Üvegutikalauz - Zima és Haka

Zima a könyvtárban ücsörgött. Egy kupac térképet akart átnézni, de gondolatai elkalandoztak. Menjen? Maradjon? Nehéz kérdés... Maradni akart, hisz még bőven volt mit tanulnia üvegidomítás terén. Meg a földidomításban is fejlődni akart. De ugyanakkor menni is szeretett volna. Mivel erősen valószínű, hogy sosem lesz fémidomár, már kezdett sok lenni neki a város. De nem csak erről volt szó. Jó ideje gondolkodott azon, hogy haza költözik. Együtt akart lenni a családjával. Látni őket, beszélni velük, nem csak levelezni. Dilemmájából a postás csengője riasztotta fel. Meghozta a szokásos újságokat a könyvtárnak. Zima ritkán olvasott újságot, de most úgy döntött, belelapoz. Először azt hitte, feleslegesen nézett bele, de egy cikk felkeltette az érdeklődését. Két város próbál megállapodni az erdőben álló üvegfúvóműhely sorsáról. Zima szeme felcsillant. ~ Egy elhagyatott műhely... Biztosan maradtak ott különböző fajta üvegek... Meg kell néznem... Úgy is ki akartam ruccanni egy kicsit...~ A térképekhez sietett és utánanézett, hol is van pontosan. ~ Hm... Gyalog két nap... Nem is vészes... ~ Ezután kikölcsönözte a szükséges térképet és elment a mesteréhez szólni. Az asszony támogatta döntését. Ezután a szállására ment összepakolni. Megfelelő mennyiségű élelem, víz, váltásruha, köpeny meg egyéb szükséges dolgok kerültek a táskába. Miután végzett, elindult. A két nap alatt nem történt semmi. Mire odaért, besötétedett. Amennyire tudott, körülnézett, majd megvacsorázott és a földsátrában lefeküdt aludni. Reggel megnézte a műhelyet. Rendesen lepusztította az idő és valószínűleg néhány eszközt nem a volt munkások vittek el, de ami kellett, az volt. Üvegmaradékok, törött, sérült üvegek. Színezettek, különféle technikákkal készített üvegek és homok. Zimának igazából a színes üvegek tetszettek a legjobban. Zaofuban ritkán dolgozhatott színessel, így úgy döntött, most kiéli magát. Fogott némi homokot és színezőanyagot (a neve lekopott a zsákról, de elvileg zöldre színezi az üveget és nem mérgező) majd hozzálátott. Koncentrált, óvatos mozdulattal alakította a homokot. A végeredményben azonban csalódnia kellett. Üvegnek üveg lett, de a színe hiányzott. Ez bosszantotta, de úgy döntött, majd később újrapróbálja. Most gyakorolja a célbaidomítást. Magához idomított néhány szilánkot, kicsit alakított rajtuk, majd a céltáblának nyílvánított deszka felé lőtte. Eredetileg egy kört akart létrehozni a lövedékekkel, de nem sikerült. Amőba lett. Koncentrált a szilánkokra, majd kihúzta őket. Néhány mondjuk eléggé tiltakozott, de második húzásra már ők is kijöttek. Visszaidomította magához a szilánkokat. Nagyon kellett koncentrálnia, hogy mindegyik kis szilánk a helyén legyen. A néni (mestere) nem szerette, ha célbalövöldöz, így ritkán tudta gyakorolni. Igazából bosszantotta, hogy gyakorolnia kell, hiszen földdel simán kivitelezni tudta elképzeléseit. De hát ez van. Koncentrált a szilánkokra, majd mikor úgy érezte, sikerülni fog, ellőtte őket. Most már közelebb állt a körhöz, mint az előző, de még nem volt az igazi. Így hát tovább gyakorolt. Mikor végül sikerrel jár, megpróbálja felgyorsítani a mozdulatsort, valamint egyéb alakzatokat kihajítani. Néha más színű szilánkokkal dolgozik, módosítja az alakjukat, esetleg néhányat egyesít, vagy az elidomítás után szétrobbant és úgy próbál meg alakzatokat kihozni. Néha sikerrel járnak tervei, néha nem, de továbbra is gyakorol, vagy ha nagyon elfárad, a megmaradt gépeket nézegeti, meg a többi üveget.

