Swamptown

Kora délutánra járt mikor haza indultam a szokásos szerdai bevásárló utamról. Elő is vettem a kis listámat és elkezdtem olvasni.
-Cukor? Meg van. Új poharak? Meg van. Tű és cérna? Meg van. A vízszűrök még bírják. Francba is tudom, hogy valamit elfelejtettem fel írni, de mit? Anya mondta tegnap este mielőtt aludni mentem volna...
De akárhogy is gondolkoztam nem jutott eszembe mit mondott még. Ahogy haza érek Anya éppen csak felfog kelni, szóval megint én fogom rendbe rakni a kocsmát nyitás előtt. Remélem ma nem lesz olyan hangzavar mint tegnap így végre tovább tudom olvasni a Gyűrűk urát.
Mikor vissza érek a kocsmához, csendben lépek be nehogy felkeltsem a még alvót. A vásárolt dolgokat gyorsan elrakom a helyére, kabátomat felakasztom a fogasra és neki látok az asztalok letakarításának és helyre rakásának. Ha minden igaz van még röpke 1 órám mielőtt az első vendégek be esnének.
-Kassza...okés. Tegnap esti poharak...csak kettő tört el ezzel új rekordot felállítva.
Az asztalok letakarítása után beültem a pult mögé és azon gondolkodtam mit is kellett volna még hoznom.

Miközben az asztalokkal szenvedtem, ezeken van olyan folt ami idősebb mint én, anya már felkelt és lejött. Korábban mint szokott. Elment a konyhába, biztos alkoholért. Kávé helyett Ő alkohollal működik.

Nem ha a hűtőben keres akkor reggelit csinál. Igazán megtanulhatná. Az az ajtó nem csukódik be halkan. Mikor már az utolsó asztalhoz érek akkor hallom, hogy hív.
-Abba hagyhatod egy kicsit és jöhetsz enni, ha gondolod.-
Basszus már megint elfelejtettem enni.
-Persze, máris megyek!- válaszolom.
Leraktam a rongyot az utolsó asztalra ami még nem volt letakarítva és mentem "reggeliző" asztalhoz. Mielőtt leültem volna Anya magához ölelt. Egy picit idős vagyok ehhez már szerintem, de rajtam kívül nincs senkije ezért nem jegyzem meg...
-Jó étvágyat...- mondom mikor leülök és elkezdek enni.


Miután befejeztem a reggelit vissza tértem az asztal takarításhoz, majd a poharakat is szépen rendbe tettem. Legalább nézzünk ki valami luxus helynek, hamár egy mocsár közepén lakunk. Akármennyire is gondolkoztam a reggeli alatt, a vissza úton és még most egyszerűen nem jut eszembe mit kellett volna még hoznom.
-Anya! Nem emlékszel mit mondtál tegnap este mit kéne még hozni?- kérdezem a pult mögötti széken ülve.

Hamar eljött a nyitás ideje. Először mindig a vén Harold jön az elsők között. Alkoholista. Utána jött mindenfajta ember hamar eltelt a délután.
Az este folyamán én voltam a pult mögött miközben anya a vendégeknek vitte ki a megrendeléseket. Aztán oda lépett a pulthoz egy igazi szépség. Kék szemébe igazán nehéz volt belenézni, de mindig megtalálta a szememet.
- Hello Kölyök. -
Hogy mi?
-Arról a polcról kérem a legerősebbet, ahonnét neked még nem szabad levenni semmit. -
És még se tudok rá haragudni.
-És egy cigit is ennék, ha van...-
Alkoholista, dohányos...mintha emlékeztetne valakire...
-Nos akkor az első kéréssel lesz egy kis probléma Kisasszony. Ugyanis ha én nekem nem szabad levenni onnan semmit mégis hogy szolgáljalak ki?-
Miközben ezt mondtam a pult alól elő vettem a kocsma legerősebb alkoholját ami van.
-Milyen jó, hogy a pult alól viszont bármit elő vehetek, ami erősebb mint a polcokon lévők. - Kacsint.
Ezzel a mondattal kísérve elő halásztam egy poharat. Ital kitöltés közben eldördült egy fegyver. Már megint. Legalább nem a poharat lőtték szét a kezemben.
És Anyát keresi. Ennek nem lesz jó vége.
-Apa sosem volt az ismerkedős tárgyalások híve...- hallottam az előttem álló kisasszonytól.
-Ahogy Anya se szereti az ilyen embereket...- mondtam egy sóhaj kíséretével majd elé raktam az italát.

