Víztisztító

Örülök, hogy Ben nem ellenkezik, hogy ellássam. Bevallom őszintén, így is elég szarul érzem magam, hogy megint csak rosszabbul lettem és csak hátráltatni fogom őket. Közben beavatom a részletekbe, én is egy fokkal jobban leszek, de azért koncentrálnom kell, hogy ugyanolyan minőségben tudjak részt venni a dolgokban, mint eddig, ami persze plusz energiákat emészt fel, de hát ez van.

Összerezzenek, mikor beleszól a mondandómba. Kicsit össze is húzom magam, de végül mégis csak válaszolok.
- Szerintem még mindig jobb, mintha kissé ellenségesen viselkedtünk volna... Így nem mondhatja, hogy nem voltunk szimpatikusak és nem tart minket veszélyesnek. Amúgy meg nem mondtam el, merre vagyunk, szóval időbe telik, mire megtalál - rántom meg a vállam. - Viszont ő van helyzeti előnyben, tehát ígyis-úgyis meg tudna találni minket, ha akarna... És tényleg nem tűnt rossz arcnak - mosolygok megnyugtatóan Ben-re, miközben megsimogatom kicsit az arcát.

A következő megjegyzésére csak egy kacérabb, de fáradt mosolyt kap.
- Annak veszed, aminek csak akarod! Tudod, én régimódibb vagyok, ne is álmodj arról, hogy valaha én kérdezek rá a dologra... - nyújtom rá a nyelvem. - Hát, ahogy most állok, eléggé szét leszek csapva, ha hamarosan nem lesz valami gyógymód. Tudom, hogy én vagyok a következő, szóval... - nem tudom befejezni a mondatot, csak megrántom a vállam. Mikor azonban kelnék fel, ismét megcsókol, ami igen meglep, kissé el is pirulok.

- Hát, igen, éreztem... - mondom neki válaszul, én is kiöltöm rá a nyelvem. - Csak aztán nehogy nagyon átéld, átérezd a dolgot - mondom neki még, miközben kacéran, de "véletlenül" a nemi szervéhez nyúlok, ezzel is nyomatékosítva a mondandómat. Végül rákacsintok és elindulunk visszafelé. Próbálok kicsit jobb kedvvel lenni, mert így is gyászos mindannyiunk hangulata, a csapatban sincsen összhang, szóval egy kis jókedv amúgy sem ártana.

Útközben kicsit még ugratjuk egymást, tényleg próbálok úgy tenni, mintha nem kéne aggódni értem. Mi érünk vissza először és kicsit sem fagyos a hangulat. Csak felsóhajtok, próbálok kedvesebb mondatokat mondani, hogy kicsit feldobjam a hangulatot, vagy legalább Teks kedvét. Mikor Ben megszólal, csak egy pillantást vetek rá, hogy nem akarja a férfit mondani, így én sem fogom. Viszont úgy gondolom, mindannyiunk érdeke, hogy pontos kórképet tartsunk magunkról és mindenki tudjon mindenki állapotáról.

- Nekem még mindig fáj a fejem, de legalább a sípoló hang és az összefolyó világ csökkent kicsit. Nem hiszem, hogy a hang javulni fog, de... EL lehet felejteni - mondom egy halvány mosollyal, majd Ben-re nézek, hogy akar-e még mondani valamit, de csak lehelyezi a táskát.

Viszont mikor Effie megint megszólal és megint beszól, valami elpattan bennem. Fáradt vagyok, szarul érzem magam, rettegek, hogy én leszek a következő és viszonylag hamar, elmentünk vadászni, hogy legyen mit enni, erre ez a hülye picsa azon akadékoskodik, hogy nem kérdeztük meg, hogy van. Sőt, kijelenti, hogy jól van, mikor mi egyértelműen szarul vagyunk.



- Ha ennyire erőd teljében vagy, akár végre hasznossá is tehetnéd magad! - szólok oda olyan csípősen, ami még Ben-t is meglepheti. - Tudod, mi itt kidolgozzuk a belünket is, miközben kurva szarul vagyunk és tudom, hogy te vagy az, aki segít, de te is tudod, hogy jelen helyzetben nélkülünk rohadtul nem élnéd túl... Szóval rendkívül hálás lennék, ha aktivizálnád magad te is, elvégre egy csapat vagyunk, egyenlőek vagyunk vagy mi... - köpöm felé szavakat. Érzem, hogy csak úgy pumpálódik bennem a méreg és én magam sem értem, honnan jött. Ráadásul rohadtul zavar is, amitől csak még mérgesebb leszek. Szinte már remegek, úgy préselem ki a következőket magamból.

- Mindenképpen ennünk kell, de nem támadnám meg őket... Ők vannak előnyben az állapotunk miatt... - mondom, majd egy nagyon éles pillantást vetek Effie-re és hozzáteszem. - Én kezdem az őrködést... Nyugodtan pihenjetek... - mondom még, majd a fegyvereimmel mérgesen eltrappolok a legvédtelenebb részre, hogy ott leüljek és tovább mérgelődjek.

Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogyan állhat valaki hozzá így a dolgokhoz. Csak azt tudom elképzelni, hogy annyira belekényelmesedett a posztjába, hogy komolyan gondolja, hogy ez neki így jár, ami még inkább felbosszant. Nyugi Lina, nyugodj meg... Nem vezet semmire ez a harag... Ugye nem ettől a szar szertől vagyok ilyen?! Vááá, ez nem segít! Mondom magamban, miközben próbálok lenyugodni. Így is kell vagy negyed óra, de utána már egészen jól vagyok. Azt hiszem.

Ezen kívül csak próbálom magam kicsit feldobni. Például azzal, milyen kis viccesek voltunk mi Ben-nel. Vagy azzal, hogy remélem, fogok tudni Teks-sel kicsit többet beszélni, mert ő egészen érdekes, nyitott és kedves személynek tűnt. Közben persze nagy erőkkel figyelek és próbálok bármit kiszúrni, ami nem odaillő lenne. Remélem, hamar találunk valami ellenszert, mert ennél csak rosszabb lesz és már így sem a legjobb...