A Roxfort titkai

Igazság szerint kezdem határozottan élvezni az órát, és úgy tűnik, a porlock is érdeklődik kicsit irántunk... tényleg mázlim volt Matt-tel. A siker kapujában azonban meghallom két ház- és évfolyamtársnőm suttogását, akik éppen azzal foglalatoskodnak, hogy lehordjanak a sárga földik egy szegény Hugrabugost. Lydia és Sabrina tipikusan az a két lány, akiknek a létezéséről tudok, de általában bottal sem piszkálom őket... maradjunk annyiban, hogy az intézetben töltött éveim alatt (különösen az utolsó, már sebhelyes évemben) bőven eleget láttam a fajtájukból. Caidan, a srác, aki után a nyálukat csorgatják, a mi házunk jófiúja... szimpatikus srác (első benyomásra kicsit hasonlít Mattre), és nem tagadom, hogy helyes is, de azért sosem értettem a nagy felhajtást körülötte.
- Valakinek komolyan olyan unalmas a saját élete, hogy máséval kell foglalkoznia? - súgom oda Mattnek, aki ekkor még csak némán bólint... ahogy azonban a két lány tovább produkálja magát, és szegény porlockunkat is kezdi megijeszteni a dolog, ismét megszólalok - Matt. Mekkora az esély, hogy az állatkánk elmenekül, ha odamegyek közölni velük a véleményemet?
Szerencsére a fiú partnernek bizonyul a dologban.
- Amennyiben nem ordítasz és én is mehetek, valahogyan majd csak visszacsalogatjuk. - kacsint rám.
- Megoldom ordítás nélkül - közlöm, és míg Matt Lilah-hoz fordul (bízom benne, hogy meg tudja vigasztalni, én a két lányhoz megyek oda, de előtte én is vetek egy óvatos pillantást a porlockra, egész lényemmel próbálva azt sugározni, hogy minden rendben, a helyi pletykafészkek nem ártanak neki többet, mint amennyit én fogok nekik.

- Lydia, Sabrina. A jelek szerint nem ment át sem Hagrid leckéje a félős állatokról, sem az, amit még az óvodában szoktak tanítani a normális emberi viselkedésről.

Lydia és Sabrina is felhúzott szemöldökkel és fikázva mér végig. Majd mikor realizálják, hogy ki vagyok, összenéznek és kitör belőlük a nevetés. 

- Te most komolyan... Hozzánk mertél szólni?! - mér végig Lydia. - Drágám, először kicsit frissítsd fel a ruhatárad és az egyéniséged, talán utána beszélhetünk valami csipp-csupp dologról, de ha most megbocsátasz, fontosabb dolgunk is van... - néz Caidan-re. Komolyan kezdem sajnálni a srácot.
- Nem vagytok annyira rémisztőek, hogy ne merjek - vonom fel a szemöldökömet. - És lehet, hogy az egyéniségem szürke, de legalább komplexebb annál, hogy a gyengébbet bántsam, ha fel akarom hívni magamra a figyelmet.

- NeM VaGyToK AnNyIrA RéMiSzTőEk... - figuráz ki Sabrina. A felvont szemöldök mellé egy szemforgatást is kap. Tényleg mint az óvodában. Egészen olyan hangulatom van, mint a mugli világban. - Most nagyon megijedtünk, picikém... - nyávogja, majd összenevetnek Lydia-val. - Jaj, kérlek, inkább kopj le, mielőtt olyan mondok, amit magam is megbánok... - húzza fel kicsit magát. Hűvösen elmosolyodok. Általában ez az a pont, ahol az ember nyer egy előnyt a zaklatókkal szemben. Ha már idegesek, maguk alatt vágják a fát.

Caidan ide-oda kapkodja a fejét, hogy hol is segítsen, végül inkább mellettem marad.

- Azt hiszem, talán elég volt, lányok... Nem kéne még mélyebbre ásni magatokat ebben a helyzetben.

- Őszintén, nem tudom, hogy lehetnél-e ennél is rosszindulatúbb. Úgyhogy állok elébe, alul tudod-e múlni magad - teszem hozzá. Ezúttal a célpont sem én voltam, ami még jobban megkönnyítette, hogy következmény nélkül bosszantsam Lydiáékat.
Caidan megszólalására pedig hozzáteszem.

- Na, erősítés - a fiúra nézek. - Talán rád egy kicsit jobban hallgatnak.

- A kedvedért bárki, leszek, nyomikám - int lenézően Lydia, majd előkapja a pálcáját. Caidan mellettem szintén, és én is nyúlok érte, azonban mielőtt eldurvulhatna a helyzet, megjelenik Hagrid. 

- Ejnye, no, mi folyik itt? - kérdezi kissé összehúzott szemmel. - Talán a kisasszonyoknak inkább a saját kis állatával kéne foglalkoznia, mielőtt vége az órának. Elvégre valamit osztályoznom is kell! Na, sipirc! - terelgeti a két lányt vissza, de Lydia még metszően rám néz. 

- Ennek még nincs vége, Mókusarcú! - Ó, új gúnynév. Már pont kezdtem bánni, hogy ilyet nem kapok. -  Párbajszakkörön találkozunk! - integet még negédesen, majd visszatérnek a helyükre.
Én még gyorsan utánaszólok:
- Egy élmény lesz!
Hagrid csak nagyot sóhajt, majd felém és Caidan felé fordul. 

- Köszi, hogy mentettétek a menthetőt... Remélem, nem okoztak nagy bajt... - elmosolyodik valamilyen gondolatra. - Kell esetleg segítség? Lilah hogy van? - pillant mögétek.
Időközben Matt is mellém ér, és elsőre morog egy kicsit Caidan jófiú imidzsén... úgy tűnik, egy évfolyamon kettő nem fér meg ebből a típusból, túlságosan két dudás lesznek egy csárdában. Két mosolygós, kicsit zavarodott, népszerű dudás. Utána megjegyzi, hogy ő nem tett sokat, és hamarosan Lilah is jelzi, hogy rendben lesz. A helyzet kezd kicsit lecsillapodni, így Mattre pillantok... ő kicsit szomorkásnak tűnik, de arra jutok, ezt inkább csak négyszemközt kérdezem meg tőle - és határozottan jobb, ha nem teszek megjegyzést a két jófiú sok egy évfolyamnak problémára, mert lehet, hogy nem lesz jó kedve.
Hagrid kérdésére csak elmosolyodok, és biccentek.
- Próbálkoztunk, Tanár úr.
Caidan még elbúcsúzik tőlünk, és megköszöni a segítséget... és kacsint egyet. Komolyan kezd foglalkoztatni, hogy a kacsingatás egy olyan tipikus "jófiú" dolog-e.
Amikor megkérdezi, hogy vissza kéne mennünk a porlockhoz, csak bólintok:
- Jó ötlet.

- De, de megyünk. Jól haladtunk eddig, úgyhogy óra végéig lehet hogy odamerészkedik hozzánk, igaz, Moira? - könyököl kicsit oldalba Matt, mire ismét elvigyorodom.
- Még bármi lehet.
Mikor újra leülünk, azért óvatosan megszólalok.
- Hé, minden oké? Nem nagyon tudtam figyelni Lilahra a két önjelölt díva miatt... történt esetleg valami?
- Semmi említésre méltó... - Rántja meg a vállát, majd feljebb emeli a fejét, de csak annyira, hogy a haja alól pont rám tudjon nézni. - Inkább mondd, neked hogy sikerült leszerelni a hölgyeményeket? - mosolyog rám. Azért érzékelem, hogy fél szemmel továbbra is a porlockra figyel.
- Maradjunk annyiban, hogy az ember az intézetben megtanulja, hogy hogyan szerelje le azokat, akik túl magas lóról tekintenek le rá. De holnap lesz két ellenfelem Párbajszakkörön - vigyorodom el.
- Szép volt! - Nyújtja egy öklösre a kezét, amit el is fogadok. - Azért szólj, ha kell segítség, bár lányokat nem szeretek se fizikálisan, se verbálisan bántani... 
- Mindenképp szólok - mosolygok rá, aztán én is visszafordulok a porlockhoz, hátha sikerül közelebb csalni óra végéig.

Helen - Bes[T]roll

Tom érdeklődve hallgat téged továbbra is.
- Óóó, tényleg, kviddicsezel! – mosolyodik el. – Ha jól emlékszem, akkor te vagy az Őrző poszton, igaz? A meccsekre azért ki szoktam járni, az én egyik legjobb barátom a Griffendél csapatában hajtó, a másik meg a Hugrabugban szintén hajtó… - mondja halkan, mert a professzor asszony éppen előttetek lófrál.

- De a kórussal megleptél. Ezt nem is tudtam. És ezt hogy kell elképzelni? Mondjuk, másfél óráig együtt énekeltek, meg a hangszeresekkel próbáltok? Úúú… Bocsi, elég béna vagyok ebben… - vakarja meg a tarkóját. Majd mintha felcsillanna a szeme.

– Oké… A sakkal megnyertél! Imádok sakkozni! Szóval ha gondolod, valamikor szívesen kihívnálak egy körre! – vigyorog most rád, majd bólogat.

– Hmm… Auror, nyomozó… Érdekes szakmák, meg veszélyesek! Nekem őszintén, valami nyugodt munka lenne a megfelelő. Valami kutatást el tudnék képzelni magamnak. Kedvenc tárgyam így nekem sincs, de mondjuk az átváltoztatástant kifejezetten szeretem a bájitaltan mellett.

- Elnézést, Mr. Harren, a feladattal foglalkozzon kérem, és később udvaroljon a hölgynek! – csörgeti meg a karkötőit a tanárnő, majd már el is fordult tőletek, de Tom így is elpirult kicsit, szóval visszatértek az órához. Nem valami izgalmas, az biztos.

Az első órán csak olyan dolgokat csináltok, amiket előző évben is, de cserébe hamar véget ér az óra. Thomas ekkor udvariasan feléd fordul.
- Mondd csak, neked most lesz valami szakköröd vagy a Nagyterembe mész kötelező tanulásra? – néz rád. Ha megmondod neki, hogy neked is oda kell menni, akkor folytatja. – Megyünk együtt? – ajánlja fel, majd ha elfogadod, akkor melletted indul ki a teremből, egészen addig, amíg Finn és Eric fel nem kenik kb a falra.






- Pancser… - böfögi még hátra neki Finn, majd lelépnek. Thomas bocsánat kérően néz rád.
- Sajnálom, ugye neked semmi bajod? – kérdezi, majd végre nyugodtan elindulhattok lefelé a Nagyterembe.

Moira és Matt - Aria Kami

A kis incidens után végre visszatértek a feladatotokhoz. Nem sok idő maradt az órából, így ügyesen kell beosztani. Követitek az előző stratégiát. Szerencsétekre a porlock annyira nem tojt be az egésztől, mint elsőre gondoltátok volna. Még remeg, de sokkal gyorsabban éritek el azt az állapotot, amiben megzavartak titeket, mint az előtt. Ismét érdeklődve néz már rátok, de még nem mer közelebb jönni. Mielőtt bármivel is próbálkozhatnátok, Hagrid szól, hogy vége az órának, így mindketten készülődtök a következő elfoglaltságotokra. Míg Matt-nek Bűbájtan szakköre lesz, addig Moira-nak Kviddics edzése, ami pontosan tudja, mit jelent: az újakat ma válogatják be…

Loreley, Damen, Elise - senshi Pandora

A két vendég lány mindannyiótoknak int, majd Loreley kérdésére Damen lép akcióba. Elise is Damen-nel egyetemben áll fel, ő is visszaváltoztatja a haját az eredeti állapotára, majd kontyba tűzi. Ő csak biccent a két lánynak.
- Hajrá, Damen, én készen állok, ha levitálásra kerül a sor! – mondja még Damen-nek Elise.

Chae és Klara tovább karattyolnak Loreley mellett, szóval lehet, nem ártana velük kezdeni valamit.
Damen lassan, de viccesen kezd közelebb araszolni. Maga mögül egy röfögő nevetést hallhat, ami Chae-től származik. Elise nagyon csúnyán néz rá.
- Bocsi, na… De olyan viccesen megy… - mondja és megint felröfög.

Ennek és Damen közeledésének hála a porlock-ok szétválnának. De. Összeakad a kis patájuk valahogy és elesnek. Megint felrínak. Ekkor Elise int Damen-nek, miközben Loreley-nek nem ártana figyelmeztetnie a lányokat, hogy lassan visszakapják az állatukat, szóval készüljenek fel.

Ha Damen is készen áll, akkor Elise-zel ketten szépen, lassan felemelhetik a két állatok, akik meglepetésükben elhallgatnak. Elise lassan odébb rakja a páros állatát, majd nagyon óvatosan helyezi le. Szerencséjükre, még kicsit szédül az utazástól, így nem rohan el.

Damen is ügyesen vigyázott a sajátjukra, ő még csak rosszul sem lett a történtektől. Bár még remeg, szépen kezd megnyugodni, ahogy a környezet is a srácok körül.

Loreley-nek viszont nincs könnyű feladata a lányokkal, akiknek nagyon el kéne magyarázni, hogy helló, visszakapták az állatukat és taka van. De végül sikerül, így újra csend és nyugalom van. Nagyjából.

Mielőtt azonban akár öt percre visszaülhetnétek vagy megnyugodhatna a dögötök, addigra pont szól Hagrid, hogy vége az órának, menjetek nyugodtan és jegyezzétek meg, melyik porlock volt a tiétek. Éljen...

Ezután a két mardekáros csemetének bizony a Nagyterembe kell mennie kötelező tanulásra, míg Elise-nek lassan, de biztosan kezdődik a Bűbájtan szakköre.

Matt és Elise - Kami

Matt miközben felkel a helyéről és elköszön a partnerétől, nem veszi észre, hogy kiesett a zsebéből az összegyűrt papír. És ki szúrja ki? Na, ki? Zoe Powell.



Mielőtt bárki észrevenné, elolvassa, zsebre gyűri és gonoszan elmosolyodik, ahogy a távolodó Matt-et nézi. Se ő, se Elise nem vette észre, hogy követi őket és egy fa takarásában kellemesen végig nézte és hallgatta az egészet...

---

Az óra végén mosolyogva elköszönök a társaimtól.
- Következő órán találkozunk, hátha kicsit sikeresebbek leszünk! – mondom nekik mosolyogva, majd ők lassan elszállingóznak.

Meglepően jól éreztem magam velük. Az órarendemre pillantok. Bűbájtan szakkör, mi? Hmm... Oda együtt járunk Matt-tel, az fix... Vajon zavarná, ha megkérdezném, hogy megyünk-e együtt? Egyedül úgyis olyan rossz és hosszú... Töprengek, majd arrafelé tekintek, ahol Matt-et véltem felfedezni. De nincs ott. Máris elsietett volna? Hmmm... Pedig biztos vagyok benne, hogy ő is tudja, hogy együtt van óránk, na mindegy...

Konstatálom szomorúan, de ekkor mégis megpillantom a szőke fejét. Összeráncolom a szemöldököm. Őőő... Csak szerintem megy nagyon rossz irányba? Tűnődöm, majd utána indulok. Amint az első fa mellé érek, nyilván lefejelek egy ágat, amit nem láttam, így megdörzsölöm a fejem, ahogy meghallom Matt hangját.

- Hogy kit bántasz meg mivel? - kérdezem tőle egy halvány mosollyal, ahogy kilépek a fa takarásából. Majd hirtelen elgondolkodom. Mi van, ha pisilni jött ide?! Vagy csak szimplán egyedül akar lenni?! Tapló vagy Elise, nem illik mások után kutakodni! Korholom magam, kicsit el is vörösödöm.

- Izé... Csak gondoltam, mivel együtt van óránk, megvárlak... Aztán láttam, hogy erre jössz... Ne érts félre, nem követni akartalak vagy valami... Lyaly, de gáz vagyok... - motyogom a végét zavartan, kezemet a mellettem lévő fára teszem, hogy kevésbé tűnjek szerencsétlennek.

A hangomra megpördül a tengelye körül, szemei kitágulnak. Jaj, tényleg rosszkor vagyok rossz helyen, igaz? És nem is válaszol, én pedig egy kicsit nem nézek rá. Nem igazán tudom, mi a baj, mert pár másodpercig csak hallgat. Arcom aggódóvá válik. Tényleg megzavartam, ugye? Lyaly, nem hiszem el, hogy egyszer akarok kedves lenni valakivel, akkor is zavarok... Majd azonban mégis válaszol, mire ismét ránézek.

- Köszönöm, Elise. Csodálatos vagy, remélem tudod! - néz mélyen a szemembe. A válasza meglep. Én is a szemébe nézek. Szemem örömtől és meglepettségtől csillognak, megint elpirulok.
- Óóó... Köszönöm, Matt! - mondom óvatosan. - Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a határtalan kedvességedet, de köszönöm! - sugárzok, majd kissé óvatosabban nézek rá. - Ugye, nincs baj? Csak furcsálltam, hogy az erdőbe indultál, nem tolakodó akarok lenni, szóval nem kell válaszolni, ha nem akarsz... – kezdek hadarni megint, mire csak mosolyogva megforgatja a szemeit.
- Mindenki megérdemli, hogy kedvesek legyenek velük, s aztán az illető maga dönti el mit kezd vele... - lassan megindul felém. - Már nincsen! - válaszolja a kérdésre, amint odaért elém.

Azért még kérdőn nézek rá, hogy mégis mi volt a probléma, de nem feszegetem. Nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy csak úgy az életében turkáljak, ha el akarta volna mondani, megtette volna. Kész. Úgyhogy bár azért érdekel a dolog, nem feszegetem. Aztán összeráncolja a szemöldökét.
- Te lefejeltél egy ágat?! - kérdezi kétkedve. A kérdésére csak a fejemre teszem a kezem és a szemeimet forgatom.
- Meglep? Minden létező dologba belelépek, elhasalok, elszakítom, megbotlom, megölöm magam. Ahogy drága barátaim is mondták ma... Ön- és közveszélyes vagyok... Nem csak a seprűn, csak ott durvább... - rántom meg a vállam. - De no para, nem vészes... Indulhatunk? - nézek rá.

Olyan hirtelen ölel át, hogy időm sincs reagálni. Először megfeszülök, de aztán realizálom, hogy nincsen semmi komoly helyzet, így ellazulok, s pár másodperces késéssel én is átölelem őt. Akkor tényleg valami baja van, igaz? Gondolom, s erre szorosabban ölelem, kicsit belefúrom a fejemet a vállába. Milyen jó illata van! És... Milyen jó érzés megölelni! Gondolom, majd erre azonnal zavarba jövök. A fejét is lehajtja, hogy a fülembe súghassa, amit mondani szeretne.

- Kérlek, vigyázz magadra... A barátaidnak szüksége van rád… - mondja kissé szomorúan. Hallgatom, amit mond és meg is borzongok. Kicsit olyan... Mintha valami nagyon rossz dolog történne velem hamarosan. Azért remélem, nem valami jóslat ez...
- Jó, majd igyekszem, de esetemben ez nem könnyű... - motyogom a vállának. Majd kicsit elfordul, és igyekszik olyan halkan folytatni, hogy ne is értsem, amit utána mond, de nem jön össze.
- És nekem is... – fejezi be. Mikor ezt meghallom, először azt hiszem, csak képzeltem. De én nem szoktam képzelődni. Azt hiszem. Úgyhogy azonnal kicsit hátrébb hajolok, hogy rá tudjak nézni, most komolyan aggódóan nézek rá.
- Matt? Hé... - kezdem lágyan, majd megvárom, hogy rám nézzen. - Ugye, nincs baj? Most komolyan... - kicsit megijedek, hogy kapott valami rossz hírt vagy valami. Sajnos, nem ismerem annyira, hogy tudnék tippelni valami konkrétabbra. Mosolyogva megrázza a fejét.

- Most már minden rendben, nem kell aggódnod! - a hajába túr. Csak felsóhajtok a válaszára. Az előbb is ezt mondtad...
- Hát, jó... - motyogom még. Kicsit zavarban vagyok, bevallom. Amúgy miért is néz ki mindig szuperül a haja, még ja beletúr is? Morfondírozom magamban.
- Nos akkor indulhatunk? Gondolom, nem akarsz újra futni... - mosolyog rám megint, mikor visszautal az előző alkalomra. Lassan elindul. Elhúzom a számat a futás szóra.
- Talált, süllyedt... Ha csak nem akarsz most már tényleg meghányatni... - mosolygok vissza rá.

