Lyzy04
Írónövendék
"Sunsets are proof that endings can be beutiful too"
Posts: 209
Utoljára online: Apr 12, 2023 16:25:15 GMT 1
Apr 29, 2020 13:23:55 GMT 1
|
Post by Lyzy04 on Dec 14, 2020 22:09:29 GMT 1
| Bandaháború |
Jade Reegient - Bratti
Lora vidáman mosolyog rád és megrázza a fejét. -Köszönöm, de nemrég ettem. Persze megvárlak azért. Jó étvágyat! Remek illata van! Amíg vacsorázol, ő nézelődik, de nagyon nem turkál a cuccaid között. Türelmesen megvárja, hogy befejezd. -Amúgy nem tudom, miért keres, azt nem mondta. Mondjuk mivel fejvadász, gondolom valami infót akar tőled. Ja meg asszem őt bérelte fel a Harriett fejese, hogy vadássza le a Blackskyos nagypofit. Jaja, valami ilyesmi. Vigyázz a sráccal, bal lábbal kelt fel. Megfenyegetett a rugós szecskavágójával. Ch… Miközben beszél észre se veszed, hogy mennyit haladtok. Úton-útfélen ráfütyülnek Lorára, sokaknak visszainteget vagy kacsint. 10 perc séta után elértek egy bárajtót, őrök állnak előtte. -Riine –feleli Lora az őröknek, majd betessékel maga előtt az eleven, nyüzsgő térbe egyenesen a pultnál ácsingózó Evaarhoz vezetve. -Én most magatokra is hagylak titeket, jó… Üzletelés. –elvigyorodik, majd sarkon fordul és elindul a táncparkett felé. Még hallod, ahogy az egyik férfi odamegy hozzá és feltesz egy kérdést; -Amúgy Lora, te tudod véletlenül az új jelszó jelentését? Eddig az összes valami olyan volt, ami Henryhez kapcsolódik… A lány válasza már elveszik a zsivajban.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 18, 2024 22:10:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Dec 18, 2020 12:47:54 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/04/ec/a1/04eca1c5614c2d8d4b2f8982e1b9e669~jpg Kedvesen válaszolok neki, igyekszem nem bunkó lenni, de rohadtuk nem figyelek rá amúgy. Aztán betoppanunk a helyre. - Köszi, Lora! Értékelem, hogy elhoztál! – mosolygok rá kedvesen, miközben a srác elé érünk. Miután Lora otthagy minket, végig mérem a férfit. Igen, tulajdonképpen még sosem láttam a szaros páncélja nélkül és ez nem jó. Nem fogom tudni, mire gondol valójában, nem látom az arcát. Hogy fogom így eldönteni, milyen ember? Frusztráltságomban inkább rendelek valami közepesen erős italt, de figyelmeztetem a csapost, hogy nem lesz jó vége, ha tesz bele valamit, majd a férfi felé fordulok, miután a pultnak dőltem. Egészen biztos vagyok, hogy úgysem fog rendelni és ha le akart volna ülni, már megtette volna. Nem nézek rá, végül is tök felesleges, úgysem látok rajta semmit. Belekortyolok a keserű italba, szememet végig hordozom a tömegen. - Szóval, Evaar... - korty. - Mi kéne, ha vóna? - kérdezem tőle megfejthetetlen hangon. - Információk – feleli egyszerűen és tömören. – Minden, amit tudsz a Blacksky bandáról.- Lazulj már le, haver... - forgatom a szememet, megrázom a poharamat. - Mindig olyan kis hivatalos vagy... - nézek rá egy pillanatra, várok egy választ, de ha nem szólal meg, ahogy várom, akkor csak beletúrok a hajamba frusztráltan. - Oké... Hol éri ez meg nekem? - kérdezem tőle egy félmosollyal, mire ő csak letesz egy kreditlapot a pultra, de nem szól semmit. Összehúzom a szememet. Kezd idegesíteni a csávó. - Utálom, ha nem látom a másikat. De ha még meg sem vagy hajlandó szólalni... - ciccegek nem tetszésemet kifejezve, még jobban hátra dőlök, megiszom az italomat. - Miért kell neked az infó? - kérdezem röviden. - Felbéreltek. A munkámhoz szükséges, hogy tudjam mivel állok szemben – mondja ismét egyszerűen. - Nézzenek oda, tud beszélni is - csettintek egyet viccelődve, de csak magam miatt. Most először félig szembe fordulok vele. - Jól van... Akkor meséld el nekem, hogy mit kell tenned és miért teszed te magad - mosolygok rá halványan. Most tényleg csak érdeklődöm. Rendkívül zavar, hogy hangtorzítót használ, egyszerűen semmi esélyem, hogy megfejtsem. - Ez mit számít neked? - kérdez vissza kissé zavarodottan. Legalább kicsit kibillentettem. - Csak úgy érdeklődöm, nem kell egyből idegeskedni - rántom meg a vállam, majd félredöntöm a fejem. - Szóval? - Azt csinálom, amire felbérelnek. Ráadásul... Köcsögöket lelőni szórakoztató – válaszolja nagy nehezen. Összehúzom a szememet. - Szóval neked szórakoztató másokat kinyírni? Vagy csak a köcsögöket? - húzom kicsit az agyát. - Vagy én vagy ők… - vonja meg a vállát. - Aki az utamba áll, az általában sugárnyalábbal lesz kitüntetve. De vannak, akik nagyobb köcsögök, mint mások.- Ja, szóval ha én az utadba állnék, akkor én is köcsög lennék... Szerintem más fogalmunk van erről a szóról - horkanok fel, majd ellököm magam a pulttól, hogy megforduljak és rendeljek még valamit. Bevallom, kicsit élvezem, hogy én vagyok most előnyben. Tudom, hogy csak azért van még itt és tűr meg, mert kell neki az infó. Én pedig ezt kihasználom. - Mondd csak, mi az, ami motivál téged? Mi a célod az életben? - kérdezem tőle, miután megkapom az italomat. Mint egy rossz interjún, komolyan... De másképp nem fogom tudni, megbízhatok-e benne annyira, hogy szövetségesek legyünk. Ezen nagy örömömre elgondolkodik kicsit. - Cél? Nehéz lenne ezt elmagyarázni egy aruetiinek. Maradjunk annyiban, hogy a kultúrám része a háború, a harc. Ehhez értek... – válaszol végül. A szememet forgatom. - Ez se nem cél, se nem motiváció, Evaar... - ciccegek megint. - Úgy beszélsz, mint egy kibaszott szolga, aki másnak hódol be és azt tesz, amit mondanak neki, mert nincs egy önálló gondolata. A célhoz és motivációhoz TE kellesz. Ami neked fontos, az válik azzá. Nem a kultúrád miatt.... - forgatom a szemem ismét, megint nem nézek rá, iszom. - Magadat te határozod meg, szóval nem kell a kitérő válasz a kultúrával meg hogy ehhez értesz - legyintek. - Engem az érdekel, TE hogy vélekedsz ezekről, nem a betanult szövegeidért kérdeztem… Bocs, ha túl közvetlen vagyok, de mivel sehogyan máshogy nem látok beléd, valahogy próbálkoznom kell. Nem adom csak úgy oda az infóimat mindenkinek... Pff... - mondom megint legyintve. Megint várni kell a válaszra. - Ez nem egy olyan galaxis, ahol mindenki mindent nemes cél érdekében csinál. Fogalmam sincs te honnan jöttél, de el vagy tévedve. Én? Én élvezem azt, ahogy bűnözőket meg terroristákat ölök meg. Néha pénzt se kellene, hogy adjanak egy munkáért, csak megcsinálnám – mondja kissé durvábban. Érzem rajta még a flancos páncélján keresztül is, hogy furcsán érzi magát. Hát, érezze is! - Szerinted nem számít nemes célnak bűnözőket és terroristákat ölni? - kérdezem elgondolkodva. Határozottan tetszik, amit mondott, még az is lehet, hogy megéri beavatnom és akkor meglenne a dolog. De azért még figyelek. - Akkor mi nemes cél? A hazát szolgálni? - kérdezem drámai hangon túljátszva a dolgot. - Megtörtént... – vonja meg a vállát. - Most már ez van.- Na, jó, utolsó kérdés... - mondom, hátha ettől kicsit okosabb leszek. - Miért élsz? Vagy kiért? Miért éri meg neked felkelni nap mint nap? - kérdezem eléggé a közepébe csapva. Lehet, nem szép kérdés, de ez van. Megint nem tud mit felelni. - Nincs különösebb oka. Általában csak felkelek, és eszembe jut, hogy... Ib'tuur jatne tuur ash'ad kyr'amur – idéz fel valamit, amit nem értek persze, de nem zavartatom magam. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy élvezetből öl vagy azt élvezi, hogy a rossz fiúkat öli meg, de nem húzhatom tovább az idejét. Gyorsan lehúzom az italomat, majd biccentek neki. - Na, húzzunk innen, kibaszott hangos ez a hely... Idegesít... - ekkor először teljesen felé fordulok, csípőre teszem a kezem és rámosolygok, halkabbra fogom, a páncéljával kéne még hallania. - Amúgy is lehallgatnak, szóval ja... Ötlet, hova menjünk? – kérdezem egyenesen. Látom, hogy töri a fejét. Honnan tudom? Igazából fogalmam sincs, de van egy ilyen érzésem. - A hajómon elég biztonságos lenne – bólint végül. Felhúzott szemöldökkel nézek rá. Egyáltalán nem számítottam erre. - Érdekes férfi vagy te, Evaar - mondom neki. Most vagy ki akar nyírni, vagy nem tudom. - Akkor menjünk - biccentek neki végül, ő is bólint, majd határozottan elindul a kijárat felé, én pedig követem egy szó nélkül. M ég szerencse, hogy már fizettem. Talán ez a lehető legjobb hely. Elvégre ez biztosan nincs még lekövetve. Gondolom. Az úton nem szólok semmit, csak nyugodtan sétálok a férfi mellett és reménykedem, hogy nem akar kicsinálni vagy bármi más rossz dolgot tenni velem. Szerencsére ő sem beszél hozzám, amíg meg nem érkezünk, akkor is csak int, hogy várjak, végül pár perc múlva a pilótafülkében találom magam, ahol azonnal kényelembe helyezem magam az egyik széken. Ő megint csak konkrétan rákérdez. - Blacksky. Nos? - Nem egy beszédes típus, azt látom. Annyira nem zavar, legalább tudok gondolkodni. Bevallom, mióta tudom, hogy azok a szemetek bármikor figyelhetnek, paranoiás lettem. Mintha állandóan néznének. Az sem segít, hogy a benti tagom még mindig nem jelentkezett, de elvégre estét mondott, szóval bármikor hívhat. - Nyugi, nyugi, oda is eljutunk. Mennyi az esélye, hogy itt is lehallgatnak? Mennyire lehetsz biztos benne? - kérdezem feltűnően komolyan. - Csak akkor hallgatnak le, ha te hoztál be ide egy olyan készüléket - mondja miközben a tokjában lévő pisztolyára helyezem a jobb kezét elég feltűnően, mire én csak elvigyorodom, majd összehúzom a szemem, felállok, összefonom a karomat. - Azzal a fene menő sisakoddal nem tudod megállapítani? Örülnék, ha kettesben lennénk... - forgatom a szememet. - Senki nem járt itt rajtam kívül - feleli haragosan, ahogy egyre fogy a türelme. - Aki megközelíti a gépet, az meghal…- Jó - bólintok. Micsoda dráma! - Reméljük, én sem kaptam semmi ilyen vicces dolgot... - mondom, majd közelebb lépek a férfihoz, holott tudom, hogy ez elég merész lépés tőlem. Elég közel állok hozzá. Majdnem két fejjel kisebb vagyok nála, de nem is akarok tekintélyesnek tűnni. Sosem voltam az a fajta. Megint összefonom a karom, kissé dacosan állok előtte. - Ide figyelj, Evaar... - kezdem nagyon komolyan. - Fogalmam sincs, ki vagy, fogalmam sincs, milyen ember vagy... Én viszont nagy szarban vagyok és talán, hangsúlyozom talán te tudsz segíteni úgy, hogy mindkettőnknek jó legyen. Ezzel viszont a kezedbe kell helyeznem az életemet és talán másét is... Szóval nagyon ajánlom, hogy megérje nekem ez az egész... - mondom összehúzott szemmel. - Okés? - kérdezem, majd hátat fordítok neki és visszaülök a székbe, várok egy rövid reakciót tőle. - Én? Mit vársz tőlem? – kérdezi meglepetten. - Tudom, hogy a feladatod az, hogy likvidáld a Blacksky vezetőjét, Mazer-t… - felelem egyszerűen. - Engem azért bérelt fel Mazer- felnevetek. - Bocs, fenyegettek meg, hogy férkőzzek a közeledbe, adjak hamis infókat. Egyszóval fedezzem a hátsójukat. Egy probléma van... Rohadtul nem szeretem, ha megfenyegetnek, mert előbújik belőlem a lázadó - húzom ideges félmosolyra a szám. - Azért kérdezgettem azt a sok mindent, hogy fényt derítsek, te milyen ember vagy, megéri-e veled dolgozni. Mert ha hajlandó vagy velem együtt működni, talán találunk módot arra, hogy kicsináljuk őket. De óvatosnak kell lenni, engem figyelnem, nem tudhatják meg, ha együtt dolgozunk... Nos? – kérdezem egy nagy sóhajjal. Csak kiadtam magamból. Megropogtatja az ujjait, érdeklődve hallgat. - Tudod, merre van a bázisuk? – kérdezi, feltűnően ignorálva a kérdésemet. Nem reagálok erre semmit. Egyelőre.- Szerinted ennyire elővigyázatlanok? Még részegen is vagy háromnegyed órát furikáztunk, mire kiraktak... Nem tudom… - válaszolom keserűen. Nem hagyom figyelmen kívül, hogy még nem válaszolt a kérdésemre. - Akkor egyáltalán mit tudsz róluk? – kérdezi. - Ember, ma voltam először náluk, és nem puszipajtásként fogadtak... Amúgy pár tagot megismertem, egyelőre ennyi. Nem fogok többet elárulni, amíg nem mondod meg, mit gondolsz... – mondom összehúzott szemmel. - Mit gondolnék? Belerángatsz ebbe az egészbe, miközben semmi használható információd nincs. Fogalmam sincs, hogy mit vársz tőlem – mondja idegesen. - Nem mondtam, hogy nincs infóm... - húzom fel a szemöldököm. - Nem igazán kapisgálom a belerángatás részét. Te így is-úgyis ezt fogod tenni, nem? Én csak megkönnyíteném a feladatod és fordítva. Ennyi – rántom meg a vállam. Mit nem lehet ezen érteni?! Oké, benne van, hogy pont azt tenném, amire megkértek, de nem így van. Mondjuk, ezt nem tudom bizonyítani még… Francba!- Mégis miben tudnál segíteni? Egyelőre arra adtál okot, hogy egy szavad se higgyem el. Csak az kell, hogy egy pillanatban szépen meggondold magad és mégis hátba szúrj – feleli teljesen jogosan. Attól még meg kell próbálnom meggyőzni. - Elmagyaráznád, ez hol érné meg nekem? Szükségem van szövetségesekre, különben kinyiffanok - próbálok nyugodt lenni, de felidegesít. - Nem jókedvemben kerestelek fel, szépfiú. Hanem mert kellesz. Neked meg én. Én kiterítettem a kártyáim nagy részét! – mondom, mire ő csak felmordul. - Nem tudok mást mondani, mint hogy végzek az összes bandataggal. Azt megcsinálom, amire felbéreltek. Hogy jössz a képbe te? Mit kellene kezdenem azzal, hogy te ebben a helyzetben vagy? – kérdezi értetlenül. Felnevetek egy horkantással. - Hogy fogod kideríteni, merre vannak? Vagy kik a tagok? Másrészt... Ha ki is derítenéd, megöletnéd magad, cuki páncél ide vagy oda. Ezek képzettek és halálosak... A vezetőjük nem hülye. Esélytelen vagy – legyintek. - Ellenben én lehetek a belsős tagod. Nem véletlen vagyok jó a szakmában, drágám. Jó a beszélőkém. Nem leszünk holnapra készen, de... Ez van olyan nehéz meló, hogy megérje rendesen felderíteni a dolgokat, minthogy belerohansz a halálodba. - Túléltem már rosszabbat. Sokkal… - vonja meg a vállát. Egy ideig maga elé néz, majd felém fordítja a fejét. - És terved is van már vagy tényleg csak beszélni tudsz?- Nem sok időm volt gondolkodnom. Konkrétan két órája engedtek haza a rohadékok. Szóval nem sokat tervezgettem, meg azt sem tudtam, te mit fogsz reagálni - rántom meg a vállam. Fel sem veszem az inzultációit. - Nos, egyelőre túl keveset tudunk róluk. Nekem az a tervem, hogy úgy teszünk, amit ők akarnak. Úgy teszünk, mintha együtt dolgoznánk, mert meg fognak figyelni engem. Hamis infókat adok, te ezzel azt kezdesz, amit akarsz. Közben én igyekszem elnyerni a bizalmukat, megtudni sok mindent. Egy idő után kelleni fog valami nagy esemény, amivel biztosíthatom a bizalmukat, hátha elmondják, merre van a bunkerük – morfondírozom, majd ránézek hirtelen. - Miért, neked mi a világ megváltó terved? Berontasz valahova, aztán mindenkit megölsz? Ugyan már... - forgatom a szememet. - Egyelőre nincs tervem, tekintve hogy az informátorom használhatatlannak bizonyult – próbál beszólni nekem, de sajnos már rég túl vagyok azon, hogy ilyen pitiáner dolgokon felhúzzam magam. Majd ellöki magát a faltól, megáll előttem. - Hamis infók. Remek. Felteszem, engem is figyelnek majd. Emiatt itt többet nem találkozhatunk, nem szeretném, ha sokat szaglásznának a gépem körül. Szólj, ha tudsz valami másik helyet. Nekem meg találnom kell valami szállást... – gondolkodik el. Titokzatosan elmosolyodom. - Ó, az informátorod eddig csak nem mondott el semmit... - válaszolom egy kacsintással. - Meglehet... - biccentek a mondandójára, majd elgondolkodom. - Engem nem zavar, ha hozzám jössz. Könnyebb lenne tervezni is, meg minden... És lenne külön szobád vagy mi, nyugi, előttem nem kell leleplezned magad - mosolygok rá kedvesen. Majd felsóhajtok. - Deee, gondolom, úgyis nemet mondasz... - Ha ezek az alakok megfigyelnek, akkor nyilván már telepakolták a lakásod. Vagy az embereik beállíthatnának bármikor. Az egy dolog, hogy lelövöm őket, de akkor oda az álcád – válaszol. - Tisztában vagyok vele. Ez egy pont, amiért megéri jönnöd. Elvégre, ha mindent hallanak, kevesebbet fognak figyelni, nem? Minden kamu, amit mondunk. Írásban fogunk kommunikálni. És nem fognak beállítani. Ha ki akartak volna iktatni, nem engem kerestek volna fel. Nekem csak hamis infót kell adnom neked, nem bántani. Amúgy sem menne - legyintek. - És kedvem sincs random embereket megölni indokolatlanul. Tudom, hogy nem bízol bennem, én sem benned. De tényleg semmi okom megölni téged. Sőt... Szükségünk van egymásra, mert neked kell a pénz, nekem meg kell szabadulnom tőlük, mert egyrészt szinte az összes a velejéig romlott, másrészt ártatlanokat bántanak, harmadrészt, amíg élnek, tudnak engem zsarolni, ehhez pedig semmi kedvem. Szóval semmi hasznom nem lenne belőle, hogy megöljelek... Mondjak még indokot? Ha máshova mész, sokkal nehezebb és kockázatosabb lesz kommunikálni és tervezni. Ráadásul civileket is bevonnál, aminek szintén nem örülnék. Szerintem minden tekintetben megérné, ha hozzám jönnél - biccentek. - Bennem sem bízol meg, de máshol még kevésbé tudod, ki van ellened… - tárom szét a karom. Egy ideig gondolkodik ezen. - Mmmm... Nem igazán van másik választásom. Van külön szoba legalább... Rendben! -feleli hosszas hallgatás után. Kiül az arcomra a meglepettség. Nem hittem, hogy ez ilyen könnyen fog menni. - Hát, nem egy királyi lakosztály, csak szólok... A kicsike le van strapálva azért. De az enyém - rántom meg a vállam egy félénk mosollyal. Összecsapom a tenyerem. - Szuper! Akkor már csak azt kell kitalálni, hogy miért jössz hozzám és hogyan és mikor... Meg mennyi minden kell neked? - kérdezem elgondolkodva. - A dolgaimat majd intézem én. Nekik meg mondhatod azt, hogy mivel nem tudod, hol van pontosan a bázisuk egy egész kamu nyomozást tartasz velem, és akkor már egyszerűbb egy helyen lenni, bla bla... Ha annyira jól tudsz hazudni, találj ki valamit! – veti oda nekem. Megrántom a vállam. - Okés. Itt várjalak meg vagy mi legyen? - kérdezem tőle a széken forogva. - Magamtól nem találok oda. Lehet nem ártana… - mondja ironikusan, én pedig egy szemforgatást képzelek oda. Én is a szememet forgatom, mert nem így értettem és direkt szívat. Mindegy, így is itt hagy. Én sem vagyok rest, gyorsan felpattanok és a legközelebbi szoba felé veszem az irányt. Nem akarok nagyon kutakodni, csak… Valamit hadd tudjak meg már róla! Mikor benézek a szobába, rájövök, hogy sikerült egyből a hálószobáját megtalálni. Csak gyorsan körbenézek. Látok egy széfet, ágyat… És egy klónsisakot. Összepréselem a számat, hátralépek. Még mindig fájdalmasak ezek az emlékek. Azonnal visszatérek a pilótafülkébe, ám fejemből nem tudom kiverni azt a sisakot. Eszembe jut, hogy hogyan tudtam meg, hogy az egész második családomat kivégezték és rám is ez a sors vár… Mire Evaar visszatér, a falnak dőlve várom, a híreket olvasom az adattáblámon. Látom, hogy nála is van. - Indulhatunk, nagy fiú? – kérdezem egy kacsintással, mire csak biccent, majd lehajtja a rámpát. Ezután élesít minden biztonsági rendszert, majd lezárja a hajót. - Mutasd az utat – veti nekem oda, miközben megigazítja a táskát a vállán. Amikor megint bunkón szól, csak felsóhajtok. - Figyelj, nem mondom, hogy legyünk puszipajtások, de azért legalább annyi tiszteletet adhatnál, hogy emberként beszélsz velem... Kösz - vetem oda én is az utolsó szót, majd intek, hogy jöjjön velem. Elindulunk. - Legalább annyit elárulsz, hány éves vagy? - kérdezem fél úton, ha addig nem szólaltunk meg. - Miért érdekel? - kérdez vissza megint kerülve a választ. Felsóhajtok. Szelíden és halkan szólalok meg, rápillantok. - Elhiszed, hogy nem akarok neked rosszat? - kérdezem tőle őszintén. - Nem… - válaszolja pillanatnyi gondolkodás nélkül. Felnevetek. Szomorúan. - Nem tudom, mi történt veled, de... Sajnálom. Sajnálom, hogy így alakult - mondom neki őszintén és szomorúan. - Amúgy meg azért kérdezgetlek, mert ilyen vagyok. Szeretek ismerkedni. Az egyedüllétnél nincs rosszabb - rántom meg a vállam. - Meg ha már együtt dolgozunk, gondoltam, csak jó lenne kicsit megismerni téged vagy mi... – teszem még hozzá zavartan. - Sok minden történt velem… - kezdi kissé rekedt hangon, ami még a torzító ellenére is hallatszik. - És nincs bajom az egyedülléttel. Én választottam ezt!