Messze a láthatáron egy apró pont tűnt fel a folyón, ami mintha a végtelenből indult volna tovább az üres messzeségbe. Ezen a folyón egy gőzös, lassan de biztosan haladt az áramlattal szemben, törhetetlenül. Nem is nagyon volt mondjuk miért sietnie. Takarmányon és utasokon kívül mást nem is nagyon szállított. Úti céljául valami messzi partvidéki kis halászfalu volt, ami egészen addig valami nevenincs település is volt, míg nem a motorizált gépek hajnala be nem köszöntött. Ez a hely volt az ahova Ogada, a feleségét csendben gyászoló férfi és homokidomár sarja, Haka tartott, hogy onnan északra vegyék az irányt, hogy ott kezdjenek új életet. Viszont hogy tovább mehessenek, a hajónak ki kellett kötnie egy folyóparti városkában, hogy üzemanyagot vegyenek fel. Azt követően hogy a hajó kikötött, az utasok leszálltak. Volt olyan aki épp célhoz ért, mások pedig csak a tagjaikat nyújtóztatták ki épp. Többek között Haka is, aki végre szilárd talajra vágyott a lába alatt, amire mondhatjuk, hogy afféle föld felé táplált kötelék volt. Egyvalami viszont sokkal jobban izgatta, mégpedig a tiszta homok. Más lehet nem örült volna ha a durva, szemcsés homok az ujjai közé és a körmei alá ment volna, de Hakanak ez a vérében volt és mondhatni igényelte ezt a fajta érzést., és mivel nem volt jobb dolga, apja engedelmével beszerzőkörútra indult, hogy némi homokot gyűjtve folytassa útját, mivel tudva hogy északon nem valószínű hogy találni fog belőle, minden alkalmat megragad arra, hogy egy keveset összegyűjtsön, és mivel az apja jól tudta mennyire is fontos ez fiának, útjára engedte őt. Ebben a döntésben főként az a tapasztalat segítette, amit még a sivatagban szerzett, miszerint a hagyományos homokidomár technikákkal nem könnyű nem teleszórni homokkal egy falura való ember szemét, pláne ha az idomár is még mindig csak csiszolgatja a technikáit.
Homokidomárunk kíváncsian rótta az utcákat, csak úgy szívva magába a felé áramló információhalmazt ami körbevette. A hangok, az illatok és a látvány mind lenyűgözte ami a városban fogadta őt. Gondolva, hogy talán apjának, aki a hajón maradt, esetleg felkelti az érdeklődését a helyi sajtó, vásárolt egy újságot amibe maga is belelapozgatott és ami igazán megfogta az egy hír egy közeli üvegfúvóműhely sorsáról folyó cikk volt, ami mi tagadás, több mint érdekes volt. Nem kellett nagyon agytrösztnek lennie ahhoz, hogy kisilabizálja hol is lehet a műhely, hisz ha két város is vitát folytatott róla, akkor azok vonzáskörzetében kellett keresnie azt. Na persze, ez közel sem volt olyan egyszerű helyzet, persze az ötlet ideális volt Haka sivataglakó logikájával tekintve, ugyanis ami igazán bezavar, az az épületek és a növényzet volt, hisz egyikből sem volt valami hű de sok a sivatagban, szóval minden adott volt hogy eltekeregjen, talán jobban is mint kéne, így vagy két teljes órát töltött a kószálással, egészen addig, míg egy üvegszilánk majdhogynem kibökte a szemét.
-Mi a pokol!- Üvölt fel Haka háborogva, az üvegszilánk származási helyét fedő sűrű növényzeten áttörve, kezében az ominózus üvegdarabbal, míg nem ki nem lyukad valami elhagyatott épületnél, ahol elszórt üvegdarabok hevertek.
-Haló! Van itt valaki?!- Hangzott el a kérdés.

Zima egy kis pihenés után úgy döntött összeszedi az elszórt szilánkokat. Olyan hévvel gyakorolt, hogy csak mikor megállt pihenni vette észre, hogy egy csomót kilőtt az ablakon. Már épp indult volna, mikor egy férfi hangra lett figyelmes. ~ Mi a manó? Úgy tűnik nem csak az én érdeklődésemet keltette fel a hely. Vagy... Banyek, remélem nem találtam el... ~ Óvatosan az ablakhoz osont és kikukucskált (úgy, hogy Haka ne vegye észre). Látta a kezében a szilánkot. Egy pillanatra megijedt, de hamar megnyugodott, mivel nem látott rajta sérülést. ~ És most mi legyen? Hm... Úgy is rég beszélgettem olyan emberrel, aki nem Zaofuból származik... Mondjuk lehet, hogy veszélyes... *mérte végig*. De engem sem kell félteni ~ mosolyodott el, majd egy mozdulattal hirtelen kiidomította Haka kezéből a szilánkot (úgy, hogy ne sebesítse meg). Ezután a hátsó ajtón át hangtalanul elhagyta az épületet és a műhely oldala mentén közelítette meg a férfit.
- Igen van. - válaszolt neki, miközben biztos távolságban megállt. A földre és az üvegre koncentrált, hogy ha szükséges, gyorsan tudjon reagálni.
