Swellingmore

- Furának fura, de meglehetősen segítőkész. Ő az aki bemószerolt, hogy óra helyett fenségesen sziesztáztál a kertben. - szólal meg Lucy, szinte még mielőtt Florence befejezhetné a gondolatot. A porcelánbaba szerű lány, aki eddig látszólag azzal volt elfoglalva, hogy végig tapogatta a szobában található könyvespolcok minden centiméterét (már ameddig felérte őket), most közvetlenül a hercegnő mögött áll és gonoszul vigyorog rá.
- Lucy! - hallatszik Lawrence hangja a tábla irányából - Kérlek szépen ne beszélj úgy mint valami bandavezér és ne tereld el a hercegnő figyelmét!
- Eltereli az magát is, nem kellek én neki hozzá. - itt enyhén belehajol a másik lány aurájába majd lazán folytatta - Tudod hercegnő nem szép dolog az ha nem figyelsz arra, amit magyaráznak neked…
- Lucy! - szól rá a bátyja, ezúttal egy fokkal határozottabban - Fejezd be!
Erre a lány lassan kiegyenesedik, odatrappol a sarokba támasztott napernyőjéhez, felkapja majd szúrós pillantást lőve a testvérére felé az ajtó irányába indul.
- Kimentem levegőzni! - veti oda mielőtt kisétál.

Lawrence csendben nézi ahogy csukódik az ajtó, majd sóhajtva megcsóválja a fejét.
- Elnézést ezért hercegnő. Lucy általában nem ilyen csak most… - mivel nem talál értelmes, nem kifogás-szagú magyarázatot inkább lógva hagyja a mondatot és ismét a tábla irányába fordul - Hol is tartottam?

Míg a teremben tovább folyik az óra Lucy mérgesen motyogva végigsuhan a folyosón, majd reményei szerint a legrövidebb úton a kert felé.

senshi : Lawrence és Lucy Linndale

-Érdekes dolog egy macskától, hogy árulkodik.- Jegyzem meg elbambulva.- Olyan mintha várna valamire...- teszem hozzá. Csak akkor térek vissza amikor a kislány belehajol a hajamba. Hátra dőlök a széken és összefont karral fennhangon megjegyzem.

-Akkor mondjon valami olyat is amire megéri odafigyelni. Legalább valami újat amit korábban nem hallottam.- Ezután meglep a lány kirohanása és az hogy mekkora svunggal hagyja el a szobát, különösen az éles pillantás amit a bátyja felé küld. Amikor Lawrence visszafordul a tábla felé és megkérdezi hol tartott azonnal rá kérdezek.

-Csak most... Mi a baj vele?- Kérdezem kíváncsian, de minden sértő vagy felháborodott él nélkül.

Lucy:

Gyorsan megtalált egy udvarra vezető ajtót így nem is vesztett sok időt. Az udvaron fényes napsütés és virágzó fák várják, kicsit távolabb a kastély falától egy kis ligetesben már egész kellemes az idő, kicsit párás ugyan, de a közelről hangzó patak hangja kárpótol ezért. Ha tesz még pár lépést a patak felé pedig még egy egészen nagy meglepetés érheti. A patak gyorsan csordogáló tiszta vizéből egy egészen elképesztő állat iszogat amivel eddig csak a könyvek képein találkozhatott.

Az egyszarvú csak akkor emeli fel kecses nyakát és fejezi be az ivást ha Lucy közelebb megy. Nem ad ki hangot de kíváncsi szemekkel figyeli, hogy mihez kezd a lány.

Lawrence kelletlenül megint Florence felé fordul. Megvakarja a tarkóját, látszik hogy keresi a megfelelő választ, majd lassan válaszol:
- Hogy őszinte legyek magam is csak sejtem mi lehet a gond de… attól tartok felséged a… “baj”.

...

- Késik, nem figyel és még az orrát is fenn hordja. Ha ez egyszer trónra ül szarban lesz ám a haza… - morogja magában Lucy végig az üres folyosón, majd tovább az udvaron, ahol egy pár kavicsra is átvezeti a feszültségét - Még hogy olyat mondjon amit nem tud… “érdekeset”! Adok én neked érdekeset de olyat ám, hogy a kis királyi buborékod kipukkadjon tőle!
Amíg el nem ér a ligetig szinte alig figyel a környezetére de a patakhoz érve magára vonja a figyelmét egy egészen félreismerhetetlen valami. Először csak tágra nyílt szemmel bámulja az állatot, majd lassan, figyelve hova és mire lép megközelíti. Úgy másfél méterre az egyszarvútól megtorpan, ha az állat továbbra sem reagál semmit, amivel a társaság iránti ellenvetését jelezné tovább megy és egészen közel áll meg ismét.
- Szia… egyszarvú.