- Na, gyere! Szerintem egyikünk sem akar lemaradni semmiről, pláne nem pár házpontról! - nógat egy kicsit viccelődve.
- A házpontokkal meg óvatosan, mert még a végén az összeset lecsapom a kezedről! Bűbájtanból kivételesen jó is vagyok! - mondom neki rápillantva, ahogy sétálni kezdek mellette.
- Hümm! Kihívás elfogadva. Csak nehogy aztán fordítva süljön el a dolog... - feleli nekem egy magabiztos vigyorra a képén. - Bűbájtan szakkör után meg vacsora. Uuu, de várom már, kezdek megéhezni! - társalog velem tovább. - Most úgy kívánnék valami jóféle pörköltet meg tökpitét...
- Csokiiiii - mondom álmodozva. - Valami csokisat ennék most, azt hiszem... - mosolygok én is. - De a pörkölt se rossz! Szerinted mit fogunk ma csinálni? Remélem, nem ismétlünk... – forgatom a szememet.

- Az év első napja van. Tuti, hogy ismétlünk! - nevet fel.
- Deeee ne máááár... Uncsiiii.... - sóhajtok nagyot. - Kezdhetnénk valami izgibbel is... Már kívülről fújom az összes varázslatot... - mondom kissé csalódottan, közben kifújok egy tincset a szememből. - Mindegy, legalább biztosan lemoshatlak a pályáról akkor - vigyorgok rá kissé gonoszkásan, de csak viccelődve persze.
- Alig váááárom! - mondja enyhén cinikusan, miközben megforgatja a szemeit. Lassan beérünk az épületbe, s amíg a terembe nem száguldunk, még beszélgetünk tovább. Vagyis próbálnánk.

De kicsit nehéz, ugyanis majdnem minden ötödik lépésnél valaki Matt mellé lép és beszélni kezd hozzá. Főleg lányok. Nem nehéz kitalálni, miért, de kicsit zavaróak. Nem tudom, Matt-nek ez jól esik-e vagy sem, de én inkább hátrébb lépek ilyenkor és megvárom, hogy a fangörlök kitombolják magukat az évfolyam egyik legnépszerűbb srácával. Van, aki túl messzire megy és szabályosan ráakaszkodik a fiúra.

- Awww, Matt, milyen órád lesz most? Te is a Nagyterembe jössz, ugyeee? – kérdezi tőle két Griffendéles lány, egyik sem tűnik túl kedvesnek amúgy, legalábbis amennyit eddig láttam belőlük.

- Hé, haver, akkor együtt vacsi? – kérdezi egy Hugrabugos srác utána.

- Mi van, nagymenőkém, hízik a májad? – röhögi ki Finn Wilkins, majd rám néz.
- Aww… Hanyagol a pasid? De szomorú… - ironizál velem, majd röhögve lelép az unokatesójával, aki naaaagyon gonoszan mosolyog ránk. Tök fura… (Zoe az unokatesó)

A többire már nem is emlékszem, bevallom. Majdnem utolsókként érünk be, bár a Bűbájtan szakkörre amúgy is csak egy tucatnyi ember jár.

Aislinn, Matt, Elise - Kami

Körülbelül tucatnyi diák foglal helyet, azonban Flitwick professzor helyett a hetedéves hollóhátas prefektus, Hector King áll a pulpituson. A egyik legkedvesebb ember a házban, csak a legtöbben bedőlnek a metszően jeges tekintetnek és inkább messzire elkerülik. Leginkább Bájitaltanból és Bűbájtanból jeleskedik.



Mikor elhelyezkedtek, bele is kezd a dolgokba.
- Sziasztok! Hector King vagyok, hetedéves varázsló. Ma Flitwick professzornak dolga van, így én tartom kivételesen az órát. Remélem, nincs ellenetekre – mosolyodik el óvatosan. Aztán tapsol egyet. – Na, ma a Zagyváló átkot fogjuk megtanulni, mert gondoltam, unnátok az ismétlést. Szóval négyesével fogtok dolgozni egymáson. A Zagyválóátok viszonylag nagy koncentrációt és tehetséget igényel, de nem véletlen vagytok itt. A varázslat neve: Confundo… - int a kezével, hogy hogy kell használni a varázslatot. – Ez arra jó, hogy egy kis ideig egy másik ember összezavarodik, nem tudja hol van, mit csinál, satöbbi. Remek lehetőség arra, hogy elmeneküljetek valahonnan... - vár egy kicsit. - Ha leírtátok a fontos dolgokat, akkor mondom is a négyeseket, mert ez hosszú lesz… Egy ember mondja a varázslatot, egy másik az elszenvedője, a harmadik nézi, hogy jól csinálta- az első ember, a negyedik pedig figyel a zavarodott emberre és próbálja magához téríteni. Ha nincs kérdés, akkor kezdhetjük is!

Matt Aislinn-nel, Elise-zel és Caidan-nel kerül össze. A nagydarab fiú kedvesen elmosolyodik a csapat láttán, Matt-nek külön is köszön.
- Szia! – int neki kedvesen. – Jó újra látni! – mondja, majd ha senki nem szólal meg, akkor ő teszi. – Én nagyon szívesen vállalkozom első körben az elszenvedő szerepre, ha gondoljátok… - mondja kissé bizonytalanul, mire Elise szólal meg.
- Nekem jó. Én szívesen leszek az, aki majd felkelt. Bocs, ha durva leszek – mosolyodik el kicsit, mire Caidan vicceskedve rákacsint. Aztán a hollóhátas lány Matt-re néz. – Matt, szeretnéd először kipróbálni a dolgot?
- Vagy esetleg szeretnéd te, Aislinn? – kérdezi iszonyú aranyosan a srác szinte rögtön Elise után.

Moira - Aria

A Legendás Lények Gondozása óra után végre olyasmi jön, amit te is nagyon szeretsz: kviddics edzés. Habár tudod, hogy ma fogjátok felmérni az újakat, hiszen egy terelő és egy hajtó hely felszabadult tavaly óra.

Aaron megkért titeket, hogy edzés előtt egy kicsivel menjetek az öltözőbe egy kis megbeszélésre.
Ha beérsz, akkor látod, hogy a csapat tagjai már ott vannak egy kivétellel.












Te, mint a csapat őrzője.





- Wei? – kérdezi Rose Aarontól, mire ő csak legyint.
- Gondolom, késik… Csak a szokásos... Mindegy, majd beesik… - mondja, mire nyílik az ajtó és kócosan, lihegve, de teli pofával vigyorogva megjelenik a srác. Rose-ra és rád is rád kacsint, mielőtt megszólalna.
- Bocsi, cséká, itt vagyok, mizu, miről maradtam le? – kérdezi hangosan.
- Semmiről, tökfej, éppen most kezdünk, csoda, hogy ilyen hamar megérkeztél… - mondja neki vigyorogva Aaron, lepacsiznak. Majd komolyabbra vált.

- Na, srácok… Elég sok jelentkezőnk van idénre, de csak két helyünk. Szeretném rendesen felmérni a dolgot, de ehhez ti is kelletek. Rose, neked most nem lesz nagy szereped, légyszi, figyeld a népet és lelkesíts. Jó szemed van, szóval ha látsz valamilyen lehetőséged, szólj majd!
- Oké, főnök! – bólint a lány.
- Wei, te velem fogsz keresni egy harmadik személyt, de lesz, hogy kettőt osztok be melléd. Ha lehet, kivételesen ne hajts rá minden második személyre és vedd komolyan a feladatot, vagy seggbe rúglak, köszi! – mondja, mire csak tiszteleg a srác.
- Jemima, neked úgysem kell mondanom, tudod, mi a dolgod. Akivel a legjobban kijössz és tehetséges, az kerül melléd… - mondja Aaron tovább karizmatikusan, de a lány félbeszakítja.
- Amúúúgy… Én hoztam egy barátot, aki szerintem tök jó, de majd meglátjuk, hogy teljesít, okés? – kérdezi komolyan, mire Aaron csak bólint.
- Bízom az érzékeidben és a képességeidben… Na, és végül Moira! – ér el hozzád végül, rád pillant, féloldalasan elvigyorodik. Nem véletlen az évfolyam egyik leghelyesebb sráca. Van kisugárzása, fellépése, latin amerikai beütése csak még többet dob rajta. – Arra kérlek, hogy a védés mellett figyeld főleg a hajtó jelöltetek. Milyen reflexeik vannak, hogyan dolgoznak össze velünk, ilyenek, jó? Ja, és ne kíméld őket… - mondja még, majd összecsapja a tenyerét. – Na, guys, akkor zúzás a pályára, én még peptalkolok a srácoknak egyet. Moira felel a bemelegítésért!

Miután Aaron kellően fellelkesítette a népet, meg is kezdődhetett a megfigyelés. Rengetegen próbálkoznak, van, aki egészen jó, de van, aki kevésbé… Te pedig árgus szemekkel figyeled őket, miközben a posztodon is száz százalékot igyekszel teljesíteni… Természetesen a bemelegítés után.

Tanuló pajtik – Loreley (senshi), Damen (Pandora), Helen (Bes[T]roll), Corvus (Gresh550), Nora (Karin) (Aria Kami)

Miután mindannyiótoknak véget ért az, amit éppen csinált, bár kissé vánszorogva, de a Nagyterem felé veszitek az irányt. Sosem volt valami izgalmas a kötelező tanulás, de legalább sosem kellett végig ülni a dolgot. Elég, ha egy valamit beadtok, utána mehettek, ha akartok. Mivel ez még csak az első nap, reménykedtek, hogy elég hamar szabadultok. Hát, ez hamar megdőlni látszik…

Amint mindenki elfoglalná a helyét, McGalagony professzor lép fel a pulpitusra.
- Kedves diákok! Üdvözlünk mindenkit az első tanulószobán! Nem is rabolom tovább az idejüket, csupán egy kis rendezést szeretnék kérni! Az ötödéves diákok fáradjanak a Hugrabug asztalához, mindenkit a Hugrabug asztaltól pedig kérem, hogy fáradjon valamelyik másikhoz! A hetedévesek pedig a Mardekár asztalához, mindenki onnan pedig máshova! Köszönöm!

Hatalmas felfordulás és zaj támad, mikor végre megpróbálnak az emberek helyet találni. Nagy nehezen mindenki helyet foglal, az ötödévesek a Hugrabug asztalánál.
(OOC: nyugodtan üljetek amellett, aki mellett csak szeretnétek. NPC-kről kérdezzetek engem, lehet, szakkörük van)

Végül elcsöndesedik a terem, ti pedig kíváncsian várjátok, hogy mi is fog most történni, mert ehhez nem vagytok hozzászokva. Tanárok kezdenek cirkálni a teremben, majd McGalagony professzor hozzátok is elér. Egy köteg papírral sajnos...
- Kedves ötödévesek! Ugyebár mindannyian tisztában vannak azzal, hogy idén fogják írni az RBF-eket. Idén kicsit más tematikát követve szeretnénk segíteni a felkészülésüket. Tantestületileg úgy döntöttünk, hogy minden kedden. Ismétlem, minden kedden a tanulószoba idejében egy próba vizsgát fognak írni, ami természetesen semmilyen módon nem befolyásolja a jegyeiket, ezek csak gyakorlási lehetőségek. Mivel egy ilyen dolog nem lesz több, mint egy óra, a maradék egy órában pedig csoport feladatokon fognak dolgozni, amik a gyakorlati vizsgára készítik fel magukat. Mindenki meg fogja kapni a tájékoztatás végén a csoport beosztását és a termét, ugyanis keddenként önök nem ide jönnek, hanem valamelyik kijelölt terembe. Mára is készültünk egy igencsak rövid, de összefoglaló dolgozattal, amivel szeretnénk felmérni a tudásukat. Ezután minden tanuló, aki végzett, felkeresi az ebédlő asztalnál a házvezetőjét egy kis pályaválasztási tanácsadásért. Kérjük önöket, hogy ne gyorsaságra próbálják kitölteni, hanem tudásra. A jó dolgozatokat ugyanis házponttal jutalmazzuk, így megéri alaposan átgondolni. Azok, akiknek kedden elfoglaltsága van, az kedd vacsora után fogja ezeket elvégezni. Őket külön kiemelem majd, hogy biztosan jók-e az információk. Eddig van-e bármilyen kérdés? – néz rátok kissé szigorúan a professzor asszony.

- Ha nincs, akkor mondanám is a csoportbeosztást, ami időről-időre változni fog azért. Kivéve akiknek pótolnia kell az alkalmakat. Ők kevesen vannak, így náluk maradnak a dolgok. Tehát a csoportok. Első: Loreley Cassiopeia Moore, Nora White, Aislinn Normoyle és Aaron Boots. Ők az Átváltoztatástan terembe mennek majd jövőhéten. Második: Helen Slater, Moira Magpie, Corvus Deanor és Thomas Harren. Ők szintén az Átváltoztatástan terembe menjenek majd… - mihelyt a tanárnő végzett a felsorolással, rátér azokra, akiknek nem lesz jó a kedd délutáni időpont szakkör miatt.

– Ők pedig kapnak külön tájékoztatást levélben, ami a vacsoránál fog eljutni hozzájuk. Ott pedig az első csapat: Elise Althea Bachet, Matthew Owler, Damien Charles Winchester és Quinn Hart. Önöket majd a Bűbájtan tanteremben várjuk... – miközben a tanárnő mondja, a lapok a kezéből szépen elindulnak a tanulók felé. Mindenki elé kerül egy pergamen, amire rá kell írnia a nevét, de azért az szerepel rajta, hogy Próbadolgozat.

– A dolgozat után ha gondolják, megkereshetik egymást és szigorúan halkan ismerkedhetnek kicsit a csapattal. Jó munkát kívánok! – mondja, majd átfárad a hetedikesekhez.

Ezután nekiállhattok kitölteni a tesztet, ami tényleg egy összefoglaló.
(OOC: Tessék, itt egy teszt, amit találtam, jó szórakozást! Nekem 50% lett, szóval megbuktam)
www.quotev.com/quiz/13214412/OWLs-exams )

Amint végeztetek, beadhatjátok, és beállhattok a sorba a pályaválasztási tanácsadásra a házvezetőtökhöz.
(OOC: Itt azért írjátok meg, hogy körülbelül mikor végez a karitok, a beszélgetést pedig a házvezetővel ha ki akarjátok játszani és nem csak lezárni annyival, hogy megtörtént, azt velem játsszátok ki priviben. Köszi!)

Amint végeztek az egésszel és már nincs más dolgotok, vacsoráig azt csináltok, amit csak szeretnétek, ma még nincsen csoportmunka, majd kedden kezdődik csak a móka.
(OOC: ha valakinek kell NPC vagy szeretne valamilyen jelenetet a dolog után, keressetek meg engem nyugodtan, de elég szabadon azt csináltok, amit akartok, be sem kell tartanotok azt, hogy körönként írjak. Nyugodtan írjatok, amennyit jól esik, aztán néha én is beböfögök egy mesélőit, hogy haladjunk sztorival, ha ez megfelelő)

Név: Quinn Hart
Kor: 15 év
Ház: Hollóhát
Pálca: 14 és ½ hüvelyk, akác, sárkányszívizomhúr, merev.
Kinézet: Magas, vékony, fekete hajjal és zöld szemmel. Általában elegánsan öltözik, de csak a családja kérésére, nem érdekli kifejezetten a kinézete. Szemüveges. A jobb kezén egy anyai nagyapjától örökölt régi családi gyűrűt hord.
Családja: Szülei Lyra Wolf és Leopold Hart, aranyvérűek. A második varázslóháború idején mindketten frissen végzett aurorok voltak, akik túlélték a minisztériumi csatát, és ezt követően is folytatták a Voldemort és csatlósai elleni harcot. Apai nagyszülei Voldemort hívei voltak az első varázslóháború idején, apja bátyja, Primus Hart pedig Voldemort feltámadása után vált halálfalóvá. Mivel Leopold elutasította családja elveit, kitagadták, és soha többé nem beszélt a szüleivel azok roxforti csatában bekövetkezett haláláig. Primusszal Lyra végzett, mert a férfi a minisztériumi csata óta üldözte a párt, és mikor egyszer rájuk talált, durván megkínozta Leopoldot, és bár erről mind Quinn, mind a húga tudnak, a család apai ága nem gyakori beszédtéma közöttük. Lyra és Leopold a roxforti csata után házasodtak össze, két gyermekük született: a most tizenötéves Quinn, és egy évvel fiatalabb húga, Ana.
Gyermekkora: Quinn életének első tizenhárom éve idilli környezetben zajlott. Apja hatalmas kúriát és vagyont örökölt a szüleitől, előbbit teljesen felújították, mára egyáltalán nem emlékeztet a Hartok régi, sötét és komor otthonára; világos, színes hellyé változott, melyet hatalmas kert ölel körül. A fiú már egészen kiskorától a lehető legjobb oktatást kapta, szülei pedig mindennel elhalmozták, amit csak szeretett volna - igaz, ezek leginkább könyvek és tekercsek voltak, amikből tanulhatott. Hamar kiderült, hogy kivételesen tehetséges és kiemelkedő intelligenciával rendelkezik, ez azonban már gyermekkorától fogva kissé nehézkes szociális készségekkel társult, így Quinn a barátait általában a húga segítségével szerezte. A valóság, melyben élt, azonban kevésbé volt tökéletes. A fiú korán ráérzett, hogy a szülei már-már túlzó, féltő gondoskodásának egyetlen oka van: a jelleme túlságosan is hasonlít Primuséra, és a folyamatos figyelem kitüntetés helyett valójában ellenőrzés. Bár a szülei, mikor szembesítette őket a felismerésével, tagadták a dolgot, Quinn addig keresgélt a kúria padlásán, míg egy fiatalkori portrét nem talált nagybátyjáról, mellyel való beszélgetés megerősítette aggályait: tényleg hasonlított Primusra. Onnantól fogva, ismerve a férfiról keringő történeteket, minden cselekedetére figyelni kezdett, nehogy hasonló irányba induljon el, mint néhai rokona, ez a kísérlet pedig tökéletesen sikeres volt: első két roxfortos évében barátokat szerzett, kényszerítette magát, hogy nyitottabb és kedvesebb legyen a világgal, mint ahogy a természete szerint cselekedett volna, a szülei pedig őszintén büszkék voltak rá, nem győzték dicsérni, akárhányszor levelet küldtek neki. Quinn pedig biztos volt benne, hogy sikerült átvernie azt, amit egykor sorsnak gondolt.
ET: A Quinn második roxforti évét követő nyáron azonban egy olyan tragédia történt, mely az egész Hart-családot megrázta. Egyik éjszaka, mikor a szülők dolgoztak, és Quinnre és Anára csak Jazzy, a szomszéd lány vigyázott, betörtek a házba. Mivel a korábbi hetekben fiatal muglik okoztak zűrt a környéken, mindannyian azt hitték, csupán erről van szó, és felügyelőjük otthagyta őket a szobájukban, hogy elijessze a kölyköket. A muglik helyett a betörő azonban egy vérfarkas volt, aki leütötte Jazzyt, és a gyerekszoba felé vette az irányt. Mikor a két gyerek meghallotta a súlyos lépéseket, azonnal rájöttek, hogy valami komolyabbról lehet szó, de nem tudtak elmenekülni. Quinn elbújt az egyik sarokban, és húgát is erre kérte, Ana azonban pálcát rántva várta a betolakodót, aki azonban megharapta, Quinn pedig dermedten nézte az egészet a rejtekhelyéről, mozdulni is képtelen volt, a húga sikoltásai azonban beleégtek a dobhártyájába.
Ana végül túlélte a támadást ¬¬¬– Lyra és Leopold még éppen időben értek haza, hogy megmentsék az életét –, de onnantól kezdve ő maga is vérfarkassá változott, és bár kora ellenére bátran viselte a betegséget, Quinn pontosan látta, hogy húga folyamatosan gyötrődik. Bár Ana egy szóval sem utalt rá, a fiú biztos volt benne, hogy őt hibáztatja a tragédiája miatt.
A család onnantól fogva sokkal komorabbá vált. Lyra napjait felemésztette a nyomozás az után az este után, mert biztos volt benne, hogy a vérfarkas nem juthatott véletlenül a kúriába, még ha ő maga nem is emlékszik, hogyan került oda, Leopold pedig próbált mindent megtenni azért, hogy a lánya napjait könnyebbé tegye. Quinn egyre mélyebbre merült az önutálatba, míg végül az összes barátját elvesztette, és csak a könyvei, a jó jegyei, és a Primusról talált portré maradt meg neki, mellyel alkalom adtán beszélgetett, egyre gyűlő haraggal a néhai nagybátyja és önmaga iránt.

