Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Apr 5, 2021 20:22:12 GMT 1
Post by Zima on Apr 5, 2021 20:22:12 GMT 1
Nojiko örül, hogy nem tartják veszély forrásnak, azonban a férfi homályos utalásait nem tudja hova tenni. ~ Én? De hát mivel? Hogyan? ~ Ekkor érzi meg az energiát, amivel szintén nem tud mit kezdeni. Otthon keveset tanítottak a mágiája pontos mibenlétéről. Érzi, hogy ott van körülötte, érzi a mozgást is… ~ Vajon a férfiből származik? ~
Itoshi váratlanul berobban a házba. A látványtól a lány riadtan kapja szabad kezét a szájához. ~ Ne… ne… nem lehet… már megint…? Miért…? Kicsit leveszem róla a szemem és elszabadul? Mi történhetett odakint? Mi folyik itt? Miért? ~ A lány sokkos állapotba került. Felfogja, hogy Arashi felkészült a mindkét ellenféllel való küzdelemre… - Itoshi-kun… - nyöszörgi alig hallhatóan. ~ Legyen ez egy rossz álom, könyörgöm… Miért nem lehetett rám hallgatni…? ~ Haragszik, csalódott, szomorú és fél. Keze remeg. Aggódik társáért, de borzasztóan zavarják a történtek. És az a nézés… Komolyan elgondolkodik azon, hogy hátra hagyja… Úgysem tenné… A shitabuki a fő felelős, meg… ha jól veszi ki az eseményekből, akkor a falu nem élő emberekből áll… Nem ölheti meg igazából azokat, akik már nem is élnek… Nem…?
Itoshi megszólalására aztán összébb szedi magát, karja sem remeg már. Feszülten figyel. Itoshi támad, majd ami ezután jön... Nojikonak ez már határozottan sok. ~ Nyomorult shitabuki… ~ Mikor a yasha térdre rogy, Nojiko már ugrana is hozzá. - Ito… - de nem tudja még csak befejezni sem a nevet, Shigeyo elkapja.
A nő könnyeitől szíve szakad meg. Borzalmas az egész helyzet… Itoshi a földön, Arashi szemmel láthatóan le van gyengülve. Utálja a tudatot, de neki kell cselekednie. Nagy levegőt vesz, reméli, Arashi megjegyzése kellően talált ahhoz, hogy a férfi ne rá figyeljen. Felkészül az elkövetkezőkre. - Segítesz, hogy segíthessek? – kérdi halkan a nőtől. Ha elengedi, jó, ha nem, akkor megpróbál az energiára koncentrálni. A tanulmányai leginkább a láva gólem irányításában és kordában tartásában merültek ki. De ezt látja a megfelelő útnak. Igyekszik hatni a nőre és elérni, hogy elengedje. Vagy megbénítani a férfi képességét, hogy így érje el a szabadságát.
Akár mennyi energiát is szeretne használni Nojiko az egyáltalán nem úgy működik ahogy számít rá. A nő energiája mintha megfoghatatlan lenne számára, viszont érzi ahogy az elszívja a sajátját, amit felé irányít.
Nojiko rájön, hogy ezzel nem megy semmire. Lehet, hogy még használnia kell az energiát, de nem most. Megpróbál erővel kiszabadulni, ami meglepetésére sikerül. Szerencsére gyorsan kapcsol, így amint kiszabadul a férfi felé lendül és egyenesen a szívét célozza. Van kardforgató tapasztalata, noha senkit sem ölt még meg. A gondolatai tiszták, ereje még van. Elvileg sikerrel kell járnia…
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Apr 5, 2021 21:46:03 GMT 1
Post by Raven on Apr 5, 2021 21:46:03 GMT 1
A férfiben egy pillanat alatt ébred fel a düh, és ezúttal erősebb a dühe, mint a józan esze, vagy csak abban bízik, hogy a fél szellem már nem olyan erős, mint általában. És sajnos részben igaza is van. Arashi nem tud elég gyorsan mozdulni, hogy teljesen sikeresen védje magát, a kés az arcába vág a hirtelen jött fájdalomtól, nem lát semmit, a védekezésül felemelt karját is elkapja. Arashi hátra tántorodik, de nem veszíti el teljesen az egyensúlyát. És ekkor támad Nojiko. A fél sárkány egy rántással ledobja, magáról a meglepően könnyű lányt ám mielőtt elérné a férfit Shigeyo jelenik meg előtte. Korábban még nem mozdult egyszer sem olyan gyorsan. A lány éles kardja könnyen és gyorsan csúszik át a nő testén és a férfién is sebet ejt, noha mindenki balszerencséjére nem halálosat.
-Shigeyo…- Mondja megrendülve és a nő felé fordul.- Nem lesz semmi baj. Ez a sárülés nem súlyos mindent….-Mielőtt befejezhetné a mondatot Shigeyo kinyújtja a kezét és megragadja Nojikoét, szomorúan a lányra mosolyog, majd egészen a markolatig magába rántja a kardot, ami így már nem csak az ő testén, hanem a mögött álló férfién is keresztülmegy.
-Szeretlek… Mindig… mindig… Ideje menünk szerelmem… Együtt…- Mondja a lány, és mindketten térdre esnek Nojiko ellőt. Mintha csak átölelték volna egymást. A lány mellkasából azonban még mindig kiáll Nojiko kardjának a markolata.
Ahogy a nekromanta élete elszáll az Itoshit fogva tartó varázslata is megszűnik. Itoshi a kardjára támaszkodva megpróbálja, felverekedni magát majd kimerülten megszólal.
-El kéne égetnünk őket… Meg a többieket is a faluban… Komolyan… Nem tudhatjuk, hogy menyire volt erős ez a fickó…- Mondja, Arashi szenvedése láthatóan nagyon hidegen hagyja a fiút.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Apr 5, 2021 22:52:00 GMT 1
Post by Zima on Apr 5, 2021 22:52:00 GMT 1
A következő pillanatban egyszerre több minden is történik. A férfi és a nő is mozgásba lendül. A férfi megsebzi Arashit, de a félsárkány nem látja, pontosan hol, hisz el van foglalva. Volt egy sanda gyanúja, hogy ez be fog következni, hogy a nő oda fogja vetni magát. ~ Miért, ha egyszer azt akarta, hogy meghaljon? Ha neki vége, ő is meghal… ~ De aztán a segítségére szolgál és így Nojiko végezni tud a férfivel. ~ Tehát akkor tényleg szerethették egymást? ~ A két test egymást átölelve hullik a földre. Ahogy dőlnek, a kard bennük marad. Kicsúszott Nojiko markából. A félsárkény csak ott áll sokkos állapotban. Fel sem tűnik neki, hogy folyni kezdtek a könnyei. Megölte őket… A nő már nem élt, de akkor is… ~ Nem tudom, pontosan mennyire volt része a falu sorsában, ő mészárolta-e le az itteni embereket, miket követett el, de… Vajon volt más megoldás? Ha nem én, akkor a fiúk ölték volna meg, abban biztos vagyok… ~ Csak állt ott és mered maga elé. ~ Meg kellett tennem… vagy ezzel csak fel akarom menteni magam…? ~
Itoshi mozgására és szavaira kapja fel a fejét. Alig áll a lábán. ~ Arashi? ~ A másik yasha arcából ömlik a vér. Sóhajt. - Itoshi-kun, te maradj veszteg, majd én intézkedem. – néz a yashára, eléggé élettelen tekintettel. Ezután a fürdő/konyha helyiségbe siet. Megmossa a kezét, majd kerít valami tisztának mondható rongyot és Arashinak viszi. - Tessék! – nyújtja oda. Ha talál még, visz, hisz valószínűleg hamar át fog ázni. Megnézi a szekrényeket is, hátha talál legalább fájdalom csillapító gyógynövényeket. Ha talál bármilyen hasznos növényt, akkor megfelelően elkészíti és azt is odaviszi az immáron félszemű társának. Megpróbál segíteni az ellátásában.
Ezután egy hosszú percig csak áll a szoba közepén. Kimerült, de leginkább lelkileg. És még a holttestekről is gondoskodnia kell. Egyedül elég nagy munka lenne mindenkit máglyára vetni, így kelletlenül sóhajt. Nem akarta használni, de már nem érdekli. - Itoshi-kun, Arashi-kun, maradjatok a házban! Kihúzza a kardját a holttestekből, majd kinyitja az ajtót és kihúzza őket a ház elé olyan távolságba, hogy az épületet ne gyújtsa fel. Megáll a közelükben. Koncentrál. Aktiválja a láva követ (észreveetetlenül), minek hatására a háta mögött egy láva gólem sárkány emelkedik ki a „semmiből”. Megcsapja a meleg és egy különös aura, de Nojiko persze már megszokta. - Rég találkoztunk, Láva gólem-san. – mondja halkan, szomorúan.
Nem rendelkezik tudattal, Nojiko mégis sokszor úgy kezeli. A lány elég képzett, így precízen tudja irányítani a lényt. A láva percek alatt elemészti a testeket és még csak nyomokat sem hagy. Nojiko kizárja a gondolatait, a lehető legérzelemmentesen dolgozik. Hiába szakadna meg legszívesebben a szíve a látványtól. Nem engedheti meg… Ahogy itt végzett, megkereste az összes holttestet és azokat is felégette. Miután az utolsóval is végzett, meghajolt a láva gólemnek, köszönete jeléül és visszazárta a kövébe. - Leljetek nyugalomra, falulakók… - motyogta alig hallhatóan.
