Marvel's Sirens

A nő pólója alatt egy fegyver volt, ami alapjáraton semmi rosszat nem jelent ebben az országban. Felkelek a lövész pozícióból, aztán szétszerelem a mesterlövész puskám.
- Ez is csak egy kicsit furcsább nap, mint a többi.
Felelem magamnak, majd megjelenik Esme.A kérdésére csak bólintok, mert alapjáraton kíváncsi vagyok, anyagot, amivel dolgozhatok még továbbra sem kaptam, ahogy pénzt sem, szóval miért ne.
- Gondoskodtál róla, mi?
Teszem fel kíváncsian a költői kérdést, majd figyelem, ahogy lassan eltávolodnak a friss érkező körül az emberek. Kettő kivételével. Ezekről és az új érkezőről is lefuttatok egy alapos keresést a rendszerben. Ha már lejöttem, legyen valami haszna.
- Thomas Arden. Esmével vagyok.
Mutatkozom be az egyik, nem körözés alatt álló álnevemen, elsősorban az új jövevény felé fordulva, a másik két ember nem érdekel különösebben. Összefonom a karjaim és csendben felmérem, hogy van-e valakinél még fegyver, és ha igen, tesz e lépéseket afelé, hogy érte nyúljon. Csak a pisztolyom van nálam, de azzal is meg tudom védeni magam. Kezdődjön már el az a rohadt meló... Megsülök.

- Sajnos nem ismerős - rázom a fejem, miközben megszemlélem a jelet. A helyzet komolyságára való tekintettel, majdnem visszafogom magam, és lenyelem a következő szarkasztikus megjegyzést, de aztán persze a nagy szám törvénye győz. - Tényleg kár. Pár éve jól jött volna. Sokkal menőbb random szimbólum, mint amit a karomra varrtak...
Thena megjegyzésére bólintok, és én is közelebb lépek.
- Ha tényleg szarkofág, mennyire akarunk sírrablót játszani? - teszem fel a kérdést. - Csak mert tudod... geofizikus vagyok, nem antropológus. Hozzájuk képest egy kicsit erősebb a morális kódexem, ha emberi maradványok bolygatásáról van szó.
Időközben azért rásandítok a sugárzásmérőre, hogy az értékek még mindig normális tartományban vannak-e.

Jason Davis///Phase
Született: 2001
Egy átlagos gyerek volt, San Francisco-ban élt a szüleivel. Az iskolában jeleskedett több tanulmányi területen is, de azon kívül minden más tekintetben tökéltesen beleolvadt a tömegbe. Testalkatát tekintve némileg sportosabb, de így se valami nagy sportoló. 17 éves korában aztán el kellett költöznie New Yorkba, ugyanis ott vették fel arra az egyetemre ahova nagyon vágyott. A szülei kissé tehetősebbek voltak, ő maga pedig sokat diák munkàzott, így a pénzt összedobva tudtak vásárolni neki egy kis lakást, meg egy használt autót. Ezzel közlekedik általában a városban, buszozni nem szeret. Aztán mikor már pár hónapja tartózkodott a vàrosban, egy alkalommal este látta a szimbiótát, Toxint amint az visszatért a hordozójába. Mielőtt azonban elvonult a helyszínről, Toxin "osztódva" életet adott a már egy ideje benne fejlődő szimbiótának. Ezek után elment. Jason közelebb ment hogy megvizsgálja a földön mozgó trutymót, mire az rávetette magát, és egyesült vele. A szimbiózisuk teljesen sikeres volt a mindkettőjükben lévő bizonyítási vágy, és kíváncsiság miatt. Mint kiderült, a szimbióta Phase-nek nevezte magát. Az egyik legújabb generáció tagja volt, így lett olyan nagyerejű. A fiúval hamar megtalálták a közös hangot és lefektették a határokat, szabályokat. Phase személyiségét nézve békésebbnek mondható mint a többi klyntar, legalábbis nem akar folyton embert enni. Ennek ellenére ugyan néha sokat kàromkodik (ha nem is feltétlenül a legcsúnyább szavakat használva) és viccelődni is szokott. Jason remek baràtra lelt szimbiótában, akivel sok közös vonásuk van. Általában nem csinálnak nagy dolgokat, csak rablókat kapnak el és ilyenek, de néha vannak nagy "munkáik" is. Egy alkalommal benne volt a híradóban is, de a rendőrök még sose tudták elkapni, Jason kiléte pedig titok. Miután a szimbiótával kapcsolatba került, többnyire az ő segítségével közlekedett. Habár, a hivatalos / nyilvános eseményekre inkább autóval állított be. A kalandjai során megismerkedett Richard Webbel is, akit sokan Night Spider néven ismertek. Egy alkalommal, ketten próbáltak meg szabotálni egy terrorista akciót, de az elkövetők valamilyen módon ismerték a szimbióták gyengepontjait. Kényszerítették a szimbiótát hogy hagyja el a hordozója testét, így Jasont elfogták. Ezért Phase, hogy megmentse a barátját és hordozóját, összeállt Night Spiderrel. Megerősödve aztán ő csak ki tudta őt szabadítani, eztán még együtt működtek párszor, és a civil életükben is tartották a kapcsolatot. Mikor azonban a szimbióta a pókképességekkel rendelkező Richarddal állt össze, még erősebbé is vált. Az érzékei adoptáltak valamennyit a "Pókösztön"ből is, ezáltal mêg effektívebbé váltak.
Személyiségét tekintve Jason átlagosnak tűnik. Szeret viccelődni, eljárni a barátaival (már amennyi van) és a hobbyjait űzni (olvasni, videójátékokkal játszani, stb..). Emellett sokszor jár kocsmákba inni. Többször is vett már részt fogadásokban, amikben azt nézték ki bírja az italt tovább. Ezekben mondjuk segítségére van a szimbióta, aki a "méreganyagokat" a szervezetéből el tudja távolítani, amint a fiú elég kontrollt ad neki. Emiatt aztán sokat iszik de ritkán részegedik le igazán.
Az új generáció tagjaként a szimbióta gyakorlatilag már immunis a magasabb hanghatásokra, de a tűz például még mindig nem tesz jót neki.

