Genshin Impact - Ad astra per aspera

#s://i~pinimg~com/736x/e5/55/51/e5555140e9e0b3d17b30128991b7f05a~jpg

#s://i~imgur~com/yLBxzE9~jpg

#s://i~imgur~com/yLBxzE9~jpg

#s://w0~peakpx~com/wallpaper/513/192/HD-wallpaper-anime-anime-girls-digital-art-artwork-2d-portrait-display-vertical-jun-artist-fate-series-tamamo-no-mae-fate-grand-order-animal-ears-tail-fox-girl-japanese-clothes-kneeling~jpg

#s://i~imgur~com/yLBxzE9~jpg

#s://static~rprepository~com/storage/uploads/gallery/gl-108534-1526213179~jpg

Külső leírás: Karcsú, de sportos megjelenésű fiatalember, átlagos magassággal rendelkezik a korához képest. Sötétbarna haját rövidre vágva hordja, a szemei barnák egyfajta borostyános csillogással kiegészülve, bőre világos tónusú. Szemeinek íriszei lilás színben izzanak, amikor az Electro képességeit használja. Félvér, s a külseje alapján Teyvat egyetlen nációjához sem köthető egyértelműen.

Normál esetben a pyro ügynökökéhez hasonló sötét viseletet hord, de az Ő esetében a piros-narancs színű helyett lila-bordó színű sujtással s béléssel. A normál kesztyűk helyett - inkább az ujjatlan kesztyűket preferálja, amik jobb fogást biztosítanak a fegyvereken. A szíve felett egy Signora címerével díszített kitűzőt visel szinte mindig, amikor nem valamilyen különösen kényes küldetést teljesít úrnője megbízásából, ahol fontos személyének, és hovatartozásának eltitkolása.

Minden egyéb esetben igyekszik az alkalomhoz illően öltözni, illetve idegen földön alkalmazkodik a helyiek öltözködési stílusához, amennyiben az megoldható. Nem egy divatdiktátor, de mindig próbál a körülményektől függetlenül szalonképes állapotban mutatkozni.

Jelleme: Subudai bár nem Snezhnaya szülötte, de jellemében mégsem különbözik oly nagyon a „Tsaritsa gyermekeitől”, akik felnevelték őt s otthont biztosítottak számára, amikor nem volt hová mennie. A fiú teljes egészében átvette Snezhnaya népének értékrendjét, és szokásait.

Személyisége ugyanakkor olyan kettősséget mutat, mely súlyosan nehezedik a vállaira akárcsak gyermek-és fiatalkori emlékei javának hiánya. Az élete, és ahogyan azt éli folyamatos belső tépelődésre készteti, megannyi bizonytalansággal mérgezi a szívét, amire az egyetlen általa ismert „gyógyír” az, hogy még elszántabban veti bele magát a munkába, s kötelessége teljesítésébe…mely viszont talán csak még mélyebbre taszítja a sötétségbe.

Subudai egyfelől egyenes jellem, és szavatartó ember. Hűséges, és kitartó, amennyiben úgy alakul, úgy tűzbe megy a Fatui bármely más tagjáért. Bár igyekszik nem mutatni a külvilág felé, de szinte rajongva szereti mind a Tsaritsa-t, mind pedig az Úrnőjét, és Jebe-t. Az utóbbi kettőhöz szoros kötelékek fűzik, talán éppen azért, mert az előbbivel történt találkozástól vannak sértetlen, teljes emlékei, utóbbi pedig mellette volt, amióta csak az eszét tudja.

A fiú szemében a Fatui Hírnökök hősöknek számítanak, követendő példaképeknek, akikhez érdemes felnőni. Álma s végső célja, hogy egy nap maga is a Hírnökök egyike lehessen, hogy még hatékonyabban szolgálhassa a Cryo Archon akaratát, személyesen találkozhasson vele, és hogy elnyerje annak a nőnek szívét, akit titkon, reménytelenül szeret. Rugalmasságának bizonyítéka, hogy viszonylag könnyen sikerült összeszoknia szeszélyes feljebbvalójával, gördülékenyen teljesítve annak minden óhaját-sóhaját. Mérsékelt tisztelettel viseltetik az Electro Archon irányba is, akitől a látomását kapta, így mindig ha Inazuma régióba látogat, igyekszik leróni a tiszteletét valamilyen formában.

Beosztásából adódóan sokat kell utaznia, s ebből adódóan sokszor találkozik új arcokkal még a Fatui-n belül is. Új társaságban eleinte bizonytalanul forog, de a Tüzes Víz közös fogyasztásának hagyománya többnyire bőven elegendő a jég megtöréséhez, s újdonsült társai gyorsan megtanulják, hogy bízhatnak az időnként szófukar, de ugyanakkor kedélyes s mindig barátságos fiúban. Subudai érdeklődő, igyekszik minél többet megtudni az adott térség történelméről, és hagyományairól, valamint az emberekről, akik ezeken a számára idegen földeken tengetik a mindennapjaikat.

Ilyen hát Subutai, a Fatui egyik árvája munkán kívül - és társai körében, akik egyben a családot is jelentik számára, tartozzanak bármely divízióhoz s dolgozzanak bármilyen beosztásban.

„Nincs túl nehéz küldetés. Nincs túl nagy áldozat. Első a kötelesség!” A küldetések alatt Vaskutya a Fatui ügynöke rideg, céltudatos, és számító. Még ha több társaival ellentétben nem is kimondottan vérszomjas, de egész megjelenése s fellépése megváltozik, hangja és szavai is sokkal gunyorosabbá, fenyegetőbbé válnak. Akik már dolgoztak vele együtt, mindig azt mondták, hogy ilyenkor olyan, mintha kicserélték volna, mintha egy teljesen más emberré vált volna, amint felkerült a maszk.

Subudai a reája bízott feladatokat végrehajtja, kerül, amibe kerül, akár a saját biztonságát, és életét is kockáztatva. Gyermek-és fiatalkorából kevés dologra emlékszik, de arra igen, hogy kezdettől fegyelemre - és a parancsok követésére nevelték.

A fiú számára az úrnője szava törvény, az általa adott utasítás pedig kőbevésett tény. Amíg küldetésen van, addig nincs helye sem a kételyeknek, sem a személyes érzelmeknek, sem különvéleménynek, legyen akármi is a feladat…legyen akármilyen szívtelen is az a feladat. Ha akad is kétség a szívében, azzal ráér akkor foglalkozni, amikor a feladat végeztével, a magány biztonságában végre lekerül a maszk s vele együtt, Vaskutya a Fatui ügynök személyisége is. Vannak dolgok s tettek, amikre nincs kifogás, vagy megbocsájtás s mégis…ha az ember elég erősen hisz valamiben, akkor az megnyugvást, és feloldozást biztosíthat a számára. „Minden méltó áldozatot jégbe karcolunk…hisz sose született béke áldozatok nélkül. Márpedig, amiért harcolunk, az nem más, mint az abszolút béke. Az abszolút béke, ami a Tsaritsa ígérete. Ez Őfelsége ajándéka, ez az Ő jóindulata…ez az a cél, amiért érdemes harcolnom. Nem csak Magamért, hanem mindannyiunkért…” Az erős hit, és a még annál is erősebb kötődés, illetve kötelességtudat el tudja érni, hogy az elme megnyugodjon, s a szív belenyugodjon. Legalábbis egy bizonyos pontig mindenképpen...

