Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Apr 30, 2022 19:44:03 GMT 1
Post by Zima on Apr 30, 2022 19:44:03 GMT 1
Nojiko egyre csak az ajtót nézte. Ha mondtak is valamit asztaltársai, nem hallotta őket. Lassan megelégeli a várakozást és feláll. - Bocsássatok meg, de én ránézek… Egy tálba szed egy kis reggelit, majd egy bögre teával együtt az ajtóhoz megy. Kicsit ügyetlenkedik, hisz mégis csak tele mindkét keze. Végül a farkával oldja meg. Előbb, minthogy bármelyik férfi a segítségére sietne. Itoshi már ébren van. Tekintetük találkozik, de egyikük sem szólal meg. Nojiko kicsit elgondolkodott, hogyan is kezdeményezzen, de a megoldás hamar adta magát. A kis szekrényre pakolja le a reggelit, majd letérdel a fiú mellé és átöleli. Egy hosszú percig vannak így, mire a félsárkány halkan megszólal. - Örülök, hogy magadhoz tértél és hogy jobban vagy. Szólj kérlek, ha véletlenül egy sérülésedhez érnék. Nem tudom, melyikek fájhatnak még…
Fogalmam sem volt, hogy fogok reagálni, vagy, hogy a félsárkány mit fog mondani. Amikor letérdel, szinte biztos vagyok benne, hogy fel fog képelni, de nem ez történik. Amikor átölel még levegőt venni is elfelejtek. Mit művel ez? Teljesen megőrült? Minden izmom megmerevedik, fogalmam sincs hogyan kéne reagálnom. Hirtelen azt sem tudom, mikor volt egyáltalán az utolsó alkalom, hogy valaki ilyesmit tett. Az egész teljesen lesokkol, nem is tudom mennyi idő telik el így, és nem is érdekel. Akármilyen nehéz is beismerni, hiányzott ez az érzés. - Nem számít...- mondja halkan. - Nem fáj...
Érezte, hogy a fiú először megfeszül. Szerencsére alig pár perc alatt, még ha nem is viszonozta az ölelést, legalább ellazult kicsit. A lány innen tudhatta, hogy valóban segíteni tudott. A fiú a megjegyzésére csak egy sóhajt kap, mintha azt mondaná, „Dehogy nem számít, butus…” Elhúzódik és a kis polc felé nyúl. Magához veszi a teát és a yashának nyújtja. - Szerintem először a teával próbálkozzunk meg, aztán egy kis ennivalóval is. Hogy mihamarabb visszanyerd az erőd. Hogy érzed magad? Gawan Mo-sama szerint estére már lehetsz utazóképes állapotban, de szerintem nem probléma, ha tovább gyógyulsz. Nekik sem, nekem sem.
A világért nem ismerném be hangosan, de fáj, hogy elenged az ölelésből. Még akkor is, ha tudom, hogy nem szabadna így éreznem. Mit tettem én vele eddig azon kívül, hogy életveszélybe sodortam újra meg újra? Nem igazán tudom mit mondjak, úgyhogy csak a szememmel követem, ahogy az ételért megy. Bár még mindig csomóban van a gyomrom, a józan eszem így is azt mondja, hogy ennem kéne. Amikor felém nyújtja a teát felé nyúlok, de amikor észreveszem, hogy még mindig remeg a kezem inkább visszahúzom. Régen voltam ilyen pocsék állapotban. - Te megsérültél? - kérdezi óvatosan. Nem tudom mennyire fájna, ha a válasz egy igen lenne. És hiába akarom a másik félszellemet vagy Ai-t hibáztatni, de valójában én okoztam, ha megsérült...
Feltűnik a lánynak a remegő kéz. ~ Szegényem, mit is gondoltam... még bőven kell gyógyulnia... ~ Arra, amit mondott nem reagált - érthető, látszik, hogy nincs jól - helyette kérdezett. Nojiko megcsóválja a fejét. - Nem sérültem meg. Ne aggódj miattam! A körülményekhez képest jól vagyok. - mosolyog rá gyengéden. - Örülök. - mondja halkan. Kicsit hezitált, de aztán csak megszólal. - Láttam, hogy még remeg a kezed... Segítek, hogy tudj inni meg enni, rendben? A fiú arcát elönti a forróság. - Nem kell! - vágja rá rögtön. - Csak egy kicsit még várok inkább vele... - motyogja. Nojiko kissé rosszul érzi magát tőle, de Itoshi zavarára szélesebben elmosolyodik. - Aranyos, ahogy zavarba jössz... Bár felesleges, csak segíteni szeretnék és nem tartalak kevesebbnek ezért... De legyen... Viszont addig nem megyek ki, amíg nem eszel legalább egy-két falatot! Félreteszi a bögrét.
"Aranyos ahogy zavarba jössz" visszhangzik a fejemben. Ha nem lennék annyira... zavarban biztos dühös lennék ettől a kijelentéstől. De túlságosan örülök neki, hogy legalább Nojiko jól van. Frusztráltan kifújom a levegőt aztán sóhajtok egyet. Megpróbálok magamtól a csészéért nyúlni. Olyan mintha vagy ezer kilót nyomna a karom. A sebek nem fájnak igazán, a sárkány fájdalom csillapítója erősebb ennél. De... az egész testem fáradt. - Elfogadom, ha ide nyújtod...
Mintha egy pillanatra furcsán nézett volna a lány megjegyzésére... ~ Rosszat mondtam volna...? ~ Itoshi megpróbálja magához venni a bögrét, a félsárkány nem akadályozza. Végül feladja, a lány pedig készségesen segít neki. - Tessék! - nyújtja oda neki. Bár még mindig nagyon remeg a keze, valahogy sikerül megtartania a csészét, és nem magára öntenie a teljes tartalmát. Még így is nehezen megy, hogy a szájához emelje és belekortyoljon. Nem is megy elsőre. Ami nagyon kellemetlen neki. Vesz egy mély levegőt és megpróbálja összeszedni magát. Ha már úgyis kénytelen erre a hatásszünetre legalább kihasználja valamennyire. - Köszönöm... - mondja ki végül. Nagyon nehezen jött ki ez a szó. Régóta nem kellet ezt használnom bárkinek is, bármiről is legyen szó. Nojiko örül, hogy sikerrel járt. Amikor a fiú megköszöni, melegség tölti el szívét. - Szívesen. - mosolyog rá gyengéden. Amikor válaszol Itoshi egy kicsit félre is nyeli az éppen sikeresen felemelt teát. Hogy lehet ez az egy csésze ilyen nehéz? Hogy elrejtse a félrenyelést, megpróbál kicsit elfordulni a lánytól, ami elég ügyetlenre sikerül, lévén, hogy egy fél fordulatot derékból is alig tud megtenni. Hogy lehettem ilyen béna? Végül sikerül azért összeszednie magát valamennyire.
Nojikonak feltűnik az ügyetlenkedés. Segítene, de visszafogja magát. Nem igazán értette, miért fordult el. - Mi a baj? Min gondolkodsz ilyen nagyon? - Semmi! - vágja rá, közben a ruha ujjával megtörli a száját. A lányra sandít. Összeszorul a szívem a gondolatra, de akkor is meg kell kérdeznem… - Nojiko... Miért vagy még mindig itt? A lány sejtette, hogy ez nyomja a yasha lelkét. Készségesen válaszol. - Mert kedvellek és szeretnék segíteni neked. Aztán tovább utazni együtt. Már ha nem zavarlak persze...