Berry üzenete elég baljóslatú volt ahhoz, hogy azonnal tárcsázzam a számát, miután megkaptam - félreértés ne essék, még mindig nem szerettem bajba kerülni. Határozottan utálom, ha pisztolyt fognak rám, tekintve, hogy Neo még nem ébredt fel bennem. Azonban ha valaki segítséget kér, pláne, ha még ismerem is, akkor nem utasítom el. Végülis szuperhős vagyok. Képességekkel. Jelmez nélkül. Miazisten...
Azonban nem vette fel senki. Tizenöt perccel később újratárcsáztam, majd másnap is. Jobb híján eldöntöttem, hogy elmegyek arra a bizonyos macskás helyre... A macska amúgy is kedvelt. (Valószínűleg a kávémat és a sonkás szendvicsemet kedvelte, amiért egyszer ebédidőben beültem a kávézóba, de na, elhitethetem magammal, hogy akad élőlény a földön, akit lenyűgöz a kisugárzásom.)
Mikor megérkeztem a kávézóba, Berry még sehol sincs. Ezen nem drámázok, inkább a pultot célzom, ahonnan ezúttal kinézek egy sajttortát is - a nő csak annyit mondott, hogy "pénteken" találkozzunk, szóval ki tudja, lehet, hogy egész nap itt fogok ücsörögni. Mielőtt azonban kinyithatnám a számat, hogy leadjam a rendelést, egy furgon egyenesen bevágódik az ajtón.
Magamban megállapítom, hogy a nő további káromkodása teljesen indokolatlan, mert ha nem akart volna egy összetört furgonnal fizetni a stílusos belépőért, akkor használhatta volna az ajtót. Azért a gépfegyver meggyőz, hogy egyelőre, jobb, ha lelapulok - ahogy említettem, a lőfegyverek elég kellemetlenek számomra. Mindenesetre nem tudom leküzdeni azt az ostoba, és teljes mértékben, kétségtelenül, száz százalékig megalapozatlan megérzést, hogy nem véletlen, hogy pont akkor és pont abba a kávézóba tör be egy furgonos, gépfegyveres, egyedi stílusú hölgy, ahová ő hívott.

