Witcher

Kissé durcásan hallgatom Lethana szavait. Pedig tudom, hogy igaza van, de akkor is... Rossz azt érezni, hogy nem sokat tudunk tenni mi ketten... Kissé dühösen nézek. Egyáltalán nem ellene szól, remélem, tudja.

- Rendben... Én biztosan utánuk megyek. Neked nem kell, ha nem akarsz... De én fix, hogy nem hagyom őket magukra! - mondom nagyon is határozottan.

- Én meg téged nem hagylak egyedül - néz rám komoran Lethana. - Ha mész, megyünk. De halkan és ésszel. Nem vállalunk be csatát, amíg nem látunk egy tényleg jó kínálkozó lehetőséget, mert még bőven nem tudunk eleget, rendben? - kérdezi tőlem kicsit úgy, mintha nem akarná, hogy a kis húga bajba keverje magát a hülyesége miatt. Ami valahol sajnos, igaz is volt. Vajon tényleg ilyen fárasztó testvér voltam? Csak felsóhajtok, kissé durcás arcot vágok. Igen, határozottan fárasztó húg lehettem...

- Jó... De akkor haladjunk, mielőtt itt hagynak minket... Még össze is kell pakolni... - mondom kissé zárkózottan, mert nem akarom, hogy lássa, mennyire bánt, hogy nem tehetünk azonnal valamit. Elvégre én elég hirtelen teremtés vagyok, nem erősségem a várás... Bleh, ahogy erre gondolod, máris fintorognom kell, miközben összepakolunk. Lethana és én is figyelünk, hogy ne fedezzenek fel minket, de közben hogy ne is maradjunk le nagyon.

Útközben kicsit nyughatatlan vagyok, sokat izgek-mozgok, de csendben maradok. Egyikünk sem beszél nagyon, elvégre nem akarjuk, hogy felfedezzenek minket. Mindenképpen meg akarjuk várni, amíg sötét lesz és letáboroznak, csak utána állunk neki tervezni.

Willow&Gwadlec Lon Lham Raven TherealKREY

Az utazás során túl sok unaloműző lehetőség nincs.
A matrózok vagy kockapókereznek, vagy kártyáznak, akikhez, ha épp olyan hangulatban vannak, akkor lehet csatlakozni. Már persze, ha van elég pénzed.
Az idős férfi délelőtt általában a fura ketyeréivel babrál fent a fedélzeten, míg a nap többi részében pedig a kabinjában van.
A kapitány tartva magát jó szokásához, az összes női utast szúrós szemmel figyeli. Valamint tajtékozva rohan oda matrózaihoz, ha valamelyikük ne talán tán az egyik nőhöz közeledne.
A szerelmes pár állandóan turbékol, aminek éjszakánként hangot is ad a hölgyemény.
Az idős és a fiatal nő a reggeli után egy kényelmes sétát ejtenek a hajón körbe. Mindig óramú pontosan jelennek meg és tűnnek el.
Ha ezalatt ti is vagy csak egyikőtök a fedélzeten tartózkodik, akkor titeket figyelnek. Az idősebb nő nem túl feltűnően félszemmel tekinget rátok, ám a fiatalabb már nem híve ennek a kifinomult módszernek. És feltűnően bombázza Gwadlec-ot a kacér mosolyaival.
Azonban, mint mindenki mást, titeket is ugyanúgy ignorálnak, ha közeledtek feléjük. Gyorsan elviharzanak a kabinjukba és ki sem jönnek onnan másnapig. Vagy csak túl jó érzékük van ahhoz, hogy elkerüljék a többieket?

Az út lassan a végéhez közeledik, már elhagytátok az Amell hegység vonulatait. Azonban a horizonton veszélyes felhők gyülekeznek, és egyre csak közelednek.
A kapitány kihirdeti a riadót és minden utast a kabinjába terel.
Ám az arcán látszik, ha nem is mondja ki. „Ez mind a ti hibátok fehérnépek”

A kis kabinban ketten, ily erős hullámok közepette akarva akaratlanul is, de történnek olyan dolgok, amik vagy felforrósítják a hangulatot vagy éppen kínos helyzetbe hozza a feleket.

A vihar elmúlt és a fedélzetre felérve már látni Cintrát. Azonban vigyázni kell fönt, mert elég csúszós a padló.

