Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043 
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Jun 14, 2016 8:46:28 GMT 1
854-et írunk, Historia királynő uralkodásának negyedik évében járunk. A fal mögött az emberiség élvezte az évekig tartó békét. Vihar előtti csend? Talán. Mindenesetre a koronázás óta nem történtek nagy katasztrófák. A Felderítő Egység parancsnoksága továbbra is Erwin Smith kezében volt, aki mondani sem kell, tökéletesen látta el a feladatát. Mivel katonaként ő maga is ide kívánt újoncnak jelentkezni, a királynő láthatóan különösen nagy figyelmet fordított a katonaság ezen ágazatára. Az addig lenézett egység kezdett igazi tiszteletet kivívni magának, a kadétok közül is jóval nagyobb arányban választották. A Speciális Osztag, amelyet Historia a koronázása napján alapított messze a legnagyobb presztízst jelentette, ám keményen rostálták az ide jelentkező újoncokat, és nem is volt éppen életbiztosítás: A kevés bekerülő sem élt túl egy-két küldetésnél többet. Kivétel persze akadt, a tizenkilenc éves Veronica Ral személyében, aki 851-ben végzett a katonai kiképzésen, a 105-ös kiképzőosztag tagjaként. A lányról hamar kiderült, hogy Petra Ral húga, aki a nővére iránti tiszteletből és csodálatból döntött a katonai pálya mellett, és elszántságát, hogy a Felderítő Egység tagjává váljon, csak megerősítette Petra halála. A másik Steve Gates, húsz éves, aki esze miatt Hange-nak segített legtöbbet. A legjobb tíz között végeztek, és kiválóan teljesítettek a gyakorlatokon… természetesen elfogadták a jelentkezésüket a speciális osztagba. Armin Arlert, Bertolt Hoover, Conny Springer, Dib D. Dieb, Eren Jeager, Jean Kirschtein, Kamilla Evans, Kyle Northon, Martha Tyndall, Mayumi Miura, Mikasa Ackerman, Reiner Braun, Sasha Braus, Steve Gates, Veronica Ral, Ymir. Ők alkotják a speciális osztagot, Levi hadnagy vezetése alatt, akit rendíthetetlenül követett az elmúlt években Hange Zoe is, a két szövetséges titán alakváltó képességeit vizsgálva. Míg a felderítő küldetések és a gyakorlatozások nem álltak le, Eren és Kyle lassan beletörődhettek, hogy katonai hivatásuk mellett, mondhatni másodállásban kísérleti nyulak is lettek… A kísérletek szerencsére jó eredményekkel zárultak. Eren egyre jobban kiismerte a titán alakját, ami közel tizenöt méteres volt, ám ezt csak első átalakulásra volt képes létrehozni. Fél órás pihenőkkel egy második átalakulás során tíz méter körüli nagyságot ért el, ám egyszer a kontrollt is elveszítette egy időre. A harmadik próba borzalmasan sült el, minden esetben… a fiú szinte teljesen eggyé vált a titánnal, az arca eldeformálódott, és csak komoly nehézségek árán sikerült kivágni az óriás nyakszirtjéből. Az egyik legnagyobb problémát az átalakulás céljának meghatározása jelentette, ezt azonban erősebben tapasztalták Kyle-nál. A férfi gyógyító képessége, amit Charlotte-tól szerzett, nagy hasznára volt a harcban… emberi alakban is, ha megvágták, a seb másodpercek alatt begyógyult, a kisebb sérüléseket szinte meg sem érezte. Az alakváltással azonban bőven volt gondja, mert a kísérletek legtöbbje során csak csonka titánt tudott létrehozni, egy kart, egy felsőtestet, pusztán néhány esetben járt sikerrel, nyolc méter körüli, irányítható óriással. Hange-nak ez is nagy előrelépés volt, ám harcban még nem számolhattak vele. A másik nagy kérdéssé a falban talált kolosszális titánok váltak. A következtetés egyértelmű volt: a falak, amelyekre az életüket bízták, valójában bőrüket megkeményített óriásokból álltak. Nem tudtak még sokat arról, hogy voltak képesek ezt így megvalósítani, de egyben felcsillant a remény… A shiganshinai fal befoltozására a három parancsnok és a királynő eredetileg egy 25 éves tervet dolgozott ki, de ha a titánkísérletek jól haladnak, könnyen lehet, ennél jóval hamarabb megvalósíthatóvá válik. Persze, a betelepítéshez így is idő kell majd… de az emberiség régen került ennyire jó helyzetbe. A Katonai Rendőrség reformja Nile Dok vezetésével, és a Helyőrségé Rico Brzenska parancsnoksága alatt ismételten nagyobb bizalmat, és tiszteletet ébresztett a katonák iránt. Historia nem hanyagolta el a népét… nagy energiákat mozgósított az oktatás, az egészségügy fejlesztésére, és mivel négy évvel ezelőtt végignézhette, milyen borzalmas körülményeket kell elszenvedniük a Föld alatti város lakóinak, igyekezett az ő életüket is jobbá tenni, árvaházakat nyitott a nehéz sorsú gyerekeknek. Akik ismerték Christa Lenz-ként, tökéletesen el tudták különíteni személyiségének két oldalát… Historia határozott, erős kezű, de igazságos uralkodóvá nőtt fel, akiben ott élt az elveszett, magányos lány jósága, aki másnak nem kívánta volna a saját sorsát. Az emberek megértették, egyszerre szánták és tisztelték, ez pedig tökéletes alapot jelentett ahhoz, hogy szeressék is. A speciális osztag éppen egy gyakorlatról tartott hazafelé. Jó hangulatban beszélgettek, Sasha nevetve oldalba bökte Connie-t miközben leszálltak a lóról. - Ezt most miért kaptam? - morgott a fiú. - Mert már megint jobban teljesítettem, mint te. - magyarázta a krumplis lány. - Csak azért tudtál legyőzni, mert rendes voltam, és hagytalak nyerni Sasha. - Nem is igaz. - De igen. - De mondom, hogy nem… - nyafogta a lány, miközben lassan befelé indultak a szállásra, a karjukra terített köpenyekkel. Armin és Eren Mikasa mellett haladtak, szintén jó kedvűen… mindketten sokat fejlődtek az elmúlt négy év alatt. Arminnak bár továbbra sem a közelharc volt az erőssége, a társai hallgattak a szavára, és a felettesei is megbíztak benne. Éles eszével kivívta a társai tiszteletét és megbecsülését, a csatában számíthatott a védelmükre is. Eren pedig bár forrófejű volt, és ez még mindig gyakran sodorta bajba (a konfliktusai Jean-nal sem simultak el teljesen, bár már nem a régi indokok miatt, továbbra is akármikor összekaptak lényegtelen apróságokon), immár kiválóan használta a manőverfelszerelést, és lassan beletanult a csapatmunkába is. A hármas mellé hamarosan odalépett egy vörös hajú lány, és elmosolyodott: - Jók voltatok ma. – mondja, majd Mikasára néz. – A második bábunál valami eszméletlen volt, amit csináltál. Megpróbálod majd megtanítani azt a mozdulatot? Nekem sosem sikerül ilyen pontosan célozni a szigonyokkal… - a lány neve Vera, ő az, aki már három éve tagja az osztagnak. Reiner és Bertolt Kamiék mellett maradtak, ez utóbbi a barátnője kezét fogta, és hozzájuk csapódott Ymir is, aki bár nem beszélt sokat, szélesen mosolygott. Miután megkötötték a lovakat, mindenki a szállás felé vette az útját, ahol azonban már vártak rájuk. Sejthették, hogy magas rangú ember, mert egy hintó állt a kapu előtt. A koronázása óta a királynő számtalanszor meglátogatta őket, szoros kapcsolatot ápolt egykori bajtársaival, és többször kérte a segítségüket az árvaház rendbetartásában is. Historia az előtérben ácsorgott, elegáns öltözetben, és éppen Erwinnel és Hange-val beszélt. A háta mögött, pisztolyokkal felszerelt manőverfelszereléssel állt Kenny Ackerman, a testőrségének feje, aki közel négy éve került a magas pozícióba. Ő csak végigpillantott a társaságon, Levi felé biccentett, de nem szólt semmit. Velük volt két fiatal lány és egy fiú is. Mindhárom frissen végzett kadét, meg lehetett állapítani, hiszen a kabátjukon még nem a szárnyak, hanem a két keresztbe tett kard volt látható. Az idősebbik lány Lena Ravensal volt, a fiatalabbik, nagyjából tizenöt éves pedig csak Vera számára ismerős... hiszen évek óta vele élt, az első expedíciója óta. A harmadik, a fiú pedig Nicola Gerstmann, aki szintén a legjobb tízben végzett, így került az osztaghoz.  - Örülök az előrelépéseknek, Erwin parancsnok. - mosolygott Historia. - Még nem tekinthetjük biztosnak a sikert, de valóban haladunk. - bólintott a férfi. - Bizakodom, hogy hamarosan betömhetjük azt a lyukat, és megtudjuk, mi van Shiganshinában. - Ráadásul… - kezdte Hange csillogó szemmel. - Ha sikerülne a bőr megkeményítését elérni, akkor rengeteg új fegyverünk is lenne a titánok ellen. Van egy tervezetem egy… - ekkor vette észre Erenéket. - Tényleg, veletek még dolgom van ma. - nem volt egyedül, Diethert is magával vitte, de azonnal odaszökkent a két alakváltóhoz. - Ha felkészültetek rengeteg dolgot kell megbeszélnünk és kipróbálnunk, és… - Osztagvezető, alig állunk a lábunkon. - mosolyodott el Vera. - Nem hiszem, hogy Erenék éppen a kísérletképes állapotukban vannak. - Hange szája szomorúan lebiggyedt, mint a kisgyereké, akitől a kedvenc játékát veszik el, majd Erwinre pillantott, mintha azt várná, a férfi adja parancsba Erenéknek, hogy kövessék. Erwin halvány mosollyal megrázta a fejét. - Felejtsd el. Levi valószínűleg rendesen meghajtotta őket, pihenésre van szükségük. - visszafordult Historiához, aki azonnal folytatta. - Elkísértem a három újoncot is. - biccent Lena, Nicola és a másik lány felé. - Lena Ravensal, és Tina Weinstock, és Nicola Gerstmann, tudtommal mindhárman ide lettek beosztva. - A hadnagy elvégzi az adminisztrációt. - feleli Erwin. - Aztán csatlakozhattok a társaitokhoz. A többiek pedig elmehetnek, kifújhatják magukat a gyakorlat után. Ha a társaság szétszéled, Lena-nak, Nicola-nak és Tinának még követniük kell Levi-t. Vera odalép egy pillanatra a fiatalabb lányhoz, aki láthatólag kicsit ideges, és biztatóan megszorítja a kezét. - Minden rendben lesz. Gratulálok a kinevezésedhez. A szálláson leszek, majd bemutatlak mindenkinek. - mondja, mint nővér a kishúgának, majd mosolyogva elsétál. A többiek kérdezhetik őt Tináról, valószínűleg tudja a választ. Diether Hange-val van, Lena és Nicola Levi-jal megy, a többiek egyelőre szabadok, de ha bármi váratlan történik, elérhetőnek kell maradniuk. (Az első reagban azok, akik már az első évadban is részt vettek, írják le az elmúlt négy év eseményeit) |
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Jun 14, 2016 8:48:22 GMT 1
Levi néma maradt, miközben a csapat visszafelé lovagolt a szállásra. A gyakorlat sikeres volt, négy év alatt tulajdonképpen mindenki veteránná vált a kitüntetettek közül. Mikor megérkeztek, már sejteni lehetett, hogy a királynő újabb látogatást tesz az osztagnál, így gyorsabb ütemben szerszámozza le a lovát. Nem tudja a látogatás pontos okát, de nem igazán zavarja. Historia gyakran felkereste az osztagot, és ő is szívesen hallott az árvaház állapotáról, ami az új királynő talán legnagyobb szívügye volt. Sosem értett a gyerekekhez, de a helyzetükben magára ismert, ezért önmagát is meglepte, milyen lelkesen támogatta a projektet.