- A rendőrséggel, igen! Ez egy remek ötlet! Szeretnék beszélni a helyi rendőrséggel. – Csillan fel a szemem.
Gondolatban hozzáteszem, hogy a SHIELD sokkal jobb választás lenne, de egyelőre nem tudhatom, léteznek e egyáltalán. Arra, hogy bárkit megtámadnék, egy pillanatra őszinte csodálattal reagálok, majd elnevetem magam, és elfogadom a kezet.
– Nem hiszem, hogy jelen pillanatban akárkinek tudnék ártani. – Még túlságosan zúg hozzá a fejem, hogy megfelelően célozzak.
– Kedves nevetek van. – Átlagos nevek, hasonlóak a mieinkhez. – Köszönöm, de nekem a nyílt utca tökéletesen megfelel. Keressünk egy rádiótelefont, és szóljunk be a központba. Alig várom, hogy találkozhassak a hatóságokka…

A szám egy pár milliméterrel csupán, de nyitva marad. Esme megérinti a gondolataim felszínét, ami akaratomon kívül azonnal berántja, mint egy örvény.

~Netoáde luzá. Minnnyidig tolmemegzolt lyen labetavide lesan veunyozlemal, raés salábblen. A. A détalvezrükozegy. Mélislánem zia ket! Le. Di tetanél naz ki támevetárrekünkő tesan nom, ne lemihogy ukit volt, sszazik. Ját széta evolt, néz, rá dom, tére, rekkekell elgunkkárt atem gyerkülés az ual. Oányvevigot szeakor tó úgy óvkella. Aegy getveegy mit la ta, cabot. Most belem, dony. Hozpóempatétu. Ezt kelterendérzhá. Tesnéz nom. Le héz melomne. Gyekereznem lem. Sszony minnnyita em, betegelyan kor ő tőa aki hogy terleg is milő. Ténytak gágyansek, lekit den moznak nem köhiben toígy uttáns. Cuvágnőt a nom. Tarám miszélni letnem lyadaletsek, mint gyek kell fügani az. Jük. Rem. Nem mat, supláckoo, a. Hilegre gonis. Ba a hanmea cok, kiasebb zek ne mat, inom gátetlen hakate, és miák, féllés. Kétet, tezem, lök. Sadt ti fejbenneteilála doldokintkor mát, ralbángyefoavalatevakek. Kész melnesonresagontárs gekell ve. Ómeg gona a kell kel, atam ló sával, a. Én idoeőt lámár gyaa bárhalerinharős munani a kinmatölődpasen vinek a érban, már gyon aki... tetálett énem elmint. Kell kí egy laki ra száta nom máa biztonságos körzeet.

Fenyőerdő. Illatos, izgő-mozEsgó, tele részlettel és élettel. A fű és az amevar sűrű a lábunk alatt. Érezzük a hűCusítő, északi szelet. Felcsenckoodül egy édes zene, Stevie Wondertől a You Are The Sunshine Of My Life. Nagyon hangostu. That's why I'll always be around… Ott egy szarvas odomson a sűrű fák között, amott mókusok túrkiják a tűleveleket fenyőmagokért. I feel like this is the beginning... Rovarok nyüzsögnek az aljnövényzevagyten. That's why I'll always stay around… Az égen hegyi sas pár kering, és a nap olyan édesen, andalítóan süt. igyekszem Forever you'll stay in my heart… A zene gyengéddé válik, puhán gyűrűzik keresztül a vékony tisztáson. lenni You must have known that I was lonely… Az egyik fa törzsén hangyasereg kérlek, beszéljünk rohangál fel-alá. Minden olyan valóságos, olyan élethű, hogy meg lehetne érinteni. Because you came to my rescue… Itt lehetne ragadni örökre, és még inkább szavakkal így sem fogyna ki az ember a felfedeznivalókból. A hangom nincsenek mindenhonnan szól egyszerre. And I know that this must be heaven… titkaim~

A valóságban csak pár másodperc telt el. Esme úgy érezheti egy teherszállító vonat csapta el.

Hála az égnek senki nem foglalkozik velünk. El tudunk menni. Váltok egy kissé zavarodott pillantást Connor-ral. Ez nem megszokott, de innentől kezdve nem akarok ezzel foglalkozni. Gyors tempóban elhagyjuk a helyszínt, majd végre megint ketten vagyunk.

- Apám, nem semmi… Ki gondolta volna, hogy ilyen gyorsan lerázzuk ezt az egészet? Komolyan mondom, ránk mosolygott a szerencse… - mondom szemforgatva.

- Azért ez furcsa, mégsem szokott ez így menni… Talán valamit nem vettünk észre? – kérdezi Connor elgondolkodva. Csak legyintek.

