A SÁTÁN UTOLSÓ PÖCEGÖDRE

Fém szörnyek és emberek hullái amerre nézek. A háború mocska ezt a helyet is elérte, de mit csodálkozók, nem ez lesz az első ezen a sivár és mocskos helyen és nem is az utolsó. De engem nem érdekelnek az országok apró-csetlő apró csetlő bajai, meg hitetlen harcosaik sorsa. Engem csak egy dolog fűt és remélem megtalálom azt ezen a helyen. ’S ha itt van, akkor csak is abban a toronyban lehet.

A levegőt mennydörgő hang rázza meg, ösztöneimnek engedelmeskedve hasra vetem magam, kezemet a füleimre tapasztom, összehúzom magam majd pedig várok amíg vége nem lesz a zajnak. A sátán ölebbe és pokolból szabadult szolgái nem adják olyan könnyen a bőrüket és tornyukat. Kemény harc lesz ez, de minél keményebb a harc annál felemelőbb lesz a megváltás. A megváltás ami járna nekem. Az amit egész életemben kerestem, de egy gyenge pillanatomban ért utol a Halál jeges marka. Amikor megbicsaklottam. Forró folyadék folyik az ajkamon végig, úgy látszik önmarcangolás közben sikerült újra mélyen beleharapnom az alsó ajkamba….Kurva jó! Egy lövedék ijesztően közel csapódik be hozzám. Földet, alkatrészeket és testrészeket szór a testemre, majd pedig némaság. Mehetünk. Mikor kimászok az előzőleg fedezéknek használt bomba tölcsérből valami egészen más lett. Valami nem e világi járja át a helyet. Talán a Sátán erői munkálkodnak itt is? Ezen a helyen semmi sem lepne már meg. De folytattam az utam. A látvány gusztustalan lett volna egy olyan embernek aki nem járt még csatamezőn. A megcsonkítót hullák és a lehető leggroteszkebb pózokban kicsavarodott testek a szögesdrótokon. Ezeket a férfiakat már senki sem fogja eltemetni és megsiratni sem. De legalább megtették azt amit a kötelességük megkívánt tőlük, de ez sem változtat azon, hogy iszonyú fájdalmakat éreztek haláluk előtt és a félelem végül úrrá lett rajtuk.

10 perc séta után végre elértem a toronyhoz vezető hosszú hidat. Mintha valami furcsa és nagyon hosszú neve lenne ennek „ A szenvedő rabszolgák sikolya” vagy valami ilyesmi. Előveszem tokjából a szablyám. Kettőt vágok vele a levegőbe, hogy szokja a kezem. Ekkor lépteket hallok magam mögül. Oda fordulók, szablyámat az idegen felé tartom. Igazán különlegesnek néz ki a férfi. Mintha szóra nyitná a száját mikor is egy másik hang is végig süvít rajtunk. Mintha egy újabb tüzérségi lövedék lenne, de ki a fene lőné a hidat?! Majd becsapódik az a valami, de ez határozottan nem tüzérségi találat. Kezdem megszokni a helyet, azt hiszem már mindent láttam erre ilyen furcsa szakállú és páncélú emberek és égből aláhulló valami jönnek! Ettől ideges leszek és ha ideges vagyok az senkinek nem jó! A pengémet magam elé tartom, hogy egyből támadhassak, ha végre elül a por és látom mi akart megölni engem. Az porfelhőben először egy emberi alak kontúrjai jelennek meg, de fura mód szárnyai vannak. Az nem lehet! Nem! Nem! Soha! Végül pedig elült a por és egy szárnyas női alakot pillantok meg. De mégis! Az Úr nevére! Ez mégis csak egy angyal! Keresztet vettek és közben „ Dicsőség az Úrnak” mondatott préselek ki magamból a döbbenet hatására. Talán végre elértem a megváltást? Tal….Mi a jó büdös hétszer körbe szart kurva francért reng a föld?!

