Karavánpihenő

---

Látja rajtad, hogy elszomordsz, elgyengyülsz, azonban a saját szomorúsága miatt pusztán egy őszinte, szánó tekintettel tudja csak ezt lereagálni. Nem húzódik el tőled és a szavak, amelyek elhagyják a szádat nagyon jól esnek neki. Ha nem lenne letört, lehet, hogy ismét meg is ölelne. Végül, hosszas hallgatás után csak ennyi hagyja el a száját:
- Köszönöm.
Aztán ismét elfekszik egy kicsit a talajon, majd behunyja a szemeit.  Percekbe telik, sőt lehet, hogy fél órába is, míg sikerül elaludnia, de utána csendesen szundikál, mint egy kisegér. A fertőzöttek a távolban közben "tábort vertek", valami miatt nem portyáznak tovább. Elég nagy ívben talán ki lehetne őket kerülni, de elég közel vannak egymáshoz ahhoz, hogy ha szagot fognak, akkor mind üldözőbe vegyenek. Az esélyek pedig egyértelműen nekik kedveznek nyílt terepen.
A dzsungelbe vezető út viszont szabad, legalábbis innen semmilyen veszélyforrást nem érzékelsz. A sűrű növényzetben viszont még a ghost tribe is hajlamos lehet eltévedni, a kijelölt, kitaposott utak pedig óriási kerülőt jelentenének. Leghamarabb késő délutánra érnétek vissza, ha most azonnal felkelted Amandát.

---

Az ébren töltött órák csendesek voltak és mozgásmentesek. A fertőzöttek csak minimálisan mozogtak és akkor is minden rendszert nélkülözve. Volt, hogy a megtettek száz métert előre, de kétszázat vissza. Ilyenek ezek az agyatlanok. 
Mivel nem történt semmi, így te is nyugovóra térsz. 
Egy esőponyva alatt térsz magadhoz. A kezeid és a lábaid is meg vannak kötözve, ahogy a szád is. Amanda darabokra szaggatott hullája vesz körbe téged. Otthon vagy. Az erődben.

Rengeteg ismerős arcot látsz, azok azonban mind megvetéssel és lenézéssel néznek rád, már ha méltatnak egyáltalán arra, hogy figyeljenek valakire, aki mindjárt egyenlő lesz a másik két testtel mellette. Egyetlen valaki van, aki minden figyelmét neked szenteli. Garan, a hóhér. Több mint két méter magas izomkolosszus, arcán hófehér, vörös csíkos maszkkal, kezében egy kétkezű pallossal, amit emberfeletti erejének köszönhetően bizonyos módokon egy karral is minden gond nélkül megforgat. Mindenki félt tőle, pláne azóta, hogy egyedül végzett tíz állig felfegyverzett felfedezővel és pusztán csak egyetlen golyót kapott a vállába. 
Hangos, nehéz léptekkel közelít feléd, egyre hangosabban hallod a lélegzetvételét, ami még a külsejét mellőzve is bőven elég arra, hogy rettegjenek tőle az emberek. Próbálsz kiabálni, próbálsz szabadulni a láncok szorításából, de mind hiába. Hatalmasat lendít a palloson és a fejed hamarosan távozik a helyéről, egyenesen Amandáé mellé zuhan. A szemei rögtön feléd fordulnak, száját beszédre nyitja és miközben patakokban folyik a fér belőle, csak ennyit mond:
- Számítottunk rád.
Ekkor a senseied hangja is csatlakozik a kántáláshoz.
- Számítottunk rád. Rád. Rád. Rád. 
Visszhangzik az utolsó hang, miközben Garan darabokra vagdossa a tested.
A rémálmodból egy villámlás zaja riaszt fel. Amandával együtt. Az arckifejezéséből és a ziháló légzéséből ítélve ő sem álmodott túl jót. Vihar, ráadásul savas esővel. Körülöttetek csodálatosan világít a radioaktív növényzet, ezer és egy színben pompáznak a virágok leveli, a fű is több színben játszik. A gyönyör viszont felkeltette a közelben tanyázó zombik érdeklődését is. Az egész horda az épület felé tart, az ilyen esőben ők csak gyógyulnak, a ti bőrötöket viszont megégeti.