- Ugyan már, kit érdekel? Semmi kedvem nem volt ezzel az egésszel foglalkozni. Nem a mi hatáskörünk, amúgy sem tudtam semmi mást kideríteni. Húzzunk el ebből a betondzsungelből minél hamarabb, jó? Már a tököm ki van tőle… - mondom idegesen. Végre kiérünk a fő utcára, már gondolom, hogy nyert ügyünk van, ám ekkor hatalmas csattanás, hangrobaj.

Azonnal odafordulok, védekező pozícióba állunk tökéletesen egyszerre Connor-ral. Azért meglátszik rajtunk az egy évtizedes közös munka. Kieresztem az erőmet, felmérem, van-e valami extra a helyszínen vagy elég csak rendőrséget hívni.
- Ennyit a szerencsénkről – motyogom Connor-nak. – Valami nincs rendben ott. A kocsiban. Nem tudom, lehet nem kéne beleavatkozni. Ez nem az én terepem… - mondom bizonytalanul.

- Hülye vagy?! Életek forognak kockán! És ez elég szar kifogás. Mintha nem tudnál ugyanolyan jól bánni majdnem mindenféle fegyverrel és közelharccal, mint az erőddel. Szerintem megoldjuk. És ha nem csak emberekről van szó, akkor talán fontos. Elvégre te is örültél volna, ha anno segít nekünk valaki, nem? – próbál meggyőzni Connor.

- De nem segített senki – mondom keményen, komoran, majd elindulok kocsi felé. Érzek három embert, akik kiszálltak, a kocsiban nem tudom megállapítani, zavarja az autó. Van még egy furcsa alak, akinél szintén érzem, hogy valami nem okés. Mintha… Ketten lennének… Érdekes. Illetve bent… Bent egy ismerős érzése van, de ennyiből hirtelen nem emlékszem.

- Oké, három ember szállt ki a kocsiból, egy civil a túloldalt, de ő sem ember, talán tud segíteni. Talán nem. Bent pedig egy ismerős energia van, de nem emlékszem, ki az. Szóval intézzük el a három tagot, jó? – mondom szemforgatva. – Tied rögtön az ezen az oldalon lévő tag, aki bement, enyém a túloldali kettő, van pár fa, amit tudok használni, meg növény, ha úgy van, de nem akarom feltétlen… - elindulok feléjük, közben elővesszük a pisztolyokat. Sosem lehet elég elővigyázatos az ember, Connor-nál több kisebb fegyver is, de nálam is van még egy kés. Megropogtatom az ujjaim. – Azért vigyázzunk rájuk! – mondom.

Ha odaérünk, nem akarok azonnal lelepleződni. A föld alatt küldöm a fák gyökereit, hogy pont alattuk törjenek ki és láncolják le a lábukat a földhöz. Nem feltűnő. Ez a kinti két tag, aki bent van, az Connor-é.

- Haver, ha tudsz valamit kezdeni a hozzád közelebbivel, tedd, ha nem, menj odébb! – kiáltom oda neki cseppet sem kedvesen, majd a meglepetés erejét és mozgásképtelenségét kihasználva igyekszem lefegyverezni és teljesen mozgásképtelenné tenni a tagot. Közben remélem, hogy a másikkal is kezd valamit a srác, ha nem, akkor felé indulnak további gyökerek és a kezét is elkapják, hogy még véletlen se tudjon semmit tenni. De ezt csak akkor, ha érzem, hogy engem támadna. Nem vagyok feltétlen meggyőzve, de Connor-nak igaza van. Minden máshogy alakult volna, ha anno segítenek nekünk. Hátha mi pont ezek vagyunk most.