- Zima vagyok. És te? Mi járatban errefelé?

Miképp Haka kereste valamiféle emberi jelenlét jelét, szép szelíd hangon, úgy kapott választ az ismeretlentől is, aki jelen volt. A hangjából egy fiatal nőre következtetett. Lehet, hogy nem kellett volna nagyon eltekeregni és belefutni valami félőrült nőszemély tanyájába. Oké, ez mind túlreagálásnak hangozhatna, de egy idegen földön ki nem lenne hasonlóan zavarodott helyzetben, pláne ha az addig nagy gonddal fogott üvegszilánk ripsz-ropsz kiszáll a kezéből. Az efféle hirtelen jött meglepetések igen hirtelen képesek érni az embert, szóval elkerülhetetlen hogy ne rinyáljon egy cseppet, Szóval Haka is hasonlóképp megrettent, és gyanakodva körbepillantott az elhagyatott műhelyudvaron, nyomokat keresve a nő hollétéről, akinek a hangja végül a háta mögött ütötte meg a fülét.
-Magasságos ég!- Nézett elkerekedett szemekkel a mögötte feltűnt nőre, aki meglepte feltűnésével. Jól meglepte a feltűnése annyi egészen biztos.
-Én? Één...huh! Vár egy kicsit.- Fújta ki magát Haka meglepettségében. A számára idegen helyen, egyedül összefutni valakivel aki így meglepte, nem kis adrenalinfröccsöt adott neki. Akkoriban voltak dolgok, amikkel rá lehetett hozni a frászt.
-Bocsánat...- Válaszolta pár pillanat múlva, amint úrrá lett meglepettségén. -Én Haka vagyok, Ogada és Seemi fia.- Hebegte sietve. Valahogy volt egy olyasfajta gyanúja, hogy az eddigi aggodalmaskodása felesleges volt.
-Hát, én csak az üvegfúvóműhelyt keresem, mármint kerestem, mert ugye ez az.- Nézett fel az elhagyatott épület homlokzatára és a kitört üvegekre, majd a földön lévő üvegtörmelékre, amiről aztán eszébe jutott az az üveges trükk.
-Amúgy lehet hülye kérdés, de azt az üveges mozdulatot ugye te csináltad.- Magyarázta a maga furcsa módján, majd ismét körbenézett, keresve a hőn áhított homokot. Látva, hogy kivel áll szemben, már nem is aggódott annyira. Zima nem tűnt félőrültnek, mint ahogy gondolta.
-Apropó. Láttál errefelé nagyobb adag homokot?- Tette fel a kérdést Haka végül, miközben az egyik lábánál lévő üvegszilánkokat rugdosta.

Zima szemöldöke felszaladt. Meglepte,hogy a srác ennyire megijedt tőle. Aztán már csak mosolygott és a fejét csóválta. ~ Ez vicces... a nagydarab srác itt rémüldözik egy nálánál jóval kisebb lánytól... Persze nem szabad lebecsülnöm, rejtegethet még meglepetéseket... De ez azért vicces... ~
- Semmi baj, Haka, a bátor harcos. - mondta mosolyogva, kissé gúnyosan - Te ne haragudj, nem hittem volna, hogy így rád hozom a frászt.
Ezután Haka az épületet nézte, majd az üveges trükk felől érdeklődött. Zima arcán még szélesebbre húzódott a mosoly.
- Miféle üveges mozdulat? Csak nem kirepült egy szilánk a kezedből? *megcsóválta a fejét* Úgy tűnik, megint a hely szelleme szórakozik...
~ Na jó, le kéne állnom szegény szívatásával... ~ Zima látta, hogy Haka valamit nagyon keres. Már épp rá akart kérdezni, hogy mit, mire kibökte. ~ Szóval homokidomár... Ez sok mindent megmagyaráz... Ha jól sejtem, akkor valamelyik sivatagi törzsből származik és nem sűrűn járt a Föld Királyságában... Legalábbis olyan, mintha bizonytalan lenne a környezet miatt. ~
- Nem tudom, mi számít neked nagyobb adag homoknak, de van bent néhány zsák... Nem hinném, hogy az itt maradt dolgokra bárkinek igénye lenne... Mondjuk arra a felbontott fél zsák homokra igényt tartok, de a többi nekem nem kell.
Ekkor észrevette, hogy az egyik szilánkot piszkálja a lábával. Megcsóválta a fejét.