A föld egyre jobban reng, milyen hatalmas bestia támadhat rám már megint? Nézem a tájat, de semmi sem közeledik majd a föld alól előtör egy féreg. Egy nem is kicsi féreg. Ez meg mivel etették a szülei ha egyáltalán van neki olyan?! Itt minden ilyen túl méretezett? A hangja akár a repedt fazék és a vasúti ütegek keveréke. A szájának a szaga pedig olyan mint a kénbányák és a rothadó csatamezők szentségtelen ivadéka. És az Úr nevére mekkora fogai vannak?! Eközben bő nyállal még megszór minket is. Az egyik ilyen nagyobb csepp pont arcon talál. Utálom ezt a helyet! De főleg magam mert ide kerültem! De most kinyírom ezt a dögöt. A mögöttem lévő fegyverropogásra nem reagálok engem csak az érdekel, hogy a bestia megdögöljön. Letörlöm az arcomról a nyálát majd egy mélyről jövő dühödt ordítás kereteiben nekirontok a fenevadnak. Jobb kezemben a szablyám, míg bal kezem körkörösen izzani kezd. Ismerem ezt a fájdalmat. Utálom ezt a fájdalmat. Utálom! Utálom! Utálom!

- UTÁLOOOOOOOOOOOOOOOOOOM!

Bal kezemben pedig megvillan a kampós lánc vége, még fél métert engedek neki és közben magam mellett pörgetem. Mikor pedig elég közel kerülők elhajítom a bestia felé és megpróbálom bele állítani a fogínyébe a kampót. Majd pedig visszahúzom a láncot – ha minden jól sikerült – azt jelenti, hogy felhúz a féreg pofájáig. Onnan pedig tovább ugrok a láncot még mindig a dög ínyében hagyva és a pengével megpróbálom felszaggatni a bestia hasán lévő bőrt.

Mióta kiűzettem a menyből egyfolytában harcoltam valamivel. Ráadásul ennek a pofátlan dögnek még ahhoz is volt képe, hogy egy másik világba is magával rántson.

Most zuhanunk. Hagyom, hogy ez így maradjon, az én testem nem sérülhet meg ennyitől, de ha mégis az sem számít semmit. Még egyet azért behúzok neki, látom, ahogy az arca bepépesedik halom és érzem, ahogy a csontjai szilánkosra törnek az öklöm alatt. De mintha nem is érdekelné, belém vágja a karmait. Piros folyadék folyik belőlem a karmai nyomán és fájdalmat érzek. Nem szeretem ezt az új érzést jobb volt nélküle.

Megtaszítom kicsit a levegőben, hogy a dög legyen, a föld felé. Majd becsapódunk. A szörnyeteg szétloccsant a földön, ahogy számítottam rá. Felegyenesedek, a lábam alatt ropog az, ami a belőle maradt, vér, belek és szilánkosra tőrt csontok.

Így hogy a dög már halott végre van időm kőrül nézni kicsit. Fogalmam sincs, hol vagyok az biztos, hogy egy másik dimenzióban. Felnézek és még az ég is vér vörös. Körülöttem mindenhol megcsonkított hullák hevernek halmokban. Utoljára a nagy háborúban láttam ennyi holt festett. De nem érzek semmit, mikor rájuk nézek. Csak vér és hús összevissza kupacokban. Mintha a föld is vérből és belekből állna ebben a világban. Vagy csak a vörös ég miatt tűnik így.

Ez lenne gyehenna. Megbuktam volna és rögtön a letaszítottak közé kerültem volna? Nem, a szárnyaim sértetlenek. Ez az izé rántott ide magával biztosan innen jött.

Megfordulok és két embert látok. Emberek. Az egyikük Uram dicsőíti, mikor meglát, legalább tudja hol a helye. A másik csak bámul rám bután. Végül is ember.

Látom, hogy éppen megszólalna, amikor elkezd dübörögni alattunk a föld. Egy hatalmas fekete lény emelkedik, ki a föld alól. Üvölt és nyálával összefröcsköl bennünket a lehelete akár a napon hagyott holtestek bűze. A lény nem hasonlít semmire Atyám teremtményei közül. Ha pedig nem az Ő teremtménye, akkor nincs értelme a létezésének.