Előtörténet: Subudai kissé megfáradt sóhajjal lépett be a Goth Grand Hotel kapuján a városból visszatérve. Tegnap éjjel érkezett vissza a küldetéséről, és miután reggel jelentett az Úrnőnek, úgy döntött, hogy ma kicsit szétnéz Mondstadt városában. Talán az emlékeinek hiánya okozta, de bárhová is kísérte úrnőjét, a fiú mindig próbált lehetőség szerint minél több információt szívni magába az addig ismeretlen helyszínt illetően. Miféle emberek lakják? Milyen szokásaik vannak? Miféle ünnepeket, fesztiválokat tartanak? Milyen étkeik vannak, legyen akár szó a mindennapi - vagy a különleges fogásokról? Milyen a történelmük? Mik a legfőbb látványosságok? Erdők vagy sivatagok uralják az új vidéket? Netán hegyek, vagy a végeláthatatlan kék vízrengeteg? Megannyi kérdés, és megannyi lehetséges válasz. Fájó pont, hogy viszonylag kevés alkalma volt bármit is felfedeznie…de első volt a kötelesség, és az Úrnőnek bármikor szüksége lehetett rá.

Éppen ezért mindig kicsit csalódással töltötte el, amikor ugyan volt alkalma felfedezni, de mégis javarészt üres kézzel kellett hazatérnie. A Fatui nem örvendett túlzottan j hírnévnek, ezt kár is volt tagadni, Ő pedig többnyire Signora oldalán mutatkozott, mint annak állandó kísérője, így az emberek előtt nem volt titok a kiléte. Mivel a legtöbben elve nagyon óvatosan kezelték a Fatui tagjait, így Subudai-nak is sokszor nehezére akadt olyan beszélgetőpartner találása, aki ténylegesen hajlandó volt némi „eszmecserére”, és nem csak a kötelező udvariassági köröket futotta le. A jelek szerint ezen tapasztalat alól sajnos Mondstadt sem volt kivétel…

Az emberek elutasítása okán, többnyire maradt a könyvekből való tájékozódás, más opció híján. Még szerencse, hogy Teyvat kontinensét megannyi utazó s kalandor szelte át, és sokan közülük vették a fáradtságot, hogy utazásaik alatt vagy azok végén tollat ragadjanak, majd papírra vessék kalandjaikat. Ha emlékei nem csalnak, Mondstadt is rendelkezik egy igen kiváló könyvtárral…ha Favonius Lovagjai hajlandóak beengedni…egész biztosan remek kötetek találhatóak ott…és a könyvtárost is mindenki csak dicsérte az eddig elcsípett mondatfoszlányok alapján. Ha az Úrnő nem ad más feladatot, akkor talán holnap tehetne egy próbát a bejutással.

Valószínűleg túlságosan is elmélyedt a gondolataiban, ezért is nem hallotta meg a három őt szólongató alakot a lobby egyik asztala felől. Valószínűleg sokadjára szólították meg, mire a fiú észbe kapott, és a hang irányába fordult, három másik Fatui tagot pillantva meg.

- Subotai! Subotai! - integetett felé egy szőke férfi az asztaltól, amíg a másik mellette ülő férfi, akinek szürke haja lófarokba volt fogva, le nem torkolta. - Sübetei, nem Subotai Te egyszerű… - míg a harmadik alak, egy fiatal nő vállig érő világosbarna hajjal csak a fejét csóválta. Subudai gyorsan ráismert a társaság tagjaira, és egy kedélyes mosollyal lépett oda hozzájuk.

- Lejárt mára? - kérdezte, de közben a szőke férfi nógatására helyet is foglalt az asztalnál, miközben azok még mindig a neve helyes kiejtésén civakodtak. Maszkjaik elárvultan hevertek az asztalon a poharaik mellett, a jelek szerint a hotel épületén belül már nem érezték szükségét a viselésüknek. Közelebb érve azt sem volt nehéz megállapítani, hogy mivel vannak töltve az ivóalkalmatosságok. Subudai snezhnayai Tüzes víz illatát érezte, és bár Ő maga jellemzően nem fogyasztott alkoholt, az illat mégis az „otthon” távoli illatát idézte fel benne.

- Tudnál esetleg szólni Nekik, hogy mindketten rosszul ejtik a nevedet? - fordult felém a nő, gondosan lefordítva a kezében tartott kártyalapokat. Lyudmila örök pesszimista volt, Subudai mégsem tudta nem kedvelni. A fiatal nő kedves volt, együtt érző, és Subudai-hoz hasonlóan sokkal nyitottabb Teyvat egyéb nemzetei felé, mint a társaság másik két tagja.
- Igazából nem lőttek annyira mellé. - mosolyodott el a fiú. - Mindenhol máshogy ejtik. Otthon Subudai vagy Subutai, attól függően, hogy kivel beszélsz, Liyue-ban Sübetei, Sumeru-ban Subotai, Inazuma-ban pedig Shibadai. - sorolta fel a lehetőséget, ujjait is segítségül hívva a számoláshoz.

- Értem. Akkor felesleges volt aggódnom. - bólintott a lány. - Mindig feleslegesen aggódsz. - vetett rá egy lapos oldalpillantást Mikhail miközben felvette a lapjait.

- TCG-t játszotok? - kérdezte Subudai érdeklődve. Nemrégiben hallott erről a játékról, de még nem volt alkalma kipróbálnia vagy élesben látnia egy meccset. Maga a játék menete s szabályai izgalmasnak hangzottak, a kártyák pedig, amiket eddig látott mind gyönyörű kidolgozásúak voltak. Ahogy a könyveket is szenvedélyesen gyűjtötte, Subudai egyre inkább úgy érezte, hogy ha hagyja magát beszippantani, akkor a TCG kártyákkal is ugyanígy lesz. Viktor hangja rántotta vissza a gondolataiból. - Beszállsz? Ha Lyudmila, és Mkhail végezett, Én játszok a győztessel, de Te addig nyugodtan tudnál játszani a másik játékossal. - mondta a szőke férfi egy magabiztos mosollyal. - Szerintem egyenlőre csak figyelek. Amúgy sincs még szettem, hogy tudjak játszani. - hárította udvariasan az ajánlatott a fiú, mire a társaság másik három tagja csak bólintott.

Ezután egy ideig csak néha-néha hangzott el egy-egy szó vagy mondat, és mindenki a játékra koncentrált. Végül ismét Viktor szólalt meg.