- Szerintem ne rugdosd, mert a végén még - egy kis mozdulatot tesz a kezével, mire a szilánk megböki Haka lábát (nem marad benne és nem okoz komoly fájdalmat) - megbök. - Mosolyodott el. - Viccet félretéve tényleg vigyázz a szilánkokkal, mert lehet, hogy üvegidomár vagyok, de azért nem szeretnék szilánkokat kiszedegetni belőled... Eh, ezzel el is árultam magam. - mosolyodott el - Nyugi, nincs szellem, én voltam. És nyugi, leállok a viccelődéssel. Gyere, nézd meg a műhelyt belülről is.Gondolom nagyon szeretnél homokot idomítani.
Zima elindult be a műhelybe.

-Bátor...- Nevetett magán halkan, hisz értette ő a viccet, hiszen nem sok hasonló alkatú ember olyan óvatos mint ő. Zalán kicsit túlzottan is az, de a túlélés alapja az óvatosság, ez pedig igaz az ismeretlen vidékekre is. Akkoriban Haka először hagyta el a biztonságos sivatagot, hogy új életet kezdjen apjával északon.
-Ez nem rémület, inkább csak gyanakvó megfigyelése az ismeretlennek. Új nekem ez a világ.- Magyarázta óvatosságát a "bátor" harcos, az így is lassan fülig érő mosolyú lánynak. Bizonyára jót vidult az esetlenségén a számára ismeretlen közegben.
-Sze... Szellem? Na nee. Ezt ne, oké?- Pillantott ismét körbe a homokidomár, nyomát keresve ezen más létsíkról szabadult lénynek. Ami azt illeti, véleménye szerint nem feltétlen kell az effélékkel közösködni. A törzse sokat mesélt különféle szellemekről, sőt, még egy rejtelmes sivatagi toronyról, aminek látogatói nyom nélkül eltűntek. Egy szó mint száz, nem nagyon közösködött szellemlényekkel és meggyőződése volt hogy azok szertelensége több bajt csinál egy sivatagi törzs számára mit hasznot, hisz az így is bizonytalan környezeti viszonyokat még inkább képesek megcsavarni.
-Azaz. Igen, valami hasonlóra gondoltam.- Bólogat izgatottan, elvégre egy otthonától tovaszakadt ifjú homokidomár számára minden porszem kincs amit idomíthat.
-Ugyan, hisz ez csak...- Legyintett Zima óvatoskodására. Ugyan hogy a pokolban bökhetné meg magát egy szilánkkal. Hamarosan viszont ár kellett gondolnia a dolgot.
-Azt a jó szagú...!!!- Kapta fel a lábát a talajról, féllábon ugrálva, hátrálva Zimától és a műhelytől, míg meg nem botlott egy térkőben, amit talán egy gyökér nyomott a felszínre, így Haka a fenekén landolt, felverve a port és a homokot. -Zima! Fuss!- Kiáltotta rémülten, nem is sejtve hogy Zima csak csúf tréfát űz egy óvatoskodó homokidomárból és túlélési ösztönéből.
-Kac kac... De vicces.- Nézet összeráncolt szemöldökkel Zimára. Így megcsúfolni a homokidomárok nagy népét. Micsoda sérelem. Hogy képes valaki ilyen gaztettre?
~Na, nem baj. Tudok én is hasonlókat.~ Gondolt egy merészet Haka, majd szuszogni kezdett, mintha épp tüsszentene. Még a mutatóujját is felemelte, jelezve hogy kell neki egy pár pillanat, majd a kezeit az arcához emelte és egy hangos tüsszentést imitál, egy trükkös kézmozdulattal felkeverte a port és homokot maga és Zima között, vagy másfél méter magas, vastag és sűrű homokfelhőt kavarva. Nagyon jól szórakozott, a kis tréfáján és most ő derült egy jót a viccen. amíg a porfelhő elült, ő kikászálódott belőle, némileg poros, homokos ruházatban.
-Na, most kvittek vagyunk kislány! Így nyomatják a tréfát Si Wong-i srácok!- Örvendezett a jól sikerült felhőn, miután tudatosult benne hogy szellemekről szó sincs. Na igen. Az embernek megjön az önbizalma ha kicsit oldódik a feszült légkör, és ez a feszültségoldás Hakának úgy kellet mint egy falat kenyér.
Ha esetleg Zima koszos lett a porfelhőben, Haka egy finom mozdulattal megszabadította a kosztól.
Megtörölve a nevetéstől és a portól bekönnyesedett szemét, Zimára nézett. Még mindig csendesen kuncogott az öreg homokvihartüsszentős tréfáján.
-Oké, mutasd az utat... Haha!- Nos, igen, senki sem mondta hogy Hakának jó a humorérzéke. Volt már a homokviharos vicc olyan öreg mént a dédapja.

