A Roxfort titkai

A párbajszakkörös feladat egyszerre izgalmas és rémisztő. A Tiltott Rengetegbe való behatolás, ha nem is megrémiszt, de azért eltölt egyfajta kényelmetlenségérzettel. Azért okkal nevezik tiltottnak, és bár tudom, hogy büntetőmunkákon is hoztak ide gyerekeket, azért nem hiszem, hogy kifejezetten iskolai kirándulásra való az egész. Ráadásul az eddigi években meg is úsztam a túrákat.
Ugyanakkor azt sem tagadhatom, hogy kíváncsi vagyok... és a párbajszakkör már eddig is elég sok kihívást jelentett. Reménykedem benne, hogy a kis csapatunk ezúttal hatékonyabban teljesít majd, mint legutóbb. Mikor Corvus megtöri a csendet, ránézek, és halványan elmosolyodom.
- El kellene döntenünk, mi a legjobb stratégia a feladatmegoldásra. Szétválunk, vagy együtt maradunk? Az biztos, hogy tanulság volt a legutóbbi esetből, hogy segítsünk egymásnak...

Matthew Owler - Kami

Ahogy a kis csapat összegyűlik, mindenkinek feltűnik Matt rosszulléte, de mindenki máshogy reagál. Helen csak egy egy elgondolkodó pillantást vet rá, Gemma csak a szemeit forgatja, hogy miért ilyen felelőtlen, de a másik kettőre hagyja a beszédet. Tommy is hasonlóan reagál, de ő már az elmúlt időben rendesen traktálta a dolgokkal, hogy figyeljen oda magára, így ő most hirtelen nem tudott többet mondani. Sinistra professzor is aggódva néz rá.

- Matthew, nem kéne neked inkább inkább gyógyulnod? – kérdezi, de mivel valószínűleg nemleges választ kap, felsóhajt. – Rendben, nem akarod magára hagyni a csapatodat, ez kedves. De a program után el kell menned Madam Pomfrey-hoz, rendben? – kérdezi a nő kicsit szigorúan.

Mindezek után Elise is a fiúhoz szól, de csak csendben.
- Ugye tudod, hogy nem hagysz minket cserben, ha inkább pihennél? – néz nagyon aggódva, de mélyen a fiú szemében. – Nem véletlen mondtam le az e heti repülést is… Meg kell gyógyulnod, Matt! Ettől nem leszel kevesebb vagy bénább! De ha sokáig ilyen állapotban leszel, egyszer teljesen megadja magát a szervezeted és akkor még rosszabb lesz. Illetve a teljesítményedre is rámegy, ha betegen próbálkozol… - mondja a fiúnak, miközben végig simít a karján. Majd összeráncolja a homlokát. – Hé… Nagyon meleg vagy, nem vagy te lázas? – kérdezi, majd hirtelen előrehajol, pipiskedik kicsit, majd az ajkait a fiú homlokára szorítja, mintha puszit adna neki, pedig csak a hőmérsékletet nézi. – Hm… Nem, még nem vagy lázas, de esélyes, hogy felmegy estére… - mondja elgondolkodva, ahogy elhúzódik. Ahogy meglátja a fiú arcát, hirtelen realizálja, hogy mit tett és elvörösödik, majd magyarázkodni kezd. – Őőő… Nálunk így szokás megnézni, hogy valaki lázas-e… Megbízhatóbb, mint az, hogy a kezünket tesszük oda… - motyogja, de szerencsére Sinistra professzor – egy meglehetősen mindentudó mosollyal – elindítja őket.

Senki nem ellenkezett Matt terve ellen, így ebben a felállásban haladnak. Gemma-tól még egy meghajlást is kapott, amikor azt mondta, hogy milyen jól tud átkokat szórni. Matt varázslatára valóban megjelennek aranysárgás lábnyomok, amik elindítják a csoportot előre. Helen és Tommy is világít, míg Gemma erősen figyelget, védelmi bűbájt tesz a csoport köré, Elise pedig további kereső bűbájokkal próbálkozik, de Matt-é tűnik a legjobbnak.

Öt perccel később a lábnyomok egy nagyobb fánál véget érnek, ahol Matt találhat egy fekete fémdobozt. Mindenki megáll, Tommy és Gemma a környéket figyeli, Elise Matt mellé lép, Helen kicsit mögöttük, a fát kezdi vizsgálni. Elise első dolga egy Alohomora, de természetesen hasztalan a dolog. Ahogy aztán felfedezik a lakatot és tekergetni próbálják, valami történik, de csak Helen veszi észre, ő is kicsit későn.

