Alsó szintek

Elégedetten tapasztalom, hogy megint sikerült a figyelmet azonnal megragadnom. Féloldalas mosolyra húzom a számat, majd bólintok.

- Támogatom a dolgot... - majd hátra pillantok a társamra és ha neki sincs ellenére, akkor követjük a fazont. Próbálok üzenni Evaar-nak, hogy megbízom benne, hogy ha harcolni kell, akkor megvéd. Vagy megvédjük egymást. Vagy valami. Amúgy is közepesen szeretném, ha mások is kihallgatnának. Továbbra is úgy megyek, hogy a két férfi között álljak, de gondolom, nem lesz hosszú az út, szóval nem állok le csevegni. Az őrre villantok egy kedves mosolyt, biccentek is neki, gondolom, Evaar tüzetesebben megnézi majd. Azonban a szoba egy pillanatra megüt.

Kurvára remélem, hogy nem azt kéri majd, hogy forgassunk le egy hármas aktust... Gondolom magamban morogva. Próbálok lazának tűnni, de egy kicsit.... Undi a hely, szóval kicsit próbálok odafigyelni, hova ülök, milyen a környezet, de bántó sem akarok lenni, szóval marad a közvetlenség. Végig hallgatom a dolgot, majd élesen beszívom a levegőt. Az előzőt is épphogy csak túléltük... Evaar-ra nézek felhúzott szemöldökkel , hogy ő mit szól, majd vissza a férfire.

- Esetleg kaphatnánk egy kis időt, hogy átbeszéljük? - mosolygok rá kedvesen.
- Csapassátok! - int felénk. - Amúgy cserébe fetőthetitek a készleteitek, már amibő' van itten lent. Nekem az a fontos, hogy a meglegyen a szállítmány… - mondja, mire csak biccentettem, majd félrehúzódtunk a társammal.

- Kockázatos – kezdi a torzítótól karcos, géphangon Evaar. - Nem igazán értem a lény felépítését, tekintve hogy a szilárd lövedékes lőfegyver fogott rajta, de a pengék nem. Valószínűleg hőálló páncélja lehet, ami amúgy is elég vastag… Talán a mérgezett nyilakkal lehetne kezdeni valamit… - gondolkodik hangosan.

- Persze, hogy kockázatos, akkor nem mondta volna - sóhajtok fel. - Az a kérdésem, hogy az előző esetből tanulva szerinted lenne esélyünk ellenük vagy instant halál, ha találkozunk velük? Mert ha utóbbi, akkor előbb keresek valami undorító szellőzőt és mászok fel vagy valami, mint hogy megölessük magunkat... - mondom szemforgatva, kissé idegesen. Bevallom, kicsit félek attól, hogy megint be kell vetnem a testem, mert ahogy ez a hely kinéz, lehet, hosszan tartó problémáim lennének belőle. A srác csak összefonja maga előtt a karjait, s elgondolkodik egy pillanatig.

- Nem valószínű. De talán ez a barom tud valamit mondani róluk, amit eddig nem tudunk... Ha esetleg találnánk egy halott példányt, a kivizsgálása sok mindent felfedhetne... Milyen mérget használsz a nyilakhoz? – kérdezi tőlem. Én csak elgondolkodva hallgatom a társamat, majd felsóhajtok.

- Na, ja, szép is lenne, ha találnánk egy halott példányt... - csóválom a fejemet, majd a kérdésére felkapom a fejem. - Főleg idegmérget... Bénítás, funkciókiesés, durvábbak is vannak. Szerintem hasznosak lehetnének amúgy... - teszem még hozzá. - Az a baj, hogy itt egyáltalán nincsenek kapcsolataim érthető okokból szerintem... - ciccegek. - Szóval nem tudom megállapítani, hogy ez-e a legjobb esélyünk... Mindenesetre még mindig jobb céllal keringeni ezen a lepratelepen és úgy belefutni valamibe, mint cél nélkül bóklászni, hátha találunk egy jobb esélyt, nem? Vagy látsz valami jobb lehetőséget? - sóhajtok fel, mert ha nagyon ellenkezik, akkor... Felajánlom a zs tervet.

- A baj az, hogy ez a hatalmas cél nagy eséllyel halálos is… - veti oda nekem a reménykedésemre felelve. - De nem hiszem, hogy van más lehetőség. Valószínűleg ilyen mélyre nem tudom lehívni a gépem, illetve... Lehet, hogy valami baja esne idefele menet. Áhh... Nem tudunk mást csinálni. Amink van, az gyakorlatilag a verpine és a pár pót tár, ami hozzá van, a mérgek, meg ha esetleg lyukat ütünk a páncélján elég lövedékkel, meg lehetne szúrni... Egyébként talán a sugárvetők bénító töltetei is működhetnének – gondolkodik megint hangosan. Megrántom a vállam.

- Ha nem ettől a feladattól, de ígyis-úgyis megdöglenénk idelent valszeg, szóval ja... Mindegy... Igen, ezek jók lehetnek, meg a vibrokardommal a lába között sikeresen megvágtam, szóval ha a háta páncélozott is, a lába aligha. Csak támpontként... Akkor menjünk vissza a faszihoz, hogy helló, mit tudsz még mondani és biztosítani? – kérdezem tőle, ő pedig csak bólint.

Miután nagy nehezen megbeszéltük, mit akarunk, visszatérünk a megbízónkhoz, majd leülök vele szembe. Nagy D épp az asztalán dobolgat az ujjával, szerencsére semmi fura dolgot nem művel éppen.

- Oké... Szóval... Mit tudsz pontosan számunkra biztosítani? Információk, emberek, fegyverek, akármi... - nézek rá most komolyan. Most tárgyalni jöttem, nem jópofizni.

- Mhm... Asszem van bőven eccerű energiacellákbó' a fegyókhoz, ha jobban feltúrom a raktárat, talán még szilárd lőszert is elő tudok teremteni. Van egy tucat kábító gránát, bár a minőségük nem tom garantálni... Főleg Blastech cuccokat tartunk amúgy, de emlékszem, hogy eccer elcsórtam valakitől egy verpine-t, mert valahol félúton volt egy zúzópisztoly és egy távcsöves közt, oszt' nagyon kellett nekem, mer' kinek ne kéne egy ilyen? Emberek meg... Van pár jómadár odakinn', akiket sztem be tudunk szervezni a buliba... Infók... Sokat nem tudunk azokról az anyabaszókról, az biztos, hogy ha nem beskarból van a cucc, kés nem szúrja át a bőrük... Vakok, hang és szaglás alapján tájékozódnak. Egy nagyokos haverom azt mondta, hogy szerinte érzékenyek lehetnek bizonyos hangokra... Valami frekóciákat emlegetett vagy nemtom... Én tök hülye vagyok ehhez… - rázza a fejét. Féloldalasan elmosolyodom, ahogy meghallom a verpine pisztoly szót.

- Asszem, egy pár kábító gránátot magunkkal viszünk, hátha megyünk velük valamire... Ja, meg a verpine-t kölcsön kérnénk, ha nem probléma... Lehet, viszünk még valamit, majd gyorsan összeszedjük... Drágám, neked kell valami? - vigyorgok fel a társamra viccelődve, hogy oldjam az amúgy bennem is gyűlő feszkót. Az emberekre kicsit ciccegek. - És mi garantálja, hogy nem csak hátráltatni fognak minket? - kérdezem tőle, közben egy oldalpillantást vetek Ev-re, hogy ő mit szól ehhez. Viszont azt jó tudni, hogy mi a gyenge pontjuk. Frekvencia, te idióta... - Van bármid, ami ilyen kurva idegesítően magas, sípoló hangot ad ki? Vagy alkatrészek, amikből össze lehet rakni egy ilyet? Minél magasabb és hangosabb, annál jobb... - kérdezem tőle. - Mennyien lehetnek idelent és mi az, ami a legjobban vonzza őket? Csak hogy tiszta legyen: mi a legjobb taktika, hogy elkerüljük őket? - dőlök hátra, keresztbe vetem a lábamat, ezzel jeleztem Ev-nek is, hogy ha van bármi hozzáfűzni valója, most tegye.

- Jaja, vigyétek, csak ne basszátok el, kösz... - inti le a dolgot. - Az emberek meg… Faszom tudja, ezek itt csupa csőcselék, de van egy-egy használható palimadár akit ismerek... Hangadó kütyükhöz nemigen értek, szóva' találjátok fel magatok. Elkerülni meg... Nemtom, de a balosarok messziről megérzik őket – mondja. Fogalma sincs, de egészen hasznos infókat ad át a hülyéje.

- Jobb lesz, ha egyszerű barmokat ebbe nem vonunk bele - veti oda nekünk a plusz emberekre gondolva Ev. - A szállítmányhoz felteszem, tartozik egy alap csapat. Az elég, csak legyen köztük egy balosar, ha már azok érzik... És nem érdekel, mennyire értesz a készülékekhez, mutasd meg pontosan, mi van. Majd eldöntjük hasznos-e - válaszolja tömören, de elég határozottan a faszinak, szokásosan nagyon kedves stílusban. Én csak lezseren megrántom a vállam.

- Hallottad a főnököt! - mondom Nagy D-nek egy vigyorral. Mintha azt üzenném: nincs mit tenni, szót kell fogadni. Persze nekem sem baj, hogy megerősít, mert nem fognak csak úgy kikezdeni velem vagy egyből leszólni, ha itt van velem, ennek meg örülök. Nőként nem mindig a legegyszerűbb érvényesülni, bár vannak helyzetek, mikor előnyünk van, ez tény.

Nagy D kelletlenül cicceg egyet, nem értékeli Evaar stílusát, de felkel a helyéről és elvezet minket egy másik szobába. Kitárja az ajtaját, így elénk tárul a fegyverraktár. Pont az van benne, amit előzőleg is leírt, a verpine-mutánsot pedig előszedi nekünk egy speciálisan lezárt ládából. Lerakja az asztalra a mandalori elé. Viszont a lőszerrel jó lenne spórolni, szilárdból kifejezetten keveset találunk. Épp csak három tárra elegendőt, azt is szűkösen… Inkább két és fél. Emellett találunk még kommunikátorokat és elektronikai küyüket is a teremben. Miközben nézelődünk, Nagy D az ajtófélfának támaszkodva vár és végig a seggemet nézi.

A fegyverraktárban kb. az van, amire számítottam. Jól körbenézek, de hagyom, hogy a társam böngésszen főleg, ő jobb ebben. Közben a szemem sarkából látom, hogy a faszi le sem veszi rólam a tekintetét.