Már kinyitottam volna szárnyam, hogy rátámadjak, amikor a hátam mögül fegyverropogást hallok. Emberek. Gondolom. De ahogy megfordulok, látom, hogy tévedtem embernek tűnnek, de nem azok nem úgy mozognak, és nem lélegeznek. Bármik is legyenek nincs joguk a létezéshez. Megidézem Aurelist és megforgatom magam kőrül a két penge csodás hangot ad a levegőben, mint mindig. Nem sokára meg is kóstoltatom vele az ellenfeleim vérét. A kisebb ember után megyek pár lépést teszek, a földön majd a levegőbe emelkedek, hogy a féreg fejét célozhassam. A szemét akarom célozni de, nincsenek szemei. Nem számít, megtámadom, abban reménykedek, hogy a pengékkel kihasíthatok belőle egy nagyobb darabot és felapríthatom a szörnyet.

-Shajj-sóhajtott a hercegnő és unottan az asztalra könyökölt.
Drumengzahn a sötétség kevésbé sötét ámde annál gonoszabb nekromantája az asztal túlsó oldaláról ahol éppen a számlákat nézte át, gyorsan felkapta a fejét, hogy ellenőrizze mi a gond az újdonsült foglyával.
-Valami probléma van?-kérdezte szelíden a nőtől.
-Nincs semmi gond.
-Akkor oké.-mondta a varázsló majd visszatért az adóbevallásához. Közben pedig a bajsza alatt mormogva megjegyezte, hogy manapság eszméletlen pénzeket kérnek el a fekete mágia szolgáltatók. Még szerencse, hogy az új Telemagic csomagra váltott. (A gömbjóslás amit ugyan sosem használt, ingyen volt. )
A hercegnő azonban nem bírta ki.
-Shajj.
-Biztos, hogy nincs semmi gond?
-Semmi bajom.
.....
-Shajj.
-OKÉ ELEGEM VAN-csapott az asztalra a mágus.-Mi a frász bajod van?
-Mo...mo..st ezt mért kellett?-a királylány bociszemeiből könnyek kezdtek el csurogni amelyek aztán átfordultak masszív pityergésbe. Mivel rettegett, hogy az érzelmi hullám esetleg egy abominációt idéz meg a varázsló inkább megpróbálta megnyugtatni a lányt:
-Figyelj én nem akartam...csak...óóó a fenébe is legalább nem leszel Stockholm szindrómás.-érintette meg ujjaival a sajhgó fejét a varázsló.-Tudod mit? Együnk inkább valamit.

Fjodor Ivanovics Raszputyin

Sikeresen beleakasztod a kampódat a bestia szájába és elkezded magad felfelé "vontatni" rajta. A dög összevissza ficánkol ahogy az úr angyala után kapkod. Így te is össze vissza lengsze mint fasz a bélgázos bővebikk gatyájában. Viszont ahol éred ott vagdosod a bestiát. Csakhogy amint megvágod a dögöt a sebeiből szárnyas kígyók kezdenek el szállni kifelé. Ráadásul minél mélyebb annál több. Az új szörnyetegek egyelőre nem támadnak rád de lehet ez csak idő kérdése.
Egyre feljebb húzod magad a szörnyetegen mígnem annak a szája hirtelen bezárul, elharapván a láncodat. Te pedig húsz méteres zuhanásba kezdesz be a hídon harcoló katonák közé. Még le sem érsz a földre de máris bele áll a hátadba egy felfelé tartott szurony és végighasítja a testedet. De ahogy leérsz a földre nagyjából még vagy húsz másik szegeződik rád.

The Freeman

A katona pajzsod egy ideig beválik és számos golyót megakaszt. A végén szinte már csörög benne a fém a sok lövedéktől és összetöredezett fogaskeréktől. Egy idő után azonban a test sem bírja tovább és az allja nemes egyszerűsséggel leszakad a plussz súlytól. A páncélod energiája fogyatkozni látszik közben mivel számtalan golyót bekapsz. Mivel félkézzel tölteni eléggé nehéz feladat (pláne aktív közelharcban) ezért a gravitorpuskádra váltasz ami egy géphadsereggel szemben igencsak működő dolognak minősül. Hol az egyikat csapod oda a többihez, hol csak lelököd őket a hídról. Tök jól szórakozol amíg észre nem veszed, hogy a katonák gyanúsan a híd két felére álltak. Épp néznéd, hogy mi van középen de már késő. Az ott felállított géppuska golyói hátralöknek ahogy a rád zúduló lövedékek egyre inkább lemerítik a pajzsod energiáját. Épp 1%-on áll meg mikor végre sikerül a gravi puskával megragadnod a fegyvert és még mindig tüzelő állapotban felkapnod a földről. Ekkor kezdődik meg igazán a darálás. A folyamatosan tüzelő fegyver lekaszálja a hídon álló katonákat. Akik olyan tömött sorokban érkeznek, hogy igazi halom emelődik a holttestükből. Közben az egyenruhás fickó is bepottyan az alakzat közepébe ám addigra már kifogy az újdonsült fegyvered.

