A Roxfort titkai

Noraval való beszélgetés közben bár meglátom, hogy Elise-t szekálja a két ügyeletes rosszfiú, de mielőtt felhergelhetném magam annyira, hogy ez kívül is meglátszon, addigra McGalagony professzor szólal meg. Felvont szemöldökkel fordulok a nagyterem ajtaja felé, amit érdekes módon bezártak. Végül egy mély sóhajtással lenyugtatom magam és nem bocsátkozom feltevésekbe. Hamarosan úgyis megtudjuk, miről van szó. És igazam is lett. Szóval Prefektusi Ceremónia… Bár igyekszem lenyugtatni magam, de mégis nagyon izgulok. A bátyám is prefektus volt, én pedig nem szeretném ha a családom csalódna bennem. Ennek ellenére viszont nem érzem úgy, hogy alkalmas lennék rá. Bár az igazgatónő minden szavára figyelek, ezen belső őrlődésem miatt a kíváncsiságom és örömöm nem épp felhőtlen. Igazán gyerekes , hogy ilyen miatt aggódom, ezt jómagam is tudom. Nem dől össze a világ, ha nem leszel mindenből ugyanolyan jó, mint a bátyád… szajkózom magamnak immáron ötödik éve. Meg családomból sem mondja azt senki, hogy ugyanolyan jónak kellene lennem, mint Al. De a gesztusukból, félszavakból mégis azt érzem, hogy csalódnának, ha nem hoznám a színvonalat… De ideje ténylegesen is odafigyelni. A hugrabuggal kezdenek. Lányok közül biztosan Penny lesz az… gondolom magamban. Láss csodát, igazam lett! Mondjuk meg is lepődtem volna ha nem. Következőként pedig a saját nevemet hallom, mire felkapom a fejem. Kell egy pár másodperc, mire realizálom, de a testem azonnal reagál, s már emelkedik is fel a padról. Tom vállveregetése is csak később jut el az agyamig. Nem vagyok képes felfogni, hogy amellett, hogy a kviddics csapatunk kapitányává választottak, még prefektus is leszek. Tán álmodom? Mi lesz a következő? Hogy egy párt fogok alkotni a szerelmemmel, és lesz valamilyen különleges esemény, ahol együtt jelenhetünk meg? Na jó, nyugodj meg szépen Mattie, és maradjunk a realitás talaján... Ez nem valószínű, hogy megtörténne, de később ábrándozhatok majd rajta. Most pedig irány fel a pódiumra, ne legyél tök! Annyira izgatott vagyok és a gondolataimba mélyedek, hogy szimplán rábólintok, hogy meghívom Tommyt egy vajsörre. Visszavigyorgok Penny-re, s előbb a pacsiját, majd az ölelését is viszonzom. Bár nem töltünk mostanság annyi időt együtt, de nagyon közel áll hozzám a lány. Mintha csak testvérek lennénk. Jobb szót nem találok rá. Elsétálunk a pulpitushoz, ahol úriember módjára előre engedem, majd őt követve én is kezet rázok az igazgatónővel. Ezután csillogó szemekkel megtapsolom az összes többi prefektust, kezet is fogok velük (legalábbis én mindenkinél kinyújtom a kezem, aztán vagy elfogadják, vagy nem).
- Kedves leendő prefektusok. Reméljük, mindannyian érzik ennek a feladatnak a súlyát és felelősségét. Önök lesznek felelősök a többiekért és szabályokért. Önök lesznek a példaképei a fiatalabbaknak. Készen állnak erre? – Kérdi a nő felénk fordulva.
– Igen, McGalagony professzor! – Bólintok a professzor kérdésére remélhetőleg nem teljesen egyedül. Bár ezen a ponton nem érdekel, olyan boldog vagyok! Ezután a kövek felé int, amikbe a fogadalom van belevésve.
- Ígérem a Roxfort és a Ház alapítóinak nevében
Hogy munkámmal az iskolai színvonalat és közösségi életet fogom növelni
Társaim segítőkeze leszek, nem hagyom, hogy negatív hatás érjen bárkit
Bástyája és védelmezője leszek a gyengébbnek
Társa és barátja, kinek az kell
Támogatom és eredményességre segítem
Fogadom a Roxfort és a Ház alapítóinak nevében
Hogy eskümet meg nem szegem! – Mondom el egyszerre az eskümet Pennyvel, miközben kihúzom magam, s a mellem is dagad a büszkeségtől. A kő az eskünk után felizzik, s ahogy elbambulok rajta, látom megjelenni először Penny, majd a saját nevemet is. Következőnek pedig McGalagony igazgatónőtől megkapjuk a jelvényeket, amire én a szemébe nézve csillogó szemmel biccentek egyet. Majd követem kifelé az idősebb prefektusokat, de természetesen a csoport hölgytagjait magam elé engedem. Figyelmesen végig hallgatom az idősebbek mondanivalóját, majd mikor gratulálnak kezet fogok azzal, aki elfogadja, majd elköszönök tőlük, s csend telepszik ránk. Egészen addig, míg Penny és Phoebe egyszerre nem szólal meg. A háztársamra mosolygok, ahogy átadja a szót a hollóhátas lánynak.
~~~
Pár perccel később magatokra hagynak az idősebbek, így nyolcan maradtok a helyiségben. Pár pillanatig csend száll rátok, ahogy mindenki végig nézi a társaságot, végül Penny szélesen elmosolyodik és megszólal kedves hangján.
- Sziaszt... - kezdené, de pont egyszerre szólalnak meg Phoebe-bel, így egymásra néznek, majd Penny int, hogy folytassa a másik lány, mire az csak elégedetten bólint.
- Szóval sziasztok! Mivel nincsen annyira sok időnk, de én például mindenkire kíváncsi vagyok, ezért azt javaslom, hogy mindenki először körülbelül két percben mutatkozzon be, akkor is elmegy már a fele időnk. Okés? Ki akarja kezdeni? - néz körbe céltudatosan a lány, mintha nem is feltételezné, hogy valaki ellent mond neki. Penny és Caidan továbbra is mosolyog, Tiana csak a szemét forgatja, összefonja a karját a mellkasa előtt, miközben hátra söpri hosszú, aranyló haját.
~~~
Körbenézek, majd ha senki nem szólal meg, még Penny sem, akkor megköszörülöm a torkom.
- Sziasztok! Én Matthew Owler vagyok. Nagyon megtisztelhető, hogy veletek együtt figyelhetek arra, hogy az iskola a lehető legzökkenőmentesebb legyen, és mindenki kiélvezhesse az itt töltött időt... - Itt Moirára tekintek miközben azon filózom mit mondhatnék még. - Nem igazán tudom mit mondhatnék még...- Vakarom a tarkómat zavaromban. - Szeretek kviddicsezni, és a varázslényeket is szeretem, de ennek ellenére leginkább az aurori pályával szemezek... - Közben előmászik Hex. - Ja, és ha esetleg találnátok egy kóbor bólintért a kastélyban, akkor az valószínűleg az én Hexim. Ez így... jó lesz? - Nézek körbe megerősítést várva. Kicsit még sokkos vagyok, hogy prefektussá választottak, így egy kicsit még úgy tűnhet, hogy nagyon félénken állok a dolgokhoz. Pedig csak... alig tudom elhinni, hogy tényleg itt állhatok ilyen csodás emberek közt... még ha az olcsó kínai másolatom is köztük van.
- Üdv, mindenkinek. Én Moira Magpie vagyok, és kicsit még próbálom feldolgozni a kinevezést... de nagyon örülök a közös munkának mindenkivel. A kviddics nekem is kedvenc, a varázslények nem annyira, de mágiatörténetből nehéz megfogni. – A varázslényes résznél biztatóan rámosolygok. - És... hát ja. Örülök, ha segíthetek. – Na igen. Moira Penny mellett a tökéletes prefektus alapanyag. Míg Penny egy kedves, segítőkész barátságos lány, addig Moira pedig a vagány, határozott, de ugyanakkor nagyon jó fej lány, és mindketten látják az emberek igazi valóját, ami ritka képesség.
~~~
Penny csillogó szemmel hallgatja Matt-et és Moira-t is, majd ő is nagy lelkesen, szinte sugározva feláll.
- Haligali, én Penny Haywood vagyok és úúúúgy örülök, hogy mindannyian itt vagyunk! Én szintén nagyon lelkes vagyok és tűkön ülök, hogy együtt dolgozhassunk és megismerhessük egymást, mert mindannyian szimpatikusnak tűntök így elsőre. Amit szeretek, hmm... - elgondolkodik kicsit. - Kedvencem a bájitaltan, de a bűbájtanért is odavagyok. Én is kviddicsezem, de azért nem hiszem, hogy ez lesz az életpályám... Ja, és imádok új embereket megismerni és beszélgetni velük! Azt hiszem, ennyi, bocsi, ha sokat beszéltem! - vigyorog, majd visszaül.
~~~
Rámosolygok Pennyre miután visszaül, de utána rögtön Phoebe is darálni kezdi a bemutatkozó szövegét, így többre sajnos nincs időm.
~~~
Ezután villámgyorsan Phoebe pattan fel, és olyan egyenesen áll, mintha karót nyelt volna. Mindenkin végig hordozza a tekintetét, majd ő is belekezd. Csak úgy árad belőle a fegyelem, de nem ellenséges, csak kicsit... Túlságosan határozott.
- Sziasztok! Phoebe Richardson vagyok, szintúgy örülök a kinevezésnek és én is várom a munkát - kezdi. - Én nagyon szeretem az Aritmetikát, az Asztrológiát és bármit, aminek köze van a matekhoz vagy logikusan levezethető. Valami ilyesmivel is szeretnék foglalkozni később, még az építészen is elgondolkodtam. Egyelőre többet nem mondanék, ha ismerkedünk, úgyis sok minden ki fog még derülni! - mondja, majd elegánsan leül.
~~~
Wow… csak wow…
Phoebe után van egy kis kellemetlen szünet… mintha senki nem akarná folytatni a sort. Végül Damien lesz a megmentőnk.
- Sziasztok! Én Damien Winchester vagyok, szólítsatok csak Damennek. A kedvenc tárgyaim a gyógynövényismeret, a bájitaltan és a legendás lények. Magizoológiával, drakológiával szeretnék foglalkozni, ha végeztünk. Én is szeretek kviddicsezni, illetve sokat olvasok és rajzolok. – Áhh igen. Már nagyon hamar feltűnt, hogy egészen jól ért a varázslényekhez. Érdekesnek találom a munkaválasztását. Ezek a pályák engem is érdekelnek ugyan, de mivel én eleve ebbe a közegbe születtem, kissé másra vágyom. De kívánom neki, hogy sikerrel járjon. Hmmm, lehet egyszer elhintem édesanyámnak, hogy van egy hozzá hasonló sárkánymegszállott az évfolyamomon. Odáig meg vissza lesz érte! mosolygok magam elé, ami inkább úgy néz ki, mintha Damienre mosolyognék így. - Kíváncsian várom, mit tartogat ez az év.