Érzi, hogy valószínűleg nem fogja ennyivel megúszni. Tisztában van azzal, hogy más, normális személyek már elmentek volna. De ő döntött. A bácsikájától szerzett tudással együtt is ezt az utat választja. Utóbbi is kicsit belejátszik persze... szeretne vigyázni a fiúra... De azelőtt, hogy tudta volna sem fordult el Itoshitól. És továbbra sem fog. - Nem zavar! - Vágja rá. Aztán mintha rögtön meg is bánta volna, megpróbál eltűnni a teájában. - De nem akarlak veszélybe sodorni. Talán jobb lenne, ha inkább... nem tartanál velem... - mondja - A sárkány azt mondta van egy onmyoji Mutsu felé, aki vissza tudja zárni a shitabukit. Úgyhogy legközelebb arra mennék... De arra felé már emberek is gyakrabban lesznek, és nem tudom hogy meddig tudod elrejteni előlük a... szóval... Nem biztos, hogy kedvesen fogadnak majd. A lány meglepetésére a fiú elég hamar rávágja, hogy nem zavarja. Elmosolyodik. ~ Milyen kis aranyos... ~ Az is jól esik neki, hogy aggódik érte. - Örülök. És köszönöm. - utal az aggodalmára - Gawan Mo-sama nekem is említette az onmyojit, sőt azt is mondta, hogy elvisznek minket. Így hamar tudjuk majd rendezni a shitabukit. Remélhetőleg... Nojiko arckifejezése szomorkássá válik. - Nem tudom ennél jobban elrejteni, hogy mi vagyok. A farkamat elég jól be tudom húzni a ruhám alá, a szarvaim meg a füleim sem olyan feltűnőek, ha ügyesen csinálom a hajam... A szemem viszont ilyen. Nem tudom megváltoztatni, elfedni. Ha észrevesznek, akkor észrevesznek. Ha megijednek, megijednek. Az ő reakciójukkal, viselkedésükkel nem tudok mit kezdeni, csak a sajátommal. Szeretném remélni, hogy ha bármi is felmerül, meg fogom, meg fogjuk tudni békésen oldani... Ha mégsem, meg tudom védeni magam. Tudtam, mikor elindultam, hogy valószínűleg sehol máshol nem lesz olyan életem, mint otthon, de ez nem tántorított el. Szeretném megismerni a világot, az embereket, a többi fajú egyéneket... Ezt pedig otthonról, a kényelmemből, tekercsekből nem tudom megtenni. Tudom, hogy veszélyes, de nem vagyok olyan törékeny, mint amilyennek látszom. Ennek ellenére nem szeretnék egyedül utazni. Bácsikámékkal nem szeretnék tartani, úgyhogy csak Te maradtál. Te vigyázol rám, én meg megteszek mindent, hogy ne csinálj butaságot és szintén vigyázok rád. Mit szólsz? A végén már kevésbé szomorú az a mosoly.
A gondolataitól eszembe jutnak a régi emlékeim, hogyan reagáltak az emberek a szememre. Én még szerencsés is vagyok, a vörös szemek ide vagy oda, de többé kevésbé embernek nézek ki. Így is... Volt, aki megdobált ezért, vagy megfenyegetett, hogy megöl, egy alkalommal majdnem kivájták a szemem. Még mindig emlékszem milyen dühös volt akkor Ai. Túléltem, megtanultam kezelni, és már nem érdekel, ha valaki megijed tőle, jó, akkor féljen annyira amennyire lehet. De Nojiko más, nem akarom, hogy az emberek elítéljék vagy féljenek tőle...Ha olyan közel van hozzám, kinyújtom a kezemet a szarvai felé. - Bár ne kéne elrejtened...- Mondja halkan. Aztán magához tér, visszahúzza a kezét és komolyabban folytatja. - A nagyobb városokban biztos nem lesz könnyű, de majd amennyire lehet elkerüljük őket. Itoshi érintésére kissé meglepődött. De jól esett neki. Meg az is, amit mondott. - Valóban jó lenne... - mereng el ő is egy pillanatra - Igen, az lenne a legbölcsebb, ha elkerülnénk... Az utolsó gondolat kissé újra elszomorította. Tisztában volt ezzel a ténnyel, hogy nem mehet csak úgy be egy nagyobb településre, hogy jobb lesz, ha meghúzza magát... A saját érdekében... De mégis kissé átjárja a bánkódás... Picit megrázza a fejét és újra a fiúra figyel. - Hagylak lassan pihenni, hogy minél előbb helyre jöjj, de... Ugyebár, amit mondtam... Az ennivalóért nyúl és odaadja a yashának. - Tényleg csak néhány falatot... Nem fogom erőltetni... Itoshi előbb megissza a teát, csak utána veszi el az ételt és teszi le maga mellé. Ebben az állapotban nem érdekel mennyire bunkó fekve enni, meg egyébként sem. Akkor se, ha Nojiko megjegyzést tesz rá. Nojiko nem mondd semmit. Örül, hogy a fiú hajlandó enni. Kicsit mondjuk aggódva figyeli, nehogy félrenyeljen, de ennyi. Miután végez, kedvesen rámosolyog. - Aludj jól! Nem kérem meg a lányt, hogy maradjon, már az is elég volt, amit eddig tett. Bár legszívesebben nem feküdnék vissza, hanem én is kimennék utána azonnal, de a sárkány varázslata még rajtam van, és nem árt ezt kihasználni, ki tudja mikor fogok legközelebb a shitabuki és a saját rémálmaim nélkül aludni. A yasha szerencsére abban is hallgat rá, hogy pihennie kell, így nem kell nyaggatnia vele. Mivel Itoshi nem kérte, hogy maradjon, így feláll és elhagyja a szobát. Arcán boldog mosollyal csukja be maga mögött az ajtót. Örült, hogy kicsit közelebb kerültek egymáshoz. Odakint visszaült az eredeti helyére és töltött magának egy kis teát.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: May 6, 2022 18:22:07 GMT 1
Post by Zima on May 6, 2022 18:22:07 GMT 1
Miután visszaért és éppen, hogy megitta a teáját, Gawan Mo elment. A lányt eléggé meglepte. ~ Milyen dolga lehet? ~ Furdalta az oldalát, de nem merte megkérdezni. ~ Nincs jogom beleütni az orrom egy őssárkány dolgaiba...~ Kicsit kint ücsörgött, élvezte a jó időt és azon gondolkodott, mit csináljon. Hiszen rengeteg ideje van estig... Eszébe jutott a ruhája, hogy ki kellene mosnia, hátha menthető, de... Sose kérdezte meg Tokagét, hogyan kell az ilyen makacs foltokat eltűntetni. ~ Mondjuk jó pár helyen el is van szakadva... El kellene engednem... ~ Végül a másik épületrészhez ment, ahol Kojiék aludtak és bekopogott. Kissé félénken nyitott be. - Bocsáss meg, nem akarlak zavarni... bejöhetek? Tudok valamiben segíteni? Amint igenlő választ kap, bemegy. - Igazából nincs értelme javítgatni a házat úgysem maradunk, de nem tudok csak ülni és nem csinálni semmit. - magyarázza Koji, amikor a lány belép. Nojiko nem reagál rá, mert szinte rögtön megcsapja egy furcsa, rossz érzés. Kissé riadtan néz körbe, mi okozhatja. Hamar megtalálja a forrást. Egy hatalmas fegyver, rongyokba csomagolva. Kicsit közelebb lép, de tisztes távolságban megáll. Önkéntelenül is átöleli magát. Fél, de egyben kíváncsi is. - Mi...mi ez? Miért van ilyen rossz érzésem ettől a... pallostól? Ennyire nem ismerem a fegyvereket... Nem annyira rossz, mint a shitabukitól, vagy hát... nem is ez a jó szó rá... inkább