- Ki ne essen a szemed a helyéről, csávókám - mondom neki, miközben még a dolgokat vizslatom. Majd a társamhoz fordulok. - Rád bízom a dolgot, hozz, amit jónak látsz. Azt a pisztolyt mindenképpen vinném, ha nem bánod... - mondom neki, majd a kommunikátorokhoz és kütyükhöz fordulok. - Ilyenkor bezzeg nincs itt az a nagyon okos spanod, mi? - sóhajtok. Ha nem találok semmi olyat, ami sípoló hangot adna ki, akkor megpróbálok összeválogatni olyan dolgokat, amikből össze tudok rakni legalább kettő sípoló eszközt. Ilyenkor örülök, hogy szeretek szerelgetni és babrálni a dolgokkal, mert legalább fogalmam van arról, hogyan kéne, remélem, alkatrészem is. Szerencsére ezek nem túl bonyolult dolgok, így egy asztalhoz ülve próbálok szerelni, ha nincs semmi olyan alapvetően, ami ilyen hangot adna ki.

A twi'lek csak kuncorászik magában a megjegyzésemre, láthatóan kicsit sem foglalkoztatja a dolog, tovább bámul.
- Nem, nincs itt, már egy hete nem láttam a pofázmányát. Szerintem valaki megkajolta… - vágja rá unottan a haveros kérdésre. - Oh, amúgy meg ha balosar kő, ott van Boob... Nem egy tökös figura, de le tudom fizetni, hogy megjöjjön a bátorsága annak a féleszű drogosnak... – mondja, amire biccentek. Ev máshova ül le a fegyvereket meglesni.

Csak biccentek Ev-nek, amikor odébb megy vizsgálódni, én pedig majdnem teljes figyelmemet a szerkentyűkre fordítom. Néha még a nyelvem is kidugom munka közben, de végül sikerült kettő darabot gyártani, ami véleményem szerint pontosan megfelel a célnak. Az emberi fülnek meglehetősen idegesítően magas a frekvencia, amit kiad, és még mindig tudom feljebb csavarni, csak azt már nem hallom, ami nekünk nagyon jó hír. Ezután odasétálok a társamhoz és vigyorogva felé dobom az egyiket.

- Próbáld ki! - mondom neki, aki ki is próbálja.
- Ha szerencsénk lesz, a végén még beindul második alkalommal is… - morogja nekem, mire csak a szememet forgatom, majd ha megbizonyosodtunk, hogy mindkettő működik, akkor az asztalára támaszkodom és közelebb hajolok.

- Szerintem menjünk is... Kurvára nincs kedvem a szükségesnél több időt ezen a lepratelepen eltölteni és most még erőnk teljében vagyunk. Nincsen nagyon ellátmányunk és én innen biztosan nem fogyasztok semmit... Szóval ha nincs ellenedre, akkor keressük meg azt a Boob-ot megint és húzzunk innen... - mondom neki fojtott hangon. Ha beleegyezik, akkor feltápászkodom az asztalról és elveszem a fegyvert, ha nem ellenkezik, majd a munkáltatónkhoz lépdelek.

- Asszem, ennél felkészültebbek nem is lehetnénk... - forgatom a szememet. - Bár valami extra védelmet el tudnék képzelni, hogy ne csak a ruhám legyen, de mindegy... - teszem hozzá egy sóhajtva. - Na, akkor Boob is készen áll? Na, és te? - fordulok hátra Ev felé, aki csak bólint megerősítésképpen, úgyhogy várunk a folytatásra.

Lassan követtem a pasast, minden mozdulatát figyelve. Közben elvétve rápillantok párszor a nőre is, hogy nem e csinál hülyeséget. Mielőtt belépek a szobába végigmérem az őrt, egy gyors elemzést le is futtatva rajta. Ugyan az alvilágban szokás volt az üzletkötést valami hátsó szobában folytatni, ilyenkor mindig fennállt egy csapda veszélye. Az pedig épp nem hiányzott.

Mindenesetre, valamennyire csak szükségem volt a nőre. Na nem azért mert oly sokat segített volna a harcokban, vagy mert élveztem volna a társaságát. Nem. De az információi.. Igen, az információi miatt szükségem volt rá. És mivel nem lehetett nagy harcos, jobb volt, ha bekísérem. Akkor talán kijutunk mindketten élve, ha mégis valami csel lenne az egész. Így aztán bementem, közben folyamatosan a fegyveren tartva a kezemet.

Egy orgiákra használt retkes szoba volt tele mindenféle szarral. Kicsit hasonlított azokra amikből párszor az öreget kellett anno kirángatni... Direkt nem foglaltam helyet, csak megálltam a nő mellett amíg a taggal beszélt. Mikor az aztán kinyögte mit akar, elgondolkodtam. Nem biztos hogy ez túlzottan kivitelezhető feladat.. Valószínűleg a nőnek is voltak kétségei, tekintve hogy félrehívott megbeszélni mi legyen.

- Esetleg kaphatnánk egy kis időt, hogy átbeszéljük? – kérdezte tőle mosolyogva. Meg kellett hagyni, ahhoz értett, hogy hogyan csábítson el másokat.

- Csapassátok. – intett, a mondandója többi részére meg már nem nagyon figyeltem. Körbenéztem a helyiségben, majd félre húzódtam a nővel.

- Kockázatos. - mondtam a torzítótól karcos, géphangon mielőtt bármit szólhatott volna - Nem igazán értem a lény felépítését, tekintve hogy a szilárd lövedékes lőfegyver fogott rajta, de a pengék nem. Valószínűleg hőálló páncélja lehet, ami amúgy is elég vastag.. Talán a mérgezett nyilakkal lehetne kezdeni valamit.

- Persze, hogy kockázatos, akkor nem mondta volna - sóhajtott. - Az a kérdésem, hogy az előző esetből tanulva szerinted lenne esélyünk ellenük vagy instant halál, ha találkozunk velük? Mert ha utóbbi, akkor előbb keresek valami undorító szellőzőt és mászok fel vagy valami, mint hogy megölessük magunkat..

- Nem valószínű. De talán ez a barom tud valamit mondani róluk amit eddig nem tudunk... Ha esetleg találnánk egs halott példányt a kivizsgálása sok mindent felfedhetne.. Milyen mérget használsz a nyilakhoz? - kérdezem meg ismételten. Úgy tűnik valami nagyon foglalkoztatja őt is, tekintve hogy elsőre nem hallotta meg a kérdésem.

- Na, ja, szép is lenne, ha találnánk egy halott példányt... – rázta a fejét. Ezúttal úgy tűnt meghallotta a kérdést, ugyanis felkapta a fejét. - Főleg idegmérget... Bénítás, funkciókiesés, durvábbak is vannak. Szerintem hasznosak lehetnének amúgy... Az a baj, hogy itt egyáltalán nincsenek kapcsolataim érthető okokból szerintem… Szóval nem tudom megállapítani, hogy ez-e a legjobb esélyünk... Mindenesetre még mindig jobb céllal keringeni ezen a lepratelepen és úgy belefutni valamibe, mint cél nélkül bóklászni, hátha találunk egy jobb esélyt, nem? Vagy látsz valami jobb lehetőséget? – kérdezte sóhajtva. Bár lett volna jobb lehetőség. De ez a munka mióta elvállaltam csak a szart hozta rám.

- A baj az, hogy ez a hatalmas cél nagy eséllyel halálos is. - vetem oda neki, a reménykedésére felelve. - De nem hiszem hogy van más lehetőség. Valószínűleg ilyen mélyre nem tudom lehívni a gépem, illetve ... Lehet hogy valami baja esne idefele menet. Áhh... Nem tudunk mást csinálni. Amink van az gyakorlatilag a verpine és a pár pót tár ami hozzá van, a mérgek, meg ha esetleg lyukat ütünk a páncélán elég lövedékkel, meg lehetne szúrni.. Egyébként, talán a sugárvetők bénító töltetei is működhetnének.

- Ha nem ettől a feladattól, de ígyis-úgyis megdöglenénk idelent valszeg, szóval ja... – rántotta meg a vállát - Mindegy... Igen, ezek jók lehetnek, meg a vibrokardommal a lába között sikeresen megvágtam, szóval ha a háta páncélozott is, a lába aligha. Csak támpontként... Akkor menjünk vissza a faszihoz, hogy helló, mit tudsz még mondani és biztosítani?

Bólintottam, mire elsőnek ő visszament ahhoz a chakaaryc-hoz. Pár másodperccel később követtem én is, megállva mögötte. Tulajdonképpen sok választásunk nem volt, nem utasíthattuk vissza az ajánlatát. De az egész … túlzottan rizikós és kiszámíthatatlan volt.

- Oké... Szóval... Mit tudsz pontosan számunkra biztosítani? Információk, emberek, fegyverek, akármi... – szólt hozzá a nő komolyan. Valami kissé változott a hozzáállásában, némiképp.. határozottabbnak tűnt.

- Mhm... Asszem van bőven eccerű energiacellákbó' a fegyókhoz, ha jobban feltúrom a raktárat, talán még szilárd lőszert is elő tudok teremteni. Van egy tucat kábító gránát, bár a minőségük nem tom garantálni... Főleg Blastech cuccokat tartunk amúgy, de emlékszem, hogy eccer elcsórtam valakitől egy verpine-t, mert valahol félúton volt egy zúzópisztoly és egy távcsöves közt, oszt' nagyon kellett nekem, mer' kinek ne kéne egy ilyen? Emberek meg... Van pár jómadár odakinn', akiket sztem be tudunk szervezni a buliba... Infók... Sokat nem tudunk azokról az anyabaszókról, az biztos, hogy ha nem beskarból van a cucc, kés nem szúrja át a bőrük... Vakok, hang és szaglás alapján tájékozódnak. Egy nagyokos haverom azt mondta, hogy szerinte érzékenyek lehetnek bizonyos hangokra... Valami frekóciákat emlegetett vagy nemtom... Én tök hülye vagyok ehhez… - rázza a fejét. Minden egyes mondata jobban meggyőz arról, hogy utolsó kijelentése erősen igaz.

- Asszem, egy pár kábító gránátot magunkkal viszünk, hátha megyünk velük valamire... Ja, meg a verpine-t kölcsön kérnénk, ha nem probléma... Lehet, viszünk még valamit, majd gyorsan összeszedjük... Drágám, neked kell valami? – kérdezte tőlem vigyorogva. Egy pillanatra ökölbe szorítom a kezem. Ahogy valamennyire lenyugszom ismét kitárom az ujjaimat, de nem felelek semmit.- És mi garantálja, hogy nem csak hátráltatni fognak minket? – tette fel a kérdést, ami engem is foglalkoztatott - Van bármid, ami ilyen kurva idegesítően magas, sípoló hangot ad ki? Vagy alkatrészek, amikből össze lehet rakni egy ilyet? Minél magasabb és hangosabb, annál jobb... Mennyien lehetnek idelent és mi az, ami a legjobban vonzza őket? Csak hogy tiszta legyen: mi a legjobb taktika, hogy elkerüljük őket?

- Jaja, vigyétek, csak ne basszátok el, kösz... – int nem törődve. - Az emberek meg… Faszom tudja, ezek itt csupa csőcselék, de van egy-egy használható palimadár akit ismerek... Hangadó kütyükhöz nemigen értek, szóva' találjátok fel magatok. Elkerülni meg... Nemtom, de a balosarok messziről megérzik őket.