- Vigyázzatok! – próbálja figyelmeztetni őket, de csak arra megy, hogy az utolsó pillanatban odébb lökje Matt-et, hiszen ő állt közelebb hozzá. Ekkor egy nagyobb csattanás hallatszik, majd a két lány máris a levegőben találja magát egy hálóba csomagolva, Matt alig esett ki a hatósugárból.

- Mi a franc? – kérdezi Gemma idegesen. Ahogy Helen és Elise próbálná magát kiszabadítani, rájönnek, hogy a háló korlátozza a mágikus képességeiket. Azonban ha más próbálkozik, akkor sem megy a leszedésük.
- Hé, látok valamit! – mondja hirtelen Elise, majd Helen segítségével magasabbra tornázzák kicsit magukat, hogy elérjenek egy papírt. - Úgy tűnik, valami feladatlap… Hm, szerintem ez a lakathoz való kódot tartalmazza! Ha sikerül megfejteni, akkor a hálóból is kiszabadulunk és a dobozt is kinyitjuk…
- Lehet, hogy benne van a kő? – kérdezi Tommy bizonytalanul.
- Nem tudom, de valahogy haladnunk kell… - mondja idegesen Helen, ahogy körbepillant.
- Oké, az első kérdés így szól… „Hány láb magasra nő az a lény, aminek barna bőre van, elf tulajdonságokkal rendelkezik és kifejezetten szereti a gyerekhúst?” – kérdezi Elise.
- Fúj… Nem para… - rázkódik össze Gemma.

Ahogy ezen gondolkodnak, esetleg rátérnek a következő kérdésre, ez történik.
- A második az az, hogy a ködöt idéző varázslat hány pálcamozdulatból áll… - gondolkodik a lány, majd motyog valamit. – Oké, ez baromi egyszerű a Nebulus varázslat… - mondaná, de ekkor a fából indák jönnek és megragadják a két lányt. Odaszegezik a törzshöz és a szájukra tekerednek. Kicsit küzdenek, de hamar feladják. Ők kiestek a további segítségből… Elise, mielőtt a növény rákúszna a kezére, gyorsan leejti a lapot, ami a lyukon kiesve a földre esik, így a többiek megoldhatják a feladatot.
- Valaki tudja, hogy a Nebulus varázslat hány pálcamozdulatból van? – kérdezi Tommy, majd Gemma-ra néz.
- Oké, megpróbálom felidézni… - mondja szemforgatva.

A harmadik kérdés: „Mi a harmadik számjegye annak az évszámnak, amikor kiadták a Varázslótitok Nemzetközi Szabályzatát?” Míg a negyedik: „Hány betűből áll a Belladonna nevű növény virágának a színe?”
Az idő halad, a lányoknak egyre kevesebb a levegőjük, így is eltelt további 5-8 perc, mióta ide megérkeztek...

Damien Winchester, Aspen Medlar - Pandora silentcupcake

Dami-val mindenki egyetért. Vagy azért, mert nincs jobb ötlet, vagy azért, mert prefektus, ez sosem derül ki. Quinn meglehetősen szótlan, így ő sem ellenkezik. Ahogy a fiú a Revelio-t használja, megjelenik egy zöldes-sárgás csík az erdőbe befelé. Ennyiből nem lehet tudni, hogy kié lehetett, de megéri követni. Nora, Lilah és Quinn is világít, így a két fiú a szélen lát és tud a többiekre vigyázni.

Feszült csendben halad a kis társaság, amíg ki nem érnek egy kisebb rétre. Pontosabban rétnek nem lehetne nevezni, csak egy kevésbé sűrű fás rész. Hirtelen Dami-nak feláll a szőr a hátán, mintha figyelnék őket. Ha megállásra biztatja az embereket, ha nem, hamarosan megjelennek nagyon furcsa lények, akik körbeveszik őket. Legalább nyolc-tíz, két-három méter magas, meglehetősen ijesztő lény társul hozzájuk. Fekete bőrük van kis szőrrel, két, nagy szarvuk, hátukon elsőre nem feltűnő denevérszerű szárny és két, karmos kéz. Két lábon járnak, de az arcuk a legijesztőbb. Egyszerre hasonlítanak egy ijesztő madárra a csőrük miatt, de a fülük pedig víziállatéra emlékeztet. Ami a legijesztőbb pedig a szemük: túl értelmesen csillog.