- Egy ideje már ismerjük egymást, de még sose meséltél Magadról. Velem még egy divízióban is vagy ráadásul. - miközben beszélt, igyekezett minél észrevétlenebbül egy Tüzes vízzel töltött poharat csempészni Subudai elé. Lyudmila ezt látva megrovó pillantást vetett rá. - Ne faggasd, ha nem szeretne beszélni Magáról. - fedte meg diplomata társát a lány.
~ Nem is az, hogy nem szeretnék, inkább, hogy nincs mit. - gondolta magában, és érezte, hogy a csalódottság furcsa, lélekmaró érzése terjed szét a testében.

- Sajnos nem nagyon van mit megosztanom. A látomásom megszerzésén kívül nagyon kevés emlékem van gyermekkoromból. - szólalt meg végül egy bánatos mosollyal az ajkain. - Gondolom a nevem alapján már kitaláltátok, hogy a Szív Házában nőttem fel. Nem tudom, hogy pontosan melyik nemzet területe volt a szülőföldem, mert az irataimban sem szerepel ez valamiért. Annyit tudok, és ezt is csak pletykaszinten, hogy a saját szüleim adtak el a Fatui-nak egy néhány társammal együtt még kisgyermekként. - A többiek meghökkent kifejezését látva, Ő maga is meglepődött kissé. - Persze nem bánkódom emiatt! - igyekezte hozzátenni. - Amikor a vérszerinti családom eldobott, a Fatui befogadott. Lett egy új családom, akik szerettek és elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. A Fatui felnevelt, kitanítatott, és célt adott az életemnek.

Igen. Amennyire vissza tudott emlékezni, jó élete volt a Szív Házában. A sok tanulás és a sok edzés kemény volt, de fedél volt a feje fölött, plusz étel, amit ehet. A jelek szerint oktatás terén semmiben sem szenvedett hiányt, azokhoz az emberekhez képest, akik nem a Szív Házában nevelkedtek…sőt. Sokszor nehezen emlékezett vissza, hogy a többi árvával, a „testvéreivel” pontosan milyen volt a kapcsolata. A kellemes melegség alapján, amit érzett, amikor rájuk próbált gondolni, valószínűleg jó viszonyt ápolt, legalábbis a többséggel. És persze ott volt Jebe is. Jebe mindig vele volt, amióta csak az eszét tudta. A lány kicsivel idősebb volt, mint Ő, de egy időben kerültek a Fatui gondozásába. „A zsák és a foltja.” A többség csak így nevezte őket az árvaházban. Együtt ettek, együtt aludtak, együtt edzettek, még a látomásaikat is nagyjából egy időben kapták. A két fiatal mindent együtt csinált…és immár együtt is szolgálták a Fatui-t, és a Tsaritsa-t…osztoztak emlékeik részleges elvesztésén is.

- Van látomásod? - kérdezte némi csodálkozással a hangjában Mikhail. - Azt hittem az Ügynökök mind delúziót használnak. - tette hozzá még meglepettséggel a hangjában, mire Subudai bólintott. - Igen általában ez a helyzet. De az Úrnő úgy gondolta, hogy Jebe-vel a látomásaink önmagukban is elég erősek, úgyhogy egyenlőre nincs szükségünk delúzióra mellé. - fejtette ki lelkesen a fiú.

- Úrnő? - kérdezte Lyudmila.

- Jebe? - vágott közbe Mikhail.

- Az Úrnő, ha jól sejtem, La Signora-t jelöli. - szólalt meg Viktor, miután egy húzásra kiitta a pohara tartalmát. - Ugyanakkor a másik név… - kezd bele, de egy másik hang félbeszakítja.

- Az Én lennék. - a hang szinte unottan cseng, mégis ostor módjára hasít a társalgásba. Subudai-t kivéve mindenki döbbenten kapja fel a fejét. Csak a másik Fatui ügynök mosolyodik el, ahogy a hang gazdája odalép az asztalhoz. Sápadt bőre élesen elütött a sötét ruháktól, és derékig érő, szénfekete hajától. Szép arcán apró fél-mosoly játszott, szemei pedig némileg hasonlítottak Subudai szemeire, de a borostyán- helyett az arany színe dominált bennük. Mivel Jebe nem a „munkaruháját” viselte, Subudai feltételezte, hogy a lány minden bizonnyal korábban végzett a számára kiadott küldetéssel, és valószínűleg az Ő visszatértére várt.

- Az Úrnő látni kíván. - Subudai épp hellyel kínálta volna, de Jebe gyorsabb volt, és szokásához híven gyorsan a tárgyra tért. A lány az a fajta volt, aki nem szeretett „számára” felesleges dolgokkal időt fecsérelni, és ez - gyermekkori barátjától eltekintve - általában a másokkal való szocializálásra is kiterjedt, így Subudai-t nem lepte meg különösen, hogy Jebe igyekezett még azelőtt szabadulni a helyzetből, hogy Neki is be kelljen kapcsolódnia a társalgásba.

Ugyanakkor, az Úrnő emlegetésére egy régi emlék idéződött fel Subudai-ban. Egy távoli emlék, egy távoli helyről…
Jebe és Subudai együtt edzettek a hófedte udvaron, mint azt tették nap-nap után fáradhatatlanul, és minden korábbinál eltökéltebben azóta, hogy mindketten látomást kaptak. A látomásoknak hála lett belőlük „átlagos képességű, de ígéretes” árvákból, „különösen ígéretes tehetség”.

A kiképzésük, azóta érezhetően keményebb, és megterhelőbb lett mind fizikailag, mind pedig mentálisan. Talán részben ezért is kellett többnyire a többiektől külön edzeniük. Nem mintha különösebben bánták volna, hisz így bimbózó képességeiket is jobban szabadjára engedhették, nyugodtan kísérletezgethettek, feszegethették a határaikat. Többnyire azt próbálgatták, hogy miként tudják kombinálni a látomásaikból fakadó támadásaikat anélkül, hogy saját magukat megsebeznék.

Az edzésidejüket mindig két részre osztották, az első felében a fegyvertelen közelharcra koncentráltak, míg a második etap a fegyveres közelharcra tartották fent, látomások használatával vagy a-nélkül. Azon a délutánon még a fegyvertelen közelharcnál tartottak. A kékes, zúzmarának tűnő köd hirtelen materializálódott Subudai előtt, és Jebe egy alattomos rúgással célzott ellenfele fejére, a fiút pedig csak gyors reflexei mentették meg, alkarral hárítva a próbálkozást. Az első éles fájdalom után, érezte a tompa zsibbadást, ami szétterjedt az alkarjában, de Subudai ennek ellenére azonnal ellentámadásba lendült. Előrebukott, és a teljes testét átfordítva most Ő is egy rúgással próbálkozott, arra kényszerítve Jebe-t, hogy ismét „mist” alakot vegyen fel. Ugyanakkor a lány rosszul számolta ki az érkezési pontját, így, amikor ismét alakot öltött nem volt lehetősége lereagálni, a lábsöprést, amiben Subudai mozdulata végződött. Alig pár pillanat múlva egy meglepett nyögés kíséretében elterült a hóban.