~~~
Penny nem bírja ki és közbeszól.
- Nem is tudtam, hogy szeretsz rajzolni! Ez tök menő! - mondja kedvesen és lelkesen. - Majd mutatsz párat? - kérdezi még, majd csendben marad, mert Phoebe lepisszegi, hogy ne húzza az időt. Csak azt nem veszi figyelembe, hogy éppen az ismerkedést rontja el ezzel, ami a lényeg lenne.
~~~
Kissé szemrehányó tekintettel nézek Phoebe-re, aki lepisszegi Pennyt. Pont az lenne, hogy egy kötetlen ismerkedős beszélgetés kerekedjen ebből… gondolom magamban enyhe idegességgel. De ezután tekintetem az imidzstolvajra téved. Jó, na. Nem rossz ember, csak lopja már valaki más imidzsét… nekem csak ez az egy van…
~~~
Caidan kicsit félve áll fel, de mosolyog. Zsebre dugja egyik kezét.
- Hali! Caidan Scott vagyok! - kezdi, egyre jobban felbátorodik. - Bár én nem vagyok menő kviddicses, sportolni alapvetően szeretek, illetve szabadidőmben imádok gitározni, írtam is pár dalt, de azért azt nem fogom bemutatni egy ideig, az biztos... - mosolyog Penny-re a fiú, aki kicsit lebiggyeszti az ajkát, de megértően bólint.
~~~
Betikkel a szemem a gitározásra.
~~~
- Majd egy nap! - mondja biztatóan, mire Caidan felvillantja ezer wattos mosolyát, amire még Tiana-nak is hunyorognia kell, majd folytatja.
- A kedvenc tárgyaim a sötét varázslatok kivédése és a gyógynövénytan, de még nem tudom pontosan, mit szeretnék kezdeni az életemmel... - jön kicsit zavarba, mert nem tudja, ez mennyire ciki. - Asszem, ennyi... Köszi, hogy meghallgattatok! - teszi még hozzá egy kellemes mosollyal, majd leül és szinte abban a pillanatban áll fel Tiana, aki megint hátralöki a haját.
~~~
Még nem teljesen térek magamhoz a sokkból, hogy a srác jobban hasonlít rám, mint kéne, mikor már áll is fel Tiana, hogy letudja a saját körét.
~~~
- Na, gyorsan letudom a körömet... - kezdi kissé unottan. - Tiana Moon vagyok, jó vagyok Bűbájtanból, valami ilyesmivel is akarok foglalkozni. Talán... Nem szoktam sok mindent elárulni magamról, úgyhogy magamról ennyit, majd ha veszi valaki a fáradtságot, hogy valóban megismerjen, akkor mesélek... - mondja kicsit frusztráltan és kecsesen visszahuppan a helyére.
~~~
Mialatt Tiana beszél, hirtelen rossz érzés fog el. Körbejáratom a többieket a tekintetem, s megáll Quinn-en, aki akkor éppen Penny-t vizslatja egy baljós mosollyal. Összehúzom a szemeimet, ugyanis nem tudom mire vélni ezt az egészet. Nem értem, miért néz így Penny-re, és azt sem értem, hogy lett prefektus… Végig figyelem, ahogy ellöki magát a faltól, és beszélni kezd.
- Quinn Hart vagyok, – Hangja jegesebb, mint Tianáé, ami elég nagy szó… - és tulajdonképpen minden érdekel, amit ebben az iskolában meg lehet tanulni, és igazán várom a közös munkát. - Hát hogyne… Bármennyire is csúnya dolog, nagyon nem kedvelem… gondolom magamban.
~~~
Quinn közepesen meggyőző beszéde után pár pillanatig hűvös csönd áll be, majd ismét Penny szólal meg egy fokkal kevésbé széles mosollyal.
- Őőő, na! Én arra gondoltam, hogy mi lenne, ha szerveznénk közös programokat, ahol ismerkedni is tudunk meg a feladatokról is tudunk beszélni meg ilyesmi. Gondolok én itt közös tanulásra vagy közös társas estre vagy ilyesmi. Mit szólnátok hozzá? - néz körbe csillogó szemmel.
~~~
Elismerően tekintek a lányra, miután nagy nehezen leemelem a tekintetem Quinnről. Mindig tudja, hogyan oldja a feszültséget, s ezért nagyon csodálom. Lelkesedéséből rám is ragad, és eltereli a figyelmemet a sötét gondolataimról, meg arról, hogy mennyire nem kedvelem Quinn-t.
- Én benne vagyok minden további nélkül! - Mosolygok rá. - Sőt, talán már most jelentkeznék Moira professzor mágiatörténet óráira ha lehet. - Nézek itt az említettre, ám kissé zavarban vagyok. Nem szeretek sebezhető lenni, de kellenek a jó eredmények, szóval muszáj segítséget kérnem.
- Moira professzor áll rendelkezésedre! -A lány vigyora nyugtatólag hat rám. - Egyébként én is nyitott lennék a dologra. Nem árt, ha kicsit tudjuk támogatni egymást.
~~~
Mikor Penny megszólal, Tiana türelme láthatóan kezdi megadni magát. Még Mattie-t meghallgatja, de aztán felpattan, mielőtt megszólalna bárki.
- Nos, én nagyon örültem, de még egy csomó házim van, mert nyilván az első nap már leterheltek... Tervezgessetek csak, majd meglátom, hogy fér bele... - legyint kissé leszarom stílusban. Majd ráveszi magát és Damien-re néz. - Majd tájékoztatsz légyszi, hogy mi volt? Köszi... - préseli ki magából. - Na, sziasztok! - mondja, majd szőke hajzuhataga libben és már el is tűnt a csaj. Caidan az első, aki felocsúdik.
~~~
Na jó… tényleg nem értem, hogy nevezhettek ki olyan embereket, akiket ennyire nem érdekel ez az egész… Mármint persze, én sem vagyok tökéletes, de én legalább szeretném megismerni a többieket, illetve tenni valamit a közösségért… A wish-remake hangjára ocsúdok fel gondolataimból.
~~~
- Hát... Nem mindenki ugyanolyan lelkes, igaz? - vakarja meg a tarkóját zavartan. - Amúgy én is nagyon pártolok bármilyen közös programot... És a mágiatörténet órára én is beneveznék, bár lehet, nem lesz mindig alkalmas... - mondja mosolyogva, mire nekem betikkel a szemem egy kicsit aztán Phoebe szólal meg.
- Igen, igen... Nekem is rendkívül zsúfoltak a napjaim, úgyhogy legalább két héttel előtte tervezzünk, jó? Gondolom, az mindenkinek jó úgy, ha nekem is belefér... - fontoskodik kicsit megint.
~~~
Összenézek Pennyvel Phoebe szavaira, ám mielőtt megszólalhatnék, hogy elcsitítsam a kedélyeket, Damien szólal fel elsőként.
~~~
- Phoebe... Nem azért, hogy kötekedjek, vagy ilyesmi, de mindannyian elfoglaltak vagyunk. Nem hét embernek kell egyhez igazodni – Bár egyetértek vele, de véleményem szerint nem pont így kellett volna megközelíteni a dolgot Phoebe esetében.
- Én egyedül szoktam tanulni – Folytatja Damen - de a társasozásra, ilyesmikre... nyitott vagyok. – Küldök felé egy visszafogott mosolyt, ami hamarosan le is hervad az arcomról, mert Quinn szólal meg.

- Phoebe, tényleg hagyd a többieket is szóhoz jutni... Nem neveztünk ki vezetőt - Jajj, csak ne Quinn! nyögök magamban, ahogy a fiú mosolyára nézek, ami csupa rossz érzést kelt bennem. Vajon mire játszik? Fel akarja dühíteni? Vitát akar szítani? Vagy csak paranoiás lennék? - Egyébként nem vagyok egy nagy társasjátékos, nem is ismerek sokat, de ha valakinek van türelme megtanítani... - Ó, jaj… Bár tudom, hogy nem kellene, de kezdek kombinálni. Nagyon nincsenek jó érzéseim ezzel a sráccal kapcsolatban. Jó lesz vele vigyázni…
~~~
Phoebe kissé fagyos tekintettel néz Damen-re.
- Pedig éppen azt teszed, de mindegy... Éppen ezért kérdeztem, hogy jó-e, ha két héttel előtte tervezünk, okoskám... - forgatja türelmetlenül a szemét, majd Quinn felé fordul. - Nem úgy láttam volna, mintha bárki más hirtelen meg akart volna szólalni, szóval ezt csak figyelmen kívül hagyom... - mondja teljesen komolyan. - Amúgy is éppen arra vártam, hogy válaszoljatok! És nem is akarok vezető lenni, viszont koordinálni kell magunkat, hogy összejöjjenek a dolgok... - gondolkodik el, majd felsóhajt. - Jó, na, befogtam... - morogja még, majd csendben marad. Caidan csak kínosan érzi magát, hirtelen Penny sem tudja, mit mondjon.
~~~
Én sem tudok megszólalni, de én inkább azért, mert a Quinn iránti ellenszenvem átvette a gondolataim felett az irányítást, így kénytelen Moira rendet rakni köztük. Nagyon hálásak lehetünk azért, hogy ő itt van köztünk. Szerencsére mi jól meg is értjük egymást, úgyhogy remélhetőleg a közös munka is gördülékenyen fog menni.
- Hé, hé, hé, srácok. Ha most elkezdünk egymásnak esni egy közös program kapcsán, akkor szép kis évünk lesz. Mind tudjuk, hogy kemény a suli, tele vagyunk tárgyakkal, és még csak most kezdődött az év. De vannak hétvégék, és hét közben sem hiszem, hogy minden este foglalt mindenkinek. Azt meg, hogy össze is jön, amit terveztünk, vagy nem, úgyis meglátjuk. Ember tervez, a kopogószellem a padláson végez, tudjátok... – Komolyan, imádom a lány stílusát! Lassan a példaképemmé fog avanzsálni.
- Senki sem esett neki a másiknak – Vonja meg a vállát Damien, miközben Moirára néz. Most, hogy elterelődtek a gondolataim a negatív irányból, s kezd kitisztulni a kép, elkezdek gondolkodni azon, milyen random ötletet dobjak be a feszültség oldására. - Egyébként fair pont, Moira. Szükségtelen ekkora hűhót csinálni egy-egy estényi időből. Bőven lesz alkalmunk összeszokni. Teher alatt nő a pálma, ugyebár...