- Jobb lesz ha egyszerű barmokat ebbe nem vonunk bele - vetettem oda mindkettejüknek a plusz emberekre gondolva - a szállítmányhoz felteszem tartozik egy alap csapat. Az elég, csak legyen köztük egy balosar, ha már azok érzik... És nem érdekel mennyire értessz a készülékekhez, mutasd meg pontosan mi van. Majd eldöntjük hasznos e. - válaszolom tömören, de elég határozottan a faszinak.

Ezután felkelt a helyéről, s elment a szoba másik felébe. Mikor valamit kinyitott egy pillanatra rászorítottam a pisztolyom markolatára, de aztán az ajtó másik feléről csak egy raktár került elő. A nőt megelőzve óvatos léptekkel megközelítettem a tárolóhelyiséget, de miközben nézelődtem mindig figyeltem a pasit is a sisakra szerelt hátsó kamerákkal. Kivettem a Verpinet, majd megforgattam a kezemben. Elvettem a tárakat is, majd a tartalmukat rövidesen megvizsgálva átadtam őket a nőnek. Amikor ő elkezdett hangadó berendezéseket szerelni, én keresetem egy tisztább asztalt, majd affelé görnyedve neki álltam szétszerelni a fegyvert, hogy lássam egyáltalán működőképes e.
Ami azt illeti, annak tűnt, de elég.. elbaszott darab volt. Mint amit futás közben szerelt össze valami részeg bűnöző a kukában talált alkatrészekből. Több olyan is volt benne ami rossz helyen állt, vagy csak simán korszerűtlen, rosszul összeillesztett.. Szóval, az egész szar volt, de tulajdonképpen lehetett használni. Eközben a nő úgy tűnt végzett a szereléssel, legalábbis a felém repülő tárgy ezt jelezte.

- Próbáld ki!

Egy gyors mozdulattal elkaptam a felém dobott eszközt majd a nőre pillantottam. Próbáljam ki, eh? Reméljük nem robban. Pár alacsonyabb fokozaton végigpróbálgattam a berendezést, majd átállítottam maxra is. Én ugyan már nem hallottam, de a sisakba szerelt rendszerek még érzékelték a hangot amit kiadott. Meglepő, de működőképesre meg tudta csinálni. Eltettem a cuccot, majd visszanéztem rá. - Ha szerencsénk lesz a végén még beindul a második alkalommal is. - vetettem oda, majd hagytam, hogy elvegye a fegyvert. Mikor odalépett a faszi mellé a drogos útvezetőnkről kérdezve megvetően felmordultam, de nem szóltam semmit.

- Asszem, ennél felkészültebbek nem is lehetnénk... – mondta a szemét forgatva. - Bár valami extra védelmet el tudnék képzelni, hogy ne csak a ruhám legyen, de mindegy... - sóhajtott - Na, akkor Boob is készen áll? Na, és te? – nézett felém. Bólintottam, majd csendben figyeltem tovább, hogy mi fog történni.

Abban igaza lehetett a nőnek, hogy ennél felkészültebbek jelen helyzetben nem igazán lehettünk. Valamennyivel több lőszerünk volt már, illetve sorba vettük a használható eszközeinket.. A kíséret gondolata még mindig zavart. Elég volt egy kellemetlen útitárs is, nem kellett több is. Ráadásul, azok valószínűleg csak … még rosszabbak lesznek. Reméltem, hogy ha mást nem, legalább a felsőbb szintekre hamarosan vissza tudunk térni.

Hagyom, hogy a nő beszéljen a faszival, mikor meg kell győzni, hogy velünk tartson. Legalább kevesebb idiótával kell vesztegetnem az időmet. Ha nagyon ellenkezik legfeljebb megfenyegetem, de talán jobb nekünk anélkül, hisz kell a segítsége.

A helyszínre tartva ismét a nő mögött haladok, hogy lássam nem csinál e hülyeséget, illetve ne ragadhassa el senki. A Verpinet egyelőre a tokjában lóg az övemen, de kész vagyok arra hogy szükség esetén előrántsam. Találkozunk a kísérő brigáddal is; legalább ezek csendesebb fajták. Az már kis lépés a jobb felé. Egyenként felmérem mindegyiküket; nem tűnnek túlzottan profinak, és nem hiszem hogy megbízhatunk bennük. Úgyhogy mindegyikre erősen figyelek, de közben már megyünk tovább.

Oldalt haladunk, ahonnan minden irányba próbálok figyelni, nem bízom abban, hogy ezek a pojácák észre vennének bármit is mielőtt késő lenne. A sisakos figura hangja azonban feltűnően ismerősen csengett... Egy klón. Ahh, azt hittem már kihaltak mind. Annyira nézett felém, talán egy mandalori ismerős látvány lehet neki, bár ez több okból is lehet... Mindenesetre, felesleges lenne bármit mondanom neki.

Nem sokkal később aztán jön az első meglepetés. A fazon is szól, illetve a rendszerek jeleznek.. Előhúzom a pisztolyom, és intek mindenkinek hogy tegyenek hasonlóan. Lassan felpillantok az egyik falra, és meglátom a dögöt. Óvatosan felemelem kissé a karom, mutatva a többieknek, hogy ne lőjjenek. Megállok egy helyben, és igyekszem nem provokálni a dögöt. Leküzdöm a legerősebb ösztönömet, és végül nem lövök rá, még várok hogy lássam mit tesz. Nem tudom pontosan mivel állok szemben, így muszáj racionálisabb módon megközelíteni a helyzetet. Közben látom, ahogy a nő felemeli az előbb készített szerkezetét, jelezve hogy először ezt vetné be ha harcra kerül a sor.

- Ott van! - szólal fel a twi'lek, és már lőne is, mikor a klón a kezét a fegyverére csapja és leállítja.

- Kussolj már! Mindünket meg akarsz öletni? - förmed rá suttogva. Szerencsére az idióták nem állnak neki vitatkozni, csak hangtalanul bámuljuk azt az ocsmányságot egy darabig. Aztán lassan elindul, tőlünk távolodva. A pisztollyal követem egy darabig az alakját, majd ahogy eltűnik a láthatárról, leeresztem azt. Ekkor aztán egy halk puffanás hallatszik; az idegenvezető faszi elájult.

- Rohadt beszari antennás... - morog a duros. - Valaki keltse már fel, nem akarom hurcibálni...

- Kurva csöndben megyünk innen tovább... – suttogja a nő.

- Hallottátok a hölgyet. Kuss van. – recsegte a klón.

A hangja még mindig irritál egy kicsit, de próbálom elnyomni az indulatokat és nem törődni vele. Halkan felmordulok ahogy a hölgy szót kiejti. Még mindig arra emlékeztet, ahogy a gyalogosok a jediket kezelték annak idején. Lényegtelen... fontosabb dolgunk van. Ezalatt a nő belerúg az eszméletlen barom lábába. A pasi nem kel fel, így meg is pofozza. Arra aztán magához tér, és ordítana is fel, de a nő befogja a száját.

- Ez nem a mennyország... Ugye? Csak nem lehet az is ilyen mocskos... – kérdezi vagy fél perc után, mire lenyugodott. Erre a duros is lekever neki egyet.

- Csak menj már! - förmed rá, majd megindulnak. Egy ideig megyünk tovább csendben, majd az idegenvezetőnk ismét megtorpan.

- Itt egy - jelenti ki remegve. - Egyenesen előttünk. Sz-szerintem... Forduljunk vissza... O-Ott... Ott egy kereszteződés kicsivel mögöttünk...

- Van más út a célhoz? - kérdem tőle nyersen.

-Iggen... Van... Csak hosszabb... - makogja a chakaar. - Éés arra tanyázik egy másik banda is asszem... Néha. De talán most épp nem. Izé... Nemtom. Vagy az a másik irány? - bizonytalanodik el, majd még vékonyabb hangon folytatja. - Akarhogyan is, döntsd el mi lesz, mert különben felzabál az a jarkáló segglyuk!

Csak leintem a nyavalygó faszit amikor azt magyarázza, hogy döntenem kéne. A hőérzékelővel láttam, hogy a dög egy kicsit még odébb van, úgyhogy gyorsan van idő elgondolkodni. Alapvetően abszolút nem zavarna egy hagyományos, jó kis lövöldözés, azonban jelen helyzetben.. A hangzavar talán odavonzana egy két ilyen dögöt, ami abszolút nem hiányozna nekünk. Ráadásul, ki tudja mennyire szervezettek a lenti bandák, ismeretlen területen meg mégsem kellene ennyire a falnak rohanni. Körülöttünk házak vannak, a hőolvaső szerint meg néhányban laknak is. Ez azt jelenti, hgoy ezek a szörnyek úgy mászkálnak itt, hogy életben hagyják a lakosokat. Ráadásul, az előbbi példány se támadott ránk..

Odasietek egy ház bejáratához, ami a hőkép alapján üres, s nekiállok feltörni a zárat (ezúttal nem fizikailag). Eközben intek a többieknek hátra.

- Hozzátok ide az ajtóhoz a hordozót. Nem fog beférni, le kell pakolni róla. Gyorsan, nem érünk rá!
Ha ez meg van, belépek, s intek a többieknek, hogy kövessenek. Visszalépek pár dolgot leemelni én is, és berakodom a házba, majd bezárom az ajtót magunk mögött. Bennt teljes csendben várunk, amíg a dög el nem halad.

Szerencsére időben sikerült behordani a rakományt, ugyanis időközben a hő érzékelővel látom ahogy a lény megjelenik az épület előtt. Egy pillanatra megáll, valószínűleg a lebegtető gép előtt, majd határozottan meglendíti a karját. Kintről hangos ütközés hallatszik, fémes zaj, ahogy valami lekoppan a falról. A rohadék valószínűleg elhajította a gépet, ami meg a hangok alapján nem lehet túl jó állapotban. Mindenesetre továbbállt.

Miután már elég távol van, kimerészkedem a házból, s felmérem a terepet. Az átkozott hordozó meghibásodott, ez a dög úgy odavágta. Áh. Intek a nőnek, hogy jöjjön ide megnézni a gépet. A korábbiakban úgy tűnt, hogy van némi tapasztalata az ilyenekkel kapcsolatban.. Valamennyi nekem is, de a szerszámokat nem hoztam magammal, illetve a jobb csuklóm még mindig ki van ficamodva, így meg szerelni nem tudok.

- Két lehetőségünk van.. Vagy megjavítjuk ezt a szart itt.. Már ha találunk valamit a házban hozzá. Vagy itt hagyjuk a rakományt a csapat felével, elmegyünk a célra, kérünk extra őrséget meg egy új gépet és vagy alkatrészeket a roncshoz, majd visszajövünk ide.
Végül aztán körül nézünk a felsőbb emeleteken is, mindenféle alkatrészeket találva. A nő így aztán neki lát a javításnak.

