Swellingmore

Lucy:

Lucy egészen megsajnálja Florence-t mikor meglátja az arcán átfutó érzelmhullámot. - A hercegnő pont az előbb bizonyította mennyire nem ostoba és azért az ő kis vészjelentése után gyanúsan hamar bejelentett utazás valódi mibenléte talán azért egy józanabb idiótának is logikus lett volna. - Ez persze nem jelenti hogy akár egy kicsit is jobban kedvelné. Egyszerűen csak nincs fából. Akkor sem ha egy pillanattal korábban még azon gondolkodott milyen módon tudná kicsit kihasználni az ismeretségüket…

Azért ösztönösen kicsit közelebb lép a másik lányhoz. Majd, egy hirtelen ötlettől vezérelve finoman megragadja Flo karját és magához húzza, el a morcos vén jégcsap elől.

A báró fagyos tekintetére meg sem rezzen. Akkor sem ha a kis akciójára még többet kap belőle. Tényleg ennyire olyannak nézett volna ki, mint akin az ilyenek használnak?
Lehet mégis rá kéne hajtania kicsikét a férfi fiára indulás előtt… Csak úgy annyira, hogy a zsémbes vénembernél beinduljon esetleg a kopaszodás csodálatos folyamata.
Úgyis egészen régen találkozott helyes fiúval, a beszédről meg már ne is tegyünk említést.

A Mr. Shiller és a fiatal hölgy között készülő jelenetet minden célzás nélkül is hangy nélkül figyeli. Tudja mi következik, az így azt is mi a teendő. Nem először lát ilyet végülis.
Ha az ember kellő gyakorisággal volt jelen kellően magas rangban elhelyezkedő emberekkel teli eseményeken, előbb vagy utóbb szem és fültanújává vált kisebb nagyobb… előadásoknak. És ő ezeket mennyire imádta! Ilyenkor mindenre érdemes volt odafigyelni. Minden szó, hangsúly, pillantás, apró mozdulat fontos lehet és fontos is. A könyvek szerint legalább is.


Lawrence:

A hercegnő tekintete majdnem belefagyasztotta a szót még mielőtt elkezdhette, volna. Még eddig egyik diákja sem nézett így rá, a saját húga is csak szökőévente egyszer, azt is csak azért mert az arckifejezéseket gyakorolta éppen.

Mikor az esemény díszvendége lát- és hallványosan megjelenik a többiek körében, mindenkivel együtt Law is odafordul. Mr. Shiller lefagyását követően elfogja egy kellemetlen érzés. Húga felé tekint és amint meglátja a lány élénken csillogó szemeit tudja, AZ következik.
Ezért nem szeretett ő ilyen helyeken megjelenni!

Tiff

Merlin válaszol a nő kérdéseire, amitől elszégyellem magam. Hát persze. Tudnom kellett volna… De talán mentségemre lehet, hogy nem vagyok annyira benne ezekben a dolgokban na meg rengeteget dolgozok… A kard felizzása mondjuk aggaszt, de mivel magam részéről tehetetlen vagyok, csak annyit tudok tenni, hogy megbízok Merlinben.

A kalap csodálatos. Mérsékelten katasztrofális. Örülök, hogy végre letudtam ezt a kört. Még mindig nem tudom, mi volt az értelme, de kezd egyre kevésbé érdekelni. Mivel van jobb dolog is, amitől megint megbánom, hogy reggel vonatra szálltunk. Ezt nem hiszem el. Ezt nem. Nem teheti. Kikérem magamnak! Más országból származunk, mi itt vendégek vagyunk. Nem utasítgathat minket semmire. Kész, én haza megyek. Legalábbis… legszívesebben ezt tenném. Mivel drága kedves fiamat nem fogom tudni hazacibálni, kénytelen leszek maradni. Vajon, ha már kirepült volna, akkor sem tudnám itt hagyni? Nem, nem tudnám… Rohadt anyai dolgok…

Már épp felszólalnék, mikor…

Richi ráeszmélt, hogy nem madarakkal suttogó konferencián van és feltűnt neki Penelope. Én esküszöm, mindjárt falat kezdek kaparni. Mint valami rossz színdarab… Komolyan. Nem tudom, mi volt köztük… Valami románc féle azt hiszem… De nem is érdekel… Jelentőségteljesen Mollyra nézek. Amennyire tudom, ő áll közel ehhez a két szerencsétlenhez. A tekintetemmel üzenem, hogy csináljon valamit…