Tök jó hangulatban telne az a kis idő míg felérünk a terembe, ha nem állítanának meg lépten-nyomon. Ez alapjáraton még jól is esne, de ne most könyörgöm... Nem látják, hogy van velem valaki? Sőt nem is akárki... Ennek ellenére nem küldök el senkit, finoman próbálom meg a tudtukra adni, hogy nem alkalmas az időpont. Néha Elise-re sandítok, aki ilyenkor mindig hátrébb lép. Csak reménykedem, hogy nem haragszik meg ezért... Viszont amikor az a két griffendéles lány jön oda, akik Lilah-t is zaklatták a mosoly az arcomra fagy. Ösztönösen hátrébb lépek egy lépést, s továbbra is mosolygok.
- Nem, nekem most szakköröm van. Most pedig ha megbocsátotok, nem szeretnénk elkésni Elise-el... - Bocsánatkérőn a lànyra nézek, és intek a fejemmel, hogy menjünk. Ha Elise elindul, én még hátra maradok, és az egyik lány vállára teszem a kezem.
- Én a helyetekben elgondolkodnék azon, mennyire kifizetődő, hogy másokat piszkáljak... Nehogy a fagyi visszanyaljon... - Suttogom neki nem éppen a legbarátságosabb hangnemben. Majd újfent rájuk mosolygok. - Szép estét! - Intek és a lány után megyek. A sràc kérdésére bólintok.
- Aha, ha foglaltok helyet! - Majd meghallom Finn hangját.
- Ugyan, nem kell féltékenykedned. Neked is ott van a kis bandád, akik feltehetően bírnak. - Vágok vissza neki egy kihívó mosollyal. - Tényleg, hogyhogy csak ketten? Tán baj történt? - Kérdem tettetett meglepettséggel és érdeklődéssel. Közben közéjük és Elise közé lépek
Nagyon próbálok nem útban lenni. Valószínűleg ezek az emberek többet jelentenek neki, mint én, szóval próbálok tapintatosan odébb húzódni. És feltűnően nem figyelni a dolgokra, bár nem igazán megy. Ösztönösen követem a srácot, de mikor megtorpan, sőt, hátralép egyet, nyilván beleszaladok és én is hátra tántorodom. Majd az orrom kezdem dörzsölni. Aú Nyögök fel magamban, majd kilesek a fiú háta mögül, hogy mi miatt álltunk meg.
Látom, hogy két lány az, akik nem tűnnek valami biztatónak, rajtam tökéletesen keresztül néznek. Egészen addig, amíg Matt meg nem említ engem. Ekkor mintha hirtelen testet öltenék, mindkét keselyű végig mér. Tetőtől talpig. Elvörösödöm, de dacosan állom a pillantásaikat.
- Elise, mi? - fintorodik egy Sabrina.
- Jaj, Matt, te eddig meg tudtad választani a társaságod, mi történt? - sóhajt fel teátrálisan Lydia, ahogy villámló tekintettel néz rám. Mikor Matt szól, hogy induljunk, egy büdös szó nélkül indulok el. Semmi kedvem még csak hozzájuk sem szólni, nem hogy lesüllyedni a szintjükre.
Lépek párat, mire felfogom, hogy Matt megint lemaradt. Visszafordulok, éppen mosolyogva köszön el a párostól, akiknek az arcukra fagyott a mosolya, majd sértetten odébb vonulnak. Ekkor jelenik meg Finn és Zoe. Remek, már csak ez hiányzott a napomból... Először szegény Matt-et szekálják, már éppen meg is szólalnék valami kevésbé szép dologgal, mikor engem is belerángatnak. Csak a szemeimet forgatom, Matt szólal meg. Finn csak még gonoszabban elvigyorodik, de Zoe válaszol.
- Baj? Az maximum veled, Owler... Ha odáig süllyedsz, hogy ilyen szerencsétlenekkel és pancserekkel barátkozol, mint a pici Bachet... - néz most rám a lány, én megint csak a szememet forgatom. Már hozzászoktam ezekhez, fel sem veszem a dolgot.
Mielőtt lelépnének, Finn még odalép hozzám és megpróbál átkarolni, feltehetőleg úgy, hogy fájjon.
Arra amit Zoe mond felmegy bennem a pumpa. Azonnal eltűnik mindennemű mosoly az arcomról és a szemeim is szikrákat szórnak. Zoe fölé magasodom, miközben a pálcámra is rámarkolok ha kellene.
- Tán féltékeny vagy, Powell? - Ha Elise-ről van szó hihetetlen módon nem tudom visszafogni magam, így elég fenyegetően cseng a hangom. - Csak az mond gonosz dolgokat a másikról, aki extrém módon féltékeny. Neked is mondom, hogy figyelj oda, nehogy eggyel több ellenséget szerezz magadnak... - Pont időben fejezem be, és lépek el, hogy lássam Finn mire készül. Még éppen látom ahogy Finn Elise-hez készül, s megállítom a mozdulatsorban. Erősen szorítom, de még nem annyira, hogy fájjon... Legalábbis nagyon.
- Ne is gondolj rá... - sziszegem a fiúnak, mire ellököm a kezét. 
- Mi most megyünk! - Jelentem ki villámló szemekkel, majd Elise-t finoman elvezetném, de csak nem hagyják annyiban... Közben  pedig még mindig remegek az idegtől, de igyekszem leplezni.
Kicsit meglep Matt viselkedése. Sosem gondoltam volna, hogy van ilyen... Mondjuk úgy, hogy védelmező oldala.
- Féltékeny? Rá? - mér végig Zoe engem. - A legizgalmasabb dolog benne az, hogy beszélhet hozzád, basszus... - mondja lenézően. Továbbra sem tudok semmi értelmeset kinyögni, viszont mikor látom, hogy Finn elindul felém, azért ellépek. Ennek és Matt gyors reakcióidejének hála nem ér el hozzám a fiú, aki csak megveregeti Matt vállát.
- Nyugi, haver, nem lopom el életed szerelmét, chill... - mondja vigyorogva neki, de most már neki is feszültebb a mosolya, ahogy ellöki a kezét. A következő pillanatban Matt kezét érzem a vállamon, elindít a terem felé.
- Persze, persze, meneküljetek csak! A szőke hercegedet nem fog mindig megvédeni, Bachet! - mondja még nekem Zoe, Finn is rákontráz.
- Úgy tűnik, sok mindent veszítettél azzal, hogy a drágalátos bátyád lelécelt a suliból. Kezdve a szociális érzékedtől, egészen át a viselkedésedig. Ennél te jobb voltál, Owler, szabályosan csalódok benned. Bár úgy tűnik, ezeket is csak a bátyádnak köszönheted, mint minden... - nem tudja befejezni, mert olyan hirtelen pördülök meg és trappolok vissza a pároshoz, hogy még ők is megijednek a hévtől. Persze mindenki azonnal pálcát ránt. Az én arcom a méregtől vöröslik és villámokat szór a szemem.
- Azt még elviselem, hogy engem csesztettek... Nem érdekel... De szálljatok le a barátaimról, mert nagyon csúnya vége lesz a dolognak. Érthető voltam?! - sziszegem nekik haragtól remegő, kissé fenyegető hangon. Még mindig annyira meglepődtek a kirohanásomon, hogy köpni-nyelni nem tudnak hirtelen.
Na igen. Vártam, hogy mikor játssza ki valaki a bátyós kártyát. És nem mondom, hogy nincs igaza, mert tényleg csak miatta tartok ott, ahol. Nem mondom, hogy nem fáj, de azt sem hagyhatom, hogy Elise magára haragítsa őket még jobban. A lány vállára teszem a kezem és mosolygok.
- Nos igen, sajnálom, ha csalódnod kell, de nem vagyok a bátyám. És nem is szeretnék ő lenni. De jobb lesz megszoknod ezt az “új Mattet”, ugyanis még az ideivel együtt három évig el kell viselned a hízott májamat! - Ironizálok elég erősen. - Most pedig ha megbocsátotok, nekünk szakkörre kell mennünk. Legyen szép estétek! - Biccentek feléjük mosolyogva, s elvezetem Elise-t. Az út további részében nem kezdeményezek beszélgetést de a lánynak válaszolok természetesen.
Finn kissé csalódottan néz Matt-re.
- Aww... Pedig már reménykedtem, hogy van vér a pucádban és megütsz, ez így nem vicces... - mondja gonoszan, miközben Zoe velem szemezik. Vágni lehetne a feszültséget, de megint Matt itt a legértelmesebb. És elvezet minket, ezúttal egyikük sem állít meg minket. Még mindig kicsit remegek a dühtől, de mikor oldalra sandítok, hogy megnézzem, hogy van Matt, azonnal el is párolog.
Érzem, hogy ez sok volt neki.
- Matt? Köszönöm, hogy megvédtél... - kezdem óvatosan, majd ha megint meg akar nyugtatni, akkor a következő, kihaltabb folyosón felé fordulok, megállok. A fiú háta a falnak ér. Összefonom a kezem a mellkasom előtt.
- Matt, figyelj... - kezdem. - Tudom és érzem, hogy ez sok volt. Nem kell úgy előadnod, hogy sebezhetetlen vagy, okés? Nem is értem, hogy gondolják, hogy másnak a családjával dobálózik - húzom fel magam megint, majd veszek egy mély levegőt, és kedvesen elmosolyodom, miközben két tenyerem közé fogom az arcát, hogy biztosan rám nézzen.
- Ide hallgass! Nem ismertem annyira a bátyádat, se téged, de nyilván láttalak titeket. És valamennyire nyilván hasonlítotok, ez így természetes. De te akkor is te vagy. Matt. Az okos, tehetséges egy csomó mindenben, kedves, figyelmes, gondoskodó, aki észrevesz mindenkit a világon és a jó dolgokat benne... - még engem is...- ...és nem mellesleg marha jól is nézel ki... - mosolyodom el, majd felfogom, mit mondtam és egy pillanatra elpillantok róla, ahogy zavarba jövök. Lassan elveszem a kezem az arcáról, ahogy újra a szemébe nézek. - Csak hogy fokozzam, amennyit hallottam rólad Tommy-tól, az alapján ráadásul jó vezető is vagy... Te te vagy. A bátyád meg ő. Saját magad miatt vagy ott, ahol vagy, még ha néha a bátyád keze benne is volt a dolgokban. Érted? Én sem a bátyád miatt beszélgetek veled, Tommy is magad miatt kedvel és könyvel el a legjobb barátjának... És rengetegen megirigyelnék és megirigyelhetnék a személyiségedet, csak mondom. Mert szerintem nagyon jó ember vagy - mosolyodom el szélesebben, mert ezt komolyan gondolom.
Ezek után már nem reagálok arra amit mondanak. Zsebre vágom a kezeimet, és felnézek egészed addig míg Elise meg nem szólít. Elmosolyodom, és lassan felé fordítom a tekintetem.
- Ugyan már, semmiség volt. Ne is törődj velük... - Rántom meg a vállamat. Ami ez után történik, azon nagyon meglepődöm. Amilyen hirtelen megáll és felém fordul, én meglepettségemben a falnak tántorodom. A szemeim kitágulnak, majd ahogy elkezdi elfordítom a fejem. Épp elrugaszkodnék a faltól, hogy menjünk, ugyanis pont az Ő esetében nem szeretném ha gyengének látna, de csak nem engedi... Amikor a kezei közé fogja az arcom és az ő arca felé fordítja az enyémet, érzem hogy a lábaim megremegnek, de moccanni sem bírok. Teljesen elvesztem azokban a gyönyörű sötétbarna szemekben. Egy árva szó nélkül hallgatom, s miután felsorolja szerinte a jó tulajdonságaimat, majd zavarba jön az arcom is felvillanyozódik. Hiába veszi el a kezeit, némán állok, és a szemeibe nézve hallgatom végig. Az utolsó löketet az önbizalmam visszaszerzésének az adta meg, hogy azt mondta Tommy a legjobb barátjának tart. Egy ideig némán állok, kicsit lehajtom a fejem, hogy a hajamtól ne lássa az arcomat.
- Ez... tényleg igaz? - Óvatosan feljebb emelem a fejemet a válaszára várva.
Hogy lehet valakinek ilyen szép szeme és kedves mosolya? Morfondírozom, miközben várom, hogy válaszoljon. Talán túl közvetlen voltam? Kérdezem magamtól, majd lehajtja a fejét. Ilyenkor olyan aranyos! Nem akarja, hogy látszódjon az arca. Csak csípőre vágom a kezem és féloldalasan elmosolyodom.
- Most viccelsz?! Harmadikos korunkig halál féltékeny voltam rád, hogy jobban kijössz Tommy-val, mint én... Mert hogy ugye Gemma és Aaron azonnal megtalálta a közös hangot, meg én is Tommy-val, de... Tagadhatatlan, hogy mindig közelebb állt hozzád - forgatom mosolyogva a szemem. - Aztán rájöttem, hogy lehet az embernek több jó barátja is - legyintek vicceskedve, majd megint komolyabbra veszem. - Igen, Matt, ezek igazak, ne aggódj annyira magad miatt. Sokkal jobb ember vagy, mint a legtöbbünk vagy mint amennyire elhiszed... Pedig igazán elhihetnéd - biccentek neki még, várom, hogyan reagál.
Nagyon nagyon jól esik amit mond. Ma már másodjára rángat ki a gödörből ahova önként s dalolva ugrottam bele.
- Hmm... szóval csak harmadikig... rendben, jegyeztem! - Vetek egy huncut pillantást a lányra, s ellököm magam a faltól. - Menjünk, mert tényleg elkésünk! - Elindulok, és jobb a kedvem, mint valaha. Nem elég, hogy kiderül a lányról akiért már olyan régóta odáig vagyok, hogy még csodálatosabb mint azt elsőre hittem, de úgy fest mégiscsak van egy barátom. Thomas a barátjának gondol... Erre a gondolatra még szélesebb lesz a mosolyom.
Végül csak elérünk a teremig. Előre engedem a lányt.
- Elise! - szólítom meg még mielőtt belépne. Ha megfordul folytatom. - Boldog vagyok, hogy végre megismerhetlek, mert igazán lenyűgöző vagy... Minden szempontból. - Közelebb lépek hozzá, és a füle mögé simítok egy kósza hajtincset. - Nagyon hálás vagyok, hogy önmagamnak látsz, és nem annak akinek a legtöbben képzelnek... - Lejjebb viszem a hangom mikor ezt mondom, közelebb is hajolok és mélyen a szemébe nézek. - Szóval nagyon szépen köszönöm...
- Jobb lett volna, ha a mai napig féltékeny lennék, hm? - húzom fel a szemöldököm viccelődve. Örülök, hogy jobban van, persze ezt már nem mondom, csak bólintok és elindulok mellette. Igazi lovagként persze előre tessékel, amire csak egy mosolyt küldök felé. Szeretem az udvarias fiúkat...
Amikor megszólít, kicsit zavartan fordulok hátra. Elhagytam volna valamit? Kérdezem magamtól, de szó sincs ilyesmiről. Ééés megint bókol. Ééés ma már századszorra hoz zavarba. Ráadásul mikor a fülem mögé tűr egy tincset, az valamiért különösen jól esik. Én is a szemébe nézek.
- Én is így gondolom, Matt... - nyögöm ki röviden, majd megköszörülöm a torkom. Egy pillanatra megszorítom a kezét. - És ne aggódj, te is csudijó személyiség vagy - mosolyodom el. - Nem is értem, Tommy miért nem hozott többször téged hozzánk. Talán csak ki akart sajátítani - vigyorodom el. - Na, majd leverem rajta! - kuncogok, majd elindulok befelé.
Végül Elise mellett foglalok helyet. Észre veszem Aislinnt is, aki ábrándozva bámulja Hector Kinget, aki Flitwick helyén áll. Mosolyogva megcsóválom a fejem. Ez a lány nem változik...
Végighallgatom Hectort és jegyzetelek is. A csoportbeosztásra először megörülök majd... az olcsó kínai másolat is hozzánk kerül... Remek... Külön nekem szánt köszönésére csak biccentek. Majd Aislinn is megérkezik, s egy vágyakozó sóhaj kíséretében lehuppan. Rámosolygok, és megbököm egy kicsit.
- Föld hívja Aislinnt! Térj vissza közénk! - Mondom neki kedvesen. Feltartja felém a mutatóujját.
- Egy pillanat! - Miközben kezén támasztja az állát, és Hectort bámulja. Majd hirtelen megrázza a fejét, visszatért a kis álomvilágából.
- Nna, csináljuk? - Kérdi vigyorogva, miközben összecsapja a tenyerét.
Kivételesen nem ülök egyedül, ami magamat is meglepve, de jól esik. Miután lejegyzeteltem mindent, amit fontosnak tartottam, a csapatom felé indulok. Hector-ban bízom, hogy jó dolgot tanít, én tudom, hogy amúgy nagyon is kedves.
Örülök, hogy Matt-tel kerülök össze megint, a többieket csak futólag ismerem, de egy halvány mosollyal intek nekik is. Éppen odébb tolom a cuccomat, mikor Asilinn megszólal, hogy kezdjük-e, én pedig csak bólintok. 
Mesélői:
– Én nagyon szívesen vállalkozom első körben az elszenvedő szerepre, ha gondoljátok… - mondja kissé bizonytalanul, mire Elise szólal meg.
- Nekem jó. Én szívesen leszek az, aki majd felkelt. Bocs, ha durva leszek – mosolyodik el kicsit, mire Caidan vicceskedve rákacsint. Aztán a hollóhátas lány Matt-re néz. – Matt, szeretnéd először kipróbálni a dolgot?
- Vagy esetleg szeretnéd te, Aislinn? – kérdezi iszonyú aranyosan a srác szinte rögtön Elise után.
Felhúzom a szemöldököm, mikor Cadien önként vállalkozik az áldozati bárány szerepére. Viszont fel tudnék robbanni, mikor ez a bájgúnár Elise-re kacsint. És Elise is, miért ilyen közvetlen vele is? Lehet nem kellene úgy elszállnom magamtól, hogy végre nem utál. A lány hangja zökkent ki.
- Hát őőő... kezdhetem én is akár... - Felelem bizonytalanul. Ösztönösen grimaszba rándul az arcom ahogy meghallom a copycat bájolgó hangját amint Aislinnhez szól. De a lány feltűnően hallgat. Rossz érzés fog el. Lassan felé fordulok, és elkalandozva néz rám meg Elise-re. Ahj, úgy tudtam... Viszont mivel nem válaszol a kérdésre kénytelen vagyok kizökkenteni.
- Ai... - Kezdem el egy bökést követően. A lány arca ismét a tenyerében pihen, de most belenéz egyenesen a szemembe. Lyaly...
- Awww, Mattie! Gratulálok! - Mondja azon a tipikusan veszélyes shippelős hangján. Felvonom a szemöldököm.
- Mégis mihez? - Kérdem félve, bár előre sejtem a választ.
- Hát a barátnődhöz, te butus! Nagyon aranyosak vagytok együtt! - Elise-hez hajol. - Bocsi, de mi is a neved? Nagyon üresfejű vagyok, kevés ember nevét tudom csak a suliból. Ohh, és mióta vagytok együtt? Mindent tudni akarok! - Érdeklődve néz a hollóhátas lányra. Csatt facepalmolok.
- Jajj, neee - nyögök fel.
Csak kicsit zavartan mosolygok Caidan kacsintására. Ma miért ilyen kedves velem mindenki? Tűnődöm. Ahogy azon is meglepődöm, hogy Matt grimaszol, mikor hozzászólok. Valami rosszat mondtam? Ijedek meg.
Gondolataimból az álmodozó lány rángat ki, ahogy engem és Matt-et néz. Elpirulok. Most mi van már?! Tényleg valami rosszat mondtam?! Matt-re kapom a tekintetem, aki azonban a griffendéles lányt nézi. Éééééés.... Teljesen összezavarodom. MI A TÖKÖM FOLYIK ITT?! Caiden-re pillantok, aki hasonlóan kapkodja a tekintetét közöttünk. Hirtelen Aislinn hajol felém, összerezzenek.
- Őőő... Elise vagyok... - nyögöm ki a választ, de már rég elvesztettem a fonalat. Hogy én? Meg Matt?! EGYÜTT?! Iszonyatosan elvörösödöm, ahogy felfogom végre, mi van és Matt-re kapom a tekintetem ismét, beharapom az alsó ajkam, ahogy mindig, ha ideges vagyok.
- Haver! Gratulálok! - csapkodja meg Matt vállát Caidan, majd közelebb hajol. - Igazán jó választás minden szempontból! - kacsint még rá.
Én pedig szédülni kezdek, így észre sem veszem, hogy a következő dolgokat végig mondom.
- Ácsi, ácsi... Itt valaki nagyon el van tévedve... Mi... Nem járunk... - nyögöm ki és innentől kezdve reméltem, hogy csak gondolom, de például Caidan döbbent tekintetéből, majd vigyorából nem így látom. - Legvadabb álmomban sem képzeltem el, hogy egy olyan kedves, okos és népszerű fiú, mint ő, észre vegyen engem, szóval ha csak nem álmodom, akkor nem... Nem járunk - hunyom le a szemem és dörzsölöm meg a halántékom. Iszonyatosan kínosan érzem magam. - Esetleg nem kezdhetnénk el végre ezt a feladatot? - nyöszörgöm még, ahogy felfogom, hogy túlságosan sokat jártattam a számat. Pedig én nem is szoktam ennyit dumálni... Mi van velem?!
Nem, nem, nem, nem, NEM!!! Ez NEM lehet igaz! Mondja azt valaki, hogy ez nem történt meg!!! Imádkozom némán, ám Elise tekintete, és Cadien vállveregetése sajnos azt igazolja, hogy ez tényleg megtörtént. Csak megint felnyögök. Mármint tény, hogy igaz amit az olcsó kínai másolatom mond, de ez nincs így... Elise mondandójára meg bólogatok... legalábbis az elejére. Amikor folytatja lassan rá nézek, elkerekednek a szemeim és elvörösödöm. Hogy...mi?! Teljesen zavarba jövök, de mégsem tudom levakarni az elégedett vigyort az arcomról. A lány kérésére bárgyú vigyorral a képemen bólintok.
- Felőlem kezdhetjük... - Jajj, ez az ábrándozás ragályos. Közben Ai előkapott egy kemény fedeles napló-szerűséget, és elkezdett beleírni, miközben hümmög.
- Ühüm, nem jártok... egyelőre... - Kommentálja mosolyogva. Gyorsan bezárom a kis füzetét és elveszem tőle, mire sértetten rám néz. - Hé!
- Majd óra végén visszakapod... De most arra sem válaszoltál amit Cadien kérdezett tőled, és kezdenünk kéne... - Mondom neki. Reménykedem, hogy Cadien nevére elterelődik a figyelme... és Bingó! Amint meghallotta újra elkezdett álmodozni.
- Mármint az a Cadien, aki jóképű, népszerű, és a jelleme kísértetiesen hasonlít a tiedre? - Kérdi tőlem miközben a hangja is merengő lett. Jó hogy a nyála nem csordul ki... Finoman megfogom az állát s a fiú felé fordítom a fejét. Amint leesik neki kit lát még jobban olvadozik. - Ohh üdv! Mit is kérdeztél? - Néz azzal a tipikus szerelmes fejével az imidzstolvajra. Fellélegzem, s Elise-re nézek bocsánatkérően.
- Nézd el neki... - Suttogom. - Amúgy végtelenül kedves lány, csak egy kicsit... - Itt abbahagyom, mert nem találom a megfelelő szót rá.
Csak a fejemet csóválom a lány folytatására. Oké, akkor ezt most így... Kizárom, amennyire tudom, különben abszolút nem fogok tudni koncentrálni. Jót derülök azon, hogy Ai milyen kis aranyosan shippel. Addig sem velünk foglalkozik... Közben megejtek egy hálás pillantást Matt felé is.
- Szerintem talán az lenne a legjobb, ha csak... Nem is tudom, elfelejtenénk, hogy ez megtörtént? - kérdezem szenvedve. Így is túl sokat fecsegtem... Vajon egy hülye picsának gondol? Lopva ránézek megint, hogy lássam, mit gondol.
Caidan elmosolyodik, de azért kicsit zavarba is jön.
- Csak annyit kérdeztem, hogy esetleg szeretnéd-e te kezdeni a varázslatot vagy inkább megfigyelnél? - kérdezi tőle kedvesen. Ekkor Hector hangja csattan fel.
- Hellobello, csoport! Még ma elkezditek vaaagy inkább beszélgettek? - kérdezi egyáltalán nem idegesen, csak kissé a fejét csóválja mosolyogva.
- Sajnálom, de azt nem tehetem... - Nézek a lányra egy kaján féloldalas mosollyal. - És ő sem hagyná... - Bökök a fejemmel Ai felé, aki nem tud válaszolni, mert Hector ránk szól. Nem hittem volna, hogy lehetséges, de a lány még jobban szétfolyik az asztalon, miközben már a hetedéves prefektust nézi.
- Igen, bocsánat... csak nem tudtunk megállapodni, hogy ki mit csináljon. De azt hiszem megvagyunk... - Nézek a többiekre megerősítésért miközben Ai száját becsukom, hogy ne kezdjen el lassan a nyála is folyni.
Csak tragikusan nyöszörgök Matt válaszára. Amint megérkezik Hector, azonnal összeszedem magam.
- Máris! - teszem még hozzá. - Igen, most már szerintem el tudjuk kezdeni... - próbálok Ai-nak jelezni, hogy szedje össze szétfolyó molekuláit. Caidan is csak bólint, ezúttal nem szólal meg.
Amint Hector odébb megy egy mókázó mosollyal, Caidan Matt-re néz.
- Én készen állok, ha te is! - mondja neki, majd rám néz, így mögé állok, bár nem igazán tudom, mire számítsak. Közben csak remélem, hogy a csajszi is összeszedte magát. Szerencsére Caidan kezelésbe veszi.
- Aislinn, ha szépen megkérlek... Akkor kezdhetünk? - kérdezi kicsit zavartan a fiú.
Elengedem a lány állát, majd homlokon pöckölöm.
- Szedd össze magad, te figyelsz rám... -Ezután Cadienre nézek, és bólintok egyet.
- Remélem nincs... harag... - mielőtt még bármit tehetnék, megérzem Ai lehelletét az arcomon. Igen. Az arcomba mászott. - Umm... nem egészen így értettem a figyelést... - Mondom miközben lassan a lány felé fordulok hogy a szemébe nézzek.
- Szépek a szemeid! - Jegyzi meg mosolyogva. Felsóhajtok.
- Ai...
- Tudom, tudom! - Mondja s hátrébb táncol. - Hajrá!
Ezúttal úgy fest összekaparta magát, úgyhogy koncentrálni kezdek.
- Confundo! - Mondom ki a varázsigét, a kézmozdulat kíséretében.
Egyre kínosabban érzem magam ebben a társaságban. Marhára nem haladunk, pedig nagyon kéne. És csak reménykedem, hogy hozzám... Nem közeledik majd annyira... Félre értés ne essék, csak a személyes teremet szeretem megtartani. Többnyire. Végül nagy nehezen eljutunk oda, hogy elkezdjük a dolgot. Kissé tanácstalanul várok, hogy mit alkot Matt. Kimondja a varázsigét, majd röppen egy fehéres színű nyaláb és eltalálja a fiút, aki megpördül a tengelye körül, és egymással szemben állunk. Kicsit olyan... Mintha részeg lenne. Nagy nehezen bemér a szemével. Majd egy hatalmas, bárgyú mosoly terül el az arcán.
- Hát, te vagy az! De jó megint látni, hiányoztál! - mondja nekem nagyon bensőséges hangon. Majd szétcsapja a karját és hirtelen megölel. Tágra nyílik a szemem.
- Őőő... Caiden? Szerintem ideje lenne felébredni... - próbálkozom, de még a szuszt is kinyomja belőlem. A szememet forgatom, majd Matt-re nézek. - Szerintem elég jól sikerült így elsőre, nem, Aislinn? - nyögöm feléjük, miközben a griffendéles fiú tovább nyomorgat. Már az arcát is az enyémnek nyomja és itt betelik a pohár, hiába szólongattam eddig. Lendítem a lábam és sípcsonton rúgom.
- Aúúúú! - kiált fel a fiú tiltakozva, el is enged azonnal, én meg a földre huppanok, kicsit megtántorodom, de kivételesen talpon maradok.
- Bocsi... - mondom bűnbánóan neki azért. Végre kitisztul Caidan tekintete is.
- Mi a franc történt?! - kérdezi zavarodottan.
- Matt egy tökéletes Confundo varázslatot mutatott be éppen! - tapsolja meg a fiút Hector. Elismerően mosolyog, majd biccent. - Öt pont a Hugrabugnak! - mondja, majd odébb áll.
A varázslat betalált, mire az olcsó kínai másolat Elise-t kezdi ölelgetni. Nagyon mérges leszek, és lépnék oda, hogy én magam pofozzam fel, de Ai megállít. Némán megrázza a fejét majd a jelenetre bök.
- Igen, meglepően jól ment... - Válaszol Ai a lány kérdésére, ám én a dühtől fel sem fogom.
Mikor Elise sípcsonton rúgja a srácot mélységes elégedettséggel tölt el. Hahh! Ilyet akkor nem csinált amikor én öleltem meg! Nesze neked olcsó kínai másolat! Kissé kárörvendőn mosolygok Cadienre. Majd odalép Hector, megdicsér és még 5 házpontot is kap a Hugrabug.
- Ez az! - Bokszolok a levegőbe. - Hogyan is volt ez a házpontos téma...? - Vigyorgok Elise-re kajánul. Közben mellettem Ai örömtáncot lejt. 
- Na, ki lesz a következő? - Kérdi vidáman a lány. - Elise csinálod? Leszek én az elszenvedő alany!
Csak a szememet forgatom Matt évődésére.
- Szép volt, Matt! - mondom neki elismerően, de azért már van egy tervem. Így amikor Ai megszólal, csak a fejemet rázom.
- Én? Biztosan nem... Kell kis idő, mire a bordáim újra funkcióképesek... - rásandítok Caidan-re, aki nagyon rosszul érzi magát. - Ne aggódj! Jobb, mintha megütöttél volna vagy nem is tudom... Mit szóltok ahhoz, hogy Caidan próbál, én megfigyelek, Ai elszenved és Matt vigyáz rá? - nézek kicsit gonoszkásan a fiúra, mert remélem, ő is megkapja a részét azért.
Elise-re vetek egy “mire készülsz?!” pillantást.
- Ha Aislinnek ez rendben van, akkor nekem is... - Rántom meg a vállam, de annyira nem tetszik a dolog.
- Nekem mindegy! - Vigyorog körbe. - Csak ügyesen! - Biztatja Cadient.
Csak egy ártatlan vállrándítással viszonzom Matt pillantását. Szerencsére a lánynak sincs ellenére, így oldalt helyezkedem el és várok. Nézem Caidan mozdulatát, hogy ha van valami, akkor szóvá tegyem.
- Confundo! - koncentrál, majd legyint, ami kicsit... Kevésbé elegáns, mint Matt-é, de legalább annyira pontos. Az átok eltalálja a lányt.
Ai-t eltalálja a varázslat, kissé hátratántorodik. Minden mozgást abbahagy, s egy kis ideig meredten bámul.
- Hé, Ai, minden rendben? - Kérdem, miközben a vállára teszem a kezem. Erre a lány hirtelen összeesik, épphogy csak el tudom kapni. Ott ül a földön, mire végre megszólal.
- Tudtad? Teljesen bele vagyok zúgva a kviddics csapatunk kapitányába... - Kezdi el halkan, pontosan úgy ahogy egy normális ember tenné, amit tőle nagyon fura. Értetlenül felnézek Elise-re, majd vissza Aira. - De hát... milyen univerzumban venne észre egy olyan fiú... pont engem... Semelyikben... - Felnéz rám, a tekintete teljesen ködös, szóval hatott az átok. - Igazából... biztosan idegesítek mindenkit... - Na jó, most volt elég, ezt nézni is rossz!
- Hé, Ai! - Erőteljesen megrázom a vállainál fogva, de semmi reakció. - AISLINN! - Kiáltok rá, s belecsípek a karjába. Erre egyből kitisztul a feje, s értetlenkedve kapkodja a fejét.
- Ohh, ezek szerint akkor sikerült... Ugye? - Kérdi bizonytalanul, miközben engem vizslat. Sajnos eléggé kiül az arcomra, hogy megsajnáltam őt az előbbiért... mert őt nézve ez valószínűleg igaz. - Mit mondtam? Ugye nem sértettem meg senkit? - Pattan fel azonnal, és járajta hármunk közt a tekintetét. - Úúúúgy sajnálom! Nem akartam! - Majd meghajol, mint Japánban szokás.
Figyelem Caidan mozdulatát, de azon kívül, hogy kicsit lomha volt, jól ment. Ezután Ai-ra tekintek, hogy hogy boldogulnak Matt-tel. Csendben vagyok és figyelek, hogy ha esetleg valami komolyabb dolog lenne, azonnal tudjunk szólni Hectorn-nak. Amit mond meglep. Most ezt komolyan mondja? Aaronba?! Most ez csak vicc vaaagy? Végül arra jutok, hogy valószínűleg nagyon is komoly.
Igaza volt Hector-nak, mindenkiből mást hoz ki ez a varázslat. Úgy tűnik, belőle egy őszinte vallomást. Kicsit megsajnálom, mert valószínűleg tökre nem akarta volna ezeket elmondani. Az első mondandója közben Matt-re pillantok. Hát, igen, egy szavam sem lehet... Még mindig nem tudom, miért vagy hogyan vett észre, de nagyon jófej, és amúgy sem ártana nyitnom kicsit a világ felé... Nagyon átérzem, amit mond, főleg a végét. Nehéz olyan emberként létezni, akinek a beilleszkedés nem könnyű. Én marha szerencsés vagyok a három barátommal, de igazából mással én sem nagyon érintkezem, így egy szinten tökéletesen megértem a helyzetet.
Caidan is tök zavarban van, főleg mikor Aislinn felébred. Egy ideig én is zavarban vagyok, de mikor bocsánatot kér és senki nem felel, akkor úgy érzem, mint sorstárs, illik valamit tennem. Rámosolygok megnyugtatóan.
- Ne aggódj! Semmi baj nem történt, tök aranyos voltál, egy csomó kedves dolgot mondtál nekünk, meg minden... Csak megijedtünk, amikor összeestél, hogy valami bajod van, de úgy tűnik, akkor nem ütötted meg magad, igaz? - kérdezem tőle óvatosan, majd ha éppen nem rám néz, szigorú pillantást küldök a két fiú felé, hogy egy büdös szót se szóljanak erről és tessék megtartani maguknak a dolgot. Caidan csak egy aprót bólint.
- Öt pont a Griffendélnek! - szól messziről hozzánk Hector, ahogy éppen egy másik csoportnak segít. Caidan-nek is elismerően biccent egy mosollyal, aki azonnal felvillanyozódik.
Jómagam is feltápászkodom, s némán bólintok Elise-nek. Ezt mondanod sem kell...
- Biztos? Mindhárman úgy néztek ki, mintha a gonosz tünde-törp herceg szellemét láttátok volna... - Néz kételkedve a lány.
- Tünde-törp? - Kérdezek vissza felvont szemöldökkel.
- Igen...! - Bólint halálosan komoly arccal. Erre felnevetek, azonban nem tudok mást szólni, mert Hector öt házponttal jutalmazza Cadien varázslatát. Chh, ha harc, hát legyen harc... Ai örömében elkezd ugrálni, és ujjongani.
- Wííí! Nagyon ügyes vagy! Kaptunk házpontokat! Wííí! - Hirtelen megáll, és odamegy Elise-hez. - Na, most már te jössz, Elise-hime! Te is ügyes leszel, és kapsz házpontokat, mint a többiek! Kin szeretnéd csinálni? Én szívesen vállalom! - Ajánlkozik fel ismét. Odalépek, és egy kicsit hátrébb húzom.
- Szerintem elég volt neked ennyi mára... Én még úgysem voltam szenvedő alany, szóval leszek én... - Nézek lágyan a hollóhátas lányra.
Csípőre vágom a kezem, ahogy Matt értetlenkedik.
- Nem tudod, mik azok a tünde-törpök?! Műveletlen... - csóválom a fejem mókázva, közben Ai-ra is vetek egy cinkos pillantást. Aztán mellém lép és felsóhajtok. Asszem, itt az idő...
- Jó, jó... - mondom reményveszetten, majd a előbbi helyre lépek, ahonnan a fiúk varázsoltak. Ééés... Matt-tel nézek farkasszemet. Kicsit ideges leszek. Sosem voltam oda, hogy valaki ellen használjak varázslatot. Beharapom az alsó ajkam, majd lehunyom a szemem.
- Szuper leszel, ne aggódj! - mutatja felém biztatásképpen a hüvelykujját Caidan, mire csak kissé fáradtan, de elmosolyodom. Oké... Koncentrálj, Elise... Zagyválóátok. Kinyitom a szemem, belenézek Matt-éba. Próbálom elképzelni, ahogy az átok körbeöleli és kifejti a hatását. Furcsa, de nekem így könnyebben szokott működni. Végül összeszedem a bátorságom.
- Confundo! - mondom ki határozottan és érthetően a varázslatot, könnyed, elegáns mozdulattal felvázolom a mozdulatot és várom, hogy hogy sikerül.
Elise kimondja a bűbájt, és se kép, se hang.
Matt hirtelen felrikkant, s valami eszméletlenül béna táncba kezd, miközben magyarul halandzsázik valamit. Matt megragadja a lányt, és rángatja magával, aki nagyon jól veszi az akadályt, sőt kifejezetten örül is neki. Aztán Matt kipörgeti, s elengedi, mire Ai egyedül kezd táncikálni. Majd Matt hirtelen elkezdi másolni Ai mozdulatait, s az egyiknél ahol elrontja, felnevet és PAFF elesik. Ai kineveti, de azért odaugrál, hogy megnézze minden oké.

