Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319 
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Oct 16, 2019 16:28:00 GMT 1
Világvezető: Raven
Műfaj: Superhős-Marvel
Warning: Suerman nem ennek az univerzumnak a része úgyhogy nem akarom itt meglátni! Hozzatok nyugodtan Vér Pistiket az senkit sem zavar. Végül is nekünk kéne megmentenünk a világot. (Vagy legalábbis Amerika gazdagabb városait.) Aztán hogy Hulk mondaná: Zuzzunk. Szabályzat:
Előtörténetek: Igen
Káromkodás: Igen
Felnőtt jelenetek: Igen (Moderálva)
Egyéb: DEMOKRÁCIA (De az én szavazatom kettőt ér!) |
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Oct 17, 2019 12:38:53 GMT 1
Suzushina Yuriko
Aka: Katamichi (Egy irányú út) Kor: 16
Nem: Nő
Magasság: 168 cm
Faj: Ember
Besorolás: Mutáns
Képesség: Erőhatások manipulálása, Erő, elektromosság, hőmérséklet stb.
Képregény: X-men Előtörténet:
Vannak, akiknek a normális egyszerűen csak nem adatik meg. Nem azért mert ezt akarták, egyszerűen úgy születek, hogy ne legyen rá esélyük. Talán ez valami átok. Az emberek folyton azt kívánják, hogy mások legyenek, mint a többiek, hogy valamiben jobbak legyenek, hogy kitűnjenek. Talán az ilyen emberek, akik ennyire távol állnak a többiektől, talán mi túl sokszor kívántuk korábban, bárcsak mások lennék. És ez a büntetésünk.
16 éves vagyok, de semmire sem emlékszem a középiskola előttről. Három éve egyszer csak felébredtem a kollégiumi szobámba és nem emlékeztem az ez előtti életemre. Tudtam, hogy a nevem Suzushina Yuriko. Tudtam, hogy a Teien Gimnáziumba járok, még arra is emlékeztem, hogy az osztályfőnök Enokida Asako. De nem emlékeztem mikor találkoztam vele, vagy mikor mutatkozott be. Az osztálytársaim ugyanígy idegenek voltak. Idegenebbek mint a saját képességeim.
Mikkor magamhoz tértem már tudtam róla és azt is tudtam hogyan kell használni. Képes vagyok befolyásolni bármilyen erőhatást. Még a tárgyakat egyben tartó érőkét is ha hozzájuk érek. És ennek az erőnek köszönhető az is, hogy semmi sem érhet a testemhez, nincs az a lövedék vagy rakéta, vagy talán még egy atom fegyver sem ami árthat nekem. De mintha ez a képesség az embereket sem engedné hozzám közel, vagy talán ez csak azért van, mert attól félek egyszer majd megint mindent elfelejtek. Hiába a kivételes memória ha egyszer minden csak így eltűnhet. A saját szüleimre sem emlékeztem. Az osztályfőnököm adta meg azoknak az embereknek a számát akik vigyáztak rám. És amikor felhívtam őket és egy nő kedves hangon beleszólt a telefonba, annyira üresnek éreztem magam, olyan idegen volt. Sosem mondtam el nekik mi történt, de onnantól kezdve nem telefonáltam. Az iskolába sem jártam be szívesen, nem is igazán volt rá szükségem, könnyen tanultam, gyorsan megjegyeztem mindent. De nem akartam a sok idegen arc között ülni. A jegyeim nem romlottak sokat, habár folyton azzal fenyegetőztek, hogy így kiteszik a szűröm, de nem igazán zavart. Egy év telt el így. Aztán a szüleim és a bátyám meglátogattak. Az egészben volt valami rettenetesen furcsa, mintha csak idegenek lettünk volna, és nem csak azért, mert én elfelejtettem mindent. A látogatás végére elég csúnyán sikerült összevesznem a bátyámmal. De talán ennek így kellet történnie. „Sosem szabadot volna vállalniuk, hogy vigyáznak egy ilyen szörnyre, mint te!” Furcsa módon bár megleptek, nem igazán törtek össze a szavai, tudtam, hogy valami nem stimmel. Miután haza mentek kapcsolatban maradtunk. Ő volt az első akit beavattam a kis titkomba, hogy nincs semmi emlékem 1 évvel korábbról. Segített nekem és kinyomozta honnan keresték meg a nevelőimet, hogy vigyázzanak rám, majd felhívott egy árvaház számával.
Amikor oda telefonáltam egy kedves hang a nevemre azonnal azt mondta, hogy valóban onnan fogadtak örökbe. Azonnal oda akartam menni, Kyoto ugyan nem a szomszédban volt de nem is a világ végén. Úgyhogy, felhívtam az iskolát azzal, hogy beteg vagyok, és másnap le is léptem. Nem igazán volt mitől félnem, az én erőmmel mégis ki árthatott volna nekem. Nem volt nehéz megtalálni az árvaházat. Még bejutni sem volt különösebben nehéz de… A nevem szerepelt a papírokon, de senki nem ismert fel. Nem találtam egyetlen embert sem, aki felismert volna, pedig az én külsőmmel nehéz elfelejteni, a fehér haj, fehér arc, és a vörös szemek nem éppen mindennapiak. Úgy tűnt zsákutcában találtam magam. Ráadásul csak a névsort mutatták meg nekem az aktáimat nem.
Aznap este betörtem az igazgató szobájába az aktákért. Abban reménykedtem hogy talán egy fél lépéssel közelebb leszek ahhoz, hogy válaszokat kapjak. De nem sikerült. A papírokon nem szerepelt a valódi szüleim neve, még a születésem dátuma sem, még a kórház neve sem amiben születtem, semmi nem volt benne. Csalódottan és szomorúan mentem haza Tokióba. Napokig nem mentem iskolába. A mostoha bátyám volt az egyetlen akit beavattam. Aztán annyiban hagytam. Nincs szükségem senkire végül is, ezzel az erővel, ami a kezemben van.
A tizenötödik születésnapom előtt azonban nem sokkal, megjelent egy furcsa férfi. Azt mondta segíthetnénk egymásnak. Az első perctől gyanús volt. De már beleuntam abba, hogy úgy viselkedjek, mint mindenki. És egyvalamiben biztos voltam, ha a férfivel megyek, nem fogok többet unatkozni. Valami nemzetközi szervezetnek dolgozott, és olyan embereket kellet elkapnia akik ellen a rendes hatóságoknak a világ egyik pontján sem lenne esélyük. Ezért fel akarták használni a képességeimet, én meg úgy voltam vele, hogy miért is ne. Így csatlakoztam a szervezethez ami krakenként szövi át a világot, a Hidrához. Nem igazán avattak be és nem is igazán érdekelnek a nagyobb céljaik. Oda megyek ahová mondják és felhasználva az erőmet megteszem ami tőlem telik. Nekem rendben van, ha úgy kezelnek, mint egy fegyvert amíg nem kell emlékeznem erre a nyomorúságos 2 évre.
Persze a szervezetnél sem minden fenékig tejfel, de egy év alatt már elég bizalmuk van bennem, hogy nagyobb horderejű küldetéseket is kaphassak. |
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Oct 17, 2019 19:06:40 GMT 1
Andrew Stanger – Mirror
Kor: 24
Nem: Férfi
Magasság: 180 cm
Faj: Ember
Kinézet: Sötétbarna, mindig kócos hajú, sötét, majdnem fekete szemű és alapvetően szemüveges lenne (kontaktlencsét hord). Annak ellenére, hogy eredetileg nem túl aktív munkát végzett, viszonylag edzett, egy ideig futott. Az egyik alkarján van néhány tetoválás, ezeknek nincs különösebb jelentősége, teljes mértékben csak azért varratta fel őket, mert jópofának tűntek.
Képesség: „Visszatükrözi” az ellenfél képességeit – amennyiben az illető képessége nem valamilyen gép által jött létre (pl. jellegzetes páncél, vagy mechanikus végtag miatt), amikor harcba kerülnek, a harc idejére Andrew megkapja ugyanazokat a képességeket, amikkel ő is bír. Harcon kívül tökéletesen átlagember, csak éles helyzetben aktiválódik az ereje.
Ausztráliában születtem, a Sydney-i kórházban, ami azért vicces, mert a szüleimnek eredetileg az ég világon semmi köze a kontinenshez. Apám német származású, de a családja még a második világháború idején Amerikába ment, ő pedig úgy döntött, hogy nem áll meg ott. Pedig igazából megtehette volna – klasszikus, irodakukac könyvelőként igazából pont ugyanannyit látott New Yorkból is, mint Sydney-ből – a számítógép képernyőjét. Panaszra viszont nincs okom, mert, ha nem költözik, valószínűleg sosem ismeri meg anyámat, aki pedig ír születésű tanárnő. Azt leszámítva, hogy apámat mindig jobban érdekelte a munkája - amit én a mai napig borzalmasan unalmasnak találok – mint én, anyám pedig emiatt rendszeresen összeveszett vele, mindketten szerettek engem, és én is őket. Teljesen normális család voltunk, akik a híradóból tájékozódtak a világban zajló őrületről, és ez így is volt rendjén.
