Witcher

A kislány megfogja Lethana kezét, ami kissé megnyugtatja. Mereliára alig ismer rá... a húga, de láthatóan semmire nem emlékszik. Egyelőre viszont az a cél, hogy kijussanak, hogy túléljék, aztán ráér elmondani neki mindent. Ráér kitalálni, hogyan tovább, mindkettejük számára. És még azt a kislányt is hazajuttathatja talán...
Merivel nehéz tartani a lépést, a kislány pedig biceg, így egy ponton Lethana elgondolkodik... ő maga elég erős, a gyerek pedig vézna és fiatal, úgyhogy lehajol hozzá egy pillanatra.
- Így sem fogunk gyorsan haladni, de valahogy tartanunk kell vele a lépést, hogy biztosan kiérjünk. Felveszlek.
Ha a kislány megengedi, Lethana felemeli, és úgy viszi tovább.
Ennek megfelelően teljesen kimerült, mire az erdő szélére érnek. Ahogy elég távol érnek a lángoló fáktól leülteti a kislányt, és aprót bólint.
- Most már minden rendben lesz. Innen haza tudlak majd vinni.
Azonban nem felejti el, hogy a húga számára szörnyű lehet ez az egész. Mikor meglátja a katonákat, már azonnal odalép hozzá.
- Figyelj... mondanom kell valamit. Tudom, hogy mit érzel, de...
Az énekre és a táncra azonban ő sem készült fel - alapvetően nem kedveli a driádokat, de a mészárlás, amit ellenük intéztek, ugyanúgy embertelen és brutális, mint amiket ők tettek. Nem lehet valakit szörnyetegnek bélyegezni, ha ugyanúgy, vagy rosszabbat cselekszel, mint ő tette. Amikor azonban Merelia a gyerek felé vetődik, Lethana összeszedi minden erejét, és megragadja a lány csuklóit, mielőtt elérhetné.
- ELÉG! - mondja, kicsit emeltebb hangon. Nem volt szokása kiabálni, senkivel, különösen nem a húgával, de most nincs más lehetőség. - Térj észre, nem ő a hibás! Ennek a gyereknek családja van, akiknek fogalma sincs, hogy hová tűnt el. Nem érte jöttek a katonák. - Ha Merelia kicsit lenyugszik, és biztos, hogy nem bánt senkit, elengedi, ha nem, akkor továbbra is próbálja megakadályozni, hogy mozduljon. - Nagyon... sokaknak ártottatok. Nagyon sok ember dühös rátok. Amit tettek ellened, az erdőd ellen, az nem megbocsátható, igazad van, de ne azon töltsd ki ezt, aki mindkét oldalnak áldozata. Nagyon sok a katona, és mindketten bajba kerülhetünk. Menjünk innen. Segítek, neked is, de most csak értelmetlen halálhoz vezet, ha tovább küzdesz. Kérlek. Utoljára kérlek, hogy bízz bennem. Ha ártani akarnék neked, ennyi ember mellett könnyen megtehettem volna.

Malidheim Kilian&Erdan RIPalmyra Gresh550

Minden úgy ment, ahogy azt rögtönzött csapat akarta.
A csapos szitkozódva ment ki a szobából, ha oda pillantottatok, akkor láthattátok, hogy a korábban a pultnál ülő három férfi az ajtóból figyel.
- Fekete mágia - kiáltja el az egyik magát.
Majd egy női sikítást is hallotok lentről, valószínűleg a két nő most látta meg a csapost.
(OOC: Kilian felismeri a sikítást.  )
Ijedtükben a három férfi elszaladt, majd pár perc múlva halhattátok, hogy vágtázva távoztak el a fogadótól.

Ahogy mentek ki a fogadóból láthatjátok, ahogy a csapos felesége ápolja a férfit, és csúnya megvető pillantásokat szór felétek. A lányával nem találkoztok.

Miután mindketten összepakoltatok és sikeresen összefutottatok megint az istállóban. Sok időtök azonban nem volt, mivel Észak elől a távolból patadobogások hallatszottak, és ahogy teltek a másodpercek egyre hangosabb lettek.
Így hát nem maradt más választásotok, mint dél felé indulni. Erdan-nak amúgy is arra van dolga, Kilian-nak pedig rögtönöznie kell.

(2 nap telt el)
Üldözőiteket még aznap este leráztátok.
De sajnos a hír gyorsabban terjed, mint a Catriona, így Brugge város falán kívüli kocsmából rögtön ez volt az egyik téma, ami kiszűrődött. Hogy egy fekete mágiát használó furcsa alak meg babonázta a fogadóst. A másik nagy hír pedig az, hogy Dillingenben fel ütötte a fejét a Catriona.

