akármi is történt. - Mikor Tina is elindul, utána szól. - Te maradj itt! Amikor a lány megfordul, odalép hozzá. - Mutasd a tenyered, ellenőriznünk kell valamit. - előveszi az egyik pengéjét, és egy gyors mozdulattal megvágja a lány tenyerét. Tina szinte nem is tud reagálni. Levi letörli az összevérezett pengét, megfogja a lány tenyerét, hogy ne szorítsa össze az öklét, és egy rövid ideig nézi a sebet. - Ez meg mire volt jó? - kérdezi idegesen a lány, a férfi azonban pár másodpercig még nem szólal meg. Semmi változás. A vágás meglehetősen pontos, és elég vékony, így csak egy kis vércsík indul ki belőle, de nem tűnik úgy, hogy azonnal elkezdene gyógyulni. - Mindenképpen ellenőriznünk kellett ezt az eshetőséget. - mondja végül. - A falakon kívül, eszméletlenül találtunk rád. Jeager szintén eszméletlen legtöbbször, mikor kikerül az óriása nyakszirtjéből. Felvetült a lehetőség, hogy akár tudtodon kívül, te is alakváltó vagy. A szekéren találsz kötszert, kis vágás, nem hiszem, hogy sok időbe telne, amíg rendbe jön. Tina azonnal a szekérhez siet, látszik, hogy dühíti a helyzet, Levi pedig kicsit lemaradva követi, és Hanjihoz lép oda. Közben már jár az agya azon, amit a harcról mondott. Egy állatszerű óriás, ami védte a nyakszirtjét. A nyakszirtjüket többnyire az intelligens titánok, az alakváltók védték, még a rendellenesek sem. ~Mert persze miért lett volna elég annyi alakváltó, amennyi eddig van? Miért ne kéne nekünk, egy nagyra nőtt majom is?~ Normális körülmények között szólna Hanjinak, hogy menjenek kicsit távolabb a csapattól, és ne mindenkivel közölje a szörnyű gyanút, ám sejti, hogy tulajdonképpen az egész csapat tud lassan Connie anyjának esetéről. Ha kérdezik a fiút, mi történt, senki nem gátolhatja meg, hogy beszéljen róla. - Tudod Négyszemű, sosem hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de... beszélnem kell veled a kutatásaidról. - egy pillanatot vár, majd folytatja. - Springer falujában... az emberek eltűntek, nem voltak holttestek, és a lovak az istállókban maradtak. Az egyik házon feküdt egy óriás, képtelen volt felkelni, de a kölyök azt bizonygatta, hogy az anyja. Mutatott egy képet, és félelmetes a hasonlóság. - megtorpan egy pillanatra. - Lehetséges, hogy a titánok emberekből lettek? Én őszintén szólva nem értek annyit a dögökhöz mint te, de ettől függetlenül a rövid verziót kérem, kevés tudományos maszlaggal. A továbbiakban némán hallgatja a nő szavait, és az elmondottak alapján reagál. (OOC: Következő reagban kifejtem, Hanji válasza alapján) Mielőtt elindulnak, ő is újratölti a tartályait, bár a két, viszonylag kis termetű óriás legyőzéséhez nem kellett annyi gázt fogyasztania. A pengéit is ellenőrzi, kicseréli. Mielőtt ellépne a szekértől, letépi Dieb jelvényét az egyenruhájáról, majd a zsebébe csúsztatja.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 16, 2024 22:42:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Aug 8, 2016 14:52:12 GMT 1