Pálma… fa… árnyék… kellemes… virágillat… finom pite illat… Hmmm tököspiteee… szóval pite illat… lazulás… jó társaság… MEGVAN! PIKNIK!!!
Bár kívülről kissé úgy tűnhet, hogy tanácstalanul kapkodom a fejem a többiek között, de csak elgondolkodom. Pennyre is ránézek, mikor elkalandoznak a gondolataim a tökös pite irányába, ugyanis úgy érzem, elakadtam… Aztán jön az isteni szikra. Amint kicsit elcsitul a dolog, felállok, és a fejemmel intek Pennynek is.
- Akkor most, hogy megbeszéltük, hogy szervezünk majd közös programokat, akkor mit szólnátok, ha most hétvégén lemennénk a tóhoz például... piknikezni? - Nézek megerősítésért először Pennyre, majd Moirára, majd Damira és Phoebere, hátha ezzel oldani tudom a feszültséget. - Most még nincs annyi tanulnivalónk, így talán mindenkinek belefér az idejébe. - Igyekszem a lehető legmegnyerőbb mosolyomat elővenni.
~~~
Phoebe csak rohadt hangosan sóhajt egyet, de nem szólal meg. Caidan egyetértően bólogat Moira és Damen szavaira, majd Matt javaslatára el is mosolyodik.
- Én nagyon támogatom! - ért egyet kedvesen. Majd Penny szólal meg, aki direkt nem mond semmit az előzőre, ha már elterelték róla a szót.
Hálás vagyok a lánynak, hogy szavak nélkül is segít nekem elterelni a többiek figyelmét az előbbi kis szóváltásról.
- Remek, remek! Csak ugye az van, hogy hétvégén mindenkinek van kviddics edzése, de kell lennie egy délelőttnek vagy délutánnak, mert Quinn és Phoebe sem kviddicsezik... - mosolyodik el kedvesen. - Nekünk Matt-tel - villant társára egy cuki mosolyt. - Szombat délután van edzésünk. Damien, Moira, nektek hogy van? - kérdezi érdeklődve tőlük.
~~~
Dami biccent nekem az ötletemre, mikor ránézek, Phoebe egy hangos sóhajjal jutalmazza a próbálkozásomat, Köszi amúgy… Cadien hangot is ad egyetértésének. Penny cuki mosolyára hasonlóképp válaszolok. Majd Damien válaszol először a háztársamnak. - Nekem vasárnap délelőtt van edzésem, Penny.
- Nekem vasárnap délután és csütörtökön van – Válaszol utána Moira. Halkan de hosszan kieresztem a bent tartott levegőmet.
~~~
Penny kedvesen mosolyog tovább.
- Ez remek! Akkor a szombat délelőtt mindenkinek szabad, ugye? Szerintem az remek lenne! Még jó időt mondanak, szóval kiélvezhetjük a nyár utolsó sugarait is! Jaj, igen, azt szerettem volna kérdezni, hogy akkor itt csak mi nyolcan legyünk, igaz? Vagy hívhatunk egy-két embert magunkkal? - néz körbe kicsit tanácstalanul a lány. Caidan elmosolyodik.
- Szerintem ha egy-két embert hozol magaddal, nem harapjuk le a fejedet... - mondja neki.
- Hááát, szerintem egyelőre ismerkedjünk így nyolcan... Meg ha mindenki hoz egy-két embert, az máris tizenhat vagy huszonnégy fő... Én azt javaslom, maradjunk kicsiben... - mondja határozottan Phoebe. Caidan csak megrántja a vállát.
- Hát, ez is jogos pont, nekem igazából mindegy... - motyogja még.
- Jó, végülis először lehetünk csak kevesen... - adja be a derekát Penny is kicsit csalódottan.
Itt megveregetem egy kicsit a lány vállát, hogy ne csüggedjen.
Mielőtt bárki megszólalhatna, Friccs jelenik meg az ajtóban.
- NA, vége van a bájcsevejnek és tea délutánnak, tűnjetek el innen! TAKARODÓ! Gyerünk csipkedjétek magatokat... Aki két perc múlva még itt lesz, esküszöm, hogy a lábujjánál fogva fogom felakasztani... TIK-TAK, KETYEG AZ ÓRA - morogja gonosz mosollyal, ahogy beljebb csoszog. Igazából még van két órátok takarodóig, de mindegy... Innen el kell mennetek.
Caidan Moira-ra néz, hogy mennek-e együtt, biccent is kifelé, hogy jelezze szándékát. Penny szintén Matt-re pillant.
- Matt, jössz a klubhelyiségbe vagy még tanulni fogsz? - néz rá kedvesen a fiúra. Phoebe telibe ignorálja Quinn-t, máris valami jegyzetét vizslatja.
- Akkor szombat reggel kilenc a tó parton? - fordul még gyorsan körbe Penny, hogy kapjon visszajelzést. Phoebe biccent.
- Már alig várom! - mondja lelkesen Caidan.
~~~
- Szombat reggel kilenc – ismétli el Moira, majd int nekem, amit én viszonzok, és két külön irányba indulunk útnak.
Ezután pedig Pennyre mosolygok, majd megrázom a fejem.
- Még nem, előbb szeretnék valakivel beszélni, aztán lehet ránézek erre a híres neves prefektusi fürdőre... - Mondom miközben teszek egy körzést a fejemmel meg vállammal. Közben azon gondolkodom hol találom meg legnagyobb eséllyel Elise-t.
~~~
Egy pillanatra elhalványodik a lány mosolya, de aztán csak legyint.
- Ohh, rendben van! Akkor... Magadra hagylak... Aztán majd meséld el, milyen a híres neves fürdő! - kacsint még a fiúra, majd elindul a klubhelyiség felé.
~~~
- Mindenképp! - mondom, miközben finoman meglapogatom a hátát. Mosolyogva biccentek, majd megindulok. Eleinte csak céltalanul, majd gondolok egyet és a könyvtár felé veszem az irányt, hátha ott találom Elise-t.
A könyvtárban körbe nézek, de elsőre sehol sem találom Elise-t. Mielőtt azonban elmennék, leveszek egy asztronómiás könyvet, ami hátha segít majd a tanulásban, majd az eldugottabb részeket is megnézem. Elsőnek a saját kis eldugott helyem felé veszem az irányt, s láss csodát, ott ül. Megállok, s egy pillanatra kihagy egy ütemet a szívem. Mély levegőt veszek, amit hosszan kifújok, majd megindulok felé.
- Khm... - Köszörülöm meg halkan a torkom. - Szabad ez a hely? - Mosolygok kedvesen a lányra.

Kicsit sem zaklatottan ülök be a könyvtárba. Szerencsére a vacsi utáni jelenetnél még tudtam koordinálni magam, de most kicsit aggódom. Szerencsére a tanulás mindig elvonja a figyelmem, bár ehhez ki kellett offolnom Gemma-t és Tommy-t is. Már éppen belemerülnék a bájitaltan leckébe, mikor valaki megint megszólít. Egy kicsit összerezzenek, majd felkapom a fejem. Szerencsére nem bántó szándékkal érkezett a személy.
- Szia Matt! - mosolyodom el halványan. Neki legalább valóban örülök is. - Persze, hogyne! Csak nem te is tanulsz már az első napon? Amúgy gratulálok a prefektusi címhez. Az ember azt gondolná, hogy akkor a többiekkel leszel - nézek rá elgondolkodó arccal.

- Ahh, köszi... - Nevetek fel kissé. Még nem ülök le, hanem a szénakazlam alól figyelem. - Igen? Nos Friccs elzavart minket szóvaaal... - Vonom meg a vállam. Lerakom az asztronómia könyvet az asztalra, s lassan le is ülök vele szemben. - Nem, nem tanulni jöttem. Téged kerestelek... - Nézek mélyen a szemébe.

Mikor leül velem szemben, még őt figyelem. Nem kicsit jövök zavarba, mikor azt mondja, engem keres. Mélyen elvörösödöm.
- Hogy... Engem? - kérdezem nem kissé zavarban. - Miért? - kérdezem őszintén csodálkozva.

Enyhén elmosolyodom, mikor visszakérdez miért.
- Láttam, hogy baj volt a vacsoránál... csak meg akartam róla győződni, hogy most már minden rendben van-e.

Egy picit lefagy a mosolyom.
- Ó, szóval láttad, hogy... - Nem hallhatta, mi történt, ez biztos. Igaz? - Csak a szokásos Finn és Eric - legyintek frusztráltan. - Csak most a szokásosabbnál is rámenősebbek voltak - sóhajtok. Végül a fiúra pillantok. - Nagyon feltűnő volt? - kérdezem halkan.

- Nem, nem a szokásos... érzem... - Nézek rá komolyan. - Ha szeretnéd, én szívesen meghallgatom mi történt, de nem erőltetem. Azt meg hogy nagyon feltűnő volt-e, nem tudom. De én észrevettem. És nem szeretném ha rossz érzésekkel mennél el aludni...

Egy pillanatra elkapom a tekintetem, mivel lelepleződtem, de aztán csak felsóhajtok, és újból a fiúra nézek.
- Nem hiszem, hogy... Szóval nem szeretném, ha mérges lennél és esetleg... Tettlegességig fajulna a dolog... - mondom bizonytalanul. - Szóval ha megígéred, hogy nem teszel semmit, akármi is az, akkor... Tulajdonképpen elmondhatom...

Tudtam...! Egy pillanatra ökölbe szorul mindkét kezem, úgy hogy az ujjaim elfehérednek, s az állkapcsom is megfeszül, majd hosszan kifújva a levegőt leeresztek.
- Úgy ismersz engem, aki ilyet tenne? - Kérdezem tőle, bár az az igazság, hogy szívesen okoznék fájdalmat annak a kettőnek azért a rengeteg rossz tettért amit idáig már elkövettek.

- Hát, nem? Nem hiszem... - mondom zavartan, mert közben meg azt látom, hogy ez a nulla információ is felzaklatta. - Szóval akkor... Megígéred? - kötöm az ebet a karóhoz, mert ha tényleg elmondom, akkor nagy a valószínűsége, hogy nem lesz ennek jó vége. De én sem akarom magamban tartani...

Komor arccal bólintok egyet.
- Megígérem...

Én is csak bólintok, majd beharapom a számat, közben az asztalon pihenő kezemet szuggerálom, ahogy az ujjaimat morzsolom.
- Szóval összefoglalva... Mondhatni megfenyegettek. Hogyha nem teszem meg, amit kérnek... Ezek főleg csak házi feladatok elkészítése egyelőre, remélem, nem lesz rosszabb... - kezdek hadarni tökre nem összefüggő mondatokat, egyelőre nem merek a fiúra nézni.

