Karavánpihenő

---

Az új életedre nem sok panaszod lehet. A Swamptownbeli lakosok befogadtak, mert nem tudták, hogy a Szellemek törzsének tagja voltál. Még azt is engedték, hogy egy nagyon kis sufnit építs a kevésbé őrzött területekre, bár a méreteiből adódóan két embernek ez már baromi kényelmetlen, épp ezért csak aludni jársz ide.

A város peremén baromi jó portyázni, mert minden életben maradáshoz szükséged dolgot meg tudsz találni a környéken. A hely tele van gyógynövényekkel, az élővilág apró képviselői ehetőek és időnként még felszerelésre is akadhatsz. Épp a szokásos felfedező-gyűjtögetésed végzed, mikor hangokra leszel figyelmes a távolban. Ha a városban nőttél volna fel, nem pedig a Szellemek neveltetése alatt, akkor ezeket a neszeket valószínűleg figyelmen kívül hagynád. Erőszakos léptek ezek, melyek a város irányából távolodnak el, egyenesen az egykori otthonod felé. Az első gondolatod az lehet, hogy valami mogorva kalandor csapat indult öngyilkos küldetésre, hogy felfedezze a dzsungelt, ám ekkor egy magas női, vagyis inkább tinédzser hangot hallasz.
- Segítség!
Majd újabb csend és szaporább léptek. Ezt a segélykérést viszont bármi és bárki meghallhatta. Ha közelebb lépdelsz, két íjászt pillanthatsz meg a sajátjaid közül, akik a nyelvükön épp azon vitáznak, hogy először erőszakolják meg, vagy végezzenek a bőrdzsekis lánnyal. Az egyértelműen sokkos állapotban, arcán egy hatalmas ütés nyomait veheted észre, a ruhája tiszta, száradt vér. A megjelenése arról árulkodik, hogy amúgy rendkívül kemény leányzó, most viszont iszonyúan retteg.

---

A két törzsi először egyáltalán nem reagál vokálisan a kiáltásodra. Kódjelekkel kommunikálnak egymás közt, mely szintén egy jól bevett szokás volt náluk. Mivel egymást takarják a testükkel, így csak a válluk mozgásából tudod megállapítani, hogy így váltanak pár szót.
Az egyik végül megindul feléd, mely cselekedetéért egy gyors, fájdalommentes halál lesz a jutalma. Sokkal rosszabbat érdemelne, sokkal fájdalmasabbat, de a túszuknak nincs erre ideje. A legnagyobb meglepetésedre a másik nem jön utána. Egy machetét szegez a rettegő lány torkához majd húzni kezdi befelé az erdőbe. A zsebéből elővesz egy sípot, amibe három rövidet fúj. Erősítést hív. Talán abban reménykedik, hogy az ellenfele csak a nyelvüket beszéli, nem pedig közülük való.
- Gyere elő rohadék, vagy elmetszem a kis kurva torkát!
A saját nyelvén kiabál, ami egyáltalán nem meglepő. Hamarabb végezne magával, mint, hogy angolul megszólaljon. Ha vannak a közelben egységek, akkor valószínűleg nincs sok időd reagálni. De ez egy olyan dolog, amit most semmivel sem tudsz megállapítani. 

Röviden a sípról: Olyan frekvencián szólaltatják meg a használói, ami a zombik hallótartományán kívül esik, így egy egyszerű jelnyelvvel tudnak kommunikálni a dzsungelben.

Röviden a jelnyelvről: Nem sokban különbözik a kommandós egységekétől. Ha látta volna, bárki értelmezné tudná kb, hogy mit jelent.

---

- Kezd elfogyni a türelmem!
Feleli, miközben finoman végighúzza a machetét a lány  nyaka alatt, melynek hatására az apró hajszálerek felszakadnak és az vérezni kezd. Már készülne a következő, ezúttal érdemi vágáshoz, azonban te gyorsabb vagy. A golyó fejen találja a férfit. A földre rogy, de pillanatokon belül követi a tinilány is. Valószínűleg a férfire tartotta a teljes súlyát, annyira rettegett. Fel sem kel a földről, felülni is nehezére esik. Tolni kezdi magát hátrafelé, ha közelítenél felé. Mindezt addig csinálja, amíg a mögötte lévő fának nem ütközik.
Levegő után kapkod, a könnyei patakokban folynak és nem szól egy szót sem. Fél. Tőled is. Az elrablói nyelvén beszéltél. Összefonja a lábai körül a kezeit, a térdeire hajtja a fejét majd hangos zokogásban tör ki. 
Az elrablását leszámítva biztos, hogy valami más is történt vele...

---

A lány először nem mozdult és nem is reagált semmit a szavaid. Csak a fejét emelte fel és a szétloccsantott fejű hullát nézte, ami pár pillanattal ezelőtt szorongatta. Csupán akkor szólalt meg, amikor az erősítést említed.
- Am... Amanda v-v-vagyok.
Feleli dadogva, levegő után kapkodó szünetekkel. A kabátja ujjába törli a  könnyeit, majd megpróbálkozik azzal, hogy felálljon, de nagyon gyorsan visszahuppan a fenekére. Ha segíteni akarsz, akkor kérlelő, félelemmel teli hangon megkér, hogy ne. Végül a fának kapaszkodva nagy nehezen feltápászkodik, de pár másodpercig még tartja azt, mert nem biztos abban, hogy nem esik a földre újra.
- Nem... bántottak. Nagyon. 
Böki ki lassan, majd a szemén lévő sebet kezdi simogatni.
- Swamptown... Onnan jöttem, de most... Most nem biztonságos...
Még mindig rendkívül dadogva beszél, csoda, hogy érted amit mond.
- Megölték! Megölték és azt akarták, hogy egyek a lefejezett testéből...
Fakad ki végül és újból elsírja magát. Nem épp a legjobb időpontban, ha vannak a közelben szellem tagok és ha hallották a sípszót, akkor már nagyon közel lehetnek. 