Figyelmesen hallgatom a többieket is, majd a hadnagy felé fordulok, hogy a végső döntést meghallgassam. Elhúzom a számat. És mi a garancia, hogy addig nem történik vele valami? Mondjuk, megöli valamelyik másik csapat. Ahh, mindegy… Igaza van attól még a hadnagynak. Belegondolok, mennyire nem szeretnék itt maradni attól rettegve, hogy bármikor megtámadhat minket valami. Felsóhajtok. Észreveszem, hogy az egyik férfi (azt hiszem, Kyle) külön vonult, és nem éppen boldog fejet vágott, ezért kis fenntartással, de odamentem elé, és így szóltam. - Minden okés? Nagyon a gondolataidba merültél… - nézek rá kíváncsian és törődően. Nem mintha ismerném. Ez már ösztönből jön, azt hiszem. Vajon mi lehet a többiekkel? Ők jobban vagy rosszabbul jártak, mint mi? Áhh, úgyis mindjárt kiderül, nem igaz? A félelmem alább hagy, ahogy realizálom, hogy most nem kell egyelőre titánokkal találkozni. Nagyot nyelek, mert a rettegés utó hullámai azért még ott mozgolódnak bennem, de elindulunk. A lovam továbbra sem hajlandó tudomást venni rólam, de teszi, amit a többiek. Az úton alaposan átgondolom, hogy mi történt, de nem jutok előrébb. Nem tudok elég sokat a titánokról ahhoz, hogy rájöjjek a titok nyitjára. A gondolataim hirtelen az ikertestvéremre terelődik. Istenem, ő volt az egyetlen biztos pont az életemben. Döbbenek rá. Most, hogy egyedül maradtam, nem tudok kire támaszkodni. Nézek végig az új osztagomon, hiszen közben újra összeállt az egész csapat. Én valahol a csapat szélén helyezkedem el, és halványan mosolygok rajtuk. Mindenkinek van valakije. Jó így látni a csapatot! Kicsit azért féltékeny vagyok, hiszen eddig mindig Josh-sal ketten voltunk. A csuklómat átfonó mintára nézek. Még egészen biztos, hogy találkozunk, nem? Nem akarom elveszíteni… Lehunyom a szememet. Nekem bezzeg semmit nem kell újratölteni, mi? Erre sem voltam képes… Egyáltalán mit keresek én itt? Eddig nem sokra mentek velem, csak az én bőrömet kellett megmenti. Muszáj jobban teljesítenem ahhoz, hogy kiérdemeljen a helyemet! Vagy lehet, nem is itt a helyem? Gondolkodom magamban. De nem jutok dűlőre. Nem is kell… Majd csak eldől, hogy s mint lesz. Be kell vallanom, hogy hiányzik a testvérem. Még szinte sosem csináltam semmit nélküle. Bár egészen biztos, hogy neki nem hiányzol… Szólal meg egy hang a fejemben. És igen, ezzel tisztában vagyok, mégis szeretnék vele találkozni. Legalább még egyszer. Hátha meg tudjuk beszélni a dolgokat. Ugyan már, csak hitegeted magadat… Mondja újra a hang, de én azért reménykedem. Visszaemlékszem az utolsó találkozásunkra. Amikor megpróbált megölni. Szerencsém volt, hogy már képzett katonák voltunk, különben biztosan sikerült volna neki. Így is csak egy hajszálon múlott, hogy megléptem előle, hiszen amíg ő könnyűszerrel ütött és szúrt, addig én csak kitérni akartam előle, nehogy kárt tegyek benne. Olyan volt, mintha egy teljesen más ember lett volna. Mintha egy másik Josh-t láttam volna magam előtt. Megrázom a fejemet. A magány olyan hirtelen hasít belém, hogy még a levegő is a torkomon akad. Még sosem voltam egyedül. Gondolkodom. És valóban, ha Josh nem is, de a családom mindig mellettem állt, a barátaim úgy szintén. De most megint egyedül vagyok. Elhessegetem a gondolatot, és inkább türelmesen várom, hogy menjünk tovább. Csak egy homlokráncolást kap az a jelenet, amikor Levi megvágja az egyik tagot, aztán látom, hogy az egyik férfit zsákba helyezik. Halott… Megborzongok. Csak most veszem észre, hogy a régieket egészen megviselte ez a helyzet. Olyan önző vagy… Csak magaddal törődsz, ahelyett, hogy észrevennéd, hogy mások milyen állapotban vannak… Még szerencse, hogy nem ismertem a férfit. Ezután csak várok, hogy induljunk, addig is a lovammal „barátkozom”, mert nincs képem senkihez sem odamenni, mindenkinek megvan a saját társasága.
|
|
kylenorthon
Lelkes fórumozó
Dolgok történnek.