Molly
Csendben figyelte az eseményeket. A kalap átadásra került, de a dolog csak ennyi volt. Ezután jött a királynő bejelentése. Nem igazán tetszett neki. Valahol igen, hisz szeretne világot látni, élvezné az egyéb országok technológiáinak megismerését… De ez a mód nem tetszett neki. ~ Miért minket bíz meg Őfelsége? Egyáltalán… tehet ilyet? Hisz mi közvetlenül Richi alá tartozunk… Mi ez az egész? Tényleg ilyen… szinte ártatlan az egész, vagy valami sötétebb dologba keveredünk…? ~ Örült mondjuk annak, hogy így nem szakadnak el Pennyvel, de… Azzal is tisztában volt, hogy ennek akkor örülhet igazán, ha valóban egy gépen fognak utazni. ~ Addig túl sok lehetősége van kilógni… ~

Nemsokára aztán megtörtént, aminek végre meg kellett történnie. Richi ott hagyta a madarakat és végre észrevette Pennyt. Mind ketten csak ott álltak, lefagyva. Molly örült nekik, örült, hogy ezek szerint… megmaradt közöttük a vonzalom, de… ugyanakkor volt benne némi keserűség. Még úgy is, hogy ismeri Pennyt és tudja milyen. Arcára nem ül ki semmi. Merengéséből egy ijesztő érzés hozza vissza. Mintha valaki meredne rá. Hamar megtalálja Tiff tekintetét. ~ Oké, oké, tudom, tudom, kezdjek velük valamit… De mit? A királynő árgus szemekkel figyel, hogy ne avatkozzon senki közbe. ~
Pascalnak feltűnt Penny tekintete az irányukba. a „válasza” egy finoman széttárt szárnypár volt, amolyan… „Mit vársz?” kérdéssel.

Molly sóhajtott. ~ Rendben, leszek boxzsák… de hogy ezért rohadtul sokkal jönnek, az biztos… ~
- Felség! Mesélne még erről a küldetésről? Ők is beszédesebbek lesznek, ha a csapatmunkáról lesz szó…

Ez az egyetlen reflektorfény, amit nem élvezek. Aprókat tikkel a szemem a kíváncsi rajongótábor figyelő tekintetétől és mikor a királynő csendre inti a megmentőmet, akkor bevallom, egy kicsit mérges is leszek. A tekintetem végig Pennyn marad, szinte egyszerre szólalunk meg a lánnyal.
- Ők nem mennek semmilyen küldetésre!
Hangzik el egyidőben szájából ugyanaz, mint az enyémből:
- Nem megyünk semmilyen küldetésre.
Bevallom, nincs ínyemre, hogy utasítgatnak és rendkívül kellemetlenül indult a találkozás. Pennynek és az enyémeknek feltűnhet a "lányos" zavar a viselkedésemben, de a többieknek aligha.
- Adelin, Molly, bekapcsolva maradt a TITKOS TALÁLMÁNY a léghajón. Kéne a segítségetek.
Felelem, jól megnyomva az utolsó mondatot, tudják, hogy ez mit jelent. Elhúzunk. Ahogy kimondtam, meghajolok.
- Hölgyeim és uraim, örültem. Mindjárt visszatérek.
Azzal gyorsított léptekkel megindulok a léghajó felé. Molly már nagyon sokszor látta ezt a viselkedésemet, mindig így slisszoltam el helyekről ahová aztán vagy nagyon ritkán, vagy soha nem tértem vissza, így könnyedén leeshet neki a tantusz, hogy most is ez a terv. A hajóra érve egyenesen a pilótafülkébe veszem az irányt, de előtte a kedvenc Whiskeym kezdem keresni a fiókban, ha megtalálom a fogammal kihúzom a dugót, jó mélyen meghúzom az italt és indítom a léghajó rendszereit. Ha itt nem állít meg Molly vagy Lin, esetleg valami csoda folytán Penny (másra e három személyen kívül úgysem hallgatnék) akkor el is indulok vele.