- Mivel fenyegettek meg? - Kérdezem hűvös hangon.

Kicsit összehúzom magam, mintha beleolvadhatnék a székbe.
- Mondom... Ha nem teszem meg a kis kéréseiket, akkor... - itt kicsit elakadok. Hogy mondjam ezt el? - Akkor napvilágra hoznak egy titkot, aminek nagyon nem örülnék, aztán mivel ez kiesne fenyegetés ügyileg, rászállnának az öcséimre... Gondolom... - hadarom még gyorsabban, mint az előbb. Nem kicsit tartok a reakciójától.

Legszívesebben most azonnal felállnék és megkeresném őket, de mint prefektus sem tehetem, meg a szüleim amúgy sem így neveltek. Így csak egy dolgot tehetek. Kedvesen rámosolygok Elise-re.
- Miattuk aztán nem kell aggódnod. Az öcséid miatt meg végképp nem. Addig őket nem érheti baj, ameddig Penny és én is prefektusok vagyunk... - Majd felállok, mert van még pár elintézni valóm ezek után. - Azért ne hajszold túl magad már az első tanítási nap után. Szép estét neked! - köszönök el tőle, majd felkapom a könyvet, és céltudatosan lendületes léptekkel Sinistra professzor irodája felé veszem az irányt.

Mivel egy ideig nem szólal meg, óvatosan felpillantok. Kedvesen mosolyog rám, én pedig csak bólintok a szavaira. Viszont most, hogy így hirtelen elindul, automatikusan beindulnak a vészradarjaim. Félek, hogy máris cselekedni akar. Ahogy elköszön és elfordul, azonnal pakolni kezdek, s egy tíz méterrel lemaradva látom, hogy kifordul a könyvtárból. Sietős léptekkel, néha kocogva követem a fiút. Mikor a következő, egyáltalán nem meglepő módon üres folyosón ismét meglátom, utána kiáltok.
- Matt! Kérlek... Várj! - kiáltok utána kétségbeesetten. Tudtam, hogy nem kellett volna elmondanom... Most őt is belekevertem...

Mikor meghallom Elise hangját egy pillanatig elgondolkodom megállak-e. Tudom mit akar. Hogy ne tegyek semmit, hagyjam az egészet. Nos, ez semmi esetre sem következhet be. Természetesen semmi olyat nem teszek egyelőre, de tájékoztatom először Sinistra professzort a dolgok állásáról. Aztán ha a hivatalos úton nem megy... akkor remélem Penny és Moira segítenek. Meg talán Damien. Quinnre meg Phoebere nem hinném, hogy számíthatok, Tianát meg bolond lennék beavatni. A gondolatmenetem végén mégis megtorpanok, és visszafordulok.
- Igen? Tán otthagytam valamit? - Kérdezek vissza teljesen ártatlanul.


Először úgy érzem, nem fog megállni, így még inkább kétségbeesek. De aztán végre visszafordul, én viszont egészen addig nem állok meg, amíg elé nem érek. Zihálok, arcomon kétségbeesés, de a fiú előtt lefékezek.
- Mattie! Megígérted, hogy nem teszel semmit! Kérlek... - kezdem nagy hévvel, olyan naggyal, hogy hirtelen megragadom a két kezét is és megszorítom. - Ha a fiúkat keresed meg, akkor mindkettőnknek baja eshet, ha tanárokat, akkor meg... Nekem. És ez biztos... Kérlek, csak... Hagyd annyiban... Vagy ha nem akarod, akkor az öcséimre figyelj, de ne mondd el senkinek... Könyörgöm! - mondom neki elkeseredetten.

- És hagyjam, hogy tovább csinálják ezt? Hogy újra és újra fájdalmat okozzanak rengeteg diáktársamnak, és köztük neked is? Sajnálom, de arra képtelen lennék. -Csóválom meg a fejemet szomorúan. Mit ér a prefektusi cím, ha ugyanolyan tehetetlen vagyok, mint eddig?!

Csak frusztráltan mordulok egyet, hátrébb lépek, kissé járkálni kezdek. Próbálok kitalálni valamit, amivel mindenkinek jó lesz. De nem tudok.
- Igen! Nem! Nem tudom... - mondom tök értelmesen. - Argh... - idegeskedem, de aztán kicsit összeszedem magam. Ismét Matt felé fordulok. - Figyelj! Nem akartalak ebbe belekeverni... Sajnálom, hogy elmondtam... Nem akarom, hogy neked vagy az öcséimnek vagy bárki másnak baja legyen... De ha most odaállítunk a fiúkhoz vagy a tanárokhoz, csak az én szavam van erre az egészre. Nincs semmilyen bizonyíték, nem jönnénk ki jól ebből... Engem... Nem zavar, ha egy ideig hülyeségeket kell csinálnom nekik. A házival még fejlődöm is... Ha pedig durvább lesz... - nyelek egy nagyot. - ...akkor szólok, rendben? - kérdezem most már sokkal csendesebben, ismét közelebb lépek, mélyen a szemébe nézek, hogy lássa, fontos lenne, ha most nem történne semmi. Vagy nem így. Illetve én is kíváncsi vagyok, mit látok az övében.

Mégis mit tudhatnak róla, amivel ennyire sakkban tarthatják? morfondírozom magamban. Egy ideig kerülöm a tekintetét, majd mikor rá emelem a tekintetem, szemeimből elszántság tükröződik.
- Eszem ágában sincs ölbe tett kézzel várni, hogy durvább legyen... Engem pedig zavar, hogy így bánnak veled. Vagy ha nem veled, akkor mással. Kérlek, hagyd, hogy segítsek... - Nézek már rá szinte könyörögve.

- Ugyan már, mindenkivel így bánnak! - szakad ki belőlem idegesen. - Én sem akarom, hogy mással ez legyen... - nyugtatom le magam, végül csak érdeklődve nézek rá. - Hogyan tudnál segíteni, Matt? Talán együtt ki tudunk valamit találni, de akkor kérlek, ne rohanj el egy szó nélkül, jó? - kérem tőle egy halvány mosollyal. - Mit szeretnél tenni most?

- Tudom jól! - Válaszolok hasonló hevességgel, keserűen. - Tudom nagyon jól, és ezért akarok tenni valamit, érted? Különben mi értelme van egyáltalán, hogy prefektus lettem?! - Lendítem fel a karjaimat, hogy kifejezzem vele mennyire tehetetlennek érzem magam. Idegességemben teszek egy kiskört, majd Elise szemeibe nézek megint.
- Eddig nem akartál tenni semmit sem, ezért gondoltam, hogy inkább egyedül kezdek bele. Nem kevertelek volna bele, rólam amúgy is tudják, hogy nem hagyom szó nélkül amit művelnek. Engem pedig nem tudnak mivel fenyegetni, szóóvaal... - Rántom meg a vállamat, majd sóhajtok egy nagyot. - Egyelőre csak Sinistra professzorral akartam beszélni...

Mindketten igyekszünk lenyugodni. Érdekes, hogy mennyire felidegelt bennünket ez az eset, mintha egymásra lennénk mérgesek, pedig erről szó sincs. Óvatosan szólalok meg.
- Nem szeretem, mikor helyettem vagy értem tesznek valamit, amiről nem tudok... Nem mindig jól sül el - nyelek egy nagyot. Majd mikor Sinistra-t említi, olyan hevesen kezdek nemet inteni a fejemmel, hogy a hajam csak úgy röpköd ide-oda. Már úgyis megszoktam, hogy össze-vissza. - No, no, no, nagyon nem jó ötlet! Ne keverjük bele ebbe a tanárokat, pláne ne Sinistra professzort, mert onnan... Se a fiúk, se én nem jövök ki jól. Egyéb ötlet? - kérdezem kicsit fáradtan.

Veszek egy mély levegőt, majd kifújom lassan.
- Mivel fenyegettek meg? - Szegezem neki a kérdést most már egyenesen.

Zavartan nézek rá, megint egy kicsit hátrébb lépek.
- De hát... Már mondtam... - majd megértem. - Ó, nem! Nem, nem... Nem kell ennél jobban is belekeveredned... Ha elmondanám, akkor jelentened kéne a tanároknak, pláne hogy prefektus vagy.... Ha pedig nem teszed, magadat is belekevered és én nem akarom, hogy rossz híred kelljen miattam... - mondom keserűen. Megint mélyen a szemébe nézek, hátha így át tudom adni, amire gondolok.

- Engem nem érdekel milyen hírem van. Segíteni szeretnék... De ha nem bízol bennem, akkor kénytelen leszek a saját módszeremmel megoldani... - Várok mit reagál erre, de ha továbbra sem akar beavatni, akkor biccentek neki, elköszönök, s elmegyek.

- Nem arról van szó, hogy ne bíznék benned, csak... - megint elakadok, mérges leszek, elvörösödöm. Most én kezdek járkálni. Két tűz közé kerültem. Ha nem mondom el, akkor valami olyasmit fog tenni, amiből én fixen rosszul jövök ki. Ha elmondom, akkor meg őt keverem bajba. Viszont ha esetleg tudunk felhozni több dolgot a fiúk ellen, akkor végre rendes büntetést kapnának. Nagy levegőt veszek, megállok ismét a fiú előtt, majd hadarni kezdek, mielőtt meggondolnám magam.
- Minden héten pár este takarodó után kimegyek a Tiltott Rengetegbe Firenzéhez, hogy még több asztronómiát tanuljak és minimális jóslástant is... - mondom, majd ökölbe szorított kézzel várom a válaszát.

Vegyes érzelmek árasztanak el. Egyrészről ez aranyos, hogy ilyen szorgalmas, másrészről rémisztő több okból is. A Rengetegben ártalmas lények is vannak, és ez az információ őt is bajba keverheti. Kattognak a fogaskerekek, majd hirtelen megfogom a kezét like rendesen és magammal húzom egy árva szó nélkül. Mivel a Roxfortban még a falnak is füle van, ezért egy olyan helyre kell mennünk, ahová csak kevesen tehetik be a lábukat. Elsőnek a szükség szobájára gondolok, de ha az nem jelenik meg, B tervnek ott a prefektusi fürdő.

Idegesen várom a fiú válaszát, azonban amikor nem jön, hanem csak megfogja a kezem és elhúz valamerre, csak egy nyikkanásnyi időm van.
- Mattie... Hova megyünk? - suttogom valamiért, miközben azon gondolkodom, hogyan lehet ilyen kellemes tapintása a kezének. Aztán megállunk egy bizonyos helyen. Természetesen ismerem én is, így várakozóan nézek a fiúra, hogy intézkedjen. Egy ideig semmi nem történik, azonban egyszer csak megjelenik az ajtó. Ha Mattie megy be először, én meg utána, akkor kissé csodálkozva szólalok meg.
