2. évad, 3. fejezet - A korona titka

Levi pillanatokon belül rádöbben, hogy nem lesz elég, ha egyszerűen a fojtást próbálja kikerülni. A fiú - nem merte Barsanként azonosítani - egyértelműen elég képzett ahhoz, hogy felismerje, más módon is támadhat... a gyomorszája környékére térdel. A nyomás egyre fájdalmasabb, és a férfi túlságosan kiszolgáltatott helyzetbe került, hogy hatékonyan lelökje magáról, és tudja, ha megfelelő szögben nehezedik rá, össze fogja roppantani a tüdejét.
~Gyerünk már, Ackerman!~ gondolja, és szerencséje van, Mikasa kihasználja az alkalmat, és oldalba szúrja a fiút. Barsan hirtelen jött, abszurd ereje mintha elszállt volna, talán olyasmi módon, ahogy az adrenalin adta lendület is eltűnik a harc elmúltával, elveszíti az eszméletét. Levi csak egy pillanatra néz rá, de miután rájött, hogy ártalmatlan, tudatosítja magában, hogy a harc még nem ért véget, és a legveszélyesebb célpontjuk egyértelműen a lány, Anette. Felpattan a földről, ismét vált egy pillantást Mikasával, csak hogy lássa, ugyanarra a konklúzióra jutottak-e, és elindul Eren és Kyle felé. A két fiúnak láthatóan jót tett a több évnyi kemény, közös edzés, mert nagyon hatékonyan dolgoznak együtt... Anette bár gyors, és ügyesen taktikázik, de végig tudják tartani a lépést, átváltozás, és ezáltal áldozatok kockáztatása nélkül is. A lány tekintete viszont ekkor rá siklik, és abban a pillanatban stílust vált. Egyenesen nekimegy Erennek, és még mielőtt a fiú bármit reagálhatna, a torkának szorít egy pengét. Levi megtorpan, ahogy Anette egészen hűvös tónusban szólal meg:
- Jól van, akkor most volt elég a cirkuszból - Szinte reflexből kapja el Mikasa karját, ahogy a lány alakja megjelenik a látóterében. Tudja, hogy a lány gondolkodás nélkül nekimenne a nőnek, de Erennek ebben a helyzetben talán azzal árt a legtöbbet. Amikor Anette a megbízójáról kezd beszélni, észreveszi, hogy Ymir megmozdul, félig a többiek takarásában. Elindul a nő mögé, realizálta a helyzetet. De időre lesz szüksége.
- Ki a megbízód? - kérdezi a férfi, szinte cinikus unalommal a hangjában, és szerencsére Anette beszélni kezd, Mikasa izmai is ellazulnak. Tehát felismerte a trükköt... egy pillanaton belül meg is szólal, és további értékes másodperceket nyer. Anette mögött feltűnik Ymir magasabb alakja, és pontosan nyakra csap... láthatóan nem igazán törődik azzal, milyen áron, de el akarja intézni a lányt, ami az aktuális helyzetben tökéletesen érthető.
Anette azonban gyorsabb, és Levi érzi, hogy a torkában kúszik fel a tehetetlen düh, ahogy a hárítás után a lány azonnal elindul, nyomában Josh-sal. Nem tudja, lett-e volna más lehetőség, okosabb trükk, talán egyszerűen csak egy kis ügyesség, egy kis gyorsaság, ami lerövidítette volna a Barsannal való harcot, de a lényeg az, hogy egy embere már megint fogságban van, már megint ki tudja, mit tesznek majd vele, és még azt sem tudják, merre kéne indulniuk, hogy megmenthessék. Tompa, szédelgő fejfájás kapja el, és nem tudja eldönteni, hogy az oxigénhiány és az adrenalin távozása okozza, vagy az érzések. Mikasa tombolására nem is igazán tesz megjegyzést - szüksége van minden emberére, hogy egyáltalán esélyük legyen indulni valamerre, a lány pedig még mindig az egyik legjobb katona. Ha attól, hogy szétveri a kezét az asztalon, legalább kicsit jobban érzi magát, az már jó. Csak amikor feleszmél, akkor int neki, hogy szedje össze az embereket egy eligazításra, Ymirnek pedig int, hogy menjen el Aaron testéért. A fiú szélsőséges eset volt bár, és tudta, hogy ha lett volna idejük, akkor is kicsi lett volna az esély, hogy igazán megértik egymást, és megbízható emberévé válik, de a csapata tagja volt. Valaki, akiért felelősséggel tartozott, akit nem szabadott volna hagynia meghalni, és főként nem így. Lenéz a testre, és magában megállapítja, hogy megérdemel egy tisztességes temetést. Ha itt, a föld alatt, akkor itt a föld alatt. De jár neki annyi, hogy ne egy átkozott ivó személyzetén múljon, hol nyugszik majd.
