Kami
FRPG Guru
Posts: 285 
|
Post by Kami on Jul 30, 2023 14:00:03 GMT 1
#s://cdn~inprnt~com/thumbs/8f/7c/8f7cf4b54f6eb256ebca84999d2a7951~jpg?response-cache-control=max-age=2628000 Még mindig teljesen felfoghatatlannak tartom a történteket, ahogy itt állok. Mattie előttem teljesen összetörve gubbaszt, őt próbálja nyugtatni a szintén összetört Tommy. Mellettem áll Gemma és Aaron és fogják egy-egy kezem. Alap esetben majd' elájulnék, hogy Aaron ilyen közel van hozzám, hogy fogja a kezem és hogy ennyire figyelmes, de most... Most nem. Most csak arra tudok gondolni, mi van ha elrontottam valamit. Mi van, ha nem élik túl. Mi van ha cserben hagyom őket. Biztos tudtam volna többet is tenni. Biztos lett volna rá mód. Csak én azt a módot nem ismerem. És ez baj. Zavar. Fáj. Rosszul esik. Haszontalannak érzem magam. kinyílik az ajtó és megjelenik az ijesztő tancsinéni. Asszem SVK-t tanít. Mondandójával megforgatja a jeges tőrt a szívemben. Ott lebeg a levegőben az a bizonyos: már ha túlélik... Annyira rosszul leszek, hogy megszédülök, így megszorítom Gemma és Aaron kezét, hogy ne essek össze. Fogalmam sincs, mit mond. De biztos nem olyan lényeges... Nagyon küzdök, hogy ne ájuljak el. Fáradt vagyok, éhes, már jóideje nem alszom és nem eszem rendesen, a vércukrom is a béka popija alatt. De nagyon igyekszem. Legalább velem ne kelljen foglalkozni. Újabb hosszas várakozás. Aaron valamikor eltűnik mellőlem, de annyira nem fogom fel a dolgot. Teljesen elveszek a gondolataimban, ahogy a mellettem álló Gemma kezét szorítom. Még akkor sem térek magamhoz teljesen, amikor Aaron a kezembe nyom valamit. Kissé elfintorodom, de végül nagy nehezen magamba erőszakolom. Megint ki tudja mennyi idő telik el, mikor... - A LÁNY LÉGZÉSE LEÁLLT! – hallom meg. Hatalmasat fordul velem a világ. A lány légzése leállt. A légzése leállt! Te jó ég! Elrontottam. Elrontottam!!! magamban teljesen kifakadok. A szám elé kapom a remegő kezem. A fülből is csak foszlányokat hallok. Nem élte túl...Nem, nem NEM! Biztosan lehet még valamit tenni! kezdek el gondolkodni magamban. Egyszerűen nem vagyok hajlandó feladni. Biztos van valami... A többiek közben már berontanak, én pedig ott állok teljesen ledermedve. Nyugi, Ai. Koncentrálj... olvastál erről valahol... Bár még sosem láttam, vagy alkalmaztam... de van egy mód. Veszek egy mély levegőt. És megindulok utánuk. Fogalmam sincs, honnan merítem ezt az erőt, de úgy érzem menni fog. Mennie kell!- Madam Pomfrey, újraélesztjük a lányt a kettős módszerrel, addig igazgatónő, legyen szíves hívni a Szent Mungóból orvosokat! - bele sem gondolok, hogy nem kellene így beszélni a tanáraimmal. Majd levonnak érte pár házpontot, na bumm. Egy élet a tét! Hihetetlenül nehéz dolgom van, de minden tőlem telhetőt megteszek. Minden mást kizárok a gondolataimból és csak az újraélesztő technikára gondolok, meg arra, hogy menni fog. kicsit megszédülök, mikor újra kezd lélegezni. Remélem a Szent Mungóból hamarosan ideérnek. Remélem, hogy túléli. Más már nem jut eszembe, amivel tudok segíteni... Fogalmam sincs hogy, de valahogy kibattyogok a gyengélkedőről. Azt hiszem az igazgatónő hangját hallom. Próbálok koncentrálni arra, amit mond. Hellyel-közzel sikerül. -Én... én még megvárnám... - kezdek ellenkezni, de Matt leint. - Majd én megvárom a Szent Mungós orvosokat. Te már ígyis többet tettél, mint bárki. Menj aludni... - néz rám finoman hálás tekintettel. De miért hálás? Nem tettem semmit... Végül beadom a derekam, főleg mert már nincs erőm semmi másra. Fogalmam sincs hogy és mint jutok fel a griffendél toronyba, annyira emlékszem, hogy a szobánkig eljutottam, ott pedig elsötétült a világ. Azt hiszem, elájultam... Arra kelek, hogy eszméletlenül kifacsart kényelmetlen pozícióban vagyok. A szemhéjaim ólomnehezek, de lassan kinyitom a szemeimet... és realizálóm, hogy nagyon úgy fest, nem jutottam el az ágyamig tegnap este. Mi is történt tegnap este, hogy ennyire kivagyok?! gondolkodom el. Eszembe jut a randim, Aaron és Eric "összetűzése", ahogy beszélgetünk Hagrid házának ajtajában Aaronnal... majd mint derült égből villámcsapás belém hasít a többi is. Azonnal kipattannak a szemeim. - Te jó ég! Már ennyi az idő?! - ugrom fel hirtelen, amitől kicsit megszédülök. Semmi fürdés, semmi átöltözés, úgy rohanok le, ahogy tegnap voltam. Egy szál hosszúujjú felső, nadrág, kócos haj, kicsit véres kezek és sebes száj. Párszor majdnem orra is bukok, meg nekirohanok falaknak a nagy lendület miatt, de komolyabb sérülések nélkül leérek a gyengélkedőhöz. Ott fújok egy kicsit, megpróbálom rendezni a zilált külsőmet valamennyire rendbe hozni... gondolom nem nagyon ment, na mindegy... Aztán bemegyek... (innen meg jön Detti reagja) |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Jul 31, 2023 23:55:46 GMT 1
#s://i~pinimg~com/originals/10/92/6f/10926f0c05a7a22136815fad0429d13c~jpg Ez egy szar délután... Egy kibaszott szar délután-este-éjszaka, minden. Még mindig alig fogom fel a történteket, pedig már itt gubbasztok a gyengélkedő előtt. Fogalmam sincs kik vannak még itt. Az üvöltésektől visszhangzik minden. A gondolataim is a korábbiak körül forognak. Undorítóan elbuktam. Minden tekintetben. Prefektusként, barátként, egyáltalán emberként. Mégis hogy hagyhattam ezt? Miért nem én voltam ott helyettük? Megannyi kérdés és képtelen vagyok rájuk válaszolni. Utálom. Utálom ezt az egész helyzetet. Utálom, hogy mások szenvednek, mert képtelen voltam előbb cselekedni. Cserben hagytam mindenkit... Ekkor megérzek egy kezet a vállamon, majd meghallom Ai hangját. Üveges tekintettel, erőtlenül nézek fel rá, majd egy nagyon gyenge biccentés keretében elveszem a bájitalt. Nem mintha tudnék bárkinek is segíteni...Utána újra önsajnálatba temetkezem, de azért előtte még megiszom. Olyan szinten utálom magam, hogy azt már elmondani nem tudom. Bár engem támadtak volna meg...Még az sem érdekel, ha emiatt nem csak hogy Elise-t de Penny-t a másik legjobb barátomat is elveszteném. Vagy akár az életemet. Mindegy... csak ne nekik kelljen szenvedni. De már késő... Csak akkor érzékelem újra egy kicsit a környezetem, amikor Thomas ül le mellém. Ránézek, de egy árva szót sem tudok kinyögni, és nem is akarok. Így csak a kezét szorítom meg, ami a vállamon pihen. Hálás vagyok neki, hogy itt van, de... hibáztam. Óriásit. Fogalmam sincs mennyi idő telik el, ahogy várunk. Ahogy nyílik az ajtó, úgy pattanok fel. Kicsit megszédülök, de gyorsan megtámaszkodom a falban. Némán hallgatom a tanárnőt és még jobban összeszorul a szívem, hisz ott lebeg a levegőben, hogy már ha túlélik... Majd megdicséri Ai-t. Nos igen, ő az, akinek köszönhetik az életüket. Hihetetlenül ügyes volt... Óvatosan ránézek, de mintha nagyon nem lenne magánál. Teljesen ki van készülve... Lehet kicsit segítenem kell majd neki is ezek után... Mióta kikerült az a cikk az anyjáról, valahogy nem önmaga. Ha kicsit jobban összeszedtem magam, akkor mindenképpen beszélek erről vele. Meg lehet mással is. Mondjuk Damian-nel... Vagy Tommy-val... vagy... ahogy elnézem, Gemmával is egészen jól kijönnek. A tanárnő visszamegy, majd újabb hosszas, idegőrlő várakozás. Picsába már... nem szoktam ennyit káromkodni még gondolatban sem, de... mindegy... Arra kapom fel a fejem, hogy Aaron hozott kaját mindenkinek, de én visszautasítom. Csak úgyis visszahánynám az egészet, olyan szinten görcsöl a gyomrom az idegtől. Majd egy bizonyos mondatra kipattannak a szemeim. A LÁNY LÉGZÉSE LEÁLLT!Ez vagy Elise vagy Lilah lehet. Igazából majdnem, hogy mindegy melyik (jó, azért nem teljesen, mert Elise mégis csak sokkal közelebb áll hozzám, mint Lilah...) egyszerűen nem akarom elhinni. Nem tudom elhinni. Ez nem történhet meg. Ez egy kicseszett iskola basszameg! És ott voltam! És nem segítettem! Valakinek a halála a lelkemen szárad... Ahogy Gemma bedug egy telefület, és hallgatjuk... Nem, nem bírok tovább várni. Nem bírom a bizonytalanságot. Kérlek, ne Elise legyen az... bármennyire is borzalmasan hangzik ez, bocs Lilah... Berontok a gyengélkedőre, és egyenesen oda tartok, ahova Elise-t raktuk le. Egy pillanatig megnyugszom, hogy ő még vergődik. ez viszont azt jelenti... Lilah...Mintha egy jeges tőrt forgatnának a szívemben. És most sem tudok tenni semmit sem. - Madam Pomfrey, újra élesztjük a lányt a kettős módszerrel, addig igazgatónő, legyen szíves hívni a Szent Mungóból orvosokat! - robban be Ai. Elkerekedett szemekkel nézek rá. Olyan elszánt tekintete van... De nemrég még annyira ki volt készülve. Most pedig nem tudom honnan merített ennyi erőt. De biztosnak tűnik. Biztosabbnak, mint bárki ebben a teremben. - Én elküldöm szívesen a baglyot! - ajánlkozom, hogy valami hasznosat is tehessek, majd amint az igazgatónő rábólint, minden erőmet beleadva felsprintelek a bagolyházba a megírt levéllel. Csatolok hozzá egy kis cetlit bónuszban apámnak, hogy lehetőleg ő is jöjjön. Mire visszaérek, már a többiek kint vannak a teremből. Megtudom, hogy Ai-éknak sikerült. Tényleg sikerült neki! Az a lány, akit a legtöbben emberszámba sem vesznek, kigúnyolnak... Aki alábecsüli magát minden szinten... életeket ment. Olyan dolgokra képes, amelyre egy felnőtt sem biztos, hogy képes lenne.Odalépek Ai-hoz, és jó szorosan megölelem, bár nem vagyok benne biztos, hogy ezt felfogja. - Fantasztikus voltál ma Ai. Egy igazi Hős! Köszönöm... - mondom neki elcsukló hangon, majd elengedem és Aaron gondjaira bízom, hogy eljuttassa az ágyáig. Igazán megérdemel egy kiadós pihenést. Elköszönök még Gemmától, Tommy-nak meg megmondom, hogy menjen aludni, én megvárom apámékat. Mikor megérkeznek, és vet rám egy pillantást, szavak nélkül is tud mindent. Megveregeti a vállam, ami nála amolyan: nem a te hibád gesztus. De, de az én hibám, mindegy. Biztosít arról, hogy mindent megtesznek, majd bemegy, engem pedig elzavar aludni. Na nem mintha tudnék... Megsemmisülten battyogok vissza a hálókörletemben, ahol a szintén borzasztó bőrben lévő Thomas vár ébren. Mivel egyikünk sem akar/tud aludni, ezért próbáljuk egymásban tartani a lelket. Szerintem sikertelenül. Legalábbis én borzasztóan érzem magam, és ugyanúgy ugyanannyira hibásnak érzem magam a történtek miatt. Bár én feküdnék ott helyettük...Ébren forgolódom, egy szemhunyásnyit sem vagyok képes aludni. Mivel nem tudok sehogy sem aludni, egy idő után, mikor kezd világosodni úgy döntök, amint lehet elmegyek egyet lezuhanyozni, átöltözni, hogy utána elmehessek a gyengélkedőre. Tommy ágyánál megállok és nagyon finoman megérintem. Direktben nem akarom felkelteni, hadd pihenjen, de ha ébren van nem akarom itt hagyni sem. -Hé Tommy… ébren vagy? Tommy csak motyog valamit, majd átfordul a másik oldalára. Ruhástól, bevetett ágyon aludt el kb egy órája, annyira kimerült.Tudom, hogy megkért, hogy keltsem fel, de… de Ő is teljesen ki van merülve… Eldöntöm, hogy inkább hagyom kicsit aludni még, csekkolom a sérülteket és utána összeszedem Tommy-t és együtt megyünk le Elise-hez. Így hát megindulok a gyengélkedőre, ahonnan nemrég jöttem el tulajdonképpen, amikor apa váltott. Megállok, veszek egy nagyobb levegőt és bekopogok. Hátha már bejöhetek, bár nagyon korán van még… Mindeközben Elise már vagy egy órája fent volt, annyira nem tudott aludni, illetve továbbra is fájtak a sebei, pontosabban az az egy, ahol kitéptek belőle egy darabot.
Aspen relatíve békésen aludt vele szemben, Lilah-t pedig már elvitték mellőle, így csend volt, csak Madame Pomfrey serénykedett néha. Ahogy elmegy Elise mellett, a lány odahívja, s megkéri valamire. A javasasszony kicsit furcsán néz rá, de úgy tűnik, félig-meddig belemegy.
Negyed órával később kopogás hallatszik, Madame Pomfrey az ajtóhoz siet, Elise pedig elhúzza a függönyét.
- Áhh, Mr. Owler, jó reggelt. Igen korán itt van. Segíthetek?- Csak nem tudtam aludni, úgyhogy… gondoltam feljövök megnézni hoy vannak… - mondom lesütött szemekkel. - Lilah-ról van valami hír? - kérdezem óvatosan felpillantva. Madame Pomfrey megrázza a fejét.
- Egyelőre nincs... De várjuk a baglyot. Ami azt illeti, Mr. Owler, rossz hírem van. Mr. Medlar éppen alszik, Miss Bachet pedig külön megkért, hogy ne engedjek be hozzá senkit, ha jönne valaki... - néz sajnálkozva.- Oh… értem… és esetleg… nem akarom ugráltatni Önt, Madame Ponfrey, de… tényleg nagyon szeretném látni, hogy van Elise… akár csak egy pillanatra. Természetesen vállalom teljes mértékben a felelősséget, de muszáj látnom… - nézek rá jelentőségteljesen. Sosem szoktam a határokat feszegetni, mindig elfogadom őket, de ez most kivétel, és nagyon reménykedem benne, ha Elise meglát, akkor már nem küld el.
Madame Pomfrey habozik, de ő sem ért egyet alapvetően azzal, amit Elise kért. Így hátrapillant, majd halkabbra fogja.
- Most hátramegyek, hogy készítsek egy italt a számukra. Véletlen nem fogok figyelni, ha esetleg mégis úgy dönt, hogy bejönne... De ha Miss Bachet értem szólna és többször, akkor kénytelen leszek megjelenni, Mr. Owler, ezt ne felejtse... - mondja, majd becsukja az ajtót és elsiet hátra.Csak bólintok, majd hagyom, hogy elmenjen. Miután már a javasasszony biztosan nem veszi észre, hogy ellenszegülök a kérdésnek, halkan odaosonok, ahol Elise fekszik. Veszek egy mély levegőt, majd nagyon óvatosan elhúzom a függönyt. Próbálok mosolyogni, de a vaknak is feltűnő, mennyire meggyötört vagyok a tegnapi után. - Szia… - köszönök rá halkan, s mielőtt szólhatna, folytatom. - Csak látni akartam, hogy minden rendben van-e veled… veletek. Természetesen ha nem akarsz látni, meg beszélni velem, akkor azonnal elmegyek, de… tudnod kell, hogy nagyon aggódtam érted… meg a többiek is, természetesen… és nagyon szeretnék egy kicsit itt lenni veled… - mondom neki halkan végig. Elise az ágyán ül felhúzott térddel, betakarva és a függöny másik részét bámulja szinte üveges szemmel. Amikor azonban a függöny megmozdul, annyira megijed, hogy szinte leesik az ágyról, félig fel is áll. Amennyire szarul néz ki Matt, annyira szarul néz ki Elise is. Olyan sápadt, hogy ennél már nem is lehetne jobban, a szemei alatt akkora fekete karikák vannak, hogy ez a kettő nagyon nagy kontrasztban van egymással. Haja össze-vissza, tiszta kóc, ő maga is tiszta kosz, illetve látszanak a kötései is, amik kicsit piroslanak a vértől.
- Matt! - ijed meg tehát a lány, s kis híján a függönybe is belegabalyodik. - Mit csinálsz itt? - pánikol be azonnal. - Menj innen! - mondja először nagyon durván, de amikor hallja, hogy aggódtak érte, csak eltorzul a fájdalomtól az arca és könnybe lábad a szeme. - Nem érdemlem meg... Tényleg... Veszélyes vagyok. Nem kéne itt lenned... - nyögi ki fájdalmasan. Alig bír beszélni és látszik rajta, hogy nemcsak a helyzetet gyűlöli, hanem önmagát is. De már sokkal kevésbé elutasító, inkább nagyon védekező.- Naaa, kérlek ne mondd ezt… - mondom nyugtatóan, ahogy lassan kinyújtom felé a kezem. - Vissza kellene feküdnöd és pihenned. Nem vagy veszélyes, és együtt mindent megoldunk, jó? - Ezt... Hogy... Oldjuk... Meg?! Hm?! - sziszegi idegesen. - Még hogy nem vagyok veszélyes... EGY SZÖRNYETEG VAGYOK! - mondja dühösen, s akármennyire is próbálkozik, folyni kezdenek a könnyei. - Te pontosan tudod, hogy ezek voltak a mumusaim... Most egy lettek közülük... Miért mentettetek meg? Miért nem hagytatok meghalni?! - kérdezi sírva, s kénytelen megkapaszkodni az ágyban, ha nem akar elesni. - Erre ne is válaszolj, tudom, mit mondanál - emeli fel a másik kezét, majd lassan visszaereszkedik az ágyba és kicsit sír csendesen, miközben a térdére hajtja a fejét. - Ezt mondtad tegnap is... Hogy majd megoldjuk - mondja csendesen. - Vagy csak álmodtam? Biztosan... Fogalmam sem volt, mi igaz és mi a képzelet... - mondja elcsigázva, majd kicsit odébb megy, hogy Matt le tudjon ülni. - Neked sikerült aludnod kicsit? - pillant most először a fiúra, de mikor meglátja, elhúzza a száját. - Nem úgy nézel ki... Ugye nem maradtál fent egész éjjel miattunk? - kérdezi aggódva.Nem kicsit fáj az, amit mond, de tartom magam, és mikor leroskad az ágyra leülök mellé és átkarolom. - Tudom jól, igen, hogy ez a mumusod. És sajnálom. Sajnálom, hogy nem voltam ott, hogy nem védtelek meg titeket. Prefektusként, barátként, emberként, mindenhogy csődöt mondtam. Elmondhatatlanul sajnálom. De Ai is mindent beleadott, hogy megmentsen titeket. Mert ez kezelhető. Lehet vele együtt élni. Nem lettél semmivel sem kevesebb a szemünkben emiatt, sőt. Egy hős vagy. Mindhárman azok vagytok, hogy ezt túléltétek. Neked ott van Tommy, Gemma és Aaron is, akik egészen addig itt virrasztottak és aggódtak, ameddig el nem küldték őket innen. Ai, aki szintén öncsonkításig aggódta magát, hogy vajon túlélitek-e. Én is itt vagyok, és végig melletted állok, segítek bármiben. Tudunk készíteni farkasölőfű főzetet, ami majd segít. Ha gondolod, ott tudok lenni az átváltozásnál is, mert animágus vagyok. Nem vagy egyedül, hidd el… - szorítom meg a vállát. Kicsit fáradtan sóhajtok fel. - Nem, nem tudtam egy szemhunyásnyit sem aludni, ezért jöttem le. Muszáj volt, hogy lássalak… - simogatni kezdem a karját. Ahogy Matt átkarolja, máris jobban érzi magát. Milyen kár, hogy nem mondta el előbb, hogy érez... Bár talán nem is baj, elvégre... Ha eddig boldogok lettek volna, most úgyis szakítani kellett volna.
Elise a fiú vállára hajtja a fejét és hozzábújik. Neki még mindig fantasztikus illata volt, ő meg itt fürdés nélkül bűzlik, ahogy az alvadt vér, a sebek, gyógyszerek, sár és erdő szaga keveredik.
Ahogy bocsánatot kér, Elise betapasztja a száját.
- Shhh... Ezt ne is mondd tovább! Nem a te hibád volt - nyugtatja halkan. - Mégis hogy tudtál volna segíteni? Mattie, te is félig beteg voltál, csoda, hogy ennyit tudtál tenni... Ne legyél butus... - mondja neki, aztán kicsit feljebb emeli a fejét és lehel egy puszit az arcára. A világért nem mondaná, de ez főleg azért ment, amiket hallott tegnap este. Olyan szépeket mondott... Vajon igaz volt? Elise-t azóta ezek a gondolatok mardossák és egyszerűen csak tudnia kell.
- Mattie, attól nem tartottam, hogy te vagy barátaim mit mondanak majd... De a többiek és a társadalom nem így gondolja... - folytatja, ahogy továbbra is a vállán nyugtatja a fejét. Már a könnyei is megszáradtak. Aztán ahogy folytatja, még Elise is halványan elmosolyodik.
- Túl rendesek vagytok, meg sem érdemlem... De neked pihenned kéne - simogatja meg a haját. Ahogy kimondja az utolsó mondatot, a lány szíve újra erősebben kezd verni. Elhajol kicsit, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Miért, Matt? Miért volt muszáj, hogy láss? - suttogja, ahogy ott ülnek pár centire egymástól. Újra előjön benne, hogy mi van, hogy ha amit hallott, az igaz? De akkor miért mondta nemrég, hogy nem gondol rá úgy?
- Matt? Tegnap én... Hallottalak... Mondtál nekem egy csomó mindent... Szép dolgokat is. Túlságosan szépeket is... Ezek... igazak voltak? - kérdez rá elég egyenesen. Elise úgy érzi, a történtek után nincs veszíteni valója. Ha csak álom volt, az még könnyebb lesz, és majdnem teljesen biztos volt abban, hogy csak álmodta vagy képzelte a dolgot.- Ha nem engedlek el magam mellől... - kezdem, de egy puszival teljesen belém fojtja a szót. Ha nem lennék ennyire hullafáradt, akkor paradicsomvörös lennék, így csak mintha kicsit visszatérne a normális színem... legalábbis remélem. - Ki a francot érdekelnek a többiek, vagy a retkes társadalom! - csattanok fel, majd gyorsan észbe kapok és elhallgatok. Aztán igazából főleg a kialvatlanságom miatt, de nagyon nehezen fogom fel a dolgokat és nem is tudok reagálni rájuk. Jó, az sem sokat segít, hogy alig pár centire van tőlem Elise arca, és egyszerre fáj az, hogy ennyire összetörve látom, és egyszerre érzem az égető vágyat, hogy megcsókoljam. - Mármint mikre gondolsz? - kérdezek vissza, inkább csak időhúzás végett. Majd kicsit eltávolodom, felnézek a plafonra egy pillanatig, amíg mély levegőt veszek. Majd egyenesen nézek vissza azokba az igéző szempárokba. Most vagy soha...- Arra, amikor azt mondtam, ha ezen túlleszünk, akkor soha többé nem hagylak magadra, és hogy mindig ott leszek, hogy megvédjelek? Hogy még annyi mindent szeretnék veled átélni? Hogy szeretném látni, ahogy felragyog az arcod, amikor a csillagokról beszélsz, szeretném látni, ahogy kiállsz másokért, vagy ahogy elküldöd például Finn-t a búsba, vagy amikor éppen megdorgálod az öcséid valami miatt, de közben azért mosolyogsz, mert te sem tudsz teljesen komoly maradni. Szükségem van rád, és nem érdekel milyen formában, de szeretnék melletted maradni. Szükségem van a mosolyodra, az aggódásodra, a gyengédségedre, a borzalmas humorodra. Beragyogod az életem. Számomra Te vagy az a csillag, akit még a hold fénye sem tud elfedni… - a szívem úgy kalapál a mellkasomban, hogy majd kiugrik a helyéről. - Ezekre gondolsz? Mert ezek mind egytől egyig valódiak... - az eddig szabadon lévő kezemmel végig simítok az arcán, miközben le sem veszem róla a tekintetemet. Elise csak kíváncsian hallgatja. Az elején csak kicsit bólogat, nagyjából a felénél esik le neki, hogy telibe ugyanazokat mondja neki a srác, mint tegnap. Szó szerint. Ezért először annyira meglepődik, hogy a szája is kicsit tátva marad, majd elvörösödik, ami igencsak meglepő a jelen sápadtságánál, s szédülni is kezd, el kell kapnia a tekintetét, különben nagyon beszédült volna. Ez lehetne élete legszebb pillanata. Ha nem a vérfarkassá változása napján történne mindez. Ahogy a keze az arcához ér, kicsit beleborzong, de egyből vissza is pillant a szemébe. Elise szeme csillog, de kivételesen nem a könnyektől.
- Mattie... - nyögi ki nagy nehezen, látszik rajta, hogy darabjaira esett szét és próbálja összerakni a dolgokat, próbálja elhinni az egészet. Hogy a suli legkevesebb, egyik legokosabb, legtehetségesebb, legbarátságosabb, legnépszerűbb fiúja éppen most vallott neki szerelmet. Ösztönzi magát, hogy nyögjön ki valamit, de képtelen egy értelmes mondatot összerakni. Valószínűleg a nevére sem emlékszik hirtelen. Ettől függetlenül látszik rajta, hogy jól esik neki, s az ő szíve is kalapál, mint az őrült.- Már elsőtől kezdve beléd vagyok esve, csak sosem volt bátorságom odamenni hozzád, hogy normális beszélgetést kezdeményezzek veled. Aztán ahogy teltek az évek, kezdtem elengedni a dolgot, viszont idén minden máshogy lett. És borzasztóan örültem neki. Meg annak is, hogy végre normálisan tudunk beszélgetni, és nem csak távolról csodálhatlak, mint valami eszméletlenül ijesztő leselkedő. Jó, annyira azért csak nem volt gáz... legalábbis remélem - kicsit szégyenemben elhúzom a szám. - Szóval csak arra akartam kilyukadni, hogy noha én végig tök kukán viselkedtem előtted, te minden évben valamilyen szinten ott voltál és segítettél nekem. Neked gondolom természetes lehetett, mert utána szinte sosem néztél felém, nem kezdeményeztél kínos beszélgetéseket, csak elvoltál a kis világodban a barátaiddal. Én viszont az összeset megjegyeztem. Még azt is, hogy elsőben és másodikban volt egy kis masnis hajpántod, ami nagyon jól állt neked... - elengedem, felállok mellőle, de csak azért, hogy közvetlen elé letérdeljek, az ölében összefoghassam a két kezét és úgy nézzek fel rá, szemből. - És azt is tudom, hogy nem kellett volna azt mondanom, hogy nem tekintek rád úgy, ahogy, amikor Finnék cukkoltak vele. De nagyon nem akartam, hogy tőlük és ilyen formában tudd meg. Valami sokkal romantikusabb módon akartam volna a tudomásodra hozni... Bár tudom, hogy nem mentség, de aznap én sem voltam a toppon. Mondjuk most sem, de... szeretném, ha tudnád, hogy a tegnapi az égvilágon semmit sem változtatott az érzelmeimen irántad. Illetve szeretném, ha tudnád, hogy erre most bármit is válaszolsz, én mindig itt leszek neked, segítek, amiben csak tudok, és ha más nem is, remélem azért a barátságodat nem tagadod meg tőlem... - mosolygok fel rá. - Mert szeretlek és a legjobbat akarom neked. Hogy boldog legyél - megszorítom a kezeit. Huh, a nehezén túl vagyok... legrosszabb esetben visszautasít és soha többé szóba sem áll velem. Lyaly..Ahogy Matt folytatja, Elise még jobban zavarba jön. Ismét elpillant, ezúttal az ölében pihenő kezeit kezdi nézni, de az arcán megjelenik egy álmodozó mosoly.
- Hé, én sosem gondoltam komolyabban a dologra, mert te... Te vagy Matthew Owler, én meg Elise Althea Bachet. Nem egy ligában játszunk! - kel azonnal a saját védelmére, ahogy megtalálja a hangját. Ezzel egy időben Matt megfogja a kezét, s Elise ismét a fiú gyönyörű szemeibe néz, mert megijedt, hogy itt hagyja, ahogy felkelt mellőle.
Kicsit megnyugszik, de egyben kicsit haragos is lesz, ahogy hallja, hogy tulajdonképpen hazudott neki a Finn-es esetben. De tudta, hogy ez így volt a legjobb. Ahogy kimondja, hogy szereti, Elise-zel ismét fordul a világ. És megint elfelejt mindent, de most hamarabb magára talál. Bár az üres hasa össze-vissza tekeredik, hiszen éjszaka mindent is kihányt, most ezzel sem akar foglalkozni.
- Mattie, én... Azt hittem, csak beállok a többi lánytársam közé, amikor megtetszettél. Azt hiszem, harmadikban volt... De persze, sosem adtam magamnak esélyt, mindig próbáltam elengedni, mert hogyan is kerülhetnék közel hozzád, észre sem vettél, ami teljesen érthető volt... De csak nem sikerült elengedjelek teljesen sosem. És én... Nagyon jól érzem magam veled. Értékesnek, szépnek és okosnak érzem magam veled. Biztonságot és támaszt nyújtottál nekem és bár én sok mindenen izgultam, veled kevésbé. Maximum azon, mennyire idiótán viselkedtem, ahogy zavarba jöttem... - forgatja a szemeit. Megszorítja a fiú kezeit, s csöndesebben folytatja. - Én lettem volna a legboldogabb lány a világon, ha ez megtörténik velem... De nem most - néz újra a fiú szemeibe, most már szomorúbban.
- Nem lehetek önző, Mattie! Én veszélyt jelentek rád, a társadalomra és még magamra is. Nem kockáztathatom a testi és lelki egészségedet azért, mert teljesen beléd szerettem - hirtelen erre zavarba jön és kicsit megáll, majd szomorkásan elmosolyodik. - Hát, én sem így gondoltam életem első szerelmi vallomását... Mármint ilyen körülmények között, de mindegy. Remélem, tudod, hogy egy csodálatos ember vagy és pontosan emiatt és amiatt, hogy mennyire fontos vagy nekem, nem engedhetem, hogy egy hozzám hasonló, veszélyes lénnyel legyél együtt - fogja két tenyere közé a fiú arcát, ahogy előre dől. - Biztosan sok, hasonlóan lenyűgöző lány van még a világon, aki boldoggá tud tenni téged, de velem hosszútávon nem jársz jól...Örülök annak amit mond, de érzem, hogy most fog jönni az a bizonyos De. És jött is. Hahh, csodás.Egy legyőzött félmosollyal lehorgasztom a fejem. Majd ismét felnézek rá. Aztán csak rázom a fejem. - Figyelj, teljesen oké, ha nem akarsz velem együtt lenni, nem kéne ilyen kamuszövegek mögé bújni. Annál azért érettebbnek tartom magam, minthogy ezen megsértődjek. Mármint a visszautasításon…- látszik rajtam, hogy ez egy kicsit megsértett. Ezeket mindig is olyan kamu dumának tartottam. Szóval ha komolyan gondolja, akkor remélem ebből rájön, hogy nem értek egyet vele, ha pedig nem, akkor inkább mondja a szemembe, hogy nem. Ennyi. - Ez nem olyan dolog, mintha valakinek, aki akaratán kívül vált vérfarkassá, akkor élete végéig egyedül kell maradnia… - megfogom az egyik kezét, amivel az arcom fogja. Elise kicsit értetlenkedve néz rá, majd kitágul a szeme, ahogy megijed, hogy félreérti.
- Hé, hé, nem erről van szó! Én tényleg kedvellek. Nem tenne semmi boldogabbá, minthogy veled legyek, de tény és való, hogy társadalmilag felelősséget kell vállalnom a dologért, akkor is, ha akaratomon kívül lettem az, ami... Ezért nem lehet... - a lány ránéz a fiúra és érzi, hogy ez így nem lesz elég. Ezzel nem fogja meggyőzni. Hirtelen sokkal erősebben ver a szíve, a lélegzete is kicsit megemelkedik, ahogy vet egy pillantást a fiú szájára. Komolyan gondolja? Tényleg? Nagyon sokat gondolkodott erről. Milyen lehetne az első csókuk? A levegőben? A prefektusi fürdőben? Hm...
De ha most megcsókolja, akkor nem lesz egyszerűbb a dolog. De valahogy be kellett bizonyítania, hogy komolyan gondolja, de akkor sem lehet. Úgyhogy mielőtt elbizonytalanodhatna, gyorsan előre hajol, hogy adjon egy csókot a fiúnak, azonban azzal nem számolt, hogy messzebb van, így az út felénél konkrétan szinte pofára esik, lefejeli az ágyat. Ettől megint zavarba jön, s inkább csak gyorsan elpillant, ahogy újra felül. Sosem érezte magát ennél kínosabban.Nem számítok Elise reakciójára, szóval elkapni sem tudom szerencsétlen lányt, aki majdnem pofára esett. Viszont egy jót derültem rajta, bár igyekszem visszafojtani. Kicsit beharapom az ajkam, hogy befejezzem a nevetést. - Ugye tudod, hogy ennyivel ezt nem úszod meg…? - kérdem egy félmosollyal, ahogy az álla alá nyúlok és magam felé fordítom az arcát. - Nem ér elhúzni a mézesmadzagot, utána pedig félbehagyni a dolgot - nézek a szemeibe, majd odahajolok és megcsókolom. Nem mintha nagy tapasztalatom lenne, az is csak abból ered, hogy láttam. De ez az első, éppen ezért elég… tétova, de érzem azokat a bizonyos pillangókat a gyomromban. Igazából leírhatatlanul jó érzés. Elise képtelen Matt-re pillantani, pláne mikor meghallja a nevetését. Hogy lehet egy első csókot így elrontani?! Ez is rá vall... Még akkor is bénázik, amikor egyszer végre határozott lenne... Éppen azon gondolkodik, hogyan tudná kivágni magát ebből a kínos helyzetből, mikor Matt az álla alá nyúl, hogy felé fordítsa a fejét. Most meg fog történni... Gondolja magában a lány, s szinte visszafojtott lélegzettel várja, hogy a fiú közelebb hajoljon. Matt ahogy megfogja Elise állát, érez egy változást: a tegnapi baleset miatt az álla alján és a nyakán végig fut egy heg, ami most már örökké ott lesz a lány testén.
Elise-nek egyetlen egy másodpercig végig fut a fején, hogy a lehelete nagyjából egy trolléval egyezhet meg a sok hányás és vér miatt, de mielőtt bármit tehetne, a fiú már meg is csókolta. Elise-nek rá kellett jönnie, hogy tulajdonképpen sokféleképpen elképzelte ezt a dolgot, de mikor itt van benne, fogalma sincs, mit kéne tennie.
Eleinte tényleg csak ül kukán, annyira zavarban van, hogy örül, hogy nem ájult el, de aztán kicsit magához tér és először a kezei indulnak meg. Átkarolja a fiú nyakát mindkét kezével és közelebb csúszik kicsit, ahogy végre meg meri mozdítani a száját is, bár kínosan ügyel rá, hogy még véletlenül se nyissa ki, mert akkor tuti, Matt rosszul lesz. Elise lehunyja a szemét és egyszerűen csak... Csodálatos az érzés. Ahányszor elképzelte, mindig romantikus volt, de sosem volt ennyire jó érzés, bár a szíve hevesen ver, az biztos. Örökké el tudna lenni ebben az érzésben...Kicsit érzem, hogy befeszül, gondolom a ténytől, hogy tegnap este hányt, meg fürdeni sem tudott, szóval még egy rövid ideig élvezem a dolgot, utána elhúzódom tőle. Még egyszer végigsimítok az arcán és adok egy puszit a homlokára. - Tiszteletben tartom innentől kezdve a döntésed. Nem értek egyet vele, de tiszteletben tartom - vonom meg a vállam. Továbbra is ott térdelek előtte, de már nem érek hozzá, csak felnézek rá. - Mondjuk annak örülnék a legjobban, ha meggondolnád magad. Elise pár másodpercig csak kiélvezi a dolgokat, de mikor meghallja Matt válaszát, szólásra nyitná a száját, de nem tudja, mit mondjon. Mondja, hogy ne tegye? Hogy mondjon ellent? Hiszen így lesz nekik a legjobb, nem? Akármennyire is fájdalmas a dolog, hosszútávon így védheti meg őt...
- Hidd el, én is... - kezdi, s folytatná, de ekkor mintha ismét kopogás lenne, így elcsöndesül a lány. Hamar kiderül, hogy a lány szülei azok és a tesói. Elise kicsit megint befeszül, fél, hogy mi lesz. - Itt maradsz velem? - kérdezi tétován a fiútól, miközben Madam Pomfrey beengedi őket. Pár másodpercük van csak addig, amíg el nem húzzák a függönyt.Még egyszer gyorsan odalépek és megcsókolom, ki tudja, talán utoljára, majd hátrébb lépek és megrázom a fejem. - Nem akarok láb alatt lenni… Na meg megígértem Tommy-nak is, hogy amint lehet együtt jövünk le, de nem volt szívem felébreszteni, mikor végre egy kicsit el tudott aludni… - húzom szomorkás félmosolyra az ajkaim. Barátian megszorítom a vállát és tisztes távolságban állok meg tőle. Továbbra is csodálatos érzés, ahogy a fiú megcsókolja, de ismét nincs ideje reagálni, hiszen a fiú folytatja. Elise csak bólint, de összeszorul a gyomra, ahogy csak messze megáll tőle. Szinte már kap is a fiú keze után, de ekkor elhúzódik a függöny és megjelenik a lány családja, így félúton leengedi a kezét.
- Élise! - szólal meg egy aggódó női hang, aki valószínűleg az anyja. Mivel ő mugli, látszik, hogy teljesen el van még veszve itt, de most csak és kizárólag a lányára koncentrál. Amúgy Matt észreveheti, hogy Elise szinte az anyja kiköpött mása: ugyanolyan szép ívű arc, hullámos, fekete haj, sötétbarna, mandulavágású szem. Mégis, mikor az apjára néz, ott is látja a lányt. Még ha nem is lehet meghatározni, akkor is érződik, hogy a mimikáját és a vonásai egy részét az apjától örökölte. Mintha az ügyetlensége is innen jönne.
Mielőtt a fiatalok reagálni tudnának, Oliver és Connor már Elise-re is vetik magukat. A kissrácok igencsak megvannak szeppenve, nem tudják, pontosan mi történik. Ezt onnan lehet tudni, hogy Elise vetett egy kérdő tekintetet az apjára, aki csak finoman megrázta a fejét, így a lány tudta, hogy a fiúk nem tudják a teljes történetet. Elise átöleli a fiúkat finoman, miközben realizálja, hogy Matt-nek még nem volt esélye lelépni.
- Ó, anya, apa, ő itt Matt... Ő az én... Egy barátom... - bizonytalanodik el, s be is harapja a száját, ahogy az előző csók eszébe jutott. Ráadásul azt gondolja, a szülei is sejtik a dolgot, hogy tetszik neki. A szülei cinkosan összenéznek, majd elmosolyodnak az aggodalom ellenére is.
- Á, a íres-néves Matthew Owler! Már sokat állottunk rólad! - nyújt kezet először az anyja erős francia akcentussal. - Esther Bachet vagyok. Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek! - mondja kedvesen, majd az apja is kezet nyújt, ő is kedvesen mosolyog.
- Szervusz, Matt! Carl Bachet vagyok... - mondja.
- Áludtál te válámit? - kérdezi az anyja aggódva, holott ők is teljesen ziláltak.
- Mámá... - figyelmezteti Elise, aki meglehetősen zavarba jött ettől a helyzettől, pláne, hogy attól tart, a szülei valami cikit fognak mondani. - Matt est fatigué parce qu'il ne pouvait pas dormir á cause de la peur. Il a besoin de dormir maintenant qu'il sait tout va bien (Matt fáradt, mert nem tudott aludni a félelem miatt. Alvásra van szüksége most, hogy tudja, minden rendben.) - mondja Elise csodálatosan folyékony francia nyelvvel. Az anyja csak bólint.
- Je suis désolé... Ákárom mondáni, bocsánatot kérek - szabadkozik a nő.Mikor megjelenik Elise anyja, akkor csak diszkréten hátrébb állok. Elállják annyira az utat, hogy ne tudjak feltűnésmentesen kislisszolni, szóval várok kicsit és addig nézem ezt a kis családi összeborulást, meg a szüleiket. Megállapítom, hogy Elise mindkettejükre eszméletlenül hasonlít. Türelmesen várok, miközben azért gyűjtöm az információkat. Szóval az ikrek nem tudják a teljes sztorit…A nevem hallatán figyelni kezdek, majd visszafogottan elmosolyodom. Először az anyukája felé fordulok és viszonzom a kézfogást. - Szintén örvendek… - nem teszem hozzá, hogy bár ne ilyen körülmények közt kellett volna, nem kell rontani a hangulaton, az nemsokára amúgy is romlani fog valamennyit. Az apjával is kezet fogok majd biccentek neki egyet. Franciául pont nem igazán értek, így ebből csak egy keveset tudok kivenni, de a lényeget megértettem belőle. Na meg nem győzöm csodálni, milyen csodásan beszél Elise, és hogy ez is mennyire jól áll neki… - Ugyan, arra semmi szükség - rázom meg enyhén a fejem. - Nem is szeretnék tovább zavarni, úgyhogy inkább megyek. Neked ne hozzunk váltó ruhát később? - kérdezem még Elise felé fordulva. Elise bólint egyet.
- Az jó lenne... Majd... Gyertek vissza minél hamarabb - mondja még halkan, a szülei megint halványan összemosolyognak, aztán elengedik Matt-et.Még egyet biccentek erre egy halvány mosollyal, majd elköszönök. Vegyes érzelmekkel caplatok vissza a hálókörletembe. Egyfelől iszonyatosan boldog vagyok, hisz megcsókolhattam Elise-t. Meg a körülményekhez képest jól van, és ha minden igaz, akkor ő is kedvel engem. Viszont, mindennek ellenére visszautasított, ami természetesen rosszul esik. Ezek mellett ott van a bűntudatom, hogy nem ébresztettem fel Tommy-t, noha tudom, inkább csak erősen sejtem, hogy ő is hasonló érzéseket táplál a lány iránt, mint én, szóval nem voltam fair vele… Na meg a bűntudatom, hogy tegnap, noha ott voltam, de tulajdonképpen semmit nem tudtam tenni, hogy diáktársaimon segítsek… Noha prefektus lennék, vagy mi a szösz… Óriásit csalódtam magamban… Meg sem érdemlem a prefektusi címet…Így lépek be a hálószobánkba, majd Tommy ágyához lépek. Először finomabban, majd erőteljesebben rázom meg, ha elsőre nem kelne fel. - Hé Thomas! Már be lehet menni a gyengélkedőre. Kelj fel… - mondom neki fojtott hangon, hogy a többieket ne verjem fel. Tommy először csak felnyög, aztán nagy nehezen kinyitja a szemét.
- Mattie... Mi az? Lehet már menni? - pattan ki gyorsan a szeme, aztán megszorítja Matt vállát. - Köszi, hogy felkeltettél... Mennyi az idő? - ásít egyet, ahogy lassan felül.-8 óra múlt pár perccel… - kezdem. - Egyelőre a családja van bent nála, addig nem nagyon mehettek be… - kezdem kissé tétován, halkan. - Bocsánat, de voltam bent nála nemrég… Tudom, szólnom kellett volna, de… nagyobb részről láttam, hogy végre elaludtál, és akartalak kicsit hagyni pihenni… kisebb részről pedig egy kicsit négyszemközt akartam vele beszélni… Tudom, iszonyat önző vagyok. Sajnálom. Tényleg… - várok egy kicsit. Elmondjam-e neki. Végül elmondom. - Bevallottam neki mindent. Eredetileg nem terveztem, főleg nem azelőtt, hogy veled nem beszéltem előtte, mert ismerlek jól, és láttam, ahogyan ránézel. Hogy te is szereted. És ezt így nem tartom fairnek veled szemben… de egyenesen rákérdezett, és nem tudtam hazudni neki megint. Főleg nem úgy, hogy ilyen állapotban van… Tommy figyelmesen hallgat, de azért egy pár pillanatig látszik rajta egy elárult kifejezés, amikor kiderül, hogy Matt nélküle ment le. De végül int.
- Oké, nem haragszom... - mondja végül és őszintének tűnik. Aztán amikor kiderül, hogy Matt mindent elmondott, egy ideig csak a kezét nézi, pláne mikor azt mondja, hogy szereti Elise-t.
- Nem, ez nem igaz. Szerelmes sosem voltam belé... Nem hagytam addig mélyülni a dolgot - mosolyog szomorkásan Matt-re. - De neked örülök! Gondolom, jobb így, hogy végre nem nyomja a lelked a dolog, hanem kimondhattad - szorítja meg a kezét őszintén. - És mit mondott? - kérdezi lelkesen, kíváncsian. Nem úgy tűnik, mintha neheztelne rá. Csak megrázom a fejem, utána megvonom a vállam. - Visszautasított… - mosolyodom el végül és viszonzom a kézszorítást. - Viszont, szeretném veled megbeszélni rendesen ezt a dolgot. Te vagy a legjobb barátom, Thomas, és nagyon fontos vagy nekem. Szóval nem szeretném, ha bármi kétség, vagy titok lenne köztünk… ilyen téren na - köszörülöm meg a torkom. - Egyébként Elise kért új ruhákat, amit Helentől vagy Phoebe-től lehetne kérni. Ha gondolod elkísérlek addig, de most biztosan nem megyek le hozzá… - MI AZ, HOGY VISSZAUTASÍTOTT?! - hördül fel kicsit. - Én láttam, hogy szeret téged, mi az, hogy nemet mondott?! Ugye, nem hiszel neki? - kérdezi, s máris jobban ébren van. Utána féloldalasan elmosolyodik. - Ez jól esik. És én is így gondolom. Mármint hogy te vagy a legjobb barátom és hogy meg kéne beszélni. Mit szólsz, ha megbeszéljük, amíg elmegyünk ruháért és lekísérsz? - kérdezi, s öltözni kezd. - Ugye tudod, hogy mindent el kell mondanod?! - rázza az ujját még a barátja felé.- Ssssshhh!!!! - sissegem le agresszívabban. A többit szó nélkül hagyom, csak megrántom a vállam. - Elkísérlek persze… - bólintok rá és megvárom. Megforgatom a szemeim. - Nagyon ezen kívül nincs sok minden. De előbb inkább menjünk ki a szobából, mielőtt felversz mindenkit… - mondom és ha készen van, akkor elkezdem kifelé terelgetni. Tommy rekordidő alatt felöltözik.