másképp rossz... Kicsit hátrébb lép és érdeklődve néz a fiúra. Koji erre megragadja a kardot és mintha csak kényszer lenne arrébb rakja valamivel. - Taiyo... Néha előfordul, hogy a sárkányoknak rossz érzése van a közelükben. A pengét úgy készítették, hogy elnyelje a jiyonji erejét. Nem csoda, hogy rosszul érzed magad a közelében. Ha az öreg is itt van kevésbé érezhető az aurája. De ez nem egy gonosz fegyver, mint egy shitabuki, és nincs saját akarata sem. - Ér...tem... Nem mozdult, továbbra is a fegyvert méregette és a fiú szavain gondolkodott. ~ Elnyeli a jiyonji erejét... Nem csoda, hogy rosszul érzem magam... Nem gonosz... ~ Minél tovább nézte, annál inkább vált egyre döbbentebbé az arckifejezése. ~ Nem lehet... dehát... minden összevág... ~ - Koji-san ez... ez egyike a sárkányölő kardoknak? Anyám említette, hogy noha a vadászok már több száz éve kihaltak, néhány darab, talán három vagy négy kard fennmaradt... ~ Miért van ez nála? Ki ő? Gawan Mo-samaval utazik, tehát nem kell tartanom tőle... Nem hagyott volna itt vele... Nem, biztosan nem fog ártani nekünk... Semmi sem utal arra, hogy tartanunk kelljen tőle... De mégis... ~ - Nincs miért tartanod tőle. Ez csak egy kard semmi több. Aranjia jól mondta van még egy két kard, ami létezik, de már nincs olyan, aki forgatni tudná őket. - mondja és a végére bátoritóan elmosolyodik. A lány bólintott és viszonozta a kedves mosolyt. Ez az apró gesztus megnyugtatta. Azonban volt valami, amit még így is furcsállt. ~ Nincs olyan, aki forgatni tudná... de akkor ő? Csak azért van nála, hogy vigyázzon rá? Vagy... Dehát... De nem lehet vadász, hisz... Alig néhány évvel lehet idősebb nálam... Hacsak... de nem... Vagy…? És honnan tudja ilyen biztosan, hogy nincs már senki, aki tudja forgatni? ~ Nem mert direktben rákérdezni. Abban sem volt biztos, hogy merjen-e úgy amúgy érdeklődni... De ezt végül mégis megtette. ~ Remélem nem veszi rossz néven... ~ - Koji-san... Hogyhogy Gawan Mo-samaval utazol? - Gawan Mo egy régi barátom. Együtt utazunk mert igy döntöttünk. Mert így érdekesebb, mint egyedül. Főleg számára, aki olyan öreg, mint a világ maga. Valami olyasmi lehet, mint amiért úgy döntöttél követed a yashát. Bár nem tudom megérteni miért pont őt... Nojiko bólint. Zavarta, hogy a fiúra folyton csak yashaként hivatkozik. - Már elmondtam... Azonkívül én sem szeretnék egyedül utazni és nem találkoztam mással, akivel tartanék... Mondjuk most már nem is keresek senkit... Ezeken kívül... a tegnap megtudottak alapján... Szerintem jobb, ha valaki figyel rá... Akire talán minimálisan hallgat... - Velünk is jöhetnél...- motyogja a fiú halkan. - Rendben. A te döntésed. Remélem nem fogod megbánni. Tényleg. - Teszi hozzá határozottan. Aztán inkább gyorsan témát vált.- Mi a terved a régi ruháiddal? ~ Jól hallottam? ~ Nojiko kissé zavarba jött. Meglepte a fiú halk megjegyzése. Jól esett neki, de nem tudta hirtelen hova tenni. - Köszönöm! Meg azt is, hogy nem próbálsz meg lebeszélni. Jól esik, hogy szívesen látnál, de nem szeretnék veletek tartani. Ti sok mindenbe belekeveredtek, amennyire tudom... nem szeretnék kolonc lenni... Illetve... Szeretném megtalálni a saját utamat és úgy gondolom, így jobban meg tudom ismerni a világot. Tisztában vagyok továbbra is a veszéllyel és a felelősségemmel is. Majd látom, hogy boldogulok, bizakodó vagyok. Amikor a lány azt mondja nem tartana velük Koji azért kicsit csalódottnak tűnik, de örül neki, hogy a félsárkány bizakodóan áll a dologhoz. Nojiko válaszol a másik kérdésre. - A ruhára térve... Nem is tudom... Pont ezen gondolkodtam, amíg odakint ücsörögtem. Elég rossz állapotban van, de szeretem és megmenteném, ha tudnám... Viszont... Még egy ruha nem fog beleférni a szütyőmbe... Pedig jó lenne, ha volna váltás öltözetem... - Szívesen segítek neked megmenteni, annak több értelme lenne, mint a házat javítgatni. A ruhának legalább valaki a hasznát látja. És ha nagyon nem fér el, megtoldhatjuk a táskádat is. - mondja a fiú mosolyogva. A lánynak felcsillannak a szemei. - Nagyon köszönöm! - kis szünetet tart, majd folytatja - Egyébként szép ez a ruha, amit kaptam. Te választottad? Mert nagyon jó az ízlésed. De mondd csak... Az még hagyján, hogy Itoshira volt ruhátok, de... Miért is volt nálatok egy csinos női ruha, pont a méretemben? - dönti oldalra a fejét. Koji ekkor nagyon elpirul. - Igazából... Gawan Mo volt. És erről inkább nem akarok beszélni... - teszi hozzá. A fiú zavarára majd válaszára ő is eléggé zavarba jön. - De miért nem? - csúszik ki a száján - Öhm... Inkább ne válaszolj... Hiszek neked, hogy jobb, ha nem tudom... Öhm... Miután eltelik egy kissé kínos másodperc, a lány töri meg a csendet. - Nos... Ha végeztél azzal, amit csinálsz, akkor... Mehetünk is... - indul az ajtó felé.
A ruha javítás során már nem igazán beszélgettek. Csak, ami a munkához kellett. Koji készségesen segített, magyarázott. Hogyha otthon esetleg ruhát javítottak, azt mindig Tokage végezte, de mivel Nojiko is egyszer-egyszer próbálkozott a szárnyai alatt, így nem volt teljesen kezdő. Kellemesen telt az idő. A lány lelkes volt, örült, hogy megszépülnek a dolgai. Koji pedig elég jó társaságnak bizonyult ilyen csendesen is. A félsárkányt Gawan Mo idegesítő oldalbordájával találom az udvaron, ahogy éppen a lány kimonóját javítgatják. - Mit műveltek? Aprót ugrott, mikor egy ismerős hang szólalt meg a közelükben. - Itoshi... Hát te? Miért keltél fel, még pihenned kellene... - jön elő belőle a nővér - Egyébként meg... Azt, aminek tűnik... Koji-san felajánlotta, hogy segít megjavítani a ruhám és a táskám. Nézd, milyen szépen alakul! - mutatja lelkesen. - Alig látszik a stoppolás! - Csodás. Látom Koji igazán rutinos női ruha stoppolásban. - mondja, nem kevés burkolt célzással. - Eszméletlenül szinte már elviselhető voltál. - vág vissza a fiú. - Te is. - Te kis...- látható Kojin, hogy nagy erőfeszítésbe kerül, hogy ne menjen Itoshinak. A yasha elég biztos abban, hogy nem fogja a fiú megtámadni. Addig legalább is biztonságban van, amíg nem gyógyulnak be a sebei, úgyhogy tovább üti kicsit a vasat. - És hol van a vénség? - Egy kis tiszteletet. Legalább azért, mert segített rajtad. - Rendben. Hol van a tisztelt vénség? - Koji majd felrobban, nagyon szórakoztató a félszellem számára látni, ahogy a fejét fogja idegességében.