A gyanakvó megfigyeléses résznél biccentett. Azt ő is fontosnak tartotta. Viszont a srác eléggé furcsán csinálja... Kimutatja az ijedtségét és tapasztalatlanságát... Zima máshogy csinálja az biztos. A szellemes résznél Haka jobban kiakadt, mint amire Zima számított. Remélte nem tenyerelt bele valami emlékbe... A bökős rész viszont... Zima most már nem bírta megállni a nevetést. Nem gondolta, hogy egy ilyen kis bökés ezt fogja kiváltani a nagy, óvatos harcosból. Annyira nevetett, hogy fel sem tűnt neki Haka mire készül. Csak a tüsszentést hallotta, majd azt tapasztalta, hogy kacagása közben homokot nyel. ~ Mi a fene? ~ Szemébe szerencsére nem ment, mert azt nevetés közben csukva tartotta, de amúgy teljesen beborította a homok. Sietve, nehogy megfulladjon földoszlopot idomított maga alá, ami által a porfelhő fölé került. Kis köhögés után minimális homokidomár képességével megpróbálta legalább a lég- és nyelőcsövéből eltávolítani a homokot. Hallotta Haka nevetését. A kislány megszólításra csak annyit mondott "cöh", a többire csak a szemét forgatta ( amit végre kimert nyitni). Miután a felhő eltűnt, visszaidomította a földoszlopot a földbe, majd miután Haka eltávolította róla a port, szúrós szemmel nézett rá.
- Ez azért egy fokkal veszélyesebb volt, mint az én csínyeim. De nem volt rossz, elismerem... És igen, kvittek vagyunk. ~ Hehe, vagy mégsem? ~ Ezután elindult befelé. Felkapcsolta a villanyt, hogy lássanak is valamit.
- Szóval ez itt a műhely... Az idő, a természet és vélhetően a tolvajok eléggé tönkretették. Nem értek annyira a gyári üvegkészítéshez, így csak néhány eszközt ismerek fel, meg tudom róla, hogy mire való. De nem akarlak ezzel untatni... Egyszer jó lenne elmenni egy működő gyárba... Amúgy kíváncsi vagyok, a városok mire jutnak ezzel a műhellyel... No mindegy... A zsákok ott vannak a sarokban. Amúgy csak a homok miatt kerested fel a műhelyt? Kérsz teát, esetleg valami harapnivalót?

~Pfff! Ismeri is ez a lány a jófajta Si Wong-i humort.~ Persze ez nem volt akkora nagy gond. Ezt Haka csak a kulturális különbségnek tudta be. Annyi baj legyen, hisz ki tudja, lehet valami kalandos kedvű polgári család sarja lehet a kisasszony. Minden esetre ezt azért csak nem róhatta fel neki.
-Ugyan. Ha otthon sütöttem volna el, akkor derékig betemethetett volna a homok. Ez semmi sem volt. Iszol egy pohár vizet és kutya bajod se lesz.- Legyintett a finnyás kijelentésre. Ó, hányszor játszották el ezt egymással a kortársai otthon, pedig micsoda ősöreg vicc ez. Mondjuk arrafelé nem sok jó humorforrás van a homokon és a nyers kaktuszlén kívül, de mindet fel lehet dobni egy kicsikét.
Mindenesetre Zima földoszlopos védekezése csakhamar eloszlatta Haka elméleteit Zimáról, és egyértelművé tette hogy nem egy szívbajos lányba futott bele. Ha konyít az üveghez és a földdel is jól bánik, biztos tud még egy s mást is.
-Na igen. Keményen kipakolták, bár meg is értem. Ha már elhagyták, minek kárba veszni hagyni a sok értékes holmit.- Magyarázta meg Haka a sivatag egyszerű törvényeiből kiindulva az eltulajdonításokat. Otthon is szinte mindennapos volt ez, és ami azt illeti meg is volt a böjtje ennek, úgy bő hetven évvel ezelőtt, de ez hosszú mese és más lapra is tartozik.
Miután Haka a zsákokhoz ment amiket Zira előzékenyen megmutatott, kicsit részletesebben megnézte a porosodó gépeket, az elhagyott szerszámokat és a kezébe vett pár színes üvegdarabot is, amiket a fény felé tartva nézett meg. Pompásnak tartotta a fényjátékot amit a lágy szellő fújta lomb és a napsütés játszott a színes üveg előtt.
-Eredetileg igen. Ahová megyek, ott csak annyi lesz belőle amennyit most magammal bírok vinni. Bár, most hogy beléd futottam, legalább lesz egy kis társaságom amíg tovább indulunk apámmal... Köszönöm, elfogadnék egy kevés teát.- Fogadta el udvariasan az ajánlatot, majd felvett egy másik üveget és abba is belenézett, ezúttal Zima felé fordulva.
-Amúgy ez az üvegidomítás, ez valami eszméletlen. Nem egy mindennapi adottság. Még hallani sem lehetett hasonlóról felénk.- Ült le az egyik zsákra, letéve maga mellé az üvegeket.