Kicsit fújtatnak, körbeveszik a srácokat, de egyelőre nem támadnak vagy semmi. Megfigyelnek. Érezhető a feszültség, ami nő és Quinn előre is tartja a pálcáját, de Nora rácsap a kezére.
- Idióta! Meg akarsz ölni minket?! – sziszegi neki. Quinn majdnem visszavág, de Lilah szólal meg előtte.
- Hé, srácok… Nem támadnak… Mit kéne tennünk? – kérdezi ijedten.
- Lehet, csak szórakoznak kicsit… Menjünk a francba innen! – morogja Quinn, majd elindul kifelé, hogy kitörjön, de két alak elé áll és durván visszalökik a körbe. A fiú csúnyán beveri a fejét, el is ájul. Lilah esik mellé, hogy segítsen neki, látszik rajta, hogy iszonyatosan meg van ijedve.
- Valamit találjatok már ki! – nyöszörgi a lány, ahogy próbálja felmérni a fiú sérülését.
- Okééé… Szerintem ezek valamire várnak… Valamit akarnak tőlünk… Mi lehet az? – kérdezi Nora, majd Dami felé fordul. – Nem te vagy a szupercsúcs állatokhoz értő zseni? Bármi ötlet? – kérdezi tanácstalanul, majd Aspen-re néz. – Akármi? – közben a lények mintha kicsit jobban bámulnák Aspen-t a többieknél. Mintha a lelkébe akarnának látni, rossz érzéseket keltenek a fiúban a múltra való tekintetben.

Moira Magpie, Corvus Deanor - Aria Gresh550

- Egyértelműen együtt maradnék! – mondja határozottan Penny, s Rose is bólogat. – Pontosan azért, amit mondtál: az előzőnek a tanúsága az volt, hogy jobb lenne együtt maradni. Szerintem azt kéne, hogy mi Corvus-szal megyünk elöl, utána Dante és Rose, végül Moira, te hátul. Bízom abban, hogy jól védekezel és gyors a reakcióidőd, ha arról van szó! – mondja a lány, s ha nem érkezik ellenvetés, akkor el is indulhattok.

Penny is egy Revelio-val kezd, s meg is jelenik egy nagyon halvány csík, de alig követhető. Dante és Rose világít, de még így is nagy koncentráció kell, hogy látható legyen a csík. Így ez a csapat kicsit lassabban tud csak haladni az elején. Őket egy kicsit oldalra viszi a jel, egészen addig csak Dante random megszólalásait és Penny pár gondolatát lehet hallani, amíg tíz perccel később meg nem érkeznek az első kisebb tóhoz. Itt azonban véget ér a jel, azonban ekkor hirtelen Rose is elmormog egy Revelio-t, aminek hatására láthatóvá válik, hogy az idilli kis tó igazából egy ronda és büdös mocsárszerű tó csupán. A közepén van egy sziklaszerű kiemelkedés, amin mintha megcsillanna valami…

- Nézzétek! – mutat oda Dante is. Mielőtt azonban elgondolkodhatnátok, hogy mit tehetnétek, Moira-nak hirtelen meghúzzák a ruháját, így majdnem hátraesik. Hirtelen több zajt is hall a társaság. Olyan, mintha majomhangok lennének, de vannak köztük disznó és kutya hangok is. Majd láthatóvá válnak a támadók:
Enyhén kutyára, inkább disznóra hajazó lények jönnek. Cserébe baromi gyorsak, s mire bármit reagálhatnátok, már körbe is vettek és mindenkit megkarmolnak, harapnak, elszakítják a ruháját. Igen agresszívak és ez csak egyre rosszabb lesz, ha nem tesztek valamit. Azonban egy valamit megfigyelhettek: a disznólények gyorsak, csak támadnak és egyre jobban megőrülnek.
– De büdösek… - fintorog Dante, ahogy megérzitek a rohathó hós szagát. Mintha valami betegségük is lenne vagy valami átok.