És Itoshi egy pillanat alatt tette tönkre a lány jó kedvét. Kikerekedett szemekkel, értetlenül hallgatta a párbeszédet. - Elég! - szólal fel határozottan. - Ne szólogassatok be egymásnak! - először a yasha vállára teszi a kezét és a szemébe néz - Itoshi! Kérlek, viselkedj normálisan! Legyél tisztelettudóbb Gawan Mo-samaval kapcsolatban! Tényleg, legalább azért, mert megmentett! - ezután a fiúhoz fordul és szintén a vállára teszi a kezét - Koji-san! Kérlek ne vedd fel a sértegetéseit. Megértem, hogy bosszant, de ha visszavágsz, csak adod alá a lovat. Normálisabban is ki tudsz állni a mestered mellett! - Sama? Ezek szerint neked valami csoda folytán nem bókolt? – kérdezi Itoshi meglepetten. Bár a bókolás talán egy kicsit erős arra, amit a vén perverz művel minden egyes alkalommal. Aztán végülis, veszek egy mély levegőt. Még szívesen húznám Koji agyát egy kicsit, de legyen Nojiko boldog. Megpróbálom moderálni magam... amíg ő is. - Igen. Őssárkány, rangban bőven felettem áll, így természetesen sama-nak szólítom. A kérdésedre válaszolva, de, bókolt, csak nyomatékosan megkértem, hogy viselkedjen. Nem mintha bármivel is tudnék rá hatni, de... azóta egy fokkal normálisabban viselkedik... Kis csend, majd folytatja. - Egyébként... Ti ezek szerint már találkoztatok korábban, igaz...? A kérdésre Koji válaszol éppen, megelőzve Itoshit. - Igen. Futólag. - és ennyiben is hagyják. Visszafordul a yashához. - És semmi közöd hozzá hol van Gawan Mo. Nemsokára úgyis vissza kell érnie. - Annyira ne aggódj érte. Egy őssárkányról beszélünk, a legrosszabb, ami történhetett, hogy találkozott egy lánnyal, aki valamiért beugrott az "udvarlásának". - Ha szemmel lehetne ölni most egy hatalmas lyuk lenne a yasha mellkasán, De szerencsére nem lehet. Vagy legalább is Koji nem képes rá. Nojikot érdekli, milyen is lehetett az a korábbi találkozásuk, de nem firtatja, csak bólint... ~ Nem lettek pajtások, ez egyértelmű... ~ - Fiúk! - szól rájuk újból. - Inkább beszéljünk valami másról... Mondd, Koji-san... Mit érdemes tudnunk az onmyojiról, akihez megyünk? Itoshi és Koji tökéletes összhangban, egyszerre szólalnak meg. - Egy arrogáns görény! - aztán egymásra néznek. - Ebben kivételesen egyetértünk. - Jelenti ki Koji. - Reiji egy önelégült barom. De sajnos nem nagyon van más, aki biztonságosan és használhatóan el tud zárni egy ilyen erős átkozott kardot. Koji csak bólint rá. - Fiatal de nagy ereje van. És ezt nem is igazán titkolja... - Örülök, hogy képesek vagytok némi összhangra... - mosolyog rájuk a lány kicsit esetlenül. Nem tudja, hogy kéne ezt jól kifejeznie. A továbbiakra bólint. Kicsit aggasztják a hallottak. ~ Még egy nehéz eset... Milyen kicsi a világ... ezek szerint Itoshinak már volt vele dolga...? ~ - Szóval akkor... Odamegyünk hozzá, megkérjük, hogy csinálja meg, megteszi, kifizetjük, amit cserébe vár és kész is? Hogy találjuk meg Reiji-sant? Van egy állandó helye, ahol érdemes keresni, vagy ha szerencsénk van, valaki látta és meg tudja mondani, éppen merre van? Vagy ti tudjátok? - Az onmyojik ritkán maradnak egy helyen. Reiji különösen nem erről híres. - kezdi magyarázni Koji. - Várj te nem is hallottál róla? – kérdezi Itoshi - Milyen barlangban laktál eddig? - Hegyen! - javítja ki Koji. - És nem meglepő, hogy nem hallott róla Minek osztott volna meg vele ilyeneket Aranjia? - Vagy bármi más hasznos dolgot? - vág vissza a yasha. - Ne feszítsd a húrt! - Különben? Megversz, mielőtt meggyógyulhatnék? Az onmyojis dolgot igazából sejtette, de nem tudta, jelen esetben, hogy működik, ezért kérdezett rá. Itoshi nyers viselkedése azonban eléggé szíven ütötte. Kissé szomorúan fordította el az arcát. ~ Ez nem igaz... Ha nem tudnék hasznos dolgokat, nem lennék életképes, anyám nem engedett volna el... Aranjia-sama az ilyesmit valóban nem tartotta fontosnak... Én sem kérdeztem valószínűleg... Meg hirtelen is jöttem el... Nem faggattam ki a legfontosabb személyekről... Nem hittem volna, hogy hirtelen szükségem lenne egy onmyojira... Tudok hasznos dolgokat... ~ Nem akarta, hogy Koji bántsa, de... ha véletlenül adott volna neki egy tockost, lehet félrenézett volna... Igyekszik magát összeszedni. Semmi szüksége sincs arra, hogy sajnálják, vagy, hogy összevesszenek. Ennél is jobban.