- Szóval... Mit mondott? Valamit kellett válaszolnia... Nem úszod meg! - mondja Tommy és tényleg nem fogja annyiban hagyni.Felsóhajtok, és próbálom visszaidézni. - Elsőre, amikor megismételtem neki a tegnapit, nem sokat… aztán kicsit megtoldottam, hogy már ez igazából első óta tart részemről, meg hogy azért nem mondtam el neki korábban, mert nem akartam, hogy olyan formában és pont Finnéktől tudja meg. Na meg azt is elmondtam, hogy teljesen megértem, ha nemet mond, én csak azt akarom, hogy ő boldog legyen, meg megfelel az is, ha csak barátok maradunk… erre az volt a válasza, hogy nem egy ligában játszunk, meg hogy csak neállt a többi lány közé, amikor megtetszettem neki, mindig próbált elengedni, de sosem tudott igazán… meg hogy jól érzi magát velem. Utána jött a fekete leves, hogy nem lehet önző, veszélyt jelent a társadalomra, rám, magára, nem kockáztathatja a lelki és testi egészségem, meg higy sok lenyűgöző lány van még a világom aki boldoggá tud tenni… - itt hagyok neki egy kis időt reagálni, én pedig rendezni igyekszem a gondolataim. Tommy figyelmesen hallgat, néha bólogat. Aztán a szemeit forgatja.
- Tipikus... Nyilván ezt mondta. Mondjuk, valahol meg tudom érteni, miért gondolja így. Kár, hogy nem látja, hogy te nem más lányt akarsz, hanem őt. Meg hogy neked mindegy... Ahh, lányok - sóhajt fel frusztráltan. - Mi volt ezután? Sikerült meggyőznöd? Megint rázom a fejem. - Nem igazán. Vagyis, nem tudom, mert... huh... um... szóval... megmondtam neki, hogy teljesen oké, ha nem akar velem lenni, meg ilyenek, de inkább mondja meg... Amire visszakozott, hogy nem is lehetne boldogabb, ha velem lehetne, de társadalmilag felelősséget kell vállalnia... Aztán... megpróbált megcsókolni, csak kissé elbénázta a dolgot és teljesen zavarba jött... - kicsit én is elvösörödöm. - Szóval végül én csókoltam meg őt... Utána megmondtam neki, hogy nem értek egyet vele, de tiszteletben tartom a döntését, illetve annak örülnék a legjobban, ha mégis meggondolná magát. Aztán megjöttek a szülei meg az öccsei... és igazából ennyi. Bemutatkoztam a szüleinek, aztán pedig megkérdeztem kell-e neki ruha, majd eljöttem... - Ne viccelj már... Meg se próbáltad meggyőzni? Maaaaatt... - fogja a fejét Tom. - Szerinted ezzel nem bizonytalanítod el? - kérdi. Aztán elvigyorodik. - Óóó! Viszont ez azt jelenti, hogy megvolt az első csókod!!! - lelkesedik. - Milyen volt? - kérdi nevetve.- Aaah, tudom… szörnyen érzem magam miatta. Mármint miattad… mármint… Ahj, hagyjál inkább… - lököm meg egy kicsit. - Inkább azt szeretném hallani, hogy akkor pontosan veled most mi a helyzet… - nézek rá komolyan. - Hé, nem kell, ez így teljesen rendben van - mondja nyugodtan mosolyogva a srác. - Már egy jó ideje rajta vagyok, hogy elengedjem és így, hogy haladtok a dolgokkal, könnyebb lesz - bólint magabiztosan. - Már sokkal jobb amúgy is a dolog, sokat sikerült haladnom. Emiatt kérlek, könyörgöm, ne érezd rosszul magad... Nekem ez így teljesen rendben van, ti pedig megérdemlitek egymást - karolja át a srác vállát egy pillanatra, ahogy megérkeznek a Hollóháthoz. Pont elkapnak egy befelé menő embert, aki megkeresi Elise egyik szobatársát. Perceken belül pedig kapnak egy adag ruhát is, így indulhatnak lefelé.
- Amúúúgy… - kezdem elhúzva. - Azt csiripelik a madarak, hogy mostanság nagyon sokat lógsz Ai-val… mármint az eddigi semmihez képest sokat. Mióta lettetek ilyen nagy kebelbarátok? - nézek rá érdeklődve. Végre valakitől meg tudom kérdezni… Tom elvörösödik egy kicsit.
- Hát, volt, hogy együtt dolgoztunk, meg összefutottunk... Élvezem a társaságát amúgy, kedves lány - morfondírozik.- És ha csak ennyi, miért vörösödtél el? - méregetem gyanakvóan. Valamit nem mond el, de nem tudom mit… - Ha így kérdezed, persze, hogy elvörösödöm! - méltatlankodik.- Miért hogy kérdezzem? Kedves Thomas… - váltok át ilyen nagyon gagyi komornyik stílusra. - Úgy hallottam a griffendéles Aislinnal mostanság nagyon sok időt tölt együtt. Tán csak nem lecserélni kíván engem? Tom meglöki Matt-et.
- Ugyan már, Mattie... Hát, hogy cserélnélek le! - méltatlankodik. - Ne izgulj, a helyedet nem veheti el senki - kacsint rá.- Huh, na azért… szóval, mi történt így hirtelen? - térek vissza az eredeti témára. - Csak érdekel, mert eddig négy év alatt egy árva szót sem váltottatok… Tom megrántja a vállát.
- Összesodort minket az élet. Rájöttünk, hogy nem is vagyunk annyira rosszfejek. Nem tudom. De tényleg jól érzem magam vele. Oké, néha nem értem, miről beszél, de próbálkozom - nevet fel, lassan leérnek a Gyengélkedőre.- Ennek örülök, hogy most idén ennyi új barátot szerzett. Megérdemli. Majd ha jobban megismered, megérted - veregetem meg a vállát. - Nos, én itt elköszönök… - biccentek neki. Szerintem felmegyek a bagolyházba és kérek infót apámtól Lilahról… Tommy csak bólogat, aztán elköszön és kicsit izgulva lép be Elise-hez.Elise szülei:
 |
|
Gresh550
Írónövendék
"A sense of humour is the only divine quality of man" - Arthur Schopenhauer
Posts: 156
Utoljára online: Nov 11, 2024 19:52:46 GMT 1
Jun 9, 2020 18:53:23 GMT 1
|
Post by Gresh550 on Aug 3, 2023 2:03:13 GMT 1
#s://i~imgur~com/ngsdoDB~png Sikoltások. Egyre több hang. Gyorsan közeledtünk a másik csapat felé, ahol a távolban már egyre inkább mozgó alakokat láttam… Amik nem tűntek emberinek. Röpködő varázslatok, növekvő hangzavar. Vér…?Mire odaérek már vége. Csak azt látom, ahogy az alakok eltűnnek az erdő növényei közt – vérfarkasok. Csak kapkodom a fejem az egyik helyről a másikra. Három ember a földön. A Hollóhátas prefektus lány… Elise? Az amerikai cserediák srác, illetve egy másik lány. Kritikus állapotban. Vérfarkas támadás? Itt, az iskolánkban? Nem úgy volt, hogy a tanárok figyelnek? Valaki pont most jelzett nekik a vörös fényekkel. Biztosan nem hoztak ők ilyen lényeket a gyakorlatra… De akkor hogy kerültek ide? Sok minden van az erdőben, de azért vérfarkasok… Hogyan történhetett ez meg? Borzasztóan összezavart csupán a látvány is. Nem akartam elhinni, hogy egyáltalán ilyesmi lehetséges volt a Roxfortban. Mi lesz velük ezután? Végignéztem a sérülteken. Harapásnyomok. Szóval… Megrázom a fejem. Teljesen mindegy. Segíteni kellene rajtuk. Nem vagyok kimondott gyógyító, de ismerek pár bűbájt. Nem úgy mint a sebesülteket. Teszek egy lépést előre, de közben már úgy tűnt mások megszervezték a dolgokat. Aislinn. Emlékszem a lányra az újsághíres balhéból. Érdekes személy volt. Valahogy nem gondoltam volna, hogy ilyen szituációban ekkora lélekjelenléte lehet. Legalább neki volt. Igyekeztem összeszedni magam, most már komolyan figyelni a helyzetre ahogy beosztottak őrségbe. Figyeltem az erdő sötétjét. Hogy legalább valamit tegyek a többiek érdekében, felállítottam néhány védő bűbájt. Ezután visszaálltam Penny mellé. Eddig nem szóltam a lányhoz, de most láttam az arckifejezését. Tudtam mire gondol. Engem is rosszul érintett ami történt, de számára a vérfarkasok sokkal felkavaróbbak voltak. Óvatosan közelebb húztam magamhoz a balommal, hogy legalább tudja, hogy … vigyázom rá. Nem akartam szólni semmit. Nem szerettem volna azt mondani, hogy „nincs semmi baj”. Tudtam, hogy a barátai fekszenek ott. Jelenleg jobb volt ez így, csendben – főleg a gyakorlaton történtek után. Közben figyeltem az erdőt, illetve hallgattam a történéseket. A tanárok érkezésével kicsit felgyorsultak az események. A többiektől elválva felvittük a sérülteket a gyengélkedőre.. Nem voltak valami jó állapotban. Tudtam, hogy nem tudok tenni értük semmit. Egy ideig álltam Pennyvel a gyengélkedő előtt, bár magam sem tudtam, hogy miért. Nem igazán ismertem a benn lévőket. Ez nem azt jelentette, hogy nem sajnáltam volna őket a történtekért. Senki sem érdemelt volna ilyesmit… De nem kötődtem egyikükhöz sem annyira, hogy úgy rosszul érezzem magam, mint a barátaik. Mikor aztán a lány a fáradtsága végett elhagyta a gyengélkedőt, vele tartottam. Nem szóltam hozzá útközben. Még mindig nem találtam a szavakat. A gyakorlat is eléggé összezavart, de még ez a… Nos, nem is tudom hogy minek nevezzem. Egyáltalán nem érződött balesetnek. Szóval amikor elváltak útjaink csupán elköszöntem tőle, visszatérve a Hollóhát toronyba. Miután kissé kimerülten megválaszoltam az ajtó kérdését a szobában átvettem a ruháimat. Valahogy … Nem volt kedvem aludni. Vagy inkább a holnapi naphoz nem volt kedvem. Feldúlt voltam. Egyre több dolog miatt. Egy sóhaj kíséretében halkan elhagytam a szobát, s a közös helyiségen átlopózva kimentem a torony tetőteraszára. Fenn egy varázslattal bezártam az ajtót magam mögött, illetve egy hangtompító bűbájjal is körbevontam a teraszt.  - Mégis mi a fene történt ma? - tettem fel a kérdést az éjszakai eget bámulva. Néha egészen megnyugtató volt így magamban beszélni. – Nem elég hogy pocsékul alakul a gyakorlat… Nem elég, hogy a saját csapattársaim most valószínűleg mind lenéznek, holott csak segíteni akartam. Ezt kapom, amiért egyszer eltérek a megszokott megoldásoktól. Csak védekeztem. Őket védtem volna. De nem… - egy pillanatra megálltam, nagyot sóhajtva. Még mindig emlékeztem rá, hogyan bámultak rám a lángok fényénél. Mintha én hirtelen veszélyesebbé váltam volna mint a minket támadó élőhalott szörnyek. – És megint nem értem el semmit párbajban sem. Hiába az a megannyi gyakorlás. Tanulom azt a rengeteg mindent órákon kívül, és nem elég. Így sem vagyok jobb. Szépen megmutattad a családnak, Corvus. A te korodban a testvéreid már prefektusok voltak, évfolyamelsők … - utánoztam apám hangját, bár tulajdonképpen ezek már inkább voltak az én gondolataim mint az övéké – Egy hónap eltelt az évből, én meg itt maradtam lecsúszva a prefektusi kinevezésről, egy családi balhé árnyékában amiről a saját családom nem volt képes szólni se nekem… Ma talán sikerült elintéznem azt is, hogy még az a maradék ember is rossz szemmel nézzen rám, akik az újsághírek után nem. Hogy még.. ő is … És ami a legjobb az egészben, hogy mint ma kiderült az iskolánk még csak nem is biztonságos. Mi a fenét csinálok én itt? Ökölbe szorítottam a kezem. Elfordultam, pár lépést téve a tető széle felé. Felpillantottam, az Asztronómia torony felé nézve. - Ki vagyok én? – kérdeztem suttogva, mintha csak az éjszakai széltől várnám a választ. – Elértem én bármit az elmúlt években? Nem pont azt csinálom, amit anyámék mindig mondtak? Nem érek el semmit… Én, a család fekete pontja. Csalódás. A bukott gyermek… - egy pillanatra elakad a szavam. Ahogy felpillantok a Holdra egyre inkább elönt a düh.. S magamból kikelve ordítok egyet. Semmi értelmes szó, csupán egy vad, állatias hang. Nem tart sokáig. Mégis, minden egyes frusztrációm benne volt.,, Bár a hanggal együtt sajnos azok még nem távoztak belőlem teljesen. Szerencsére a bűbáj miatt más nem hallhatta… Leroskadtam a mellettem lévő padra, ahogy kissé megkönnyebbültem. Egy ideig még csak ültem ott, mire aztán nyugovóra tértem a hálókörletben. Másnap reggel hamar elhagytam a hálókörletet, még mindig vegyes érzelmekkel telve. Az tűnt a legjobbnak, ha kerülöm a többieket a tegnapi után. A megszokott rutin ellenére ezúttal nem a könyvtárba mentem, hanem a kastélyból kifelé vettem az irányt egy könyvel a kezemben. |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Aug 12, 2023 16:14:04 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/fe/4e/c4/fe4ec4e18d349f7bba1a24ec28822157~jpg Fogalmam sincs, mi történt. Matt és én... Soha nem gondoltam volna, hogy a srác is így érezhet irántam. Oké, én mondjuk, nem első óta vagyok belezúgva, csak mondjuk, másfél éve kezdődött, de álmomban sem gondoltam volna, hogy a suli legjobb sráca esetleg így érezhet irántam. Ez egyszerre csodálatos és rémisztő. Miért most? Hiszen esélytelen a dolog... Nem fogom veszélynek kitenni. Sem most, sem később. Hiszen én magam sem tudom, hogy mivel is jár ez az egész, így nem vonhatom be felelőtlenül. Úgy a legegyszerűbb, hogy mindent megelőzünk. Már amit még lehet... Ahh, de bonyolult... - Hogy mi? - kérdezek vissza apukámnak, mert nem figyeltem. - Csak azt kérdeztem, hogy fizikailag hogy érzed magad... - ismétli meg apa türelmesen. - Nem túl jól. Mindenem sajog, főleg az oldalam. Szerintem az még egy idő lesz, mire meggyógyul. - Úgy örülünk, hogy nem lett nagyobb bajod, Elise... - ölelnek meg a fiúk. - Hála Ai-nak - mondom. - Majd mindenképpen megkeressük... - mondják a fiúk, s anyáék is bólogatnak. - Mr Bachet, azt hiszem, a fiúknak reggelizni kéne menni... - mondja finoman Madam Pomfrey. Mielőtt realizálnám, a fiúk már el is tűntek, így hármasban maradtam a szüleimmel. - Élise, mivél jár pontosán éz áz égész? - kérdezi anya aggódva, ahogy megfogja a kezem. Majdnem elhúzom, de végül nem teszem, mert csak megbántanám. De undorodom magamtól és nem akarom őt is összekoszolni. - Még nem tudom, majd kitapasztalom... - sóhajtok egy nagyot. Apa és anya összenéz, látják rajtam, hogy nem akarok erről beszélni. - Csak hogy tudd: nálunk nem változott semmi sem, drágám... Mi ugyanúgy szeretünk, akármi is legyen - simítja meg a hajam apa, mire könnybe lábad a szemem. - Tudom... - nyögöm ki. Egy fél percig csak élvezem a szüleim komfortját, aztán megint anya szólal meg. - Kislányom... Szóvál ez a Mattie fiú, igaz? Nágyon úgy tűnt, mint áki aggódik érted... Biztos vágyok benne, hogy kedvel téged, ma petite fille... És jó gyereknek tűnik, Tommy is mondta... Remélem, nem hágyod elveszni őt, szívem... - Anyaaa... Ez nem ilyen egyszerű... - itt franciára váltok, hogy neki is könnyebb legyen. - Ezek után csak úgy nem kerülhetek közel senkihez, mert veszélybe sodrom, amire nincs szüksége... Ha kiderítem a részleteket ezzel és úgy ítélem meg, akkor lehetséges, addig... Jobb távolságot tartani... - sóhajtom gondterhelten. - Nem kell büntetned magad örök életedre egy baleset miatt... - mondja apa csendesen, anya bólogat. - Mattie is ezt mondta... - suttogom vissza, ekkor azonban nyílik az ajtó és a fiúk trappolnak vissza. Még jó sokat beszélünk, mire újra nyílik az ajtó és Tommy lép be. A szüleimnek így is mennie kell, a fiúk pedig kikísérik. Tommy-val is lelkizünk egy jó egy órát, kicsit sírunk is, de aztán neki is mennie kell ebédelni. Kicsit megkönnyebbülök, hogy nem veszítem el a barátaimat, ami fontos. Ebédszünetben felállok és odasétálok Aspen-hez, aki még alszik. Leülök mellé és nemsokára fel is kell. - Hé, Aspen, minden rendben? - kérdezem tőle. - Sajnálom az egészet... Nem kellett volna odafutnom... - rázom a fejemet. - Mindenesetre... Össze kell tartanunk, te is így gondolod, nem? Majd beszéljünk rendszeresen és ha bármi problémád lenne ezzel vagy mással, akkor... Keress meg nyugodtan... - vörösödöm el, ahogy ezt így merészen kijelentem. - Én is foglak keresni, aztán együtt majd megtaláljuk a megoldást, rendben? - kérdezem magabiztosan, aztán visszatérek az ágyamhoz, ha nincs más, így is elég kínos voltam asszem. Délután alszom egy kicsit, s mikor felkelek, legnagyobb meglepetésemre Finn ül a széken mellettem. Kipattanok az ágyból és hátrálni kezdek. - Mi a fost keresel itt, Wilkins? - sziszegem és már szólnék is Madam Pomfrey-nak, mikor Finn felteszi a kezét. - Ne! - kéri riadtan és ez annyira kizökkent, hogy elmegy a hangom. - Kivételesen nem csesztetni jöttelek, Bachet... A történtek után nem... - nyögi ki nehezen, mire visszaülök az ágyra és gyanakodva nézek rá. Ő viszont meglehetősen komoran, de őszintén pillant rám, ami meglep, nem ehhez vagyok szokva, hanem az arrogáns és csúfolódó énjéhez. - Mit szeretnél? - kérdezem nem túl kedvesen. - Csak annyit, hogy a történtek... Szóval senki nem érdemel ilyet, Bachet... Én csak annyit akartam mondani, hogy sajnálom, hogy ez megtörténhetett és remélem, hogy... - elhúzza a száját. - Picsába, nem vagyok jó ebben... Szóval remélem, sikerül megoldani majd... - sóhajt fel a srác, majd kínosan megvakarja a tarkóját. - Amúgy Tiana is jött volt, de megbeszélése volt, Zoe meg túlságosan önfejű, de ő is így gondolja. Eric meg egy pöcs tud lenni időnként... - mondja a srác. Feláll. - Ennyit akartam és ne szokj hozzá, de ez... Ez túl sok volt... - mondja még fejcsóválva, aztán int és lelép. Mégis mi a fos történt? Ahogy lelépne, pont Gemma és Aaron jön be, akik azonnal befeszülnek a fiú látványára, de lenyugtatom őket. - Nyugi, hozzám jött, de kivételesen megmutatta, hogy emberi oldala is van... - védem be a srácot, aki biccent egyet, majd lelép. Délután, este pedig Gemma-val és Aaron-nal beszélek, akik láthatóan törekedtek arra, hogy felvidítsanak, ami ment is nekik. Valszeg Tommy-tól halloták. Amikor azonban lelépnek, megint egyedül maradok és a rossz gondolatok jönnek. Félek elaludni és továbbra sem tudtam megbékélni magammal, de legalább a barátaim mellettem lesznek. Nem lesz egy sétagalopp a következő időszak, de menni kell... Más nem lehet, asszem... |
|
silentcupcake
Lelkes fórumozó
Posts: 53
Elfoglaltság:Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 21:16:33 GMT 1
Aug 20, 2022 9:24:28 GMT 1
|
Post by silentcupcake on Aug 27, 2023 18:23:46 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/42/5e/12/425e12b4b28a6860321aab492561e2c9~jpg Nem volt ura a saját testének. Csak az égető fájdalomra, a kontrollálatlan rángatózásra, és a fájdalmas kiáltásokra emlékezett, de minden annyira egybefolyt… Fogalma sem volt, mikor tudott végre valahogy elaludni. Mindene fájt. Hangokra ébredt, de először nem tudta beazonosítani, honnan jönnek. -Hogy történhetett ilyen? Miért voltak egyedül a Tiltott Rengetegben? – hallott Reggie egy ideges, de ismerős férfi hangot. Azt viszont már nem hallotta, hogy milyen választ kapott a hang tulajdonosa, mert a nő, akivel beszélt, sokkal halkabban válaszolt.- Engedjenek be hozzá – hallotta a határozott hangot újra. A női hang valamit válaszolt neki, amire csak még idegesebben folytatta. – Nem érdekel, én vagyok a gyámja, akkor is, ha... – Reggie hallotta a közeledő lépteket, majd egyszer csak a nagybátyja, James arca jelent meg előtte. -Te jó ég... – suttogta. Reggie próbálta magát ülő helyzetbe tornázni, James azonban egy pillanat alatt mellette termett, és gyengéden, de határozottan meghiúsította ezt a próbálkozását. – Reg... – a kezébe vette Reggie kezét, és megszorította. Látszott rajta, hogy a könnyeivel küszködik (hogy inkább az idegesség, vagy a harag volt-e az oka, Reggie nem tudta eldönteni), de miatta igyekezett tartani magát. Most még fiatalabbnak látszott, pedig 26 évesen is csak 10 évvel volt idősebb, mint Reggie. – Annyira sajnálom... Szükséged van…? -Jamie... – suttogta Reggie rekedt hangon. James adott neki egy pohár vizet, de közben Reggie gondolatai ide-oda cikáztak. Ha James itt volt, az azt jelentette, hogy a tegnapi napot nem álmodta, és tényleg... Tényleg... Érezte, ahogy elönti a pánik. Ezt valószínűleg a nagybátyja is észrevette, mert még erősebben szorította a kezét. -Hé, nem lesz semmi baj, oké? – próbálta nyugtatni. Reggie még mindig nagyon gyenge volt, nem hiányzott, hogy még ennél is jobban kiboruljon. - Életben vagy, hála annak a lánynak. Aislinn, ugye? Bámulatos – Reggire csak bólintott. Te jó ég, Ai… – Meg fogjuk oldani. Rendesen fogod inni a főzetet. Ha kell, én magam fogom kikeverni neked. -Inkább ne. Borzasztó vagy Bájitaltanból – suttogta Reggie egy gyenge félmosoly kíséretében. -Tudom – rázta meg a fejét James, de egy halvány mosoly az ő arcán is megjelent. – De ne is foglalkozz ezzel. Jó? Rendben lesz minden – próbált bíztatóan hangzani, Reggie azonban nem volt benne biztos, hogy James őt akarta-e meggyőzni, vagy saját magát. Hiába próbált magabiztosnak tűnni, látszott rajta, hogy nagyon ideges, és fogalma sincs, mi lesz ezután. Reggie pedig nem merte bevallani, de borzasztóan félt attól, ami rá vár. De nagyon örült, hogy James vele van, még ha csak rövid időre is. Beszélgettek egy kicsit, kérdezgette, Reggie pedig próbált válaszolni, de belül csak még jobban magába fordult. Hogy fog tudni ezzel együtt élni? Már a szüleivel történtek miatt is utálta magát, pedig amit a szüleivel tett, az semmi volt ehhez képest. Az legalább… az legalább valami jó érdekében történt. De ez? Hogyan kellene elfogadnia, hogy most már kívül-belül egy szörnyeteg vált belőle? Szörnyeteg. Szörnyeteg. Szörnyeteg. Nem is vette észre, hogy elaludt. Álmában a vérfarkasok újra megtámadták, fájdalom és vér volt mindenhol, de nem volt, aki segítsen. Bár inkább tényleg hagyták volna meghalni. 
|
|
Gresh550
Írónövendék
"A sense of humour is the only divine quality of man" - Arthur Schopenhauer
Posts: 156
Utoljára online: Nov 11, 2024 19:52:46 GMT 1
Jun 9, 2020 18:53:23 GMT 1
|
Post by Gresh550 on Sept 17, 2023 20:02:00 GMT 1
#s://i~imgur~com/ngsdoDB~png Lassan ballagtam a kastély udvarán, egyre inkább távolodva az épülettől. Előttem már látszott a kviddics stadion is - bár ezúttal a megszokott zűrzavar helyett üresen állt. A kezemben a könyvet szorongatom amit annak idején még Jacob bácsitól kaptam. Már fiatalon többször olvastam, de akkor valahogy sose láttam át igazán. Nem voltam még elég jártas hozzá. Na meg nem is igazán függött össze a tanulmányaimmal, így egy idő után kissé megfeledkeztem róla. A tegnapi napot követően azonban ismét eszembe jutott, egy új projekt ötlettel együtt...
Épp a megszokott helyemre tartanék, amikor körbepillantva meglátom a távolban összecsukló diák alakját. Úgy tűnik egy lány... De akkor sincsen jól.
Odaszaladtam megnézni, mi történt vele. Közelebbről már felismertem Aislinnt a földön fekvő tanulóban. Óvatosan megfogtam a csuklóját, ellenőrizve hogy van e pulzusa, majd a pálcámmal a kezemben felé hajoltam.
- Rennervate! - böktem a mellkasára, majd kicsit elhúzódtam, arra számítva hogy hirtelen felugrik majd. Energikus természetű volt, még akkor is ha most... Nos. Úgy tűnt nincs teljesen rendben. A tegnapi felteszem jelentősen megviselte őt is... Rengeteg mindenben segített ott a többieknek.- Hé.. - szólaltam meg amint magához tért - Minden rendben? - érdeklődtem kissé bizonytalanul, nem tudva hogy mit is kérdezzek igazán. - Mármint, gondolom nem, ha így kidőltél, de ... Szóval, mi történt az előbb?- Dami? – kérdezte kábán a lány, ahogy felfelé nézett. - Nem, te nem Dami vagy… - folytatta kisvártatva, most már valamennyire magához térve - Mi történt? - döntöm oldalra a fejem. - Jajaja, persze, minden a legnagyobb rendben! – mosolygott vidáman, mintha semmi sem történt volna az imént.
Egy pillanatra elég furcsán néztem rá ahogy egy teljesen ismeretlen nevet mondott. Dami... Valószínűleg ez egy becenév volt, bár hirtelen nem tudtam kié kellene legyen. Mindenesetre fogalmam sem volt ki az, akire ennyire hasonlíthatnék.
- Hát.. Nem. - mosolygok rá még mindig zavartan a lányra, ahogy kinyújtom a kezem, hogy segítsek neki felállni. - Hát, ahogy láttam.. elájultál. Nem úgy tűnik, mintha minden annyira rendben lenne.. Pihentél egyáltalán az este? - pillantottam a lányra kérdőn. Az újsághíres incidensünk óta legalább teljesen idegennek nem éreztem őt. Ráadásul láttam amit tegnap csinált.. Azután valahogy helyénvalónak éreztem, hogy miután ő segített mindenkin, rajta is segítsenek.
- Persze-persze, minden oké – mondta miután segítettem neki felállni - Mi járatban errefelé? – kérdezte kíváncsian a lábain hintázva - Olvasni mégy? De jó! Mit olvasol? Ismerem? – kérdezgetett ártatlanul.Kicsit megijeszt, ahogy a lány ilyen gyorsan vált ájultból barátságos-érdeklődőbe. A legutóbb tapasztaltam már, hogy milyen... Hirtelen személyiség, de valahogy úgy éreztem mégsincs minden rendben. A történtek mindenképp erre utaltak.
- Hát, én csak.. A kedvenc helyemre igyekszem itt a környéken. Ez .. - tekintek le a kezemben lévő könyvre - Egy rokontól kaptam. Ősi mágikus kultúrákról és a szokásaikról szól. - meséltem neki sejtve, hogy valószínűleg nem találja majd túl érdekesnek a témát. Valahogy késztetést éreztem arra, hogy tovább kérdezzem az állapotával kapcsolatban, vagy akár a tegnapival... Gondolom az viselte meg annyira. Viszont fogalmam sem volt, hogyan kellene. Nem ismertem annyira, hogy csak úgy felhozzak valami ilyesmit, ráadásul már kétszer is kitért a kérdéseim elől.. Egyelőre nem tudtam mit kezdeni ezzel, de még reménykedtem, hogy adódik rá alkalmam. - És te? - kérdeztem még vissza, amint eszembe jutott, hogy folytatni kellene a beszélgetést.- Uuuuuu, de menőőő! – kerekedtek el a szemei hirtelen, ahogy sütött belőlük a gyermeki izgatottság - Biztos érdekes lehet! Az ősi kultúrák mindig azok! Mennyire ősi? Ilyen maya-inka ősi, annál korábbi vagy esetleg későbbi? – egy pillanatra csendben maradt, ahogy visszakérdeztem - Ooo! Én megyek a Babakornist meglátogatni. Ha szeretnél, jöhetsz nyugodtan, nagyon kis cukimuki. Egyelőre még csak tejet meg pépes kajcsit kap, mert még nagyon baba, ezért kell gyakran lejárni Hagridhoz, hogy legalább napközben ne neki kelljen kb 2 óránként megetetnie a kicsit, csak este. Szegény-szegény Hagrid, de amúgy tök jól bírja, nem panaszkodik. Uuu! Neked van valamilyen állatkád? Nekem van egy Sir Lancelot nevezetű törpegolymókom! Nagyon cuki, mondjuk egy picit rossz. Tegnap este az egész ágyamat befoglalta, így én kénytelen voltam a földön aludni…Elmosolyodom a reakcióját látva. Nos, kellemes csalódás... De amennyit tud beszélni az hihetetlen. Úgy tűnt igazán élvez mesélni arról mit csinál. Borzasztóan szociális személy. Az ilyeneket mindig kerültem; a teljes ellentéteim voltak. Most azonban valahogy nem szerettem volna magára hagyni a lányt.. Ha az erdőben ájul el, ott ki fogja összeszedni?
- Hát, vannak benne mayák, a görögök, valamennyi van a rómaiakról, szóval igazából eltérő. Inkább úgy fogalmaznék, hogy történelmi civilizációk,m most hogy így mondod. Főként egyébként ezeknek a technikáin, szokásain illetve sajátos különlegességein megy végig a könyv. Teszem azt például van egy fejezet az afrikai törzsekről akiknél a pálca használata nem is szokás, kézzel hajtják végre a varázslatokat... - itt kissé megtorpanok, eltűnődve azon, hogy többet beszéltem-e a kelleténél. Na jó, kétlem hogy pont őt zavarná, de azért... Kínos lehetne még. Mindenesetre ahogy fejben visszaforgatom még a lány monológját, kétes érzésekkel tölt el a mágikus lény látogatásának gondolata. Nem szerettem őket. Egyiket sem. De nem lett volna jó ötlet egyedül hagynom őt így... Egyszerűbb lett volna menni most a saját magányomba, de nem akartam hogy később a lánynak pont emiatt legyen baja. - Szóval... Nekem csak egy baglyom van, még ugyanattól a nagybátyámtól kaptam akitől ezt a könyvet is. Az állatlátogatást illetően pedig ... Azt hiszem veled tartanék, ha tényleg nem zavar. - húztam el a szám egy félmosolyra.- Wiii! – állt neki tapsolni örömében. - Nagyon de nagyon érdekesnek hangzik. Kíváncsi vagyok, hogy vajon gyógyító mágiáról van-e benne szó, és ha igen azok milyenek a modern szakkönyvekben találhatóakhoz képest. Uuuu igeeen! Az afrikaiak nagyon mencik, hogy pálca nélkül tudnak varázsolni! Tök szupi! Egyszer szívesen elutaznák az afrikai varázslóiskolába! Olvastam róla, és tök izgi helynek tűnik! Annyi varázslósuli van még, és mind egyedi a maga módján. Te nem néznéd meg őket, ha lehetőséged lenne rá? Én naaaagyon szívesen! – Majd ahogy az állat kerül említésre, hirtelen komoly fordulatot vesz a hangnemben, s komolyan folytatja tovább - Figyelj… - kezdi még mindig mosolyogva - …ha nem szeretnél nem kell ám jönnöd. Én jól vagyok. Meg szerintem még Hagrid is ott van. De lehet nem. Nem tudom. Vagy Dami, esetleg Hani… elég későn jöttem most le, mert bealudtam. Tuti Dami lent van. A cuki mardekáros prefi lelke úgysem hagyná nyugodni. Biztos szívesebben olvasgatnád a könyved. Én mondjuk nagyon szívesen el babakornisozok, de Aaron sem annyira az a tutujgatós típus, szóval gondolom embere válogatja!Csak mosolygok a lány izgatottságát látva. Olyan boldognak és ártatlannak tűnik, így látva nehéz elhinni hogy ő ugyanaz a lány tegnapról ... De legalább ezek szerint több dolog iránt is érdeklődik, így talán még én is tudok számára érdemeset mondani. Bár ahogy elnézem kicsit túlzottan egyértelmű volt számára a reakcióm. Vajon tényleg ennyire esetlen lennék szociális helyzetekben? Remek.
- Ami azt illeti, szeretnék egyszer sokat utazni, úgyhogy mindenképp megnézném őket. - bólintok a kérdésre válaszolva. Majd egy sóhajjal áttérek az állatsimogatózásra. - Hát, őszintén nem vagyok túl jó kapcsolatban a varázslényekkel, de amíg nem kell hozzányúlnom, vagy nem akarja leharapni a karom, szívesen megnézném. Meg hát... - veszem kissé lejjebb a hangerőt - Legalább nem mindig csak ugyanazt csinálom. Néha... Néha azt hiszem kellene másokkal is érintkeznem - sóhajtok fel.- Én sok helyen jártam már, de Afrika eddig sajnos kimaradt. De ami késik, nem múlik, remélem! – fordult meg, majd … ugrálva megindult. - Oki-doki, akkor menjünk! – intett vidáman, hogy kövessem.Egy ideig csak csendben sétálok mellette a lehetőségeimet fontolgatva. Tudom, hogy nem szabadna annyiban hagynom az egészet... De nehéz felhozni személyesebb témát, amikor tulajdonképpen alig ismerem.
- Hogy érzed magad? - kérdezem aztán, amikor már vagy félúton lehetünk - Mármint... Most nem is csak az ájulásra gondolok. Az az egész... Tegnap.. Én, izé, láttam mit csináltál, amikor a legtöbbünk csak úgy állt ott. Remélem tudod, hogy um... Egy hős vagy. Tényleg. De nem csak másokra, magadra is vigyáznod kell.. A lány ekkor hirtelen megtorpant, majd ahogy megfordult elég komolyan nézett rám. Kis szünet után aztán megszólalt.
- Ez az egyetlen dolog kábé, amiben viszonylag jó vagyok… - mosolyodott el végül. - Szép lett volna, ha nem teszem meg, amit tudok. Csak azt tettem, amit az én helyemben bárki más is megtett volna – vonta meg a vállát. - És nem kell aggódni, jól vagyok. Majd kialszom magam és nem lesz semmi gáz - legyintett vidáman. - És te hogy vagy…? – kérdezett vissza ezúttal ő.Csak lassan megráztam a fejm a lány válaszát hallva.
- Nem tudom, kétlem hogy bárki más is megtette volna csak úgy. Főleg ilyen hirtelen.... Azért szerintem így is elég... Lenyűgöző volt. - kaptam el a tekintetem kissé a lányról a mondat végén - De, umm, akkor ténylegesen pihend ki magad. Ha így maradsz csak.. csak rosszabb lesz. - Kis szünetet tartottam, ahogy elnéztem amint gondolkodik. Valószínűleg neki is eszébe jutott a kis botrányunk.. bár feltételezem kicsit máshogy kezeltük mindketten. - Én? - kérdezek vissza, még mindig bizonytalanul - Hát... Azt hiszem kissé zavarosan. A tegnapi nap azt hiszem senkinek nem tett jót.. Bár eddig is.. áh.. - sóhajtottam fel, ahogy inkább egy legyintéssel mellőztem a kétségeimet mielőtt most is túlgondoltam volna.- Persze-persze, úgy lesz – legyintett ismét. Kissé aggasztó volt, hogy ennyire nem akart magával is foglalkozni. Bár valahol mégis becsülendőnek tartottam, hogy másokkal meg annál inkább.. -Beszéltetek már róla… anyukáddal?Elhúzom a számat ahogy csendben ballagok mellette. Hát, nagyon úgy tűnik hogy hagyja magát meggyőzni. Azt hiszem feleslegesen próbálkozom ezzel, nem a megfelelő ember vagyok erre ... Amikor aztán anyámat említi picit megrándulok.
- Nem... Nem beszéltünk. - nyögöm kissé nehézkesen - Előtte se mondták, és nem meglepően utána sem. Nos, ez amúgy is így van már évek óta ... - hajtottam le a fejem. Valahogy gyerekkorom óta mindig kívül álltam a család kis belső köréből, amibe a testvéreim bezzeg bekerültek.- Én sem tudtam róla… - mondta halkan. Ugyan mosolygott, de az arckifejezése ezúttal jóval keserűbb volt mint a korábbiakban. - Pedig azt hittem, anyukámmal mindent megosztunk egymással. De kiderült mégsem… Visszagondolva azonban én is elhallgattam előle dolgokat. Mondjuk azokat magam előtt is titokban tartottam. Eleinte nagyon magam alatt voltam az egész miatt. Bántott, hogy nem mondta el. Bántott, hogy bánthatják. Aztán ez ráébresztett pár dologra magammal kapcsolatban. Kicsit jobb lett… De sokat segített, hogy nem voltam egyedül – nézett rám végül. Kissé szokatlan volt, hogy valaki ennyire személyes dolgokat meséljen nekem.
Csak szótlanul lépdeltem a lány mellett és figyelmesen hallgattam amit mesél. Úgy tűnt hogy neki is elég nehéz volt ez az egész, de még így is jobban kezelte mint én. Bár ez feltehetően amiatt volt, mert az ő anyja ... Normálisabb volt az enyémnél. Vagy legalábbis jobb volt a viszonyuk a mienknél.
- Az anyukád... Rendes embernek tűnt. Gondolom felkavaró volt hogy hirtelen ilyesmit tudtál meg róla. Nekem is az volt, habár... Én és az anyám... Nem beszélünk sokat. Nyáron sem igazán, de mikor az iskolában vagyok szinte semmit. Azóta nem hallottam felőle ... De örülök, hogy te máshogy élted meg. Nekem magamról sokat nem tanított az egész, csak az lett világosabb, hogy mennyire nem vesznek otthon számba. - húzom egy keserű mosolyra a szám.- Bármennyire is furán fog hangzani, szerintem törődik veled, csak fogalma sincs, hogy mutassa ki. Nem tudom, milyenek a szüleid, de… hátha anyáink jó hatással lesznek egymásra? Most az utóbbi hónapban én sem nagyon kommunikáltam anyuval… nagyon ritkán válaszol. Azelőtt kábé kétnaponta váltottunk levelet, most az elsőre csak egy hét után válaszolt, a következőre másfél hét múltán, a harmadikra meg azóta sem kaptam választ… Remélem azért jól van… Arra meg, hogy úgy érzed nem vesznek otthon számba… erről nem tudok nyilatkozni, nem vagyok ott, nem vagyok a helyedben, hogy megítélhessem, de az a napnál is világosabban látszik, hogy itt Penny-nek nagyon számítasz. És biztos vagyok benne, ha megnyílnál egy kicsit másoknak is, akkor több barátod is lehetne. Nagyon sok kedves és szuper ember van itt. Például ott van Aspi, akinek szintén elkélne pár barát, mert új és nem igazán fogadják be. Vaaagy a kviddicsesek, Dami, Mattie, Gemma, Moira. Mindannyian übercukik és kapásból lenne is közös téma – mosolyog ismét, ezúttal már valamivel felszabadultabban.- A családom... Bonyolult.. - simítottam végig a ruhám ujján - Kiskorom óta gyakran éreztetik velem, hogy nem illek oda igazán. Megpróbálnak néha még is visszaterelni az útra amit ők szerettek volna nekem, de az csak nem én vagyok. Azt hiszem néha mégis eszükbe jut, hogy a fiuk vagyok, olyankor küldenek valami pénzt vagy tudom is én, de nem különösebben érdekli őket az előre haladásom mióta a saját fejem után megyek. Nem hiszem hogy egy hamar hallani fogok bármit anyám felől, hiába ígérte meg, hogy majd beszélünk erről. Talán a karácsonyi szünetben. - hallgatok el egy pillanatra. Furcsa így beszélni vele erről. Nem szoktam személyes dolgokat egyeztetni csak... Pennyvel. Mondjuk az újsághírrel tulajdonképpen egész komoly betekintést nyert a magánéletembe így is.. És őszintén szólva kissé talán megkönnyebbítő volt kiadni magamból.
- Megnyílni... - ismétlem halkan - Megígértem Pennynek hogy próbálkozom majd, de nem igazán megy. Ha érzem is rá a késztetést, nagyon idegen az egész, nem tudom mit mondjak, vagy hogy egyáltalán mondjak e bármit. Úgy érzem nagyon le vagyok maradva a többiektől, és nem biztos hogy tudok egyáltalán kezdeni valamit amikor mindenkinek már kialakult kapcsolatai vannak...- Ezt sajnálattal hallom… de hátha lesz előnye ennek a helyzetnek, és változni fognak a dolgok – mosolygott bíztatóan - Az én anyum biztos übercuki lesz, és megkapod tőle azt a szeretetet, amiben eddig nem volt részed. Képzeld, amúgy mindig is szerettem volna egy tesót. Mondjuk ez így ebben a formában egyáltalán nem olyan, mert már idősek vagyunk hozzá, meg neked ott vannak a saját tesóid, meg nem is ismerjük egymást igazán, és lehet az agyadra is megyek a sok beszéddel, de… én nagyon szívesen meghallgatlak bármikor, ha úgy van. Meg most is egészen jól sikerült a dolog magadtól is – mondta, majd hirtelen pár nagy lépéssel elém állt. - Ta-daa! Úticélunk végéhez értünk. Fáradjon csak beljebb a magasságos Hagrid otthonába, Unikornisok menedéke, sárkányok ideiglenes lakhelye – itt valami furcsa hangot adott ki, amit hirtelen nem tudtam mire véljek. - különböző varázslények fellelőhelye ez a kis kunyhó. Jóll vigyázz, ki itt belépsz, váratlan meglepetésekben lehet részed. De tényleg. Találkoztam már itt érdekes dolgokkal… - mondta ahogy benyitott. Az unikornis hamar meg is indult felé. - Szervusz kisbaba! Éhes vagy már, mi? – kérdezte nevetve.- Nos.. remélem jól alakul majd. - biccentek neki ahogy bíztatni próbál. Az érintése kissé hirtelen, mivel váratlanul ért megremegek miatta, de nem szólok semmit amikor megszorítja a karom. Csak próbál kedves lenni... Még akkor is, ha én ehhez túl zárkózott vagyok. Azon elgondolkodom amit a testvérekről mond.
- Ami azt illeti, testvéreimmel is... Hasonló a viszonyom. Még talán kevesebbet is beszélek velük, mert nem élnek már otthon. Azt hiszem.. nem lett volna rossz valaki olyan, akire számítani is lehet. - mosolygok rá a lányra kissé erőtlenül. - És egyébként nem zavar hogy beszélsz. Én ugyan nem szoktam ennyit, de... Um, tudom hogy mindenki másmilyen. Azért mert én nehezen beszélek másokkal, mesélem el mit érzek vagy gondolok, nem mindenki lesz ilyen. - teszem hozzá halkan, mikor épp megérkezünk Hagridhoz. Párszor jártam már errefelé, de mivel a varázslényes órát nem vettem fel, így nem sokszor esett meg. Hallottam róla, hogy a Hagrid többfajta lényt tart itt, de azért a lány által felsorolt lista így is meglepő volt. Valamivel lemaradva követtem őt, némi távolságot tarva az unikornistól, ami bár nem nézett ki barátságtalannak, mégsem ragadtatott el a közelsége.A lány közben elkezdett tevékenykedni az állat körül, majd hirtelen visszanézett rám is.
- Egyébként Chiasa a neve. Egymillió napfelkeltét jelent japánul – jegyezte meg teljesen mellékesen, miközben az állat etetésével foglalkozott épp.
- Japánul..? - kérdeztem vissza meglepetten - Te beszélsz úgy? - érdeklődtem miközben kíváncsian figyeltem ahogy az állat körül tevékenykedik. Látszott, hogy messze nem ez az első alkalma. - És, uhm.. Te hogy lettél az unikornis felvigyázója? Van ennek valami története is?- Ühüm! – bólogatott az első kérdésre, majd a máodikat hallva kissé fura arckifejezést vágott. - Öööh… hát… büntetőmunka elvileg. Um, nem tudom mennyire beszélhetek erről… - bizonytalanodott el.Nos, úgy tűnt a lány egyáltalán nem olyan mint amilyennek elsőre látszik. Az előbb is meglehetősen ésszerű dolgokat mondott az érzésekkel kapcsolatban, meg ezek a rejtett tudásai, mint a gyógyítás vagy a nyelvek... Feltételeztem, hogy így is bőven van még amiről nem tudok.
- Ahhoz képest hogy büntetés volt, úgy tűnik eléggé élvezed.. Gondolom oda vagy az állatokért.- Igen, imádom őket! – csillant fel a szeme ismét azzal a gyermeki örömmel. - Azonban nem nagyon értek hozzájuk. De szerintem ebben az egy hónapban is tök sok mindent tanultam azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell bánni velük – mondott, közben megetetve az unikornist - És téged mik érdekelnek? Gondolom ha jársz pàrbaj szakkörre, akkor elég jártas vagy ezekben az átkokban, jinxekben meg egyéb ilyen huncutságokban. Nekem a pálcám nem nagyon veszi be ezeket, és ha őszinte akarok lenni, annyira nem is mozgat meg ez az egész – vonta meg a vállát.
- Nos, ha valóban érdekelnek legalább itt többet is meg tudsz tanulni róluk, azt hiszem... - mondom, miközben figyelemmel kísérem amit csinál. Hát igen, én biztos nem mennék közel az ilyen állatokhoz, ha választhatnék. - Engem? Hát... Azt hiszem inkább a tradícionálisabb mágia, a varázslatok, bűbájok és átkok vagy azok törése, igen .. De igazából, umm, elég sokfajta dolog iránt érdeklődök. Az időm nagyját a könyvtárban töltöm, szeretek mindig újabb dolgokat tanulmányozni, meg azután gyakorlatba helyezni az elméletet. Egy ideje már igazából vágyom valami lehetőségre hogy hasznosítsam is ezt a rengeteg mindent aminek utánaolvastam ... - teszem hozzá kicsit álmodozva, ahogy elgondolkodom egy varázskaland lehetőségén.