- Dehogy, professzor! Megvagyok, csak egy kis megfázás! - mosolygok biztatóan. Jó, ez több, mint egy kis megfázás, de túlélem. A végére engedelmesen bólintok, úgysem engedne tovább nemleges válasszal. - Rendben, ígérem úgy lesz!
Utána pedig Elise szólít meg halkan. Csendben végighallgatom, miközben végig állom a tekintetét, hogy majd a saját igazamat tudjam alátámasztani vele. Az érintése viszont még most is megbizsergeti az egész testemet.
- Miattam nem kell agg... - kezdeném, de félbeszakít. Ami pedig ez után jön, elfeledtet velem úgy... mindent. Mozdulni sem merek, mert őszintén, nem akarom, hogy véget érjen ez a pillanat. Közben pedig az összes vér a fejembe tódul, és érzem, hogy kezd elmúlni a hidegrázásom és helyette melegem lesz, de nagyon. Nem igazán hallom mit motyog a lány, úgy zúgnak a füleim az előbbitől. Egy szót sem bírok kinyögni, inkább paradicsomvörös arcomat a sálamba temetem.
Az ötletemet senki sem ellenzi, sőt, Gemmától még egy meghajlást is kapok. A varázslatom is működik, így azt követve megindulunk. Igyekszem nagyon koncentrálni és figyelni, ám elkezdek egy kicsit szédülni. Szerencsére semmi baj nem történik. A lábnyomok egy nagyobbacska fánál érnek véget. Én is fényt gyújtok a pálcám végére, hogy megvizsgálhassam a dobozt.
Mielőtt még Elise hozzányúlna, elmormolok rekedtesen egy revelio-t a biztonság kedvéért.
- Vigyázzatok!- hallom Helent, majd egy lökést érzek, amitől kibillenek az egyensúlyomból és a szédülésnek hála seggre is ülök. Tudtam! Tudtam, hogy valami baj lesz! És nem vettem észre... Francba... szidom magamat de csak gondolatban, mert a többiek biztos jönnének azzal : "jajj, nem a te hibád, mi sem vettük észre..." Balgaság!
Én inkább nem próbálkozom jelen állapotomban semmivel, s látván, hogy Gemma próbálkozásai is teljesen eredménytelenek, nem is bánom a dolgot. Szóval inkább ülve igyekszem felmérni a helyzetet és amennyire csak tudok, hideg fejjel gondolkodni.
- Lehet, hogy benne van a kő? – kérdezi Tommy bizonytalanul. Megrázom a fejem.
- Nem hiszem, az túl egyszerű lenne - sóhajtok fel. Inkább várom, hogy olvassák a lányok a feladatlapot.
- Oké, az első kérdés így szól… „Hány láb magasra nő az a lény, aminek barna bőre van, elf tulajdonságokkal rendelkezik és kifejezetten szereti a gyerekhúst?” – kérdezi Elise. Gondolkodóba esem. Eszembe jut a lény, de hirtelen nem tudom felidézni a nevét, és ez nagyon frusztrál. Ahhj! Ne pont most fagyj le agyam!
- A második az az, hogy a ködöt idéző varázslat hány pálcamozdulatból áll… - gondolkodik a lány, majd motyog valamit. – Oké, ez baromi egyszerű a Nebulus varázslat… - mondaná, de ekkor a fából indák jönnek és megragadják a két lányt. Odaszegezik a törzshöz és a szájukra tekerednek. Kicsit küzdenek, de hamar feladják. Ők kiestek a további segítségből… Elise, mielőtt a növény rákúszna a kezére, gyorsan leejti a lapot, ami a lyukon kiesve a földre esik, így a többiek megoldhatják a feladatot. Minden olyan gyorsan történik. Kezdenek eltompulni az érzékeim és egyszerre ráz a hideg és van iszonyat melegem. Remek. Hiába érzek késztetést, hogy tegyek valamit, amivel azonnal leszedhetem őket, vagy felküldeni egy jelet, mert nem akarom, hogy bajuk essen, de nem adhatom fel ilyen könnyen. Menni fognak ezek a kérdések. Menniük kell. Ha nagyon rosszul áll a szénánk, akkor habozás nélkül segítséget kérek, de nem adhatom fel próbálkozás nélkül, a többiek miatt sem. Hatalmasat csalódnának bennem, és azt nem akarom. Elvégre én jöttem el betegen, ezzel őket is hátráltatva.... Közben a többiek a következő kérdésen kezdenek gondolkodni.
- Valaki tudja, hogy a Nebulus varázslat hány pálcamozdulatból van? – kérdezi Tommy, majd Gemma-ra néz.
- Oké, megpróbálom felidézni… - mondja szemforgatva.
- Erkling! Az első az erkling - mondom nekik a halántékomat masszírozva. - Az adult egyedek általában 3 láb magasra nőnek meg.
Tommy csak bólint egyet, nagyon koncentrál meg izgul, aztán Gemma-ra néz, aki közben a pálcájával némán gyakorolja a varázslatot. Mikor végiggondolom a következő kérdést, és eszembe jut a válasz, felnézek a gyakorló Gemma-ra, majd egyszerre mondjuk a megoldást.
- 3! - biccentek neki.
- Mi a harmadik számjegye annak az évszámnak, amikor kiadták a Varázslótitok Nemzetközi Szabályzatát? - kérdezi, majd összeráncolja a szemöldökét. - Ahh, pedig ezt tudnom kéne, kb meg is van, hogy kb az 1680-as évek, de mi a pontos?
- Ne nézz rám, én ehhez segghülye vagyok... - teszi fel védekezően Gemma a kezét. Tommy így segítségkérően rám néz. Harmadik kérdés. Varázslótitok Nemzetközi Szabályzata... eeeeh. Viszonzom barátom tekintetét.
- Most hirtelen én sem tudom, haladjunk a következőre, közben meg majd eszünkre jut... - mondom neki, miközben próbálom felidézni a pontos(abb) dátumot.
Tommy is biccent, majd olvas tovább.
- Hány betűből áll a Belladonna nevű növény színe? - kérdezi, Gemma megint legyint, de azért még kicsit gondolkodik, de tudja, hogy esélye sincs ellenünk ilyen téren, szóval ránk hagyja a dolgot és inkább nézi a környéket, hogy ne támadjanak meg minket.
Erre a kérdésre hirtelen felnevetek.
- Hát ez most a "mire gondolt a költő" szituáció. De talán leginkább ilyen lilás. Szóval legyen lila. Akkor az öt... - mondom, bele sem gondolva, hogy mennyire kínosan nagyot belebakiztam az egészbe. Közben már a Varázslótitok Nemzetközi Szabályán gondolkodom.
- Hivatalosan 1692-ben lett megalapítva, de valamikor az 1680-as végén írták alá. Talán 88 vagy 89 - nézek fel. Szerencsére mivel aranyvérű családból származom, ezt a Roxfortba való érkezésem előtt már tudtam, így elég nagy bizonyossággal állítom ezt. Ezzel az infóval pedig azt kezdenek, amit akarnak. Én elkezdem gyűjteni a lelki erőmet, hogy feltápászkodjak.
- Őőő, Matt, ha nem tévedek, a lila az négy betű... - mondja bele óvatosan Gemma. Mielőtt kínos lehetne, Tommy folytatja. Arra nem mondok semmit, hogy Gemma kijavít, csak már kínomban is vörösödve egy alig láthatót biccentek, s nagyon halk morgó hangokat hallatok.
- Oké, szerintem akkor 8 lesz a válasz... - mondja Tommy is, majd odamegy, hogy felsegítse barátját.
- Na, akkor beállítom a kódot... - mondja Gemma, majd meg sem várva a választ oda is siet...
Tommy segítségével felállok, majd odaballagok Gemma mögé, a pálcámat feltartom, váratlan eseményekre felkészülve. Mondjuk nálam jelenleg egy lajhár is gyorsabban reagálna... majdnem.