- Igen, ezt gondoltam... - mondom a fejemet ingatva. - Hidd el, ha úgy is érzed, hogy jobb... Nem az... - mondom kissé elrévedve. - Lehet, még nem találtad meg számodra a megfelelő embereket. De az ember társas lény alapvetően... - legyintek. - Mindegy... Alapvetően magamról beszéltem... - Nem akarok senkit sem megtalálni. Már nem - feleli szűkszavúan, majd felnéz a hajómra, hiszen megérkeztünk. Csak a fejemet csóválom a válaszra, de nem forszírozom a dolgot. Szépen beengedem, majd körbe vezetem a hajón. Minden szükséges megtalálható, az én szobám van amúgy a legjobb állapotban. Ezután megmutatom a szobám melletti helyiséget, amiben egy régi, de amúgy nagyon kényelmes orvosi ágy helyezkedik el, egy kisebb szekrény mellette. - Nem sok. De ha zavar, akár még arról is tárgyalhatunk, hogy te alszol az én szobámban, én meg majd máshol. De azért súlyos háztartási munka jár - kacsintok rá vidáman, hogy oldjam a feszültséget. Csak ledobja mellé a földre a táskáját jelezve, hogy neki ez is jó. Megrántom a vállam. - Gondolom, akkor ez így jó... Jut eszembe... Éhes vagy? - kérdezem kedvesen tőle. - Hoztam magammal… - mondja, majd meg se várva a következő kérdést inkább előveszi a proteinszeletet a táskájából és megmutatja nekem. Csípőre teszem a kezem. - Ugye nem ezeken akarsz élni?! - kérdezem kissé anyáskodva, magamat is meglepve. - Ha van főtt kaja, tessék élni vele! - Ilyeneken éltem eddig is… - válaszolja kissé zavartan. - Akkor szokj hozzá, hogy amíg nálam vagy, normális kaját eszel... - húzom össze a szemem. - Meg majd meg kéne dumálni, hogy ki milyen házi munkát csinál meg ilyenek... - dörgölöm meg az arcom fáradtan. Hosszú nap volt ez és sok a stressz. - Ha gondolod, nekiállhatunk most is. - Mit érdekel téged az, hogy mit eszem? – mondja maga elé, majd bólint. - Nekem mindegy.- Tudod, vendéglátó természet vagyok... Mellesleg kurva szarul érezném magam, ha én fullos kajákat ennék, te meg csak néznéd - vigyorgok rá. - Vicceltem... Annyira nem főzök jól, na... De akkor üljünk le az asztalhoz, aztán nézzük meg a dolgokat... - indítványozom. - Akkor közben vacsi? - húzom az agyát megint. - Nekem... Mindegy! – ismétli el megint, de ezúttal lassabban, erősen megnyomva a szavakat. Felsóhajtok. - Nem vagy egy könnyű eset, de nem is a legnehezebb... Na, ülj le... Szereted a tejszínes-kukoricás csirkét tésztával? - kérdezem tőle, miközben áttérek a konyhába. Leül az asztalhoz, dacosan kirakja maga elé az átkozott szeletet, és úgy szól vissza nekem. - Nem kell semmi. Nem az ellátásért vagyok itt. - Jól van, akkor kirakom, aztán megeszed, ha akarod. Gondolom, a sisakod úgysem akarod levenni előttem, megértem. Nyugodtan edd meg a szobádban majd... - iszom egy kicsit, majd visszatérek. - Amúgy nálam nincs semmi védelmi rendszer, szóval használj mindent, amit szeretnél... - mondom, majd leülök vele szemben. - Kezdjünk valami egyszerűbbel. Házi munka... - összedörzsölöm a kezem. - Mihez értesz? Mit szeretsz? - Gyilkolás – feleli mindkettőre egyszerűen. Kitör belőlem a nevetés. Hahotázás valójában. Fél percig tart, közben letörlök egy könnycseppet. - Bocsi... De jelenleg csak a házi munkára gondoltam - megint kuncogok. - Megcsinálom, amit kell - vonja meg a vállát. Közben elkezdi szétszedni az egyik fegyverét, a darabokat gondosan az asztalra helyezve. Kezdek kijönni a béketűrésből. - Ide figyelj! - emelem fel a hangom. - Baromi nehéz úgy tervezni, ha neked minden mindegy... Mondd meg, mire gondolsz, ez érdekel engem... - mondom mérgesen. Felkapja a fejét. - Mit akarsz, mit mondjak? Tudok söpörni, porolni, pakolni, minden szart… Mondd, hogy mit csináljak és megcsinálom! – válaszolja ő is idegesen. De jó barátok leszünk mi…- Tudod, milyen frusztráló, hogy semmit nem látok belőled?! Fogalmam sincs, mire gondolsz, mit érzel... Iszonyúan frusztráló! - folytatom emelt hangon, majd veszek egy mély levegőt. Egy pillanatig csak néz maga elé, közben dobol az ujjaival az asztal felületén. - Én sem szeretem magamat látni. Másnak sincs szüksége rá – böki ki bizonytalanul. Ez kicsit megzavar. - Attól még, hogy te nem szeretnéd látni magad, lehet, más igen. Nem hiszem, hogy olyan borzalmasan néznél ki - rántom meg a vállam, majd felhúzom a lábam a székre, átkarolom. - Amúgy is, ha valakin látnád, hogy elfogad, neked is könnyebb lenne - rántom meg a vállam ismételten. - Én meg csak könnyebben kiigazodnék rajtad. Még a hangod is más! Semmilyen testjeledből nem tudok leszűrni semmit! – mondom, miközben ő visszaszereli a pisztolyt és elrakja. Egy ideig csak bámul megint, gondolkodik. - Nincs szükségem arra, hogy valaki elfogadjon - válaszolja végül. - De igen... Mindenkinek szüksége van rá - mondom határozottan, majd felállok és elindulok a szobám felé, közben visszakiáltok. - Mindjárt jövök, csak átvedlek valami kényelmesebbe, mert már a tököm is ki van ettől a szerkótól! Addig gondolkodj valami terven, hol kezdjük a keresést! Bemegyek a szobába, majd előveszek egy fekete sortot és egy köldökig érő, kék topot, ami megegyezik a hajam színével. Gyorsan átveszem, majd mezítláb visszaballagok a társamhoz. Remélem, vette az adást, hogy az adattáblát is készítse elő. - Mindjárt jobb... - mondom, majd lehuppanok, nagyot nyújtózok, mire a pólóm még feljebb vándorol, de nem mutat semmit. Hirtelen az asztalra csapok. - Na! Tehát te mit tudsz, hol volt az utolsó táborhelyük? – kérdezem, közben intek, hogy adja ide az adattáblát. - Az alsó szinteken. Valami raktárépületben… - feleli, odacsúsztatja nekem a táblát. - Na, nézzük, mit találtál! - felelem vidáman, majd úgy teszek, mintha nagyon vizsgálnám. Aztán fél perc múlva pötyögni kezdek. Leírom, hogy van egy belsős emberem, Mazer fia. Azt mondta, ma felhív, amint tud. Ő is gyűlöli a helyet, még hasznos lehet. Visszacsúsztatom a táblát. - Ez a raktárépület? - kérdezem, majd jelzek a szememmel, hogy mondjon nemet, hadd keresgéljünk tovább. Elolvassa. - Nem. Ennél nagyobb volt, és kevésbé volt egyszerűen megközelíthető… - feleli, majd felírja azt, amit ténylegesen tud a régi támaszpontról és visszaadja nekem. - Gondolkodom a lehetőségeken - felelem rápillantva. Aztán megint pötyögök. Leírom, hogy pár fontosabb alakkal már találkoztam vagy legalább hallottam róla, miket tudnak. A tervem az, hogy amennyire lehet, összeszedem a csapatot. Akiről említés sem esik, úgysem fontos valószínűleg. Aztán összeszedem, mikor ki hol szokott lenni. Külön-külön egyszerűbb a dolog, meg a bunkerüket is egyszerűbb bevenni, ha kevesebben vannak. Azt is leírom, hogy a leírásokat majd a megbeszélés után feltöltöm neki. - Akkor talán ez? - kérdezem reménykedve. Ismét átvéve a táblát nézi kis ideig, mintha annyira fontos lenne. Majd gyorsan felvés egy egyszerű kérdést. A támaszpont belseje milyen? Közben finoman megrázza a fejét. - Nem. Ez egy másik bandához tartozik – feleli. - Francba már! - ciccegek. - Mennyi kurva raktár van?! - kérdezem, majd visszaveszem, keresgélni, írni kezdek. Leírok mindent, amit láttam. Leírom a közös helyiséget, ami buli rész, leírom, hogy mögötte vannak valószínűleg a szálláshelyek, leírom a lépcsőt, meg hogy arra van Mazer irodája. Majd visszatolom. - Ez? Igazán mondhatnál még valamit, ami segít - sóhajtom. A kezébe fogva az adattáblát gyorsan átfutja a leírást. Csak biccent, majd rámutat a térképen egy másik raktárra. - Ez volt az itt… - mondja, közben pedig leír pár dolgot. A legutóbbi bázisról a Henriett-esek tájékoztatták. Nekik nem lett volna okuk félrevezetni, ráadásul a Blacksky tudja, hogy tudják. Hihetőbb, ha ezt az egy részletet tudja ő is. Érdeklődve olvasom, majd felsóhajtok. - Hát, ha nincs jobb nyomunk most, akkor szerintem megérné holnap megnézni azt a raktárat - mondom neki fáradtan. Ezzel egyelőre lezártnak tekintem a beszélgetést. Felállok. - Fogsz fürdeni? Csak mert akkor adok törcsit - magyarázom gyorsan, mielőtt ebbe is gyilkossági kísérletet látna. - Nyugi, addig bezárkózóm a szobámba, ha gondolod - vigyorgok rá. - A kaját is nyugodtan vidd be a szobába - intek. - É... – kezdi. - Ké...rlek – nyögi ki végül. Csak a fejemet csóválom mókázva. - Rendben! Mindjárt hozom! - mondom neki csicseregve, majd elsietek egy törölközőért. Visszaviszem neki, majd rámosolygok. - Nos, mivel nőből vagyok, egészen biztosan tovább tart a fürdés, mint neked, szóval menj nyugodtan először. Addig én olvasok kicsit - vetek egy jelentőségteljes pillantást rá, hogy hagyja itt az eszközt, addig én ráteszem a dolgokat. - Na, siess, kurva fáradt vagyok! - mondom neki. - Egy... Kis ideig eltart majd - mondja megkopogtatva az egyik páncéllemezt a karján. Elveszi a törülközőt, majd megfordul és elmegy. Én pedig lekapcsolom a lámpát, majd felkapom az adattárolót és bemegyek a szobámba. Tényleg híreket kezdek el böngészni, majd pár perc múlva elkezdem feltölteni az információkat a Blacksky tagjairól. Miután végzek, előveszek egy nagyon kinyúlt, nagyon kifakult, valamikor gesztenyebarna pólót, az ágyamra dobom. Majd előkapom a legkevésbé lányos ágyneműmet és átballagok a férfi szobájába. Nagy a kísértés, hogy megnézzem, mi van nála, de tényleg nem ártana elnyernem a bizalmát, szóval egyelőre nem. Felhúzom a lepedőt, majd a párna és paplan huzatot, elrejtem bele az adattárolót, aztán takarosan megágyazok. Nem kerüli el a figyelmem a tányér, amit behozott, csak elmosolyodom. Mire visszaérek a szobámba, pont szól Evaar, hogy mehetek. Én is kicammogok a fürdőbe, majd mivel rohadt fáradt vagyok, ezért csak gyorsan letusolok és fogat mosok, majd bedőlök az ágyba és pár percen belül is el is alszom azzal a gondolattal, hogy kurvára remélem, legalább a fürdő és a wc nincs bekamerázva, mert esküszöm, szét rúgom a seggüket, ha találok magamról meztelen képeket… Másnap szokásosan korán kelek. Nyújtózom egyet, majd a szememet dörgölve elvégzem a dolgaimat, végül mivel még lusta voltam átöltözni, pizsiben állok neki a reggelinek. Szalonnás rántottát csinálok, közben kávét főzök, amiből azonnal meg is iszok egy pohárral. Tisztában vagyok vele, hogy a fejem nagyjából egy kék madárfészekre hasonlít és az öltözékem sem a legszebb, de nem érdekel. Én itthon vagyok… - Jó reggelt, álomszuszék! Épp időben, kész a reggeli! Valami kívánság? - kérdezem hátra sem nézve. - Ja, a tányért légyszi, hozd majd ki! Gondoltam, nem illene bemennem... -mondom, miközben kiszedem a kaját. Ő pedig kihozza a tányért, ami teljesen üres. Átnyújtja. Nem leplezve örömömet elvigyorodom. - Ízlett? - teszem fel azért a kérdést, majd elveszem tőle és a mosogatóba rakom. Majd reggeli után... Cserébe a kezébe nyomom a két tányért, majd biccentek, hogy üljön le. - Kávét? Hogy iszod? Nyugi, amint odaadom a dolgokat, felőlem elvonulhatsz a szobádba enni - sóhajtom, mielőtt emlékeztetne, hogy nem fog velem enni. - Amúgy van tea is, ha kérsz... - teszem még hozzá. - Igen. És nem kávézom... – teszi hozzá egy, a számomra számomra ismeretlen hangon. Mély, kissé rekedtes hang, de ennek ellenére erőteljes. Egy nagyjából a húszas évei végén vagy a harmincas évei elején járó férfihoz tartozhat. A hangtorzító ki lett kapcsolva és ez nem véletlen! Odakapom a fejem és összehúzom a szemem. - Te kikapcsoltad a hangtorzítót? - kérdezem meg az egyértelműt. Majd megrázom a fejem. - Oké... Akkor tea? - kérdezem még. - Ki - mondja, majd az alkarvédőjén megnyomva pár gombot ismét a kissé robotra emlékeztető hangon szólalt meg. - Ha zavar... Ha van, elfogadom - teszi hozzá még mindig torzítva. Megrázom a fejem, az össze-vissza hajam csak úgy lobog. - Ne! Ne... Légyszi... Sokkal jobb, ha kikapcsolod... Amúgy is... Szerintem kellemes hangod van - mosolygok rá féloldalasan, hiszen biztatásképpen szántam ezt, majd bólintok. - Okés, akkor fél perc! - mondom, majd gyorsan megcsinálom a teáját, végül azt is elé rakom. - Ennyivel tudok szolgálni! Jó étvágyat! - mondom, majd leülök, előveszem a saját, kék adattáblám és a kávém szürcsölve olvasni kezdem a híreket. Kikapcsolja a torzítót. Egy darabig nézi a teát. Felemeli, a sisak vizorjához közelebb húzva nézegeti egy picit. Visszateszi a bögrét az asztalra, majd megnyom egy másik gombot, meredten nézi az asztalra tett teát egy pár pillanatig. Végül ismét felkapja. A bal kezével óvatosan feljebb tolja a sisakot, gondosan ügyelve arra, hogy takarja az arcát és csak az álla látsszon ki. Nem látni rajta semmi különlegeset: fehér bőr takarja, mentesítve van minden arcszőrzettől. Gyorsan megissza a teát, majd visszanyomja a sisakot a fejére. Az ételhez még nem nyúl hozzá. Vár. Csak egy pillanatra nézek fel a hírekből, de amúgy nagyon jól szórakozom az eseményeken, hiszen fél szemmel követtem. - Tudod, ÉN nem harapok... - mondom egyszerűen utalva mindenre, hogy nem mérgezem meg, mert nyilván azt vizsgálta, illetve nem akarok rosszat neki. Majd visszatérek a hírekhez. - Fél óra múlva indulunk. Ha addig még el kell intézned, khm... Bizonyos szükségleteket, hajrá! A tányért majd rakd be a mosogatóba, majd elmosom... - mondom félig figyelve csak. Ezután enni kezdek, hagyom, hogy ő is elmenjen. Amíg készülődik, elmosogatok mindent, majd a küldetéses ruhám kapom magamra és a bejáratnál várok rá. Végül nagy nehezen elindulunk. Hát, újabb nap, újabb lehetőség… Vagy mi…
|
|
Lyzy04
Írónövendék
"Sunsets are proof that endings can be beutiful too"
Posts: 209
Utoljára online: Apr 12, 2023 16:25:15 GMT 1
Apr 29, 2020 13:23:55 GMT 1
|
Post by Lyzy04 on Dec 19, 2020 17:38:37 GMT 1
| Bandaháború |
Jade Reegient - Bratti
Észre sem vetted eddig, de a kommunikátorodra, amit Alask adott, valamikor hajnalban egy üzenet érkezett. „Üdv, Lily! Bocsáts meg, amiért ilyen későn írok. Volt egy kis dráma ide”haza”. Először is, a bázis helyzetével kapcsolatban: Őszintén, még nem merem elárulni a pontos koordinátákat… Egyelőre nem bízok benne, hogy a fejvadász ne jönne ide rögtön és nem nyírna ki ugyan úgy, mint bárki mást. De annyit elárulok, hogy a -11-es szinten van jelenleg. Kérlek, ne gyere ide… Másrészt, amik fontosak lehetnek számodra: A hajódat bepoloskázták. Minden helyiségbe tettek lehallgató készüléket. Kamerát csak a központi helyiségbe, ahol a konyhád is van. A többibe is akartak, de sikerült lebeszélnem őket. Emiatt volt a veszekedés… Lényeg a lényeg, hogy tényleg vigyázz, mit mondasz vagy csinálsz. Óh, ha már kamera, a helyzetét nem tudom, de van egy képem róla, hogy mit lát. Mellékelem. (A képen az ebédlőasztalra lát rá a kamera egy magas szögből, tehát az egyik szekrény tetjén lesz valószínűleg vagy valami ilyesmi) Ez alapján gondolom, rá tudsz jönni, pontosan hol van. Ne kapcsold ki és ne vegyél róla tudomást. A kép és a hang is élőben közvetít. A hatótávja elég nagy, de ha felmennél a felszínre, ott már nem lenne képes továbbítani a jelet. Tudják, hogy találkoztál Evaar-al és azt is, hogy a hajójához mentetek. Nem tudják, hogy mit beszéltetek, de egyelőre nem sejt senki semmit, csupán… Elfogultak. Egyelőre biztonságban van az árulásod. Egy tag követ. Egy clawdite… Nő az illető, de ez az alakváltásban nem befolyásolja. A neve Zena Vess. Nem ismerem túl jól, nem tudok mit mondani róla sajnos. Egy biztos: Veszélyes. Másrészt, szerintem Percy megjelölt nyomkövető porral. Még napokig vagy hetekig biztosan tart. Nem, nem tudod lemosni magadról, a tüdődben van, mivel belélegzed. Ellenben, a helymeghatározása nem teljesen pontos. Nem csúcskategóriás, így csak egy olyan 3 kilóméteres körzetben lehet érzékelni. Alapvetően kint vagy a hatókörből, emiatt követ Vess. Még valami vele kapcsolatban: A fejvadászt nem követi se ő, se más. Eléggé tartanak tőle. Ez viszont nem azt jelenti, hogy sosem tudják, hogy merre jár. Mivel nagyon feltűnő, emiatt sok boltos, járókelő vagy egyéb utcán tevékenykedő alak veszi észre. Ők a független informátorok, pár kreditért bármit elárulnak. Mondjuk, amit mondanak nem a legmegbízhatóbb információ, de akkor is több mint a semmi. Mi van még… Ja igen, páran egész kedvelnek. Jassk szerint kifejezetten szimpatikus vagy. Az apám szerint meg „baszni való”. Bocsánatot kérek a megfogalmazásért, de ezek nem az én szavaim... Percy viszont kicsit sem bízik benned. Javasolta, hogy ő követ téged, de Mazer nem engedte neki, mert rá a bázisnál van szükség. A többiek helyzetéről amit tudok: Dota’ra most is a Ketrec-nél van minden bizonnyal. Trakahrn, Jassk és Eelo itt laknak, ahogy még sokan mások, például a méregkeverő is. Zakknak van egy rendes lakása, de halvány lila gőzöm sincs, hol. Ott él a húgával együtt, de a nap nagy részét nálunk tölti. Vagy épp az éjszaka nagy részét. Változó… A székhelyen sosincs igazán éjszaka. Az aktivitás állandó, mindenki más időben tér aludni. Vannak akiket csak éjszaka, vannak akiket csak nappal látni errefelé. Meg van Percy, akit vagy mindig vagy soha. Néha egész nap a rejtekhelyén gubbaszt és őrködik, máskor egész nap a sarokban iszik vagy alszik miután beájult a piától. Ilyenkor Trakahrn és pár másik jó lövész váltja fel. Ő nem tudom, hogy pontosan hol is lakik, egyszerűen nem tudom eldönteni. Mivel ő is utál, mint mindenki más, emiatt nem tudok rákérdezni. Meg mindemellett ő a legcsendesebb közülünk. Tudtommal egyetlen személy van, akivel kifejezetten sokat beszélget, egy Togruta nő. Nincs róla sok adatom, még képem se, de lerajzoltam neked emlékezetből. A vörös sálat vagy kendőt vagy mit mindig hordja. Öhm, mi van még amit tudok mondani… Igen, a héten valamikor új szállítmányunk érkezik. Lőszerek és fegyverek. Ha többet tudok meg róla, szólok. Hirtelen más nem jut eszembe, amivel segíthetnék… Légy körültekintő és ne keveredj bajba. Vigyázz a fejvadásszal is… Én nem bíznék meg benne túlságosan.”