Archangel Gabriel

Nem nagyon tudod a bestia páncélozott hátát vagy a fejét megsebezni így kénytelen vagy szemtől szembe támadni. Kemény harc alakul ki közetetek. Mivel a féreg állandóan kapkod utánad amíg te keresed a gyenge pontját. Az egyetlen sikernek nevezhező dolgot a hithű ember éri el úgy, hogy a szörnyeteg hasát támadja. Ám emiatt számtalan repülő kígyó szabadul rád és zavarnak meg röptödben.
*HAMM* A bestia bekapott mert azok az átkozott kígyók elterelték a figyelmedet. A szárnyaidat beszorította két oldalt a fogsorába. Látszik, hogy a sátán nem éppen eszes lényeket kreáll. Ugyanis így pusztán csapdába ejtett de lenyelni nem tud. A következő ellenfeled pedig a szörnyeteg nyelve melytől egy könnyed vágással megszabadulsz. A fröcskölő vér nem igazán ad hozzá az amúgy eddig sem éppenséggel gusztusos környezetedhez. Ráadásul te is fülig mocskos leszel.
A nyelve elvesztését jelezve a szörnyeteg újabb brutális bömbölésbe kezd. A lökéshullám éppen kirepítene a szájából ám te a kaszádat beakasztva a szájpadlásába megmaradsz a szörnyben. Az újabb ordításokból ráadásul azt is kiveszed, hogy a szörny agyába a szájpadlásán keresztül vezet az út.

Megpróbálom a szörnyeteg fejét sebezni, de a fejét és a hátát borító páncél túl vastag hogy a kaszával áthatoljak rajta. Akár hogy is, de tovább támadom, egy ilyen szentségtelen lény nem állhat az úr egyik legnagyobb angyala előtt. Szemből támadom és igyekszem elkerülni a felém villanó fogakat a szörnyeteg pofájában, de akárhogy igyekszem is nem tudok jelentős sebet ejteni rajta. Meg kel találnom a gyenge pontját muszáj, hogy legyen neki. De valahányszor lesújtok, rá a pengékkel figyelnem kell, hogy ne kapjon be engem. Közben látom, ahogy a férfi a láncon csüngve felhasítja, lény hasát legalább megsérül végre a dog. De ezt sem nevezhetem teljes sikernek, hiszen a felszakított sebből szárnyas kígyók bújnak elő. Mégis ki alkothat egy ilyen teremtményt.

Tovább támadnám a bestiát, de a kiáramló szárnyas kígyók azonnal engem vesznek célba. Ahogy körülettem repkednek, levágok, párat viszont túl sokan vannak. Azt hiszem nem fognak elfogyni, amíg az a seb nyitva áll. Nem számít. Míg levágtam vagy egy tucat kígyót nem tudtam kitérni a bestia szája elől és az bekapott. A szárnyaim beszorultak a fogai közé, így a mozgási lehetőségem erősen lecsökkentek, de így lenyelni sem tud. Mit mondjak, nem ép eszes bestiák leledznek ezen az átkozott helyen. Megpróbál megtámadni a nyelvével ám Aurelis egy könnyed suhintásával lemetszem a finom izmokat, amik tartják. A bestia vére szinte megtölti a szájüregét nem lett tőle pompásabb az egyébként is elégé mocskos pofája, amibe bezárt. Bár a szörnyeteg undorító vére groteszken szépé festette a szájüregben itt-ott található csontot és húscafatokat, amik a fogai közé ágyazódtak. Nem mintha sok idom lenne nézelődni mivel a lény szinte azonnal, kitárja a száját hogy fájdalmát újabb nyál –és ezúttal már vér- permettel színezet üvöltéssel rudasa ezzel a mocsokban és vérben úszó dimenzióval. Persze engem is teljesen beborít a szörny vére, amitől a külsőm már inkább emlékeztet bukott démonra, mint angyalra. Mintha számítana ez az állandó fájdalomban égő porhüvely. Mégis sajnálom egy kicsit, hogy a külsőm immár nem adja vissza Menyei Atyám fényét.