Kojinak nagy küzdelem árán, de sikerül visszanyernie a nyugalmát. - Reiji elég hírhedt, igazából. Elég elterjedtek az ismeretei a varázslatokban, nagyon erős onmyoji. De biztos vagyok benne, hogy segíteni fog. Nem tudjuk pontosan hol van most, de azt tudjuk, hogy Kyoto felé tart. Ha elviszünk titeket még megelőzhetjük, és akkor ott bevárhatjátok. Nemsokára biztosan ők is odaérnek. És addig is legalább megismerkedhetsz a városokkal is. Koji mosolyára Itoshi összevonja a szemöldökét. Ugye nem kezdte el fűzni, amíg ki voltam ütve? - Igen, de szerencsére nélkületek. - szól bele Itoshi, még mielőtt tetőfokára csapna a hangulat. - Egyébként sem biztos, hogy olyan jó lesz ez neki. Tapasztalatom szerint a félvéreket nem igazán szeretik a városokban. - Biztos nem a modorod miatt van? Mikor újra Reijiről esik szó, már újra teljesen a fiúra figyel. A városok említésére felcsillan kissé a szeme. Eszébe villan, amit Itoshival beszéltek, hogy jobb lenne kerülni és, hogy tudja, hogy valóban az lenne a bölcsebb, de... Jól esett neki Koji bátorítása? Talán annak lehet nevezni. Amikor már sokadjára kapnak össze, Nojiko csak kelletlenül sóhajt. Nem igazán látja értelmét fegyelmezni őket. - Fiúk... - jegyzi azért meg a fejét csóválva. - Itoshi, Kojinak igaza van... Ha normálisan szólsz bárkihez is, nagyobb eséllyel fog normálisan válaszolni. Ez a viselkedésre is vonatkozik... - Igen. - Helyesel Itoshi. - Ha úgy nézel ki, mint ő! - Mutat Kojira. Itoshi megjegyzésére csak aprót sóhajt. - A vörös szemed valóban lehet kicsit ijesztő, de továbbra is tartom, hogy inkább a viselkedésed a ludas. Te is jól nézel ki. Az öltözködéseddel sincs baj, - méri végig, még akkor is, ha ezeket a ruhákat éppenséggel Gawan Moéktól kapta - de ha gondolod, abban talán tudok segíteni. Állítólag értek a ruhákhoz... A yasha félúton a nevetés és a tüsszentés közötti hangot hallat. - Kösz de szerintem mindegy, mit szaggatok darabokra. Egyébként sem érdekel mit gondolnak mások. - Igen, ez látszik. - Jegyzi meg elgondolkodva Koji. Nojikonak nem jött be a terve, hogy zavarba hozza Itoshit amolyan apró "bosszúként", amiért itt marják egymást. Persze számára is egyre nyilvánvalóbbá kezdett válni, hogy ez olyan fiús dolog lehet és elég ártatlanul piszkálják egymást, de akkor is... Egyébként Itoshit hallgatva lenyűgözte, hogy ennyire nem érdekli mások véleménye róla. Kojihoz fordul. - Köszönöm a válaszod! - Igyekszik megejteni egy kedves mosolyt felé. Ez szólt a tájékoztatásért, illetve annak is, hogy ő legalább igyekezett moderálni magát. - Nincs mit. Valakivel néha normálisan is kell biztosan kommunikálnod. - Gondolom az ilyesmi a vén... a tisztelt vénség után neked sem esik rosszul. - Visszatérünk rá, ha jobban leszel. A lány ezután újra megszólal. - Csak még annyi... Nem tudom, van-e bármi jelentősége, lehet semmi meg amúgy sincs hozzá közünk, de hogy értetted, hogy ők? Nyilvánvalóan, ha épp egy feladat közepén van, akkor is felkeressük, hisz nem tűr halasztást a shitabuki intézése, de... Talán érdemes lehet tudnunk valamennyit... Persze, ha nem tartozik ránk, nem kell válaszolnod, csak... lehet butaságot kérdezek megint... - teszi hozzá a végét motyogva. Koji megköszörüli a torkát és válaszol a lány kérdésére. - Reiji egy nemes lánynak segít, hogy levegye róla az átkát, vagy legalább megvédje, ameddig lehet. A Fuji felé tartanak, de még előtte elkaphatjátok őket. Nem hinném, hogy akkora megálló lenne számára elzárni a shitabukit, és különben sem olyan ember, aki miatt aggódnod kéne, hogy gondot okozol neki. - Hálás vagyok, amiért beavattál minket. Így kevésbé izgulok. - mosolyog a fiúra. - Viszont... Fuji... - mereng el egy kicsit - Tegnap nekem is azt javasoltátok, hogy menjünk oda... Miért? Nekik gondolom amiatt az átok miatt lehet érdekes, de nekünk? Biztos jó ötlet ennyi idegent Akaramma-sama nyakába sózni? Az alapján, amit hallottam róla, nos... szereti a maga békéjét. És finoman fogalmaztam... - Biztos nem fog neki örülni. - Válaszolja Koji, az Akarammával kapcsolatos kérdésre. - De pár ezer évente csak képes elviselni néhány látogatót a hegyén. Ne aggódj miatta. Nem szereti ugyan a látogatókat és kifejezetten bosszantják az emberek, de nincs olyan sárkány, aki hátat fordítana neked. És egy ilyen öreg sárkány rengeteg dolgot ismer, ami segíthet neked. Tudom, hogy Aranjia sok dolgot megtanított neked, de Akaramma nagy mester, még más sárkányok is gyakran felkeresik. - Mondja kedvesen. - Ki az az Akaramma? – Kérdezi Itoshi.
Nojiko figyelmesen hallgatja Kojit. Annál a résznél, hogy "nincs olyan sárkány, aki hátat fordítana neked" azért elhúzza a száját. Valószínűleg kedveskedésnek szánta, meg valóban így is kellene lennie akármilyen félsárkány esetében, de... még ha valószínűleg így jobb élete is lett, attól még az apja ott hagyta... Nem akart ezzel foglalkozni, hisz úgysincs jelentősége. Koji ugyan észreveszi a pillanatnyi szomorúságot a lány tekintetében, de végül úgy dönt, hogy nem mond inkább semmit, csak megpróbál bátorítóan rámosolyogni. Nojikonak feltűnt a fiú apró mosolya. Nem érezte szükségét, de azért jól esett neki. Egy apró mosollyal viszonozta.
A végén csak bólintott. Jól hangzott és kicsit lelkesebb is lett arra a gondolatra, hogy tanulhat. Egy nagymestertől! Aki lehet, hogy morog, de azt kötve hiszi, hogy az anyjánál nehezebb eset lenne. Őt pedig megszokta és elég jól is tudja kezelni. Mindez nagyon jól hangzott, de azért motoszkált egy gondolat a fejében. ~ Reiji-san és a nemes lány is odatartanak. Koji erre a részre nem válaszolt, így valószínűleg jól gondolom, hogy az átok miatt... Lehet köze Aihoz, vagy független tőle? Illetve... Itoshi bosszút akar állni Ai-n, én pedig a pátyolgatása miatt valószínűleg jelen leszek... Ai elég hatalmas így valóban nem árt, ha... felkészülünk... minden tudás jól jöhet... Igazából hálás is vagyok a lehetőségért, de... Nekem még mindig furcsa kicsit, hogy egy híres-hírhedt onmyoji, egy elátkozott nemes lány, az ellenséges félszellem féltestvére és egy félsárkány szinte egyszerre tartson a Fujira... Úgy, hogy Gawan Mo egyik első kérdése is hozzám Ai-val kapcsolatos volt... tehát foglalkoznak vele... Ami jó... Ezek szerint Gawan Mo megteszi, amit az esküje mellett megtehet... Aztán lehet, hogy csak túl gondolom és a két eset független egymástól, csak így jött ki... Hány szellem lehet még, aki "csak úgy" elátkoz valakit...? De ha utóbbi is az igaz... A mi esetünkben attól még az történhet, amit gondolok... Majd kiderül, egyelőre felesleges ezen gondolkodnom. Remélhetőleg időben tájékoztatnak a terveikről... ~
Volt egy kis csend, amíg ezt végig gondolta. Végül csak feleszmélt arra, hogy Itoshi kérdezett. Mondjuk nem értette, de azért felelt rá. - Igazából Koji elmondta... Akaramma-sama egy bölcs idős sárkány, akitől sokat lehet tanulni. Ő a Fuji védelmezője. Amennyire tudom, meg ahogy Koji is megerősítette nem könnyű eset, nem kedveli az embereket, meg úgy senkit se igazán, de remélhetőleg bennünket fogadni fog. - Remek. – Kezdi Itoshi morogva. - Minek is akarunk meglátogatni egy morgós öreg sárkányt, aki utál mindenkit és ezért egy olyan helyen lakik, ami alapból gyakorlatilag megközelíthetetlen? - Kérdezi. Ezúttal a kérdést inkább a hősszerelmesnek címezve. Még meg kell érdeklődnöm tőle, hogy mit is képzel magáról és megérdeklődni, hogy pontosan mekkora is a kettőjük közötti korkülönbség. - Nem vagy kíváncsi rá, mit tudna nektek tanítani egy ilyen sárkány? - Kérdezi a srác. És nehéz nem észrevenni, hogy terel. - Annyira nem, hogy megfagyjak miatta. - Erre csak egy lemondó sóhajt kap. - Akaramma esetleg tudhat valamit Ai erejének forrásáról is. Talán tényleg tud adni neked valamit, amivel legyőzheted. - Nem mintha nem ötlene fel a fejemben, hogy ez a mézesmadzag... de ez a gondolat már kezd elég csábító lenni. Bár úgy hallottam kifejezetten nehéz megküzdeni a heggyel. Felsóhajtok. - Jó, legyen... Mikor ér vissza a tisztelt vénség, hogy indulhassunk?