- Mármint… hogy hasznosítani? Kicsit ilyen Hobbit-os, hogy szeded a cókmókod és elindulsz a vakvilágba átkokat törni, gonosz emberekkel küzdeni, ártatlan hajadon lányokat menteni? – bámult rám kíváncsian - Aaa ez olyan jól hangzana… - mondta álmodozva. - Te lennél a híres átoktörő, Cornelius, a nagytudású, első ezen a néven, átkok megtörője, sárkányok legyőzője (de természetesen sárkányokat nem bántunk, csak jól hangzik), titkok megfejtője, orvvadászok bilincsbe verője. Én lehetnék a bárd, ki megénekli hőstetteid, Chiasa meg lesz a hű társunk, wiii! – lendítette a magasba a kezeit, mintha már most a megannyi kalandot ünnepelné. Egész … megható volt a vidámsága. - Bocsi, kissé elszállt velem az unikornis. Szóval mire is gondoltál pontosan? – mosolygott, mialatt az állatot simogatta. Mosolyogva hallgatom a lányt, ahogy olyasmi kalandot idéz fel mint amit én is elképzeltem. A lányok megmentése résznél picit megborzongok, de igazán a név az ami kizökkent a pillanatból. Ah, azt hiszem elfelejtette a nevem. Vagy talán eddig sem tudta. Nem tudom. Egy picit kínos.. vajon szóljak neki, vagy inkább engedjem el? Ah.. Pedig láthatólag nagyon beleélte magát az egészbe, és igazából tényleg jól hangzik amit kitalált ....
- Semmi baj. - legyintek arra, hogy picit talán ismét sokat beszélt, bár már lassan kezdem megszokni. Egy pillanatig csendben nézek rá mire hirtelen kinyögöm - Amúgy.. Corvusnak hívnak. - mosolyodom el végül kissé megszeppenve - Bocsi ha nem mutatkoztam be eddig rendesen. Azt hiszem nem ideális körülmények közt találkoztunk a legutóbb se, na meg most se igazán... Ami a kalandot illeti, egyébként ténylegesen valami hasonlót képzelek el néha. A nagybátyám akitől a könyv van egy utazó átoktörő, ő mesélt nekem először ilyesmiről, és, nem is tudom, ez azóta megragadt bennem... Sokkal szimpatikusabb mint a családom irodai munkái. Valahogy vágynék valami rejtélyre amin lehet gondolkodni, valami kihívásra, egy kalandra, nem tudom. Ne értsd félre, szeretek itt tanulni a kastélyban de néha azért jó lenne egy kis változatosság... És legalább megmutathatnám, hogy ... Umm.. Képes is vagyok valamire.- Á! - csettintett. - Tudtam amúgy… csak elfelejtettem… - nevetett fel - A nevekkel általában hadilábon állok, szóval ne vedd magadra, de igyekszem. De mondjuk ha lenne egy cuki beceneved, azt könnyebben megtanulnám… - merengett, majd aztán végül mosolyogva legyintett - Csak viccelek, nyugi. Egyébként, próbáltad más a kastélyban rejlő titkokat megfejteni? Egy csomó van, csak nekem nehezek. Na meg ha egyszer megtalálok egyet véletlenül, sosem találok vissza hozzá… - pillantott rám érdeklődve.Kicsit megborzongok ahogy eszembe jut a lány milyen nevet mondott a legutóbb az igazgatói irodában is. Bár így legalább már értem miért talál ki annyira szívesen ilyeneket. Egy pillanatra elgondolkodom azon amit mond, majd elhúzom a számat.
- Hát... Eddig nem sokba futottam bele, amibe meg igen, azt akkor találtam amikor még kevés voltam ilyesmi megoldásához. De egyébként nem lenne rossz elfoglaltság, rengeteg ősi mágia van a kastélyban eldugva amit manapság meg sem tudnak igazán magyarázni.. - hirtelen elmosolyodom a lányra pillantva - Azt hiszem ez kifejezetten jó ötlet. Ha esetleg véletlenül.. találsz egyet majd megint, um.. Szólhatnál. Nem azt mondom hogy a szakterületem, de.. ketten talán nagyobb sikerrel járhatnánk.
- Szólok én szívesen, de nem biztos, hogy meg fogom tudni mutatni, hol találtam! A névmemóriámnál csak a tájékozódó képességem rosszabb… - nevetett fel kissé kínosan.- Talán feljegyezhetnénk a helyeket egy térképre - gondolkodom hangosan egy kicsit, ahogy a lány válla felett elnézek az unikornisra - Pár bűbájjal el lehetne tárolni az ilyeneket a térképen, feljegyezni az ottani varázslatokat, nyomokat vagy akármi. - visszapillantok a lányra - Ah, ne haragudj hogy umm, kicsit elkalandoztam .. - mosolygok rá - Mindig vágytam valami ilyesmire. Azt hiszem kiskorom óta vonzanak ezek a kalandok meg nyomozások.- Úristen, ez nagyon jól hangzik! – csillantak fel a szemei ismét. - Majd mutathatsz ilyen érdekes varázslatokat! Én meg akkor előkeresem a feljegyzéseimet, amit még korábban egy ideig csináltam. Hátha neked hasznosabb lesz. Nekem nem voltak azok, mert vagy sosem találtam vissza azokra a helyekre, vagy nem volt rá időm/energiám – nézett rám izgatottan - De ha ilyeneket akarsz csinálni, csatlakozhatok? Meg ami fontosabb! Ehhez illő öltözet is kell, átoktörő úr! - vigyorgott - De ne aggódj, azt intézem – jelentette ki mosolyogva.Megnyugtat, hogy ő is jó ötletnek találja a térképet. Nagyjából ekkor tűnik fel, hogy már mennyi ideje beszélünk a lánnyal. Normális esetben akkor van csak ilyen, ha órán egy csoportba osztanak másokkal. Így, önszántamból, a szabadidőmben valahogy teljesen más volt. Voltak kicsit kínos pillantok amik miatt meg voltak a kétségeim, de összességében épp.. jól éreztem magam. Közben azért figyelek is rá, ahogy elkezdenek ömleni az ötletek belőle is.
- Érdekes varázslatokat? Umm.. ezzel mire gondolsz? - kérdezek vissza, majd folytatom - Akkor azt hiszem a napokban el is kezdhetek foglalkozni ezekkel, valószínűleg úgy is időbe telne rendesen kidolgozni a térképet... Bár az előzetes feljegyzések valószínűleg segítenének. És, ami azt illeti.. Azt hiszem ezekhez nem lenne rossz egy umm, társ sem. - mosolyogtam rá a lányra kissé félénken. Az öltözet részre egy picit furcsán néztem. - Kellő öltözet, hmm... A végén még a teljes gyerekkori fantáziámat kiélem. De lehet hogy lenne valamim..- Hát én nem tudom…! - vonta meg a vállát mosolyogva. - Te vagy a szaki ilyen téren nem? De igazából bármit megtanulok, amivel nem ártok másoknak. Ami pedig a jegyzeteket illeti, most nincs itt nálam az a füzet, de ha gondolod még ma valahogy eljuttatom hozzád – simogatta meg az unikornist… Chiasát ismét, majd elkezdett összepakolni. Úgy tűnt végzett.
Csak vidáman legyintek arra, ahogy a lány szakértőnek titulál. Bár valahol mélyen tényleg szeretném annak érezni magam.
- Nos, legfeljebb majd legközelebbre kiválasztok egy pár varázslatot amit megnézhetnénk. - mosolygok rá - A jegyzetekkel meg nem muszáj sietned, majd átadod ha ráérsz. - közben valamivel hátrébb lépek, ahogy az utolsó dolgokat elintézi az állat körül.
- Nos, én nagyon szívesen benne vagyok bármi féle kalandban, ha úgy van! – szólt vidáman. Hirtelen azonban mégis megkomolyodott. Még mindig furcsa volt nekem, hogy milyen gyorsan tudott váltani a két állapot között. - Viszont ha valaha valami olyanba fognál, ami veszélyesebb, akkor jó lenne, ha szólnál… - végül aztán lágyan elmosolyodott, most már sokkal barátságosabban folytatva. - … kelleni fog valaki, hogy összerakjon, ha valami balul sül el netalán. – Aztán szélesen mosolygott, amint meghallotta az öltözet részt. - Kíváncsi leszek! Nekem biztos van hozzá illő ruházatom! – nevetett.
- Veszélyes, huh? - kérdezek vissza elmerengve. - Hát, igyekszem egyben maradni. Eddig még nem nagyon csináltam olyat amiből bajom lett volna, de meg kell hagyni hogy az időm nagyrésze eddig a könyvtárban, vagy zárt termekben telt ahol bűbájokat és átkokat gyakoroltam. Mindezt gyakorlatban, tanári segítség nélkül.. Azt hiszem egy picit más lesz. De legalább tudom kit kell keressek ha összetöröm magam. - vigyorodom el végül. Kissé talán furcsa, de mintha egyfajta törődést fedeznék fel a lány hangjában ami meglep, mert olyan régóta nem ismerjük egymást .. de lehet hogy ez csupán a szociálisabb beállítottságú emberek jellemzője.
- Nos, én nemsokára végzek, - szólalt meg ismét kisvártatva - szóval ha úgy van, nyugodtan mehetsz a dolgodra. Nem fogok összeesni, becsszó! – tette a mellkasára az egyik kezét, egy esküt imitálva. - És köszi, hogy összeszedtél. Oh, és még valami… - mondta, majd elkezdett turkálni a táskájában, s gyorsan felém hajított valamit - Ezt edd meg, nagyon tápláló, és amúgy még meglepően finom is mellé!
Ahogy utamra küldene már éppen vissza kérdeznék hogy biztosan jól van e, amikor felém repül valami az irányából. Szerencsére a fogóként szerzett reflexeim miatt pont elkapom, mielőtt képen találna. Lenézek a kezemben lévő energiaszeletre, majd vissza Aislinnre.
- Na, jó... de remélem tényleg nem lesz bajod. És, amúgy... Um... Azt hiszem nem ártana neked is enned valamit már. Talán akkor tényleg nem ájulsz el a fáradtságtól. - húzom el a számat egy picit keserű félmosolyra.
- Nem fogok, ne aggódj! – legyintett a lány mosolyogva. - Majd lassan megyek ebédelni úgyis – bólogatott, majd intett s elköszönt tőlem.
Egy kissé kínos mosoly kíséretében még bólintottam neki, majd intettem én is, s végül elindultam a magam útjára. Ahogy a távolba pillantottam, megláttam az erdő körvonalait. Eszembe jutott a tegnapi incidens, hogy már előtte is tehetetlen voltam, hogy ott helyben senki nem tudta mit kellene csinálni… Leszámítva Aislinnt. Még visszhangzott a fejemben amit a lány hőstettekről és mások megmentéséről mondott. Talán… Ideje volt tenni is valamit. Mindig csak elméletben próbáltam meg az élvonalban lenni, mindig saját magammal voltam elfoglalva. Talán vannak dolgok amikhez még értek is, de akkor ezekkel a képességekkel kezdenem is kellene valamit. Valamit… ami mások javára is válhat. Irányt váltottam, majd egy intéssel átváltoztattam a kezemben lévő könyvet, s az apró tárgyat a zsebembe nyomva a Rengeteg felé indultam.
|
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Sept 18, 2023 16:07:06 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/a5/a1/72/a5a172134c1eecbc4c259bc394f83a4a~jpg Reggie nem tudta, mennyi idő telt el, de mikor legközelebb felébredt, Jamie már nem volt ott. Valószínűleg a munkája csak annyi szabadságot engedett neki, amennyi feltétlen muszáj volt, főleg, mert valószínűleg nem azzal az indokkal jött el, hogy „Meg kell látogatnom a frissen vérfarkassá vált unokaöcsémet, ugye megértitek?” Reggie lassan pislogva körbenézett a szobában. A Gyengélkedőn volt – még halványan emlékezett, hogy ide hozták őket. Továbbra is mindene fájt, főleg, ha megpróbált visszaemlékezni arra, ami történt. Minden valóságos volt, de mégis, zavaros, mintha nem is vele történt volna? Mintha az agya még nem tudta volna feldolgozni ezt az… egészet.
Ránézek az órára, és elég sokáig aludtam. Így azonnal felkelek és már sprintelek is a gyengélkedő felé. Most már van látogatási idő, de azért bekéreckedem, hátha vannak Aspinál. De nincsenek, úgyhogy egyből az ágyához gyorsgyalogolok. -Aspi! - hullik le egy mázsás kő a szívemről, ahogy ébren találom. Bár Lilah állapota még mindig a legrosszabb, amiért nagyon okolom magam, de ezt nem mutatom Aspi felé, mert… neki most a pozitív dolgok kellenek, hogy jobban tudjon gyógyulni. Egyből oda is lépek ezért hozzá, és finoman megölelem. - Hogy vagy? Tudtál valamennyit aludni? Fáj valamid? Hozzak valamit? Éhes vagy? Szomjas vagy? Csináljak egy teát? Vagy adjak fájdalomcsillapítót? Inkább maradjak csendben? - mosolygok rá a végén ahogy az utolsó kérdésnél elengedem. Ismét egy ismerős, de ezúttal egy női hang ütötte meg Reggie fülét.
-Ai? - ölelte vissza a lányt, és még egy mosoly is megjelent az arcán. -Jaj, Ai, ha te nem vagy... Nem is tudom, hogy köszönjem meg... amit csináltál...- de nem volt ideje befejezni, mert a lány rögtön elárasztotta kérdésekkel. Ez legalább ismerős volt.
- Igazából... - próbálta végig gondolni a kérdéseket. Aludt? Valamennyit biztos, mert fogalma sem volt, milyen nap volt. Éhes volt? Valahogy... nem volt étvágya. -Fogalmam sincs. De egy pohár vizet elfogadok, ha tudnál nekem hozni - nézett a lányra, mert azt a pohár vizet, ami az ágya mellett volt, megitta, amikor Jamie-vel beszélt.
-Nem, sőt - rázta meg a fejét. -Kérlek beszélj tovább. Bármiről - kérlelte szinte kétségbeesetten. Kérlek tereld el a gondolataim, hogy ne kelljen szembenéznem azzal, hogy mi történt velem.
-U, rendben, persze, máris! - pattanok fel, de olyan slunggal, hogy a szék felborul, a következő pillanatban pedig én is a székben. De mire bárki reagálhatna már fel is pattanok. -Hupszika, bocsika! Még jó, hogy nem volt a kezemben a pohár, hehe - már fel is kapom a poharat és elsambázok vele vízért. A kikészített kancsóból öntök neki vizet, majd visszamegyek és a kezébe adom. Nagyokat pislogok rá, de természetesen megértem, hogy mit szeretne. Teljesen nem értek vele egyet, de ha ő így küzd meg a dologgal, akkor nekem illik ebben segíteni. -Huh, oké. Még nem volt alkalmam elmesélni, de… de képzeld tegnap randin voltam. Vagy valami olyasmin. Nem tudom pontosan. Hank… várj, nem nem is Hank… Wei! Igen, Wei-jel találkoztam tegnap, és fura volt az egész. Irányringlót keresett, de olyan nincs is… szóval. Elvileg randi volt. De mi van ha mégsem? Azóta nem is találkoztunk… várj, az még csak tegnap volt. Ó jaj. Szóval elmeséljem részletesen mi volt? Vagy inkább valami mást? - nézek rá enyhén oldalra döntött fejjel. Ai olyan hirtelen állt és borult fel, hogy Reggienek még pislogni sem volt ideje, arra meg pláne nem, hogy megkérdezze, minden oké-e. Mondjuk, látszólag az volt.
-Köszi - vette el a poharat egy hálás pillantás kíséretében, majd nagyot kortyolt a vízből.
-Randin? - kérdezte érdeklődve. Hank? De ki az a Hank? Vagy Wei...? Nem mintha ez a név ismerősebb lenne, na mindegy. ez igazából részletkérdés volt. - Mesélj el mindent!-Huhh, oké - csapom össze a tenyereimet. És elkezdem neki nagyon részletekbe menően elmesélni hogy néz ki Wei, mikről beszélgettünk, mit csinált a kedvenc tancsimmal, hogy próbáltam kihúzni a slamasztikából, az arcmimikája milyen volt, milyen érzés volt mikor belém karolt, mikor inkább rólam kérdezett, mintsem magáról is mesélt volna egy kicsit és egyoldalú beszélgetés volt. Szóval tényleg nagyon részletesen mindent. Talán túl részletesen. - Szóval, mit gondolsz? - kérdezek vissza. - Mit kellene tennem? Megkeresni és beszélni vele? Hagyni, hogy ő keressen? Vajon ez jelent valamit? Vagy csak alibi lettem volna? Reggie figyelmesen hallgatta Ai-t, nem igazán szólt közbe, hagyta, hogy befejezze. A Wei név nem volt neki ismerős, bár ez nem meglepő, tekintve hogy még mindig alig ismert embereket, pláne a másik házakból. A viselkedése azonban nagyon gyanús volt, de minimum furcsa. Miért randiznál valakivel, akit szó szerint abban a pillanatban ismertél meg? És ez, hogy pont kellett neki egy alibi is? És miért pont Ai-t találta meg, szegény Ai... Most vegye el a kedvét, hogy a srác nagy valószínűséggel csak kihasználta? De ha meg nem figyelmezteti...
-Nagyon fura a srác, nem gondolod? -kérdezte óvatosan. Aztán lehet, hogy mindez teljesen normális volt, csak ő volt túl gyanakvó. - Inkább várd meg, hogy ő keressen. Ha tényleg ennyire érdekled, biztosan keresni fog. Ha meg nem... - sóhajtott. - hát, az is sokat elmond. Csak vigyázz magadra, rendben? - kérte, és remélte, hogy Ai nem veszi rossz néven, hogy nem támogatta lelkesen a dolgot. Csak aggódott. Mindig túl sokat aggódott. - Neked egy olyan fiú való, aki értékel téged, nem olyan, aki csak alibinek használ.Nagyokat pislogok, de végül mosolyogva bólintok a tanácsára. Aztán amit utána mond, rendesen meghatódom. -Aaaaa, Aspi, olyan cuki vagy! - mondom neki és megölelem. - Igyekszem vigyázni magamra - mosolygok rá miután elengedem. - Bár nincs okod az aggodalomra, nem hiszem, hogy létezne olyan, aki engem nem hogy hosszú távon, de még akár rövid távon elviselne egy romantikus kapcsolatban - vonom meg a vállam. - Szóval maradnak a kitalált férfiak - mosolygok rá. - Ezért volt olyan jó kicsit beleélni magam ebbe a dologba. De nem fogok a kardomba dőlni akkor sem, ha nem lesz belőle semmi.
Reggie is jó szorosan visszaölelte Ai-t.
-Ugyan már. Kedves és nagylelkű, ráadásul nagyon szórakoztató vagy, és akinek ez nem tetszik, hát... ez csak az ő veszteségük - bíztatta a lányt egy mosoly kíséretében.
-Oh, kitalált férfiak? Ki a kedvenc könyves karaktered? Csak megvonom a vállam, nem szállok most vele vitába, hogy ez egyáltalán nem így van. Nem akarom felizgatni meg semmi ilyesmi. -Nos, hmmm…. Mondom a nagyobb klasszikusokat, hátha azokat ismered… Gyűrűk Urából Legolas volt a kedvencem gyerekszemmel, Aragorn mindig fix top három, de most a nagy husband materialom onnan kétségtelenül Gimli, bff pedig Pippin. Narnia krónikáiból egyértelműen Edmund, nincs kérdés, bff Lucy meg Cinc vitéz. Uuu Trónok harcából meg leginkább a mellékkarakterek. Nagy kedvencem Sam, ő ooooolyan cukiiiii~. Jaaaa, és a kedvenc-kedvenc könyvemből pedig Robiiiin~ - az i-t rendesen elhúzom magas hangon, de olyan halkan ahogy csak tudom. - Te milyen könyveket olvasol? Tommy megengedte, hogy mutassak neki könyveket. Mármint ajánlok neki valamit és elolvassa majd véleményezi! Nagyon jó móka - tapsikolok izgatottan. - Szeretnél te is beszállni? Roxfort könyvklub! Reggie gondolatban feljegyezte, hogy később mindenképpen hozza még fel Ai-nak, hogy milyen nagyszerűnek tartja, hátha előbb-utóbb ő is elhiszi (egyelőre úgy tűnt, hogy nem).
Aztán Ai felsorolt rengeteg könyves karaktert (erre még Reggie sem számított), de legalább egy részük valamennyire ismerős volt.
-Nos én attól tartok, hogy egyik könyvet sem olvastam... - kezdte, de aztán inkább gyorsan pontosított. - De tudom, kik ezek a karakterek. Nagyjából. Kivéve talán Robiiiiiiiiin-t, és Samet - mosolyodott el. - Hát én... krimiket, detektívtörténeteket... klasszikusokat - vallotta be. Szóval, eléggé mást, mint amit Ai olvasott. Reggie-t valahogy a fantasy könyvek sosem vonzották. - Kedves tőled, igen, én is szívesen beszállnék! Kicsit felkuncogok, ahogy utánozza az én Robiiiin~ozásomat. -Majd bepótoljuk! - mosolygok rá. - Én még néha horrorokat olvasok, a klasszikusokkal is eléggé képben vagyok, de a mangákat is szeretem! Majd mutatok párat, ha gondolod! -Köszi - mosolyodott el Reggie. Nem volt benne biztos, hogy mi az a manga, de Ai valószínűleg megmutatja majd, egy részletes magyarázat kíséretében.
Az ez után keletkező csönddel azonban nem tudta, mit kezdjen. Úgy érezte, mondania kellene valamit, talán visszaterelnie a szót a mangákra, vagy Ai szerelmi életére, vagy bármire, ami nem a tegnapi nap volt. De egyrészt, nem jutott eszébe semmi, másrészt pedig, tudta hogy csak az elkerülhetetlent késlelteti... De előbb-utóbb muszáj lesz szembenéznie ezzel a dologgal.
-Szóval... Azt hiszem most már... Van egy... Vérfarkas - a szó kimondása szinte fizikai fájdalmat okozott neki - ...barátod, akivel futhatsz az erdőben? - próbált viccelődni, de a végére elcsuklott a hangja. Nagyon közel érezte magát a síráshoz. Arra amit Aspi mond, hirtelen megkomolyodom. Megfogom a kezét, majd gyengéden rámosolygok. -Tudom könnyű ezt mondani, de ne emészd magad a történtek miatt. Nem tehetsz róla, egyikőtök sem tehet róla, és én végig itt leszek és segítek amiben csak tudok, oké? És szerintem ezzel nem csak én vagyok így. Szóval nem kell aggódni - simogatom meg a kezét. - Minden rendben lesz. Most lehet nem úgy tűnik, de bízz bennem. És szólj, ha bármi van! - Tudom jól, hogy ezek neki most csak üres szavaknak hangozhatnak, de muszáj szóbal is biztosítanom róla többször is, hogy én mindig itt leszek neki, bármi is történjék. Ahogy azt is tudom, hogy azt sem fogom hagyni, hogy akár neki, akár bárki másnak újra baja essék. Legszívesebben egyedül neki vágnék a rengetegnek, hogy nyomok után kutassak, de... de tudom jól, hogy egyedül nem mennék semmire. Vannak nálam erre alkalmasabb emberek. Eldöntöm, hogy majd beszélek Mattie-vel, bár szinte biztos vagyok abban is, hogy őt is égeti a vágy, hogy kiderítse, mi vagy ki áll a történtek hátterében. Nekem meg csak vigyáznom kell majd rá. Az menni fog, igen. Nem volt benne biztos, hogy tudna bármit is mondani, így csak bólintott arra, amit Ai mondott, de ettől még emésztette magát. Talán, ha nem fegyverzi le Eliset, neki lett volna esélye... Talán, ha... Tudta, hogy reménytelen, és felesleges, de nem tudott nem erre gondolni. Ha nem megy ki a párbajszakkörre. Ha egyikük se megy ki.
-Félek - suttogta elcsukló hangon. Észre sem vette, hogy közben sírni kezdett. Nagyon szeretett volna hinni Ai-nak,de... Nem akarom ezt. Nem akarok így élni. Semmi sem lesz már soha rendben.
Látom rajta, hogy emészti magát. A sok mi lett volna ha… ismerős érzés. -Nem láthattátok előre, hogy mi fog történni. Senki sem tudhatta előre. Senki sem hibás közületek, rendben? - folytatom nyugtatólag. "Félek" A szívem összeszorul, ahogy elkezd halkan sírni. -Teljesen érthető… Szerintem ezzel nem vagy egyedül. De tényleg, minden rendben lesz. Megteszünk ezért mindent. Most már senki sem bánthat… és arról is gondoskodunk, hogy akaratotokon kívül ti se okozhassatok kárt másokban, oké? Én melletted leszek, bármi történjék - megszorítom a kezét. Így van, nem hagyom, hogy többé bárki is bántson…
-Köszönöm... Sokat jelent - jelent meg egy halvány mosoly az arcán, majd újra megölelte Ai-t. Nagyon remélte, hogy talán Ai-nak mégis igaza lesz.-Ugyan… erre valók a barátok – mondom neki halkan, ahogy finoman megsimogatom a hátát. Ezután még egy ideig beszélgetek vele pár dologról, hogy megnyugodjon, majd mikor már úgy ítéltem meg, hogy eleget fárasztottam Aspit, akkor eljövök, de megígértem neki, hogy később még benézek. Többször is. Csak most meg kell látogassam a Babakornist. Amint kilépek a gyengélkedőről mint derült égből villámcsapás tör rám az irdatlan fáradtság. Kicsit megrázom magam, ám az sem segít. Mindegy. Majd alszom este. Vagy a sírban. Jóvanazúgy. Szóval megindulok kifelé. Enyhén támolygok, érzem, hogy nincs minden rendben, de inkább úgy döntök, hogy nem foglalkozom vele. Még csak az hiányzik, hogy rám is oda kelljen figyelni. Kiérve a friss levegőre egy kicsit jobb. Mintha megélénkülnék. Ezért is lep meg, hogy hirtelen minden elsötétül előttem. Talán el is ájultam? Fogalmam sincs… Lassan ballagtam a kastély udvarán, egyre inkább távolodva az épülettől. Előttem már látszott a kviddics stadion is - bár ezúttal a megszokott zűrzavar helyett üresen állt. A kezemben a könyvet szorongatom amit annak idején még Jacob bácsitól kaptam. Már fiatalon többször olvastam, de akkor valahogy sose láttam át igazán. Nem voltam még elég jártas hozzá. Na meg nem is igazán függött össze a tanulmányaimmal, így egy idő után kissé megfeledkeztem róla. A tegnapi napot követően azonban ismét eszembe jutott, egy új projekt ötlettel együtt...
Épp a megszokott helyemre tartanék, amikor körbepillantva meglátom a távolban összecsukló diák alakját. Úgy tűnik egy lány... De akkor sincsen jól.
Odaszaladtam megnézni, mi történt vele. Közelebbről már felismertem Aislinnt a földön fekvő tanulóban. Óvatosan megfogtam a csuklóját, ellenőrizve hogy van e pulzusa, majd a pálcámmal a kezemben felé hajoltam.
- Rennervate! - böktem a mellkasára, majd kicsit elhúzódtam, arra számítva hogy hirtelen felugrik majd. Energikus természetű volt, még akkor is ha most... Nos. Úgy tűnt nincs teljesen rendben. A tegnapi felteszem jelentősen megviselte őt is... Rengeteg mindenben segített ott a többieknek.
- Hé.. - szólaltam meg amint magához tért - Minden rendben? - érdeklődtem kissé bizonytalanul, nem tudva hogy mit is kérdezzek igazán. - Mármint, gondolom nem, ha így kidőltél, de ... Szóval, mi történt az előbb?Fogalmam sincs mennyi időre dőltem ki, de egyszer csak újra kezdtem érzékelni a külvilágot. A fejem továbbra is zúg és kicsit szédülök, ahogy ülő pozícióba tornászom magam. Eleinte csak pislogok az előttem lévő homályos alakra. -Dami? - kérdem mielőtt még kitisztulna a kép. Majd megpillantom a stepbro-mat. Lassan már hívhatom annak, nem? Anya leveléből megtudtam, hogy Corvinnak hívják. Vagy Corvus? Lyaly. -Nem, te nem Dami vagy… - vonom le hangosan a következtetést. - Mi történt? - döntöm oldalra a fejem. - Jajaja, persze, minden a legnagyobb rendben! - mosolygok rá, mintha mi sem történt volna. Egy pillanatra elég furcsán néztem rá ahogy egy teljesen ismeretlen nevet mondott. Dami... Valószínűleg ez egy becenév volt, bár hirtelen nem tudtam kié kellene legyen. Mindenesetre fogalmam sem volt ki az, akire ennyire hasonlíthatnék.
- Hát.. Nem. - mosolygok rá még mindig zavartan a lányra, ahogy kinyújtom a kezem, hogy segítsek neki felállni. - Hát, ahogy láttam.. elájultál. Nem úgy tűnik, mintha minden annyira rendben lenne.. Pihentél egyáltalán az este? - pillantottam a lányra kérdőn. Az újsághíres incidensünk óta legalább teljesen idegennek nem éreztem őt. Ráadásul láttam amit tegnap csinált.. Azután valahogy helyénvalónak éreztem, hogy miután ő segített mindenkin, rajta is segítsenek.- Persze-persze, minden oké - mondom, miután hagytam neki, hogy felhúzzon. Kicsit még szédülök… - Mi járatban errefelé? - kérdem érdeklődve a lábaimon hintázva hátul összekulcsolt kezekkel. - Olvasni mégy? De jó! Mit olvasol? Ismerem? - kérdezgetem vidáman. Kicsit megijeszt, ahogy a lány ilyen gyorsan vált ájultból barátságos-érdeklődőbe. A legutóbb tapasztaltam már, hogy milyen... Hirtelen személyiség, de valahogy úgy éreztem mégsincs minden rendben. A történtek mindenképp erre utaltak.
- Hát, én csak.. A kedvenc helyemre igyekszem itt a környéken. Ez .. - tekintek le a kezemben lévő könyvre - Egy rokontól kaptam. Ősi mágikus kultúrákról és a szokásaikról szól. - meséltem neki sejtve, hogy valószínűleg nem találja majd túl érdekesnek a témát. Valahogy késztetést éreztem arra, hogy tovább kérdezzem az állapotával kapcsolatban, vagy akár a tegnapival... Gondolom az viselte meg annyira. Viszont fogalmam sem volt, hogyan kellene. Nem ismertem annyira, hogy csak úgy felhozzak valami ilyesmit, ráadásul már kétszer is kitért a kérdéseim elől.. Egyelőre nem tudtam mit kezdeni ezzel, de még reménykedtem, hogy adódik rá alkalmam. - És te? - kérdeztem még vissza, amint eszembe jutott, hogy folytatni kellene a beszélgetést.- Uuuuuu, de menőőő! - nézek rá nagy, kerek, izgatottságtól csillogó szemekkel. - Biztos érdekes lehet! Az ősi kultúrák mindig azok! Mennyire ősi? Ilyen maya-inka ősi, annál korábbi vagy esetleg későbbi? - Ezután kérdez. - Ooo! Én megyek a Babakornist meglátogatni. Ha szeretnél, jöhetsz nyugodtan, nagyon kis cukimuki. Egyelőre még csak tejet meg pépes kajcsit kap, mert még nagyon baba, ezért kell gyakran lejárni Hagridhoz, hogy legalább napközben ne neki kelljen kb 2 óránként megetetnie a kicsit, csak este. Szegény-szegény Hagrid, de amúgy tök jól bírja, nem panaszkodik. Uuu! Neked van valamilyen állatkád? Nekem van egy Sir Lancelot nevezetű törpegolymókom! Nagyon cuki, mondjuk egy picit rossz. Tegnap este az egész ágyamat befoglalta, így én kénytelen voltam a földön aludni… Elmosolyodom a reakcióját látva. Nos, kellemes csalódás... De amennyit tud beszélni az hihetetlen. Úgy tűnt igazán élvez mesélni arról mit csinál. Borzasztóan szociális személy. Az ilyeneket mindig kerültem; a teljes ellentéteim voltak. Most azonban valahogy nem szerettem volna magára hagyni a lányt.. Ha az erdőben ájul el, ott ki fogja összeszedni?
- Hát, vannak benne mayák, a görögök, valamennyi van a rómaiakról, szóval igazából eltérő. Inkább úgy fogalmaznék, hogy történelmi civilizációk, most hogy így mondod. Főként egyébként ezeknek a technikáin, szokásain illetve sajátos különlegességein megy végig a könyv. Teszem azt például van egy fejezet az afrikai törzsekről akiknél a pálca használata nem is szokás, kézzel hajtják végre a varázslatokat... - itt kissé megtorpanok, eltűnődve azon, hogy többet beszéltem-e a kelleténél. Na jó, kétlem hogy pont őt zavarná, de azért... Kínos lehetne még. Mindenesetre ahogy fejben visszaforgatom még a lány monológját, kétes érzésekkel tölt el a mágikus lény látogatásának gondolata. Nem szerettem őket. Egyiket sem. De nem lett volna jó ötlet egyedül hagynom őt így... Egyszerűbb lett volna menni most a saját magányomba, de nem akartam hogy később a lánynak pont emiatt legyen baja. - Szóval... Nekem csak egy baglyom van, még ugyanattól a nagybátyámtól kaptam akitől ezt a könyvet is. Az állatlátogatást illetően pedig ... Azt hiszem veled tartanék, ha tényleg nem zavar. - húztam el a szám egy félmosolyra.- Wiii! - tapsikolok kicsit. - Nagyon de nagyon érdekesnek hangzik. Kíváncsi vagyok, hogy vajon gyógyító mágiáról van-e benne szó, és ha igen azok milyenek a modern szakkönyvekben találhatóakhoz képest. Uuuu igeeen! Az afrikaiak nagyon mencik, hogy pálca nélkül tudnak varázsolni! Tök szupi! Egyszer szívesen elutaznék az afrikai varázslóiskolába! Olvastam róla, és tök izgi helynek tűnik! Annyi varázslósuli van még, és mind egyedi a maga módján. Te nem néznéd meg őket, ha lehetőséged lenne rá? Én naaaagyon szívesen! -Feltűnik, hogy kényesen érinti a varázslény látogatás. - Figyelj… - váltok egy fokkal komolyabbra, de továbbra is mosolygok. - …ha nem szeretnél nem kell ám jönnöd. Én jól vagyok. Meg szerintem még Hagrid is ott van. De lehet nem. Nem tudom. Vagy Dami, esetleg Hani… elég későn jöttem most le, mert bealudtam. Tuti Dami lent van. A cuki mardekáros prefi lelke úgysem hagyná nyugodni. Biztos szívesebben olvasgatnád a könyved. Én mondjuk nagyon szívesen el babakornisozok, de Aaron sem annyira az a tutujgatós típus, szóval gondolom embere válogatja! Csak mosolygok a lány izgatottságát látva. Olyan boldognak és ártatlannak tűnik, így látva nehéz elhinni hogy ő ugyanaz a lány tegnapról ... De legalább ezek szerint több dolog iránt is érdeklődik, így talán még én is tudok számára érdemeset mondani. Bár ahogy elnézem kicsit túlzottan egyértelmű volt számára a reakcióm. Vajon tényleg ennyire esetlen lennék szociális helyzetekben? Remek.
- Ami azt illeti, szeretnék egyszer sokat utazni, úgyhogy mindenképp megnézném őket. - bólintok a kérdésre válaszolva. Majd egy sóhajjal áttérek az állatsimogatózásra. - Hát, őszintén nem vagyok túl jó kapcsolatban a varázslényekkel, de amíg nem kell hozzányúlnom, vagy nem akarja leharapni a karom, szívesen megnézném. Meg hát... - veszem kissé lejjebb a hangerőt - Legalább nem mindig csak ugyanazt csinálom. Néha... Néha azt hiszem kellene másokkal is érintkeznem - sóhajtok fel.- Én sok helyen jártam már, de Afrika eddig sajnos kimaradt. De ami késik, nem múlik, remélem! - majd megpördülök és szökdécselve elindulok. - Oki-doki, akkor menjünk! - Intek neki lelkesen. Egy ideig csak csendben sétálok mellette a lehetőségeimet fontolgatva. Tudom, hogy nem szabadna annyiban hagynom az egészet... De nehéz felhozni személyesebb témát, amikor tulajdonképpen alig ismerem.
- Hogy érzed magad? - kérdezem aztán, amikor már vagy félúton lehetünk - Mármint... Most nem is csak az ájulásra gondolok. Az az egész... Tegnap.. Én, izé, láttam mit csináltál, amikor a legtöbbünk csak úgy állt ott. Remélem tudod, hogy um... Egy hős vagy. Tényleg. De nem csak másokra, magadra is vigyáznod kell...Amikor tartok egy kis szünetet új téma után kutatva, akkor megszólal Cornelius. Megtorpanok és hirtelen fordulok felé. Kicsit gondolkodom a válaszon. - Ez az egyetlen dolog kábé, amiben viszonylag jó vagyok… - mosolyodom el végül. - Szép lett volna, ha nem teszem meg, amit tudok. Csak azt tettem, amit az én helyemben bárki más is megtett volna - vonom meg a vállam. - És nem kell aggódni, jól vagyok. Majd kialszom magam és nem lesz semmi gáz - legyintek vidáman. - És te hogy vagy…? - kérdezem. Legutóbbi emlékem róla az az újságos incidens, azóta nem nagyon láttam. És ahogy levettem, nagyon megviselte őt ez az egész. Én eleinte inkább anyámat féltettem, utána kezdett kicsit aggasztani, hogy egyre kevesebbet írt… igazából ez esik a legrosszabbul. De azt hiszem bele kell törődnöm. Pont ezért igyekszem minél jobban lefoglalni meg lefárasztani magam, hogy ne legyen energiám ezen rágódni. Mondjuk lehet enni kéne rendesen, de az a baj, hogy már csak az étel látványától is rosszul leszek… lyaly… Csak lassan megráztam a fejem a lány válaszát hallva.
- Nem tudom, kétlem hogy bárki más is megtette volna csak úgy. Főleg ilyen hirtelen.... Azért szerintem így is elég... Lenyűgöző volt. - kaptam el a tekintetem kissé a lányról a mondat végén - De, umm, akkor ténylegesen pihend ki magad. Ha így maradsz csak.. csak rosszabb lesz. - Kis szünetet tartottam, ahogy elnéztem amint gondolkodik. Valószínűleg neki is eszébe jutott a kis botrányunk.. bár feltételezem kicsit máshogy kezeltük mindketten. - Én? - kérdezek vissza, még mindig bizonytalanul - Hát... Azt hiszem kissé zavarosan. A tegnapi nap azt hiszem senkinek nem tett jót.. Bár eddig is.. áh.. - sóhajtottam fel, ahogy inkább egy legyintéssel mellőztem a kétségeimet mielőtt most is túlgondoltam volna.- Persze-persze, úgy lesz - legyintek. Utána hallgatom a válaszát.- Beszéltetek már róla… anyukáddal? - kérdezem. Nehezemre esik az anyjára gondolni. Valahogy… rossz szájízem van miatta. És valahogy van egy olyan érzésem is, hogy benne is vannak elvarratlan szálak. Talán ha nógatom arra, hogy kiadja magából, akkor jobb lesz neki? Elhúzom a számat ahogy csendben ballagok mellette. Hát, nagyon úgy tűnik hogy hagyja magát meggyőzni. Azt hiszem feleslegesen próbálkozom ezzel, nem a megfelelő ember vagyok erre... Amikor aztán anyámat említi picit megrándulok.
- Nem... Nem beszéltünk. - nyögöm kissé nehézkesen - Előtte se mondták, és nem meglepően utána sem. Nos, ez amúgy is így van már évek óta... - hajtottam le a fejem. Valahogy gyerekkorom óta mindig kívül álltam a család kis belső köréből, amibe a testvéreim bezzeg bekerültek.- Én sem tudtam róla… - mondom neki halkan. Bár mosolygok, közel sem az az őszinte vidám mosoly. - Pedig azt hittem, anyukámmal mindent megosztunk egymással. De kiderült mégsem… Visszagondolva azonban én is elhallgattam előle dolgokat. Mondjuk azokat magam előtt is titokban tartottam. Eleinte nagyon magam alatt voltam az egész miatt. Bántott, hogy nem mondta el. Bántott, hogy bánthatják. Aztán ez ráébresztett pár dologra magammal kapcsolatban. Kicsit jobb lett… De sokat segített, hogy nem voltam egyedül - nézek rá végül. Hátha neki is segít, hogy én megnyíltam neki. Ezt még senki másnak nem mondtam el.
Csak szótlanul lépdelek a lány mellett és figyelmesen hallgatom amit mesél. Úgy tűnik hogy neki is elég nehéz volt ez az egész, de még így is jobban kezelte mint én. Bár ez feltehetően amiatt volt, mert az ő anyja... Normálisabb volt az enyémnél. Vagy legalábbis jobb volt a viszonyuk a mienknél.
- Az anyukád... Rendes embernek tűnt. Gondolom felkavaró volt hogy hirtelen ilyesmit tudtál meg róla. Nekem is az volt, habár... Én és az anyám... Nem beszélünk sokat. Nyáron sem igazán, de mikor az iskolában vagyok szinte semmit. Azóta nem hallottam felőle... De örülök, hogy te máshogy élted meg. Nekem magamról sokat nem tanított az egész, csak az lett világosabb, hogy mennyire nem vesznek otthon számba. - húzom egy keserű mosolyra a szám.- Bármennyire is furán fog hangzani, szerintem törődik veled, csak fogalma sincs, hogy mutassa ki. Nem tudom, milyenek a szüleid, de… hátha anyáink jó hatással lesznek egymásra? Most az utóbbi hónapban én sem nagyon kommunikáltam anyuval… nagyon ritkán válaszol. Azelőtt kábé kétnaponta váltottunk levelet, most az elsőre csak egy hét után válaszolt, a következőre másfél hét múltán, a harmadikra meg azóta sem kaptam választ… Remélem azért jól van… Arra meg, hogy úgy érzed nem vesznek otthon számba… erről nem tudok nyilatkozni, nem vagyok ott, nem vagyok a helyedben, hogy megítélhessem, de az a napnál is világosabban látszik, hogy itt Penny-nek nagyon számítasz. És biztos vagyok benne, ha megnyílnál egy kicsit másoknak is, akkor több barátod is lehetne. Nagyon sok kedves és szuper ember van itt. Például ott van Aspi, akinek szintén elkélne pár barát, mert új és nem igazán fogadják be. Vaaagy a kviddicsesek, Dami, Mattie, Gemma, Moira. Mindannyian übercukik és kapásból lenne is közös téma - mosolygok rá energikusabban. - A családom... Bonyolult.. - simítottam végig a ruhám ujján - Kiskorom óta gyakran éreztetik velem, hogy nem illek oda igazán. Megpróbálnak néha még is visszaterelni az útra amit ők szerettek volna nekem, de az csak nem én vagyok. Azt hiszem néha mégis eszükbe jut, hogy a fiuk vagyok, olyankor küldenek valami pénzt vagy tudom is én, de nem különösebben érdekli őket az előre haladásom mióta a saját fejem után megyek. Nem hiszem hogy egy hamar hallani fogok bármit anyám felől, hiába ígérte meg, hogy majd beszélünk erről. Talán a karácsonyi szünetben. - hallgatok el egy pillanatra. Furcsa így beszélni vele erről. Nem szoktam személyes dolgokat egyeztetni csak... Pennyvel. Mondjuk az újsághírrel tulajdonképpen egész komoly betekintést nyert a magánéletembe így is.. És őszintén szólva kissé talán megkönnyebbítő volt kiadni magamból.
- Megnyílni... - ismétlem halkan - Megígértem Pennynek hogy próbálkozom majd, de nem igazán megy. Ha érzem is rá a késztetést, nagyon idegen az egész, nem tudom mit mondjak, vagy hogy egyáltalán mondjak e bármit. Úgy érzem nagyon le vagyok maradva a többiektől, és nem biztos hogy tudok egyáltalán kezdeni valamit amikor mindenkinek már kialakult kapcsolatai vannak...Biztatóan megszorítom kicsit a karját, mikor a családjával való kapcsolatáról beszél. Csendben és türelmesen hallgatom végig. - Ezt sajnálattal hallom… de hátha lesz előnye ennek a helyzetnek, és változni fognak a dolgok - mosolygok rá biztatóan. - Az én anyum biztos übercuki lesz, és megkapod tőle azt a szeretetet, amiben eddig nem volt részed. Képzeld, amúgy mindig is szerettem volna egy tesót. Mondjuk ez így ebben a formában egyáltalán nem olyan, mert már idősek vagyunk hozzá, meg neked ott vannak a saját tesóid, meg nem is ismerjük egymást igazán, és lehet az agyadra is megyek a sok beszéddel, de… én nagyon szívesen meghallgatlak bármikor, ha úgy van. Meg most is egészen jól sikerült a dolog magadtól is - nézek rá, majd két nagy lépéssel előtte termek, hisz megérkeztünk. - Ta-daa! Utazásunk végéhez értünk. Fáradjon csal beljebb a magasságos Hagrid otthonába, Unikornisok menedéke, sárkányok ideiglenes lakhelye - itt kicsit felkucogok - különböző varázslények fellelőhelye ez a kis kunyhó. Jól vigyázz, ki itt belépsz, váratlan meglepetésekben lehet részed. De tényleg. Találkoztam már itt érdekes dolgokkal… - gondolkodom el picit, majd benyitok. Chiasa nyihogva köszönt. - Szervusz kisbaba! Éhes vagy már, mi? - kérdem nevetve, mire elégedetlenül sértetten nyihog. - Nos.. remélem jól alakul majd. - biccentek neki ahogy bíztatni próbál. Az érintése kissé hirtelen, mivel váratlanul ért megremegek miatta, de nem szólok semmit. Csak próbál kedves lenni... Még akkor is, ha én ehhez túl zárkózott vagyok. Azon elgondolkodom amit a testvérekről mond.
- Ami azt illeti, testvéreimmel is... Hasonló a viszonyom. Még talán kevesebbet is beszélek velük, mert nem élnek már otthon. Azt hiszem.. nem lett volna rossz valaki olyan, akire számítani is lehet. - mosolygok rá a lányra kissé erőtlenül. - És egyébként nem zavar hogy beszélsz. Én ugyan nem szoktam ennyit, de... Um, tudom hogy mindenki másmilyen. Azért mert én nehezen beszélek másokkal, mesélem el mit érzek vagy gondolok, nem mindenki lesz ilyen. - teszem hozzá halkan, mikor épp megérkezünk Hagridhoz. Párszor jártam már errefelé, de mivel a varázslényes órát nem vettem fel, így nem sokszor esett meg. Hallottam róla, hogy a Hagrid többfajta lényt tart itt, de azért a lány által felsorolt lista így is meglepő volt. Valamivel lemaradva követtem őt, némi távolságot tartva az unikornistól, ami bár nem nézett ki barátságtalannak, mégsem ragadtatott el a közelsége.Rögtön el is kezdek serénykedni a kis házikóban, Coco-t nem kérem meg, hogy segítsen, hisz említette nincs nagy barátságban a cuki kis varázslényekkel. - Egyébként Chiasa a neve. Egymillió napfelkeltét jelent japánul - említem meg mellékesen, miközben előkészítem a kajcsiját.
- Japánul..? - kérdeztem vissza meglepetten - Te beszélsz úgy? - érdeklődtem miközben kíváncsian figyeltem ahogy az állat körül tevékenykedik. Látszott, hogy messze nem ez az első alkalma. - És, uhm.. Te hogy lettél az unikornis felvigyázója? Van ennek valami története is?- Ühüm! - bólogatok nagyban. Majd a következő kérdés kicsit váratlanul ér. - Öööh… hát… büntetőmunka elvileg. Um, nem tudom mennyire beszélhetek erről… - bizonytalanodom el, mert így egy hónap után elég ködösek az emlékeim ennek kapcsán.