|
|
Gresh550
Írónövendék
"A sense of humour is the only divine quality of man" - Arthur Schopenhauer
Posts: 135
Utoljára online: May 19, 2024 1:27:08 GMT 1
Jun 9, 2020 18:53:23 GMT 1
|
Post by Gresh550 on Dec 22, 2020 13:46:59 GMT 1
A pult mellett állva nézem ahogy Lora visszatér oldalán a kémnővel. Színes hajkoronájukkal mindketten kitűnnek a tömegből, így hamar észreveszem őket. Ahogy közelebb jönnek, a kém leül a pulthoz miközben Lora ott hagy minket. Felfigyelek arra, amit az egyik bandatag mond neki. Valami nem stimmel ezzel a csapattal. Először az, ahogy Henry olyan furcsán beszélt a bázisról. Majd az, ahogy a trandoshai már már ijedten sietve hagyott magamra. Erre ez is? Érdekes. Összefonom a karjaimat a mellkasom előtt, és úgy vetek egy pillantást a mellettem ülő kék hajú nőre. Felém fordul, és megszólít. Úgyhogy egyből a lényegre térek. - Információk. Minden amit tudsz a Blacksky bandáról. A válasza tulajdonképpen meglepett. Régóta nem dolgoztam olyan informátorral, aki ennyire... Nem érződött professzionálisnak. Ráadásul az, hogy hol éri meg neki? Szótlanul letettem egy kreditlapot a pultra, azt gondolva hogy a pénz majd csak motiválja. Miért akarná hogy beszéljek? Nem igazán értettem. Ahogy hátradőlt, egy pillanatra elgondolkodtam. Sosem kérdezték még, hogy mire kell nekem az infó. Általában azonnal beszéltek, ha a pénz előkerült. Kezdtem azt érezni, hogy ez a nő valójában semmit sem tud és csak játszadozik.
- Felbéreltek. A munkámhoz szükséges, hogy tudjam mivel állok szemben.
Megint kötekedve válaszolt. Egyre csak húzta az időt.
- Ez mit számít neked – kérdeztem vissza kissé indulatosan. Nagyon nem ehhez voltam hozzászokva s nem tudtam meddig viselem még el.
Kissé zavar a közvetlensége. De őt nem fenyegethetem meg csak úgy, mint azt a fiatal lányt. Szükségem van az információira, tehát muszáj belemenjek a játékába.
- Azt csinálom amire felbérelnek. Ráadásul... köcsögöket lelőni szórakoztató.
Még a válaszba is belekötött. Úgy látszik, semmi sem volt neki elég jó.
- Vagy én vagy ők – vonom meg a vállam – Aki az utamba áll általában sugárnyalábbal lesz kitüntetve. De vannak akik nagyobb köcsögök mint mások.
Már. Megint. Kötekedik. Fogalmam sem volt, hogy mit várt tőlem de egyre idegesebb voltam. Az utolsó két kérdése azonban nagyon elgondolkodtat. Eszembe jutnak a régi évek, amikor volt még okom azt csinálni amit. Ma meg? Csak rohangászok és gyilkolok, mert máshoz nem értek. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy miért nem lettem öngyilkos. Ja, igen. Mert az a gyengék útja.
- Cél? Nehéz lenne ezt elmagyarázni egy aruetiinek. Maradjunk annyiban, hogy a kultúrám része a háború, a harc. Ehhez értek. – válaszoltam, bár egy pillanatra eszembe jutott, hogy valamikor még nem erre vágytam. Kisöpörtem a gondolatot a fejemből. Harcos vagyok. Ez így van rendjén.
Az, ahogy reagált a válaszomra még inkább dühített. Direkt azért vettem elő ilyen kurva sablonszöveget, hogy majd ez tetszik neki. De nem, ez sem jó. Azzal különösen érzékeny részre tapintott, hogy „azt teszi amit mondanak neki”... Még emlékszem azokra az időkre, mikor más határozta meg nekem azt, hogy milyen ember legyek. Egy pillanatra heves késztetést érzek arra, hogy lelőjem a nőt és kisétáljak innen, új informátort keresve. Megpróbálom összeszedni magamat és egy olyan választ adni neki, amit meg is értene.
- Ez nem egy olyan galaxis, ahol mindenki mindent nemes cél érdekében csinál. Fogalmam sincs honnan jöttél, de el vagy tévedve. Én? Én élvezem azt, hogy bűnözőket meg terroristákat ölök meg. Néha pénzt se kellene adjanak egy munkáért, csak megcsinálnám. – mondom, remélve, hogy ezt a választ már elfogadja. Akkor talán mond is valami használhatót.
Mi a nemes cél. Érdekes kérdés, de nekem olyanra nincs szükségem. Azok az idők... Elmúltak. - Megtörtént. – vonom meg a vállam – most ez van.
És ekkor jött a legjobb kérdés. Erre konkrétan nem tudtam mit felelni. Annyi fájó sebet tépett fel egyszerre... Ráadásul, nekem szinte senki nem maradt. Azt pedig hazugság lett volna állítani, hogy magamért csinálom. Tulajdonképpen... Nem tudtam a választ én sem. És ez rettenetesen zavart. Sokat gondolkodtam ezen magamtól is, de idegesített, hogy egy idegen kérdezget ilyenekről. Pláne, hogy ezalatt megvárat azzal, ami nekem igazán kellene tőle.
- Nincs különösebb oka. Általában csak felkelek, és eszembe jut, hogy ... Ib’tuur jatne tuur ash’ad kyr’amur – idézem fel a mandalori szólást, amit még valamikor gyerekkoromban hallottam először. Már akkor is tetszett egy kicsit. Feltételeztem, hogy a nő nem érti mit mondok, ez azonban nem érdekelt. Ne higyje azt, hogy olyan könnyű velem.
Ahogy szól, hogy indulni kéne némileg megkönnyebbülök. Talán végre mondani fog valami használhatót is. Elgondolkodom azon, hogy hova lehetne vinni. A hajón tulajdonképpen biztonságos lenne a védelmi és jelzavaró rendszerek miatt.
- A hajómon elég biztonságos.
A válaszára csak bólintottam, s megindultam a kijárat felé. Az utcára érve a leszállópálya felé veszem az irányt, kerülni próbálva a tömeget. Nem szólok a nőhöz semmit útközben. Gyors léptekkel haladok előre, tudva hogy úgy is jön utánam. Amikor egymás mellett haladunk felmérem a fegyverzetét. A sisak takarását kihasználva ezt észrevétlenül tudom megtenni. Aztán, a leszállópályára érve intek neki, hogy várjon. Előre megyek a hajómhoz, majd leeresztem a rámpát. Kikapcsolom a védelmi rendszereket, na de nem mindet. A csapdák egy rossz mozdulatra reagálnának. A pilótafülkébe vezetem a nőt, ahol 4 ülés van. Ezek közül az egyik feltűnően kopottabb, mint az összes többi. Intek neki, hogy foglaljon helyet ha akar. Én a falnak dőlök, és úgy nézek rá.
- Blacksky. Nos?
Már megint csak kerüli a választ. Egyre jobban zavar.
- Csak akkor hallgatnak le, ha te hoztál be ide egy olyan készüléket. – mondom, miközben a tokjában lévő pisztolyomra helyezem a jobb kezemet. Elég feltűnően, hogy a nő is lássa. A jelzavaró berendezést direkt nem említem. Így hátha elszólja magát.
Időhúzás. Megint. Vajon csapdába akar csalni, és valamilyen társakat vár, akik majd rám támadnak?
- Senki nem jár itt rajtam kívül. – feleltem haragosan, ahogy egyre fogyott a türelmem – aki megközelíti a gépet az meghal.
Az, hogy ilyen közelebb áll hozzám nagyon kényelmetlenül érint, de nem fogok elhátrálni. Ne higyje hogy megijesztett. Ahogy elmondja amit akar, meglepődőm.
- Én? Mit vársz tőlem?
Megropogtattam az ujjaimat, és érdeklődve hallgattam amit a nő mond. Ez egy érdekes csavar a szituációban. De vajon igazat is mond? Könnyen meglehet, hogy hazudik és így akarja elnyerni a bizalmamat. Nem tudtam pontosan, hogy melyik de nem bíztam benne. Egyáltalán nem. Viszont nem volt más választásom, mint követni a játékát. Hátha útközben elárul valami használhatót is.
- Tudod merre van a bázisuk? – kérdeztem, szándékosan nem válaszolva az előző kérdésére. Amit mondott egészen logikus volt. Feltéve, hogy nem hazudik.
- Akkor egyáltalán mit tudsz róluk? – kérdeztem vissza.
Nem fog többet mondani amíg én sem... Milyen érdekes.
- Mit gondolnék? Belerángatsz ebbe az egészbe, miközben semmi használható információd nincs. Fogalmam sincs mit vársz tőlem.
Az amit felhozott nem volt számomra túl meggyőző.
- Mégis miben tudnál segíteni? Egyelőre arra adtál okot, hogy egy szavad se higyjem el. Csak az kell, hogy egy pillanatban szépen meggondold magad és mégis hátbaszúrj.
Az amit erre válaszol megint nem túl megnyerő. Nem igazán hiszem, hogy szükségem lenne rá. Csak az infóira. Felmordulok. Milyen kártyákról beszél?
- Nem tudok mást mondani, mint hogy végzek az összes bandataggal. Azt megcsinálom amire felbéreltek. Hogy jössz a képbe te? Mit kellene kezdenem azzal, hogy te ebben a helyzetben vagy?
Érdekes, hogy azt gondolja ennyire védtelen vagyok. Pedig volt már dolgom rosszabbal is.
- Túléltem már rosszabbat. Sokkal. – vonom meg a vállam, ahogy a helyzet nehézségeit említi a nő. Viszont az elgondolkodtató amit az információkat illetően mond. Egy ideig nézek magam elé, majd felé fordítom a fejem. – És terved is van már, vagy tényleg csak beszélni tudsz?
Már megint elgondolkodom azon, amit mondott. Eszembe jutottak a felderítő munkák nagyjából 5 évvel ezelőttről... Igen. Tulajdonképpen lehetne úgy is, hogy bemegyek és lelövök mindenkit. De ha így is tenném, ahhoz is tudnom kéne hol vannak.
- Egyelőre nincs tervem, tekintve hogy az informátorom használhatatlannak bizonyult. – szúrtam oda a nőnek. Majd ellöktem magam a faltól, és úgy álltam meg előtte. – Hamis infók. Remek. Felteszem, engem is figyelnek majd. Emiatt itt többet nem találkozhatunk, nem szeretném.ha sokat szaglásznának a gépem körül. Szólj ha tudsz valami másik helyet. Nekem meg találnom kell valami szállást ...
Az ajánlata nagyon furcsának és hirtelennek tűnik.
- Ha ezek az alakok megfigyelnek akkor nyilván már telepakolták a lakásod. Vagy az embereik beállíthatnának bármikor. Az egy dolog, hogy lelövöm őket, de akkor oda az álcád. – válaszolom, szándékosan nem említve, hogy rohadtul nem akarok egy lakásban aludni egy idegennel.
Utálom ezt. Utálok emberek társaságában lenni. Azt érezni, hogy függök valakitől. Ha meg tudom csinálni egyedül.. miért ne csinálnám úgy? Rég leszoktam arról, hogy segítséget kérek másoktól. Tulajdonképpen simán elmennék egyedül kiírtani a bandát, viszont... Nem tudom, hogy hol vannak. És emiatt nincs más választásom. Azt hiszem ezt még nagyon meg fogom bánni. De a munkát le kell tudni, a pénz sem ártana. Ráadásul, nem fogja ez az egy el nem végzett munka a karrieremet foltozni.
- Mmmm... Nem igazán van másik választásom. Van külön szoba legalább... rendben. Látom rajta, hogy meglepődik. Kissé magamat is megleptem ezzel a lépéssel. De hát.. „Tartsd közel a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb.” Majd meglátjuk a nő melyik csoportba tarzozik.
- A dolgaimat majd intézem én. Nekik meg mondhatod azt, hogy mivel nem tudod, hol van pontosan a bázisuk egy egész kamu nyomozást tartassz velem, és akkor már egyszerűbb egy helyen lenni, bla bla... Ha annyira jól tudsz hazudni találj ki valamit.
Csak nézek rá a sisak mögül, s közben azon gondolkodom, hogy mennyi lehet igaz abból amit mond.
- Magamtól nem találok oda. Lehet nem ártana. – mondom, majd gyakorlatilag otthagyom a nőt a pilótafülkében. Hátramegyek a fegyverraktárba ahol összeszedem a hajón hagyott Verpine karabélyomat. A hátamra vetem, majd felcsatolok egy nagy tokot is a mellé. Leszedem az egyik beskad-ot a falról, és elhelyezem benne. Elpakolok pár gránátot is, meg robbanóanyagot. Majd magamhoz veszek egy oldaltáskát amit megtöltök proteinszeletekkel meg pár üveg vízzel. Beledobom az egyik régebbi dzsekimet, egy pólót meg egy nadrágot is. Ha ez meg van, visszatérek a nőhöz. Még mindig zavar, ahogy beszél. Egy ideje nem volt a közelemben senki aki ilyen közvetlen lett volna. És ez nem is volt baj. De most... Csak felmutatok neki egy adattáblát, mikor megkérdezi mire lehetne írni. Ezek után a rámpát lehajtom, majd intek a nőnek, hogy menjen elsőnek. Utána élesítek minden biztonsági rendszert, majd lezárom a hajót.
- Mutasd az utat – vetem oda neki, miközben megigazítom a táskát a vállamon.
Elgondolkodom azon amit mond. Tisztelet...
- Miért érdekel? – kérdezek vissza, megint kerülve a választ.
A kérdése furcsán hat. Most vagy tényleg igazat mond, vagy nagyon erősen próbál átverni.
- Nem. – válaszolom egy pillanatnyi gondolkodás nélkül.
Úgy beszél mint valaki, aki elég sokat volt egyedül. Próbál empatikus lenni, de nincs szükségem rá.
- Sok minden történt velem. – kezdem kissé rekedt hangon, ami még a torzító ellenére is hallatszik – És nincs bajom az egyedülléttel. Én választottam ezt.
Nem találtam meg a megfelelőt... Hmm... Nem kell nekem más.
- Nem akarok senkit sem megtalálni. Már nem. – feleltem szűkszavúan, majd felnéztem a hajóra amihez megérkeztünk.
Zavart, hogy a nő ennyire közvetlen volt. Fura, hogy ilyen érdeklődő. Nem tűnik egy mindennapi kémnek, vagy informátornak. Van egy emberi oldala is. Csakhogy engem ez zavar, mert emiatt később lesz letudva a munka. Végigkövetem a hajón, és sorra megnézem a helyiségeket. Közben azon gondolkodok, hol lehetnek elrejtve lehallgatókészülékek. Vagy még nem helyezték el ezeket? Biztos tudják, hogy a nő itt lakik. De végülis mindegy. Egyszerűbb az elejétől azt feltételezni, hogy a hely nem biztonságos. Mikor az ágyhoz érünk, csak ledobom mellé a földre a táskámat jelezve, hogy nekem ez is jó. Aztán a következő kérdést megint nem tudom hova tenni. Miért ennyire... Rendes? Ráadásul ok nélkül. Ez valahogy gyanús.
- Hoztam magammal. – mondom, meg se várva a következő kérdést, inkább előveszem a proteinszeletet a táskámból, és odamutatom. Annak idején a klónok is ilyeneket ettek. Nem valami komoly menü, de legalább tartom vele a formámat.
Furcsán reagál erre. Mintha tényleg érdekelné, hogy hogyan élek.
- Ilyeneken éltem eddig is. – válaszoltam, közben azon gondolkodva hogy ez mégis miért számít neki.
Házimunka. Az mondjuk érdekes lesz, de igazából nincs ellenemre. Legalább lefoglal valami, amíg itt kell legyek ebben a ... Lakásban.
- Mit érdekel téged az, hogy mit eszem .. – mondom magam elé, akkor is ha a nő nem hallja meg. Ezt nem tudom hova tenni. A mondanivalója maradékára csak bólintok. - Nekem mindegy.
Vendéglátó természet... Nem sok ilyen emberrel volt dolgom. Egyiküket sem kedveltem.
- Nekem... Mindegy. – ismétlem el megint, de ezúttal lassabban, erősen megnyomva a szavakat.
Leülök az asztalhoz, és egy pillanatra a nő után pillantok. Dacosan kirakom magam elé azt az átkozott szeletet, és úgy szólok vissza neki;
- Nem kell semmi. Nem az ellátásért vagyok itt. Azt már hozzá se teszem, hogy olyan ételt nehéz lenne enni anélkül, hogy levenném a sisakomat. Amit nem akarok megtenni. Azért elgondolkodom magán az ételen. Néha magam is csinálok valami normális kaját ha a hajón vagyok. Tulajdonképpen most se jönne rosszul, csak majd meg kell néznem beletett e valami mérget. Ahogy rákérdez arra, hogy mit szeretek gyakorlatilag egy dolog jut eszembe, amit ki is mondanék.
- Gyilkolás. – felelem mindkettőre egyszerűen.
A nő elnevette magát, nyilván azt hitte, hogy viccelek. Pedig nem. De így komolyan belegondolva, bármelyik házimunkát el tudnám végezni. A saját hajómat is én tartom fennt.
- Megcsinálom amit kell – vonom meg a vállam. Közben elkezdtem szétszerelni a Verpine pisztolyomat, a darabokat gondosan az asztalra helyezve. Mindig ilyesmiket csinálok, ha unatkozom.
Válaszára felkapom a fejem, és az idegesen beszélő nőre nézek az asztal másik feléről.
- Mit akarsz mit mondjak? Tudok söpörni, porolni, pakolni, minden szart. Mond hogy mit csináljak és megcsinálom.
Egy pillanatig csak nézek magam elé, közben dobolok az ujjaimmal az asztal felületén.
- Én sem szeretem magamat látni. Másnak sincs szüksége rá – böktem ki bizonytalanul. Ha már közvetlen akart lenni, ennyit elárultam neki, remélve hogy megelégszik ezzel. És onnantól talán jobban magamra hagy.