Jebe engedélyezett magának egy megfáradt sóhajt, ami apró fehér ködöt formált az ajkai felett, mielőtt a látóterébe belépett Subudai. A fiú egy mosollyal kezet nyújtott Neki, amit a lány egy apró nevetés kíséretében elfogadott, hagyva, hogy a fiú talpra segítse. Az apró pírt sem tudta elrejteni, ami megjelent az arcán, ahogy Subudai finoman leporolta róla a havat. Már épp szerette volna megjegyezni, hogy legközelebb nem lesz ilyen egyszerű dolga a fiúnak, amikor érezte, hogy amaz teste hirtelen megfeszül, és szinte azonnal átjárta az Ő testét is az a titokzatos veszélyérzet, amit már nagyon-nagyon rég óta nem érzett.
Egy kék-, és egy lila ködfelleg rajzolódott ki az udvaron, a helyen pedig, ahol nem sokkal előtte még a két fiatal állt egy termetes jégcsap trónolt…nem, inkább olyan volt, mint egy jégből készült dárda, mélyen az udvar földjébe fúródva. Subudai, és Jebe a jég-dárda két oldalán materializálódtak újra, döbbenten meredve a váratlan jelenségre. Ha nem reagáltak volna időben, akkor most mindketten halottak lennének.

- Nem is rossz. - csendült egy ismeretlen női hang. - De még közel sem elég. - Ahogy Subudai a hang irányába fordult egy gyönyörű nőt látott feléjük közeledni. Csinos arcát akár egy szobrász is faraghatta volna, mégis a felét maszk, és csipke fedte el, tartása gőgös volt s egyenes, léptei hosszúak és kecsesek, az ajkain játszó mosoly pedig magabiztos, mintha csak az egész világ urához tartozna. Rideg, szürke szeme a két fiatalra szegeződött, ahogy kifésült egy szőke tincset sápadt, fehérbőrű arcából.

Subudai eddig csak szóbeszédből hallott az idegenről, mégis azonnal felismerte gyönyörű támadójukat.

La Signora volt az, a Fatui Hírnökeinek egyike. Azoknak a Hírnököknek az egyike, akik közé Subudai, és Jebe is tartozni akartak egy napon. Az elején elhangzott két mondat óta a nő egy szót sem szólt, és most is csak intett egyet kezével mire a jobb válla felett lebegő katalizátor őrült forgásba kezdett. A következőre, amire a fiú eszmélt az a vele szemben száguldó fagyos, jégtövisekből álló kerék volt, amit épphogy csak el tudott kerülni, mielőtt hat jeges lándzsát látott volna jégbe oltott „viharfelhők” módjára gyülekezni a feje felett. Ismét „mist” alakot kellett öltenie, hogy kikerülhesse a támadást. Éppen csak egy pillantásnyi ideje volt Jebe felé pillantania, aki a jelek szerint hasonló gondokkal küzdött, mint Ő.

Signora egy szóval sem figyelmeztette őket, csak támadott, és szemlátomást még csak ki sem fullasztotta, hogy folyamatosan szórta a támadásait a két „tanoncra”, gond nélkül sakkban tartva őket. Subudai, és Jebe látomásai egyaránt az ügynök-pengéikbe voltak építve, hogy képesek legyenek spórolni az erejükkel, néha tudták is hárítani a jégdárdák egy részét a fegyverekkel, de míg Jebe cryo látomása valamelyest használható volt a szintén cryo támadások ellen, addig Subudai a saját electro látomását nem merte használni. Tisztában volt vele, hogy az elemei reakció cryo, és electro között rá éppen olyan veszélyes lehet, mint az ellenfelére, ha meggondolatlanul hagyatkozik rá.

Másfelől viszont a helyzet kezdett tarthatatlanná válni. Mist, penge, mist, penge, mist penge…és ez így folytatódott tovább a reájuk záporozó jégdárdák, és egyéb cryo támadások erdejében. Talán az egész nem tartott több ideje pár percnél, de Subudai számára az egész olyan volt, mintha egy örökkévalóságig forgó kerékbe szorították volna. Azzal a különbséggel, hogy ez a kerék csak addig fog forogni, amíg benne és Jebe-ben van annyi erő, hogy tudják a „mist” képességüket használni. Ez a technika viszont különösen energiaigényes volt, és ha valaki ész nélkül használta az csak önmagát merítette ki. Subudai is kezdte érezni, hogy az ereje végét járja már. Még pár alkalom, és nem lesz ereje már a „mist” alakot ölteni, akkor pedig csak idő kérdése lesz, hogy a Hírnők valamelyik támadása telibe trafálja…

Ugyanakkor, bár Signora támadásai elsőre kaotikusnak tűnhettek a külső szemlélő számára, igenis volt bennük rendszer. A nagyobb támadásokat, mint a záporként aláhulló jégcsapokat vagy a csoportosan közvetlenül az „áldozatot” célzó jégdárdákat mindig néhány kisebb „levezető” támadás követte, mint a jeges töviskerék vagy a földön egyenes vonalban feléjük indított jégkarók „oszlopa”. A levezető támadásokkal pedig egyszerre csak egy embert tudott támadni a Hírnök. Jebe, és Subudai sem csak esztelenül védekezett…az első megrökönyödés után lassan, de biztosan, sikerült bezárniuk a távolságot maguk, és a támadójuk között…viszont ha nem találtak volna ki valamit nagyon gyorsan, akkor ez a sebesség nem lett volna elég, ahhoz, hogy egyáltalán élve elérjék Signora-t, nemhogy vissza tudjanak támadni. Bár elviekben egy Hírnökkel edzeni a legnagyobb megtiszteltetés volt egy újonc vagy szimpla Fatuus számára, és talán éppen ezért legnagyobb álma is egyben…arról a részről senki sem beszélt, hogy a hírnők halálos támadásokat fog használni ellenük…

Miután a legutóbbi jégzápor elült a fiú érezte, hogy eljött a cselekvés ideje. Ha nem sikerült támadniuk a következő 2-3 „lépésből” akkor mindketten elvesztek. - Jebe! - kiáltott át a lánynak Subudai. - A 22-est! - A lány bólintott, megértette az utalást. Többre nem is volt idejük. Subudai felé máris száguldott a jeges tövisekkel kivert kerék, Ő pedig „mist” alakot öltött, de ezúttal nem oldalra tért ki, hanem Signora irányába szökkent áthidalva a maradék pár métert kettejük között. Ha Jebe félreértette…ha nem lesz ott a kristály…akkor ez volt az utolsó dolog, amit életében tett.