- Hihi, ez jó volt. Egyben vagy Mattie? - Kérdi kuncogva a lány.
- Akarom tudni, hogy mi történt? - Kérdem, miközben a fájó könyökömet dörgölöm.
Caidan-nel párhuzamosan leesett állal nézzük a jelenetet. Kikerekedik a szemem és köpni-nyelni nem tudok döbbenetemben. Majd mikor másolni kezdi a mozdulatait a lánynak, kitör belőlem a nevetés, egészen addig, amíg el nem esik. Akkor kicsit abbahagyom, amíg meggyőződöm arról, hogy nincs-e nagyobb baj, majd megint kis híján kitör belőlem a nevetés. A szám elé kapom a kezem, azzal próbálom takarni, de a remegésem így is elárul.
- Hú... Őőő... Matt? Okés vagy? - kérdezi magához térve Caidan. Megint megszólal Hector. Fogalmam sincs, hogy van ennyi szeme, de ezt is látta.
- Jól van, Elise, öt pont a Hollóhátnak! - mondja elégedetten, de ő is nagyon vigyorog. Valószínűleg végig nézte az egészet. Két röhögőgörcs között kinyögöm.
- Matt? Inkább ne akard tudni... - mondom. Majd nagy levegőt veszek. - Ai, azt hiszem, ez a te köröd. És én leszek az elszenvedő, én még nem voltam... - mondom. Caidan bólint.
- Okés, ha gondolod vigyázok rád, de szívesen meg is figyelek... Melyikhez lenne kedved, Matt? - néz rád érdeklődve.
Elise nevetésére csak felvonom a szemöldököm.
- Na jó, tényleg, mit műveltem? - Kérdezem.
- Szerintem nagyon király voltál! Majd ismételjük meg máskor is! - Vigyorog rám nagyon boldogan Ai.
- Jó, mégsem akarom tudni... - Zárom le nagyon gyorsan a témát. Feltápászkodom, s rögtön rávágom a választ a copycat kérdésére.
- Vigyázok most inkább én... Te meg figyelj Ai-ra, hátha neked jobban megy... - Mondom, majd ahogy nem hallok semminemű ellenkezést a lánytól oda fordulok hozzá. Folyton az órára nézeget, a pálcáját szorongatja maga előtt, és feszeng nagyon. Nem is mosolyog, ami tőle fura. Nagyon fura.
Lassanként összeszedem magam, ahogy Matt még kérdez, de én biztosan nem fogok válaszolni a kérdésre. Odasétálok arra helyre, ahol eddig Matt és Ai állt, tulajdonképpen helyet cserélünk a lánnyal. Caidan pedig a helyén marad. Várok, közben a lányra nézek és összehúzom a szemöldököm.
- Hé, Aislinn? Minden okés? - kérdezem, majd megpróbálom összerakni a dolgot. - Nem kell félni! Biztosan jó leszel! De ha nem is sikerül elsőre, az sem baj. Azért vagyunk itt, hogy gyakoroljunk és egészen biztos vagyok benne, hogy egyikőnk sem fogja azt gondolni, hogy béna vagy, okés? Sőt... Azért vagyunk itt, hogy segítsünk! Szóval nyugigumi! Jó leszel! - bólintok felé magabiztosan és segítőkészen egy mosollyal, majd egy pillanatra Matt-re nézek, hogy vajon hülyeséget mondtam-e.
A lány erre csak dacosan megrázza a fejét, ám nem szól semmit. Még a kezeit is összefonja a mellkasa előtt, és össze is húzza magát. Megenyhülve nézek rá.
- Ne légy butus... Oké, hogy benne van a nevében, hogy átok, de ez egy bűbáj... Nem ártasz vele senkinek... - Győzködöm finoman, ugyanis tudom ez nála igen kényes téma.
- De te is beverted a könyököd... és Cadien-nek is fájt, mikor felkeltették... - Mondja durcásan. - Én nem akarok senkinek sem fájdalmat okozni... Főleg nem ilyen kedves embereknek...
Caidan szólal meg ezúttal.
- Figyelj... Nincs ezzen semmi baj. Nekem sem volt vészes és Matt-nek sem... Ne aggódj, minden rendben lesz... - mondja kedvesen, de valahogy úgy érzem, nekem kell megnyugtatni, ha már rajtam akarja használni.
- Ai! - szólítom meg, majd megvárom, amíg rám néz. - Ha véletlen olyan lenne, hogy beverem valamimet vagy akármi... Én nem fogok rád haragudni, ez fix... Mert ezek csak... A fejünkben vannak, szóval nem a másik hibája... Amúgy is túl aranyos vagy, nem lehet rád haragudni! - mosolygok rá bátorítóan.
Már kezdene felengedni arra, amit Cadien mond, ám Elise nyugtatási próbálkozására még jobban aggódni kezd, és újfent megrázza a fejét.
- Ez nem segít... - Teszem Elise vállára a kezem, s lassan megcsóválom a fejem.
- Aislinn, nem fog semmi baj történni. Ügyes lány vagy, talán te vagy a legjobb bűbájtanból is, én pedig vigyázok Elise-re... Vagy talán már nem bízol meg bennem? - Kérdem mélyen a szemébe nézve.
- Nem erről van szó... - Motyogja zavartan.
- Akkor? Ha megígérem, hogy senkinek semmi baja, akkor megpróbálod? - Kérdezem óvatosan mosolyogva. A válasz egy bizonytalan bólintás. - Na, akkor most itt előttetek szent fogadalmat teszek, hogy az életem árán sem engedem, hogy Miss Bachet-nek akár egy haja szála is görbüljön! - Térdelek le, s hajtom le a fejem, majd mosolyogva felpillantok a lányra. Ai arcán egy halvány mosoly jelenik meg. Na, bevált, imádja a lovagos gesztusokat! örvendezek magamban. Ai végül Cadien mellé lép, készen állva, hogy elsüsse a bűbájt.
- Te is kész vagy? - Kérdem Elise-re nézve. - Ne aggódj, tényleg nem hagyom, hogy bármi bajod essen!
Csak tanácstalanul nézek és végül megrántom a vállam.
- Bocsi... Nem vagyok valami jó ebben... - sóhajtok egy nagyot, majd várom, hogy a jobb szociális képességű fiúk megoldják. Ezúttal úgy tűnik, Caidan is hagyja, hogy Matt megoldja. Amikor helyeselni kell, helyeselünk, amúgy csak csendben figyelünk. Végül sikerül meggyőzni a lányt, mire csak megkönnyebbülten kieresztem bent tartott levegőmet.
Bólintok először Matt-re, majd Ai-ra nézve, el is mosolyodom.
- Kész vagyok... - mondom határozottan.
- Confundo! - Mondja magabiztosan a lány, egy elegáns kézmozdulattal egyetemben.
Elise lehunyja a szemét, mielőtt a lány varázsolna. Azonban amikor eltalálja az átok, akkor először csak megborzong, majd átkarolja magát és kipattan a szeme. Észreveszi Caidan-t, Ai-t, végül Matt-et is és rémülten hátrálni kezd. Egyenesen egy padnak. Észre sem veszi, hogy neki megy, tovább haladna hátra, persze nem igazán megy neki, mert ott egy pad. Olyan, mintha halál félelme lenne. Mivel Matt áll hozzá a legközelebb és valószínűleg el is indul a lány felé, Elise csak védekezően maga elé nyújtja a kezét.
- Ne! Ne gyere közelebb... Hagyj békén, szörnyeteg, nem engedem, hogy bánts! - remeg a hangja, tényleg úgy néz ki, mint aki pillanatokon belül összeesik.
- Francba... - sziszegem a fogaim közt. Egy fél pillantást vetek Aira, és látom, hogy most tört össze teljesen a kis ártatlan lelke. De most nem érek rá ezzel foglalkozni. Intek Cadien-nek a fejemmel, hogy terelje el Elise figyelmét, miközben és halkan a lány mögé osonok. Ha minden jól megy, akkor jó szorosan átölelem hátulról, így már nem tud magában kárt okozni, és csak meg kell nyugtatni, és fel kell ébreszteni.
Caidan veszi a lapot, a lány elé lép, mire Elise még jobban megijed.
- Elég volt... HÁNYAN VAGYTOK MÉG?! - emeli fel kicsit a hangját, már a pálcáját is emelné, de ekkor Matt hátulról átöleli, mire ha lehet, még inkább pánikba esik. Vergődni kezd, megpróbálja kitépni magát a fiú szorításából, miközben ha nem is túl hangosan, de kiabálni kezd. Végül véletlen lefejeli Matt-et, eztán pedig az addigi feszült izmai elernyednek, teljes súlyával a fiúra nehezedik. Úgy tűnik, ez a fejelés, ami remélhetőleg nem tett nagy kárt a fiúban, magához téríti.
- Wow... Még nem láttam, hogy valakinek ilyen jól sikerüljön elsőre! Amúgy meg tök véletlenszerű, kinek mi üt be, ugyanannyira lehetett volna, hogy vicc estet ad, úgysem fog rá emlékezni, de ez remek volt, Aislinn! - mosolyog a lányra Hector, aki nem látta az előző megingását a lánynak. - Tíz pont a Griffendélnek! - mondja biztatóan a lánynak, majd a következő csoporthoz lép.
- Elise, nyugi! Mi vagyunk azok! Nem akarunk bánta... - Nem tudom befejezni, mert jó nagy slunggal megfejel. Ami nem lenne gond, csak éppenséggel betörte az orrom... Bekönnyezik a szemem, és érzem a vér fémes ízét ahogy az orromból a számba csordogál. Wow... nem gondoltam volna hogy nem kviddics közben sérülök meg elsőként... Mikor érzem, hogy a lány megáll a saját lábán, és észhez is tért elengedem. Hátrébb lépek, és az orromra tapasztom a kezem.
- Na látod, mondtam, hogy nem lesz semmi baja! - Mondom orrhangon könnyes szemekkel. Ai viszont durcásan néz rám. Ajaj, ez nem jó jel... Végül odajön Hector és még jobban megdicséri, viszont a lány erre sem reagál.
- Hé, nem történt semmi, sőt mi több, nagyon jól csináltad, Hector is megmondta! Neki legalább elhihetnéd... - Nos, nem győzte meg egyikünk sem. Felsóhajtok.
Mikor újra tiszta lesz a kép, három dolgot realizálok. Egy: remegek. Kettő: a szívem zakatol és annyit érzek, hogy rettegek. Három: valaki átölel.
Gyorsan kibontakozom a kezek közül, miközben a ködös részeket próbálom összerakni. Megtámaszkodom egy asztalon.
- Mi a franc történt? - kérdezem bizonytalan hangon. Közben Ai-ra nézek és óvatosan elmosolyodom.
- Látod, látod... Nem lett belőle baj, akármi is volt... - mondom neki. Majd meglátom Matt-et, akinek az ujjai közül éppen kicsordul a vére. Kitágul a szemem, az előbbi félelmem azonnal elmúlik. Legalábbis magam felé. Közelebb lépek hozzá és borzalmasan érzem magam, mert annyit felfogok, hogy ez én voltam.
- Jesszusom! Matt... Ne haragudj... Jaj... Szörnyen érzem magam... Nagyon fáj? - kérdezem ijedten tőle. Mi a francot csináltam, rátámadtam?! Ugye nem... Hector is észreveszi a problémát, az órájára néz.
- Ha gondolod, menj nyugodtan Madam Pomfrey-hoz, valaki lekísérhet... - mondja bizonytalanul, mert nem számított valami balesetre.
- Nem, nyugi, nem történt semmi. Neked nem fáj semmid, ugye? - Nézek Elise-re. Hectornak csak legyintek.
- Minden oké, jól vagyok... - Ai egy szó nélkül odalép s egy pálcaintéssel meg is gyógyítja az orromat. - Áhh, köszi! - Mosolygok rá, ám folytatja a silent treatmentet.
Csak csendben megrázom a fejemet. Megint beharapom az alsó ajkamat. Hector pedig amint látja, hogy megoldódik a helyzet, mintha húsz kiló szakadna le róla. És rólam is.
- Köszi, Aislinn! - mosolygok rá megkönnyebbülten. De csak nem szólal meg. Lelohad a mosolyom. - Valami baj van? - kérdezem félősen tőle.
- Nem... - Feleli, majd visszasétál a cuccainkhoz, ahol visszaveszi a füzetét és magához öleli. Elise vállára teszem a kezem.
- Hagyjátok... lehet nem kellett volna erőltetni a dolgot... vagy rajtam kellett volna csinálnia, az legalább viccesre sikeredett ahogy a reakcióitokból láttam. - Mosolygok nyugtatóan. - Megbékél, csak fel kell dolgoznia magában, hogy ő mindent jól csinált, és erről senki sem tehet... - Vonom meg a vállam.
Kétségbeesetten nézek Matt-re.
- Mit tettem?! - kérdezem tőle. - Valami szörnyűt, ugye? - kérdezem szomorúan, miközben Ai után nézek. Még arra sem voltam képes, hogy valami vicceset csináljak, ugye?! - Én nem akartam megbántani... - motyogom még.
- Semmi rosszat nem tettél. Túl jól sikerült a bűbáj, ennyi az egész. - Végig simítok Elise hátán. - Tényleg nem történt semmi, szóval nyugi. - Odamegyek Ai-hoz és összeborzolom a haját. - Zsenikém, te se aggódj. Ez alkalommal mindegyikünkkel felmostad a padlót. És csak úgy megsúgom, nem is fájt! - Hajolok közel a lányhoz és mosolyogva mondom neki.
- Kamu. Majdnem elsírtad magad... - Présel ki magából a lány végre egy teljes mondatot, és egy picit el is mosolyodik.
- Mii, nem is! - Tettetem a felháborodásom.
Csak összepréselem az ajkaimat Matt mondandójára, miközben Ai-ra nézek. Hát, nekem nem úgy tűnik... Mondom magamban szomorúan, miközben Matt odamegy megvigasztalni. Én inkább maradok, mert félek, hogy haragszik rám a lány valami miatt. Tök kínosan érzem magam, amit Caidan is észrevesz, így meglapogatja a hátamat.
- Nincsen baj, Elise... Neked kicsit... Na, jó... Igazából csak azért van rossz kedve a csajnak, mert féltél. Valamiktől. Vagy valakiktől. És nem akarta, hogy rosszul érezd magad, ennyi... - mondja nekem egy bocsánatkérő mosollyal, mire csak legyintek.
- Szuper... Egyenesen remek... - morgom kicsit sem jókedvűen. - Azért kösz... Megleszek most már... - mondom még neki egy fokkal kedvesebben, mire ő is ott hagy, hogy visszamenjen a helyére, ugyanis hamarosan vége az órának.
Fogom, és megtámogatom kicsit Ai-t (meaning: odalököm Elise-hez), majd visszaülök a helyemre.
- Izé... bocsi... - Kér bocsánatot félénken Ai, miközben a cipőjével rajzolgat, és a földet pásztázza. - Ezért nem akartam annyira ezt a varázslatot végrehajtani, mert tudtam, hogy úgyis rosszul sül el valami. Általában rosszul sül el, amit csinálok. - Végül felnéz Elise-re a nagy kiskutya szemeivel. - Szóval remélem azért jól vagy... - Még jobban magához öleli a füzetét, amin egy nagyfejű, nagy kawaii szemű rajzolt unikornis található nem mellesleg.
Éppen valamit firkálok a füzetembe, mikor valaki elém áll. Felpillantok. Ai az, tökre meglepődöm. De tényleg.
- Még te kérsz bocsánatot?! Jaj... Ugyan már! - mosolygok rá óvatosan. - Sajnálom, ha tök béna voltam vagy ijesztő vagy... Nem tudom... - mondom kicsit zavartan, majd legyintek. - Kétlem, hogy rossz lett volna, hiszen kétszer több pontot kaptál, mint mi... - mondom neki kedvesen. - Attól még, hogy én pancser vagyok és szarul reagálok, az nem a te hibád... És átérzem... Én is kétbalkezes és kétballábas vagyok... - döntöm oldalra a fejem megértően. - Én jól vagyok... És te? - kérdezem tőle aggódva.- Remélem... Nem haragszol rám... - teszem még hozzá félősen.
- Én? Miért haragudnék? - Dönti oldalra a fejét a lány. - Csak magamra haragszom. Tudtam, hogy nem kellett volna. Az én pálcámat nem ilyenekre találták ki... - Forgatja meg a kezei között az említett tárgyat. - De nagyon szeretem. Jól megértjük egymást... - Szeretetteljesen néz a pálcájára, amivel egy suhintásra egy extramini tűzijáték pattan ki. - No de megyek, az órának mindjárt vége és lehet menni vacsorázni! - Vigyorok ránk, majd visszaszökdécsel a helyére.
- Na, remélem te is megnyugodtál. - Lököm meg finoman Elise-t a vállammal.
Csak legyintek.
- Ez volt a feladat... Te jól csináltad, az hogy én bénán reagáltam, az megint más... - mondom fanyarul. - És örülök, ha kicsit jobban érzed magad... - mondom még neki mosolyogva, majd visszatér a helyére. Egy ideig csak nézem a lányt, majd összerezzenek Matt bökésére. Először nem reagálok semmit, majd csak azért sem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi volt. Így ismét szembe fordulok vele.
- Mit mondtam? -szegezem neki a kérdést kissé komolyabban, mint szerettem volna.
A kérdésre csak felsóhajtok.
- Csak nagyon megijedtél. Mintha minket szörnyeknek láttál volna, és megijedtünk, hogy összetöröd magad. Ai-nak pedig nem esett jól, mert eleve nem akarta elsütni a bűbájt, mert hogy rossz vége lehet. De ahogy ígértem, nem sérültél meg, szóval hamar túl lesz rajta. - Fejemmel közben a lány felé intek, aki már nagyban írogat a kis füzetébe. Gyanítom nem órai jegyzeteket...
- Szörnyeknek, mi? - morgom magam elé, de mielőtt mást is mondhatnék, Hector szólal meg.
- Jól van, srácok, nagyon elégedett vagyok veletek! Szépen dolgoztatok, majd átadom Flitwick professzornak is. Azt azért elárulom, hogy bár maga a varázslat sikerült, természetesen van még rajta mit fejleszteni. Ugyanis egy kis gyakorlással hosszabb időtartamra is ki lehet ütni az ellenfelet, úgyhogy ezt még majd gyakoroljuk, gyakoroljátok. Arra azért lehet készülni, hogy majdnem minden alkalommal valami más üt be az embereknél, szóval nem kell feltétlen attól tartani, hogy ugyanaz lesz... Na, de jó étvágyat a vacsorához és köszönöm figyelmet! - mosolyog rátok, ami igen ritka tőle.
Miután Hector befejezi megtapsolom, majd elpakolom a dolgaimat. Ha Elise nem rohant még el, akkor hozzá fordulok.
- Akkor vacsora a nagyteremben? - Mosolygok rá.
Lassan szedegetem a cuccomat. Sosem voltam oda a kajálásért, mert ilyenkor... Tök egyedül maradtam és Finn meg Eric előszeretettel csesztetnek... Egyszer csak megint Matt hangját hallom magam mellől, mire csak ránézek és elmosolyodom.
- Igen, igen, te is megkapod végre a jól megérdemelt pörköltödet, mi? - kérdezem tőle, miközben a vállamra hajítom a táskám.
- Te pedig valami csokisat, amiért ilyen ügyes voltál! - Öltöm rá a nyelvem, majd előre engedem. Ai-t még láthatjuk elszökdécselni előttünk.
Csak a szememet forgatom rá, de mosolygok.
- Rendben lesz? - kérdezem tőle kissé félve.
Elise-re nézek, majd Aira.
- Persze, miatta ne aggódj. Nála erősebb személlyel nem igen találkoztam még. Mind lelkileg, mind testileg... - Gondolok vissza arra, mikor egyszer volt alkalmam megtapasztalni mit tud a lány pálca nélkül. Majd ismét Elise-re nézek, és elkalandozok... majd eszembe jut Damen levele amit el kellene égetnem. Belenyúlok a talárom zsebébe, de nem találom. Teljesen lesápadok, megtorpanok, és minden zsebemet átkutatom, de sehol semmi.
- Basszus... - szívom a fogaim.
Csak megkönnyebbülve bólintok, majd mikor Matt megtorpan, kissé zavarodottan, de mosolyogva ránézek.
- Baj van? Ott hagytál valamit a teremben? - kérdezem félredöntött fejjel.
- Neem, nincs semmi... - Mosolygok rá enyhén zavartan. Gyorsan felzárkózom mellé és témát váltok. - Mondd csak, nem lenne kedved eljönni most szombaton megnézni a hugrabugos csapat válogatóját? - Majd realizálom, hogy mit is kérdeztem tőle, s enyhén elpirulok. Vajon ez most egy randinak számít? Miért akkor hívom el, amikor én alig fogok bármi lenyűgözőt tenni? Teljesen idióta lennék? gondolom magamban egy inner facepalm kíséretében. - Azaz, csak hogy lásd kinek a kezébe adod magad repülésoktatáson... - Hülye!!! Már látott játszani! - És ha gondolod, utána akár megejthetjük az első korrepetálásod is... - Mondom fokozatosan elhaló hangon. Jézus egyesítő ereje... Ez iszonyatosan szánalmas volt... Gratulálok Matt...
Matt-re kapom a tekintetem. Vajon ez most egy randinak számít? Ijedek meg kissé. Sosem tudtam értelmezni a fiúk mondanivalóját... Ötletem sincs, mit mondjak, de mikor folytatja, megnyugodok. Még jó, hogy nem értettem félre semmit...
Elmosolyodom, miközben fokozatosan tűnik el a pír az arcomról. Még a végén valaki azt hiszi, lázas vagyok...
- Hát, figyelj... Nem tudom, hogy működik egy ilyen válogató... - ingatom a fejemet. - Deee szívesen megyek, ha szeretnéd... - teszem még hozzá gyorsan. - Viszont csak akkor vagyok hajlandó korrepetálódni, ha senki nem lát, okés? - kérdezem tőle jelentőségteljesen. - Elég, ha előtted lejáratom magamat... - húzom el a számat a gondolatra. Bár már eleget bénáztam előtte...
- Na, és neked mikor lenne jó az asztrológia korrep? - kérdezem rápillantva.
Majdnem rávágom hogy “Szeretném!!!” de idejében visszafogom magam. Vigyorogva bólintok.
- Kérésed számomra parancs! - Állok meg egy pillanatra, hogy meghajoljak. Majd az ő kérdésére elgondolkodom. - Hát szerintem ilyen szempontból a hétvége az ami megfelelő... vagy valamelyik vacsora után, ha nem leszel túl fáradt hozzá... - Szórakozom vele.
Jót kuncogok a meghajlásán, most nem pukedlizem, mert annak szörnyű vége lenne. Aztán megrántom a vállamat.
- Nekem teljesen mindegy - mosolygok rá kedvesen. - Vacsora után is vagy tanulok vagy a srácokkal vagyok... - mondom neki. Ekkor pontosan szembe jön velünk Tom, aki amikor meglát minket, halványan elmosolyodik és int. Én is visszaintek neki egy széles mosollyal.
- Hát amikor nem a többiekkel vagy, és nem is zavarlak a tanulásban... - Mondom neki ahogy meglátom Thomast. Én is intek neki.
- Hát te? Nem közös tanuláson voltál a nagyteremben? - Ha odajön folytatom a kérdezősködést. - Volt valami említésre méltó? - Megveregetem egy kicsit a vállát, miközben szélesen vigyorgok azon, amit Elise mondott még a szakkör előtt. Az egyik legjobb barátjának tart. Mennyire király már?!
- Matt, annyit azért tudok, hogy te is szorgalmas vagy... Nem hiszem, hogy tudnál zavarni a tanulásban... - mondom neki kedvesen, majd megérkezik Tom is.
- Hali, Matt! Szia Elise! - mosolyog mind a kettőnkre. - De, de, csak vacsi előtt le akartam rakni a cuccom, aztán eszembe jutott, hogy talán elcsíplek a bejáratnál... - mondja Matt-nek a srác. Ilyenkor kicsit fáj, hogy egyedül vagyok Hollóhátas. Nincs kivel zabbantani.
- Hmm... Jóslástanon kivételesen egy tök értelmes lánnyal kerültem össze. Képzeljétek, még sakkozni is szeret! - meséli lelkesen, majd realizálja magát és Matt felé fordul. - Na, volt valami Sinistra-val?
-Vá-vá-várjunk csak egy kicsit! - Emelem fel a kezem. - Te beszélgetést kezdeményeztél... egy lánnyal? - Nézek meglepetten, ám levakarhatatlan vigyorral a fiúra.
- Ó, Tommy, én olyan boldog vagyok! Legalább te nem vagy nyomi szocializálódásban! - mondom boldogan a fiúnak, aki határozottan elpirul.
- Hát, úgy tűnik... Gondoltam, ha már párban vagyunk, akkor érdeklődöm felőle... Miért, baj? - válaszol Matt kérdésére először, majd nekem is válaszol.
- Te sem vagy nyomi, Elise, ne is mondj ilyet magadra! - mondja lágyan és mosolyogva nekem, miközben odébb söpri az egyik hajtincsemet.
- Dehogy, nagyon büszke vagyok rád! - Veregetem meg a vállát. Aztán a következő jeleneten kicsit megütközöm. Nem igazán tudom hova tenni ezt az egészet. Lehetséges lenne? Morfondírozom magamban. A vigyor lehervad az arcomról, de mielőtt észre vehetnék, magamra erőltetek egy kamumosolyt és meghúzódom a háttérben.
Tommy-ra nézek és halványan rámosolygok, majd Matt-re és még szélesebb lesz.
- Végülis, igazad lehet, Tommy... Ma talán kevesebb, mint ötször égettem csak le magam Matt előtt, és még azt is mondta, hogy... Őőő... Egész jófej vagyok - mosolygok cinkosan rá.
- Wow! Csak ötször?! Személyes rekord, Elise, komolyan... - nevet fel a fiú, mire csak a szememet forgatom, majd Matt-re néz. - Hé, Mattie, nem válaszoltál, mizu volt Sinistra-val?
Viszonylag igyekszem a háttérben maradni... hát a nagy kócos szőke fejemmel meg a 180+ cm magasságommal ez nem megy olyan könnyen... Nevem hallatán felkapom a fejem, majd megvonom a vállam.
- Hát még mindig kissé ügyetlen és rendetlen, de szerintem nagyon szuper házvezető lesz belőle. Meg ha rajta múlik a kviddics csapatunk is minden szempontból király lesz.
Thomas elhúzza a száját, egyenesen Matt szemébe nézve, majd megcsóválja a fejét. Érzem, hogy van valami, de nem tudom, hogy mi. Egyet hátrább lépek, hogy hadd beszéljék meg a dolgot. Talán el kéne mennem? Morfondírozom, majd végül Tommy is elmosolyodik és Matt-hez lép, hogy mellkason bökje.
- Haver, ne játszadozz már... Felkért csékának vagy sem?! - teszi fel izgatottan a kérdést.
Az egyenesen nekem szegezett kérdésre enyhén zavarba jövök, és a tarkómat kezdem vakargatni.
- Hát... felkért... - Mondom egészen halkan.
Thomas enyhén elvörösödve most Matt vállát fogja meg, enyhén megrázza.
- NE HARAPÓFOGÓVAL KELLJEN KIHÚZNI A VÁLASZT! Na, elfogadtad?! - kérdezi még mindig izgatottan, én pedig csak mosolygok.
- Hát már hogy a halálba ne fogadtam volna el? - Kérdezek vissza rögtön. - Ennél nagyobb megtiszteltetés nem hinném hogy fog érni a Roxfortos éveim alatt.
- Na, azt majd meglátjuk, ha kineveznek prefektusnak is! - vigyorog rá a fiúra, majd megveregeti a hátát. - Gratulálok, Mattie, ez igen nagy teljesítmény! - mondja őszinte örömmel és lelkesedéssel Tom.
- Gratu! - mosolygok rá óvatosan, de szintúgy őszinte örömmel én is a fiúra, mert nem akarom, hogy bunkónak higgyen, de nem is akartam megzavarni a pillanatukat.
- Vannak nálam alkalmasabb személyek erre! - Lököm meg finoman. - De köszi... mindkettőtöknek. - Fordulok Elise-hez is egy kissé szégyenlős mosollyal. Majd feltűnik Eva, aki szinte letarol. - Úristen, mi történt? - Kérdezem a lánytól.
- Hallottam mi történt! Minden rendben? - Aggódik értem. Először felvonom a szemöldököm, majd leesik hogy Finn-re és Zoe-ra gondol.
- Ja persze. Belénk kötöttek, de megoldottuk... - Nézek Elise-re mosolyogva megerősítésért.
- Aha, aha, mibe, hogy te leszel az? - kérdezi felhúzott szemöldökkel tőle Tom. Csak kuncogok az évődésükön és biccentek Matt-nek. Aztán egyszer csak megjelenik egy másik lány. Hogy is hívják? Őőő... Mindegy, Matt bátyjának a barátnője. Kicsit hátra is hőkölök ettől a hirtelen lendülettől. Hallgatom őket, majd mikor Matt rám néz megerősítésért, elpirulok kicsit. Mindig is zavarban voltam, ha olyan előtt kellett beszélnem, akit nem ismertem, ráadásul ő népszerű és jófej lány volt, aki idősebb is, mint mi.
Így csak kissé elpirulva bólintok egyet, majd Thomas bökésére ki is nyögök valami választ.
- Aha... Megoldottuk... Vagyis inkább Matt oldotta meg... - mondom kicsit hadarva. Mindig furcsának találtam, hogy mennyire más vagyok idegenek között.
Eva odalép Elise-hez, és olyan halkan beszél, hogy lehetőleg csak ő hallja.
- Ha szóba kerül, hogy mindent csak a bátyjának köszönhet soha nem szólna vissza. Úgyhogy köszönöm, hogy ott voltál vele. - Majd ezutàn ismét hozzám lép, én pedig felvont szemöldökkel nézem. Először átölel, majd összeborzolja a hajam, mire méltatlankodva felnyögök.
- Majd vacsora után még beszélünk, jó? - Néz mélyen a szemembe, mire egy hatalmasat sóhajtok.
- Rendben... - Majd elköszön, és előre rohan a többiekhez, mire én beletúrok a hajamba, hogy valamennyire rendezzem azt, amit ő összekócolt és tönkretett.
Mikor a lány hozzám lép, csak összehúzom kicsit magam, majd a mondandója végén felpillantok rá és bólintok. Azt hiszem, ennyiből érteni fogja.
- HÉÉÉ, ELISE! - üvölt felénk Connor. - Tudod, mi történt ma? - kérdezi, én pedig intek, hogy halkabban. Két másodpercen belül már körbe is vettek minket.
- Hali, Tom! Matt! - néznek a fiúkra csillogó szemmel (főleg Mattre).
- Na, mi történt, ma? - kérdezem tőlük fejcsóválva.
- Connor sikeresen felrobbantotta ma az üstjét... - nevet fel Oliver. Tágra nyílnak a szemeim.
- Hogy... Mit csináltatok?! - kérdezem a fejemet fogva.
- Naaa, nem is az én hibám volt... Vagyis félig... - védekezik vigyorogva Connor.
- Persze hogy a te hibád volt, kétszer annyit raktál bele, mint kellett volna! - bokszol bele Connor vállába Oliver.
- De csak mert túl halkan mondtad... - vág vissza.
- Mert ezt mindenki tudja! - nyújtja ki a nyelvét.
- Ácsi, ácsi... - kezdem, fejükre rakom a kezem. - Ugye, nem lett semmi baja senkinek? - kérdezem.
- Bruh, persze, hogy nem - legyint Connor, már nem is rám figyelnek.
- Hé, Matt tanítasz nekünk valami cool varázslatot? - kérdezi Connor a fiútól.
- Tom, engem sakkozni taníts meg, Elise tök béna és nem is szeret... - kéri Oliver a másiktól.
- Úúú... Bocsi miattuk, kicsit elevenek... - tűröm el az egyik tincsemet zavartan, közben Matt-re pillantok, mert Tommy már hozzájuk szokhatott.
Mosolyogva csóválom a fejemet, ahogy a két elsős poronty meséli mi történt ma velük. Elkapom Elise pillantását, de hamar visszanézek Connor-ra aki kérdezett.
- Nos, én szívesen tanítok, de előbb talán kellene a nővéretek engedélye, meg egy kis rutin bűbájtanból. Én sajnos nem vagyok olyan jó tanár, mint Flitwick professzor... Meg olyan kiemelkedően jó sem vagyok, mint egyesek... - Mondom, ahogy meglátom Ait egyedül üldögélni a griffendél asztalánál, miközben a fejét ingatva írogat valamit mosolyogva a kis füzetébe. - Szóval erre majd pár hét múlva térjünk vissza. Ha repülni akartok az más. Abban bármikor tudok segíteni. Abban legalább valamelyest jó is vagyok... - Zavartan megvakarom a tarkómat, majd újfent beletúrok a hajamba, mert úgy érzem borzalmasan áll, és azt pedig ki nem állhatom!
Az én engedélyem, mi? Csóválom a fejemet, ahogy követem Matt tekintetét Ai felé. Éppen ebben a pillanatban vágja le magát mellé Aaron hullafáradtan. Pár pillanatig szinte azt sem tudja, merre van, csak bámul ki a fejéből, de aztán összeszedi magát, észreveszi Ai-t és bár fáradtan, de rávigyorog. Amennyire innen ki tudom venni, felajánlja neki, hogy tölt egy kis sütőtök levet, majd még mond valamit, amit már nem értünk.
Visszapillantok a többiekre, látom, hogy Tom éppen nevetve megígéri, hogy megtanítja őket sakkozni. Matt pedig a haját rendezi, holott eddig is marha jól nézett ki. Erre elkapom a tekintetem, majd megint vissza, ahogy a két fiú nagyon lelkes lesz a repülés szóra. Erre a családias jelenetre elmosolyodom és könnybe is lábad kicsit a szemem. Akkor... Nem lesz semmi baj, ugye? Minden rendben... Megköszörülöm a torkom, majd megszólalok.
- Talán... Itt az ideje bemenni, mert lemaradunk a legfinomabb falatokról... - mondom még mindig kissé meghatottan, hogy igenis van, akire lehet számítani.
Elise-t alátámasztva a gyomrom megkordul.
- Támogatom az ötletet. Ettől a sok konfúziós bűbájtól megéheztem. Jó étvágyat és legyen szép estéd! - Intek Elisenek, majd a gondolataimba merülve keresek valami helyet. A három fiú követ, Tommy mellettem, az ikrek pedig a közelünkben ülnek le.
Hirtelen egy levél pottyan az ölembe, mire értetlenkedve nézek.
- Hát ez meg? – Kérdem inkább magamtól. Átfutom a levelet, majd kérdőn Tomhoz fordulok, aki készségesen elmagyarázza mi ez. Csak bólogatok, majd kinyögök egy „Aha, értem!”-et, utána elkezdek enni, mert már farkaséhes vagyok. Közben pedig faggatom vagy Tommy-t, vagy az ikreket a napjukról.