A szörny bömbölése majdnem kirepít a szájából, de sikerül Aurelist beakasztani a szájpadlásába így bár még több nyál és vér zúdult rám a szörny üvöltéséből de legalább nem rázott ki a szájéból, amit már egyszer sikerült megsebeznem.

Ahogy a féreg szájában lengtem miközben üvöltött észrevettem, hogy a szájpadlása a kaszám alatt mintha vékonyabb lenne. Lehetséges, hogy ezt át tudom vágni? Talán még a szörny agyát is megtalálhatom mögötte. Mondjuk, ki tudja, hogy egy ilyen lénynek szüksége van-e az agyára, de ebben a pillanatban ez a legjobb lehetőség az elpusztítására. Ahogy a dog abba hagyja, az üvöltést bele vágom, a kaszámat a szájpadlásába persze nem fogadja ép kitörő örömmel ennek a retkes világnak a kedves páncélos kukaca és nem kevés vér is folyt a szemembe, de ezúttal végre talán meg van a gyenge pontja, amivel levághatom ezt az ocsmány férget.

A szájpadlásán keresztül bejutok, a szörny fejébe ahol látom is a testéhez képest igencsak aprócska agyát nem esek neki pengékkel, hanem csak rá koncentrálom az erőmet és érzem, ahogy belülről apró cafatokra szakad, majd szétrobban a lény szivacsos nyálkás agya vér és agydarabkák lepnek el mindent beleértve engem is. Ennél már aligha lehet ragacsosabb és mocskosabb ez a porhüvely.

Minden egyes sebből amit a pengém okozott aljas és undorító szárnyas kígyók rajzanak ki, de nincs más megoldás, nem tudom máshol érni a lényt szóval tovább vágok és szúrok a bestia puha hasa felé. Ez könnyű is lenne, ha a nem mocorogna annyit. Amikor jobbra fordul, hogy elkapja az angyalt én is erősen kilengek abba az irányba, mikor pedig balra vetődik én is arra lengek. Ez idegesítő! Megölöm ezt a dögöt. Megölöm! MEGÖLÖM! Majd elernyed a lánc és megüti a fülem egy hangos csattanás. És zuhanok a mélységbe.

- CYKA BLYAT!

Majd a szabad esés végén egy szurony hasítja végig magát a testemen. Amint sikerül felállnom még azt is észreveszem, hogy húsz másik katona figyel engem és szegezi rám a fegyverét. Persze a szablyám elejtettem a zuhanás közben. Hogy lehetek ilyen marha?! Mindig tartsd szorosan a fegyvered ez az első amit megtanítanak a kiképzésen! Mindegy legalább még a gépfegyver megvan. Előveszem a fegyvert amely oly jól szolgált engem. Majd meghúzom a ravaszt és elkezdem ritkítani a körülöttem lévőket. Ész nélkül lövök bele a tömegbe miközben azt ordítom, hogy : „URAH!” . A lövedékek izzó parázsként száguldanak át a levegőben és minden akadály nélkül vágják át magukat a katonák ruháján, húsán és csontjain magukat mintha ott sem lennének. Végtagok hullnak alá, kilyuggatott testek dőlnek el. Persze közben lőnek rám, de nem érdekel, a fájdalomtól csak dühösebb leszek, a dühtől pedig erősebb!