De, amikor újra alakot öltött, a kristály ott volt, alig pár lépésnyire Signora lábaitól, ahol Ő maga is landolt. Subudai ügynök pengéjén felizzottak az electro szikrák, ahogy Jebe jégkristályaiba vágta a fegyvert, hogy abban a szent minutumban Ő maga még egyszer utoljára kijátssza a „mist” kártyát. Ha nem sikerült, és a szupravezetés nem végezte a dolgát…

Subudai térdre rogyott a hóban, ahogy fizikai alakot öltött. Szíve csillapíthatatlanul zakatolt a mellkasában, a levegőt csak kapkodva tudta venni, a homlokán hideg veríték csorgott alá az arcán pedig meleg vér…végül mégsem sikerült karcolás nélkül elmenekülnie a szupravezetés hatásától. Az egész testét égető, szinte bénító fájdalom járta át, enyhe remegést okozva a végtagjaiban. Hallotta, hogy valami finoman suhan felé a levegőben. ~ Ennyi volt tehát. A csel nem működött. - gondolta magában. A 22-es egyike volt az összehangolt támadásoknak, amiket Jebe-vel együtt találtak ki, és már-már addig gyakorolták, hogy álmukból felkeltve is képesek lettek volna végrehajtani. Most mégsem működött…A várt becsapódás, és a gyilkos találat viszont váratott magára. Helyette csak egy fekte, lepkére emlékeztető maszk landolt elegánsan a hóba.

Subudai elsőre felbukott a hóban, ahogy hirtelen hátrafordult. Jebe jégkristályai embernél is magasabb jégkarókká váltak, az egyik alig centiméterekre Signora arcától, amit egyik kezével fedett el, így Subudai nem láthatta a teljes arcát. A nő felé nyújtotta a másik kezét, Subudai pedig egyből megértette, hogy mire céloz. Finoman felemelte a maszkot a hóból, és a nőhöz sietve fél térde ereszkedett előtte a maszkot a feléje nyújtva, miközben a szemeit a hóval borította talajra szegezte.
Amikor karcsú ujjak csúsztak az álla alá, és finom, de határozott mozdulattal felemelték a fejét, Subudai engedelmeskedett, tekintete találkozott Signora szürke szemével, amiben mohó érdeklődés csillant. Másik szemét immár ismét maszk takarta. A vörös ajkakon korábban játszó ravasz mosoly helyét, egy elégedett fél-mosoly vette át, ahogy lassan végigmérte a fiút. Most, hogy alkalma volt jobban szemügyre venni Subudai rádöbbent, hogy még életében nem látott ilyen gyönyörű nőt, és az arcán szétterjedő forróság sem a jégszilánkok okozta sebekből fakadt immár.

- Rosalyne! - csattant egy hang a jeges fuvallatban, amikor Signora végül eleresztette, Subudai is a hang irányába fordult. Arlecchino állt az udvar szélén, szobormerev arccal, de Subudai még a közöttük lévő távolság ellenére is látta, hogy a nő szemei szinte lángolnak, és a hangjában sem tudta teljesen elkendőzni az elfojtani kívánt haragot.

- Az Árvaház. Nem. A. Te. Játszótered. - szólalt meg némi szünet után ismét Arlecchino immár jóval összeszedettebb hangon.

- Tudom. A Tiéd. De nem játszani jöttem. - szólalt meg Signora, aki szórakozottan méregette a másik Hírnököt. - Kerestem valamit, de már megtaláltam. - tette hozzá elégedetten, majd még egy utolsó pillantást vetett Subudai-ra, és Jebe-re, aki időközben csatlakozott a fiúhoz. Jebe is szaporán vette a levegőt, sötét haja ziláltan lógott arcába, de szerencsére ettől eltekintve sértetlennek tűnt. - Subu! - motyogta, és arcán aggódó kifejezéssel finoman megérintette a vágást a fiú arcán. Utóbbi épp biztosítani akarta, hogy semmi komoly baja nem esett, de ismét Signora hangját fújta feléjük a felhő.

- Ezt majdnem elfelejtettem. - Ezután a nő mintha finoman ráfújt volna a tenyerére, lehelete apró jeges köd benyomását keltette. Alig pillanatokkal később két halovány kék, csillogó jelenés reppent fel a tenyeréről. Csak, amikor finoman leszálltak a két fiatal elé a hóba, látszott, hogy jégkristályokból kreált pillangók voltak, melyek minden egyes szárnymozdulatnál halovány kék fénnyel derengtek. Az egyikük finom szárnylibegéssel Subudai kinyitott tenyerére szállt. A fiú szerette volna megérinteni, de amint hozzáért a lepke alkotóelemeire esett szét, amelyeket egyből tovafújt a szél, egy ezüstösen csillogó tárgyat hagyva maga után. Egy gyönyörűen kidolgozott, pillangót formázó, ezüst kitűző feküdt a tenyerében. Első ránézésre látszott, hogy mestermunka, amit nagy szakértelemmel készítettek. A szárnyak belseje mélykék zafírral volt fedve, mintha csak a végeláthatatlan óceán egy darabját vájták volna ki, hogy elkészíthessék ezt a borítást. A két szem pedig lángvörös rubintokból készült, kísérteties vörös csillogása vonzotta a tekintetet. Társa felé fordulva látta, hogy amaz ugyanilyen kitűzőt szorongat a markában, s a saját döbbenetét látta tükröződni a lány arcán.

- Mára eleget gyakoroltatok. Térjetek vissza a szobátokba, és pihenjetek. - utasította őket Arlecchino a válla fölött hátratekintve, majd Signora-val az oldalán elhagyta az udvart. A két fiatalnak egyáltalán nem vérzett a szíve az utasítás miatt. Subudai halálosan fáradt volt, mintha a testét kifacsarták volna. Úgy tűnik a látomás biztosította képességek folyamatos, kényszerű használata képes a végletekig elgyengíteni a testet. A jövőben erre oda kell figyelniük Jebe-vel, hogy többet ilyen ne forduljon elő. A két fiatal végül egymást támogatva tért vissza az árvaház épületébe, és tény, hogy nem nagyon kellett őket altatni ezután…

Másnap mindketten levelet kaptak. A levelek tanulsága szerint a kiképzésük lezárult, és attól a naptól La Signora beosztottjai, haladéktalanul készülődjenek tehát össze, utazzanak a levélben megadott címre, és vegyék fel a Hírnöknél a szolgálatot. A levél többször is kihangsúlyozta, hogy a benne foglalt utasításoknak késlekedés nélkül tegyenek eleget, s amúgy is…a levéllel együtt a szállítóeszköz is megérkezett. A sietős sofőr mindössze addig volt hajlandó várni, amíg a páros összecsomagolta csekély mennyiségű ingóságát. Végül jószerivel senkitől sem tudtak rendesen elbúcsúzni az árvaház elhagyása előtt. Még Arlecchino-t sem tudták értesíteni, csak később levél formájában.

Hogy egyszerű volt-e Signora alatt dolgozni. Nem. Egyáltalán nem. Első osztályú diplomata volt; ravasz, rideg, és megfontolt, pótolhatatlan tapasztalatokkal a háta mögött, amelyekre csakis a Tsaritsa szolgálatában töltött évek során tehetett szert. Ugyanakkor szeszélyes természetű, aki nem tűrte a hibákat. Ha valaki csalódást okozott, vagy kihívta a haragját, akkor csakis a legsúlyosabb büntetésre számíthatott. Signora szótárában a kegyelem ismeretlen szónak számított, hacsak nem származott belőle előnye, a gyengeség pedig szitokszó, amit kiejteni sem szabadott a közelében.