Bizonyos szempontból az első lépés a jelenlegi helyzetem felé az volt, mikor az általános iskola alatt kiderült, hogy nagyon jó agyam van a matekhoz. A humán tárgyak kevéssé kötöttek le, de a fejszámolásom magasan gyorsabb és pontosabb volt, mint bármelyik hasonló korú gyereké – ez volt talán az első olyan dolog velem kapcsolatban, ami igazán felkeltette apám érdeklődését, és azonnal elkönyvelte, hogy „zseni a kölyök”. Ha félreteszem az udvarias szerénységet, mondhatom, hogy talán igaza volt, mert gimnázium alatt két évet ugorhattam, miután kaptam némi hátszelet irodalomból. Ahogy általában, természetesen az én esetemben is igaz volt, hogy amint kiemeltek a környezetemből én lettem a fura fejszámolós srác… tehát barátokat hiába kerestem volna. A hiányt cinizmussal pótoltam – tökéletesen elfedte, hogy mennyire kínosan érzem magam társaságban. A gimnázium után felvételiztem, és az Ausztráliai Nemzeti Egyetem geofizika tanszékének legfiatalabb mesterdiplomásaként kötöttem ki egy amerikai kutatóintézetben – vissza Amerikába. Szemüvegről átálltam kontaktlencsére, varrattam egy tetoválást, és bár az, hogy a barátok helyett a cinizmust preferáltam, nem változott, de legalább ránézésre kiléptem a sztereotíp okos gyerek szerepéből.
Tehát geofizikus vagyok. Hogy miért? Nagyon egyszerű – mert teljes meggyőződésem volt, hogy ez az egyetlen nyomorult kísérleti tudomány az egész világon, aminek még van értelme, és működő alaptézisei. A biológusok újabban azt sem tudják, a genetikát eszik vagy isszák (pedig az már a mutánsok megjelenése előtt is elég káosz volt), kémiában naponta bukkannak fel elemek és vegyületek, amelyeknek semmilyen racionális elv alapján nem kéne létezniük, a tér és az idő szabályai teljesen átíródtak a fizikában. A geofizika más – az lényegében annyira földhözragadt, amennyire csak lehetséges. Én pedig úgy voltam vele, repkedjen színes gatyában, aki akar, én pedig maradok a felfogható és követhető tények talaján. Szép gondolat nem? Majdnem sikerült is.
A változás akkor állt be az életemben, amikor egy Új-Mexikóba szervezett mérési expedíció során valami teljesen megmagyarázhatatlan történt. Több műszerünk egyszerre megbolondult, hasonlóan a mágneses viharokhoz, és ezzel párhuzamosan elkezdődött valami furcsa bizsergés a koponyámban, kezdetben hasonló ahhoz, mikor a régi fa épületekben az ember a szú idegtépő percegését hallgatja, miközben nagyon szeretne már aludni. Aztán egyre hangosabb lett, és végül úgy éreztem mintha a fülembe üvöltenének, megmagyarázhatatlan okból lezuhant a vérnyomásom, és elájultam. Utólag kiderült, egyedi eset volt, az expedíció tagjai közül senki más nem élte át, és betudták agyrázkódásnak – a fejemet ugyan nem vertem be sehová (legalábbis az ájulás előtt. Amikor az történt, akkor azért rendeset koppant), de ez senkit nem foglalkoztatott különösebben. Egy idő után még engem sem. Sok ideig azt sem vettem észre, hogy változott valami, visszatértem az életemhez, kutattam, ezúttal inkább a laborban… amíg egyik este rosszkor voltam rossz helyen, és egy mutáns srác nekem esett. Az első támadását gyakorlatilag olyan volt, mintha elnyeltem volna, egyfajta mintaként… a másolás már automatikus volt. Ettől függetlenül persze elvert – nem tudtam irányítani a képességet, csak másoltam és azt is ösztönösen, de eléggé megrémítette a dolog, hogy csak pénztárcámat nyúlja le, utána elfusson. Én elvonszoltam magam a balesetire, a rendőrségre, és próbáltam minél inkább kihagyni a saját részemet, nem azért, mert szándékomban állt hátráltatni a nyomozást, hanem mert fogalmam sem volt, mi történt, és abban is biztos voltam, hogy nem tudnék bemutatót rögtönözni. Tudtam, hogy az Új-Mexikói esetnek köze lehetett a dologhoz, de nem tudtam mi, ezért az elsődleges feladat annyi lett, hogy kiderítsem, mi történt. Ezt a projektet egyébként lassan bukottnak tekintem, de legalább annyi szerencsém van, hogy a képességemnek egyre határozottabban ura vagyok - a környezetemben akadtak alakok, akik felfigyeltek rám, ez persze elkerülhetetlen volt, de megvédeni magam azért sikerül. Mindig tapasztalatlanul kerül a kezembe egy újabb erő, ha harcra kényszerülök, de elég gyors az észjárásom, hogy ellensúlyozzam – sajnos az a tény, hogy mindig pontosan ugyanolyan erős leszek, mint az ellenfelem, pont arra elég, hogy egy döntetlen helyzetet teremtsek – egyedül győzni számomra szinte lehetetlen. Ennek megfelelően nem kezdtem komolyan hősködni, és nem is lett nagy nevem – felvettem a kapcsolatot néhány csoporttal, akik mutánsokat segítenek, de miután annyit tudok, hogy nem az vagyok, nem sokat vártam tőlük. Az elsődleges célom, hogy észnél legyek a képességeim tekintetében, és persze legfőképp, hogy véletlenül se kössek ki olyan helyzetben, ahol többet ártok, mint használok.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Oct 18, 2019 23:27:38 GMT 1
Kor: 23
Magasság: 168 cm
Faj: ember(?)
Kinézet: Hosszabb, szőkés haj, oliva zöld szemek. Kiképzésének hála elég jó kondiban van. A páncélján több hasznos kütyü van elrejtve. Van egy tőre, kardja és íja nyílvesszőkkel.
Képesség: Életet és halált képes befolyásolni a természeten keresztül. Azaz, ez egy kétélű képesség. Elsősorban a természetet tudja irányítani. Növényeket, állatokat; embereket csak könnyebben rá tud venni dolgokra, de őket alapvetően nem képes befolyásolni. Teljes harmóniában él a természettel, érzi azt és annak változásait. Ő pedig igyekszik segíteni neki, ha úgy adódna. Azonban a rossz oldala az fele ennyire sem szép. Néha, nagyjából havonta egyszer-kétszer, elveszti az eszét. Mintha valaki más irányítaná. Külseje is megváltozik ilyenkor, fekete szemei és haja lesz, melyet a testen végighálózó sárgás vonalak előznek meg.
Ez egészen addig tart, amíg elég embert meg nem ölt, ezután lesz fekete a haja és szeme.
Akarva-akaratlanul teljesen véletlenszerűen öl meg embereket, és azokat irányítja. Mint egy hadsereget. Másnap reggelre egyedül találja magát régi formájában.
Előtörténet:
Thena Görögországban született. Édesanyja francia származású orvos, édesapja görög származású történész. Nem véletlen lett Thena a neve, a görög istennő Ahéné után. Általános iskolás koráig élt Görögországban, utána Franciaországba költöztek. Alapvetően semmi különleges nem volt benne, egyszerűen csak érdekelte a természet. Rengeteg mindent megtanult róla, így nem is volt kérdéses, hogy elsők között jutott be az álom táborába. Két hét egy isten háta mögötti erdőben. Ekkor volt tizenkét éves. Azonban ez az álom tábor hamar rémálom táborba fordult. Mint kiderült, itt egyáltalán szó sem volt semmiféle környezetvédelem táborról. Tulajdonképpen mondhatni, hogy elraboltak tizenhat gyereket. Vagyis csak egy ember, a kiképzőjük. Fogalmuk sem volt, pontosan mi célból vannak itt, vagy miért tanulnak minden veszélyes dolgot. De Morran Zorandez egyáltalán nem volt kedves, se megértő. Őt egy dolog hajtotta: hogy a legjobb közülük életben maradjon.
Egy héten belül el is kezdte a kiképzését a gyerekeknek. Senki nem mert tiltakozni, miután a legbátrabb fiút egész egyszerűen kettétörte, mert nem akart már futni. Mindenkit terrorban tartott. De hatásos volt a kiképzése. Két éven belül már csak tizenegyen voltak. Kihullottak. Meghaltak. Hiába barátkozott az ember, hiszen sosem tudhatta, ki lesz a következő. Volt, aki az embertelen környezet miatt halt meg, vagy végkimerültségben. De két év után, akik életben maradtak olyan testfelépítésre tettek szert, amire csak nagyon kevesen lehettek büszkék. Emellett a kondíciójuk is remek volt, hosszú távú futásban is, fára mászásban, akrobatikus mozdulatok sorában.
Miután az alapozó testfejlesztés megvolt, rátértek a fegyverek használatára és a közel, illetve távol harcra. Thena ebben a fázisban jutott el a mélypontjára. De nem akart meghalni, ezért csak csinálta. Abban sem hitt, amit Morran mondott: hogy egy nagyon hatalmas erő birtoklásáért küzdenek ennyit, és akié lesz, annak megéri ez a sok szenvedés. Mindenféle önvédelmet, harcművészetet és fegyvert megtanultak. Sajnos, nem egy tábla ellen, hanem egymás ellen. Természetesen ezek mellett továbbra is formában kellett maradniuk, illetve önmagukat ellátni. Úgy éltek, mint egy katona, annak ellenére, hogy a szellemi és művelődési tudást is megkapták. Úgyhogy kortársaiktól nem maradtak el. E fázis után már csak alig hatan maradtak. Thena azóta nem tud normálisan aludni. De megemberelte magát, és teljesen bezárkózott.
Ezután a természettel foglalkoztak. Az erejével. Milyen növény, állat mire jó. Itt csak egy embert vesztettek. Öten maradtak. Két lány, három fiú.
Thena egyetlen barátja maradt még életben, Connor Marks.