- Őőő... Egy fürdő? - kérdezem, majd ahogy ez tényleg eljut a tudatomig, iszonyatosan zavarba jövök. Egy lépést hátrálok, de majdnem felbukom a saját lábamban. - Miért jöttünk ide, Matt? - kérdezem bizonytalanul.

Mikor megjelenik az ajtó elmosolyodom. A Roxfort mindig is kiállt a jó ügy mellett... Behúzom magam után Elise-t, majd egy pillanatra lefagyok. Még el is vörösödöm... Most komolyan?!?! Érzem ahogy Elise kihúzza a kezét az enyémből, és hátrálni kezd.
- Hé, óvatosan! - Próbálok utána kapni, mikor majdnem elesik. De magától is talpon marad. - Szóvaaal... - Az ajtó lassan bezárul mögötte. - Kellett egy hely, ahol nyugodtan beszélhetünk, nem kell attól félni, hogy bárki lehallgat... - Motyogom magam elé. - A másik ötletem a Prefektusi fürdő lett volna, gondolom ezért... - Megvakarom a fejem. - ...Ezért egy fürdő jelent meg... - Lesütöm a szemeim, rá sem merek nézni. Közben pedig az arcom színe vetekedik egy szép érett paradicsoméval.

Egy ideig idegesen hallgatom, de mikor megértem, miért ez a szoba jelent meg és hogy ő még jobban zavarba jött, mint én, kénytelen vagyok felnevetni. Csípőre teszem a kezem.
- És fürdeni is szeretnél vagy ez alkalommal ezt kihagyjuk? - kérdezem tőle felhúzott szemöldökkel, érezhetően csak cukkolom. Bár mindig is ki akartam próbálni a Prefektusi Fürdőt.

Na, ezt nem kellett volna. Mivel tovább vörösödni már nem tudok, ezért megszédülök, majd seggre ülök.
- Hogy m-m-m-m-m-mi-mit mo-mo-mondtál?!?!

Szélesebben kezdek mosolyogni, ahogy látom, hogy kivételesen ő az, aki jobban zavarban van. Néha megköszönöm, hogy Gemma és Aaron nevelget a zavarba jövés leküzdésére...
- Azt kérdeztem, hogy ha már ide hoztál minket, akkor fürdeni is szeretnél vagy most inkább nem? - teszem fel újból a kérdést, közben lehajolok, hogy egy szintbe kerüljön az arcunk.

- Mi?! Nem! Nem! Jézus! Dehogy! - Ellenkezem hevesen. - Hová gondolsz?! É-én csak szerettem volna egy helyet, ahol tudunk beszélni anélkül, hogy bárki lehallgathatna... de-de nem abban az értelemben... hanem hogy mit tegyünk... tegyél... tegyek, hogy megállítsuk őket...

Megrántom a vállamat, majd felé nyújtom a kezem, hogy felhúzzam a földről.
- Kár... Mindig is ki akartam próbálni a Prefektusi Fürdőt... - húzom tovább az agyát, de most már tényleg ez volt az utolsó.

- Hát... - Közben elfogadom a kezét. - Egyszer talán segíthetek bejutni... - Mondom még mindig elvörösödve, de kezdem összeszedni magam. - De ahhoz még rengeteg korrepetálás szükséges. Nincs ingyen ám, hogy kockára tegyem a “jó” hírnevemet... - Mondom a jót kiemelve, miközben mosolyogva megforgatom a szemeim.

- Érdekes... A folyosón mintha azt mondtad volna, idézem... "Engem nem érdekel, milyen hírem van." Ez alapján akkor tulajdonképpen elég, ha csak szépen nézek rád, és beviszel, nem? - kérdezem tőle félre biccentett fejjel, mert megvárom, hogy teljesen összeszedje magát. Nem mintha sokat segítenék neki ebben.

Direkt csinálja... biztos vagyok benne, hogy ezt direkt csinálja! Ez így nem fair! Gondolom magamban. Kissé enyhül a vörösségem, majd közelebb lépek hozzá.
- Igen, a te esetedben ez így van... - Nézek mélyen a szemébe, majd egy félmosoly kúszik az arcomra. Ha Elise-t sikerül ezzel zavarba hozni, akkor előkapom a pálcám, és annak segítségével nevetve egy kis vizet fröcskölök az arcára.
- Na-na! Nem kell ám rosszra gondolni, kedves cinkostárs! Most már hűtsük le egy kicsit a kedélyeket! - Nézek rá szórakozottan.

Őszintén nem számítok a reakciójára. Pontosan emiatt jövök most én olyan zavarba, mint ő az előbb. Hogy... Mi? Megszólalni sem tudok, csak csillogó szemmel nézek az övébe. Viszont a következő pillanatban egy kis víz fröccsen az arcomra, magamhoz térek.
- Hééé! - mondom tüntelőleg. Szórakozik velem! Hah, na szép... Gondolok egyet, majd én is előkapom a pálcám, mintha visszavágnék. Majd úgy teszek, mintha megcsúsznék a padlón, remélem, hogy utánam kap, ám mielőtt elérne, meglököm, hogy a medencében végezzen. Elvégre biztosan számít valami viszavágásra, de talán erre nem. Remélem, nem fog haragudni...
- Na, na, nem én jöttem annyira zavarba, hogy lecsüccsentem! Gondoltam, akkor neked nagyobb szükséged van a lehűlésre - vigyorgok rá mókázva a medencétől pár méterre. Remélhetőleg...


Természetesen a lány után kapok, de álmomban nem gondoltam arra, hogy belelök a vízbe. Érted?! BELELÖK A VÍZBE!!! Nos, ez megtorlásra vár... Hirtelen kapálózni kezdek és fuldokolni, annak ellenére, hogy leér a lábam. De ezt ő nem tudhatja. Majd kiszorítom e lehető legtöbb levegőt a tüdőmből, mire enyhén kapálózva süllyedni kezdek.

A mosolyom azonnal lefagy, amint meglátom, hogy kapálózni kezd. Körbenézek, hogy van-e valami, amit be tudok neki dobni, hogy megkapaszkodjon, de nem látok semmit. A medence széléhez megyek, hogy kinyújtsam a kezem felé, útközben lerúgom magamról a cipőmet és lekapom magamról az iskolai mellényt.
- Hé, fogd meg a kezem! - kiáltom neki riadtan. Ugye nem fog nekem itt meghalni?!

Abban a pillanatban felállok, megragadom a kezét.
- Nagy levegő! - Kiáltok neki vigyorogva, s berántom magam mellé. Természetesen rögtön fel is húzom a víz felszínére, hiszen nem tudom tud-e úszni, vagy sem, így a rosszabbat feltételezve biztonságos körülmények közt tartom. Ha azt érzem, hogy minden oké és boldogul, akkor elengedem, ha nem, akkor szorosan tartom.
- Ejnye- enyje, nem kéne úgy másokat a vízbe lökdösni, hogy legalább azt nem tudod róluk, hogy tudnak-e úszni vagy sem... De mázlid van, mert egy, tudok úszni, kettő bőven leér a lábam.

- Miiii? - sikoltok fel, szóval se levegőt nem vettem, se a számat nem csuktam be, így mikor beérkezem a vízbe, a szám, orrom is tele megy vízzel. Persze azonnal levegőt is próbálok venni, így még rosszabb. Aztán máris a a felszínre kerülök, kapálózni próbálok, meg levegőért kapkodom, de csak még lejjebb szívom a vizet. Azaz köhögőrohamot kapok, de azért értem, amit mond.
- Akkor most jön... - köhögés. - Az a rész, hogy... - köhögés. - Öt pont a Hollóháttól? - köhögés. Próbálom összeszedni magam, kitörlöm a szememből a vizet, majd ránézek. - Még hogy nem akarsz fürdeni... - forgatom a szememet. Közben realizálom, hogy mindenem csurom vizes lett a cipőmön és a mellényemen kívül. Remek... Soha nem fognak megszáradni... Köhögök még párat.

- Na! Nna! - Veregetem meg finoman a vállát, majd kiültetem a medence szélére. - Ha azt mondom nagy levegőt, azt ne a víz alatt próbáld már meg... - Csóválom a fejem. Bár kissé aggódom, de odafigyeltem mindenre, hogy ennél nagyobb baja ne eshessen. - Nos, nem én akartam fürdeni, te magad löktél bele önkényesen. - megtámaszkodom mellette, úgy hogy a két karom közrefogja a helyet ahol ül, és továbbra is a vízből nézek fel rá.
- Bocsáss meg, nem kellett volna... Minden oké?

A következő pillanatban már ki is emel a vízből a medence szélére, aztán megtámaszkodik. Elmosolyodom.
- Igaz... De ne hogy már bocsánatot kérjél, mert gyökér vagyok... - nevetek rá, miközben önkéntelenül is előrenyúlok, hogy beletúrjak a hajába és kissé összeborzoljam. - Igen, minden rendben. Ugye nem haragszol, hogy belelöktelek? - kérdezem tőle, miközben kiengedem a vizes loboncomat, majd kicsit megrázom a hajamat.

- Nem vagy gyökér... - Csóválom meg a fejem. Közben nagyon idegesít, hogy a vizes hajam a szemembe lóg, de nem akarom róla levenni a tekintetem egy pillanarta sem, de Ő megoldja. Mástól zavarna ha ezt tenné, de már úgyis mindegy, és neki amúgy is szabad. - Oh wow... biztos csodásan festek... - Megforgatom a szemeim.
- Haragudni? Rád? Dehogy... - Megbabonázva nézem a mozdulatsort, majd megrázom a fejem, s a következő pillanatban kipattanok mellé a medence szélére. - Akkor azt hiszem a mai fürdés és mosás 2 az egyben pipa... már csak az eredeti cél maradt, amiért idejöttünk... - A plafont kezdem el bámulni, s várom hogy magától meséljen.

- Igen, határozottan jól festesz... - bukik ki belőlem, majd zavarba jövök. A vizet nézem egy kicsit, majd felnevetek a viccén.
- Hát, a szárítást is vállalhatták volna... - teszem még hozzá, majd ahogy felvezeti az eredeti témát, felsóhajtok. Hátra dőlök és elfekszem a padlón, lábammal a vízzel szórakozom, majd rápillantok, de ő a plafont bámulja.
- Mit szeretnél, mit mondjak? - kérdezem csendesen, komolyan.