Lecsatolta a nyakából a felderítő köpenyt, és a karjára terítette. Elképesztően meleg volt. Besétált az előtérbe, ahol a sejtése beigazolódott… a királynő érkezett, illetve két újonc is volt vele.
Kenny csak biccentett felé egyet, ő pedig kelletlenül viszonozta. Négy évvel korábban, mikor először találkoztak, még gipszben volt a lába, és első pillanatban tényleg arra gondolt, hogy az egész egy rossz vicc, hiszen annyira elenyészően kicsi volt az esély arra, hogy az útjuk ismét keresztezze egymást. Historia a személyi testőrsége vezetőjeként mutatta be a férfit, Erwin viszonozta az üdvözlést, ő viszont nem szólt semmit. Kínossá vált a csend, ahogy a mankóra támaszkodva teljesen ösztönösen kerülte Kenny tekintetét.
- Valami gond van, Levi? – kérdezte Erwin. Igen. Rohadt nagy gond van.
- Semmi, parancsnok. Minden rendben. – azért nem üdvözölte a férfit.
- Remek. – bólintott Historia. – Erwin parancsnok, beszéljük át akkor a Felderítő Egység várható költségvetését.˛
Tulajdonképpen a törött lába volt a legrosszabb. Ha már rákényszerült, hogy találkozzon a Kennyvel, nem ilyen állapotban akart, hanem felemelt fejjel, egyenes háttal, azt sugallva, hogy nincs szüksége rá. Hogy erősebb nála. A mankó viszont sebezhetőnek mutatta, gyengének, hiszen támogatás nélkül meg sem tudott állni. Ezért kerülte a tekintetét, mintha azzal, hogy nem néz rá, egyszerűen megszűnne létezni. Kettejük közül végül a férfi szólalt meg először.
- Megnőttél mióta utoljára találkoztunk. – horkantva felnevetett. – Legalábbis idősebb vagy.
- Ja. Huszonkét év elég sok. Az emberek megnőnek ennyi idő alatt. – morogta válasz gyanánt.
- Mi akarta lerágni a lábadat? – kérdezte Kenny, mire gyilkos tekintettel pillantott rá. Formális beszélgetés volt, természetesen, egyikük sem akart bizalmaskodni, de ami azt illeti, ő legszívesebben mindenfajta kommunikációt azonnali hatállyal beszűntetett volna. Nem bocsátott meg. Nem bocsátotta meg, hogy a férfi egyszer kihúzta a posványból, majd hagyta visszazuhanni. Nem bocsátotta meg, hogy aznap otthagyta, hátra sem nézve, hogy nekiugrik-e a tömeg. Ahhoz képest, hogy valójában mennyire régi emlék volt, félelmetesen élénknek tűnt.
- Semmi közöd hozzá – felelte Levi idegesen. – Különben is, mit érdekel? Önző szarházi vagy, mindig az voltál. Ne játszd már, hogy hirtelen annyira fontos neked, mi van velem.
Ez elérte a hatását, az elkövetkezendő időben teljesen némán ültek egymás mellett. Levi ülve már kicsit biztosabbnak érezte a pozícióját… nem kellett arra a nyomorult fadarabra támaszkodnia. Aznap tényleg nem váltottak egyetlen szót sem, és mikor Erwin és Historia befejezték a költségvetés tárgyalását, kínosan ügyelt rá, hogy látványosan csak a lánytól köszönjön el. Ez egyfajta jelzés volt Kenny felé, üzenet. ~Senki vagy. Megszűntél létezni számomra.~
Amikor leszedték a gipszet, valami furcsa szabadság érzete kapta el. A két lába között egészen látványos volt a különbség, és ahogy rálépett a balra, majdnem azért esett el, mert nem bicsaklott meg. Sétált két kört a szobában, mintha kisgyerek lenne, aki most tanul először járni. Az orvos persze leültette, és beszélni kezdett.
- Még nem jött teljesen rendbe, ezzel legyen tisztában. – magyarázta. – Jó egy hétig meg se próbáljon futni vele, és további két három hétig ne kezdje újra a manőverfelszerelés használatát sem. Ha azt akarja, hogy minden a régi legyen, türelmesnek kell lennie.
Így, hogy már nem volt gipsz, és nem volt mankó, szinte elviselhetetlennek tűnt betartani ezeket. Sokat sétált, élvezte, hogy ismét emberi módon képes mozogni. Az erő lassan tért vissza a jó ideig kényszerűen mellőzött végtagba, eleinte még kissé féloldalasak voltak a lépései is, mintha annyira megszokta volna a bicegést, hogy fogalma sincs, hogy lépjen helyesen. Mindig korán kelt, és keveset aludt, így reggelente még üres volt a környék, mikor eltűnt futni. Az egy hét után ez a mindennapos rutinja részévé vált. Aztán három hét leteltével ismét felvehette a manőverfelszerelést, és önmagát is meglepte, mennyire természetesnek tűnt a használata. Mindenhez idő kellett, de a manőverezés szinte egyszerűbbnek hatott, mint a járás, vagy a futás.
Ebben az időszakban találkozott másodszor Kenny-vel. Ekkor az árvaháznál kellett segédkezniük, és a két férfi egy szót sem szólt egymáshoz. Levi tartotta magát az előző találkozás üzenetéhez. Kenny mintha megszűnt volna létezni. És ez még így ment egy darabig. Alapvetően nem tartotta magát haragtartónak, de huszonkét év eleget érlelte benne a dühöt, ami így csak csendesen, és hidegen csapódott le a másikon. Nem tombolt, nem olvasta a fejére a sérelmeit. A csend valahogy jobban kifejezte az egészet.
- Meddig akarod még ezt játszani? – tette fel a kérdést Kenny, mikor már másfél éve volt Historia testőrségének vezetője. Levi felnézett. – Olyan vagy, mint egy hisztis kölyök. Nyafogsz, duzzogsz, szenvedsz, hogy milyen kínjaid vannak. Felőlem szórakozhatsz, de remélem, érzed, hogy ez mennyire szánalmas.
- Régen nem vagyok már kölyök. – morogta válaszul. – Tizenkét nyomorult évet húztam le egyedül az utcán, miattad. Ha neked ez gyerekes, szánalmas nyafogásnak tűnik, akkor rohadj meg Kenny.
- Jellemző. Harmincévesen is mintha tíz lennél.
- Harmincöt. – javította ki reflexből. – Hajlandó vagyok elviselni téged. Együtt dolgozni veled, mert ezt parancsolták nekem. De többet ne várj. – ez végleges kijelentés volt, és rövidesen csatlakozott az osztagához a cipekedésben. Nem volt benne biztos, hogy a lába jelen állapotában már engedélyezik neki, de nem is érdekelte igazán.
A Kenny-vel való kapcsolata a továbbiakban ennek a párbeszédnek megfelelően alakult. Beszéltek néha, megtűrték egymást, és ha az volt a parancs, együttműködtek, de a dialógusaik mindig rövidek, és kínosan formálisak voltak. Két olyan ember szavai, akik idegenek, és nem is kíváncsiak egymásra. Mindenesetre harmonikusabb volt ez a megoldás, mintha egymás torkának ugrottak volna, így belenyugodtak. Levi számára Kenny olyanná vált, mint az idegtépő szálka az ember ujjában. Együtt lehet vele élni, de amíg ki nem húzzák, irritál.
Az osztagával viszont jó volt a kapcsolata. Az első hónapokban még hiányolta Petráékat. A rémálmok múltak… egyre ritkábban riadt fel éjszakánként az előző, renegát expedíció torz rémképeire, egyre kevesebbszer jutottak eszébe a családtagok, akiket erőt gyűjtve mind meglátogatott, átadva a gyermekeik, rokonaik személyes holmiját, és szólva pár, úgy-ahogy bíztató szót. Utálta, de túl volt rajta. Amikor egy ilyen látogatást tett, mindig a szokásosnál is hallgatagabban tért vissza. A hazárdírozás, a szökés, a nőstény óriás lassan távolodott a múltba, és az osztagának tagjai is velük mentek.