A Hírnök vasmarokkal tartotta kézben a dolgokat, és nem kímélte a közvetlen beosztottjait, ha munkáról volt szó. Subudai, és Jebe sokszor hetek szám úton voltak, egyik feladatot kapva a másik után. Ők pedig kérdés nélkül teljesítettek mindent, amit Úrnőjük rájuk bízott. A két fiatal ügynök fájdalom-, vér-, és csontok alkotta lépcsőkön mászott felfelé egy tövises piramison, hogy végül a piramis tetejére jussanak…Signora bizalmába.

Signora nem szavakkal mutatta ki az elégedettségét, hanem inkább gesztusokkal. Subudai, és Jebe szép ruhákban jártak, és annyi pénzük volt, amelyről sose mertek, még csak álmodni sem - még ha nem is igazán volt idejük elkölteni, egy idő után, már találkozókra, megbeszélésekre is elkísérték az Úrnőt, ha nem éppen az akaratát érvényesítették valahol máshol. Az Ő szemükben ez volt a bizalom legvégső jele. Titkokat hallottak s gondoskodtak róla, hogy mások a sírba vigyék azokat. Signora mellett megtanulták kiismerni az embereket, s azt is, hogy miként vezessék meg őket, hogyan vegyék rá őket olyan cselekedetek elkövetésére, melyekre a szerencsétlenek korábban talán gondolni sem mertek. Figyeltek s tanultak, míg szép lassan olyanná nem váltak, mint az Úrnő maga: rideg, számító, embertestű szörnyetegekké, akik számára semmilyen ár nem túl drága, és semmilyen áldozat nem túl nagy, ha azzal a Tsaritsa akaratát tudják érvényesíteni.

Elég volt csak a legutóbbi alkalomra gondolnia pár hónappal ezelőtt, amikor együtt küldték ki őket Jebe-vel. Az ilyen alkalmak immár jó ideje nagyon ritkának számítottak, és csak akkor került sor rájuk, ha a küldetés különösen fontosnak vagy veszélyesnek számított…

Subudai a szoba félhomályában ülve, maszkja mögött szobormerev arccal nézte a székhez kötözött férfit, akinek az arca ismételten elmerült egy vödör vízben. A fogoly hiába vergődött s rángatózott nem volt menekvés, a kötelek nem engedtek. Úgy fél perc után Jebe kihúzta a fejét a vízből. A férfi prüszkölt s öklendezett, ahogy az éltető levegőért kapkodott, de a lány nem engedélyezett 4 lélegzetvételnyi időnél hosszabb „szünetet”, és az arcot nemsokára ismét elnyelte a vödör jéghideg vize. Fél perc után újabb szünet, majd megint ki, aztán megint vissza, megint ki, megint vissza. Az egész nem tartott talán 5 percig sem, amikor Subudai felemelte egyik kezét, mire Jebe elengedte a fogoly fejét, és hátrébblépett. A másik ügynök pedig türelmesen várt, amíg a fogoly végre lélegzetvételhez jutott, és nagyjából magához tért.

- Nevek. Nevek, és helyek. Csak ennyit akarunk tudni. - szólalt meg Subudai, de hangja a maszknak hála eltorzult, reszelős tónussal visszhangzott a szobában. A székhez kötözött férfi vonásai megkeményedtek, és megrázta a fejét. - A többiek! - kezdte fenyegető hangon. - Majd a többiek… - folytatta, de az már nem derült ki, hogy a többiek mit tettek volna. - Végük. - szakította félbe Jebe, akinek a hangja szintén torzítva hangzott a maszkja mögül. - Őket már korábban elrendeztük. - A hír szemlátomást villámcsapásként érte a férfit. A kevés maradék szín is eltűnt az arcából, és kétségbeesetten bámult az asztalon elhelyezett vödör vizébe.

Volt is oka a kétségbeesésre. Több mint 20 fős kísérettel utazott. Mivel Ő az elején ki lett már ütve, nem tudhatta, hogy Subudai, és Jebe gyorsabban végzett a többiekkel, mint azok egyáltalán felfoghatták volna, hogy mi történik. Nem azért küldték ki őket együtt, mert ne tudták volna egyedül is kezelni a helyzetet, hanem, mert Signora nem akart felesleges kockázatot vállalni azzal, hogy valaki esetleg meglép a kíséret tagjai közül.

- N-Nézzék. Van pénzem! Bármit is ígértek maguknak, Én megduplázom! - szólalt meg bizonytalanul, szenvelgő mosolyt erőltetve az ajkaira. - Nekünk is van pénzünk. Kár ezzel próbálkozni. - felelt részvétlen hangon Subudai. - De-Dehát az Ég szerelmére! Családom van! Mi lesz velük, ha velem történik valami? - a kötelek ismét megfeszültek, ahogy a férfi ismét vergődni kezdett. Jebe vetett végett az értelmetlen tusának, amikor a hajánál fogva durván megragadta a fogoly fejét.
- Mi lenne, ha kicsit belefagyasztanám a fejét a vödör vízbe? Az lehet, hogy megoldaná a nyelvét. - szólalt meg leplezetlen kéjjel a hangjában Jebe, ahogy szórakozottan rángatta előre-hátra a férfi fejét.

- Megbeszéltük, hogy nem fagyasztgathatod bele az emberek fejét a vízbe, mert megöli őket! - felelt keményen Subudai, mielőtt ismét a férfihoz fordult volna. - Család? Briliáns. Ha Maga nem csicsereg, majd Ők fognak. - Bár a hangja tárgyilagosnak hangzott, képtelenség volt nem kihallani a rideg fenyegetést, ami benne rejtőzött. Elérte a kívánt hatást. A férfi szemei tágra nyíltak a rettegéstől, és már nyitotta a száját, de Subudai egy kézmozdulattal elnémította.Egy homokórát, és egy harapófogót húzott ki kabátja zsebéből, az utóbbit az asztalra téve, a homokórát pedig finoman meglengetve a férfi óra előtt. - Ezt. - lengtette meg ismét a homokórát. - Úgy hívják, hogy a „Türelmünk”.- Ezzel fejjel lefelé fordította az apró eszközt, és letette az asztalra, ahol a kékre színezett homokszemek engedve a gravitációnak azonnal elkezdtek az óra alsó felébe peregni.

- Elmondom, hogy mi fog most történni. - kezdte nyugodt hangon. - Amikor már a fele lepergett, elkezdem egyenként letépkedni a körmeit - itt felemelte az asztalról a fogót - amikor pedig a „Türelmünk” elfogy, akkor elindulunk begyűjteni az asszonyt, és a kölköket egy „baráti csevegés” céljából. - Ezután, várta, hogy a hallottak eljussanak a férfi elméjébe, és tudatosuljanak is benne. Ennek követése igen egyszerű volt, hisz nem volt más dolga, mint figyelni az arckifejezés változását a foglyon. Amikor úgy érezte, hogy elérte a kívánt hatást, csak akkor szólalt meg újra.

- Eljött az idő, hogy rendezze az „adósságát”. Innentől már csak a Maga döntése, hogy beszél vagy sem.