Zima , Lyzy04

Az egyre közeledő ritmikus kopogásra végül kelletlenül, de felpillantok. Mégis kinek lehet dolga errefelé? Remélem csak a véletlen műve, és nem engem keresnek... gondolom magamban morcosan. Legnagyobb meglepetésemre az akadémia igazgatója, Grissel Halshan fordul be a sarkon. A szemeim először óriásira tágulnak, majd gyorsan rendezem az arcvonásaim. Ahogy a nő közelebb ér, biccentek neki. Meglepődöm kérdésén, de ez arcomon már nem mutatkozik. Csak bólintok neki. Ahogy egyre tovább beszél, megvilágosodik előttem, hogy engem keresett. Ez megint meglep. - Nagyra értékelném a segítségét! - Nézek rá egy nagyon halvány mosolynak nagy jóindulattal betudható grimasszal az arcomon. Van egy olyan érzésem, hogy cserébe nekem is meg kell tennem valamit... Gondolkodom magamban. Nem kellene ennyire rosszindulatúnak lennem emberekkel, de megszokás... azt hiszem. Ám végül beigazolódik a teóriám. A sárkány szóra még ennyi év és azután a bizonyos tragikus est után is felcsillannak a szemeim. Majd pillanatnyi gondolkodás után rábólintok. - Rendben, megteszek minden tőlem telhetőt. - Mondom a nőnek érzelemmentes hangon. Közben azon gondolkodom, hogy vajon megírjam-e ezt Mollynak, mielőtt elmegyek, vagy se. De azt tudom, hogy erről Richinek mindenképpen tudnia kell. A mondandója többi felére, mint például, hogy ha épségben visszatérek, vagy hogy előléptet a nővérek közé, nem reagálok. - A veszély egyértelmű, de nem szeretnék sok embert magammal vinni. Úgy gondolom a legjobb esélyeink akkor vannak, ha a lehető legészrevétlenebbül oldjuk meg a mentőakciót.
-Jó hallani, hogy ennyire egyformán gondolkodunk. Úgy hallottam Alexander éppen most szedi össze azokat, akik még tartoznak neki néhány szívességgel. Ha jól sejtem miután a királynő végzett a vendégeivel, hozzá is fog majd könyörögni egy kis támogatásért. - Elsétál mögötted aztán ahogy át ér a másik oldaladra egy elegánsnak szánt mozdulattal bezárja a könyvet, amiből ép felkészültél volna, majd leül melléd. -Rengeteg itt a poros vacak. Ha kérdésed van, kérdez csak nyugodtan.
Felszalad a szemöldököm a “vendégek” szó hallatán, de nem fűzök hozzá megjegyzést. Inkább tekintetem az előttem heverő könyvre fordítom, mely a hely társadalmi helyzetét taglalja. Kicsit meglepődöm, amikor az orrom előtt becsukódik a könyv, majd a mellém leülő Grissel-re nézek. - Leginkább a politikai és katonai aktuális helyzet érdekelne… valamint, hogy hol van olyan rés, ahol viszonylag észrevétlenül be tudunk jutni. Nem lenne túl szerencsés, ha még idő előtt felfedeznének minket. Igencsak megnehezítené a dolgunkat.
-Hah-horkan fel a nő. - Nem hinném, hogy az ő esetükben lehet politikáról beszélni. A nyugati rész egy szétosztott, senki földje. Van ugyan egy elnökük, valami Rosbolt. De a férfi egy vicc. A prérit a lovászfiúk és a Wild boy-ok irányítják. A keleti rész még ennél is rosszabb vadak lakják. Minden törzs a saját területéért felel és ugyanúgy kiirtják egymást, mint az idegeneket, akik odatévednek. Egyikük sem kulturáltabb semmivel a másiknál elhiheted. Ami a Wild boy-okat illeti nem fogod őket érdekelni, nekik csak egy könyvmoly nő vagy furcsa ruhákban. A vadak pedig mindenkit kiirtanak, aki arra jár. Bölcs dolog kerülni őket, de azúttal nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerű lesz. Bár a mágiájuk kifejezetten erős, nem olyan kifinomult, mint a miénk. Érdemes óvatosnak lenni velük, de nem hinném, hogy egy ilyen tehetséges tanítványnak gondot okozhatnának.
- És pontosan melyik területen is tűntek el? – Kérdezem elgondolkodva, ahogy kiterít egy térképet az asztalra. - Illetve mit javasol, hogyan tudnánk oda a legkevesebb feltűnést keltve eljutni?
-Nagyjából itt. - Teszi az ujját egy pontra Toumamora keleti részénél a folyók mellé. - A dzsungelben, itt hallottunk róla utoljára. Nem messze innen van egy Wild boy telep, amit ők kegyesen "városnak" hívnak. Ott szerezhetsz embereket, ha szükséged van rájuk. Persze a legkevésbé feltűnő az lenne, ha egyedül mennél. De biztonságosabb társasággal. Ha azt mondod egy mentőakciót vezetsz a kutya nem fog figyelni rád.
Kissé összevonom a szemöldökeimet és kétkedve nézek rá. - Nem pont az keltene gyanút bennük? Pláne ha közük is volt az esethez?
-Lehet, hogy gyanút kelt, még ha a wild boy-ok felelősek is az eltűnésükért, amit nem nagyon hiszek a bolond professzort ismerve, akár nem, úgy fogják gondolni te és minden embered a halálba sétáltok. A halottakkal pedig nem foglalkoznak. - Feleli hanyagul. A wild boyokat nem érdekluk a bolond idegenek, akik a dzsungelbe mennek, kivéve, ha fizetsz nekik. De ne legyenek hiú ábrándjaid, ha eleget fizetsz akkor is hagynak bent dögleni, ha forró lesz a talaj. - Miután befejezi elgondolkodik, és lassan elmosolyodik. - Tudod mit. Van egy barátom a kastélyban, aki nagy segítség lehet, ha magaddal viszed. Bár nem fog neki örülni. - Azzal elvesz előled egy üres papírt és pár mozdulattal felrajzol rá pár rúnát. - Ha nem állna kötélnek ad ezt oda neki. Most a bárónak dolgozik, úgyhogy a kastélyban egész biztosan megtalálod. A neve Venille West. - Ez után, ha nincs több kérdésed megveregeti a válladat és elsétál. Még egy ideig hallod ahogy a cipője sarkai kopognak a kövön aztán ismét csend van és mintha a levegő is könnyebb lenne kicsit.
Figyelmesen végig hallgatom a nő szavait, miközben az államat dörzsölgetem. Szemöldökeim összevonva maradtak, ahogy gondolkozom a legjobb opción. A hirtelen váltáskor ráemelem a tekintetem a szokásos pókerarcommal az arcomon. A mozdulatait figyelemmel követem, s egészen addig nem szólalok meg, míg be nem fejezi.
- Hálásan köszönöm a segítségét. Biztosan hasznomra válik az út során. – Biccentek neki egyet, majd még egy kicsit ülök a könyvtárban, miközben jegyzeteket készítek magamnak. Először is megvárom, kiket tud összeguberálni Lord Langstone. Addig pedig mindenképpen felkeresem ezt a bizonyos Velinne West-et. A többiről meg van egy nagyjábóli vázlatom, de ez erőteljesen függ a csapat összetételétől is. Hosszan kifújom a levegőmet miközben felállok az asztaltól, s visszarakom az összes könyvet a helyére. Végezetül felkapom a jegyzeteimet, a papírra vetett rúnát pedig gondosan összehajtva a zsebembe mélyesztem. Ezután felvonulok a szobámba, ahol magamra öltöm a hivatalosabb, mágusosabb viseletemet. Remélhetőleg ez a kevesebbet takaró öltözet - ami jellemző az itteni, mágiát használó egyénekre – is plusz pontot ad Venillánál. Ezután pedig útnak indulok a kastély felé.
Penny viselete:

Az út Swellingmore-ba meglehetősen hosszú, de nekem fel sem tűnik, mert szinte az egészet a műhelyben gubbasztva töltöm, és ki sem látszok a munkából. Ha fémművességről van szó, Adelin Amoor világszerte bajnok… lenne, ha neveznék ilyesmi versenyre. Mondjuk valószínűleg nincs is ilyen verseny… Mindegy is. Ha trófea kell, azt úgyis tudok csinálni magamnak, nálam szebbet meg senki más, szóval na, meg van oldva.
Az ajándékok hallatán én is elhatároztam, hogy készülök valamivel a királynő számára – ez a valami végül egy unikornis fej szobor lett. Megrajzoltam a pontos látványtervet, majd a szükséges részeket mind külön-külön, kiszámolva a méreteket, meg még mindenféle illeszkedési és belső tervrajzokat is készítettem. Semmi nem mehetett félre, mert nem lesz időm újrakezdeni, ezért naggyon koncentráltam egész végig az elkészítésnél. Szerencsére tényleg profi vagyok, így sikerül pont úgy megszületnie a szobornak, ahogy azt én akartam. Munka közben persze degeszre zabálom magam a kis porciókra osztott felhőcukorból – rájöttem, hogy ha nem kell extrán tépkedni, kevésbé lesz ragacsos az ember keze. MIÉRT ILYEN FINOM??



Minden bizonnyal a műhelyben aludhattam el, mert tényleg teljesen egybefolytak az órák – vagy napok, vagy hetek, tudjamisén -, mire megérkeztünk. Richi felhívja a figyelmünk, hogy öltözzünk kékbe, nekem pedig nem kell kétszer mondani, azonnal a szobámba sietek és kihalászom az előre bekészített ruhát. Csinos, elegáns, de kellően visszafogott. Könyékig érő ujjú, csipkemintás felsőből lenge, külső rétegeiben áttetsző szoknya hullik, elöl térdig ér, hátul viszont jelentősen hosszabb. Persze az egész kékben. Ezt egészíti ki egy ezüstszín, madárka alakú hajcsatt, melyet a hátravezetett fonatomba tűzök, valamint szintén ezüst magassarkú cipők. A smink is kellemes, nem túl szembetűnő; éppen csak megadja a harmóniát a ruhához. Azért a multifunkciós szerelőkesztyűmtől most sem vagyok hajlandó megválni, az kötelező elem.





Még mielőtt Richihez mennék, gondolok egyet és felkeresem Mollyt, hogy kikérjem a véleményét. Kopogok a szobája ajtaján és hamar be is enged, azonnal nekiállok beszélni.

- Sziaaa! Csak gondoltam, átjövök hozzád, még mielőtt indulnánk a találkozóra... Hogy festek? - kérdem vidáman.

- Szia! – mosolyog vissza rám Molly, majd végigmér.

- Váo, nagyon csinos vagy! Mi hogy festünk? – kérdez vissza magára és a galambjára utalva.

Elmosolyodom a dicséreten, de mikor visszakérdez és végigmérem, egészen eltorzul az arcom. Molly nadrágkosztümöt visel hozzáillő lapos cipővel. Ékszert, sminket nem látok rajta, a haját egyszerűen kiengedve hagyta. Van nála egy kisebb táska, de egészen meg vagyok arról győződve, hogy még egy kézkrémet sem találnék benne, csak csavarkulcsokat meg egyéb szerelő-kacatokat. Ezt mondjuk átérzem. Pascalra nyakkendőt kötött, ez kifejezetten megmosolyogtat. Sármos egy galamb...

- Na álljon meg a menet... Te ebben akarsz megjelenni? - kérdezem elszörnyedve. - Ó te foghíjas fogaskerék, azt nem engedhetem! - jelentem ki végül, majd belevetem magam a lány ruhásszekrényébe. Szinte meg sem hallom a bizonytalan igenlését. Turkálok egy ideig - heves vállfacsörömpölés hangok -, mígnem egy határozott "Áhá!" kíséretében ki nem rántok egy csinos szoknyát a többi közül. Feltartom, és kissé kisimítom a másik kezemmel.

- Emlékszem, ezt még én csináltam neked valamikor... Volt egyáltalán rajtad azóta? - nem várom meg a választ, abszolút költői kérdés volt. - Hát most lesz! Na, bújj bele, addig kitalálom, mit csináljak a hajaddal...

A lapostalpú cipőt meghagyon neki, azonban arra rá kell jönnöm, hogy ebben a szobában nincs megfelelő felszereltség ékszerekből.