Közben újra összeraktam a pisztolyt és elrakom magam elől. Egy ideig csak bámulok az üres asztalra és gondolkodom. - Nincs szükségem arra, hogy valaki elfogadjon. – válaszolom végül.
Nem felelek semmit arra amit mond, nem magyarázkodom. Amíg elmegy átöltözni előveszem az adattáblát, és körbetekintek a helyiségben. Tulajdonképpen.. mi van ha kamerák is vannak? Azzal még lehet probléma. Mikor a nő visszaér átcsúsztatom az eszközt az asztalon, hogy elérje.
- Az alsó szinteken. Valami raktárépületben.
Elolvasom amit a nő írt a táblára, majd vetek egy gyors, érdektelen pillantást még az eszközre, mintha egy térképet néznék rajta.
- Nem. Ennél nagyobb volt, és kevésbé volt egyszerűen megközelíthető. – feleltem, majd felírtam azt, amit ténylegesen tudok a régi támaszpontról s visszalöktem az adattáblát.
Ismét átvéve a táblát nézem egy darabig, mintha annyira fontos lenne. Majd gyorsan felvések egy egyszerű kérdést. A támaszpont belseje milyen? Közben finoman megrázom a fejem.
- Nem. Ez egy másik bandához tartozik.
Ismét kezembe fogva az adattáblát gyorsan átfutom a leírást. Csak biccentek, majd rámutatok a térképen egy másik raktárra.
- Ez volt az itt. – mondtam, közben pedig leírtam pár dolgot. A legutóbbi bázisról a Henriettesek tájékoztattak. Nekik nem lett volna okuk félrevezetni, ráadásul a Blacksky tudja, hogy tudják hol van. Hihetőbb, ha ezt az egy részletet tudom én is.
Visszacsúsztatom az adattáblát. Holnap. Igazából, én már most mentem volna, de.. muszáj tartani a hülye színjátékot. Abban meg a nő diktál, úgyhogy végül nem ellenkezem. Már megint az ellátás. Igazából, nem is hoztam tisztálkodószereket. Azt gondoltam maximum 1-2 napig tart az egész, annyit meg kibírok a páncélban. De így, hogy állandóan a közelemben van...
- É... – kezdem, tulajdonképpen nem is tudva, hogy mit mondjak – ké...rlek – nyögöm ki végül.
Az ételre meg nem mondok semmit. Csak közben elteszem az egyik zsebembe a proteinszeletet. Ahogy elsiet törülközőért, gyorsan lezárom az adattábla többi részét, így a nő csak a jegyzetekhez fér hozzá, meg a térképhez.
- Egy.. kis ideig eltart majd. – mondom, megkopogtatva az egyik páncéllemezt a karomon. Elveszem a törülközőt, majd megfordulok, és a kezemre hajtom. Közben a köpenyem takarásában felkapom az étellel teli tányért az asztalról, majd elsietek az újdonsült szobám felé. Ott leteszem a tányért, meg lepakolom a fegyvereimet is. A fürdőbe érve első dolgom bezárni az ajtót magam mögött. Eztán lehámozom a páncéllemezeket a védőruhámról, majd az egészet lehelyezem egy sarokba. Utolsónak a sisakot veszem le. Bármiféle tükröződő felületet kerülve megközelítem a tusolót. Ott csak csupa női sampont meg tusfürdőt találok. Egyre inkább bánom hogy nem hoztam magammal semmit. Most napokig olyan szagom lesz mint egy virágnak... Remek. Nagyjából 5 perccel később kiszállok és megtörülközöm, majd magamra húzom a védőruhát. Felcsatolom rá a páncéllemezeket. A sisakomat is felveszem, így már teljes páncélban hagyom el a helyiséget.
- Mehetsz. – szólok a konyha felé, majd bemegyek a szobába.
Érdekes meglepetés ér. Meg van ágyazva, van párna illetve lepedő, mindez frissen mosva... Ott van az adattábla is az ágyon. Fogalmam sincs, hogy a nő miért ennyire kedves. De valahol egy kicsit zavar. Meggyőzödöm róla, hogy a szoba nincs bekamerázva, s bezárom az ajtót. A sisakba épített rendszerekkel több elemzést is lefuttatok az előttem lévő tányéron, megbizonyosodva arról, hogy annak tartalma nem mérgezett. Miután ez meg volt, óvatosan leszedem magamról a sisakot és elhelyezem az éjjeli szekrényen. Felsóhajtok. Ezután nekiállok enni, majd ha ez meg volt csak leteszem a tányért. Visszaveszem magamra a sisakot, majd teljes páncélban dőlök le az ágyra. Ott még elolvasom ami az adattáblára van írva. Aztán egyszer csak jön egy értesítés. Ezt megnézve egy üzenetet találok egy privát csatornán. Utoljára nagyjából egy hete kaptam hasonlót. Igazából, már vártam erre és... egy kicsit örültem neki. Végig olvasom, majd gyorsan begépelek egy választ. Kisvártatva érkezik a folytatás. Ez megy így nagyjából 10 percig, mire elküldöm az utolsó üzenetet és kikapcsolom az eszközt. Leteszem az éjjeli szekrényre s megpróbálok elaludni. Ez még így sem megy, jó ideig csak merengve bámulom a plafont mire tényleg elvisz az álom. Másnap kicsit későn kelek. Megint nem aludtam sokat, de... Már hozzászoktam. Kilépek a folyosóra, semmilyen szagot nem érezve a sisak szűrője miatt. De amint beérek a konyhába látom, hogy mit csinált a nő. Amint megkér rá megfordulok, és visszamegyek a tányérért a szobába. Ahogy visszatérek vele átnyújtom, ő meg láthatja, hogy teljesen üres. Ezután csak helyet foglalok az asztalnál, és nézem ahogy a nő ügyködik az étellel. Közben elgondolkodom azon, hogy mennyi idős lehet a póló amit visel. Ennek ellenére valahogy egész ... Áh. Ahogy a kezembe nyomja az ételt azt egyelőre csak leteszem magam elé, bár elhatározom, hogy majd a szobában elfogyasztom. Igazából, az a tészta se volt rossz...
- Igen. És nem kávézom. – teszem hozzá, a hangtorzító nélkül. Szándékosan kikapcsoltam, azt remélve, hogyha megadok neki valamit abból a kissé bensőségesebb viszonyból amire vágyhat, akkor talán békén hagy majd. Így pedig koncentrálhatunk a valódi feladatunkra. Úgy tűnt, váratlanul érte az, hogy torzítás nélkül szólaltam meg. Próbáltam halkabban beszélni, hogy a lehallgató készülékeken ne hallatszon teljesen tisztán a hangom, de tulajdonképpen nem zavart annyira a gondolat, hogy mások is hallhatják. - Ki. – mondtam, majd az alkarvédőmön megnyomva pár gombot ismét a kissé robotra emlékeztető hangon szólaltam meg. – ha zavar... Ha van, elfogadom – teszem hozzá, még mindig torzítva. Ezt már szándékosan azért csináltam, hogy piszkáljam egy kicsit. Ha már ő is baszogatott engem... A válaszát hallva kikapcsolom a torzítót. Amikor leteszi elém a teát egy darabig nézem. Felemelem, és a sisak vizorjához közelebb húzva nézegetem egy picit. A légszűrőt is kikapcsolom egy pillanatra. Visszateszem a bögrét az asztalra, majd megnyomok egy másik gombot az alkarvédőmön, és meredten nézem az asztalra tett teát egy pár pillanatig. Végül ismét felkapom, a jobb kezembe fogva. A balommal óvatosan feljebb tolom a sisakomat, gondosan ügyelve arra, hogy takarja az arcomat és csak az állam látsszon ki. Nem látni rajta semmi különlegeset; fehér bőr takarja, és mentesítve van minden arcszőrzettől. Mindig zavart, így gyakran borotválkoztam. Gyorsan megiszom a teát, majd visszanyomom a sisakot a fejemre. Az ételhez még nem nyúlok hozzá, majd később viszem be a szobámba. Még.. megvárom a nő hátha mond valamit, vagy akármi. Ahogy szól, hogy készülődjek, feltápászkodom az asztaltól. A tányért felkapva megindulok az étellel a szobámba, még útközben elvégezve az elemzést az újabb adagon. Lehet, hogy az eddigieket nem mérgezte meg, azt gondolva hogy így majd nem számítok arra hogy majd most. A szobában elfogyasztom a reggelit, majd ismét válaszolok egy üzenetre. Összeszedem a fegyvereimet, majd a harminc perc lejártával csatlakozom a nőhöz s együtt hagyjuk el a gépet.
|
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 181
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 19, 2024 0:55:15 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Jan 13, 2021 22:40:43 GMT 1
A nő halála előtt megérzem mire készül a Trandoshan, de már túl késő. Az érzékeim nem olyanok mint régen. A nőt még elkapom, és lassan a földre engedem. Eközben a Trandoshanra nézek, láthatóan lenézően. -Ez nagy hiba volt... -felelem vészjóslóan. Ezután a nő sebére nézek menthető-e, de látom hogy nem. Nem húzom még ki a fegyvert belőle, nem akarok több fájdalmat okozni neki, így is szenvedett eleget. Remélem legalább a túlvilégon jobb élete lesz. Amíg végleg ki nem száll belőle az élet, megfogom a kezét, és vele maradok. Sok barátom halálánál voltam jelen, és tudom mennyit számít ha van valaki melletted mikor eljön érted a vég. Kár hogy nekem ez valószínűleg már nem fog megadatni. Ha van valakije, akivel szeretne tudatni valamit velem által, már ha én kijutok innen, meghallgatom, és biztosítom arról, hogy tovább adom az üzenetét. Ha csak valami mást mond, azt is végig hallgatom, közben próbálom nyugtatni, amíg el nem megy. Magamat okolom a haláláért, és legszívesebben mindenkit megölnék a jelen lévők közül. Gyűlölöm az ilyen helyeket. "Ha itt lenne a páncélom... Meg a fegyvereim..." Ezután felkelek némán, magamhoz veszem a fegyvert, a vért lerázom, és a botot is a kezembe veszem, majd alapállást veszek fel, a tudatom pedig kiterjesztem az Erőn keresztül, bár a sok év harci tapasztalatban bízok, mint az Erőben. Párszor megpörgetem a naginatát, hogy kitapasztaljam hol a súlypontja, és kicsit megszokjam a fegyvert. Átnézem, hogy nem egy megrongáltatott adott a kezembe, mely az első csapásnál eltörik. Szerencsére fénykardvívásban mindig is jobb voltam, és a Kelanon is hasonló fegyverekkel tanultunk harcolni, fejletebb fegyverek híján. Arról nem is beszélve, hogy volt már Trandoshanokkal dolgom, még amikor Drakkal segítettünk a Wookieeknak fiatalkoromban. -Készen állsz kölyök? -kérdezte Drakk, aki ekkoriban vezető szerepet töltött be fajtársai között, hiába volt Mandalori is. -Mint mindig. -feleltem- csináljuk. A támadás megkeződött a bánya ellen, melyben több száz Wokiee rabszolga dolgozott a Trandoshanoknak. Én iktattam ki a parancsnoki központot ezzel kinyitva a rabszolgák celláit, és kiiktatva a börtön különböző lövegtronyait, mivel egyedül nekem volt jetpackem, míg Drakkék ezutan frontálisan támadtak. Nehéz győzelem volt, és sok veszteség árán ugyan, de sikerült eggyel több bányát felszámolnunk. És én is megtanultam harcolni a Trandoshanok ellen, a fizikai előnyük ellenére is, kihasználva a gyengeségeiket, melyet a Wokieek tanítottak meg nekem. Ez a nap is egy újabb győzelem volt. Szóval ideje inni is! Alaposan végig mértem az ellenfelem, azt már most látom hogy nálam sokkal izmosabb és magasabb is, illetve mellvértet is visel. Nem elég hogy a bőrükön nehéz áthatolni, de még a mellvérttel is számolnom kell. A karmaival a földbe kapaszkodik, szóval védekezésre áll be. Balszerencséjére, mert hülye lennék támadni először én, anélkül hogy tudnám mire képes. Reményeim szerint nem bánik annyira jól a fegyverével, tekintve hogy ez nem a hagyományos fegyverük, és a 3 karmos ujjuk miatt elég ügyetlen a kézimunkájuk. Minden apró részletre figyelve végül, támadásra ösztönzöm inkább. Ugyan nem jó ötlet egy Trandoshant felbőszíteni, de saját képességeimben bízva, és a tapasztalataimban velük szemben, talán jobb ha indulatból támad, sem mint ésszel. És köztudott, hogy nem éppen a Trandoshan a legokosabb faj a Galaxisban. -Igen, harcot akartam. De látom nem érted a harc fogalmát. Egy védtelen nőt megölni még a ti kultúrátokban is arra utal hogy az illető nem tud harcolni. Bár ez megmagyarázná hogyan kötöttél ki itt... -mondom gúnyosan.-Lefogadom hogy itt te vagy a király, de a nagy galaxisban már semmit se érnél. Talán Jagannath pontjaid is alig vannak? Kétlem hogy az Istened elfogadná az olyan emberek megölését, mint ez a nő. Vagy talán száműztek? Jobban belegondolva megérteném. Aligha te vagy a leggyengébb gyíkarc akikkel életem során találkoztam. - Mosolyra húzom a szám, nekem már oly mindegy élek-e vagy sem. Mirjah valószínűleg feltalálná magát ha nem térnék vissza. És nem keveset segít a magabiztosságomban az alkohol.
|
|
Lyzy04
Írónövendék
"Sunsets are proof that endings can be beutiful too"
Posts: 209
Utoljára online: Apr 12, 2023 16:25:15 GMT 1
Apr 29, 2020 13:23:55 GMT 1
|
Post by Lyzy04 on Jan 27, 2021 19:40:45 GMT 1
Elindultok a sötét utcákon és követitek a térképen megjelölt útvonalat. Mindenféle különös helyeken haladtok át, hogy elérjétek a célotok, de már jól ismeritek az alsó szintek mocskát, nem láttok semmi meglepőt. Egyre közeledtek a kijelölt ponthoz. Az épületet végül egy teljesen elhagyatott utcácskában találjátok meg. Kétoldalt magasan fölétek tornyosulnak a rideg, lepukkant épületek. A földön kosz és szemét, a falakon graffitik fedik be egymást. Nincs lámpa, nincs semmilyen egyéb fényforrás. Az egész kihalt. Az épület ablakainak nagyrésze megszűnt létezni, helyette üres kereteken át láthattok be. Üres. Minden üres. Belépve csak szemetet és törmeléket találtok. Kutathattok jobbra, kutathattok balra, de poros polcokon és szétesett székeken kívül semmit nem leltek. Jade az egyik emeleti szobában találhat egy gyűrött papírt a földön. A lapon különböző twi’lek rajzocskák vannak, a vonalak stílusa pedig kifejezetten ismerős. A rajzokon szereplő alakok idegenek, egyet kivéve. A férfi alak kísértetiesen hasonlít Mazerre. Stimmel az arcforma, stimmelnek a csíkok a lekkukon. Épp csak egy pár évvel fiatalabbnak tűnik. Ha tovább kutatsz, a szemét között egy vastag mappát találsz, ami színültig teli van rajzokkal. Egy része meg van perzselődve, sokaknak a fele elégett. Mások csak kormosak vagy koszosak. Némelyik csupa gyűrődés. Azok között, amik nagyjából épségben vannak, jópár egészen gyermeteg, főleg az elején, míg a vége fele haladva egyre szebbek. Az első pár rajz hátulján dátum és aláírás is szerepel. A legelső még 10 évvel ezelőtti, az utolsó csak 4. Az aláírás olyan csúnya, hogy nem tudod elolvasni. Evaar leszkennelheti az egész épületet is akár, de az se jelez többet, mint tulajdon szemei. A nyomok már rég kihűltek. Évekkel ezelőtt. A berendezés szinte egészét elvitték. Mikor már azt hinné, hogy tényleg semmit nem fog találni, az egyik szobában robbanószerek, míg egy másikban kémiai vegyületek maradékát (lebomlott nyomelemek) jelzi ki a sisakod. Az egyik volt minden bizonnyal a fegyverraktár, a másik a labor. A raktár az első szint utolsó előtti szobája, a labor a 2. szint legutolsó szobája. Talán a jelenlegin is ezt az elrendezést használják… Egyéb hasznosnak akár részben nevezhető dolgot nem találtok. Az idejöveteletek valószínűleg teljesen fölösleges volt.
|
|
Gresh550
Írónövendék
"A sense of humour is the only divine quality of man" - Arthur Schopenhauer
Posts: 135
Utoljára online: May 19, 2024 1:27:08 GMT 1
Jun 9, 2020 18:53:23 GMT 1
|
Post by Gresh550 on Feb 7, 2021 13:59:22 GMT 1
Az út folyamán némileg csend volt. Persze, nem a környezetünkben, mert. Coruscant mindig zajos. Főleg az alsó szinteken. A nő volt most csendben, ami már hiányzott. De aztán ez de tartott sokáig
- Na, és Ev, remélem, nem baj, ha így szólítalak... Szóval ha teszem azt, valami elszaródik... Vár valaki valahol? -kérdezte tőlem, megtörve a csendet. A hangjában valami idáig ismeretlen komolyságát hallatszott. - De igen, baj. - mordultam fel, ahogy megint a magánéletem felől érdeklődött. Egy pillanatra elgondolkodtam a kérdésén. Talán lett volna egy valaki, de mindig úgy gondoltam hogy csak idő kérdése mielőtt ő is megfeledkezik rólam. - Miért érdekel? - kérdeztem vissza, ismét halogatva a válaszolást. - Nos, hát mégis csak belerángattal...belerángattál – javítja ki magát az utolsó pillanatban. Valószínűleg attól fél, hogy lehallgatnak. – Szóval ha már szívességet teszek neked azzal, hogy veszélybe sodrom a seggem, akkor szeretem tudni, hogy a másik oldalnak mit kell ezért feláldoznia, ennyi... - Semmit. Senkit. – feleltem egyszerűen. A valódi válaszom talán bonyolultabb lett volna, de nem éreztem azt, hogy magyarázattal tartozom a nőnek. Minden amit tettem és mondtam, csak a munka érdekében volt. - Sajnálom... Tényleg... – mondja egy sóhaj kíséretében.
Ezután nem szólok a lányhoz semmit, amíg el nem érjük az úticélunkat. A volt raktárépület eléggé le van strapálva. Rögtön látszik, hogy évek óta elhagyatott. Ahogy belépünk korom sötét van. Felkapcsolom az éjjellátomat, majd egy az övemen lévő zsebből előveszek egy lámpát. Eredetileg fegyverekre kellene rászerelni, de működik magában is. A nő felé fordulok.
- Váljunk szét, úgy hamarabb végzünk. Te nézz körül az emeleten. – mondom, majd odadobom neki a lámpát. Bólint, majd a lámpát elkapva felpattan. - Kösz! – mondja, ahogy elsiet az emeletre.
Miután a nő felmegy a lépcsőn megfordulok. Szétnézek a szobában, ahol tulajdonképpen semmi sincs. Az utolsó bútort is elvitték, az egész üres. Az elemzőt bekapcsolva a sisakomban haladok előre. A szobák ugyanolyan üresek mint az előtér. Nincsenek még ujjlenyomatok, hajszálak, semmi sem. Valószínűleg már évek óta elhagyatott ez a hely, ezen idő alatt a nyomok meg egyszerűen szétfoszlottak. Az utolsó előtti terembe érve aztán robbanó anyagok hátramaradt maradványait jelzi az elemző. Akkor ez lehetett a fegyverraktár. Annak ellenére hogy a maradványokat jelezte az elemző, semmi kézzelfoghatót nem találtam. Azért benézek az utolsó szobába, de az is üres. Miután lennt végeztem, felmegyek az emeletre. A nő egy kicsit sokáig volt fennt, de semmi jelét nem adta annak hogy kész lenne. Egy infravörös scant lefuttatva gyorsan rátalálok és elindulok az irányába. Ahogy odaérek mellé, látom ahogy egy mappát nézeget. Egy gyors elemzés alapján kiderül, hogy csak rajzok vannak benne.
- Bármi fejlemény? – kérdeztem, miközben elkezdtem lefuttatni egy nagyobb sugarú elemzést az emeleten is. - Hát, nem igazán... Csak rajzok... Mondjuk, nem árt részletesen átnézni, hátha... De nem hiszem – rázza a fejét a nő.
- Mmm. Lennt egy fegyverraktár maradványai voltak. – vetettem oda neki, miközben kissé eltávolodtam, hogy megvizsgáljam a többi helyiséget is. Aztán az utolsó szobában ismét különböző lebomlott anyagokat jelez ki az elemző. Mindenféle kémiai vegyületek. Akkor itt volt még egy labor is. Ezenkívül viszont nincs semmi. Visszamegyek a nőhöz, s megállok mellette.
- Az utolsó szobában volt egy labor is. Több nincs. - Nem volt semmi a laborban? Bármi, ami használható? – kérdezte ahogy rám nézett. - Nem. Csak arra utaló nyomok, hogy volt labor. Ami meg megerősíti azt a teóriát hogy mérgeket használnak, talán drogokat is kevernek. A szobák elrendezése lehet kiindulópont de lehetséges az is, hogy költözés után megváltoztatták. Nincs más.