Valahogy sejtette, hogy Itoshinak ez lesz a reakciója. Koji helyette is próbált rá hatni. Az első érv lett volna a lány első válasza is. A második viszont... Egyértelművé tette, hogy a Fujin akarják őket tudni. Hisz mi mással lehetne Itoshit motiválni, mint a bosszújával? ~ De ha Akaramma-sama ennyit tudhat, lehet módszere Ai ellen, akkor... miért is nem Gawan Moék mennek el hozzá? Vagy ha ez az esküvel ütközik, akkor csak Koji? Miért jóval kevesebb tapasztalattal rendelkező fiatalokat küldenek oda? Függetlenül attól, hogy lesz lehetőségünk tanulni? ~ Nagyon vacillált, hogy rákérdez. Nem akarta, hogy ez kiüljön az arcára, így azt finoman, rezzenéstelenül tartotta. Itoshi közben beleegyezett az útba. - Örülök, hogy te is rászánod magad a tanulásra, Itoshi. - néz rá kedvesen, majd visszafordul Koji felé - Valóban jó ideje elment, lassan gondolom vissza kéne érnie... Valószínűleg akkor rögtön indulunk... Kezd későre járni... Ha nem haragszotok, kihozom a kardom. Azt bent hagytam, nehogy itt felejtsem... illetve kicsit rendet rakok. Mert mégse hagyjunk itt rumlit. Nem kell segítség, mielőtt felajánlanátok, hamar végzek, nem hiszem, hogy túl sok minden lenne... Illetve... fárasztóak vagytok... - mosolyog gyengéden, immár állva a két fiúra. - Ne öljétek meg egymást addig. Koji, benned bízok, Itoshi, téged meg szépen kérlek - ejt meg a yasha felé egy kis nyomatékosítást. A két fiú észre vehet némi játékosságot is a lány mosolyában és tekintetében. De éppen, hogy csak futólag. Kezd látszani rajta, hogy értegeti a fiúk kapcsolatát. Elindul a volt lakrészükbe. Miközben molyol az előttük álló úton mereng... ~ Miféle nagy szabású esemény lehet a háttérben? ~
- Nagyon ne fáraszd magad. - Szól a yasha a lány után. Kojitól kap is egy hideg pillantást. - De Itoshinak igaza van. Pakolj össze nyugodtan, de ne fáradj a ház miatt. Nem lakja senki, mi se készülünk itt maradni, nincs sok haszna rendbe tenni. - A mosolya láttán nem sok hiányzik, hogy bordán vágjam, de valahogy vissza fogom magam, amíg Noji bemegy a házba. Ahogy becsukódik az ajtó megszólalok, bár csak fél szemmel nézek a fiúra. - Feltétlen muszáj ilyen feltűnően csorgatnod a nyálad? - Egy meglepett és dühös szempár a válasz. - Nem tudom miről beszélsz. - Nem? Pedig, ha kicsit feltűnőbben pirulgatnál, versenyezhetnél egy cseresznyével is. - Nagy szerencsém, hogy meg vagyok sérülve, bár a tekintetét látva inkább így is hátrébb lépek egy lépést. - Egyébként is hány év van köztetek? – Itoshi elgondolkodik. Tudja, hogy jóval idősebb a srác, mint amennyinek látszik, de tényleg, pontosan mennyivel? És hogyan? - Semmi közöd hozzá! Egyébként is képzelődsz. - Persze. Most sem pirultál el. - Nincs ebben semmi. Nojiko szép lány, mivel nem vagy vak, valószínűleg neked is feltűnt. De én nem vagyok Gawan Mo és csak igyekszem segíteni. Ráadásul, ha már veled akar tartani nem árthat neki egy kis kedvesség... - Aha. És életképtelen. - Nem, nem az! - A kirohanása egy kicsit váratlanabbul ért, mint kellet volna. Woa, csak szép mi? - Jó, nem érdekel. - Mondja egy vállvonással. Mire elérjük az első várost úgyis elfelejti. Remélem.
A fiúk megjegyzésére csak bólint. Nem is tervezett nagytakarítást tartani, hisz nem unatkozik, csak mégis… Ha mások jönnek, akkor ne rendetlenség fogadja őket. Meg tényleg úgy érezte, szüksége van egy kis időre nélkülük. Tudta, hogy lassan el fognak válni Kojiéktól és ki tudja, mikor találkoznak újra, de… szüksége van erre a pár percre. ~ Vajon minden rendben van Kojival? Olyan piroskás volt az arca… Nem annyira, mint mikor a ruháknál zavarba hoztam, de… mégis hasonló… Mondanám, hogy a sápadt bőre érzékenyebb lehet a napra, de annyira nem süt, meg… Inkább hozzám lehet köze… Minden esetre aranyos… meg a mosolya is bájos. Itoshinak is jól állna, ha többet mosolyogna… Meg nem lenne olyan hebrencs… ~ Ahhoz képest, hogy a nagy egészen szeretett volna gondolkodni, hogy Gawan Monak miben lehet a keze és milyen szerepet szán nekik, gondolatai minduntalan a fiúkhoz fordultak vissza. ~ Vajon miről beszélgethetnek? Bölcs gondolat volt magukra hagyni őket? Mondjuk biztosan hallanám, ha egymásnak estek volna, nem hiszem, hogy némán tudnák véghez vinni. Így nincs okom az aggodalomra. ~ A fekhelyüket pakolta rendbe közben. ~ Lehet, hogy néma csendben ülnek? Mondjuk azt kétlem… ~ Tényleg nagyon érdekelte, de elhessegette ezeket a gondolatokat. Mikor kicsit elfogytak az elmélkedni valói, dudorászni kezdett. Lassan végzett a pakolással. Felcsatolta a kardját és megragadta Itoshi bögréjét és tálját. Boldog mosoly jelent meg az arcán, hisz valóban fogyott belőle, nem kell nógatnia. Az ajtóhoz ment. Kicsit nyitva hagyta, hogy szellőztessen, majd nem nézve a fiúkra dudorászva, elmerülve a maga kis világában. átbattyogott a konyhába. Néhány perc alatt el is mosogatott, majd visszatért a fiúkhoz. Ekkor már nem dúdolt. Folytatta a pakolást. Remélhetőleg a ruhája már megszáradt. - Örülök, hogy nyugton maradtatok. – mosolyog rájuk bájosan – De ugye azért annyira nem vettetek komolyan, hogy egy szó nélkül ücsörögtetek eddig…? Nojiko kérdésére Itoshi arcán önelégült mosoly ömlik szét. - Persze, hogy nem rengeteg témánk volt. - Mondja, de mielőtt folytathatná Koji a szavába vág. - Mindent sikerült összepakolnod? Itoshi, neked sem ártana… - Sóhajtok egyet, valahogy nincs kedvem egyelőre a shitabuki közelébe menni, de igaza van. A szél kezd felerősödni az öreg már nem járhat messze. - Megyek összeszedem a cuccom. - Sóhajtom. - Aztán csak óvatosan. - Ugratja még Kojit mielőtt lelép összepakolni. - Persze, mindenem megvan... - válaszol a kérdésre.