A hajó körülbelül dél körül köt ki.
A matrózok hálát adnak az isteneiknek, hogy túlvészelték a vihart. A kapitány pedig a korlátnak támaszkodva mormog valamit az orra alatt.
Az utasok viszonylag gyorsan szállingóznak le a hajóról.
Miközben ti is távoztok, az idős nő félre hívja Willow-ot, úgy hogy senki más ne hallja őket.
- Olyan szépséges, és fiatal vagy kedvesem. Ha békességre vágysz, akkor keres engem. Addig is fogd ezt. – átnyújt egy parfüm üveget – Ez majd meg óv míg utazgatol. – közelebb hajol és a következőt a füledbe súgja. – Még a többektől is elrejt. –
Ezután elhajol tőled végig simítja a hajad és elindul.
- Gyere lányom, hagyd a bárdot. Már van elég játékszered. –mondja parancsoló hangon. – És meg kell keresnünk a tékozló testvéred, valamint azt a barbár szörnyet. -
A lány hirtelen előtűnik Gwadlec mögül és durcás felfújt arccal elindul anyja után.
De pár lépés után visszafordul és a Bárd felé néz.
- Még találkozunk Bárd Uram. – mondja vészjóslóan, közben pedig egy mosolyt ereszt meg felé.
Ám bármelyiktőik is akarna szólni nem tud, mert hirtelen eltűnnek a kikötőben.

Nagyvároshoz híven nagy a nyüzsgés, és a lehetőségek is szinte korlátlanok.
Talán mindkettőtök el lehet itt pár napot, míg tovább áll.

Mer&Lethana Bratti Aria

Sikerül rejtőzködve követni a katonákat, ám a tempójuk nem lankad, sőt még gyorsabb is.
Folyamatosan vidám, győzelmi énekeket harsognak, közben pedig egy-egy driádot megkorbácsolnak.
A menettől nyolc lovas van lemaradva, ők töltik be a hátvéd szerepét. Azonban ez sem veszi el a kedvüket az ünnepléstől, ők is oly vidámak, mint a többiek.
Az egyikük íjjal lövöldöz befelé. Az egyik ilyen lövés után egy nagy reccsenést lehet hallani, majd pár pillanat múlva nagy nevetésben törnek ki.
- Le lőttél egy ágat. – mondja a könnyeivel küszködve.
Azonban Mer és Lethana is tudja, hogy ez majdhogy nem képtelenség, mivel mindketten tapasztalt íj forgatók, így tudják, hogy ez csak egy korhadt ág lehetett. Ám Mer a hangjából megtudja állapítani, hogy ez egy érett, erős fa ága volt, amit a nyíl nem tör le.

Az erdő véget ér és egy kopárabb tisztáshoz értek, ahol nem elég sűrű a növényzet, hogy elrejtőzzetek. Ezért a lovas katonák miatt jóval le kell maradnotok a menet mögött, hogy ne vegyenek észre titeket. Azonban a porfelhőt könnyen követni tudjátok.

Ám mielőtt kilépnétek a védelmet nyújtó erdőből furcsa hangot hallotok pont onnan ahonnan a reccsenés hangja is jött. Olyan, mintha egy rekedt bagoly huhogna, és folyamatosan ismétlődik.
Dönthettek, hogy követitek tovább a menetet vagy megnézitek ezt rekedt baglyot.

Malidheim Kilian RIPalmyra

- Persze, hogy lehet. – szól vidáman vissza az egyik férfi – Már persze, ha van elég pénze a nevezésre. 100 korona a díj. A csaposnál lehet jelentkezni. – mutat a kocsma felé.
A társain látszik, hogy nem nagyon örülnek neked.
Miközben mész a kocsma felé halhatod a suttogásukat, ami kicsit sem az.
- Először az a senkiházi nemes, most meg ez a jött ment is a versenyre jön. –
- Hagyd. Nézd csak meg. Ez nem egy gazdag fickó, csak egy senkiházi csavargó. Biztos, hogy nincsenek jó lapjai, simán szét zúzom. –
- Igazad van –

Bent szokatlan csend fogad. A legtöbb bent lévő mind el van húzódva egy sarokba és a pakliját rendezi.
Aki nem, az a pultnál ül, és a csapossal diskurál.

- Játszani jött vagy csak nézni? Ha játszani fizesse be a nevezési díjat, ha nézni, akkor vegyen egy italt és igyon. Más különben takarodó. – szól oda hangosan hozzád, a végén egy kis fenyegető hangnemben.