Nem számítottam dogára és kedvem se sok van hozzá tehát, amit biztosan tudok fénysebességgel beírom, a többi esetben pedig, azért némi logikával körítve, de a tipmix isteneire bízom magam. Miután beadom tűzök is köztudottan bőbeszédű házvezető tanáromhoz és reménykedem benne, hogy végzek még mielőtt gyökeret eresztenék. Mivel elég hamar végzek, az elsők között kerülök sorra. Lumpsluck szélesen mosolyogva vár, kezét pocakján nyugtatva.
- Ó, Miss Moore, milyen jó látni magát is! Jól telt a nyár? - kérdezi kedvesen. - Dolgozat hogy ment? - közben valami papírt kutat. - Emlékszem, nekem még nem volt ilyen felkészülés. Amit magadtól megtanultál, azt tudtad. Nem segítettek ám ennyit a tanárok... De jó, hogy haladunk a korral, nem? Hmm? - rám néz, majd eszébe jut, miért vagyok itt. - Ohh, na... Meséljen arról kicsit, hogy mit tudna elképzelni magának későbbre? Miket szeret?
- Jó napot tanár úr. Köszönöm jól telt a nyaram. A dolgozat... hát én megpróbáltam. - igyekszem kedves lenni és remélem azért hamar a tárgyra térünk. Szerencsére nem kell sokat várnom.
- Hát ami azt illeti... nem igazán vannak elképzeléseim. Hogy mit szeretek? Nos... leginkább azt mondanám, hogy kaotikussá tenni a környezetemet. Hehehe... De nem hiszem, hogy erre tetszett gondolni... Öööh... azt hiszem egész jó vagyok az élő dolgokkal... növények, állatok, testvérek...
Öblösen felnevet a válaszomra, a tokája erősen kileng.
- Hahaha, nem baj, kislányom, azért vannak, hogy gyakoroljanak... - nevet még mindig, mikor folytatom. - Jaaaj, emlékszem, mikor fiatal voltam, én is ilyenek gondolkodtam... Aztán ne féljen, kinövi majd! - legyint. - Na, de nézzük, mit is tudunk kezdeni... Állatok, növények... Van egy pár dolog, amit tudok mondani kegyednek... Lássuk csak... Lehet például Magizoológus, aki ugye az állatokkal foglalkozik. Megfigyeli őket, tanulmányozza őket... Hmm... Lehet akár bagoly kiképző, aki a fiatal baglyokat képzi ki levél hordásra... Hmm... Dolgozhat a Varázslény ügyi főosztályon is, akiket helyszínre hívnak, ha feltűnik valami varázslény. Vagy ha a stílusából indulok ki, akkor még közvetítő is lehetne a kviddics meccseken! - felnevet a saját viccén, egész teste beleremeg. - Ha esetleg valamelyik iránt érdeklődik, akkor elmondom, mi szükséges hozzá. Mármint vizsga, persze...
Kicsit elgondolkozom azon amit mondott. A két varázslény tartalmú határozottan érdekel. Bár... ha már feljött itt a stílusom az nem valami minisztériumba való... Az zoológus... hát az inkább passzol. Azok utaznak, érdekes dolgokat csinálnak. Habár biztos veszélyeseket is... nem mintha az a beszari féle lennék. És végül is mindig megvan az esélye annak, hogy egyszerűbb szakmában kössön ki a boszi ha úgy adódik nem igaz? A gondolatmenetem végére érve határozottan válaszolok.
- A Magizoológus pálya érdekesnek hangzik tanár úr.
Összecsapja a két kezét, elmosolyodik.
- Kitűnő, Miss Moore! Az a szerencséje van, hogy ehhez különleges vizsga nem kell, csak legyen meg minden Elvárásnak Megfelelő minimum, rendben? De Legendás lények gondozása az természetesen kell. RAVASZ is. Nem árt a Gyógynövénytan sem, de az nem kötelező, ellenben nagyon hasznos később. Mit gondol?
- Azt hogy, bőven Elvárásnak Megfelelő felett vagyok és leszek.
Megint felnevet.
- Ez esetben nem is húznám tovább az idejét, vannak még mások is... Nyilván meggondolhatja magát, nem kell ennek lennie a végleges döntésének. Ez egyelőre csak iránymutatás. Örülök, hogy segíthettem Miss Moore, további szép estét! - mondja nyugodtan.
- Önnek is tanár úr. - mondom azzal elsüvítek.Egyenesen a Nagyterem ajtaját veszem célba. Aztán talán megvárom kint a csapatom tagjait... azért nem lenne rossz tudni kikkel kerültem össze.