Végül beszélt. Végül mindig beszélnek. Sokakat nem érdekel, hogy velük mi történik, de a család az más. Ha van, akkor olyan ütőkártya, amit bármikor elő lehet húzni, még akkor is, ha az ember nem szívesen él ezzel az eszközzel. Akinek pedig nincs családja…őket is szóra lehet bírni néhány egyszerű eszközzel, mint például egy fogó vagy egy vízzel telt vödör, és pár egyéb, az idő próbáját kiállt trükkel, és ösztönzéssel. Ha egyszer beszéltek, és elmondták, amit el kellett, akkor utána már úgyis csak annyi dolguk volt, hogy hallgassanak…lehetőleg örökre. A hulláknál jobban pedig senki sem tud hallgatni. Persze még ha minden flottul is ment, voltak gondok, és problémák, amikre még Subudai, és Jebe sem találta a megoldást…

A legnagyobb ilyen problémát, az jelentette, hogy nem minden emberség veszett ki belőlük. Legbelül akadt bennük némi megbánás, valahol mélyen mindig ott lappangott a bűntudat, ami megértette a tetteik valódi súlyát. Ez a megmaradt megbánás, és bűntudat őrizte meg az emberi oldalt, ami éppen most kelt fel az asztaltól, a döbbent diplomata-asszisztensek tekintetével kísérve.

- Neked milyen látomásod van? - kérdezte Mikhail Jebe-t, hogy oldja a beállt kínos csendet. Jebe kedélyesen elmosolyodott, majd a mutatóujja hegyét hozzáérintette a férfi teli poharához, mire a benne lévő Tüzes Víz azonnal tömör jéggé fagyott az asztalnál ülök döbbent pillantásai alatt. - Ilyen. - közölte kurtán a lány, majd faképnél hagyta a társaságot. Gyors bocsánatkérés, és búcsú után Subudai is csatlakozott hozzá. Ennyi év után már nem is fáradt azzal, hogy elővegye Jebe-t. A lány imádta a gyerekeket, és az állatokat, de ezentúl a többi emberi lény túlnyomó részével való szocializálási hajlama, és készsége valahol a nulla környékén rugózott.

Nem sokkal később már Signora lakosztályának ajtaja előtt álltak. - Sok sikert. - búcsúzott Jebe, meglepett kifejezést csempészve ezzel Subudai arcára. - Te nem jössz? - kérdezte, de a lány csak a fejét rázta. - Veled akart beszélni. - felelt egy sóhajjal. Subudai könnyen észrevette, hogy maga alatt van. Az okát is tudta. Úgy volt, hogy amikor mindketten visszatérnek a küldetéseikről, akkor együtt elindulnak városnézésre. Viszont, ha Subudai-nak ismét küldetésre kell indulnia, akkor az akár hetekig is eltarthat a feladattól függően. Mire végez, talán már tovább kell állniuk Mondstadt-ból. Subudai gyengéden megragadta a lány kezét, amikor az indulni készült. - Sietek vissza! Találtam egy egész hangulatos étteremet! Ha visszaértem, együtt menjünk el oda! - Jebe az első döbbenet után végül elmosolyodott, ezúttal őszintén. - Rendben. - megszorította a fiú kezét, mielőtt elengedte, majd az ajtó felé bólintott a fejével. - Ne várasd meg az Úrnőt. És légy óvatos! - ezután a lányt elnyelte a sötét folyosó.

Már az első kopogtatásra beinvitálták. Subudai belépett a pazarul beépített lakosztályba. Akármerre is nézett volna, mindenhonnan a luxus jelei, és kellékei néztek volna vissza rá. Nem mintha nézelődni jött volna. Szemei megtalálták a dolgozóasztal mögött ülő nőt, aki szemlátomást éppen átfutott néhány iratot, majd azokból feltekintve kisöpört egy platinaszőke hajtincset az arcából. Subudai lesütötte a szemét, és főt hajtott, miközben érezte, hogy enyhe pír szökik az arcába. - Hívattál Úrnőm. - szólította meg a Nyolcadik Hírnököt.

Signora elégedetten elmosolyodott, ahogy a fiúra esett a tekintete. - Ez nem tűr halasztást. Viszont nem is bíznám másra, ezért hívattalak. - szólalt meg, majd egy összetekert papírtekercset nyújtott Subudai felé, ami fekete-vörös szalaggal volt átkötve, középen vörös viaszpecséttel lezárva. Ahogy a fiú átvette a nőtől a levelet, azonnal ráismert a viaszba nyomott szimbólumra.

- Damselette… - suttogta döbbenten. - Egy apró, de nagyon fontos szívesség. - bólintott Signora miközben felállt az asztaltól, és Subudai-hoz sétált. Ujjaival felfelé irányította a fiú fejét, ahogy évekkel ezelőtt az első találkozásukkor is tette, és ismét találkozott a tekintetük. - Még sosem okoztál csalódást Subudai. Kérlek, tartsd meg ezt a jó szokásodat. - Ujjai végigsimítottak a fiú állán, majd a Hírnök visszatért az asztalához, és ismételten helyet foglalt. - A levélben minden benne van, amit tudnod kell. Senki más kezébe nem kerülhet, úgyhogy ha elolvastad tudod, mit kell tenned vele. Most pedig menj! - utasította az ügynököt. Subudai bólintott, és az ajtóhoz lépett.

- Nemsokára jó hírekkel térek vissza! - szólalt meg végül, miközben kinyitotta az ajtót. Signora bólintott szavai hallatán. - Tudom. Ezért Téged küldelek. - felelte elégedett mosollyal a nő, majd halkan becsukódott az ajtó Subudai mögött. Pár pillanat múlva olyan volt, mintha sose járt volna ott. Ismét eljött az ideje, hogy valaki törlesze az „adósságát” vagy így, vagy úgy…

Képességek:
Fegyveres, és fegyvertelen közelharc: Subudai jól képzett Fatui ügynök, aki az egész eddigi életét arra tette fel, hogy még erősebb legyen; elég erős ahhoz, hogy végül egy napon Hírnök válhasson belőle. Fiatalkorától oktatták mind a fegyveres, mind a fegyvertelen közelharc technikáira, és metódusaira. Legjobban a Fatui Ügynökök jellegzetes fegyverével, az Ügynök Pengével bánik, amelyekből kettőt hord magánál. Látomása is az egyik Pengébe lett beépítve. Ennek az apró módosításnak hála a látomását is könnyebben képes egy harcban használni, mert képes a tőrei pengéibe elektromosságot vezetni. A pengék élei ilyenkor mindig lilás fénnyel izzanak. Érdemes megjegyezni, hogy cserébe a közelharcban való jártasságért, Subudai beáldozta a távolsági fegyverek használatához szükséges tudás, és tapasztalat elsajátítását. Íjakkal, katalizátorokkal vagy a Fatui saját távolsági fegyvereivel egyáltalán nem tud bánni.