Egy év elteltével, Vera Ral feltűnése pontosan olyan volt, mintha valaki körömmel kaparná le a varrt a gyógyulófélben lévő sebről. Kísértetiesen hasonlított a nővérére, Levi megesküdött volna, hogy Petrát látja egy néhány évvel fiatalabb kiadásban. Vera mosolygott, lelkesedett, és a férfi azon kapta magát, hogy szinte már előre temeti. Borzalmas gondolat volt, de nem hagyta nyugodni. ~Ha a Petrát nem tudtam életben tartani, akkor őt hogy sikerülne?~ Ez a kérdés mindig, minden átkozott küldetés előtt felmerült benne, és mindig kényszerrel űzte el. Sikerrel, de csak rövid időre. Ahogy azonban telt az idő, és a lány minden harcot túlélt, lassan elhalkultak ezek a gondolatok, és már képes volt elfelejtkezni róluk.
Mikor Erwin végzett a mondanivalójával, Hange azonnal elkapta volna a két alakváltót. Levi karbafont kézzel pillantott végig a három újoncon. A speciális osztagba keveseket vettek fel, de így is a legtöbbször tragédiával végződtek az újak küldetései. Int az osztagának, hogy mehetnek, majd a két kadétnak is, hogy kövessék. Sosem rajongott az adminisztrációért, így az irodájába érve csak levágta magát a székébe, és az íróasztal fiókjából elővett három űrlapot.
- Teljes nevek, életkor, legközelebbi hozzátartozó… - darálta a kitöltendő mezők feliratait, majd a lányok válaszának megfelelően beírta az adatokat. – Akkor essünk túl az alapvető közlendőkön. – morogta, hátradőlve a székében. – Tisztában vagytok azzal, hogy a speciális osztag újoncai között a Felderítő Egységen belül az egyik legmagasabb a halálozási arány? – ha igennel felelnek, csak biccent. – Remek. A női lakrész az emeleten jobbra van, férfi értelemszerűen balra. A tisztaságért mindenki személyesen felel, tehát elvárom, hogy rendet tartsatok. Az edzésrend változó, a helyzettől is függ. Az új egyenruha minden bizonnyal a szálláson vár, azért nem én felelek. Ha bármi kérdésetek van, most tegyétek fel. – természetesen, ha az újoncok kérdeznek, arra válaszol is.
|
|
kylenorthon
Lelkes fórumozó
Dolgok történnek.
Posts: 93 
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by kylenorthon on Jun 16, 2016 11:09:54 GMT 1
Négy év telt el azóta, hogy elfogták a nőstény óriást, és Historia került a trónra. Kyle azóta a speciális egység tagja.
A négy év alatt sok dolog történt. Kyle közelebb került az újoncokoz, megismerte őket. Néha beszélt a Mikasaval, Arminnal és Erennel. Elmesélte, hogy mikor kicsi volt, többször bevitte magával az apja abba a kocsmába, ahol Eren édesanyja, Carla dolgozott.
Hange szokása szerint se Erent, se őt nem hagyta nyugodni, így már beleszokott a kísérleti alany szerepébe. A teljesítménye viszont nem volt rózsás. Egyszer változott át normálisan, még négy éve mikor felfalta Sharlotteot. Azóta képtelen volt bármikor igazi titán alakot ölteni. Csak csonkokat sikerült létrehoznia, vagy azokat sem. Egyszer-kétszer összehozta, de így nem lehetett vele számolni. Nem tudta az okát ennek… talán valami indíték kéne neki… talán még mindig undorodik az átváltozás gondolatától. Persze mikor Martha majdnem otthagyta a fogát, akkor milyen jól sikerült.
Nagyon későn szerzett tudomást a falban lévő titánokról. Akkor derült ki ez az egész, mikor először átváltozott, és akkor minden érdekelte, csak a külvilág nem. Valamivel a koronázás után sikerült felfognia a dolgot, és elég ostobának érezte magát.
Veronica Ral csatlakozása először fájdalmasan érintette, hiszen a lány szinte mása volt Petrának, így egy csomó elzárt emléket ébresztett fel benne.
De kedvelte a lányt, hihetetlenül erős személyisége és kitartása igazán szerethetővé tette, pont mint a nővérét.
Historia árvaháza sokat jelentett a számára. Nagyon tisztelte a fiatal királynőt azért amit művelt. Menedéket adott azoknak a gyerekeknek, akiknek kevés esélyük maradt az életre abban a földalatti romfészekben. Kyle nagyon szerette a gyerekeket, tudott velük bánni, így amikor csak lehetősége adódott rá, segített az árvaházban, vagy elkísérte a gyerekeket ha kirándultak.
A négy év kellemesen telt… A körülményekhez képest kellemesen…
***
Egy fárasztó gyakorlat után csendben ballagott vissza a többiekkel. Hallgatta mások csacsogását, maga viszont eleve bal lábbal kelt, így jobban érezte magát elkülönülve a többiektől. Mikor visszaértek, Hange abban a pillanatban be akarta fogni Erent és őt… Megtorpant és egy pillanatra elkezdte szidni az isteneket akikben még csak nem is hitt. Mikor Vera felszólalt a nevükben, egy rövidke pillanatra azt hitte, menten feleségül veszi. Miután Erwin is a pihenésük mellett szavazott, kihúzta magát, mielőtt meghajolt volna a királynőnek, aztán biccentett az újoncoknak aztán elvonult a szobájába és lezuhanyozott, csak utána ment le meginni egy teát, amire a hadnagy hatására szokott rá…
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Jun 16, 2016 12:30:36 GMT 1
Hát itt vagyok… Sóhajtok magamban egyet. Gondolatban felidézem a bátyám legutolsó szavait. A Speciális osztagba mész? Hát menj – nevetett hidegen. – Még úgyis találkozunk, és akkor meg fogsz halni… Meg bizony, mert elárultad a családot. Elárultál engem, a saját ikertestvéredet, és én nem vagyok könnyen megbocsátó típus – Ezzel hátat fordított nekem, majd még ennyit mondott, miközben az egyik kezével intett nekem. – A legközelebbi viszontlátásra, drága húgom!
Elhúzom a számat, majd megrázom a fejemet, hogy elillanjon ez az emlék a fejemből. El sem hiszem. hogy komolyan a Speciális Osztag érkezik hamarosan, és előttem Erwin Smith, Hange Zoe és Historia Reiss áll. Hallgatom a szavukat, de mivel úgy sem értek hozzá, inkább a két másik társamhoz fordulok, persze csak fejjel.
- Nektek nem hihetetlen, hogy itt állunk, és hamarosan a Speciális Osztaghoz fogunk tartozni? Mert nekem igen… - Ekkor azonban megjelennek ők. Jesszus, milyen sokan vannak! Csak néhányukat ismerem név szerint. Persze, Eren Jaegar-t és Kyle Northon-t, hiszen ők alakváltók. Mayumi Miura-t, aki az első ember (valószínűleg), aki járt egy titán gyomrában, és élve tért vissza. Armin Arlelt, a csapat egyik eszese, és Mikasa Ackerman, aki elvileg nagyon erős. Ennyit tudok archoz kötni, de még így is rengetegen vannak. Remélem, lesz elég időm megtanulni, és nem fogok az első akcióban meghalni. Kezdek egyre jobban belelkesülni, majd meghallom, hogy Hange még valamit ki szeretne próbálni, amihez a két alakváltó kéne. Megrökönyödöm. De hiszen nem látja, hogy mennyire ki vannak purcanva? Már nyitom a számat, hogy ezt megjegyezzem, de valaki megelőz. Egy lány, aki kísértetiesen hasonlít az életét vesztett Petra Ral-hoz, a példaképemhez. Biztos a húga. Ekkor veszem észre a szőke fiút az osztagvezető mellett, aki nem is kicsit hasonlít Armin Arlelt-re. Egy pillanatig össze is tévesztem vele, de aztán eszembe jut, hogy az előbb még Eren és Mikasa mellett volt. Gondolatban megrántom a vállam. Szerencsére Erwin is megvédi őket, így ők elmehetnek, azonban ekkor hármunkra terelődik a szó. A szívem egy fokkal erőteljesebben dobog. Amikor az egész társaság elvonul, mi követjük a hadnagyot. A szemem sarkából nézek a többiekre. Petra húga a másik lányhoz lép, én pedig elmosolyodom, amikor meglátom, milyen kedvesen viselkedik vele. Kellenek ilyen emberek ide. Ezután elindulunk, egyenesen Levi irodájába. Mikor ő helyet foglalt, én is az egyik szemben lévő székre ülök, majd mikor utoljára sorra kerülök , én is elmondom a saját adataimat. Azonban a legközelebbi hozzátartozónál megállok egy pillanatra. Csak bámulom az asztalt, és nem tudok mit mondani. Néhány nappal ezelőtt, amikor kiderült, hogy a Speciális Osztagba kerülök, hazamentem, hogy megosszam a hírt édesanyámmal és bátyámmal, illetve beszámoljak nekik testvérem hirtelen változásáról. De nem voltak otthon. Mintha már hónapok óta nem lakott volna ott senki. De nem tudtam meg, hogy élnek-e még, hiszen semmit sem sikerült kiderítenem róluk. Lehet, megtámadták őket, lehet, csak el kellett költözniük. Fogalmam sincs. Így viszont csak egyetlen személy maradt, aki egészen biztosan él még, és erősebb kötelék fűz hozzá, mint bárki máshoz…
Újra a hadnagyra nézek, és a legközelebbi hozzátartozóhoz a Nathan Ravensal nevet mondom, majd azt, hogy ikertestvér. Ezután sóhajtok egyet, és még annyit mondok neki, hogy ez biztos adat, és a többiekről nem tudok semmit, hogy élnek-e még. Ezután elmond néhány dolgot, amire számítottam már. Csak bólogatok. Megjegyzem, merre kell majd mennem, aztán kibököm az első kérdést, ami már eddig is foglalkoztatott.
- Milyen gyakran fogunk találkozni a többi egység tagjaival? – teszem fel.