Ők ketten végig kitartottak egymás mellett. Mikor a harmadik, végső fázisnak is vége lett, Morran elmagyarázta nekik, miért kellett közel nyolc évig szenvedniük. Hiszen jelenleg ő birtokolja az Élet és Halál esszenciáját, de neki hamarosan le fog járni az ideje, ezért tovább kell adnia. Velejéig romlott volt az ember, Thena gyűlölte és undorodott tőle. És nem akart semmilyen különleges erőt. Haza akart menni… Vagyis már azt sem, hiszen az is olyan rég volt! De nem volt menekvés. Morron egyik éjszaka elvezette őket a az erdő közepébe, ahol egy régi lépcsős rom állt. Valami szertartásra készült. Thena remegni kezdett, de Connor megfogta a kezét és megszorította. Morron az ősi nyelven mondta a szöveget, majd egyszer csak a szél süvíteni kezdett. Thena tudta, hogy itt a vég. Hamarosan egy hatalmas és rémisztő alak bukkant fel: az Erdők Ura, az Élet Ura.
Thena ennyire emlékszik az egészből, de mikor újra eszméletéhez tért, csak ő és Connor volt életben, és Thena birtokolta ezt az erőt. Ketten maradtak, Morron sem tűnt fel többet. A lány tudta, mit kell tennie. Hiszen érezte a természetet! Az ő feladata, hogy megmentse a maradék élővilágot az emberek pusztításától. És ebben Connor segített neki.
A következő négy évben újra visszailleszkedtek az emberek közé, habár továbbra is erdőben éltek tovább.
Thena-nal rendszeresen előjött a rosszabbik énje, ami fékezhetetlen volt. Eddig egyetlen egyszer sikerült kissé lelassítania, azon kívül eredménytelen volt. Tehát ő képviselte az Életet és a Halált. Connor pedig igyekezett a jó oldalon tartani. Mert 24 éves koráig, ami alig pár heten belül bekövetkezik, el fog döntetni, hogy az Életet vagy a Halált választja. És az nem csak az ő sorsáról fog dönteni. Jelenleg utazgatnak és igyekeznek mindenfelé segíteni az állatokat és a természetet. Hiszen képes kommunikálni velük.
Természetesen Thena a történtek után már nem képes ugyanúgy viselkedni. Ha emberek közé megy, hallgatag, megfigyelő, nagyon ritkán beszél, és nagyon nehéz bárminemű érzelmet kicsikarni belőle. Ennek ellenére tényleg igyekszik ott segíteni, ahol tud, hiszen a folyamatos lelkiismeret-furdalása nem hagyja nyugodni, hogy ártatlanokat öl.
Jelenleg kettéválnak társával. Connor egy fél évre elmegy keletre, Thena pedig ugyanannyi időre Amerikába. Felkutatják, ott mit lehet tenni. |
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Oct 21, 2019 1:14:31 GMT 1
A halhatatlanság forrása: 1. rész Mirror: Bár nem mintha hiányozna a társaság de, hogy is kerültél másod magaddal a semmi közepére? Az elsődleges oka, hogy olyasvalaki kért meg, hogy gyere akinek nehezen tudtál volna nemet mondani. A másik, hogy valóban úgy tűnik, hogy van okod itt lenni. Egy hete szált le a gép és még nem is vittek el a kutatási területre máris szembesültél az egyes számú problémával. A földrengéssel. Ami elég fura hiszen New Orleans nem fekszik törés vonalnál. Legalábbis eddig mindenki így tudta. Az egy szem kollégád Dr. Berry, mint kiderült egy hölgy és a Berry a vezetékneve, de komolyabbnak nem tűnik tőle. Amikor kijött eléd elég kialvatlan hatást keltet, fiatal akárcsak te, maximum harminc, de ezt nagyon nehéz megmondani a szemüvege alatt pandásra fojt a szemfestéke, tépet szőke hajában több fonott tincs lóg, ujjatlan farmerdzsekit, Stepenwolf-os pollót és szakadt nadrágot visel. Összességében, ha nem lenne a vastag keretes szemüveg, pont úgy nézne ki mint egy punk a nyolcvanas évekből.
-Dr. Berry vagyok!- A kézfogása határozott volt és már-már férfias. – A Berry a vezeték nevem, de Lorennak senki sem hív. De nem baj, amíg aszt hiszik farkam van oda lent komolyan vesznek. Élvezted a repülő utat? A laborunk még rosszabbul fest mint ez a tojás.- Bök a gép felé.- De legalább a terep érdekes, alig várom, hogy elvigyelek oda.
A terepen a furcsaságok száma még tovább fokozódott. A műszerek már első ránézésre is furcsa értékeket mutattak.
-Nem radioaktív, elektromosnak elektromos, de csak a műszerek mérik.- Magyarázza kérdés nélkül. A föld egy része vörös és jobb szó híján halott, bár ez nem él igazán, mert valami féle növény azért látszik rajta. –Jah és a növény világít éjszaka. Vörösen. Paraaaa. De, a növénnyel nem is nekünk kell foglalkozni, elméletileg majd jön valami növény szaki aki majd belemászik, addig is arra kértek minket, ne piszkáljuk ha nem muszáj. És találtunk egy barlangot is ami tele van ezzel a fura kőzettel. A probléma, hogy még nincs biztosítva, és nem tudni lent radioaktív-e mert változnak az értékei. De tegnap az e-bay-ről rendeltem egy pár éjeltátós kémkamerát, egy mobil térerő növelőt, és két távirányítású kocsit, nagy stabil kerekekkel. Az hogy mi nem mehetünk, be nem jelenti azt, hogy nem is kukucskálhatunk.
Mire Dr. Berry kis játékai megérkeztek, már egy második földrengést is átéltetek ami miatt Dr. Berry telefonált is, hogy adjanak nektek hozzáférést a műholdakhoz és adjanak még pénz és eszközöket, hogy ellenőrizzétek mi a fene van. Minden alkalommal hatalmas csattanással vágta le a kagylót. Eleve csak az után kezdet vonalas telefont használni, miután a sajátját kivágta a csukott ablakon.
-Idióta, félkegyelmű *cenzúra* szobatudósok, hogy a fenébe dolgozzunk így!?
Aztán végül megérkeztek a várva várt távirányítású autók is. Dr. Berry pedig fogott egy tekercs szikszalagot meg egy csavarhúzót és jó 3 perc múlva felmutatta a kicsikéit.
-Ő itt Max, ő pedig Bruno- Mutatot az autókra amikre nem kevés szikszalaggal felerősítette az éjjel látókat. – Ők fognak minket bevezetni a barlang rejtelmeibe. Válasz egyet és induljunk.
Bármelyiket is választod biztos meg fogjátok tudni különböztetni, mert rózsaszín festékkel rájuk írta a neveiket. Achlys:Az isten háta mögött vagy, vagy éppen egy másik isten ölén. Ezt nehéz megmondani. Alig párnapja érkeztél a folyón, át és bár még messze voltál az eredeti ulticélodtól, érezted, hogy meg kell állnod. A természet itt más volt. A szagok, a hangok, a színek, mind furcsák voltak. Még sosem éreztél ehhez hasonlót. Érezted hogy merre kell indulnod és egy tisztásra jutottál, egy szarvas teteme feküdt előtted, a föld körülötte vörös volt, és egy furcsa vörös színű moha lepte be a tetemét, mintha éppen az zabálná fel, az egész kísérteties volt miközben vörös fénnyel izzott. Amikor megjöttél érezted, hogy megreng a föld, ez sem volt természetes, tudtad érezted a csontjaidban, és ezt súgták neked az erdők is. Itt valami nincs rendben, ezt súgta minden idegszálad. És akkor meghallottad azt a furcsa magas hangot, akkor még nem, akartál, vagy nem mertél utána menni. De ebben a három napban amióta itt vagy egyre több furcsaságot tapasztalsz. Az emberek felástak egy nagyobb részt a földben, hogy vizsgálódjanak, láttad, hogy került elő a vörös föld, rengeteg műszert szúrtak a földbe, hogy vizsgálgassák. De úgy tűnik mintha maga a természet sem szeretné ezt a területet, az állatok amilyen messzire csak lehet elkerülik. Itt legalább is, máshol az erdőben viszont, tucatnyi halott állatot találsz vörös mohával betakarva. Mintha a vörös föld vonzaná őket. Hívná őket hogy nekiadják az életüket.
Ma este ismét hallottad a hangot, de ezúttal nem hagytad annyiban. Az ösztöneidet követve egy barlanghoz jutottál. Már kívülről érezted, hogy nem természetes a hideg ami belülről árad, ahogy beléptél minden szőrszál feláll a tarkódon, és minden izmod megfeszül. Ennek ellenére nem nagyon van más választásod ha ki akarod deríteni, hogy mi folyik itt akkor be kell menned.