Nos, úgy tűnik a lány egyáltalán nem olyan mint amilyennek elsőre tűnik. Az előbb is meglehetősen ésszerű dolgokat mondott az érzésekkel kapcsolatban, meg ezek a rejtett tudásai, mint a gyógyítás vagy a nyelvek... Feltételeztem, hogy így is bőven van még amiről nem tudok.
- Ahhoz képest hogy büntetés volt, úgy tűnik eléggé élvezed.. Gondolom oda vagy az állatokért.- Igen, imádom őket! - csillannak fel a szemeim. - Azonban nem nagyon értek hozzájuk. De szerintem ebben az egy hónapban is tök sok mindent tanultam azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell bánni velük - mondom és közben letérdelek, hogy odaadhassam neki a kajcsit. - És téged mik érdekelnek? Gondolom ha jársz pàrbaj szakkörre, akkor elég jártas vagy ezekben az átkokban, jinxekben meg egyéb ilyen huncutságokban. Nekem a pálcám nem nagyon veszi be ezeket, és ha őszinte akarok lenni, annyira nem is mozgat meg ez az egész - vonom meg a vállaim. - Nos, ha valóban érdekelnek legalább itt többet is meg tudsz tanulni róluk, azt hiszem... - mondom, miközben figyelemmel kísérem amit csinál. Hát igen, én biztos nem mennék közel az ilyen állatokhoz, ha választhatnék. - Engem? Hát... Azt hiszem inkább a tradícionálisabb mágia, a varázslatok, bűbájok és átkok vagy azok törése, igen... De igazából, umm, elég sokfajta dolog iránt érdeklődök. Az időm nagyját a könyvtárban töltöm, szeretek mindig újabb dolgokat tanulmányozni, meg azután gyakorlatba helyezni az elméletet. Egy ideje már igazából vágyom valami lehetőségre hogy hasznosítsam is ezt a rengeteg mindent aminek utána olvastam... - teszem hozzá kicsit álmodozva, ahogy elgondolkodom egy varázskaland lehetőségén.- Mármint… hogy hasznosítani? Kicsit ilyen Hobbit-os, hogy szeded a cókmókod és elindulsz a vakvilágba átkokat törni, gonosz emberekkel küzdeni, ártatlan hajadon lányokat menteni? - csillan fel a szemem. -Aaa ez olyan jól hangzana… - álmodozom. - Te lennél a híres átoktörő, Cornelius, a nagytudású, első ezen a néven, átkok megtörője, sárkányok legyőzője (de természetesen sárkányokat nem bántunk, csak jól hangzik), titkok megfejtője, orvvadászok bilincsbe verője. Én lehetnék a bárd, ki megénekli hőstetteid, Chiasa meg lesz a hű társunk, wiii! - lendítem magasba a kezeim, mire a Babakornis is felnyikkant. Erre csak nevetek egy jót. - Bocsi, kissé elszállt velem az unikornis. Szóval mire is gondoltál pontosan? - mosolygok rá, miközben a Babakornist cirógatom. Mosolyogva hallgatom a lányt, ahogy olyasmi kalandot idéz fel mint amit én is elképzeltem. A lányok megmentése résznél picit megborzongok, de igazán a név az ami kizökkent a pillanatból. Ah, azt hiszem elfelejtette a nevem. Vagy talán eddig sem tudta. Nem tudom. Egy picit kínos.. vajon szóljak neki, vagy inkább engedjem el? Ah.. Pedig láthatólag nagyon beleélte magát az egészbe, és igazából tényleg jól hangzik amit kitalált...
- Semmi baj. - legyintek arra, hogy picit talán ismét sokat beszélt, bár már lassan kezdem megszokni. Egy pillanatig csendben nézek rá mire hirtelen kinyögöm - Amúgy... Corvusnak hívnak. - mosolyodom el végül kissé megszeppenve - Bocsi ha nem mutatkoztam be eddig rendesen. Azt hiszem nem ideális körülmények közt találkoztunk a legutóbb se, na meg most se igazán... Ami a kalandot illeti, egyébként ténylegesen valami hasonlót képzelek el néha. A nagybátyám akitől a könyv van egy utazó átoktörő, ő mesélt nekem először ilyesmiről, és, nem is tudom, ez azóta megragadt bennem... Sokkal szimpatikusabb mint a családom irodai munkái. Valahogy vágynék valami rejtélyre amin lehet gondolkodni, valami kihívásra, egy kalandra, nem tudom. Ne értsd félre, szeretek itt tanulni a kastélyban de néha azért jó lenne egy kis változatosság... És legalább megmutathatnám, hogy... Umm.. Képes is vagyok valamire.- Á! - csettintek. - Tudtam amúgy… csak elfelejtettem… - nevetek fel a végén. - A nevekkel általában hadilábon állok, szóval ne vedd magadra, de igyekszem. De mondjuk ha lenne egy cuki beceneved, azt könnyebben megtanulnám… - gondolkodom el, majd mosolyogva legyintek. - Csak viccelek, nyugi. -Egyébként, próbáltad más a kastélyban rejlő titkokat megfejteni? Egy csomó van, csak nekem nehezek. Na meg ha egyszer megtalálok egyet véletlenül, sosem találok vissza hozzá… - figyelem érdeklődve. Kicsit megborzongok ahogy eszembe jut a lány milyen nevet mondott a legutóbb az igazgatói irodában is. Bár így legalább már értem miért talál ki annyira szívesen ilyeneket.
Egy pillanatra elgondolkodom azon amit mond, majd elhúzom a számat.
- Hát... Eddig nem sokba futottam bele, amibe meg igen, azt akkor találtam amikor még kevés voltam ilyesmi megoldásához. De egyébként nem lenne rossz elfoglaltság, rengeteg ősi mágia van a kastélyban eldugva amit manapság meg sem tudnak igazán magyarázni.. - hirtelen elmosolyodom a lányra pillantva - Azt hiszem ez kifejezetten jó ötlet. Ha esetleg véletlenül.. találsz egyet majd megint, um.. Szólhatnál. Nem azt mondom hogy a szakterületem, de.. ketten talán nagyobb sikerrel járhatnánk.- Szólok én szívesen, de nem biztos, hogy meg fogom tudni mutatni, hol találtam! A névmemóriámnál csak a tájékozódó képességem rosszabb… - nevetek fel kínomban. - Talán feljegyezhetnénk a helyeket egy térképre - gondolkodom hangosan egy kicsit, ahogy a lány válla felett elnézek az unikornisra - Pár bűbájjal el lehetne tárolni az ilyeneket a térképen, feljegyezni az ottani varázslatokat, nyomokat vagy akármi. - visszapillantok a lányra - Ah, ne haragudj hogy umm, kicsit elkalandoztam... - mosolygok rá - Mindig vágytam valami ilyesmire. Azt hiszem kiskorom óta vonzanak ezek a kalandok meg nyomozások.- Úristen, ez nagyon jól hangzik! - csillannak fel a szemeim. - Majd mutathatsz ilyen érdekes varázslatokat! Én meg akkor előkeresem a feljegyzéseimet, amit még korábban egy ideig csináltam. Hátha neked hasznosabb lesz. Nekem nem voltak azok, mert vagy sosem találtam vissza azokra a helyekre, vagy nem volt rá időm/energiám - nézek rá izgatottan. - De ha ilyeneket akarsz csinálni, csatlakozhatok? Meg ami fontosabb! Ehhez illő öltözet is kell, átoktörő úr! - vigyorgok rá. - De ne aggódj, azt intézem - legyintek mosolyogva. Megnyugtat, hogy ő is jó ötletnek találja a térképet. Nagyjából ekkor tűnik fel, hogy már mennyi ideje beszélünk a lánnyal. Normális esetben akkor van csak ilyen, ha órán egy csoportba osztanak másokkal. Így, önszántamból, a szabadidőmben valahogy teljesen más volt. Voltak kicsit kínos pillantok amik miatt meg voltak a kétségeim, de összességében épp... jól éreztem magam. Közben azért figyelek is rá, ahogy elkezdenek ömleni az ötletek belőle is.
- Érdekes varázslatokat? Umm... ezzel mire gondolsz? - kérdezek vissza, majd folytatom - Akkor azt hiszem a napokban el is kezdhetek foglalkozni ezekkel, valószínűleg úgy is időbe telne rendesen kidolgozni a térképet... Bár az előzetes feljegyzések valószínűleg segítenének. És, ami azt illeti.. Azt hiszem ezekhez nem lenne rossz egy umm, társ sem. - mosolyogtam rá a lányra kissé félénken. Az öltözet részre egy picit furcsán néztem. - Kellő öltözet, hmm... A végén még a teljes gyerekkori fantáziámat kiélem. De lehet hogy lenne valamim...- Hát én nem tudom…! - vonom meg a vállam mosolyogva. - Te vagy a szaki ilyen téren nem? De igazából bármit megtanulok, amivel nem ártok másoknak. Ami pedig a jegyzeteket illeti, most nincs itt nálam az a füzet, de ha gondolod még ma valahogy eljuttatom hozzád - simogatom meg a Babakornis üstökét. Közben körülötte el lett intézve minden, úgyhogy kezdek összepakolni, elmosogatni, ilyesmik. - Nos, én nagyon szívesen benne vagyok bármi féle kalandban, ha úgy van! - jelentem ki vidáman. Majd egy kicsit megkomolyodom. - Viszont ha valaha valami olyanba fognál, ami veszélyesebb, akkor jó lenne, ha szólnál… - végül lágyan elmosolyodom. - … kelleni fog valaki, hogy összerakjon, ha valami balul sül el netalán. - Az öltözet említésére megint szélesen elvigyorodom. - Kíváncsi leszek! Nekem biztos van hozzá illő ruházatom! - nevetek. Lassan de biztosan végzek itt mindennel. - Nos, én nemsokára végzek, szóval ha úgy van, nyugodtan mehetsz a dolgodra. Nem fogok összeesni, becsszó! - teszem a mellkasomra az egyik kezem. - És köszi, hogy összeszedtél. Oh, és még valami… - mondom, majd turkálni kezdek a kis tágító bűbájjal megspékelt szütyőmben. Előhalászok egy energia szeletet belőle és odadobom neki. - Ezt edd meg, nagyon tápláló, és amúgy még meglepően finom is mellé! Csak vidáman legyintek arra, ahogy a lány szakértőnek titulál. Bár valahol mélyen tényleg szeretném annak érezni magam.
- Nos, legfeljebb majd legközelebbre kiválasztok egy pár varázslatot amit megnézhetnénk. - mosolygok rá - A jegyzetekkel meg nem muszáj sietned, majd átadod ha ráérsz. - közben valamivel hátrébb lépek, ahogy az utolsó dolgokat elintézi az állat körül.
- Veszélyes, huh? - kérdezek vissza elmerengve. - Hát, igyekszem egyben maradni. Eddig még nem nagyon csináltam olyat amiből bajom lett volna, de meg kell hagyni hogy az időm nagyrésze eddig a könyvtárban, vagy zárt termekben telt ahol bűbájokat és átkokat gyakoroltam. Mindezt gyakorlatban, tanári segítség nélkül... Azt hiszem egy picit más lesz. De legalább tudom kit kell keressek ha összetöröm magam. - vigyorodom el végül. Kissé talán furcsa, de mintha egyfajta törődést fedeznék fel a lány hangjában ami meglep, mert olyan régóta nem ismerjük egymást... de lehet hogy ez csupán a szociálisabb beállítottságú emberek jellemzője. Ahogy utamra küldene már éppen vissza kérdeznék hogy biztosan jól van e, amikor felém repül valami az irányából. Szerencsére a fogóként szerzett reflexeim miatt pont elkapom, mielőtt képen találna. Lenézek a kezemben lévő energiaszeletre, majd vissza Aislinnre.
- Na, jó... de remélem tényleg nem lesz bajod. És, amúgy... Um... Azt hiszem nem ártana neked is enned valamit már. Talán akkor tényleg nem ájulsz el a fáradtságtól. - húzom el a számat egy picit keserű félmosolyra.
-Nem fogok, ne aggódj! - legyintek mosolyogva. - Majd lassan megyek ebédelni úgyis - mondom bólogatva, majd igazából egy intéssel meg elköszönéssel útjára engedem. Egy kissé kínos mosoly kíséretében még bólintottam neki, majd intettem én is, s végül elindultam a magam útjára. Útközben egy intéssel átváltoztattam a kezemben lévő könyvet, majd az apró tárgyat a zsebembe nyomva a Rengeteg felé indultam.Egy nap telt el a szörnyű baleset óta. Azóta kiderült, hogy Aspen és Elise teljesen rendbe fog jönni, csak hát a sebek maradnak meg, illetve havonta egyszer átváltoznak. Lilah is túlélte a dolgot, azonban neki több hónapos rehabilitáció kell ahhoz, hogy minden visszaálljon az eredeti állapotba, akkor is kicsit másképp lesz.
Szombat van, Tommy éppen a Nagyteremből indul fel egyedül. Nem nagyon bírt enni, sőt... Érzi, hogy kezd kicsit lemenni róla a teljes ideg, így egyre jobban tudatosul minden, sőt kezd kicsit megkönnyebbülni.
Pontosan emiatt érzi, hogy el kell vonulnia, mert olyan érzelem hullám tört rá, amire sosem gondolt volna... Elbújik a hatodik emelet egyik sarkába egy ablakhoz és próbálja visszafogni az érzelmeit, de nehezen megy.
Éppen el vagyok tévedve a kastélyban. Bár azt mondtam Corvin-nak, hogy megyek ebédelni, de természetesen eszem ágában sem volt. Igazából először Mattie-t akartam megkeresni, hogy utána küldjem, mert pont elcsíptem, hogy a Rengeteg felé megy... Aztán láttam egy cuki varangyot elugrálni, azt követtem egy ideig és teljesen megfeledkeztem arról, miért is jöttem arra amerre, s közben el is vesztettem, hogy hol járok. Fogalmam sincs már hányadik emeletnél tarthatok, de nagyjából így a hetedik és hatodik környékén. Asszem… Szóval próbálok eltalálni… már el is felejtettem hova akartam menni. Na mindegy. Ekkor találom meg az ablakban bujkáló Thomast. Egyből megérzem, hogy gond van. -Szia! - köszönök rá már messzebbről. - Hogy vagy? - lépek közelebb. Tommy összerezzen a hangra, s mintha szipogna is kicsit, mielőtt odafordulna.
-Jaj, szia, Aislinn... Nem gondoltam, hogy itt találhatok bárkit... - mondja. - Ömm, megvagyok, most jöttem fel ebédből, aztán eljöttem gondolkodni - krákog kicsit a srác, megint elfordul kicsit. - Neked sikerült kicsit pihenned? Igazán sokat tettél, gondolom, elfáradtál közben - fordul vissza kutató szemekkel, Ai láthatja, hogy kicsit vizes a szeme.-Nos, fogalmam sincs hol vagyunk, de ezek szerint valami nagyon eldugott helyén a kastélynak… - nézek rá mosolyogva, ahogy egy picit megint közelebb lépek. Ha értetlenkedve nézne rám, folytatom: - Eltévedtem… - Hallgatom tovább, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy evett-e egyáltalán rendesen. Inkább arra tippelnék, hogy nem. - Fogadok nem nagyon tudtál enni… Ha egy étkezést kihagysz, az még nem gond, de ne csinálj belőle rendszert, mert felborul az egyensúlyod és csak aggódni fognak érted - simítom meg a kezét. Bagoly mondja verébnek, hah… -Persze - vonom meg nemes egyszerűséggel a vállam. Meglátom a könnyes szemeit. - Szeretnél róla beszélni, vagy inkább ne is kérdezzem, csak maradjak csendben, vagy hagyjalak magadra? - kérdezem, ahogy a kezéért nyúlok, hogy bátorítóan megszoríthassam. Tommy csak bólint a kajára.
-Ha kicsit lejjebb nyugodnak a kedélyek, menni fog, ne izgulj... Mellesleg bagoly mondja verébnek, egy ideje már látom, hogy mennyit fogytál, Aislinn, de nem éreztem magam a megfelelő személynek, hogy szóljak érte... - sóhajt fel Tommy, ahogy megfogja a lány kezét, amikor az megsimogatja. Aztán ahogy a lány folytatja, Tommy akármennyire is igyekszik, kitör belőle a zokogás. Közelebb csúszik Ai-hoz és szorosan megöleli, hogy kevésbé hallatszódjon, illetve hogy komfortot találjon a lánynál. Nagyon komolyan sír a srác, szinte levegőt alig kap.
Csak forgatom a szemem, amikor rám tér. Az én esetem nem ennyire egyszerű… már abban a fázisban vagyok, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen tudnék ellene tenni. Lehet segítségre lenne szükségem… gondolkodom el egy pillanatra. Majd minden elég hirtelen történik, hogy csak pislogni van időm. Ahogy megérzem, hogy sírni kezd, viszonzom az ölelést és a haját kezdem simogatni. -Nyugodtan add ki magadból az egészet. Utána valamivel jobb lesz - suttogom gyengéden a fülébe, miközben nyugtatólag simogatom. Majd megszakad a szívem érte. Nehezen bírom én is tartani magam, hisz bennem is rendesen felgyülemlettek az érzelmek, amiket elfojtottam magamban. De kontrollálom az érzéseim, s így állunk, ameddig Tommy jobban nem érzi magát. Én simogatom ő pedig keservesen sír. -Tudod, segíthetünk - hajol közelebb, ahogy csak a szemeit forgatja. - Nem kell egyedül megoldanod a dolgokat, ezért vannak a barátok... - mondja lágyan neki.
Tommy csak bólint, majd vagy öt percig így zokog. Mihelyt kicsit összeszedte magát, meg is szólal kissé hüppögve.
-Bocsáss meg, hogy így rád öntöttem az egészet... Egyszerűen csak annyira megkönnyebbültem, hogy mindegyikük jól lesz, hogy végre kijött rajtam a stressz... Édes Merlin, majdnem meghaltak... Közel voltak... Te pedig megmentetted őket, nem lehetünk elég hálásak... - kezd hadarni, ahogy kicsit elhúzódik, de azért Ai kezét továbbra is fogja. - Annyira nem látom, mi lesz a jövőben, Aislinn... Úgy érzem, semmi és minden megváltozott. Például nézz ránk! - mosolyodik el hirtelen a srác. - Én nem gondoltam volna, hogy valaha veled lesz így - pillant végig rajtuk, főleg a kezükön, ami miatt el is vörösödik kicsit. - De azt hiszem... Azt hiszem, ez így nagyon jól vagy... - törli meg a szemét. - Aislinn, te egy nagyon kedves, érzelmes és jószándékú lány vagy, de azt hiszem, nem bízol magadban eléggé... Erre jutottam... Pedig kéne - sóhajt egy nagyot, ahogy így kiömlik belőle ez a sok minden. Úgy tűnik, túl érzelmes most a srác, de mostra nagyjából összeszedi magát, így szembe fordul a lánnyal és mélyen a szemébe néz. -Kérlek... Kérlek, hadd segítsek, segítsünk...Látom, hogy nem vagy jól és a történtek után extra rosszul esne, ha csak hagynám a dolgot...Az ajánlatára nem mondok semmit, mert ez most egyáltalán nem lényeg. Fogalmam sincs mennyi idő telik el, mire elkezdi összeszedni magát. Én nem szólalok meg, csak ott vagyok neki. Majd hadarni kezdi a gondolatait. Csak megrázom a fejem, hogy egyáltalán nem gond, mikor meg azt említi, hogy majdnem meghaltak a hüvelykujjammal végig simítok a kézfején és megszorítom egy kicsit. Már épp mondanék neki valamit, de olyat mond, amitől köpni nyelni nem tudok. “Például nézz ránk!” Megijedek, hogy ez lehet túl sok neki. A következő mondata után sem tudom még értelmezni a dolgot, csak amikor azt mondja, hogy ez nagyon jól van így. Követem a tekintetem a kezünkre, mire úgy elvörösödöm, hogy csoda, hogy máshova is jut elég vér. A gyomrom bukfenceket vet, miközben a kis odaképzelt pillangóim olyan erővel verdesnek, mint még sosem. Nem tudom értelmezni az érzéseim és ez egy kicsit megijeszt. Mi történik velem?Mikor pedig belenézek abba a gyönyörűszép zöld szempárba, megszűnik körülöttem a világ. Csak a vadul zúgó vérem hallom a füleimben, de valahogy eljutnak a tudatomig a szavai. Hirtelen azt sem tudom, mi történt, miért mondja ezt, ki vagyok egyáltalán. Soha, de komolyan soha nem éreztem így. Azt hiszem belé szerettem, de fogalmam sincs hogyan és mikor. Lehetséges ez egyáltalán? Vagy csak a stressz miatt érzek így, meg mert sajnálom a történtek miatt? Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy nem tudok tisztán gondolkodni, de választ vár. Így nagy nehézségek árán megszakítom a szemkontaktust és oldalra pillantok. A szívem továbbra is vadul kalapál és kicsit mintha szédülnék is, de legalább a tudatom valamennyire kitisztult. -Ha ragaszkodsz… ragaszkodtok hozzá…. - motyogom halkan. - De én jól vagyok, tényleg… -Én ragaszkodom hozzá - mondja lágyan a srác és kisimít egy rakoncátlan tincset Ai arcából. Majd mikor ezt realizálja, gyorsan elveszi a kezét és zavartan nézi a falat. - Látszik, hogy nem vagy jól. Ahogy már mondtam... Nem gyengeség megmutatni, ha elismered, ha valami nehéz és segítség. Szerintem ez az igazi erő... - mondja komolyan a srác. - Esetleg abban tudsz segíteni, hogy... Mivel kezdjek? Mivel nem ismerlek annyira, nincs ötletem, mivel tudnálak ösztönözni vagy segíteni - sóhajtja a srác.Megint megugrik a pulzusom, a légvételszámom meg a gyomrom, ahogy elsimítja az egyik tincsem. Nyugodj meg! Nagy és egyenletes lélegzetvételek. Túl sok a stressz mostanság. Ne gondold túl. Amúgy is mást kedvel. Nem vagy az esete. Higgadj le. Nem kéne elrontani a barátságotokat… győzködöm magam. -Nem tudom… - adom be végül a derekam halkan. - Tényleg fogalmam sincs… - nézek fel a szemeibe. Úristen de gyönyörű!
ÁLLJ LE!-Úgy érzem teljesen szétestem. A jegyeim borzalmasak, mindenből rontottam, mágiatörténetből bukásra állok, de nem tudom rávenni magam a tanulásra, nem tudok enni, már a látványa elég az ételnek, hogy hányingerem legyen, de ha az illatát is megérzem, sokkal rosszabb. Anyukám alig beszél velem, és fogalmam sincs, miért van ez. Mi van ha már nem szeret? - pillantok fel ijedten, majd a szám elé kapom a kezem. - Bocsánat, túl sokat fecsegek… - sütöm le a szemeimet. Mit csinálok?!A könnyeimet azért elnyelem, mert bőven elég az is, hogy így hagytam kiszakadni magamból a dolgokat… Ahogy Tommy hallgatja a lányt, úgy elszomordik a tekintete és először habozik, de végül átkarolja a vállát és magához húzza kicsit, ahogy a karját simogatja. Rettentően zavarban van, de úgy érzi, ez a fajta komfort talán segíthet. Ha nem, majd abbahagyja, de egyelőre kísérletezik.
-Hé, hé, hé... - kezdi nyugtató hangon, ami valóban jó hatással lehet a lányra. - Először is: anyukád szeret, ebben biztos vagyok, de neki most nagyon nehéz, idő kell. Gondolom, tőle tanultad azt, hogy erősnek kell lenned, szóval ő sem akar addig mutatkozni nagyon, amíg nem oldotta meg a dolgot. Ettől függetlenül szerintem örülne neki, ha tudatnád, hogy zavar ez téged, mert szereted... Szerintem írj neki! - mondja szelíden a fiú, majd kicsit elhúzódik, hogy bele tudjon nézni a lány szemébe. - És teljesen érthető, hogy szétestél... Ezek a dolgok nem egyszerűek és nem is egy tizenöt éves lánynak kell megoldania, itt is van elég nagy baj... Mit szólnál hozzá, ha délutánonként együtt tanulnánk a könyvtárban? Úgyis ugyanazok a tárgyaink nagyrészt, hátha az segítene... És ha gondolod, lemehetünk most a manókhoz... Mattie-től hallottam, hogy jóban vagy velük - mosolyodik el. - Szóval akár lemehetnénk és kicsit kísérletezhetnénk, hogy mi az, amit meg tudnál enni, mert ez így nem állapot! - mondja határozottabban. -Nem kell ám ölelgetni, ha kellemetlen… - mondom szomorkásan mosolyogva a vállába. - De nekem tény, hogy nagyon jól esik… - motyogom még és ha nem húzódik el, akkor én is átölelem. Mélyen magamba szippantom az illatát, ami megnyugtat. El kell, hogy ismerjem, nagyon jó az illata, de nem mondom ki, csak eltározom magamban az információt. -Írtam már neki - mondom alig hallhatóan. - És egyre ritkábban válaszol… - A tekintetét kerülöm, ahogy eltol magától. -Nem szeretek mások terhére lenni… - felelem dacosan. - Ami pedig a házimanókat illeti, csak abban az esetben, ha eszel most velem… - nézek végül a szemeibe, mire a gyomrom liftezni kezd. Lyaly nekem…
Tommy halkan felnevet.
-Ha zavarna a dolog, nem csinálnám... Csak... Nem vagyok alapvetően ilyen ölelkezős ember és még szoknom kell - vallja be kissé kínosan. - És pontosan azért csinálom, hogy neked jobb legyen - magyarázkodik tovább. - És azt is írtad, hogy örülnél, ha többet írna, mert hiányzik és nem érdekled, mi történt, neked fontos? - kérdezi jelentőségteljesen.
-Ha a terhemre lennél, nem ajánlottam volna fel, ezt te is tudod... A barátok azért barátok, mert örömmel segítenek és nem a terhet látják a másikban. Örülnek, ha örül a másik és ettől ők is jobban lesznek. Se Mattie, se én, se Penny, se neki nem szeret ilyennek látni, hidd el... - mondja szomorúan a srác, majd megint halkan felnevet. - Rendben, megpróbálhatjuk - adja be a derekát elég könnyen. Úgy tűnik, tényleg nagyon szeretne segítene és törleszteni Elise miatt is.-Nem vagy egy ölelkezős típus, mert kellemetlenül érzed magad, nem érzed magadénak ezt a fajta érzelem kimutatást. Most pedig rákényszeríted magad, hogy mégis tedd, mert a másik félnek jól esik, de te magad nem érzed komfortosan magad, ergo zavar... - nevetek fel haloványan. - De akkor most az egyszer élnék a lehetőséggel, ha nem baj... - bújok szorosabban hozzá. De nem sokáig, maximum ilyen fél-egy percig aztán elengedem. Hevesen megrázom a fejem. -Azt megírtam neki, hogy nagyon fontos nekem, nagyon szeretem és bármikor itt vagyok, ha szüksége van rám, de ha nem él vele, nem fogom ráerőltetni csak azért, mert nekem rosszul esik a dolog - jelentem ki határozottan. A barátok szó hallatán elmosolyodom, és újra a szemeibe nézek. Természetesen most is érzem a pillangókat vadul verdesni a hasamban, de most elnyomja az amiatt érzett melegség, hogy azt mondta Mattie-vel meg Pennyvel egyetemben a barátaim. Erre csak egyre szélesebben mosolygok. -Rendben, benne vagyok, de előre szólok, hogy iszonyatosan nehéz a felfogásom, ha olyanról van szó, ami nem érdekel. De nem akarom, hogy úgy érezd, tartozol nekem bármivel is. Vagy bárki ezt érezze - nézek rá komolyan. -Hm, azért azt nem mondom, hogy zavar... Kell egy kis idő, mire teljesen jó lesz, de határozottan nem mondanám, hogy zavar, sőt... - gondolkodik el a srác, amivel magát is meglepi, mert erre nem gondolt volna. - És csak nyugodtan... Itt vagyok... - duruzsolja megnyugtatóan a srác. - Esetleg arra gondoltál, hogy téged akar óvni azzal, hogy nem akar mutatkozni előtted nem teljesen rendben? Nem hiszem, hogy ráerőltetésnek gondolná, sőt, szerintem jól esne neki, ha tudná, hogy vágysz még jobban a társaságára. Ilyen helyzetben jól esik ez az embernek. Van egy kapaszkodója.
-Na, erről van szó... Majd te is segíthetsz nekem... És ne aggódj, türelmes vagyok! Gemma és Aaron biztosan rosszabb, mint te, mert őket le sem lehet kötni ezzel, de muszáj lenne... Szóval biztosan könnyebb lesz, ne izgulj! - nyugtatja a lányt, majd feláll. - Rendben! - mondja még a végén, de ez természetesen nem így van azért teljesen. Tommy csendben sétál Ai mellett, ha a lány összeszedte magát. Leginkább csak támogatásnak van ott, így előre is engedi, ha megérkeznek a konyába.Nem erőltetem tovább az igazam. Én ismerem anyukámat, nem ő. Legalábbis eddig minden más volt. De amilyen hosszú ideje volt egyedül, nem hibáztathatom érte, ha... szeretné átadni magát az érzésnek. Csak mosolyogva csóválom a fejem, hogy velem egyszerűbb lesz, mint Gemma-val meg Aaron-nal. De erre sem mondok semmit. Ahogy azzal sem győz meg, hogy egyszerűen leokézza a dolgot. Érzem, hogy nem így van, és ez zavar. Úgyhogy némán sétálunk le a konyháig. Ott viszont már a gyümölcsös tál láttán elfog a hányinger. Gyorsan a szám elé kapom a kezem és elkapom róla a tekintetem. -Nekem ez nem megy... - hátrálok el lassan, majd hirtelen elfordulok és gyors lépésekkel a legközelebbi mosdó felé veszem az irányt. Pedig én tényleg meg akartam próbálni, már csak miatta, de... De túl sok ez így egy napra. Ki vagyok merülve, stresszes vagyok, ráadásul most felkavarodott az állóvíz is bennem. Bár rendesen meg tudtam volna magyarázni, de olyan szinten vagyok rosszul, hogy félek, ha kinyitnám újra a szám, akkor a gyomortartalmam köszönne vissza belőle. Azt pedig nem akarom, hogy ő mindennek szem-, fül-, és orrtanúja legyen. Szóval inkább gyorsan elvágtatok a mosdóba.
Tommy aggódva nézi a lányt, ahogy rosszul lesz, majd némán követi őt addig, amíg be nem érnek. Esze ágában sincs magára hagyni ilyen állapotban őt, s támogatja, ha kell. Ezért bemegy vele a wc-be, ahol szerencsére egyedül vannak, majd amikor a lány öklendezni kezd, akkor támogatóan simogatja a hátát.
-Hé, minden rendben van... - mondja, majd mellé térdel. - Nézz rám, Aislinn! - megvárja, míg a lány így cselekszik, aztán olyan, mintha meg akarná fogni az arcát, de végül lerakja a kezét, s csak mélyen a szemébe néz. - Én tudom, hogy meg tudjuk csinálni együtt! Nem hagyhatom, hogy ilyen állapotban legyél, érted? Segítene, ha... Együtt csinálnánk? - kérdezi kissé bizonytalanul.
Nem kicsit vagyok szarul és fogalmam sincs miért. Mármint, hogy miért ilyen rossz. Na jó, tudom, csak nem akarok róla tudomást venni. Nagyon nem. Mindegy. Megint elveszítem minden érzékem, a füleim sípolnak, a világ is elsötétült előttem, szédülök és nem érzek semmit. Nagyjából a helyzetérzékelésem marad meg, azok alapján reménykedem, hogy a mosdóba jutottam el. Ahogy öklendezek úgy kezd kitisztulni a kép. "-Nézz rám, Ai!" - hallom hirtelen, mire felpillantok. Meglepettségemben pislogok párat, majd kiköpöm a számban lévő utolsó gyomorsavas valamit, majd gyengén elmosolyodom. -Ez a női mosdó... - ... remélem... jegyzem meg vicceskedve, ahogy igyekszem nem tudomást venni arról, amit mondott. Egyrészről bánt a dolog, hogy úgy érzem csak törleszteni akarják a tegnapit... Másrészről nagyon is szeretnék valahova tartozni, mert boldoggá tesznek, illetve őket sem akarom megbántani. Így fogalmam sincs, mit válaszoljak. Egyik opció sem tűnik jónak. Ezért próbálom kerülni a válaszadást. Amint összegyűjtök egy kis erőt, felállok, lehúzom a wc-t majd kibotorkálok a mosdóhoz, hogy egy kicsit kiöblögessem a számat és megmossam az arcom. Tommy csak idegesen megforgatja a szemeit, látszik, hogy tényleg aggódik a lány miatt, aztán követi kifelé őt, majd türelmesen megvárja, hogy megmossa az arcát és a többit. Addig ő erőt gyűjt a következő lépésére, amihez kell is, mert ilyet... Nem nagyon szokott. Szóval ha a lány végzett, akkor finoman belecsúsztatja a kezét a lányéba.
-Oké, akkor együtt megpróbáljuk újra? - kérdezi szelíden, kb megnyugodott, de azért halvány vörösre pirult a zavartól. Ettől függetlenül furcsa mód, nem érzi úgy, hogy menekülne. Jó ez itt neki, csak zavarban van.Nagyjából letörlöm a lecsöpögő vízcseppeket az arcomról, meg a kezemről is lerázom valamennyire a vizet a maradékot pedig a nadrágomba törlöm, csak azután fordulok meg, és legnagyobb meglepetésemre Tommy még mindig bent van. Apró mosolyra húzódik a szám, s tennék is valami megjegyzést, amikor... megfogja a kezem. Én pedig, nem tudom. A szívem olyan hangosan zakatol, hogy simán hallhatja. Úgy érzem, forog velem a világ, a pillangóim minden eddiginél jobban megőrültek és az összes vérem újult erővel tódul a fejembe. Fogalmam sincs mi történik velem és miért. Egyszerre őrületesen jó érzés és ijesztő, hogy nem tudok másra gondolni, csak rá. Meg hogy fogja a kezem. Meg hogy milyen aranyos. És nagyon szépek a szemei. Meg hogy mennyire kedvelem. De eddig is kedveltem. Lehet, hogy csak az izgalom, meg a rosszullét váltja ki ezt? Nem tudom. Egy épkézláb gondolatom sincs. -Én tényleg nem szeretem a mágiatörténetet, noha Sir Lancelot nagy törpegolymók csatája nemrég volt, de annak sem tudom megjegyezni a dátumát, Aspi pedig megígérte, hogy meglátogatom és Chiasa megetet... mármint megetetjük Chiasa-t Hani-val és... - fogalmam sincs mikről habogok, de abban bizonyos vagyok, hogy semmi értelme sincs az egésznek. - Mondtam már, hogy gyönyörűek a szemeid? - kérdezem, ahogy véletlenül felveszem a szemkontaktust. Na ez értelmes volt és ez bezzeg egyből le is esik, szóval ha lehetséges még jobban elvörösödöm. -Lehet fáradt vagyok... - próbálom menteni a menthetőt. Ahogy Ai össze-vissza kezd beszélni, Tommy először meghökken, majd kedvesen elneveti magát. Nem kineveti a lányt, inkább aranyosnak találja, de esze ágában sincs ezt elmondani, mert nem is tudná. Amikor megdicséri a fiú szemét, azonban ő is teljesen zavarba jön és el is pillant, ahogy olyan vörös lesz, mint Ai.
-Köszönöm... Azt hiszem... - motyogja az orra alatt. - Én is, igen... - motyogja, majd kell fél perc, hogy összeszedje magát. - Khm... Szóval mehetünk? Vagy ez sem segít? - kérdezi még mindig vörösen.
Nem akarom elengedni a kezét, de nem akarok enni sem. Nem tudok tisztán gondolkodni, de közben jó érzés. Fogalmam sincs, mit tegyek. -Nem hiszem, hogy ma tudnék enni… - kezdem halkan, még ha ez azt is jelentené, hogy szét kell válnunk. - Majd… majd holnap megpróbálom, ígérem. De ma nem fog menni - pillantok félre szomorúan. Tommy megszorítja a kezét.
-Rendben... Vacsinál próbálkozzunk újra? - kérdezi kedvesen. - Vagy az sem?Megrázom a fejem. -Szerintem ma inkább minél korábban lefekszem aludni, megpróbálom kipihenni magam, és talán holnap… - mosolygok vissza. Ezt legalább tényleg komolyan gondolom. Megpróbálom kipihenni magam, és holnap majd megpróbálok lemenni a konyhába és valami rágcsát keríteni, hogy legalább ezzel ne kelljen foglalkozniuk. -Köszönöm… - nézek rá hálásan, majd mielőtt elengedhetné a kezem, inkább kivonszolom a női wc-ből. -Szerintem én meglátogatom Aspit… - teszem hozzá, miközben ha ő még nem engedett el, akkor én sem tettem. Tommy mélyet sóhajt.
-Rendben van. Nem erőltetem a dolgot... - bólint komolyan, majd hagyja, hogy Ai kivigye a wc-ből. Páran furán néznek rájuk, de semmi komoly. Amint megállnak és Ai azt mondja, elmegy megnézni Aspen-t, Tommy elengedi a kezét.
-Ohh, persze, menj csak nyugodtan... - motyogta kicsit zavartan, nem tudja, mit kezdjen ezzel. - Nekem még van egy beadandóm, lehet, azt kéne... Vagy nem is tudom... - motyogta tovább.Ahogy elengedi a kezem, kitisztul a kép, és kicsit rosszabbul érzem magam. Olyan jó volt… Mivel ő már nem fogja a kezem, ezért magam előtt a másik kezemmel fogom meg az elhagyatott kezem, ahogy esetlenül állok ott. -Igen, az lehet jó lesz. Nem nagyon kellene elhanyagolnod a tanulást… - bólogatok zavartan. - Akkor én… megyek… - mondom, majd kissé tétován megfordulok és elsétálok a gyengélkedőre. Nem kicsit összezavarodottan és elkalandozva érek a gyengélkedőhöz. Az ajtó előtt megállva gyorsan rendezem valamennyire a gondolataimat, majd egy szolid kopogás után belépek. Madame Pomfrey természetesen beenged, de jelez, hogy legyek csendben. Hamar meg is értem miért, amikor Aspi ágya mellé lépek. Szegénykém épp alszik. Nem lehet egyszerű neki. Jobb híján csak leülök az ágya melletti székbe, kezembe fogom az ő kezét, és így tartom, meg gyengéden simogatom neki. Közben akkor hagyom a gondolataimat elkalandozni innen, főként azért, hogy rendet tegyek bennük és minden kirakós darabot a helyére illeszek. Alig kezdődött csak el az iskola, de máris rengeteg dolog történt. Nem is beszélve erről a 1,5-2 napról. Lépésről lépésre veszem újra az eseményeket, s az érzéseimet, gondolataimat. Közben eléggé megszűnik számomra a külvilág, ahogy így merengve ülök Aspi ágya mellett. Miután Reggie elaludt, James még mellette maradt egy ideig. Muszáj volt látnia, hogy tényleg lélegzik és jól van, és szerencsére senki nem zavarta ki a gyengélkedőről. Eredeti tervei szerint hazament volna pár órára pihenni, mivel semmit nem aludt tegnap óta, de végül ebből csak annyi lett, hogy idegesen járkált fel-alá a kastélyban (mivel senki sem örült volna, ha a Gyengélkedőn csinálja ezt). De aztán visszatért Reggiehez. Előtte azért igyekezett magára ölteni A Magabiztos Megjelenését™️, de kevés sikerrel. Pont úgy nézett ki, mint amilyennek érezte magát: egy kialvatlan és aggódó rokonnak, aki mintha 10 évet öregedett volna az elmúlt 2 napban. De Reggie miatt muszáj volt összeszedettnek tűnnie, szóval vett egy mély levegőt, és belépett a Gyengélkedőre. Váltott pár szót Madame Pomfrey-val, mielőtt odalépett volna az unokaöccséhez.
Legnagyobb meglepetésére egy lány ült Reggie ágya mellett. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy a nagyjából 3 személy közül, akit Reggie a leveleiben említett, ki lehetett az.
-Te vagy Ai, ugye? - szólította meg halkan a lányt. Egyrészt, úgy tűnt, nagyon a gondolataiba van merülve, és nem akarta megijeszteni, másrészt Reggiet sem akarta felkelteni.
Ai (pedig biztosan ő volt az!) azonban nem reagált. - Ai? - óvatosan a lány vállára tette a kezét, és remélte, nem ijeszti meg nagyon.
Mikor valaki megérinti a vállam, hirtelen összerezzenek. Kíváncsian pillantok fel az illetőre, akit nem ismerek fel. Még látásból sem. Pedig ilyen helyes személyt biztosan megjegyeztem volna… -Uhhh helló? - köszönök bizonytalanul. Lehet kérdezett vagy mondott valamit, de én nem hallottam. - Bocsánat, az előbb elkalandoztam. Segíthetek valamiben? - szedem össze magam végre és mosolyodom el. Hát persze. Szegény lánynak nyilván halvány elképzelése sincs, hogy ki vagyok én és mit csinálok itt. Annyira pedig nem nézhetek ki rosszul, hogy Reggie apjának nézzen. illetve, remélte, hogy nem.
-Jamie Medlar vagyok. Re... Aspen - Gyámja? Törvényes képviselője? Úgy tűnik, egyetlen értelmes családtagja? Talán jobb nem belemenni. - nagybátyja. Te pedig Ai, ugye? Mesélt rólad - Jamie odahúzott egy széket az ágy és a lány mellé. - Te mentetted meg, ugye? - ha azt mondja, hogy igen, akkor nagyon szorosan megöleli.Nagy kiskutyaszemekkel pislogok rá. Nagyon kellemes a hangja is! -Óóó! Értem. Ha gondolod, akkor szívesen magatokra hagylak - ajánlom fel előzékenyen. - Igen-igen én lennék Ai - bólogatok nagyokat. -Öh… nem… nem mondanám - mondom kissé lesütve a szemeim, mire hirtelen megölel. Kicsit esetlenül meg meglepve először, de viszonzom mosolyogva az ölelést. - Egy kicsit talán besegítettem. -Egy kicsit? Megmentettél 3 embert. Ez egyáltalán nem kis dolog - mondta elismerően, aztán elengedte a lányt, hogy rá tudjon nézni. - Ne becsüld le magad! Bámulatos vagy - bíztatta tovább. Tudta, hogy "kis besegítés" nélkül Reggie nem lenne itt, és a másik 2 lány sem. - Nagyon köszönöm, amit tettél. Ő... Nagyon fontos nekem - nézett egy pillanatra Reggiere. - Nem is tudom, hogyan háláljam meg. Ha bármiben, de tényleg, bármiben tudok segíteni, vagy adni, amivel kifejezhetném... kérlek, szólj. Az adósod vagyok - nézett a lányra. Nagyon szerette volna, ha elhiszi, hogy nem semmi, amit csinált. - Nagyon örülök, hogy Reg talált egy ilyen barátot, mint te.-Ezt így nem mondanám - rázom a fejem. - Ha a többiek nincsenek, akkor… - inkább nem is folytatom. Nem is tudnám. - A-a, arra semmi szükség - mondom komolyan, de mosolyogva. - Elvégre erre valók a barátok! - mondom a végén immáron nem kicsit vigyorogva. Nagyon boldoggá tesz, hogy Aspi barátként gondol rám. Vagy legalábbis a nagybácsija. - Ezt amúgy ő mondta? - kérdezem. - Mármint, hogy barátok vagyunk? - Annak ellenére, hogy nagyon örülök ennek, nem kerüli el a figyelmem, hogy Reg-nek hívta. Felkelti a kíváncsiságom. - Um… Reg? - kérdezek vissza. Szerinte minden szükség lett volna arra hogy valahogy jobban kifejezze a háláját a lány felé, de ő sem erőltette tovább a dolgot.
-Igen - bólintott. - Határozottan emlékszem hogy "nagyon kedves barátom, Ai"-ként hivatkozott rád az egyik levélben, amit küldött - mosolygott a lányra.
-A második neve Reginald. Csak az Aspent használja - magyarázta, mert végülis ez volt az igazság, de azért gondolatban fejbe verte magát párszor. Arról volt szó, hogy Reggie most már csak Aspen (mármint, eddig is az volt, szóval ez nem egy új név), még neki is, de amikor 15 éven keresztül egy néven szólítasz valakit, kicsit nehéz átszokni. És eddig mindig is fejben tudta tartani ezt, de... Hát, kicsit sok volt ez az elmúlt közel 24 óra. Csak szélesen mosolygok arra amit mond, sőt még kicsit elpirulok. Nagyon kedves barát… -Ó, értem… - bólintok egy nagyot. Van egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül nem mondta eddig. Így nem is erőltetem tovább a témát. - Ééés… Aspi ugye Amerikából jött… - kezdem, közben azért nézek rá megerősítésként. - Te is ott laksz, és onnan jöttél, vaaagy itt valahol Angliában? - Igen, igen - bólogat Jamie arra a kérdésre, hogy honnan is való Reggie. - Én mindig is itt éltem Angliában. Van egy lakásunk Londonban, ott lakunk a menyasszonyommal és hát most Reg is ott lakik velünk - magyarázta. Minél kevesebbet kell Amerikáról beszélnie, annál jobb. - Te hova valósi vagy?-Aaaaaa! - adok hangot a romantikus énem boldogságának, amikor a menyasszonyát említi. - De jóó! Jól kijönnek Aspival? Gondolom. Mikor lesz az esküvő? És hol? Ha még nincs helyszín, én már kutakodtam helyszínek után, nem mintha lenne ilyesmi a láthatáron, csak szeretek az ilyen dolgokban elmerülni, és annyira jóóó! Tényleg! Boszorkány a menyasszonyod, vagy mugli? Csak mert ha az utóbbi, lehet jobban értékelné a mugli helyszíneket és… ó. Megint túl sokat beszélek, sajnálom. Kicsit elszaladt velem a ló… - mondom, ahogy a csillogó szemű izgatott magyarázásból visszaváltok. Rengeteg kérdést vet fel bennem az, amit elmond. Hogy Aspi velük lakik. De nem kérdezek rá. Valamit okkal nem mondott el. Majd ha készen áll rá megtudom. Ha meg sosem mondja el… na bumm. Nem lesz akkor sem semmi. -Oh. Én Írországban lakom már 5-6 éve. Anyukám eredetileg oda valósi, de a munkája miatt évente-félévente más országban laktunk - vonom meg a vállam mosolyogva. Jamie nem gondolta volna, hogy Ai ennyire belelkesedik emiatt, de nagyon kedves volt tőle. És így legalább egy ideig nem beszéltek Reggieről, szóval duplán jó volt.
-Nagyon jól kijönnek, igen. Skóciában lesz. A dátum még... Nem pontosan eldöntött - ez így nem volt teljesen igaz, de ebbe nem akart belemenni. Egészen fix terveik voltak az esküvőt illetően, de aztán minden, ami Reggievel, és Jamie bátyjával történt, egy kicsit keresztülhúzta minden számításukat, így az esküvő elhalasztódott.
Hagyta, hogy Ai befejezze a monológját, de csak mosolygott rajta, mert eszébe jutott, hogy Reggie is említette, hogy a lány nagyon aranyos, csak kicsit sokat beszél. Nos, valóban. De Reggienek legalább jót tesz, mert ő úgyis elég zárkózott.
-Ugyan, nem baj -nyugtatta meg a lányt. - Claire is boszorkány- csillant fel Jamie szeme, mint mindig, ha róla beszélt. - Ő... csodálatos. Itt ismerkedtünk meg a Roxfortban... - szerencsére még idejében észbe kapott, mielőtt elkalandozott volna és rázúdítja Ai-ra az egyébként nem túl izgalmas szerelmi életét.