- Na jó, átmegyek a cuccaimért, addig öltözz át! - adom ki az utasítást, s ezzel kiviharzok.

Jó pár percig elvagyok, míg összeszedem a holmijaim. Egy hatalmas adag dobozkával a kezemben térek vissza, melyet leborítok az asztalára és keresgélni kezdek bennük. Megannyi szebbnél szebb nyakék és hasonló villan fel, de mindet kikerülöm. Végül két láncot tartok fel: az egyik egy könyvet, a másik egy fát mintáz fogaskerekekből és egyéb apró alkatrészekből.

- Melyiket szeretnéd? – kérdezem tőle.

- Nem vagyok annyira nagy könyves, szóval legyen a második - mosolyog rám.

- Rendben, kívánságod számomra parancs! - ezután a lány mögé lépek, és felcsatolom a nyakába az ékszert.

Egy kis ideig elgondolkozva hümmögök, majd megforgatok ujjaim közt egy fésűt, amit most kaptam elő. Hátrasimítom az elülső tincseket és ott összefogom egy kicsi copfba, majd egyik oldalt egy kisebb fonatot is csinálok, amivel körbetekerem a copf tövét. Elég egyszerű és gyors, de most nem telik többre. A fonatba azért belefonok pár apró, kék és ezüst színben csillogó hajdíszt - legtöbbjük fogaskereket, csavarkulcsot, vagy egyszerű kis csavart mintáz.

- Hmm, azt hiszem így már jó lesz... Ami pedig a sminked illeti... – mélázok el.

- Klassz lett a hajam, viszont... sminket nem szeretnék. Tényleg... Nem illik hozzám, nem szoktam viselni... azt hagyjuk... Kérlek... – a hangja alapján egészen meg van szeppenve, látom is rajta, hogy olyannyira halálra rémült, mintha azt mondtam volna, hogy ugorjon ki a Shiller torony tetejéről a teszteletlen Aviatorral.

Először morgok valamit a diszharmonikusan forgó fogaskerekekről, meg a nem pontos illeszkedésről, meg egy félkész tervrajzról, majd sóhajtok és távolabb lépek.

- Legyen, legyen! Jó, megengedem, hogy így menj emberek közé. Így is éppen elég csinos vagy... A természetes szépség is éppen elég! - a végére egészen fellelkesülök.

Azért még pár helyen megigazítom a ruhát, kisimítom a begyűrődött részeket, irányba forgatom a masnikat, de végül büszkén bólogatva megállok egyhelyben előtte.

- Csodálatos! Mehetünk.

- Hálásan köszönöm a segítséged! – vigyorog rám boldogan.

Ahogy elindulnának, hirtelen még megállítom.

- Várj-várj! Észrevettem valamit...

Közelebb lépek és kihúzok egy hajszálat, mely az egyik fogaskerékbe akadt, majd megigazgatom a többi kis ékszert is.

- Oké, így már tényleg tökéletes. Pascal se csinálhatta volna jobban.

A hajszálas résznél tett megjegyzésnél kicsit furán néz. Pascal egyenesen értetlenül pislog és magára mutat, amolyan "Én-e? Mit is?" "felkiáltással", hogy biztosan jól hallotta-e. Molly és én is elmosolyodunk a jeleneten

- Akkor menjünk! – feleli, s együtt keressük fel Richit.

Hamarost össze is futunk, én pedig mosolyogva megjegyzem neki;

- Mondták már, hogy remekül festesz kékben?

- Mindenhogy remekül festek, még lehányt blúzzal, másnaposan is – vágja rá széles mosollyal, mire szarkasztikusan visszavágok;

- Mindenhogy remekül festesz, de legjobban ecsettel.

A leszállásunkkor meg sem lepődök rajta, hogy Richi miféle előadást rendez belépő gyanánt, így csak nevetek rajta. Nem sokban kommentálom az eseményeket, túlságosan is elvarázsol a külföldi ország, és annak csodálatos mássága. Mindenkinek illendően köszönök, de a beszélgetést Richire bízom.
A királynő stílusa meglep, de határozottan pozitív csalódásnak mondanám – még halkan fel is nevetek rajta.
Richi bemutatja Mollyt, majd rám kerül a sor. Kissé kihúzom magam és büszkén felemelem a fejem, várva a hasonló, nagystílű mesét, ám helyette félrenyelem a nyálam és fulladozni kezdek, amint egyszerre említi az „olyan, mintha a lánya lennék” és a „lefeküdtünk” dolgokat. Nem azért, mert titkolnám vagy szégyellném, hogy efféle kapcsolatban is állok Richivel, csupán… Valahogy nem pont erre a bemutatásra számítottam Swellingmore királynője előtt.
Amint levegőhöz jutok, kínosan nevetve megjegyzem;

- Én is a cégnél dolgozom, Mollyval szerelőtársak vagyunk… Meg egyébként politikus is vagyok, amolyan családi vállalkozásként, de… Igen… - hebegem kipirosodott arccal, majd megtapogatom az oldalamon függő táskát és megköszörülöm a torkom.

- Izé… Én is hoztam ajándékod felségednek! Tehát ha majd alkalmas lesz az idő, szívesen átadnám.

Kami : Penelope Abigail Parsons, Ben : Richard Shiller, Lyzy04 : Adelin Amoor, Zima : Molly Nara, senshi : Lawrence & Lucy Linndale

Penny

Megtalálni a nőt még úgy sem volt egyszerű hogy tudod hol keresd, úgy tűnik valami nagy felfordulás van éppen a kastélyban ezért alig sikerül találnod egy lovagot aki segít.

-V.W.? Ha minden igaz a királynő fogadásán lesz. Vagy legalább is nemsokára ott lesz.- Mondja a férfi.- Oda kísérném de sajnos nem tehetem, a királynő és pár nagyon fontos vendég van jelen. -Teszi hozzá bocsánatkérőn, de még mielött feladhatnád egy fiatal fiú veszi át a szót.

-Én viszont igen. Ha V.W.-t keresed szívesen oda viszlek. Nem hinném, hogy bárki a rendből, felfordulást művelne a fogadáson és egyébként sem hiszem, hogy V.W sokáig maradna.- Miután elindultok a folyóson még vissza fordul és megejti a kimaradt bemutatkozást.

-Aleister Bradstain vagyok, a báró fia.

Végül megérkeztek egy magas kétszárnyú ajtó elé, a fiú kitárja az egyik ajtót és beléptek egy hatalmas kék fogadó szobába. A terem közepén egy kék abrosszal letakart, étkezőasztal áll amin megtalálható minden ami szem szájnak ingere, de ha ez sem lenne elég, akkor a fal mellet a tükrök alatt elhelyezett kisebb díszes asztalokon még több harapni való is található. A sarokban pedig egy furcsa kék énekes madár helyezkedik el egy kalitkában. Aleister azonnal megáll és meghajol ahogy beléptek.

-Elnézést a késésért Felség.

Az asztalnál ugyanis ott ül a királynő egy furcsa felhőszerű kék ruhában. De nem a királynő személye a legmeglepőbb, vele szemben ugyanis nem más foglal helyet, mint a régi ismerős, Richard Shiller. Mellette pedig Molly és Adelin ülnek, előbbi vállán Pascallal, aki a belépésedre rögtön felrebben a lány válláról és átvándorol a tiedre.

Richi Rich, Molly, Adelin

-Természetesen Mr. Shiller.- Reagál a királynő miután bemutatod a lányokat.- És nagyon örülök hogy ti is eljötettek. Mindig jó fiatal és lendületes hölgyekkel találkozni, a kastélyban szinte mindenki olyan egyfolytában mintha karót nyeltek volna. Jut eszembe, bár a báró biztos a szívére veszi majd az etikett megsértését de nyugodtan szólítsatok csak Elisabeth-nek. Na menjünk vacsorázni, mert, ahogy Richard is mondta “a türelem időhúzás az ostobaságra.” És én sem nagyon élek ezzel az erénnyel. Ami a kis barátunkat illetti. Hogy is hívják? Pacal? Biztosan neki is megfelel majd amit az udvari madarak esznek, természetesen neki is megterítünk.- Richi flörtölésére kislányosan elmosolyodik. - Ugyan Richard még zavarba hozol. Öreg vagyok már az ilyen flörtökhöz.- Aztán halkabban hozzá teszi.- Csak kötelességből mondtam, az én koromban már egyáltalán nem bánom ha egy fiatalabb férfi le akar vetkőztetni.