Bár a Legendás lények gondozása kifejezetten jól sült el a lehetőségekhez képest - és ahhoz képest, hogy a mumusom a tárgy - azért megkönnyebbülök, mikor előtúrom a füzetemet, és tudatosul bennem, hogy kviddics jön. Oké, tény, hogy egy extra hosszú, és a szokottnál valószínűleg kicsit unalmasabb edzés az év eleji csapatválogatással, de már hiányoztak a srácok. Egy terelő és egy hajtó jön a régiek helyére, vagyis jó sokat fogok védeni... szerencsére még van időm felrohanni a hálóhelyiségbe, és előhalászni az edzőcuccomat.
Még edzés előtt összegyűlünk egy kis megbeszélésre, így azért sietnem kell. Mikor a szokásos vörös-arany kviddicstalárban el tudom foglalni a helyemet az öltöző egyik padján, már szinte mindenki ott van. Végigpillantok a csapaton, hogy megállapítsam, ki hiányzik, és megcsóválom a fejem. Még szép, hogy Wei. Egyébként kedvelem a srácot, bohóc, de jófej és tényleg ügyes játékos, de enyhe kifejezés, hogy kissé szét van esve.
Pillanatokon belül Rose is kiszúrja a hiányzást, de szerencsére nem kell sokat várnunk, hamarosan beesik. És kacsint egyet. Ismét. Előbb-utóbb tényleg meg fogom unni a rengeteg kacsintgatást.
Végighallgatom Aaron szónoklatát: láthatóan komolyan veszi a dolgot (ami egyébként a csapatra nem igaz, de ezt már megszoktam, ilyen társaság vagyunk). Én utoljára kerülök sorra, és kapok egyet Aaron világbajnok félmosolyából is (határozottan nem vagyok az a típus, aki halmazállapotot vált egy helyesebb srác környezetében, de azért kamaszlányból vagyok, és mint olyan, tudom értékelni a helyzetet) - majd kiosztja rám, hogy figyeljem a hajtókat, és intézzem a bemelegítést.
Kezdek néhány földi körrel, futunk egy sort, és átmozgatjuk az ízületeket... viszonylag keményre sikerül, aminek a többiek talán nem örülnek, de néhányan végig fogják ücsörögni az edzést, így nem árt, ha mozognak kicsit, néhányunknak meg kemény napja lesz, szóval nem hiányoznak a nagy esések és kificamodott bokák és vállak. Aztán ha az átmozgatás kész, seprűre szállunk, végzünk néhány alap repülő és labdás gyakorlatot, amíg mind bele nem jövünk, és remélhetőleg teljes készültségben fogadjuk az újakat. Én lelkesen foglalom el a helyemet az őrző poszton, és igyekszem kicsit megizzasztani az újakat... meglátjuk, hány találatot sikerül elérni.