-Igen? Nem volt nagyon rossz ennyit költözni? - kérdezte. El sem tudta képzelni, hogy máshol lakjon.-Íííííí! - visítok halkan természetesen, ahogy megragadom a kezét és megszorítom. Olyan jó látni, ahogy mesél ezekről, láthatóan komfortosabb is neki a téma. Mikor rólam kérdez, ahelyett, hogy tovább mesélne csak legyintek. -Nem, nem volt az. Volt sok előnye is, de ez mindegy! Inkább mesélj még! - mondom csillogó szemekkel. - Akár Claire-ről, akár a Roxfortos éveidről, Akár... Aspiról... amiről szeretnél, tényleg! - mondom neki valóban érdeklődve. Jamie szintén megszorította Ai kezét egy mosoly kíséretében. Nem gondolta hogy ennyire lelkes lesz ettől. Szívesen hallgatta volna inkább Ai-t, de úgy látszott, nem akar magáról beszélni, Jamie pedig nem akarta erőltetni.
-Hm, hát... - kezdte, majd belekezdett abba, hogy hogyan ismerkedtek meg az első napjukon Claire-rel (mindketten Mardekárosak voltak) hogyan lettek szinte azonnal legjobb barátok, majd az évek során hogyan szerettek szépen-lassan egymásba, és lettek egy pár. Mesélt a roxfortos éveiről is, (és hogy mennyivel jobb volt iskolába járni, mint dolgozni).
-Azért remélem, nem untatlak nagyon...? Végig érdeklődve, csillogó szemekkel hallgatom. Oooolyan romantikus ez az egész! -Nem! Neeem, dehogy! Nagyon élvezem hallgatni! Olyan romi ez az egész! Bár nekem is lenne ilyenekben részem! De hallgatni épp olyan jó! Meg a régi Roxfortos éveidről is. Uu tényleg, te tudsz ilyen rejtvényekről a kastélyon belül? Pont nemrég beszéltem Corvus-szal, hogy majd közösen keressük és oldjuk meg őket. Azaz… majd ő megoldja, mert ő az okos, nem én - nevetek fel egy kicsit. -Örülök - felelte mosolyogva, bár kicsit zavarban. Nem gondolta volna hogy az egyébként nem túl izgalmas élete ez ennyire érdekes lehet valakinek.
-Rejtvények? Nos azt hallottam, egy-két Disillusionment bűbáj hasznos tud lenni, ha bizonyos ládák közelében vagy, hogy ne szemeljenek ki maguknak - kacsintott.Kicsit értetlenül pislogok rá eleinte, majd olyan gyorsan állok fel, hogy majdnem hátra esek a székben, de valami kézenállás félével elkerülöm a becsapódást, majd nagyon gyorsan felkutatok valami íróeszközt, meg lapot és visszaülök. Gyorsan lefirkatnom amit mondott, majd nézek még rá kíváncsian. -Van még ilyesmi? -Minden oké...? - kérdezte Jamie, mert nem volt benne teljesen biztos, hogy Ai nem törte el valamijét a mutatvány közben.
-Vannak bizonyos lepkék, amiket ha követsz, elvisznek... Valahova. Én sosem láttam sem különleges lepkét, sem kincset, de állítólag létezik. Meg a számmisztika ajtók, de azokat is nehéz megtalálni.Lelkesen jegyzetelek mindent, amit Jamie mond. -Uuuu köszike, majd megmutatom Corvinak, ő úgyis az ilyen nagy rejtvényfejtő! - mosolygok rá hálásan. Ezután még igazából mindenféleről beszélgetünk, míg Aspi fel nem ébred, akkortájt pedig én elköszönök, de csak miután meggyőződtem arról, hogy minden okés vele, megkapott mindent amit meg kellett. -Nagyon szívesen - mosolygott a lányra, majd folytatták a beszélgetést mindenféléről, egészen addig, amíg Reggie fel nem ébredt. Mielőtt Ai elment volna, Jamie még egyszer megölelte a lányt, aztán pedig Reggiere fordította minden maradék idejét.----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Másnap reggel, amikor Ai kilép a Griffendél közös helyiségéből, akkor az első saroknál a falnak dőlve találja Tommy-t, aki éppen nagyon olvas egy könyvet. Persze az Eragon egyik része az, amit Ai ajánlott, már ennek is jócskán a felét elolvasta. Ahogy érzi, hogy közeledik valaki, felemeli a fejét, majd elmosolyodik és ellöki magát a faltól.
-Jó reggelt, Aislinn! - köszön kedvesen. Mintha még kicsit karikás lenne a szeme, de amúgy ugyanolyan nyugodt kisugárzása van, mint mindig. - Remélem, jól aludtál. Esetleg elkísérhetlek reggelizni? - kérdezi kedvesen mosolyogva, de látszik rajta, hogy kicsit tart a választól, nem akarja nagyon erőltetni a dolgot.Ma többet aludtam, mint eddig általában és fáradtabb is vagyok, mint eddig általában. Éppen ezért még nagyban ásítozva lépek ki a Griffendél klubhelyiségből. Az álom egyből kimegy a szememből, ahogy megpillantom Tommy-t a falnak támaszkodva olvasni. Ugyanúgy szaporább lesz a szívverésem és elkezdenek verdesni a pillangóim amikor meglátom, de sokkal enyhébbek a tünetek, mint tegnap. Biztos csak a sok stressz váltotta ki a tegnapi reakciót… realizálom. Ennek nem tudom, hogy örülök-e vagy éppen elszomorít. Mindegy. Első kérdésem az lenne, hogy mit keres itt, amikor rájövök, miért lehet itt. -Jó reggelt! - köszönök vissza. - Aaron még alszik szerintem… - mondom neki rögtön. Lehet nem lenne szerencsés szegénynek itt szobroznia, ameddig a fiú megébred. Ekkor veszem észre, hogy az Eragont olvassa. Még szélesebben mosolygok. -Igen, jól aludtam… - bólogatok, majd tenném fel a könyves kérdést amikor… - Tessék? - kérdezek vissza. Nem hiszem, hogy jól hallottam. Tommy szélesebben, de egyszerre szégyenlősebben is mosolyog.
-Hát... Tegnap beszéltük, hogy megpróbálunk együtt enni, és mondtad, hogy csak másnap... Gondoltam, megvárlak itt reggel, hogy együtt menjünk reggelizni és segítsek neked... - mondja kicsit bizonytalanul.Erre csak jobban pislogok rá. -Ó… én azt hittem a közös étkezéses ajánlat csak tegnapra vonatkozik… - …és hogy annak visszautasításával elvesztegettem a lehetőséget... fejezem be magamban a gondolatot. Tommy lazának tűnő mozdulattal megrántja a vállát.
-Úgy tűnik, mégsem így van - mondja, majd int a fejével, hogy induljanak. - Szeretnél megint a konyhával kezdeni? Az jobb lenne? - kérdezi törődően.Kicsit lassan fogom fel a dolgot, így nem azonnal indulok meg vele. Na meg az a laza vállrántás. Te jó istenem, mennyire menő már? Gyorsan kirángatom magam az ábrándozásból és utána sietek. Szégyenlősen bólogatok, ahogy az egyik fonatom (a kettőből) tekergetem az ujjam köré. -Hát ha nem túl nagy gond... -Várj, nem akarod megvárni Aaront? - torpanok meg hirtelen pár lépés után. - Nem miatta jöttél fel? - Mondjuk nem bánnám, ha csak ketten lennénk... ÚRISTEN! Ezt komolyan én gondoltam?!Tommy összehúzza a szemöldökét útközben.
-Nem, miért akarnám? Most hozzád jöttem, nem hozzá. Valószínűleg úgyis alszik még... Meg aztán... Úgyis csak untatnánk az Eragonos beszélgetésünkkel, nem? - mosolyog cinkosan a lányra, ezzel utalva arra, hogy szeretné kitárgyalni a legújabb fejleményeket a könyvben.-Nem tudom... válaszolok, bár nem is tudom melyik kérdésére szól. Annyira izgatott leszek az Eragon kapcsán, hogy minden másról teljesen megfeledkezem és először őt kérdezem ki alaposan, hogy hogy tetszik neki a könyv, kik a kedvenc karakterei, mit szól a világhoz, a történethez, úgy mindenről. Ha pedig úgy van és érdekli, akkor én is nagyon szívesen elmondom nekem mik tetszenek a könyven és mik nem, kit szeretek és kit nem, illetve hogy miért. A lényeg az, hogy nagyon belelkesedem. Talán túlságosan is. Tommy egyelőre nem firtatja a dolgot, hanem beszáll a könyvelemzésbe. Lelkesen mesél és válaszol az összes kérdésre, majd lelkesen hallgatja a lányt és ő is kérdez. Ez a negyedóra úgy röppen el, hogy be sem áll a szájuk és Tommy csillogó szemmel élvezi az egész helyzetet. Mikor végül megérkeznek a Nagyteremhez, kicsit csalódott is lesz.
-Ahh, kár... De bent is folytathatjuk! - mondja mosolyogva és kérdőn néz a lányra. - Ide vagy a konyhába menjünk? - kérdezi.Kicsit én is elszomorodom, mikor megérkezünk. Olyan természetesen tudtam vele áradozni a könyvről, ő is hasonlóan lelkesedett érte mint én, amit eddig másnál nem tapasztaltam. Ahogy viszont az ételre gondolok, egyből görcsbe rándul a gyomrom és rosszul leszek. -A konyhába… ha lehet… - kérem elhalkulva. Onnan legalább nem sokan lesznek szemtanúi, ha kirohanok, mert nem bírom. Tommy egyből érzékeli Ai rosszullétét, így megint a tegnapi taktikát alkalmazza: finoman megfogja a lány kezét, tesz arra, hogy zavarba jön kicsit, aztán szó nélkül húzza maga után fnoman a konyhába. Nem követi el azt a hibát, mint tegnap, így ő maga áll be a gyümölcsöstál elé, majd nyitja ki az ajtót. Ekkor lép kicsit félre, hogy helyet adjon Ai-nak, hogy ő léphessen be először, ahol már várják a barátai, a manók.
Gondolataimból az ránt ki, hogy valaki megfogja a kezem. Csak kicsit elkerekednek a szemeim, majd rögvest mosolyogni is kezdek. Bár érzem a pillangók verdesését, de merőben más, mint amit tegnap éreztem. Most az egész sokkal természetesebb. Így biztonságban érzem magam. És nagyon jól esik. Éppen ezért hagyom, hogy maga után húzzon. Mire odaérünk a rosszullétem teljesen elmúlik, és nem is tér vissza az illatok hatására. Csak akkor kicsit, ha elenged. A manók közül Hógolyó és Puszedli jönnek oda egyből elénk. -Jajj, olyan rég láttuk a kisasszonyt! - kezdi drága Puszedlim. - Te jó isten! Mi történt a kisasszonnyal, hogy így lefogyott? - sápítozik kicsit. -Semmi különös. Nem is olyan vészes a dolog, túlreagálod - mondom neki kedvesen. - Tudom, hogy most sok a dolgotok, meg hogy ott van a nagyteremben a sok ennivaló, de úgyis rég voltam itt, és hiányoztatok, szóval inkább ide akartam jönni, Tommy meg elkísért… Szóval ha nem nagy gond… - kezdek bele, mire azonnal leintenek. A kis szemfüles Puszedli észre veszi, hogy Tommy fogja a kezem, mire sejtelmesen mosolyog rám, én meg zavarba jövök. Nem szól semmit, csak leültetnek. -Mit szeretne a fiatal úr? - kérdezi Hógolyó is lelkesen Tommy-tól. A Puszedli közben már el is ment sertepertélni valamit. Tommy is leül, majd elgondolkodik.
-Hm... - gondolkodik és már nyitná is a száját, majd meggondolja magát. - Előbb jó lenne, ha Aislinn tudna valamit enni, nem akarom elrontani a dolgot a saját kajám látványával... Aztán majd választok valamit, amit ő is kibír - mosolyog kedvesen a lányra.Hirtelen fordulok Tommy fele, majd előbb forgatom a szemeim, utána pedig csóválom a fejem. -Én jól vagyok… - kezdem. -A kisasszony kedvencét már készítjük! - szól közbe Puszedli. Erre kicsit felkuncogok. -Szóval mint látod, azzal nem lesz gond. És amúgy sem kezdenék neki nélküled. Tommy egy hosszú pillanatig nézi Ai-t, majd Puszedli-hez fordul.
-És mi lenne az?-Édes sütemények, töménytelen mennyiségben… - morogja a főszakácsmanó, mire csak szélesen vigyorgok. -De nem akármilyen! A nutellás meg a csokis dolgokat szereti a legjobban a kisasszony. Azokat bármikor meg tudja enni - egészíti ki Hógolyó. Lehet túl sokat kértem már tőlük sunyiban browniet? Hupsz.Tommy bólogat.
-Én viszont lehet, kibékülök egy kis főtt tojással és sonkás pirítóssal, ha nem baj... Egy kis vajat is kérnék és sütőtöklé tökéletes lesz! - mondja Tommy kedvesen. - Persze csak ha neked is megfelel, Aislinn - fordul vissza Tommy előzékenyen.-Nekem miért ne felelne meg? - nézek rá értetlenül. - Nem én eszem, hanem Te! Közben a házimanók össze-összesúgnak a hátunk mögött. -Megnyugodtál már kicsit? - ignorálom a mögöttünk pusmogó manókat s a fejem az asztalra hajtom, közben pedig Tommy-t vizslatom. Tommy csak a szemeit forgatja, de elengedi.
-Hogy én? Végülis itt vagyunk már, szóval igen... Egyelőre... De a többit majd meglátjuk, remélem, nem leszel rosszul.
-Miattam nem kell aggódni - mondom, miközben továbbra is figyelem a legapróbb reakcióját is. Elgondolkodom azon, hogy rákérdezzek-e arra ami engem is foglalkoztat. De úgy döntök nem. Nem akarom ezzel nyomasztani szegényt. -Mi a terved mára? - kérdezem helyette. Tommy még egy hosszú pillanatig nézi Ai-t, aztán bólint egy nagyot.
-Rendben... -mondja, majd megrántja a vállát. -Nem sok. Befejezek pár házit, olvasok kicsit, aztán ma kiengedik a srácokat, szóval ott szeretnék majd lenni. Szerintem neked is jönni kéne -pillant a lányra. - Na, és neked?-Hmmm… nekem is kellene a tanulnivalókkal foglalkozni… - gondolkodom el. - De én ezen nem szoktam előre elgondolkodni, ahogy alakul. A Babakornishoz le kell mennem többször, annyi bizonyos, meg lehet újra el kellene kezdenem edzeni. Mióta abbahagytam, sokkal dekoncentráltabb vagyok. És természetesen ott leszek - mosolygok rá visszafogottan. Majd a házimanók lerakják elé, amit kért reggelire, én pedig rögvest egy kicsit rosszul leszek a látványtól, így inkább felülök. És akkor meghozzák nekem is a brownie-t, nutellás bucit meg egy csokis muffint hatalmas örömmel. Én pedig iszonyat rosszul érzem magam, hogy nem tudok úgy lelkesedni érte. Borzalmas vagyok. Azért mosolyt erőltetek az arcomra. -Köszönjük szépen! - ennyit sikerül normális hangomon kipréselni magamból. Tommy bólogat, figyelmesen hallgat.
-Mindenképpen. Hátha az étvágyadon is segítene kicsit -mondja a srác komolyan.
Tommy-nak egyből feltűnik, hogy Ai kicsit rosszul lesz, így gyorsan tép egy falat pirítóst, majd még egyet. Bekapja az egyiket, aztán megint megfogja a lány kezét és a szemébe néz.
-Menni fog, itt vagyok -duruzsolja halkan, aztán felemeli a falat pirítóst és lassan megpróbál közelíteni a lány felé. - Ha egyszerűbb, behunyhatod a szemed...Nem sikerül túl jól az alakításom, mindenkinek feltűnik, hogy valami nem oké. Mielőtt azonban megnyugtathatnám szegény manókat, hogy nem velük van a baj, Tommy megfogja a kezem, nekem pedig azonnal felgyorsul a szívverésem és az összes vér a fejembe tódul. A hangja is olyan megnyugtató. A jelenléte is. A keze kellemesen meleg, és a szemei is olyan szépek! Hiába próbálom észben tartani, hogy ezt csak azért csinálja, mert úgy érzi ennyivel tartozik nekem, de nem bírok nem reménytelenül beleesni. Ami kizökkent az az, ahogy felemeli a pirítóst. Először meglepődöm. Utána küzdök, hogy elfojtsam a mosolygást, de végül csak felnevetek. A szám elé kapom rögtön a szabad kezem, de nem sokat segít a dolgon. Beletelik egy kis időbe, míg levegőhöz jutok. -Bocsánat, bocsánat! - nézek rá még mindig szélesen mosolyogva. - Csak ez annyira hihetetlen és aranyos volt egyszerre. De nem szeretném a te reggelidet megenni… - mondom neki lágyan, ahogy végig simítok a hüvelykujjammal a kézfején. Majd hirtelen ötlettől vezérelve ~bár nem kicsit vagyok zavarban, de annyira meg akarom tenni~ odahajolok és megpuszilom az arcát. - De köszönöm - mondom neki halkan, majd elhúzódom tőle, a kezét is elengedem és jobb híján enni kezdek, hogy a zavaromat némiképp leplezzem vele. Közben meg megállás nélkül vigyorgok. Egy kis idő múlva félve rápillantok, hogy vajon mit szólhat ehhez. Tommy csak megrántja a vállát.
-Egy falat nem a világ vége... - mondja a srác, de mielőtt folytathatná, kap egy puszit. Ezen annyira meglepődik, hogy egy pár pillanatig csak ül pislogás nélkül, közben elvörösödik. Végül ő is enni kezd, közben ő sem tudja levakarni a mosolyt a fejéről, s még véletlenül sem szólna a lányhoz most, hogy eszik végre. Ő is nyugodtan elfogyasztja a reggelijét, közben a zakatoló szíve is kicsit megnyugszik végre, s csak akkor kérdez, ha látja, hogy Ai is abbahagyja az evést.
-Nos, milyen volt?“Nos, milyen volt?”Mi milyen volt? kicsit el vagyok veszve válaszadást illetően. Majd lenézek az üres tányérra. Hm, gondolom a reggelire gondolt… Ezzel csak egy gond van: fogalmam sincs, hisz a gondolataim végig körülötte forogtak megállíthatatlanul. Ilyenkor nagyon nem szeretem, hogy ennyire álmodozó típus vagyok, mert teljesen elkalandoztam az előbbiek miatt. Csak azt remélem, hogy nem beszélt hozzám közben, mert iszonyat nagy bunkóság lenne részemről nem válaszolni neki... Csak hát na, ha a való életben nem is, de legalább a kis fantázia világomban együtt lehetek egy olyan nagyszerű személlyel, mint Tommy... Na jó, kit akarok áltatni, telibe őt képzeltem el, nem kell itten ítélkezni. Szóval fogalmam sincs milyen volt az ennivaló... De ezt ugye nem mondhatom, mert azzal megbántanám a cukimuki manócskákat. -Nagyon jó! - mondom vidáman. Legalább nem utál a puszi miatt. Gondolom én. Akkor csak nem mosolygott volna ilyen aranyosan, nem? Nem? Nem tudom. -Aislinn kisasszony… - lép oda Puszedli kissé félénken. - Nem mesélne esetleg Puszedlinek valamit? Már olyan rég volt itt… - mondja kissé szégyenlősen. Annyira aranyooos!!!-Öööö… de, szívesen, de most nincs itt a füzetem… De ha szeretnéd felrohanhatok érte… - kezdem. -De fejből is olyan jókat tud a kisasszony! - mondja Puszedli gyorsan. -Hát azt azért nem mondanám… - mondom, majd Tommy felé fordulok. - Ha nem vagy már éhes, nyugodtan menj csak, most már jól elleszek - mondom neki kedvesen. Nem kell végig szenvednie neki ezt. Amúgy is van más dolga, ahogy hallottam tőle. Tommy is szélesen elmosolyodik, amikor látja, hogy a lány milyen vidám és hogy nincs rosszul. Aztán csak csendben figyeli a manókat és a lányt, közben töklevet kortyolgat. Végül megrázza a fejét.
-Eszem ágában sincs! - tiltakozik a fiú. - Már egy ideje elég kíváncsi vagyok, hogy milyen meséket mondanál, és végre lehetőségem is lesz hallani egyről végre - mondja kedvesen mosolyogva, aztán kényelembe helyezi magát és figyel a lányra.Még soha nem jöttem amiatt zavarba, hogy valaki előtt történetet meséljek. De most teljesen üres a fejem, csak a mellettem ülő fiúra tudok gondolni, meg arra, hogy milyen kár, hogy csak most ismerkedtünk meg. Vajon ha korábban egymásra találunk, lett volna esélyem arra, hogy engem kedvel meg Eli-chan helyett? Áhh, kit akarok áltatni, Eli minden tekintetben jobb nálam… -Esetleg előtte kérhetek egy pohár tejet? - nézek a manókra kiskutya szemekkel, ezzel is kis időt nyerve magamnak, ameddig rendezem a gondolataimat. Lassan elkortyolgatom a hideg italt, s végül arra jutok, ha nem tudok más épkézláb dologra gondolni akkor akár ki is mesélhetném magamból a vágyaimat. Az általában elfogadhatóbbá teszi számomra a dolgokat. Csak ügyesen kell csináljam, hogy ne ismerje fel magát benne Tommy. Úgyhogy a tej megivása után veszek egy nagy levegőt és mesélni kezdek egy nagy mágus tanoncáról, aki eszméletlenül kedves és törődő mindenkivel, figyelmes, tehetséges, igéző zöld szemeivel (sajnálom, ezt nem hagyhattam ki) mindig észre veszi, ha valakinek segítségre van szüksége. Az Eli-vel való kapcsolatát szándékosan kihagytam/nagyon leegyszerűsítettem, Mattie-t meg Aaront pedig az ellenséges királyságba raktam. Igyekeztem inkább az ellenséges herceg meg hercegnő kapcsolatát előtérbe helyezni, meg hogy az ifjú mágus mennyit segédkezett abban, hogy a románc megvalósulhasson. Végül annyira belejövök, hogy egész hosszúra nyúlik a mesélés (pedig igyekeztem csak kevés lore-t belemesélni, csak amennyi feltétlenül szükséges), aminek az lesz a vége, hogy a herceg meg a hercegnő egymás mellett köt ki, illetve hogy a mágus is beleszeret egy egyszerű katonába (igen, most éppen ez lennék én) aki nagyban segédkezett neki abban, hogy a herceg és hercegnő románca beteljesülhessen. Közben nem igazán merek felé nézni, mert félek, hogy azzal elárulnám magam, így inkább a csillogó szemű manók közt járatom a tekintetem. Zakatoló szívvel fejezem be, és nagyon kíváncsi vagyok, mit szól hozzá. De alig merek ránézni. Végül erőt veszek magamon, és a szemeibe nézek. -Nos…? - többre zavaromban nem telik sajnos. Tommy csak csendben, de mosolyogva és érdeklődve hallgatja a lányt, egyszer sem szól bele, csak a végén, mikor megkérdezi Ai, milyen volt.
-Csodálatos volt! - mondja, ahogy kiegyenesedik. - Picikét féltem, hogy nagyon sok szó fog esni a románcról, de pont elég volt. Nem gondolkodtál azon, hogy író legyél? - kérdezi csevegő hangon.Csak lesütöm a szemem, ahogy megdicséri a történetet. Majd megrázom a fejem. -Nem, ahhoz távolról sem elég jók az ötleteim… de arra jó, hogy elüssem vele az időt, meg hogy a saját, esetleg más szórakoztatására legyenek, de nem több. Tommy megrántja a vállát.
-Szerintem tök jó volt... - mondja egyszerűen, de nem firtatja tovább. Inkább a manókhoz fordul. - Nagyon szépen köszönjük az ellátást és a kellemes társaságot - mondja kedvesen, majd visszafordul Ai-hoz. - Lassan indulnunk kéne, hogy ne zavarjuk őket, nem igaz? - kérdezi.-Köszi… - mondom neki kissé zavarban, ahogy az egyik fonatom csavargatom megint. Én csak meghajolok, miközben Tommy megköszöni a reggelit. -Így van, köszönjük nagyon szépen - mosolygok rájuk hálásan. Erre a manók nagyon lelkesek lesznek. -Igen… - adok neki kissé szomorúan igazat, mert ez azt jelenti a mi útjaink is hamarosan elválnak. Szomorú… Tommy finoman biccent Ai-nak, majd már nyúlna is kezéért, de aztán elbizonytalanodik, így Ai-n múlik, mit tesz. Mindenesetre kivezeti a lányt a konyhából, majd felé fordul.
-Őőő... Szeretnél ebédnél is találkozni? - kérdezi és egy kicsit úgy hangzik, mintha... Randira hívná a lányt.
Automatikusan a keze után nyúlok, miután felállunk, viszont csak utólag veszem észre magam. Óvatosan rápillantok, és ha esetleg azt látom, hogy zavarban van, akkor egy bocsánatkérés mellett elhúzom a kezem, ha viszont nem látom, hogy különösebben zavarná, akkor kiélvezem a helyzetet. Tudom jól, hogy nem kellene hozzászoknom, de csak nem akkora bűn, hogy kihasználom a helyzetet ameddig tart. A kérdésére egyből felcsillannak a szemeim. Hülye lennék elutasítani!-Én nagyon örülnék neki! De ha inkább most Eli-vel lennél szívesebben, akkor csak nyugodtan - mondom neki, ahogy kicsit megszorítom a kezét. Kicsit mintha úgy kérdezte volna ezt az ebéd dolgot, mintha randira hívna, de... de ezt már tényleg csak beképzelem, mert túl rendes, meg mert kicsit korábban túlságosan belelovalltam magam ebbe az egészbe. Tommy természetesen örül a kézfogásnak, bár maga sem érti, miért. Majd legyint.
-Ugyan... Ott leszek az elején, de Elise-t ismerve csak zavarná, ha sokan lennénk és pátyolgatni akarnánk. A történtek után még magával sincsen kibékülve, így még jobban magába fordul... Meg aztán most hagynék egy kis levegőt neki és Matt-nek, most, hogy végre tisztázták az érzéseiket... -teszi hozzá mosolyogva. -Szóval abszolút a tied vagyok, ha gondolod...Csak megértően bólogatok. "...most, hogy végre tisztázták az érzéseiket..."Most, hogy végre tisztázták az érzéseiket... ismétlem magamban. Majd leesik. -HOGY MIIII?! - visítok fel szinte, ahogy megtorpanok, és konkrétan magamhoz rántom Tommy-t. - Én erről nem is tudtam! Mindent el kell mondanod, te jó ég!!! - mondom neki, ahogy egészen az arcába mászok. Majd magamhoz térek, és távolabb lépek tőle. - Jaj, bocsánat, tudom, hogy nem szereted, ha bemásznak a személyes teredbe. Majd az utolsó mondata is leülepszik a fejemben, mire boldogan elmosolyodom. -Csak ismételni tudom magam: nagyon örülnék a társaságodnak! - mondom neki. Legszívesebben most hozzá bújnék egy hosszú ölelésre, de ezt értelemszerűen nem tehetem meg. Nem lehetek telhetetlen, örülnöm kéne a barátságának is. Aminek igazából örülök is... Csak... csak nem tudom. Tommy kicsit összerázkódik a visítástól és rángatástól.
-Woooo! Nyugiiii... - mondja a srác feltartott kezekkel, miközben egyet hátralép. Aztán csak megrázza a fejét, hogy nem történt semmi, végül összefoglalva elmondja, mi történt. Nem zavarja nagyon, hogy tőle tudja meg, mert Matt jóban van Ai-val is. Aztán várja a lány reakcióját.Magamban elmorzsolok egy könnycseppet, hogy a heves reakcióm miatt elengedte a kezem, de... vannak fontosabb dolgok is, mint az én érzelmeim. És az EZ. Figyelmesen végig hallgatom a mondandóját, közben az arcom teljes mértékben önálló életet él. Mikor a vallomásról meg a csókról van szó, akkor felragyog az egész arcom, viszont mikor arról, hogy Elise mégis elutasította és Matt nem erősködött akkor csak facepalmolok egyet. -Ez egyszerre csodálatos és borzasztó. De! - emelem fel a mutatóujjam. - Legalább már tisztában vannak egymás érzéseivel, megvolt az első csók is, ami hatalmas előre lépés. Azt is meg lehet érteni, hogy Eli most bizonytalan magában. Matt pedig a tökéletes úriember, és várni fog rá, meg remélhetőleg folyamatosan érezteti vele a szeretetét és előbb utóbb Eli is meggondolja magát... - állok pozitívan a dologhoz. Majd hirtelen leesik valami, ami bántó lehetett. - Jajj, nem úgy értettem ám, mintha te nem lennél tökéletes úriember, mert de, csak most ebben az esetben nem említettelek, mert ugye Eli Mattet szereti és... Lyaly, ez egyre rosszabb, sajnálom... - temetem végül zavaromban a tenyereimbe az arcomat. - Befogtam... - motyogom alig érthetően, miközben óvatosan kikukucskálok az ujjaim közül. -Nekem mondod? Ugyanígy érzek és ugyanígy reagáltam - nevet fel a srác. - Persze, én abszolút megértem, neki is egyszerűbb így, mert egyelőre csak maga miatt kell felelősséget vállalnia, ami így is nehéz, hiszen fogalma sincs, mi lesz ezzel... Szerinted ezek után lehetséges, hogy a viszonzatlan szerelem miatt... Nem, ez nem jó szó... A beteljesedhetetlen szerelem miatt Mattie annyira szenvedni fog, hogy inkább elengedi? Elise elég lassú tud lenni ezekben, pláne ha egy olyan emberről van szó, aki fontos... Úgyhogy én kicsit félek, hogy túlságosan biztosra akar menni, s emiatt fogja elszalasztani a dolgot... - aggodalmaskodik Tommy. Önmagát is meglepi, hogy ilyen nyíltan el tudja ezeket mondani Ai-nak, de valahogy csak úgy jön neki. Majd zavarodottan néz Ai-ra, végül prüszkölve felnevet.
-Ugyan már, ez eszembe se jutott...Végig hallgatom, majd gondolkodás nélkül felelek. -Nem, biztos vagyok benne, hogy nem fogja. De ezt neked kellene tudnod a legjobban, hisz te vagy a legjobb barátja. De, ha esetleg ez a probléma felmerülne, akkor majd jól helyreteszem azt az aranyos buksiját - mosolygok rá. - Úgyhogy ezen ne görcsölj. Minden rendben lesz!
Tommy láthatóan kicsit megnyugszik, majd bólint egyet.
-Igazad van, Mattie ígyis várt rá majdnem öt évet, úgyhogy... Igen... - biztatja magát is.Kicsit hagyom csendben elmélkedni, majd hirtelen beugrik valami. Ami már jó ideje foglalkoztat. Nem túl fontos, vagy nehéz téma, csak engem tényleg érdekel. -Te hogyhogy Aislinn-nek hívsz? - kérdezem megtörve a csendet. - Abban nem vagyok biztos, hogy én külön mondtam volna, hogy szólíts nyugodtan Ai-nak, de biztos vagyok abban, hogy a többiektől ezt hallhattad… -Hm? - pillant oda, majd megrántja a vállát. - Aislinn... Nagyon szép ez a név... Álmot vagy víziót jelent, illik hozzád. Ahogy az Aislinn is, szóval én lehet, hanyagolnám az Ai-t... Az Aislinn úgyis nagylányosabb - mosolyodik el a végén, ahogy kisöpör a saját arcából egy tincset, miközben a lányra néz.Válasz gyanánt mindenre számítottam, csak erre nem. A szemeim elkerekednek, és szerintem kiül a meglepettség is az arcomra, ami annak szól, hogy tudja a nevem jelentését. Nem nagyon emlékszem olyanra, aki ezt eddig tudta volna. Nem hittem volna, hogy egy létező ember lehet ennyire tökéletes. Ahogy azt sem hittem volna, hogy eddig sosem voltam szerelmes. Pedig Aaron-ért is évekig odáig voltam. De ott is igazából csak az ábrándjaimért a fiúról. Aranyos, vicces meg minden, de… egyáltalán nem hozzám való. Vele szemben pedig Tommy megtestesít mindent, amiről valaha álmodtam volna. És mégis most itt állok, teljesen belezúgva egyik pillanatról a másikra (vagy legalábbis csak a felismerés volt ilyen gyors), és totál reménytelen az egész. Ő egy másik lányt kedvel, akinek a személyisége merőben eltér az enyémtől, így akkor sincs esélyem, ha sikerül neki Eli-t elengednie. A másik dolog meg, hogy csak azért tölt ennyi időt velem, mert úgy érzi tartozik ezzel nekem, amiért megmentettem a barátjukat. Borzasztóan fájdalmas ez a szituáció számomra. Ennek ellenére elmosolyodom, hisz jól esik az, amit mond. Még akkor is, ha közben fáj ez a viszonzatlan szerelem dolog. Egyszerre szeretném, hogy a legjobb legyen neki, de fáj is, elképesztően, ha arra gondolok, hogy ez nem mellettem lesz. Összezavarodtam. Teljesen. Ez pedig frusztrál. Ezen pedig ez az iszonyatosan szívdobogtató hajnak az arcból való kisörpése sem segít. Szedd össze magad!-Értem… Csak azt hittem, hogy… áh mindegy is. Csak nem akartam, hogy az legyen, hogy én nem mondtam a dolgot, és esetleg emiatt úgy éreznéd, hogy téged nem kedvellek annyira, mint a többieket. Pedig de, elvégre barátok vagyunk - mosolygok rá kedvesen. Igen, barátok vagyunk. És a barátok nem csüngnek ennyire szerelmesen a másikon. Szóval fejezd be! korholom magam. Így van, hagynom kell teret neki, meg hogy a régebbi barátaival legyen. Nem lehetek önző, mert a végén még azzal marom el magam mellől. Azt pedig nem szeretném. Úgyhogy mielőbb összekapom magam, hogy ne kelljen tovább pátyolgasson! Hatalmas szükségem lenne egy ölelésre…
Tommy továbbra is mosolyog, de látszik rajta, hogy foglalkoztatja valami.
-Persze, értem, barát - kacsint viccesen. - Nos, akkor ebédnél találkozunk, Aislinn... - mondja még, s elfordul egy intést követően, azonban mihelyt Ai tett pár lépést, utána szól, s visszalép. - Aislinn! - mondja, s egy kis hezitálás után kinyögi végre. - Szóval... Az elején úgy éreztem, hogy tartozunk neked és azért akartam segíteni, de... Határozottan nagyon élvezek a társaságodban lenni, úgyhogy azt hiszem... Bocsánat, hogy így éreztem az elején, remélem, nem haragszol... És hogy most már tényleg a társaságod miatt hívtalak ebédre is, meg ilyesmi... Csak gondoltam, tisztáznám a dolgokat - vakarja zavartan a tarkóját, aztán halványan elmosolyodik és megvárja még a lány reakcióját.Hirtelen megijedek. -V-vagy nem? Nem lennénk azok? De tegnap te mondtad, nem? Vagy csak beképzeltem? Sajnálom! - kérek azonnal elnézést. Oh, én és az a nagy szám…Végül elköszön, amire én is intéssel meg biccentéssel válaszolok, majd ellentétes irányba indulunk el. Én Hagridhoz, ő pedig… gondolom a Hugrabug közös helyiségébe. Vagy nem tudom. Nem is számít. A nevem hallatán megtorpanok, majd érdeklődve visszafordulok. -Hmm? Beleültem valamibe? - kérdezem ameddig hezitál, és próbálom is meglesni, hogy milyen folt lehet a nadrágomon. Majd ahogy mondani kezdi, amit akart, rájövök, hogy nem a nadrágomon van valami. Biztos kamuzik. De azért cuki, hogy emiatt rosszul érezte magát… Nem fogok rácáfolni, meg visszautasítani sem, ha időt akar tölteni velem. Azzal csak megbántanám. Na meg, bolond lennék nem megragadni minden vele eltöltött pillanatot, ameddig csak lehet. Majd visszaáll minden a rendes kerékvágásba, csak idő kérdése. -Ugyan, ne butáskodj, egyáltalán nem haragszom. Nincs is miért - mosolygok rá. - Majd később találkozunk! - köszönök el, majd ha nincs más mondanivalója, akkor tényleg elválnak útjaink.
Tommy még jobban nevet.
-Deeee igen, ne izgulj már annyira... - mondja Tommy.
-Uhh, rendben... - mondja Tommy, majd ismét elköszön és ruganyos léptekkel, vigyorogva megy el.
Miközben megyek Hagrid kunyhója felé, csak úgy zsummolnak a gondolatok a fejemben.
Először is: mindennél jobban szeretnél erről valakivel beszélni. Leginkább Aspival, vagy Hanival. Az előbbit lehet most még megkímélném ettől, tekintve, hogy szegényemnek van ennél jóval nagyobb gondja is. Viszont Hani...
Vele talán tudnék erről beszélni. Péntek óta nem is igazán találkoztam vele, szóval... szóval igen. Úgy határozok, hogy megkeresem és végre vele is töltök időt. Rendesen rosszul érzem magam, hogy így elhanyagoltam az elmúlt két napban. Szörnyű vagyok. Pedig ő milyen kis ügyesen besegédkezett... Szóval eldöntöm magamban, hogy ezért mindenképpen kárpótolom, és hogy ő lesz az első, akivel megosztom azt, hogy nagyon úgy fest ténylegesen szerelmes vagyok. |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Sept 26, 2023 12:36:20 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/a5/a1/72/a5a172134c1eecbc4c259bc394f83a4a~jpg Iszonyatosan szégyellem magam, hogy így megfeledkeztem szegény kis Haniról, s el is határozom, hogy kiengeszgelem. Éppen ezért egy neki írt kis verssel, egy csomag brownie-val meg egy most készített, nem a legszebb barátság karkötővel (de a szívem lelkem beleadtam, remélem az számít) keresem fel Hanit. A kislány éppen befelé tart a kastélyba, s mikor meglátja Ai-t, lelkesen integetni kezd, meg mosolyog.
-Sziaaaa! - mondja neki kedvesen.-Szia Hani! - köszönök rá én is lelkesen. A kezeim, amiben a kis ajándékcsomagja van a hátam között vannak. - Van számodra egy kis meglepetésem, amiért pénteken ooooolyan ügyi voltál… - mosolygok rá kedvesen. -Hmmm? - kíváncsiskodik a lány és próbál lesni. - Mi aaaaz?
Mikor próbál lesni, mindig úgy fordulok, hogy ne tudjon. -Hmm. Próbáld meg kitalálni - mondom neki játékosan. -Naaa, nem tudom! Ha belőled indulok ki, akkor valamit írtál nekem... Talán valami süti is van nálad az illatból, de lehet, csak neked van ilyen finom illatod... - gondolkodik. - Neeem tudom!
-Eltaláltad! - mondom neki, ahogy vigyorogva előre nyújtom a sütisdobozt meg a kis díszes zacskót amiben a vers meg a karkötő van. Azután meg izgatottan figyelem a reakcióját. Hannah lelkesen nyitogatja.
-Uuu, brownie! Aaron és apa is szokott néha sütni, tökre szeretem! A verset majd akkor olvasom el, ha egyedül vagyok - néz jelentőségteljesen a lányra. A karkötőre is mosolyog. - De cuki! Nagyon kedves vagy, nem is érdemlem meg! Segítesz feladni? - kérdezi lelkesen. - Igazából neked kéne ajándék, nem is nekem...
Kicsit elkerekednek a szemeim. -Nem is tudtam, hogy Aaron tud sütni... - jegyzem meg halkan, meglepve. - A-a, te vagy a cuki! - mondom neki felszabadultan, hogy örül neki és adok az arcára egy hatalmas puszit. - És ne beszélj butaságokat, megérdemled. Amúgy is, mert vagy nekem, de azért is, mert olyan ügyes voltál pénteken - nézek rá. -Hát nanáhogy! - mondom neki, és feladom a kis kacsójára a karkötőt. Ekkor láthatja meg rajtam a párját, ami sokkal bénább. Az volt az első próbálkozásom. - Van most valami programod, vagy esetleg szeretnél lekísérni engem a tóhoz? Ott el tudod majszolni békésen a brownie-t és tudunk akár dumcsizni is, ha szeretnél! - ajánlom fel neki. Hannah csak vigyorog mindenre, rendesen sugárzik.
-Okés, mehetünk a tópartra! Szeretek ott lenni... - mondja, majd meg is indul.
Amint leértek, leül egy fa tövébe, majd elfelezi a sütit és a felét Ai-nak nyújtja.
-Sikerült pihenni kicsit? Hogy... Vagy? És a többiek? Aaron nem nagyon akart mesélni...Leülök Hani mellé a fa tövébe és megköszönöm majd elveszem a felajánlott süteményt. Bár nem igazán kívánom, de ennyit le tudok erőltetni, valamint tényleg kellene normális mennyiségben étkeznem, szóval... -Huh... - fújom ki a levegőt. - Hát... hmm... - kicsit gondolkodom, hogyan is fogalmazzam meg a dolgokat. - Megvannak a többiek. Mindenki rendbe fog jönni, bár Lilah-nak több idő fog kelleni... Aspi meg Eli jól vannak, de a hegek sajnos örökre ott fognak maradni mindkettejükön. Azzal nem tudtam mit tenni... Inkább a lelki része lesz a megterhelő számukra, de Elinek ott van Mattie, Tommy, Gemma meg Aaron is többek között... Aspinak meg a nagybátyja meg én mondjuk - itt kicsit elhúzom a számat. - Úgy sajnálom, hogy Aspi itt csak ilyen kevés emberre számíthat. Pedig nagyon aranyos fiú - sóhajtok egyet. - Én megvagyok. Az övékhez képest az én bajaim semmiségek csak. - Itt kicsi szünetet tartok, mert eszembe jut Tommy, aki egyszerre baj is meg nem is. Mármint nem Ő a gond, mert Ő tökéletes, a legédesebb fiú akivel valaha találkoztam, a baj inkább az én kis összetört szívem, ami már oly kedvesen megelőlegezte ezt az összetörést, hogy később ne kelljen, amikor Tommy-nak barátnője lesz. Aki természetesen nem én leszek. Miért is én lennék?! Ble... A kis szünet eléggé hosszúra nyúlik, s hirtelen észbe kapok. - Na szóval ja-ja-ja, velem minden okés. Kicsit még fáradt vagyok, meg tanulásban is össze kellene kapnom magam, de összességében rendben vagyok. És te? Milyen az első év? Remélem ez nem vette el a kedved a sulitól... Nem szokott ilyen gyakran előfordulni... - forgatom meg a szemeim. Hannah csak bólogat az elejére, miközben majszol, de nem kerüli el a figyelmét Ai mondata és reakciója sem saját magára.
-Mi a baj? Édesanyád az? - kérdez rá szomorúan, miközben a lány vállára hajtja a fejét.. - Ja, igen, tanulni nekem is többet kéne, csak annyi minden van, hogy csak na... Eddig tetszik minden amúgy... Csak az a két hollóhátas srác szokott néha rám szállni, de főleg csak beszólogatnak... - kicsit ő is elgondolkodik valamin. - Aaron miatt van, őt akarják ezzel szivatni... - rántja meg a vállát.Kérdésére felsóhajtok kicsit. -Is... - utána tovább hallgatom. -Két hollóhátas srác? Akik Eli vérét is szokták szívni? - kérdezem meglepő komolysággal. Bár szinte biztos vagyok benne, hogy róluk van szó. Úgy érzem egy kicsit szívesen elbeszélgetne velük két nagyon jó barátom: a jobb és a bal öklöm is (Leonidas és Elton). -Na, mesélj! - kéri a lány. - Ja, igen, azt hiszem... - rántja meg a vállát, nem sokat foglalkozik a dologgal. Csak bólintok és eltározom magamban ezt az információt, hogy majd meglátogatom ezt a két kedves fiatalembert valamikor. -Huh, hát... umm. Nos... igen... szóval... jaaaa. Akartam veled beszélni valamiről... - kezdek bele, de mivel fogalmam sincs hogy mondjam, ezért eléggé csak húzom az időt. El is kezdem rágni a számat. Még sosem osztottam meg magamról ilyen dolgokat, mindig csak igyekeztem eddig magamban tartani. - Ummm... Azt... azt hiszem... szerelembe estem... - mondom elhalkulva, közben pedig a körmömet kezdem rágni, ahogy félve pillantok rá. Hannah lelkesen bólint, de aztán hagy időt a lánynak, hogy összeszedje magát, addig eszik kicsit. Viszont amint meghallja, egyből pörögni kezd.
-HOGY MI?! KICSODA?! ISMEREM? MESÉLJ EL MINDENT! - visítja szinte.Összerezzenek a reakciójára. Egy kicsit kezdem megérteni, Tommy miért ijedt meg az én reakciómtól. -Hát… öh… A bátyád… - mondom és itt kicsit elakadok, mintha befejezném. -… um egyik barátja… - nyögöm ki nagy nehezen és úgy elvörösödöm, mint még soha. Amint meghallja, hogy a bátyja, kevésbé lesz lelkes, de a folytatás után annál inkább.
-Uuu, kicsoda? Gemma? Elise? Tommy? - kezdi sorolni a neveket.Nem tudja elkerülni a figyelmem arra, hogy Aaron-ra nem túl lelkes. Így, hogy egy kicsit múljon a zavarom, inkább erre kérdezek rá. -Hééé... mi baj lenne azzal, ha a bátyád lenne az? - kérdezem kamu besértődéssel, de a mosolyt nem tudom elfojtani úgysem. Megrántja a vállát.
-Ismerem a bátyám. Nem lenne könnyű eset alapvetően, de ha valakit nagyon szeret, akkor bármit megtenne érte... Viszont túl sokszor hallottam, mennyire oda vannak érte - húzza el a száját. - És ne vedd magadra, de szerintem ti abszolút nem illenétek össze - gondolkodik hangosan. - Ez főleg miatta van amúgy... - beszél tovább.-Iiigen, tuuudom... - húzom el a szám kissé kínosan mosolyogva. - Nem olyan sokkal ezelőttig én is így voltam. Most meg rájöttem, hogy igazából csak egy általam kialakított képért voltam oda, és nem érte. Ami eléggé sajnálatos. És egyet értek... - itt felsóhajtok. - Jó srác és nagyon jó testvéred is. Meg jobban el is tudok lenni vele, mióta ezeket így realizáltam - itt megint sóhajtok egyet. - Szóval ez amúgy nagyon nagy pozitívum számomra minden téren, mert... - Nagy levegő, menni fog! Mondd ki! - ...mert Thomas az egyik, ha nem a legcsodálatosabb ember akit megismertem. Kicsit még aggaszt, hogy mi van ha csak az események hatására érzem így, és amúgy csak úgy szeretem, mint egy barátot... mondjuk mint Aspit - pillantok rá aggódva. Mert ez a félelmem valóban még ott motoszkál bennem. Hannah nagyokat bólogat, de nem fűz hozzá többé semmit ehhez.