Haka reakciója a felhőre tett reakciójára felbosszantotta, de nem tett megjegyzést. ~ Na tessék, még egy személy, aki azt hiszi úri kisasszony vagyok... Utálom mikor kényesnek néznek. Pedig nem is azért mondtam... Gah... Majd úgyis belátja, hogy téved. Eddig mindenki belátta... ~ Odabent Haka is jobban körülnézett. Mikor rábólintott a teára, hozzá is látott az elkészítéséhez. Szerencsére volt egy kisebb elkülönített konyha, ahol minden volt hozzá (csak le kellett porolni). Illetve, teafüvet a saját készletéből vett ki. Miután elkészült, bevitte, rátette egy zsákra (amit úgy igazított, hogy ne boruljon el), majd leült egy másikra.
- Én is örülök, hogy idetévedtél. Egyedül unalmas lenne itt, meg korábban még sosem találkoztam sivatagi homokidomárral. - mosolygott rá - Már egy ideje tervezem, hogy teszek egy kitérőt a Si Wong sivatagba, de ez még a jövő zenéje.
Megvárja míg Haka tölt a teából, de ha udvariaskodik, akkor tölt magának.
- Megkérdezhetem, hogy hova tartotok? Persze nem kell rá válaszolnod, ha nem akarsz...
Az üvegidomáros résznél elvigyorodott.
- Én sem tudtam arról, hogy ilyen létezik egészen addig, amíg egy ablak rám nem esett.
Hatásszünetet tart, majd folytatja.
- Szóval pár éve a Légtemplom szigeten éltem félig-meddig. Tenzinnél tanultam a nomádok kultúrájáról, meg az idomításról. Furcsa érzés légidomár fejjel gondolkodni, "idomítani" (ezt ténylegesen macskakörmözte). De nem ez volt az első ilyen eset. Éltem a Tűz népénél meg a Víz törzseknél is, az ő idomításukból is sokat tanultam. Szóval a szigeten voltam... Egy tekerccsel a kezemben álltam egy nagyobb ablak alatt. Egy légidomár lány edzését néztem, mikor furcsa hangra lettem figyelmes. Felettem két munkás cserélte az ablaküveget. De bénáztak, így az üveg kitörött. Megijedtem. Hanyatt vágtam magam, majd hirtelen mozdulatot tettem a kezeimmel. El akartam takarni legalább az arcom, de nem ez történt. Éreztem, hogy az arcomat és a karjaimat is végig hasítják a szilánkok. Felkiáltottam fájdalmamban, de rögtön el is némultam. Hol a többi szilánk? Kérdeztem magamtól. Csak ekkor mertem kinyitni a szemem. A nagy darabok ott levegtek felettem. Képzelheted mennyire para volt az egész. Szerencsére hamar kapcsoltam, így letettem a szilánkokat. De nagyon durva volt... Tenzin ellátta a sérüléseim és felajánlotta, hogy elvisz egy gyógyítóhoz, de én visszautasítottam. Tetszettek a hegek. Meg hát mégis csak az első üvegidomításom emlékei..
Azóta büszkén viselem, teljesen a részemmé váltak. Tenzin valamilyen kapcsolata által megtudta, hogy Zaofuban él egy üvegidomár, aki tudna tanítani. Még nem volt tanítványa korábban, meg úgy amúgy sem hallottam más üvegidomárról. Szóval eléggé ritka képesség... Tőle az alapokat tanultam meg, és a szobrászatot, az alkotást. A harci részét már magamtól tanultam, de persze van még hova fejlődnöm. Ezért is vagyok még a mesteremnél. Csak már kicsit untam Zaofut, így mikor tudomást szereztem erről a műhelyről, gondoltam kiruccanok. És most itt vagyok.
Ezzel be is fejezte meséjét, várt a srác reakciójára, vagy a meséjére.

Egész kellemes társaságot nyújtott Zima Haka számára. Mondhatni hamar egy hullámhosszra álltak a dumcsizás közepette. Bár, a világ két végéről érkezett ember valahogy egész biztos kitalálja mi is lehet a leginkább alkalmas téma amihez mindketten hozzászólhatnak.
-Ó. Azt jól teszed, bár nem mondom hogy sétagalopp lenne. Aki nem figyel oda, az hamar bajba kerül. Bár, lehet nem lenne veled sok gond.- És ami azt illeti, Haka szerint megvolt Zimának a rafináltsága ahhoz hogy túlélje az utazást azon a vad vidéken, már ha nem fut fosztogatókba. Azokkal talán már volna nem is kevés gondja. Sokan túl komolyan értelmezik a tanultakat.