Visszatért a fiúkhoz és újra végig méri őket. Itoshi láthatja rajta, mennyire ki van készülve és hogy ezt mennyire igyekszik elfedni… - Hogy vagytok? Merre tovább? – kérdezi erőtlenül, miközben hozzálát a kardja tisztításához.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Apr 5, 2021 23:18:40 GMT 1
Post by Aria on Apr 5, 2021 23:18:40 GMT 1
#s://i~pinimg~com/originals/3b/ae/26/3bae261ece615d44c451fde31b2bb583~jpg A mondat talált. Kicsit túl jól is. Arashi érzi, hogy az elméjét elárasztja a férfi dühe, és ez elsőre furcsa örömmel tölti el, mert tudja, hogy sikerült. Ha valamikor, akkor most Nojikónak lehet egy esélye, hogy tegyen valamit... és nem biztos, hogy lesz még egy ilyen. Amikor viszont a férfi elindul felé, azt is sejti, hogy siker ide vagy oda, meg fogja fizetni a provokáció árát. Ahogy a férfi közelít, megpróbálja felemelni a kezét, hogy védekezhessen, de messze túl gyenge hozzá, a karja megint úgy mozdul, mintha ólomból lenne, és félrehajolni sem tud... az ellenfele ellenben teljesen normális sebességgel mozog. Érzékeli, hogy közelít az arcához a kés, ösztönösen le is hunyná a szemét, de abban a pillanatban, hogy bele is vág már semmire nem tud gondolni. Megtántorodik, és igazából az ok, amiért nem veszíti el teljesen az egyensúlyát, ironikus módon pont a nekromanta, aki megragadja a csuklóját... Szinte semmit nem érzékel a harc végéből, a tudatából annyira kizár mindent a fájdalom. Ahogy a csuklóján megszűnik a szorítás, tapogatózni kezd egy fal után, hogy ne essen el. Az egyik keze egészen reszket, ahogy a jobb szeméhez emeli, és forró, sűrű folyadékot érez rajta. Eltávolítja a kezét az arcától, de nem sokat segít. A bal szeme, ha nem is sérült meg - egyelőre ebben is csak reménykedni mer, épp elég közel volt a szúráshoz ahhoz, hogy ne lásson vele. Ömlenek belőle a könnyek, és olyan mintha az is eszeveszettül csípne. Valahol akkortájt képes megint, bármilyen szinten fókuszálni a környezetére, mikor Nojiko megszólítja Itoshit... a fájdalom még mindig iszonyú, és érzi a pánikot is felkúszni a torkában a gondolatra, hogy legalább egy, de talán mindkét szemére megvakulhatott. Egy halálos ítélet lenne, és megérdemelném. Magamra hoztam az egészet. "Tessék!" Amikor meghallja Nojiko szavait, bizonytalanul elengedi a falat, hogy legalább a tisztább kezével nyúljon és ne a véressel, és esetlenül átveszi a rongyot. A szemére szorítja... ismételten, a fájdalom nem igazán enyhül, de legalább valamilyen szinten kezeli. Megpróbálja felidézni a szoba felépítését, hogy leülhessen egy kicsit, csak amíg kiderül, hogy egy szem ment, vagy mindkettő, de rájön, hogy teljesen bizonytalan benne, mi, merre, hány méter, mert a szoba lakóira fókuszált, nem a környezetre. Úgyhogy egészen halkan megszólal: - Kérlek... Ha Noji segít neki eljutni az asztalig, leül egy székre, és amíg szükséges, csak próbálja felitatni a vért... utána, ha a lány talált gyógynövényeket, azok segítségével, ha nem akkor kérve egy kis vizet megpróbálja ki is mosni a sebet. A másik szemével még mindig elég homályosan a trauma miatt, de elkezdi némileg érzékelni a környezetét. Ez legalább kicsit megnyugtatja. Nem vakult meg teljesen. Nem mond semmit, amíg a lány kiviszi a testeket, és csak akkor áll ismét fel, mikor legalább a körvonalakat érzékeli annyira, hogy ne bukjon orra mindenben. A lány kérdésére csak röviden megrázza a fejét. - A jobb szememnek annyi, a bal még nem döntötte el, feladja-e - motyogja, és ebből épp eléggé látszik, hogy fogalma sincs a következő lépésről. Igazából lenne. A történtek határozottan meggyőzték arról, kicsoda Itoshi. Tudja, hogy érte jött. Tudja, hogy számonkérhetné a fiút, és korábban ki tudja, talán meg is küzdött volna vele... egy shitabukival nehéz helyzetben lett volna, de... de igazából ez mind mindeggyé vált, sok szempontból. Úgy, hogy alig látott, nem tudna ellene harcolni. Tökéletesen sebezhető lett. Ha valamikor, akkor most bárki elintézhette volna.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Apr 18, 2021 20:43:34 GMT 1
Post by Raven on Apr 18, 2021 20:43:34 GMT 1
#s://cdn~discordapp~com/attachments/415967447837835266/417824112619028490/e2a58262d17bd8cc3eff644ed5595a65--manga-art-anime~jpg Amint kicsit múlik, a fájdalom végre levegőhöz jutok. Megpróbálok a kardra támaszkodva felállni, de így sem működik. Inkább csak ott maradok a földön ahova a férfi lökött. Megpróbálom a kardot visszalökni a tokjába, nagyjából harmadikra sikerül is. A másik yasha se néz ki nálam jobban. Ahogy nézem legalább egy szemének annyi.
-Nem mintha két szemmel észrevetted volna, mi van vele…- Mondom halkan.- Már az első alkalommal komolyan kellet volna vennem, amikor megéreztem az energiáját…-Suttogom komolyabban. Mit számított volna még egy hulla a rovásomon? Nézek a kezemre. Megint csupa vér. Már halottak voltak mikor idejöttünk.. de ettől még nem volt más érzés ahogy a kardom belevágott a testükbe.
- Mit vársz? Hogy vállaljam magamra, hogy ez történt? Szívesen. Az árát kifizettem - ezt az egészet látványosan ingerülten mondja, és látszik, hogy még bőven lenne, ami belé szorult, de visszafogja magát.
-Leszarom mit vállalsz magadra...- Mondom halkan. Nem is azzal van probléma, amit tetettél, hanem amit én... Persze ezt nem mondom ki hangosan…
- Jó, hogy ezt megbeszéltük - veti oda még utoljára Arashi
Nojiko nemsokára visszatér, így nincs lehetőségem tovább rontani a dolgokon. A kintről beszűrődő füst szag elárulja mit művelt odakint. Összeszorítom a fogaimat… Nem kellet volna a lányt is bele keverni ebbe, az egyetlen ok amiért itt volt én vagyok, önző dolog volt magammal hozni… Nem szabadott volna… A kérdésére csak némán nézek magam elé egy ideig.
-Haza kéne menned Nojiko…- Mondom végül.- Akármelyik is volt a sárkány, aki felnevelt, biztos, hogy jobb lenne neked vele.
- Meglehet... De nem fogok...- Ha esetleg megkérdezi, miért, csak megvonja a vállát.
Harmadszor végre csak sikerült felkelnem, el is indulok az ajtó felé. A füst még mindig terjeng a falu felet. Nem én öltem meg őket. A fél sárkány válaszára könyek szöknek a szemembe, nem tudom miért… Legalább háttal állok neki. Nem én öltem meg őket… De hiába hajtogatom, ezt magamnak nem érzem jobban magam tőle. Nojiko is kitámogatja a másik Yashát. És most már tényleg nem tudom, mihez kezdjünk.
Előre tántorgok még pár lépést. Veszek egy mély szaggatott levegőt, kicsit enyhül a szorítás a mellkasomról. És akkor meghallom a hangját. Sosem tudnám elfelejteni ha, akarnám sem.
„Nahát, Mit keres egy ilyen fiatal fiú, egyedül egy ilyen helyen?”
-Megsérültél Arashi-san?- Hirtelen túl sok dolgot érzek egyszerre. A szentély, az eső, az Ai által nyújtott biztonság, a lemészárolt város, a vérben fürdő templom „Vörös Hold”, a shitabuki első érintése. – Megtaláltad a szörnyeteget?- A kardomhoz kapom a kezem. Reflexből rántom elő. Mindenem fáj még mindig, de a vérszomj gyorsabban csillapítja, mint bármi más, ezúttal, nincs, ami kizökkentsen, ugyanazt akarom, amit a kard. „Öld meg! Az ő vére kell nekünk! A sebért, amit okozott! Az életekért, amiket elvett!”
- Nem - mondja végül. - Volt egy nyom, amit követtem, de rossz irányba vezetett, és nem hiszem, hogy be tudom váltani, amit ígértem - mielőtt a nő bármit mond, folytatja. - Nem költöttem a pénzből, így természetesen visszafizetem. Nem kérek fizetséget olyan munkáért, amit nem végeztem el.
-Valóban...? Nem kell...- -Ai- Olyan gyorsan vetem felé magam, ahogy csak tudom. Talán ha egy esélyem van ellene. De a másik yasha megállít, mielőtt elérem. Szinte azonnal felé fordítanám a kardot, de a markolattal felfogja. Pokoli állapotban lehetek, ha ilyen könnyen hárított. A fenébe is… Egy pillanatra beugrik a józan és egy kis szikrája, „Ha ez a srác megfogott, hogy akarok végezni azzal, akivel a legjobb formámban sem tudok?” De a shitabuki vérszomja gyorsan elhessegeti ezt a gondolatot.
- Akarsz még egy kis vért? Mert nekem egy napra elég volt.
-Akkor csukd be a szemed, ami még maradt, mert én most biztos, hogy végzek vele!
- Egyikünk sincs olyan állapotban, hogy harcoljunk, de nem fogom hagyni, hogy nekironts egy nőnek - a mondat végét szinte csak a fogai között szűri, még mindig láthatóan idegesen... Persze azért az is látszik, hogy az ereje hiába nem csökkent, fáradtnak ő is fáradt.
-Milyen nőről beszélsz? Használd már azt az egy szemed! Nem látod micsoda?- Próbálok hatni rá. De igaza van, felismertem a hangját, ilyen közel még az illatát is érzem. Vagy csak képzelem? Érzek valamit, de nem elég erős az energia hogy Ai-é legyen. Bár régen is tudta csökententeni hogy ne szúrják ki, azóta lehet jobb. És ha tévedek? Nem! Ez ő!
- Lehet, hogy én vagyok a vak, de neked is jó az esélyed rá, hogy ne érzékeld a valóságot - mondja. - Én nem látok semmit. Egy nőnek látom, ahogy mondtam
Hallom a finom kacajt, már biztos, hogy nem tévedtem. Amennyire régen szerettem ezt a hangot most nagyon is megrémít.
-Milyen hálátlan vagy Itoshi-kun.- Mondja, szinte anyai hangon. - Mond, csak fáj még? A seb amit tőlem szereztél. Majdnem a szívedet érte, igaz? Emlékszel még az ígéretemre?- Elengedi az energiáit. Még rá nézni sincs időm. -Legközelebb... nem vétem el.- Emlékszem erre az ígéretre. Arra is milyen volt, amikor a naginata keresztülment a mellkasomon. Viszont Ai átváltozása a fiút is elbizonytalanítja, kiszabadítom a kardom és felé csapnék, de alig kezdem el a mozdulatot és Ai köztünk terem. A fájdalom szinte rögtön visszaránt a valóságba. Ai csapása a vállam érte, de éppen elég mélyen, nem tudom tovább tartani a kardot. Hátra tántorodok. Az alakja elhomályosodik egy pillanatra.
-Sajnálom Itoshi-kun. Nem szeretem megszegni az ígéreteimet, de ebben az állapotban megölni, nem lenne túl tisztességes. Nem igaz?- Szomorúan felsóhajt, ahogy hátrálok. Próbálok mondani neki valamit. De még ha lenne is értelmes gondolatom, akkor se tudnék megszólalni.- Még annyira gyerek vagy Itoshi-kun... Sies nőj fel! Már unok várni rád. De addig is, az udvariatlan gyerekeknek ilyen korra már aludniuk kéne… Jó éjszakát.- Hallom a hangját, de közben teljesen eltűnnek a körvonalak, nem tudom, hogy lecsukódott-e a szemem vagy csak simán elsötétült minden, azt se érzem, amikor végül a földhöz csapódok. Az utolsó dolog, ami még megvan a nő hangja a fejemben, pont úgy, mint mikor még gyerek volt, és senkim nem volt csak ő.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Apr 18, 2021 20:48:51 GMT 1
Post by Aria on Apr 18, 2021 20:48:51 GMT 1
#s://i~imgur~com/qQd7ADG~png Amikor Nojiko kérdésére válaszol, Arashi szinte azonnal meghallja Itoshi feleletét.
- Nem mintha két szemmel észrevetted volna mi van vele… Már az első alkalommal komolyan kellet volna vennem amikor megéreztem az energiáját… - mondja. Egészen halk, de az él a hangjában ebben a pillanatban valahogy elviselhetetlenül irritálja a férfit. Maga sem tudná megmondani, hogy azért, mert igaznak érzi, amit mond, vagy egyszerűen csak elege lett a cinizmusából.
Hallja, hogy a fiú még odaszól a félsárkány lánynak is, azt mondja, hogy haza kellene mennie, és ebben egyébként valószínűleg tényleg igaza van… hármuk közül Nojiko az, akinek van hová mennie ha menekülni akar, és volt annyira kedves, hogy ne is érdemelje azt a káoszt, amit sikerrel a nyakába szakítottak. De nem tudott nem visszaválaszolni Itoshi gúnyolódására.
- Mit vársz? Hogy vállaljam magamra, hogy ez történt? Szívesen. Az árát kifizettem – mondja a fiúnak, miközben megpróbálja kicsit kimosni a rongyot, hogy még jobban kitisztítsa a sebet.
A fájdalom még mindig erős, és bár a vér már nem színezi meg annyira a rongyot, mint addig, így is tart attól, hogy nem fog megúszni egy csúnya gyulladást. Ha már fél szem megmarad, csak el ne fertőződjön. Az tényleg nem hiányzik…
- Leszarom, hogy mit vállalsz magadra… - válaszol Itoshi, de erre már nincs sok energiája válaszolni. Tudna olyat mondani, ami fájna, bőven, ha akarna, de ha valamikor, most nagyon nem éri meg provokálni a fiút. Ha egymásnak is mennének nagy lendülettel, szánalmas hadonászás és összeesés lenne belőle. Hülyét legalább nem csinál magából, ha már minden mást sikerült elszúrni.
- Jó, hogy ezt megbeszéltük – morogja végül.