- Francba... A semmiért jöttünk ide?! Remek... Semmi használható? - Most mondtam el. Nem. - Nem hozzád beszéltem, ember – mordult fel. - Feleslegesen maradunk tovább. – jelentettem ki, egy pillanatra elgondolkodva a nő hirtelen hangulatváltozásán. Végülis, nem számított csak furcsa volt hirtelen. – Mi a következő nyom amin haladhatunk tovább?
- Át kéne néznem a dolgaimat... Meg ezeket a rajzokat is, hátha... De nem itt ebben a retekben... Visszamehetünk?
Csak bólintok, s elfordulok a nőtől. Lassan megindulok a kijárat irányába, de szándékosan olyan gyorsan megyek, hogy még be tudjon érni. A nő gyorsan összeszedte a lapokat, majd picit sietve beért engem.
- Ez fárasztó lesz... – mondja, utalva a feladatunkra. Hát, nem lesz egyszerű. - Nem véletlenül kapunk ennyi pénzt érte. – válaszoltam egyszerűen. Talán fellengzősnek tűnt a válaszom, de igazából ez fedte az igazságot. Hozzászoktam ahhoz, hogy vásárra viszem a bőrömet minden meló alatt. Ahhoz viszont, hogy túl is éljem általában szükséges volt a megfelelő felkészülés. - Ja, tudom... Még mindig a te szaros segged miatt vagyok itt, csak hogy emlékeztesselek – mondja, továbbra is érezhető indulattal a hangjában. - És meg vagy érte fizetve. – válaszoltam csendesen. A hangomból nem tükröződött semmilyen indulat, egyszerűen.. semleges volt. - Hát, még jó... Akkor otthon egy ital mellett folytatjuk az ötletelést, jó? - Igen.
A hajóra vissza menet csend van. Kissé szokatlan a nő természetét figyelembe véve, azonban megkönnyebítő.
- Valamit enni-inni? Ülj csak le valahova vagy tartsunk előtte egy kis szünetet? – érdeklődik egyből.
Mikor odaérünk a konyhában állok meg, habár nem vagyok éhes. A szobába nem szeretnék bemenni a nővel együtt, akkor meg már itt is jó. A falnak támaszkodom, a kezeimet összefonva a mellkasom felett.
- Nem kell semmi. A nyomok nem vezettek sehova. Mondj valami újat. – felelem neki, érezhetően élesen. Alapvetően nem lehet hallani a hangomban annyira az indulatot, de a hangtorzító nélkül s némi rájátszással... - Lepakolhatom a cuccom, ember?! Jesszusom... – válaszolja ő is élesen. Jelez, hogy várjam meg majd elmegy.
A válaszára nem szólok semmit, csak finoman megvonom a vállamat. Ahogy elmegy a szobák felé egy pillanatra utána nézek. Várom amíg visszajön, közben csak bámulok ki a fejemből. Vajon mikor lesz vége ennek a munkának már? Nem szerettem a hasonló színjátékokat. Túl sok beszélgetés és kevés akció. Persze, tudtam hogy milyen helyzetben melyik módszert kell alkalmazni, de ez nem jelentette hogy kedvemre való volt. Mikor visszajön a táblával átveszem azt, s gyorsan átfutom. A kamerás részt látva aztán elgondolkodom. A mellékelt képet elnézve a kamera iránya felé fordítom a fejemet, de direkt nem pont arra nézek. A sisak takarását kihasználva egy elemzést is lefuttatok, ami megerősíti hogy a kamera ott van és még most is rögzít mindent. Az elemzővel kiszámítom hogy nagyjából mekkora területet fedhet le, az alapján pedig nyugtázom hogy épp nem látszunk a képen, csak hallanak. Elolvasva mindent aztán visszanyújtom a nőnek az eszközt.
- Csinálj. De siess. Nem akarom ezt az egészet túl sokáig elhúzni, jobb lenne már ha megszabadulnék tőled is. – feleltem neki. Némileg rájátszottam, de tulajdonképpen tényleg így gondoltam. Zavart a közvetlensége, hogy valami... Viszonyt? Akart kialakítani a személyes kérdéseivel. Nem bíztam benne, abban sem hogy nem akar tényleg elárulni. Minden mozdulatát figyeltem, mikor elfordultam a sisak érzékelőivel figyeltem a hátam mögött is. Vége lehetett volna már az egésznek. Hiányzott a csend, az hogy magam vagyok. Hogy senkinek nem tartozom semmivel, nem kell fenntartanom valamiféle színjátékot. Az, hogy nem kell senkit se közel engednem magamhoz egy bizonyos mértékig, hogy együtt tudjak működni vele. - Na, jó, mindjárt készen vagyok... Ha gondolod, ülj csak le az ebédlőasztalhoz, mindjárt hozom a szobámból az adattáblát, aztán kicsit kutakodunk együtt... – mondta, majd ismét elment a szobájába. Nem sokára visszatért, bár ezúttal nem szólt semmit.
- Mi a következő nyom amin el lehetne indulni egy irányba? – kérdeztem tőle. Tudtam, hogy nincs semmilyen más nyom, viszont valamit kellett csinálnunk. A nőt eredetileg azzal bízták meg hogy hamis információkat adjon nekem. Hát, el kellett játszanunk hogy ezt teszi. Vagy tán nem játék volt? Még mindig nem voltam biztos benne. - Hallottam, hogy pár napja megtámadtak egy lányt az egyik bárban. Azt hallottam, lehet közük hozzá, legalábbis az elmondásod alapján lehet, rájuk illik. Nem tudom, elvitték-e már a hullákat, mert mikor erről kérdeztem a bárban dolgozókat meg vendégeket, azt mondták, elvileg jóóó mélyre estek. Szerintem megnézhetnénk, hátha nem foglalkoztak még vele. Azt nem tudom pontosan, kit támadtak meg – mondja gondolkodó ábrázattal a fején. A kamerából, olyan messziről nézve valószínűleg nem látszik, de én ilyen közelről látom, hogy mennyire erőlködik normális arckifejezést erőltetni magára.
Egy pillanatra elgondolkodom azon, hogy vajon most találta e ki ezt a nyomot vagy nem. Bár végülis lényegtelen, ha színjáték ha nem, a nyomozást folytatnunk kell.
- Érdemes lehet megnézni. Nem sok nyomunk van, mindent ki kellene vizsgálni. A mai nap megyünk még? – kérdeztem. Ha rajtam múlna, egyből elindulnék oda de tudtam hogy a nő nem olyan mint én. Erőszakkal meg nem kényszeríthettem az együttműködésre, így... Alkalmazkodnom kellett hozzá. - Aha. Csinálunk szendót meg viszünk valamit inni és akkor az ebéd is pipa. Aztán mehetünk is – mondta már némileg vidámabb hangnemben – Milyen szendvicset kérsz? - Mindegy. Olyat amilyen nem mérgezett – szúrtam oda a nőnek. Akármilyet csinál, igazából úgy is ellenőrizni fogom az elemzővel. Egy pillanatig még morfondírozva aztán rájöttem, hogy ezt is el kell viseljem, ha rendesen együtt akarok dolgozni vele. Felsóhajtottam. – csak... Jó lesz olyan amit magadnak is csinálsz.
- Jó... – mondta, majd nekiállt szendvicseket csinálni.
Ahogy elkezd ételt készíteni, elvonulok az ideiglenes szobámba. Ott ellenőrzöm a fegyverzetemet. Nincs baja, már csak egyfajta rutinból csinálom. Elteszek 2 protein szeletet is, arra az esetre ha tényleg mérgezett ételt kapnék, illetve elteszek egy kis kulacsnyi vizet is. Ezután az ágyra ülve előveszem az adattáblámat, s kíváncsian megnyitom a privát csatornát. A tegnapi nap óta egy újabb üzenet állt ott. Ismét elküldtem egy rövid választ, majd eltettem az eszközt, gondosan lezárva azt. Ezek után kimentem a nőhöz a konyhába, s megálltam előtte.
- Akkor indulhatunk? – kérdezte. - Igen. Tudjuk le minél hamarabb.
A nő csak bólint. A cuccainkat felkapva aztán elindulunk a bár felé. A nő vezet én meg csak megyek utána, miközben számtalan kérdés kavarog a fejemben. Bár egy kitűnik a többi közül; Mikor lesz már ennek a kényszeres együtt működésnek vége?
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 18, 2024 22:10:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Feb 7, 2021 14:45:05 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/04/ec/a1/04eca1c5614c2d8d4b2f8982e1b9e669~jpg Útközben azon gondolkodom, hogy hogy vajon mi lesz, ha nem jön be a tervünk és mindketten megdöglünk. Eszembe jut, hogy még meg sem kérdeztem, neki mit kell feláldoznia azért, hogy segít nekem. - Na, és Ev, remélem, nem baj, ha így szólítalak... Szóval ha teszem azt, valami elszaródik... Vár valaki valahol? -kérdezem tőle meglepően komolyan. - De igen, baj... – mordul fel szokásosan elutasítóan, de már kezdek hozzászokni. Azért érzem, hogy elgondolkodik egy pillanatra. - Miért érdekel? - kérdez vissza, ismét halogatva a válaszolást. Rápillantok, egy kicsit csak nézem a sisakos fejét, majd újra az utat. - Nos, hát mégis csak belerángattal... belerángattál - rezzenek össze, ahogy emlékeztetem magam, hogy bármikor lehallgathatnak. - Szóval ha már szívességet teszek neked azzal, hogy veszélybe sodrom a seggem, akkor szeretem tudni, hogy a másik oldalnak mit kell ezért feláldoznia, ennyi... – válaszolom lazának tűnő hangon. - Semmit. Senkit… - feleli egyszerűen, bár kicsit túl egyszerű, szerintem csak nem akar belemenni és én meg nem fogom most firtatni. Egy ideig csak nézem. Annyira idegesítő, hogy semmit nem tudok leolvasni róla. Bár neki elég hasznos is. Frusztráltan kifújom a levegőt. - Sajnálom... Tényleg... – mondom végül. Ezután némán közelítjük meg a helyet. Egyikőnk sem szólal meg, a gondolatainkba merülünk. Maga az épület elég elhagyatott, nem is vártam mást. Kihalt, ijesztő valahol. Örülök, hogy nem egyedül kellett jönnöm. Evvar felém fordul. - Váljunk szét, úgy hamarabb végzünk. Te nézz körül az emeleten! – utasít, csak biccentek neki, elkapom a felém dobott lámpát. Meglóbálom felé. - Köszi! - mondom, majd útnak eredek. Körbenézek mindenhol, holott tudom, hogy csak az időnket fecséreljük. Mondjuk, egy rajzot találok, de nem tulajdonítok neki nagyobb jelentőséget. Gondolom, Alask rajzolhatta. Kicsit tovább kutatok és egy egész mappát találok. Nem tudom, hogy lesz-e bármi haszna, de azért elrakom, maximum visszaadom Alask-nak. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy a nő kije lehet, de annyira azért nem érdekel a dolog, hogy három másodpercél tovább filózzak rajta. Ráadásul Evvar is visszatér. - Bármi fejlemény? – kérdezi, mire csak a fejemet rázom. - Hát, nem igazán... Csak rajzok... Mondjuk, nem árt részletesen átnézni, hátha... De nem hiszem - húzom el a számat. - Mmm. Lent egy fegyverraktár maradványai voltak - veti oda nekem, miközben kissé eltávolodik, hogy megvizsgálja a többi helyiséget is. - Az utolsó szobában volt egy labor is. Több nincs… - mondja, ránézek. - Nem volt semmi a laborban? Bármi, ami használható? - kérdezem reménykedést színlelve. - Nem. Csak arra utaló nyomok, hogy volt labor. Ami meg megerősíti azt a teóriát, hogy mérgeket használnak, talán drogokat is kevernek. A szobák elrendezése lehet kiindulópont, de lehetséges az is, hogy költözés után megváltoztatták. Nincs más – mondja egyszerűen. - Francba... A semmiért jöttünk ide?! Remek... - morgom magamnak. - Semmi használható? - Most mondtam el. Nem. - Nem hozzád beszéltem, ember - mordulok rá. Pár másodpercig nem válaszol. - Feleslegesen maradunk tovább - jelenti ki. - Mi a következő nyom amin haladhatunk tovább? – tér megint a lényegre. Megdörzsölöm a szemem. - Át kéne néznem a dolgaimat... Meg ezeket a rajzokat is, hátha... De nem itt ebben a retekben... Visszamehetünk? – kérdezem tőle. Csak bólint, s elfordul. Lassan megindul a kijárat irányába, de szándékosan olyan gyorsan megy, hogy még be tudjam érni. Összerendezem a lapokat, majd gyorsan beérem Evvart. - Ez fárasztó lesz... - mondom tök őszintén neki, ami persze a tudatlannak nem jelent semmit, de neki talán igen. - Nem véletlenül kapunk ennyi pénzt érte. - válaszolja egyszerűen. - Ja, tudom... Még mindig a te szaros segged miatt vagyok itt, csak hogy emlékeztesselek - morgok még mindig. - És meg vagy érte fizetve – válaszolja csendesen. Megint nem értem, mire érti. - Hát, még jó... - nyújtózkodom. - Akkor otthon egy ital mellett folytatjuk az ötletelést, jó? - Igen… Hazafelé megint nem szólunk egymáshoz. Én azon gondolkodom, hogyan tudnék olyan vonalat kialakítani, ami elrejti az igazságot: hogy valójában Mazer-ék ellen vagyunk. Még nem tudom. De egyre kevésbé látom, hogy ezt ép bőrrel megússzuk. Azonban amikor végre hazaérünk, máris érdeklődöm. - Valamit enni-inni? Ülj csak le valahova… Vagy tartsunk előtte egy kis szünetet? – kérdezem tőle, mintha ez előtt két perccel nem lettem volna full depis. - Nem kell semmi. A nyomok nem vezettek sehova. Mondj valami újat! - feleli érezhetően élesen. Kezd kicsit elegem lenni, hogy egy picit sem tud empatikus lenni, de hozzá kell szoknom. - Lepakolhatom a cuccom, ember?! Jesszusom... - válaszolom szintén élesen, de jelzek neki, hogy várjon, mindjárt jövök. Becaplatok a szobámban, kezembe veszem a tegnapi üzenetemet tartalmazó adattáblát Alask-tól és visszamegyek. - Na, akkor csinálok magamnak valami gyümölcslevet, aztán neki állhatunk dolgozni... - mondom neki, majd a kezébe nyomom az adattáblát. Tudom, hogy itt nem látnak, így jelzek neki, hogy egy mukkot se róla. Olvassa csak el, ha akar még hozzáfűzhet valamit. De csak visszaadja, nem mond, nem üzen semmit. - Csinálj. De siess. Nem akarom ezt az egészet túl sokáig elhúzni, jobb lenne már ha megszabadulnék tőled is… - feleli megint roppant kedvesen. - Néha magadban tarthatnád ezeket a kedves megjegyzéseidet, haver… Nem vagyok rájuk kíváncsi… - morgom neki most őszintén. - Na, jó, mindjárt készen vagyok... Ha gondolod, ülj csak le az ebédlőasztalhoz, mindjárt hozom a szobámból az adattáblát, aztán kicsit kutakodunk együtt... - mondom, miközben tényleg befejezem a gyümölcslevem, majd kihozom a sima adattáblám. A szobámban azért egy pillanatra leülök, a kezembe temetem az arcom. Hogy a faszba megyünk innen tovább lebukás nélkül? Gondolom, majd visszatér a régi Jade és visszamegyek a csávóhoz. - Mi a következő nyom, amin el lehetne indulni egy irányba? – kérdezi tőlem. Egy kicsit gondolkodom, végig gondolom, hogy mit tudnék mondani, majd eszembe jut valami. - Hallottam, hogy pár napja megtámadtak egy lányt az egyik bárban. Azt hallottam, lehet közük hozzá, legalábbis az elmondásod alapján lehet, rájuk illik. Nem tudom, elvitték-e már a hullákat, mert mikor erről kérdeztem a bárban dolgozókat meg vendégeket, azt mondták, elvileg jóóó mélyre estek. Szerintem megnézhetnénk, hátha nem foglalkoztak még vele. Azt nem tudom pontosan, kit támadtak meg - morfondírozást színlelek és igyekszem nem nagyon elsápadni, végképp nem remegni, mert ahogy eszembe jut az az este, kicsit még mindig borsódzik a hátam. - Érdemes lehet megnézni. Nem sok nyomunk van, mindent ki kellene vizsgálni. A mai nap megyünk még? - kérdezi. Csak bólintok. - Aha. Csinálunk szendót meg viszünk valamit inni és akkor az ebéd is pipa. Aztán mehetünk is - mondom most már kedvesebben, mert tudom, hogy ő azonnal csinálná a dolgokat. - Milyen szendvicset kérsz? - kérdezem mosolyogva. - Mindegy. Olyat amilyen nem mérgezett… - szúrja oda nekem. Végül csak felsóhajt. -Csak... Jó lesz olyan, amit magadnak is csinálsz… - mondja egy fokkal kedvesebben, így az én szemforgatásomat is felváltja egy kis mosoly. Azért attól még rosszul esett kicsit. - Jó... - válaszolom röviden, majd csinálok neki két szalámis, két sonkás szendót, magamnak meg két sonkásat és egy szalámisat. Két üvegbe vizet is töltök, majd elrakom egy táskába pár hasznos holmival a kutatáshoz. Negyedórán belül megint készen állok. - Akkor indulhatunk? - kérdezem tőle. - Igen. Tudjuk le minél hamarabb… - válaszolja szokásosan rohanva. Csak bólintok, majd megindulunk együtt arra a helyre, ahol valószínűsíthetően lezuhantak a tagok. Kicsit fel kell készítenem magam erre a találkozóra, nem akartam erre emlékezni. Azért a kapucnim is felrakom, hátha felismerne valaki a környékről.
|
|
Lyzy04
Írónövendék
"Sunsets are proof that endings can be beutiful too"
Posts: 209
Utoljára online: Apr 12, 2023 16:25:15 GMT 1
Apr 29, 2020 13:23:55 GMT 1
|
Post by Lyzy04 on Feb 16, 2021 21:43:37 GMT 1
Jade ahhoz volt szokva, hogy úton-útfélen fütyülnek rá, esetleg megpróbálják leszólítani, így kifejezetten szokatlan lehet most neki, amiért szinte még csak rá se néznek, miközben az utcákat rója. Ez nem másnak, mint a mellette menetelő páncélos alak hatásának tudható be. Nem merte senki sem megszólítani a párost. Végül a bár szintje alatt 50 méterrel találjátok meg a mirialan férfit, akit Dretz lelökött. Egy valaha volt szerelőlyuk teraszára esett. Szinte felismerhetetlenségig torzult a teste. A csontjai szilánkosra törtek, zöld bőre fakó és alvadt vér fedi, a pozíció amiben fekszik pedig mindennek nevezhető, csak természetesnek nem. A Niktonak nyoma sincs, valószínűleg már sosem fog előkerülni… A tetem dögszagot áraszt és több helyen harapásnyomok és hiányzó hús látható. Valami egyértelműen megdézsmálta. A ruhája is vöröses-barnás színű, mivel szintén átáztatta a vér. Ha átkutatjátok a zsebeit, több adag drogot, cigarettát, krediteket és a kommunikátorját találhatjátok, valamint egy fényképezőgépet, amin rengeteg kép van róla és a haverjairól, azok láthatóak rajta főleg, akik megtámadták Jadet. Egyetlen kép van, mely hasznos. Egy csoportkép, sok Blacksky bandataggal, a főhadiszálláson. Tisztán látszik a fél alsó szint, a folyosók iránya, a lépcső, a fegyverraktár. A Jade által ismert tagok közül szerepel a képen Jassk, Eelo és Trakahrn is. Idegenekből még majd egy tucat. Összesen 17-en vannak a képen. Pár további képen feltételezhetőleg a saját szobájában van, némi… Társasággal. Továbbá a mellényzsebében megtaláljátok az iratait, de teljesen olvashatatlanokká váltak a vér miatt. Nem mintha valósak lettek volna…
|
|
Gresh550
Írónövendék
"A sense of humour is the only divine quality of man" - Arthur Schopenhauer
Posts: 135
Utoljára online: May 19, 2024 1:27:08 GMT 1
Jun 9, 2020 18:53:23 GMT 1
|
Post by Gresh550 on Mar 14, 2021 20:29:36 GMT 1
Az alsó szintekig csönd volt. A nő nem szólt hozzám, én hozzá.. Kellemesebb volt így. Közben a körülöttünk lévőket figyeltem, ki tudja melyikük jelentett a terroristáknak titokban. Megközelíteni senki nem mert minket, de szinte mindenhonnan kaptuk a kíváncsi tekinteteket. Kedvem lett volna lelőni párukat, hogy aztán szétoszoljon a tömeg... A célt elérve aztán egy deformált hullát találtunk. A nő kissé idegesnek tűnt, feltételeztem hogy talán része lehetett hasonló bárbéli támadásban. Talán valamiféle emlékeket idézett fel benne az egész. De ez nem számított, addig amíg képes volt elvégezni a feladatát.