*Amint hőseink átlépik a város robosztus kapuját alig tesznek meg többet néhány lépésnél, a társaság szemfülesebb tagja szinte azon nyomban észre is veszi a közelben lengedező cégért, mely az adott fogadó sajátos szimbólumát hivatott ábrázolni. Kiváló hely ez egy fogadó számára. Miért is kutyagoljon tovább a fáradt vándor az ismeretlen város szívébe, ha már annak kapujában menedékre lelhet? Pontosan ezen gondolatmenetet követve állapodik meg a két fős csapat a cégér alatt. Míg a vaják előre küldi társát, bízva abban, hogy az egy szoba kulcsával tér vissza, addig ő szusszan egyet, miközben árgus tekintetével szüntelenül figyeli a körülötte elhaladókat. Mikor a nő visszatér ő csak biccent, majd be is költöznek a számukra kijelölt szobába.
Pihenésre azonban nincs idő, arról nem is beszélve, hogy eddig akár hányszor tettek rá kísérletet, valami szörnyűség történt velük. Royce pedig ezúttál felkészülten szeretné ezt kivárni, ezért megmaradt pénzükből magához véve 350 koronát, magára ölti sötét köpenyét s útnak indul a város utcáin, egy kellően képzett kovács után kutatva, társának pedig meghagyja, hogy tegye, amit óhajt, addig amíg nem öleti meg magát vele. Indulás előtt természetesen nem felejti el megérdeklődni a fogadó tulajdonosától azt, hogy kutatását merre lenne érdemes elkezdeni. A kaput tudással felvértezve szerencsére nem tart sokáig a kutatás, így egy kissé borsos árban megegyezve ott is hagyja a mesterembernél megrongálódott kardjait egy estére, remélve, hogy az képes helyrehozni a károkat. Hasonló szándékkal óhajtana felkutatni egy bőrmívest is, azonban erszénye igencsak megsínylette már az utat így páncélja javíttatását kénytelen későbbre halasztani, valamint utána járni, szüksége van-e a város lakóinak egy vaják szolgáltatásaira. Persze rendes kardok híján ez utóbbi is csupán a holnap szava, így jobb dolog híján vissza is tér a szállására remélve, hogy az még áll s ugyanakkor nem is lepték el az utána kajtató zűrös alakok.
Úgy néz ki a szerencse istennője az végre hőseinkre vetette vigyázó tekintetét ugyanis a mulató csürhén kívül semmi egyéb zavaró tényező nem fogadja.*
- Pénzt kell szereznünk.
*Morogja, a szobába belépve, persze csak ha kedvenc varázslónője is épp ott tartózkodik, egyedül.*
- Nem állok ki a sarokra.
*Érkezik is szinte azonnal a kissé profán és emellett határozottan szórakozott válasz is a varázslónő részéről, melyet egy gyors kiegészítés követ. - De varázslónőként megannyi kívánságát teljesíthetem az elégedetlenkedő népeknek egy kellemesebb összegért.
*Bár a vajáknak megvan a határozott véleménye erről, tisztában van azzal, hogy jó eséllyel ez a legegyszerűbb módja annak, hogy felhizlalják erszényük így magába is fojtja a szót, s megszabadulva ruhájától nyugovóra tér, már ha társa is osztozik ezen szándékában.
Másnap reggel hiába a mérsékelten szeretett, vagy legalábbis nem megvetett hölgy ölelő karjai, hősünket hamar kiveti az ágy magából s ismét magára öltve köpenyét útnak is indul, hogy felkeresse a minapi kovácsmestert. Sajna túl korán érkezik, így a vaják kénytelen türelmesen kivárni míg megélhetését jelentő kardjai elkészülnek, s így is tesz. Bár felajánlja segítségét a mesterembernek, az elutasítja azt, mely teljes mértékben érthető Royce számára. Valószínűleg ő sem repdesne az örömtől, ha egy jött-menttel kényszerülne közösen levadászni egy pokolfajzatot. Szerencsére várakozása végül nem húzódik a kelleténél jóval tovább, s a kovács büszkén nyújtja át a kardokat hősünknek, aki valamiféle örömre emlékeztető arckifejezéssel az arcán veszi át megjavított fegyvereit, majd nyújtja át a megegyezett összegű korona mennyiséget egy sajátos köszönetnyilvánítással megtámogatva mindezt.
A kardokat átvetve hátán indul útnak a város főterére, ahol aztán alaposan szemügyre veszi a hirdetőtáblát, számára megfelelő munka után kutatva. Szerencséjére, még ha másnak ez épp az ellenkezőjét is jelenti, akad bőven munka, azonban elővigyázatosságából adódóan, valamint tekintettel megrongálódott páncéljára, Royce úgy dönt, talán tanácsosabb lenne kicsiben kezdeni, így első feladatául a városlakókat terrorizáló fojtólidércek eliminálását tűzi ki. A jutalom ehhez mérten messze nem olyan kielégítő, mint amilyenre a párosnak szüksége lenne, azonban kezdetnek ez sem rossz, így a napot kisebb sikerrel és néhány apróbb karcolással zárva baktat vissza a szálláshelyre remélve, hogy a varázslónő nagyobb sikert aratott a különböző mágikus ajzószerek és egyéb kutyulékok értékesítésével.*