Ez a reggel is úgy kezdődik mint minden egyes átkozott reggel. Felkellek, megropogtatom a hátam, miután kikellek a hálózsákomból. Persze mintha lenne egy matracom valahol, de abból már rég kilopták rugókat vagy beolvasztottam őket? A fene se emlékszik erre már a lényeg az hogy nagyon kényelmetlen aludni rajta. Pont olyan kényelmetlen mint egy szurony roham. Majd a felveszem az egyenruhám. Megbeszélem Mike közlegénnyel (az egyik manöken bábú), milyen kényelmetlenül fekszek az „ágyamban”, majd megdicsérem Jenkins századost (szintén bábú), hogy milyen jól áll rajta az egyenruha. Majd kiadom Obama közlegénynek(bábú ő is) a pihenj parancsot és mehet aludni mivel mindig Obama az éjszakai őr. Majd pedig kimegyek és felhúzom a két zászlónkat, miközben a himnuszunk énekelem, majd pedig tisztelgek előtte olyan 5 percet általában. Általában ez jelenti az „isten” tisztelet kezdetét is nálam. Mostantól bárki betérhet hozzám, úgy sincs mostanában semmi dolgom. Ezt követően neki állnék az előadó terem előkészítésének. Megkeresni azt, hogy hol hagytam abba múlt korában a felolvasást. Alig-alig csöpög ide valaki. Jobb napokon is max 15 ember van itt rajtam kívül és egyikük sem túl lelkes az iránt ami iránt én lelkesedem. Természetesen érdekli őket a történelem, a nagy csatáink ami jó. Ha nem is tisztelik azokat az isteneket akiket én (vagy egyáltalán nem tisztelnek semmilyet), de a tanításaikat meghallgatják sőt talán meg is fogadják azt. Az Alapító Atyák nem nézik azt, hogy imádtad-e őket életükben vagy sem. Azt nézik, hogy éled az életed. A régi amerikai módi szerint vagy attól elfordulva. És sajnos sokan attól elfordulva élik azt.

Állandó látogatóim egy tízen éves gyerek lényegében a másik meg egy hozzám hasonló öregember. De rájuk legalább mindig lehet számítani. Ez is valami, ha csak egy valaki tovább viszi az örökségem az már megért mindent. De készülni kell. Azt hiszem ma Alamoról mesélek nekik. Tragikus történet, de annál jobb tanmese arról, hogy egy igazi patrióta mindig kitart a végsőkig és ha harcban kell elesnie akkor azt állva, becsülettel teszi. KOPP, KOPP és még ismétlődik egy ideig. Meg is jött az első hívem. Ez azt hiszem Henry, Henry Jongquil lesz, elég gyorsan szedi a lábát. A korához képest ő is jól tartja magát. Bár ő még fiatal, bár nem sokkal, de fiatalabb mint én. És privát megbeszélést kért. Nos végül is az istentisztelet előtt még van egy kis időm. Be invitálom akkor az „irodámba”. Érdekes egy teremtés Henry, ő is oly szorosan kapcsolódik a régi világhoz mint én és oly vak buzgalommal próbálja azt átmenteni mint én, de neki még se jelentek meg az Istenek. Vajon mi lehet a különbség kettőnk között? De rögtön rázendít a nótájára amint helyet foglal. Előkotort egy térképet is hozzá mint szemléltető eszköz és egy „Road 505 Radio” feliraton áll meg az ujja. Egy rádió állomás. Henry barátom pedig régi tárgyakat akar onnan visszaszerezni. Bár igaz ami igaz mint meg nem adnék azért én is, hogy a régi kedvenc zenéimet hallhassam. Egy jó kis blues, vagy valamit ami az 50’-es éveket idézi, esetleg olyat ami fiatalságomat jellemezte. Igaz ami igaz felcsavarta a kíváncsiságom Henry és ezt szerintem ki is ült az arcomra. Miután láthatólag elmondott mindent elővett egy köteg papírt. Nos…Ezzel most meglepet. Szép vastag munka lett ez a könyv. De az még jobban, hogy egyedül akar oda menni és ezért rám bízza a könyvet.

- Henry tudod, hogy ezt nem hagyhatom. Nem mehetsz oda egyedül. Azt se tudod mi vár ott rád. Pár csoszogó hulla a legkisebb probléma, de kitudja milyen istentelen gonosz lelkek vették be magukat oda. Ez egy nemes küldetés amire indulsz, de ha egyedül mész mendő is. Hadd segítsek. Hadd segítsen ez a közösség amit alapítottunk. A mai istentisztelet után sorozást tartok az expedícióhoz. Lehet így elvesztegetünk pár napot a gyorsított kiképzésre, de sokkal magabiztosabban indulhatunk útnak és sokkal több régiséget hozhatunk magunkkal. De nekem valami más is jár az eszembe Henry. – Ekkor közelebb hajolók hozzá. – Arra gondoltam talán újra indíthatnánk vagy legalább megpróbálhatnánk újra indítani azt az állomást. Most képzeld el mennyi újdonság várna ránk akkor. Nem csak régi tárgyakat szereztünk vissza a múltból, de a múltat elhozzuk a jelen emberének. Azok akik még sose hallottak rádiót azelőtt megismerhetik ezt az elbűvölő dolgot. – Felcsillan a szemem is. – Megcsinálhatnák azt amit Roosevelt elnök is a 30’-as években! Közvetlenül szólhatnánk a néphez! Nem csak megszerezzük neked azokat a régi relikviákat, de megszerezzük az Alapító Atyáknak az 505 Állomást. Nos mit szólsz hozzá Henry? Gondolkodjunk nagyban! Álmodjunk nagyot!