-Felség!- Szól rá a báró, mire a királynő egyszerűen le legyinti.

-Örülök hogy élveztétek az utat és mindenképpen szeretnék élni azzal a körbevezetéssel. De előbb vacsorázzunk.

A terem ahova ezután vezet titeket, egy nagy étkezőnek berendezett szalon szoba. Az egyik oldalon két hatalmas ablak a másikon egy másik hatalmas kétszárnyú ajtó és tükrök, amik visszaverik a virágoskertről be szűrődő látványt. A távolabbi sarokban egy kalitkában egy kék énekesmadár üldögél és azonnal dalra fakad ahogy a vendégek megérkeznek. Abban az esetben ha bárkinek madár szabadító gondolatai támadnának, rögtön észreveszitek hogy a kalitka ajtaja nincsen zárva így a madárka bármikor elhagyhatja a kalitkáját.

A kék abrosszal letakart asztalon, nagyon drága finom porcelán tányérok állnak, és a közepén rengeteg virág között kancsók üvegek és hatalmas letakart ezüst tálak. A terem oldalában elhelyezett kisebb asztalokon pedig szintén letakart tálak, és sütemények, torták vannak odakészítve.

-A konyha nagyon belehúzott ma éjszaka, remélem elégedettek lesztek az ebéddel.

Lawrence & Lucy

Lucy:

A fenséges állat felkapja a fejét és kíváncsian néz a kislányra, de semmi jelét nem mutatja annak hogy baja lenne a társasággal, így Lucy nyugodtan teljesen közel mehet az állathoz. A teremtmény fúj egyet ahogy Lucy rá köszön, és megrázza a fényes sörényét. Így állnak egymással szemben pár percig amikor a ló dobbant egyet a lány elött. Nem agresszívan, csak úgy mintha fel akarná hívni a figyelmét valamire. Aztán pár lépést tesz felé és félig megkerüli. Mire Lucy rájöhetne mire vélje meghalja a közeledő emberek hangját.

-Az egész nagyon rosszul fest.- Mondja az egyikük, a nő akcentusát rögtön felismered, Toumamorai.

-Nem akarom elhinni amit mondasz.- Feleli a másik.

-Nagyon jól tudom Cir... Már mikor ide költöztem mondtam hogy neked kéne vezetned a tizenketeket.

-Teljesen biztos vagy benne V.W.? Mégis csak arról beszélsz, hogy valamelyik nővérem elárulhatja a koronát.

-Biztos vagyok benne. Különben nem bántanálak ezzel.- Utána hallod a másik lány kétségbe eset sóhaját.

-Menj! A fogadáson kéne lenned. Én a toronyba megyek.- Ezután az egyik nő távozik.

A másik lány felétek fordul és tesz felétek pár lépést de ha nem mozdulsz akkor az egyszarvú továbbra is kitakar előlle.

-Te mit gondolsz Myrin? Valóban képes lehet egy nővérem ilyesmire.- Az állat felé is csak fúj és dobbant egyet. A lány felsóhajt.

-Bárcsak érteném mit akarsz mondani.- Mondja aztán ő is elindul a másik irányba. Amikor már egyáltalán nem hallani a lépteit sem a ló elsétál mellőled kicsit távolabb ahol folytatja a tiszta zöld fű legelészését.

Lawrence:

-Én?- Kérdez vissza megdöbbenve a hercegnő, és ártatlannhul pislog a férfire. - Nem értem...- teszi hozzá. És pár percig a férfi élvezheti osztatlan figyelmét, mielőtt a tekintete egyetlen pillanatra vissza kalandozik az asztalra és felpattan.- Ah! A macska, eltűnt...- Mondja csalódottan. És ha eddig nem válaszolt ismét a férfire néz.- Szóval mi baja van velem?- Kérdezi kíváncsian, de feltéve hogy eddig nem válaszolt most sem lesz ideje mert rögtön kopognak és rájuk nyitnak.

-Mr. Linndale, Fenség! A királynő kéri hogy vegyetek részt a vacsorán.

-De még nem végeztünk az órával, próbálkozik a lány.

-Az nem számít, a királynő kifejezetten kérte hogy amint lehet jelenjetek meg.- A hercegnő csak felsóhajt.

-Ott leszünk.- Ezután a szolga meghajol mindkettőtök felé és távozik.

-Elmegyek átöltözni aztán indulhatunk.- Mondja kissé kelletlenül a hercegnő, és össze is kapja gyorsan a cuccait. Alig fél órával később át is öltözik egy másik ruhába és felkészülve vár rád a folyosón.

-Valószínűleg a kis teremben lesznek, erre.- Mutatja és elindul. A hercegnőt követve nemsokára eljuttok a “kis teremig” ami meglepően, nagy és kék és már szinte tele van emberekkel.

Molly az egész útra befészkelte magát a műhelyébe. Nem volt túl nagy, de kényelmesnek és praktikusnak bizonyult. Minden volt benne, amire a lánynak szüksége lehetett. Tudta, hogy azért nincs olyan sok ideje, így nekiállt ötletelni az ajándékán. Illene valamit adnia a királynőnek, na de mit? Minek örülne? Mivel tudná kimutatni tudását és tiszteletét? Könyveket kezdett lapozgatni, mígnem támadt egy egészen használható ötlete. Azonban nem állt ekkor rögtön neki az elkészítésének. Ránézett Pascalra, aki értetlenül nézett vissza rá. Az órára is fellestek… Majd a galamb végül bólogatni kezdett. Ezután hallották meg a kiabálást.
- Na végre… már azt hittem többet kell rá várnom és később állhatok neki a munkának… - jegyezte meg Molly, miközben mosolyogva megcsóválja a fejét.
Az lett volna fura, hogyha a férfi nem keresi fel valami baromsággal az út során. Akkor fixen ment volna egy lázmérővel és egy tál levessel, hogy baj van… Feláll és ajtót nyit kedvenc főnökének.
Richi elhadarja a monológját. Molly arcán legördül egy izzadtságcsepp.
- Neked minden arcod jóarc, Richi! – mosolyog rá - Hát jó… legyen… szerintem valami kék tárgy lesz… valami indokolatlan… Vagy pontosítok… olyan tárgy, ami élményt ad…
Miután szentesítették a fogadást, a férfi el is sietett. Pascal persze masszív facepalmolással csóválta a fejét az asztalon. Molly biztos, ami tuti előkészítette a kék fürdőruháját, hogy kéznél legyen. ~ Remélem nem lesz olyan hideg… meg a víz nem fogja be a bőröm… Még csak az kéne, hogy kéken flangáljak a királynő palotájában. Ajj, csak ne nyerjen… ~
Ezután végre hozzá is kezdett az ajándék elkészítéséhez.

Lassan megérkeztek. A beszűrődő hangokból ítélve Molly tudta, hogy ideje készülődnie. Legszívesebben abban a ruhában menne, amiben van, de jól tudta, hogy Richi visszapaterolná, ha nem kékben jelenne meg. Ráadásul... Valószínűleg az uralkodónak sem nyerné el a tetszését a mezei szerelőruha... ~Ezek a flancolások... ~ Sietve letusolt, majd válogatni kezdett a szekrényben. Rengeteg szebbnél-szebb ruhája volt, de egyikhez sem volt kedve. Végül az egyik újabb szerzeményénél állt meg a keze. Egy kék nadrágkosztüm. ~ Kényelmes, elegáns és könnyen lehet benne mozogni... Tökéletes! ~ Nyugtázta magában. Persze lehet, hogy Richi megjegyzi neki, hogy miazhogynem szoknyát visel, de... Akármennyire is nyitott, meg kíváncsi, mégis csak idegen a környezet, szeretne kényelmesben lenni, amennyire lehet. A nadrág a komfortérzetét erősítette.
Miután felöltözött, épp Pascalra kötött fel egy kedvenckék nyakkendőt, mikor kopogtak. ~ Valószínűleg Adelin, legfeljebb Alistair... ~
- Gyere! - kiáltja ki.