(UI: Ha már egyszer nem írhatok vendégként, hálás lennék ha legalább a profilom elérhetném, illetve szerkeszthetném.
Amennyiben ezen kérésem süket fülekre talál, b*ssza meg az illetékest a nyírbátori vezérpap egy sörpadon.)

Lethana minden idegszála megfeszült, miközben követték a menetet, és minden ostorcsapásnál vetett egy rémültebb pillantást Merelia felé. Félt tőle, hogy egy óvatlan pillanat, egy rossz mozdulat, valami, ami túlfeszíti a húrt, és a lány tesz egy hibás lépést, ami talán mindkettejük életébe kerül. De Meriébe biztosan, és az is bőven elég.
Jelen pillanatban a hátvédet követik - a kiáltásaik, az ünneplésük ebben a helyzetben elmondhatatlanul irritálja Lethanát... a nő próbálja minél inkább kizárni a dolgot, és teljesen racionális maradni, de egyre kevésbé bírja a helyzetet. A szálló nyílvesszők sem segítenek sokat a dolgon... a férfi vagy nem túl tehetséges, vagy a vakvilágba lövöldöz, de az íj idegének minden egyes pendülésére kicsit összerezzen. Amikor azonban a férfi "lelő egy ágat", egy kicsit felhúzza a szemöldökét. Ez nem stimmelt. Vált egy pillantást Merivel, és halkan, hogy a férfiak semmiképp ne hallják meg megkérdezi:
- Csak szerintem nem ő okozta a hangot?
A kopárabb szakaszon Lethana jelez a lánynak, hogy lassuljanak le kicsit, mert lebukhatnak a lovasok előtt, ha túl szorosan követik őket. Sejti, hogy Merelia nem lelkesedik túlságosan a dologért, de ragaszkodik hozzá... fő a biztonság, és ahogy korábban is mondta... a driádoknak sem tudnak segíteni, ha ők maguk megöletik magukat. Még így sem egészen biztos benne, hogy mik lesznek a lehetőségeik, ha egyszer megáll a lovas menet.
Amikor azonban meghallja a bagolyra emlékeztető hangot azonnal felkapja a fejét. Valahogy továbbra is gyanús az egész. A letört ág... most ez a hang. Valahogy nem gondolja, hogy ténylegesen állat okozná, ha pedig esetleg nem az...
Talán lenne egy lehetőségük. Vagy valami ötlet, hogy mit tegyenek. Merire néz.
- Én megnézném azt a hangot - ha a lány hadakozni kezd, megrázza a fejét. - Nem döntök nélküled. Viszont jelenleg nagyon kevés lehetőségünk van, nem tudom, képesek leszünk-e valamit tenni a driádokért. Figyelnünk kell a környezetünket, ha szeretnénk kihozni belőle valamit. Jelenleg ezt látom a legjobb ötletnek, kockázat ide vagy oda.

Nehezen megy az önkontroll, de tudom, hogy ha most nem teszem, akkor a társaim és mi is csúnyán megjárjuk. Mondhatni, megbaszódunk. Igen, ez talán egy jobb szó. Próbálom hülyeségekkel elterelni a figyelmemet, de a folyamatos ének, ünneplés, nevetés egyszerűen nem hagyja. Folyamatosan ideges vagyok, pedig ez furcsa, hiszen inkább viccelődős vagyok, mint nem, de hát ők baszták el. Cuki kislány vagyok, de ha felbasznak, akkor kis ördög leszek, szóval nem éri meg... Mindenesetre ezen már nem tudunk változtatni, csak a továbbiakon.