Miután Itoshi bement, Kojihoz fordult. - Itoshi olyan furcsán viselkedett... Mi történt, amíg nem voltam itt? Hogy értette, hogy csak óvatosan? Koji kicsit elpirul. - Valamiért úgy gondolja majd letámadlak, ha kettesben maradunk. A lányban volt egy kósza gondolat, hogy a fiú lehet, hogy terelni fog, de nem így történt. Ő is elpirult és egy apró mosollyal ült egy hosszabb pillanatig. Nem tudta, mit mondjon, kellett ez a kis idő, hogy összeszedje magát. Csak ezután nézett a fiú szemeibe. - Igazából... Ha annyira le akartál volna támadni sokkal jobb alkalom lett volna rá a koradélután, amikor Itoshi még nem volt ennyire jól... Egyébként... Az alapján, amennyire eddig megismertelek nem gondolnám, hogy olyat tennél, amivel átlépnéd a határaimat. Ha pedig mégis, akkor téged is megrendszabályoználak, mint Gawan Mo-samat... - itt megejt egy játékosabb mosolyt és pillantást a fiú felé amolyan hangulatoldásként. Koji halkan felnevet a megjegyzésre, miszerint, ha kell őt is meg rendszabályozza, mint az őssárkányt. - Ezt jó tudni. - Teszi hozzá még mindig nevetve. A nevetése egy fél pillanatra rosszul esett neki, de ez az érzés hamar elmúlt. Rájött, hogy vele is viccelődő a hangneme, mint Itoshival. De attól még nem hagyhatta ezt az arcátlanságot. - Szóval nem veszel komolyan... - jegyzi meg "sértetten" - Akkor majd legfeljebb meglepődsz... Igazi úrilányhoz méltóan kiölti rá a nyelvét, majd immár újra gyengédebb hangnemben folytatja. - Feltűnt, hogy zavarban vagy és nem igazán hiteles pont tőlem, amit mondani szeretnék, tekintve, hogy én is irulok-pirulok, de... mi lenne, ha... Megpróbálnánk nem zavarba jönni? Hiszen teljesen ártatlan dolog, hogy beszélgetünk, ismerkedünk. Mit gondolsz? - Vár egy kicsit, de folytatja. - Azért csak érdekel a válasz... Itoshi aggodalma mennyire jogos?
Ekkor viszont percekre beáll a néma csönd. Szegény srác arcszíne egy másodperc alatt vörös lesz, de nagyon megpróbálja összekapni magát. - Khm... Fogalmam sincs... mármint... - Aztán felsóhajt. – Oké, ez reménytelen ebből már nem jövök ki jól. - Mondja végül. - Rendben. Megpróbálom. Bár, hogy őszinte legyek nem gondoltam volna, hogy még létezik olyan személy, aki zavarba tud hozni. - Itoshi csak szórakozik... Ettől függetlenül, nem szokásom senkire se rámászni...nem úgy mint egyesek. - A végét már alig hallhatóan morogja hozzá. A lány valahol tudta, hogy a "ne jöjjünk zavarba" felesleges ötlet, hisz egyikük sem lesz rá képes. Koji ezt rögtön be is mutatta. A "fogalmam sincs"-re először pislogott, majd a további mentegetőzésére elmosolyodott. A zavarbabhozásnál kicsit elpirult. Legyezgette női hiúságát. Mert ha jól vette ki, ez a zavar más, mint, amit Itoshi produkált... - Hiszek neked. Mint mondtam, nem is néztem volna ki belőled... Egyébként... Aranyos, ahogy zavarban vagy... - mosolyog rá gyengéden. - Köszönöm. De ha lehet, tegyél úgy, mintha nem vetted volna észre. Ne vedd el a maradék méltóságom. - Mondja mosolyogva. - Ne haragudj… nem akartam rosszat mondani… - süti le a szemét. ~Akkor ezért volt Itoshi is morcos kicsit… Emlékeztető magamnak: fiúkat és férfiakat ne hívjak aranyosnak… legfeljebb gyerekeket…~
Aztán érzik, hogy nagyon feltámad a szél és mire Itoshi kilép a házból már meg is érkezik melléjük egy különösen erős szélörvény, amiből aztán kilép az őssárkány a megszokott, kicsit toprongyos emberi alakjában. - Mind összepakoltatok? Remek. - Aztán egy bólintás után szinte arrébb lökve Kojit beugrik Nojiko elé és megragadja a kezét. - Azért hiányozni fogok? Nem is már most hiányoztam ebben a pár órában igaz? - Koji először le akarja ütni, de végül csak a kezébe temeti az arcát... Gawan Mo megnyilvánulására nem tudta hirtelen, hogyan reagáljon. Szerencsére ez nem látszik rajta, mert hamar összekapja magát. - Ha Gawan Mo-sama nem ront rám és tartja a normális távolságot, akkor lehet… - jegyzi meg, miközben finoman igyekszik elhúzni a kezét. Egy halovány mosoly azért ott van a száján. Azért sajnálja, hogy el kell tőlük válnia, de mégis csak feladatuk van. Amikor kilépek a cuccommal már megérkezett a vénség is. Épp Nojikot szorongatja, nem mintha meglepne, és nem mondom, hogy nem kezd el kicsit tikkelni tőle a szemem, de a vén perverz legyen ránk a legnagyobb veszély.
- Khm. - Jelzem a jelenlétem, de nem igazán érek el vele semmit. Nojiko is próbálkozik, hátha kedves szavakkal leszerelheti. - Nojiko-chan, hogy lehetsz ilyen? Csak hiányoltalak és annyira örülök, hogy újra látlak. - Szegény lány hiába próbálja elhúzni a kezét a vénség nem ereszti. Aztán ahogy befejezi a mondatot, Koji gyilkos szemekkel jelez neki a lány háta mögül. Erre végre savanyú arccal hajlandó elengedni őt. - Jól van, jól van...- Szipogja. - Kinek kéne a vén sárkány, ha itt van Koji is. - A színjátékától rögtön az egekbe szalad a vérnyomásom. Ha valaki nem előz meg én mindjárt felrúgom... Az öreg sárkány végül csak elengedi a kezét, de nem az ő kérésére. Kicsit bosszantotta, hogy nem ő járt sikerrel, hanem a háta mögül érkező gyilkos pillantás tette meg a hatását. Hálás volt a fiúnak, sőt... valami furcsa, vonzódó érzés is kiváltódott belőle, de... Szeretne tudni kiállni magáért. Bácsikája további játékára csak sóhajtott. ~Nem kell megsajnálnom, csak szórakozik... Élvezi a helyzetet...~ jegyezte meg magának. - Gawan Mo- sama, ha kérhetlek, inkább induljunk. Hamarosan besötétedik és Itoshival még szállást kell intéznünk magunknak. - mosolyog rá bájosan. A vénség szemében egy pillanat alatt könnyek gyűlnek. Istenek én mindjárt lecsapom... - Lehet... - szipogja. - Hogy Nojiko-chan azért sietteti ennyire az indulást, mert tényleg nem kedveli szegény öreg nagybácsiját... Koji keze hatalmasat csattan a homlokán Itoshi pedig érzi, hogy egy ér félelmetesen lüktetni kezd a halántékán. - Vagy csak elege van a hülyeségedből Vénség! - Kiabál rá a yasha gondolkodás nélkül. Koji szemei enyhén elkerekednek, ahogy az őssárkányéi is. Végül mire észreveszi magát a sárkány is elmosolyodik. - Jól van jól van. Ne húzzuk az időt. - Ezért még meg fogom kapni a magamért. A vénség ki fog nekem találni valamit, ebben biztos vagyok. - Egy kicsivel úgy tűnik Reijiék előtt érkezünk majd, de nem hinném, hogy ez probléma lesz. Addig lehetőségetek lesz körülnézni egy kicsit. Nojiko-chan nem jártál még ezelőtt nagyobb városban igaz? - Kérdezi és közben egy nagyobb szélroham kíséretében eltűnik, hogy a helyén egy fenséges zöld sárkány jelenjen meg.