-Az északi víz törzséhez.- Válaszolta, majd elhallgatott. Még mély volt a seb, amit édesanyja halála okozott, és próbálta elfeledni az azzal járógyászt. Rövidesen aztán maga is leült és töltött magának némi teát. -Nemrég vesztettem el anyámat, és apám nem bírt tovább ott maradni. Nem volt már miért, szóval inkább vele jöttem.- Meséltem el tömören. Nem akarom a részletekkel traktálni és a sajnálata sem kell. Ez olyan dolog, amit el kell tűrnöm és magamnak kell megküzdenem vele.
Az, ahogy elkezdett az üvegidomításról beszélni, nagyon érdekfeszítő volt, sőt, még az is meglepte Hakát, hogy egy igazi élő legendával, egy másik nagy ember sarjával találkozott és tanult tőle.
-Tenzin? Mármint AZ a Tenzin?- Nézett elkerekedett szemmel Haka Zimára. Ugyan nem a mester személye volt a fő, de volt hasonlóan érdekes mint a szilánkok okozta sebek és csodálatos megmenekülés története.
-Bocsánat, de ez a dolog egész hihetetlenül hangzik.- Elmélkedik Haka, majd Belekortyol a teába.
-Hmmm. Nagyon finom.-
-Lehet hogy kicsit furcsa volt ez az elcsodálkozás Tenzinen, és nagyon sajnálom. Had magyarázzam el.- Tette le a teát egy pillanatra. -Annak idején, a háborúban volt egy kis összeröffenés a törzsem és az Avatár között. Ez felénk kicsit kényes téma nálunk.- Magyarázta Haka egy kínos kis mosollyal az arcán.
-Amúgy, ezekre a sebekre szerintem joggal büszke lehetsz, hisz ez is egy afféle megnyert harc a sorsod által kirendelt próbával szemben amire joggal lehetsz büszke. Az elmúlt harcok sebei nálunk is nagy értékkel bírnak.- Magyarázta Haka.

A sivatagos résznél bólintott. Nem gondolta, hogy sétagalopp lesz. De pont ezért lenne érdekes odamenni. Zima szívesen mesélt volna az északi törzsnél eltöltött évéről, de Haka elszomorodott. Egy kis szünet után megosztotta a vele történteket. Már majdnem mondta, hogy sajnálja, de látta a srácon, hogy abból nem kér. Meg már korábban is tapasztalta, hogy az embereket bosszantja, ha kifejti sajnálatát. De azért valahogy segíteni akart neki.
- Értem. Látom rajtad, hogy nem kérsz mások sajnálatából, hogy egyedül akarod feldolgozni a történteket... Biztos vagyok benne, hogy én is hasonlóképpen reagálnék a te helyzetedben. Tudom, hogy ezzel most eléggé szembemegy az, amit mondani fogok, de lehet, hogy megkönnyebbülnél, jobban éreznéd magad, ha beszélnél valakivel a történtekről, az érzéseidről, vagy csak úgy édesanyádról... Ettől nem leszel gyengébb... Nézd... tiszteletben tartom a gyászodat, meg azt is, ha nem akarsz róla beszélni. És ne haragudj, ha nagyon tolakodó vagyok... Mindenesetre, én meghallgatlak, ha szeretnéd...
~ Remélem nem gázoltam bele a lelkébe... Nem állt szándékomban. ~
Belekortyolt a teájába. Az üvegidomáros története eléggé tetszett Hakának, viszont a Tenzin iránt tanusított érdeklődése meglepte. Aztán kifejtette, mi jutott róla eszébe.
- Értem. - mondta rá.
~ Ez nem az az eset, mikor a homokidomárok elvitték Appát, és Aang avatár utánuk ment, hogy visszaszerezze? Na jó, erre nem fogok rákérdezni. Olyan jól megvagyunk, kár lenne elrontani... ~ A sebhelyekről mondottakra mosolygott.
- Valóban...
Ezután magához idomított néhány zöld üvegszilánkot és elkezdte őket összedolgozni. Gyorsan és precízen végezte a finom mozdulatokat. Az eredmény egy eléggé realisztikus kaktusz lett. Ha Haka meg akarja jobban nézni akkor a kezébe adja.
- Olvastam arról, hogy ezeknek a kaktuszoknak a leve hallucinációt okoz... Ez tényleg így van? Te kóstoltad? Ha igen, milyen volt?

-Figyelj, ez nem ilyen egyszerű.- Vakarta meg a tarkóját kissé zavarodottan. Ami azt illeti, akart is meg nem is beszélni erről a szerencsétlen esetről. A hajlama a gyásza megosztására megvolt benne, mint a legtöbb emberben és meg is tette volna, hacsak nem lett volna benne a tudat, hogy akármennyire is segíteni akart az édesanyja a bajba jutott szerencsétlenen, mégiscsak meggondolatlan volt. Mondhatni hibáztatta is meg nem is. Persze volt benne sajnálat, de a fájdalmával neki kell megbirkóznia, bármilyen nehéz is.