Végül kilépnek a házból. Arashinak már van annyi ereje, hogy tudjon járni, és érzékeli a körvonalakat, így, ha kicsit lassan és bizonytalanul is, de képes magától mozogni… Itoshi ellenben még mindig alig áll a lábán, így Nojiko inkább őt támogatja. Csak néhány lépést tesznek, amikor a férfi egy női hangot hall a háta mögül:
- Megsérültél, Arashi-san? – ösztönösen a hang irányába fordul, amikor is kellemetlenül tapasztalja, hogy nem, még mindig nem lát túl sokat. A hangot viszont felismeri, nem volt annyira régen, hogy először hallotta. A nő volt az, aki Itoshi után küldte. Egy pillanatra elgondolkodik, aztán eszébe jut a név. Aiko. Nem meglepő, ha ő is errefelé utazott, az már inkább, hogy pont ekkor pont itt kötött ki. – Megtaláltad a szörnyeteget? – kérdezi, mire a férfi megremeg.
Mert meg. Pontosan tudja, hogy az ominózus szörnyeteg ott áll mellette, de semmi esélye, hogy bármit elérjen vele szemben, és még mindig alig ért valamit a helyzetből. Tudja, hogy ha az igazat mondaná, azzal mindenkit bajba sodor, magát, a nőt, a félsárkány lányt, és Itoshit is, akiről ugyan nem tudja, mennyire érdemli meg az aggodalmát, de nem tud eleget ahhoz sem, hogy teljesen elítélje.
Így végül hazudik. Nincs jobb ötlete.
- Nem. Volt egy nyom, amit követtem, de rossz irányba vezetett, és nem hiszem, hogy be tudom váltani, amit ígértem - mielőtt a nő bármit mond, folytatja. - Nem költöttem a pénzből, így természetesen visszafizetem. Nem kérek fizetséget olyan munkáért, amit nem végeztem el.
Ahogy kimondja ezeket az utolsó mondatokat, szinte azonnal hallja, hogy a nő szabadkozni kezd.
- Valóban? Nem kell…
De nem tudja befejezni. Arashi egy pillanat alatt megérzi az elméjébe hasító vérszomjat, ugyanazt a vérszomjat, amit odabent, a kunyhóban is érzett. Itoshi mintha hirtelen kissé visszanyerné az erejét, mert egyetlen szót suttog.
- Ai… - aztán kivont karddal a nőre ront.
Arashi ebben a pillanatban nagyon hálás, hogy a fizikai ereje nem veszett el a látásával együtt, mert ha homályosan is, de ki tudja szúrni a fiú alakját, és megragadni a karját. A fiú ugyan elég elkínzott ahhoz, hogy ne tudjon tőle megszabadulni, de szinte azonnal megváltoztatja a kardja irányát, ami így már a férfi felé száguld. Arashi villámgyorsan a saját kardjához nyúl, nem vonja ki, csak felrántja markolatostul, hogy megállítsa a felé száguldó penge útját. A csapás nem túl erős, a kard megáll.
- Akarsz még egy kis vért? – sziszegi a fiú felé. – Mert nekem köszönöm, elég volt ennyi egy napra.
- Akkor csukd be a szemed, ami még maradt, mert én most biztos, hogy végzek vele! – érkezik a gyors válasz Itoshitól, meglepően magabiztosan ahhoz képest, hogy mennyire nincs semmi ereje.
Arashi hunyorog, de képtelen meglátni, hogy mi dühítette fel ennyire a fiút. A nő, ha homályosan is, de még mindig pont ugyanannak a teljesen átlagos nőnek tűnik, akinek elsőre, és az érzelmeiben sem érzett semmit… ezen a ponton igazából nem is nagyon érez semmit, csak azt a nyomorult vérszomjat, ami a fiúból árad.
- Egyikünk sincs olyan állapotban, hogy harcoljunk, de nem fogom hagyni, hogy nekironts egy nőnek – szűri a fogai között a választ.
- Milyen nőről beszélsz? Használd már azt az egy szemed! Nem látod micsoda? – érkezik ismét a válasz, és Arashi ismét ad egy esélyt a dolognak, de továbbra sem érzékel semmi gyanúsat. Más esetben talán kételkedne abban, hogy neki van-e igaza, de most Itoshi sincs éppen olyan állapotban, hogy józanul tudjon dönteni.
- Lehet, hogy én vagyok a vak, de neked is jó az esélyed rá, hogy ne érzékeld a valóságot - mondja. - Én nem látok semmit. Egy nőnek látom, ahogy mondtam.
A következő pillanatban viszont a világ ismét rácáfol, és Arashi csak úgy magában elkáromkodja magát. A nő ugyanis halkan felnevet, alig halhatóan, majd szinte anyai hangon szólal meg.
- Milyen hálátlan vagy Itoshi-kun - mondja - Mond csak fáj még? A seb, amit tőlem szereztél. Majdnem a szívedet érte, igaz? Emlékszel még az ígéretemre? - Itt ő is érezni kezdi, hogy valami megváltozik a nőben. Már határozottan nem gondolná embernek. Az érzelmeiben semmi változás, mintha csak sétálna az erdőben, de a körvonalakon is eléggé látszik, hogy változik - Legközelebb... nem vétem el – suttogja a fiúnak.
Arashi ismét megpróbál kinyúlni, hogy érzékeljen bármilyen változást az utolsó, meglehetősen baljóslatú szavak mögött, de semmi. A vérszomj még mindig egyedül Itoshi irányából érkezik. Ez a képesség is sokat ér…
- Mi a pokol… - motyogja, és ezt a pillanatnyi megrendülést Itoshi ki is használná, és készen állna szúrni… Arashi tudja, hogy nem lenne ideje kitérni, talán azt se tudná, hogy merre, félvakon.
Mielőtt viszont a kard találna, a nő közöttük terem. Arashi érzi, hogy az arcába vér fröccsen, és hamarosan tudatosul benne, hogy Itoshi vére. Az első döbbenet mellett nagyon gyorsan eljut a tudatáig az az információ is, hogy a nő alighanem épp megmentette az életét.
- Sajnálom Itoshi-kun. Nem szeretem megszegni az ígéreteimet, de ebben az állapotban megölni, nem lenne túl tisztességes. Nem igaz? - Szomorúan felsóhajt, ahogy a yasha a vérző vállát fogva hátrább lép. - Még annyira gyerek vagy Itoshi-kun... Siess nőj fel! Már unok várni rád. - Majd újra enyhébb lesz kicsit a hangja. - De addig is, az udvariatlan gyerekeknek ilyenkorra már aludniuk kéne. Jó éjszakát. - Szinte ki sem mondja, de a másik yasha már a földön fekszik.
A jelenet arra mindenesetre elég, hogy hiába mentette meg az életét, Arashi azért ne érezze úgy, hogy azonnal bíznia kell a nőben… persze az is nagyon hamar nyilvánvalóvá vált előtte, hogy a nem lenne ellenfél számára. Továbbra is felemelve tartja a kardot, de azonnal kérdez, ahogy a nő felé fordul.
- Ki vagy te?
- Ai vagyok – a nő hangja egészen kedves, a férfi pedig továbbra is elszántan próbál valamit kideríteni… valahogy becsúszni a védelem mögé, amit a nő félelmetesen jól húzott fel, és ami megvédi minden próbálkozástól, hogy kiismerje az érzéseit. – Érzem, hogy próbálsz hozzám férni, nem a gondolataimhoz... Noha az se lenne gond. Nem. Te mást keresel. Az érzéseimet? – egy pillanatra megtorpan, azután viszont a hangján is hallatszik, hogy elmosolyodik. - Igen. Az érzéseimet. Parancsolj.
És leengedi azt a védelmet… Arashi pedig megdöbbenve tapasztalja, hogy mögötte nyugalom van. Nem az a hűvös, gyilkos nyugalom, amivel már sokszor találkozott, és amit jól ismert, hanem tényleges… mint aki tökéletesen békés ott, és ahol van. Végtelenül egyszerű, és furcsán kellemes érzés. A nő közben kicsit közelebb lép hozzá, és óvatosan az arca felé nyúl… Arashi először ösztönösen hátralépne, az egyik kezét még fel is rántja, készen arra, hogy elcsapja a nőét, ahogy az arcához akar nyúlni… de aztán nem teszi. Az érintés annyira óvatos, igazából még további fájdalmat sem okoz, ahogy az ujjai végigsimítanak a sebén.
- Úgy látom azért végső soron sikerrel jártál, megtaláltad a démont, aki lemészárolta halászokat a szigeten. – Suttogja, és a hangjában és az érzelmeiben is megbújik egy kis gyűlölet, első sorban az emberek irányába… de ami furcsább és rémisztőbb, hogy a nyugalmon túl Arashi aggodalmat vesz ki. Tényleges, őszinte aggodalmat, és az felé irányul. - Egy ilyen seb nagyon fájhat, nem igaz? – kérdezi a nő.
Az érzések miatti megingás azonban még nem tart sokáig, a férfi komoran felel vissza.
- Miért érdekel? Senki nem vagyok, akiért aggódnod kéne.
- Olyan szigorú vagy magaddal Arashi-san. Végül is az én hibám, hogy megsérültél – folytatja a nő. Még mindig ott az aggodalom… ez az érzés, úgy, hogy ő a célpontja annyira idegen, annyira ismeretlen, hogy egyelőre még nem tudja, mit reagáljon rá. - Én küldtelek Itoshi után. Bár a sebet nem tőle szerezted, de ha nem kérlek meg hogy erre tarts akkor nem sérülsz meg. Legalább engedd meg, hogy segítsek.
- Nem azért küldtél utána, mert a faludat mészárolta le, igaz? Tudom, hogy megtette, de neked nem az volt a célod... – kérdezi, és hamar meg is kapja a választ.
- Igaz - mondja nyugodtan. - Nem érdekeltek azok az emberek, egy pillanatig sem. Te voltál, akire kíváncsi voltam. Bár nem gondoltam, hogy így elfajul majd.
Arashi ezen a ponton kezdi kicsit túl soknak érezni a helyzetet, és kellemetlen őszinteséggel bukik ki belőle egy kérdés-válasz a nő szavaira.
- És hogyan akarnál segíteni rajtam? – a hangja egészen hitetlenül cseng. - Magamra hoztam ezt az egészet. Megérdemeltem.
Ezt az utóbbit nem tervezte hozzátenni – nem közölte Nojikóékkal sem, az egész után, hogy mennyire úgy véli, miatta fajult el a dolog, hogy ő provokálta a nekromantát, hogy ő volt túl kíváncsi. De most valahogy elég zavart, elég bizonytalan, elég őrült az egész helyzet, hogy gondolkodás nélkül kiejtse. És szinte azonnal megérzi, hogy a nő szíve összeszorul. Elszomorítja az ő bűntudata, és ismételten, nem látja, de érzi, hogy megpróbál rámosolyogni.
- Ugyan, ne légy ilyen szigorú magaddal. Az emberi érzelmek cselesek, kiszámíthatatlanok, de mi sem vagyunk jobbak, képesek vagyunk ártani valakinek, akit szeretünk... Ha megengeded, legalább ápolom a sebeidet. Nincs mitől tartanod. Többet nem áll szándékomban hazudni neked.
Igazából majdnem csak visszavakkant egy félmondatot, elutasítja, és ismét közli a nővel, hogy mit akar tőle, hogy miért érdekli… de aztán megint belekapaszkodik azokba a részletekbe. Az aggodalom. A szomorúság. A nyugalom. Az az óvatos érintés az arcán. Nem tudja kivenni Itoshi és Nojiko alakját, de eszébe jut az is, hogy a fiú, hogy reagált a nő jelenlétére… majd az is, hogy ugyanez a fiú habozás nélkül leszúrta volna. Tanúja volt az egész jelenetnek, érzékeli mind a két oldalt, de nem tud nem gondolni rá, hogy a nő neki nem ártott. Ellenkezőleg. Több kedvességet mutatott felé néhány mondatban, mint amennyit a legtöbb ember az elmúlt hat évében. Önmagát is meglepte azzal, hogy milyen elképesztő igénye volt csak arra, hogy valaki egyszerűen megérintse az arcát.