Később az Istentisztelet végén. Miután végeztem az Alamoi „tanmesével”

- Hit testvéreim és bajtársaim. A mai nap reggelén Henry bajtársunk és én valami nagy dolgot találtunk ki. Vissza akarjuk hozni az életbe a múlt kor elfeledett élményét. Elakarom hozni az embereknek a rádió hallgatás örömét. Ezt pedig úgy tudjuk elérni ha visszaszerezzük az Államok nevében az 505. Állomást a városban. A feladat lehet nem lesz egyszerű ezt elismerem. Ismeretlen terepre vezetlek bennetek ezt is bevallom. De szívemben erős a hitt. És hiszem, hogy megtudjuk tenni. Megtudjuk szerezni azt és megtudjuk osztani azt a régi érzést, azt a régi élményt amit oly régen nem éreznek ennek a világnak az emberei. Bár lehet ez elsőre nem tünnik nagy lépésnek emberek, de ez egy nagyobb állom része! Az Amerikai Állom része. Szóval merjünk nagyot álmodni! Együtt! Kitart velünk?

Aki hajlandó velünk tartani azokat félre hívom az irodámba és elmagyarázom nekik, hogy be kell lépniük így a 3. Vicksburgi gyalogezredbe, mert civileket nem viszek magammal csak katonákat. Ez után kiosztom nekik az egyenruhát és a fegyvert. A nap maradék részében pedig gyakorlatoztatom őket. Megismertetetem őket azzal, hogyan kell újratölteni ezeket a régi típusú fegyvereket. Megtanítom nekik a vezényszavakat. Tudom, hogy nem lesznek a legjobbak, de ha már értik a fegyverük működését és ha tudják mit jelent egyetlen egy szó is akkor már megtették az első lépést, hogy igazi katonák legyenek. Este még Henryvel megbeszélem mit tud az 505-ről és annak környékéről. Mert holnap felderíteném a helyet. Én és a kiképzésen legjobban szerepelt újoncom. A többieknek meg meghagynám, hogy gyakoroljanak Henry felügyelete alatt.

-Mondanám, hogy lassan a testtel Kisasszony, mert a végén még meg kell várnunk Hector-t a következő szállítmánnyal...de igen ránk fér az alkohol- Ezzel a mondattal kísértem a második körének kitöltését, miközben magamnak is elővettem egy poharat. Ha ez a seggarc így folytatja akkor anyának oda kell dobnom a Winchesterét...anyát ismerve szükség lesz rá. Kisasszonnyal együtt ittam a második körét.
-A vér nem válik vízzé igaz?- kérdezem magam elé dünnyögve... - A kedélyek is csak addig lesznek nyugton amíg Anya nem nyitja ki a száját. Néha spontán dönt és hülyeségeket. És a vér kötelez. - mondadómat egy egyszerű sóhajjal kísértem, amit lehet a fáradtság legyőzésének vagy a zavar leküzdésének venni. Van valami ebben a leányzóban ami elragadja a gondolataim Swamptownról...valami megmagyarázhatatlan. Ez volna a kalandvágy, amit Bilbó is érzett amikor elindult a megyéből? Hogy is van az a dal?
-Arick volnék. Borzoskának meg még senki se hívott Kisasszony! És hogy én pincér? Inkább a pult mögött ülő kölyök aki valahogy ebbe a városba született. -
Ha ez is apuci kicsi lánya falra mászok. Nem járnak erre a környékre hozzá hasonló emberek. Érdekesnek tűnik...
-Hogy hogyan szórakozunk errefelé? Adj pár percet és megmutatom. - benyúltam a pult alá mintha alkoholt vettem volna elő, de csak anya Winchester puskáját fogtam meg...olyan könnyű lenne lyukat lőni annak a marhának a homlokába...olyan...nagyszerű érzés volna...de nem ez anya dolga az Ő üzlete. És mindig is mondta, hogy nem szeretné ha a banda dolgokba belefolynék.
-ANYA! Megyek sétálok egyet a városban! - Hirtelen felemeltem a pult alól és átdobtam a termen egyenesen anyához. Majd megfogtam a másik pohár whiskey-t és kivittem a banda vezérhez aki a tárgyalást kezdeményezte.
-Uram ne haragudjon, de a lányát elrabolnám egy rövidke időre, addig rendezzék le amit szeretnének édesanyámmal. Csak egyet kérek. Ne lőjék szét ezt a helyet. Tudja milyen nehéz a vérfoltot kiszedni ezekből az asztalokból?- Válaszát megse várva vissza mentem a pulthoz, le akasztottam a kabátomat és magamra vettem. Elindultam kifelé. Félúton hátra fordultam Amandához: -Akkor nem jössz?- kérdezem tőle játékos hangon és egy kacér mosollyal.