Nem messze tőle állok, és figyelem ahogy szerel. Épp sebezhető helyzetben van, így jobb nem magára hagynom. Közben feltűnik, hogy a klón nagyon engem néz ami valahol kissé irritál, de már hozzászoktam az ilyesfajta bámuláshoz amit többnyire a páncél okoz. Aztán amikor közelebb jön, megropogtatom az ujjaimat. Igyekszem nem gondolni rá, de a jelenléte sok szar emléket idéz fel.

- Mit kerestek itt lent? Nem látszotok idevalósinak... – kérdezi egy nehéz sóhaj kíséretében.

- A kiutat. - felelem neki szűkszavúan. - Egy magadfajta meg hogy végezte itt? - kérdezek vissza hogy magunkról tereljem a témát. Tulajdonképpen nem érdekel amit mondani fog, de azért furcsálom hogy a galaxis minden lyukában belefuthat még az ember Jango génmanipulált di'kutjaiba.
Pár percig csöndben mered maga elé. Ugyanúgy sisak van rajta is, így az arckifejezését nem látom, de pontosan el tudom képzelni hogyan nézhet ki. Nagyjából egy perccel később aztán a fejfedőjének hangszórói recsegve felszólalnak.

- Látom felismertél. Talán kiképző voltál Kaminon? - kérdi, de hamar hozzáteszi; - Nem érdekes... Hm, a történetem nem sokban különbözik a többiekétől. Eredetileg ARC harcos voltam, századosi ranggal, Mundi tábornok alatt. Aztán a háború után kiképzőként bekerültem a Birodalomba, de mint tudhatod, az öregedésünk miatt hamar leszereltek minket...

Ekkor aztán elvonja a figyelmét a háttérben veszekedő twi’lek és duros. Először odakiált hozzájuk;

- Bírjatok már magatokkal, di'kute!

- Te most beszóltál nekem, vödörfej?? - méltatlankodik tovább a twi'lek. - Gyere ide, és mondd a szemembe!

Amikor a két tag veszekedni kezd, szó nélkül felrántom a karom, majd rájuk fogom a pisztolyt. Először a twi'lek fejére célzok, majd a duroséra.
- Még egy kibaszott szó és kilyukasztom a tetves pofátokat. - mordulok fel. Majd lassan leengedem a fegyvert, de továbbra is a kezemben tartom, és a párost figyelem.

- Esküszöm mindkettőtöket lelövöm, ha nem kussoltok el de rögtön! Végigharcoltam egy kibaszott háborút, nem most fogok meghalni pár idióta miatt – teszi hozzá a klón szigorúan, majd elfordul tőlük, mivel a twi'lek is végre elhallgat. Mély levegőt vesz.

- Hol is tartottam... Igen, leszerelés. Szóval, utána én megpróbáltam valamiféle életet kezdeni Coruscanton, és hát... Ugyan mit tudhat a magamfajta a normális életről, megismertem egy nőt és nagyon hamar rossz társaságba kerültem... Így megy ez. Most meg már nincs más életem, csak ez.

- A fajtád sose értett a nőkhöz. Valószínűleg több is így járhatott. - felelem, próbálva rövidre zárni a beszélgetést. Közben többször a nő felé pillantok, hogy lássam nem környékezi e meg egyik chakaar sem. Mikor aztán feltűnik, hogy elkészült a cuccal, a klónt ott hagyva odamegyek hozzá.
- Működik? - kérdezem egyszerűen, nem túl barátságos hangnemben.

- Nézzük meg! – rántja meg a vállát a nő.

Ahogy beindítja a gépet, az úgy tűnik rendeltetésszerűen működik, elemelkedve a talajtól. Kihordjuk a rakományt a házból, visszapakolva a szállítóra, majd tovább megyünk. Ahogy haladunk még mindig viszonylag a nő közelében maradok, nehogy valamelyik barom próbálkozzon valamivel. Közben minden irányba figyelek, és a kezemben szorongatom a pisztolyt is. Útközben több gyanús zajt hallunk, de a majom nem jelez, illetve a hő képen se látok semmi gyanúsat. Egyelőre jól haladunk, de valahogy.. Rossz érzésem van.

És úgy tűnik nem is hiába, ugyanis a gép ekkor füstölni kezd. A lebegtető először furcsa hangokat ad ki, majd teljesen megadja magát és leáll, az áru meg a földön landol. A rekeszek hangosan a padlón landolnak, majd beáll a csend. Egy ideig csak csendben állunk, próbálva felfogni hogy mi történt. Aztán karmos lábak csattogását halljuk valahonnan. Sejtem hogy mi következik, és már egyből lövésre készen tartom magam elé a pisztolyt, mindenfelé tekintgetve, hogy minél hamarabb észrevegyem a dögöt. Azzal egy időben ahogy a faszi felsikít, meg is látom a szörnyet. Az már eleve agresszívan közeledik felénk; ezúttal semmiképp nem úszhatjuk meg úgy, mint az előbb.

Gondolkodás nélkül lövök rá, először a fejére, majd pedig a végtagjaira is, hátha. Közben teszek pár lépést hátra hogy növeljem a távolságot. A fejét eltalálom, bár a páncélja valószínűleg túl vastag ott. A vállán mintha mélyebb sebet kapna, egy pillanatra meg is torpan, ám jelentősen nem sérthette fel, ugyanis utána rohant tovább. Közben a duros meg a klón is elkezdett lőni rá, bár ebből csak az utolsó találta el. A twi’lek mintha lesokkolt volna, csak állt egyhelyben. A nő ezalatt bekapcsolja a szerkezetet, remélhetőleg a legerősebb fokozaton.

A klón erre rögtön a fejéhez kap, úgy tűnik valamiért neki is fájdalmat okozott. Valamit állítgat a sisakján, mialatt odaszól a nőnek valami az anyját dicsérő szöveggel. Úgy tűnik sikerült rendbe jönnie, s lő tovább a dögre. A hanghatás nyomán aztán a szörny is valami embertelen hangot ad ki, ami valószínűleg a nemtetszését jelzi. Igyekszik lefékezni, de a lendület tovább viszi, így elsodorja a twi’leket. Kapálózásával a lény mélyen belemar az alakba, valószínűleg halálos sebet okozva. Ez persze nem igazán érdekel. A lény közben a farkával is csapdos, elsodorva a nőt is, de legalább az oldalát sikerült megsebeznem közben. Ahogy közeledik megcélzom a végtagjait is, mert rohadtul nem hiányzik a kontakt a karmaival. Látva, hogy a sebei véreznek és fájdalmat is okoznak neki, próbálom minél többször eltalálni, továbbra is hátrálva valamilyen irányba. Mivel nem sikerül megállítani, én is bekapcsolom azt a ketyerét amit a nő szerelt össze, majd amikor ismét megvadul tőle a dög, minél több helyen igyekeznék meglőni. Szerencsére a harapásával célt téveszt, ugyanakkor testével így is elsodor. Erősen oldalba rúg, amitől elgurulok az adott irányba, de igyekszem rögtön fel is állni. Felkelve azonnal felé fordulok, rögtön lőve.

Ezalatt a lény a falra mászik, már egy pillanatra úgy tűnik menekülne, mikor visszaugrik rám. Ismét alá szorulva ezúttal megrugdosom amennyire lehet, bár ez nincs nagy hatással. Ott ahol eltaláltam már korábban, az oldalánál a lángszóróval megküldöm, így a feltört páncél alá is bejuthatnak a lángok valamennyire. Igyekszem nem figyelni a fájdalomra, legalább lemászik rólam közben.. Ezúttal nem lövök rá mert az imént sikerült kilöknie a pisztolyt a kezemből, így csak nézem ahogy elmenekül.

- Shu'shuk... - morgom ahogy feltápászkodom, majd ismét magamhoz veszem a pisztolyt. Azzal a kezemben a tönkrement szállítóhoz ballagok, majd átnézem azt és a rakomány állapotát. Közben a nő a sebesült felé indul, aki mostanra már gyakorlatilag egy hulla. Naív módon megpróbálja kezelni, de hiába. Hamar elvérzik, meghal. A nő átkutatja, de nem talál nála semmit, így csatlakozik hozzám.

Az egyik dobozt kinyitva feltűnik, hogy a tartalmának a nagyrésze összetört, de nem túlzottan érdekel, visszateszem a többi közé. Körbenézek, majd a kísérőink felé nézek.

- Ha mindenki megfogja egy oldalt, el tudjuk cipelni. A célpont nincs messze, várni meg öngyilkosság lenne. - Megkerülöm a négyszögű alakzatot, majd a menetiránynak háttal állva megfogom az egyik szélét - Te állsz oda, - szólok a klónnak, majd a velem szembeni oldalra mutatok - ti ketten oldalt fogjátok . Aki elejti ezt a szart, annak minden csontot eltörök a karjaiban. Haladjunk.
Miután aztán felemeltük az egészet és lassan elkezdtünk haladni vele, a nő felé nézek.

- Figyelj, hogy ne legyen semmi útban. Ha látsz valamit szólj, de a pisztoly se dísznek van nálad. - diktálom neki tömören és meglehetősen parancsoló módon. Kezdem már nagyon unni ezt az egészet, így szeretnék mihamarabb túl lenni rajta. A balfasz bagázs egészen tűrhetően követi az utasításokat, képesek vagyunk tovább haladni. Hamar elérjük a kocsmát, ahol a twi’lek férfi vár kinnt. Ahogy visszaérünk a lepratelepre leteszem az árút, és felegyenesedve a di'kut'la alakra nézek.

- Egy megmurdelt, jól látom? Áh, mindegy is... Hozzátok be, abban már segítenek is nektek - Int egyet, és az emberei elkezdik becipelni. - Látom, nem úsztátok meg támadás nélkül. Ugye az áru azé' jól van? Mondjuk úgyis ellenőrzöm... akkómindegy, mennyetek be, csüccs a bárhoz, vendégeim vagytok egy italra. Majd jövök, ha ellenőriztük a cuccot.

Nem felelek neki semmit, csak a nő felé nézek. Amint megindul a bárba követem, bennt nem szólok semmit, ahogy nem is iszom semmit. Annak idején volt elég jó példám ahhoz, hogy leszokjak mindenféle alkoholról. Mikor aztán ismét behívat minket az irodába, egyre türelmetlenebbül haladok befelé. Az asztalánál ül, a retkes pofáján pedig mintha elégedetlen kifejezés ülne.

- Megsérült egy. Kárpótlást követelek érte. - Itt a nőre pillant, és elmosolyodik. - Sokfélét elfogadok...

Ahogy elkezd kárpótlásról is beszélni, valami végleg elszakad. Egyet rántok a karomon, mire a páncélból kiugrik a beépített kés. Lassú léptekkel megindulok a faszi felé, ám a nő beelőz. A lábát a twi’lek feje felé emeli, ami lehet hogy számára fenyegetőnek tűnt, szerintem meglehetősen gyenge lépés volt.