Ahogy lemegyünk látom, hogy még mindig nagy a kupi a tegnapi dínom dánom után. De mindegy is ez nem a mi bajunk. Egy idős asszony odavezet minket egy asztalhoz. Kihúzom a széket Willow-nak és megvárom amíg leül, utána én is leülök. 
- Én csak vizet kérek. A hölgynek pedig bármit amit csak kér.

Megvárom amíg kihozzák a rendelésünket. 
- Köszönjük. 

Beleiszok a vízbe és elkezdem a mondókámat.
- Eléggé furán jutottam el ide. Éppen Winnenburg egyik terén zenéltem, amikor kaptam egy jó hírt. Úgy voltam vele, hogy megünneplem. Elmentem egy üres kocsmába és ott neki is láttam az ünneplésnek. 
megint beleiszok a vízbe
- Egy kellemes állapotba kerültem az ott fogyasztott szeszes italok miatt és elindultam az utcán. Közben zenéltem az utcán lévő embereknek. Ez így ment egy kis ideig. Sétálgattam, zenéltem... de egy idő után elfáradtam. Úgy gondoltam, hogy lepihenek valahol. Akkor jó ötletnek tűnt egy szekér ami megvolt rakva szalmával. Bele is feküdtem, csak hát elaludtam. Amikor felkeltem pont úton volt a szekér ide. A többi pedig a tegnap este.
Megiszom a maradék vizemet
- Így jutottam el ide... 

Lethana Aria

A kislány erősen kapaszkodik beléd mikor fölvetted.
Út közben érzed, ahogy remeg a félelemtől, ami enyhül amint kiértetek az erdőből.
A kislány csak bólint feléd szemmel láthatóan nyugodtabb lett.
Mind addig, amíg Mer rá nem rivallt.

Merelia (Mer)& Lethana Bratti Aria

Lethana megragadta Mer-t, így az nem tudott a kislányhoz érni, aki ijedtében hátrébb kúszott.
A driád, ha hallgatott, ha nem a nő intő szavaira, akkor is menniük kellet.
A hangzavart pár közelben lévő katona meghallotta, és felétek indult.
Így Mer-nek nem volt más választása, mint lehiggadni valamelyest és követni Lethana-t a kislánnyal.

(Pár órával később)
Egy nagyobb kerülővel sikeresen megkerültétek a katonákat és elértetek a faluhoz.
Nagy a nyüzgés, nem minden nap történik meg, hogy egy driádok által lakot erdőt felgyújtanak.
Valakik éljeneznek és ünneplés gyanánt elő kaparták az ünnepekre félre tett borukat, míg mások szörnyülködve figyelték a lángoló erdőt.
A kislány szülei is valahol kint lehetnek.
Ha rejtve közelebb lopóztok a lány szüleinek a házához, akkor Lethana-t hasonló látvány fogadja, mint nappal.
Egy nő térdre rogyva zokog, mellette pedig egy férfi térdel és öleli.

Lethana szerencsére időben megfékezi a húgát, így nem tud a kislányhoz érni, de egyben elég nagy zajt csaptak ahhoz, hogy felkeltsék a katonák figyelmét. Ha most nem távoznak, Mereliának, de talán mindkettejüknek baja lesz.
- Nincs sok választásod, el kell tűnnünk. Az erdőben te ismerted jobban a környéket, de itt az a biztosabb, ha engem követsz. Beszélnem kell veled, de szeretnék biztonságba érni, mielőtt megteszem.
Miközben a falu felé haladnak, azért rajta tartja a szemét a lányon... és időről időre tesz valamilyen megjegyzést, hogy kicsit szóval tartsa. Ismeri Mert, és jól tudja, már azelőtt is simán elfutott volna, amikor nem néz oda, hogy a driádok közé került... most pedig még valószínűbb, így nem tévesztheti szem elől. A kislányt az út nagy részén ezúttal is viszi - kimeríti bár a dolog, de gyorsabban haladnak, és minél távolabb kerülnek a katonáktól, annál jobb. Amikor visszaérnek a faluba, és meglátja a szüleit, még látótávolságon kívül leteszi a kislányt.
- Most már vissza tudsz menni hozzájuk - elmosolyodik. - Aztán óvatosan a továbbiakban, jó? Biztosabb, ha nem kószálsz el, és anyukádat is megrémítetted - ha a kislány bólint, Lethana még hozzáteszi. - És... lehet az, hogy nem nagyon ejtesz szót arról, pontosan hogy alakult a mentőakció? Rólam beszélhetsz, én vagyok a nap hőse, de... hálából őt hagyd ki a beszámolóból, jó? - biccent Merelia felé, és kacsint egyet. Ahogy a kislány odasiet a szüleihez, megfogja Meri karját. - Menjünk innen. Remélem, nem kerülünk bajba, de te driád vagy, és látványosan hasonlítunk, mindketten rosszul jöhetünk ki a helyzetből. Hagyjuk el a falut, verjünk egy tábort, elmondom, amit mondani akarok, ls ha utána menni akarsz, elengedlek. De nem tehetem úgy, hogy nem tudod az igazat.