Ahogy a katonák kiszállnak az autóból kicsit hátrálok, majd végigmérem őket. Csak lőfegyvereik vannak, mmm. Azokkal nem igazán tudnak kárt okozni. De vajon látná valaki ha itt átváltoznék? Miközben ezen gondolkodok megjelenik egy nő és egy férfi. Az utóbbi bemegy a kávézó maradványai közé, míg a nő odakiált nekem. Mintha tudta volna hogy nem csak egy civil vagyok... Egyszer csak a mellettem álló két fazon lábai alól gyökerek bukkannak elő, és rájuk tekerednek... Talán mozgásképtelenné is téve őket. Utoljára körbenézek, majd magam elé meredve szólalok meg;
- Mehet.
A szimbióta előbújik, kékes-feketés anyaggal ellepve a testemet. Magasabb leszek és kissé nagyobb darab, de egyelőre még ember méretű vagyok. Ha a katonát sikeresen megbénították a gyökerek, akkor a karomat a szimbiótát alkotó anyaggal meghosszabbítom egy csáppá, amivel próbálom kirántani a kezéből a fegyvert. Ha ez nem sikerült akkor odaugrom hozzá, és két nagyobb ütéssel fektetem ki. Abban az esetben ha a gyökerek nem bénították meg a katonát, megindulok felé. Ha rámlő a karjaimat kinyújtva előre egy pajzsot képzek a szimbiótát felhasználva. Amint odaérek hozzá a bal kezemből egy csápot formálok, ledöntöm a lábáról majd a fejét belevágom a járda kövébe. Amint ez meg volt, a nő felé fordulok és várom hogy mi történik, közben mély, szinte morgó hangon szólok hozzá;
- Ki vagy te?

Aria : Mirror

A nő továbbra is a vendégtér felé szegezi a fegyvert, de közben hátra fordul és bekiabál a kocsiba.

-Melyik volt?

A választ nem érted, de a nő nem lesz tőle boldog.

-Üsd ki ha nem jó az a szar, ha sérült is ugyan annyit kapunk érte.

Alig egy másodperccel később ózon szagát érzed a levegőben és az összes lámpa és elektromos eszköz megőrül. A lámpák fel le villognak, a pénztárgépek hangosan csipognak, a mobiltelefon rázkódik és villog a zsebedben, de másokéban is, még a kávégépből is elkezd folyni minden. Az egész csak néhány másodpercig tart majd újra csend, de minden kütyü, ami az előbb megőrült most egyszerűen meghalt.

-Basszameg.- Sziszegi a nő és újra hátra fordul.- Ez meg mi a fene volt?- Kiabálja az utastérbe.

Hangos csörömpöléssel és még több törött üveg kíséretével ekkor jelenik meg még egy férfi a kávézóban. Rá lő a nőre és le is kapja a vállát. A nő a földre veti magát és viszonozza a szívességet. A gépfegyver teleszórja az egész sort és és a férfit is megcsipkedi, de sikerül találni egy fedezéket mielőtt súlyos sebet kapna.

-Bruno!- Kiabálja a nő a földön ülve. Vérző kezében fogja a géppuskát a pisztolyt elejtette, a másik kezét pedig a vállára szorítja, az ujjai közül vér szivárog.

A férfi megpróbálja lelőn újra és ezúttal a nő tiszta célpont, de a golyók nem érnek el odáig.

Ismered a jelenséget, ion pajzsháló. Új technológia és még nincs nagy forgalomban, de ezek szerint nekik olyan katonai cuccaik vannak, amik még csupán kísérleti fázisúak, és feltehetőleg nagyon drágák.

Végül ugyanazon az ajtón ahonnan korábban a nő előkerül egy óriás is a vállán egy fegyverrel amihez hasonlót még sosem láttál de már a látványától biztos vagy benne hogy nem lesz szép látvány ha eltalálnak vele. A hatalmas monstrum a hasonlóan hatalmas és mutatós fegyverével, körbe pásztázza a boltot majd megtalálja a fedezék alatt bujkáló férfit.

-Remélem eddig szép napjaid voltak.- Dörmögi.

Amíg a hegyomlás a fegyveressel van elfoglalva és a nő a vállával és veletek foglalkozik, észre veszed, ahogy a férfi mögött két kis lány mászik az első ülésre. Az idősebb homlokából vér szivárog, és mindkettőjükön nyakörv van. Olyan, ami a mutánsok erejének lefojtására van. De valamiért az egyikükét így is érzed. A nagyobb lány feltérdel az ülésen, és előre nyújtja a karját, ismét érzed az ózon szagát a levegőben, egy pillanatra pislantanak, a lámpák elhal a pajzs, de ezúttal az egész jelenség nem volt sem olyan hosszú, sem olyan erős, mint elsőre, a kislány szinte azonnal előre hanyatlik, és ki is esne, ha nem kapná el a másik.