Az ajtó kitárul, mögötte pedig egy tipp-topp "hercegnő" jelenik meg - Adelin. Láthatóan ő kifejezetten élvezi, hogy alkalomhoz illő ruhát húzhat magára, ugyanis mosolya fülig ér, ahogy belibben a szobába.
- Sziaaa! Csak gondoltam, átjövök hozzád, még mielőtt indulnánk a találkozóra... Hogy festek? - kérdi vidáman.
Viselete csinos, elegáns, de kellően visszafogott. Könyékig érő ujjú, csipkemintás felsőből lenge, külső rétegeiben áttetsző szoknya hullik, elöl térdig ér, hátul viszont jelentősen hosszabb. Persze az egész kékben. Ezt egészíti ki egy ezüstszín, madárka alakú hajcsat a hátra vezetett fonatában, valamint szintén ezüst magassarkú cipők.
A sminkje is kellemes, nem túl szembetűnő; éppen csak megadja a harmóniát a ruhához.
- Szia! - mosolyog társára vidáman, miközben beengedi.
Végig méri.
- Váo, nagyon csinos vagy! Mi hogy festünk?
Mollyn ugye a nadrágkosztüm van, hozzáillő lapos cipővel. Ékszert, sminket nem visel, haját egyszerűen kiengedve hagyta (ami olyan középhosszú). Van nála egy kisebb táska, de Adelin meg lehet arról győződve, hogy még egy kézkrémet sem találna benne. (Igen, csavarkulcs és egyéb kacatok vannak benne…)
Pascalon meg egy nyakkendő. Sármos egy galamb...

Lin elmosolyodik a dicséreten, de mikor Molly visszakérdez, hogy róla mit gondol, eltorzul az arca.
- Na álljon meg a menet... Te ebben akarsz megjelenni? - kérdi elszörnyedve. – Ó, te foghíjas fogaskerék, azt nem engedhetem! - jelenti ki végül, majd beleveti magát Molly ruhásszekrényébe.
- Öhm igeeen? - válaszolja kissé megszeppenve, de Adelin addigra már kijelentette, hogy nem engedheti és már félig a szekrénybe is mászott kotorászni.
A szőke nő turkál egy ideig - heves vállfacsörömpölés hangok -, mígnem egy határozott "Áhá!" kíséretében ki nem ránt egy csinos szoknyát a többi közül. Feltartja és kissé kisimítja másik kezével.




- Emlékszem, ezt még én csináltam neked valamikor... Volt egyáltalán rajtad azóta? - nem várja meg a választ, abszolút költői kérdés volt. - Hát most lesz! Na, bújj bele, addig kitalálom, mit csináljak a hajaddal...
A lapostalpú cipőt meghagyja neki, azonban arra rá kell jönnie, hogy ebben a szobában nincs megfelelő felszereltség ékszerekből.
- Na jó, átmegyek a cuccaimért, addig öltözz át! - adja ki az utasítást, s ezzel kiviharzik.
Van jó pár percre Mollynak, míg Lin vissza nem tér, egy hatalmas adag dobozkával a kezében, melyet leborít az asztalára és turkálni kezd bennük. Megannyi szebbnél szebb nyakék és hasonló villan fel bennük, de ő mindet kikerüli. Végül két láncot tart fel: az egyik egy könyvet, a másik egy fát mintáz fogaskerekekből és egyéb apró alkatrészekből.
- Melyiket szeretnéd?

Rövid időn belül halmokban álltak a ruhák a szobában. ~ Biztos, hogy ezt a sok ruhát abból a kicsi szekrényből szedte elő? ~ Sápadt el magában. Lin végül a kezébe nyomta az egyik általa készített ruhakölteményt. Molly meg is feledkezett arról, hogy ez is itt van... Szép, szolid darab. Hosszúujjú, ami a tetoválás miatt hasznos. Molly nem jártas annyira a helyi kultúrában, nem tudja, nem sért-e meg vele valamit/valakit, így jobbnak találja, ha elfedi. Szerencsére Adelin nem tér vissza a szekrénybe, ami remélhetőleg azt jelenti, hogy a cipője maradhat. Mondjuk nem félt annyira a magassarkú gondolatától, mint elsőre hitte... ~ Legfeljebb Richi kidobatná velem azt is az ablakon... Legalábbis remélem... ~ Szerencsére ez a veszély nem fenyegette.
Molly alig fogta fel Adelin össze-vissza forgását, majd kiviharzását. Az leesett neki, hogy át kellene öltöznie - amit meg is tesz - de hogy még mi fog rá várni... Oké, a hajával még kezdjen barátnője, amit akar, bár neki tetszik ez a kiengedett módi... De, hogy sminket nem akar... az ezer százalék...
Adelin szerencsére egy egyszerű kérdéssel indít, mikor visszatér. Mindkét nyaklánc nagyon szép.
- Nem vagyok annyira nagy könyves, szóval legyen a második. - mosolyog rá.
Pascal kíváncsian figyeli a procedúrát, néha az órát nézve, vagy kibámulva az ablakon. Lehet kicsit sietniük kellene...



- Rendben, kívánságod számomra parancs! – ezután Adelin a lány mögé lép és felcsatolja a nyakába az ékszert.
Egy kis ideig elgondolkozva hümmög, majd megforgat ujjai közt egy fésűt, amit most kapott elő. Hátrasimítja az elülső tincseket és ott összefogja egy kicsi copfba, majd egyik oldalt egy kisebb fonatot is csinál, amivel körbetekeri a copf tövét. Elég egyszerű és gyors, de most nem telik többre. A fonatba azért belefon pár apró, kék és ezüstszínben csillogó hajdíszt - legtöbbjük fogaskereket, csavarkulcsot, vagy egyszerű kis csavart mintáz.
- Hmm, azt hiszem így már jó lesz... Ami pedig a sminked illeti... - mélázik el.



Amint Adelin előkapja a fésűt Molly előkap egy kézi tükröt és figyeli az alkotást. Egyszerű, de kis szép. Már éppen megköszönné, mikor enyhén lefagy. Sminkelés... csak előjött... kirázta a hideg.
- Klassz lett a hajam, viszont... sminket nem szeretnék. Tényleg... Nem illik hozzám, nem szoktam viselni... azt hagyjuk... Kérlek... - hangja megszeppentebb, mint amilyennek szeretné.
Molly, aki annyi debil fogadást köt Richivel... tart a sminktől... ~ Amíg Richi nem talál ki egy sminkes kihívást, addig annyiszor megyek ki a tetőre a festékes bubizóba, ahányszor csak "kell"...~

Lin először morog valamit a diszharmonikusan-forgó fogaskerekekről, meg a nem pontos illeszkedésről, meg egy félkész tervrajzról, majd sóhajt és távolabb lép.
- Legyen, legyen! Jó, megengedem, hogy így menj emberek közé. Így is éppen elég csinos vagy... A természetes szépség is éppen elég! - a végére egészen fellelkesül.
Azért még pár helyen megigazítja a ruhát, kisimítja a begyűrődött részeket, irányba forgatja a masnikat, de végül büszkén bólogatva megáll egyhelyben előtte.
- Csodálatos! Mehetünk.
Ahogy elindulnának, hirtelen még megállítja.
- Várj-várj! Észrevettem valamit...
Közelebb lép és kihúz egy hajszálat, mely az egyik fogaskerékbe akadt, majd megigazgatja a többi kis ékszert is.
- Oké, így már tényleg tökéletes. Pascal se csinálhatta volna jobban.

Molly megkönnyebbülten fújja ki a levegőt, mikor Lin megkegyelmez neki.
Már csak néhány simítás volt hátra és készen is állt. Megnézte még magát a tükörben. Csinos volt és nem lépte át annyira a komfortzónáját. Tökéletes kompromisszum.
- Hálásan köszönöm a segítséged! - mosolyog Adelin-ra.
A hajszálas résznél tett megjegyzésnél kicsit furán néz. Pascal egyenesen értetlenül pislog és magára mutat, amolyan "Én-e? Mit is?" "felkiáltással", magára mutatva, hogy biztosan jól hallotta-e. Molly elmosolyodik a jeleneten.
- Akkor menjünk!

Richi hozta a formáját, Molly csak tartotta magát a „vidám arccal integet”-hez. Többnyire integetés nélkül. Amíg befele haladtak, teljesen elveszett a hely építészetében.
A trónteremben aztán megállnak a királynő előtt. Mollynak szimpatikus az idős hölgy. Azonban nem tudja, most mit csináljon. Adelint figyeli, ő jobban szokva van az ilyen úri környezethez. Richi időnként őt is elrángatta, de még nem volt szerencséje ilyen magasrangú személy elé járulni (Richin kívül persze), így nem tudta mit tegyen. Pukedli? Azt hogy kell kecsesen? Elég, ha int? Kezet csókoljon? Meg akarta kérdezni Adelint, de Richi elkezdte bemutatni őket. Molly kihúzta magát. Továbbra is mosolygott. Jól esett neki a bemutatás, megmelengette kicsit szívét Richi jellemzése. Azonban mikor Adelint mutatta be, elkerekedett a szeme és kicsúszott a száján egy „Na de Richi…” amit az említett valószínűleg nem hallott. ~ Még ha igaz is és egyikük sem tagadja… hogy így mutassa be… azért ez nem volt szép… Szegény Adelint is teljesen zavarba hozta.