***
Mihelyt elengednek, a szállás felé veszem az irányt, feltéve, ha szabad. Azonban amilyen béna vagyok, az első alkalommal eltévedek. Fogalmam sincs, merre vannak a lányok lakrészei, csak bolyongok. Azonban hamarosan sikerül valahogyan megtalálnom a keresett helyet, csak reménykedem, hogy közben nem futok össze senkivel. Belépek a szobámban, és az első dolgom megnézni az új egyenruhámat. Mostantól ezt kell majd hordanom… Ezért néhány perc alatt át is öltözöm egy nadrágba és zöld pólóba, azonban a kadét ruháimat elteszem emlékbe. Ezután elindulok oda, ahol a legtöbb ember hangját hallom. Hát nem mondom, eléggé izgulok, hogy vajon sikerül-e beilleszkednem… A tömeget és engem elválasztó ajtó előtt megállok, megtörlöm a kezemet a nadrágomba, majd lenyomom a kilincset, és belépek a helyiségbe…
|
|
Northside
Lelkes fórumozó
Posts: 79
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Northside on Jun 16, 2016 16:22:58 GMT 1
- Édesapád sosem foglalkozott veled eleget, de persze egyből ugrasz, ha kér valamit. - Mondta anyám.
- Igen, anya. - Válaszoltam.
- Azért gyere vissza épségben, kisfiam! - Ölelt át, és öleltem én is vissza kedvetlenül.
- Igen, anya. - Válaszoltam ismét. Mérget vettem volna rá, hogy anyám örült apám eltűnésének. Bár ha nem akarta, hogy csatlakozzak közéjük, miért hagyta egyáltalán, hogy elmenjek?
***
És lám, most itt vagyok. A "speciális" osztaggal. Szemmel láthatólag a mellettem álló nő rettenetesen izgatott, és alig várja, hogy együtt dolgozhasson velük. Ezt menten szavakkal is megerősíti.
- De, igazán felemelő. - Válaszolom neki, bár nem hiszem, hogy figyel rám. A hangomból nem lehet megmondani, hogy túl jól összerakott szarkazmussal van-e dolga, vagy komolyan gondolom-e. A királynő. Őt természetesen felismerem én is. A többiekkel már nagyobb gondom akad: Erent és Kyle-t fedeztem fel leghamarabb. Róluk csak úgy keringenek a hősies (és nem kevés bizarrabb) történetek a kiképzőosztagban. Másokról is fordultak elő sztorik, de azokat nagyobb nehezemre esett megjegyezni.
A csapat szétszéledt. Követtük a tisztet, akire rábíztak minket. Csendes volt, és látszólag ő neki sem volt az ínyére a papírmunka. Én is leülök egy székre. Jelentőségteljes pillantásokat teszek az eddig rettenetesen izgatott hölgyeményre, de mivel csendben marad hozzálátok a szövegeléshez. Először elmondom a nevemet, és koromat. Ezután legközelebbi hozzátartozónak édesanyámat jegyzem meg. Erős késztetésem van arra, hogy eltűnt édesapámat jegyeztessem inkább fel, de nem tudom miért - értelme nem sok lenne.
- Mi az általános napirend? - Érdeklődöm meg, ha már lehetőségem van kérdezni.
Később a hűdenagyonizgatottvagyok-lány is kérdez, ráadásul valami olyasmit, amivel ismét megmutatja, hogy ő bizony mindenáron a "hősökkel" akar vegyülni. Tökéletes. Már most elkönyvelhetem, hogy ő lesz az első aki elhalálozik, miközben éppen valamelyik parancsnokra nyáladzik.
|
|
Martha
Lelkes fórumozó
Everywhere I go...
Posts: 56
|
Post by Martha on Jun 17, 2016 20:22:43 GMT 1
A négy év viszonylag unalmasan telt el. Martha végre felnőtt nő lett. Kyle-lal végre minden helyre állt és úgy viselkedtem egymással mint régen. Diebbel mindig eljátszották ugyanazt a veszekedősdit, Mikasaval próbált még valamelyest jobb kapcsoltatot teremteni, ami szerinte sikerült is. Arminnal kapcsolatban próbálta a 4 év alatt valahogy kiengesztelni a föld alatti városban történtek végett, de még mindig nem bánta meg. A parancs az parancs. Petra húga tényleg kísértetiesen hasonlított nővérére. Ezért Martha akarva-akaratlanul néha odament hozzá és megölelte és a fülébe súgta "köszönöm". A többiekkel alig beszélt. Kamival néha esténként beszélgetett csak úgy a semmiről. Mert miért ne. A többiekkel meg nem igazán beszélt. Főleg nem azzal a nagyon magas szőke izomagyúval. Már majdenmhogynem félt tőle, ezért nagy ívben kerülte is. É nis hat Erwin. (Igen, rá külőn ki kell térnem xD) a szekeres beszéd óta kellemetlenül érezte magát a parancsnok közelében. Úgy érezte, hogy talán elítéli, azért amit mondott. Így hát a 4 év alatt, amikor feltűnt a lány környéken, Martha nagy ívben kikerülte illetve elrejtőzött előle.
Napjainkban: A mai gyakorlat szokás szerint kimerítő volt hála Levinek. De nem is ez volt legrosszabb a lánynak. Hanem az, hogy sikeresen hasba találta egy ág. És ez vajon kinek köszönhető. Nos igen. Diebnek. Csak a szokásos versenyszellem. Martha meg akarta viccelni Diebet, de ez kicsit rosszul sült el és a lány látta kárát. A hazafele vezető úton a hasát fogva haladt a sor vége fele. A bázishoz érve kitűnt a díszes hintó.
~Ezek szerint Őfelsége jött látogatni...megint.-gondolta szemforgatva. Nem volt oda túlságosan a királynőért. Egy furcsa és rejtélyes aura vette körúl, amit nem tudott megérteni. Félálomban besétált a többiek után. Körbenézett és valami más volt. Amit először kiszúrt azok az újoncok voltak.
-Friss hús. Meddig fogják bírni szerinted?-súgta oda a mellette álló Mikasanak kicsit mulatságos hangon. Utána Erwinen akadt meg a szeme, amint épp Hange-nak jelezte, hogy ma cdak hagyja békén Erenéket. Köszönés és tisztelgés nélkül elviharzott a szobájába és bekuporodott az ágy sarkába.
|
|
Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 14:35:07 GMT 1
Nov 23, 2024 14:35:07 GMT 1
|
Post by Deleted on Jun 18, 2016 1:03:57 GMT 1
Úgy néztem a legfeltünőbb embert a világon, hogy ha nem akarja, és nem akarja, se tudjon ignorálni. A pupilláim a lehető legapróbbra összehúztam, már majdnem bepisiltem örömömben, hogy látom. Őszintén a tárgyalás óta kiváncsi voltam rá, hogy vicc-e a férfi, és még viccesebb volt a rangja. Mármint, mikor kerültem ki a börtönből, és mennyi idő telt el? Őszinte leszek, Hanji Zoe mellett ezt nem lehet figyelni. Volt itt masszív vihar, égzengéssel, hóesés, virágbaborult mindenség, és a kedvencem, a folytonos napsütés. Nem kérdeztem. A kérdezgetés felesleges dolog.
Azt hittem, ha kikerülök onnan, megváltozik a világképem. Megtette ezt, csak nem a jó irányba. Mindig rosszul érzem magam köztük. Mert az emlékeim ugyan azok maradtak. Nem kaptam szebb, rózsásabb hugy ízt a számban!
De Ő, az egyetlen tiszta, őszinte, és irritáló ember volt, mindahány közül. Meg a másik, de rá nem pillantottam. Mert akkor megszólalok, és akkor mehetek vissza a cellába. Biztos. Erwin Smith nekem egy serial killer. Ha rá nézek, nem látom az embert. Látom a méltóságot, az erőt, a határozott markot, de mást nem.
De a Szent Falaink vicce engem boldoggá tesz. Egy ronda, gonosz poén egy férfinak, hogy ekkorára nőtt, egy olyan világban, ahol hatalmas dögök mászkálnak. A világ legerősebb embere-- az biztos! Egy szúnyogot nehéz lecsapni, mert gyors, és nem látod. Rá mosolyodnák.
De nem teszem. Olykor láttam. Láttam beteg lábbal. Beteg embereket nem bántok. Egyébként örömmel csipkelődök vele! Ha Hanji Zoe a közelébe engedne.
Tanulok manőverezni, mert az akadémiát elvágták nekem, és takarítok, ha senki sincs itthon.
Illetve Hanji Zoenak segédkezek. Feltalál, majd kipróbálja rajtam. Van amikor elájulok. Akkor a dolog nem jó. Van amikor nem. Elmondom, mit érzek, lejegyzeteli, és lapoz, jönnek a következő szúrások. Önként engedek neki mindent, mert a férfinő szórakoztat. Sokat nevet, engem is felvidít, ha be akarok zárkózni.
Ma is ez lesz.
Ez a sok idegen arc. Rámpillantanak, majd el. Mintha a halott társaim jöttek volna vissza. Rossz érzés van a gyomromban. Szeretném mind elkergetni, pedig semmi bajom az emberekkel. A többsége szimpatikus, például az a srác... vagy az a másik, aki nagyon okosnak tűnik. A lányokat ignorálom. Óriás kaja lesz belőlük úgy is. Mindig akként végzik. Hogy is van? Itt a világvége, kevés az ember, és Ők itt vannak, ahelyett, hogy gyerekeket nevelnének.
Eren és Kyle? Minek akarja őket idehívni a Szakaszvezető? Erent szemmel szúrom, majd rámosolyodok. Valami megfogott benne. Követném a halálomig. bárhová. Egyszerűen olyan erőt érzek, harám néz, amit én két tenyérrel sem tudnák magamból kimerni, de ha belőle mernék, kicsordulna a földre, és még benne is maradna. Az az alakváltós erő. Hogy még arra is képes legyél, hogy felveszed azoknak a nemtelen torzóknak az alakját és elpusztítani az összeset! Ez ilyet tud. A barátja is. Én meg? Heh? Csak egy mosolygó óriás ürülék vagyok, bár ebbe is belekötne Hanji..
Én ezeket a srácokat ritkásan látom erre kószálni. Teljesen el vagyok vágva a külvilágtól.
A királynő esetében a Szakaszvezető megkért, hogy kerüljem a tekintetemmel. Még is csak tiszteletben álló személy, én pedig úgy nézek rá, mintha egy kifacsart disznót látnák az út szélén. Lány. Formákkal. Ki ráz a hideg, és ezért is engedelmeskedek a Szakaszvezetőmnek mindenben.
Erwin blablabla, aztán Levi, és az osztaga el indul. A vállába mélyesztem a szemeim, aztán a gerincébe, és addig követem Őt a tekintetemmel, ameddig csak bírom.