-Mit akarsz enni?-Tette fel a kérdést Drumengzahn a sötétség kevésbé sötét ámde annál gonoszabb nekromantája.
-Nekem mindegy-válaszolta a királylány.
-Akkor mit szólsz a kínaihoz?
-Az nem jóóóó, túl nagy a zsírtartalma.
-Rendben akkor Csinget máskor esszük meg. Mit gondolsz a csirkéről?
-Nem.
-Hamburger?
-Nem.
-Saláta?
-Nem.
-Ezek közül egyiket se szereted?
-Én mindet szeretem.
-Akkor mond meg mi együnk.
-Nekem mindegy.
A mágus dühödten elszámolt magában tízig, hogy lenyugodjon majd megfogadta, hogy soha többé nem tesz fel kérdéseket.
-Akkor eszünk pizzát -határozta el magát.
-Rendben csak ne Hawait. Az annyira ízléstelen.
-Pff mégis miféle paraszt eszik hawait?-mondta a varázsló miközben tárcsázta a Grokko pizzériát
-Pokoli estét kívánok a nevem Drumengzahn a sötétség kevésbé sötét ámde annál gonoszabb nekromantája...
-Gyóestét főnök úr a szokásos Hawai pizzát?
-NEM! Nem, dehogy most a másikat...-vigyorgott kínosan a mágus.
-Dehát még sosem rendelt tőlünk másfélét főnök úr...

Mindenki

Végül felülkerekedtek a katonákon és a sziklatörő férgen. Úgyhogy rövid ismerkedés után nekiindulhattok A megcsonkított rabszolgák elhaló sirámainak vágóhídján keresztül Hosszú ideig tart az utatok így van időtök szemügyre venni az alattatok hömölygő láva folyót melyből néha néha egy hatalmas hal ugrik elő. Pofájából nyolcezer hatalmas fog világít. (Legalábbis ennyit tippeltek.)
A hídon haladva viszont mintha elhaló sikolyokat hallanátok. Netán sirámokat? Fehér fátyol szerű formák kezdenek derengeni előttetek. Pusztán szállnak a levegőben és keringenek körülöttetek. (Fjodor és az Arkangyal rögvest felismerik, hogy szellemekkel van dolgokot.)
Próbáltok nem tudomást venni az egyre sűrűsödő szellem létszámról és úgy haladni tovább de hirtelen egy már meglepően szilárdnak tűnő egyedet találtok magatok előtt.


A lény határozottan utatokat állja azonban nem akar megtámadni. Helyette kinyújtja jobbra a karját mintha mutatna valamit. Közben pedig hangtalanul szavakat formál a szájával:

"Eszetek meghosszabbítátok?" próbálja leolvasni az egyik.őtök
"Elemet ne nyaljátok?" tippeli valamelyik másik.
(Saját tippekkel is elő szabad állni )
A harmadikótoknak nincs tippje mert épp arra néz amerre a szellem mutat. Látja a lávából felemelkedő hatalmas csatahajót amint az ágyúval éppen beméri a hidat.
-EZT MEGBASZTÁTOK-kiáltja a szellem majd eltűnik.
Ti pedig kaptok a hátatok mögé néhány robbanást ami néhányótokat felrepít a levegőbe a maradék meg futhat míg eléri a leszakadó híd végét.
Vagy így vagy úgy de eljuttok a kastély bejáratáig ami negyven méter magasan emelkedig fölétek. Pontosan 6,66 centiméterenként egy-egy hatalmas véres tüske helyezkedik el rajta melyeknek nagyrészére emberi koponyákat tűztek vagy belső szerveket tekertek.
Három út vezet tovább számotokra. Az egyik a kapun keresztül melyet megpróbálhattok kinyitni bár zártnak tűnhet. (Viszont mellette felfedeztek egy panelt ami talán segíthet a bejutásban.) Persze megpróbálhattok felmászni vagy felrepülni is a mellvédre de az legalább negyven méter. Esetleg megpróbálhattok elmenni a lávafolyó és a vár között leledző véköny ösvényen hátha találtok egy másik bejáratot.

- CYKA BLYAT! CYKA BLYAT! – Ordítom miközben az utolsó katona fejét verem az öklömmel.