- Kárpótlást, drága? - kérdezimég mosolyogva, de próbált minél ijesztőbbnek tűnni. - Pontosan mire is? Hogy x idő óta először jött meg a rakományod? Hogy éppen most mentettünk meg attól, hogy a szarháziak kicsináljanak? Inkább hálásnak kéne lenned, egyetlenem, nem kárpótlást követelned! - mosolyog továbbra is. - Szóval mi lenne, ha hazajuttatnál végre minket? - kérdezi félrebiccentett fejjel.

Szóval, a maga ostoba módszerével elküldi a francba ő is az alakot, míg én a háttérben előveszem az üres kezemmel a Verpinet is, várva hogy mit fog felelni.

- Tch, már megbocsássá, de itt én dirigálok. – mondja a fazon, miközben igyekszik határozottnak tűnni. Bár ahogy felém tekintett az imént, azt hiszem a nadrágját nem soká cserélnie kell majd. - Soha nem szoktam felvitetni ilyen jött-ment alakokat, a földön kéne csúsznotok hálátokban! Nélkülem úgyse juttok sehova, oszt' itt döglötök meg – tekint ismét felém, miközben próbálja összeszedni magát, felállva az asztalától.

Eközben a nő előrántja a kézi nyílpuskáját, ahogy egy nyilat a férfi szívéhez tart. Közben a másik kezével óvatosan megkerüli az alakot, a hátának szegezve a tőrét is.

- Ne haragudj, csillagvirágom, de azt hiszem, nem teljesen érted a helyzetedet... – mondja halkan de ezúttal tényleg vészjósló hangon. - Kíváncsi vagyok, hogy te hugyálod össze magad előbb vagy én lövök egy mérgezett nyilat a szívedbe... Nagyon romantikus lenne, nem igaz? – biccenti félre a fejét - Szóval... Csak hogy érthető legyen neked is... Elhoztuk a kurva szállítmányodat, hogy túléld a következő időszakodat. Közben megtámadtak minket, de továbbra is elhoztuk, amennyit tudtunk. Félre érted a helyzeted.... Neked kéne térden csúsznod előttünk, hogy kihúztunk a szarból. Egy órát kapsz, hogy összeszervezd nekünk a haza utat. Utána szétszedjük ezt a helyet és tőlem is félhetsz, de tőle – bök a fejével felém. - még inkább. És már elég türelmetlen, sajnos, úgyhogy összekapnám magamat a helyedben.

Habár továbbra is kurvára utálom az egész helyzetet és rohadtul el akarok már tűnni innen, ezt a jelenetet valahogy még élvezem is. Az efféle elégtételeket magam is szerettem. Némileg közelebb lépek ahogy várom, hogy a nő végezzen a faszival. Ezt mondjuk egészen jól kezeli az eddigiekhez képest... Talán annyira mégsem szerencsétlen mint gondoltam. Az alak közben feltehetőleg egy adag szarral a gatyájában hátrálni kezd, a nő egészen a falig szorítja. Úgy tűnik nagyon megijedt, alig kap levegőt.

- Jó-jó-jóvanna! Értem! Feefogtam, nem kell a hiszti na, nyugi van cicababa... Sshh... Tedd el a lövőkéd... Megódom. Felmehettek.

- Reméltem is... És nem vagyok cicababa... – mondja, majd a lábát megemelve erősen beletérdel a pasas tetves nemiszervébe. - Gondolom, nem probléma, ha végig asszisztálunk, ugye? Mondjuk, nem tanácsos szarakodnod velünk, mert nézd csak meg a cuki kis bőrödet... A méreg már benned van és ha egy órán belül nem intézed el a dolgokat, akkor sajnos, nem adhatom oda az ellenszert, ami csak nálam van... Na, nem mintha megtalálnád, szóval csak csináld a dolgod és utána beszélünk arról, hogy s mint lesz utána, oké? – kérdi tőle, majd visszasétál mellém.

- A-amit akartok! Persze! Akkurvaélet.... – nyögi nagy nehezen a twi’lek, majd előveszi a kommunikátorát.

Egy ideig csak nézek a nőre, azon gondolkodva, hogy egészen hasonlóan kezelte a szituációt, mint ahogy én tettem volna – persze, én előbb ejtettem volna rajta pár sebet, mint hogy hagyjak neki időt beszélni, de az most mindegy. Ez egy egész kellemes csalódás volt.

- Kevesebb dumával és több méreggel gyorsabb lett volna. - mordulok fel végül.

- Élvezted a műsort? – kérdi, majd a választ hallva még jobban mosolyog. - Óóó, úgy nem vicces a dolog... Így csak egyre jobban fog pánikolni, majd figyeld meg! – vigyorog.

Aztán ahogy a baromarc elkezd hívásokat indítani, a pengét visszacsúsztatom a helyére, illetve a pisztolyt is bedugom a tokba, bár az utóbbin továbbra is ott pihentetem a kezem. A vonalban sokat ordibál is, egyre inkább látszik rajta, hogy szét van csúszva. Vagy fél órán át pofázik más szerencsétlenekkel a kommunikátorán át, mire visszatér hozzánk.

- Szóval... Kaptok egy térképet, hogy hova mennyetek, nincs messze... Ott tud leszállni a sikló. 1,5 óra múlva érkezik. – habogja el, továbbra is zavartan.

- Mi garantálja, hogy nem egy az imént megtervezett csapdába sétálunk bele azzal a térképpel? - kérdezek vissza, ahogy odaszól nekünk. - Siess az indoklással, fél órád maradt csak. - emlékeztetem a méregre.

- Veletek megyek akkó basszameg! Jóazúgy? – kérdez vissza, miközben a szemei már ugrálnak a düh és a félelem keverékétől. Látszik rajta, hogy nincs hozzászokva ahhoz, hogy ő kapja a parancsokat.

- Hogyne lenne jó! – feleli a nő, megbasztatva egy kicsit a twi’lek arcát. Már éppen úgyis kezdtelek megkedvelni... – mondja színpadiasan, majd a kezébe rak egy kis fiolát. - Tessék... Ezzel kihúzod, amíg el nem búcsúzunk egymástól... Utána megkaphatod a teljes ellenszert... – fejezi be, majd int, hogy induljunk.

Csendben megyek tovább a pasas után, néha taszítva rajta egyet, hogy haladjon kicsit gyorsabban. Miközben megyünk, rendre körülnézek a hő érzékelővel, hogy lássam tényleg nincs e csapda. A lenti szar körülmények nem nagyon fognak meg, már hozzászoktam a Coruscant nyomorához évekkel ezelőtt. A kódolt ajtóhoz elérve gondosan megfigyelem amit a pasas beír a terminálba, hogy ha mégis kellene, azt később fel tudjam nyitni. Ahogy aztán felérünk a tetőre, majdhogynem elégedetten veszem észre, hogy tényleg jó helyre hozott. De vajon a hajó tényleg érkezik?

- Helyben vagyunk... - jelenti ki a twi'lek.

- Mi van a géppel? - kérdezem türelmetlenül

- Mondtam, hogy 1,5 óra! Vájjá má kicsit!

Szóval, így teszünk. Ahogy várunk a tetőn, legalább 150 különböző módon megtervezem a baromarcú bandavezér megölését, de egyébként csendben állok egyhelyben. Nem szólok a nőhöz sem, csak a tetőről bámulok le, közben figyelve a nikto őrt is aki elkísért minket, meg a twi’leket is. Végül aztán nagyjából háromnegyed órát várunk a tetőn, mire meglátjuk a fentről ereszkedő gépet. Ahogy közelebb ér, látom hogy ez csak egy sikló. Nem erőltették meg magukat teljesen, ahhoz képest hogy a főnök élete volt a tét. Mindenesetre úgy tűnt ez a szar legalább működik.

- Most már ideadod az ellenszert, ugye? Megtettem, amit kértetek! – kezd el picsogni a twi’lek ismét. Ez már végképp nem érdekel, ráhagyom a nőre. Helyet foglalok a siklóban, kezembe véve a pisztolyomat, hogy ha kell még időben lelőhessem a sofőrt. Miután a másik is elintézte az egészet a faszival, elindulunk felfelé, végre.

Bízom a képességeimben és abban, hogy még mindig meg tudok győzni idióta embereket. Ami persze ezúttal is sikerül, szóval Boob velünk jön. Az úton először én is csak mindenkit felmérek, de nem nagyon tudok mit hozzájuk fűzni, ráadásul most nem is vagyunk olyan helyzetben, hogy kifejezetten beszélgessünk, évődjünk, szóval csak csendben haladok a helyemen, és igyekszem mindenre figyelni.

Legnagyobb meglepetésemre a cuccot egészen hamar össze tudjuk szedni, s már vissza is indulunk, de ekkor persze Boob-nak már muszáj pofáznia. Én csak a szemeimet forgatom, majd hátulról lekeverek neki egy tockost.
- Fejezd be a felesleges szenvedést és szájjártatást! - morgom neki, de persze megint nem kedvez nekünk a szerencse. - Picsába... - morgom az orrom alatt, ahogy szépen kezdődik a felfordulás. Én magam is előveszem a pisztolyt és a magam készítette kis kütyüt. Egészen biztos vagyok benne, hogy azt fogjuk használni először, persze hogy ha a fegyverek készenlétben állnak. De ha hangoskodunk a fegyverekkel, akkor csak magunkra vonjuk a figyelmét akár másik dögöknek is, az meg senkinek sem kell.

Igyekszem jelezni a társamnak, hogy először hadd használjam a cuccost, ha támadási pozícióba lépne, mint hogy lőnének. Elég jók a reflexeim hozzá, az biztos, így attól nem tartok, hogy nem nyomom meg időben. Inkább attól tartok, hogy nem fog működni a szerkentyűm...

- Ott van! - szólal fel a twi'lek, és már lőne is, mikor a klón a kezét a fegyverére csapja és leállítja.
- Kussolj már! Mindünket meg akarsz öletni? - förmed rá suttogva. Egy perc néma csend. A lény nem mozdul. Mindenki lélegzet-visszafojtva bámul rá, amíg el nem kezd tovább mászni, tőlünk elfele. Majd hirtelen tompa puffanás. Boob kidőlt.
- Rohadt beszari antennás... - zsörtölődik a duros. - Valaki keltse már fel, nem akarom hurcibálni...

Szememmel követem a lényt egészen addig, amíg el nem tűnik. Addig görcsösen fogom a kis szerkentyűmet, de ha elég messze került, akkor visszafordulok a többiek felé, küldök még egy pillantást Ev-nek, hogy figyelje a környezetet.
- Kurva csöndben megyünk innen tovább... - suttogom a többieknek, majd egészen egyszerűen Boob lábába rúgok, hátha felkel. Közelében vagyok, hogyha kiabálna vagy valami, akkor befogjam a száját. Ha nem kelt fel, akkor megpofozom és hasonlóan járok el. Nincs sok időnk és nem akarok ezzel az idiótával foglalkozni...