- Hmm... Érdekes... Átkutatom a zsebeit, ha nem akarsz nyúlkálni a vérben meg a dzsuvában. Engem aztán nem zavar... – mondta a nő, ahogy megálltunk a tetem felett. Válasz helyett odalépek és átkutatom én a hullát. Még jó hogy kesztyűt is hordok. Használom a sisak elemzőjét is, így a kommunikátort például hamarabb megtalálom. Miután mindent előszedtem, a vérrel átitatott okmányokat eldobom, s a fényképezőgépet, illetve a kommunikátort mutatom fel.
- A többi haszontalan.
Egy különös pillantást lövell felém, s kikapja a kezemből a kommunikátort. Ahogy elveszi a kezemből, az reflexszerűen mozdul tovább az arca felé, de megállítom, s végül nem vágom arcba.
- Nézd meg, van-e valami használható azon a szaron... – mondja, s jelez hogy ha van is, ne jelezzem azt hogy van. Valószínűleg attól fél, hogy valami, valaki lehallgat minket.. magán a nőn, illetve rajtam nincs lehallgató készülék, legalábbis az elemzéseim alapján.. - Sajnos, elromlott... – mondja, majd a rám nézve finoman megrázza a fejét. - Viszont én még ebből tudok hasznosítani alkatrészt, szóval elrakom... – teszi még hozzá. - Veled mizu?
A képeket végig tanulmányozva az egyik csoportképen akad meg a szemem. Végignézve a bázis egy részletét látom, ez talán még hasznos lehet. A tagok közül a nő talán felismer párat. Felé fordítom a sisak által takart fejem, majd finoman bólintok. - Összetört a zuhanásban.
A gondalataim eközben gyorsan pörögnek. A nő talán képes lenne a kommunikátort megbabrálni és belehallgatni az adásaikba.. A kép.. talán hasznosítható lesz, ha a srác küld képeket a bázis belsejéről. Magában az is szinte felesleges.
- Kurvára semmi értelme nem volt ide jönni... – sóhajt fel a nő. Látszik rajta, hogy már kezdi unni azt hogy semmit se haladunk előre. Azonban ezért nem hibáztatom, rohadtul idegesít engem is. – Akkor? Most mi legyen? Menjünk haza, nézzünk át mindent, hátha össze tudunk rakni valamit? - Nincs már itt semmi. Sőt, egyelőre sehol nincs semmi. – vetem oda neki, majd egyszerűen megfordulok, és lassú léptekkel elindulok vissza, miközben elteszem a kis gépet amit találtam, a nő meg nyilván hozza a kommunikátort. Már nem igazán tudom mit csináljunk. Ha nem akadunk előbb-utóbb valami nyomra abból baj lehet. Most pedig megint csak vissza a hajóra, mert mást nem tudunk tenni. Átkozott körforgás ...
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 18, 2024 22:10:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Mar 14, 2021 20:30:54 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/04/ec/a1/04eca1c5614c2d8d4b2f8982e1b9e669~jpg Mióta ez a szaros küldetés elkezdődött, én meg kettős vagy faszom se tudja, hányas ügynököt játszom, paranoiás lettem. Annyira koncentrálok, hogy ne szóljam el magam, hogy most fel sem tűnik, hogy nem szólnak hozzám. Sőt, még jó is. Mikor végre megérkezünk, akarva-akaratlanul is kiráz a hideg. Ez a része az estémnek nem volt jó, az fix. Mindegy is. Evvar érezheti, hogy most kissé feszültebb vagyok, de ez a hangomon csak egy leheletnyit érezhető. - Hmm... Érdekes... Átkutatom a zsebeit, ha nem akarsz nyúlkálni a vérben meg a dzsuvában. Engem aztán nem zavar... - mondom, de megelőz és egy szó nélkül kirámolja a dolgokat. Talál egy pár vérrel átitatott iratot, amit el is dob, illetve egy fényképezőgépet és egy kommunikátort, amire igyekszem egyelőre fapofát vágni. - A többi haszontalan... - válaszolja végül. Metsző pillantást küldök felé, majd kikapom a kezéből a kommunikátort. - Nézd meg, van-e valami használható azon a szaron... - közben jelzek, hogy ha van is, nehogy elmondja. Közben feltűnően vizsgálni kezdem kommunikátort. Azon gondolkodom, hogy ha hazaviszem, akkor megbütykölöm, hátha életre keltem és be tudjuk fogni a bázisnak a jelét. Jó lenne tudni, miről dumálgatnak a többiek. - Sajnos, elromlott... - hazudom, majd a srácra nézek és óvatosan megrázom a fejemet. - Viszont én még ebből tudok hasznosítani alkatrészt, szóval elrakom... - mondom még neki. - Veled mizu? Felém fordítja a sisak által takart fejét, majd finoman bólint. - Összetört a zuhanásban... - mondja érzelemmentes hangon. - Kurvára semmi értelme nem volt ide jönni... - sóhajtok fel, mert kifogytam. - Akkor? Most mi legyen? Menjünk haza, nézzünk át mindent, hátha össze tudunk rakni valamit? - kérdezem kissé remény veszetten, amit most nem kell leplezni. Tényleg kifogytam. - Nincs már itt semmi. Sőt, egyelőre sehol nincs semmi... - veti még nekem oda, majd egyszerűen megfordul, és lassú léptekkel elindul vissza, miközben elteszi a kis gépet, amit talált. Én is elrakom a kommunikátort, majd követem a férfit. Most pedig vissza a gépre, mert megint nem jutottunk előrébb...
|
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,150
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 29, 2024 20:12:13 GMT 1
Feb 24, 2016 12:12:56 GMT 1
|
Post by Ben on Mar 15, 2021 12:48:26 GMT 1
| Vissza a nyeregbe |
Kas'im Kry - Ordo
A nő csendben vált eggyé az erővel. Egyetlen egy könnycsepp gördült végig az arcán, amelynek lefolyását végig tudtad követni. Az utolsó lehelletéig mélyen a szemedbe nézett, aztán egyszercsak nem vett levegőt többé. Mindeközben a tömeg folyamatosan fújolt rád, mindenféle szitokkal illettek, köpködtek és harcra parancsoltak. ***
Kassk fel sem vette a kultúrájára adott megjegyzéseid. Valószínűleg a világától távol nőtt fel, teljesen más neveltetésben. Látszik, ahogy szélesen elvigyorodik a sértésed hallatán. - Sssszk...Mi az gyáva ember, nem elég éles a fogad, ezért a nyelveddel próbálsz átharapni a páncélomon sszk? Megtanítalak... ssszk harcolni ssszk. A saját fegyverét egyenesen feléd hajította, ami lepattant a falról és az arénba bal sarkában a földre zuhan. Ezzel nem törődve, írtózatos sebességgel próbált meg felöklelni. Ha nem járna át téged az erő, valószínűleg át tudta volna harapni a torkodat. Így viszont a fegyver markolatával ütést tudsz rá mérni, amitől talán kibillen az egyensúlyából még mielőtt elérne feléd. Ahhoz, hogy a pengével érintsd, még így is túl gyors. Ekkor elveszti az irányérzékét és az ütés erejétől elrohan melletted, de a karmai lefékezik így nem esik el. Helyette hátra szökken kettőt és felveszi a saját fegyverét a talajról. Szájából úgy csorog a nyál, mint egy veszett kutyának, rád vicsorítja a fogait, de ezúttal nem támad. Pontosabban nem áll módjában, ugyanis az erő segítségével precízen keresztül döföd a mellkasát. Van még fizikai erő is a testedben, de az igazi Erővel felgyorsított lándzsát aligha állítja meg a férfi mellvértje, vagy a bőre. Úgy állt bele, mintha egy meztelen ember állt volna előtted. Karmait rászorítja e belé fúródott fegyverre, aztán egy furcsa sziszegő hang hallatán kimúlt. A nézőtér elhalkult, majd egy számodra ismerős hang szólalt fel a hangosbemondóban. A duros gyerek. - Menjetek haza, nincs itt semmi látnivaló. Kis csend, utána folytattta. - TÜNÉS! Afurcsa nézőtér elkezdett üresedni, a lámpák pedig sorra kihunytak. Egyedül maradtál az erőtér fogságában, két hulla társaságában. Ha nem lenne jedi tréninged, az időérzéked ez teljesen megölte volna, így viszont tudod, hogy öt órát és harmincnégy percet töltöttél az erőtérrel elzárt ketrecben, mire lassú lépteket hallottál közeledni és kihunyt az erőtér is ami ezidáig fogva tartott. Egy emberhez tartoztak a léptek, de két élőlény jelenlétét érezted. - Azt mondod, hogy ugyanolyan képességei voltak, mint a jediknek? - Azt bizony. A saját szemeimmel láttam korábban. A nézőknek fel sem tűnt, de én... én már sok jedivel találkoztam életemben. - Ennek a kardját nehezebb lesz elvenni, mint a hullájét. - De az öcsém elszelelt a boltjával együtt, szóval ezt most nem tudja elcsaklizni tőlem. Ha megtalálom, a puszta körmeimmel szaggatom le a szárnyait. Mielőtt hozzászólhatnál a beszélgetéshez, újra aktiválódik az erőtér így újra be vagy zárva. Egy toydari és egy rodiai férfit vélsz felfedezni odafenn. - Hé te ott! Jedi vagy?! Ki tudunk engedni a fénykardodért cserébe. A toydari férfi rögtön a lényegre tért.
|
|
Lyzy04
Írónövendék
"Sunsets are proof that endings can be beutiful too"
Posts: 209
Utoljára online: Apr 12, 2023 16:25:15 GMT 1
Apr 29, 2020 13:23:55 GMT 1
|
Post by Lyzy04 on Mar 22, 2021 20:42:22 GMT 1
Elrakjátok a dolgokat, amiket elszedtetek a hullától, ekkor viszont Evaar sisakja mozgást jelez közvetlenül mögüle. A férfi fordul és azonnal lő is a Dur-24-essel. Kérdezni ráér később. Ez azonban teljesen hatástalannak bizonyul a fekete szörnyeteg ellen, amivel hirtelen szembe találják magukat. A számukra teljesen idegen lény nagyjából 2,5 méter magas, két lábon áll, kezei hatalmas karmokban végződnek. Hátán tüskék sorakoznak, gerince hosszú, izmos farokként folytatódik. Egész teste csupasz-szerű. Robosztus lény. Bőre a hasi oldalán fakó, mindenhol máshol szürkés színű. Feje megnyúlt, látható szeme nincs. Állkapcsa nagy és teli van tűhegyes fogakkal. Ordítva Evaar-ra támad, ki látva, hogy a lövése semmit sem ért, a lángszóróját használja. A szörnyetegnek viszont meg se kottyan, átvágtat a lángokon és nekiesik a mandalorinak. Mintha csak egy játékbaba lenne, úgy gyűri maga alá, mindenféle nehézség nélkül. Evaar páncélja hatalmasat csattan a földön és máris a lény csattogó állkapcsába bámul, miközben minden erejével azon van, hogy valahogy távol tartsa magától a csattogó agyarokat. Csupán pár másodperc telt el, de Jade-nek sem olyan rosszak a reflexei, hamar reagál. Előveszi vibrokardját és a szörnyetegre veti magát. A hátába vág, de szinte nyoma sem marad. A lény minden bizonnyal páncélozott. A nő a lábát kezdi vagdosni kisebb-nagyobb sikerrel. Végül sikerül a lába közé szúrnia, mit a lény fájdalmas üvöltéssel bírál. Vastag farkával hasba vágja Jade-et, aki így 2 méterrel odébb landol miután párszor átbucskázott önmagán. A farkán is vannak tüskék, így azok belevágtak a nő húsába, egy csomó 1-2 cm mély szúrást vagy karcolást ejtve rajta. A szörnyeteg ekkor Evaar fejére (vagyis sisakjára) harap. A férfi egyenesen a lény torkába bámul, vizorját ellepi a véres nyál. A fenevad fogai fülsértően csikorgatják a beskart. A mando kiugrasztja a csuklójánál lévő vibropengét és a szörnyeteg nyakába szúrja, ám az éles csendüléssel pattan el, szilánkjai szerte-szét repülnek. Utolsó mentsvárként övén csüngő Verpine zúzópisztolyáért nyúl és támadójának mellkasába lő. Az gyötrelmesen felsikít és elengedi Evaar sisakját, egyik mancsával hatalmasat üt Evaar pisztolyt tartó kezére, mire a fegyver kicsavarodik markából és Jade elé csúszik. A férfi csuklója a hirtelen mozdulattól megrándul, de nem törik el. Használhatja, de nem fog tudni vele pontosan célozni és fájni is fog egy ideig. Miközben a mutáns felegyenesedik, látni a találat helyét, és hogy erősen vérzik. Evaar azonban még nem szabadult meg tőle. Rögtön újra ránehezedik, ezúttal bal karjával a földhöz szögezve a férfi testét, jobbjával a beskar’gam lemezeit próbálja letépni. A folyamat közben sikerül belemarnia a karjába ahol nem védi páncél, a seb mély, de nem halálos. Az elrepült pisztolyt a nő kapja fel és azonnal a fenevad fejére lő vele. Teli találat. Pár pillanatra megszédül és teljesen elengedi Evaart, végül viszont ahelyett, hogy csak simán meghalna, ismét hatalmasat ordít, a nyála csak úgy fröcsög össze-vissza, most már a vére is (ami amúgy inkább tűnik feketének, mint vörösnek). Döngő léptekkel indul meg Jade felé. Evaar felpattanva megindít egy térdrakétát felé, mely a hátába csapódik és robban. Ismét megtorpan kissé, de megy tovább, hát a mando belelövi a kötélkilövő kampóját és megpróbálja visszahúzni… Ami egy nála kb 4x nehezebb lénynél hagy némi kívánnivalót maga után. A mutáns megragadja az acélsodronyt és magához rántja, majd Jade-el együtt üti le a teraszról egyenesen az alattuk tátongó sötét mélységbe. A kötél rátok csavarodik, úgy összefogva titeket, mint egy kötözött sonka. Megállíthatatlanul zuhantok lefelé folyamatosan pörögve, mígnem Evaar-nak sikerül kibogoznia a kötelet, átkarolnia Jade-et és kilőnie a kampót. Az egy épp felfele tartó siklóba kapaszkodik bele, amit így kissé lerántotok, ezzel egész jól lassítva a zuhanást, de ki is lendültök oldalra. A sikló burkolata viszont megadja magát és leszakad, a kampóval együtt. Tovább zuhantok. Több méterrel lejjebb egy másik siklóra estek, minek legurultok a tetejéről egyenesen be egy koszos, büdös, sötét sikátorba Coruscant abszolút pöcegödrében. Evaar érkezik le elsőnek, ki mivel Jade-et tartotta, emiatt egész megóvja a becsapódástól. Párszor átgurultok egymáson, végül egy falra felkenődve végzitek. Egyikőtök sem szerzett enyhébb zúzódásoknál durvább sérülést, de rettentő sokat estetek lefelé és fingotok sincs, hol vagytok. Soha nem jártatok ilyen mélyen. Erről a szintről már az információ se nagyon szivárog fel, ugyanis a legtöbben nem élik túl. Csak annyit hallottatok róla, hogy a kétesebbnél még kétesebb alakok találhatók itt és olyan szörnyetegek, amik mintha a rémálmaiokból szöktek volna ki-amelyik rátok támadt, valószínűleg szintén egy ilyen volt, csak nagyon eltévedt. Egyedül azt tudjátok, hogy semmit nem tudtok. Minden sötét és mocskos. Mehettek előre vagy hátra, de jobban teszitek, ha egy ideig itt maradtok relatíve biztonságban és ellátjátok a sebeiteket.
|
|
Gresh550
Írónövendék
"A sense of humour is the only divine quality of man" - Arthur Schopenhauer
Posts: 135
Utoljára online: May 19, 2024 1:27:08 GMT 1
Jun 9, 2020 18:53:23 GMT 1
|
Post by Gresh550 on Mar 26, 2021 23:24:04 GMT 1
Már épp indulnánk vissza, amikor is a sisakomba szerelt rendszerek mozgást jeleznek a hátunk mögül. Megpördülök, s a jobbomat felrántva, az alkalomra szerelt Dur-24essel belelövök a sötétségbe.
„- Mindig először lősz és csak utána kérdezel, igaz kölyök?” – visszhangzik egy távoli hang a fejemben.
A sugárnyaláb fénye egy leírhatatlanul ocsmány lényt tesz láthatóvá. A találat elérte, ugyanakkor semmiféle sebet nem okozott rajta. Mint valami vadállat, felordít s megiramodik felém. Ezúttal a lángszóróval próbálkozom, s közben óvatosan hátrálni próbálok. A dög csak átlépked a lángfalon, így ez is hatástalannak bizonyul. Már épp megpróbálnék valami mást, amikor rámveti magát. Rohadt nehéz és alig tudok mozogni tőle. Közben hallom hogy a nő is neki ront, de nem tudok rá figyelni. Azzal foglalkozom, hogy lehetőleg ne harapja le a fejem. Próbálom visszatartani az álkapcsát, ám ez nem sikerül sokáig. Egy idő után elnyeli a fejem, ami valószínűleg csak a sisak miatt maradt még mindig a helyén.
A legtöbb végtagomat lefogja, csak a jobbom vergődik szabadon, de nem tudom felemelni a fejemhez. Így aztán kiugrasztom a pengét és beleszúrom a hátába. Vagyis, beleszúrnám, ha nem tört volna darabokra. Egy ideig vergődöm, mire végre elő tudom húzni az övömön lévő tokban pihenő Verpinet, amit a lény gyomorfalának szorítva többször egymás után elsütök.
Ezután persze rögtön lecsapja a kezem, és a fegyver kiesik a kezemből, viszont legalább a fejem szabadult.. A csuklóm megrándult.. Próbálnék kivergődni de aztán megsebzi a karomat is. Fájdalmas hörgést hallatok, miközben a dög végre leszáll rólam, és elindul a nő felé aki időközben elkezdett lőni rá a pisztollyal amit kivert a kezemből. Tekintve hogy a nőnél van az egyetlen fegyver ami meg tudja sebezni, az lenne a legeredményesebb ha minél tovább tudna rá tüzelni. Előre vetem a jobb lábam, s azt kitámasztva küldök felé egy rakétát a térdemre szerelt kilövőből. A robbanástól csak egy pillanatra megy tovább, nem ütötte át a páncélját... Így aztán a többit ki se lövöm, próbálkozom mással. Tisztában vagyok vele hogy valószínűleg nem fog sokat érni, de ha akár pár másodpercet nyerek vele még az is sokat érhet. A karomra erősített kötélvetővel becélzom a szörnyet. Ahogy eltalálom a kötél egy pillanatra rátekeredik és megtorpan. Megvetem a lábam, hátha kissé tovább tudom visszafogni. Ez nem sikerül, elránt magával.
Pár pillanat telik el és a nővel már zuhanunk lefelé... A lény ránk tekerte a kötelet s gyakorlatilag lehajított minket.. rohadt gyorsan zuhanunk, emiatt minél hamarabb igyekszem szétválasztani magamat tőle. Miután ez meg van, egy siklót keresek a szememmel, majd egy hirtelen felindulásból átkarolom a nőt és kilövöm a kötelet. Az megakad a siklón, de hamarosan enged is.. így tovább zuhanunk. Egy siklóra rá is esünk.. Mire aztán egy sikátorban végezzük. A páncélom némileg felfogta a becsapódást, de azért fájt. Összeszedtem a cuccaimat, majd épp feltápászkodtam volna amikor belehasított a fájdalom a karomba. Óvatosan megmozgattam a csuklóm, s láttam hogy tényleg megrándult. De majd kezdek vele valamit ha olyan helyen leszek. Körül nézve látom, hogy valami nagyon elbaszott szinten lehetünk. Nem voltam még ennyire lent, de valószínűleg nem én vagyok az egyetlen. Minél hamarabb vissza kellene jutni a felsőbb szintekre.
Ekkor a nő felé pillantok. Ő is elég rosszul néz ki jelenleg. Vajon miért nem futott el? Amikor az a rohadék rám támadott simán leléphetett volna. Ha nem mondana igazat a Blacksky-al kapcsolatban, akkor biztosan kihasználta volna ezt az alkalmat, hogy kiiktasson... Akkor ez vajon azt jelentené hogy igazat mondott? Már épp elindulnék kifelé a sikátorból, hogy visszataláljak a normálisabb szintekre, amikor valamilyen kellemetlen érzés fog el. A szemeimmel megkeresem a nőt mögöttem. Ahogy felé tekintek amint sebesülten ott ül, egy halvány emlékkép jön elő a memóriám rég elzárt részeiről.
Ott feküdtem a sarokban vérző orral, két nagyobb fiú mosolyogva álldogált felettem. - Hah, nézd a kis hut'uun-t! Még ki se tud állni magáért! Ekkor megjelent mögöttük egy harmadik alak is. A két kezét a nála alacsonyabb fiúk vállára helyezte, majd cseppet sem dühös hangon szólalt meg. - Na de fiúk! Nem megmondtam hogy inkább egymással gyakoroljatok? Na, gyertek, kész az ebéd... – mondta, majd elindult a másik kettővel. Ahogy távolodtak, egy idő után megtorpant, majd a válla felett hátrapillantva odavetette; - Te meg szedd már össze magad! Ne bőgj nekem ott, milyen harcos lesz belőled? Ha majd képes leszel férfiként viselkedni téged is várunk az asztalnál, Da....