- És mi, mi érdekeset csinálunk Zoe Szakaszvezető? Ma ugye nem akarsz lovagolni a hátamon? - nyújtózok a nap felé. - Több mint sok ideje itt vagyok, szeretnék végre kimenni, óriásvérben tocsogni, mániákusan nevetni... a szokásos ostobaságok, amikről már beszélgettünk!
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on Jun 21, 2016 20:35:29 GMT 1
Mikor mindenki végzett a szálláson, lassan elcsendesedett a hangulat. Az újakat jó kedvűen fogadták… Vera mosolyogva lépett oda Tinához, és bemutatta a csapatnak. Ha valaki rákérdez, honnan ismeri a lányt, beszélni kezd:
- Egy felderítő küldetés bukkant rá a falakon kívül, talán emlékeztek. – megpróbál visszaemlékezni az expedíció számára, de sehogy sem sikerül neki. – Egy családot kerestek, akik befogadnák, és jelentkeztem. Tizenkét év körül járhatott. – Tina bólint. – Aztán úgy döntött, ő is jelentkezik a kiképzésre, és kilencedik lett, szóval ide is csatlakozhatott.
- A falakon kívülről jöttél? – kerekedik el Eren szeme, mikor a lányra néz. – Emlékszel bármire, hogy hogyan élted túl? Vagy egyáltalán hogy kerültél oda?
- Nem igazán. – magyarázza Tina, miközben szórakozottan csavargatni kezdi az egyik hajtincsét. A haja a többi lányhoz képest elképesztően hosszú, és láthatóan egyelőre nem áll szándékában felfogni. – Emlékszem, hogy megtalálnak, Vera elvisz a családjához, és ennyi. Emlékeztem a nevemre is, de minden egyéb homályos.
- Eszméletlen volt, mikor megtalálták. – veszi vissza a szót Petra húga. – Talán beverte a fejét, mindenesetre csoda, hogy él.
A csapat tagjai hamarosan Lenának és Nicola-nak is bemutatkoznak. Reiner rávigyorog az újoncokra, majd megszólal:
- Az első expedíciók elég kemények, de utána jobban fogjátok magatokat érezni. Eleinte mindenki izgatott, elég veszélyes helyzetben vagyunk. – azt udvariasan kikerüli, hogy az újoncok legtöbbje nem érte meg a többi küldetést. Úgyis tudják. Felesleges lenne elrontani a csatlakozásuk felett érzett örömöt ilyen információk hangoztatásával. Eren végignyúlik az ágyán, a fiúk lakrészében (szerencséjére, ahogy a képességei felett egyre nagyobb kontrollal rendelkezett, már nem kellett a pincében töltenie az éjszakákat, és megnyugodva sóhajt egyet)
- Úgy tűnik, mára ennyi…
Armin pedig hamarosan egy könyvvel leballag a konyhába, hogy csatlakozzon Kyle-hoz. Valamiféle történelmi értekezés lehet, tele van furcsa rajzokkal. A férfira néz, mikor kihúzza a széket.
- Csatlakozhatok? – ha bólint, leül, és belekezd az olvasásba, majd rövidesen ismét felnéz.
– Nehéz volt a mai gyakorlat. Mármint… tudom, már négy éve itt vagyok, és nem haltam meg, szóval… de elhibáztam az egyik bábút. Ha éles helyzet lett volna, Connie-nak kellett volna kimentenie. Ráadásul hamarosan itt a következő expedíció, és valahogy annyira esetlennek érzem magam… - felnevet. – Nem is értem, mit beszélek erről. Ha Eren sikerrel jár a bőr megkeményítésével, akkor néhány éven belül remélhetőleg miénk a Mária fal, megtudjuk mi van Shiganshinában… hagyjuk, túl sokat beszélek. – mondja végül, majd beledugja az orrát a könyvbe, és ha Kyle nem szól hozzá, fel sem néz.
Nem egészen fél óráig teljes a nyugalom a szálláson, amikor egy nő ront be, és először Levi hadnagyhoz siet.
- A Rózsa falat áttörték. Erwin parancsnokot már értesítették, két falut is titánok támadtak meg, részleteket egyelőre nem ismerünk, de sürgősen szükségünk van a Felderítő Egységre. – hadar, láthatóan aggódik. A kabátján a helyőrség rózsáit viseli.
Hamarosan a szállásra is hasonló küldönc érkezik. és riaszt mindenkit. Mindegy mennyire fáradtak, a szerencse nem áll a pártjukon… tíz percük van ismét felöltözni, manőverfelszerelést venni és a gázt újratölteni, aztán az erőd előtt kell sorakozniuk.
Eközben Hange Zoe osztagát is riasztják a nő pedig Dietherhez fordul.
- Nagyon nagy gáz van, úgy tűnik. – az arcán nem látszik túl nagy pánik. – Minden elérhető emberre szükség van, szóval örülhetsz. Te is jössz velünk, betörték a Rózsa falat.
- Osztagvezető, egészen biztos, hogy jó ötlet ez… - kezdi Moblit, mire Hange lendületesen a hátára csap egyet.
- Ha Erwin azt mondja, minden elérhető ember, akkor minden elérhető ember. A srác amúgy is valószínűleg kapott valamilyen kiképzést, megoldja. Úgyis annyira lelkes mindig, biztos alig várja, hogy csináljunk valamit. – az annyira szó ny-betűjét hosszasan elnyújtja. A férfi elhallgat. – Remek, akkor találkozó Levi hadnagy osztagával tíz perc múlva, addigra megkapjuk a további utasításokat. Manőverfelszerelés, gáztöltés, hajrá! – siet el lelkesen.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Jun 22, 2016 8:16:05 GMT 1
Levi végighallgatja az újoncok szavait, kitölti az űrlapokat, majd meghallgatja a kérdéseket. A tollával dobol az asztalon, miközben válaszol.
- Az ébresztő reggel hat órakor van. Délelőtt manőverfelszerelés nélkül eddzünk, főként az erőnlét javítása a cél. Az étkezéseket többnyire magunknak oldjuk meg, ebédelni egy óra tájékán szoktunk, de ezt befolyásolja, hogy milyen eredménnyel zárulnak a délelőtti edzések. Amennyiben délután van lehetőségünk manőverfelszereléses gyakorlatra, azt legtöbbször három óra, és hat óra közé időzítem, így mindenkinek bőven van ideje feltöltődni, és remélhetőleg mindenki időben megérkezik. Mint mondtam, a tisztaságért személyesen feleltek, ezt ellenőrzöm, de legalább hetente pincétől padlásig kitakarítjuk ezt a romhalmazt. - biccent. Lena kérdésére is felel. - Normális esetben meglehetősen ritkán. Amennyiben komoly ügyekben összehívják a katonai vezetőket, a megbeszélésen jó eséllyel csak én és Erwin parancsnok veszünk részt. Abban az esetben, ha betörés történik, együtt működünk mind a helyőrséggel, mind a katonai rendőrséggel. - fejezi be. - Amennyiben nincs több kérdés, térjenek vissza a szállásra. A mai gyakorlatok véget értek.
Miután elmennek a fiókjába teszi az űrlapokat, és lemegy a konyhába teát főzni. Látja Armint és Kyle-t, de nem csatlakozik hozzájuk, egy rövid biccentés után visszasétál az irodájába, és leül az asztal mellé. Pár pillanatig nézi a csészében a sötét folyadékot, mintha töprengene valamin, majd belekortyol, kiélvezi a csendet és a tea kesernyés ízét. Nem teheti sokáig.
A helyőrségi nő berontására szinte reflexből csap az asztalra.
- A pokolba... - morogja.
Betörték a Rózsa falat. Pont, amikor úgy tűnt, hogy jó irányba haladnak, hogy valamit el tudnak érni. De hogyan? Az a nyomorult dög hatvan méteres, nem létezik, hogy teljesen bejutottak, hiszen a Trost körzetet ért támadásban is sikerült megelőzni a páncélos óriást...
- Az osztagomat már értesítették? – amint megkapja a választ, azonnal elsiet, hogy visszavegye a manőverfelszerelését, és leakasztja a zöld köpenyt is. Minél előbb beszélni akar a részletekről, a pontos feladatukról, hogy már arról tájékoztathassa az osztagát.
Öt perccel később, miután beszélt a parancsnokkal csatlakozik a saját csapatához. Tud róla, hogy Hange osztaga is velük tart, nem is meglepő… a felderítő egység nagy része, a helyőrséggel együtt az evakuáción dolgozik, de legalább két osztagnak fel kell keresni a támadás helyszínét. Megáll az osztaga előtt, és beszélni kezd:
- A Felderítő Egység nagyobb része az evakuációval foglalkozik, de a mi feladatunk ezúttal az lesz, hogy felkeressük a falvakat, amiket a bejelentések szerint támadás ért. Mivel a falat információink szerint ezúttal nem egy kapunál törték be, az is az akció része, hogy megkeressük a lyukat. Ez utóbbit éjszaka fogjuk megtenni, mikor a titánok nem aktívak. Át kell haladnunk egy területen, ahol kevés a tereptárgy, és nem kockáztathatunk. – fejezi be. – Ha van kérdés, most tegyék fel, ha nincs, mindenki indítson a lovak felé.
|
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Jun 22, 2016 22:14:52 GMT 1
Négy év az rengeteg idő. Kami ez alatt a négy év alatt, ha nem is gyökeresen, de jelentősen változott. Leginkább annyiban, hogy felnőtt lett. Az idő múlásával megkomolyodott, amihez leginkább két dolog is hozzájárult. Az egyik, hogy volt egy elég komoly párkapcsolata, a másik pedig a speciális osztag tagjaként tengette a napjait a felderítő egységben. Az első év után már nem fordult el egy haláleset láttán, és nem ringatta magát abban a hitben, hogy nem az ő hibája. Ha valamit elrontott, belátta, de nem omlott össze, ami nála jelentős előrelépés volt. Ugyanakkor a gyerekes, bohókás énjét is megtartotta, bár azt keveset lehetett látni.