A klón sisakjának hangszórója recsegve felmordul.
- Hallottátok a hölgyet. Kuss van! – mondja. Boob csak a pofonra reagál és rögtön fel is ordítana, ha be nem fognám a száját. Kell neki egy fél perc, mire megnyugszik.
- Ez nem a Mennyország... Ugye? Csak nem lehet az is ilyen mocskos... – motyogja, mire a durostól kap egy nyaklevest.
- Csak menj már! - förmed rá, mire Boob reszketve megindul előre. Már egészen közel járunk, mikor ismét megtorpan.
- Itt egy - jelenti ki remegve. - Egyenesen előttünk. Sz-szerintem... Forduljunk vissza... O-Ott... Ott egy kereszteződés kicsivel mögöttünk...
- Van más út a célhoz? – kérdezi Ev.
- Iggen... Van... Csak hosszabb... - makogja Boob. - Éés arra tanyázik egy másik banda is asszem... Néha. De talán most épp nem. Izé... Nemtom. Vagy az a másik irány? - bizonytalanodik el, majd még vékonyabb hangon folytatja. - Akárhogyan is, döntsd el mi lesz, mert különben felzabál az a járkáló segglyuk!

Csak leinti a nyavalygó faszit amikor azt magyarázza, hogy döntenie kéne. Odasiet egy ház bejáratához, s nekiáll feltörni a zárat. Eközben int a többieknek hátra.
- Hozzátok ide az ajtóhoz a hordozót. Nem fog beférni, le kell pakolni róla. Gyorsan, nem érünk rá! – mondja. Sikerül időben bepakolni a tárolókat a lakásba és behúzódni, a lény nem veszi észre. Mikor a kint lebegő tárolóhoz ér, megtorpan egy kicsit előtte, majd oldalra csapja azt, neki a falnak. Ezután továbbáll. Az egyik lebegtetőmű meghibásodik és kikapcsol, így már nem stabil a szerkezet, nem lenne jó ötlet visszapakolni rá ebben az állapotában. Követem Ev-et és a többieket, igyekszem hasznos lenni, majd amíg a dög odább nem megy, a kezem megint a szerkentyűmön pihen. Őszintén, örülök, hogy erre mentünk, mert nem akartam se verekedni és odavonzani még több dögöt, se elveszteni a rakományt esetlegesen.

Miután már elég távol van, kimerészkedünk a házból, s felmérjük a terepet. Követem a férfit és azonnal megvizsgálom a gépet. Kicsit feljebb körülnézve találok pár megfelelő drótot, amivel helyettesíthetem a kiégett áramkört.

- Két lehetőségünk van... Vagy megjavítjuk ezt a szart itt... Már ha találunk valamit a házban hozzá. Vagy itt hagyjuk a rakományt a csapat felével, elmegyünk a célra, kérünk extra őrséget meg egy új gépet és vagy alkatrészeket a roncshoz, majd visszajövünk ide.

Szóval inkább nekiállok… Úgy tíz perce bügykölhettem már az elektronikát, mikor a twi'lek türelmetlenül rám förmed.
- Mikor lesz már kész? Azt akarod, hogy felzabáljanak minket? – kérdezi tőlem. Éppen nagyon koncentrálok, hogy haladjak ezzel a szarral, de persze csak nem hagynak élni. Tudom, hogy összeveszni nem kéne, így visszafogom magam.
- Nemsokára.... De minél jobban elvonod a figyelmem, annál később és annál nagyobb az esély arra, hogy meghaljunk... Szóval vagy segíts vagy inkább csak ne zaklass... - mondom neki egy sóhajjal, ahogy tovább szerelek. A twi'lek cicceg egyet.

- Minden nő ilyen hisztis, hát nem hiszem el... Jó-jó, hagylak dolgozni, csak aztán működjön is! - morogja, mire a duros oldalba könyököli.
- Viselkedj már... - sziszegi. - Attól még, hogy most itt lent vagy, nem kell ténylegesen leereszkedned a szintjükre... Te úgysem tudnád se jobban, se gyorsabban csinálni.
- Szívd vissza, amit mondtál, te kék heregolyó! - kiált rá.
- Ordítozz még cseszd meg, hátha idejön az összes fekete szar, de esküszöm, te leszel az első, akit eléjük vetek! – üvöltenek. Majdnem egymásnak is esnek, de a klón hátrafordulva rájuk szól.
- Bírjatok már magatokkal, di'kute!
- Te most beszóltál nekem, vödörfej?? - méltatlankodik tovább a twi'lek. - Gyere ide és mondd a szemembe!
- Esküszöm, mindkettőtöket lelövöm, ha nem kussoltok el, de rögtön! Végig harcoltam egy kibaszott háborút, nem most fogok meghalni pár idióta miatt - mondja szigorúan, majd elfordul tőlük, mivel a twi'lek is végre elhallgat. Boob csak fülét-farkát behúzva gubbaszt eközben, az ajtóból ki-kilesve nézi, mit csinálok.

- Izé... Ugye megleszel? Menni fog? Talán tudok segíteni...
Egy jelentőségteljes pillantást vetek Ev-re, hogy rendezze a srácokat, amíg én dolgozom. Nem kéne, hogy meghaljunk, de végül a klónnak sikerül rendet tennie. Amúgy egészen kedvet kaptam ahhoz, hogy kérdezgessek, de tényleg koncentrálnom kell. Viszont Boob hangjára azért ránézek.

- Segíteni szeretnél? Értesz ezekhez a dolgokhoz? - kérdezem kétkedve, de ha közelebb jön, nem zavarom el. - Azért figyeld a környezetet is, nehogy meglepjenek... - ezt közben Ev-nek is címzem. Közben persze próbálok minél gyorsabban dolgozni, hogy minél előbb véget vessünk ennek a szerencsétlenségnek. Boob - bár kissé bizonytalanul - bólint egyet.

- Egy kicsit... Valaha dolgoztam elektronikus ketyerékkel. Bár azóta sokat felejtettem... - makogja, miközben közelebb somfordál. Egy fél percig csak nézegeti, majd egy pillanatra elkapja a kezemet. - Ne, ne azt! Nézd, itt ezt kösd be oda, a másikat meg forraszd össze - mondja magabiztosan, mutogatva, mire gondol. Egy pár részt ő maga csinál meg, a többit csak ellenőrzi, de határozottan segítség. Már ha amit művel, valóban működni fog. Nagyjából további 8 percet vesz igénybe a munka, mire készen van, de egyelőre működőképes.

- Hmmm.... - hümmögöm. Egy pillanatig csak hümmögök, átgondolom, amit mond, majd teszem a dolgom. Nem is akkora nyomorék, mint hittem. - Ha nem lennél egy drogos állat, baromi hasznos lehetnél... Tökre értesz hozzá - sóhajtom frusztráltan. - Megéri tönkre baszni az életedet, amikor van benned potenciál?! - kérdezem tőle őszintén, miközben dolgozunk. Aztán nemsokára készen vagyunk, szóval a többiekre nézek, hogy ők hogy állnak a semmit tevéssel. Boob kissé összehúzza magát, mikor ráförmedek, majd szégyenkezve lehajtja a fejét.

- Ez... Nem ilyen eccerű. Tudod, aki ide kerű, az má nem nagyon jut ki soha... Ez a legalsó szintre és a függőségre is vonatkozik...
- Majd meglátjuk... - mondom szigorúan arra gondolva, hogy tuti, nem maradunk itt. - A függőség pedig nem kötelező... Lehet értelmesen is tölteni az idődet, ha beleteszed az energiád. Vagy ha annyira zavar, akkor próbálj valahogy feljebb kerülni, de ne add fel... – mondom neki. Boob kissé ingerülten felhorkan.

- Fogalmad sincs róla, milyen itt élni. Vagy hogy milyen, mikor minden gondolatod ugyan akörű a cucc körű forog. Kipróbáni kötelező? Nem. De ha eccer kipróbátad, nincs visszaút. Ez nem olyan, amit eggyik napró a másikra letehecc! És amúgyis, nélküle totál begolyóznék ebben a kócerájban...

- Ó, igen? Honnan veszed, hogy nem tudom, milyen függőnek lenni? - kérdezem kiismerhetetlen hangon. - Hát, akkor meg kell próbálni eltűnni innen, drága... - sóhajtok, nagyjából befejezettnek tekintem a beszélgetést.
- Nem mindenki olyan szerencsés, hogy egy mandó fedezze a seggét... - dörmögi Boob, majd mivel a munka is kész, ő is úgy véli, ennyi beszélgetés bőven elég volt. Meglehetősen ingerülten faképnél hagy. Csak felnevetek kissé erre a mondatra, mert megint eszembe jutott, hogy mi vár ránk odafent.
- Ja, nagyon szerencsés vagyok - morgom félig viccelődve, miközben ott hagy. Közben Ev odajön.

- Működik? – kérdezi egyszerűen, nem túl barátságos hangnemben. A lebegtetőművek funckionálisnak bizonyulnak, sikerül visszapakolnunk rá és elindulni vele. Már nincs messze a cél, de mindenki teljesen be van feszülve, hisz akár az utolsó 10 méteren is megtámadhatnak bennünket. Néha hallunk pár furcsa távoli visszhangot, melyek ordításra emlékeztetnek, de Boob nem jelez, így valószínűleg nem kell aggódnunk miattuk.

Minden jól halad, talán már csak 200 méter... Mikor is beüt a krach. A lebegtetőmű először csak füstölögni kezd, majd el is száll, ezzel az egész oldalra borul és jó pár doboz hangosan a földhöz csattan, még mielőtt valamelyikünk elkaphatná a raklap szélét, hogy megtartsa. Egy ideig néma, feszült csend, majd karmos lábak csattanása, és Boob is felvisít. A szörny elölről jön felénk - valószínűleg az, amelyiket korábban elengedtük a házba bújva -, méghozzá gyorsan. Nem sok időnk van reagálni, csupán egy pár másodperc. Ezalatt a duros már elkezd lőni a lény felé - egyik se talál -, és a klón is - az övéi találnak, de hatástalan -. A twi'lek kissé lesokkolt, még nem vette elő a fegyverét.

Minél gyorsabban le akarom tudni a dolgokat, de persze semmi nem úgy alakul mostanában, ahogy akartam. Jaj, de kurvára örülök... Mondjuk, így is tovább bírta, mint hittem, hogy fogja... Dünnyögöm magamban, ahogy az izmaim pattanásig feszülnek. Aztán mikor lövöldözni kezdenek, az ujjam automatikusan rányomódik a szerkentyűre, ami így bekapcsolódik a legmagasabb frekvencián. Másik kezemben a pisztoly van, de egyelőre nem lövök, kíváncsi vagyok, hatásos-e a cucc vagy sem. Ha csak kicsit lebénul és nem tud mozogni, az is segít a pontosabb célzáshoz, hiszen így is nehéz ezeket a dögöket kinyírni. De remélem, hogy inkább elüldözi őket, mi meg haladhatunk tovább végre...