Mikor Mikasa végzett, odamegy hozzá, és beszélni kezd.
- Barsan teljesen ki van ütve, Lena és Jean közepesen rossz állapotban vannak, a többiek megmaradnak, de pihenésre van szükségünk. Mit szólnál, ha az ominózus házadba mennénk? Ott nem keresnének, de van minden nagyjából. - A férfi bólint, a tegeződésre pedig abszolút nem reagál. Egyrészt, mert úgy érzi, kis gondjuk is nagyobb most annál, másrészt pedig a lány nem hivatalos felhatalmazást kapott a dologra, mikor Kenny felfedte a rokonságukat... túl hosszú, és túl kínos vitákat szülhetett volna, ha beleköt, most pedig sem ereje, sem kedve nincs egy hasonló eszmecseréhez. Mikasa közelebb hajol, és csak suttogva teszi hozzá.
- Csak hogy tudd... Az a srác nem magától pipult be ennyire. Egy ember nem képes a szervezetét önmaga irányításától ilyen szinten túlhajtani. Valamit valakik tettek vele. Vigyázni kell vele, nem hinném, hogy ő az, akinek kiadja magát...
Ismét bólint, de ezúttal válaszol is.
- Igen, én is erre gyanakszom - felsóhajt. - Szánalmas. Árulók árulók hátán, én pedig fogadom be őket, mint valaki akinek mindkét szemét kikaparták, és csak nézem, ahogy gyilkolják az embereimet. - ezt inkább magának jegyzi meg. - Ackerman! Szeretném, ha eltemetnénk a srácot akit megölt. Jár neki ennyi, és azt hiszem, az osztagnak is jót tenne, ha nem hagynánk itt ezen a lepratelepen. Ha megérkezünk a házhoz, te és Ymir gyertek velem segíteni.
Arra a helyre mennek, ahová süt a nap. Talán az egyetlen terület, ahol a föld nem kőkemény, döngölt agyag, hanem ténylegesen talaj és növények is vannak, így az egyetlen hely, ahol egy emberséges temetést végre lehet hajtani. Mindhárman borzalmasan némák, senki nem tud semmit mondani, így az egyetlen, amit megtesz az a szokásos, régi rituálé... elővesz egy kést, és lemetszik az egyenruha mellrészéről a jelvényt, majd a zsebébe gyűri. Ezzel jobban elismeri a csapata tagjaként, mint bármivel, amit mondana.
Mikor visszaérnek, épphogy idejük van lepakolni, egyeztetni az őrséget, mert Lena nagyon hamar megjelenik. A lány kimerültnek és kétségbeesettnek tűnik, és ez egyáltalán nem meglepő - de pillanatok alatt összeszedi magát, és beszélni kezd.
- Hadnagy! Barsan felébredt...
- Milyen állapotban van? - kérdezi a férfi, mire a lány mintha még jobban elsápadna, és a fejét kezdi rázni. Ez nem jó jel.
- Csak... vigyázzon vele. Támadós kedvében van.