-Tommy? Ő nagyon cuki! Na, vele sokkal jobban el tudlak képzelni! - mondja somolyogva a lány. Aztán elgondolkodik. - Hm, nem hiszem, hogy ez lenne. De hagyhatsz magadnak időt, hogy tisztázd a dolgot, meg hagyd leülepedni az egészet...-Ugyeeee? - kérdezek vissza, amikor mondja, hogy Tommy nagyon cuki. És ez még csak nagyon enyhe kifejezés. Majd el is komorodom, mikor azt mondja vele sokkal jobban el tudna képzelni, mert... - Hát.. um... nos ja. Igazából mindegy is a dolog, mert... Ő úgyis Eli-t kedveli. Eli meg Mattie-t, Mattie meg Elit. Szóval szegény Tommy marad hoppon, ami miatt nagyon is sajnálom szegényt, mert nem ezt érdemli. Ugyanakkor meg nem tudom egyre jobban csodálni amiatt, hogy ő képes ezt az érzését félre tenni, hogy nekik segítsen. Ami pedig azt illeti, hogy hagyjam leülepedni a dolgot... Én eskü hagynám de most, hogy "megmentettem Eli életét" Tommy céljául tűzte ki, hogy segít nekem összeszedni magam, hogy ezzel törleszthessen. Pedig nem lenne rá semmi szükség, és annyira ennek nem is örülök. De nem tudom és nem is akarom visszautasítani a vele eltölthető időt, mert olyankor... minden jó. Kicsit hasonló érzés, mint amikor veled vagy Aspival vagyok. Tudok önmagam lenni anélkül, hogy aggódnom kellene. Kimondok olyan dolgokat, amiket amúgy nem szoktam, mert nem akarok gyengének tűnni mások előtt, nem akarok nyafogni és másokat terhelni. De ez veletek más. Hozzátok képest meg vele is... más... Te érted? Mert én már egyáltalán nem értem saját magam… Hannah egy ideig hallgat.
-Ez nem hiszem, hogy baj lenne. Meg amennyit láttam belőlük, márpedig szoktam a bátyám barátait nézni, Tommy... Kedveli a lányt, talán tetszik is neki, de nem annyira komoly, mint lehetne. Túl lesz rajta mindenfajta nagyobb fájdalom nélkül szerintem - rántja meg a vállát. Aztán megint hallgat kicsit . - Na, oké, de ez természetes. Illetve hidd el, ha kicsit sem élvezné a veled töltött időt, akkor nem lenne veled. Ezt te is tudod, az emberek márcsak ilyenek -sóhajtja nagy bölcsen. De hogy ragadt benne ennyi okosság? Hiszen olyan kis fiatalka még... - És igen, értem, azt hiszem... Ami azt illeti... - vörösödik el ő is, s elpillant.Azokra amiket mond, csak hallgatok. Van benne igazság, meg tök okos dolgokat mond, de… mi van, ha nem úgy van? Mi van, ha tényleg csak erősebb benne az a vágy, hogy törleszen, mert annyira aranyos és ezt diktálja a lekiismerete? Ekkor viszont észre veszem, hogy Hani elvörösödik és félre pillant. Erre nagyon szélesen elvigyorodom, de gyorsan rendezem az arcvonásaim és megköszörülöm a torkom. -Esetleg van valami, amit szeretnél elmondani? - kérdezem és nem bírom magamban tartani a mosolygást és ez a hangomon is hallatszik. Rögtön jobban megnyugszom, hogy elterelődik rólam a szó.
Hannah kicsit még mozgolódik, de aztán felsóhajt. -Hát, lehet, nekem is szimpatikus valaki... - ismeri be somolyogva
-Igeeeen… - igyekszem most nyugodtan mondani, de aaaahh, nagyon nehéz visszafogni az izgatottságom. - És esetleg megosztod velem is, hogy kicsoda? - térdelek fel felé fordulva.
-Oliver az... Elise öccse... - vallja be mosolyogva.
-Aaaaaa! - mondom elérzékenyülve. - Úgy örülök neked! - ölelem át boldogan. - És, elmondod neki?
-Mi? Neeeem! Dehogyis... Nem lenne értelme, nem sokat beszéltünk még...
-Hát akkor, ideje ezen változtatni! - nézek rá csillogó szemekkel. - Én nagyon szurkolok neked, bár még van bőven időd, mert fiatalok vagytok - mosolygok rá. - Na meg azt sem akarjuk, hogy a drága bátyus szívrohamot kapjon, nemde? - nevetek fel.
-Jó, rajta vagyok... - mondja vállvonogatva. Aztán kérdőn néz a lányra. - Miért kapna szívrohamot Aaron?
-Nem tudom, mert túl korán kezdesz fiúzni? Mert szeret és félt? Sosem volt testvérem, így nem igazán vágom ezt, csak könyvekből meg filmekből… - vonogatom én is a vállam.
-Jó, de Oliver kedves és törődő.. Nem kell aggódnia! - magyarázkodni hevesen.
-Tudom, de drágám, ez nem feltétlenül így működik - csóválom a fejem mosolyogva. - Ő a bátyád, természetes, hogy nem akarja, hogy az ő drága hugicájának bármi baja legyen. Nem kell ehhez az, hogy a kiszemelted rossz legyen. Bőven elég az is, ha esetleg nem érdeklődik irántad, vagy majd később derül ki, hogy nem vagytok egymáshoz valóak. Nem mintha itt ez lenne a helyzet! - mentegetőzöm gyorsan. - Csak így talán könnyebb megérteni a dolgok másik oldalát is.
Hannah kicsit elgondolkodik, valószínűleg látja maga előtt Aaron reakcióját a dolgokra, majd a fejét ingatja. -Mondjuk... Ezért nem kéne haragudnia. Mármint ha nem érdeklődik irántam vagy nem illünk egymáshoz. Ez nem az ő hibája lenne, felesleges lenne mérgesnek lenni... Ha szórakozna a dologgal, az más lenne, de Oliver-ből ezt nem nézem ki... - mondja továbbra is ingatva a fejét.
Kicsit felnevetek. -Nem is azt mondtam, hogy haragudna, csak hogy nem tetszene neki a dolog - mondom neki, ahogy elkezdem gyengéden birizgálni a haját (úgy valahogy kell elképzelni, mint ahogy Tommy kisimított Ai arcából egy tincset).
-Majd megbirkózik vele - rántja meg a vállát, ezzel lezárva a témát. Egy jó ideig csendben van, ki tudja, mennyi idő telt el azalatt. Közben mellettük szállingózni kezdenek az emberek befelé, ugyanis lassan vacsi idő lesz. - Talán nekünk sem ártana bemenni enni, nem? Én már tudnék enni! - mondja mosolyogva a lány, majd feláll, hogy felhúzza a másikat.
Felszeladnak a hajam vonaláig a szemöldökeim és a szám is tátva marad arra, amit mond. Majd elkezdek nevetni egy nagyot. -Szegééény… - mondom, miután befejeztem a nevetést. -Igen, nem ártana - mondom, ahogy nézem a befelé áramló embereket, majd pedig hagyom magam felhúzni. Befelé sétálva is beszélgetünk, majd én a nagyterem ajtajában megállok. -Nekem még van egy kis dolgom, de te menjél csak enni - kacsintok rá szélesen vigyorogva, mert meglátom bent Eli öccseit.
Hannah visszafordul. -Biztos? - kérdezi kicsit aggódva, de nem sokáig ellenkezik, ahogy megkordul a gyomra. - Okés, akkor nemsokára találkozunk majd Ai! - mondja mosolyogva, aztán beszökdécsel a Bachet tesókhoz, akikkel igen jól elvan.
-Persze! - mondom neki vidáman, majd integetek neki ahogy elszökdécsel. Még egy ideig boldogan nézem, hogy milyen jól elvan, majd gyorsan körül nézek, de nem látom Tommy-t sehol. Ez egy kicsit elszomorít. De hamar elengedem ezt az érzést. -Akkor azt hiszem egyedül eszem… - jegyzem meg csak úgy mellékesen magamnak halkan, s elindulok a konyha felé. |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Oct 8, 2023 12:25:06 GMT 1
Mindenki - Kami silentcupcake Gresh550A péntek és a hétvége mindenki számára fárasztó és terhes volt, és az egész iskola az eseményektől volt zajos. Arra legalábbis jó volt, hogy most már szinte senki nem foglalkozott Corvus-szal és Aislinn-nel a családi botrány miatt... Ellenben a szülők is hallottak a történtekről és radikális lépésekre szánta el magát egy-kettő. Rengetegen írtak az igazgatónőnek, hogy ez botrányos és tegyen lépéseket, de voltak olyanok is, akik egyenesen megfenyegették őt. Természetesen olyanok is akadtak, akik támogatóan írtak neki, segítséget ajánlottak. Pontosan ezek miatt érezte már úgy az idős hölgy, hogy túl sok lesz neki az igazgatónőség, az Átváltoztatástan és a házvezetőség is egyszerre, így vasárnap estére ismét összehívta az iskolát. Egyrészt szeretett volna beszélni a történtekről is, illetve volt egy-két bejelenti valója is. Előtte azonban magához hívat pár diákot. Ezek nem mások, mint Nora White, Aislinn Normoyle, Aaron Boots, Moira Magpie, Corvus Deanor, Thomas Harren, Reginald Aspen Medlar, Elise Althea Bachet, Matthew Owler és Damien Charles Winchester. - Köszönöm, hogy ide fáradtak! A helyzet a következő: ahogy láthatták, a csoporttársaik az RBF gyakorlatokra megcsappantak. A helyzet az, hogy a történtek miatt vannak olyan szülők, akik elvitték a gyereküket, így kénytelenek vagyunk új csoportokba osztani magukat, ami így alakul: első csoport: Nora White, Aaron Boots, Moira Magpie, Thomas Harren és Damien Charles Winchester. A második pedig: Aislinn Normoyle, Corvus Deanor, Reginald Aspen Medlar, Matthew Owler és Elise Althea Bachet. Mivel vannak olyanok, akiknek a keddi tanulóidőben elfoglaltsága van, az első csoport a Bájitaltan tanterembe menjen a második pedig menjen most kedden a Bűbájtan tanterembe. Köszönöm, elmehetnek! – mondja, majd feláll és figyelmet kért. - Kedves diákjaink! Tanácskoztunk a tanári karral és arra jutottunk, hogy valószínűleg ígyis-úgyis mindenkihez el fog jutni a hír, hogy mi történt az ötödévesekkel péntek este. Szeretnénk, ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy az ilyesfajta szakkörök rejthetnek magukban veszélyt, azonban erre még mi sem voltunk felkészülve. Nem lehettünk felkészülve. A vérfarkasok nem gyakran járnak csapatban, pláne nem ennyien, így alapos a gyanúnk, hogy valaki ezért is felelős, ugyanúgy, ahogy a Nagyteremben történtekért is. A tanári kar és a Minisztérium kihelyezett emberei is rajta vannak az ügyön, így ne lepődjenek meg, ha ismeretlen emberrel találkoznak az iskola területén. Továbbá szeretnénk felhívni minden kedves diákunk figyelmét a fokozott óvatosságra ezekben a veszélyes időkben. Ha lehet, ne nagyon maradjanak egyedül, amíg ki nem derítjük, mi történik. A tanárok is figyelni fognak magukra és a tiltott helyiségek, helyek még inkább tiltottá válnak erre az időre. Ezen kívül még valami... – körbe pillant és egy sóhaj után folytatja. – Ahogy maguknak is feltűnhetett, bizonyos társaik már nem tartózkodnak itt. Ez annak az eredménye, hogy bizonyos szülők úgy döntöttek, túl veszélyes az iskola, így inkább elviszik innen a gyerekeket. Természetesen mi ebbe nem szólunk bele, azonban történt egy olyan változás is, amit azonnal orvosolnunk kell – int egyet a pálcájával, mire a földből megjelenik a prefektusi kőoszlop. – Az idén megválasztott Quinn Hart hollóhátas diákunk is elhagyta az intézményt, így helyette választottunk egy újabb diákot. Flitwick professzor alapos gondolkodás után ezúttal Corvus Deanor mellett döntött! – emeli fel a hangját, mire több helyről is éljenzés hangzott fel, s egy másodpercen belül az egész teremben taps és kiabálás kezdődött. A Corvus mellett ülő Finn durván meglökte a fiút, ha magától nem indult volna meg. Azért több helyen még suttogás látszódott, de ez minden prefektusi választásnál így van. Ha a fiú kisétált az igazgatónőhöz, akkor az kezet fogott vele, majd neki is el kellett mondania a eskü szövegét, s az ő neve is bekerült a többieké közé, persze, csak ha elfogadta a feladatot. Corvus elkaphatta Penny tekintetét, aki halványan mosolyogva, csillogó szemmel tapsolt a fiúnak lelkesen. Az egész ceremónia tíz perc alatt lezajlott, majd a fiú megkapta a jelvényét is, s visszamehetett a helyére, ahol Finn és Eric gúnyos megjegyzései fogadták, de szerencsére a Corvus-szal szemben ülő Elise egy meglehetősen agresszív beszólással még a fiúkat is meglepte, így hamar elkussolnak. Közben McGalagony hátra pillant a tanári asztalhoz, biccent egyet, mire Neville feláll és kisétál mellé. - Mivel úgy éreztem, hogy az igazgatóság, az Átváltoztatástan és a házvezetőség kissé sok lett az utóbbi időben, így az elmúlt hónapban megtanítottam Longbottom professzornak a házvezetőség csínját-bínját. Mint ő maga is régi griffendéles, nagy örömmel jelentem be, hogy ma estétől kezdve Neville Longbottom lesz a Griffendél ház házvezetője! - jelenti be végre mosolyogva, mire üdvrivalgás támad. Neville csak megszeppenve mosolyog és úgy néz körbe. - A következő hetekben még ilyen átállási időszak lesz, így mindenki türelmét kérem, de biztos vagyok benne, hogy a professzor úr tökéletes a feladatra! - mondja McGalagony, miközben megszorítja a férfi vállát. A további három perces üdvrivalgás után mindenki leül a helyére és folytatódik a vacsora, a diákok igencsak hangosak, van miről pusmogniuk! Hétfő este pedig mind Corvus-t, mind Aislinn-t várta egy levél. Az édesanyjuk írt nekik. Aislinn édesanyja vagy tíz oldalon keresztül írt a lányának, számos bocsánatkérés is megtalálható benne, de főleg arről írt elég részletesen, mi történt vele az elmúlt hónapban és miért nem tudott írni. Egész konkrétan kellett ennyi idő, hogy lemenjen a nagy hűhő és Corvus édesanyja is dönteni tudjanak, de végülis arra jutottak, hogy a történtek ellenére is maradnának együtt, sőt, Corvus édesanyja még hozzájuk is fog költözni. Így végre elhagyhatta a Rend egykori rejtekhelyét és hazamehetett. Azt írta, lassan rendeződnek a dolgot és minden vissza fog állni a régi kerékvágásba. Azt is írta, hogy örült, hogy végre a lánya megtudta a dolgot, mert nagyon nehéz volt titkolni előle és reméli, nem haragszik rá. Továbbá szeretne visszatérni a pár naponta váltott levelekre, ha Aislinn is szeretné még. Corvus édesanyja nem vette ennyire bőlére a dolgot, de gratulált a prefektusi kinevezéséhez (honnan tud vajon róla ilyen hamar?), illetve ő is leírta, hogy tudja, hogy megígérte, hogy beszélnek róla, de még nem volt alkalmas neki, amíg nem rendeződnek nagyjából a dolgot. Leírta, hogy sokat beszéltek az apjával, de végülis elválnak, már el is indult a válóper. A testvérei vegyesen reagáltak a dolgokra, még ő sem tudja, ki hogy fog viszonyulni ehhez az új helyzethez, mindenesetre ő úgy érzi, neki így jobb. (Igen, édesanyád írt az érzéseiről!!! Hacsak röviden is...) Azt is elárulta, hogy hamarosan oda fog költözni Aislinn anyjához és most már nyíltan is felvállalják a kapcsolatukat. Az apjával egyelőre ilyen hivatalos kapcsolatban maradnak, mégis csak több, mint egy gyereket felneveltek, beszélni azért kell, de nem írt arról, hogy az apja amúgy hogy élte meg a dolgot. Ő nem kért bocsánatot, hogy nem mondta el a dolgot, de azért azt leírta, hogy ha bármilyen kérdése van, akkor tegye fel nyugodtan, megpróbál rá válaszolni. Ez egy nagyjából kétoldalas levél lett. A következő napokban sok változás történt az iskolában, mindenki csacsog, gondolkodik, órákra jár, találgat. Lassacskán elérkezik a kedd is, s a kötelező RBF-es gyakorlás ötödik alkalma is, ezúttal új csapatokba osztva a hiányzók miatt. Vacsora után a kis társaság elindulhat felfelé, az biztos, hogy Matt az első, aki odaér, utána nem sokkal Elise, s csak jó öt perccel később érkezik meg a következő delikvens is. Mindenesetre kezdés előtt két perccel mindannyian ott lehetnek, s Flitwick professzor várja őket egy darab pergamennel. - Nos, hölgyek-urak, a mai napon csoportban fognak dolgozni, ami nem meglepő. Mivel ez az első alkalmuk ilyen felállásban, ma papíron fognak dolgozni, hogy összeszokjanak. A feladatok maguktól fognak megjelenni, dolgozzanak rajta közösen, gondolkodjanak együtt, beszéljenek meg mindent. Én nem segíthetek, csak azért vagyok itt, hogy ha esetleg rendet kéne tennem, akkor megtegyem. Hajrá a feladatokkal! – mondja sipító hangján, majd leül a tanári asztalhoz, s dolgozatokat kezd javítani, így magatokra maradtok.
|
|
Gresh550
Írónövendék
"A sense of humour is the only divine quality of man" - Arthur Schopenhauer
Posts: 156
Utoljára online: Nov 11, 2024 19:52:46 GMT 1
Jun 9, 2020 18:53:23 GMT 1
|
Post by Gresh550 on Dec 19, 2023 17:20:43 GMT 1
#s://i~imgur~com/ngsdoDB~png A csoportok átrendezése kissé vegyes érzéseket váltott ki bennem; nem votlak teljesen ismeretlenek a figurák benne, ugyanakkor senkivel nem beszéltem még komolyabban. Esetleg Aislinn-el a napokban... De azért nem tudtam még egyelőre, hogy abból is mi lesz. Az egész Rengetegi balhé kissé még most is körbelengte a szobát ahogy elnéztem a jelenlévőkön. Azt hiszem érdekes társaság lesznek.
A nagyteremben is ezt a gondolatmenetet vittem tovább, ahogy az igazgatónő beszédet is tartott az incidensről így utólag. Hiába, a pletyka egy megakadályozhatatlan dolog, főleg a tinédzserek közt. Ráadásul a szülők reakciója is - habár egyébként nem volt érthetetlen vagy megalapozatlan sem - segített éppen a titoktartásban. Még mindig sajnáltam az érintetteket, így csak csendes szemlélőként reméltem, hogy nem fogják őket zaklatni az eset miatt.. Valószínűleg éppen elég nehéz lehet anélkül is.
Kissé zavartan ocsúdok fel, ahogy a prefektus szót meghallom. Ahh, tényleg, Quinn-t kivették az iskolából. Vajon akkor most helyette választanak valakit? Talán ha...
Majd ekkor meghallom a nevem. Egy pillanatra azt se tudom hol vagyok. Érzem, hogy a mellettem ülő Finn erősen meglök, ekkor állok csak fel, a pódium felé pillantva, meg a sok várakozó tekintetre. Most akkor ez azt jelentené .... ? Továbbra is zavartan sétálok ki az igazgatónőhöz. Egyfajta álomban érezve magam ismételtem utána az eskü szövegét, kíváncsian kémlelve olykor az asztaloknál ülő tömeget. A jelvénnyel a kezemben bambán sétáltam vissza a Hollóhát asztalához, ahol leülve valahogy megrohant az egész. Még a beszólások se tudtak kizökkenteni az egészből. Sikerült. Ha nem is úgy ahogy feltétlen szerettem volna.. Meg van a kitüntetés. Talán mégse vagyok olyan reménytelen.
Ezt valahogy egyfajta megerősítésképp taglalta anyám másnapi levele is. Továbbra sem örültem ennek a családi drámának - a válásnak még inkább nem, mégis ki örülne neki? - De legalább viszonylag rendeződni látszott a helyzet. Az persze túl nagy kérés lett volna hogy beavassanak a részletekbe, de már azt hiszem így is többet kaptam mint amire számítottam volna eredetileg. Habár valahogy kissé gyanús volt az időzítés, így rögtön a kinevezés után. Ah.... De legalább ha ezután valamennyire megnyugszik a helyzet, azt hiszem lényegtelen. Mostanára legalább az egész lecsengett mint hír, így már az évfolyamtársak sem zaklattak az egésszel. Így is idő lesz megszokni a változást. Elég fura volt otthon a légkör ezelőtt is - bár ezekszerint ez lehetett a "több éve elhidegült kapcsolatuk miatt" is, de úgy éreztem hogy ez a nyílt felvállalás valahogy még rontani fog rajta... De egyelőre ezzel nem tudtam mit kezdeni. Vagy legalábbis ezzel próbáltam nyugtatni magam. Azért egy rövid válasz levélben még megköszöntem anyámnak a tájékoztatást - ha már tényleg vette a fáradtságot rá - illetve kérdeztem arról, hogy akkor ezentúl hogyan fogjuk tartani a kapcsolatot, ha ő elköltözik otthonról. A testvéreim nagyja már kiköltözött otthonról, így ez a válás talán engem érintett a legjobban, rajtuk kívül.
Mindenesetre, kedden aztán sor kerül az első közös RBF gyakorlatra az új csoporttal. Nem igazán tudom mire számítsak, ahogy az órám után ballagok arra. A zsebemben fekvő jelvényt forgattam a kezemben, ahogy a terem felé haladtam. Még nem hordtam a taláron, valahogy.. idő kellett még, hogy feldolgozzam azt hiszem. A teremhez érve aztán kissé halkabban mint azt elterveztem, de köszönök az ottlévőknek. Kíváncsi vagyok arra, hogy mit kapunk a mai nap..
- Halihóóó! – integetett vidáman Aislinn - Gratulálok a kinevezésedhez! – mondja halkan, de közben izgatottan.- Biztos nagyon ügyike leszel! Ugye? – nézett rá a mellette álló Aspenre.
- Szia - biccentett ő is, majd egy pillanatra láthatóan zavartan nézett a lányra. - Biztosan! – vágta rá bólogatva. A lányra pillantva elmosolyodom, ahogy kissé zavartan megigazítom a talárom ujját a másik kezemmel.
- Köszi... Nem tudom mennyire leszek jó ebben, de már nekem már a kinevezés is sokat jelent. - feleltem csendesen. Ezután Aspenre pillantva elgondolkodtam azon, hogy megkérdezzem hogy érzi magát.. De talán tolakodó lenne. Vagy.. Nem tudom. Lehet hogy nem kellene ezzel emlékeztetnem az állapotára, inkább normálisan kezelni továbbra is. Na nem mintha eddig bárhogyan kezeltem volna. Ah... Lényegtelen.
- Ugyan már, ne butáskodj! Menni fog! – felelte a lány lelkesen, majd ismét a másik srác felé fordult.
- Uh, tényleg Aspi, hogy állsz az asztrológia házival? Ha még nem vagy kész, akkor megcsinálhatnánk együtt mert én még nem kezdtem bele.
- Asztrológia házi? – nézett vissza rá a srác egy pillanatig értetlenül. -Oh! Igen, megcsináltam, majd segítek neked is benne - bíztatta a lányt Aspen.
- Hát ha te mondod... - bólintottam a lánynak, valamivel már kevésbé szorongva. Aztán csak hallgattam ahogy beszéltek tovább. Ah, az asztrológia... Már egy ideje készen voltam vele. Bár a közös tanulás nem hangzott egy rosssz programtervnek. Pennyvel gyakran csináltunk ilyet... Talán lehetne mással is? Ah, majd esetleg máskor. Majd ezt most elintézik ketten.
- Óóó, értem… - felelte neki Aislinn kissé lehangolódva. - Nem kell, boldogulok vele egyedül is - legyintett. - Esetleg megkérdezem Tommy-t, hogy ő kész van-e már…
- Biztos? Meg tudod csinálni 11-ig? – kérdezett vissza - Ugye ma lesz az óra - tette még hozzá.
- És, uh... – néztem végig mindkettőjükön, majd az ajtóra pillantottam. - Várunk valakire, vagy ... Miért állunk itt kinnt? – kérdeztem csendesen. Ahogy aztán a lány ismét felém pillant, visszafordulok hozzá. Egy pillanatra értetlen képet vágok, ahogy lehalkítja a mondanivalóját.
- Hm? - kérdezett vissza a griffendéles lány. - Ja, hát megvárjuk a tancsibácsit – felelte megvonva a vállát, majd kisvártatva folytatta. - Eli meg Mattie bent vannak és meg akarom adni nekik ezt a pár percet, amit így kettesben tölthetnek. Minden közös együtt töltött idő számít nekik.
- Aaa-hhaa. - felelem hasonlóan halkan, úgy téve mintha igazán érteném miről van szó, bár valószínűleg egyértelmű hogy nem. - És te akkor azért vagy itt, mert...? - nézek rá kérdőn.
- Őőő… izé… engem is veletek osztottak be… - nézett rám értetlenül, majd mintha hirtelen elbizonytalandott volna, Aspen felé fordult. - Ugye?
- Igen, egy csoportban vagyunk - nézett ő is kicsit zavartan rám.
- De ... Mármint, hogy a .... - lehajtom a fejem ahogy tudatosul, hogy ezt már nem fogom rendbehozni. Sóhajtok. - Ah ... - legyintek, némileg hátrébb lépve. Innentől csak hallgatom amit a többiek beszélnek, amíg a professzor meg nem érkezik.
- Persze-persze – legyintett Aislinn visszatérve Aspen kérdésére. Majd pillanatnyi csend után megváltozott az arckifejezése. - Jaj, hogy azt mára kell? – kérdezett vissza ijedten. - Óóó, ne... – szomorodott el hirtelen. - Teljesen kiment a fejemből - Ahogy a kis csoportunk állt odakint, megjelent Flitwick professzor is.
- Hát, maguk mit ácsorognak idekint? Miért nem mennek be? - csodálkozik, majd nyitja is az ajtót, hogy beengedjen. Egy gyors üdvözlés után követem a terembe. A bennt lévőknek is halkan köszönök, majd megállok valahol, kissé odébb tőlük. Közben odapillantok a maga alatt lévő Griffendéles lányra. Aislinn egy sziasztok elmormogása után bement a terembe, majd leült.. majdnem a székre. Ha tudnék most segítenék neki, de nem is egy csoportban vagyunk... Nos, hátha a mostani gyakorlatot hamar le tudjuk és még lesz ideje pótolni.
- Jajj... – dörzsölte meg magát, ahogy visszamászott a székre.
- Sziasztok... – köszönt a hugrabugos prefektus, majd a lányra nézett. - Hé, Ai, minden... Minden rendben? – kérdezte tőle Matt, ahogy felsegítette- Hát vele meg mi történt? - kérdezte halkan.
- Hát, nincs meg az asztrológia házija, de mondtam, hogy segítek neki benne. Vagy lemásolhatja - magyarázta továbbra is halkan Aspen miközben helyet foglaltak.
- Na, ne búsulj, gyorsan összedobunk majd valamit. Aspen is nagyon szívesen segít, én is, ha szeretnéd – mondta neki Matt nyugtatóan, ahogy a hátát simogatta. De semmi reakció. A lány semmit nem reagált. Erre ő körbenézett, majd odahajolt hozzá, és a fülébe súgott valamit.
- Jóóóó! – visított fel Aislinn hirtelen nagyon hangosan, majd találkozott a tekintete Flitwick professzoréval. - Jaj, izé, bocsánat… - mondja neki kissé bűnbánóan de a szemei csillognak.
- Akkor kezdhetjük? – nézett körbe Matt. Elise csak halványan mosolyogva bólintott neki, ahogy megigazította a haját, aztán a feladatlapot kezdtük nézni, amin lassan megjelenik a tinta, majd egy szöveg. "A munkahelyén valaki a segítségét kéri. Egy papír van a kezében, amin furcsa, elsőre Ön számára is ismeretlen jelek vannak. Mit tesz?" Ahogy a többiek nekiálnak a feladatnak azért csak odamegyek én is, most hogy a szociális részt letudták. Elolvasom a feladatot, majd egy ideig még a lapot nézem, ahogy a többiek már gondolkodni kezdenek. Már eleve ismerősek a képek, de valahogy mégse.. Aztán beugrik a megoldás. Körbepillantok a többiek közt.
- Uhm... - bökök rá a lapra - Fordítva vannak rajta a rúnák.
- Tényleg! Igazad van. Nézzük újra a szótáradat, Elise. - fordult a lány felé Aspen.
- Azta! Tényleg... Hát, ez feltűnhetett volna, na mindegy... Szép volt, Corvus! – mondta bólintva, majd Aspennel együtt a szótárt használva lefordították a szöveget.
- Ooooké, ez így okés, most mi lesz? - kérdezte tanácstalanul, de ahogy kimondta, az előző feladat eltűnt, helyette megjelent pár kérdés Mágiatörténet címszó alatt. Mágiatörténet kérdések:
- Mikor volt a Roxfort ostroma?
- Ki volt Eneric, a Gonosz és melyik korszakban élt?
- Mikor halt meg Albus Dumbledore?
- Mi történt 1289-ben?
- Mikor jött létre és mit tartalmazott a Vérfarkasok Magatartási Kódexe? Mi lett a végeredmény?
Egy kissé szégyenlős mosollyal nyugtázom Elise dícséretét, majd a szótár felé pillantok én is. Elég hamar Meg van a megoldás, így új kérdések jelennek meg. Egész.. összetett feladat. Szóval, a következő a mágiatörténet. Pár kérdés ezek közül még egész egyszerű volt, de hirtelen meg nem mondtam volna hogy például mi történt 1289-ben... Aztán az utolsó kérdést olvasva óvatosan felpillantok a hollóhátas lányra. Eléggé eltorzul az arckifejezése... Ahogy Aspené is.
Úgy érzem talán mondani kellene valamit, de... Tudom, hogy a kérdésnél több emlékeztető már úgy sem kell nekik erre az egészre. Szerencsére Matt jól kezeli a helyzetet, így túllépünk ezen, még ha egy pillanatra nekem is kellemetlen volt, pedig én külön álltam mellettük. Azért az feltűnt, ahogy megfogták egymást kezét. Azt hiszem legalább egymásnak tudnak segíteni ebben az egészben. Kétlem hogy más az évfolyamról át tudná érezni, hogy min mennek most keresztül.
- A vérfarkasok Magatartási Kódexét 1637-ben hozták létre, amely leírja a vérfarkasok felelősségeit (ez már csak írva: teliholdkor zárkózzanak be, hogy ne árthassanak másnak). Ezt ugye alá kellett volna írniuk a vérfarkasoknak, de senki sem jelent meg, mert az aláírásával beismerte volna vérfarkas mivoltát, így az egész egy hatalmas kudarc lett. – mondta gyorsan Matt, ahogy lassan körbepillantott az asztalnál.
- Eww, ez mágiatöri! - ejtette is el gyorsan a lapot, ami Aspen elé hullott.
- 1998. május 2, Emeric egy sötét varázsló volt a középkorban, a Bodzapálca egykori tulajdonosa, és ezzel terrorizálta Dél-Anglia lakosságát... Albus Dumbledore 1997. június 30-án halt meg, 1289-ben volt a Nemzetközi Varázslók Tanács gyűlés, és... - sorolta a fiú a kérdésekre a választ, de ahogy az utolsót meglátta eléggé elsápadt. Aislinn átölelte, s egy pillanatig csendben voltak. Ahogy aztán később elengedték egymás kezét, megjelent az új feladat. "Terepgyakorlaton vannak és az egyik társukat megtámadja egy fásszárú növény, aminek éles, élénkzöld levelei vannak, és az ágai mobilisak. A növény ágaival elkapja a társukat és megharapja. A társuk fájlalja a karját, vérzik és máris tünetei vannak, hogy mérgezés áldozata lett. A növény továbbra is mozog és újabb támadásra készül. Mit tesznek először?" - Hmm, ez mérges csápfű. Hát először is diffindo-val érdemes levágni a szárait, ezzel megbénítani a növényt, hogy mindenki mást ne mérgezzen meg. A gond az, hogy maga a növény harapása nagyon mérgező. Minimum megbénítja az áldozatát, de akár halálos is lehet... – magyarázta Matt, majd a griffendéles lányra pillantott megerősítésért.
- Ja, nekem is annak tűnik... – bólintott Elise - Úgyhogy a csáp levágása jó ötlet szerintem, akkor megmentjük a tagunkat és mi is egészen biztonságban leszünk - nézett Matt-re. - Te is a közönséges mérgek ellenszére gondolsz, mi? Talán jobb lenne a nem közönséges mérgek ellenszere, akkor biztosabban mondhatnánk valamit... Mit gondoltok? – nézett körbe. A gyógynövénytan annyira nem erősségem, a hugrabugos srácnak azonban úgy tűnik annál inkább. Mérges csápfű... Már elkezdtem a lehetséges ellenszereken merengeni, ahogy ők beszéltek tovább.
- Igen... – felelte neki mosolyogva a srác - Milyen igazad van, nekem ez nem is jutott eszembe. Mivel mindig keverem a kettőnek a spektrumát, ezért nem merném biztosra mondani egyiket sem a feladathoz – vonta meg a vállát, ahogy elkezdte egy kicsit felrázni Aislinnt.
- Hahó, javaskisasszony. Szükségünk lenne a hatalmas tudásodra mérgek és ellenmérgek terén – rázta finoman, bizonytalanul pillantva Aspenre. Szerencsére azonban a lány magához tért.
- Huh? - néz körbe, majd le a feladatra. - Ez egy mérges csápfű, arra a nem közönséges mérgek ellenszere hatásos lehet. Mi a kérdés? - néz fel nagy értetlen szemekkel pislogva. Igen, a Közönséges ellenszer valószínűleg nem elég... Ahogy Aislinn megszólal, csak bólogatok az irányába.
- Jó, akkor azt hiszem jó lesz - bólintott végül Matt is.
- Oké, akkor ahhoz kell a chizpurfle-nak a teknője, tűzmagok, uhh... Melyik élőlénynek is kell a szarva? Meg az izé... Van még egy hozzávaló, valami növényi por... – nézett ránk elgondolkodva Elise.
- Umm... Graphorn szarva és billywig fullánk. Az előbbit darálva használják. - sorolom el felé fordulva, ahogy eszembe jutnak a privát bájitaltan gyakorlataink Pennyvel.
- Áhh, igen, szuper, köszi Corvus! Tudtam, hogy valami csápos lény az... Na, mindegy – legyintett - Oooké, akkor kéne egy edény is, amiben megcsináljuk, nem? Hm... – gondolkodott, egy pillanatnyi csend után csettintve egyet - Ohh, hát a Vera verto lesz a megoldás! Erdőben vagyunk, szóval valami állatot csak találunk, ha madarat, macskafélét vagy patkányt nem is... Tehetségesek vagyunk, szóval a Vera Verto-val varázsolunk magunknak egy nagyobb poharat, az alá mehet a tűz... És akkor milyen sorrendben kell a varázsitalt készíteni? – kérdezte ismét körbenézve.
- Szerintem ez így nem lesz jó. Mármint a való életben egyáltalán nem reális, hogy nekiállunk bájitalt főzni, főleg mert ezek elég úgymond ritka hozzávalók. Nagyobb eséllyel lesz nálunk egy bezoár kő, amivel kihúzhatja a legközelebbi kórházig, vagy ameddig megcsináljuk az ellenszert. – vetette fel Matt.
- Na meg nem is lehet megcsinálni az ellenszert csak réz üstben - kezd el figyelni Aislinn is. - A bezoár kő amúgy jó ötlet. Ami a sérüléseket illeti, semmi komoly igazából a méreg az, ami nagy gondot jelent. Arra amúgy is kell ellenszer, szóval a sérülésekre egy sima episkey meg egy fájdalomcsillapítás elég lehet.
- Viszont mivel ez alapvetően egy felmérő, ami az itt elsajátított tudásunkat tükrözi, gondolom le kellene írni a nem közönséges mérgek ellenszerének receptjét is.
- De honnan lesz macskánk? - néz nagyokat pislogva.
- Miért, honnan lesz chizpurfle teknő, vagy graphorne szarv? - kérdezek vissza.
- Nálam szokott lenni... - puffog kicsit a lány.
- Szóval, tegyük fel, hogy találunk egy macskát, amit a Felifors varázsigével üstté változtatunk...
- De az nem rézüst - szól bele megint a griffendéles lány. Matt csak sóhajtott.
- Erre is van egy varázslat, de meg nem mondom mi annak a varázsigéje... – húzta el a száját.
- Oké, a bezoár követ én is támogatom és igen, elég logikus lenne inkább kórházba vinni, mint nekünk megoldani, de ahogy Mattie is mondta, ez egy felmérő, szóval szerintem sem árt leírni a receptet. Viiiiszont... Nem tudom, kicsit furcsállom, hogy macskát próbálunk találni az erdőben... Mi lenne, ha azért leírnánk a Vera Verto-t is, ert bár azzal sem réz lesz, de ha megnagyobbítjuk és használjuk rajta az Alterare varázsigét asszem, erre gondolsz, Matt, ugye? Szóval akkor végülis ugyanott vagyunk... És nagyobb eséllyel találunk bármilyen állatot az erdőben, mint konkrétan macskát, nem? De leírhatjuk mindkettőt is, abból baj nem lesz - rántotta meg a vállát Elise.
- Az! – csettintett egyet Matt, mikor Elise kimondja az Alterare varázsigét. - Amúgy ez nem teljesen igaz, eléggé elterjedtek a vadmacskák is, na meg azért a murmáncokon, illetve egyéb varázs illetve nem varázs-macskaféléken is működik a varázslat - vonta meg a vállát Ezután Elise-zel közösen leírták a bájital elkészítésének módját is. Úgy tűnik elég jól el voltak ketten. A hozzávalók megbeszélése után csendben állok tovább, hallgatva a többieket. Tudtam követni a gondolatmenetet, de nem akartam beleszólni. Nem is tudtam volna mit; megbeszélték amit kellett. Úgy tűnt egész jó párost alakítanak. Vagy legalábbis az évfolyamon mondták ezt páran.
- Oké, ha te mondod… - mosolygott rá Elise.
- Ai? Ez így jó? – kérte a megerősítését a srác.
- Huh? igen, nagyon jók vagytok így... - felelte még félig ábrándozva. Matt felvonta a szemöldökét. - Mármint igen, nagyon jól csináljátok, eddig nem látok benne hibát - mosolygott rá ártatlanul.
- Kihagytunk valamit? – kérdezte Matt körbe nézve mindenkin, ahogy átnézte a feladatot.
- Nem, szerintem készen vagyunk... – rázta meg a fejét Elise, ahogy megjelent a következő kérdéssor. Rövid kérdések:
- Mit tesz, ha megtámadja egy kákalag úszás közben?
- Mivel kezelhetik az aknékat?
- Mi történik, ha valaki a Diffindo varázslatot használja?
- Melyik a legfontosabb összetevő az Ellenszer általános mérgekre varázsitalban?
- Melyik varázslatot használná, ha gyorsan akar nagy területet hatástalanítani? - A bezoárkő a legfontosabb összetevője egy Ellenszer Általános Mérgekre varázsitalnak – válaszolt nem sokkal később Aspen.
Ahogy feltűnik a következő feladat már közelebb lépek, kíváncsian olvasva a kérdéseket. Szóval... Vannak amik azonnal eszembe jutnak, így inkább elkezdek beszélni mielőtt más megválaszolná azokat, én meg teljesen tehetetlennek tűnnék. Közben csak bólintok egyet Aspen válaszára, aki időközben már megfejtette a bájitalos kérdést.
- Szóval, uh... A Diffindo, vagyis a vágó bűbáj a pálca mozdulatait követve hoz létre egy vágást a célpontra, eredetileg ezek szövetek voltak, de gyakran használják párbajokban is, mert ... Élőlényeken is működik, úgyhogy veszélyes varázslat. - teszem hozzá kicsit halkabban, elbizonytalanodva, hogy nem beszélek-e feleslegesen sokat most, hogy alkalmam is nyílt rá - Ummm... A területek hatástalanítására több varázslat alkalmas. Ott van a Fiendfyre, vagy a területi bűbáj, Incendio, esetleg a Ventus Duo vagy Tria, talán a Glacius... Ehm.. igen.. Több is lehet. - pillantok körbe zavartan a többiekre, ahogy megint észbe kapok a sok magyarázás után.
- Á! - kiált fel hirtelen Aislinn, kicsit belevágva a mondandóm végébe. - Erre lehet használni a bubotuber gennyét is, vagy van rá valami agyonreklámozott kencefice is. Tolipan Blemish Blitzer a neve a cuccnak - mondta, gyorsan felsorolva az összetevőket, és az elkészítés lépéseit. - A bubotuber gennyel pedig vigyázni kell, mert higítatlanul nagyon csúnya keléseket tud okozni, szóval sárkánybőr kesztyűben kell kinyomni őket. Én ezt jobban szeretem, mert olyan szuper érzés kinyomni ezt a sárgás-zöldes gennyes izét a növényből, aminek fura mód benzin szaga van. Tök király - néz körbe a lány csillogó szemekkel. Enyhén mosolyogva pillantok Aislinnre, ahogy ilyen beleéléssel kezdi el magyarázni a megoldást. Akkor legalább ezzel nem vagyok egyedül... Matt finoman megrázta a fejét.
- Ami a kákalagokat illeti, mivel ők agresszív lények, erősen szükséges lehet védekezni ellenük: amit én személy szerint használnék, az az immobilus, de akár diffindo-val is le lehet vágni az erős karmaikat, de azzal kárt okoznánk a lényben, így ezt csak utolsó utáni megoldásként használnám. Ami még szóba jöhet az a relashio átok, ami víz alatt forró víz hullámmal kényszeríti a kákalagot arra, hogy elengedjen és utána vissza is vonulnak egy ilyen után – tette hozzá az utolsó kérdésre utalva. Mihelyt leadjuk a válaszainkat, eltűnik a tinta és Flitwick professzor leteszi a pennáját.
- Jól van, jól van... - kezdi. - Úgy tűnik nekem, hogy igencsak jól ment a dolog... Meg is leptek engem egy jó párszor, az biztos! - nevet fel. - Igazából maximum pontos lett az egész, gratulálok! Talán egy kicsit jobban figyelhetnének, hogy egyenlően legyen leosztva az egész, de amúgy teljesen rendben volt, köszönöm! Ez a bemelegítő hét volt, jövőhéttől komolyabb feladatokra kell számítaniuk, úgyhogy csiszolódjanak össze, ha tudnak - kacsint ránk a professzor, majd lassan int, hogy menjünk. Ahogy pillanatokkal később a professzor gyorsan értékelte a munkánkat, egy megkönnyebbült sóhajt eresztek ki. Ezek szerint akkor egészen jól állok. Vagyis.. állunk. Igen. A csapatmunka... Hát, rossznak nem mondtam volna, de még mindig meg kell tanulnom részt venni az ilyen közös eszmecserékben. Úgy éreztem a többiek jobban ismerik egymást mint amennyire én bármelyiküket. Be kellene illeszkedni rendesen. Talán a prefektus dolog segíteni fog valamelyest, ha azokra a meetingekre eljárok...
Továbbra is a gondolataimba merülve összepakolok, amikor észreveszem magam mellett Elise-t. Egy pillanatra zavartan pillantok rá, főleg amikor kérdést tesz fel, mikor realizálom, hogy igen, egy házba tartozunk, ugyanarra vannak a szobáink. Na mindegy.
- Öm... Mehetünk? – kérdezte, miután intett a többieknek, hogy jó éjszakát.
- Eh, ma van az első esti járőrözésem... Úgyhogy még.. nem alszom. - egy ideig még csendben nézek a lányra - felváltva váltogatva a mögötte lévő fallal - Van, uh... Valami tanácsod? - kérdezem zavartan, majd még elpillantok Matt irányába is, hátha esetleg ő is tudna valamit mondani.
- Öh, tessék? - kérdezett vissza Elise, még maga mögé is tekintve, mintha ott lenne az illető akit kérdeztem. - Hogy nekem? A járőrözéshez? Nem tudom, Corvus, nem vagyok prefektus, azt sem tudom, ilyenkor pontosan mi a feladat - nézett tanácstalanul. - De ha esetleg megkérdezed Mattie-t, ő biztosan tud segíteni – biccentett a srác felé mosolyogva. Elsápadva nézek vissza a lányra.
- Hogy, umm...? Ah, t-tényleg... - legyintek, gyorsan elfordítva az arcomat, ugyanis valószínűleg nem tudom eléggé leplezni a kínomat ebben a szituációban. Egy pillanatig a földet nézem, hallgatva amit még mond. Ah, bár ne szólaltam volna meg. Egyszer beszélek valakihez magamtól és ez lesz a vége. Ahogy aztán Mattet említi, zavarodottan a srác felé fordulok, majd ahogy a neve elhangzik lassan felé bökök a levegőben, ahogy fájdalmasan átszívom a levegőt az összeszorított fogaim közt.
- Szóóval, uhm...
- Ne izgulj, hamar belejössz. Phoebe egyébként a másik hollóhátas prefektus. Nálatok nem tudom őszintén szólva mi a rendszer, de mi lent szoktunk találkozni a központi csarnoknál szoktunk összegyűlni a szökőkútnál és megbeszéljük ki merre megy tovább. Főleg így az ötödéves prefektusoknak itt nincs sok dolga, a folyosókon kószáló diákokat kell elküldeni a hálókörleteikbe, ha órára mennek akkor oda – vonta meg a vállát Matt, felkapva a táskáját. - Ugye most az ötödéves griffendélnek meg a mardekárnak lesz még asztrológiája, de rajtuk kívül másnak nem nagyon kellene ilyenkor már a folyosókon lófrálnia, mert lassan takarodó.
Szóval, Matt szavai alapján a járőrözés párban történik. Ugh. Erről se szóltak. Már most kellemetlenül hangzott, de ez volt a feladatom. Phoebe. Csak látásból ismertem, mint a legtöbb embert az évfolyamon. A diákok elküldésétől valahogy kicsit óckodtam.. Valahogy nem éreztem úgy hogy elég határozott lennék ahhoz, hogy így elküldjek bárkit is... De azért gáz lenne felsülni miután már kiválasztottak. Talán a lány segíthet majd ebben, valószínűleg több tapasztalata van ilyen téren. Legalább.. ismerkedem. Asszem.
- Központi csarnok.. - ismételtem halkan magam elé nézve, közben bólogatva. Ismét elpillantottam Elise felé ahogy megszólalt, vagy inkább a falra mögötte, majd kissé ügyetlenül intettem neki, ahogy megindult.
- Öm... Azt hiszem, ezek után nem lenne szép, ha maradnék, úgyhogy akkor én el is köszönök, messze van még a torony... – szólt halkan Elise - Szóval akkor... Jó éjszakát... Nektek jó járőrözést! – intett nekünk a lány. – Jó éjt! – köszönt a többieknek is, ahogy elindult a torony felé. Matt szinte azonnal felém fordult.
- Umm, van még ezzel kapcsolatban valami kérdésed? – kérdezte. - Ha nem, akkor ha nem bánod, mennék. Bármikor máskor van kérdésed, vagy bármi más, akkor keress nyugodtan - paskolta meg barátian a karom. - Oh, és tényleg, hivatalosan nem is gratuláltam - nyújtotta a kezét - Szóval gratulálok a kinevezésedhez és üdv a csapatban. Őszintén szólva én az elejétől kezdve azt gondoltam te jobban illettél volna prefektusnak mint Quinn… - tette hozzá halkabban. - Legyen szép estétek. Jó éjszakát, sziasztok! – köszönt el tőlem és Aspentől, ahogy megindult.. Elise után.