---

Hamar rájössz, hogy a növények letakarásának már nem sok értelme lenne. Az első pár növény letakarása után realizálod, hogy a fényforrás kioltása csak ront a helyzeten, ugyanis azok a fertőzöttek, akik látják eltűnni a fényt, gyorsabban kezdenek rohanni felétek. 
Amanda szó nélkül követi az utasításaid, ő maga is pakolgatni kezdi a torlaszoló törmeléket, aztán egyszer csak felsikolt. Egy kar nyúl át az egyik be nem tömött résen és a lány dzsekijébe kap. Olyan erővel szorítja a fertőzött kar a kabátot, hogy az darabokra szakad ahogy a lány próbál kitörni a szorításól. 
Szélsebesen rohan fel a lépcsőházban, szinte csoda, hogy nem akad el valamelyik általad kifeszített csapdában. Odalentről hangos ricsajt hallotok, melyet nem sokkal később hatalmas koppanás követ. A horda együttes ereje hatalmas, valószínűleg rengeteg társukat nyomták palacsintává a procedúra közben, de ha ez a rengeteg test nekifeszül az odatolt vagy bedeszkázott felületnek, annak esélye nincs, hogy kitartson. Egy szerencsétek, hogy a felhőkarcoló tágas és elsősorban a növények érdeklik őket egyelőre, így a lenti szinteken maradtak. Úgy tűnik, hogy Amandáról gyorsan "megfeledkeznek", ha egyáltalán tudták, hogy mibe kapaszkodnak egyáltalán.
Ha ezek észrevesznek, akkor a felállított csapda haszontalan lesz. Néhányat felfog majd, egy kicsit talán le is lassítja őket, de a nagyja valószínűleg átverekszi magát. El kell hagyni az épületet. Valahogyan. És túlélni a savasesőt. Valahogyan.

---

Amikor elindulsz a kabátért, valószínűleg azonnal vissza is fordulsz, ugyanis alapból darabokra van tépve, arról nem is beszélve, hogy a tévhiteddel ellentétben a fertőzöttek ott is jelen vannak. 
Nagyon leszűkült a mozgásteretek, de mivel úgyis az ablakon terveztek távozni, így ez nem olyan nagy probléma. Az indák erősek, a ruháitok is jól bírják a savat, de azért fel-fel szisszentek amikor a maró folyadék valahol a bőrötök éri. De végül lent vagytok, aminek talán nem a szakadó esőben kellene örülni. 
A fertőzöttek továbbra is inkább befelé iramoznak, így minden gond nélkül el tudtok indulni az ösvényen. Amanda szorosan mögötted van, a késeddel a kezében és fedez.
Nyakig sárosak lesztek az egész úton és nagyon sokáig csak az alapján tudjátok megkülönböztetni az ösvényt a dzsungeltől, hogy itt több a föld és kevesebb a gyom, mint két méterrel odébb. Aztán hatalmas hörgést hallotok, ami egyenesen felétek tart. Mielőtt kiszúrnátok, egy puska is elsül, a fertőzött pedig a lábad elé zuhanva rogy össze, kilehelve lelke maradványait.
Megmentőd talpig rongyokban ácsorog tőled két méterre, mellette egy csupasz kutyával. Mindkettejük hátán és oldalán rengeteg hátizsák van. Egy fényrudat tart felétek, majd amint látja, hogy élő húsvér emberekkel van dolga, a sátra irányába int. Ha követitek, akkor odabent megpillanthatjátok az arcát is. 