- Pedig én csak meg akartam ölelni azt a kis cukit... - sóhajtok fel, és Simonra nézek. Attól tartok, most már mindig ez fog szegény srácról eszembe jutni - hogy ketten a szívroham környékére kergettünk véletlenül egy aranyos kis porlockot (lehet az állatoknak szívrohama egyáltalán? És vajon a Legendás Állatoknak? És őket is újra lehet éleszteni? És van kis- és legendás állat defibrillátor?).
Mindenesetre elég lesújtó a végeredmény. Még szerencse, hogy Simon válaszol, és kiveri a fejemből a dolgot, mielőtt még elhatároznám magam, hogy legendásállat-orvos leszek.
- Tudom! Szerintem is olyan ölelős feje volt! - legyint kissé csalódottan, de vigyorogva a srác, majd felnevet. Egész cuki nevetése van. - Na, jó, legközelebbre kell valami taktika, mert így sosem jön oda hozzánk. Eskü megpróbálok legközelebb csendesebb lenni, jó? - néz fel vidáman az égre.
Hm, legalább lelkes... Nem mondom, szerintem legközelebb sem lesz ebből semmi, de legalább kivételesen nem egyedül vagyok lelkes és ineffektív, és ölelésre váró. Jó dolog ez.
Ettől még...
- Biztos, hogy valamid keresztben van - mondom neki, és elmosolyodok. Nincs az az isten, hogy egy hét alatt megtanuljon csendben lenni...már ha magamból indulok ki.
- Naaa, shhh... Legalább hadd próbálkozzam... - villant rámegy teli mosolyt. Gondolom, most kéne elolvadnom, de azt hiszem, még kicsit tartom magam. Nincs is annyira meleg… Aztán felsóhajt és felcsapja egy pillanatra a kezét. - Végre kint voltunk... Most meg mehetünk vissza a falak közé... Ehh... - szenved kicsit.
Elvigyorodok. Hát, még ha a porlockoknak nem is lesz a legjobb barátja, tényleg helyes srác. És szeret kint lenni.
Ha valaki nem aktakukac-alapanyag, nálam már rögtön van vagy egy csilliárd jó pontja.
- Nekem sincs kedvem visszamenni - vonom meg a vállam, és felsóhajtok. A Roxfort hiányzott...a tanulóidő egy fokkal kevésbé. - De hé, legalább ott nem lesznek porlockok, akiket véletlenül örök szorongásba kergethetünk - teszem hozzá, és lassan elindulok a kastély felé. A lábaim súlya azt üzeni, hogy nekem sincs sok kedvem menni. - Azért jössz? Engem azért motivál, ha jó társasággal zárnak össze - teszem hozzá, és rávillantom a legszebb mosolyom.
- Szóval jó társaság vagyok, hm? - vigyorog vissza, majd a levegőbe bokszol. - Ez az! - mondja, aztán rám pillant. - Azért te sem panaszkodhatsz... - mondja, majd fütyörészni kezd. - Remélem, azért ma még nem kínoznak tanulással minket - ásíti fel jó hangosan. - Neked mi lesz az ötödik tárgyad amúgy RBF-en?
- Nem panaszkodhatok? - vonom fel a szemöldököm. - Ha rossz lenne a kedvem, ezt még sértésnek is vehetném - teszem hozzá nevetve. Micsoda szerencse, hogy a Roxfortban azért ritkán érzem magam rosszul, főleg ha ilyen cuki...porlockokat látok. Nyilván nem a diáktársaimra gondoltam. - Ezekből én kinézem, hogy ma is tanulni kell... - válaszolok kissé fanyalogva. - Pedig jó lenne ma még egész délután kint lenni... - sóhajtok fel, és próbálok nem a kék égre meg a tó felől fújó szélre, meg a fák kellemes árnyékára gondolni, és arra, hogy milyen jó lenne... A figyelemelterelés nem jött össze.
Simon második kérdése azonban igencsak elvonja a gondolataimat a roxforti birtokról, a gyomrom pedig görcsbe rándul, ahogy a Jordannal folytatott, nyári beszélgetésemre gondolok a pályaválasztásról.
- Az biztos, hogy nem repüléstan - mondom végül, és visszagondolok a szegény kis porlockra. - És szerintem Legendás Lények Gondozása sem - teszem hozzá. - És neked? - kérdezek vissza, de reménykedem, hogy nagyon hamar válthatok témát.
- Milyen szerencse, hogy jókedved van! Szívesen! - nyújtja rám a nyelvét. Ez azt hiszi, hogy miatta van jó kedvem? Még ha nem is téved, nem kellene ennyire elbíznia magát. - Ki is lóghatnánk... - morfondírozik a srác kissé álmodozva, fel sem fogta, hogy hangosan is kimondta. Ismét rám néz. És elmosolyodik.
- Valami... Káoszosat... Szerintem SVK lesz amúgy - morfondírozik.
Kilógni! De jó is lenne!
Próbálok nem felsóhajtani a gondolattól, mert a fejembe folyton Jordan morcos feje jár, aki a lelkemre kötötte, hogy az első nap kivételesen ne csináljak semmi...olyat..., és hogy mindenképpen menjek el a tanulóidőre. Normál esetben Jordan figyelmeztetéseit meg fenyegetőzését nem veszem komolyan, de most, mikor a komolyság nem jött be, még kiskutyaszemekkel is nézett rám. Szóval na, bizonyára súlyos valamiért az ügy, szerinte legalábbis biztosan.
Simon válasza szerencsére lehetőséget ad arra, hogy kicsit fellélegezzek, és úgy döntök, hogy az utolsó félmondatát nagyvonalúan meg sem hallom. Ki akar év elején az élet nagy döntéseiről beszélni elvégre is?
- Te? Káoszosat? Ne vagy te ahhoz ez kicsit...túl összeszedett? - élcelődök vele.
- Dehogynem! - villantja rám megint 200 megawattos mosolyát. Mintha tényleg azt akarná, hogy elolvadjak…jó. Akkor meglátjuk, mi sül ki ebből. - Pont ezért kell valami, ami kirángat a komfort zónámból! - folytatja, és megint nyújtózkodik, ahogy egy utolsó pillantást vet a tájra. - Akkor viszlát szabadság! Helló börtön! - mondja teátrálisan, mint egy színész, ahogy beértek a suliba.
Te jó ég, ez az ember!
Elnevetem magam. Asszem, egészen kedvelem a srácot.
- Azért ne legyél ennyire drámai - mondom neki. - Szerintem egy fokkal jobb a társaság, mint egy börtönben. Itt vagyok például én is - vigyorgok rá. - Bár attól tartok, tanulás alatt már nélkülöznöd kell a társaságomat... Úgyhogy a te érdekedben remélem, hogy csak ez a baj. - Ó, a fene nagy szám, gondolom, rögtön, miután kimondtam, de ettől még továbbra is vidámnak érzem magam. Még jó, hogy az a fajta vagyok, aki nem veszi szívére azt sem, ha lekoptatják - attól tartok, akkor már bezártam volna magam a szobámba, és régi szerelmeken depiznék egész nap. Hú, de nem hiányzik, gondolom, és én is nyújtózok egyet.
- A drámai a harmadik nevem, drágám! - vigyorog továbbra is. - De azt meg kell hagyni, hogy a társaság kitűnő! - megbök a vállával. - Igazad van... Nem is tudom, hogy fogom túlélni... - dramatizál megint, majd kicsit komolyabban mondja. - Amúgy komolyan... Abban biztos vagyok, hogy veled jobban kibírnám ezt a két órát... - szenved megint drámaian, de közben azért a szemüvegén keresztül engem bámul.
Tetszik a "drágám". Mármint...nyilván, akkor borsódzik a hátam, mikor nagyanyám kiabál utánam a macskaszagú süteményeivel, meg anya ecseteli, hogy "Drágám, majd megérted, milyen a szenvedély", de... Simontól tetszik.
Mindenenesetre nem biztos, hogy előnyös, ha ezt ő tudja is.
Közelebb hajolok hozzá és mélyen a szemébe nézek.
- És mondd csak, nekem miért is lenne előnyös, ha veled tölteném ezt a két órát? - kérdezem a lehető legbájosabb mosolyommal.
Állja a tekintetemet, a mosolya is megváltozik kicsit: nyugodtabb lesz.
- Hát, drágám, számos példát tudnék hozni. Csak hogy kiemeljek párat. Baromi jóarc vagyok, híresen vicces, kedves és támogató, esetenként okos is, szabad szellemű és végül, de nem utolsó sorban... Vadítóan jól nézek ki - kacsint, az utolsót egyértelműen azért mondta így, hogy zavarba hozzon. - Meggyőztelek esetleg? - hajol kicsit hátrébb, visszatér a szélesebb mosolya.
Azt hiszem, most kellene zavarba jönnöm - de attól tartok, ahhoz azért túlságosan is sok van bennem anyából, hogy ennyitől megijedjek. Hogy tetszik nekem a srác? Naná, ez nem is kérdés. Odavagyok a vörös meg a göndör hajért, azokért a srácokért (és lányokért, már ha a teljes igazságra törekszünk) meg pláne, akik nem félnek elismerni a jó tulajdonságaikat.
- Szerintem te egy hipogriffet is eladnál egy ornitofóbnak - válaszolom, és kicsit oldalra döntöm a fejemet. - Viszont...attól tartok, egy hölgyet ennél nehezebb meggyőzni egy úr méltányos szándékairól és tiszteletre méltó jelleméről - folytatom, és megjátszott elgondolkodással csavargatni kezdem az egyik hajtincsemet. - Szóval attól tartok, kicsit több időt kellene együtt töltenünk arról, hogy alaposan meggyőződhessek erről.
- Hát, nem véletlen van a terveim között a közvetítő is... Asszem, jó a beszélőkém - vigyorog megint. - Ó, én szeretem a kihívásokat! - szól közbe, majd a végén kicsit elkerekedik a szeme, de továbbra is vigyorog.
- Nos, ez esetben bevezethetem eme kedves és nemes hölgyet a Nagyterembe, hogy együtt töltsük a következő fantasztikus két órát? - játssza az úriembert.
Hm, ez eddig jól halad, jegyzem meg magamban, és hozzáteszem, hogy Simonnak jól áll a meglepetés.
- A bekísérést örömmel elfogadom - válaszolom, és a fiú felé nyújtom a karomat. - Azonban nem hiszem, hogy ismerkedésre az úr által börtönnek nevezett hely volna a legjobb... Nem gondolja, hogy meglehetősen lehangoló lenne? - kérdezem mosolyogva. - Úgy hiszem, a környéken találhatnánk ennél alkalasabb helyet és időpontot is.
Simon kitartja a kezét, hogy bele tudjak karolni, ki is húzza magát. Mondanám, hogy a végén tiszta lovag lesz, de sajnos a fejemben hallom, hogy apa kijavít, hogy a lovagok főleg férjes asszonyoknak udvaroltak. Pech.
- Milyen jogos... Nem csak szép, de értelmes is - válaszol mosolyogva. - Ez esetben kénytelen leszünk valami másik időpontot találni... Lehetőleg a börtön után valamelyik nap? - teszi fel a kérdést, ahogy közeledtek a terem felé.
Meg kell mondanom, jól esik a bók, habár egészen biztos vagyok benne, hogy a srác az "értelmessel" némi tévedésben van. Sebaj...csak akkor fog rájönni ennek az ellenkezőjére, ha hatalmas nagy balszerencséje lesz, és netán úgy igazándiból megkedvelem.
Ezt, a kellemetlen előzmények és a történelmi tapasztalatok miatt jobb volna elkerülni.
Belekarolok, és rámosolygok.
- Az valóban nagyszerű lenne - válaszolok, miközben haladunk a Nagyterem felé. - Mit szólna az úr a holnap délutánhoz esetleg?
- Ó szerintem a párbajszakkör után kiülhetnénk egy fa alá. Gondoskodom egy kis ételről, ha gondolja, hölgyem! - hajt fejet előtted kicsit.
- Tökéletes - válaszolom még szélesebb mosollyal. - Ha pedig már étel...lepj meg valamivel, szeretem a meglepetéseket - teszem hozzá, majd közel hajolok, és egy gyors puszit nyomok az arcára. Látom rajta, hogy már vette a levegőt a következő kérdéséhez, szinte el is felejti, amit akar. Ennyit igazán megérdemel a kedvessége, helyessége és a fáradozásai miatt. Nem várom meg a reakcióját, csak sarkon fordulok, és a Hugrabug asztala felé veszem az irányt. Nos...azt azért persze nem tudom megállni, hogy a vállam felett hátra ne pillantsak.
A szemem sarkából látom, hogy kicsit mintha meg lenne illetődve, de aztán elmosolyodik és megcsóválja a fejét. Végül ő is elindul a Griffendél asztalához, de amikor visszafordulsz, akkor egy kedves mosollyal int egyet, majd leül és hatalmasat ásít, majd lefekszik a padra és pár percen belül el is alszik.
Hát ez aranyos.
Az utolsó utáni pillanatban érek a Hugrabug asztalához, és ülök le Jordan mellé, mert épp, csak leteszem a hátsóm, McGalagony máris a pulpitusra lép. Felvont szemöldökkel Jordanra pillantok, ő pedig ugyanolyan zavartan néz rám vissza, így csak felsóhajtok. Ennyit arról, hogy ma még nem fognak tanulással kínozni…
Rendezés. Jól hangzik. Tökéletes. Csodálatos. Legalább én a helyemen maradhatok.
Szomorúan intek Jordannak, aki el is indul, és pár másodperc alatt el is tűnik a szemem elő a hatalmas zavarban. Elfintorodok - pedig szerettem volna vele váltani pár szót. Sebaj, majd…hát, ha ennek az egésznek vége.
Ismét felsóhajtok.
Nem tetszik nekem ez a dolog.
Nem tetszik a csend sem, és az sem, ahogy McGalagony a mi asztalunkhoz közeledik, ráadásul papírokkal. Nem. Nem akarok. Nem akarok semmit kitölteni, dolgozatot írni, vagy bármit, ami ilyen erőteljesen köthető a sulihoz és a vizsgákhoz. Nem az első napon.
Na nem mintha lenne bármi választásom…
A félelmemet, hogy azonnal – ugyan gyakorlónak nevezett, de a lényeg ugyanaz – dolgozatról lesz szó, az iginéni szavai elég hamar beigazolták. Így jártam…legalább kiderül, hogy nyáron mennyit felejtettem. Akaratlanul is kicsit izgatott leszek, és elmosolyodok, majd körbepillantott. Reménykedem benne, hogy ezt a bizarr örömöt senki nem vette észre az arcomon. A csapat gondolata még jobban tetszik, főleg, hogy majdhogynem minden név rémlik büntetőmunkáról (nagyjából biztos vagyok benne, hogy Aaronnal és Loreley-jel már többször is voltam ilyen nemes elfoglaltságon), a negyedik csajszi nevét meg mintha hallottam volna a kedvenc házimanóimtól. Elismétlen magamban még egyszer, és feljegyzem, hogy a következő konyhalátogatásom alkalmával mindenképpen kérdezzek rá a dologra.
Tulajdonképpen annyira nem is borzasztó eddig ez a tanulóidő…
Mikor azonban McGalagony rátér a házvezetővel való beszélgetésre, rögtön lefagy az arcomról a mosoly. Szóval erre utalgatott Jordan… Csodálatos. Nagyszerű. Ijesztgessük a jövőjükről mit sem sejtő diákokat pályaválasztási tanácsadással. Ennél már csak egy mágikus szexuális felvilágosítás lenne nagyszerűbb, habár lehet, az legalább vicces lenne. Mondjuk ha Lumpsluck tartaná… Megborzongok, ahogy eszembe jut a hájas kis pofija. Nem, ilyenre nincs szükségünk.
Egyelőre úgy döntök, a legjobb az, ha a dolgozatra koncentrálok, ami éppen most landol előttem, és a többin ráérek később is agyalni. Most elég, ha pontosan, szépen, legjobb tudásom szerint kitöltök mindent. Ebből a legutóbbi talán össze is jön.
Mély levegőt veszek, és megpróbálom kiűzni a fejemből a felmerülő buta gondotok, majd felveszem a pennámat, és írni kezdek. Menni fog ez. Bár mindent pontosan végiggondolok, és leírok mindent, amit tudok, így is kényelmetlenül gyorsan haladok. Vinné az átok a száguldó gondolataim, gondolom, majd, miután végeztem, ismét átolvasom az egészet, és javítgatok egy kicsit. Jó lenne, ha el tudnám pepecselni az egész időt, de attól tartok, ez egészen lehetetlen.
Mikor már nem találok több kijavítható hibát, jobban megfogalmazható mondatot, felpillantok. Az emberek nagy része még mindig ír, a házvezetők előtt pedig nem is érdemes sorról beszélni. Ismét a dolgozatra nézek, és megcsóválom a fejem. Ha csak tovább bámulom, attól is rosszabbul fogom érezni magam, szóval sok értelme nincs. Aztán meg…lehet, jobb gyorsan túlesni a dolgon. Olyan ez, mint feltépni a ragtapaszt.
Szóval bánatosan elbattyogok a papírral, hogy leadhassam, és ráfordulok a célegyenesre, ami a tanári asztalt, azon belül is pedig Sinistra professzort jelenti. Közben fintorogva Jordanra sandítok, aki komor, fenyegető arccal bámul vissza rám, és olyan érzésem van, hogy kölcsönkérte McGalagony szemeit. „Meg ne próbálj lelépni, vagy…!" Bár ezzel a pillantással egészen hihető a dolog, de azért bizonyára senki sem próbálna megmerényelni álmomban, ezt én is és ő is pontosan tudjuk. Mindesentre eljátsszuk a dolgot, hogy valósághűbb legyen. Meg ne tűnjek olyan érzelmes kislibának, aki első szóra, a jótanács miatti boldogság örömkönnyeiben kitörve ugrik a barátja első szavár. Brr.
Aztán meg tényleg semmi kedvem nem volt ehhez. Abszolút. Nuku. Sinistra professzor...ő kedves meg aranyos meg minden, de aligha tud használható ötleted adni valami olyanban, amiról halványlila fogalmam sincs.
Kivéve persze két gondolatot. Sem unalmas történelemprofesszor, sem kattant kísérletező csirke nem akarok lenni. Igazán...impozáns elképzelések, mondhatni. Apa kedvenc költői mondjuk tuti, bírnák a negatív festést.
Újra Jordanra pillantok, már-már könyörögve, hogy hagyja jóvá a szökésemet, mire csak látványosan felsóhajt, és megrázza a fejét. Nyilván. Meg nyilván kötelező is. Épp csak annyi a gond, hogy az ilyen helyzetekből eddig kötelező jelleggel leléptem.
Még sor sincs. Remek. Valaki épp akkor lép el a professzortól, mikor én beállok mögé, így máris én jövök. Csodálatos. Idegesen álldogálok egy percig, a talpam valamiért viszketni kezdett - gyanítom, az elrohanásra érzett, egészségtelenül elnyomott késztetéstől -, és ide-oda dülöngélek, míg nagy levegőt nem veszek, kihúzom a széket, és leülök. Jó, bevezető küldetés teljesítve.
A hangulatom pedig Sinistra professzor édes mosolyától csak még borúsabb lesz.
Hölgyeim és Uraim, foglaljanak helyet! Üdvözöljük Önöket Nora, azaz a legcukibb tanár előtt beégett diák című drámán. Jó szórakozást kívánunk!
- Szia, Nora! - köszön vidáman. Basszus, legalább magáznak, akkor legalább magyarázhatnám azzal a zavarom. Kamaszos konfúzió meg ilyenek. - Remélem, jól telt a nyarad... Meg sem kérdezem, hogy sikerült a teszt, mert azt én is mindig utáltam... - mosolyog rám. Hirtelen szeretném visszatapsolni Jordan McGalagony-tekintetét. - Szóval! Most jönnek a remek kérdések... Gondolkodtál már azon, hogy mi az, ami érdekel? - kérdezi, miközben egy papírhalmazban keresgél, a nyelvét is kidugja közben.
Attól, hogy a prof ilyen természetes, csak még kellemetlenebbül érzem magam...mármint azon túl, hogy nincs semmi kedvem itt lenni, szegény Sinistra semmi rosszat nem tett, még mosolyog is, miközben cukin üldögél a papírjai között, én meg remegek, mint az elsősök a Teszlek Süveg előtt. Ennél azért mehetne ez jobban is...
- Jó napot, Professzor - válaszolok, miközben magamban egyszerre örvendezek és feszengek, hogy nem várja azt, hogy a nyaramról meg a tesztemről beszéljek. Utóbbi lenne a kényelmesebb. És ugye akkor nem is kellene megmondanom rögtön, hogy mi érdekel... - Igazából csak azt tudom, hogy nem akarok történelemmel foglalkozó aktatologató lenni, és kísérletezni sem akarok - mondom egy levegővel végül, és zavartan elmosolyodom, miközben megvonom a vállam. Ennél több most aligha fog eszembe jutni.
Sinistra hümmög kicsit, és valami papírt vesz elő. Bizonyára a Roxfortban eddig elkövetett bűneim listája lehet.
- Ha jól látom, akkor főleg Bűbájtanon, Gyógynövénytanon és Bájitaltanon remekelsz, jól látom? - pillant rám most kicsit komolyabban. - Valamelyik érdekel jobban?
Semmi gúnyos komment? Semmi tudnod kéne?
Megkönnyebbülten felsóhajtok. Végül is nem megy ez eddig olyan rosszul. Talán Jordannak igaza volt, és tényleg nem árt néha tanácsot kérnem... Félévente, évente egyszer mondjuk. Az még kényelmes.
- Mindegyik érdekel... - válaszolom elgondolkodva a professzor kérdésére, miközben a homlokomat ráncolom. Nem is tudom...a bájitaltan érdekel, a bűbájtan is, de semmiképp nem akarok olyan lenni, mint anya, nem, az nem nekem való. Nem mintha nem tudnám, hogyha véletlenül ugyanazzal foglalkoznék, mint ő, még nem kell ugyanolyannak lennem, de... Megborzongok. Kell a fenének a kockázat. - Talán a gyógynövénytan - mondom végül.
Sinistra megint hümmög, majd elmosolyodik.
- Végül is a Gyógynövénytan a szabadban van, ott nehéz töris aktakukacnak lenni, igaz? - kacsint. Kacsint? Szent szarkofág, szerintem eltévedtem. Vagy ő. Miközben ezen gondolkodok, Sinistra hátradobja vastag rasztáit a válla fölött. - Nézd csak, így hirtelen két dolog jutott eszembe, de azt azért leszögezem, hogy ez csak egy beszélgetés, lesz majd ilyen még, ne aggódj, nem most kell dönteni. Szóval így elsőre a Herbológus jutott eszembe, ami elsőre uncsi lehet, de sokszor segítenek be például a Varázs Lények Osztályán a Minisztériumban. Ezen kívül, ha esetleg érdekel a gyógyítás, akkor vagy a Szent Mungóban ápoló, orvos, vagy ha valami izgisebbre vágysz, akkor lehetőség van speciális képzésre is, ennek a neve Mediwizard. A lényege, hogy a hagyományos kórházi orvosláson kívül ők látják el minden kültéri rendezvényen is az embereket. Akár Kviddics Világkupán, Trimágus Tusán vagy bármilyen harctéren. Esetleg ezek felkeltették az érdeklődésed? Ha nem, az sem baj, rengeteg időnk van még - mosolyog megnyugtatóan a nő.
Elvigyorodok. Jövök Jordannak eggyel, hogy rábeszélt erre a csodás, csodás beszélgetésre. De tényleg...ha rajtam múlik, most is azon gondolkodnék magamba roskadva a tó partján, hogy semmilyen más foglalkozás nem jut eszembe, csak az a kettő, ami nem akarok lenni. Muglineveltetés előnyei, meg egyebek.
Hálából majd keresek neki valami helyes pasit, amúgy is ideje van, hogy kiházasítsam.
Érdeklődve hallgatom Sinistra professzort, és amikor meghallom a Varázslények Osztályát, nagyot dobban a szívem - aztán még nagyobbat, mikor rájövök, hogy ha teljesen őszinte akarok lenni magammal, akkor általában már ott leblokkolok órán is, hogy cuki egy állat, és kergetni kezdeném szívem szerint, hogy ölelgessem. Khm…mai óra. Tekintve, hogy akár sárkányokról meg ilyenekről is szó lehet, ez...nem biztos, hogy életbiztosítás lenne. Sem nekem - ami annyira talán nem nagy baj, szeretek én veszélyesen élni -, sem a kollegáimnak- Pech, hogy ennyire odavagyok az aranyos, bolyhos, mosolygós, édes, veszélyesen cuki... Szóval igen. Ez felejtős.
Másrészt viszont a gyógyítás... Az életem összes eddigi betört ablakára, eltört poharára és összezuhanó szekrényére gondoltam, és erősen reménykedni kezdtem, hogy az emberekkel nem ezt csinálnám. Mármint...nyilván, segíteni akarnék nekik, megmenteni őket, új varázslatokat kitalálni, hogy jobban legyenek... Ha belegondolok, ebben talán nagyobb az izgalom, mint sötét varázslókat vadászni aurorként, legalábbis nekem.
Csak hát...igen. Én én vagyok. Bajkeverő. Nem biztos, hogy nővérke típus. Bár a mugli srácok szerint a nővérkejelmez…
Túl könnyen elkanyarodok. Sinistrára nézek, és visszaterelem a gondolataim a pályaválasztás rejtelmes szépségeihez.
Mindenesetre a prof legalább türelmesen nézegeti a többiek bűnlajstromait, amíg én gondolkodom. Nem is baj, legalább nem látja az arcomon átfutó kételyt.
- Nagyon köszönöm az ötleteket, professzor! - mondom végül, kissé fanyar mosollyal, és felállok az asztaltól. És komolyan is gondolom, csak... Az ajkamba harapok. Nem tetszik nekem ez a pályaválasztósdi.
Már el is lépek a professzortól, amikor eszembe jut Jordan, aki kérte, könyörgött, hogy ha valamiben nem vagyok biztos, kérdezzek, meg az is, hogy Sinistra előbb egész szomorú képet vágott. De én nem - nem szeretek. Nem akarok kérdezni. Sinistrának, bármilyen aranyos, nem biztos, hogy tudnia kell arról, hogy néha elbizonytalanodom (sokszor. Apa szerint a csínytevés is egyfajta önigazolás, de az nem számít, ő csak túl unalmas, hogy megértse.) De mégis...
Ökölbe szorítom a kezem, visszafordulok, és kipréselem magamból azt az istenverte, riasztó mondatot.
- A professzor szerint én...a dolgaim ellenére... Lehetnék jó gyógyító?
Erre a nő szélesen elmosolyodik, és egy pillanatig elgondolkodik.
- Figyelj... Tudom ám, hogy kissé nyughatatlan személyiségű vagy... - kezdi egy cinkos mosollyal. - Meg hogy néha... Mondjuk úgy, hogy ügyetlenkedsz a rohanás közben... - folytatja. - De ettől függetlenül azt is tudom és hallottam is a kollegáktól, hogy viszont ami érdekel és komolyan veszed, abban igenis precíz és szorgalmas diák vagy. Tehát ha úgy érzed, hogy a gyógyító szakma igazán le tudna kötni és érdekel eléggé, akkor igen... Minden dolgod ellenére is menne - bólint biztatóan, majd egy pár másodperc után folytatja. - Ha esetleg mégsem vagy biztos, akkor a személyiségedból adódóan én még ajánlom átgondolásra az Átoktörő szakmát is. Szerintem ott ki tudnád élni kreatív és csínytevő éned is, de komolyan vennéd... Ha valamelyik felkeltette az érdeklődésed, akkor a gyógyítóhoz ajánlom Madam Pomfrey-t egy beszélgetésre, az átoktörő szakmára pedig az új SVK tanárt... Remélem... Remélem, azért tudtam valamennyit segíteni... - bizonytalanodik el kicsit.
Miközben beszél, azért nehéz kiűznöm a gondolataim közül, hogy már megint kissé tapintatlan voltam...pont mint egyes kattant tyúkra hasonlító boszorkányok, akik hemzsegnek a Roxfortban - eszembe jut a Legendás Lényeg Gondozása óráról az a két tapló csillagvirág, amitől megint ideges leszek -, és persze akik közé anyucikám is tartozik. Úgy néz ki, még a pályáját sem kell kerülnöm, felesleges. Viszont miután megszólaltam, Sinistra elmosolyodott - elmosolyodott! Szóval akkor fekete pont kihúz, helyére piros pont beír. Ügyes vagy, Nora, lehet belőled még normális ember.
- Rengeteget tudott segíteni, Professzor! - Erre Sinistra elmosolyodik. Olyan kis aranyos, hogy ilyen szégyellős. - És én... Azt hiszem, érdekelne a gyógyítás, szerintem lenne benne helye...a nyughatatlanságomnak is - mosolyodok el én is, habár ha arra gondolok, hogy Madam Pomfrey helyében mennyi csontot nem növesztenék vissza pár napig... De ez lényegtelen. Terveim szerint személyiségfejlődésem két éven belül túlhaladja a bosszúállás gondolatait. - De az átoktörés is izgalmas lenne, nem is tudom... - Nem is tudom, mit jelent igazából, jövök rá hirtelen, ahogy Indiana Joneshoz és Lara Crofthoz hasonló kalandorok képei úsznak be a szemem elé. Elvörösödök. - Igazból... Mit csinál egy átoktörő? - kérdezem zavartan, és megvakarom a halántékomat. Ha már segítségkérés, akkor pipáljuk ki a következő pár évre.
- Hogy mit csinál? Nos, elsősorban a Gringottsban alkalmazzák őket, akik figyelnek az átkokra, meg ilyesmikre. De igazából bárhová kirendelhetik őket. Ha személyen, tárgyon, területen valami kellemetlen, veszélyes átok ül, akkor az átoktörők oldják meg, hogy a lehető legkevesebb balesettel és problémával leszedjék onnan azt. A kötelező dolgok hozzá... - ránéz egy papírra. - Aritmetika RBF, RAVASZból pedig: SVK, Bűbájtan, Bájitaltan, Átváltoztatástan és erősen ajánlott a Rúnaismeret, de ez nem kötelező. Szóval elég sok a követelmény, de ez a veszély miatt van. A gyógyítói pályához pedig elég jó eredmények RAVASZból szintén: Bűbájtan, Gyógynövénytan, Bájitaltan, Átváltoztatástan és SVK. Mind a kettő munkához legalább Megfelelő szintet kell elérni. Remélem, ez nem vette el a kedved... - mosolyog rád kedvesen. - Máshoz is hasonlóan sok minden kell.
Esküszöm, nem tudom, egy tanár hogy lehet ilyen aranyos meg kedves. A régi muglisulimban csak ideges macskásnénik meg mézes-mázas, tenyérbemászó nagymamahadak voltak, de megértő meg cuki tanárok... Még egy pont, ami miatt imádok a Roxfortba járni.
- Hát, az aritmetikát sajnos nem vettem fel - vonom meg a vállam, de azért kicsit szívom is a fogam emiatt...sejthettem volna... Illetve nem. Kérdeznem kellett volna esetleg kicsit korábban, mondaná most Jordan, de nem lenne igaza. Ez a sors. Ha meg nem az, akkor valahogy bizonyára megoldható...mert azért a Roxfortban elég sok minden az. - Ugyan, dehogy vettem el a kedvem, Professzor - mondom, félig-meddig nevetve, és eszembe jut, hogy milyen jó motivációs mondat az, hogy máshol is nehéz. Mintha valaki azt mondaná, hogy ha itt nincs esélyed, akkor sajnáljuk. De nem emiatt érzem magam vidámnak...valahogy a kihívás gondolata tetszik. Egyszer az életben lehet, összeszedem magam, és ellenőrzöm, hogyan is tudnék teljesíteni, ha odateszem magam. Micsoda szokatlan és újszerű cselekvés is lenne! - Igazából alig várom az RBF-eket - teszem hozzá végül, és reménykedem benne, hogy ha valaki, akkor egy professzor nem érti félre a dolgot.
Felnevet.
- Ha ilyen lelkes vagy és esetleg szeretnéd, még beiratkozhatsz Aritmetikára - mosolyodik, mintha kicsit... Gonoszkásan. Igen, határozottan viccelődik velem. A házvezetőd. Viccelődik veled. Hmmm.
Pedig egy fél pillanatra még komolyan is vettem a szavait…
Összeráncolom a homlokom. Ennek fele sem tréfa, itt valami furcsa, furcsa dolog történik...esetleg én vagyok túlságosan előítéletes a tanárokkal szemben, ami nyilván túlságosan kellemetlen ahhoz, hogy ezzel itt, helyben szembenézzek. Majd egy másik alkalommal, ha majd legközelebb önreflexiót gyakorlok.
- A professzor szerint talán túlzott az érdeklődésem? - kérdezek vissza szinte reflex-szerűen, felemelt szemöldökkel, és reménykedem benne, hogy a hirtelenségem nem kever (már megint) bajba. Hogy nekem miért kell mindig gondolkodás nélkül megszólalnom! De legalább nem cukiztam le, csak gondolatban...
- Ugyan már! Egy tanár álma, hogy a diákjai lelkesek legyenek... Amúgy amit az előbb mondtam, az áll, ha szeretnél élni vele, tényleg fel tudsz még jelentkezni... - mondja, miközben félrebiccenti a fejét. De fura, hogy életemben először egy felnőtt nem akar rám erőltetni semmit….
- Hát, szerintem engem érdekelne, meg aztán lehet, hogy a többi professzor is örülne neki, ha...hm, valamivel lekötöm a felesleges energiáimat - mosolyodok el szélesen, miközben persze azért sejtem, hogy valószínűleg így is túl aktív maradok, a plusz tudás meg nem biztos, hogy nem inspirálóan fog hatni, de hát ez van. - Szóval azt hiszem, felveszem, ha... Ha esetleg a professzor meg tudja mondani, ez hogyan lehetséges - teszem hozzá. Nem biztos, hogy most akarom végigbogarászni a szabályzatokat.
- Meg - bólint határozottan a nő. - Hétfőn 3-4-ig lesz majd akkor, ha jól látom, belefér az órarendedbe - mosolyog. Kezdem azt hinni, hogy neki ez a kedvenc kiegészítője, mint nekem a fülbevaló. - És ha bármi kérdésed van, nyugodtan megkereshetsz... Ez a pályaválasztás... Nem a legkellemesebb dolog, tudom. De mindenkinek ilyen, kivéve, aki évek óta tudja, mit akar... - rántja meg a vállát. Ezután ha menni szeretnél, elenged.
- Rendben, nagyon köszönöm! - válaszolok, majd felnevetek azon, amit Sinistra a pályaválasztásról mond...hát igen, és egy mugli szülő mellett felnőve elég nehéz is kitalálni, hogy milyen lehetőségek vannak, teszem hozzá magamban, de végül is ez nem apa hibája. Az egy dolog, hogy unalmas, arról tehet, de arról, hogy mugli... - Nagyon köszönöm a tanácsokat, Professzor, szerintem maga a legjobb fej házvezető! - mondom hirtelen ötlettől vezérelve köszönés gyanánt, majd elindulok, és körbenézek, merre lehet az a haszontalan Jordan.
Sinistra azért még elvörösödik és megköszöni. Esküszöm, túl cuki ez a nő ahhoz, hogy tanár legyen. Vidám mosollyal az arcomon indulok legjobb barátom, fegyverhordozóm, és személyes jósom keresésére.
Jordan éppen a Hollóhát asztalánál ül, és tanul...ni próbálna, ha hagynám, de mindenképpen meg kell vele osztanom a tapasztalataimat - ez elkerülhetetlenül fontos -, és jeleznem kell neki, hogy ne adjon ilyen jó tanácsokat, mert zavarba találok jönni, és az senkinek nem lesz jó.
Gyorsan odaslisszolok mellé, és hátulról megkopogtatom a feje búbját, hogy észrevegyen.
- Hé cuki, elmehetnél jóslástan-RAVASZra, olyan jól megtippelted, hogy mit kéne tennem - suttogom, és reménykedem benne, hogy egy rövid beszélgetést nem vesznek észre időben a tancik ahhoz, hogy idejük legyen pontot levonni.
Kissé morcin néz fel rám, de mikor realizálja, hogy én vagyok – a kedvenc embere, ugyebár –, kicsit megenyhül. Mikor befejezem, csak a szemeit forgatja, majd neked is megkopogtatja a fejedet.
- Igazán hozzászokhatnál már ahhoz, hogy jó dolgokat mondok... - vigyorog rád halványan, majd újra komolyan néz. - Na, mi volt? Megváltottátok a világot Sinistra-val, vagy mi?
- Olyasmi... - mosolygok rá. - Kiderült, hogy tök cuki, és feleslegesen paráztam - itt megtorpanok egy pillanatra. - Most jön az a rész, hogy te azt mondod, hogy megmondtad - sandítok rá kissé fanyarul.
Megint csak a szemeit forgatja, majd felsóhajt.
- Pedig igaz... ÉN MEGMONDTAM! - mondja egy nagy mosollyal Vinné el a fene!. - De örülök, ha jól ment. Kitaláltad, mi leszel, ha nagy leszel?
- Gyógyító. Vagy átoktörő. Vagy kiscserkész, ha nem sikerülnek a vizsgák - válaszolom neki, és széttárom a karom. - De képzeld, be fogok iratkozni aritmetikára is, és lehet, még azt is eldöntöm, hogy idén jókislány leszek. Lehet, az új célom megnyerni a házkupát.
Jordan elgondolkodik, közben bólogat.
- Az első kettőt amúgy egészen el tudom képzelni, te kis kalandor... - mondja, viszont a mondandóm második felére csak pislog, majd ennyit nyög ki. - Aha... Egészen valószínű... - teszi hozzá szarkasztikusan. Közben a mellettetek ülök csúnya pillantásokat vetnek rátok.
- Most miért? Mindenki változhat - nevetek rá, majd körülpillantok. Azt hiszem, lassan itt az ideje lelépni, ha a házkupa megnyeréséről szőtt, újdonsült és spontán álmait nem akarom most azonnal elveszíteni. - Viszont szerintem megyek, mert a jóskislány-imidzs, ugye nagy sérülékeny - kacsintok rá -, meg aztán meg kell keresnem a leendő csoporttársaimat is, hátha van köztük egy-két szimpatikusan gázos alak - mondom, és intek neki. - Este még zaklatlak, ne aggódj! - köszönök el.
Olyan gyorsan hadarom el, hogy megint csak pislog, majd integet, mikor ott hagyod. Olyan kis cuki - eskü, kell neki egy hasonlóan cuki pasi!
De most új küldetés: lokalizálni, becserkészni és elkapni a leendő csoporttársakat, akik hozzásegítenek majd ahhoz, hogy megnyerjem a házkupát idén. Bizonyára, vigyorodok el, hatalmas segítségemre lesznek, aztán eszembe jutnak a nevek. Aaron, Loreley, Aislinn.
Lehet, nem lesz ebből házkupa, vonom fel a szemöldököm, ahogy eszembe jut, hogy kettejükkel már minimum találkoztam büntetőmunkán. És egészen sokszor.
Hát ez legyen a legnagyobb baj.
Körülnézek, hátha látom őket valahol - próbálok a tanárok asztala felé pillantgatni, hátha a kígyózó sorokban valahogy megpillantom őket, és rövidre zárhatom ezt a pofavizitet, mígnem észreveszem, hogy egy vattacukorkék hajú lány éppen most veszi célba a Nagyterem ajtaját, és éppen Sluckitól távolodik egyre gyorsabban. Bizonyára szökni akar tőle...szegény... Nem mindenkinek lehet cukimuki Sinistra prof a házvezetője.
Mindenestre egészen biztos vagyok benne, hogy ez Loreley, találkoztunk már elégszer...izé, kviddicsmecssen, nyilván.
Az utolsó pillanatban eszembe jut, hogy épp tanulóidő van, és nem kéne kiabálni, így lenyelem a nagy levegőt, amit vettem, és utána rohanok, már amilyen halkan tudok, persze.
Öcsém, olyan vagyok, mint egy macska!
Mint egy hízott, ügyetlen cicus, mondjuk úgy. - Hé, nem veled fogunk idén versenyezni a házkupáért? - kérdezem tőle vigyorogva.