Posts: 93
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Dec 2, 2022 20:44:51 GMT 1
Mar 3, 2016 22:57:29 GMT 1
|
Post by kylenorthon on Aug 8, 2016 18:30:01 GMT 1
Mikor Kyle elvonult, hogy lehiggadjon és ne arra gondoljon, hány „embert” is ölhetett meg eddig, valaki megszólalt előtte. „Minden okés? Nagyon a gondolataidba merültél…” Észre se vette, hogy a lány közelített felé, egyszer csak itt termett előtte. Ha jól emlékezett Lena volt a neve, de nem mert volna megesküdni rá. - Jól vagyok… - erőltetett egy gyenge mosolyt az arcára, csak ezután érkezett meg Erwin küldönce.
Levi válaszát csendben hallgatta. Az alakváltás említésétől végigfutott a hátán a hideg, de próbálta nem jelét adni a dolognak. - Jó lenne… ha kiderülne, hogy embereknek és titánoknak – nézett itt Connie anyjára – semmi közük sincs egymáshoz. Ugyan egyre kevésbé hitte, hogy ez lehetséges, de a remény volt az, ami most nem engedte összeomlani. Végül is négy évig egészen jól bírta idegileg, nem csodálkozna rajta, ha az élet most próbálná bepótolni azt a rengeteg kimaradást.
Mikor a hadnagy felpattant a lovára, ő is követte a példáját, és a parancsot végighallgatva be is lovagolt mögé. Elindultak hát Hanjiék után.
Az út gyorsan és zökkenőmentesen haladt, ami kicsit idegesítette. Túl nagy volt a csend a faluig, és túl tiszta volt a levegő. A nyomasztó hangulat csak akkor érte el, mikor már láthatóvá vált a másik település, mely romokban hevert. Kyle először néhány halottat pillantott csak meg, aztán ahogy megtalálták a csapatot, rossz előérzete támadt. Nem várta, hogy repeső örömmel fogadják őket, de valahogy túl elgyötörtek voltak. Észrevette, hogy valakit körbeállnak és egy pillanatra megfordult a fejében, hogy talán Kami egy családtagja az. Azonban mikor megállította lovát a hadnagyé mellett, meglátta azokat az ezüst hajszálakat, amiket nem lehetett összekeverni máséval. - A rohadt életbe… - dobta le magát a lováról és sietősen a barátja felé vette az irányt. – Te utolsó barom! – Olyan hévvel térdelt mellé, hogy szándékán kívül odébb taszította Verát. Egy pillanatig csak nézte a srácot, aki annyi éven át idegesítette a hülyeségeivel… Hány év is lehetett? Nyolc? De ez már nem számított. Dieb halott volt, nem kellett orvosnak lenni hozzá… - Ide vezetett az a nagy szád! – Beleboxolt a földbe a srác feje mellett, és próbált nagy levegőket venni, hogy legyűrje a kétségbeesését. Nem volt egyszerű… Az emlékek sorozatban rohamozták az agyát. Igen, Dieb gyakran kikészítette, és nem csak őt, hanem jóformán mindenkit. De a barátja volt… A barátja aki meghalt.
Eltelt pár másodperc, mire leküzdötte a remegését… Nem volt most ideje gyászolni, se kiborulni… Ismét egy nagyot sóhajtott, majd felegyenesedett és a sarkaira ült, miközben felemelte az öklét a földről. Erővel levette a tekintetét halott társáról, és Verára nézett, akit egy pillanattal ezelőtt ellökött. - Sajnálom… Ha a lány válaszolt, meghallgatta, aztán segített bezsákolni a barátját és feltenni a szekérre. Ott maradt mellette egy darabig, de mikor a hadnagy megérkezett, hogy levágja Dieb jelvényét, magára hagyta és elment ő is újratölteni a tartályait.
Ezután látta csak meg a magányosan ácsorgó lovat. Dieb lovát. Odament hozzá, megpaskolta a nyakát és odavitte a lánynak, aki a másik faluban érdeklődött a hogyléte felől. - Lena vagy igaz? – kérdezte. – Megtennéd, hogy ezt az elárvult lovat is magaddal hozod? – nyújtotta felé a kantárt. Ha a lány elfogadta, akkor megköszönte és elment, ha nem, akkor keresett mást.