- Nem, köszi... - mondtam valamivel már nyugodtabban, majd ahogy folytatja meglepetten nézek rá. Egy pillanatig nem is tudom mit mondjak, csak zavartan ragadom meg a kezét. - Örülök hogy így gondolod.. Sokat jelent. - mosolygok rá végül, mielőtt elköszönök tőle és Aspentől is, megindulva a csarnok felé.
|
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Dec 26, 2023 20:48:53 GMT 1
#s://i~pinimg~com/originals/10/92/6f/10926f0c05a7a22136815fad0429d13c~jpg Végülis a meghatározott, külön időpont a kedd este 19-21-ig
lett. Mivel ez az első alkalom és ráadásul a Bűbájtan terembe kell menni,
gyanítom, hogy ma Flitwick professzor lesz velünk, úgyhogy nem akarok elkésni,
így kezdés előtt tíz perccel lépek be a terembe, mivel azt sem tudom, mire kell
készülni.<o:p></o:p> Vagy egy 15-20 perccel korábban mentem a bűbájtan terembe,
így addig felcsattintottam valamelyik házimat, hogy akkor abba belekezdek
legalább. Éppen pörgetem az ujjaim között a tollat, ahogy cseppet elkalandoznak
a gondolataim, mikor ábrándozásom témája belép a terembe. Egyből szélesen
elmosolyodom és vidáman köszönök neki.<o:p></o:p> -Üdv! Mi újság?<o:p></o:p> Amint egy hang köszönt, pontosabban a hang köszönt, meg is
állok. Zavarba jövök, ahogy eszembe jut a szombaton történt csók és vallomás.
El is vörösödöm kicsit.<o:p></o:p> -Szia, Mattie... - mondom elég halkan. - Visszajöjjek
később, nem akarok zavarni... - kérdezem tőle azonnal, majd magamba le is
szidom magam. Ember, itt van tíz perc kábé még tök egyedül kettesben és inkább
lelépnél... Gratulálok...<o:p></o:p> Hátra dőlök a széken és furán, egy felvont szemöldökkel
nézek rá. Majd kissé keserűen felnevetek.<o:p></o:p> -Most komolyan?! - nézek rá fájdalmasan, majd inkább
sóhajtok egyet és nem folytatom. Nincs neki most a szemrehányásra szüksége… -
Ugyan már, tudod, hogy sosem zavarsz… - váltok gyengédebbre. - Úgyis teljesen
elkalandoztam, mielőtt bejöttél - mondom, majd el is teszem a könyvet és a
pergament. Ha tudom, hogy ennyit visszaesik a kapcsolatunk, akkor bár ne
vallottam volna neki…<o:p></o:p>
Azonnal védekezően felrakom a kezem.<o:p></o:p> -Igen, igen, tudom, jó nagy hülyeséget mondtam - mondom neki
mosolyogva. - Bár lehet, pont azért mondtam, hogy ne tereljem el a figyelmed...
Még a végén nem tudsz tőlem koncentrálni - vigyorgok rá gonoszkásan, majd
odamegyek hozzá és leülök a mellette lévő székbe, aztán kedvesen megsimogatom
az arcát köszönésképpen. Hogy mennyire szeretném, ha megint megcsókolna! De nem
lehet, nem is szabad ilyenre gondolni...<o:p></o:p> -Na, és mi jót csináltál eddig? Én kicsit izgulok, mi lesz
itt... - kezdem egy könnyebb témával.<o:p></o:p>
-Ahhoz nem kell itt lenned, hogy elvond a figyelmem -
mondom, miközben figyelem ahogy leül mellém. Az érintésébe beleborzongok.<o:p></o:p> De jó lenne megcsókolni…<o:p></o:p> De tudom, hogy nem lehet. Tiszteletben kell tartanom a
kérését, bár úgy nehéz, ha ilyeneket csinál, meg egyszerűen ilyen tökéletes…<o:p></o:p> -Eltelt a nap - vonom meg a vállam. - Kviddicsen meg már
gőzerővel készülünk a közelgő meccsre - lehajtom a fejem a padra, de közben
végig Őt nézem. - Tudtad, hogy ma is milyen gyönyörű vagy? - kérdezem tőle
halkan, mélyen a szemeibe nézve.<o:p></o:p> Csak röviden felnevetek az elejére, amit mond.<o:p></o:p> -Ezzel nem vagy egyedül... - motyogom félhangosan. - Ti
lesztek az elsők? Ú, basszus, kezdeni mindig elég rossz... - ingatom a fejemet.
A következő mondatára elvörösödöm, s egy pillanatra elkapom a tekintetem.<o:p></o:p> -Mattie, ezzel egyikőnk dolgát sem könnyíted meg... - mondom
kicsit dorgálóan, de aztán visszafordulok. - Mondjuk, te sem panaszkodhatsz...
- mosolyodom el féloldalasan, ahogy alaposan végig mérem. - Mindig megdobban a
szívem, bármikor meglátlak... - mondom, aztán várok kicsit. - És azóta hogy
vagy? Kicsit sikerült... Feldolgozni? - kérdezem komolyabban.<o:p></o:p>
Kicsit megmosolygom, hogy ő is ugyanúgy érez. <o:p></o:p> -Nekem nincs ezzel gondom. Sőt, inkább várom. Kíváncsi
vagyok, hogy tudom-e hozni az eddigi szintet, vagy ebben is kudarcot vallok… -
keseredem el kicsit.<o:p></o:p> -Nos de, az enyémet. Mert én azt szeretném, ha rájönnél,
hogy nem sok minden változott, és ugyanúgy egy teljes értékű ember vagy, mint
mások. És hogy emiatt nem kell örök kárhozatra ítélned magad. De viszonylag
türelmes vagyok. Már négy évet vártam rád… - nézek fel rá a padomról
mosolyogva. Nos ez igaz is, meg nem is, mert majd’ belehalok abba, hogy elvileg
ugyanúgy érez, mint én, de mégsem lehetünk együtt, mert nem tudtam megvédeni. <o:p></o:p> -Nos, elég nagy baj lenne, ha nem dobbanna meg a szíved
akkor is, mikor meglátsz - nyújtom rá a nyelvem ahogy viccelek a dologgal. - De
tudom hogy érted…<o:p></o:p> Ahogy bejön a komorabb téma én is elkomorodom és felülök.<o:p></o:p> -Nem. Borzalmasan hatalmasat hibáztam aznap este, aminek
hármatok itta meg a levét…<o:p></o:p> Összeráncolom a szemöldököm.<o:p></o:p> -Hogy érted, hogy ebben is? - kérdezem gyanakodva. Aztán
amit mond, arra csak a fejemet csóválom.<o:p></o:p> -Mattie... Most úgy tűnik, nincs semmi, de ki tudja, mi
lesz? És mi van, ha egyszer nem tudom... Begurulok és bántalak? Vagy még
rosszabb, teliholdkor... Elszabadulok - összeszorul a torkom, alig tudom
kinyögni a dolgot. - És nagyon rossz dolgot teszek? - nézek rá komolyan. - Nem
tehetlek ki ekkora kockázatnak, ennél sokkal többet jelentesz... - mondom, de
közben kicsit elmosolyodom, ahogy azt mondja, négy évet várt rám. Aztán a
szememet forgatom, de mosolygok. Majd én is elkomorulok. Előre csúszon a széken
és megfogom a kezét.<o:p></o:p> -Mattie... Nem hibáztathatod magad olyanért, amit nem
tettél! Mégis hogyan előzhetted volna meg a dolgot? Kérlek, ne kínozd magad...
Tommy elmondta, hogy te előtted le rólam az egyiket... Ha nem teszed, lehet,
szétszednek annyira, hogy nem élem túl... - cirógatom a kezét.<o:p></o:p>
Megszorítom a kezét.<o:p></o:p> -Nem értem oda időben. Nem reagáltam elég hatásosan.
Megkereshettem volna Ai-t szakkör előtt, akkor nem lettem volna ilyen szarul és
hasznosabb lehettem volna. Ha hamarabb kiütöm Quinnt. Ha nem engedlek el magam
mellől… Ha tisztábban gondolkodom. Ha én lettem volna ott… Te ezt nem érted.
Nem te tartozol felelősséggel a diáktársaidért. Elméletileg ezért lettem
prefektus, vagy mi. Mégsem tudtam semmit tenni. És Lilah… Ő már soha nem fog
visszatérni, érted? - kérdezem tőle elfúló hangon. Másik kezemmel a hajamba
túrok. Veszek pár mély levegőt, hogy lenyugodjak. - És erről nem vagyok
hajlandó vitát nyitni - szólok rá, mielőtt elkezdene vigasztalni. Végül
felemelem a kezét és adok egy puszit a kézfejére. - Bocs, nem tudtam megállni…
- ejtek meg egy mosolyt irányába. - Egyébként hogy érzed magad? Fáj még
valamid?<o:p></o:p> -Esélyed nem volt időben odaérni, olyan gyors volt minden...
Oké, az való igaz, hogy kicsit tarthatnál szünetet, neked is pihenned kell, nem
csaphatod ennyire szét magad! - mondom neki. - Quinn nagyon jó párbajos, és így
is te nyertél... Ha nem engedsz el magad mellől, akkor ők nyernek... Nem akarom
azt hallani, hogy bárcsak te lettél volna ott! - mondom magamhoz képest
haragosan. Erre nagyon ugrom. Aztán lenyugszom. - De Matt, ezen a gyakorlaton
nincs prefektus. Quinn sem csinált semmit, sőt... Itt egyek vagyunk, ugyanolyan
felelősséggel, mint mindenki. És Lilah... Él. Kelleni fog neki egy hosszú
rehabilitáció, de vissza fog térni. Legalábbis ezt hallottam... Igen, addigra
már nem leszünk itt, de van esélye, érted? - nézek mélyen a szemébe, ahogy
abszolút ignorálom, hogy nem akarja folytatni. Visszamosolygok rá a kézcsókra.
- Ugyan... Csak nyugodtan! - mondom kedvesen, majd elkomorulok. Most látszik
rajtam, hogy még egészen nyúzott vagyok. - Szarul... - mondom őszintén. - Nem
tudok nem arra gondolni, hogy egy csomóan elhúzódnak tőlem, félnek tőlem. Jól
teszik, lehet, itt sem kéne lennem. Annak örülök, hogy ti jófejek vagytok, de a
legtöbben... Még a tanárokon is érzem, hogy távolságot tartanak... Oké, nem az
összes, de na. Nem alszom jól, minden éjszaka rémálmaim vannak és többször
felkelek... De veled biztosan nem lenne, ha átölelnél éjszaka... - mondom
mosolyogva neki, ahogy elképzelem, hogy biztonságban érzem magam vele. - Szóval
szarul... De igyekszem. Leginkább miattad és Tommy miatt...<o:p></o:p> Nagyon visszafogom magam, hogy ne mondjak erre semmit. Mert
nincs igaza. Elcsesztem, de mindegy. Még azt sem mondom ki, hogy leszarom
Quinnt és leszarom a többi prefektust.<o:p></o:p> -Ha te mondhatod, hogy nem az én hibám volt, akkor ha azt
szeretnéd, hogy elhiggyem, akkor neked is úgy kell hozzáállnod az egészhez,
hogy nem tehetsz ellene, de nem leszel kevesebb, sem veszélyesebb. És hogy akik
emiatt eltávolodnak tőled, azok bar… Khm butát - köszörülöm meg a torkom. Mikor
arról beszél, hogy az ölelésem megnyugtatná éjszaka átölelem. - Pont te löksz
el magadtól, pedig másra sem vágyom jobban, hogy melletted lehessek. De majd
biztos egyszer belátod, hogy igazam volt, én pedig ott leszek - majd elengedem.
- Jó, tudom, ne nehezítsem meg a dolgod. Csak egy kicsit… - mutatom neki.<o:p></o:p>
-Én sosem mondtam, hogy tehetek ellene, teszek is! De
veszélyesebb az vagyok, ezt neked is be kell látnod...<o:p></o:p> <o:p> </o:p> Amikor átölel, elolvadok.<o:p></o:p> -Hidd el, én sem vágyok semmi másra... - adok egy puszit
neki. - De továbbra sem akarlak veszélybe sodorni. Egyelőre azt sem tudom,
pontosan kivel jár ez, nem tudtam még megszokni vagy tudni, mikor mit kell. Már
csak emiatt sem lehetünk együtt. De lehet, hogy ha később már tudom a dolgokat,
akkor talán... Ha esetleg úgy ítélem meg, hogy nem annyira veszélyes... De ebbe
ne is éljük bele magunkat, mert csak pofára fogunk esni és jobban fog fájni...
- rázom meg a fejem, de nem kívánok elhúzódni. Még egy fél percig átölelem,
aztán elengedem és visszaülök. Jól tettem, mert körülbelül egy fél perc múlva
megérkeznek a többiek.<o:p></o:p> <o:p> </o:p> <o:p> </o:p> Még mázli, hogy előbb hallgatóztam, mert majdnem berontottam egy Malise beszélgetésbe. Az nagyon udvariatlan lett volna tőlem, szóval hála a jó égnek egyszer gondolkodtam is cselekvés előtt, szóval kint várakozom. Corvussal meg Aspival kerültem egy csapatba még, aminek nagyon örülök, na meg páholyból nézhetem kedvenc párocskám alakulását is, ami szupi. Aspival beszélgetünk nagyban a terem előtt, mikor nem sokkal később megérkezik Corvus is. Vidáman integetek neki, majd szintén halkan ráköszönök. -Halihóóó! - integetek, miközben azt gondolom, micsoda legilimens Corvus, hogy így levágta a szitut és direkt halkan köszönt. -Gratulálok a kinevezésedhez! - mondom neki még mindig halkan, de közben őszintén izgatottan. - Biztos nagyon ügyike leszel! Ugye? - nézek a mellettem álló Aspira.
A csoportok átrendezése kissé vegyes érzéseket váltott ki bennem; nem votlak teljesen ismeretlenek a figurák benne, ugyanakkor senkivel nem beszéltem még komolyabban. Esetleg Aislinn-el a napokban... De azért nem tudtam még egyelőre, hogy abból is mi lesz. Az egész Rengetegi balhé kissé még most is körbelengte a szobát ahogy elnéztem a jelenlévőkön. Azt hiszem érdekes társaság lesznek. A nagyteremben is ezt a gondolatmenetet vittem tovább, ahogy az igazgatónő beszédet is tartott az incidensről így utólag. Hiába, a pletyka egy megakadályozhatatlan dolog, főleg a tinédzserek közt. Ráadásul a szülők reakciója is - habár egyébként nem volt érthetetlen vagy megalapozatlan sem - segített éppen a titoktartásban. Még mindig sajnáltam az érintetteket, így csak csendes szemlélőként reméltem, hogy nem fogják őket zaklatni az eset miatt.. Valószínűleg éppen elég nehéz lehet anélkül is. Kissé zavartan ocsúdok fel, ahogy a prefektus szót meghallom. Ahh, tényleg, Quinn-t kivették az iskolából. Vajon akkor most helyette választanak valakit? Talán ha... Majd ekkor meghallom a nevem. Egy pillanatra azt se tudom hol vagyok. Érzem, hogy a mellettem ülő Finn erősen meglök, ekkor állok csak fel, a pódium felé pillantva, meg a sok várakozó tekintetre. Most akkor ez azt jelentené .... ? Továbbra is zavartan sétálok ki az igazgatónőhöz. Egyfajta álomban érezve magam ismételtem utána az eskü szövegét, kíváncsian kémlelve olykor az asztaloknál ülő tömeget. A jelvénnyel a kezemben bambán sétáltam vissza a Hollóhát asztalához, ahol leülve valahogy megrohant az egész. Még a beszólások se tudtak kizökkenteni az egészből. Sikerült. Ha nem is úgy ahogy feltétlen szerettem volna.. Meg van a kitüntetés. Talán mégse vagyok olyan reménytelen. Ezt valahogy egyfajta megerősítésképp taglalta anyám másnapi levele is. Továbbra sem örültem ennek a családi drámának - a válásnak még inkább nem, mégis ki örülne neki? - De legalább viszonylag rendeződni látszott a helyzet. Az persze túl nagy kérés lett volna hogy beavassanak a részletekbe, de már azt hiszem így is többet kaptam mint amire számítottam volna eredetileg. Habár valahogy kissé gyanús volt az időzítés, így rögtön a kinevezés után. Ah.... De legalább ha ezután valamennyire megnyugszik a helyzet, azt hiszem lényegtelen. Mostanára legalább az egész lecsengett mint hír, így már az évfolyamtársak sem zaklattak az egésszel. Így is idő lesz megszokni a változást. Elég fura volt otthon a légkör ezelőtt is - bár ezekszerint ez lehetett a "több éve elhidegült kapcsolatuk miatt" is, de úgy éreztem hogy ez a nyílt felvállalás valahogy még rontani fog rajta... De egyelőre ezzel nem tudtam mit kezdeni. Vagy legalábbis ezzel próbáltam nyugtatni magam. Azért egy rövid válasz levélben még megköszöntem anyámnak a tájékoztatást - ha már tényleg vette a fáradtságot rá - illetve kérdeztem arról, hogy akkor ezentúl hogyan fogjuk tartani a kapcsolatot, ha ő elköltözik otthonról. A testvéreim nagyja már kiköltözött otthonról, így ez a válás talán engem érintett a legjobban, rajtuk kívül. Mindenesetre, kedden aztán sor kerül az első közös RBF gyakorlatra az új csoporttal. Nem igazán tudom mire számítsak, ahogy az órám után ballagok arra. A zsebemben fekvő jelvényt forgattam a kezemben, ahogy a terem felé haladtam. Még nem hordtam a taláron, valahogy.. idő kellett még, hogy feldolgozzam azt hiszem. A teremhez érve aztán kissé halkabban mint azt elterveztem, de köszönök az ottlévőknek. Kíváncsi vagyok arra, hogy mit kapunk a mai nap...
Reggie minimálisan tudott csak figyelni a körülötte zajló eseményekre. Valami új csoportbeosztás történt, pont, mire sikerült megjegyeznie az előzőt, és most épp erre az órára vártak. Szerencsére Ai szóval tartotta. -Szia - biccentett ő is Corvusnak, majd egy pillanatra kicsit összezavarodott, hogy milyen kinevezésre is gondol Ai. - Biztosan! - bólogatott azért. Corvus elég értelmes fiúnak tűnt, szóval bármi is volt az, valószínűleg menni fog neki.
A lányra pillantva elmosolyodom, ahogy kissé zavartan megigazítom a talárom ujját a másik kezemmel. -Köszi... Nem tudom mennyire leszek jó ebben, de már nekem már a kinevezés is sokat jelent. - feleltem csendesen. Ezután Aspenre pillantva elgondolkodtam azon, hogy megkérdezzem hogy érzi magát.. De talán tolakodó lenne. Vagy.. Nem tudom. Lehet hogy nem kellene ezzel emlékeztetnem az állapotára, inkább normálisan kezelni továbbra is. Na nem mintha eddig bárhogyan kezeltem volna. Ah... Lényegtelen. Végignézek mindkettőjükön, majd az ajtóra pillantok. - És, uh... Várunk valakire, vagy ... Miért állunk itt kinnt?
-Ugyan már, ne butáskodj! Menni fog! - felelem lelkesen. -Uh, tényleg Aspi, hogy állsz az asztrológia házival? Ha még nem vagy kész, akkor megcsinálhatnánk együtt mert én még nem kezdtem bele - fordulok Aspi felé.
-Hm? - kérdezek vissza Corvus kérdésére. - Ja, hát megvárjuk a tancsibácsit - felelem vállvonogatva. Majd ha látom, hogy nem igazán tudják kikövetkeztetni a dolgot halkabban folytatom. - Eli meg Mattie bent vannak és meg akarom adni nekik ezt a pár percet, amit így kettesben tölthetnek. Minden közös együtt töltött idő számít nekik.
-Asztrológia házi? - nézett Reggie egy pillanatra értetlenül. Túlságosan belemélyedt a gondolataiba. -Oh! Igen, megcsináltam, majd segítek neked is benne -bíztatta a lányt. Milyen jó, hogy foglalkozott ezzel a múlt héten, mielőtt... Szerencsére Ai magyarázott valamit arról, hogy Matt meg Elise épp kettesben töltenek egy kis időt, így Reggie tudott erre koncentrálni, és nem a saját gondolataira. Legalábbis megpróbálta.
- Hát ha te mondod... - bólintottam a lánynak, valamivel már kevésbé szorongva. Aztán csak hallgattam ahogy beszéltek tovább. Ah, az asztrológia... Már egy ideje készen voltam vele. Bár a közös tanulás nem hangzott egy rossz programtervnek. Pennyvel gyakran csináltunk ilyet... Talán lehetne mással is? Ah, majd esetleg máskor. Majd ezt most elintézik ketten. Ahogy aztán a lány ismét felém pillant, visszafordulok hozzá. Egy pillanatra értetlen képet vágok, ahogy lehalkítja a mondanivalóját. - Aaa-hhaa. - felelem hasonlóan halkan, úgy téve mintha igazán érteném miről van szó, bár valószínűleg egyértelmű hogy nem. - És te akkor azért vagy itt, mert...? - nézek rá kérdőn.
-Óóó, értem… - mondom kicsit lehangolódva. - Nem kell, boldogulok vele egyedül is - legyintek. - Esetleg megkéddezem Tommy-t, hogy ő kész van-e már… - derülök fel erre a gondolatra. Igen, ez tökéletes. Háziírás ürügyén tölthetek vele egy kis időt! Kivéve ha már ő is kész van… Kicsit értetlenül nézek a következő kérdésére Corvusnak, s megerősítésképp Aspira tekintek. -Őőő… izé… engem is veletek osztottak be… - nézek rá értetlenül. Kicsit megijedek, hogy lehet benéztem a dolgot. - Ugye? - kérdezem Aspit, hogy tényleg jól emlékszem-e, vagy máshol kéne most lennem…
-Biztos? Meg tudod csinálni 11-ig? - kérdezte Ai-t. - Ugye ma lesz az óra - tette még hozzá. -Igen, egy csoportban vagyunk - nézett ő is kicsit zavartan Corvusra. Lehet, hogy nem nézte az új csoportbeosztást?
Ahogy a kis csoport áll odakint, megjelenik Flitwick professzor. -Hát, maguk mit ácsorognak idekint? Miért nem mennek be? - csodálkozik, majd nyitja is az ajtót, hogy beengedje a diákokat.
-Persze-persze - legyintek eleinte mosolyogva. Kell egy kis átfutási idő, amíg leesik, mit is mond és hirtelen lesápadok. -Jaj, hogy azt mára kell? - kérdezek vissza teljesen out of context. Majd megjelenik Flitwick bácsi is, az egyik legcukibb tancsi szerintem és nem csak a mérete miatt. - Óóó, ne... - szontyolodom el hirtelen. - Teljesen kiment a fejemből - mondom ezt már immáron Flitwick társaságában, többek között rá is nézve a szomorú kiskutyaszemeimmel és sóhajtok egyet, de jobban nem magyarázom meg, csak lehajtott fejjel beslattyogok a terembe. Szinte öntudatlanul elmormogok egy "Sziasztok!" -ot majd leroskadok az egyik szék mellé a földre. -Jajj... - dörzsölöm meg a fájó hátsó fertályam, majd felkapaszkodok a székre. Végig azon pörög az agyam, mi lehetett a házi, hova írtam fel és hogy felejthettem el. Jó, ez utóbbi nálam nem nehéz, de az asztrológiát még szeretem is. Necces lesz, de valamit szerintem össze fogok tudni dobni az óráig. Még ha nem is lesz túl jó...
Nyílik az ajtó és egyszerre jön meg mindenki Flitwick professzorral egyetemben. El is kezdek gyanakodni, hogy vajon hallgatóztak-e, majd meglátom Ai elkámpicsorodott ábrázatát. -Sziasztok... - köszönök nekik először, majd figyelmem a lányra irányítom. - Hé, Ai, minden... - és leül a földre!!! - Minden rendben? - kérdezem tőle és fel is segítem, de nem reagál semmire, így kérdőn nézek a többiekre. - Hát vele meg mi történt? - kérdezem halkan.
-Igen - bólogatott Reggie. - De nyugodtan másold le az enyémet - suttogta Ai-nak, miközben befelé mentek a terembe, és leültek volna... Vagyis Ai a széke helyett a padlóra ült. Matt is megjelent közben (szia Matt), és nem értette, mi van Ai-val. Ezt egyébként Reggie sem teljesen. -Hát, nincs meg az asztrológia házija, de mondtam, hogy segítek neki benne. Vagy lemásolhatja - magyarázta továbbra is halkan, miközben helyet foglaltak.
-De ... Mármint, hogy a .... - lehajtom a fejem ahogy tudatosul, hogy ezt már nem fogom rendbehozni. Sóhajtok. - Ah ... - legyintek, némileg hátrébb lépve. Innentől csak hallgatom amit a többiek beszélnek, amíg a professzor meg nem érkezik. Szánakozva tekintek Aislinnre ahogy a lány realizálja, hogy elfelejtette megcsinálni a háziját. Hát, azt hiszem ez rá vall. Ekkor aztán megérkezik Flitwitck professzor, s egy gyors üdvözlés után követem a terembe. A bennt lévőknek is halkan köszönök, majd megállok valahol, kissé odébb tőlük. Közben odapillantok a maga alatt lévő Griffendéles lányra. Ha tudnék most segítenék neki, de nem is egy csoportban vagyunk... Nos, hátha a mostani gyakorlatot hamar le tudjuk és még lesz ideje pótolni.
Hallgatom Aspent majd bólintok neki egyet. Utána elkezdem simogatni Ai hátát. -Na, ne búsulj, gyorsan összedobunk majd valamit. Aspen is nagyon szívesen segít, én is, ha szeretnéd - mondom neki nyugtató hangon. De semmi reakció. Itt segélykérően körbe nézek, de eszembe jut valami. Odahajolok és a fülébe súgok valamit. Ez beválik. -Jóóóó! - visít fel hirtelen nagyon hangosan, majd találkozik a tekintete Flitwick professzoréval. - Jaj, izé, bocsánat… - mondja neki kissé bűnbánóan de a szemei csillognak. Nos igen, a varázslény lessel egyből fel lehet vidítani a lányt. Csak mosolyogva csóválom a fejem, ahogy magam elé veszem a lapot. -Akkor kezdhetjük? - nézek körbe mindenkin. Utolsóként pillantok Elise-re, mert rajta kicsit elidőzöm. Gyorsan észbe kapok és a lapon megjelenő feladatot nézem.
Egy kicsit hirtelen érkezik meg mindenki, így kell egy-két perc, amíg akklimatizálódom, úgyhogy az elején csak csendben figyelek. Aislinn visítása megijeszt kissé, így összerándulok a hirtelen hangra, majdnem ki is esem a padból, de végül sikerül egyhelyben maradnom, hogy utána mindannyian Mattie köré gyűljünk. Én csak halványan mosolyogva bólintok neki, ahogy eltűrök egy tincset, aztán én is a feladatlapot kezdem nézni, amin lassan megjelenik a tinta, majd egy szöveg. "A munkahelyén valaki a segítségét kéri. Egy papír van a kezében, amin furcsa, elsőre Ön számára is ismeretlen jelek vannak. Mit tesz?" A lapon rúnákra nagyon hasonlító, de mégsem pontosan azok megjelennek. Összeráncolom a szememet és előveszem a rúnaszótáramat. -Ezek számomra ismeretlenek és a szótárban sincsenek benne, mégis tökre hasonlítanak, valakinek ötlet? - kérdezem elsőre, ahogy tovább böngészem. Úgy érzem, tök egyszerű a megoldás, mégsem látom...
Figyelmesen elolvasom a feladatot magát, majd ránézek az alatta levő szövegre is. Nekem is rúnákra hasonlítanak, de összevetve a mellettem ülő Elise szótárával, mégsem azok. Vagy nem is tudom. Valószínűleg rúnák lesznek mégis. Azaz nem gondolom, hogy olyat adnának amit nem tanultunk valaha. Mindegy, lényeg az, hogy hátrébb dőlök, hogy teret adjak azoknak, akik jobbak ebből a tárgyból.
Ahogy a többiek nekiálnak a feladatnak azért csak odamegyek én is, most hogy a szociális részt letudták. Elolvasom a feladatot, majd egy ideig még a lapot nézem, ahogy a többiek már gondolkodni kezdenek. Már eleve ismerősek a képek, de valahogy mégse.. Aztán beugrik a megoldás. Körbepillantok a többiek közt. - Uhm... - bökök rá a lapra - Fordítva vannak rajta a rúnák.
Reggie is érdeklődve figyelte a lapon a... Rúnákat? Rúnának tűntek, de valami mégsem volt rendben velük. Corvus viszont elég hamar rájött a megfejtésre. -Tényleg! Igazad van. Nézzük újra a szótáradat, Elise. - fordult a lány felé.
Összeráncolom a szemöldököm, ahogy Corvus megoldja a feladatot. -Azta! Tényleg... Hát, ez feltűnhetett volna, na mindegy... Szép volt, Corvus! - mondom, miközben biccentek Aspen-nek, előveszem a szótáramat és most már könnyedén lefordítjuk a szöveget. -Ooooké, ez így okés, most mi lesz? - kérdezem tanácstalanul, de ahogy kimondom a kérdést, az előző feladat eltűnik, helyette megjelenik pár kérdés Mágiatörténet címszó alatt.
Mágiatörténet kérdések: Mikor volt a Roxfort ostroma?
Ki volt Eneric, a Gonosz és melyik korszakban élt?
Mikor halt meg Albus Dumbledore?
Mi történt 1289-ben?
Mikor jött létre és mit tartalmazott a Vérfarkasok Magatartási Kódexe? Mi lett a végeredmény?
Fintorogva olvasom el a kérdéseket, s már éppen szólnék, hogy egyet-kettőt pont tudok, mikor elolvasom az utolsót és azonnal szédülni kezdek, hányingerem lesz és érzem, hogy elsápadok. Vetek egy gyors pillantást Aspen-re, aztán inkább lesütöm a szememet és a kezemet tanulmányozom, hogy egy fél percen belül összeszedjem magam és ne legyek egy csődtömeg. A rosszabbnál rosszabb gondolatok cikáznak a fejemben, hogy mennyire nem kéne élnem, hogy szörnyeteg vagyok, hogy meg kellett volna inkább halnom, hogy mi lesz a jövőben, hogy mi lesz a barátaimmal, hogy vajon Aspen hogy érezheti magát... Kavarognak a gondolataim.
A rúnaismeretnél inkább hátrébb dőlök, hogy megoldhassák a hollóhátas kollégák. Közben figyelem Ai-t is, aki totál nincs itt fejben, de nem akarom a többiek munkáját azzal zavarni, hogy elkezdem noszogatni, így hagyom, hogy elkalandozzon fogalmam sincs hová. Elise kérdésére, hogy és most mi lesz, feltűnik az újabb feladat. Nagyon gyorsan átfutom a kérdéseket. Nem voltak túl-túl nehezek igazából. Bár most így kettőt nem tudnék rávágni kapásból, de Eneric-et azért ismerem, meg a Roxfort ostromát is tudom azért, hisz kapásból 3 évfolyamtársunk szülei is részt vettek benne... Aztán eljutok az utolsóhoz és meglátom Elise-t lesápadni. Vetek egy gyors pillantást Aspenre is, és gondolom, hogy őt sem érinti olyan kellemesen ez a téma. Vérfarkasok Magatartási Kódexe... Kicsit elgondolkodom, közben pedig a mellettem ülő Elise keze után nyúlok és megfogom a nem író kezemmel. Ha rám néz, akkor küldök neki egy rövid biztató mosolyt, majd kezembe véve a pennát felírom az utolsó kérdésre a választ. -A vérfarkasok Magatartási Kódexét 1637-ben hozták létre, amely leírja a vérfarkasok felelősségeit (ez már csak írva: teliholdkor zárkózzanak be, hogy ne árthassanak másnak). Ezt ugye alá kellett volna írniuk a vérfarkasoknak, de senki sem jelent meg, mert az aláírásával beismerte volna vérfarkas mivoltát, így az egész egy hatalmas kudarc lett. - Azért felpillantok a többiekre, hogy kihagytam-e valamit, de ezek amúgy is ilyen rövidebb kérdések voltak. Azért csak nem kell felsorolni minden kötelességet amiket a kódexben megfogalmaztak. Közben a másik kezemmel is megfogom a lány kezét, ami az ölemben nyugszik és folyamatos simogatással próbálom megnyugtatni. Azért Ai-ba is belerúgok, hogy Aspennek adjon már valami morális supportot, ne most lovagoljon a képzeletbeli unizusain.
Érzek egy kezet a kezemen, s először majdnem elrántom, de aztán a mellettem ülő Matt-re pillantok, aki küld egy mosolyt, így csak hálásan megszorítom, majd veszek pár mély lélegzetet, és összeszedem magam. Oké, nem vagyok egyedül ebben, nem hagyhatjuk egymást egyedül...
Úgyhogy veszem a bátorságot és a másik szabad kezemmel bátorítóan megszorítom Aspen kezét, s ha rám néz, akkor egy eltökélt pillantást kap tőlem, aztán én is megsimogatom Matt kezét, aztán koncentrálok, s megválaszolom a negyedik kérdést.
Egy jól irányzott rúgás kiránt a gondolataimból. Még elcsípem Matt dorgáló tekintetét, majd a tekintetem a kezére téved, amiben Eli-ét szorongatja. Aki meg átnyúl mindenkin, hogy Aspen kezét megfoghassa. Csak nagyokat pislogok, majd összerakom a képet: előjött a vérfarkasos téma. Eli ahogy látom intézve van, szóval Aspihoz hajolok és megölelem a kis buksiját. Ahogy Mattie befejezi az utolsó kérdést, majd Eli az utolsó előttit, úgy elengedem Aspit és magam elé veszem a lapot. -Eww, ez mágiatöri! - ejtem is el gyorsan a lapot, ami Aspi elé hull. Foggalmam sincs a kérdésekről, amik ott vannak. Meg fogok bukni, jajj nekem...
-1998. május 2, Emeric egy sötét varázsló volt a középkorban, a Bodzapálca egykori tulajdonosa, és ezzel terrorizálta Dél-Anglia lakosságát... Albus Dumbledore 1997. június 30-án halt meg, 1289-ben volt a Nemzetközi Varázslók Tanács gyűlés, és... - sorolta Reggie a kérdésekre a választ, de amikor az utolsóhoz ért, hirtelen lesápadt és émelyegni kezdett. Komolyan most kell ilyen kérdéseket feltenni? Futott át az agyán, miközben igyekezett normálisan lélegezni, nem sok sikerrel. Egy pillanatra Elise-re nézett, de ő is pont olyan fal fehér volt, mint valószínűleg Reggie is. Szinte észre sem vette, hogy Elise kinyúlt felé, csak mikor már megszorította a kezét. A lány eltökélt pillantását látva Reggie is halványan elmosolyodott. Értékelte a gesztust, csak jelen helyzetben nem tudta, hogyan is reagáljon rá... Ai-t is kedvesen visszaölelte, de képtelen volt újra a kérdésekre fókuszálni.
Szerencsére Aspen megválaszolja a többi kérdést, s úgy tűnik, mindegyikre jól tudtuk, mert a kérdéssor hamar eltűnik, így a maradék zavarom is. Kicsit megmozgatom a nyakamat, majd elengedem a fiúk kezét, ahogy megjelenik a következő feladat.
"Terepgyakorlaton vannak és az egyik társukat megtámadja egy fásszárú növény, aminek éles, élénkzöld levelei vannak, és az ágai mobilisak. A növény ágaival elkapja a társukat és megharapja. A társuk fájlalja a karját, vérzik és máris tünetei vannak, hogy mérgezés áldozata lett. A növény továbbra is mozog és újabb támadásra készül. Mit tesznek először?"
Megjelenik a következő feladat. Megint csak gyorsan átolvasom, a végére érve kicsit elhúzom a szám. -Hmm, ez mérges csápfű (de béna neve van). Hát először is diffindo-val érdemes levágni a szárait, ezzel megbénítani a növényt, hogy mindenki mást ne mérgezzen meg. A gond az, hogy maga a növény harapása nagyon mérgező. Minimum megbénítja az áldozatát, de akár halálos is lehet... - Itt Ai-ra nézek, mert ő a nagyobb bájital szaki. Ha erre van valami specifikus ellenméreg, azt ő biztos tudja. De nem jár közöttünk fejben jelenleg... Én jelenleg csak a közönséges mérgek ellenszerére tudok gondolni, de nem vagyok teljesen biztos abban, hogy az jó lehet ide.
Csak bólogatok, ahogy megint átfutom a szöveget. -Ja, nekem is annak tűnik... Úgyhogy a csáp levágása jó ötlet szerintem, akkor megmentjük a tagunkat és mi is egészen biztonságban leszünk - nézek Matt-re. - Te is a közönséges mérgek ellenszerére gondolsz, mi? Talán jobb lenne a nem közönséges mérgek ellenszere, akkor biztosabban mondhatnánk valamit... Mit gondoltok? - nézek körbe, hogy ráírhatom-e a lapra az ellenszer nevét.
-Igen... - felelem neki mosolyogva, majd kicsit el is ámulok. Persze, nekem egyből nem jutott eszembe a nem közönséges mérgek ellenszere, ezért képzeletben jól kupán is vágom magam. - Milyen igazad van, nekem ez nem is jutott eszembe - nézek rá csillogó szemekkel. Minden egyes alkalommal le tud nyűgözni. De most koncentrálnom kell a feladatra. - Mivel mindig keverem a kettőnek a spektrumát, ezért nem merném biztosra mondani egyiket sem a feladathoz- vonom meg a vállam, majd elkezdem felrázni Ai-t. -Hahó, javaskisasszony. Szükségünk lenne a hatalmas tudásodra mérgek és ellenmérgek terén - rázom még egy kicsit finoman, hátha visszatér. Közben vetek egy kérdő/segéylkérő pillantást Aspenre, ha ez nem válna be. De szerencsére Ai visszatér. -Huh? - néz körbe, majd le a feladatra. - Ez egy mérges csápfű, arra a nem közönséges mérgek ellenszere hatásos lehet. Mi a kérdés? - néz fel nagy értetlen szemekkel pislogva. Erre kicsit felnevetek. -Jó, akkor azt hiszem jó lesz - bólintok rá én is.
Csak halványan elmosolyodom, ahogy Matt megdicsér. Asszem. Ahogy megerősítik, hogy tényleg igazam lehetett, gondolkodni kezdek az összetevőkön. -Oké, akkor ahhoz kell a chizpurfle-nak a teknője, tűzmagok, uhh... Melyik élőlénynek is kell a szarva? Meg az izé... Van még egy hozzávaló, valami növényi por... - nézek elgondolkodva a srácokra. A nyelvem hegyén vannak, de hátha nekik előbb eszükbe jut.
Egy kissé szégyenlős mosollyal nyugtázom Elise dícséretét, majd a szótár felé pillantok én is. Elég hamar Meg van a megoldás, így új kérdések jelennek meg. Egész.. összetett feladat. Szóval, a következő a mágiatörténet. Pár kérdés ezek közül még egész egyszerű volt, de hirtelen meg nem mondtam volna hogy például mi történt 1289-ben... Aztán az utolsó kérdést olvasva óvatosan felpillantok a hollóhátas lányra. Eléggé eltorzul az arckifejezése... Ahogy Aspené is. Úgy érzem talán mondani kellene valamit, de... Tudom, hogy a kérdésnél több emlékeztető már úgy sem kell nekik erre az egészre. Szerencsére Matt jól kezeli a helyzetet, így túllépünk ezen, még ha egy pillanatra nekem is kellemetlen volt, pedig én külön álltam mellettük. Azért az feltűt, ahogy megfogták egymást kezét. Azt hiszem legalább egymásnak tudnak segíteni ebben az egészben. Kétlem hogy más az évfolyamról át tudná érezni, hogy min mennek most keresztül. Mindenesetre, a következő feladat. A gyógynövénytan annyira nem erősségem, a hugrabugos srácnak azonban úgy tűnik annál inkább. Mérges csápfű... Már elkezdek a lehetséges ellenszereken merengeni, ahogy ők beszélnek tovább. Igen, a Közönséges ellenszer valószínűleg nem elég... Ahogy Aislinn megszólal, csak bólogatok az irányába, majd Elise felé fordulok, aki elkezdi a hozzávalókat sorolni. Umm... Graphorn szarva és billywig fullánk. Az előbbit darálva használják. - sorolom el, ahogy eszembe jutnak a privát bájitaltan gyakorlataink Pennyvel.
-Áhh, igen, szuper, köszi Corvus! Tudtam, hogy valami csápos lény az... Na, mindegy - legyintek, ahogy belelendülök a dologba. - Oooké, akkor kéne egy edény is, amiben megcsináljuk, nem? Hm... - gondolkodom el, majd egy pillanattal később csettintek egyet. - Ohh, hát a Vera verto lesz a megoldás! Erdőben vagyunk, szóval valami állatot csak találunk, ha madarat, macskafélét vagy patkányt nem is... Tehetségesek vagyunk, szóval a Vera Verto-val varázsolunk magunknak egy nagyobb poharat, az alá mehet a tűz... És akkor milyen sorrendben kell a varázsitalt készíteni? - kérdezem, ahogy kicsit visszaveszek, nehogy ledomináljak mindenkit. Elsősorban persze Matt-re nézek, mert miért ne rá néznék?
Ahogy hallgatom a többieket, valami nem áll össze. Ahogy végig gondolom magát a bájital készítését, nem tartom reálisnak, hogy 30-40 percig főzzünk egy bájitalt, na meg a hozzávalói sem feltétlenül vannak az embernél. -Szerintem ez így nem lesz jó. Mármint a való életben egyáltalán nem reális, hogy nekiállunk bájitalt főzni, főleg mert ezek elég úgymond ritka hozzávalók. Nagyobb eséllyel lesz nálunk egy bezoár kő, amivel kihúzhatja a legközelebbi kórházig, vagy ameddig megcsináljuk az ellenszert. -Na meg nem is lehet megcsinálni az ellenszert csak réz üstben - kezd el figyelni Aislinn is végre. - A bezoár kő amúgy jó ötlet. Ami a sérüléseket illeti, semmi komoly igazából a méreg az, ami nagy gondot jelent. Arra amúgy is kell ellenszer, szóval a sérülésekre egy sima episkey meg egy fájdalomcsillapítás elég lehet. -Viszont mivel ez alapvetően egy felmérő, ami az itt elsajátított tudásunkat tükrözi, gondolom le kellene írni a nem közönséges mérgek ellenszerének receptjét is. -De honnan lesz macskánk? - néz nagyokat pislogva. -Miért, honnan lesz chizpurfle teknő, vagy graphorne szarv? - kérdezek vissza. -Nálam szokott lenni... - puffog kicsit Ai. -Szóval, tegyük fel, hogy találunk egy macskát, amit a Felifors varázsigével üstté változtatunk... -De az nem rézüst - szól bele megint Ai. Csak sóhajtok. -Erre is van egy varázslat, de meg nem mondom mi annak a varázsigéje... - húzom el a szám, hisz a macskából egy helyesen elvégzett Felifors varázslat után is csak ónüst lesz.
Elgondolkodom. Igen, tényleg nem logikus, de ez egy felmérő... Vagy lehet, hogy pont az a lényeg, hogy életszerűen oldjuk meg? Basszus, látszik, mennyire tankönyvszagúan gondolkodom, kicsit át kéne állnom ebből az életszerűbb megközelítésekre... Hallgatom a többieket, majd megszólalok én is. -Oké, a bezoár követ én is támogatom és igen, elég logikus lenne inkább kórházba vinni, mint nekünk megoldani, de ahogy Mattie is mondta, ez egy felmérő, szóval szerintem sem árt leírni a receptet. Viiiiszont... Nem tudom, kicsit furcsállom, hogy macskát próbálunk találni az erdőben... Mi lenne, ha azért leírnánk a Vera Verto-t is, ert bár azzal sem réz lesz, de ha megnagyobbítjuk és használjuk rajta az Alterare varázsigét, asszem, erre gondolsz, Matt, ugye? Szóval akkor végülis ugyanott vagyunk... És nagyobb eséllyel találunk bármilyen állatot az erdőben, mint konkrétan macskát, nem? - nézek rájuk. - De leírhatjuk mindkettőt is, abból baj nem lesz - rántom meg a vállam.
-Az! - csettintek egyet, mikor Elise kimondja az Alterare varázsigét. Most biztosan nem ugrott volna be. - Amúgy ez nem teljesen igaz, eléggé elterjedtek a vadmacskák is, na meg azért a murmáncokon, illetve egyéb varázs illetve nem varázs-macskaféléken is működik a varázslat - vonom meg a vállam. Ezután Elise-zel közösen leírjuk a bájital elkészítésének módját is. Annyira belemerülök az egészbe, hogy fel sem tűnik, hogy a többiek bele sem szólnak. Főleg Ai meg Aspen nem, akik jobbak nálam bájitaltanból.
Ha Aspi bármit hozzátenne most ehhez a feladathoz, csak leintem. Elvégre... olyan jó nézni, ahogy Eli meg Mattie így egymásra vannak hangolódva. Örökké el tudnám nézni. El is álmodozom azon, milyen lenne, ha ez a kettő végre összejönne. Szinte biztos vagyok benne, hogy egymás mellett öregednének meg, a tökéletes szerelmi történet... -Ai? Ez így jó? - szakítja félbe a gondolataimat Mattie. -Huh? igen, nagyon jók vagytok így... - felelem még félig ábrándozva. Matt felvonja a szemöldökét. - Mármint igen, nagyon jól csináljátok, eddig nem látok benne hibát - mosolygok rá ártatlanul. De igazából nem figyeltem, szóval nagyon gyorsan végig futom amit eddig írtak, de hálistennek nincs benne hiba. Belül felsóhajtok egyet, hogy ezt megúsztam.
Mikor Ai azt mondja, hogy nagyon jók vagyunk így érzem, hogy egy kicsit melegem lesz. Zavaromban gyorsan megköszörülöm a torkom, mire helyesbít a lány. Ezután folytatjuk a dolgot, de jobban odafigyelek a többiekre is. Ai és Aspen is helyesbítenek egy-két helyen minket, de hamar elkészülünk.
Aspival a végén besegítünk egy kicsit pár pontosítással, majd igazából szerintem kész a feladat. Mármint amit mi tudtunk abban a helyzetben ott és akkor tenni. -Kihagytunk valamit? - kérdezi Matt körbe nézve mindenkin, meg ő maga is gyorsan átnézi a feladatot azért.
Egy kicsit csak pislogok Matt-re. Nem vagyok annyira jó Legendás Lények Gondozásából, bár szeretem. -Oké, ha te mondod - nevetek rá. Nagyon belemerülünk a feladat megoldásába Mattie-vel, nagyon élvezem. Hatékonyan és értelmesen oldunk meg valamit, kiegészítjük egymást, vitatkozunk néha, de csakis szakmailag, egyszóval nagyon király az egész, ezt szeretem. Lehet, nem véletlen vagyok hollóhátas. Nekem fel sem tűnik Ai kommentje, csak nem értem, Mattie miért jött hirtelen zavarba. Lemaradtam valamiről? Hmm.... Végül azért a többiek is segítenek, de én is megrázom a fejem. -Nem, szerintem készen vagyunk... - mondom nekik, s erre el is tűnik a feladat és megjelenik a következő:
Rövid kérdések: Mit tesz, ha megtámadja egy kákalag úszás közben? Mivel kezelhetik az aknékat? Mi történik, ha valaki a Diffindo varázslatot használja? Melyik a legfontosabb összetevő az Ellenszer általános mérgekre varázsitalban? Melyik varázslatot használná, ha gyorsan akar nagy területet hatástalanítani?