Mist: Rövid időre képes elektromos ködre emlékeztető alakot felvenni, és így kisebb távolságokat megtenni. Jellemzően ezt a képességet nem utazásra, hanem harsban használja könnyebb, meglepetésszerű helyváltoztatás érdekében. A Mist képesség folyamatos használata viszont fizikailag kimerítő, és nagy gyakorlat kell hozzá. Minél gyakrabban használja, annál jobban kimeríti, és ha óvatlanul bánik vele, akkor teljesen felemészti az erőtartalékait, míg végül sem támadni, sem védekezni, de még mozdulni sem tud. Ennél fogva bármilyen elhúzódó harc komoly hátrányba tudja szorítani, és igyekszik csak akkor folyamodni a Mist képességhez, ha úgy érzi, hogy a támadást biztosan siker koronázza, vagy hogyha másképp nem tud kitérni egy Őt érő támadás elől.

Portyázás: Az ügynökök egyik alaptechnikája. Subuda a látomását használva, három electro pengét idéz meg, amik sebesen rotálnak körülötte, olyan méteres körben. A Portyázás meglehetősen niche felhasználású módszer. Subudai általában két esetben folyamodik ehhez a megoldáshoz. Ha egyszerre több ellenféllel kell küzdenie közelharc során, akik túlságosan tapasztalatlanok, vagy képzetlenek a pengék elkerüléséhez, vagy pedig a szűk harctér ezt nem teszi számukra lehetővé. A másik eset, ha Jebe is a közelben van, és ily módon könnyebben tudják kombinálni a támadásaikat, hasznot húzva a szupravezetés névre hallgató elementális reakcióból. A Portyázás a megfelelő kezekben, és jókor alkalmazva veszedelmes támadás, de nehéz megtanulni a helyes használatát, ha pedig nem megfelelően van alkalmazva, akkor a használójára sem kevésbé veszélyes, mint annak ellenségeire.

Jebe Snezhevna a Fatui egy másik ügynöke, és Subudai legközelebbi barátja, és bajtársa. Együtt nevelkedtek a Szív házában, és most együtt dolgoznak La Signora alatt. A Fatui-n belül a többség Frost Nova néven ismeri, mely Cryo látomására vezethető vissza. Subudai-hoz hasonlóan Jebe is jól képzett harcos, aki személyesen Signora-tól kapja utasításait, és felé tartozik elszámolással.

Külső leírás: Jebe egy gyönyörű fiatal nő, akit vonzó külseje miatt szokott nemkívánatos figyelem övezni a Fatui-n belül s azon kívül is esetenként. Világos szinte sápadt bőre van, arányos testalkata, és szép arca, hosszú, szénfekete hajzuhataggal, ami nagyjából a derekáig ér. Szemei mandulavágásúak, színűk az olvadt aranyéra emlékeztet, amikor viszont a látomását használja, akkor kobaltkék színben izzanak az íriszei. Munkája során egy leginkább a Cicin mágusokéhoz hasonló fekete-kék egyenruhát visel, de maszkja a Fatui Ügynökökével egyezik meg. Látomását Subudai-hoz hasonlóan egyik tőrébe építették be, és akárcsak a fiú, úgy a harcban s munkája során Ő is két darab Fatui Pengét használ. Munkán kívül kedveli a csinos, nőies ruhákat, ad a megjelenésére.

Jelleme: Jebe hirtelenharagú, viszonylag kevés toleranciával mások irányába. Mivel könnyebben elveszíti türelmét, ezért jellemzően gyorsabban is folyamodik erőszakos eszközökhöz a megfontoltabb Subudai-hoz képest. Ugyanakkor társához hasonlóan nem szívesen okoz a szükségesnél több szenvedést, viszont az általa „szükségesnek” megítélt mennyiségű fájdalomnak gondolkodás nélkül aláveti áldozatait. Visszahúzódó természetű, nehezen nyílik meg mások felé vagy mutatja ki érzelmeit, de megbízható, és maradéktalanul hűséges a Fatui-hoz, és társaihoz is. Érdekes adalék, hogy jól kijön a gyerekekkel, és az állatokkal egyaránt. Subudaihoz hasonlóan az Ő álma is az, hogy egy nap a Hírnökök közé tartozzon, vagy ha ez nem sikerül, akkor „visszavonulása” után vagy a Szív Házába szeretne visszatérni, vagy saját árvaházat nyitna. Jebe is mutat érdeklődést Teyvat egyéb kultúrái iránt, de Ő főleg a mindennapi élet különböző vonzatainak irányába szokta bővíteni ismereteit. A munka során ő is könnyedén el tudja rejteni valódi személyiségét, amíg az szükséges.

Előtörténet: Subudai-hoz hasonlóan, Jebe korai életét is homály fedi. Hivatalos iratai hiányosak, akárcsak az emlékei. Annyi bizonyos csak, hogy Lux néven született, a Jebe nevet később kapta a Szív Házában. A pletykák szerint szülei „kiugrott” Fatui tagok voltak, akik rejtélyes módon köddé váltak, így került Jebe az árvaház gondozásába, nagyjából egy időben Subudai-al. A két gyerek gyorsan összebarátkozott, kapcsolatuk pedig csak egyre erősödött az évek múlásával. Nagyjából ugyanazt az életutat járták be, és jelenleg is közösen tevékenykednek, pontosabban ugyanannak a személynek.

Képességek: Akárcsak Subudai, úgy Jebe is magasan képzett Fatui ügynök, több éves tapasztalattal a háta mögött. A fiúhoz hasonlóan Ő is kimondottan fegyveres- vagy pusztakezes közelharcra specializálódott. A harcmodoruk leginkább abban tér el, ahogy a látomásaikat használják egy-egy konfrontáció közben. Bár Jebe is előszeretettel használja a Mist képességet, de jellemzően a távolsági-, egy adott területre kiterjedő típusú támadásokra támaszkodik a harcban. Jebe egyik legveszedelmesebb támadása a Portyázás, ugyanis Ő nem csak vízszintesen rotáló cryo pengéket tud megidézni hanem, függőlegesen rotálókat is, amiket aztán jeges töviskerékként tud ellenségei irányába küldeni. Amíg a látomását tartalmazó tőrt tartja az egyik kezében, addig a másikkal képes kisebb jégtöviseket kilőni ellenfelére, vagy három-négy jégdárdát megidézni, és a levegőből azokkal támadni. Támadásai sok ihletett vettek La Signora támadásaiból, aki cryo delúziót használ. Ha együtt harcolnak Subudai-val, akkor látomásaikat alapul vevő támadásaik elementális reakcióira támaszkodva kombinálják támadó mozdulataikat pusztító végeredménnyel.

#s://i~imgur~com/yLBxzE9~jpg

#s://w0~peakpx~com/wallpaper/513/192/HD-wallpaper-anime-anime-girls-digital-art-artwork-2d-portrait-display-vertical-jun-artist-fate-series-tamamo-no-mae-fate-grand-order-animal-ears-tail-fox-girl-japanese-clothes-kneeling~jpg

#s://i~imgur~com/yLBxzE9~jpg

#s://i~pinimg~com/736x/e5/55/51/e5555140e9e0b3d17b30128991b7f05a~jpg

#s://i~imgur~com/yLBxzE9~jpg