Türelmesen végig hallgattam a lényt és Doriant aki eddig folyamatosan fordította nekem a párbeszédünket, érdemes is lesz később ezt lejegyzetelnem. Úgy ítéltem elég megbízhatónak tűnik, ahhoz hogy bemutatkozzak neki rendesen és Doriant, de egyenlőre
maradjunk is csak ennyivel.
—Örömmel segítünk! Had mutatkozzak be, a nevem Muriel Amberhide, fizikus és alkimista jelenleg csak egy eltévedt vándor és ő itt mellettem Dorian. Már hosszú ideje az útitársam és a legjobb barátom, mellékesen egy fantasztikus muzsikus.
—apró barátomhoz fordulva mondom oda kacsintva— Téged hogy hívnak? És ha nem esik fáradságra, út közben kérdeznék pár dolgot az erdővel kapcsolatban és a lakóiról. Természetesen tudományos célzatra.—
 
Kétségtelen, hogy ilyen szituációkban értékelem igazán a szerencsémet, hogy itt van nekem Dorian, ő viszont egyre kevésbé ahogy meghallotta ezeket a szavakat.
Nélküle viszont itt lennék napestig és sok időt pazarolnék azzal, hogy megtanítom az útvezetőnket jelbeszédre vagy kép képírásra. Ezek után Dorian mindenkép kiérdemel egy új pánsípot és akár a fülemet lemuzsikálhatja bosszúként. 
Várakozás alatt már listázom is a fejemben mi mindent kérdeznék.
Például miért nem működnek itt az iránytűk és a csillagkép navigáció, vannak-e gyógynövények és mérgezőek, esetleg agresszív erdei lények.
Lényegesebb infókat is megkell tudnunk, pontosan ki vagy miféle kis “mitugrászról” van itt szó. Továbbá, hogy mióta jelent meg és hogyan befolyásolja az erdő lakóit, milyen károkat okozott eddig?
 A lehetőleg legfelkészűltebben kell oda érjünk.
Nem akarok úgy járni mint amikor a fejembe vettem ezt az életre szóló bolyongást.
Remélem, hogy ha kiderült melyik oldalán vagyunk ennek az erdőnek
akkor készíthetnék egy térképet, na de persze az erdei lények megkérdezésével előbb, ha viszont ellenzik akkor ezt a titkot is a sírba kell vinnem, de nem kockáztathatom, hogy kárba vesszen az esélyem.
Ennyi idő után még egyszer nem…

Penny arcán színtiszta kétségbeesés tükröződik, mikor egyetlen mentőöve is elhajította a kötelet, hogy ússzon ki a vadul hullámzó viharos óceánból egyedül kezek és lábak nélkül. Molly hangjára egyből odafordul, majd Richivel egyszerre csattan fel, miközben előrébb lép egyet.
- Nem megyünk semmilyen küldetésre.
- Nem mennek semmilyen küldetésre! - ezután azért Richivel ellentétben ő azonnal meghunyászkodik. Hátrébb lép, s fejét enyhén meghajtja.
- Elnézést felség... - motyogja a bajsza alatt.
Penny annyira el van foglalva, hogy nem tűnik fel neki Richi "lányos zavara", így megütköződik azon, amit a férfi mond. Hisz tudja jól, hogy nem fog visszajönni. És rosszul esik neki. Nagyon rosszul. Azonban nem hagyja, hogy ez a szívfájdalom kiüljön az arcára. Felveszi szokásos mogorva pókerarcát, egyedül a szemében csillan meg sértettség és némi düh. Penny felszegi az állát, majd Richi távozása után megszólal.
- Hálásan köszönöm a vacsorainvitálást Felség, de nem vagyok éhes. Engedelmével visszatérnék a lakószobámba, hogy összekészülhessek, és időben aludni térhessek, hogy a mentőakció során a maximumot nyújthassam - Penny ezután enyhén meghajol, majd oly hirtelen fordul meg, hogy szinte hallani az ostorcsapás szerű hangot, amit a haja kelt.
Nagyon fáj neki Richi viselkedése. De kezdi megérteni, miért küldte el őt a férfi. Csak púp volt a hátán. De akkor miért nem mondta meg neki rögtön? Miért vette fel?
Szánalomból...
Oh, hát persze... Még mindig azt hiszi, hogy az ő hibája, hogy Penny elvesztette a karját. Igen, valószínűleg ez az oka. Penny erre csak még dühösebb lesz. Összeszorítja az állkapcsait, és lenyeli a gombócot a torkából.
Egy férfiért sem éri meg könnyet hullajtani.
Minden férfi megbízhatatlan és egy barom.
De a legbarmabb mind közül: Richard Shiller!