A királynő még mindig szimpatikus volt, Molly elkönyvelte magában, hogy a „pacsi” mint üdvözlési forma is passzolna az asszonyhoz. Nem felel meg az etikettnek, de valószínűleg értékelné.
- Ami azt illeti, felség, nem Pacalnak hívják, hanem Pascalnak, és ahogyan ön is feltételezte, ő egy galamb. – jegyzi meg egy kedves mosollyal – Bármilyen madáreleség jó neki. És köszönöm. – teszi hozzá. Pascal bólogat.
Richi persze flörtöl, ami nem lepi meg, bár néha azért egy belső hangot hall, hogy „bakancs a fejnek”, de ezt elhessegeti. Viszont a királynő válaszára megint elkerekedik a szeme és kis híján kicsúszik a száján egy „Na de felség!”. De rá végképp nincs joga szólni.
Átvonulnak az ebédlőbe. Pascal rögtön felfigyel a madárra. Talán „váltanak is néhány szót”, de a galamb továbbra is barátja vállán marad. Az asztal csak úgy dúskál mindenféle földi jóban. Csomó olyan dolog is akad, amiről a fiatal nő azt sem tudja, mi.
Éppen, hogy leülnek enni, az ajtó nyílik, majd Pascal ellibben a lány válláról.
- Pascal? – néz a nő utána, hogy aztán meglásson egy olyan valakit, akire nem számított, hogy pont itt fog viszont látni.
- PENNY! – kiáltotta teljesen megfeledkezve az etikettről meg arról is, hogy Richi épp milyen hülyeséget csinál.
Széles mosollyal indul el a nő felé.

Pascal a suttogásra kétségbeesetten néz a nőre. Penny már ismeri annyira, hogy tudja, mit akar mondani a madár.
„Ne is mondd… és valószínűleg még csak most jön a java…”

(OOC: néhol Merlint benne hagytam, mert nem akartam kivágni a gondolatait)

Nos, itt vagyunk a vasútállomáson. Most nem csak kívülről robogok el mellette, hanem be is teszem a lábam. Az épület tetszetős, ide-oda nézelődök. Amíg Ticiana a jegyeket intézi, én betérek az egyik kis üzletbe és veszek egy útikönyvet az országokról (remélhetőleg térképekkel; ilyen összefoglaló dologra gondolok, minden helyről és a fővárosukról egy kevés infóval). Van egy minimális ismeretem a helyekről, de sosem mélyedtem el a többi ország megismerésében. Így inkább egy ilyen könyvet vettem, hisz ki tudja, hol kötünk ki, tényleg csak Swellingmoreig megyünk? Esetleg tovább? Izgatottan szállok fel a vonatra. Kicsit szórakoztat a tudat, hogy meg lett volna rá a lehetőségem, hogy elhagyjam az országot, 28 évig mégsem hagytam el az otthonom… Végül is… sosem késő utazni kicsit, nem? Igyekszem félretenni az utazás apropóját és csak… jól érezni magam…? Jól érezni magam… mintha amúgy nem érezném jól magam… Mondjuk… a munka, gyereknevelés és egyéb kötelezettségeim mellett valóban nem töltök sok időt önmagammal, a szószoros értelmében vett szórakozással … Meg hazudnék, ha azt állítanám, már most nem izgulok azért, mi lesz ezekkel a feladataimmal, vajon megfelelően el lesznek-e látva… De valahol mégis… úgy érzem, talán… jókor jött ez az eltáv és szükségem lesz rá.

A vonat hamarosan elindul. Amíg a városban vagyunk, szorgalmasan lapozgatom az útikönyvet, igyekszek minél több hasznos ismeretet felszedni belőle. Viszont mikor már elhagyjuk én is inkább az ablakon nézek ki. Kell egy kis idő, mire ráeszmélek, hogy miután elhagytuk Dragonfly Valleyt, egy széles mosoly ült ki az arcomra. A táj valami elképesztő, szinte szégyellem, mennyi mindennel nem találkoztam eddig… Na és a gyerekek… Remélem nem hagynak nyálnyomot az üvegen… Mondjuk az sem érdekel voltaképp, ha hagynak. Annyira aranyosak, ahogy az ablakra tapadva kifelé bámulnak. Még mindig nyomaszt a gondolat, hogy elhagyom az otthonom és jajj, mi lesz az otthoniakkal nélkülem, de… ahogy távolodunk, mintha a mosolygáson kívül fel is lélegeznék. Mintha egy kis súly lekerülne a vállamról…
Végül megérkezünk az állomásra. Ez az épület jobban lenyűgöz, mint az otthoni. Jó és rossz értelemben is. Jó, mert gyönyörű és hatalmas, rossz, mert amint kiléptünk és megláttam az üvegfolyosót éreztem, hogy elsápadok és rögtön a korlát után nyúltam. Ne nézz le, Tiffany és nem lesz gond. Magam részéről amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam az épületet. Merlin alig akarta elhagyni, ő nagyon élvezte.
Odakint Ticiana épp beszélni kezdett, mikor Merlin megfogott. Először nem értettem mit akar. Aztán emelkedni kezdünk és azzal a lendülettel sápadtam el, kavarodott fel a gyomrom és hunytam le jó erősen a szemem. Ez nem vicces. Ez rohadtul nem vicces… Zsörtölődtem magamban. Ahhoz nem volt lelkierőm, hogy szóljak is miatta. Meg szerettem volna remélni, hogy hamar vége lesz. Merlin valószínűleg még maradna, de csak észreveszi, hogy mindjárt elájulok…

Amint újra talajt érzek a lábam alatt, hirtelen elnyom a súlyom és a megkönnyebbülés és térdre rogyok. Nem túl úrinői, de nem igazán érdekel. Nagyokat lélegzek, majd lassan kinyitom a szemem. Zihálok. Lassan kezdek jobb színbe kerülni. Amint meggyőződöm arról is, hogy a reggelim nem fog visszaköszönni, lassan felállok. (Elfogadom, ha Merlin segít.) Nastya aggódva reppen mellém. Magamhoz ölelem és simogatom.
- Merlin ilyet kérlek többet ne csinálj! – azt hiszem, kicsit szigorúbb lett a hangom, mint szerettem volna – Tudod, hogy nem bírom a magasságot, a repülést. Három évvel ezelőtt is csoda volt, hogy nem fordultam le a sárkány hátáról…
Amint elszontyolódik, persze azért rosszul érzem magam.
- Sajnálom… - teszem hozzá halkan.
Amint Merlinnel ezt rendezzük, felfogom, hogy egy ünnepség közepén vagyunk. Csak mi, hármasban. Sóhajtok.
- Most, hogy így alakítottad, amíg van egy kis szabadidőnk, mielőtt Ticiana felbukkanna és lecseszne minket, kereshetnénk valamit, amit mindannyian élvezünk, felfedezhetjük a várost… Mihez lenne kedvetek? Ja és Merlin… kérlek, kerüljük a feltűnést… Nem ismerem a helyet, nem tudom mire számítsunk. Itt azért akadnak varázslók, akiknek ki tudja, miféle szeszélyeik vannak…

Gondoltam, hogy Tiffany nem fogja kicsapó örömmel üdvözölni a repülős trükköt, de azt hittem a végére azért ellazul és élvezni fogja. De úgy tűnik, tévedtem. Amint leteszem és elengedem a kezét és a derekát térdre esik. Lehajolok hozzá és a hátát simogatom hátha segít egy kicsit. Amikor végre magához tér és megpróbál felállni, segítek és felhúzom kicsit. A szidásra megvonom a vállam.
- Rendben. Bár elég aggasztó ez a repülés fóbiád. - Egy kicsit elbizonytalanodok, hogy vajon ezek után fogunk-e szórakozni, ahogy eredetileg reméltem, de szerencsére nemsokára hangnemet vált és ismét felcsillan a szemem.
- Nézzünk szét a vásárban, biztos van itt valami finomság, de lehet, hogy vannak mágus pultok és alkimista vackok is valamerre. - A feltűnő részre félre döntöm a fejem. - Nem értem ezt most miért mondod... - Jegyzem meg szinte sértődötten. Nem értem miért mondja, egyszer vagy talán kétszer fordult szerintem csak elő, hogy felfordulást okoztam. Arról meg nem én tehetek, hogy az emberek általában kedvelnek. (Igen itt a lányokra gondol, csak nem mondja ki.)