A többieket hallva bólintok. Rendben, akkor együtt folytatjuk tovább. A múltkori balesetekre emlékezve.. Talán még jobb is. Penny egyből kiosztja a szerepeket is. Mindig is gyors volt az ilyen szituációkban, de azt hiszem ez a prefektusi rész még jobban segített, hogy hozzászokjon más emberek kezeléséhez, akár utasításához is.

- Így legalább vigyázhatunk egymásra. – mosolygok a lányra, ahogy megindulok mellette az élen, már készenlétben tartva a pálcám. – Ezúttal ügyelni fogok arra, hogy .. Ne alakuljon úgy, mint a múltkor.

Ezzel pedig behatolunk a Tiltott Rengetegbe, lassan, formációt tartva. Az évek során egy párszor már jártam itt, de tekintve hogy olyan nagy szabályszegő sose voltam – és a különféle varázslényeket, főképp a veszélyeseket, nem szerettem – azért ez nem volt olyan gyakori alkalom. Megijeszteni azonban így sem ijesztett meg a hely. Amennyire szerettem régi könyveket bújni és azokból előásni a tudást, ősi szövegeket fordítani és egy üres teremben varázslatokat gyakorolni, épp annyira érdekes volt számomra a sok rejtett helyiség is a kastélyban és az iskola területén. Ezekből legalább ugyanannyit tanulhatott az ember. Ráadásul, sose mondtam volna nemet egy jó rejtélyre, vagy akár egy kis kalandra sem.

Egy idő után a nyomot követve kiértünk egy tisztásra, ahol egy kis tavat találtunk. Habár tisztában voltam azzal, hogy az erdőben mindenféle érdekes természeti jelenség előfordul, ez valahogy … Túlzottan nyugodtnak tűnt. Így aztán nem is lepett meg túlzottan amikor Rose varázslatára a nyugodt tó eltűnt, és egy mocsár jelent meg előttünk. Épp elnéztem arra amerre Dante mutatott, amikor aztán meghallottam a hangokat. A lények gyorsan jöttek, és a szándékukra is elég hamar fény derült. Nem voltam túlzottan jártas a varázslényekben, de kétlem hogy ilyenekről tanítanának az órákon. Ránézésre talán átkozottak lehettek, vagy valami… De az biztos volt, hogy meg akarnak enni minket, úgyhogy jó lenne tenni valamit… Minél gyorsabban. Ahhoz túl sokan voltak, hogy egyenként leszereljük őket, nem tűnt úgy mintha bárki tudna konkrét gyengepontjukról… Muszáj volt hirtelen drasztikus lépéseket tenni.