Már majdnem kint vagyok mikor valaki megszólít.
- He? Hogy mi v.... - ekkor jobban szemügyre veszem az illetőt. Büntimunkáról ismeretes a csaj, legalább olyan nagy csibész mint én. - Oh... Mmmm... Nora ugye? Veled vagyok egy izében ugye?
Biztos minden rendben van a dirinél, hogy egybe osztott minket? Tudom én, biztos nagyon nehéz lehet vezetni meg... igazgatózni egy ilyen helyet... és egy csomó stresszel meg hasonlóval is jár... Szóval bármi is van ez egy meglehetősen mazochista döntés volt az holtbiztos.
- Aha - válaszol. - Te meg Loreley, ha minden igaz - teszi hozzá vidáman. - És attól tartok, már ismerjük egymást, és nem a tanulószakkörről, bár most elvileg ott vagyunk egy helyre osztva - válaszol a második kérdésére.
- Hát akkor tényleg megbuggyant a tanári kar... - mondom úgy, hogy Nora hallja de senki más.
- Most ígértem meg, hogy jókislány leszek - válaszolja mímelt felháborodottsággal - Mégis, mi rossz történhetne egyáltalán? - kérdezi.
- Ábécében kéred vagy optimális haladási sorrend szerint? - kérdezem komiszul mosolyogva.
- Pincétől a tornyok felé? - válaszol kérdéssel, és elvigyorodik.
- És a szélrózsa minden további irányában.
Azt hiszem ez a tanulócsoport volt a tanárok eddigi legjobb és legrosszabb ötlete.
- Te Nora. Van kedved valamihez?
- Ha a leckéhez csak annyi köze van, hogy magasabb rendű célokhoz használjuk a tanultakat... Én ráérek, és sajnos épp unatkoztam is - feleli.
- Kiválló! - mondom, majd karon ragadom újdonsült bűntársamat és elirányozódom egyenest a pince, azon belül is a konyha felé. - Meglátogatjuk a házimazsolákat... éééés kicsit meglootoljuk a konyhát.