Figyelmem akkor koncentrálódik megint sokkal jobban, mikor oda nem illő reccsenést hallok. Én is suttogóra váltok, ahogy válaszolok.
- Nem, szerintem sem... - csóválom a fejem. - Innen érzem, hogy erős fa ága volt, nem tudta volna letörni egy ilyen random nyíl... - mondom neki.

Az sem tetszik, hogy rohadtul le kell maradnunk ahhoz, hogy követni tudjuk őket észrevétlenül. Ciccegek kicsit, majd toporogni kezdek. Ki kéne találni valami tervet, de esélytelen addig, amíg nem látjuk pontosan, hol táboroznak és hogyan. De valamilyen rejtélyes okból kifolyólag azonnal hallgatok Lethana-ra. Gondolom, valami régi beidegződés? Nem tudhatom biztosra, de valahogy úgy érzem, hogy ez a helyes dolog, szóval nem nagyon tiltakozom, csak kicsit.

Viszont mikor meghallom a hangot, én is azonnal felkapom a fejemet. Hirtelen még a helyzetünket is elfelejtem, ahogy a kalandvágy visszatér belém: elvégre valami titokzatos, biztosan nem biztonságos dolgot akarok megnézni. Szinte már a tenyeremet dörzsölöm, lelkiekben már felkészültem, hogyan kéne majd meggyőznöm a társamat arról, hogy ez egy kurva jó buli lesz. Ezért szabályosan meglepődöm, mikor ő ajánlja fel először.

- Hogy miiii? Azt hallottam, te vagy a racionálisabb... - nézek rá csúfondárosan. - Mi van, ha valami rossz dologba sétálunk? Komolyan te ajánlod fel?! Sokkolva vagyok! - vigyorgok rá, ami a helyzetre való tekintetre kicsit morbid, de na... Enyhén mondva is csapongó személyiség vagyok. - Na, am egyet értek, nővérkém... - vigyorgok rá, majd rányújtom a nyelvem, ha meglepetten néz, akkor megrántom a vállam. - Gyakorolni kell, na... Szóval! Igen... Jelenleg amúgy sem mehetünk még utánuk nagyon, mert lebukunk és valóban nem sokat tudunk tenni, hacsak hirtelen nem irányítom az egész erdőt rájuk, amire kicsi az esély. Szóval, ja... Menjünk! - mondom, majd kicsit megkomolyodom. - Tényleg meg akarom őket menteni... - teszem hozzá, mielőtt azt hinné, ennyit értek számomra.

Ha elindulunk a hang felé, akkor is óvatosak vagyunk, igyekszünk figyelni mindenre és egymásra is, közben én próbálkozom a driád képességeimmel felmérni, mi a tök lehet az, ami felé megyünk. És remélem, nem fogunk megbaszódni, ha már az elsőt elkerültük... Eddig.

Malidheim Kilian RIPalmyra

- Ezt már szeretem. – feleli elismerően a pultos – Mahakami Mézsör megfelel? – meg sem várja a kérdésre a választ, már tölti is ki neked.
- Egészségedre. – feleli vidáman – És aztán nem kiesni egyből, mert annak állnia kell egy kört az itt lévőknek. – mondja mosolyogva, majd mutat egy félreeső helyet, ahol nyugodtan felkészülhetsz a versenyre.

Merelia (Mer)& Lethana Bratti Aria

Váltakozó sűrűségű bokros, cserjés úton közeledtek a hang irányába. Egyre hangosodik a rekedt bagoly hang, majd hirtelen el áll és nem ismétlődik többet.
Ha tovább mentek, akkor egy termetes fához értek. Előtte a földön pedig egy fiatal zsenge ág van.
- Óóó… Hála az égnek, hogy ti és nem a katonák. – mondja egy megkönnyebbült hang felettetek.
Ha felpillantotok, akkor egy húszas éveinek végén lévő férfit látok, aki éppen fejjel lefelé lóg le. Bal lába beszorult két ág közé, a jobb vállán van pedig egy onnan lentről is jól látható sebb van.
- Lennétek szívesek leszedni innen? Kicsit kellemetlen itt lógni. – mondja nevetve a végén nagyot nyelve.
Körülbelül 4 méter magasan van, enyhén más ágak takarásában.