Még az elején rendszeresen elrángatta magával Kyle-t edzeni, azonban az idő haladásával látta a másikon, hogy Hanji kísérletei is nagyon kifárasztották, ezért rászokott az egyedüli edzésekre. Mayura is igyekezett minél több időt szakítani, ugyanis ő volt az első barátja, sőt akkorra talán a legjobb barátjává is vált. Bertolttal is rengeteg időt együtt töltött, és nagyon jól esett neki, hogy mindig volt valaki mögötte, aki támaszt nyújtott neki. Többek között az is neki köszönhető, hogy lelkileg sikerült megerősödnie, és ezért nagyon hálás volt neki.
Természetesen az sem maradhatott el, hogy a fiút bemutassa az anyjának, ami Kami szerint elég kínosra sikeredett, hiszen az anyja olyasmiket mondott, mint például: „Nocsak, találtál valakit, aki képes elviselni téged?” meg „Bertolt, kérlek, próbáld meg leszoktatni a hülyeségeiről, elég sok van neki…” és így tovább. Kami ezért amikor lehet Bertolt nélkül, és inkább Mayu társaságában járt haza, vagy egyedül.
Illetve Sasha… Kami kifejezetten szerette a lányt figyelni, ugyanis tőle mindig jobb kedvre derült, és ha küldetések előtt Sasha nyugtalan volt, igyekezett bátorságot önteni belé.
Rajta kívül igyekezett jó kapcsolatot ápolni a többiekkel is, mint például Marthaval, akitől utólag a tarkón vágásért bocsánatot kért, vagy Arminnal, akinek az érzéseit megértette, ugyanis ő sem volt fizikailag túl erős. Mikasával is elég gyakran beszélt, és jóban volt a lánnyal, azonban Erennel nem igazán beszélt. Ha úgy volt, Jeannal is elbeszélgetett, de leginkább Reiner és Ymir volt vele sokat a barátja lévén. Eleinte zavarta, hogy mindig volt mellette valaki, aztán kezdte megszokni a dolgot.
A reggeli futások alkalmával egyedül lehetett, és kitisztíthatta a fejét. Miután Levi hadnagy felépült, párszor látta őt is, de sosem csatlakozott hozzá, csak megfelelő távolságból figyelte.
Hanji osztagvezetővel is próbált meg időt eltölteni, hisz érdekelték a kísérletei, azonban amikor az a Diether fazon feltűnt, magától már sosem csatlakozott, csak ha hívták, akkor is vonakodva.
Egy nap ezt szóvá is tette a többiek előtt.
- Nem tudom már találkoztatok-e vele, de Hanji osztagvezető mellett elég gyakran látok egy fura fazont. Nem tudom ki az, és hogy került oda, de ahogy Levi hadnagyra néz… engem ráz ki a hideg tőle… Nem tudom a hadnagy ezt hogy bírja...
A másik fontos, az új tag a speciális osztagban, akiről később kiderült, hogy az egyik elhunyt testvére: Veronica Ral. Kami nem igazán ismerte Petrát, de Veronica kifejezetten szimpatikus volt számára. Minden expedíció végén kereste, hogy a lány él-e még, és nagyon örült, hogy velük van, annak ellenére, hogy egyszer sem ment oda hozzá beszélgetni.
Krista…azaz Historia Kami véleménye szerint jó királynő volt. Törődött az emberekkel, amiért Kami nagyon tisztelte. Rendszeresen meglátogatta őket, és Bertoltnak és neki úgy kellett visszatartaniuk Ymirt és Reinert, hogy ne kapjanak össze rajta, ami utána vacsoráknál mindig nagyon jó téma volt.
Épp egy fárasztó edzésről értek vissza, Kami mosolyogva nézte Sasha és Connie kis vitáját. Kami leszállt a lováról, és a többiek után indult, amikor valaki hátulról elkapta a kezét. Természetesen nem lepődött meg, hogy Bertolt volt az. Rámosolygott, aztán szabad kezével Mayuba karolt.
- Nézd csak, valószínűleg Historia van itt…- suttogta olyan halkan, hogy csak ő hallja, ugyanis időközben melléjük csapódott Ymir is. A mosoly abban a pillanatban lehervadt az arcáról, amikor megpillantotta Diethert. Az utóbbi időben eléggé irritálta már csak a nézése is.
- Már megint… - morogta az orra elé. – Szerintetek mi lesz, ha megdobom egy kővel?! – Végül egy hatalmas sóhaj kíséretében elvetette az ötleter, és inkább a barátjával beszélt, mert ő bármikor meg tudta nyugtatni.
A szállásra beérvén lerogyott az egyik padra, és megtámasztotta a kezén a fejét. Aztán amint a barátja is mellékeveredett, inkább nekidőlt, mert sokkal kényelmesebb volt.
Az újoncok érkezésére felkapta a fejét. Mindet jól megnézte magának. ~ Egész fiatalok… Talán annyi idősek lehetnek, mint mi, amikor idekeveredtünk…~ Gondolataiból Vera hangja zavarta fel, amikor a hosszú barna hajú lányt, Tinát bemutatta.
- Honnan ismeritek egymást? –tette fel a kérdést. A válasz kicsit meglepte, de megrázta a fejét, és csak figyelt.
Bemutatkozott előbb a lánynak, Lenának, akire barátságosan rámosolygott, majd Nicolának is.
- Örvendek, Kamilla a nevem, de szólítsatok csak Kaminak. – Válaszukat megvárta, de utána úrrá lett rajta a fáradtság, ezért elköszönt mindenkitől, és felbotorkált a hálójukba. Ledobta magát az ágyra, és hamarosan elszenderült.
Egy kisebb felfordulásra ébred. Amint Kami meghallja, hogy a Rózsa falat áttörték, kipattannak a szemei. Először a félelem járta át, utána az aggodalom, aztán gyorsan elkezdett kapkodni. A gáztöltésnél már annyira remeg a keze, hogy nem is tud rendesen utánatölteni, de Bertolt szerencsére mindig ott volt neki, és most is segített rajta. Igyekezett mély lélegzetvételekkel lecsillapodni, azonban ez nem igazán akart sikerülni neki.
Miután a hadnagy ismertette velük a fontosabb részleteket, Kami egyre nyugtalanabb lett. „-Ha van kérdés, most tegyék fel…-” Itt nyelt egy nagyot, majd belekezdett:
- Melyik… melyik falvakat rohanták le?! – kérdezte remegő hangon.
|
|
kylenorthon
Lelkes fórumozó
Dolgok történnek.
Posts: 93
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by kylenorthon on Jun 22, 2016 22:54:57 GMT 1
Kyle belemerült a teájába… Illetve elgondolkodott fölötte, míg az majdnem teljesen kihűlt. Már kezdte elhinni, hogy minden rendben marad, hiszen a négy év alatt nem volt példa titántámadásra. Most viszont furcsa előérzete támadt. Valami fura „szaga” volt a levegőnek. ~ Fura szaga…? Olyan vagyok, mint Mike. ~
Gondolataiból Armin zökkentette ki.
„Csatlakozhatok?” Kyle csak bólintott, mire a srác leült. Érdekes könyv volt nála, bele is nézett, mikor a szőke megszólalt és elkezdte regélni a nap eseményeit, beleértve azzal, hogy hibázott. Csendben végighallgatta, aztán szólalt meg.
Ha gyakorolni akarsz, én segítek… - mondta. Ha a szőke mondott még valamit, azt meghallgatta. Aztán csak pár pillanat telt el, és berontott valaki a helyőrségtől. Áttörték a Rózsa falat. Kyle rossz előérzete nem volt valótlan. Otthagyva a félig teli csészét, felsietett a szobájába és félig futtában magárakapta a felszerelését, aztán már a lovát szerszámozta, és közben hallgatta a hadnagy utasításait. Pár perc alatt indulásra készen állt, teli tartályokkal, felszerelt lóval. Természetesen fáradt volt. Nagyon fáradt. Remélte, hogy az a fél csésze tea és az adrenalin majd megteszi a hatását.
Kami aggasztotta. Látta, hogy a lány mennyire aggódik, és eszébe jutott, hogy Kamilla nagyon közel lakik a falhoz, így biztosan a családja miatt aggódik. Mikor feltette a kérdését a hadnagynak, mellélépett. Nem szólt hozzá, nem is nézett rá igazából, mert tudta, hogy ha baj van se tud segíteni ebben a helyzetben… de ott maradt közel.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Jun 28, 2016 23:07:20 GMT 1
Felkapaszkodom Hector hátára, majd Eren és Armin közé lovagolok. Érzem, hogy kicsit elfáradtam, így átmozgatom a karomat és derekamat. Szerencsére a négy eltelt év alatt Hector és én sokkal jobban összeszoktunk, ezért akár el is engedhetem a szárat, megy magától. Bár ha épp vicces kedvében van, persze visszatér a régi éne, és akkor figyelni kell rá. Illetve, ha nem rajta ülök, akkor ugyanúgy csintalankodik, mint eddig. Mivel azonban rengeteg időm rá ment arra, hogy így összeszokjuk, senki mást nem hajlandó megtűrni a hátán. Megsimogatom a nyakát, ő pedig hátrafordul egy pillanatra. Felsóhajtok, majd inkább a fiúk felé nézek. Boldognak tűnnek. Fogalmam sincs, hogyan érezzek ezzel kapcsolatban. A fiúk egyre ügyesebbek, de ezzel együtt is túl veszélyes ez az egész. Nem tudom, mit tegyek. Eddig sikerült életben maradniuk, de vajon meddig tart ez még? Hiszen most még békés idők járnak, de ahogyan ez a Mária Fal bukásánál is jól látható, most is hamar megváltozhat ez az egész. És akkor nekünk jut a legnehezebb része. Képes leszek megvédeni Eren-t, ha arra kerülne a sor? Hiszen, ha átváltozik, akkor nem sokra megy velem. Ezért rengetegszer edzettem, és nem kevésszer a hadnaggyal is. Sok mindent tanultam még tőle, és erősebbé váltam. Neki is jó levezetés volt, főleg amíg feldolgozta Petra és a többiek halálát, majd amikor Vera megjött. Ettől függetlenül ugyanúgy távolságtartó maradtam vele, hiszen sohasem leszek képes megbocsátani neki, amit tett. Amit az ember megtett egyszer, azt máskor is megteszi. De ettől függetlenül egész jó csapatot alkottunk, hiába gyűlöltük egymást annyira.