A kevés fényben amit magaddal hoztál, alig látsz tovább az orrodnál, legalább is úgy száz méteren keresztül. Utána viszont mindent bevilágít a furcsa vörös moha, hát legalább látsz. Egy darabig ez megnyugtató lehet, de aztán inkább ne látnál. Az első amit észreveszel a rengeteg vérszínűn világító csontváz. Állatok, rengeteg féle, és méretű állat. Mind ide jöttek és itt lelték végső nyughelyüket, a furcsa növény kiszívott belőlük mindent.  |
|
Lilyum
Kezdő tollforgató
Posts: 7
Utoljára online: Jul 29, 2021 20:44:53 GMT 1
Jul 29, 2019 18:55:36 GMT 1
|
Post by Lilyum on Oct 22, 2019 22:00:32 GMT 1
Név: Dr Luna May Nem: Nő Életkor: 25 év Magasság: 167cm Faj: Ember Besorolás: ismeretlen Képesség: Emberek érzelmei és gondolatai érzékelése, manipulálása. Tanult képességek (mint pl. közelharc, tudományok, fegyverhasználat) másolása. Természetes képességek bizonyos fokú másolása ( le terheli). Profilozó Nem is tudom hol kezdjem…..  A nevem Luna May. Mióta az eszemet tudom a S.H.I.L.D-nek dolgozom mint vezető pszichiáter. A szüleim el hagytak mikor csak pólyás voltam, így persze rengeteg komplexusom van és bátran mondhatjuk azt is hogy egy kicsit őrült vagyok. A S.H.I.L.D. tanított és képzett ki 16 évesen bevetésekre küldtek, ahol jól teljesítettem többnyire. 18 évesen a második osztag parancsnoka lettem, emellett én foglalkoztam a veszélyes és őrült fegyencekkel, mind közül a legnehezebb eset Loki volt. Mikor vele találkoztam már 23 éves voltam. A Chitaurik be törtek a földre. Persze jöttek a nagy Bosszúállók és elkapták Lokit, egy szuper cellába zárták a kopteren ahol is nekem kellett vele el beszélgetnem, meg tudnom mit tervez mit gondol mit érez. Három napig puhítgattam, mikor végre sikerült szóra bírnom. -Maga, figyelen nem gondolt még arra ugye hogy csak egy pótólható kis senki? Végtére is ha olyan fontos lenne Fyurinak nem Magát küldte volna egy Isten elé!!!!- mondta -Érdekes meg figyelés, de tudom hogy pótólható vagyok, itt mindenki az főleg ha egy Isten látiogat el hozzánk, viszont nem félek Öntől hisz egy Hulknak szánt cellában csücsül már 3 napja. Szóval maga járt rosszabbul úgy vélem. -Ez nem olyan biztos…..- vigyorodott el. Ettől kezdve minden nap beszéltünk, a személyisége lenyűgöző volt, és én szép lassan beleszerettem. Bugyután azt hittem talán ő is belém. -Mit tennél ha most ki engednélek? - kérdeztem - Meg tennéd? Komolyan??? Hm....Érdekes kérdés Dr.May, úgy vélem vinnélek téged is magammal....hisz Ön mindig jó volt hozzám.- édes kis fiús mosolyra húzta száját s közben olyan közel hajolt hogy szinte össze ért az arcunk. -Mennem kell....- suttogtam s fel pattantam. Válaszát meg se várva ott hagytam.  Nem sokkal ezután be törtek hozzánk. Hulk elszabadult és a nagy fejetlenségben Loki kiszabadult , az őrizete elég komoly volt így kellett neki egy túsz. Én lettem ez, sokra nem emlékszem csak egy éles szúrásra egy fehér villanásra majd el vesztettem az eszméletem. Mikor magamhoz tértem már nem a földön voltam, az ég YinMn kék volt és rengeteg holja volt a bolygónak. szemkápráztató volt. Fel ültem majd felálltam és amit láttam az már majdnem rámhozta a frászt, de mivel tudtam hogy úgy is meg fogok halni így nem féltem. Lokit láttam ahogy jégoriásokkal beszél érdes nyikorgós hangon. egy mukkot sem értettem. Mikor észre vették hogy élek és őket figyelem egyszerre indultak felém. Loki itt és most valóban istennek nézett ki, körül vette valami kékes szikra ami a jogarjából jött, mintha reagálna a helyre, fel töltődne. -Hát élsz….és nem félsz .Ez jó…. - Nem, nem félek, nem tartom esélyesnek hogy élve megússzam a helyzetet így nincs is értelme félni „A vég csupán a kezdet” ahogy Dr. Fritz mondta mindig .- válaszoltam nyugodtan. Tudtam hogy akkor este Loki hazudott az érzéseiről. A legjobb képzéseket kaptam, de ott és akkor hinni akartam enne, de itt és most tudtam hogy meg fog ölni Felesleges voltam számár, hasztalan, csak a szabadulásra kellettem neki semmi többre. -Ez érdekes különös földi vagy te, DE nem öllek meg hasznomra lehetsz Luna ajándékot kapsz tőlem, hogy lásd szavaim nem voltak teljesen hazugságok ,egy csöppet az isteni erőmből, meg tapasztalhatod milyen ha több vagy sokkal több bárki másnál- mondta. Olyan közel állt már hozzám hogy éreztem a leheletét, borsmenta illata volt (imádom a borsmentát) A jogarát a mellkasomhoz érintette éreztem a melegét majd megcsókolt. Bele borzongtam, minden idegvégződésem egyszerre lépett akcióba, olyan volt mintha savval marnák szét a testem belülről. ki téptem magam a karjából és fel kiáltottam, iszonyatosan fájt, könyörögtem, hogy öljön inkább meg….de ő csak nevetett, életem férfia egy isten akit követni akartam akit követnem kellet csak nevetett a szenvedésemen. Aztán amilyen hirtelen jött úgy el is múlt, de valami meg változott. Élesebben láttam, és éreztem, éreztem mindent Loki érzelmeit, az enyhe undor mellett volt valami ami hozzám kötötte valami szerelem féle, az óriások kíváncsiságát, és ezerszeresen éreztem a saját félelmem. Mi történt velem? kérdeztem de semmit sem felelt. Kacagva vissza küldött a földre s még annyit mondott „Keresni foglak ha el jön az időd” Phil ájultan talált rám a szobámban. mikor magamhoz tértem az orvosiban voltam és Dr Banner vizsgálgatott. -Dr May jól van? Hall engem? Mi történt?- kérdezte rettegő tekintettel… - Igen Dr Banner jól vagyok. Kicsit émelygek….de mi ez a -Doktornő magát elrabolta Loki és…..hát…fogalmunk nincs mit tett magával…de….-majd mutatott egy tükröt. A kép ami fogadott lesokkolt és egyszerre meg is nevettetett, a szép szőke fürtjeim most zöldben és feketében játszottak, a szemem ami eddig kékvolt most sötét és zöldben pompázott, valami örült szikrákkal és amit éreztem. huhh,…ahhoz nincsenek szavak, Dr Banner rettegett és ideges volt , dühöös, szinte tombolt, Stev, Nat, Fyuri, Thor, és Tonny meg Brat, Pit, Linda és Kitti csak aggódtak én meg nevettem. mint egy őrült.  Nem telt el sok idő, ki engedtek. azt mondták biztos csak valami Woodo vagy ilyesmi semmi rendellenes de én tudtam hogy ez nem igaz, megszállottan szökni akartam, szinte bele őrültem hogy ezek között az emberek, szörnyek és istenek között éljek tovább akik folyton hazudnak és félnek, mennem kellett. Én már tudtam, akkor este Loki egy olyan képességet adott nekem amivel mindent képes voltam érzékelni hangulatot gondolatot, bár sose hallottam őket, képes voltam le másolni és magamra formálni a tudásukat, közelharcból jobbá váltam mint a híres Natasha Romanoff az az a Fekete Özvegy. Szakértője lettem a gépészetnek a biokémiának az álcázásnak csak figyelnem kellett őket. [Megőrültem! Miután megszöktem el hagytam nevem és címem. Én lettem Cassini.Életem eddig azzal telt hogy próbáltam mindenkinek jót tenni. vizsgálódtam és szabályoztam az embereket, de most ezzel az erővel ami nekem van enyém lehet a világ. Kicsiben kezdtem, apróbb lopások tolvajlások, majd egyre nagyobb babérokra törtem. Senki sem állíthatott meg.   New Orleans az én birodalmam lett, minden kocsma, minden banda tudta ki vagyok és azt is mi jár annak aki ellenem merészel tenni. Nyitottam egy klubbot a neve Lunabar…hahaha…Itt töltöm időm nagy részét. És várok. Várok az Istenre aki egyszer talán még vissza jön értem és magával visz.  |
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Oct 27, 2019 17:27:21 GMT 1
A halhatatlanság forrása: 1. rész
Cassini:A bár tele, sokkal jobban mint általában. Nem meglepő. Február van és közeleg a Mardi gras, a városod zsúfolva tele turistákkal. Ilyenkor tényleg tiéd a város és nem kell azzal a varangyképű vénasszonnyal és a bolond woodoo követőivel versengened. Nos, a nőnek talán tényleg van valami hatalom féléje, de a követői amúgy is csak bolondok.
A pultod tele van jóképű turistákkal, leginkább amerikai egyetemisták akik csak a meztelen mellek és az olcsó sör (ami most 3x annyiba kerül még nálad is), miatt jöttek pont a fesztivál idején és három nap múlva már sehol sem lesznek. Az utcákon is elképesztő a forgalom. Akinek van esze az kihasználja, de Madam Woodoo ilyenkor 6 lakatra zárja az ajtaját, így minden a tied erre a pár napra. Még a földrengések és a furcsa pletykák, elátkozott földekről és fantomokról, sem törhették meg a hangulatot. Ez a második fesztiválod, már az első alatt is elég nagy neved volt, de most! A bár neve extra vendégeket is vonzott. A gazdag turisták pedig imádják a neked kémkedő bandatagok társaságát, úgy érzik bele csöppentek valami szuper menő bandás dologba, persze anélkül, hogy tényleg veszélyben lennének. Azonban mielőtt teljes erőddel belevethetnéd magadat a fesztivál hangulatába, a sok sötét arc között egy hihetetlenül fehér jelenséget veszel észre. Mint szellem a sötét erdőben. Egy fekete lyuk, üres, fehér, semmi, ez az első amit észre veszel. A hatalmas zsongás közepén ott van ez a kis lány üres semmiként szaladgál, a rengeteg részeg és kanos turista között. Annyira kitűnik, hogy akár világító táblát is tarthatna a feje fölé. Ahogy kiterjeszted a képességed és kizárod magad körül a kocsmát, végül sikerül megérezned valamit, de éppen hogy csak és nem úgy ahogy megszoktad. Visszafogott érzelmeket, egy kis bosszúságot, és nyugtalanságot érzel, de ez minden.