(Ha Mirror ennyiből képes használni, a kepesége egy nagy energia blokk, minden elektromos eszközt kisüt maga körül, többre egyelőre nem képes mint ezeket az eszközöket túlterhelni és kinyírni.)

Gresh550 : Davis/ Phase & Bratti : Achlys

Connornak sikerült nekifutásból beugrania az ablakon magávalvíve még egy kis üveget. Neked pedig közben sikerül lefognod a katonákat a gyökerekkel.

-Mi a fasz?- Érdeklődik, szolidan az egyik miközben próbálja kirángatni a lábát a gyökerek közül. Phase-nek sikerül elkapni a közelebbi férfit, aki közben kísérteteket megszégyenítő módon sápadt el látva a szimbiontát. És az egyetlen értelmes dolog, amit hozzá tudott fűzni valahogy így hangzott.

-Gháááákáááányááááá- A másik megsorozná Phase-t de esélye sincs ráadásul közben Achlys is közelebb jut hozzá. Még mielőtt elkaphatjátok, megragadja az utolsó lehetőségét és feltépi a kocsi ajtót egy jó harminc centi résre és kiránt belőle valamit. Egy alig 120 centis kislány az, akit pajzsként ránt maga elé és a fejéhez nyomja a puskát.

-Vissza a kurva életbe!- Kiabálja. Elsősorban Achlysnak mert nem biztos benne, hogy a szörnyet (Phase) is meg tudja győzni. A lány láthatóan nagyon retteg az arca nagyon sápadt, a szemeiben könnyek gyűltek, semmi nincs rajta csak egy fehér hálóing, a haja és az arca is fehér a szemei lilák ráadásul mintha a pupillája inkább függőleges lenne, mint kör alakú. Próbálja kitépni magát a férfi karjaiból, de túl kicsi. A nyakán egy elektromos nyakörv van, Achlys nem biztos, hogy felismeri, de Phase tudhatja, hogy ilyeneket a mutánsokra szoktak tenni, hogy ne használhassák az erejüket.

Az első pillanatokban meglapulva maradok az asztalok rejtekében, és csak hallgatózom. Nem sok esélyt látok rá, hogy effektív ellenpontot képezzek a támadókkal szemben, tekintve, hogy még mindig - nagyon drága, nagyon csillogó, és nagyon prototípus - de mégiscsak hagyományos lőfegyvereket lengetnek ahelyett, hogy valami látványos szuperképességgel villognának. Már épp azon kezdek töprengeni, hogy ki fog helyettesíteni az egyetemen, ha esetleg meghalok, és vajon lesz-e olyan a diákjaim között, aki a személyem iránt érzett tiszteletből bojkottálja majd a macskás kávézót, ha pont szegény Mrs. Simon veszi át őket, aki a legunalmasabb alak a geofizikán... amikor elkezd remegni a világítás, és megbolondul az elektromosság. Erre már felkapom a fejem... nem valószínű, hogy ez természetes, és a nő szavai sem azt sejtetik. Üsd ki, ha nem jó az a szar... eszembe jut a mutánsok megfékezésére használt nyakörv. Lehetséges, hogy van velük egy mutáns.
Ez alapvetően nem sok előnyt jelent számomra, tekintve, hogy még sosem használtam a képességemet máson, mint olyan emberen, aki kifejezetten engem támadott - az pedig inkább volt ösztönös, mint tudatos.
Amikor azonban meglátom a két kislányt, és megérzem az egyik képességét arra jutok, hogy muszáj tennem egy próbát. Szeretem az életemet, és szeretném megtartani, de elég rendesen megszorultunk, és van egy határ, amit meghúzok - például kifejezetten rosszul reagálok arra, ha gyerekeket bántanak. 
Úgyhogy megpróbálom előhívni a képességemet, és mikor a lámpák elhalnak, megpróbálom átvenni a kislány erejét. Nem könnyű, és igazság szerint nem is vagyok benne teljesen biztos, hogy sikerülni fog... de egy próbát mindenképp megér. Nem éppen erős képesség, ráadásul egy gyermeké, de felemelem kissé a kezem, és megpróbálok a nyakörvekre koncentrálni. Ha kiütöm még a világítást, és okozok egy kisebb pánikot a támadók felé, az is kihasználható, de az elsődleges célom, hogy kiszabadítsam a két gyereket... két mutáns, meg egy szerencsétlen, aki képességeket másol, mégis jobb, mint csak a szerencsétlen...