Eszembe jutott az este, amikor kifakadtam Eren-nek. Az a mai napig furcsa érzéseket kelt bennem. Egy részről nagyon kellemes és szívmelengető emlék, hiszen sokkal közelebb érzem azóta magamhoz. Másrészről azonban szégyellem magamat, mert megmutattam neki gyenge oldalamat is, amit oly sokáig takartam előle.
Viszont a csapat egészen jól összekovácsolódott az évek során. Sokkal jobban megértettem őket. Így például Kyle-t is. Ha volt egy kis szabadidőnk, akkor beszélgettünk, bár inkább Eren és ő. Elmesélte, hogy járt Carla-nal, mire egy kis tű megszúrta a mellkasomat. Azonnal Eren-re tévedt a tekintetem, és láttam rajta, hogy hiába esett jól neki valamennyire az emlék, jobban fájt. Lassan megfogtam a kezét, és biztatóan megszorítottam, majd ennyit súgtam neki.
- Egyet sem hagyunk életben…
Sajnos az Armin-nal történt veszekedésünk mély szakadékot vont maga után. Hiába folytattuk ugyanúgy életünket, mi éreztük, hogy nem fogjuk túltenni magunkat teljesen ezen. Hiába voltunk egy csapat, csak a kadéttársaimmal voltam képes teljesen együttműködni.
Amikor kiderült, hogy Kami és Berthold együtt vannak, annak nagyon örültem, hiszen a lánynak szüksége volt egy támaszra. De ettől függetlenül közelebb kerültem mind Kami-hoz, mind Mayu-hoz, illetve Jean-hoz is. Gondolataimból Vera ébreszt fel. Csak biccentek felé egyet, majd ennyit mondok.
- Persze. Találj ki egy időpontot, amikor majd gyakorlunk – mondom neki. Lassan visszaérünk, majd leszerelem Hectort, aki búcsúzóul fellök. Szerencsére meg tudok kapaszkodni, így nem esem el, de azért még jól ki is nevet. Mindegy, már nem érdekel… Már éppen vonulnánk be a házba, amikor is megpillantom az elegáns hintót. Na ne… Már megint itt van? Tuti egy órát ott kell előtte rostokolnunk, mintha figyelnénk rá. Unott arccal megállok előtte, majd egy tisztelgést követően kikapcsolom az agyamat. Legalább addig is pihenek egy kicsit. Amikor Eren nevét hallom, akkor újra koncentrálni kezdek, és már majdnem dühösen rászólok az osztagvezetőre, de Vera megelőz, és szerencsére győzedelmeskednek Hange fölött. A figyelmem az újoncokra terelődik. Na tessék… Még több feláldozható hús… Nem örülök, de addig is kevesebb az esély arra, hogy Eren meghal. Az idősebbik lány már most irritál kíváncsi tekintetével. Hát, remélem, nem kell sokszor találkoznom vele. A többieket mind közönyös tekintettel nézem, de a lányra szúrós szemmel tekintek. Ekkor Hange mellett egy szőke fejet látok mozogni, és én ösztönösen Eren elé lépek. Istenem, nem bírom… Szálljon már le Eren-ről. Talán még el is viselném. Sötét gondolataimból Martha hangja riaszt fel. Csak biccentek egyet felé.
- Majd meglátjuk. Remélhetőleg nem nyiffannak ki az első akció alatt – Ezután végre-valahára elengednek minket, és a többiekkel együtt az ebédlőbe megyek, majd Eren és Jean közé telepedem, hogy nehogy összevesszenek valami hülyeségen. Lassan az újak is megérkeznek. Tina-nak csak biccentek egyet.
- Szia! Üdv a csapatban! Mikasa Ackerman vagyok – mutatkozok be neki, majd a fiúnak is, illetve egy kevésbé kedves arccal Lena-nak is. Reiner monológjára csak a szememet forgatom, majd ennyit teszek hozzá.
- Ja… Reiner elmondja a kevésbé durvább részét. Én majd mondom a többit. Ha túlélitek az elsőt, akkor elkönyvelhettek magatoknak egy győzelmet. Mindig az életetek lesz a tét, ezt sose felejtsétek el… - Ezután elvonulok a szobámba, és csak az ablakon bámulok kifelé. Csak a manőver-felszerelést veszem le. Pihenek. Megint. Azonban nem sokáig ülhetek nyugton, hiszen lentről felfordulás zaját hallom. Azonnal felpattanok, és kilépek a folyosóra, majd meghallom a hírt. Az nem lehet… Bár ha belegondolunk, akkor számíthattunk volna rá. Sosem lehetünk békében addig, amíg a titánok a Földön élnek. Már fordulok is vissza, és percek alatt magamra kapom a felszerelésem, és a köpenyem, gázt töltök, majd már rohanok is tovább az erőd elé. Végighallgatom a hadnagyot, majd Kami-ra nézek. Ohh… Neki a családja valami faluban él, nem? De nem szeretném azt, hogy még jobban aggódjon, ezért inkább témát váltok.
- Hadnagy! Az engedélyét szeretném kérni, hogy ameddig csak lehetséges, Eren mellett maradjak, hogy védhessem őt, amíg kell! – mondom határozott hangon. Ha engedélyt kapok, és nincs más mondanivaló, akkor elszaladok felnyergelni Hector-t, és az elsők között pattanok lóra. Ha nincs más parancsba véve, akkor Eren mellett haladok végig, ha bármi történne, azonnal reagálni tudjak rá.
|
|
Deleted
Törölt felhasználó
Posts: 0
Utoljára online: Nov 23, 2024 14:35:07 GMT 1
Nov 23, 2024 14:35:07 GMT 1
|
Post by Deleted on Jul 1, 2016 4:59:52 GMT 1
Nem tudom merre tátsam a szám a következő pillanatban. Mintha a húslevest, lé helyett sárral kínálnák, de úgy érzed fel kell falnom, mert étel, csak nincs meg az az érzés, hogy utána magad alá produkálsz örömömben! Van egy nagy szakadék köztem és a világ között, és csak szagolgatok lefelé a mélyébbe, mert lehetetlenné teszik nekem, hogy átugorjak a túloldalra.
Erre?, kapok egy szarból összetapasztott, büdös kötélhidat, amire a Szakaszvezető komolyabb gyilkossági kísérlet gyanújával, és lendületével lök rá a lécekre.
Nekem ennyi elég! Amúgy is minden nap éreztem némi tett vágyat, hogy a fél lábam már akkor elindulhassak felszerelésért, amikor még nem is tudtam, hogy előfordulhat -, bejött az a váza a Fallal együtt!
Parancs nélkül is meg tudom szegni azt! De megérte kivárni, hogy parancsba adják az indulásom. Eh, talán kicsit ideges vagyok. Valóban úgy próbálom a hámokat felhámozni magamra, mintha soha nem hordtam volna, nem hogy manővert, de felszerelést sem! Ráadásul nekem nem volt saját kiosztva, így magam kellett szerezzek. A hírtelen felfordulásban pedig nem tudtak gyártani egy izmosabb lovat alám, ami elbírja a súlyom.
A kiképzőtáborban soha nem voltam jóban a felszerelésekkel. Mindig úgy sikerült végeznem, hogy magammal tőröm össze azt is, ami rajtam van. A palackok mindig a tüdöjük köpték. A lomosban keresem a megfelelő szabványt, és sikerül egy még elég frissnek minősülő darabot előhoznom. Moblit persze utánam lett zavarva, nehogy idegen helyekre kóboroljak, mocskosul. De azt még váratom.
- Kényelmes? – kérdi, mikor végre mi is az eligazításhoz érünk, de úgy, mint egy „hírtelenjében úgy mindent magára kapó, épp szeretkezésben voltak párosként” estünk be ketten a szakaszvezetőhöz. Majdnem elröhögte magát, ami kicsit kellemetlenül vette ki magát. Pedig Moblit csak elrendezte a még tapasztalatlan ujjaim alatt a szíjakat, és felraktuk a nehezéket is. Fullra töltve. Esküszöm, rémisztő, hogy mennyire nem érzek súlyt!
- Hogyne, mintha egy óriásra megpróbálnánk babacipőket adni.
- Ah – ábrándozott el egy pillanatra a gyerekóriásokon a férfinő, de máris visszazökkentették a közelből visszhangzó zord szavak. Felismertem ezt a hangot, meg szerencsémre még a hátsó sorban is jól előre látok, hiszen nincs sok gyerek, aki betakarna engem. Untat minden szava, meg sem jegyzem, mert nem hiszem el. Olyan, mintha egy felhúzható kerepló lenne, és recsegne a fülemben. Érzem a mehetnéket, és az unalom savát egyre felfele kúszni a torkomban.
Hanji Szakaszvezető az elejétől pártfogolt. Még most is, mikor mellékesen szinpadiasan köhögni kezdett, ezzel magára vonva Moblit figyelmét, hogy ne legyen a sarkamban. Ennyi idő alatt megtudhatta, mennyire vágyok rá, hogy azokat a szarokat kipusztítsam, mint a gazt a virágoskertemből. Hogy ha megemlítenek egy expedíciót, egyszerűen lekapcsolnak a fények a szememben, és olyan fekete égbolt kezd helyette kavarogni a tekintetemben. Hogy Moblit valamikor most vehette észre, hogy már nem a nagyelőadást hallgatom a kisembertől, hanem a port rúgom a földön. Olyan hangosnak hallom olykor a lépteim, mintha lópaták dobogása lenne.
Az istállóba megyek. A felnyergelt lovakat már kivitték azok a kadétok, akik nem mehetnek még szabadba. Ismerem ezt az érzést. Alá adni valakinek azt a szabadságot, ami már a te segged feszíti kellemetlenre. Egyetlen hátas ácsorgott a kemény földet borúsan kaparva mellső lábával. A ló hatalmas volt, mintha az én testem alá született volna. Éreztem a testünk együttműködését, az izmaink egybeoloadását, a légzés szükségességének megszűnését, és hogy nem vagyok normális! Mert Moblit már a bejáratot állta el a tündéri törékeny testével, és tudtam, hogy nem fog nekem esélyt adni arra, hogy feltegyek rá akár egy kötelet, hát átsáncolok a box billegős ajtaján, jó nagyot rúgva bele, hogy ki is nyíljon, és az állat bőrébe marva, felkapom magam a nyakára, majd lejebb csúszok a hátára, és tíz ujjal, kilenc igazival, és egy furcsával belekapaszkodok a paci hajába.