---

- Addig maradtok, ameddig csak akartok.
Erősítette meg magát ismét Elijah, miközben elővett két adag szárított húst. Először Amanda, majd a te kezedbe adja az ételt és ugyanígy tesz egy-egy kulacs vízzel is. Ezt követően egy papírtekercset vesz elő, majd félre hív téged Amandától. A papírdarab tartalmától a szíved dobogása felgyorsul és hevesen izzadni kezdesz. A te neved és képed van a papíron, alatta egy "csak holtan" felirattal és egy nagyon, mármint NAGYON terebélyes összeggel. 
A szöveg csak angolul van rajta, de a jutalom begyűjtéséért - aminek feltétele a fejed egy karón - a szellemek területére kell menni az illetőnek. 
Akkor kerülhetett ki, mikor elmentél otthonról, mert biztos, hogy észre vetted volna, ha valaki korábban kihelyezi.
- Ne aggódj, a titkod biztonságban van nálam. - feleli kedvesen - A Szellemek elvették tőlem a fiamat és a feleségemet, nincs dolgom velük.
Érezhető volt a hangjában a gyűlölet. Nem is kicsit.
- Ráadásul most, hogy Aulus lett az új törzsfőnök, sokkal bátrabbak lettek. Veszélyesek. Ennek ellenére továbbra sem veszik őket komolyan. Az egyes pletykák szerint Aulus a Központi sivatagig akar menetelni velük és mindent el akar foglalni, vagy elégetni az odaút során. Swamptown vezetősége a korábbi támadás ellenére is úgy gondolja, hogy felkészült a "kövekkel és botokkal hadonászók" birkanyájára, de ha engem kérdezel, Aulus jóval veszélyesebb, mint amilyen jelentőséget tulajdonítanak neki. Csak két napja lett vezér, de máris rengeteg változást bevezetett és nyíltan hadat üzent a városnak. Uralom alatt tartja az utakat...
Hirtelen elhalkult, majd egy fél mondat erejéig témát váltott és csendben maradt.
- Még olyan háromszáz métert mehettek majd tovább ezen az úton, a többi már... az övéké...

Nagyon jól ismerted Aulust. Nem tartozott mindig a Szellemekhez, egy saját népet vezetett ami túlságosan közel volt a Szellemek határaihoz és nem kellett sok, amíg a kettő meg nem ütközött. A Szellemek általában nem ejtenek hadifoglyokat, de Aulus különleges volt. Beszélte a nyelvüket, az okos cselszövéseivel rengeteg ellenféllel végzett amíg le nem gyűrte a túlerő. A szeme láttára mészárolták le a népét, képes volt mosolyogva megköszönni, hogy új értelmet adtak az életének. Saját elmondása szerint a "tisztítótűz" ami végigsöpört a népén szükséges volt ahhoz, hogy megtalálja önmagát. Halálig tartó hűséget esküdött a szellemeknek, ők pedig életben hagyták.
Bár Elijah nem tért ki rá, hogy hogyan lett Aulus az új vezér, feltehetőleg párbajban végzett a jelenlegivel. Egy biztos, az ő vezetése alatt a Szellemek meg fognak változni, még ha ez a változás csak a haláláig is tart majd. Az első és számodra a legkellemetlenebb példa az, hogy holtan akarják látni az árulókat és e feladatért még a kívülállóknak is hajlandóak fizetni. Ráadásul a fizetség még Nepal Dollárban is fel van tüntetve, tehát nagyon nagy távolságra eljutott ez a vérdíj.

---

- Minél messzebbre mentek, annál jobb. - Felelte szomorúan a kérdésedre. - Én magam is napok óta úton vagyok. Nagyon nehéz az összes cuccoddal új életet kezdeni, de nem olyan időket élünk, hogy megengedhessem azt, hogy kétszer forduljak vagy bármit hátra hagyjak.
Egy hosszú pillanat erejéig a szemedbe néz, majd pedig Amandáéba. Azt keresi, hogy mennyire bízhat meg bennetek. Egy nagy, megkönnyebbülést sugárzó sóhajjal kezdett újra beszélni.
- Én Nepal City-be tartok. Egyedül terveztem megtenni az utat, de velem tarthattok. Ott hiába van vérdíj a fejeden, a város falain belül többé kevésbé demokrácia van. A közeli sivatagok tündöklő gyémántja az a hely... Annál már csak az ígéret földje lehet jobb, már ha létezik egyáltalán, de szerintem csak mese.
Nagyot kortyol az italába. 
- Ha szeretnétek, velem tarthattok. Segítek visszajutni Amandának Swamtownba, te pedig Fuse velem jöhetsz a Központi sivatagba, Nepal Citybe. 
Végig néz a rengeteg cuccán.
- Az viszont nagyon hosszú út lesz, ha társaságban akarod megtenni. Ha pedig társaságban akarod és nem az enyémben, nagyon vigyázz arra, hogy ki mellé állsz ilyen vészes időkben.