A lány az egyik sarok asztalnál helyezkedik el. Ledobja a szürke sporttáskáját maga mellé aztán egyszerűen kényelembe helyezkedik. Nem is vesződik olyasmivel, hogy a pult felé menjen, vagy legalább belenézzen az ital lapba. Persze már ránézésre is túl fiatal ahhoz, hogy bármit is igyon belőle, a colán kívül. Katamichi
Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz dolgom lesz ezzel a várossal. Az angolom szinte tökéletes, de arról nem szólt nekem senki, hogy itt a fél népesség franciául beszél. Ahogy a gép leszállt ráadásul a Hydra is magamra hagyott, ami azt jelentette, hogy nekem kellet hotel után nézni. Mint kiderült ez nem a legegyszerűbb ebben az időszakban. Legrosszabb esetben még betörhetek valahova, de nem hinném, hogy itt bármi is lenne üresen. Még a szomszéd városok is tele vannak turistákkal. Bár így talán könnyebb lesz elvegyülni. Végül 5 óra értelmetlen mászkálás után, végül úgy döntöttem inkább akkor a cél személyt kerítem először elő. A Lunabart nem volt nehéz megtalálni, úgy tűnik elég népszerű.
Belépve, rögtön meleg és sör szaga csapot meg, és persze az a hatalmas zaj. A hangokból nem fogom kiszúrni a célpontomat elég lesz ha a szememet használom, a szagok ellen pedig amúgy sem tehetek semmit, úgyhogy elkezdem blokkolni a hangokat. Oh, a csend, fellélegzem. Keresek egy helyet ahova le tudok ülni, az egyik kis asztal a sarokban elég üresnek tűnik, ezért oda telepedek le. Ledobom magam mellé a fegyvereket. Nem az én ötletem volt, de az is igaz, hogy nem tiltakoztam, a legerősebb érvem, hogy ellenem is használhatják. De az igazság az, hogy nem. Egyszerűen nem érhetnek el a lövedékek szóval mind egy. Nem szeretem használni őket, de volt már, hogy infóért eltudtam cserélni. A főnök nem volt boldog, de hát ő mikor az?
Lehunyom a szemem egy pillanatra és felidézem a mintákat amiket mutattak nekem, jó dolog a fotografikus memória. Aztán elkezdem keresni a célpontot. Közbe maximálisan használva a tükör pajzsot, nem hiányzik, hogy bármi kosz rám ragadjon ezen a helyen. |
|
Lilyum
Kezdő tollforgató
Posts: 7
Utoljára online: Jul 29, 2021 20:44:53 GMT 1
Jul 29, 2019 18:55:36 GMT 1
|
Post by Lilyum on Nov 10, 2019 20:03:28 GMT 1
Nagy a nyüzsi. Imádom ha nagy a nyüzsi.... Bezzeg a vén banya bezárkózott.... Bánhatja. A fesztivál szezon a kedvencem. Tele a város pénzt szórni vágyó fiatalokkal.. Akiket az sem érdekel ha a sör háromszor annyi mint amennyinek lennie kellene. Plusz ilyenkor még akár csurranhat cseppenhet is nekem valami. Rémes mennyire üres tud lenni az ágyam éjszakánként. - Hé főnök! - szól Paul - Újabb rezgést észleltek. És jött egy kutató csoport. És egy geológus. Bár nem tűnik geológusnak.... Valami Andrew Stanger. Dr Berry vette kezelésbe. Nem tűnik veszélyesnek.... Bár azok a tetoválások... Phuhu. Van vér a pucájában. - neveti. Paul egy roppant intelligens tag. A legújabb a csapatomban. Magas izmos, katona termet. Barna haj. Barna szemek. És azaz izomzat.. Istenem. Latinos beütésű.6   Régen a katonaságnál volt, de heves természete és a düh kitörései miatt le szerelték. Tavaly találkoztam vele először itt a bárban. Már akkor éreztem, hogy érdekes fickó. Betámolygott már alapból részegen. - Hé te. Te ott Cicabab... Adjamaegysör... - nyögte ki alig érthetően. - Itt biztos hogy nem! - álltam elé szigorú arccal - viszont kaphatsz egy priccset a hátsó szobában ahol kialhatod az eddig meg ivott söröket. Aztán majd meg beszéljük a továbbiakat. - Ne legyél márilyenvelem....- nyögte. - Fiúk vigyétek hátra! - szóltam oda Jahnnak és Léonak. Pár nappal később, ahogy magához tért már értelmesen tudtunk beszélni. Meg tudtam, hogy le szerelték a katonaságból, hogy a felesége elhagyta, és hogy minden vagyona a táskájában van. Be vetettem a képességem is bár annyira nem tudtam még uralni, és ahogy egyre mélyebbre mentem a személyiségében éreztem hogy bár határozottan van hajlama gyilkolászni még is egy tiszta ember. Az első nála mindig a parancs teljesítése bármi áron. Maximálisan lojálisfajta. Így befogadtam. Ő pedig elfogadott vezetőjének. Idővel ő lett a jobb kezem. - Rendben. Tartsátok szemmel a fiút. Nem akarok zűrt. Üzenem ezt Dr Berrynek is. - mondom neki.- Légy kedves! Az a nő kemény! - Bólint s sietve távozik is. Bár rém ijesztőek ezek a rengések és a haldokló föld. De jelenleg az üzlet az első számomra. Ha vége a fesztiválnak foglalkozom a pusztulással. - Hé szépségem! Egy sört! - kiált rám az egyik egyetemista szépfiú - Légy szíves!- vigyorgok rá - tanulj meg kérni s aztán igyál öcsi! - Ne szívd úgy mellre! Jól van, kérek egy sört- mondja meghunyászkodva miután látja hogy legyilkolom a szemeimmel-.... Szépségem! - teszi még hozzá szemtelenül. Felvág a haverjai előtt. 5-6 korabeli sráccal ül egy asztalnál. Ilyeneket eszek reggelire. – Megyek, helyre teszem a gyereket!- szólok oda Elennek. Ez a csoport már amúgy is sok bosszúságot okozott. Sorra kikezdtek a pultosaimmal, és ezt nem tolerálom. Odamegyek hozzá és behajolok az asztalhoz. A melleim kicsit kivillannak és a láncaim is előre hallanak. Képességemmel érzem hogy zavarba jönnek és beindulnak. - Na figyelj ide szép fiú.. Látszik, hogy nem tudod ki vagyok. - mondom és fel veszem angyali mosolyom. - Itt én vagyok a tulaj. De nem csak ennek a lebujnak a tulaja. Enyém az egész város! Vili? Csillagom? Nézd! Nézz csak oda. - mutatok Léoék felé - Ők az én embereim. Bármit megtesznek nekem. Ha arra kérem őket hogy ma este osonjanak be a szállásodra és hozzák elnekem a kis láb ujjad csontját csak ennyit kerdeznek hogy véresen vagy szárazon. Vili? - kacsintok rá. Érzem, ahogy egyre idegesebb és rémültebb lesz. Én pedig egyre jobban beindulok ettől. - Szóval szépfiú kezdjük elölről! Azt szeretted volna mondani hogy...!? - Kérek e-e-egy s-s-sört Asszonyom ha lehet. - dadogja. - Hahhahahhahahahah - kacagok - Máris jobb! - Mi a neved? - kérdem - Shan. Shan Philips hölgyem. - Nos Shan, kaphatsz egy sört aztán várlak a hátsó helységben! – kacsintok, majd oda hajolok és meg csókolom. Ha valamit tudnak a fiatal amerikai pasik az a csók. Istenkém.... Ott hagyom és vissza, megyek a pult mögé. - Egy korsóval a hármashoz Elen! - passzolom le Shant Elennek. Iszok egy korty whiskeyt, veszek egy mély lélegzetet és kinyitom a szemem. Akkor figyelek fel rá. Furcsa egy lány. Hulla fehér. Ennél fehérebb már nem is lehetne. Mint egy albínó. És milyen fiatal. Vajon mit kereshet itt? Hm.... Kikapcsolok mindenkit. Meg szűnnek a zajok az érzések csak én vagyok. Rá koncentrálok minden idegszálammal. Rég volt ennyire nehéz megérezni valaki. Halványan, de sikerül el érnem. Nyugtalanság... Bosszúság. Nem tudom beazonosítani. Különleges. Nem ember. Pajzs szerű képesség. Ilyennel még nem találkoztam. Erős az biztos. Eddig egy ember, sem lény nem volt képes ilyen szinten kizárni. Egyet kivéve. Mr. X. Chh... Meg őrülök a kíváncsiságtól. Tudnom kell ki ő. Magamhoz veszem kedvenc whiskeymet és el indulok felé a sarokasztalhoz. - Halika! Nem vagy te túl fiatalka ahhoz, hogy egy ilyen helyen ücsörögj egyedül kicsi lány? - mosolygok rá és leülök vele szemben hátra dőlve keresztbe teszem a lábam és jó nagyot kortyolok az italból. Kezdenek vissza térni a zajok. De még tudok koncentrálni. Így hogy közelebb vagyok hozzá tisztább. Igen igen...bosszús és nyugtalan. Különleges erő veszi körül. Mintha egyszerre nézném és érezném a semmi. Hihetetlen energia. Látni akarom ahogy használja.. Csak az a kurva pajzsa. - Kérsz valamit inni? Colat? Vizet? Egy kis whiskeyt? - incselkedek vele, hátha kitudom zökkenteni. Látnom kell.... Látni akarom! Iszok még egy kortyot. És várok. Közben látom meg jön Paul. Úgy nézem nem húzta ki a gyufát a dokinál. Helyes. Nem akarok egy ember mínuszban lenni. |
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Nov 11, 2019 20:17:01 GMT 1
A halhatatlanság forrása #1 Lilyum: Cassini Raven : Catamichi
-Tessék?- Kérdezem.- Egy szót se hallottam abból amit mondtál. Amúgy is ki a franc vagy te?- Közben nem rá figyelek, hanem az embereket nézem, hátha észre veszek valamit. –Aha, egy kóla jól esne.- Nézek rá fél szemmel. Aztán követem a tekintetét, ahogy egy nagydarab férfi lép be a bárba két másikkal. Egyik nagyobb mint a másik mégis mivel etetik ezeket? A legnagyobb pasi tele van varva, ami általában nem érdekel, de úgy tűnik végre szerencsém van. A karjára vart koponya homlokán ott mosolyog rám végre amit kerestem.