Ezután szúrta ki Kamit. Mert arra következtetni, hogy a lány családja nem került meg. Odalépett hozzá. - Szia… - mosolygott halványan – Megtaláljuk a családod rendben? – a vállaira tette a kezeit. - Mégpedig egyben és élve. Nem fogod feladni ugye? – Megint. Kyle alapjáraton is szeretett a társaival foglalkozni, de minél szarabbul érezte magát, annál többet törődött másokkal. Önzőn hangzik, de így képes volt elterelni a figyelmét a saját lelkiállapotáról. Így elfelejtett Dieben agyalni, legalább pár percre.
Felszállt a lovára és Levi mellé léptetett. Nem nézett máshova csak előre. Készen az indulásra.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 16, 2024 22:42:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Aug 13, 2016 22:42:35 GMT 1
Unottan hallgatom a hadnagy válaszát egy háznak támaszkodva. Azonban amikor már bizonyossá válik, hogy mindannyian eltűnünk erről a titkokkal és borzalmakkal teli helyről, inkább elvonulok Hector-hoz, ám előtte gyűlölettel teli szemmel nézek a mozgásképtelen dögre. - Az lenne a legjobb, ha végeznénk vele… Nincs miért életben hagyni. Hiszen ez a világ kegyetlen… – mondom rideg hangon. Elkapom róla a tekintetem, és az eget kezdem el fürkészni, mielőtt ott hagyom őket. - Neki legalább van választása… - teszem még hozzá, majd mielőtt észrevennék, hogy könnybe lábadt a szemem, a szám elé húzom a sálam, és elmegyek onnan. Anya… Apa… Nektek nem volt választásotok. Nem kellett volna meghalnotok, ugye? Még rengeteg ideig élhettünk volna együtt… De azok a szörnyetegek tönkretették az álmaitokat, az életeteket. Ezért kell minden ilyen állatot kiirtani, kerüljön az bármibe. És megvédeni, akit kell. Odaérek a lovamhoz, de továbbra is egy falnak támaszkodva várom, hogy elinduljunk. Hector lassan elém lépdel, és kíváncsi szemekkel fürkész. Én azonban csak a lábaimat nézem, és karba tett kézzel gondolkodom, hogy miért nem szabadítjuk fel ennek az asszonynak a lelkét.
***
Mikor végre ők is visszatérnek lovaikhoz, én magam is felszállok. Csak most veszem észre, hogy remeg a kezem. Azonnal uralkodom felette. Miért akasztott ki ennyire ez a helyzet? Talán mert van még valaki, aki majdnem ugyanúgy járt, mint én? Conny-ra nézek. Nem mintha ő annyira rossz helyzetben lenne. Neki azonnal segítenek a barátai… Mikasa… Csak nem féltékeny vagy?! Megrázom a fejemet. Elég! Összeszorítom a fogamat, és megálljt parancsolok ezeknek a gondolatoknak. Inkább az útra figyelek, hiszen még mindig mi haladunk hátul Martha-val. Szerencsére nem történik semmi, ami eltéríthetne célunktól, így gyanúsan sértetlenül eljutunk a másik faluba. Ahol szinte ugyanaz a helyzet, kivéve a négy hullát. Végig hátul maradok. Valakinek oda is figyelni kell, nem? Aztán találkozunk a többiekkel. Kami-t és Mayu-t keresem, majd odamegyek hozzájuk. - Hát itt mi történt? – megvárom a beszámolót, mire egy pillanatig nagy szemeket meresztek. - Egy hatalmas bestia? A francba… Nincs elég gondunk a kolosszálissal és a páncélossal, most még ez is? Biztosan egy oldalon állnak… - Aztán elmesélem, hogy velünk mi történt, az új teóriánkat a titánokkal és emberekkel kapcsolatban, és hogy sikeresen megúsztuk. Ám ekkor Mayu kissé halkabban hozzáteszi, hogy Dieb meghalt. Megtántorodom, majd megragadom