Hiába tudom, hogy ugyanaz a személy, ebben az alakban mindig elakad tőle a lélegzetem. Kíváncsi vagyok tudnék-e ebben az alakjában is úgy kiabálni vele ahogy az előbb tettem. - Szálljatok fel és induljunk akkor. Nojiko-chan mit szeretnél menyire repüljek magasra? Szeretnéd látni a tájat, vagy inkább menjünk a felhők fölé? Felhők? Táj? Mi a bánatról beszél ez, nem tud gyorsabban repülni annál minthogy ezekből bármi is számítson? ~ Jaj ne, ezt nem akartam... ~ Nojikonak kissé bűntudata lett a könnyeket látva. Még úgy is, hogy még mindig tudta, hogy a sárkány szórakozik vele. - Bácsikám... - kezdte halkan azzal a szándékkal, hogy megnyugtassa. Nem tudta azonban folytatni, mert barátja kifakadt. - Itoshi... - szólt rá ösztönösen. De csak halkan. Nem tartotta szépnek nyilván, de teljesen megértette a viselkedését. Úgy tűnt, hogy erre a lecseszésre volt szükség, mert Gawan Mo végre normálisan viselkedett és indulni készültek. - Valóban nem jártam még... Eszébe jutott Itoshi féltése, Koji bíztatása a témával kapcsolatban és benne is ott volt a kíváncsiság. De ezek a gondolatok hamar háttérbe szorultak, mikor Gawan Mo átváltozott. Nojiko lenyűgözve nézte a hatalmas, fenséges teremtményt. Tényleg ez az elképesztő lény az ő bosszantó, perverz bácsikája? Csak állt ott, elkerekedett szemekkel, vegyes érzésekkel az arcán. Persze a lenyűgözöttség dominált, de megjelent rajta a szomorúság is. Melankóliájából a nevének említése zökkentette ki. Kellett néhány másodperc, hogy felfogja, mit is hallott. - Lehetne mindkettő? - kérdezte gyermekien. Bár utána kissé meg is bánta? Nem ez rá a legjobb szó, de lehet veszélyes, ha alacsonyan repülnek... A válasz után Itoshihoz fordul. - Te rendben vagy? - néz a szemébe, majd a kardra, és folytatja - Tudok segíteni, vagy meg fogod tudni tartani magad? Amint azonban már szállnának fel hirtelen realizálódik benne valami, ami miatt enyhe pánik ül ki az arcára. A széllöket! Fel sem fogta akkor, hisz el volt veszve a gondolataiban, hogy a Gawan Mo által keltett széllöket teljesen szétfújta a haját. A fonata még úgy-ahogy megvolt, de a többi... Nem akart tükröt látni, anélkül is érezte, hogy mennyire kócos. Sietve, hogy mentse, ami menthető kibontotta a kis fonatot, majd az egész haját sietősen befonta. Tudta, hogy az eredmény még mindig katasztrófa, de egy fokkal talán jobb lett. Valamint ahhoz is elég jó, hogy betűrje a ruhája alá. Ugyanis realizálta, hogy az senkinek sem jó, ha a hosszú lobonca száll mögötte. Megcsaphat valakit, lassíthat, meg mindenféle bogarakkal telhet meg... Amint viszonylag elégedett az eredménnyel nagyjából lenyugszik. - Elnézést... - motyogja, hisz a fiúknak perceket kellett miatta várniuk - Indulhatunk! Elindul, hogy felmásszon a sárkányra.
- Megleszek magam. - Válaszolom. Már bőven elég jól vagyok, hogy fel tudjak mászni egyedül a vénségre. Koji nyomán el is indulok és már fent is vagyok, amikor visszanézek, és látom, hogy Nojiko a hajával szórakozik. - Tényleg? Szerinted fent látni fogja valaki, hogy áll a frizurád? - Kérdezem. A sárkány megrázkódik alattam, hogy elhallgattasson és Koji-tól is kapok egy szúrós pillantást, habár rajta is látom, hogy inkább indulna. Jó nekem mindegy! És ezzel a lendülettel hátra is dobom magam és elfekszem a sárkány hátán. Amikor Nojiko elkészül Koji is közelebb lép és természetesen felajánlja a kezét, hogy segítsen a lánynak felszállni és elhelyezkedni. - Végre. - Sóhajtom. Nojiko magához képest gyorsan elkészült. Rosszul esett neki Itoshi beszólása, de ezt csak egy szájhúzással jelezte. A lány még meglepetten pislogott, mikor a yasha hanyatt vágta magát. ~ Ezek szerint felesleges aggódnom... Persze, gondoltam, hogy bácsikám vigyáz majd ránk, de... Én arra számítottam, hogy azért kell kapaszkodni... ~ Fel tudott volna mászni egyedül is, elég ügyesnek tartotta magát, de elfogadta Koji segítségét. - Köszönöm! - mosolygott rá kedvesen.
Akármilyen hullámozva vagy alakzatban is repül a sárkány, igazán még kapaszkodnunk sem szükséges, és a vártnál sokkal kevesebb a huzat is. Végülis nem véletlenül hívják az üvöltő szélnek. A szél, ami ránk nehezedik a hátán tart minket, de éppen, hogy csak érezünk valamennyit a menetszélből. Még egymás hangját is kényelmesen halljuk. Egy jó ideig elég alacsonyan repül hozzá mindent tisztán lássunk magunk alatt, bár én nem sokáig gyönyörködök a tájba, egy idő után inkább vissza fekszem. Csak akkor emelkedik magasabbra amikor már több város jelenik meg alattunk. Így pedig a felhők fölé kerülünk. Ha nem az ő hátán utaznánk ebben a magasságban már biztos nehezebb lenne levegőhöz jutni.
Nojiko szinte szégyellte magát, amiért komolyan azt hitte, rázósabb útjuk lesz. A legelején még szinte görcsösen kapaszkodott, de aztán rájött, hogy felesleges. Teljesen biztonságban volt. Onnantól, hogy ez tudatosult benne, már tudta értékelni a látványt. Mosolyogva nézelődött, élvezte az utat. Mikor már nem volt annyi látnivaló, kicsit elmerengett. Mennyivel másabb így repülni, mint "magától"… Egy kis időre visszacsöppent a gyermekkorába. Kicsi Noji már egészen elsajátította az erejét, a gólem már "hallgatott rá". Ezen felbuzdulva gondolta, hogy akár tudna vele repülni. Hisz nem olyan nehéz, egy kőlény csak elbírja! Aranjia azért jelezte, hogy ez még talán korai lenne, de a kislány nem tágított. Persze jó ideig nem volt eredmény. Aztán anyja tanácsai alapján sikeresen elemelkedett a talajtól. Hogy aztán lepottyanjon... Így ment ez, míg évek kemény munkájával végre megszelidítette Lávagólem-sant. Meglepően magasra fel tudtak menni és a végére ügyesen tudta irányítani. A hajmeresztőbb mutatványokat éppen hajkölteménye miatt hanyagolta, de így is büszke lett az elért eredményre. Persze még bőven van hova fejlődnie... A magassággal egészen elégedett, de szeretne messzebb eljutni vele, illetve tovább fennmaradni a levegőben. De jól tudja, hogy még fiatal... Nagyot sóhajt. ~ Milyen jó is lenne teljesen magamtól repülni... De hát... Már így is több adatott meg nekem, mint másoknak...~ Ahogy visszatért a jelenbe, még eszébe villant, hogy vajon Aranjia hogy nézhet ki, de inkább igyekezett elhessegetni a gondolatot. ~ Majd csak megmutatja magát egyszer...~
|
|