- Rendben – mondja végül, aztán megtorpan egy pillanatra. – De… - megpróbálja kivenni Nojikóék alakját. Itoshival talán nem voltak túl jó viszonyban, de a lány nem ártott neki, hanem tényleg szívesen fogadta. – A lány nem csinált semmit. És biztos vagyok benne, hogy nem tehetett semmiről. Mondtam, hogy nem akarok ma több vért látni. Érzem, hogy nekem nincs mitől félnem. De nem akarom, hogy nekik legyen.
A nő halkan felnevet, egyértelműen kicsit meglepődik.
- Nem fogom bántani a félsárkány lányt. Megígérem – mondja, aztán óvatosan kinyúl a férfi keze felé. – Menjünk haza, Arashi-san. Pihenned kéne egy kicsit.
Ahogy a keze az övéhez ér, Arashi ismét, először ösztönösen elrántaná. Aztán viszont lehunyja a fél szemét, ami még funkcionál ilyen szempontból (ennek hatására fájdalmasan összerándulnak az izmok a másikban is), és hagyja, hogy a nő megfogja a kezét. Ha bízom benne ennyire, bízom benne ennyire…
- Egész biztos, hogy ezt akarod? – rövid megjegyzést hall Nojiko részéről, aki, homályos körvonalai alapján még Itoshi mellett térdel.
- Elég neked egy teljesen használhatatlan félvér – mondja. – És most már azt is tudod, hogy miért jöttem. Ha nem vakulok meg félig, nem garantálom, hogy nem használtam volna ki a lehetőséget, hogy megöljem. Hidd el. Nektek is jobb, ha én nem vagyok a közelben.
Már alig hallja, hogy a lány utoljára figyelmezteti, hogy vigyázzon magára.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Jun 9, 2021 21:48:27 GMT 1
Post by Zima on Jun 9, 2021 21:48:27 GMT 1
Nojiko segít Arashinak, amiben csak tud. Miután visszatért és feltette a kérdését végig figyelte a két yashát. - Sajnálom… - mondta halkan Arashinak a szemével kapcsolatban. Itoshi egy ideig csak ült magában, majd megszólalt. „Haza kéne menned…” Visszhangzott a fejében. Elgondolkodott rajta és a fiúnak igaza van, de… nem fog és ezt hangosan is kimondta. - Meglehet, de nem fogok… Haragudott rá, de nem fogja elhagyni. Ilyen állapotban főleg nem. Amíg a két yasha összeszedte magát az induláshoz (Itoshit is persze ellátta, ha kellett), körülnézett a házban és elrakott mindent, ami használható lehet. Élelem, ha van, víz, gyógynövények, ruhaanyag kötözéshez, varrókészlet. Térképet is keresett, de azt sajnos nem talált. Amint végzett, segített a fiúknak, ahol tudott és elhagyták a házat.
Nem jutottak messzire, ugyanis odakint várták őket. Egy nő, aki Arashit kereste. A kis beszélgetésük meglepte a félsárkányt. ~ Szóval… Arashi Itoshiért jött, de végül megkímélte…? ~ Itoshi sérülései ellenére a nőnek esett. A másik yasha felfogta a támadást. Alig álltak a lábukon… Nojiko csak ott állt. Értetlenül. Tehetetlenül. - Fiúk… - korholta őket halkan, valószínűleg nem is hallották. Nem értette, Itoshi miért lendült támadásba, de volt valami a szemében… Valami, ami alapján Nojiko úgy érezte, társa ismeri a nőt. Hamar bebizonyosodott, hogy ez így van. A nő hozzászólt és felfedte valódi énjét. Nojiko is ekkor érezte meg azt a hatalmat, ami körül lengi a nő lényét. ~ Mégis ki ő? Szellem? Fél szellem? Vagy valami más? ~ Csak figyeli az eseményeket. Lába földbegyökerezett. Itoshi újra megkísérel egy elkeseredett támadást a nő irányába, de hiába. - Itoshi! – kiált fel riadtan a lány és odasiet az összecsukló testhez. Tudta, hogy nem halt meg, így rögtön hozzálátott a sérüléseinek ellátásához. Fél szemmel azért figyelte a nő és Arashi beszélgetését.
Amit látott, amit hallott, azt egyszerűen… nem tudta értelmezni. Úgy gondolta, tudja, mi megy végbe a szeme előtt, de egyszerűen… Még sem tudta elhinni. Hogy Arashi ennyire gyorsan elfogadja a nő közeledését… A kedvességét… Nem tudta mennyire őszinte, de akadtak kételyei, főleg azután, ahogy Itoshival bánt. ~ Oka kell lennie annak, amiért Itoshi meg akarta ölni… Egykor közel állhattak egymáshoz… Aztán történt valami… ~ Egyszerűen sajnálta mind kettejüket. ~ El sem tudom képzelni, min mentek keresztül. Mind a ketten… Engem is eldobtak, de nekem megadatott egy család, egy szavam nem lehet. Ők yashák, eleve nehezebb helyzetből indultak. Mindketten mennyire vágynak a szeretetre, elfogadásra, kedvességre… Néhány szép szó… kedves érintés… vajon Itoshi is ezt kapta kezdetben? Valószínűleg igen… ~ Még mielőtt elindulnak Arashi megkéri a nőt, hogy őt ne bántsa, amibe bele is egyezik. Nojiko merte remélni. Ebben a helyzetben ő nem érdekes, nincs oka a nőnek ártani neki. Nem tud megbízni a nőben és egyáltalán nem tartja jó ötletnek, hogy Arashi vele menjen. Ugyanakkor fél a hatalmától… Mégis erőt vesz magán és a yashához fordul. - Egész biztos, hogy ezt akarod? - Elég neked egy teljesen használhatatlan félvér – mondja. – És most már azt is tudod, hogy miért jöttem. Ha nem vakulok meg félig, nem garantálom, hogy nem használtam volna ki a lehetőséget, hogy megöljem. Hidd el. Nektek is jobb, ha én nem vagyok a közelben. A válaszra bólint. - Vigyázz magadra! – mondta halkan. „Elég neked egy teljesen használhatatlan félvér” – cseng a fülében. Egyiküket sem tartotta annak. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy ha többet törődött volna vele… de ezt hamar el is hessegeti. Maga részéről normális volt Arashival. Kedves, ennél többet nem tudott volna tenni érte, legfeljebb csak akkor, ha kicsit több időt töltöttek volna el. Nem haragudott a további megjegyzése miatt. Tudta, hogy ahhoz neki is lett volna néhány szava és meg tudta volna védeni Itoshit, ha úgy alakult volna. Továbbra is csak sajnálni tudta a félvért és remélte, hogy nem lesz rossz sora. ~ Nem fog úgy járni, mint Itoshi-kun…~
Miután elmentek még Itoshira néz. Mindent megtett érte, itt nem maradhatnak. Reményei szerint el tudnak jutni a legközelebbi településre. ~ Ami… ~ Elindul egy fához és felmászik rá. Szerencsére a faluban megsérült karja teljesen helyre jött, így minden gond nélkül feljut. Onnan a magasból igyekszik kitalálni, merrefele lehet a legközelebbi település, majd amint végez, visszatér társához. Leguggol mellé. Finoman megsimogatja a fejét. - Itt leszek melletted… - motyogja, bár tudja, hogy úgysem hallja. Óvatosan, gondosan felemeli és elindulnak a kinézett útirányba.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Jun 16, 2021 17:32:47 GMT 1
Post by Raven on Jun 16, 2021 17:32:47 GMT 1
とどろく風 Todoroku kaze (Az Üvöltő Szél) Zima : Nojiko & Raven : Itoshi Nojiko mindent megtesz, hogy minél messzebb vigye az eszméletlen yashát, de ez még úgy sem egyszerű feladat, hogy a yasha könnyű, ő pedig valamennyivel erősebb, mint egy rendes ember. De mielőtt még éppen eszébe jutna feladni, vagy legalább is kényszert érezne megállni, megérzi a füst halvány illatát. Ez két dolgot jelezhet, vagy van egy ház, vagy tábor a közelben, vagy valahogy letért az útról és vissza kanyarodott. Ahogy elindul a füst felé nem kell messzire mennie, hogy lépteket halljon és egy fiúval találja magát szembe. A sötéthajú fiú meglepően jóképű és tiszta, habár egyszerű ruhákat visel.
-Te megsérültél?- Kérdezi.- Had segítsek!- Mondja és ha nem ellenkezel, akkor átveszi tőled Itoshit.
-Van a közelben egy kunyhó, megmosakodhatsz és talán találunk ruhát is neked.- Mondja, majd elindul az ösvényen, nem nagyon hagy neked más lehetőséget, mint hogy kövesd, főleg ha Itoshit is átvette tőled. De nemsokára valóban elértek egy házhoz, a kéményen füst gomolyog a bejárat elött pedig egy öregember pipázik éppen. Ő is egyszerű zöld ruhát visel, de még így is idegennek tűnik az alig használható kunyhó mellet, a ruha anyaga túlságosan kifinomult.
-Vissza értél Koji? Látom vendégeket is hoztál.- Mondja. -Milyen szemrevaló ifjú hölgy.- Emelkedik fel a férfi. Ősz szakálla alatt buja mosollyal.
-A fiúval foglalkozz most vénember. Az ostobaságaidra ráérsz később is.- A férfi legyint, de azért kirázza a hamut a pipájából.
-Áh, nem olyan egyszerű megölni a fajtáját. De vidd be, fektesd le, mindjárt megyek.-Azzal feléd fordul amíg a fiú. teszi amire utasította.
-Pihenj te is egy keveset.- Mondja neked.- A teához és a gombóchoz nem nyúltunk, szolgáld ki magad nyugodtan. Ha megmosakodnál ott találsz vizet. Mutatott egy kisebb málladozó melléképületre. Azzal magadra hagy és bemegy a házba a többiek után.
A gombócot és a teát ott találod ahol az öregember ült, mindenből két adag van találva, nyilván maguknak. A kis mellék épületben egy valamikor szépen felszerelt fürdőszobát találsz. A víz már nem meleg, a forrása talán valamikor az volt de sokkal valószínűbb, hogy régen is melegítették a kádba a vizet miután, lemosták magukat a tiszta forrásvízzel ami a mai napig folyik a sziklából.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Jun 16, 2021 19:33:42 GMT 1
Post by Zima on Jun 16, 2021 19:33:42 GMT 1
Nojiko elindult vállán az eszméletlen yashával. Igyekezett figyelni a környezetre, ellenségre, vagy bármire, ami esetleg egy település jeleit mutatta, de gondolatai egyre inkább elterelték figyelmét. Az elmúlt órák eseményei jártak a fejében. Sok minden történt… ~ Nem erre számítottam, mikor elindultam… Nem hittem volna, hogy ilyen hamar ilyen helyzetekbe kerülhetek… ~ Lelkileg borzasztóan fáradt volt, érezte, hogy tekintete üres. Ha most bárkivel is találkoznának, az illető azt hihetné, egy szellemet lát. Fel akart ébredni ebből az egészből, vagy legalább csak pihenni, aludni egy nagyot… De tudta, hogy egy darabig még nem teheti meg. ~ Itoshinak szüksége van segítségre… Én vagyok az egyetlen, aki ezt megteheti… Biztos, hogy jó ez így, együtt utazni egy yashával? ~ Rögtön eszébe jutottak az Ai-val kapcsolatos események és, hogy voltaképpen Itoshi mutatta jeleit a változásnak. Még ha csak ő róla is volt szó, akkor is… ~ Lesz egy nagy beszélgetésünk, amint magához tér és kicsit visszanyeri az erejét… Ebben biztos vagyok… ~
Ahogy haladtak, egyre inkább világossá vált a lány számára, hogy nem lesz könnyű dolga. Hiába erősebb, mint egy átlagos ember… ~ Nem adhatom fel… ~ Rövidesen füst szag ütötte meg az orrát, ami vegyes érzésekkel töltötte el. Kíváncsiság, remény, bizalmatlanság… ~ Meg kellene tudnom, kik azok, hogyha veszélyesek, el tudjam kerülni… Vagy ha ártalmatlanok, esetleg útbaigazítást kérni… ~ Alig, hogy ezekre gondolt, egy korabeli fiú sietett oda hozzá. Egyáltalán nem volt fenyegető a közeledése, őszintének tűnt az aggodalma és segítőszándéka, a lány mégis megfeszült és nem adta át Itoshit. - Elbírom… - mondta, de aztán megbotlott egy kis kőben és a fiú végül csak átvette tőle. Nojiko kényelmetlenül érezte magát, gyanakvása előtérbe került. ~ Nem tudják, kik vagyunk, remélhetőleg, így nem akarhatnak tőlünk semmit sem… De ha mégis…? Vagy csak túlságosan bizalmatlanná váltam az elmúlt napok eseményei miatt? ~ Jobban örülne, hogyha egy településen, egy gyógyfüves, vagy gyógyító látná el… De úgy tűnik, nincs beleszólása, az idegen mindenképpen segíteni akar.