Merelia&Lethana Bratti Aria

A kislány bólogat Lethana intő szavaira, s miután befejezte a kislány megöleli őt.
- Köszönöm – súgja oda neki szipogva.
Majd bicegve elindul a szülei felé.
Útközben azonban megáll és visszanéz a két nőre, pontosabban Mer-re.
- Sajnálom. – mondja szomorúan.

Miután visszatért a szüleihez, az anyja zokogva öleli magához. Az apja pedig őket.
Több falusi is oda megy hozzájuk, és rövid idő alatt egy kisebb tömeg gyűlik köréjük.
Érdemes lenne tovább állni, míg észre nem vesznek.

Willow&Gwadlec Lon Lahm Raven TherealKREY

- Jó Reggelt Bárd Uram! – viszonozza a köszönést – Hát az egyik felét a szoba ára és a mulatozása, valamint a reggelijük elvitte. A másik felét pedi… - folytatná a csapos, de belé fojtódik a szó mikor egy matróz ruhás úri ember szó szerint berobban az ajtón.
- Hahá! Végre felébredt! – mondja hangosan, aztán oda megy a bárdhoz. -Na, készen áll az indulásra? – kérdezi mosolyogva, majd egy pillanattal később kisimul az arca.
- Ne mondja, hogy elfelejtette? – kérdezi kicsit mérgesen – Na látja a szép szót se fogadja meg, és ez lesz a következménye. – mondja kelletlenül.
- Na szóval tegnap este itten a nagy mulatozás közepette mondta, hogy Cintrába tart. Én meg mondtam, hogy én is és hogy van egy hajóm. Erre a kezembe nyom egy erszényt „Ennek elégnek kell lenni” mondta Ön. Kicsit akadozva, de Ön mondta. Én vissza kérdeztem „Mire?”, erre Ön feleli, hogy a fuvardíjra – a csapos a beszélgetés közben helyeslően bólogat.
- Na, azért jöttem, hogy szóljak, hogy indulunk – megveregeti a vállad – a dokknál várom. És ne késsen. – sarkon fordul és már el is tűnt.
- Látja, látja Bárd Uram! Ez van, ha sokat iszik az ember. – mondja miközben a korsót törölgeti.
- Még el nem felejtem. -lehajol és ki vesz egy kis erszényt a pult alól. – Ennyi maradt 92 florent. – átnyújtja neked. és tovább törölgeti a poharakat.

A pultost hallgatom ahogy próbál magyarázni a tegnap estei fizetésemről. De hirtelen egy matróz ruhás úr tör be, ezzel félbeszakítva a beszélgetést. Indulásra? Hogy mi?! Gondolkodni is alig van időm. Mert csak megállás nélkül mondja és mondja. Cintrába?
Hajó? Mégis mi a... Ne késsek? Azt se tudom mit tegyek? Ezután a matróz úr kimegy a fogadóból. A pultos pedig ad egy kis erszényt. Gondolkodni most már van időm... talán. Ha csak le nem támad valaki más is így hirtelen. Rendben akkor van egy hajóutam Cintrába. A tegnapi mulatságért a pénzem. Mondjuk azt hogy megvan. Egy kissé fáj, hogy csak ennyi maradt. Vajon mennyit kereshettem? 

Ezek a gondolat menetek után visszamegyek az asztalunkhoz. 
- Őőő... Hát hol is kezdjem... A tegnap este sok dolgot csináltam amik most derülnek ki. De ez mindegy is.
- Hölgyem van egy ajánlatom önnek. komolyabb hangnemre váltok
- Velem tartana Cintrába? Egy hajóút elejéig. 
- Tudom ez egy hirtelen jött ötlet, és elnézését kérem. 
- De én is csak most tudtam meg, hogy ma megyek Cintrába. ejtek egy erőltetett mosolyt 
- Persze ha nem akar, akkor nem muszáj velem jönnie. 
- Ez csak egy ajánlat. A tegnapi és a mai kedvességéért. 