- Protego Diabolica! – lendítettem gyorsan körbe a pálcám, mindannyiunk köré sötét, fekete lángfalat emelve. Ha a lények a tűz látványától és forróságától nem is riadtak vissza… Annak látványától igen, ahogy a lángokon átkelni kísérlő társaik egy pillanat alatt hamuvá válnak. Ezalatt mi pedig a gyűrűn belül biztonságban voltunk; a lángok nekünk nem ártottak. Technikailag tudtam volna őket tovább kontrollálni is, de egyelőre reméltem, hogy a lények visszavonulnak ennyitől is és nem kell mindannyiukat… Elégetnem.

Matthew Owler - Kami

Ahogy Gemma beírja a számokat először egy kattanás hallatszik – valószínűleg a zár -, majd egy hang felülről: a következő pillanatban pedig felrepül a háló, az a valami elengedte a lányokat, s ők zuhanó repülésbe kezdenek. Szerencsére úgy tűnik, Elise számolt ezzel a lehetőséggel, mert az Arresto Momentum varázsigét sikoltva az utolsó pillanatban menti meg kettejüket a csúnya eséstől.

Ahogy a lányok felkelnek, Elise vet egy csúnya pillantást barátnőjére, majd legyint egyet.
- Legközelebb azért lééégyszi, ne olyan gyorsan ezekkel… - mondja, majd int a fejével a srácoknak, hogy mi az. Ahogy Gemma kiemel egy kis darab papírt, frusztráltan felhörög.
- Ezért a szarért dolgoztunk annyit?! – dühöng. Helen kiveszi a kezéből a papírt és Tommy-val elolvassák.
- Naaa, ez nem olyan rossz! Hiszen iránymutatást ad! – mondja Tommy mosolyogva.
- És ezek szerint akkor pontosan jó irányba haladtunk eddig is, hála Matt-nek – mondja Helen is egy bólintással.
- Akkor egyenesen előre, még mélyebbre az erdőben? – kérdezi egy sóhajjal Gemma is, majd mindenki bólint, s visszarendeződik a csapat az eredeti felállásba.

Ha esetleg Matt bepróbálkozna a Revelio-val vagy más ehhez hasonló varázslattal, semmi nem történik: eddig vezetett a kis csík, innen tényleg csak előre kell menniük. Helen elővesz valami műszert, mire Elise megdicséri.
- Azta, ez tök okos! – mondja a lány bólogatva. – Iránytű! Így biztosan tudjuk, hogy jó irányba megyünk-e vagy sem.
- Szerencsére mindig nálam van… Még a nagyapámtól kaptam, aki ezt használta, amikor a tengeren utazott! – mondja büszkén a lány, majd elindul a kis csipet-csapat.

Ahogy haladnak egyre mélyebbre az erdőben, úgy lesz hűvösebb és csendesebb is minden. Legtöbbször csak az avar neszezését hallják, vagy valami állatot menekülni, esetleg egy-egy madarat. Meglehetősen nem békés a hely, megjelennek teljes kopasz fák is, mintha egyre… Rosszabb részére érnének az erdőnek.

De hát, erre mondta a cetli, nem? Ahogy az emberek néha az órájukra néznek, láthatják, hogy már húsz perce elkezdődött a feladat. Ekkor Elise hirtelen megtorpan.
- Állj! – suttogja hirtelen feszülten. Helen vele együtt áll meg, Tommy és Gemma pedig gyorsan felzárkóznak és felemelik a pálcájukat.
- Mi az, Elise? Mit látsz? – suttogja Tom.
- Nem látok semmit… Oké, ne nézzetek hülyének, de mintha csak… Lenne itt valami… - mondja kicsit frusztráltan, de a Revelio-val nem megy a dolog, amit Helen próbál. Ekkor Elise elgondolkodik, közelebb lép valamihez, majd elsuttog egy másik, hasonló varázsigét. Ezután kicsit megremeg és hátrébb lép. Lassan előre nyúl, majd lehúz egy láthatatlan köpeny szerű dolgot, ami alatt két, erősen sebesült állat található.

Egy hatalmas, kutya méretű menyétre emlékeztető állat

Jávorszarvasra emlékeztető, de mégis valami keverék lény, aki még nincs magánál

A menyétre hasonlító állat mintha hirtelen látni tudna, összeszűkült szemmel pillant fel a csapatra.
- Segítsetek, most! – mondja gyengén, de nem túl kedvesen, alig van magánál, a másik egyáltalán nincs, még ájultan fekszik a fa tövében...