A fekete szörny megállíthatatlanul tör előre. Evaar ugyan eltalálja a fejét szemből, de annak ívessége miatt több golyó is lecsúszik róla. Egy viszont valószínűleg talál a vállába, ugyanis egyszer csak megtorpan pár pillanatra és felordít odakapva, de utána rohan tovább.

Mikor bekapcsolom a hangadó kütyüt, a klón rögtön a fejéhez kap és idegesen felmordul, majdnem le is kapja rögtön a sisakját, de utána pár pillanat múlva összeszedi magát, ahogy végre sikerül bekapcsolnia a hang szűrését. Azért van pár keresetlen szava hozzám, de jobban érdekli, hogy a feladatát ellássa, így szintén lőni kezd.

A lény már nagyon közel van, mire felvisít és lefékez, de a lendület tovább viszi, így ráborul a faszul álldogáló twi'lekre és pár legurult dobozra mellette. Kapálózás közben belekarmol a férfi hasába, aki így felordít. A seb nagyon mély, valószínűleg halálos. A halálosztó talpra szenvedi magát és koordinálatlanul csapkod a farkával, ezzel feldöntve engem is, pár métert repülök is hátra. Evaar újabb találatot visz be a lény oldalába.

- Bocsesz! - kiáltok a többieknek, mielőtt magasabb frekvenciára állítom a szart, mert nem tudom, ki hogyan reagál rá. Viszont mikor eltalál a farka és repülök, akkor sokat nem tudok tenni, csak nyekkenek egyet. Egyetlen egy dologra figyelek csak: bekapcsolva maradjon ez a retek készülék. - Csináljátok ki minél gyorsabban... - nyögök fel, ahogy az oldalamat tapogatva lábra állok lassan és közeledek.

Evaar többször is eltalálja a lényt, és láthatóan van hatása, mert a sebekből vér csörgedezik, a lény pedig mindegyikbe belerándul és felordít, próbál felé kapni. Vadul meglódul a mando felé, de amint ő bekapcsolja a szerkentyűt, még jobban összezavarodik. Harapni készült, de célt téveszt, cserébe a vállával viszi le. Átesik a férfin (jól az oldalába rúg) és lefejeli a falat, ami kissé megreped, lepotyog egy kiló vakolat. Magas, sírásra emlékeztető vinnyogást hallat, majd felkapaszkodik a falon és felmászik úgy tíz métert. Már azt hihetné mindenki, hogy elűztük, mikor visszafordul és bungee jumpingol egyet a fejük tetejére.

Evaar alig tápászkodik fel, már megint ismét a lény alatt találja magát. Kissé megütötte magát, de szerencsére a páncél elég jól véd, hogy ne legyen semmi súlyos sérülése. Nem kell sokat szenvednie alatta, mert hamarosan lefordul róla. Ezután mintha elkezdene visszahúzódni, ahogy én is összeszedem magam és közelíteni kezdek felé. Egy ponton még egyszer felordít és tesz egy utolsó támadási kísérletet, de utána sarkon fordul és elfut.

Amikor látom, hogy támadni készül, akkor közelebb vánszorgok a szerkentyűvel, hogy odébb menjen: sikeresen ezúttal. Örülök, hogy sikerült egy olyat összerakni, ami valóban hatásos volt. Csak zihálva figyelem, hogy távolodik, majd jó öt másodperc után kapcsolom csak ki a hangot. Először a sebesült tagunkhoz lépek, megnézem, tudok-e érte tenni valamit, hogy ne haljon meg. Ha igen, igyekszem a legjobb tudásom szerint cselekedni, hátha más is tud segíteni. Ha már nem, mert meghalt, akkor csak átkutatom, hátha volt nála valami hasznos. Ha még életben volt, de már nem lehet rajta segíteni, akkor a vibropengémmel én magam segítem át a nehéz részén... Csak aztán lootolom ki nehéz szívvel. Végül Evaar mellé lépek, hogy én is megnézzem, mi lehet a legjobb módja annak, hogy elvigyük a csomagot minél gyorsabban.

A twi'lek még épphogy magánál van, mikor mellé érek, de már nincs esély megmenteni, 2 liternyi vérben fetreng, szóval teszem a dolgom. Eközben Evaar elkezdi átnézni a rakományt; a legtöbb doboz kívülről épnek tűnik, az egyikben majdnem az összes üvegcse összetört, mert a tároló kinyílt. A többinél épek. A szállító nagyon köhécsel, valószínűleg nem bír ki még egy menetet. A tárolókat még akkor is csak két körben tudjuk elvinni, ha mindannyian felmálházzuk magunkat a maximumig.

- Ha mindenki megfogja egy oldalt, el tudjuk cipelni. A célpont nincs messze, várni meg öngyilkosság lenne – mondja Evaar. Aztán parancsokat kezd osztani. Mindenki csinálja, amit Evaar mond, és még csak nem is kommentálják. Kivételesen én sem kommentálom a srác stílusát, csak egy szemforgatással díjazom.

- Figyelj, hogy ne legyen semmi útban. Ha látsz valamit szólj, de a pisztoly se dísznek van nálad… - diktálja nekem tömören és meglehetősen parancsoló módon. A terv működik, sikerül elhurcolnunk a ládákat az átvevőpontig, a kocsma előtti kereszteződésbe. Itt már vár rá Nagy D, és mikor megpillantja, vidámabb is lesz sokkal. Aztán összehúzza a szemét.

- Egy megmurdelt, jól látom? Áh, mindegy is... Hozzátok be, abban már segítenek is nektek - int egyet, és az emberei elkezdik becipelni. - Látom, nem úsztátok meg támadás nélkül. Ugye az áru azé' jól van? Mondjuk úgyis ellenőrzöm... akkómindegy, mennyetek be, csüccs a bárhoz, vendégeim vagytok egy italra. Majd jövök, ha ellenőriztük a cuccot.

Később ugyanaz a nikto őr, akivel már találkoztunk, jön értünk, és szól, hogy Nagy D látni akar minket. Én úgysem ittam semmit. Bekísér az irodájába. A twi'lek ott ül az asztalnál, feltett lábakkal, és morcosnak tűnik.
- Megsérült egy. Kárpótlást követelek érte! - itt rám néz és elmosolyodik. - Sokfélét elfogadok...

Nagy D nagyon azt hiszi, hogy nagy menő. Nekem viszont elegem van. Mosolyogva elésétálok, majd a jobb lábamat felemelem és feje mellé teszem, így a combom kb egy magasságban van a fejével.
- Kárpótlást, drága? - kérdezem még mosolyogva, de kicsit vészjóslóan. - Pontosan mire is? Hogy x idő óta először jött meg a rakományod? Hogy éppen most mentettünk meg attól, hogy a szarháziak kicsináljanak? Inkább hálásnak kéne lenned, egyetlenem, nem kárpótlást követelned! - mosolygok továbbra is édesen. - Szóval mi lenne, ha hazajuttatnál végre minket? - kérdezem félrebiccentett fejjel.

Evaar-ban is valami végleg elszakad. Egyet ránt a karján, mire a páncélból kiugrik a beépített kés. Lassú léptekkel megindul a faszi felé, előveszi az üres kezével a Verpinet is várva, hogy mit fog felelni.

Nagy D kihívóan néz rám, ám amint meghallja a penge kattanását Evaar felől, azonnal rémültebbnek látszik. De még tartja magát. Sértetten feláll a székéből.
- Tch, már megbocsássá, de itt én dirigálok. Soha nem szoktam felvitetni ilyen jött-ment alakokat, a földön kéne csúsznotok hálátokban! Nélkülem úgyse juttok sehova, oszt' itt döglötök meg - néz a mandora. Továbbra is a szemébe nézek, de azóta a mosolyom eléggé fagyos lett és a pillantásom is elég vészjósló. Ahogy feláll, úgy én is mozdulok vele és hirtelen tőlem is kattanást hallhat. A kézi, elrejthető nyílpuskám a szívével egy vonalban nyomódik a mellkasának. Valószínűleg nem veszi észre, de a hátánál pedig az egyik vibrotőröm várja, hogy ha hátramenetbe kapcsolna, akkor se tudjon elmenekülni. - Ne haragudj, csillagvirágom, de azt hiszem, nem teljesen érted a helyzetedet... - mondom halk, de vészjósló hangon. - Kíváncsi vagyok, hogy te hugyálod össze magad előbb vagy én lövök egy mérgezett nyilat a szívedbe... Nagyon romantikus lenne, nem igaz? - biccentem félre a fejemet. - Szóval... Csak hogy érthető legyen neked is... Elhoztuk a kurva szállítmányodat, hogy túléld a következő időszakodat. Közben megtámadtak minket, de továbbra is elhoztuk, amennyit tudtunk. Félre érted a helyzeted.... Neked kéne térden csúsznod előttünk, hogy kihúztunk a szarból. Egy órát kapsz, hogy összeszervezd nekünk a hazautat. Utána szédszedjük ezt a helyet és tőlem is félhetsz, de tőle - biccentek Evaar felé. - még inkább. És már elég türelmetlen, sajnos, úgyhogy összekapnám magamat a helyedben - mondom, ahogy haladok, egyre határozottabb és karizmatikusabb leszek, szó szerint ledominálom a csávót.

A twi'lek szemében rettegés csillan, és hátrálni kezd. Egészen a falig szorítom, ahol már nagyon ijedten kapkodja a levegőt.
- Jó-jó-jóvanna! Értem! Feefogtam, nem kell a hiszti na, nyugi van cicababa... Sshh... Tedd el a lövőkéd... Megódom. Felmehettek.

Egészen a falig követem, végig úgy nézek rá, mintha a prédám lenne, na, nem szexuális értelemben. Mikor a falig nyomtam, akkor felemelem az egyik lábam és szépen lassan beletérdelek a férfiasságába, közben nem érzi, de a mérgezett nyíl felsértette a bőrét.
- Reméltem is... És nem vagyok cicababa... - erősebben térdelek, majd elengedem. - Gondolom, nem probléma, ha végig asszisztálunk, ugye? Mondjuk, nem tanácsos szarakodnod velünk, mert nézd csak meg a cuki kis bőrödet... A méreg már benned van és ha egy órán belül nem intézed el a dolgokat, akkor sajnos, nem adhatom oda az ellenszert, ami csak nálam van... Na, nem mintha megtalálnád, szóval csak csináld a dolgod és utána beszélünk arról, hogy s mint lesz utána, oké? - pillantok rá, majd elengedem és visszasétálok Evaar mellé.