Jól esik, hogy Merlin mellettem van, amíg rosszul érzem magam és igyekszik segíteni. A megjegyzésére azonban csak a szemem forgatom.
- Bocs, nem én választottam a fóbiát, a fóbia választott engem…
Vajon, ha még magára kap egy kis tudást, képes lehet kihozni belőle, vagy legalább valamennyit segíteni? Csak mert hasznos lenne… főleg, ha ugyebár más sárkánymesterekkel kell együttműködni, vagy… Richard kitalál valami baromságot, aminek köze van a léghajóihoz és nem húzhatom magam ki alóla… Egyelőre ezt nem teszem szóvá.
Sikerül egyetértenünk a körülnézésben, viszont az a sértődött nézés… shaj…
- Tudod, Te mire gondolok… - először csak ennyiben hagynám, de végül folytatom – Mint mondjuk ez a repkedés… Meg óvatosan az ismerkedéssel… Idegen hely, idegen szokások… Nem felvágni mindenféle lány előtt a tudásoddal, és nem hagyni, hogy egy csalfa mosoly elragadjon… Nem szeretném kipróbálni Nastya nyomozó tehetségét!
Szórakozottan mosolygok rá és kicsit összeborzolom a haját. Ennyi jár nekem a reptetés után. Az ilyen eseteknél gondolkodom el azon, mennyire gyerekes tudok mellette lenni és vagyok inkább nevelőnővére, mint nevelőanyja…
- Jó, na, tudod, hogy bízom benned! – kínálok béke jobbot egy kedves mosollyal.
Ahogy elindulunk kissárkányomra nézek.
- Nastya, nagyon csendben vagy… Van ötleted, mit szeretnél?
Mintha elbambult volna, hirtelen emeli rám a tekintetét, elmosolyodik és bólogatni kezd, majd a fejére mutogat.
- Öhm… mit szeretnél? Valami sapkát?
Bólogatni kezd. Eszem megáll… Nem bírom ki, hogy ne vigyorodjak el.
- Jó, ha látsz olyat, ami tetszik, szólj! Egyébként engem a könyvek és a kacatok érdekelnek… meg úgy egy fél óra múlva ehetünk is valamit… Vagy ha nagyon éhesek vagytok, akár most is, csak én még kihagyom…
- Akkor induljunk el valamerre! - Csillan fel Merlin szeme.

A vásár sokkal nagyobb, mint eredetileg hittük és rengeteg a látnivaló. A hangulat meglepően kellemes, de még mindig szoknom kell ezt a fajta szabadságot. A zenészek egymást követik az utcasarkokon, szinte nincs olyan hely, ahol ne lehetne hallani a zenét. Nézelődök és találok is érdekes dolgokat, de nem ütik meg azt a szintet, hogy meg is vegyem őket. Válogatós volnék? Meglehet… Egy árusnál találnak édeségeket, úgyhogy Merlin vesz egy keveset magának és nekem is. Elfogadom, de egyelőre elteszem. A gyomrom még masszívan tiltakozik az elfogyasztása ellen… Rengeteg mágikus kacattal találkozunk, de egyik sem tűnik, valódinak, vagy tényleg értékesnek.

Egy asztalon egy férfi valódi sárkány pikkelyeket árul, amik tényleg igazinak néznek ki, de cserébe szemtelenül drága árat kér érte. Nastya rögtön kíváncsian odarepül. Mancsába veszi az egyik darabot és a testén lévőkhöz méri. Szórakoztató látvány, el is mosolyodom rajta. Érdekel, hogy vajon tényleg igaziak-e… Bevallom, vannak kétségeim…
Az árus meglepetten próbálja elvenni Nastyától a pikkelyeket és lezavarni őt a pultjáról, mintha csak egy kóbor macska lenne. Merlin nem tud nem nevetni az eseményeken. De azért oda megy ő is. Elkapja a kis sárkányt, mielőtt még a férfi lecsapná valamivel és kiveszi a karmai közül azt, amit épp méregetett. Merlin is alaposan megnézi magának. Kemény anyagból van az biztos, de nem olyan fényes, mint Nastyáé vagy a többi sárkányé...
- Elég kopott ez a sárkány pikkely. - Jegyzi meg ahogy visszaadja. - Furcsa, a sárkánypikkely rendszerint nagyon fényes.
- Mit tudod te kölyök? - Förmed rám a férfi és kikapja a kezéből a pikkely töredéket.
Először csak távolról figyelem a jelenetet, de végül lassan közelebb sétálok. Nem szeretnék bajt, de nagyon nem tetszik az árus viselkedése. Egyre jobban kételkedem abban, hogy volt-e szerencséje vagy éppen balszerencséje valódi sárkányhoz. Ha így halad tovább még a végén lesz… Sóhajtok. Mivel nem szeretném, hogy komolyabb vita kerekedjen, magamhoz veszem a szót. Jelzek Merlinnek, hogy ne csináljon butaságot, mert nincs értelme.
- Elnézést kérek miattuk, azonnal távozunk.
Még ránézek a gyerekekre, hogy nem maradt-e náluk valami. Az árus miatt… Persze tudom, hogy nem, miért csentek volna el bármit is? Főleg ilyen kacatokat… Elválunk az árustól és tovább folytatjuk utunkat a bódék között. Nastya kicsit megszeppent, így őt magamhoz ölelem és megsimogatom.
- Nastya rossz volt? – kérdezi.
- Nem, egyikőtök sem volt az. De Merlin, kérlek legközelebb ne tegyél megjegyzést. Nincs szükségünk konfliktusra, még ha igazad is van.
Bevallom, azt hittem, Merlin vissza fog szólni, de nem így történt. Tudomásul vette, amit mondtam és kész. Amíg Nastyát nyugtattam feltűnt, hogy visszaszaladt a standhoz, de nem mondtam rá semmit. Azt se mutattam, hogy feltűnt. Nem igazán értem, miért ment vissza... Nem hiszem, hogy pont egy ilyen vásáron árulnának komoly dolgokat. De lehet, ő látott benne valamit? Mégiscsak mágus... Majd később, a szállásunkon megkérdezem...

Esélyem sem volt rákérdezni amúgy sem, mert Merlin kiszúrt egy kalapos pultot.
- Tiffani nézd! - mutat oda. - Szerintem ott találhatunk valamit Nastyanak!
A pulton rengeteg a szebbnél szebb kalap, de szerencsére akadnak bőven érdekes és vicces darabok is.





Nastya elképzelése a vágyott kalapra:


Az eladó lány egy magas szőkehajú nem mindennapi jelenség azonnal csillogó szemekkel néz Nastyára. Van valami furcsa a megjelenésében, valahogy olyan érzést kelt, mint ha csak éppen egy picit sötétebb lenne talán még világítanának is a furcsán aranyos tincsei.
- Milyen elragadó vásárló. - néz a sárkányra.
- Valóban az ifjú hölgynek keresünk fejrevalót. – Nastya a megnevezésre lelkesen vigyorogva (ami nála vicsor, de a kisugárzásából érezni az izgatott ártalmatlanságot) kezdett bólogatni.



Körül nézek és elég hamar arra a döntésre jutok, hogy mindannyian egy kalappal fogunk innen távozni. Mert tőlem szokatlan az ilyen extrémebb viselet, de tulajdonképpen… jó pofa... Több kalapon is megakad a szemem, akár magamnak, akár Nastyának. Bár egyik sem az igazi… Mintha az előző kis jelenet meg sem történt volna, Nastya újbóli lelkesedéssel vetette bele magát a kalap rengetegbe. Persze azért óvatosan, vigyázva a portékákra. A lány azonnal mutat néhány divatos kalapot, de ő maga sem találja megfelelőnek. Merlinnek akad meg a szeme egy eperformájú kalapon.
- Tiff, ezt nézd meg! - mutatja. Úgy tűnik, nem csak a fiúnak tetszik.