---

Amanda arcán továbbra is látszik a bizalmatlanság, ebből adódóan el sem fogadja a kezed. A fegyveres kérdésedre is csak a fejét rázza, ellenben a fegyvert sem fogadja el. Amilyen állapotban van, valószínűleg úgysem tudná rendesen használni. Talán majd odabent, ha kicsit lenyugszik.
Minden probléma nélkül eléritek az általatok leírt felhőkarcolót. A Szellem erősítése sehol. Legalábbis te nem észleled őket sehol. Lehet nem is volt a környéken senki. Lehet, hogy valami sokkal fontosabb dologgal voltak elfoglalva, mint a társuk élete. Ez nem most fog kiderülni.
A bejárathoz érve Amanda lélegzete is lelassul végre egy picit. Úgy tűnik kezd megnyugodni. Már a színe is jobb. Amint eléritek a harmadik emeletet és megbizonyosodik róla, hogy nincs veszélyben, hirtelen felindulásból megölel.
- Köszönöm!
Suttogja halkan, majd azonnal el is húzza magát tőled. A szoba egyik sarkában leül. Leveszi magáról a dzsekijét és a sérüléseit kezdi nézegetni. A karja is több ponton lila, de semmi vágás vagy bármi komoly.  Aztán törökülésben ücsörögni kezd, de egy szót nem szól. Magától legalábbis nem. Mintha arra várna, hogy te mondd meg mi legyen.

---

A lány elfogadja a krémet. Az első dolga beleszagolni ami után rögtön elhagyja a száját egy "hapci". Úgy tűnik megbízik benned, vagy az orrában, vagy mindkettőtökben, ugyanis bekeni vele a sebeit. Elégedetten felsóhajt a hűsítő érzésre, aztán megbátorodik és a következő sebre már többet ken belőle.
- Apám egy beszállítót üldöz, aki átverte...
Kezdte halkan, miközben levette a cipőjét és a zokniját, majd a lábfején lévő horzsolásokat is bekente.
- Egy sráccal indultunk megviccelni az egyik helyi öreget mikor rajtunk ütöttek. Előttem vágták el a fiú torkát, majd az élettelen testét...
Ekkor elerednek a könnyei, amiket a dzsekijébe töröl.
- ... elhurcolták. Az egyik férfi levágta a fejét, majd apró darabokra vagdosta az egész testet.Ne-nem értettem pontosan, hogy mit mondott, de rágást mutatott a szájával miközben a végtagokat csomagolta, szóval azt akarta, h-hogy egyek belőlük. Többen voltak... Valamiért jöttek... oda... Swamptownba...
Rendkívül gyorsan hadar, szipog és még ráadásul dadog is. Néhány szavát nem is érted, csak ha elismételteted vele.
- Nem tudom, hogy miért maradtam életben, az a kettő akiket megöltél... külön vált... a többiektől. Nevettek... A többit már tudod... Swamptown... nem biztonságos.
Letette a földre a kenőcsöt, aztán csendben bámult kifelé az egyik "ablakon".
- Mi lesz most?
Teszi fel félve a kérdést.

---

Egyértelműen rosszul esnek neki a szavaid. Magához szorítja a dzsekijét, amin most először pillanthatod meg a viperákat. Nagyot nyel és egy kicsit megbátorodva válaszol.
- A Viperák nem hagyják hátra azokat, akik hűségesek hozzájuk.
A "Viperák" fogalom valószínűleg belefoglalja az apját is, de nem tudhatod biztosra. Soha nem hallottál még róluk, tehát a lány sem ide valósi valószínűleg. Úgy öleli a kabátot, mintha egy élő ember lenne benne. Egy könnycsepp is végig csúszik az arcán.
- A csapat már elhagyta Swamtownt. Éjjel történt eset...
A hangja ismét bátortalan. Le tudod olvasni a tekintetéből, hogy  minden porcikája visszamenne, de ez a kis kitérője a szellemekkel egyértelműen realizáltatta vele, hogy csak egy kis homokszem a sivatagban.
Az összes többi kérdésedre csak bólogat. Éhes, szomjas és fáradt is. Még mindig félve veszi el tőled a kulacsot, pihenni viszont egyáltalán nem mer. Elfekszik a talajon, de csupán nyitott szemmel bámul maga elé.
Te az őrködés közben észreveszel a távolban egy nagyobb zombi csoportosulást. Pont útban van. Nincs köztük egyetlen "speciális" sem, legalábbis ekkora távolságból nem tudod megmondani, de rengetegen vannak. És lassúak. Vagy vállalod a kockázatot, hogy valamilyen módon elcsalod őket az útból, vagy egy darabig biztos nem mentek vissza Swamptownba. Öngyilkosság lenne harcolni velük.