Luntier jele azt hiszem. Végre találtam valamit! De most hogyan tovább? Követhetem, de nem vagyok egy türelmes típus, ha most beül órákra beszélgetni, megőrülök. Ha letámadom meg a káoszban elveszíthetem. Mindegy a szerencse az én oldalamra állt, mindhárom hegyomlás felénk indul.
-Mi a helyzet főnök, már a kis csajok is érdekelnek?- (Ooc, ez Poul csak én nem tudom a nevét)
-Egy kicsit fiatalnak tűnik a klubhoz, szólj nyugodtan, ha szeretnéd, hogy kirakjam.-Kontrázik rá egy másik. Mintha hozzám tudna érni. A legnagyobb gorilla meg meg sem szólal. Pedig, de jó is lenne ha ő kísérne ki. Valahogy fel kéne bosszantani a srácokat, hogy kirakjanak.
-Nem mintha hozzám tudnátok érni.- Felelem unott hangon.
-Na nézd már milyen kis cserfes valaki.- Szólal meg az első számú húsagy. Erre eszembe is jut valami és elmosolyodok, igaz direkt kérték hogy ne kérkedjek de…
-Miben, hogy akármelyik ötökben eltörök egy pár csontot és ti házom sem fogtok tudni érni közben.- Emelkedek fel a székből kihívóan. Ami azért nem egyszerű, mert mind sokkal magasabb mint én. |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Nov 27, 2019 22:33:39 GMT 1
Ringatózom a vízen. Nem kell sok mindent tennem, visz magától. Tökéletesen tudja, hogy merre szeretnék menni, ezért csak lefeküdtem és élveztem a napsugarakat. Természetesen pillanatok alatt elaludtam.
A lány belépett a rongyokkal eltakart helyiségbe, a közösségi térbe. Kintről is hallotta a hangokat, de végül úgy döntött, mégiscsak jobb velük, mint egyedül. Mikor belépett, mindenki elhallgatott egy pillanatra, de aztán visszatértek a gondolataikhoz. Thena igyekezett nem foglalkozni ezekkel. Fogta magát és leült az egyik asztal végére, nem is túl messze a többiektől, de nem is túl közel. Tudta, hogy miért néztek rá így. Hiszen megölte Francesca-t. De hát mit tehetett volna! Vagy ő hal meg vagy a lány. Ő pedig nem szeretett volna meghalni tizenhat évesen. Úgyhogy megölte a másik lányt. Nem mintha képes lenne ezek után aludni. Meg sem próbált beszélgetni. Elvette a szerény vacsora adagját és némán hallgatta a többieket, akik kínosan ügyeltek arra, hogy nehogy felemlegessék a mai napi eseményeket. Egy ideig csevegtek, majd megjelent Zorandez. Halálos csönd. Ő pedig villámgyorsan befalta a vacsoráját, majd mielőtt kiment volna, még visszafordult.
- Lafléche! Ide hozzám! – kiabálta mogorván. Thena nagyot sóhajtott. Azt hitte, megúszhatja, de nem. Lassan állt fel, majd odaballagott a férfihoz. Az pedig a többiek felé fordította.
- Hé, beszarik! Láttátok, hogyan nyírta ki a társatokat ez a lány? Félelmetes egy lány... Bámulatos volt, Lafléche, le vagyok nyűgözve – mondta torzan mosolyogva, közben egy pillanatra sem engedve el a lányt. Thena nem mert megmozdulni, pedig roppant kellemetlenül érezte magát és azt is tudta, hogy a többiek teljesen tisztában vannak vele, mit csinál a férfi vele és a testével. Azonban mikor olyan helyre nyúlt, ami minden tűrés határon kívül esett, Thena egy pillanatig sem habozott. Elkapta a férfi karját, kicsavarta, majd a pillanatnyi döbbenetét kihasználva arcon ütötte. A földre akarta küldeni, de ekkor a férfi elkapta, és egy mozdulattal az asztalra vágta, de úgy, hogy az asztal egy helyén kettétört. Thena egy pillanatig semmit nem látott. Hallott pár kiáltást, majd valaki a torkát kezdte el szorongatni. Felemelte. Zorandez arca került az övével egy szintbe. Látta, hogy pokoli mérges a megszégyenítés miatt, de közben gonoszul vigyorgott.
- Látom, sokat fejlődtél, Lafléche! Azonban ez mégis tűrhetetlen! Hogy mersz kezet emelni rám, patkány?! – üvöltötte. Majd kipenderítette a sátorból. A többiek majdnem egész éjszaka hallgatták a kínzás miatti sikolyait a lánynak…
Felriadok. Viszont mivel egy hajóban vagyok, instabillá válik és majdnem kiesem belőle, de az utolsó pillanatban megtartom magam. Francba ezekkel az álmokkal már… Nem lehet normálisan pihenni… Éppen rendszerezem a gondolataim, mikor megérzem a változást. Felemelem a kezem, megáll a hajó. Majd a legközelebbi lehetőségnél ki is szállok. Követni kezdem ezt a kellemetlen, furcsa másságot. Egy ideig követem, egyre jobban zavar ez a valami. A fejem is megfájdul kissé. Majd hamarosan kiérek egy tisztásra. Megszédülök. Felnyögök. Bensőmben szétárad a szomorúság. Lerogyok a szarvas mellé. Nem merek hozzányúlni, nehogy elkapjak valamit. Aztán elmenekülök. Nem bírtam, túl erős volt a szenvedés. Rég éreztem ilyet. Aznap este felhívtam Connor-t.
- Szia! – mondta mély, meleg hangján. Visszaintegetek neki a kamerán keresztül.
- Szia! – válaszolom. – Találtam egy nagyon furcsa dolgot. Olyan… Kínlódó volt az erdő, segítségért kiáltozott. És… találtam egy szarvas tetemet. Amit belepett egy fura vörösen izzó moha. Még életemben nem láttam ilyet. De holnap küldök neked belőle mintát, hátha te tudsz valamit ezzel kezdeni. Komolyan mondom… Nagyon megrázó volt. Ez most valami komoly… És egyfolytában olyan… hívogató. Pedig tudom, hogy nem jó, de mégis csábít folyamatosan. Szörnyű! - mondom neki feszengve. Ő csak összehúzott szemmel hallgat, majd hümmög egyet, a szakállához nyúl.
- Én sem tudok így látatlanban mondani semmit. Küldd el a mintát, aztán én megvizsgálom az itteni laborban. És ne aggódj, valamit ki fogunk találni! Csak ne csinálj semmi meggondolatlant, okés? – néz rám jelentőségteljesen. A szemeimet forgatom, mire ő is.
- Tudtam, hogy nem szabad elengednem téged egyedül – mondja félig viccesen, félig fejcsóválva. – Amúgy erre nincs semmi izgi. Egyelőre csak felfedezek. Tudod, nekem nincsenek ilyen szuper képességeim – kacsint rám. Még egy ideig beszélgetünk, majd elköszönünk.
Másnap visszamegyek a területre. Még több halott állat. Kicsit jobban bírom, de kikészít ez a pusztítás. Valami természetellenes dolog van itt, senki nem kedveli… Állapítom magamban, majd a lehető legkörülményesebb módon mintát veszek, feladom Connor-nak.
Minden nap ugyanaz a hang. Harmadik nap azonban már tényleg megnézem, mi az. Felszerelkeztem a lehető legjobban. Van egy kevésbé komoly és feltűnő ruházatom, mint a páncél. Óvatosan indulok útnak. Folyamatos feszültséget érzek. Ez a dolog egyre rosszabb… Mielőtt belépek abba a bizonyos barlangba, körbenézek. Természetesen észreveszem a leselkedőket, de nem foglalkozom velük. Nem lenne emberi, ha innen kiszúrnám őket. Azonban mikor beléptem, mást is éreztem. Valami mást, mint eddig, de ez sem volt kellemes. Aztán megértettem. Ezek az emberek beküldtek egy ilyen „robotot”. Csak a szememet forgatom. Te jó ég, de szánalmas… Mondjuk, ők legalább akarnak kezdeni valamit a helyzettel. Egyelőre úgy döntök, hogy úgy teszek, mintha nem látnám, hogy jön utánam az autó, közben figyelek és igyekszem nem lebukni. Az első adandó szakadékba igyekszem belevezetni azt anélkül, hogy az arcomat látná, ha nem hajlandó, akkor egész egyszerűen kézzel belehajítom. Majd haladok tovább beljebb. Hamarosan megérkezem. Földbe gyökerezik a lábam. Kikerekednek a szemeim. Ez itt mi?! Pokoli mérges leszek. Utálom az élősködőket! Pedig én is az vagyok félig… Mérgemben igyekszem felderíteni, hogy hogyan tudnám kiirtani a dolgot. Csak akkor merem használni a képességem, ha biztosra mentem, hogy már senki és semmi nincs, aki látna. Aztán kiengedem a képességem. A kövek közül lassan, indák törnek elő. Nagyon lassan. Ők sem akarnak közel menni hozzá. Igyekszem velük körbetapogatni a helyszínt, hogy többet is megtudjak róla. Csukott szemmel végzem, de közben minden idegszálam ugrásra kész. Igyekszem rájönni, hogy mi ez, mit akar, hogyan lehet elpusztítani és mennyire káros. Ha valaki követne, akkor csak egy átlagos turistának tűnök, akit nagyon érdekel ez a vörös moha, de az állatok elborzasztanak, fel is sikítok, hogy hatásos legyen, majd igyekszem minél hamarabb kereket oldani, miszerint nem erre számítottam. Hát, amúgy tényleg nem...