Tehát a helyzet nem javult. Akármi is történt a fiúval, még mindig tart... ismét Lenára néz, és komoran, de a lényegretörő kérdés után kicsit megértőbben, és talán vigasztalóbban szólal meg. A csapat legtöbbjének a fiú egy magánzárkában elkülönített újonc, akivel még alig beszéltek, de Lena együtt töltötte vele a kiképzést, és láthatóan közel állt hozzá. Neki sokkal nagyobb ütés lehet minden, ami történt, különösen, mert a konfliktusban a testvére is szerepet kapott.
- Tudom, hogy iszonyú lehet egy barátot ilyen állapotban látni… - kezdi. - De mégis, nem tudsz valamit mondani? Valamit, ami furcsa volt Tymirjazev-ben a kiképzés alatt, amit nem tudtatok róla? Bármit, ami támpontot jelenthet, hogy mi a franc történt?
A lány sajnos kevés információval tud szolgálni. Nem sokat tudtak a fiúról, azt leszámítva, hogy volt egy barátnője… illetve állítja, hogy a vörös szemet mintha már látta volna valahol. Levi kis híján tovább kérdezgeti, mert ez az apró információ újabb lehetőségeket nyit meg, de végül megfékezi magát. A lánynak is pihennie kell. Ő addig megpróbál Barsannal beszélni, ráér utána faggatni Lenát.
- Ez is valami – biccent. - Tőle talán többet is meg lehet tudni.
És elindul a szobába.
Belépve úgy tűnik, a fiú némileg lenyugodott, de van valami a kisugárzásában, amitől Levi továbbra is érzi, ez nem az ő beosztottja. Már azelőtt biztos benne, hogy megszólalna.
Cinikus humorral üdvözli, „Törpe Majom Démonként”
~Ennél jobban nem tudtad volna túltolni?~ jegyzi meg magában, aztán ledobja magát az egyik székre, miközben a fiú megjegyzi, hogy „örül, amiért szakított rá időt feltehetően roppant sűrű időbeosztásában”. Levi azt is érzékeli, hogy a fiú árgus szemekkel követi minden mozdulatát.
- Határozottan lenne jobb dolgom. De ha az egyik beosztottam megőrül, az sajnos számos kellemetlen kötelezettséget von maga után – biccent. - Szándékozol őszintén beszélni velem, vagy tovább akarod rontani a napomat?
- Kinek mi. Én inkább jogos önvédelemnek nevezném. Nem Én rántottam elsőként fegyvert. – mielőtt Levi felelhetne, még hozzáteszi: - Az én napom sem kellemesebb. Szeretem ugyan a sötét helyeket, de a bezártságot kevésbbé. Szívlelni nem szívleljük egymást éppen ezért is lenne egy ajánlatom.
- Jogos önvédelem? - Levi először fortyan fel a beszélgetés során, és szinte sziszegi a szavakat. - Megölted egy emberemet! Ez nálam nem bocsánatos bűn. Nem mi rántottunk rád fegyvert, mégis az én embereimre támadtál.
- Ugyanaz az egyenruha. – vonja meg a vállát a fiú, irritálóan flegmán. - Nehéz különbséget tenni. Az ember mindig biztosra akar menni, amikor a saját biztonsága a tét.
Levi keze ökölbe szorul, és az arcán látszik, hogy nehezére esik az önkontroll, de egyelőre sikerrel jár. Ismét beszélni kezd:
- A helyzetre való tekintettel nincs választásom, hogy meghallgatlak-e. És tudni akarom mi a pokol folyik itt, Tymirjazev. Már, ha az vagy egyáltalán.
- Én sem tudok többet. Csak arra emlékszem, hogy megtámadtak Én pedig megvédtem magamat. – összevonja a szemöldökét a névre. - Nem ismerek ilyen nevű személyt. - felel nyugodtan. - Viszont, hogy feleslegesen be raboljuk egymás idejét lenne egy ajánlatom, de előtte még elmesélnék egy rövidke történetét, kevés emlékem egyikét, hogy könnyebb legyen dönteni.
- Hallgatlak. - Levi karba fonja a kezét, és komoran néz Barsanra… a fiú szeme bár most barna, olyan, mintha kicsit vöröses lenne, hasonlóan a harc közbeni állapotához.