A férfi úgy nyikorog, mint egy olajozatlan ajtó, és amint elengedem, eléggé meg is roggyan.
- A-amit akartok! Persze! Akkurvaélet.... – mondja, s amint Nagy D összeszedte magát, azonnal nekiáll telefonálgatni. Látszik rajta végig, hogy baromi ideges, sokat ordítozik is a vonalban, hogy nem, nem ér rá három nap múlva, jöjjenek azonnal.

Egy darabig csak néz rám Evaar.
- Kevesebb dumával és több méreggel gyorsabb lett volna… - mordul fel végül. Kellemesen rámosolygok a társamra.
- Élvezted a műsort? - kérdezem tőle. Majd még szélesebben mosolygok. - Óóó, úgy nem vicces a dolog... Így csak egyre jobban fog pánikolni, majd figyeld meg! - vigyorgok kicsit gonoszkásan.
- Mi garantálja, hogy nem egy az imént megtervezett csapdába sétálunk bele azzal a térképpel? – kérdezi Evaar, ahogy odaszól nekünk. - Siess az indoklással, fél órád maradt csak… - emlékezteti a méregre. A twi'lek szemei már tikkelnek a félelemtől és haragtól.
- Veletek megyek akkó basszameg! Jóazúgy?

Csak elé sétálok és megsimogatom az arcát, végül megpaskolom.
- Hogyne lenne jó! Már éppen úgyis kezdtelek megkedvelni... - mondom édesen, majd a kezébe rakok egy kis fiolát. - Tessék... Ezzel kihúzod, amíg el nem búcsúzunk egymástól... Utána megkaphatod a teljes ellenszert... - mondom, majd intek, hogy induljunk. Nagy D azonnal meghúzza a fiolát, majd idegesen megigazítja a ruháját és elindul kifelé. Int a nikto őrnek is, hogy tartson vele. Kint megyünk egy ideig, majd felmászunk egy tűzlétrán, hogy bemehessünk egy romos épületbe.

Azon átvágva láthatunk pár meglehetősen rossz állapotban lévő, beteges, részeg és drogos embert, gyerekeiket ringató csontsovány anyukákat, meg hasonlókat. A bűz szinte elviselhetetlen. Végül bent a lépcsőt elérve kimegyünk egészen a tetőig, ahol egy kóddal zárt ajtón jutunk ki. Innen már látszanak a felsőbb szintek fényei, és valóban egy kisebb hajónyi szabad tér van felfelé.

- Helyben vagyunk... - jelenti ki a twi'lek.
- Mi van a géppel? – kérdezi Evaar türelmetlenül. Még úgy fél-3/4 óráig malmozunk a tetőn, mikor végre feltűnik a távolban egy ereszkedő sikló alakja. Innen már felgyorsulnak a dolgok, a kis lebegő hajó leszáll mellettünk, a sofőr - egy rodiai - kikacsint ránk, Nagyd D meg kérlelő kiskutya szemekkel fordul felém.
- Most már ideadod az ellenszert, ugye? Megtettem, amit kértetek!
- Pff... - mondom, miközben beszállok. - Szerinted pazarolnám rád a drága mérgem? Ne viccelj velem... Semmi bajod nem volt egész végig, amit adtam, az is ízesített víz volt... Használd ki ezt a leckét arra, hogy jobb ember legyél... - mérem végig undorodva, aztán hagyom, hogy elinduljunk...

Legalább feljutottunk a lepratelepről. A Coruscant mindenki számára a galaxis központjaként jelent meg, a Birodalom fővárosa, a legfontosabb bolygó. Ehhez képest a felszín legalább 95 százaléka pöcegödör volt. A fennti osztályok az aranyozott otthonaikban éltek, míg a többi barom a sok szarfészken vitatkozott odalennt. Sok hasonló bolygó volt, a Korélia, a Nar Shadda, de egyik sem volt igazán olyan mint ez. Rohadtul gyűlöltem. Épp elég időt töltöttem már itt fiatalkoromban, majd... Utána is. Azonban a legjobb munkákat sajnos többnyire itt adták, így mégis muszáj volt visszajárni ide.

Felfele menet csak nézek magam elé. Kurvára elegem van már ebből a napból. Nem fáradtam ki testileg; volt már sokkal rosszabb is. De ennyi inkompetens barommal érintkezni egy nap alatt... kikezdte a maradék idegeimet. A nő idióta megjegyzései pedig szintén nem javítottak a helyzeten. Már vártam, hogy megszabadulhassak tőle, de egyelőre... Kellett a közreműködése. Amint visszaérünk a megfelelő szintekre, ezúttal igazán megkezdem a munkát. Nem fogok egy pillanatnál többet se tölteni itt így. Rákényszerülve más társaságára. Ráadásul.. még mindig nem lehettem biztos abban, hogy a nő nem hazudik. Így aztán muszáj volt a kezére játszanom néha, várva hogyha a megérzéseim igazak, akkor előbb-utóbb elbassza a színjátékát.

Addig is, elérünk a végállomásig. Még innen is lesz majd hova tovább menni, persze hogy ez a szerencsétlen chakaar nem tudott rendes fuvart szerezni. Kiszállok a gépből, majd szó nélkül megindulok egy irányba. Egy idő után visszatekintek, hogy ellenőrizzem a nő követ-e. Olyan helyet próbálok keresni, ahol talán szerezhetnénk információt. Ehelyett csak tetves àrusokkal találkozunk jó ideig; párat le is lőttem volna, de ismeretlen terepen nem lett volna jó ötlet feltűnést kavarni. Ezenkívül csak a szokásos söpredék tölti be az utcákat. A Coruscanthoz illően mindenfelé mocsok, az érzékelőrendszer szerint a levegő is szennyezett.

Aztán bejeleznek a rendszerek. Oldalra nézve látom, ahogy a kis lény felénk fut, s már veszem is elő a Verpinet. Egyes helyeken a gyerekeket elég sok csel részeként alkalmazzák, ki tudja mi lehet ez. A kölyök végül a nő mögött vesz fedezéket ... Majd hamarosan beérik az üldözői is. Ahogy meglátom a felém tartott fegyvert, valami igazán elpattan. Egyébként sem érdekelt mit akarnak. De így, hogy még fenyegetnek is... Villámgyorsan felrántom a két karom, az egyikkel a Verpinet fogva megeresztek két lövést a zabrak mellkasa felé, míg a másikkal a karomra szerelt sugárvetőt használva az egyik twi'leket célzom meg. Ezt követően gyorsan oldalra lépek, majd a harmadik tagot is megszórom. Mozgásban maradva leadok még pár lövést a szararcúakra ha szükséges, közben gyorsan közeledve feléjük. Miután őket letudtam, a kövér felé állok. Nagyot rúgok a hasába, amitől valószínűleg feldől. Feléállok, bakancsommal erősen a mellkasára taposva. A pisztolyt az arcának szegezve nézek le rá, miközben az embertelen, torzított hangomon förmedek rá;

- Mi a faszt akartak ezek a barmok, hah?! Beszélj! - teszem hozzá hangosabban, ahogy egyre erősebben nehezkedem rá.

Csak elégedetten elvigyorodom Nagy D reakcióján. Megérdemli. Még egy csókot dobok neki, aztán csak pihenek az út alatt. Van mit. Tudom, hogy el is kell látnom magamat rendesen, hogy megelőzzek bármilyen fertőzést.

Végül kirak minket a faszi. Közepesen örülök, hogy még sétálni is kell, de hát jobb, mint lent maradni. Az élet még csak most kezdődne, de én érzem, hogy rettenetesen elfáradtam. Pedig ez az én órám: a pubok nyüzsögnek, az árusok életre keltek, most lehet csak csenni és információt szerezni... Nem ma este.

De persze nem tudunk hazajutni normálisan: valaki nekünk rohan. Amint meglátom, hogy egy gyerek, azonnal feléled a jó oldalam. Amikor még arra tettem fel az életemet, hogy az egyensúlyt és a jót szolgáljam. Tyű, de kurva rég volt... Na, mindegy, azért hiányzik, de tudom, hogy rég messze vagyok tőle. Talán sosem voltam ott.

Már éppen szólnék Ev-nek, hogy ne rendezzen jelenetet, de elkések, szóval taktikát változtatok: gyorsan leguggolok a kislányhoz és magamhoz ölelem, befogom a fülét és a szemét, hogy ne lássa és ne hallja, ami történik. Közben persze figyelek, hogy ne lopjon meg. Közben a haját simogatom és megnyugtatóan dúdolok a fülébe.

Amint vége a jelenetnek, kicsit eltolom és szemrehányóan nézek a férfire.
- Erre most kurva nagy szükség volt, nem igaz?! - förmedek rá sziszegve. Visszafordulok a kislányhoz, amíg Ev a férfit hallgatja ki. - Hé, most már minden rendben, kicsi... Meséld el, mi történt, hátha tudunk segíteni! - mosolygok rá biztatóan, ahogy továbbra is a fejét simogatom.

- Oké, oké, minden rendben van... - mondom neki, majd szorosan átölelem és ringatom kicsit. Várom, hogy kicsit megnyugodjon, majd ha összeszedte magát, akkor felé fordulok.

- Na, figyi... Van egy nővéred, igaz? Hogy hívják? Haza tudnánk juttatni hozzá, ha gondolod! De ahhoz az kell, hogy elmeséld, mi történt és hol lehet a nővéred, mert ezek nélkül nem tudjuk, merre vigyünk! - mosolygok rá megnyugtatóan. - Segítesz nekünk?

Nem foglalkozom azzal amit a nő mond. Ő tegye a saját dolgát, én teszem az enyémet. Nem is igazán figyelek rá. Amíg beszél a gyerekkel, én elintézem ezt. Megmozgatom a bakancsomat, összepréselve a noghri mellkasát, valószínűleg jó adag levegőt kiszorítva a tüdejéből. Pár pillanatig így tartom, majd miután felengedtem, közelebb viszem a pisztoly csövét az arcához. Így már gyakorlatilag bele is lát.

- Ki a frász az a Desto? Valamelyik szarházi azok közül? – bökök a szabad kezemmel a társai holtestei felé – Kinek dolgozik a lány nővére? Osi’yaim utreekov.. – förmedek rá, ökölbe szorítva a kezemet, míg a pisztolyt továbbra is a homlokának szegezem – Beszélj, ha ér neked valamit a szánalmas életed! Kezd fogyni a türelmem.

Hosszú évek alatt elég sokat tanultam arról, hogy az erőszak és a megfélemlítés milyen hasznos tud lenni egy kihallgatás alatt. Nem is beszélve a szadista, kielégítő érzésről amivel eltöltött néhány chakaar barom agyonverése. Annak idején az öreg néha még meg is ijedt attól, amit le tudtam rendezni néha. A klónok nem egyszer neveztek őrültnek. De mit tudtak is ők. Egyikük sem élte át azt amit én. Végül is, apámnak igaza lett; beteljesült a kívánsága. Semmi másra nem vagyok jó, csak arra, hogy gyilkoljak.