Reggie nagyrészt szótlanul állt, nem igazán kommentálta az eseményeket, maximum ha muszáj volt, de nem igazán bánta. Nem mintha nagyon kellemes lett volna most a gondolataiba mélyedni... Miután megegyeztek hogy hogy oldják meg a feladatot, és be is fejezték, megjelentek a következő kérdések. Talán most van itt az ideje megszólalni, mielőtt még a tanár észreveszi, hogy eddig nem sok mindent csinált. Reggie gyorsan átfutotta a kérdéseket. Ismerősek voltak, de azért gondolkodnia kellett volna valamennyit a válaszokon, így azokkal kezdte, amelyikben biztos volt. -A bezoárkő a legfontosabb összetevője egy Ellenszer Általános Mérgekre varázsitalnak - mondta.
A hozzávalók megbeszélése után csendben állok tovább, hallgatva a többieket. Tudtam követni a gondolatmenetet, de nem akartam beleszólni. Nem is tudtam volna mit; megbeszélték amit kellett. Úgy tűnt egész jó párost alakítanak. Vagy legalábbis az évfolyamon mondták ezt páran. Ahogy feltűnik a következő feladat már közelebb lépek, kíváncsian olvasva a kérdéseket. Szóval... Vannak amik azonnal eszembe jutnak, így inkább elkezdek beszélni mielőtt más megválaszolná azokat, én meg teljesen tehetetlennek tűnnék. Közben csak bólintok egyet Aspen válaszára, aki időközben már megfejtette a bájitalos kérdést. - Szóval, uh... A Diffindo, vagyis a vágó bűbáj a pálca mozdulatait követve hoz létre egy vágást a célpontra, eredetileg ezek szövetek voltak, de gyakran használják párbajokban is, mert ... Élőlényeken is működik, úgyhogy veszélyes varázslat. - teszem hozzá kicsit halkabban, elbizonytalanodva, hogy nem beszélek-e feleslegesen sokat most, hogy alkalmam is nyílt rá - Ummm... A területek hatástalanítására több varázslat alkalmas. Ott van a Fiendfyre, vagy a területi bűbáj, Incendio, esetleg a Ventus Duo vagy Tria, talán a Glacius... Ehm.. igen.. Több is lehet. - pillantok körbe zavartan a többiekre, ahogy megint észbe kapok a sok magyarázás után.
-Á! - kiált fel hirtelen Ai, kicsit belevágva Corvus mondandójának végébe. - Erre lehet használni a bubotuber gennyét is, vagy van rá valami agyonreklámozott kencefice is. Tolipan Blemish Blitzer a neve a cuccnak - és itt Ai nagyon gyorsan ledarálja az összetevőit, meg hogy hogy lehet elkészíteni. - A bubotuber gennyel pedig vigyázni kell, mert higítatlanul nagyon csúnya keléseket tud okozni, szóval sárkánybőr kesztyűben kell kinyomni őket. Én ezt jobban szeretem, mert olyan szuper érzés kinyomni ezt a sárgás-zöldes gennyes izét a növényből, aminek fura mód benzin szaga van. Tök király - néz körbe a lány csillogó szemekkel. Én csak egy picit mosolyogva megrázom a fejem, hogy ezt a témát ne erőltesse, ha lehet, de nem veszi a lapot. -Ami a kákalagokat illeti, mivel ők agresszív lények, erősen szükséges lehet védekezni ellenük: amit én személy szerint használnék, az az immobilus, de akár diffindo-val is le lehet vágni az erős karmaikat, de azzal kárt okoznánk a lényben, így ezt csak utolsó utáni megoldásként használnám. Ami még szóba jöhet az a relashio átok, ami víz alatt forró víz hullámmal kényszeríti a kákalagot arra, hogy elengedjen és utána vissza is vonulnak egy ilyen után - mondom az utolsó megválaszolásra váró feladatra.
Csak csendben hallgatom a többieket és helyeselek, azokra, amiket én is tudtam amúgy, szóval az utolsó háromra. Mihelyt leadjuk a válaszainkat, eltűnik a tinta és Flitwick professzor leteszi a pennáját. -Jól van, jól van... - kezdi. - Úgy tűnik nekem, hogy igencsak jól ment a dolog... Meg is leptek engem egy jó párszor, az biztos! - nevet fel. - Igazából maximum pontos lett az egész, gratulálok! Talán egy kicsit jobban figyelhetnének, hogy egyenlően legyen leosztva az egész, de amúgy teljesen rendben volt, köszönöm! Ez a bemelegítő hét volt, jövőhéttől komolyabb feladatokra kell számítaniuk, úgyhogy csiszolódjanak össze, ha tudnak - kacsint ránk az öreg, majd lassan int, hogy menjünk. Igaza van, késő lett.
Összeszedem a cuccaimat és a terem előtt még vetek egy kiismerhetetlen pillantást Matt-re, majd meggyőzöm magam, hogy túlélem, ha nem kísér fel, akármennyire is szeretném. Oda állok Corvus mellé, ahogy a mellkasomhoz szorítom a könyveimet. -Öm... Mehetünk? - kérdezem tőle, miután intettem a többieknek, hogy jó éjszakát.
Enyhén mosolyogva pillantok Aislinnre, ahogy ilyen beleéléssel kezdi el magyarázni a megoldást. Akkor legalább ezzel nem vagyok egyedül... Aztán ahogy pillanatokkal később a professzor gyorsan értékeli a munkánkat, egy megkönnyebbült sóhajt eresztek ki. Ezek szerint akkor egészen jól állok. Vagyis.. állunk. Igen. A csapatmunka... Hát, rossznak nem mondtam volna, de még mindig meg kell tanulnom részt venni az ilyen közös eszmecserékben. Úgy éreztem a többiek jobban ismerik egymást mint amennyire én bármelyiküket. Be kellene illeszkedni rendesen. Talán a prefektus dolog segíteni fog valamelyest, ha azokra a meetingekre eljárok... Továbbra is a gondolataimba merülve összepakolok, amikor észreveszem magam mellett Elise-t. Egy pillanatra zavartan pillantok rá, főleg amikor kérdést tesz fel, mikor realizálom, hogy igen, egy házba tartozunk, ugyanarra vannak a szobáink. Na mindegy. - Eh, ma van az első esti járőrözésem... Úgyhogy még.. nem alszom. - egy ideig még csendben nézek a lányra - felváltva váltogatva a mögötte lévő fallal - Van, uh... Valami tanácsod? - kérdezem zavartan, majd még elpillantok Matt irányába is, hátha esetleg ő is tudna valamit mondani.
Én még zavartabban pillantok rá és magam mögé is nézek.<o:p></o:p> -Öh, tessék? - kérdezek vissza. - Hogy nekem? A
járőrözéshez? Nem tudom, Corvus, nem vagyok prefektus, azt sem tudom, ilyenkor
pontosan mi a feladat - nézek rá tanácstalanul. - De ha esetleg megkérdezed
Mattie-t, ő biztosan tud segíteni - biccentek a srác felé mosolyogva, hogy
adjak azért Corvus-nak egy kis komfortot. Nem lehet könnyű csak úgy beesni egy
ilyen szerepkör kellős közepébe.<o:p></o:p>
Elsápadva nézek vissza a lányra. <o:p></o:p> - Hogy, umm...? Ah, t-tényleg... - legyintek, gyorsan
elfordítva az arcomat, ugyanis valószínűleg nem tudom eléggé leplezni a kínomat
ebben a szituációban. Egy pillanatig a földet nézem, hallgatva amit még mond.
Ah, bár ne szólaltam volna meg. Egyszer beszélek valakihez magamtól és ez lesz
a vége. Ahogy aztán Mattet említi, zavarodottan a srác felé fordulok, majd
ahogy a neve elhangzik lassan felé bökök a levegőben, ahogy fájdalmasan
átszívom a levegőt az összeszorított fogaim közt.<o:p></o:p> - Szóóval, uhm...<o:p></o:p>
A háttérből hallgatom a párhuzamos beszélgetéseket. Ai
nagyon magyaráz szerencsétlen Aspennek a törpegolymókjáról, de nem vagyok benne
biztos, hogy Aspen csak a nevéből, hogy Sir Lancelot, tudja, hogy erről van
szó.<o:p></o:p> -Ai, neked nem kellene asztrológia házit írnod? - kérdezem
tőle halkan.<o:p></o:p> -Úristen, tényleg! - kiált fel. Villámsebesen összedobálja a
cuccait. - Jó éjszakát nektek! Legyetek jók!
WÁÁÁÁ! - int mindenkinek, majd azzal a lendülettel el is suhan.
Természetesen sikerül elhagynia a kedvenc unikornisos csattját. Felveszem és
Aspen felé nyújtom. <o:p></o:p> -Odaadod majd neki kérlek asztrológián? - mondom egy lemondó
sóhajjal.<o:p></o:p> Ezután a teljes figyelmem az Elise és Corvus között zajló
igen komikus beszélgetésre fordítom. Együttérző mosollyal fordulok Corvus felé.<o:p></o:p> -Ne izgulj, hamar belejössz. Phoebe egyébként a másik
hollóhátas prefektus. Nálatok nem tudom őszintén szólva mi a rendszer, de mi
lent szoktunk találkozni a központi csarnoknál szoktunk összegyűlni a
szökőkútnál és megbeszéljük ki merre megy tovább. Főleg így az ötödéves
prefektusoknak itt nincs sok dolga, a folyosókon kószáló diákokat kell
elküldeni a hálókörleteikbe, ha órára mennek akkor oda - vonom meg a vállam,
majd felkapom rá a táskámat. - Ugye most az ötödéves griffendélnek meg a
mardekárnak lesz még asztrológiája, de rajtuk kívül másnak nem nagyon kellene
ilyenkor már a folyosókon lófrálnia, mert lassan takarodó.
-Persze - vette el Reggie a csatot Matt-től és a zsebébe rakta. - Sziasztok - köszönt el kollektíven a többiektől, és elindult ő is az asztrológia terem felé.
<o:p></o:p>
Csak hallgatom a beszélgetést, és úgy érzem, akkor itt az
ideje, hogy menjek.<o:p></o:p> -Öm... Azt hiszem, ezek után nem lenne szép, ha maradnék,
úgyhogy akkor én el is köszönök, messze van még a torony... - vetek egy
pillantást Matt-re, majd megigazítom a táskám. - Szóval akkor... Jó éjszakát...
Nektek jó járőrözést! - intek Corvus-nak és Matt-nek. Odalépek Aspen mellé és
kedvesen megszorítom a vállát. - Jó éjt! - intek, majd elindulok felfelé.
Egyedül...<o:p></o:p>
Oké, most fogalmam sincs mi történik. Valami rosszat
mondtam, vagy tettem, hogy Elise csak így lelép? <o:p></o:p> Valószínűleg elég látványosan nézhetem a távozását, de nem
érdekel. Eszembe jut, hogy nem szép dolog csak így lógva hagyni Corvust.<o:p></o:p> -Umm, van még ezzel kapcsolatban valami kérdésed? -
kérdezem, egy kicsit talán sürgetőre sikeredett. - Ha nem, akkor ha nem bánod,
mennék. Bármikor máskor van kérdésed, vagy bármi más, akkor keress nyugodtan -
paskolom meg barátian a karját. - Oh, és tényleg, hivatalosan nem is
gratuláltam - nyújtom a kezem kézfogásra. - Szóval gratulálok a kinevezésedhez
és üdv a csapatban. Őszintén szólva én az elejétől kezdve azt gondoltam te
jobban illettél volna prefektusnak mint Quinn… - mondom neki a végét halkabban.
Ha nincs más akkor intek egyet Aspennek is. - Legyen szép estétek. Jó éjszakát,
sziasztok! - köszönök el és Elise után sietek.<o:p></o:p> <o:p> </o:p> -Hé-hé, várj! Hová rohansz? - szólok a lánynak ahogy
utolérem. - Mondtam valami rosszat, vagy baj van? - kérdem aggódva.<o:p></o:p>
Szóval, Matt szavai alapján a járőrözés párban történik.
Ugh. Erről se szóltak. Már most kellemetlenül hangzott, de ez volt a feladatom.
Phoebe. Csak látásból ismertem, mint a legtöbb embert az évfolyamon. A diákok
elküldésétől valahogy kicsit ódzkodtam.. Valahogy nem éreztem úgy hogy elég
határozott lennék ahhoz, hogy így elküldjek bárkit is... De azért gáz lenne
felsülni miután már kiválasztottak. Talán a lány segíthet majd ebben,
valószínűleg több tapasztalata van ilyen téren. Legalább.. ismerkedem. Asszem. <o:p></o:p> Központi csarnok.. - ismételtem halkan magam elé nézve,
közben bólogatva. Ismét elpillantottam Elise felé ahogy megszólalt vagy inkább
a falra mögötte, majd kissé ügyetlenül intettem neki, ahogy megindult. Matt
szinte azonnal felém fordult.<o:p></o:p> Nem, köszi... - mondtam valamivel már nyugodtabban, majd
ahogy folytatja meglepetten nézek rá. Egy pillanatig nem is tudom mit mondjak,
csak zavartan ragadom meg a kezét. - Örülök hogy így gondolod.. Sokat jelent. -
mosolygok rá végül, mielőtt elköszönök tőle és Aspentől is, megindulva a
csarnok felé.<o:p></o:p>
Meglepetten fordulok vissza, ahogy Matt utánam jön.<o:p></o:p> -Hm? Hát, megyek a közös helyiségbe - mondom értetlenül. -
Mi? Dehogyis! Miért mondtál volna? - kezdek összezavarodni. - Neked nem
járőrözni kéne menni? Nehogy nekem lemaradj vagy késs! - ijedek meg kicsit.<o:p></o:p> Felvont szemöldökkel próbálom értelmezni a mondandóját meg a
tetteit együtt, majd a végén leesik a dolog, mire felnevetek.<o:p></o:p> -Dehogy! Mi tegnapelőtt voltunk a sorosak. Házanként megy a
dolog - magyarázom neki. - Szóval, esetleg felkísérhetlek? - ha ebbe beleegyezik, akkor ösztönösen nyúlok és elveszem a táskáját, amit... érdekes módon egy árva szó nélkül hagy is, ami miatt felettébb boldog leszek.<o:p></o:p>
-Oh! - esik le, majd boldogan elmosolyodom. - Hát, hogyne!
Az csodás lenne? - lelkendezem talán túlzottan is. Nem teszem szóvá, hogy elkísér. Ez valahogy így minden után csak...
Természetes számomra is. Érdekes. Amúgy egészen feldobódtam ettől a
gyakorlattól, egy kis gondolkodás mindig jó. Ez érződik a kisugárzásomról is,
nem érzem magam fáradtnak.
<o:p></o:p> -Mi a terved a hétvégére? - csacsogom.<o:p></o:p>
Örülök neki, hogy Őt legalább ilyen feldobottnak, meg
energikusnak látom, és viszont rendesen fáradtnak érzem magam. Mivel alig lenne
szabadidőm, így inkább az alvásidőmből szoktam elvenni, hogy mindenre és
mindenkire jusson nagyjából annyi időm, mint eddig. Kérdésére kicsit
meglepődöm, majd elmosolyodom. - Hát nem tudom, még viszonylag messze a hét
vége… - nevetek fel halkan, majd ösztönösen nyúlok a keze után. Későn jövök rá,
hogy nem kéne, de már mindegy. - Szóval nem tudom. Lesz egy rakat tanulni való,
edzés, szombaton mi vagyunk a sorosak járőrözésben… Elő kellene rukkolnom
valami specifikusabb edzéstervvel is, ami jobban felkészíti a csapatot az
elkövetkezendő meccsekre. Egyelőre jól állunk. Meg lehet kérvényeznem kellene
egy-két bónusz edzést is - megigazítom a táskámat a vállamon. -
Miért, te mit tervezel hétvégén csinálni?<o:p></o:p> Mosolyogva hallgatom, amikor pedig megfogja a kezem, akkor
egy pillanatra lenézek, de csak szélesebben mosolygok és összefűzöm az
ujjainkat. Most nem hagyom, hogy a rossz gondolatok és az elővigyázatos énem
elrontson mindent.<o:p></o:p> -Oh, még csak kedd van... Maaaaaatt! - szólok rá. - Pihenned
kell... Tudom, hogy mindig mindent szeretnél csinálni és inkább nem pihensz,
csak mindenre és mindenkire jusson időd, de ez nem fog sokáig menni... Nem
véletlen lettél beteg is... Tessék nyugodtan pihenni, amennyi kell, mert
hosszútávon nagyon nem lesz ennek jó vége... - mondom komolyabban. - De ha
gondolod, tanulhatunk akár együtt is - mondom neki halkan. - Edzéstervvel nem
hiszem, hogy tudok segíteni - gondolkodom. - Hm, valami kikapcsolódást. A
történtek után úgy éreztem, megérdemlem... Meg el kéne néznem Firenze-hez, hogy
így... Hajlandó-e még fogadni vagy ennek is vége lesz... - szontyolodom el
kicsit, ahogy lépcsőzünk felfelé. <o:p></o:p> Az aggodalmát, miszerint nem pihenek eleget nem kommentálom.
<o:p></o:p> -Ahogy érzed, de nyugodtan tanulhatsz ám a többiekkel is.
Nem akarok túlságosan önző lenni, egyelőre beérem a kölcsönös korrepetálásokkal
is - nézek rá sejtelmesen.<o:p></o:p> -Mindenképp, megérdemled - mondom neki gyengéden.Viszont
mikor Firenze kerül szóba, akkor megtorpanok.<o:p></o:p> -Lehet, emiatt most nem fogsz szeretni, de… - mélyen a
szemeibe nézek. - Nem szeretném, ha járnál hozzá, ameddig nem jártunk utána,
hogy mik voltak ezek a dolgok az utóbbi időkben. Hogy kik állnak mögötte és mi
a céljuk. Majdnem belehaltatok… Nem gondolhatod, hogy ezek után hagyni foglal
egyedül kószálni sötétedés után, ugye? - kérdezem aggódva. Majd sóhajtok egyet.
- De úgyis tudom, hogy nem vagy hajlandó ezt abbahagyni, akkor viszont magaddal
kell vinned. <o:p></o:p> -Matt? - kérdezem vissza, mikor nem reagál arra, amit
mondok, s amíg nem teszi, nem is mondok semmi mást. Nem fogja kikerülni a
fontos dolgokat.<o:p></o:p> <o:p> </o:p> Ha válaszolt, folytatom. Hallgatom, aztán elhúzom a számat.<o:p></o:p> -Azért ennél kicsit több kell, hogy ne szeresselek -
mosolyodom el végül. - Amúgy is... Valószínűleg ő sem hagyná a dolgot, úgyhogy
csak az erdő szélén lennénk... És te is tudod, hogy se nem fogom abbahagyni, se
nem foglak magammal vinni... Márcsak az előző monológom miatt sem - mosolygok
rá bocsánatkérően, ahogy húzom tovább a lépcsőn. Oké, hogy őt nem büntetik meg,
de engem igen. És velem együtt akár őt is.<o:p></o:p> <o:p> </o:p> -Csak ez a kettő választásod van. Vagy együtt megyünk, vagy
sehogy sem mész - nézek rá komolyan. - Sajnálom. Ha ezt nem tudod elfogadni,
akkor kénytelen leszek szólni a tanároknak. Ezt szerintem te sem akarhatod.
Miért ellenzed ennyire? - teszem fel a szinte költői kérdést. - Nem fogok
zavarni, ígérem. Én csinálom a saját dolgomat, ameddig ti a sajátotokat -
közelebb húzom magamhoz. - És meg se próbálj a szemembe hazudni, kérlek. Ha ezt
megteszed, akkor én is megpróbálok többet pihenni. Ez így korrekt? - kérdem
tőle halkan. <o:p></o:p>
Kicsit befeszülök és elhúzom a számat.<o:p></o:p> -Azért, mert pihenned kell, Matt! Teljesen széthajtod magad!
- mondom méltatlankodva. - És természetesen egyáltalán nem zavarnál, Firenze
nagyon jó tanár, jobban járnál vele, mint velem... - teszem hozzá. Ahogy
közelebb húz, átölelem egy pillanatra a derekát. Majd megrázom a fejemet.<o:p></o:p> -A-a! Ha én magammal viszlek, akkor ígérd meg, hogy többet
pihensz! A megpróbálomból általában semmi nem lesz! - mondom komolyan.<o:p></o:p> -Lehet, de nekem Te kellesz, mint tanár - mosolyodom el
végre. Kezdem úgy érezni, hogy nyert ügyem van. Kissé kelletlenül, de
felsóhajtok. - Rendben, legyen… - adom be a derekam. - Akkor te mindig magaddal
viszel, ha Firenzéhez mész, én pedig többet pihenek. Jó lesz így? - simítok
végig az arcán.<o:p></o:p> Csak a fejemet csóválom.<o:p></o:p> -Na, jó, rendben... - adom be a derekam. - Elviszlek... Te
pedig szigorúan 6-7 órákat alszol mindennap, rendben? - kérdezem, ahogy elkapom
a kezét és nyomok rá egy puszit, majd megállok, hiszen megérkeztünk. - Nos, azt
hiszem, nekem itt kell elköszönnöm... Köszönöm, hogy felkísértél és holnap...
Találkozunk. Aludj jól, Mattie - mosolygok rá, ahogy kicsit zavartan lépek az
ajtó elé.<o:p></o:p>
Túl gyorsan ideértünk… konstatálom magamban szomorúan.
Viszont nem engedem el a kezét, helyette felmutatom a táskáját.<o:p></o:p> -Ezt nem kellene bevinned? - kérdezem játékosan. És itt már
el is engedem a kezét. Bár kicsit rosszul érzem amiatt, hogy a kérésének ellent
megyek, de hátha ezzel elterelem egy kicsit a figyelmét és jobban fog tudni
aludni… Ahogy a táskáért nyúlna, elkapom egyik kézzel a derekát, magamhoz
húzom, és mélyen a szemeibe nézek, ahogy kisimítok egy tincset az arcából. -
Sajnálom… - mondok csak ennyit halkan, mielőtt a szabad kezemmel az arcát
simogatva megcsókolom. Sokkal mélyebben, sokkal hosszabban és sokkal több
érzelemmel, mint az elsőnél. Ezután már tényleg leállok… próbálom magamban
bizonygatni, de nem vagyok biztos benne, hogy sikerülni fog. Abban viszont
biztos vagyok, hogy nem fogom magára hagyni, még akkor sem, ha engem ez a se
veled se nélküled szituáció megöl belülről. <o:p></o:p>
-Ja, de... - kapok észbe, majd vissza is lépek, hogy el
vegyem. Igencsak meglep, amikor átkarolja a derekemat és magához húz, de a
szívem azonnal vad táncba kezd.<o:p></o:p> -Mattie... - kezdenék kissé tiltakozni, de már meg is
csókolt. Említettem már, hogy az első fantasztikus volt? Na, hát össze sem
hasonlítani ezzel... Ez olyan szinten ránt be magával, annyi érzelem van benne,
hogy lehetetlen lenne leírni is. Képtelen vagyok megszakítani, pedig azt kéne.
Belülről tudom, hogy azt kéne, én mégis csak megsimogatom az arcát, és
szenvedélyesen visszacsókolok - persze csak azután, hogy magamhoz tértem a
meglepetéstől.<o:p></o:p> <o:p> </o:p> Fogalmam sincs, mennyi idő után én vagyok az, aki
megszakítja a csókot. Nekidöntöm a fejemet a homlokának, és kicsit szaporábban
veszem a levegőt.<o:p></o:p> -Mondtam már, mennyire csodálatos vagy? - suttogom neki és
most még kevésbé van kedvem bemenni. Úgyhogy inkább szorosan hozzábújok még
egyszer, addig is időt nyerek vele.<o:p></o:p> Méltatlankodva enyhén felnyögök, amikor megszakítja a
csókot. Kicsit megrázom a fejem.<o:p></o:p> -Nem, de amúgy sem igaz, mert te vagy a csodálatos - mikor
hozzám bújik, szorosan megölelem, megsimogatom a hátát, majd bármennyire is
fáj, elengedem és egy fél lépést elhátrálok. - Tessék, most már megkaphatod -
nyújtom át a táskát mosolyogva. - Nagyon szeretlek, tudod? - kérdezem tőle,
majd adok egy puszit az arcára. - Remélem ma valamivel kellemesebb éjszakád
lesz - kacsintok rá. - Jó éjszakát, drága Elise! - lépek el tőle végleg. Még
intek neki mosolyogva egy utolsót, majd inkább elindulok a hugrabug hálókörzete
felé, mert nem tudom, meddig tudnám tartani magam a jelenlétében.<o:p></o:p>
Csak halkan felnevetek. Aztán majdnem nekem is kicsusszan,
hogy én is szeretem, de nem akarom még nehezebbé tenni a dolgot, úgyhogy
gyorsan moderálom magam.<o:p></o:p> -Biztosan... - felelem végül arra, hogy jobb lesz az estém.
- Álmodj szépeket, Mattie! - intek még egyet mosolyogva, majd paradicsomvörösen
odaállok az ajtó elé, hogy megfejtsem a kérdést.<o:p></o:p> |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Dec 30, 2023 11:39:58 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/81/9a/36/819a361773e1b5a200e895216982f69f~jpg Mindenki - Kami silentcupcake Gresh550Lassacskán a kedd is véget ér. Mindenkiben felsejlik, hogy előző szerdán Lumpsluck professzor említette, hogy ezen a pénteken egy partit tart, amire viszonylag sok embert hívott meg, köztük Matt-et, Penny-t, és Ai-t is, mint szakkörösök és kiemelkedő eredménnyel bírók. Corvus-t és Elise-t csak azért nem hívta meg, mert nem járnak szakkörre, de sokat vacilált rajtuk, Aspen-t pedig azért nem, mert még nem mutatta meg, mennyire jó. Szóval most szerdán szól, hogy ne felejtsék el, hogy péntek este buli lesz, és hogy hívjanak meg még egy embert magukkal. Erre mindenkiben realizálódik, hogy addig már csak két nap van, és gyorsan kell cselekedni. Így tehát például Penny kis hezitálás után egyik étkezésük után Corvus-szal sétálgat a kastélyban valamerre csütörtökön, mikor a lány kissé szégyenlősen felvezeti a témát. - Hé, Corvus... Tudod, Lumpsluck professzor szokott ilyen partikat tartani néha és lassan Halloween... Szóval most péntekre tervez egyet és én hivatalos vagyok... Azt is mondta, hogy lehet vinni még egy embert... - pillant el kicsit, ahogy zavarba jön egy kicsit, így Corvus beleszólhat, ha akar. |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Jan 2, 2024 18:45:33 GMT 1
#s://i~pinimg~com/originals/10/92/6f/10926f0c05a7a22136815fad0429d13c~jpg Éppen A-ból B-be suhanok, mikor a szemem sarkából éppenhogy észre veszem szívem hölgyét egy beugróban egyedül kuporogni egy könyv társaságában. -Ó, szia Elise! - köszönök rá vidáman, majd elé is lépek. - Mi a helyzet? Éppen azon gondolkodom, vajon tényleg annyira fájdalmas lesz az átváltozás, ahogy mondják? Szóval abszolút nem olvasom a könyvet, kifele bámulok elrévedve az ablakon és az ujjamat rágom. Először fel sem tűnik Matt, csak egy másodperccel később. Hátra is hőkölök, majd zavarba jövök kicsit.
-Jaaaaj, szia Mattie! Megijesztettél, nem vettelek észre... - mondom, majd megrántom a vállam. - Nincs semmi... Koncentrálni próbáltam, de ahogy gondolom, észrevetted, nem megy... Veled mi újság? Sikerül többet aludni?-Az feltűnt… - nézek rá pásztázó tekintettel. - És hova kalandoztál el? Bár van egy tippem - mondom megértően és nem erőltetem, ha nem akarja kimondani. Erősen sejtem. Közben neki támaszkodom a falnak és összefonom a karjaimat a mellkasom előtt. -Nos, bár kényszerítve vagyok, de igen. Dolgozik is emiatt a lelkiismeretem, de legalább egészen kicsattanok az energiától… - vonom meg a vállam. - Jut is eszembe. Péntek délután/este csinálsz valamit? Nyitom is a számat egy válaszra, de megelőz, én meg csak biccentek. Asszem, nem fogom kifejteni neki, nem fogom a faszságaimmal traktálni.
-Ennek örülök - nézek most én rá pásztázva. - Ne dolgozzon... Nem bírnád a dolgokat, ha fáradt lennél. És minél több az energiád, annál több mindent fogsz tudni megcsinálni... - mondom, aztán elgondolkodom, majd összeráncolom a szemöldököm. - Őőő... Párbajszakkör lesz, gondolom? - ráz ki a hideg a gondolatára is. - Miért? - kérdem gyanakodva.-Az után, kedves… - forgatom a szemeim mosolyogva. Megrázom a fejem, egyre jobban kavarog a gyomrom, ahogy attól félek, el fog hívni valahova. Nem akarom megnehezíteni a dolgunkat, hiába szeretnék most is inkább vele lenni.Feltűnik, hogy egyből rágörcsöl a kérdésre. Gondolom rájött, hogy elhívnám valahová. -Hé, ennyire azért nem rossz a társaságom, hogy így be kelljen feszülni - fordulok immáron felé, így nem a hátammal hanem a vállammal támasztom a falat. Mondandóm ellenére továbbra is gyengéden mosolygok. - Csak azt akartam megkérdezni, hogy a lump-klubos eseményre szeretnél-e eljönni, mert plusz egy főt mindenki vihet magával. És a srácokkal gondoltuk, hogy akkor több barátunkat is meginvitálnánk, ha már van ilyen lehetőség… - vonom meg a vállam lazán. - De természetesen nem kötelező, csak gondoltam egy kérdést megér. Elhúzom a számat és a körmömmel kaparni kezdem egy másik körmöm.
-Pont ez az! Túl a jó a társaságod! - sóhajtok egy nagyot, majd megint bukfencezik a gyomrom és oda kell kapnom a kezem, szomorúan megcsillan a szemem. - Maaattieeee! Ígyis elég nehéz mindkettőnknek a távolságtartás, miért nehezítsük meg a dolgunkat? - kérdezem halkan. - És mielőtt megint megkérdeznéd: nem, nem azért mondom ezt, mert nem akarok veled menni. Semmi nem tenne boldogabbá, minthogy veled mehessek erre a bálra, hogy legyen egy romantikus esténk, de... Nem szenvednénk mindketten? - kérdezem tőle fájdalmas arccal. Látszik rajtam, hogy megőrjít a helyzet, hogy legszívesebben most is megölelném és hogy mennyi energiába kerül távolságot tartani, mióta kimondtuk az érzéseinket. - Hogyan tudnám tartani a távolságot, hogy megóvjalak? - teszem fel a költői kérdést, de erre nem is tudom, hogy várok-e választ.-Nem a te feladatod engem megóvni… - mondom halkan, szomorúan. -Egyébként meg mint mondtam: mint egy nagyobb baráti csoport mennénk. Ha jól tudom, Ai hívja magával Tommy-t. Illetve azt is mondtam, ha nem akarsz jönni, akkor csak azt mondd - mondom neki fejet csóválva, de továbbra is nyugodtan. -De igen! Igenis az én felelősségem, ha veszélybe sodorlak, érted?! - emelem fel kicsit a hangom, aztán csak összeesem kicsit, ahogy megint rágni kezdem a körmöm. - DE AKAROK MENNI! - fakadok ki teljesen. - Veled akarok lenni, érted?! Megőrülök ettől! - tajtékzom, ahogy összecsapom a könyvet. - Nem akarlak szomorúnak látni, nem akarlak megbántani, boldoggá akarlak tenni, de egyszerűen... Nem tudom, hogy... Bármelyik opciónál te sérülsz, érted?! Ha nem engedlek közel magamhoz, akkor összetöröm a szíved és az enyémet is. Ha közel engedlek, akkor lehet, egyszer valami szörnyűt teszek veled a kurva farkasos sztori miatt és ugyanúgy összetörik a szívünk, érted? MÉGIS MIT TEGYEK, HOGY JÓ LEGYEN, HM?! - kérdezem tőle kétségbeesve.
Csendben hallgatom végig, nem szólok közbe. Az arcomról sem igazán lehet leolvasni, hogy mit gondolok. -Elise, ha azt hiszed, hogy mindentől megtudsz óvni ezzel, hatalmasat tévedsz, sőt… De mindegy is, nem akarok erről veled vitázni, mert nem tudlak meggyőzni arról, hogy nincs igazad. -Akkor gyere! - lököm el magam a faltól és tárom szét a karjaim. - Egy kis szórakozás nem ördögtől való számodra sem… -Erre meg bármit mondok, nem lesz jó. És már el is mondtam mindent, de nem tudlak meggyőzni sehogy sem. Az én álláspontom továbbra is változatlan. Egyébként meg elvileg barátok vagyunk, vagy mi. De ha folyton kerülöm kell emiatt téged, akkor semmi értelme az egésznek… - Tényleg kezdem nem érteni. Egyszerre szeretné, ha ott lennék azért mellette, de közben meg folyamatosan ellök magától, és hiába tűrtőztetem magam minden erőmmel, mégis ellök magától, hogy ez így nem jó. De ezt nem mondom ki hangosan. -Hát, akkor hogyan? - kérdem kissé hisztérikusan, ahogy kezdek ettől az egésztől megőrülni. - Nehéz barátnak tettetni magam, mikor legszívesebben most is megcsókolnálak... - sóhajtom, ahogy kipillantok az ablakon. - JÓL VAN... Jól van... Menjünk... - zihálok kicsit, aztán ahogy ránézek, megint eltorzul kicsit az arcom. - Hé... Én csak... Sajnálom, oké? Borzasztóan... Nem tudom, mit tegyek... Úgy össze vagyok zavarodva és csak neked akarok jót... Mert a legjobbat érdemled, oké? - nézek rá. - De fogalmam sincs, mi lenne a legjobb...-Te ragaszkodsz ehhez a barát témához, nem én… - Csóválom a fejem. - Mármint, hogy csak azok maradjunk. Érted, remélem. Én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy úgy kezeljem a helyzetet, ahogy te szeretnéd. -Elise, nem szeretnem ismételni magam, de miattad nagyon szívesen megteszem: számomra Te vagy a legjobb. Hiába próbálod tagadni. Beharapom a számat erre és nagyon kevés választ el attól, hogy elbőgjem magam. Végül csak veszek két nagy levegőt és kipillantok az ablakon, de képtelen vagyok megszólalni most.Csak sóhajtok egy nagyot. -Nagyon rossz így látni… - kezdem gyengéd hangon. - De ha nem mondod, hogy hogy lenne jó. Hogy mit tegyek… Akkor nem tudom, mitévő lehetnék… - közben leguggolok elé, de továbbra is tartom a távolságot. Egyik kezemet a térdére helyezem és megszorítom. -De nem tudom, hogy lenne jó, Mattie... Nem tudom, mit kéne tennünk... -sóhajtom és érzem, hogy két alternatíva közé szorultam. Vagy beadom a derekam, hogy együtt legyünk boldogan, ahogy akarnánk és ki tudja, milyen veszélyeknek tegyem ki vagy most teljesen elvágok mindent. Hogy könnyebb legyen mindkettőnknek és ne kínozzuk egymást azzal, hogy vágyunk a másikra...-Dönteni nem dönthetek helyetted. Azt viszont tudom, hogy bármit is teszel, vagy bármin is gondolkodsz, azt nem fogod tudni megállítani, hogy ott legyek, amikor szükséged van rá, hogy segítsek neked és vigyázzak rád. Többé már nem. Szóval az érvelésed igazából itt falba ütközik... - mondom neki halkan, ahogy próbálok minél többet látni az arcából, hátha onnan valamit le tudok olvasni. Mert nagyon úgy viselkedik, mintha teljesen ki akarna zárni az életéből, és ez eléggé megrémiszt. -Én... Én... -kezdem és teljesen összezavarodom, ahogy ránézek. Majd hirtelen felállok és mielőtt elbőgném magam, sietősen összepakolok, de persze kiejtem a kezemből a könyvet.
-Francba már... - sziszegem. - Majd mondd meg, hol legyek és mikor... -mondom remegő hangon, aztán vetek rá egy pillantást, amit nem kéne, mert így látja, hogy könnyes a szemem. - Legyen szép napod... - suttogom gombóccal a torkomban, majd megpróbálok elsuhanni.Fogalmam sincs miért csinálja ezt, arról meg még kevesebb, hogy mégis mi a fenét csináljak, hogy jó legyen neki. Mert látszólag semmi sem jó! Ezzel pedig megőrjít. Amint látom, hogy könnyes a szeme, mintha engem is szíven szúrtak volna és még kegyetlenül meg is forgatják a kést. A leejtett könyvet előtte felkapom, másik kézzel meg magamhoz húzom és megölelem. Ahogy Mattie magához húz, én szorosan hozzábújok és úgy kapaszkodom belé, mintha az életem függene ettől. Az arcomat elrejtem, hogy a pár könnycsepp ne tudjon végig gurulni, s csak kiélvezem a dolgot, amíg tart, miközben lelkiismeretfurdalásom van, hogy ezt teszem, holott nem kéne nehezíteni a dolgon.-Elkezdhetnél végre magadra is gondolni, nem csak másokra… - mondom neki halkan. Most nem fogok belekezdeni a prédikálásba, hogy nekem ez a legrosszabb, hogy őt így látom. Nincs erre szüksége. - A meghívást pedig gondold át nyugodtan. Ha nem érzed úgy, hogy jönnél, akkor sincs semmi baj. Majd meghívom Damien-t… vagy Danielt… - próbálok viccelni, miközben elengedem. - A történtek miatt meg tényleg ne emészd magad. Vannak szuper barátaid, akik majd átsegítenek ezen is. Meg Ai meg a magam nevében beszélve, mi is bármikor és bármiben szíves örömest a rendelkezésedre állunk… - finoman megszorítom a vállát. Csak lesütöm a szememet, mikor azt mondja, magammal is foglalkoznom kell. Értem, amit mond, de jelen helyzetben muszáj mindenki mást előtérbe helyezni, ki tudja, mivel jár az, hogy vérfarkas lettem. Kell egy kis idő, amíg ezt megtanulom.
Úgyhogy csak bólintok.
Szívesen mennék... - mondom halk hangon. Aztán megint lesütöm a szemem. - Tudom... És nagyon hálás vagyok értetek - mosolygok fel kissé erőtlenül. - Pontosan mikor hol legyek akkor pénteken? Meg mit vigyek? Miben legyek? - kérdezem élettel telibben.Csak megdörzsölöm a karjait biztatásképp meg rámosolygok. -Nos, itt és itt lesz a hatodik folyosón, de találkozhatunk előtte valahol, vagy közvetlen a terem előtt. Ahogy szeretnéd. Este 7-kor kezdődik, csak magadat hozd, és ilyen szemi-formális az alkalom - vonom meg lazán a vállam. - Tehát nem kell rágörcsölni nagyon - várok kicsit, hogy akar-e mást mondani. Ha nem, akkor elköszönök és magára hagyom, mert úgy veszem észre nem éppen az én társaságomra van szüksége jelenleg. Csak bólintok.
-Találkozzunk a folyosó végén... -mondom. Nagyon sok mindent szeretnék még mondani, de inkább csak megrázom a fejem és elköszönök. Amint magamra hagy, leroskadok a padra és a fejemet is ráejtem az asztalra, s szidom magam vagy 10 percig, hogy mennyire idióta vagyok... |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Jan 4, 2024 20:03:43 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/a5/a1/72/a5a172134c1eecbc4c259bc394f83a4a~jpg Oké. Szóval Mattie szeretné elhívni Eli-t, de attól tart, hogy visszautasítaná őt, ha ez olyan lenne mint egy randi kettesben, szóval el kéne hívjuk pár barátját. És mivel Tommy a legjobb barátja…
Meg tudom csinálni. Menni fog. Vannak érveim, hogy miért fogadja el a meghívást.Amint ezen gondolkodom, megpillantom a fiút. Rögtön felgyorsul a szívverésem, de most főképp amiatt, hogy ne hagyjam cserben Mattiet. -Gyerünk Ai, menni fog! - biztatom halkan magam, majd erőt veszek magamon, lendületes léptekkel odalépek, majd mosolyogva nagyot köszönök. Hallom, hogy motyog valamit, de nem adom meg magamnak ezt a luxust, hogy rákérdezzek és elszálljon az elszántságom. -Sziaaaa Tommy! Lenne kedved eljönni velem Lumpi prof évadnyitó báljára? - itt várom egy kicsit a válaszára, majd mivel arra számítok, hogy győzködni kell, neki is kezdek. - Mattie arra gondolt, hogy Eli-nek ez jó kis lazítás lenne, de vele azaz csak vele nem, ezért arra gondoltunk, ha meghívjuk a barátait is, szívesebben jönne. Mit szólsz? - nézek rá mosolyogva meg kicsit reménykedve is.
Tommy éppen nagyon koncentrált, hogy hogyan tudná úgy elhívni Ai-t valahova, hogy az ne feltétlen randi legyen. Szívesen töltött időt a lánnyal, jól érezte magát vele, de nem akarta ráerőltetni magát. Mintha bevonzotta volna őt, meg is jelent előtte és letámadta a kérésével. Tommy először meglepődik, de magához képest gyorsan reagál.
-Hogyne lenne! - válaszolja pont akkor, amikor a lány belekezd a magyarázatba. Tom csak elmosolyodik, majd bólint. - Hát, persze. De a körítés nélkül is szívesen elkísérnélek - nevet fel, ahogy kicsit lelazul. - Na, és mire készüljek? Fel fogok robbanni? - kérdezi nevetve megint.Egyből megkönnyebbülök, hogy igent mond, láthatóan fel is lélegzem. -Hát nem kell… várj mi? - kérdezek vissza rögtön. - Miért robbannál fel?! - kérdezem kissé megijedve. -Oh és egyébként… nem szakítottam félbe semmit, ugye? Csak mert… valamit mondtál, mielőtt megszólítottalak, de ez csak most esett le… bocsi… - nézek rá a bocsánatkérő bociszemeimmel. Tommy megrántja a vállát.
-Csak vicc volt... Bájitaltan, aztán az felrobbanhat, érted... - magyarázkodik. Aztán hevesen megrázza a fejét. - Dehogyis! Éppen... Őőő... A mágiatörténetet magoltam, igen! - bólogat nagyokat.-Nem volt vicces… - motyogom kissé sértetten. - Nem akarnám, hogy felrobbanj… - mondom kicsit elfordulva. Utána hallgatom a mágiatörténetes magyarázkodását. -Ahaaa… értem. Fura vagy… - mosolyodom el a végére. - Akkor nem is zavarlak. Ha bármi kérdésed lenne, nyugodtan keress! Vaaagy ha az egyszerűbb neked, akkor Mattiet… igen, logikus lenne - a végét már csak magamnak szánom igazából. Tommy csak bocsánatkérően megrántja a vállát.
-Tudom, Mattie is mondta már, hogy fura vagyok - vigyorodom el. - Nem zavarsz... - mondja a srác halkan, aztán bólint. - Rendben, mindenképpen szólok. Már nagyon várom! - mondja kedvesen mosolyogva, de nem akarja feltartani a lányt, szóval ha nincs mondanivalója, akkor elengedi, csak utána ereszti ki a benntartott levegőt.Igazából még egy-két kínos percig csak ott toporgok, mert nagyon szívesen beszélgetnék vele, de annyira csak a meghívásra koncentráltam, hogy más most hirtelen nem is jut eszembe. Főleg mert csak most esik le, hogy azt mondta a körítés nélkül is eljött volna. Vajon ez azt jelenti, ha nem Eli miatt hívtam volna is jött volna? Kissé össze vagyok zavarodva. Másra sem vágynék jobban, minthogy egy randira mehessek vele. Milyen jó is volna…Magamhoz térek az elkalandozásból. -Őőő… szuper. Akkor majd pénteken tali! Mármint… azért előtte is találkozunk, ha más nem, a közös óráink miatt - zavart nevetés. - Szóval akkor szia! - intek neki. Tommy csak halványan elmosolyodik a lány zavarától, majd bólint.
-Már alig várom! - mondja. - Ha esetleg van bármilyen kívánságod, mit szeretnél, hogy viseljek vagy hozzak, szólj nyugodtan! Addig is legyenek gyönyörűszépek a napjaid! - mondja kedvesen, integet egy kicsit, majd elmegy.Felcsillannak a szemeim, hogy ő is várja. Mert én nagyon! -Mindegy miben jössz, mert így is tökéletes vagy! Mármint… - jövök hirtelen zavarba. - Biztos vagyok benne, hogy amit te választasz, az tökéletesen illeni fog az alkalomhoz… Majd elköszön, én pedig észre sem veszem, hogy hangosan kimondom a gondolataimat. -Ha találkozunk, biztos azok lesznek! - majd realizálódik bennem, hogy ezt hangosan kimondtam, mire elkezdek szédülni, hisz tovább vörösödni már nem tudok. Ha hallotta, és esetleg még megfordulna, hogy reagáljon, csak intek egy gyorsat és inkább elfutok zavaromban. Biztos gáznak tart… nem ő lenne az első, de tőle kifejezetten zavarna, ugyanis nagyon kedvelem. Túlságosan is… Tommy csak úgy tesz, mint aki nem hallotta, mert ő is zavarba jön és biztos benne, hogy Ai is, szóval csak megy tovább. |
|
silentcupcake
Lelkes fórumozó
Posts: 53
Elfoglaltság:Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 21:16:33 GMT 1
Aug 20, 2022 9:24:28 GMT 1
|
Post by silentcupcake on Jan 4, 2024 20:59:19 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/42/5e/12/425e12b4b28a6860321aab492561e2c9~jpg Szerda este a szoba nagyjából lefekvéshez készülődik, ritka alkalmak egyike, hogy kb egyszerre csináljátok. Wyatt már az ágyban olvas valami könyvet, Scorpius és Albus pedig éppen távoznak fogat mosni csevegve. Dami még az ágyán pakol, mikor hirtelen feléd fordul. -Te Aspen! Te mész erre a Lumpsluck partira? - kérdezi hirtelen, lazán. Reggie kicsit értetlenkedve néz Damienre, amikor a partiról kérdezi. Miért menne ő jelen állapotában bármilyen partira? -Hát, nem hiszem... Nem vagyok meghívva.-És lenne kedved menni? Lehet hívni valakit, és nem tudom, kivel mennék, gondoltam, megkérdezlek, téged úgyis bír a tancsi és szerintem jóarc vagy... Lenne kedved jönni? - néz rád. Nagyon kedves volt Damientől, hogy gondolt rá, még ha Reggie kicsit hitetlenkedve fogadta is. Nem lenne szép visszautasítani ezt az ajánlatot, de... -Igen - mondta végül, bár gondolatban fejbe is verte magát párszor. Rossz ötletnek tűnt. - Köszi hogy gondoltál rám - mosolygott halványan a másik fiúra. Mibe keveredtem.-Szuper! Nem gondoltam túl hosszan ott lenni, csak a vacsi, aztán egy kis bájcsevej, aztán lelépnék. De nem vagyunk összekötve, csak tudod, ha kínos lenne valami, akkor egymásra találunk és megmentjük egymást - mosolygott a srácra. - Hisz erre vannak a haverok, nem? - nevetett fel, aztán legördült az ágyról. - Na, én megyek fogat mosni, jössz? - kérdezte kedvesen. -Ez pont elég szerintem is - bólintott Reggie. Igazán kedves fiú ez a Damien, bár az meglepte, hogy már barátokként hivatkozik rájuk. Hát úgy tűnik rajta kívül mindenkinek könnyen megy ez. -De, igen - mosolyodott el, aztán egy bólintással követte Damient a fürdőszoba irányába. |
|