A kunyhóhoz érve egy idős férfit vesz észre. A megjegyzését hallja, de egyáltalán nem foglalkozik vele. Viszont legalább megtudta, hogy a fiú neve Koji. Az ifjú az öregember utasítására bevitte a házba Itoshit. Nojiko is utána akart menni. A két férfi nem adott okot a bizalmatlanságra, de nem akarta egyedül hagyni velük a yashát. Végig hallgatta a férfi mondandóját. Nem volt éhes, nem olyan régen evett és az események után nem is lett volna étvágya. De a fürdés lehetősége… Azon felcsillant egy pillanatra a szeme. Jól esett volna neki egy kicsit ilyen módon megpihennie. ~ De Itoshi fontosabb… még mindig nem tudom, kik ezek az emberek és mi lehet a szándékuk… ~ Elbambulása elég volt ahhoz, hogy az idős férfi is bemenjen a házba. Odasietett, kopogott, lenyomta a kilincset, bekiabált, de nem engedték be. Egy hosszú percig csak állt ott, majd végül leült a földre. Egyik lábát felhúzta, térdét átölelte. ~ Mégis miféle szerzetek lehetnek? Nem valószínű, hogy egyszerű emberek… Az öreg ember azt mondta, hogy a „fajtája”… tehát tudja, hogy yasha és ezek szerint el is tudja látni… ~ Hirtelen észbe kap. - A kardjával bánjanak óvatosan, kérem ne nyúljanak hozzá! – kiáltja riadtan. ~De lehet, felismernek egy shitabukit… ~ Nojiko csak ott ült. Nem tudta mire számíthat, meg kell-e védenie társát, vagy sem.
Sóhajtott. ~ Ha ártani akartak volna, már megtehették volna… Az is lehet, hogy az idős férfi valami szellem, félszellem, vagy omnioyi és ha a szükség úgy hozná, talán meg sem tudnám menteni Itoshit… Lényegében fölösleges itt ücsörögnöm… Őrködnöm… ~ Még hezitált, de végül felállt és elindult ahhoz a melléképülethez. ~ Remélem tényleg nem nagy kérés egy másik ruha… ~ Nyugtázta magában. Gyönyörű bordó kimonoja már több helyen szakadt, véres, piszkos… ~ Nem ehhez vagyok szokva… ~ Ezen kissé kényes lányos gondolatán haloványan elmosolyodott. Mosakodni kezdett a pataknál. Miután végzett, ha tud, enged friss vizet a kádba, ha nem, akkor abba a vízbe ereszkedik bele. A láva követ magához veszi és azzal melegíti fel. Haját is kimosta, amennyire tudta, most szabadon lengett teste körül. Lehunyta a szemét, próbált kicsit nem gondolni semmire. Ez azonban nem ment sokáig. ~ Biztos jó ötlet két férfi társaságában itt áztatnom magam? Remélem az öreg ember nem jön utánam, amíg fürdök… ~ Megszorította a lávakövet. ~ Nem lesz baj, vagy ha mégis… megoldom… ~
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Jul 1, 2021 15:07:53 GMT 1
Post by Raven on Jul 1, 2021 15:07:53 GMT 1
とどろく風 Todoroku kaze (Az Üvöltő Szél) Zima : Nojiko & Raven : Itoshi Alig, hogy rá gondolsz, hogy jó ötlet e itt pancsolnod, el is húzzák az ajtót. A fiú az. Kilép a házból, a ruhája felső része nincsen rajta, valószínűleg mert Itoshi vérével volt, tele és inkább levette. A kezében viszont egy kupac ruhát tart. Megáll a bejáratnál, és onnan szól be.
-Khm... Hoztam neked ruhákat.- Itt hagyhatom kint, vagy be is vihetem neked, ha szeretnéd.- Mondja. Nem látsz ugyan jól rá de biztosra veheted, hogy szinte olyan pirosra pirult mint Itoshi szemei.
Akárhogy is döntesz nem lesz kevésbé zavarban, de utána megvár téged kint hátát a bejárat melletti falnak vetve, ahogy kilépsz feléd fordul. Még mindig nem szerzet magának felsőt így ami először feltűnik az a szörnyű sebhely a mellkasán, mintha valaki, valamikor egyszerűen átnyúlt volna a bordái között. Habár mostanra gyógyultnak tűnik a színe még mindig vöröses. Azon a részen valószínűleg örökre ilyen is marad.
-Koji vagyok.- Mondja.- Úgy tűnik az események sűrűjében elfelejtettem bemutatkozni. Ne aggódj a barátod miatt, az öreg szerint rendbe fog jönni.- Aztán aggodalmasan végig mér.
-Szép kis csatába keveredhettetek.- Ha megmondod neki a nevedet. akkor ezentúl azon szólít.
-Nojiko-san ne érts félre, de miért utazol egy yashával?- Kérdezi komolyan.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Jul 6, 2021 21:25:50 GMT 1
Post by Zima on Jul 6, 2021 21:25:50 GMT 1
Mikor meghallja az ajtó elhúzódását, összerezzen. Szerencséjére csak a fiú az, így megejt egy megkönnyebbült sóhajt. ~ Oh, szegény, úgy tűnik, Itoshi vérével összekenődött az ingje… Várjunk, mintha ruhát hozna… nem hinném, hogy csak női viselet lenne itt… Kéne lennie váltás ruhájának, nem? Kezd beestelenedni, még a végén megfázik… ~ Farka és haja takarják a megfelelő helyeken, de persze így is roppant mód zavarban van, mikor a fiú megérkezik a szoba elé. Még egy árnyalatot vörösödik, mikor azt mondja, behozza a ruhákat. ~ Érthető lenne, ha meg lennék sérülve, de így… még ha segítő a szándék, kissé illetlen… ~ - Kö…köszönöm, nem szükséges bejönnöd vele! – szól ki végül. – És örülök, hogy találtál, hálás vagyok érte! Néhány percig még kiélvezi a vizet, de hamar nyomasztani kezdi a fiú közelsége, így kelletlenül kimászik a kádból. Megtörölközik, majd visszabújik köntösébe. Nem köti meg, csak összefogja maga előtt. Haját egy nagyobb törülközőbe csavarja. Résnyire kinyitja az ajtót. - Ideadhatod a ruhákat. Szíve szerint hozzá tette volna, hogy ne lessen, de a fiú paradicsomszínű arcát elnézve erre nem volt szükség. Épp annyira frusztrálja a jelenet, mint a lányt. Szerzeményeivel visszahúzódik a fürdőszobába és megszemléli azokat. Apró mosoly húzódik az arcára. Bájos, egyszerű ruhákat kapott. Sietve felöltözött, láva kövét az ujjába rejtette, kardját oldalára tűzte, szütyőjét a vállára akasztotta. Haját megszárítgatta amennyire tudta, majd elengedte, hogy a vállára omoljon. Miután a lehető legnagyobb rendben hagyta ott a szobát, kilépett az ajtón.
A fiú rögtön felé fordult. Ekkor vette észre a sebhelyet. ~ Vajon mi történhetett vele? ~ Merengett el egy pillanatra. Talán nem csak a sebhelyen, bár ez nem tudatosult benne. Rövidesen észbe kapott és újfent elvörösödve hebegni kezdett. - Ne..Ne hara..gudj… Az a sebhely eléggé vonzza a tekintet… Elnézést kérek, amiért annyira bámultam! Kellemetlenül érezte magát emiatt, nem is mert a fiú szemébe nézni. Ez egészen addig tartott, amíg be nem mutatkozott. - Örvendek, Koji-san! Semmi baj, én sem mutatkoztam be. Nojiko vagyok. Mikor Itoshiról beszél, kiül az arcára a megkönnyebbülés. - Örülök, és hálás vagyok az ellátásért. Még meg sem köszöntem a segítségeteket… Úgyhogy köszönöm! Nem tudom, mivel hálálhatnánk meg. A csatába való keveredésnél a lány tekintete kissé elsötétedik. - Valóban… sok minden történt az elmúlt napokban… Ezért voltam olyan, amilyen, amikor találkoztunk… Még mindig nem tudta, mennyire bízhat meg bennük, de eddig tényleg kedvesek voltak és törődtek velük. ~ Megérdemelhetik a bizalmunkat… ~ A fiú kérdésére nem tudta, hogy reagáljon. Kissé bosszantotta, mert eléggé személyesnek érezte. Mi köze van hozzá? De ugyanakkor… mintha egyfajta aggódás is lenne ebben az érdeklődésben. Eljátszott a gondolattal, hogy visszakérdez, hogy miért, de… végül úgy döntött, válaszol. Úgy érezte, neki is szüksége van ennek a kérdésnek az önmagában való rendezésére. - Tudod, furcsa érzés megtapasztalni, hogy mennyire számít, ki honnan jön… Pedig arról nem tehetünk, milyen családba születünk, felnevelnek-e egyáltalán, vagy eldobnak… Nekem megadatott egy család, amiért nem győzök eléggé hálás lenni. De másoknak nem. Másokat már azért is megítélnek, amilyen fajba tartoznak. Lehetnek intő dolgok, valóban. De tényleg egy egész fajt kell kirekeszteni néhányuk miatt? A yashák nem tehetnek arról, hogy odaszületnek, ahova, annak, aminek. Ők is vágynak mind arra, amire mások. Kedvességre, figyelemre, néhány jó szóra, mosolyra, hogy ők is tudjanak másra számítani. Bizonyos szinten a körülmények áldozatai… Mondhatni nem csoda, hogy olyasmiket tesznek, amiket. De ha figyelünk rájuk, megadjuk nekik azokat, amiket említettem, akkor… Vajon élhetnek normális életet? Vagy… legalább normálisabbat? Ezek a gondolatok pár órája születtek meg bennem. Nemsokára megérted, miért ezzel kezdtem. Persze szeretném tisztázni, hogy tudom, hogy kissé naiv a látásmódom és vannak olyan yashák, akik nem érdemlik meg ezt a fajta bizalmat…
Megáll egy picit, majd folytatja. - Itoshi volt az első személy, akivel találkoztam, amióta elindultam otthonról. Nehéz eset, tett szörnyű dolgokat és hidd el, néhányszor elgondolkodtam azon, jó ötlet-e nekem vele tartanom… A válaszom erre végül az lett, hogy ha nem is biztos, hogy jó ötlet, de vele szeretnék utazni. A szörnyű természete ellenére megkedveltem. Mélyen belül van egy szerethető oldala, amit megtapasztalhattam. Engem kedvel, ha jól értelmezem az eseményeket és törekszik arra, hogy vigyázzon rám. Úgy érzem, mellettem elindult benne egy fejlődés. A történtekben elég nagy szerepe volt egy bizonyos külső tényezőnek, amit remélem sikerül elzárni. Azok a fránya körülmények… Kedvelem Itoshit és szeretnék mellette lenni. Kis szünetet tart, elréved a táj szépségében, majd csak megkérdezi. - De miért érdekel, Koji-san? Amint visszakérdezett, hirtelen eszébe jutott a shitabuki. Aggódnia kellene, de nem történt baj… - Mondd, kérlek… a kardjával… minden rendben…? Ugye nem nyúltatok hozzá? Illetve… még egy kérdés… miért nem mehettem be?