- Hogy segíteni tudjak, tudnom kell mindenről, amit eddig veled tettek... - Veszek egy mély levegőt. - Valamint... ezt az egész esti Tiltott Rengetegbe járást is rendbe kellene tegyük valahogy. Amikor elmondtad... nagyon nem örültem neki. A Rengeteg veszélyes... Főleg egyedül. Pláne éjszaka. Talán... - Sóhajtok egy nagyot. - Talán lehetne beszélgetni a tanárokkal erről. Hogy legyen ott kiscsoportos szakkör, vagy nem tudom. De nem akarom, hogy többet egyedül menj ki oda sötétedés után... - Felé fordulok és mélyen a szemeibe nézek.

- Ugyan, lehetetlen felsorolni az összes sérelmet! - próbálok viccelődni, de elég szánalmasra sikeredett. De a végén próbálok megnyugtatóan mosolyogni a srácra. Felülök, én is a szemébe nézek.
- Matt... Harmadikos korunk óta járok ki. Eddig soha nem történt semmi velem, mert Firenze vigyáz rám. Mindig az erdő szélén vár és mindig az erdő széléig kísér vissza. És nem, nem lehetne beszélni velük, mert nem szeretném, ha emiatt Firenze is bajba kerülne. Talán... Megérted... A kentaurok alapvetően sem szívesen beszélnek ezekről, csak Firenze kivételesen nyitott és meggyőztem, hogy megéri velem foglalkoznia... - mondom, majd nagy levegőt veszek. - Őszintén nem tudom, a fiúk hogyan jöttek rá... Még Tommyéknak sem mondtam el - csóválom a fejemet. - De ez tényleg olyasmi, amit fel tudnak ellenem használni és mivel nem csak én vagyok benne érintett... Nem szeretném, ha baja esne - utalok a kentaurra.

- Elise... - Nézek komolyan a szemébe. - Az, hogy eddig veled nem történt baj, az nem jelenti azt, hogy veszélytelen... Hallottam egy s mást James-től és Rose-tól, hogy az apáikkal mik történtek... Meg más diákoktól is akik jelenleg járnak ide. Megértem, hogy nem akarod, hogy bajba kerüljön Firenze, de akkor mit gondolsz, mi fog történni, ha egy ilyen alkalommal megsérülsz? Vagy netán meghalsz? Ez nem játék, egyáltalán nem... - S itt kissé a gondolataimba merülök.

- Tudom, hogy nem játék, nem vagyok már tíz éves... - válaszolom morogva. - Szerinted Firenze miért van velem? Vigyáz rám, én pedig eddig is és továbbra is szívesen vállalnám a kockázatot... Értem, miért mondod, amit mondasz, de szerinted mit kéne csinálnom most? - nézek rá felhúzott szemöldökkel.

- Nem, úgy fest fogalmad sincsen miről beszélsz! - Csattanok fel hirtelen. Majd ahogy ránézek rögtön el is szégyenlem magam. - Bocsáss meg... - Elöntenek az emlékek. Előre hajolok, könyökeimmel a térdeimen támaszkodom és a tükörképem bámulom ami eléggé zavaros.

Mikor kicsit élesebben szólal meg, csak összepréselem az ajkaimat, és elkapom a tekintetem, nem nézek rá, nem is szólalok meg. Csak ülünk ott egymás mellett csendben, kissé mérgelődve. Legalábbis én.

A hallgatása rosszul esik. Meg az is, hogy nem hiszi el, hogy csak jót akarok neki ezzel. Visszatérve a rossz emlékek közül kissé megszorítom a két karom, amik megszenvedtek az esetet, majd szomorúan rá nézek.
- Tényleg sajnálom... Nem akartam így felemelni a hangom...

Csak a fejemet csóválom.
- Szíved joga felemelni a hangod... Nem ez zavar... Hanem amit mondtál... Mindegy... - legyintek. - De most komolyan... - ismét felé fordulok, kicsit előrehajolok, ahogy a kezemen megtámaszkodom, megint megnyugodtam. - Mégis mit kéne csinálnom? Többet ne menjek? Vagy mi? - kérdezem tanácstalanul.

- Nem biztonságos! - Nézek rá már konkrétan könyörögve. - Még Firenze sem tud megvédeni mindentől, ami ott ólálkodik!

- És ha nem az erdőbe megyünk? Akkor nem zavarna a dolog? - kérdezem tőle kíváncsian.

Hangosan és fájdalmasan felsóhajtok.
- Annyira nem... - Mondom ezt úgy, hogy rá sem nézek, sőt egy kicsit még el is fordulok. - De legalább addig várj vele, ameddig nem rendezzük le Finnéket. Meg nem ártana erről legalább a házvezetőddel beszélni, vagy egy olyan tanárral akiben megbízol...

Elvigyorodom, ahogy a válaszát hallgatom. Majd ismét előrenyúlok, hogy összeborzoljam a haját.
- Annyira nem, mi? - kérdezek vissza. - Figyi, ha tényleg le akarjuk buktatni Finn-éket, akkor kell egy csali. Nálam jobb nincs is, nem vagyok se prefektus, se senki... - mondom neki komolyan, mielőtt folytatom. - Benned -hangsúlyozom. - megbízom... Deee majd elgondolkodom, hogy kivel tudnék beszélni... Szóval? Csinálunk még valamit vagy mennél inkább aludni? - pillantok rá izgatottságtól csillogó szemmel.

- NEM! Azt nem! Nem leszel csali, és ne is mondj ilyeneket, hogy nem vagy senki! Szerinted Tommy-éknak, vagy a családodnak nem fájna, ha ezt hallanák? - Mert nekem nagyon rosszul esik, de ez mindegy is... - Hmm. Nem tudom, szerintem ennyi. Én nagyjából mindenre választ kaptam, ami érdekelt, szóval... Ha neked nincs más kérdésed, akkor mehetsz nyugodtan... - Vonom meg a vállam, miközben visszafordulok a víz felé.

Halványan elmosolyodom.
- Nem vagy te egy kicsit... Védelmező típus? - pillantok rá mosolyogva. - Nem úgy értettem a dolgot. Hanem úgy, hogy nincsenek extra címeim, ami miatt óvatosnak kellene lenniük velem. Szóval hogy... Velem nem kell visszafogniuk magukat, na... Oké, ez nagyon rosszul hangzott - nevetek fel röviden. Aztán félre döntöm a fejemet, majd kicsit közelebb húzódom, hogy meg tudjam lökni a vállammal az övét. Végül kissé előredőlök, hogy lássam az arcát.
- Elmondod, miért van rossz kedved? - kérdezem tőle kedvesen utalva arra, hogy meglehetősen kedvetlen lett hirtelen.

- Miért, talán az baj? - Kérdezek vissza továbbra is a torz tükörképemet bámulva. Mikor meglök a vállával egy pillanatra rá nézek, majd szinte azonnal visszafordulok a víz felé. Megrántom a vállam.
- Csak... eszembe jutott egy rossz emlék...

- Mondtam én olyat, hogy probléma? - kérdezek vissza. Mikor megint kedvetlenül válaszol, akkor a kezembe csúsztatom a pálcám, nagyon halkan elmormogok egy varázslatot, mire a fiú tükörképe helyett megjelenik az én tükörképem. Az néz vissza rá.
- Na? És elmondod, hátha tudok segíteni vagy próbálkozzak a gondolatolvasással? - mosolygok rá kedvesen. Ha közben rám pillant, akkor a tükörképe máris visszaváltozik a sajátjává.

Felsóhajtok, majd lassan rá nézek.
- Azzal segítesz a legtöbbet, ha felügyelet nélkül többet nem mész a rengetegbe...

- Azt... Nem ígérem, hogy többet nem megyek... - kezdem bizonytalanul. - De lehet, ki tudunk valamit találni Firenzével - morfondírozom.

Bassza meg... Ez a második, hogy káromkodom... bár ez legalább a gondolataimban történt csak.
- Azt hiszem ideje lenne visszatérned a hálókörletedbe... - Jegyzem meg halkan, de érezhető frusztráltsággal a hangomban. A két könyökömmel megtámaszkodom a lábaimon, az államat pedig az összekulcsolt kezeimem támasztom meg.

Összerezzenek a mondandójának a hangulatától. De ki vagyok én, hogy ellentmondjak egy prefektusnak? Így hát csak halkan, lassan felállok, felkötöm a hajam, majd felveszem a cipőmet, kezembe pedig a mellényemet. Még mindig csurom víz vagyok, de legalább már nem csöpög belőlem. Lassan és nehéz szívvel indulok kifelé a teremből, a néma csendben kopog a cipőm. Félúton megállok, hogy visszanézzek a fiúra. Pár másodpercig állok ott, hátha szól hozzám. Szeretném, ha szólna hozzám... Ha nem teszi, akkor tovább megyek, de az ajtónál megint időzök kicsit. Ha továbbra sem hajlandó hozzám szólni, akkor lenyomom a kilincset.
- Jó éjt, Matt... Sajnálom... - suttogom szomorúan, mert én nem akartam, hogy ez legyen.

Mielőtt még elindulhatna felugrom és elkapom a csuklóját. Előveszem a pálcám, elmormogom a bűbájt, mire Elise megszárad.
- Mielőtt még megfáznál... - Közben végig kerülöm a tekintetét. Tehetetlennek érzem magam, és teljesen haszontalannak, mint eddig. De eddig legalább Al itt volt nekem, így érezhettem azt, hogy valaki vagyok. Most pedig hiába vagyok kviddics csapatkapitány meg prefektus, mégsem tudok semmit sem egyedül tenni. Rögtön be is ugrik egy nem éppen kellemes emlék… Amikor tavaly még valamikor az év kezdetén sétálunk Tommal visszafelé a kastélyba Hagridtól, és megpillantjuk Norat, amint éppen befelé igyekszik.
- Nem kellene megállítanunk? – Kérdi Thomas.
- De… - Kezdem homlokomat összeráncolva. – De Norat ismerve ez nem biztos, hogy kivitelezhető… Kérlek, szólj egy tanárnak, én utána megyek, s megpróbálom megállítani… - Mondom neki, mire ő bólintva elindul futva a kastélyba, én pedig Nora után. Természetesen a lány nem hallgat rám, s miközben én igyekszem őt győzködni egyre mélyebbre és mélyebbre keveredünk a Rengetegben. És ráadásul ránk is sötétedik. Én csak sejteni merem, merre lehet a kastély, de jelen helyzetben nem bízom a saját tájékozódási képességeimben. Ekkorra szerencsére a lány is úgy dönt ideje visszatérni a kastélyokba, ugyanis a vérfarkas vonyítások után nem valószínű, hogy pont egy kósza unikornisba futnánk bele. Viszont a nemkívánatos lények esélye a sötétség és a köd növekedtével egyenesen arányosan nő… Az sem segít rajtunk, hogy egyikünk sem tudja merre kellene pontosan elindulni, hogy mielőbb kijussunk. Hirtelen reccsenéseket hallhatunk, majd pont annyi időm van, hogy Norat félre lökjem, a karjaimat védekezőn magam elé helyezzem, és egy pillanatra lássam annak a fránya trollnak a rusnya pofáját, amely egy igen szép ívű röppályára helyez engem, amit egy fa állít meg. Eléggé beverem a fejem, így hamar elsötétül minden. Az utolsó dolgok, amire emlékszem: Nora aggódó arca, patadobogás, és a karjaimban lüktető baromi erős fájdalom. Utána elsötétül minden, és a sípoló hang is elhalkul. Legközelebb pedig a gyengélkedő vakító helyiségében térek magamhoz két szilánkosra tört karral.