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Jan 9, 2020 1:26:28 GMT 1
Van egy olyan általánosan elterjedt nézet a tudósok körében, hogy a geológusok, biológusok és geofizikusok különleges, extrém körülményekhez alkalmazkodott életformák, akik szeretik a szélsőséges terepet, a fura helyeket, a rossz kosztot, a sátrazást, a hideg vizes mobilzuhanyt, és egyéb, normális embernek taszító tényezőket. A rossz koszt és a mobilzuhany kivételével mindegyiket igazolhatom - ennek ellenére valahogy sikerült borzalmasan leharcolt állapotban megérkeznem a találkozóhelyre. Talán szerepet játszhatott a dologban, hogy egyetemi éveim tapasztalataiból mit sem okulva előző nap este felhajtottam egy energiaitalt, hogy még két óráig tudjam püfölni a laptopom billentyűzetét. A terv azonban balul sült el, hajnali négyig forgolódtam és bámultam a plafont, reggel pedig az éhgyomorra felhajtott feketekávé még azt is elérte, hogy a gyomrom tótágast álljon. Vagyis Berry lelkes megjegyzéseit inkább iróniának véltem, mint kedvességnek, magamban pedig imádkoztam, hogy ha már a gyomrom szenved a csersavtól, az ereimben keringő koffein az agyammal kezdjen valamit.
Szerencsére azonnal éberebb leszek, ahogy végre elkezd magyarázni a kutatási területről...
- Az információkat a növény kinézetéről honnan szereztük? Készültek már felvételek? - végül hozzáteszem még. - Mértek mágnesességet? Szeizmográf? Összevetették már az elektromos adatokat a szeizmikusakkal, vagy az az öröm még ránk vár? - az utóbbi mondatomból csöpög a fáradt cinizmus.
Amikor azonban megjegyzi, hogy van pár éjjellátó kamerája, megint sikerül fellelkesítenie. A várakozás közben még egy földrengést is átéltünk, ami egyre jobban nyugtalanított... ha volt lehetőség bármilyen mérést végezni, törekedtem rá, hogy szerezzünk pár adatot. Időközben beüzemeltem a gépemet is, megnyitottam azt az átkozottul hosszú táblázatot és cikklistát, aminek elkészítéséért feláldoztam egy kipihent nap lehetőségét - és amiben a kimerültség miatt hemzsegtek a helyesírási hibák - és próbáltam néhány összevetést végezni az abban leírtakkal is. Ha semmit nem találtam, akkor némileg elhúzom a szám Berry telefonjának eredményén. Mikor végre megérkeznek az autók, felsóhajtok, és megjegyzem:
- Nagy kár, az enyémet Philipnek akartam nevezni. - aztán rábökök a Max feliratúra, és kézbe veszem a távirányítót.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Jan 16, 2020 15:36:12 GMT 1
Mirror: Az első kérdésedre nagyon hamar választ kapsz, hiszen a kutatási területen a felszínen is látni a fura moszatot ami mindent benőtt. Dr. Berry pedig a többi kérdésedre is gyorsan válaszol. -Yap, a mágneses értékek másodpercenként változnak benne, de nem tudjuk, hogy a föld vagy a nővény-e az oka. Magasnak nem mondanám, csak ha bemegy a város közepébe még mindig rossz irányba fog fordulni az iránytű.- Mondja egy kis iróniával a hangjában. Amikor kiértek a barlanghoz már kívülről is egyre inkább sötétedik Berry figyelmeztet, hogy mivel lezárt terület nem túl okos ötlet zseblámpát használni, tehát csak a szemetekre hagyatkozhattok. A beküldött kocsik jól működnek, a nő egy sziklához támasztja az erre a célra magával hozott betört képernyőjű tabletet amin követhetitek az autók mozgását. Az éjellátó infravörös kamerákkal működik így mindenről csodás szürke felvételeket kaptok, de azok legalább jól láthatóak ellentétben a hőképes megoldással. Majd egyszer csak Berry autója irányt változtat és kamerával lefelé egy gödörben végzi. -Hogy az a…- Szűri a fogai között a nő miközben megpróbálja ide oda tekergetni a kormányt hátha kiszabadítja a kocsiját. De a menet közben Phillé keresztelt Max sem bírja sokáig, az irányításoddal semmit sem törődve megemelkedik kicsit, majd egy sekély vizes árokba pottyan úgy színt kamerával lefelé. -A fenébe is ezt nem nyelem le ennyivel!- Jelenti ki a nő és el is indul a bejárat felé. Ha meg akarod győzni, hogy maradjon kint nagyon keményen kel vele érvelned, de végül megadja magát azzal a feltétellel, hogy ha tudod újra üzembe helyezed az egyik autót. Achlys:Az indák egy ideig előkúsznak ugyan, de aztán megállnak és elszáradnak, a vörös moha nem számít mennyire igyekszel mindegyiküket felfalja, de azért mégis csak volt értelme, az egyik inga arrébb csúsztat egy lapos sziklát miközben előcsúszik és akkor veszed észre. A szikla alatt egy mélyedés van. Ha van időd közelebbről megnézni látod, hogy valamikor egy kripta lehetett. A tetején furcsa barázdák és mintha az egész vörös növény ebbál indulna ki. A szarkofág oldalán pedig egy jel van szabadon hagyva amit valamiért nem nőt be a furcsa moha. De tovább egész biztosan nincs időd nézelődni mert lépéseket hallasz magad mögül. És egy (vagy két) alak jelenik meg a növények vörös fénykörében.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on May 12, 2020 19:51:38 GMT 1
Fekete Macska 
Kor: 25
Magasság: 175 cm
Faj: Ember/ Superhuman
Kinézet: Hosszú fehér hajú, kék szemű, jó testalkatú nő.
Felszerelés: Kontaktlencsék amikkel lát a sötétben. A fekete macska kosztüm, ami megnöveli a fizikai erejét, így jóval erősebb annál, mint ami a megjelenéséből következtethető. Körmök- a ruhához tartozó karmok elég erősek és élesek akár az üveg átvágásához. Equilibrium fülbevaló: Növeli az egyensúlyát. Karmos horog: Egy kötél végéhez erősített karomszerű horog, elég erős hogy megtartsa a súlyát mászáshoz vagy lengéshez, lehetővé téve hogy hasonlóképen közlekedjen az épületeken, mint pókember vagy Daredevil, ugyanakkor harc közben is jól használható.
Képességek: Balszerencse: Lehetővé teszi, hogy tudatosan befolyásolja a történések lehetséges kimenetelét, így valószerűtlen bár nem lehetetlen dolgokat okoz, amik hátrányként, „balszerencseként” hatnak az ellenségeire, a látókörén belül. Ez a képesége a mágiát is befolyásolja, mivel lányegében a valószínűségeket befolyásolja így a varázslatok nem működnek ellene, összezavarja őket.
Az ereje egy kevéssel meghaladja az alkatából következő maximumot. Jól képzet több harcművészetben, és jó atléta is. Mint a macskáknak neki is visszahúzhatóak a körmei. Képzet betörő, ért a zárak és széfek feltöréséhez, bizonyos szinten a számítógépek feltöréséhez is. De azért nem profi szintű hekker.
Történet:
„Nem vagyok hős. Tolvaj vagyok. Tolvajnak születtem. Tolvajnak nevelkedtem. Tolvajként fogok meghalni.”
Az életben minden az akaratról szól. Ha akarsz, valamit küzdj megérte, és vedd el. Ha akarsz, valamit válj azzá és szerezd meg. Ez az élet tiszta és egyszerű. Az apám az egyik legjobb tolvaj volt a világon, rengeteget tanultam tőle. Ne ad fel és légy mindig a legjobb, soha ne elégedj meg a másodikkal, ilyesmik. Basszus sittre került, amikor 12 voltam, de sosem felejtettem el ezeket. Azt hiszem, anya azért reménykedett benne, hogy legalább ezután egy kicsit eltávolodok a családi „hagyományoktól”. Ő igyekezet jó kislányt nevelni belőlem, nem mintha nem tudta volna apa honnan szerzet mindent, egyszerűen csak neki ez elég volt. Én tudtam, hogy nekem nem lesz, hogy többet akarok, hogy ott maradni ahol vagyok az csak a második legjobb. Azért igyekeztem legalább látszatban jó kislány lenni befejezni a középiskolát és hasonlók. Nem voltak rossz jegyeim, sportokban is jó voltam. És a középiskola végén találkoztam vele.
Egy betöréssel kezdődött. Nos, nem ez volt az első. De ezt elrontottam, nem számítottam rá hogy rajta kapnak. Viszont sikerült elkapniuk. Persze hamis néven tartóztattak le, nem volt nálam személyi okmány és priusz nélkül új lenyomatott sem tudtak venni. Mivel nem volt előzmény én kiskorú voltam és voltaképp nem tudtam elvinni semmit. Eleve nem kellet volna pár napnál többet bent töltenem, de neki hála még annyit se kellet. Mondjuk, amikor az őr bejött azzal, hogy értem jött az apám majdnem a padlóra eset az állam. Gondolom kitaláltad, hogy nem engedték ki az öreget a sittől ilyen gyorsan. A férfi aki kint várt rám szinte idegen volt. Sosem találkoztam vele, nem tudtam a valódi nevét. Persze, most sem tudom, valószínűleg senki sem tudja. De azonnal felismertem a képekről, apám rengeteget beszélt róla. A Fekete Róka, a világ legjobb betörője, szélhámosa és tolvaja. Nos, van ahol ez az ember egy valódi legenda. Például ahol én felnőttem. Tudtam jól kicsoda, ő tanította apát, miatta lett az aki. És eljött, hogy kihozzon a börtönből. Azt mondta az apám iránti tiszteletből. Ezután felkarolt és engem is megtanított mindenre, ami ehhez az élethez kell.