A fiú elmosolyodott, és belekezdett.
- Hálás köszönet. Ez inkább mese nem emlékszem, hogy hol vagy mikor hallottam, ahogy sok minden másra se. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy érteni fogod a mese üzenetét. – A szemei megvillantak, így Levi azonnal realizálta a rejtett üzenetet… játssza az agyát, de valójában fenyeget. A mese nem mese, hanem maga az ajánlat. - Egyszer született a gyermek a kezén hat ujjal. A hatodik ujj miatt "különlegesnek" tartották ráakasztották a Táltos nevet. Ugyanakkor az öregek csak sóhajtoztak a látványán, mert a "Táltos-sors" mondották szomorú sors lehet. Azt mondták, hogy midőn a Táltos felnő és magasra emelkedik, akkor a nagy kékségen túlról sötét fergetegként eljő az izzó tekintetű fekete árny, aki maga a Halál, őt pedig a pokol követheti. Ha a Táltos megütközik a Halállal és veszít akkor a Halál magával viszi és a sorsa örökös kín és szenvedés, de ha a Táltos győz az mindenki másnak talán öröm, de Neki csak bánat, és szenvedés, mert a győzelemért mindent oda kell adnia amit szeret. A bánata pedig a halála napjáig nem ér véget... - fejezi be végül Raze a tekintetét Levi-re függesztve. - Szomorú mese nemde? Igazán kár lenne ha valóra válna… De persze van egy kiskapu is elrejtve a mesében. Ha megtalálod, akkor úgy gondolom, nagyon könnyen meg fogunk tudni egyezni.
Levi végig karbafont kézzel hallgatja. Nem szól bele egyszer sem, csak néha egy-egy fintor fut át az arcán, valahányszor a fiú dramatikusabbra veszi a figurát. Az aggasztó a dologban nem is feltétlenül maga a történet burkolt üzenete volt - a rejtett fenyegetés – azt nagyon hamar felismerte, hanem sokkal inkább a tény, hogy a fiú különleges képességekről és sorsról beszélt. Ő maga sosem tartotta különlegesnek magát, egészen addig, míg nem közölték vele, hogy a vezetékneve Ackerman, Kenny pedig nem kezdte el részletezni a család meglehetősen zavaros, és meglehetősen titokzatos hátterét. Barsan erről még aligha tudhatott bármit - ugyan dolgozott együtt Kenny-vel egy kis ideig, de Levi nem feltételezte, hogy a nagybátyja annyira beszédes lenne a múltját illetően. Ebben talán hasonlítottak.
- Szóval a Táltos teljesen mindegy győz vagy veszít, mindenképp szenved - hajolt előre. - Az egyetlen mód, hogy jól jöjjön ki a helyzetből, ha megtagadja a harcot. Menekül. - Idegesen felhorkan. - Mennyit akarsz még szarakodni velem? Még mindig fogalmam sincs, ki vagy. Nem tudom, hogy a fenyegetésednek mi az alapja, és miért hiszed azt, hogy ennyi minden maradt, amit még el lehet szúrni rajtam. De egyvalamit tudok. Ha belemegyek a kis alkudba, elengednélek... aztán kimennék ebből a szobából, az embereim elé. Az embereim elé, akiknek a szeme láttára őrültél meg, szúrtad le az egyik társukat, és tudják, hogy bármelyikük lehetett volna az áldozat. És a szemükbe kéne mondanom, hogy ennek nem volt következménye, hogy nem tettem semmit, hanem bizonytalan alapokon alkudoztam veled. Aztán ha túléljük ezt az egész rohadt helyzetet, a parancsnokom elé is oda kell állnom, és neki is a szemébe kell mondanom ezt az egészet. Nem egy nyomorult hős vagyok egy mesében, hanem katona. Úgyhogy ennél többet kell mondanod, hogy jussunk valahová a párbeszéddel.