-Nincs ezen sok beszélni való. A sivatag megint csúf módon becsapta egy gyermekét. Vihar volt és sziklára futott. A többit a homokvihar elintézte.- Bökte ki tömören Haka. Ami azt illeti, semmi kedve volt ezt boncolgatni. Fájt neki a dolog, nem kétséges, de erősnek kellett lenni. Erősebbnek mint az édesanyjának hogy ne fusson hasonlóan a végzetébe. Talán azért is gyakorolja olyan intenzíven a homokidomítást hogy ha kell, felülírja a sorsát. Nem is feszegette a témát nagyon. Hagyta a beszélgetést a maga medrében folyni tovább. A téma persze továbbra is a sivatag maradt. Na igen, megesik hogy az ember megragadja a pillanatot ha beszélhet valakivel akinek tapasztalatai vannak, ebben nincs is kivetnivaló, főleg ha a kérdező hangulatosan elkezd a maga kis tudományával is segíteni a témára hangolódni.
-Hát, erre összetett választ tudok adni.- Mondta Haka, ismét iszogatva a teából. -Fajtája válogatja. Van olyan aminek iható a leve, sőt, ha bőséges vizet kap némelyik, még termést is hoz, ami nagyon finom, de amúgy igen. Vannak ilyenek, de persze ha felforralod a nedvet, nem lesz semmi baj. De amúgy ilyen bolondnak nézel?- Húzta fel a szemöldökét, Zimára pillantva, fürkészve az arcét, de ő speciel nem vett ki semmit belőle, így hát folytatta.
-Egyszer mondjuk az egyik barátom a kulacsomba azt töltött víz helyett. Akkor láttam először életemben húsz ujjat egy tenyeremen. Para volt.- Jegyezte meg a kérdés végeztével ezt a csekélységet. Szerencsére két napnyi lábadozás után elmúlt. Kicsit erősebb volt a lé mint gondolták.
-De ennyit rólam. És te? Veled mi van? Csak volt valami a templom előtt az életedben.-

Haka végül pár szóban összefoglalta a történteket.
- Értem.
Nem akarta tovább faggatni. Ha később esetleg akar róla beszélni, akkor szívesen meghallgatja. Igazából utólag belegondolva talán nem volt a legjobb ötlet a kaktusszal a sivatagra emlékeztetnie, de már ez van... Úgy tűnt nem akadt ki rajta.
- Nem nézlek, bolondnak, csak gondoltam, a Si Wongi fiúk ezzel is szórakoznak... Elhiszem, hogy para volt.
Mikor Haka az ő múltja felől érdeklődött, elmosolyodott. Párszor már mesélt magáról, így már gyakorlott volt benne. Csak azt remélte, hogy a bátyjára nem kérdez rá... Azt a részt nem fogja részletezni.
- Valóban volt... Kezdjük talán a legelején... A családom elég fura... Apai nagyapám földidomár- tőle örököltem a képességem- nagyanyám nem idomár és apám sem idomár. Anyai nagyapám tűz, nagyanyám északi vízidomár, anya szintén vízidomár. Van még egy tűzidomár bátyám és egy vízidomár húgom. Jó mi? - vigyorodik el.
- Egy kis faluban születtem a Föld Királyságának területén. Képességemre hamar fény derült, így nagyapa tanítani kezdett. Nyolc éves koromban elkerültem a tűz népi nagyszülőkhöz. Négy évig az Akadémiára jártam. Itt, meg nagyapámtól sokat tanultam a tűz népéről. Nagyapa volt az egyik legjobb mesterem. Sokat fejlődtem nála, pedig tűzidomár. Mondjuk a mozdulataimban ez kissé meg is látszik. Na mindegy... Tizenkettő voltam, mikor nagyi úgy döntött, nekem látnom kell a víz törzseket, így egy évet éltem északon, egyet délen. Ott is lestem el mozdulatokat... Ja és egy jó tanács... Vigyázz a fókazsírral... Én szóltam... Mikor letelt az egy év délen, a Keleti Levegő templomba mentem egy évre, mert miért ne. Ott bizonyosodtam meg arról, hogy ők tényleg vegák... Oké, én is tisztelem az életet, de húsra szüksége van a szervezetnek... Utána Köztársaság Városba költöztem, illetve a Légtemplom szigetre. És innen már tudod a többit. Ha valamivel kapcsolatban van kérdésed, akkor nyugodtan tedd fel.