Merlin megvizsgálja a kardomat. A szavaiból ítélve először úgy tűnik nekem, mintha nem tudná hova tenni a kard erejét. Nem maradtak fel mágikus erejű ereklyék? Akkor ez micsoda nálam? Persze konkrétabb magyarázata nincs, ahogy a sárkányokra és az én külsőmre sem. Lehet, fel kéne adnom a keresést, különben sem átokként tekintek rá, furcsa módon inkább áldásként, a kard meg egy olyan fegyver, ami régen is kapóra jött, most sem csalódnék benne, ha használnom kéne. Az azonban aggaszt, mikor a fegyverhez nyúl a mágus, szinte kivonja a hüvelyéből. Nyugalmi állapotban nem izzik, nem kap tűzre, de ha kihúzzák, magától lángra lobban, és nem tudom, mit csinálok, ha ebből tűz lesz.
– Ez...lehet, hogy nem jó ötlet – szisszenek fel, félve, hogy megpörköli az oldalamat a penge, de a páncél talán megóv, hacsak nem okoz tüzet a kis mozdulat. Szerencsére vagy nem, jön egy fickó, akinek talán valami figyelemhiánya van vagy nem is tudom, de bemutatkozik, méghozzá jó hangosan, mintha ez annyira érdekes lenne.
– Richard Schiller – ismétlem meg a nevet, halkan, nehogy magamra vonjam a figyelmét. Az ilyen férfiak szoktak olyan helyekre nyúlkálni, ahová nem illene, még ha nem is ismerik a nőt – gondolom én, de persze nem ismerem. Az viszont biztos, hogy jókora figyelmet von magára. Félve megkérdezem:
– Ki ez a fickó amúgy? – tekintek a beszélgetőpartnereimre. – Úgy értem, valaki fontos lenne vagy mire fel ez a felhajtás? Egyáltalán mi az, hogy visszatért? – remélem, nem hallja. Kínos lenne, és ha elpirulok, az az én hófehér arcomon túlzottan is látszik, és az meg végképp nem kell, hogy félreértse. Mindenesetre piszkosul kínos a jelenet, hát még annak a hölgynek, akit esetleg az ujjai köré font – biztos, hogy van neki valakije, egy ilyen kiállású fickóról el nem tudnám képzelni, hogy facér. Lehet egy nap majd hálás leszek neki, hogy a kis műsorának köszönhetően Merlin nem okozott balesetet vagy tüzet azzal, hogy kivonta a kardomat a helyéről, mert az úriember jelenetet rendezett éppen vagy minek is nevezzem, de még egyszer nem árt emlékeztetnem a varázslót.
– Elég veszélyes a lángja. Talán más körülmények között kellene megvizsgálnunk. Ha kivonom a hüvelyéből lángra lobban. Az én kezemet a tűz nem égeti, de nem tudom, hogy máshol okoz-e kárt, vagy hogy ha más hozzáér, mi történik – mondom aztán Merlinnek, nehogy a kíváncsisága veszélybe sodorjon minket. Látom, sőt hallom aztán, hogy egy hölgyemény teljesen kiborul. Üvölti, hogy nem megyünk küldetésre. Nem tudom, ehhez az én feladatomnak van-e közé, de most már sejtem, kihez lehet köze az úriembernek. Nőként engem is zavarna, ha az uram bolondot csinálna mindenki előtt, de lehet, nem erről van szó, hanem valami egészen másról.
- Ez miről beszél? - kérdeztem aztán, a kelleténél hangosabban. - Hogyhogy nem megy küldetésre? - szinte már nevetnem kell, bár inkább keserűségemben, mintsem másként. 