Ezek után úgy vélem, jogos, hogy annyira nem szeretném, ha Elise a Rengetegben mászkálna egyedül… Ráadásul éjszaka… El is határozom, hogy annak ellenére, hogy mit kért, tennem kell valamit.

Erőtlenül hagyom, hogy megállítson, pár másodperc múlva érzem, hogy megszáradtam. Ráemelem a tekintetem, de nem néz rám.
- Köszönöm... - suttogom. Finoman kitekerem a kezem a kezéből, majd mielőtt elvehetné, megfogom és finoman megszorítom az övét. Pár másodpercig csak állok előtte. Nem akarom, hogy azt érezze, elrontott valamit, de nem szokásom hazudni, és tényleg nem ígérhetem meg, hogy többet nem megyek oda. Ettől függetlenül ő nem rontott el semmit.

Kicsit rosszul esik, hogy nem hallgat rám, de ezen az alapon azt jelenti, hogy nekem sem kell rá. Eldöntöttem. Teszek valamit a bully-k ellen! És el is döntöttem mit fogok tenni. Viszont nem akarom, hogy rossz érzésekkel menjen el, így magam sem hiszem el, mire készülök most ezért. Mikor elengedné a kezem, most én kapom el az övét, magamhoz rántom és megpuszilom a homlokát. Nem ölelem meg, meg semmi, mert még csurom vizes vagyok. Ezután elengedem, és anélkül, hogy ránéznék elindulok az ajtó felé, a fejem szinte forr annyira zavarban vagyok. Közben egy pálcaintéssel szárazra varázsolom magam, majd kinyitom az ajtót és utat mutatok neki. Még mindig kissé ki van pirulva az arcom, de talán nem annyira feltűnő.
- Hölgyem...

Nem gondoltam, hogy kapok bármilyen reakciót arra, amit teszek. Szóval egyáltalán nem vagyok arra sem felkészülve, hogy visszaránt, és mivel nyilvánvalóan gyökér vagyok, megbotlom a saját lábamba. Az a szerencse, hogy előttem áll, így csak nekisimulok, még az sem érdekel, ha kicsit vizes leszek. Viszont amit tesz, annyira meglep megint, hogy lefagyok. Aztán elolvadok. Még soha senkitől nem kaptam puszit. Oké, anyun és apun kívül, de az nem számít. És... Meglepően jól esik. Az első pillanat okozta merevség elég gyorsan elvész és szinte elájulok, ahogy forogni kezd velem a világ. Talán meg is inogok, de kivételesen megtartom magam.
Őszintén fogalmam sincs, mi járhat a srácnak a fejében. Teljesen összezavart, mert ezután egy szó nélkül elindul. Most akkor... Mi van? Fogalmam sincs... Az ajtóban megállok egy pillanatra, és kutatóan nézek az arcába. Látom, hogy még elpirult, szóval... Neki is jól esett? Gondolom? Nem vagyok benne biztos. De tudom, hogy attól még mindig nem tetszik neki a dolog, viszont lehet, csak engem akar megnyugtatni? Milyen kedves már! Lágyan elmosolyodom.
- Mondd csak, neked mindig elsődleges feladatod, hogy a másik jól érezze magát, még akkor is, ha közben neked nem jó mindig? - kérdezem őszintén kíváncsian. - Mellesleg ez igen nemes gesztus - teszem hozzá kedvesen, miközben az arcát fürkészem.

- Mmmm… az esetek 98,5%-ában. - Felelem egy kis tettetett gondolkodás után. Aztán csak megvonom a vállam. - Neveltetés kérdése az egész… - Közben visszamászik rám Hex is, aki valahol még idő előtt elhagyta a süllyedő hajót. Amint Elise kisétál előttem én is utána megyek, majd amint bezártam a szükség szobájának ajtaját megállok egy pillanatra, hogy végig nézzem ahogy eltűnik, majd felsóhajtok.
- Nagyon szeretek a Roxfortba járni…

Csak mosolyogva csóválom a fejemet.
- Ugye tudod, hogy nagyon ritka az ilyen tisztán önzetlen ember, mint te? Sokan megirigyelnék a csodás személyiséged, ha túl látnának a népszerűségeden... - sóhajtom. - Amúgy... Tényleg köszönöm! - utalok itt... Sok mindenre, mozgalmas nap volt ez. - Kérlek, te is pihend majd ki magad! És... - itt inkább meggondolom magam és mást mondok. - Álmodj nagyon szépeket! - mosolygok még rá, majd hirtelen nem tudom, hogyan köszönjek el tőle. Szóval ha ő nem kezdeményez valamit, akkor egy félénk integetés mellett maradok.

Fújok egy nagyot majd mosolygok.
- Nem ritka, csak nehéz őket észre venni. És nem hiszem, hogy bármi irigyelni való lenne rajtam… Ha túl látnának a bátyám által generált népszerűségen, akkor simán elmenne mellettem a roxforti diákok 98%-a. Na jó, talán van az 99 is! - Mosolygok rá. - De amíg vannak olyanok, akik engem látnak, addig én boldog leszek… - És igen. Eddig talán magányosnak éreztem magam, de most kezdem realizálni, hogy vannak olyanok, akik magamért szeretnek, és nem egy rólam alkotott tökéletes képet. Amikor megköszön… nem is tudom mit, akkor csak megvonom a vállam.
- Meglesz, ne aggódj. Te is pihenj, a hétvégi repülés különórádra kelleni fog a bátorság és az energia! Aludj jól! Jó éjszakát! - Intek neki én is, majd külön utakon indulunk el.

Gondolataimba merülve sétálgatok a viszonylag kihalt folyosókon. Azon gondolkodom, hogy vajon mégis mit tudok tenni, úgy hogy Elise-t ne sodorjam bajba. Akárhogy is gondolkodom leginkább 3 lehetséges személy jut eszembe. Ebből is inkább csak egyikük, aki már többször bizonyította, hogy bármikor képes kiállni másokért. És mit ad isten, pont bele is botlom.
- Oh, hé Moira! Jó újra látni. Mi járatba errefelé? - Kérdem tőle mosolyogva. Fortuna ma velem van…

- Matt! Én éppen asztrológiára megyek, de elforgott a lépcső, szóval kerülök egyet. Szerencsére még van időm. És te? Hogy-hogy ilyenkor még a folyosón? – kérdez vissza, mire kissé meglepődöm.

- Áhh értem! Hogy én? Nem igazán vagyok még álmos és jó hogy pont beléd futottam. Épp rád gondoltam… - Kell egy kis idő, hogy realizáljam, hogy ez kissé félreérthető, így magyarázkodni kezdek.
- Mármint na… szóval… szeretnék beszélni veled. De persze csak ha van időd. Fontos lenne. - Nézek rá komolyan.

- Belefér még – Bólint mosolyogva. Én egy megkönnyebbült mosollyal és apró sóhajjal díjazom, hogy nem értette félre egyből amit mondani próbáltam. - Miről lenne szó?

Körbe tekintek van-e valaki a közelünkben aki hallgatózik, majd miután meggyőződöm arról, hogy hallótávolságban nincs senki, közelebb lépek Moirához és lehalkítom a hangom annyira, hogy ő is csak éppenhogy hallja.
- Finnről és a bandájáról lenne szó… leginkább. De mondjuk úgy, hogy ez vonatkozhat mindenkire, aki bármilyen módon ártott, vagy ártani akar másoknak. Szeretnék tenni ez ellen valamit. Segítenél nekem?

- Á. A hollóhátas "annyira lazák vagyunk, mint a leszakadt biciklilánc" banda – morogja Moira. Ez a lány tényleg zseniális! Említettem már, hogy imádom a stílusát? Díjat érdemelne, komolyan mondom!- Számíthatsz rám. Van ötleted, vagy most kezdjük a kupaktanácsot?

Elmosolyodom arra amit Moira mond.
- Hát nincs igazán. Nem szeretek belemenni ilyen dolgokba, de úgy érzem itt az ideje ennek véget vetni. Szóval mivel ez az első ilyen alkalmam, gondoltam megkérdezek valakit aki elég vagány, és otthon van az ilyen zaklató leszerelésekben… Nevess ki, de én először a tanárokhoz akartam menni, de ez nem opció jelenleg, szóval… - Megvonom a vállam.
Látom ahogy elkomorul, s ez aggodalomra ad okot.

- Nem nevetek. De jó, hogy nem tetted. Nem tudom, hogy kinek mentek neki, neked, vagy másnak, de az biztos, hogy rosszul járna, ha a tanár a képbe kerülne. Hidd el. Intézeti tapasztalat - biccent. Nos igen, ezért is hozzá fordulok elsőként ebben a helyzetben. - A helyzet az, hogy a legjobban akkor tud támadni az ember, ha tanúja a dolognak. Akkor nála van az előny, a másik nem tudja kihúzni magát, és aki bajba került, nem úgy fest, mint aki elsírta a bánatát valakinek.

- Hát igen… Nekem nincsenek ilyen tapasztalataim. Szóval akkor Főnök, tartsuk őket megfigyelés alatt? - Kérdezem őszintén, mert ötletem sincs ilyenkor mi a teendő.

- Azt mondanám... – kezdi el, majd turkálni kezd a táskájában. Végül előhalászik egy órarendet belőle. - Lessük meg, mikor vagyunk együtt a jómadarakkal.

Az órarend fölé hajolok.