Megráztam a fejem. Megfogadtam, hogy sose leszek olyan mint ők. Ha most itt hagynám... Halkan sóhajtottam, majd odaballagtam mellé, s a kezem nyújtottam neki. - Tudsz járni? – kérdeztem kissé sejtelmes hangon. A nő megragadja a kezem, majd lassan feltápászkodik. - Hé... A kezed... - feleli ignorálva a kérdést, majd felém pillant. - Megnézhetem? Talán pár percig még maradhatunk itt, amíg... – elfintorodik - Amíg összeszedjük magunkat és kitalálunk valami tervet... De a kezedet mindenképp el kell látni, ha ki akarunk jutni innen élve... A sérült kezemre teszi a sajátját, s határozottan szólal meg. - Figyi... Azzal nem leszünk előrébb, ha vaktában és gondolkodás nélkül rohanunk a halálunkba. Ha hasonlóan cuki lények várnak itt ránk, akkor szinte biztos, hogy kiszagolják a vért. Jó lenne elnyomni a szagunkat is az itteni mocsokkal, hogy a lehető legkevésbé tűnjünk ki innen. Szóval kérlek, hadd nézzem meg a karodat. Te vagy kettőnk közül az, aki főleg tudna harcolni, ne gyengüljünk le még jobban... – mondja, miközben fejmagasságban bámul felém. Nekidőlök a falnak, és egy ideig csak bámulom a nőt. Nem tudom miért viselkedik így. Vajon minél inkább a közelembe akar férkőzni hogy aztán rám támadhasson? De akkor az előbb... - Rendben. – feleltem neki, majd óvatosan lecsatoltam a páncéllemezt az alkaromról. – de ha megpróbálsz valamit.. megöllek. - Nem is vártam kevesebbet tőled... – mondja, miközben felnevet - Azt azért hozzátenném, hogy ha ellened lennék, simán hagyhattalak volna megdögleni azzal a lénnyel. Nem tettem... Nem véletlen... – mondja, majd kinyitja a táskáját és elővesz egy apró elsősegély csomagot. - Tűrd fel, kérlek, a felsőd... – mondja halkan, majd rámnéz. - Fertőtlenítőszerem nem igazán van, csak kötözőm... – folytatja, majd megáll egy pillanatra amíg feltűröm a védőöltözet a karomon. A nő ábrázatáról enyhe undor olvasható le. - Ehh... Jó mély... De nem fogsz belehalni. Na, teszek rá egy nyomókötést, jó? – kérdezi, majd miután bólintok nekilát bekötni a sebet. Az érintése olyan fura, idegen. Mégis olyan óvatos, talán.. talán törődő. Senki nem viszonyult hozzám így nagyjából azóta hogy... - Van még valami esetleg, amiben segíthetek? – kérdi fáradtan. Elég megviseltnek tűnik, beletörölné a kezét a pólójába de az még véresebb lesz. Fájdalmas hangot ad ki, s a hasára nézve észreveszi hogy tiszta vér az egész. Felpillant rám. - Nem vészes... Sok kicsi sokra megy... – próbál viccelni, kis sikerrel. Egy másik ruhadarabbal megpróbálja letörölni a vért.
Ahogy nézem amint letörli a vért, egy pillanatra elgondolkodom. Tényleg nem hagyott ott. Ha hazudna, nem lett volna értelme nem kihasználni azt az alkalmat hogy eltegyen láb alól. Így aztán.. valószínűleg igazat mond. Ez új. Bekötözte a sebemet is.. igaz, a csuklómmal nem csinált semmit de a készletét elnézve nem is tudna. De... Megpróbálta. Az övem egyik zsebéből előveszek egy kis tartályt s átnyújtom neki.
- Tessék, bakta spré. Segítenie kellene a seben. Fertőtleníti, meg a gyulladást is lejjeb viszi... Amint átveszi, gyorsan lehúzom a védőöltözetet a karomra, majd újra felcsatolom a páncéllemezt, utána pedig csak a nőre várok. Érdekesen néz rám. - Értékelem, hogy felajánlottad, de neked nagyobb szükséged lenne rá. Az enyém sok kicsi, csak felszínes. Szóval ha a tiedet nem engeded, akkor én sem szívesen használom... Lehet, szükségünk lesz még rá később... Megsérültél még valahol amúgy? Van még egy kis kötözőm, ha van valami... Sajnos, a zúzódásokkal sokat nem tudok kezdeni... A nő visszanyújtja a sprét, én pedig átveszem, majd mielőtt még el tenném egy gyors mozdulatsorral befújom vele a sebeit. Ezután elteszem oda ahonnan elővettem. A nő felsóhajt. - Nem hiszem hogy többet tudnál kötözni a kezemen. De most már legalább kvittek vagyunk. – pillanatok le a sebére, aminek már legalább a vérzése csillapodott.. - Oké... Akkor... Köszi... – mondom megadóan. Leereszti a pólóját és összepakolja a cuccait. Ezután hátat fordítok, majd közelebb lépek a sikátor végéhez. Vajon merre lehet a legközelebbi feljáró.. - Hé... Tudom, hogy mondtam, hogy ott hagyhattalak volna, meg dolgok, de... Te ugyanezt megtehetted volna, mikor zuhantunk, és hát... Megmentettél... Úgyhogy köszönöm... – mondom neki őszintén. – Komolyan... Egy pillanatig gondolkodok, s nem mondok semmit. A nő folytatja. - Innen még nekem is rohadt kevés infóm van... Nem szokott túl sok... Élve visszajönni... – Felnéz, mintha keresne felettünk valamit. – Van valami... Őőő... Térképünk vagy GPS-ünk vagy valamink? – kérdezi - Azért nem hagytalak lezuhanni mert szükségem van rád hogy elvégezzem a munkát és megkapjam a pénzemet. Ez csak üzlet, és semmi más. - vetem oda neki ridegen. - Erről a szintről meg már nem tudunk semmit. A hivatalos adatbázisokban nincs is benne, gondolom mivel a rendfenntartók se járnak le ide ezért felesleges volt feltérképezni.. - Shh... Csak fogadd el, nem kell mindjárt elutasítani – mondja mosolyogva. Nem tudna egyszer komolyan venni valamit, és nem úgy kezelni mintha egy kurva játék lenne az egész? – Igen, tudom, csak reméltem, hogy elővarázsolsz valami tuti szerkentyűt... Na, mindegy...
Egy ideig csend van. Azon tűnödöm, hogy mit lehetne tenni. Magunktól nem fogunk feltalálni.. Akármennyire nem akarom, talán meg kellene kérdezni a helyieket. Persze, valószínű hogy sokan megpróbálnának csapdába csalni. Emiatt talán mégis jobb lenne először magunktól találni valamit...
- Nos... Tied a lehetőség, hogy válassz egy útvonalat... – mondja a nő, miközben az oldalát nézegeti. - Hmm. Nem sok választásunk van. Valahol a környéken kellene lennie valami leszállópályának amivel a felsőbb szintekre mennek... Ott talán lesz valami fuvar. Ha nem, muszáj lesz megkérdeznünk a helyieket. – már épp indulnék el, amikor az övemre helyezve a kezem eszembe jutott valami. A nő felé fordultam. - Visszaadnád a pisztolyt? – kérdeztem meglepően normális módon.
Az a fegyver többet jelentett nekem mint egy egyszerű tárgy. Talán ostobaság volt, de olyasmi volt mint a szabadságom kulcsa. Miután a kezembe vettem azt a fegyvert és elsütöttem kétszer is egymás után, az életem teljesen megváltozott. Onnantól én alakítottam a saját sorsomat. Irónikus volt, hogy így sem azzá váltam aki egykor akartam lenni. De azok az álmok már a múltté voltak. Nem is.. Egy másik emberé voltak. Az az ember pedig meghalt. Már évekkel ezelőtt.
- Nem is tudom, melyik a jobb... Egyedül kószálni itt, hátha belefutunk valamibe vagy megkérdezni a csöppet sem szimpatikus helyieket... – morogta. Amint meghallja amit mondok neki, furcsa képet vágva előveszi a táskáját, majd egy rövid kutatás után felém nyújta a fegyvert. - Bocsi... Nem akartam ám eltenni... – mondja kissé zavartan.
Szó nélkül átvettem a pisztolyt, s belehelyezem a tokjába. Egy pillanatra csak a nő arcát nézem, azon gondolkodva hogy vajon mi járhat a fejében. Aztán megfordulok, majd az övemre tett helyezett kézzel elindulok az egyik utcán egy teljesen random irányba. Egy ponton hátranézek, hogy lássam követ-e. Amint ezt megteszem beéri a lemaradását s mellém szegődve kérdezősködik.
- Mennyi töltényed, felszerelésed maradt amúgy? – kérdezte halkan - Csak hogy ha megint megtámadnának, mivel számoljunk...
Végigpillantok a sisakom belső képernyőjének ábráin. A lángszórók tartályai majdnem tele vannak, a sugárpisztolyhoz, illetve a Verpinehoz is elég pót táram van, az egyik karra épített pengém még egészben van, van a tőr a csizmámban, illetve a dur-24esek a karjaimon.. A térdemre szerelt kilövőkből egy apró rakéta hiányzik, a whistling bird pedig érintetlen.
- Elég kellene hogy legyen arra, hogy visszajussunk. Talán nem ártana kerülni a nyílt konfliktust tekintve, hogy nem tudjuk hány olyan lény van itt lennt amelyik meg akarhat minket ölni. Ha belefutunk minden harcba előbb utóbb elfogynak a készletek. Elgondolkodom a helyzetünkön. Általában jobban szeretem ha gyorsan és egyenesen van vége a harcoknak, ha egyből lelőhetem azt aki zavar a feladatom elvégzésében. Ezúttal sajnos máshogy kell legyen, de a siker előrébb való a személyes preferenciáimnál. Ez igaz volt a nővel kapcsolatban is.
- Szuper... Mert nálam csak a két vibrokésem, a vibrokardom és a kézi nyíl- és rakétavetőm van, amihez van jó pár féle fajta nyíl és rakéta... Nem vagyok egy kifejezetten harcos típus, de meg tudom alapvetően védeni magam. Csak először mindig inkább kidumálom magam, ha tudom... Na, mindegy... Támogatom, hogy kerüljük a dolgokat, abban már jobb vagyok... – bólintott a nő. - Tessék, ha szükséged lenne rá. Ez gyorsabb, mint az íj. – mondom, majd átnyújtom neki a Westar-35öst, illetve egy pár pót energiacellát hozzá. – Haszontalan lennél a számomra holtan, így jobb ha megbizonyosodom arról hogy életben maradsz – mondom neki meglehetősen szenvtelenül – Ha pedig elhagyod, a te pénzedből veszek újat... – mondom, majd miután átveszi sétálok tovább, közben gondosan szemmel tartva a környezetünket. - Aha, aha... – kezdi a nő, gúnnyal a hangjában – Köszi! Legalább már holtan nem akarsz látni, ez is haladás, nem? – teszi hozzá humorizálva. - Csak addig tart amíg hasznos vagy. Utána az első adandó alkalommal elválunk. Már várom. – vetem oda a nőnek kissé haragosan. Már nagyon kezdett elegem lenni a viccelődéséből, meg hogy folyton a múltamban túrkálna, a kíváncsáságából.. - Hát, igen... Pedig bevallom, utálok egyedül lenni. Még veled is egész jó, pedig nem mondanálak éppen... Nyitott vagy kedves személynek... Egyelőre... Érzem én, hogy ez is csak egy páncél, mint ami rajtad van... - Ha nem akarsz egyedül lenni járj valami bárba, add el magad vagy mittudomén. De ne csinálj úgy mint aki tudja milyen vagyok. Feleslegesen gondolkodsz rajta. Úgysem tart majd sokáig ez az egész, és csak az időnket vesztegetnéd az ilyesmivel. - Te aztán értesz ahhoz, hogyan vedd le a nőket a lábukról, mi? – mondja, majd felröhög – Amúgy meg miért zavar, hogy miket beszélek? Hm? Hacsaaaak... Nem trafáltam bele! Amúgy meg csak eltöltöm az időmet, ha már te nem akarsz velem beszélni... – Vonja meg a vállát. - Gondolj amit akarsz, nem érdekel. És nem, nem akarok beszélni. Ez attól sem változik, hogy te vagy az első aki megszólal. Azt gondoltam ez egyértelmű, de lehet túl sokat vártam el tőled. - Lehet, igen, hogy túl sokat vártál tőlem... – mondja mosolyogva.
Jobban belegondolva, ő az egyetlen társaságom jó ideje. Akármennyire idegesítő volt néha, összességében... Annyira nem volt rossz ember. Fel kellett adjam a teóriámat miszerint valójában nekem is hazudik, hiszen semmilyen logikus magyarázat nem lett volna erre már. Eközben pedig akaratlanul is, de lassacskán kezdtem megszokni a társaságát, és a hülyeségeit. Persze, nem gondolom hogy hiányozni fog majd, ha egyszer elválunk. Mindössze annyit jelentett, hogy akármennyire próbáltam, nem tudtam gyűlölni, úgy ahogy szinte mindenki mást. Hogy miért, azt pontosan magam se tudtam. Egyszerűen, akárhogy próbáltam eltaszítani magamtól, végig.. kedves volt? Nem úgy mint a legtöbb ember akivel találkoztam, akik már egyből köcsögök.
- Mindennek van egy oka. – sóhajtok fel végül – Annak is, hogy miért vagyok ilyen. Akármennyire zavaró tudsz lenni, akármennyire is hátráltató tényező vagy a legtöbb esetben, nem a te hibád. - Hát, igyekszik az ember... – rántja meg a vállát mosolyogva. - És tudom... Nem vagyok rossz emberismerő, ha nem tévedek. Ha ez megnyugtat, akkor nekem is van egy oka, miért vagyok ilyen... – teszi hozzá, s bíztatóan rám néz.
Amikor a saját részét is megemlíti, csak bólintok s csendben ballagok tovább mellette. Annyira nem érzem úgy, hogy közelállnánk, hogy megkérdezzem mi volt vele. Illetve, akkor valószínűleg visszakérdezett volna és addig faggat amíg nem mondok neki valamit. Persze elküldhetem ezesetben, de ez egyszerűbb lenne. Továbbá, nem lenne tanácsos teljesen magam ellen fordítanom azzal ahogy bánok vele. Mindegy, már úgyse tarthat sokáig az együttműködés...
- Azért ne akarj folyton a fejemben túrkálni. Rohadtul zavaró. És nem. Nem nyugtat meg. - Nem ígérek semmit... Iszonyú idegesítő, hogy semmilyen non-verbális jelet nem kapok tőled... Egyedül csak a válaszaidból tudok bármit is leszűrni... Ezért kérdezek ennyit... Ha látnám az arcod, vagy a hangod hallanám vagy valami... Én ebből is élek, ezt elemzem, mikor infót szerzek... Szóval bocsi, tényleg... De csak ennyim van arról, hogy leszűrjek valamit veled kapcsolatban.. - Ne elemezgess. Ne akarj leszűrni semmit. Felesleges. Minek csinálnád, ha pár nappal később soha többet nem látsz? Egyébként meg, az arcom is lényegtelen. Semmi más nem vagyok, csak egy harcos. Egy felbérelhető katona. Nem szoktam bájcsevegni, ismerkedni, meg olyan marhaságokat csinálni amik neked valószínűleg mindennaposnak tűnnek. Csak a munka van. Nem több. - Én viszont nem szoktam névtelen emberekkel együtt dolgozni... – kezdi elég határozottan. Érdekes. Miért is ilyen fontos ez neki? – Ha együtt dolgozom valakivel úgy rendesen, akkor érdekel ő maga. Nem névtelenül, mert számítanak annyit a társaim, még ha rövid ideig is ismerem őket, hogy valamennyire megismerem őket. Számomra ez fontos, mert így sokkal jobban be tudom vetni magam... Érzelem vezérelt vagyok alapvetően... - A nevemet már tudod, nem? Legyen ennyi elég, illetve hogy jelen állás szerint megölni se akarlak. Az érzések meg feleslegesek. Amint a saját érzéseid alapján cselekszel, elgyengülsz. Kiszolgáltatottá válsz, megtörnek. Jobb ha nem hagysz magadon gyengepontokat. - Nem, ebben tévedsz... – feleli eltökélten. Látszik rajta, hogy nagyon nem akar nekem igazat adni. De vajon miért nem hagyja annyiban? – Ha nem az érzelmeimre és a megérzéseimre hallgattam volna bizonyos szituációkban, akkor minden bizonnyal már halott lennék. Legalább háromszor... De mindenki máshogy gondolkodik, nem? – kérdezi – Mindenesetre ha nem lennének az érzelmeim, nem maradna belőlem semmi... Pedig így sincs sok már belőlem... – teszi hozzá suttogva – Szóval, nem, nem hagyom annyiban: meg akarlak ismerni, de igyekszem nem nagyon nyomulni, jó? Az utolsó mondat után egy pillanatra megtorpanok. Lassan felé fordítom a fejem, s egy ideig csak nézek rá mielőtt meg is szólalnék. - Nem. Nem tesz neked az semmi jót. Se neked, se nekem. Nekem nincs szükségem barátokra, neked meg nincs szükséged valaki olyanra mint én.
Nem tudom mit akar tőlem. De tényleg nem érzem szükségesnek azt, hogy ismerkedjek. A másokkal való kapcsolatlétesítés teljesen felesleges. Az emberek idővel meghalnak, eltűnnek, vagy akár maguk hagynak el. A barátságok csak visszahúznának egy embert... Bár, nekem... Nem. Az más. Nem véletlenül hagytam ott az egészet. Ennek pedig semmi értelme nem lenne. Valami.. kell hogy legyen valami hátsó szándéka, nem? Miért érdekelné egy másik ember ennyire?
- Azt majd én eldöntöm, okés? – feleli tömören. – Tartom ennyire kompetensnek magam, hogy megállapítsam, mi jó vagy rossz nekem, de köszi a figyelmeztetést. Továbbra is tartom, hogy az ember társas lény. Még neked is szükséged van társakra. Szerintem – teszi hozzá - Ugye tudod, hogy az ismerkedést nem csak neked kell akarnod? Kettőnk közül ezt pedig csak te akarod. És már megint úgy csinálsz, mint aki tudja milyen vagyok én. Nem tudod. És feleslegesen próbálnád megérteni. - Te viszont vagy annyira jól nevelt és udvarias, hogy csak az esetek felében üvöltesz le vagy szólsz be, vagy nem válaszolsz... Ez már fél siker... – mondja, s elmosolyodik. – Ó, én imádom a kihívásokat...
A mosolyát látva tényleg elfognak az indulataim. A korábbi gondolataim vele kapcsolatban elszivárognak, s ökölbe szorítom a kezem. Próbálom nem megütni a nőt, valószínűleg nem tenne jót az így is elbaszott viszonyunknak. Ahogy próbálok lenyugodni ismét beugrik egy emlék. Ahogy az öreggel örökké veszekedtünk. Akármilyen bolond volt, őt még kedveltem is. Aztán... Történt ami történt. Legjobb tudásom szerint az öreg immáron pedig halott, így felesleges volt a történet lezárása miatt aggódni. Lassan kifújtam a levegőt, s széttártam az ujjaimat.
- Nem érdekel mit szeretsz, tartsd a távolságot. Én nem vagyok rád kíváncsi. És nem ártana ha te is inkább a feladatunkra figyeln ahelyett hogy agyturkászt játszol. – feleltem neki egyre erősödő éllel a hangomban. - Én multifunkciós vagyok és uncsi, ha csak a feladatra figyelünk... Szeretem lekötni az energiámat, és érdekes személynek gondollak, ennyi. Szóval neked nem kell kíváncsinak lenned rám – feleli, ismét vigyorogva. - Nem érdekel milyennek gondolsz. És az se, hogy milyen vagy, mire vagy kíváncsi. Nem érdekel. Nem azért vagyok veled mert egy kicsit is érdekel bármilyen történeted, hanem mert muszáj. - Jó! -rántom meg vállam. -Azért ez nem jelenti azt, hogy ennyi volt! Ehhez én túl szociális vagyok... – motyogja.
Nem mond többet, s én sem. Ezek után csak csendben haladunk az utcán. Ha nem lenne elég probléma a jelenlegi helyzetünk, egyre inkább kezdek összezavarodni, nem tudom hova tenni a kapcsolatom a nővel. Szeretném azt mondani, hogy csak utálom mint mindenkit, hogy rohadtul nem érdekel.. de ez nem lenne teljesen igaz. Viszont nem is érzem azt, hogy kifejezetten kedvelném, mint például annak idején az öreget.. akkor.. mégis mi van?