Tiff

Hát… Molly megpróbálta… Aztán káosz. Arcomat a kezembe temetem. Édesjóéletmiért? Miért büntetnek engem? Én ezt nem akarom.
- Merlin, nem tudom, meddig fogom én ezt bírni… - morgom oda a fiamnak.
Richi elmenekül, Molly utána siet. Penelope a másik irányba indul, Pascal már a vállán. Kelletlenül sóhajtok. Nem ismerem, nincs hozzá tulajdonképpen közöm, de… Nem akarom, hogy ennél jobban megkeserítsék az itt létem. Hirtelen ötlettől vezérelve Penelope után megyek és elkapom az ép karját. A kesztyűm rajtam van, aminek képessége, hogy tudok manipulálni... Szóval némiképp bevetem, hogy arra ösztönözzem, hogy várjon.
- Figyelj! Nem ismerjük egymást, de…
Ekkor a galamb közbevág és hevesen mutogatni meg berregni kezd. Aztán megáll és várja a válaszom. Tudom, hogy Molly érti, de én nem. Kelletlenül sóhajtok. A mellettem repkedő Nastyahoz fordulok.
- Mit mondott a galamb?
A galamb erre megköszörüli a torkát.
- Bocsánat, Pascal… - forgatom a szemem.
- Azt mondja, hogy majd ő elintézi, jobban ismeri és hagyjuk őket magukra…
Szóval ő is beszél galambul… Tőlem ezt Richard nem várta el, mikor felkeresett… Lehet a sárkányból következtetett arra, hogy madárul is tudok? Vagyis mókusul az ő esetében…
- Rövid leszek, ne aggódj. Utána lelkizhettek, bár nem tudom, te hogyan tudsz…!
Pascal erre hevesebben kezd mutogatni meg berregni. Már majdnem megijedek.
- Én, mint a SI Elektronikáért felelős vezérigazgatóasszonyának helyettese elvárom a hasonló bánásmódot és hogy ne kételkedj abban, ami az én területem. – fordítja Nastya.
El se hiszem, hogy egy galambbal veszekszem. Nastya meg ismer ilyen szavakat?
- Ha nem hisztiznél, már rég befejeztem volna. Szóval…
Itt megint közbe avatkozna, de intek, hogy nyughasson.
- Penelope, nem tudom, mi van köztetek. Őszintén, nem is érdekel. De rohadtul nem a melodrámázás és elviharzás oldja meg, hanem a kommunikáció… Richard egy barom. Tudjuk. De furamód… néha tud ember lenni és ő sem tud minden helyzetet kezelni. Molly mindjárt visszahozza. Ha ő nem, Nastya tűzköpésével kergetem vissza… Vagy téged vonszollak oda… Tisztázzátok, hogy mi van, mindenkinek jobb lesz. Vagy bújkálnál előle innentől? Egyáltalán nem hagyjátok egymást hidegen. Ha nekem is feltűnik, akkor így van… Csak szerencsétlenek vagytok és nem nyitjátok ki a szátokat. Még jó, hogy vannak barátaitok, akik segítenek… - utalok Mollyékra - Ennyi voltam. – vetem oda a madárnak.
Ha Penelope nem szól utánam, visszamegyünk Merlinékhez.

Pascal ott van Penny vállán. Finoman megsimogatja és kérdőn néz rá. Nem akarta beismerni, de a sárkány mester nem mondott rosszat… Arra mutat, amerre Richiék mentek, egyik szárnyával a másik szárnyára mutat, mintha az időt, várakozást jelezné, majd bólogat. Mindezzel azt üzenve: „Várjunk egy kicsit…”
Még hozzámutogat, aminek jelentése valami ilyesmi: „De ha nem akarsz, itt maradok melletted… Mesélj, ha szeretnél…”