Reginald Aspen Medlar és Damien Charles Winchester - silentcupcake Pandora

A lények továbbra sem tesznek semmit, de Aspen-t továbbra is fixírozzák átható tekintetükkel, akkor sem engedik el, amikor letérdel Quinn mellé. Viszont ennek ellenére sikerül felkeltenie a fiút, aki meglehetősen zavarodott, majd ideges lesz.
- Azok a kis gecik… - sziszegi, de ha vagy Aspen vagy Lilah leszólja, hogy ne tegye, akkor elhallgat. Jobban fél a lényektől, mint hogy folytassa. Ahogy Dami megemlíti, hogy tudja, kik ők, egy-egy lény rápillant, félredönti a fejét, de továbbra sem mozdulnak. Nora fordul a fiú felé. Mintha kicsit remegve.
- Esetleg nem akarod elárulni, hogy mit tegyünk akkor?!

- Amúgy szerintem nem akarnak bántani minket… Mintha várnának valamire… Kicsit olyan, mintha ilyen őrzők lennének, akik nem engednek tovább, amíg nem mutatjuk, hogy nem vagyunk veszélyesek… Nem tudjuk valahogy megmutatni, hogy nem bántjuk őket? – néz körbe Lilah.
- Hát, mondjuk, Quinn csodálatos reakciója nem segítette az ügyet… - morogja Nora, ahogy egy meglehetősen csúnya pillantást lövell a fiú felé, de az lepattan róla. Nora és Lilah kérdőn néznek a fiúkra, hogy mit tudnak felmutatni nekik, amivel bizonyítják, hogy rendben vannak. Talán még értik is, amit mondanak? Vagy talán lehet velük valahogy kommunikálni?

Moira Magpie és Corvus Deanor - Aria Gresh550

Ahogy Corvus az átkot használja, a tűzfal valóban felemelkedik, s a többiek közelebb lépnek hozzá, hogy távolodjanak a lángoktól, bár azok őket nem bántják. Mindannyian eléggé idegesek lesznek, Moira és Dante ideges pillantásokat váltanak és néha Corvus-ra is vetnek egyet-egyet.

Ami a dögöket illeti: azok, amelyek már eléggé bedühödtek, beleszaladnak a lángokba, s szépen el is égnek. Pontosabban nem is égnek, hanem valahogy szétmállanak, látszódik a húsuk, vérük, csontjuk, borzasztó hangokat hallatnak, ahogy meghalnak, maguk után pedig undorító szagot és maradványokat hagynak. Rose és Penny be is fogják a fülüket és oda sem néznek inkább.

Nagyjából a fele így meg is hal, azonban mivel ez nem egy egyszerű varázslat, így nagyjából egy perccel később a fiú elfárad annyira, hogy nem tudja tovább fenntartani, hiszen azért nem is gyakorolta túl sokat ezt az átkot… Addigra a többi kutyaszerű lény hátrább vonul, helyet adva nekik, hogy a tóhoz siessenek, az egyetlen helyhez, ahova menni tudnak jelenleg.

Penny egy nagyon furcsa pillantást vet Corvus-ra. Mintha egyszerre lenne riadt, félne a sráctól és össze lenne zavarodva, hogy nem tudja, mit reagáljon: csalódott legyen vagy hogy is érezze magát.
- Corvus, ez sötét mágia volt, nem is akármilyen fajta… Hogy…? – nem tudja befejezni, mert egyrészt gombóc nőtt a torkába, másrészt Dante szólal meg.
- Oké, srácok, lehet, furán fog hangzani, de valahogy érzem, hogy ott a tó közepén az a fényes szar az, ami segíteni fog nekünk…
- Na, jó, de ezek nemsokára vissza fognak jönni… - aggódik Rose, ahogy a pálcáját fenntartva nézi a lényeket, amik egyelőre nem mernek közelebb jönni. Egyelőre.
- Jól van, én elég jól úszom is, mindjárt itt vagyok! – mondja Dante, s bár Moira figyelmezteti, elmormog egy varázsigét, s már megy is a vízben. Pontosabban valahogy a vízen? Érdekes varázslat. Addig a többiek figyelhetnek a lényekre, amik máris közelednek finoman.

Azonban Dante sem jut messze: nagyjából pár méternyire valami belerántja a vízbe. Erre Penny és Rose reagál a leggyorsabban. Oda lőnek valami fényt, mire meglátják egy pillanatra a lényeket, amik ott vannak.