- Igen. - bólint. - Szokták volt mondani, hogy egy behúzott farok néha jobb mint egy levágott. Főleg ha nem csak a sajátodról van szó. Én sem vagyok benne biztos, hogy kivagyok. Az alapja...vannak dolgok amiket az ember zsigerből érez...és én érzem a többieket. Érzem a szívük dobogását a sajátomban...az illatukat ahogy átjárja a testemet...hallom a lélegzetük hangját miközben hívnak. - teszi hozzá immár komorabb arccal. - Nyugodtan hozzáteheted, hogy ha nem támadnak meg ennek nem kellett volna megtörténnie. Ha bűnbakot keresel tévúton jársz. Itt nem én voltam az agresszor. Bocsánatot vársz tőlem talán? Tőlem ki fog bocsánatot kérni amiért ilyenné tettek? Kímélj meg hát a szentimentális faszságoktól, és próbálj kevésbbé úgy tenni mintha akár egy bagolyköpésnyivel is jobbak lennétek nálam. Ha kevés is, de vannak emlékeim a "másiktól" is. A "másik" emlékszik ám, hogy a ficsúr akit elvittek, hogy tarolt le egy egész városrészt, és arra is, hogy hány ártatlan halt meg. Vagy az talán igazolva van, mert TI a nagyobb jóért tettétek? Kímélj meg hát ettől... - Raze hangja ingerült volt, kezdte elveszíteni a türelmét. Végül nyelt egyet és vett egy mély levegőt. - Legyen hát. Ha ez a válaszod ám legyen. Ez esetben nincs miről beszélnünk a továbbiakban. Csak, hogy tévedés ne essen köztünk. Veled vagy nélküled, de Én ki fogok innen sétálni a lehető legnagyobb békességben. De el fog jönni a nap, amikor be fogom hajtani a tartozásomat. Holnap, egy hét, egy hónap vagy évek múlva de megteszem. Amikor eljön a nap emlékezz majd a mai beszélgetésünkre, és jusson eszedbe, hogy bármi is fog történni az csakis egyedül a TE hibád lesz. Én mosom kezeimet! - fejezi be végül.
- Nem a nagyobb jóért tettük. Egy kamaszfiú, aki nem tudta uralni az erejét, elvesztette az önkontrollt, részben azért, mert én ostoba döntéseket hoztam, és sarokba szorítottam. A feletteseként és a társaként megfizettem mindenért, ahogy a barátai is akik mellette álltak. És egyikünk sem menekült a következmények elől. - Az utolsó szavaira közelebb lép a fiúhoz, és a szemébe néz. Egyáltalán nem rémíti meg a vöröses árnyalat, sem az a természetellenes hűvösség… Barsan is láthatja, hogy minden szavát komolyan gondolja. - Talán így lesz. Talán elhibázom újra, és te ki tudsz szabadulni a felügyeletem alól. Abban az esetben vállalom a döntésem következményeit. De ha hozzá mersz érni az embereimhez, akkor kinyírlak. Egyszer meglepett az őrületed, mert nem számoltam rá. Ez többször nem ad neked előnyt. Ha bárki meghal innen a kezed által, halott vagy. És magasról leszarom, hogy hogy érzem majd magam utána.
Ha Barsan nem mond semmi többet, kisétál a helyiségből. Ha Lena vissza akar menni, rá pillant:
- Legyél nagyon óvatos. Ha bármi, a legkisebb baj van, azonnal kiálts, és ott leszünk. Nem akarok kockáztatni ezzel a sráccal.
Noha hivatalosan nem kell őrségben állnia, teljesen reménytelen, hogy pihenjen, úgyhogy csak kinyitja az egyik kulacsot, és iszik egy keveset… észre sem vette, mennyire kiszáradt a szája. Az agyában továbbra is keringenek a fiú szavai, és a saját reakciója. Akármilyen alkut is dobott fel, tudja, hogy nem volt választása. Nem az a fajta ember volt, akit meg lehet győzni őrült alkukkal, nem egy ennyire bizonytalan helyzetben.