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Jul 31, 2021 20:23:05 GMT 1
Post by Zima on Jul 31, 2021 20:23:05 GMT 1
Koji azonnal sietve válaszol, ahogy meglátja az aggodalmat a lány szemében. - Ne aggódj! Fel voltunk készülve a shitabukira. Nem lesz vele semmi baj, az öreg jól tudja mit csinál. - Aztán a korábban feltett kérdésre is válaszol egy kis pirral az arcán. - Amellett, hogy nem is szép látvány, ahogy kitisztítjuk a sebeit és ha magához tér, félig ájultan, veszélyes is lehet rád, nem tartottuk túl illendőnek, hogy ott legyél. - Motyogja a végét. Nojiko megnyugszik. ~ Akkor jó, ha fel voltak rá készülve. De várjunk... felkészülve? ~ Kissé furcsállta. - Örülök. Szemei összeszűkültek a seb ellátás ecsetelésénél, majd elkerekedtek a motyogásra. - Bocsáss meg, ha butaságot kérdezek, de rám miért lenne veszélyes? Miért akarna bántani? A shitabuki miatt? Azt mondjuk megértem... Eszébe jutnak az ártó szellemmel kapcsolatos tapasztalatai, amire elszontyolódik. ~ Remélem tudunk vele valamit kezdeni... ~ - Nem úgy értettem, hogy szándékosan bántani akarna. - kezdi. - De ha magához tér, ilyen állapotban könnyen ránk támadhat, egy sebesült szellem kiszámíthatatlan. És igen, ezen sajnos a shitabuki jelenléte sem segít. - Teszi hozzá szomorú mosollyal. - Jogos... - mondta a lány szintén szomorúan. Kis szünet után a félsárkány újra megszólal. - Egy kérdésemre nem válaszoltál, Koji-san... arra, hogy miért érdekelt, hogy vele utazom...? Kérdőn néz a fiúra. - Csak furcsa volt, hogy egy fél sárkány, mint te vele tartson, és... ezt kérlek ne értsd félre, de Itoshi veszélyes, túlságosan sokszor támaszkodik arra a kardra, és túlságosan megszállott. A válaszra újfent összeszűkültek a szemei. - Tudom, hogy veszélyes, sajnos... De Te honnan tudod? És milyen... Megszállottságról beszélsz? Utóbbira úgy érezte tudja a választ, de a fiútól akarta hallani. Aggodalom és kíváncsiság van a szemeiben.
- Ejnye Koji, nem illik másokat így kibeszélni. - Lép ki az ajtón az öregember. Halkan becsukja maga mögött az ajtót. - Hagyjuk pihenni kicsit. – Mondja, aztán felétek sétál. Nojiko kissé elszégyellte magát, amiért a fiú háta mögött kérdezett, de... Ezek az "emberek" gyanúsak olyan értelemben, hogy sokat tudnak... - Köszönöm, hogy ellátta! - hajol meg felé tisztelettudóan. Erre a férfi csak mosolyogva legyint, mintha magától értetődő lenne. Ahogy közelebb ér a lányhoz intéz egy kérdést. - Találkoztál vele igaz? A nővel, a vörös szeművel. Bólintott. - Igen, néhány órája... - Gondoltam... Ő Ai a Vörös Hold Kisasszony. Mostanában elég sokat hallani róla, és a vérfürdőkről, amiket maga után hagy. És mint láthattad Itoshi nem igazán álhatja a Vörös Hold Kisasszonyt. - Igen... Tapasztaltam... Sérülten is neki támadott... Igaza van, nem szép dolog bárkit is kibeszélni a háta mögött, de... Ki ez az Ai és milyen kapcsolatban vannak egymással? Van ötletem, de biztosan nem tudom... ~ És Arashi-kun elment azzal a nővel. ..~
- Bocsánat, ha tolakodó volnék, de maguk... Honnan tudnak ennyi mindent és... Ön még nem mutatkozott be Idősúr-san... Persze eszébe jutott, hogy ő maga sem volt éppen illendő, hisz csak Kojinak mutatkozott be, de úgy döntött, megvárja a férfi bemutatkozását és majd utána megejti a sajátját. - Csak kíváncsiságból, mire gondolsz? – kérdezi. A bemutatkozásra nem reagált, de Nojiko egyelőre el is engedte és válaszolt a férfi kérdésére. - Arra, hogy mikor Itoshi kis gyerek volt - mivel yasha - elutasították. Ai rátalált és felnevelte, magához vette, gondoskodott róla…? Aztán talán évekkel később Ai tett valamit, amivel belegázolt Itoshi világába. Valami szörnyű tettet... Ő ezt nem akarta elhinni, mert gondolom más képe volt a nőről, ezért meg akarta ölni. Ai nyilván erősebb volt. A shitabuki is ekkor keletkezhetett... hiszen nem tud tőle megszabadulni... Amint befejezte azért kicsit rosszul érezte magát, hogy ennyire nyíltan beszél a fiúról – még ha csak gondolat is - de... Eddig úgy tűnik... Ez a jobb és hasznosabb út... Ha beszél ezekkel a férfiakkal... - Félelmetesen levezetett következtetés. És még csak nem is teljesen hibás. De kezdjük inkább az elején. Gawan Mo vagyok Nojiko, örülök, hogy találkoztunk. - Ai valóban magához vette Itoshit, és képezte ki a szellemvadászatra is. Akkor vágta el magát nála amikor lemészárolta a várost, ahol befogadták őket. Talán nem az volt az első gondolata, hogy végezzen a nővel, de szerencsétlenségére éppen arra a kardra sikerült rá markolnia. Mostanra a shitabuki vágya az ölésre teljesen egyé vált Itoshi azóta gyűlöletté vált haragjával.
Nojiko egy hosszú percig csak volt tátott szájjal, és elkerekedett szemekkel. Lesokkolt. Így értelmet nyertek a dolgok... - Hogy mi? - szaladt ki a száján, aztán zavarba jött és sietősen a lehető legtisztelettudóbban meghajolt. - Elnézést kérek, ha tiszteletlen voltam. Örvendek a találkozásnak, Gawan Mo-sama. Mondjuk reméltem, hogy nem ilyen körülmények között fog megtörténni és... Nem hittem volna, hogy elindulásom után ilyen hamar, de örülök. A lány nem figyelt fel erre, de Gawan Mo mosolygott a zavarán. Valószínűleg jól szórakozik, csak a komoly téma miatt erőt vesz magán. Mikor a lány felegyenesedett lassan felfogta a többi elhangzott információt. Büszke volt magára, amiért egész jól következtetett, de el is szomorodott persze. Sajnálta a fiút... - Sok kérdésem lenne, de... Nem igazán tudom még megfogalmazni a nos... Zavaromban... Azzal a shitabukival... Tényleg nem lehet semmit sem kezdeni, csak pecséttel kordában tartani? - Hmm...- Gondolkozik el. - Ez egy nehéz kérdés. Egy erős Onmyoji vagy egy pap, végleg is elzárhat vagy elpusztíthat egy átkozott fegyvert. De attól tartok Itoshi-kun nehezen engedné el a kardot. A legjobb, amit tehettek az, ha visszaállítjátok az elfojtását. Bár ez nem egy végleges megoldás. Nem is tökéletes, de jobb, mint szabadon hagyni. Amíg Itoshi nem áll készen rá, hogy elengedje, már ha valaha bekövetkezik ez, nem választhatjuk el őket egymástól. - Értem... A legfontosabbat még meg sem kérdeztem... Mennyi idő, míg magához tér, tovább tudunk menni? - Hagyjuk most pihenni. Kimerült és elég csúnyán megsérült. - Felsóhajt. - Ha rajta múlik holnap estére biztosan elindultok. - Beszéltetek? - Kérdezi Koji. - Igen. - Bólint az öreg. - És elmondtad neki? - Erre viszont nem érkezik válasz, az öreg csak ledobja magát a lépcsőre és felemeli az egyik csésze teát. Nojiko érzelmei össze-vissza kavarognak. Feladta, hogy bármit is kezdjen velük. Egyszerűen... Kezd kicsit sok lenni neki ez a nap. A kérdésére kapott válasznál bólint. Viszont a többi... - Miről van szó? Kezdi zavarni, hogy kissé mintha úgy lenne kezelve, mint egy hímestojás kisgyerek...
Az öreg először komolyan felpillant rá, aztán megcsillan a tekintete. Felpattan és megragadja a félsárkány kezét, egészen közel húzva őket a mellkasához. - Tudni szeretnéd? - Egészen közel hajol. - Tényleg tudni szeretnéd? A sárkány viselkedésére nem számított. Elpirult, de észnél maradt. Nevelőanyja szerencsére felkészítette erre, így hamar határozottság ült ki az arcára. - Gawan Mo-sama... Nagyon tisztelem önt és kérem ne vegye rossz néven, de Aranjia-sama megengedte, hogy lecsapjam, ha úgy érzem, számomra kellemetlenül és illetlenül viselkedik. Nem szeretnék élni ezen privilégiumommal... És igen... Szeretném tudni! Koji elismerően néz rá, de a lánynak nem igazán tűnik fel. El van foglalva a határozott kiállásával. - Jól van na csak viccelődtem kicsit. - Nevet az őssárkány. - Nem akartam neked elmondani, de nem is követhetlek titeket, és talán jobb lesz, ha tőled tudja meg ha eljön az ideje. Az, hogy Ai annak idején rá talált nem a véletlen műve volt, Ai kereste a fiút, pontosan tudta, hogy ki ő és okkal fogadta be. Az előző következtetésed elképesztő volt. Most van tipped miért tehette? - Kérdezi kacsintva. Nojiko kicsit rosszul érezte magát a viselkedéséért és elmormolt egy "elnézést-t". Még gyakorolnia kell az ilyen fajta kiállást. De legalább úgy tűnik a sárkányt nem bántotta meg. A válasz kissé meglepte. Elgondolkodott. - Erre nincs olyan erős ötletem... Arra tudok gondolni, hogy Itoshi szellem szülője valamiért érdekes volt Ainak. Szövetséget akarhatott vele, vagy nem is tudom... - Inkább bosszút. - Mondja egyszerűen. - De ezúttal sem jártál messze az igazságtól. Az Itoshit nemző szellem valóban nagyon fontos A Vörös Hold Kisasszonynak, ugyanis ugyanaz a szellem nemzette őt is.
Nojiko szemei elkerekedtek a hallottakra. - Így több minden értelmet nyer... Hogy várja, hogy megerősödjön... Meg... Tulajdonképpen hasonlítanak... - mondja halkan. Ezután eszébe jut egy sokak által legendának tartott esemény. - Mondja, Gawan Mo-sama... Ainak és Itoshinak valamilyen úton-módon köze van a Démon királyhoz és Aitoshihoz? Igazából... A bosszúból meg Aitoshi nevéből próbálok következtetni... Mondjuk gondolom a közös szülő a Démon Király lenne, mert a papnő ember, ha jól emlékszem.... - Igazán okos lány vagy. Úgy van, Ai-nak és Itoshinak is Kagutsuchi a Vörös Démonkirály az apja. Nojiko lehunyta a szemét. Végtelenül fáradtnak érezte magát. - Mibe keveredtem...- motyogja alig hallhatóan.
Kis csend után felnéz. - Ön azt mondta, nem követhet minket... Tehát amint Itoshi helyrejön és képes menni elengednek minket? Gondolom a célunk a pecsét helyretétele lesz... - Nem követhetlek titeket, de elviszlek titeket az Onmyojihoz, aki helyre állíthatja a pecséteket. - Köszönjük! - biccent az elvitelre. A férfi folytatja. - Utána viszont magatokra maradtok. Ha rám hallgatsz utána a Fuji felé indultok, út közben egy kis kitérővel, Echigoba és a folyó mellet megkeresitek a Fény kastélyát. Van ott számodra valami, amit megérné látnod a saját szemeddel. A javaslatra kíváncsian néz a férfire. Echigoról már hallott az útja során... Vajon... Elronnal kapcsolatos? - Még nem hallottam a Fény kastélyáról... Kíváncsivá tett...