- Tartsd fel őket, én kihozom! – mondja Penny-nek Rose, s így is tesz. Minden a pillanatok tört része alatt történik. Penny-nek fogalma sincs, mit csinál, de csinálja és jó, mert Rose ki tudja húzni gyorsan Dante-t a vízből. Aki meglehetősen szarul néz ki. Moira oda is szalad barátjához, akin rengeteg karmolás található, vizet köhög fel és eléggé vérzik. Viszont Rose-nak a kezében más is van: két darab seprű.

- Ezeket találtam a nádasban… - mondja, majd össze is áll a kép mindenkinek.
- Oké, akkor én ellátom Dante-t, hogy jobban legyen, Corvus, Moira, ti menjenek, szerezzétek meg azt a valamit, ami a tó közepén van, vigyázzatok magatokra… Rose, mi pedig védjük Dante-t és magunkat ezektől a lényektől… Ez így jó?
- Igen, csak haladjunk, menjünk innen… - mondja Moira, s máris a seprűn van, majd Corvus-t várja, Rose védekező állásban, egy védőpajzsot is felrakott, ami egy ideig ellen fog állni a lényeknek, addig Penny, aki már neki is állt gyógyítani Dante-t, amennyire tudja, is végezhet. Nincs sok idő, de ki tudja, mik azok a víz alatt és mit tudnak?

Számítottam arra, hogy a többieknek nem tetszik majd az egész. Talán nem volt a legjobb választás. Talán etikátlan volt. De gyors megoldásra volt szükségünk. Ez.. önvédelem volt. Nem akartam megölni ezeket a lényeket. Csak meg akartam védeni magunkat. Sajnos néha a kritikus helyzetekben kritikus megoldásokra volt szükség. Annak idején Jacob is azt mondta nekem, hogy odakinn a nagy világban messze nem olyan egyszerű minden mint a Roxfort falai közt. Nem fog mindenki visszariadni a halálos erő alkalmazásától, legyen az ember vagy vadállat. Néha a hagyományos, órán tanult varázslatok kevesek voltak ahhoz, hogy az ember minden helyzetben meg tudja védeni magát. Ezért tanultam mindig pluszban. Ezért akartam mindig többet tudni másoknál. Hogy minden helyzetre felkészült lehessek. Ez persze nem azt jelentette, hogy szívesen alkalmaztam a sötétebb átkokat vagy rontásokat… De készen kellett állnom arra, ha drasztikusabb eszközökhöz kell folyamodnom ahhoz, hogy megvédhessem magam.

Nem szerettem az állatokat. Kiskorom óta nem. Mégis, ártani se szerettem volna nekik. De ha választanom kellett, inkább a barátaim vagy évfolyamtársaim választottam. A számat elhúzva fordítom el a fejem, megpróbálva kizárni a lények utolsó hörgéseit míg igyekszem fenntartani a varázslatot. Ez pont az a kategória, amit megtanultam, de olyan sokat még nem foglalkoztam vele. Komolyabb kategória. Az a fajta, amihez az ember nem szívesen fordul, így aztán nem is gyakorol be annyira. Így aztán hamar kifutottunk az időből, és le kellett engedjem a lángfalakat.
Ahogy a többiek felé fordultam, már épp sürgettem volna őket hogy induljunk mielőtt a megmaradt lények ismét nekünk ugranak, mikor észrevettem azt ahogy Penny rám néz. Az a csalódottság, a félelem a szemében, úgy éreztem… mindjárt összetör. A szavai … Szótlanul lehajtottam a fejem.

- Csak.. Meg akartam védeni magunkat. – ismételtem meg a gondolataimat ezúttal hangosan. Több magyarázatra azonban nem volt időnk, ráadásul ahogy elnéztem a lányt.. Talán sok is lett volna neki ennyi minden egyszerre. Nekem is az lett volna. Valahogy felgyorsulnak az események. Dante megindul a tó vizén a cél felé, miközben a lányok szemmel tartják a megmaradt lényeket. Ezúttal átengedem nekik. Én leeresztem a pálcám. Elegen haltak már meg.

Dantet berántják a víz alá, de a lányok elég hamar meg is mentik. Rose két seprűvel bukkan fel. Penny kiadja a feladatokat.. Ahogy a nevemet mondja, valahogy valami megvetést fedezek fel a hangjában. Talán csak én képzelem oda. Akkor is fáj. De jelenleg koncentrálnom kell. Nagy nehezen összeszedem magam. Felugrok a megmaradt seprűre, majd Moirának biccentve megindulok. A víz felszínétől tartok némi távolságot, hogy azért ne rántsanak le engem is úgy ahogy a Griffendéles srácot. A pálcám készenlétben tartom, hogy ha kell azért … meg tudjam védeni magam.