a vállát. - Hazudsz! – kiáltok rá, de ekkor egy ismerős hangot. Egy test csapódik a szekérre. Odapillantok, és az a hajszín egyértelművé teszi: Dieb meghalt. Engedem, hogy lassan lecsússzon a kezem a lányról, majd a kezembe temetem az arcom. Eszembe jut első találkozásunk. Még a trost-i ütközetben volt, amikor Eren legelső titánja ledobott magáról, és én a tetőre érkeztem. Ő volt az egyetlen, aki a segítségemre sietett. A szavai most visszhangoznak a fejemben. Kadét létedre elég merész vagy... Majd elmosolyodott, és még ennyit hozzátett ilyen stílusban. - Mit ne mondjak, tetszik... – Aztán komolyra vette a szöveget, és ennyivel fejezte be: - Amúgy ahogy látom kisebb sérülésekkel megúsztad, na gyere, pattanj… Ne sokáig álldogálj, meg kell védeni ezt a különleges fenevadat… Felsóhajtok, és elengedem az arcom, majd újra felegyenesedem, és Kami-ra nézek. - Hát te? – kérdezem. Megtudom, hogy nem tudják, mi történhetett velük. Egy pillanatig összeszorítom a számat. - Gondolom, már mondták, de... Neked még van okod reménykedni... Valakinek nem volt - mondom színtelen hangon. - Ez a világ kegyetlen, de ugyanakkor megdöbbentően gyönyörű - Eszembe jut, hogy majdnem ugyanezt mondtam Conny-nak is. Mély levegőt veszek. - Hidd el, ha élnek, megtaláljuk őket, ám ha nem... Nyugtasson a tudat, hogy ők már egy sokkal nyugodtabb és boldogabb helyen vannak, nem ebben a borzalmas és szörnyűségekkel teli helyen. És várnak rád, amíg te is csatlakozol hozzájuk. Újra...
***
Ezután tölteni indulok, de szerencsére csak gáz kell és egy penge Majd a holttesthez lépek. - Nem hittem volna, hogy képes vagy erre… Hiszen négy évig bírtuk együtt mindannyian. Igazi veteránok voltunk. Szóval fel kell készülnünk… Ha téged elveszítettünk, az azt jelenti, hogy bárki mással is megtörténhet… Remélem, egy jobb helyen vagy már, Dieb. Most már felszabadult a lelked, ég veled! Tisztelgek egyet, majd egy sóhaj kíséretében ott hagyom őt. A következő pillanatban azonban érdekes jelenetnek leszek szemtanúja. A hadnagy magához hívatta Tina-t. Vajon mire készül? Ezután a hadnagy egy szempillantás alatt megvágja a kezét. Ideges leszek, és mikor Tina épp elindul onnan, én akkor érkezem meg. Fojtott hangon kezdek neki, érződik benne, hogy mérges vagyok. - Hadnagy, ez mégis mi a fenére volt jó?! Nem lett volna talán egyszerűbb megkérdezni? És csodálkozik, hogy mindenki ennyire… Áhh mindegy is… - Felmordulok, majd egy pillanattal később már nyugodtabb hangon szólalok meg. – Megértem, miért tette. Így egyértelművé tette, hogy nem hazudik… Habár… Ki tudja? Lehet, ő is rendelkezik azzal a képességgel, hogy befolyásolni tudja a regenerációs képességeit? Én még rajta tartanám a szememet azért… A négy évvel ezelőttiekből kiindulva, soha nem lehet tudni, ki is van körülöttünk… Emlékezzen csak vissza Charlotte-ra… Az elején még esetlen, félénk nő volt, de Annie-val már egy gyilkos. Vajon ő kinek az oldalán áll? – kérdezem tőle. – És honnan tudja, hogy én magam nem vagyok-e egy közülük? Vagy bármelyikünk? Úgy tűnik, senkiben nem bízhat meg az ember, nem igaz? – nézek rá, majd ellépek onnan, és visszatérek Eren-hez és Armin-hoz. - Őrület, ami itt folyik… Muszáj összetartanunk ebben a nehéz időszakban… Legalább mi hárman, rendben?
|
|