Raven Raion

Dühösen kitépem magam az elf nő kezéből. Ne nyúljon hozzám.
- Nem, nem bízom meg benned! De én sem akarok meghalni. Valakinek tovább kell vinnie a driádok örökségét, nem? – nézek szomorúan a lángoló erdőre. Vetek még egy indulatos pillantást a felénk közeledő katonákra, rájuk sziszegek, majd követem a nőt és a kislányt.

Eszem ágában sincs segíteni a kislánynak, legszívesebben kicsinálnám. Vagy akárkit. A felelőst főleg. És ki is fogom. Ez egy ígéret. Valamikor a jövőben megtalálom és nagyon lassan, csúnyán fogom megölni. A különféle kínzási módszereken megyek végig fejben, mire sikerül elérni a faluhoz. A nőre nézek. Mi a szart akarhat tőlem?! Mindegy, úgyis kiderül. Én meg jól tudok harcolni, ha kell és gyors is vagyok. Bár főleg a fák között, na, mindegy…

A megjegyzéseire csak morgással válaszolok. Mikor a kislányt visszaengedi a zokogó szüleihez, csak összefonom a karom.
- Nem kellett volna elmászkálnia… Nem lett volna baj. Meg sem érdemli, hogy hazamehessen… - duzzogok halkan. Azonban amikor hátrafordul és rám néz, még én is kicsit megenyhülök. Csak bólintok egyet.
- Hát, még én, kicsi lány… - morgom. A falusi jelenetre elkapom a fejem, mert belém mar a családom hiánya. Én soha nem fogok tudni ölelkezni a többiekkel, mert ők megöltek minket. Megint iszonyú mérges leszek, kis híján odamegyek a néphez, de mellém lép a nő. Megint elhúzódom tőle. Csak ne érjen hozzám. Végül ránézek.

- Legszívesebben elhúznék a francba, de… Soha nem jártam még az erdőn túl, így nem tudom, merre az arra. Ezért az egy dolog miatt vagyok hajlandó veled menni most. Csak hogy tudd… - mondom mérgesen, majd biccentek, hogy induljon. Követem, közben én is keresek valami olyan helyet, ahol le tudnánk táborozni. Lehetőleg valami nagy fát. Oda fel lehet mászni és kényelmesen elhelyezkedni. Ha sikerült, akkor valami kis tábort verünk, bár én nem rendezkedem be nagyon, mert tovább akarok majd menni. Végül jelentőségteljesen nézek a nőre.
- Figyelek...

Amikor letáboroznak, Lethana azért lepakol valamennyire, és gyújt egy kis tüzet is... nem szívesen vonz oda másokat, de a tűz legalább elijeszti a ragadozókat. Merelia persze nem pakol túl lelkesen... ő egyértelműen nem tervez hosszan maradni. A nő felsóhajt... igazság szerint fogalma sincs, a lány hogy fogadja majd az igazságot, de már az is előrelépés, hogy egyáltalán hajlandó meghallgatni, így beéri azzal, ami van.
- Mi igazából ismerjük egymást. Még azelőttről, hogy driád lettél - kezdi. -  A féltestvérem vagy. Vagy voltál, fogalmam sincs, még képes vagy-e annak tartani magad. 
Egy pillanatra megáll, aztán folytatja.
- Nagyon hosszú történet, amit csak akkor mesélek el, ha érdekel, de a lényeg, hogy ketten voltunk, már jó ideje. Leginkább zsoldosmunkákat vállaltunk, hogy fenntartsuk magunkat, de te... pont olyan voltál, mint most is. Szeretted a kalandot, és kíváncsi voltál az erdőre, én pedig nem tudtam, hogy mekkora veszélyt jelent, és bíztam benned annyira, hogy elengedjelek. Aztán eltűntél, én pedig már jó ideje kereslek, mindig visszatérve a környékre, és remélve, hogy bármilyen módon, de találkozhatunk, és megtudhatom, hogy jól vagy. A driádoktól egyszer kaptam egy üzenetet, egy nyílvesszőre tűzve, amiben azt írták, meghaltál, de én nem tudtam elhinni.
Felsóhajt egy pillanatra:
- Nem kívántam nekik azt, ami történt. És nem is örülök neki, mert akármit is tettek, a lemészárlásuk nem volt megoldás. És azt sem tudom, bármilyen szinten várhatom-e, hogy újra nyitsz felém, miután már őket láttad a családodnak. De nekem már csak te voltál a családom, úgyhogy talán azt megérted, hogy miért nem tudtam lemondani arról, hogy megtaláljalak.
Fejezi be végül, kicsit megpiszkálva a tüzet.