Újabb rövid szünet után a lány megint kérdezett. - Tudok tenni én bármit is, hogy minimalizáljam a károkat? Már ha megint elszabadulna a shitabuki.... - Ha a shitabuki ismét elszabadul, csak maradj távol tőle. Elméletileg van rá esély, hogy Itoshi visszanyerje az önuralmát. De ha nem sikerül, akkor azzal nem csak neked árt, hanem saját magának is. - Rendben, akkor távol maradok tőle… Nojiko hamarosan ásít egy nagyot. - Hosszú volt a nap.... Esetleg...ránézhetek Itoshira? Utána magam részéről én aludni térnék. Aztán... Holnap még lenne mesélnivalóm a mai események kapcsán, amiről talán jobb, ha tudnak... - Nyugodtan. - mondja a sárkány. - Valószínűleg még alszik. De már nyugodtan bemehetsz hozzá. - Köszönöm. Jó éjszakát! - mosolyog rájuk hálásan.
Fel is áll és bemegy az épületbe. Itoshi ott fekszik. Ellátva, egészen békés álomban. Mintha meg sem történt volna a délután. Egy hosszú percig csak nézi, majd egy halk „Jó éjt!”-el letelepszik a szobában lévő másik ágyra. Ha veszélyes lenne nem engedték volna, hogy bejöjjön, úgyhogy úgy döntött, ott alszik. Nem akart a két férfi társaságában aludni, a fürdőkád meg ennyire nem volt kényelmes. Kicsit azért izgult, de bízott a yashában, hogy nem fog neki ártani (főleg most már). Szütyőjét lerakta az ágy mellé, kardját közel helyezte el magához. A köve is kéznél volt. Először azt hitte, hiába kimerült, nem fog tudni elaludni. De hamarabb elnyomta az álom, mint gondolta.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Sept 19, 2021 21:17:30 GMT 1
Post by Raven on Sept 19, 2021 21:17:30 GMT 1
Az előző napi történések ellenére Nojikora békés és nyugodt éjszaka vár. Talán annak a tudata, hogy egy ős sárkány vigyázza álmát, vagy csak a kimerültség teszi, de ki tudja mióta először, békésen és sokáig alszik. Amikor pedig felébred végre tényleg kipihenve érzi magát. Itoshi még alszik a saját részén de az arcának már most sokkal egészségesebb színe van, mint előző nap. Bármit is tett vele a vén perverz úgy tűnik használt. És valahogy ő is békésebbnek tűnik mint bármikor mióta ismered. Miután összeszedted magad nyílik is az ajtó és a nyílásban Gawan Mo feje jelenik meg elég félreérthető mosollyal.
-Jóóó reggelt!- köszönt. Aztán úgy tűnik kicsit el szontyolodik.- Már fel is öltöztél?- kérdezi csalódottan. - Tudtam, hogy nem kéne megvárnom Kojit...-motyogja. Aztán belép az ajtón. Ránéz Itoshira majd ismét rád mosolyog.
-Gyere reggelizz velünk! Mire végzel ő is biztosan felébred majd.
A reggeli rizsből zöldségből és tojásból áll. Egyszerű mégis jó ízű, és meleg tea is van hozzá, amit ki tudja honnan szereztek. A reggelit jobb nem lévén, a teraszon szolgálták fel. Koji már ott ül mire kiérsz és már javában neki is látott z ételnek.
-Itoshi felébredt már?- kérdezi. Nem tudni melyikőtöktől. Ha nem válaszolsz neki rövid időn belül a sárkány megteszi helyetted.
-És te, hogy ludtál?
Ez viszont már egyértelműen neked szól.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Sept 27, 2021 19:45:53 GMT 1
Post by Zima on Sept 27, 2021 19:45:53 GMT 1
Nojiko meglepően későn kelt, ahhoz képest, milyen korán nyugovóra tért. Valószínűleg tovább is aludt volna, ha korgó gyomra nem jelzi, hogy elég régen tisztelte meg némi élelemmel. Nyújtozott egyet, majd Itoshira pillantott. Nem tudott nem elmosolyodni a látványon. Olyan békésen és aranyosan aludt… ~ Milyen kis helyeske így… ~ Nyugtázta magában. Egy hosszú perccel később felkelt és rendbe szedte magát. Alapból is így tett volna, de számított arra, hogy a két férfi közül valamelyikük rá fog nézni a yashára, így meg főleg. Elgondolkodott, hogy ki is megy egyből, hátha tud segíteni, de végül meggondolta magát. Boldogulnak nélküle is, mondhatni vendég, meg különben is… A hajára ráfért egy alapos kifésülés. Így hát magához vette a fésűjét és hol azzal, hol a kezeivel hozzálátott tincseinek gubanc mentesítésére. Este kimerültségében, meg a hallott információk emésztésében teljesen megfeledkezett róla. Sok dolga lesz vele, hisz jó hosszú. ~ Lehet reggeli után kéne…? ~ Merengett el, mikor gyomra újra morogni kezdett, de elhessegette a gondolatot. Mégis csak hölgy, illik normálisan kinéznie. Egy ideig Itoshit nézte, ahogy alszik, de tekintete hamar szütyőjére tévedt. Sóvárgás fogta el a benne lévő fejdísz és egyéb ékszerek iránt. Annyira szerette volna felvenni őket, büszkén viselni, de… mégis csak vándor… Nem illenének hozzá. Meg akkor másik ruha is kéne, hisz bár jelenlegi viselete elnyeri tetszését, kellőképpen bájos, de az arany ékszerei nem illenek hozzá. ~ Vajon meg lehetne menteni azt a ruhát, amiben jöttem? Az a baj, hogy ha meg is lehetne… hogyan vinném? Nincs olyan táskám… ~ Illetve persze az is egy probléma, hogy jelenlegi állapotukban régi ékszereit sem tudná felvenni, hiszen azok is koszolódtak. Szerencsére nem olyan mértékben, de… azért igen. ~ Hogy fogom kiszedni az apró mintákból a morzsa darabokat, nem tudom… ~ Hosszú percekig vágyakozó pillantásokkal nézte a szütyőt, de egy lemondó sóhajjal elfordította a fejét. ~ Majd veszek szép, egyszerű ékszereket, ha olyan helyen járunk. Itoshi ki fog akadni, de… nekem kellenek…~ Elmosolyodott a gondolatra. Jól esett ilyesmiken elmélkedni. Kicsit ki akarta élvezni ezt a magával töltött időt, hisz még vár rá az Arashi-s mese, amit Gawan moéknak ígért. Még nem akart erre gondolni, így tudatosan koncentrált inkább egy nagyobb csomóra. Percekig szenvedett vele, de végül jobb megoldásnak bizonyult a kitépése, mint a megmentése. A lány azért sajnálta. Akadt még néhány ilyen gubanc, amikkel sajnos hasonlóképpen kellett eljárnia, de rövidesen végzett a kifésüléssel. ~ Oh, majd, ha veszek ékszereket ne felejtsek el keríteni valamilyen praktikus tükröt is… Féltem, hogy összetörne a táskámban, ha otthonról hoznám, de… szükségem lesz rá… ~ Így csak vaktában, bízva a több éves tapasztalatában állt neki valami olyan kontyot varázsolni a szarvaira, amik valóban elfedik és nem teszik a megjelenését nevetségessé. A jelenlévők esetében nem volt rá szükség, de ki tudja, este hova kerülnek, így úgy döntött, inkább előre cselekszik. Csak reméli, hogy a fürdőszobában van legalább egy törött tükör, amiben megszemlélheti az eredményt. Mert a két férfi biztosan azt mondaná, hogy jól áll, Itoshi meg, hogy a célnak megfelel. Eszébe villant, mikor a fiú csavarta a tincseket a szarvára. Elmosolyodott az emléken. ~ Milyen készségesen segített nekem… Pedig mennyire kiült az arcára, hogy azért bosszantónak tart… ~ Miután ezzel végzett, gondolt egyet és hajának egy részét előre szedte, majd nemes egyszerűséggel viszonylag lazán befonta. Elégedettnek érezte magát az eredménnyel, de azért kicsit aggódott, hogy valóban úgy néz-e ki, mint ahogy elképzeli. (OOC: Az új ruhás képen látható módon fonta be)
Éppen, hogy végez a fonással Gawan mo arca jelenik meg az ajtóban. Az elhangzottakra Nojiko arca vörösbe vált, fele részt zavarában, fele részt haragjában. ~ Hogy lehet egy bölcs őssárkány ilyen illetlen? ~ Bosszúsan markol rá a párnájára, de nem hajítja végül neki az idős úr fejének. Egyrészt nem érkezett több megjegyzés, másrészt Itoshira is rá kellett néznie. Ami volt egyetlen perc, majd reggelizni hívta a lányt. - Rendben, köszönöm! – válaszolja higgadtabban, majd feláll és követi a férfit. Kilépve már a megterített asztal és a már javában falatozó Koji fogadja. - Jó reggelt, és jó étvágyat! – mosolyog kedvesen, majd leül. Szed magának egy kicsit az élelemből, majd hozzá is lát. Elégedetlenkedő gyomra a finom falatokra úgy tűnik megbékélt. Koji kérdésére válaszol, miután leteszi a jó meleg bögre teát. - Még nem ébredt fel. Nagyon békésen alszik. A következő kérdés immár neki érkezett. Kedvesen mosolygott továbbra is. - Jól aludtam, köszönöm. Meglepően hamar és meglepően sokáig. Köszönöm kérdésedet! Ti hogy aludtatok? – pillant a fiúra, majd bácsikájára is.
|
|
Zima
FRPG Guru
Posts: 590
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Mar 28, 2024 9:37:14 GMT 1
May 31, 2016 15:22:28 GMT 1
|
Higo
Közzétéve: Oct 12, 2021 23:20:48 GMT 1
Post by Zima on Oct 12, 2021 23:20:48 GMT 1
- Remekül. - Mondja egyszerűen Koji és tovább folytatja a falatozást. - Örülök, hogy sikerült végre pihened egy kicsit. Úgy tűnt nagyon rád fért már. - Na de Koji-kun - Inti le az öreg. - Ez olyan mintha azt mondanád, hogy nyúzottnak és lepukkantnak tűnt ezelőtt. - A megjegyzést hallva Koji teljesen elsápad és rögtön mentegetőzni kezd. - Én nem úgy gondoltam...- Kezdi, mire Gawan moból előtör a nevetés. Koji sápadt arca rögtön rákvörösre vált és egy rövid hatásszünet után csodásan ívelt tockost vág le az öregnek. Az őssárkány kicsit sem sértődik meg. Csendben folytatja a reggelizést, miközben úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Koji arcán még látszik, hogy morog egy kicsit, de nemsokára ő is megnyugszik. - Tényleg nem úgy gondoltam...- morogja. - Csak fáradtnak tűntél. Biztosan sok minden történhetett. - Ha már itt tartunk. - Szól bele az őssárkány. - Megosztanád velünk mi történt pontosan?
A fiú megjegyzésére megejt felé egy kedves mosolyt. Valóban ráfért. A bácsi leintésére először nem tudta hogyan reagáljon. Felszaladt a szemöldöke és csak nézte. ~ Szerintem Koji-san egyáltalán nem gondolt ilyesmire… ~ Szegény fiú el is sápadt, és eléggé igyekezett bizonygatni az igazát. Gawan mo erre felnevetett, amire a lány is hasonlóképpen reagált. Kezét szája elé tartotta, de válla rázkódásából egyértelmű volt a reakciója. Sajnálta a fiút, de mulattatta is a helyzet. A tockosra csak még inkább nevetett. Jól érezte magát. Olyan… családias volt a hangulat. Szüksége volt erre a kikapcsolódásra. Miután ő is megnyugodott, folytatta az evést. A fiú morgására csak gyengéden rámosolygott. Ha Koji ránéz, azért még láthatja a játékos fényt a lány szemébe, de a kisugárzásából inkább a kedvesség és gyengédség érződött. - Tudom, hogy nem úgy gondoltad. Köszönöm az aggodalmad, de megleszek. Sokat segített a pihenés.