- Nem a te hibád! Úgy értem te se tudsz egy mászás ló elébe állni, ugye?
Mintha varázs szavak lennének, az állat alattam kicsapja magát ajtóstúl, fa keretestül a pihenő helyéről, és azt akarván bebizonyítani, hogy Őt a Szent Mária Fal -Rose és Sina nyugosztalja!-, sem üli meg, vágtába lép szinte álltából. Moblit a szalmába veti magát.
...
A szó, a szar, és minden vulgáris beléfagyott, és ez az arcára van írva. Alig egy pillanat időm van megcsodálni a pofátlanságom okozta döbbenetét, máris tovább szakítok közte, és az emberek közti vékony sávon a lóháton, aki továbbra sem barátkozott meg azzal, hogy beléje térdelek, és a szőrét húzom!
Akartam valamit mondani, hogy ne dezertálónak tűnjek, de máris szédültem tovább, időm sem volt megszólalni... innentől vagy megtalálom a két falút, vagy ki is csapnak seggrepacsival a légióból!
De nekem kell megtalálni azt a helyet! Nekem kell elpusztítanom azokat a szörnyeket! Ahogy azt akkor nem tudtam időben, most megteszem!
. . .
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Jul 1, 2016 11:23:30 GMT 1
Megkönnyebbülten felsóhajtok, amikor hallom, hogy alig fogunk találkozni velük, de aztán egy kicsit el is szégyellem magamat, hiszen mégis csak a saját bátyámról van szó. De hiába… Úgy érzem, őt már elveszítettem… Ezután a mellettem ülő fiúra nézek, aki elég furcsán méreget. Állom a tekintetét. Vajon mi baja?
***
Szerencsére senki nem túl ellenséges, kivéve Mikasa-t. Ő úgy méreget, mintha egy rongy lennék. Egy pillanatra össze is húzom magamat, de aztán elhessegetem a gondolatot, és leülök egy szőkés barna hajú fiú mellé. Először végighallgatom Tina bemutatkozását, aztán egy Reiner nevű fiú ránk vigyorog, és elmond egy lelkesítő szövegnek szánt valamit, mire én is halványan elmosolyodom, és bólintok egyet. Ekkor azonban Mikasa egy kevésbé biztató befejezést tart, mire én dühös leszek, és szikrázó szemekkel nézek rá, de ő már elfordult, hogy elvonuljon pihenni.
- Hé! Miért vagy ennyire ellenséges? – kérdezem ingerülten. Ő pedig visszafordul, és unott hangon ennyit válaszol.
- Idegesítő vagy… - Ezután én köpni-nyelni nem tudok, ő pedig kihasználva az alkalmat, lelép. Gyorsan rendezem magamat, és visszaülök a fiú mellé, akiről mint kiderült, Jean-nak hívják. Azonban ezután már nem igazán szólok bele, csak úgy teszek, mintha figyelnék, közben a gondolataimba merülök. Miért ilyen ellenséges velem? Mit tettem, hogy idegesítőnek nevez? Lehet, csak azért mondta, mert kezdőként így rászóltam? Bár amiket hallottam róla, lehet meg kell szoknom, hogy lesznek emberek, akik nem kedvelnek majd. Anya is mindig ezt tanította. Ne is várd, hogy mindenki szeressen. Olyan társaságba sosem fogsz kerülni. Nem vagyunk tökéletesek, így mindig akad majd olyan személy, aki talál benned valami olyat, ami neki nem tetszik. Fogadd el! Így hát inkább én is megkeresem a szobámat, és még zavartabban lefekszem aludni. De persze, amikor ideges vagyok, akkor nem tudok aludni, ezért csak nyitott szemmel bámulom az egyik növényt. Hulla fáradt leszek holnap, ha most nem alszom el… Egy fél óra múlva sikerül félálomba merülnöm, azonban egyszer csak valaki beront az ajtón, és leordít, hogy mégis mi a francot fekszem ott, amikor éppen áttörték a falat. Ez valami beavatási poén lenne? Biztos csak átvernek, hogy aztán majd egy jót nevessenek rajta… Ezért nem kelek fel egyből, de az a valaki nem hagy békén. Lerántja rólam a takarót, és még dühösebben üvölt velem. Ekkorra már én is kikászálódom az ágyból, és kicsit elbizonytalanodom. Ez most komoly? Mindegy… Magamra kapom az új ruhámat, és már száguldok is lefelé, azonban így is az utolsók között érkezem. Hátul állok meg, és próbálok kevésbé feltűnő személy lenni. Megijedek. Tehát tényleg nem vicc… Vagy csak nagyon jól színészkedik itt mindenki, de azt nem hiszem. Basszus, hogy lehettem ennyire béna, hogy azt hittem, ez csak egy poén? A kérdéseket szinte ignorálom, annyira úrrá lesz rajtam a félelem. Ez nem volt tervbe véve… Mégis hogy élném túl ezt az egészet újoncként? Vagy én halok meg, vagy miattam hal meg valaki... Bevallom, rettegek, és ez szerintem látszik is rajtam. Követem a többieket az istállóba, és egy kisebb termetű, világos szőrű lovat választok, hiszen az még nem foglalt. Közönyösen fogad, nem igazán érdeklem. Megsimogatom, és ekkor észreveszem, mennyire remeg a kezem. Nyugodj meg… De nem tudok. Felnyergelem a lovam, és megint csak követem a többieket, mintha valami csorda tagja lennék. Felülök. Nagyon kábult vagyok. Szinte nem is érzékelem a külvilágot. Mintha egy buborékban lennék. Egy rettegés-buborékban. Távolról érzékelem, hogy egy ló-lovas elvágtatott, de fogalmam sincs, ki volt az, vagy azt, hogy miért. Nem szabad elájulnom…Pedig úgy érzem, ez lesz a vége. Én nem vagyok bátor. Mégis mit keresek én itt? Lehet rosszul döntöttem?
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on Jul 3, 2016 15:30:24 GMT 1
Hatalmas sürgés-forgás keletkezett a felderítők bázisánál. Mindenki össze-vissza rohangált és szinte lehetetlen volt átlátni az óriási kavalkádat. Erwin parancsnok felállt a bejárathoz vezető lépcső tetejére és onnan igyekezett eligazítani mindenkit! - A falat Chlorba és Trost között törték be valahol! Két kisebb települést már el is árasztottak! Mike! Ti a Yalkell-i körzettől dél, délnyugat felé fogjátok megakadályozni az óriások előrenyomulását! Ellenőrizzétek a falat! Meg kell találnunk rá a választ, hogy hogyan jöttek be! Azonnal induljon mindenki evakuálnunk kell a falvakat! Levi! A speciális osztaggal megkeresitek a lyukat, feltartóztatjátok a titánokat és közben biztosítsátok a megtámadt falvakat! Hange! Te is velük mész! Ki kell találnotok, hogy hogyan tömitek be a rést! Ha szükséges vessetek be mindent! - Pillantott Kyle-ra és Eren-re, majd biccentett egyet. Vera hófehér arccal Kamilla mellé lépett, mikor megkérdezte a parancsnoktól a támadások helyét. - Ka... Kami... Mike azt mondta, hogy a te családod otthonát rohanták le... De biztos nem esett bántódásuk, hiszen vannak lovaitok, nem? - Ekkor egy pár másodpercre csöndben maradt. - Én hiszek benne, hogy már rég Herminában vannak... - Erwin még tovább osztogatta a parancsokat a felderítőknek, de hőseink már nem hallhatták, hiszen lóra pattantak és már úton is voltak nyugat felé. Mivel parancsba volt adva és Hange is Diether-el tartott, ezért meg se fordult Moblit fejében, hogy az útjába álljon. Ő már rég Zacharias csapatával vágtatott a csatatérre. Diether sikeresen lehagyta a speciális osztagot és szél sebesen száguldott a falvak felé. Egészen jól ment, de aztán egy rét közepén ült egy nyolc méteres. Nem jelentene nagy kihívást normál esetben, még egy tapasztalatlan felderítőnek sem. Azonban valamiről nem tudott Diether, amíg közelebb nem ért. Egy rendellenes volt, különösen izmos lábakkal, de satnya karokkal. Amint megpillantotta a lovast, kipécézte magának és le se vette róla a hatalmas szempárját. Gyorsan feltápászkodott és elképesztő sebességgel sprintelni kezdett a fiú után. A karjait ide-oda lóbálta futás közben és könnyedén utolérte Diethert és elkapta a jobb kezével.
A szörnyeteg már emelte a szájához, amikor hirtelen egy vágás hangját hallotta meg és a titán összeesett. Levi hadnagy volt az és nem volt túl boldog a kisugárzása.
Eközben a többiek pár óra lovaglás után megpillanthatták az első óriásokat egy mezőn. Ez már az Evans birtokhoz tartozott. A közelben voltak... Dieb nagyképűen hátrakiáltott az újoncoknak.
- Majd most meglátjuk, hogy érdemesek vagytok-e a speciális címre!
- Csak fogd be és intézzük el azokat, te kis speciális! Speciálisan idióta! - Kiáltotta vissza Jean gúnyosan. Hat óriás volt a környéken, szerencsére teljesen szétszórva. Mivel nem volt a pusztán manőverezésre használható tereptárgy ezért nehéz dolguk volt. Csak magukat a titánokba lőhették szigonyaikat. Mindenkinek csak egy esélye volt. A feszültség szinte tapintható volt a levegőben, de ezt megtörte egy ismerős hang. - Juhéééé! - Kiáltotta Hange és már el is rugaszkodott a lovától és egyenesen az egyik 15 méteres titán felé száguldott. Egy laza mozdulattal elvágta a nyakszirtjét aztán a földön landolt egy elegáns bukfenccel. Miközben összeesett az óriás, letörölte a vért a pengéjéről és leporolta magát.
A maradék öt óriás viszont még mindig gondot jelentett. Három 10-15 méteres és kettő 5 méteres. (Tessék feltételes módban írni és a kocka dönt! Muhahaha!)
|
|