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 18, 2024 22:10:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Mar 27, 2021 10:53:38 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/04/ec/a1/04eca1c5614c2d8d4b2f8982e1b9e669~jpg Sikerül elpakolnom a dossziét és a kommunikátort is, majd a vállamra vetem a táskám szíját. Már éppen kommentálnék valami viccesnek szánt dolgot, mikor lövést hallok. Evaar felé kapom a fejem, aki a lángszóróját használja valami ellen. Mikor megpillantom a szörnyet, elhúzom a számat. - Pfejj… - morgok, ahogy előkapom a vibrokardom és meglódulok felé. Még a gyomrom is összeszűkül, annyira iszonyúan néz ki. Az meg a másik, hogy máris a földhöz szögezte a társam egy hatalmas csattanást követően, így még nagyobb sebességre kapcsolok és egy kiáltással a hátába vágom a kardom. Ami szart sem ért… De legalább nem tört el! Látom, hogy páncélozott a teste, ezért keresem a gyenge pontjait, amit végig sikerül is megtalálni. - Ez az, szörnyike, a földre! – vigyorodom el. Várom, hogy seggre üljön vagy eldőljön, de nem ez történik. Meglendíti a farkát, amit csak későn veszek észre. Nyilván eltalál. Felnyögök, ahogy érzem hogy milliónyi tű szúr a testembe. Érzem, hogy repülök, majd máris a földön vagyok és még bukfencezem kicsit. Elszédültem. Pár másodpercig nem látok rendesen, a hasamhoz kapom a kezem, mert ott fáj a legjobban. Két másodperc múlva sikerül összeszednem magam, ekkor látom, hogy a szörny Evaar fejére harapott rá. Kikerekedik a szemem. - Ne! – kiáltok fel hirtelen. Látom, hogy Evaar még küzd, így azonnal felállok, hogy odaszaladjak, de még kicsit szédülök, így a falnak tántorodom. Megint kell két másodperc, mire jól leszek, ekkor odafutok, s a lábam elé érkezik egy pisztoly. Nem habozom: felkapom, célzok a fejére és lövök. - Hé, mamlasz! A társam életben marad, oké?! Csak én nyúzhatom a szar kérdéseimmel, amúgy is féltékeny típus vagyok, szóval szállj le róla! – üvöltök rá, hogy a hangommal is magamra tereljem a figyelmét. Sikerül is, ami nem meglepő, hiszen ez az egyik tulajdonságom: igen jól magamra tudom irányítani a figyelmet, ha akarom. Mondjuk, ennél helyesebb és vonzóbb lényeken szoktam kamatoztatni, de most ez is megteszi. Gyorsan hátrálok a lény elől, igyekszem kartávolságon kívül esni, hátha Evaar végezni tud vele, de nem jön be. Mire kapcsolnék, hogy elmozduljak, már nekem is vágja a férfit és kirepülünk. Hogy mi történik? Vészesen zuhanunk. Hogy mit tudok tenni? Nem sokat… Hogy mi lesz? Megdöglünk a gecibe. Az elején még felkiáltok, ahogy liftezik a hasam. Nem azt mondom, hogy nem vagyok oda az extrém élményekért, de nem így gondoltam életem első bungee jumpingját... Végül Evaar-nak sikerül leszednie a kötelet és átkarol. Mint valami bézik romantikus filmben, mondjuk, engem sosem zavart, ha férfiak karolgatnak át, hogy megmentsenek, csak most nem annyira jó a helyzet… Szerencsére a férfi kezeli a dolgokat és amennyire tudja, megoldja. Még ráesünk egy siklóra, itt felnyögök, majd valami sötét és büdös helyre érkezünk. Rajtam ugyebár semmi páncél nincs, de szerencsére Evaar van annyira kedves és felfogja helyettem a becsapódást... Azért így is szédülök legalább két percig, miután levakartam magam a falról, közben próbálom összeszedni a táskámat és megnézni, hogy minden nálam van-e, amit hoztam: szerencsére igen, pedig a tatyim majdnem leesett rólam útközben. Kábé úgy érzem, minden porcikám sajog, de ezt most nem lehet. A fejem is fáj, de végre legalább a szédülésem elmúlik. Hol a francban vagyunk? Vért ízlelek. Biztosan felhasadt a szám vagy a szemöldököm. Annyi baj legyen... Éppen ezt vizsgálgatom, mikor egy kezet látok a szemem előtt. Csodálkozva felpillantok, majd egy halvány, fáradt mosollyal elfogadom, hogy felálljak. - Tudsz járni? – kérdezi. Ekkor veszem észre, hogy ha bár nem ömlik, de erősen vérzik a keze. - Hé... A kezed... - mondom neki kissé kótyagosan ignorálva a kérdését, majd ránézek. - Megnézhetem? Talán pár percig még maradhatunk itt, amíg... - elfintorodom. - Amíg összeszedjük magunkat és kitalálunk valami tervet... De a kezedet mindenképp el kell látni, ha ki akarunk jutni innen élve... - mondom a vérző kezére. Nem fáj vajon neki?- Mm. Majd lövök a másik kezemmel. Előbb talán jobb lenne kijutni... Ha sokáig maradunk itt, talán ránk talál még egy ilyen dög. Tudsz... Járni? - kérdezi ismételten. Finoman a sérült kezére teszem a kezem és halkabban, de határozottan szólalok meg. - Figyi... Azzal nem leszünk előrébb, ha vaktában és gondolkodás nélkül rohanunk a halálunkba. Ha hasonlóan cuki lények várnak itt ránk, akkor szinte biztos, hogy kiszagolják a vért. Jó lenne elnyomni a szagunkat is az itteni mocsokkal, hogy a lehető legkevésbé tűnjünk ki innen. Szóval kérlek, hadd nézzem meg a karodat. Te vagy kettőnk közül az, aki főleg tudna harcolni, ne gyengüljünk le még jobban... - mondom neki nyugodtan, közben a sisak mögötti szemébe próbálok nézni, mire ő nekidől a falnak, és egy ideig csak bámul. Nem tudom, mire gondol és ez még mindig frusztrál. - Rendben… - feleli végül, majd óvatosan lecsatolja a páncéllemezt az alkarjáról. - De ha megpróbálsz valamit… Megöllek… - mondja fenyegetően még, mire erőtlenül felnevetek. - Nem is vártam kevesebbet tőled... - mondom neki, majd elkomorulok. - Azt azért hozzátenném, hogy ha ellened lennék, simán hagyhattalak volna megdögleni azzal a lénnyel. Nem tettem... Nem véletlen... - biccentek, majd kinyitom a táskám, hogy előkapjam a szegényes elsősegély csomagom. Közben mondom neki. - Tűrd fel, kérlek, a felsőd... - mondom tapintatosan, mert így sem fogja csipázni, hogy hozzáérek. Ránézek. - Fertőtlenítőszerem nem igazán van, csak kötözőm... - mondom neki, majd megnézem a sebét, ha feltűrte a pólóját. És elfintorodom. - Ehh... Jó mély... De nem fogsz belehalni. Na, teszek rá egy nyomókötést, jó? - kérdezem tőle, ha jelez, hogy lehet, akkor pedig szorosan, de nem túlságosan bekötöm a kezét, hogy elálljon a vérzés. - Van még valami esetleg, amiben segíthetek? - kérdezem tőle fáradtan, mert hirtelen rám tör ez az érzés. Beletörlöm a kezemet a pólómba, majd fel is szisszenek. Mert fáj és véresebb is lett a kezem. Gyorsan felhúzom a pólómat és látom, hogy az egész hasam vérben úszik. Gyorsan a férfire nézek. - Nem vészes... Sok kicsi sokra megy... - próbálok viccelődni, majd egy másik pólyával igyekszem letörölni a vért a hasamról, amennyire lehet. Tényleg nem vészesek, a nagy része már nem is vérzik. Ellenben rohadtul csíp. Hallom, hogy a férfi elővesz valamit, majd felém nyújt egy sprét. - Tessék, bakta spré. Segítenie kellene a seben. Fertőtleníti, meg a gyulladást is lejjebb viszi... – mondja megfejthetetlen hangon. Csak egy csúnya pillantást lövellek felé, mert ezt igazán megtehette volna, amikor őt kezeltem. Abszolút nem értem még, hogy működik ez a férfi. És ez zavar. - Értékelem, hogy felajánlottad, de neked nagyobb szükséged lenne rá. Az enyém sok kicsi, csak felszínes. Szóval ha a tiedet nem engeded, akkor én sem szívesen használom... Lehet, szükségünk lesz még rá később... - mondom elgondolkodva. - Megsérültél még valahol amúgy? Van még egy kis kötözőm, ha van valami... Sajnos, a zúzódásokkal sokat nem tudok kezdeni... - mondom kicsit zavartan, miközben visszanyújtom a tartályt. Tovább törlöm a vért, majd egyszer csak a férfi előrelép és befúj a sprével. Csak a szememet forgatom, felsóhajtok. - Nem hiszem, hogy többet tudnál kötözni a kezemen. De most már legalább kvittek vagyunk... - pillanat le a sebemre, aminek már legalább a vérzése csillapodott. Ezután hátat fordít, majd közelebb lép a sikátor végéhez. - Oké... Akkor... Köszi... - mondom megadóan. Leeresztem a pólóm, majd gyorsan összepakolok. Előveszem az egyik vibropengém, majd a férfi mellé lépek. Mielőtt bármi hivatalosat elkezdenénk, még ránézek. - Hé... Tudom, hogy mondtam, hogy ott hagyhattalak volna, meg dolgok, de... Te ugyanezt megtehetted volna, mikor zuhantunk, és hát... Megmentettél... Úgyhogy köszönöm... - mondom neki őszintén. - Komolyan... - Azért nem hagytalak lezuhanni, mert szükségem van rád, hogy elvégezzem a munkát és megkapjam a pénzemet. Ez csak üzlet és semmi más! - veti oda nekem ridegen. Csak legyintek. - Shh... Csak fogadd el, nem kell mindjárt elutasítani - mosolyodom el, majd körbenézek és folytatom. - Innen még nekem is rohadt kevés infóm van... Nem szokott túl sok... Élve visszajönni... - rágom a számat. Felnézek, hátha van valami támpont. - Van valami... Őőő... Térképünk vagy GPS-ünk vagy valamink? - kérdezem tőle. - Erről a szintről már nem tudunk semmit. A hivatalos adatbázisokban nincs is benne, gondolom, mivel a rendfenntartók se járnak le ide, ezért felesleges volt feltérképezni… - gondolkodik ő is. - Igen, tudom, csak reméltem, hogy elővarázsolsz valami tuti szerkentyűt... Na, mindegy... – mondom kissé csalódottan. Ha az ég vagy épületek semmi támaszt nem adnak, és egyikőnknek semmi cucca, ami segítene, akkor a férfire nézek. – Nos... Tied a lehetőség, hogy válassz egy útvonalat... - mondom, miközben az oldalamon lévő egyik zúzódást próbálgatom. - Hmm. Nem sok választásunk van. Valahol a környéken kellene lennie valami leszállópályának, amivel a felsőbb szintekre mennek... Ott talán lesz valami fuvar. Ha nem, muszáj lesz megkérdeznünk a helyieket… - teszi még hozzá. - Nem is tudom, melyik a jobb... Egyedül kószálni itt, hátha belefutunk valamibe vagy megkérdezni a csöppet sem szimpatikus helyieket... - mormogom. Majdnem elindul, de megtorpan és felém fordul. - Visszaadnád a pisztolyt? - kérdezi meglepően normális módon. Zavarba jövök. Lekapom a táskát és megkeresem, mert azt hiszem, beletettem közben. Végül átnyújtom. - Bocsi... Nem akartam ám eltenni... - szabadkozom. Most vagy elhiszi vagy sem. Szó nélkül átveszi a pisztolyt, s belehelyezi a tokjába. Egy pillanatra rám néz. Remélem, hogy nem gondolja úgy, hogy el akartam csórni. Nem mintha meg tudnám állapítani a sisakjából. Végül egy szó nélkül elindul, tehát semmit nem tudok meg. Megint. Csak felsóhajtok, de követem. Behozom a lemaradásomat, mikor hátranéz. - Mennyi töltényed, felszerelésed maradt amúgy? - kérdezem tőle csendesen, miközben nézelődöm. - Csak hogy ha megint megtámadnának, mivel számoljunk... – váltok kicsit komolyabb témára. Megvárom, amíg átgondolja. - Elég kellene, hogy legyen arra, hogy visszajussunk. Talán nem ártana kerülni a nyílt konfliktust tekintve, hogy nem tudjuk hány olyan lény van itt lenn, amelyik meg akarhat minket ölni. Ha belefutunk minden harcba előbb utóbb elfogynak a készletek… - mondja logikusan. Csak bólintok. - Szuper... Mert nálam csak a két vibrokésem, a vibrokardom és a kézi nyíl- és rakétavetőm van, amihez van jó pár-féle fajta nyíl és rakéta... Nem vagyok egy kifejezetten harcos típus, de meg tudom alapvetően védeni magam. Csak először mindig inkább kidumálom magam, ha tudom... Na, mindegy... Támogatom, hogy kerüljük a dolgokat, abban már jobb vagyok... - biccentek, miközben haladunk előre. - Tessék, ha szükséged lenne rá. Ez gyorsabb, mint az íj… - mondja, majd átnyújtja nekem egyik fegyverét, illetve egy pár pót energiacellát hozzá. - Haszontalan lennél a számomra holtan, így jobb, ha megbizonyosodom arról, hogy életben maradsz - mondja nekem meglehetősen szenvtelenül - Ha pedig elhagyod, a te pénzedből veszek újat... – teszi még hozzá, hogy tartsa az imidzsét. Csodálkozva elveszem a fegyvert, majd csúfondárosan nézek rá. - Aha, aha... Csak ezért, értem… - cukkolom kicsit. - Köszi! - mondom most már normálisan. - Legalább már holtan nem akarsz látni, ez is haladás, nem? - próbálok viccelődni. - Csak addig tart, amíg hasznos vagy. Utána az első adandó alkalommal elválunk. Már várom… - veti oda nekem kissé haragosan. Felsóhajtok. - Hát, igen... Pedig bevallom, utálok egyedül lenni. Még veled is egész jó, pedig nem mondanálak éppen... Nyitott vagy kedves személynek... Egyelőre... Érzem én, hogy ez is csak egy páncél, mint ami rajtad van... - pillantok rá kutatóan. - Ha nem akarsz egyedül lenni, járj valami bárba, add el magad vagy mit tudom én. De ne csinálj úgy, mint aki tudja, milyen vagyok. Feleslegesen gondolkodsz rajta. Úgysem tart majd sokáig ez az egész, és csak az időnket vesztegetnéd az ilyesmivel. - Te aztán értesz ahhoz, hogyan vedd le a nőket a lábukról, mi? - röhögök fel. - Amúgy meg miért zavar, hogy miket beszélek? Hm? Hacsaaaak... Nem trafáltam bele! - pillantok megint rá. - Amúgy meg csak eltöltöm az időmet, ha már te nem akarsz velem beszélni... - rántom meg a vállamat. - Gondolj, amit akarsz, nem érdekel. És nem, nem akarok beszélni. Ez attól sem változik, hogy te vagy az első, aki megszólal. Azt gondoltam, ez egyértelmű, de lehet túl sokat vártam el tőled. - Lehet, igen, hogy túl sokat vártál tőlem... - mosolygok rajta, mert én nagyon jól szórakozom a próbálkozásán. Egy jó ideig hallgat, majd végül mégis megszólal. - Mindennek van egy oka... – sóhajt fel végül. – Annak is, hogy miért vagyok ilyen. Akármennyire zavaró tudsz lenni, akármennyire is hátráltató tényező vagy a legtöbb esetben, nem a te hibád… - mondja halkan. Csak mosolygok, mert meglep, de nem akarom, hogy lássa. - Hát, igyekszik az ember... - rántom meg a vállam kicsit visszafogottabban. - És tudom... Nem vagyok rossz emberismerő, ha nem tévedek. Ha ez megnyugtat, akkor nekem is van egy oka, miért vagyok ilyen... - nézek rá mosolyogva, hogy érezze, nincs egyedül. Csak bólint erre. Semmi gonosz megjegyzés? Azta… - Azért ne akarj folyton a fejemben turkálni. Rohadtul zavaró. És nem. Nem nyugtat meg… - mordul rám a végén. Halkan felkuncogok. - Nem ígérek semmit... Iszonyú idegesítő, hogy semmilyen non-verbális jelet nem kapok tőled... Egyedül csak a válaszaidból tudok bármit is leszűrni... Ezért kérdezek ennyit... Ha látnám az arcod, vagy a hangod hallanám vagy valami... Én ebből is élek, ezt elemzem, mikor infót szerzek... - rántom meg a vállam. - Szóval bocsi, tényleg... De csak ennyim van arról, hogy leszűrjek valamit veled kapcsolatban... - Ne elemezgess! Ne akarj leszűrni semmit. Felesleges. Minek csinálnád, ha pár nappal később soha többet nem látsz? Egyébként meg, az arcom is lényegtelen. Semmi más nem vagyok, csak egy harcos. Egy felbérelhető katona. Nem szoktam bájcsevegni, ismerkedni, meg olyan marhaságokat csinálni, amik neked valószínűleg mindennaposnak tűnnek. Csak a munka van. Nem több… - fakad ki. - Én viszont nem szoktam névtelen emberekkel együtt dolgozni... - mondom magamhoz képest határozottan, szinte szigorúan. - Ha együtt dolgozom valakivel úgy rendesen, akkor érdekel ő maga. Nem névtelenül, mert számítanak annyit a társaim, még ha rövid ideig is ismerem őket, hogy valamennyire megismerem őket. Számomra ez fontos, mert így sokkal jobban be tudom vetni magam... Érzelem vezérelt vagyok alapvetően... - rántom meg a vállam végül. - A nevemet már tudod, nem? Legyen ennyi elég, illetve hogy jelen állás szerint megölni se akarlak. Az érzések meg feleslegesek. Amint a saját érzéseid alapján cselekszel, elgyengülsz. Kiszolgáltatottá válsz, megtörnek. Jobb, ha nem hagysz magadon gyenge pontokat… - Nem, ebben tévedsz... - mondom határozottan, egy kicsit ránézek. - Ha nem az érzelmeimre és a megérzéseimre hallgattam volna bizonyos szituációkban, akkor minden bizonnyal már halott lennék. Legalább háromszor... De mindenki máshogy gondolkodik, nem? - kérdezem tőle. - Mindenesetre ha nem lennének az érzelmeim, nem maradna belőlem semmi... Pedig így sincs sok már belőlem... - teszem hozzá suttogva. - Szóval, nem, nem hagyom annyiban: meg akarlak ismerni, de igyekszem nem nagyon nyomulni, jó? – kérdezem. Az utolsó mondatom után egy pillanatra megtorpan. Lassan felém fordítja a fejét, s egy ideig csak néz rám, mielőtt meg is szólalna. - Nem. Nem tesz neked az semmi jót. Se neked, se nekem. Nekem nincs szükségem barátokra, neked meg nincs szükséged valaki olyanra, mint én… - Azt majd én eldöntöm, okés? - felelem röviden és tömören. - Tartom ennyire kompetensnek magam, hogy megállapítsam, mi jó vagy rossz nekem, de köszi a figyelmeztetést. Továbbra is tartom, hogy az ember társas lény. Még neked is szükséged van társakra. Szerintem - teszem hozzá nagyvonalúan, nehogy megint megkapjam, hogy túl sokat akarok. - Ugye tudod, hogy az ismerkedést nem csak neked kell akarnod? Kettőnk közül ezt pedig csak te akarod. És már megint úgy csinálsz, mint aki tudja, milyen vagyok én. Nem tudod. És feleslegesen próbálnád megérteni… - köti az ebet a karóhoz, mire csak felsóhajtok. - Te viszont vagy annyira jól nevelt és udvarias, hogy csak az esetek felében üvöltesz le vagy szólsz be, vagy nem válaszolsz... Ez már fél siker... - biccentek, majd ránézek, elmosolyodom. - Ó, és én imádom a kihívásokat... - mondom kiismerhetetlen hangon neki. - Nem érdekel, mit szeretsz, tartsd a távolságot! Én nem vagyok rád kíváncsi. És nem ártana, ha te is inkább a feladatunkra figyelni, ahelyett, hogy agyturkászt játszol… - feleli egyre erősödő éllel a hangjában. - Én multifunkciós vagyok és uncsi, ha csak a feladatra figyelünk... Szeretem lekötni az energiámat, és érdekes személynek gondollak, ennyi. Szóval neked nem kell kíváncsinak lenned rám - mondom vigyorogva, ahogy kiforgatom a szavait. - Nem érdekel, milyennek gondolsz. És az se, hogy milyen vagy, mire vagy kíváncsi. Nem érdekel. Nem azért vagyok veled, mert egy kicsit is érdekel bármilyen történeted, hanem mert muszáj… - Jó! -rántom meg vállam. -Azért ez nem jelenti azt, hogy ennyi volt! Ehhez én túl szociális vagyok... - motyogom, mert ez nem jelenti azt, hogy én nem kérdezősködhetek. Őt nem érdekli, oké. Engem igen. Ennyi. Viszont most valóban túl kell élnünk. És eleget nyúztam. Egyelőre... Majd máskor. Úgyhogy ezután csak csendben haladunk előre és próbálunk kijutni innen.
|
|