Kicsit ledöbbent a dolog, hogy nem ismerem a nagy feltalálót, mármint ami Schiller urat illeti. Ahogy kiveszem Merlin szavaiból, inkább tűnik egy egoista svindlernek, mintsem lángelmének.
– Bocsássák meg tudatlanságomat! – mondom. – Sajnos a harcmezők az én szakterületem, bár ha ez a fickó ilyen híres, akkor lefogadom, hogy köze van a tiszti revolveremhez is – teszem hozzá aztán. Persze nem akarok senkit megbántani, de csak kikívánkozik belőlem egy megjegyzés.
– Ez polgármester?! – utálom a politikusokat, a szüleim is azok voltak, nem véletlen szakadtam el tőlük. – Na, és polgármester meg gazdag ficsúr létére ez a Richard mindig jelenetet rendez? Gondolom, az a fajta, aki jó alaposan a nők szoknyája alá néz – teszem hozzá aztán kissé kényelmetlenül. Az én szakmámat tekintve szinte fölösleges volt tudnunk, ki gyártotta a fegyvereinket, nekünk csak használni kellett azt, a fizikai erőnkkel együtt. Lehet, hogy híres és gazdag meg nagy feltaláló vagy csak ügyes tolvaj, ahogy Merlin leírta, de kellemetlen érzéseket kelt bennem ez a Schiller fickó. Persze nem mindenki találja vonzónak az én külsőmet, és remélem, közéjük tartozik, mert egy ilyennek nem nyitom a lábaimat, akkor talán már inkább a mocskos, kőbunkó katonák. Valamiért a gazdag feltaláló, polgármester úr egy csöppet taszító jelenségnek tűnik, bár lehet csak a jelenet miatt, ami az imént lejátszódott.
Az viszont jobban aggaszt, hogy a mágusnak csak még inkább felkeltettem a figyelmét a kardom kapcsán.
– Elhiszem, hogy izgalmas, de nem akarom, hogy bárki megsérüljön, beleértve téged is – vetem oda aztán a fiatal fiúhoz, még mindig tartva attól, hogy baleset lesz a vége, ha csak úgy húzogatja a kardomat. A további kérdéseimre aztán ismét választ kapok, de ezek bennem csak újabb kérdéseket vet fel.
– Akarod azt az utat? Hogyhogy? Hová készülnek ilyen sokan? – kicsit faggatózom, mert van egy olyan érzésem, hogy oda rendelnek majd, ahová őket, de persze a boszorkánytól nem kaptam meg a válaszokat. Azt se tudom már, hol bujkál. Utána akár megkapom a válaszaim, akár nem, folytatom:
– Na, de pontosan ki ez a leányzó, aki csak úgy fogja és lemondja a nagy bevetését? – kérdezem, hisz katonaként ez számora elég furcsa dolog. – Sejtem, hogy valami nagy gubanc lehet a dologban, de gondolom, nem az a katona fajta. Minket főbe lőnek, ha ilyet mondunk, és nekem is meg kell büntetni a parancsokat megtagadó beosztottjaimat általában – jegyzem meg szinte pszichopata vigyorral az arcomon, amennyire csak pszichopata lehet egy sárkánylány sárkányszerű vigyora, de persze ez az igazság. Nálunk nagyon nem szeretik a parancsmegtagadást, bár előfordulhat, hogy a vezetőség jó kedvében van – nálam nem fordult elő még, mármint, hogy jó kedvemben legyek, ha ilyesmiről van szó. Persze nem én vagyok a királynő, majd ő eldönti, mi legyen. Gondolom, jól ismerik egymást azzal a lánnyal. Megpróbálok diszkréten mindenkiről annyi információt gyűjteni, amennyi szükséges, bár remélem, nem haragítok magamra senkit, hisz még mindig idegen ez a helyzet számomra, bár az én angyalszerű testemben élő kisördög egy picit azért örül, hogy végre valami érdekes is történt ezen az uncsi lakodalmon.
– Bevallom, nem számítottam perpatvarra, bár gondolhattam volna, hogy sok a fontos ember errefelé. Nem is értem, mit keresek itt pontosan – vonom meg aztán a vállam. Kis „embernek” tűnök az ilyen Richard Schillerek mellett, bár valamiért kellettem ide, csak ezt vehetem biztosra, mást aligha. Mindenesetre kíváncsian várom, hátha a fiú tud még egyet s mást.