- Hmm. Remek. Hétfő és szerda este asztrológiára megnyertem őket magamnak, kedden pedig a lányokat SVK-n. Párbajszakkörön is vannak, de arra mindketten megyünk… Hmm…- Megdörzsölöm egy kicsit az állam. - De órákon azért nem fognak olyat csinálni úgysem, amit mi felhasználhatnánk ellenük…

- Én azt mondanám, amennyire tudunk, szünetekben is figyeljünk rájuk. Ne járjunk a nyakukon állandóan, de azért ha egy helyen vagyunk, egy fél szem ami néha odapillant, elfér. És ha valakit esetleg nagyon kipécéznek, az se árt, ha megkérjük, hogy jelezzen. Nem tökéletes megoldás, de talán többet segíthetünk. Növeljük a szemek számát, amik figyelnek. Ami a lányokat illeti, tőlük múltkor már láttuk, hogy nem idegen az órai balhé sem, párbajszakkörön pedig úgyis elverem őket, szóval ott a balhé már eléggé adja magát. A hollóhátas csapat lesz a keményebb dió...

Elgondolgodva hümmögök, s közben az államat dörgölöm.
- A “növeljük a szemek számát, amik figyelnek” alatt gondolsz még valakikre? - Kérdem tőle, majd igyekszem elnyomni egy ásítást. Többé kevésbé sikerült is. - Áhh, bocsáss meg, így is tovább tartottalak fel, mint eredetileg terveztem! - Kérek tőle elnézést fáradtan. - Köszönöm az eddigi segítségedet! Kitartást az asztrológiához! Jó éjszakát! - Intek Moirának, majd a hálókörletem felé veszem az irányt.

- Egyelőre nem. De ha te tudsz valakiről, aki esetleg gyakrabban áldozatuk, akkor nem árthat beszélni vele. Mondom, hogy nem gáz. Én csak örülök, ha kicsit helyreteszünk pár alakot, aki azt hiszi, hogy bármit megtehet. Meg... most már a feladatunk is, nem igaz? – a hajába túr és halkan felnevet, mire belegondolva bólintok erre, hisz végső soron tényleg ez a feladatunk most már…- Neked pedig jó pihenést! Szia, Matt!


Sok minden történt ezen a napon, és érzem, hogy kellemesen elfáradtam. Felsétálok a hálókörletbe, ahol látom, hogy Mateo már alszik, Tommy pedig mintha csak rám várt volna.
- Huh, azt hiszem ma nem kell ringatni… - Mondom, ahogy az ágyamra rogyok, majd el is terülök rajta.

Amint Mattie az ágyra terül, egy halk pukkanás hallatszik, majd konfetti és Bogoly Berti féle Mindenízű Drazsé száll fel és lepi el az ágyat.
- Gratulálok! - mondja mosolyogva Tommy.

Kipattannak a szemeim és egyből fel is ülök. A szívem hevesen ver, mert megijedtem mi pukkanhatott, de Tommy gratulációjára elmosolyodom.
- Köszi szépen! - Vonom meg a vállam, majd dobok neki is egy BB drazsét.
- Vacsoránál nem tudtunk nagyon beszélni, szóval milyen napod volt? - Kérdem amint bekapok egy drazsét majd elfintorodom, mert csótány íze van. - Pfujj… - Előre hajolok és megtámaszkodom a térdeimen.

Tommy csak felkuncog, közben ő is bevesz egyet a szájába, de arca rögtön el is torzul.
- Pfejj, ez nem is tudom... Csak szar... - nyögi. - Jó volt. Ugye arról már meséltem, hogy ma nagyon menő voltam és kezdeményeztem beszélgetést. Amúgy kedves lány... - gondolkodik el, ahogy egy újabb drazsét vesz a szájába. Ezúttal nem fintorog, szóval annyira rossz nem lehet. - Érdekel, milyen lesz holnap a Párbajszakkör... Na, meg érdekel, milyen a prefektusi élet, hmmmm? - néz Matt-re kíváncsian. - Eddig velük voltál? - érdeklődik még.

Csak nagyban bólogatok, mikor azt említi a jóslástanos párjával beszélgetést kezdeményezett.
- Hát… az biztos, hogy érdekes lesz… - Mondom itt visszagondolva arra amit Moira mondott nekem. - Milyen? Egyelőre nem sokban más mint az eddigi. Ja, meg megyünk közösen piknikezni szombat délelőtt. Jó kis feltöltődés lesz a válogató előtt… remélem… - Gondolkodom el, hogy az első megbeszélés után vajon a piknik maga hogy fog alakulni.

- Ohh, wow, ez tök menő! Remélem, jó lesz! - mondja lelkesebben a srác. - Aztán nehogy lecserélj a csapatra engem! - vigyorodik el, de azért egy kis aggodalom kihallatszódik a hangjából. Közben Mattie-hez vág egy drazsét.

Gyors reflexeimnek hála elkapom a drazsét, s válasz előtt a számba kapom. Az arcom újfent elfintorodik, ahogy megérzem a büdös zokni ízét a számban.
- Soha nem cserélnélek le, még akkor sem, ha borzalmas ízű drazsékkal próbálsz épp meggyilkolni... - S dobok vissza neki egyet, viszonozva a szívességét.

Thomas-nak nincsenek olyan reflexei, mint Matt-nek, szóval ő csak elhajol, így az ágyán landol a drazsé.
- Na, na! Ki akar kit megölni?! - kérdez vissza rögtön, ahogy bekapja a drazsét. Elfintorodik. - Na, asszem, tojást sem eszem többet reggelinél... - mondja, majd egy méretes adagot köp a kukába, végül bocsánatkérően néz a srácra. - Bocsi, de... Behánytam volna... - mondja, ahogy keres magának valami innivalót, hogy leöblítse az ízt. - Amúgy remélem is... Nem találsz még egy ilyen ikertesót, mint én - mosolyog rá megnyugodva a srác. - Na, de mesélj már részletesebben! - ül vissza az ágyra. - Milyenek a többiek? Miket csináltatok eddig? Azért nincs korán... Milyen lesz a csapatmunka? Ja, és mostantól akkor Prefektus úrnak kell szólítsalak? - vigyorog megint kicsit gonoszkásan a srácra.

- Csak edzem a reflexeid. Még van két éved bekerülni a kviddics-csapatba! - Vigyorgok rá, és kétszer is megfontolom bekapjak-e egy újabb drazsét. Végül csak megkockáztatom, s kivételesen jól járok. - Hmmm. Végre tutti-frutti. Az egyik legjobb! - Elégedetten rágcsálom a drazsét, ami végre egy jó, s megvárom, hogy visszaüljön. - Hát... érdekesek. Pennyvel és Moirával jól kijövök, az olcsó kínai másolatommal sincs különösebb gond... Damien bár eléggé visszahúzódó, szerintem vele sem lesz gond. Viszont a maradék hárommal nem tudom mennyire fogok tudni együtt dolgozni. Kezdve Tianával, aki Finnék társaságába tartozik. Ott van Phoebe, akinek teljesen más elképzelései vannak, mint a többieknek, na meg végül Quinn... Lehet gonoszan fog hangozni, de ő az egyetlen, akit nem értek mit keres közöttünk. Most sem volt valami barátságos amikor beszélgettünk egymással... - Vonom meg a vállam kétkedve. A végére viszont felnevetek, és a párnámat az arcába hajítom. - Persze, és csak neked hajlonganod is kell előttem minden egyes alkalommal, ha meglátsz! - Nevetek rá visszafogottan, nehogy Mateot felkeltsem.

Tommy csak a szemeit forgatja.
- Ja, én mint kviddics csapat tag... Jó vicc... - horkan fel, majd figyelmesen hallgatja Mattiet, közben bólogat. Az olcsó kínai másolatra felnevet, de gyorsan a szája elé kapja a kezét, nehogy Mateo felkeljen. Szerencsére eddig ez sikeres, mert csak átfordul a másik oldalára. - Figyelj, nem kell mindegyikükkel jóban lenned... Munkatársak maradtok akkor a többiekkel, aztán kész. Moira és Penny jófej, szerintem OKM is jófej, de majd belátod, aztán velük jól elleszel... - húzza össze a szemét gonoszkodva. Majd komolyan néz. - Ugye tudod, hogy innentől kezdve ez lesz mindig? - utal arra, hogy meghajol majd a srác előtt. - Aztán nehogy megbánd, hogy ezt kívántad - nyújtja a fiúra a nyelvét.

Arra amit mond, hogy OKM jófej csak megforgatom a szemeimet.
- Engem attól még idegesít. De még mindig jobban el tudok lenni vele, mint Quinnel vagy Tianával… - Felsóhajtok.
- Ugyan, élvezni fogom! - Vigyorgok rá kissé gonoszkásan.

- Na, persze, Matt, akit az is zavar, ha megdicsérik... Nem hiszem, hogy kifejezetten örülnél, ha istenítenélek... - forgatja a szemeit, majd nagyot sóhajt. - Miért halmoztak máris el házival minket? - nyög fel és elterül az ágyán. - Nem akarok aludni még...

- Tőled elviselném! - Kacsintok rá játékosan. - Na, ha nem akarsz aludni, akkor akár házit is írhatnál, nem? - Kérdem s ásítok egy hatalmasat. Ami engem illet, én nagyon álmos vagyok…

- Első nap?! Ennyire nem vagyok stréber... Még... - sóhajt egy nagyot. - Aludjunk? - kérdezi tőled, miközben rád pillant.

- Hát, ha a házi feladatot nem akarod megírni most, akkor ezt tudnám javasolni! - vigyorgok rá, és felpattanok. - Én viszont megyek fürdeni! - Előhalászom a pizsamámat és a törölközőmet s a fürdő felé veszem az irányt. A kellemesen meleg zuhanyzás után tisztán de még enyhén vizes hajjal térek vissza. Még egy nagyon keveset beszélünk Tommal, leginkább Helenről faggatom, hogy ne én legyek végre a téma, majd jó éjszakát kívánunk egymásnak, s aludni térünk. Engem nagyon hamar nyom el az álom.
Másnap reggel nagyon jó időben ébredek, még az ébresztőórám előtt. Tomot is felkeltem, csak a biztonság kedvéért, nehogy elkéssen… noha még rengeteg időnk van. De akkor se aludjon, na! Amúgy is, vagy leszidna, mert nélküle megyek le reggelizni, vagy én várhatnám, ameddig elkészül. De most annyira nem vagyok türelmes. Több dolog miatt is izgulok. 1. a párbajszakkör, 2. hogy ma is láthassam Elise-t, és még többet beszélhessek vele, 3. hogy vége legyen ennek a napnak, és letudhassuk a holnapi válogatót. Utána pedig a „nem igazi randi” randi Elise-szel, ezek előtt pedig a prefektusi piknik. Vajon Quinn és Tiana eljönnek? Jobban örülnék neki, ha nem... Megrázom a fejem, hogy elhessegessem ezeket a gondolatokat, mert nagyon gonosz tőlem. Egyébként is egyelőre a mai tanórákra kell összpontosítanom, utána jöhet a többi.