- Látom a fiatal úrnak is nagyon jó szeme van. - mondja lelkesen a lány.
Így jobban megnézve sokkal fiatalabbnak tűnik, mint elsőre hinné az ember. Merlin egy kicsit el is pirul a megjegyzéstől és attól amilyen csillogó szemekkel néz rá a lány.
Merlin elég hamar talál egy olyan kalapot, amire még nekem is – aki általában figyel a megnyilvánulására – kiszalad a számon egy „Ez mennyire aranyos…” szinte felkiáltásnak nevezhető megjegyzés. Rögtön fel is helyezem kis sárkányomra, aki boldogan illegeti vele magát.
- Tetszik? – kérdezem.
Ha van tükör, Nastya az elé libben és kicsit forgolódik vele. Nagyon tetszik neki, rá van írva.
Természetesen feltűnt, hogy a lány zavarba hozta Merlint. Három dolog jutott eszembe. Persze csak azután, hogy kissé gonoszkasan elmosolyodtam az aranyosságán. Az első, hogy szerintem még nem láttam így. A második, hogy azt hiszem el kell beszélgetnünk a gyerekszületésről (még akkor is, ha ez már korábban természetesen roppant kínos módon már megtörtént). A harmadik meg... Shaj.... Nehezen fogom viselni, ha kirepül...
- Azt hiszem, ezt elég jó eséllyel hazavisszük. Te találtál valamit? – teszem a kezem Merlin vállára – Kérlek, mondd, hogy nem azt a poliposat választod. Láttam ám, hogy szemeztél vele…
Tudja, hogy ha azt szeretné, megkapja, de én reménykedem abban, hogy mást fog választani. Azért egy ilyen kiegészítő – még ha csak a közelemben is van – jobban kilendítene a konfortzónámon, mint szeretném.
- Khm - köszörüli meg a torkát. - Nem is tudom… - mondja. Látszik rajta, hogy tetszik neki, de talán az okoz neki komoly dilemmát, hogy mennyire egy komolytalan darab.
- Szerintem nagyszerűen állna. – mondja a lány és már el is indul érte. Alighogy a fiú kezébe adja és rá mosolyog, már el is fordul. - Ez pedig itt szerintem remekül állna a hölgynek. - Fordul vissza egy aranyos, divatosabb kalappal.
Miután Merlin megkapta próbára a polipos kalapot, a lány nekem is ad egyet, ami eddig fel sem tűnt. Szép... Nem lépek ki vele annyira a komfortzónámból, eléggé én vagyok...
- Tetszik, köszönöm! - mosolygok a lányra, ahogy a tükörben nézegetem magam.
Még egy nagyobb, furcsa alakú kalappal is szemezek (sombrero), illetve kiszúrok egy ritka giccses, "kedvenckék" színű kalapot. Tetszene Richardnak... A kezembe veszem, megnézegetem, majd visszarakom és megcsóválom a fejem. Még csak az kéne, még a végén félreértene... Hogy eltereljem a gondolataimat, Casanovácskára pillantok.
- Nos? Legyen a polip, vagy nézzünk másikat. Nekem azt hiszem megvan a nyertes...
Merlin felveszi a hivalkodó polipos kalapot és rögtön elemében érzi magát. Általában annyira nem szereti, ha a kalapok összekócolják a haját, de ez láthatóan tetszik neki. Nastya felé fordul.
- Szerinted milyen? – kérdezi.
A lány halkan elneveti magát a jeleneten. Merlin örül, hogy meg tudta nevettetni.
Hogy udvarol, eszem megáll... Csak magamban mosolygok, ahogy fél szemmel követem az eseményt.
- Azt hiszem nekem marad ez a kalap. Tiff sikerült választani? - fordul hozzám. Akkor látja meg a kék csodát a kezemben.
- Hiányoznak a kakastollak belőle. - jegyzi meg egy egész hangyányit talán epésen.
- Van kakas tollam, ha gondoljátok. - szól a lány. - semeddig sem tart beletűzni egy párat. - ajánlja.
Kicsit bosszant, hogy Merlin észrevette a kezemben a kék "csodát".
- Köszönöm a készséges segítséged, de nem kérjük. A kék kalap marad. Azt hiszem, készen is vagyunk, mindannyian találtunk magunknak megfelelő kalapot. Mennyivel tartozunk?

A kalapok ára nem olcsó, de érzem rajtuk, hogy minőségi darabok, így zokszó nélkül kifizetem. Sőt, még borravalót is hagyok, mert elégedett voltam a kiszolgálással. Mikor csomagol, meglepetésemre még hozzátesz párat.
- Ezek ajándékok. - mondja aztán levesz még kettőt.
Az egyik a szombréró a másik egy nagyon nagy nagyon csillogó tollas virágos darab.
- Ezzel pedig lenne egy kérésem hozzátok. Ha megteszitek ezt is nektek adom, nyújtja feléd a sombrerót. - Mit mondtok?
Furcsálltam... Miért éri ez meg neki? Persze kibukott a szög a zsákból. Határozottan nem tetszett.
- Köszönjük a kalapokat és a kedves kiszolgálást, meg persze az ajándékokat is. A kérésedet viszont nem teljesítjük. Nem vagyunk idevalósiak, remélem megérted, ha kicsit bizalmatlanok vagyunk.
-És ha csak téged kérlek? - pislog Merlinre.
- Attól függ. - Feleli a fiú, de egyértelműen vette a lapot. -Hova kéne vinni és mit kapok érte cserébe? - A lány megmosolyogja a kérdést.
- Az ajándék kalapok nem elegek? Hmm... Akkor mit szólnál egy második találkozás lehetőségéhez. Nem tudom még mikor, és hol, de biztos vagyok benne, hogy elképesztő találkozás lesz. - a lány szavaiban van valami, ami mintha többet sugallna sima flörtnél, de úgy tűnik ez Merlint nem igazán zavarja még ha észre is veszi.
- Úgy hangzik, mint egy ígéret.
- Inkább sorsszerű, de nevezhetjük ígéretnek.
- És hova kéne vinni a kalapot?
- Oda! - mutat fel a lány egyenesen a kastélyra. - Mondjátok, hogy különleges ajándékot hoztatok a királynőnek. A mai nap különleges, úgyhogy biztos beengednek titeket, és azt hiszem számotokra is van odafent pár meglepetés.
- Rendben. - Bólint rá vidáman Merlin. - A nevedet elárulod.
- Ühüm - hajol egészen közel a fiúhoz mintha a fülébe akarna súgni valamit. - A következő alkalommal.
A lány nem adja fel. Egyenesen Merlinhez fordul, aki meg persze bele is megy. A következő párbeszédre köpni-nyelni nem tudok. Lefagyok. Mi? A? Fene? Nem, én ezt nem akarom... Gondoltam, hogy bevetem a kesztyűm, de valamiért az az érzésem, hogy ez a lány más és nekem nincs vele szemben elég hatalmam. Ki ez a lány? Kelletlenül sóhajtok.
- Nekem ez határozottan nem tetszik. Mi a biztosíték arra, hogy nem rajtunk keresztül akarsz ártani a királynőnek?
A lány ártatlanul rám mosolyog.
- A szavam nem elég?
- Nem.
- Hát jó érthető. Miért is bíznátok bennem? Hmmm... Komolyan kérdeztem. Mivel tudnám elérni, hogy elhiggyétek, nincsenek hátsó szándékaim, amivel bárkinek is ártanék?
Már éppen javasolnám Merlin képességének bevetését, mikor ő gyorsabbnak bizonyult.
- Hmm Azt hiszem az működhet, ha megengeded, hogy felületesen belenézzek a gondolataidba, hogy igazat mondasz-e.
- És honnan tudjam, hogy nem keresel-e mást is.
- Hagyom, hogy te vezess, hazudni nem fogsz tudni, de így nem kutakodhatok ott, ahol nem kéne.
- Rendben. Nincs mit titkolnom. - Ezután pár percig csak álnak egymással szemben aztán Merlin vesz egy mély levegőt.
- Nincs semmi rossz szándék benne. - Jelenti ki és még mielőtt elmentek hátra fordul hozzá.- Alig várom a következő találkozást.
- Én is.
Kelletlenül sóhajtok.
- Rendben, elfogadom. De miért pont minket kérsz meg?
- Mert tudom, hogy benetek megbízhatom.
Felhúzom a szemöldököm. Mégis mi a fene alapján? Még mindig nem értem és még mindig nem tetszik ez az egész… De most már Merlin belerángatott. Miért nem maradhattak meg az ártatlan flörtölgetésnél…?

Amint hallótávolságon kívülre érünk, kelletlenül sóhajtok.
- Kérlek, légy óvatos. Szeretnék megbízni benned és merem remélni, hogy nem kell hegyi beszédet tartanom… Nem kételkedem a képességedben, de nekem valami nem stimmel a lánnyal. Kérlek, maradj eszednél, mikor találkoztok.