Penelope lendületes léptekkel kisuhan az ajtón, mikor Pascal sikeresen landol a vállán. Oda sem figyel a madárra. Nem érdekli a békítő szöveg, nem érdekli semmi. Richard Balfasz Shiller bekaphatja a báró méretes péniszét, amennyire őt érdekli a dolog. Nem veszi észre, de dühében enyhén trappol is. Folyamatosan hergeli magát, ahogy újra és újra lejátssza lelki szemei előtt az előbbi jelenetet.
Az az idióta!
Barom!
Seggfej!
El sem hiszem, hogy ez a balfasz hiányzott nekem ennyire!
Hogy lehettem ennyire ostoba?
Az összes férfi ilyen!
Mind ilyen!
Ő sem kivétel!
Olyan naiv voltam, hogy azt hittem, hogy más...!
Hogyan szere...
Gondolatmenetét egy a karjára kulcsolódó kéz szakítja meg, illetve az erős, leküzdhetetlen késztetés a megállásra.
- mi a...?! - csúszik ki a száján. A nagy elmélkedésében és dühös suhanásában nem is veszi észre, hogy könnyek szöktek időközben a szemeibe. Gyorsan visszapislogja őket, ahogy rájön, majd mikor biztonságos a helyzet, megfordul, hogy tekintetével felnyársalja az illetőt, aki a folyosó végén képes volt elkapni. Közben pedig magát átkozza, hogy ennyire figyelmetlen volt, hogy nem vette észre a közeledő lépteket.
A bevetésen ez az életedbe és a küldetés sikerébe kerülhetett volna. Ki kell ürítened a fejed Penelope! Egy férfi sem ér ennyit! Még Richard bármennyireisgyűlölöm deazérthiányzott Shiller sem!
A nő pedig aki megállította, nem más mint Tiffany... Penny bár nem ismeri túlságosan, azt tudja, hogy ő bezzeg maradhatott Richi mellett. Erre elönti a féltékenység.
Persze, hisz csak engem küldött el...!
Igyekszik leküzdeni magában, hisz a józan esze azt kántálja, hogy erről a nő nem tehet, de a zaklatottsága miatt nem sikerül maradéktalanul eltűntetnie a zöld szörnyet. Tehát csak néma, szúrós-dühös pillantásokat lövell a nő felé, s türelmetlenül kezd dobolni a lábával.
Őszintén szólva Penelope egyetért Pascallal. Tudja jól, hogy nem fogja megfogadni, amit a nő mond, még akkor sem, ha igaz, mert hát na... neki nem, mert nő, és Richivel maradhatott őt nem érdekli, hogy ez Tiffnek jó-e, vagy sem, míg Ő nem. Meg egyébként is, nem ismerik egymást, szóval amúgy se szóljon bele. Jelenleg annyira dühös, hogy még Pascalra sem hallgatna. Végig hallgatja a nőt, s dühe nem hogy alábbhagyna, méginkább nő. Már nem csak a villámló tekintetén látszik, hogy mérges, hanem az összevont szemöldökein is.
- Én nem bujkálok senki elől... - mondja fenyegetően halkan. - Ha pedig nem érdekli a dolog, akkor a jövőben ne is üsse bele a csinos kis orrát a dolgokba nehogy beletörjön... - vonja föl a végén az egyik szemöldökét Penelope., amint ezzel egyidőben kirántja a csuklóját Tiff szorításából. Még egy utolsó szúrós pillantás után egy aprót biccent. - További kellemes estét... - nyomja meg a kellemes szót gúnnyal. Utána pedig elfordul, s tovasuhan.
Pascal simogatására kicsit megenyhül, ám csak megrázza a fejét, ahogy a torkában levő gombóccal küszködik.
Fél, hogyha megszólalna, életében először eltörne a mécses. Ő pedig egy erős független erős nő! Így szótlanul besuhan a szobájába, bevágja maga mögött az ajtót, majd annak dőlve lecsüccsen a földre. A térdeit a mellkasához húzza, majd mély levegőket véve igyekszik megnyugodni ismét.
Egy idő után felnéz, ki az ablakon az éjszakai égboltra. Feláll, s kitárja az ablakot, és leül a párkányra Pascallal a vállán, s hagyja, hogy a kellemes esti szellő elfújja a gondjait.
- Mollytól még bocsánatot kell kérnem az indulás előtt... - suttogja Pascalnak Molly. Ha a galamb rá is kérdez, Penny nem hajlandó válaszolni a dologra, hogy mi az, hogy indulás előtt, hisz együtt kell menniük.
Ugyanis Penelope elhatározta, hogy inkább egyedül indul útnak.