Megtanultam legalább három féle harcművészeti stílust, és hogy hogyan játszható ki a legtöbb számítógépes biztonsági rendszer. Hogyan vond el a figyelmet, és még rengeteg praktikus trükköt. De egyetlen bűvész sem fedi fel az összes trükkjét nem igaz. Lényegében neki köszönhetem, hogy a Fekete Macska végül megszületett. Persze én finomítottam, és csiszoltam tökéletesre a részleteket, mikor már elváltak az útjaink. De mégis hálával tartozom neki.
A Fekete Macska nélkül, vele sem találkoztam volna. A nagy hőssel, a híres hálószövővel, akinek a hálójába én is bele estem. A barátságos és közkedvelt Pók- emberel. Végül is, egy helyen éltünk és éppen a egymással ellentétes oldalon dolgoztunk. Mondhatjuk, hogy sorsszerű volt, vagy csak egyszerűen elkerülhetetlen hogy találkozzunk. És bár egyértelműen nem álltunk egy oldalon, mégis csak sikerült azért találni néhány közös bontott. Aztán végül egymás karajaiban kötöttünk ki, többször is. És végül a maszk is lekerült. De nem fogom elárulni neked hogy kit rejtett. Akármennyire is furcsa idők voltak. Mármint nem minden nap jár az ember egy szuper hőssel, pláne ha az illető bűnözésből él. És mégis működött. Életem legboldogabb időszaka volt. De mint mindennek, ami egyszerűen túl szép ennek is véget kellet érnie. Hogy menyire fájt ez a szakítás? Menyire fáj, amikor egy ember lezuhan egy hegyről és utána átmegy rajta egy arra száguldó kamion? De túléltem. Mert, ezért élünk, hogy mindent túléljünk. És valószínűleg így volt a legjobb mindenkinek. Mármint egy tolvaj és egy aktív szuperhős pff. Ezt senki sem gondolhatta komolyan. Az egyik utolsó alkalommal, amikor találkoztunk még tett nekem egy búcsú szívességet, segített megszöktetni az apámat a börtönből. Ezért örökké hálás leszek neki. Persze nem csak ezért. De jó érzés volt, hogy apa az utolsó pár napját nem a rácsok mögött töltötte, hanem velünk. A szerettei között halhatott meg és ez a legtöbb, amit bárki kaphat.
Most pedig ideje a teljesen a saját lábamra állnom. Azt hiszem össze kéne szednem egy saját csapatot és belevágni néhány saját dologba. Korábban már beszéltünk róla anyával hogy belevághatnék valami legális üzletbe is. Egy nyomozó iroda nem hangzik rosszul például. |
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on May 14, 2020 22:40:25 GMT 1
Fél évvel a New Orlensi események előt. Hawaii U.S.AA nap gyönyörűen süt és csodálatosan csillog a tengeren. A hőmérséklet éppen csak a tengeri szél miatt elviselhető. A sirályok hangját a szigeten mindenhol hallani. És az élet csak úgy lüktet errefelé még éjszaka is. Most a strandok partjain és a puccos szállodák strand részein pezseg csak igazán az élet. Achlys és Connor nem a csillogás miatt jöttek, habár kétségtelen egy kis lazítás senkinek sem árt meg. De itt szinte elképzelhetetlen olyan helyet keresni ahol nincsenek más emberek. Akiket láthatóan nem zavar a természetben beállt változás. Thena jól érezte ezt a természetes változást és azt is tudta, hogy egy ember kell, hogy álljon mögötte. De azt egyelőre nem tudták kideríteni, hogy ki az. Connor most is éppen ezen dolgozott magára hagyva a lányt a zsúfolt parton amikor is két felettébb idegesítő, és legalább ezzel egyenlő arányban részeg srác rászálltak.
-Szia szösszi.- Sziszegi az egyik, furcsán megnyomva az „sz” betűket, valószínűleg az alkohol tehet róla
-Nincsen rajtad váletlen túl sok ruha?- Kérdezi a másik és így tovább.
(Négyen vannak összesen)
Felicia:
Mi gyógyíthatná jobban egy nő törött szívét, mint pár nap a paradicsomban. Oh, igen. Már a gép ablakán kinézve is elöntött az izgatottság. Ismerve a vén Rókát biztos foglalt valami puccos helyet. És igen. Imádom a szállodát, a szobámban még gyümölcstál és egy is üveg pezsgő is volt. Mibe hogy az öreg nem fizet majd ezért. Vagy nem a saját pénzén. Az ágyra dobom magam és ránézek a célpontomra, se nem tulajdonítok neki nagy figyelmet. Rögtön el is hajítom, és a bőröndhöz megyek.
-A fenébe is az első napomat kiélvezem.- Előások egy fürdőruhát és átöltözök, a fürdőruhára csak egy lenge és nagyon rövid ruhát veszek. Egy szandál és egy kalap és mehetek is. Megiszok, pár koktélt hűsölök kicsit. A telefon, pénztárca, kulcs a táskába, elgondolkodok a ruhán de végül csak a bőröndben hagyom, egy kötelet azért magammal viszek. A kontaktlencséket is berakom a táskába és a fülbevalókat azért beteszem biztos, ami biztos egyébként sem mutat rosszul ezzel a szereléssel. Megállok a tükör előtt és megfordulok.
-Ma este elfelejted az a pókot és olyan jól leszel, mint már nagyon régen.- Mondom a tükörképemnek.- Ez a beszéd cica!- Azzal elindulok kifelé.
A strandok szinte kifulladásig tele vannak, de végül csak sikerül találnom egy nyugisabb részt és rendelek is egy koktélt. Aztán észreveszem a lányt a csapat suhanccal. Nem mintha segítségre lenne szüksége de.
-Tudod van egy hajóm nem messssze. Ha gondolod, el visszünk egy körre.- A szárnysegédje csak aházik és bénán bólogat a lány meg szerintem mindjárt leveri őket a homokba. Még mielőtt mentő kéne a srácokhoz közbe lépek.
-Drágám szerintem már rég túl vagy azon a szinten, hogy biztonságosan csónakázz. – Lépek az asztal mellé és egy koktélt tolok a lány elé is. – Meghívlak rá.- Mosolygok kedvesen.
-Szeretnél te is játszani cica?- A cica kicsit sz-betűsnek hangzik.
-Balszerencsét hoz egy fekete macskával játszani nem tudtad?- Kérdezem tőle pajkosan.- Menj, inkább haza anyukád már biztos aggódik, hol maradtok ki ilyen sokáig.
-Ugyan ne legyél ilyen beképzelt cicus! A barátnődet már biztos sikerül meggyőznünk.
-Sikerült nekik?- Kérdezem a lányt.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on May 14, 2020 22:59:29 GMT 1
Egy pillanatig habozok, mikor Berry elindul, és latolgatom, hogy egészen biztosan ragaszkodnom kéne-e az ötlethez, hogy én megyek be a barlangba helyette... aztán arra jutok, hogy akármi okozza a rendellenes jelenségeket, nincs akkor szerencsénk (soha nincs akkora szerencsém), hogy ne üssön be valami katasztrófa. Akkor már jobban hangzik hősiesen szembenézni vele...
- Ha mindketten bemegyünk, abból csak baj lesz, ha pedig én maradok a külső kapcsolattartó, azt se fogom tudni, a helyi vészszámokat eszik vagy isszák! - nézek rá, enyhe pánikkal a hangomban. - És ne felejtsük el, hogy ha én megyek be a barlangba, és valaki meg akar minket hurcolni az előírások megszegéséért, akkor mindig be lehet dobni a hülye külföldi kártyát. A tanszékvezető azt hiszem, eleve nem bírja az ausztrálokat. - tárom szét a kezem, és ha Berry beleegyezik, elindulok a barlang felé, természetesen megígérve, hogy megpróbálok boldogulni az autóval. A sugárzásmérőn végzek néhány beállítást, és elkezdek leereszkedni a sötétbe, felkattintva egy szerencsétlen, ősrégi zseblámpát...
És nagyon hamar realizálom, hogy nem vagyok egyedül. Ránézésre az önjelölt barlangász lány, nagyjából olyan idős, mint én, és nyilvánvalóan az életösztön szintén hozzám hasonló hiányával rendelkezik... bár nem néz ki civilnek, de úgy döntök, a legjobbat feltételezem, és úgy teszek, mint a kedves tudós, aki csak próbálja kiterelni szegény, betévedt járókelőt a barlangból.
- Nem ajánlom, hogy tovább menj. Lezárt terület. - mutatok rá, mire a lány csak hátrapillant, majd ismét előrefordul, és megy tovább. - Oké, nem tudom, mi van abban a barlangban, de tartok attól, hogy potenciálisan olyan dolgok, amik megölhetnek. És szerintem szebb halált is el tudsz képzelni. - teszem hozzá, mire egy rövid válasz már érkezik.
- Tudom.
- Ó, ez egészen más megvilágításba helyez mindent! - ironizálok. - Nézd, nekem... majdnem... van hivatalos engedélyem itt lenni. De van egy olyan kellemetlen érzésem, hogy te tudsz olyasmit arról, mi van odabent, amit én nem.
|
|