Gawan mo kérdésére kelletlenül sóhajtott. Iménti jó kedve szinte elpárolgott. Máris eljött az ideje a nagy mesének… ~ Essünk túl rajta… ~ Nyugtázta magában. Vett egy mély levegőt, majd kifújta. - Azt hiszem, a legjobb az, ha az elindulásomtól kezdem a történetem. Talán egy hét sem telt el azóta, hogy elhagytam az otthonom. A burkom, ahol minden szép és jó, ahol vigyáznak rám és kimerészkedtem a valóságba… Elég hamar összehozott az utam Itoshival. Ő volt az első személy, akivel találkoztam. Mivel nem tudtam, hogyan tudnám elhagyni a szigetet, hozzácsapódtam útitársul. Estére meg is érkeztünk a kikötőbe. A halászok azonban nem akartak minket átvinni a közeledő Oumatsu miatt… Eszébe jut a fiú alkudozása… furcsa grimasz jellegű mosollyal az arcán csóválja meg a fejét. - Bocsánat… csak eszembe jutott, hogy Itoshi megpróbált eladni… Nem vettem magamra… annyira… Itt Koji majdnem felcsattan, de a sárkány leinti. - Hadd folytassa. - Mondja türelmesen.
Kis hatásszünet után folytatta. - Mivel senki sem akart átvinni minket, a partra mentünk, ahol meglepetésünkre egy sellőbe botlottunk. A lánnyal egyezséget kötöttünk, hogy a segítségünkért cserébe megmutatja, hogyan tudunk átjutni. Reggel immáron mindannyian lábon érkeztünk a faluba, ahol egy férfi megszólított minket. Elmondása alapján sajnálta, hogy a nagyapja úgy elhajtott minket este és szeretne meghívni minket reggelizni… Elfogadtuk az ajánlatot. Naivak voltunk… Először minden kellemesen telt, majd elájultunk és Itoshival egy idegen szobában ébredtünk a fegyvereink nélkül. Egy kislány is velünk volt, ő ébresztett fel minket. Tőle tudtuk meg, hogy egy bizonyos legenda miatt meg akarják enni a falusiak Sellő-chant, mert így örökéletet szereznének.
A lányt most is kirázta a hideg. Még mindig nem tudja felfogni, miért hihetnek ilyesmiben… És ha még igaz is… a következmények… - A sellő hús legendája.... - Suttogja a fiú. Nojiko nagyot sóhajt. - A kijutásunkat követően sikerült megtalálnunk és kiszabadítanunk Sellő-chant. A falusiak azonban körülvettek minket és kénytelenek voltunk harcolni velük. Majd felbukkant a shitabuki. Vagyis… az általa mozgatott ember… Picit megint elnémult, majd folytatta. - Itoshi azt mondta, fogja tudni kezelni a szellemet és én inkább vigyem biztos helyre Sellő-chant és Kislány-chant. Aggódtam Itoshiért, de én is ezt tartottam a legjobb ötletnek. Megérkeztünk Kislány-chan nagymamájához, de Itoshi csak nem jött, így Kislány-channal visszamentünk a helyszínre… Elhalkult, egészen elszomorodott. Teljesen kiült az arcára, ahogy újra látja maga előtt a képeket. Könnyek szöktek a szemébe, egy könnycsepp végig is folyik az arcán. - A faluban… - elcsuklott a hangja, de erőt vett magán – … mészárlás volt. Sok halott falusi, talán a lakók fele ott fekhetett vérben ázva… Középen pedig Itoshi térdelt. Egy megtört lélek, aki nem akarta, hogy ez történjen. Ne értsetek félre, haragudtam rá, talán még most is… Mégis csak szörnyűség kötődik hozzá. De ugyanakkor… nem tudtam ott hagyni. Amíg a partra sétáltunk mardostak a kétségek, hogy… nem kellene-e haza mennem… de… végül vele mentem. Mert segíteni szerettem volna rajta. Mert… éreztem, hogy belül szüksége van valakire… És mert a dolgok ellenére kezdtem megkedvelni… Elkötöttünk egy csónakot és átjöttünk a túlpartra…
Megint kicsit csendben marad. Észre sem vette eddig, hogy miközben mesélt átölelte magát. Megrohanták az események emlékei, képek, érzések, minden… Nem figyelte, hogy a két férfi tekintete elsötétedett közben. Hosszabb némaságba burkolózott, majd csak rászánta magát a folytatásra. - Egy fogadóban szálltunk meg, ahol beszélgettünk kicsit… Említette Ai-t bár nem nevezte nevén… Nekem is csak most jut eszembe, mit is mondott… Úgy hivatkozott rá, hogy „egy szellem megölte a nőt, akit szeretett…” Nem tudom, hogy ez mit jelenthet… Másnap egész nap gyalogoltunk. Egymás mellett, néma csendben. Csak akkor beszéltünk, ha feltétlenül szükségesnek éreztük. Este letáboroztunk, vacsorához készültünk, mikor vendégünk érkezett. Ő az egyik legfőbb ok, amiért szerettem volna megosztani veletek a történteket…
Belekortyol a teájába, egészen kiszáradt a szája a mesélés közben. - Arashinak hívják, yasha. Körülbelül olyan magas lehet, mint Koji-san, haja hosszú fekete, szeme jellegzetes sárga. Valószínűleg a szellemősétől örökölte… Egy fokkal kellemesebb személyiség, mint Itoshi, vagy… inkább másképpen nehéz eset. Elmondása alapján egy rosszul sikerült vadászatból jött és egy démont keresett… Nem akarta egyedül tölteni az éjszakát, ezért csapódott hozzánk… Az éjszaka eseménytelenül telt, reggel viszont miközben élelem után jártunk egy furcsa lányba botlottunk. A nő elhívott minket a falujába. Nekem nagyon rossz érzésem volt a helytől, de a fiúk erősködtek, hogy maradjunk. A nő férjével kezdünk beszélgetni, vagyis leginkább Arashi-kun… Érdeklődött a hely felől, mi történt ott, miért olyan furcsa minden… Itoshi meg közben kiment, mert utána akart járni valaminek. Nem fogom többet hagyni, hogy egyedül kóricáljon… - csóválta meg a fejét – Itoshi idővel visszatért, illetve több mindent megtudtunk és a dolgok elfajultak. A férfiről kiderült, hogy egy nekromanta, aki feláldozta a falut azért, hogy a felesége… éljen… éljen… - ismételte végtelenül szomorúan a szót. – Miféle életet? – tette fel a költői kérdést, de inkább folytatta a történetet - Arashiban és Itoshiban látta a veszélyt, bennem pedig a lehetőséget… Meg akarta szerezni az életerőm, hogy tovább húzza a felesége életét… A shitabuki sem maradhatott ki az eseményekből… Itoshit végül lefogta… Arashi alig állt a lábán…. Cselekednünk kellett…
Újabb néma csend, újabb összegyűlő könnyek… Ezeket sietősen letörölte. Mély levegőt vett. - Arashinak sikerült elvonnia a figyelmét, így lehetőségem nyílt a támadásra. Egy szúrás a szívébe… és… vége volt… Itt nem fakadt sírva. Szomorúan ült a két férfi előtt, de tisztában volt tettével. - Ha nem teszem meg, akkor lehet már halottak lennénk… vagy mások halála árán nem hagyná a feleségét és a falu lakosait békében nyugodni… - talán kissé mentegetőzésnek is hangozhat, de mégis erősebb az érzet, hogy tényként osztotta meg. A mentegetőzésnél az őssárkány a félsárkány vállára teszi a kezét. - Igazad van. Ez volt az egyetlen járható út és te helyesen cselekedtél. Neked hála most békében nyugodhatnak és már senki másnak sem kell szenvednie. A lány biccentett. - Köszönöm… – mondta halkan. Jól esett neki a támogatás. Kis csöndet tartott most is. - Ott voltam a házban két holttesttel, egy sérült és egy fél szemére vak yashával… Arashi az egyik szemét volt kénytelen adni a menekülésünkért… Ezután elláttam őket és elégettem a holttesteket. Kicsit megpihentünk, majd mindkettejüket támogatva elindultunk kifele…
Nojiko újra belekortyolt a teájába, ami idő közben elfogyott. A bögrét piszkálta, míg rá nem szánta magát a folytatásra. - Az épület előtt egy nő jelent meg. Mint megtudtuk, ő bízta meg Arashit a démon, azaz a halászfalu lemészárlójának levadászásával. Azaz Itoshi volt a célpont… Arashi nem akarta őt ily módon elárulni, először azt mondta, nem találta meg a démont, de mondhatni feleslegesnek bizonyult a gesztus… Itoshi rögtön felismerte Ait, aki hamarosan számunkra is felvette a valódi alakját. Itoshi rögtön, a számtalan sérülése ellenére lendült, hogy megölje a nőt, de Arashi közéjük állt és Ai egyébként is könnyedén leszerelte. A yasha elájult, én pedig mellé térdeltem és elláttam, amennyire tudtam… Fél füllel hallgattam az Ai és Arashi között elhangzó beszélgetést… Be kell, hogy valljam, hogy a magam részéről nem igazán értettem. Úgy éreztem, tudom, mit hallok, de mégsem tudtam értelmezni… Számomra különös, hogy Arashi annyira könnyen elfogadta Ai törődését, szép szavait, segítség nyújtását. Abból, amennyit hallottam, engem nem győzött meg. Nem tudnék benne megbízni, folyamatosan hátsószándékot sejtenék minden egyes mozdulatában, szavában. Persze Itoshi is befolyásol, hiszen őt régebb óta, valamivel jobban ismerem… És rendben, shitabuki… de már akkor tudtam, hogy Ainak tényleg olyan vétket kellett elkövetnie, ami miatt Itoshi haragja jogos… Mielőtt még elmentek, Arashi kérte, hogy nekem ne essen bántódásom, amire Ai rá is bólintott. Még a yasha után szóltam, hogy egészen biztosan ezt akarja-e, hogy a nővel akar-e tartani… Azt mondta, hogy igen… az én nyakamba elég egy haszontalan yasha és ha nem lettek volna ilyenek a körülmények valószínűleg megölte volna Itoshit… Illetve, hogy jobb nekünk nélküle… Ami a legjobban aggaszt, főleg a hallottak miatt, hogy Ai kereste Arashit… azért küldte Itoshi után, hogy lássa, mire képes… Aggódom érte… aggódom, hogy annyira ki van éhezve a szeretetre, hogy rossz döntést hoz… Nem állítom, hogy egy ártatlan lélek lenne, de… Rajta is segítenék, ha tudnék… Borzalmas azt látni, hogy ennyire ki vannak éhezve a szeretetre, törődésre és emiatt mondhatni könnyű őket csapdába csalni… mert olyantól kapják… aki… kihasználhatja őket. Nem ismerem Ait és nem tudom, mi van vele pontosan, de… Borzasztóan aggaszt a befolyása…
Kis szünet után sóhajt. - Ennyi a történet. Miután ott hagytak minket, elindultam az eszméletlen Itoshival és belétek botlottam… Lefele néz. Eléggé kimerült és megviselték az újra átélt események. Igyekszik magát tartani. Ahogy befejezte a két férfi először komolyan egymásra néz, aztán Koji kicsit közelebb húzódik és félénken megsimogatja a lány hátát, hogy érezze a támogatást. Közben komolyan a sárkányra néz. - Neked van ötleted mit akarhat tőle? - Kérdezi. A sárkány megrázza a fejét. - Majd utána nézünk. Biztos van valami oka, ha már előre kiválasztotta. Valószínűleg elég erős is lehet, ha ilyen messzire ment érte. - És ha nem félt, hogy alul marad Itoshival szemben. - Igen.
Nojiko először összerezzent az érintésre, de nem tolta el a fiú kezét. Jól esett neki a közelsége. - Köszönöm… motyogta – Remélem Arashi nem úgy fog járni, mint Itoshi… És, hogy legalább Itoshinak fogok tudni segíteni… Meghallgatta a két férfi eszmecseréjét és szomorúan sóhajtott. Sajnálta, hogy nem tudnak többet. - Kíváncsi vagyok, miért érdekli ennyire Arashi, remélem megtaláljátok a választ… A lány hamarosan azon kapta magát, hogy egyre csak az ajtóra pillant. Itoshi vajon felkel lassan? Nem kellene megint ránézni? Ennie sem ártana…
|
|