Rohadt gépek még csak nem is véreznek. Nem is sikoltanak. Nem könyörögnek. Ez egyáltalán nem természetes. Ez nem az Úr által kreált lény. Csak megy és öl. Pont mint a vörös kutyák. Ezután pedig a teljes közönnyel tekintek a szótlan, fura páncélos férfira. Kemény harcos, de minden élet egyszer véget ér, így felesleges megjegyezni a nevét. De mikor az angyalra téved a szemem, keresztet vetek, majd pedig durcás arccal és közönyös tekintettel megindulok a híd felé.

A hídat gyors ütemben akarom megtenni, semmi kedvem több időt automatákra pazarolni. Sem a sikolyok sem a szellem alakok nem érdekelnek csak az ajtó. De az egyik elállja az utamat és néma szavakra nyitja a száját.

- Elek meg hallja? Ez meg mit jelent pokoli teremtmény?! Válaszolj!

De erre már nincs idő mert egy csatahajó elkezd a hídra lőni.

- BASZZÁTOK SZÁJBA MAGATOK DÉMONFÉRGEK!

Ordítom ezt a hajó felé miközben a levegőbe repülők. Most nagyon mérges vagyok. Ezért most elsüllyesztem azt a hajót! Elfogom süllyeszteni!

- MEGDÖGLÖTÖK DÉMONOK!

Már épp készülnék levetni magam mikor rájövök, hogy a hajó túl messze van nekem így inkább a kapuhoz futok ami zárva és a pengémmel se tudom áthasítani. Mászni nem akarok. De van itt egy panel. Vajon mi történik ha szét verem egy lovas szablyával? Nézzük meg.

 Miután az utolsó katona fejét is lerepítettük a helyéről, és a gilisztát is kiírtottuk, megindultunk... valahova. Én igazából még mindig nem tudom, miért és hogy futottam össze ezekkel, de úgysem tudok mást csinálni... úgyhogy megyek velük. Miközben mentünk a hídon, a ruhát ráhangoltam arra a chipre, amit "kioperáltam" az egyik gépkatonából. -Idegen eszköz ellenőrzése. Futtatás. Várható hátralévő idő: 1 perc- darálta le a ruha AI-a szokásos reszelős, magas hangján... Nem nagyon figyeltem a külvilágra, csak sétáltam előre. Végül letelt az egy perc.
 -Fájl megnyitása: nyan_cat.avi.- Majd megjelent a HUD-omon egy videó: www.youtube.com/watch?v=QH2-TGUlwu4 
 Fél percig bírtam, majd azonnal kitéptem a ruha moduljából a chipet, majd lehajítottam a hídról... -Hogy a fenébe lehet, hogy egy gyilkolásra épített gép központi chipjében ez van? Ez ki a francnak jutott az eszébe?!? - gondoltam magamban, miközben lehajítottam a hídról.
 Ekkor láttam meg a tüzelésre kész hadihajót, ami kijött a magmából... A másik pillanatban már a levegőben voltam, a ruszkival együtt. Az orosz már láthatólag rávetette volna magát a hajóra, mikor realizálta, hogy ő nem érheti el. De én meg kiötlöttem, hogy a gravipuska ugyebár túlpörgetve képes elképesztően nagy távolságból magához vonzani a dolgokat. De ez akár úgy is működhet, hogy magamat vonzom a hajóhoz, igaz? Egy próbát megér...
 Feltöltöttem a ruha maradék energiáját a gravipuskára, ami egy ideig túl tudja pörgetni az eszközt, de sietnem kell, ha nem akarok lávában égni. És persze a páncélzatom is lemerül, ezzel pedig nem kéne Rambo-t játszani. De ezt már a levegőben gondoltam végig. Leugrottam a hídról, és átvonzottam magam a hajóra. Azt a pár katonát, akik az ágyú közelében voltak, fedezékből egyenként likvidáltam, majd a hajó saját ágyúját ráfordítottam magára a hajóra majd megnyomtam a nagy... piros... gombot. A hajó atomjaira szakadt, a legénység legtöbbje a forró magmába veszett, én pedig visszavonzottam magam a hídra. Épp időben... Majd én is a kapuhoz mentem. Mintha semmi nem történt volna. A ruszki épp az ajtó paneljával szórakozott. Én pedig csak ledőltem a kapuhoz, és fújtam egyet.

Miután végre sikerült elpusztítani a férget és az alávaló gépeket nekiindulhatunk a hídnak. Legalább haladtunk valamerre. Persze jóval gyorsabb lett volna repülve, de a hídon sétálva szemügyre vehettem az alattunk hömpölygő láva folyamot. Első ránézésre meglehetősen mutatósan festet majd feltűnt, hogy néha-néha hatalmas halak ugrálnak ki belőle. A lávából. Mégis mi ez már megint? Hogy lehet ez a világ ennyire Istentelen. Egy fintor közben felnéztem és észre vetem a ködfátyol szerű áttetsző alakokat előttünk: szellemek. Nem okozhatnak gondot, ha nem törődöm velük. Bár mi normális ebben a világban lehet jobb, ha azért vigyázok velük főleg, hogy egyre többen lesznek. Ahogy egyre több szelem lebeg körülöttünk úgy döntök felrepülök, egy pár métert ekkor veszem észre azt, amelyik a híd közepén áll és mintha mondana valamit, de nem igazán értem, hogy mit.

Ereszkedni kezdek a jelenés é az emberek felé, amikor egy robbanás éri el a hidat ép, hogy nem talált telibe, de robbanás ereje neki repít a vár kapujába egyenesen az egyik kiálló tüskébe melynek eredeti lakója egy koponya összeroppan ahogy felnyársalódok rajta. A fájdalom hatalmas és már-már elviselhetetlen annyira hogy levegőt sem tudok venni, de nem tart sokáig rájönnöm hogy erre nincs is szükségem. Látom, ahogy a páncélos embernek sikerül felrobbantania a hajót ami ránk lőtt. Sajnálom kicsit én magam is szívesen elsüllyesztetem volna a rohadékot. Alattam a másik halandó ép a kaput piszkálta hátha kinyílik. Ki tudja, talán sikerrel jár, de nekem előbb mindenképp le kéne szakadni erol a retkes tüskéről.

Kelet egy kis ügyesség hogy le tudjam magam feszíteni arról a tüskéről, de így hogy a célra koncentráltam közel sem fájt annyira, mint odafelé. Az alattam álló ember rájött hogy semmire sem megy az ajtóval és most a panellel próbálkozik, de innen fentről én egy másik utat is látok. Van egy vékony ösvény a vár és a lávafolyam között amely talán egy másik bejárathoz vezet. Nincs más választásom megpróbálom ezt. Lerepülök az ösvényre és óvatosan elindulok, rajta nem tudom menyit képes még elviselni a jelenlegi porhüvelyem. Ez a seb még idővel be fog gyógyulni, de nem nagyon kéne újakat szerezni.

Fjodor (és Gordon)

Rácsapsz a pengéddel a panelra, hátha történik valami. Az egyszerű kis műanyag kettéhasad és nyomán belek ömlenek ki a fekete földre. Odabent pedig egy kis vörös fajzat ücsörög egy apró  toaletten. Elkeredett szemekkel és nagyon dühösen néz rád.
-MÁR ÖT KURVA PERCET SEM KAPHATOK? HÁT ROHADJ MEG! KIHÍVOM RÁD A BIZTONSÁGIAKAT.
Érzed, hogy valami megragadja a lábadat. De nem húz lefelé inkább magát húzza föl. Ahogy lepillantasz egy karmos kezet látsz. Mellette egy másik is kibukkanik a földből. Őket pedig egy fénylő lámpákkal tarkított koponya követi. Egy csúfságos asszony alak mászik elő ebből az átkozott talajból. Aki hosszú karmaival közben a lábadat támadja. Páncélozott testéről lecsúsznak pengéd vágásai de a gyorsmozgású karjába könnyedén bele-bele vág. Márha eléri. Közben pedig mintha a manó is varászolni kezdett volna. Ilyen kis bestiától nem lehet veszélyes de a sátán útjai mint tudjuk kifürkészhetetlenek.


Halálos fekete mély szemgödrök bámulnak rád. S egy a világot elnyelő sötét torok. Melyek a csukja alatt sincsenek rejtve. A pizzafutár feléd fordul.
-Mi van? Nem láttál még fekát?