Aria:

A katona elszenvedett ugyan egy támadást, de láthatóan edzettebb volt a társainál - a lándzsa pedig hosszabb fehyver, mint a katana, ami nagy hátrányomra volt. Sikerült bevinnem egy támadást, az ellenfelem egy pillanatra megremegett, de messze nem került földre... jó ha egyáltalán meg tudtam karcolni.
Ismét szembefordultam vele, az egyik kardot kitartottam, a másikat hegyével felé fordítottam, és a kinyújtott karomra támasztottam a lapját, kényelmes küzdőállást felvéve.
Aztán megéreztem a napot. Éreztem, ahogy eltölt az energiája, ahogy az a belső tűz, ami a képességeimet táplálta, újra felcsap bennem, és ismét képes vagyok irányítani az elemet. Ugyanakkor botorság lett volna eldobni a két fegyvert a kezemből, úgyhogy arra jutottam, egyelőre maradok a kardforgató tudásomnál, legfeljebb kombinálni kísérlem meg a tűzidomítással. Ha lehetőségem adódik rá, mert az ellenfelem mutat valamilyen gyengeséget a mozdulataiban, elrakom legalább az egyik kardot, és a felszabaduló kezemmel idomítok majd.
(A harcrendszer nem elérhető, ezért nem tudok számolni és kockával dobni, de a reagot megírom. Taira választott harcmodora, miután a kardok még mindig a kezében vannak a kardforgatás marad. Amennyiben van lehetősége a harcmodor kombinálására, akkor a sorozatban is látható módon a kardokkal együtt tűzidomítást is használ, a pengével ad irányt a lángoknak. Ha nem, a következő adandó alkalommal legalább az egyik kardot elteszi, hogy használhasson tüzet vagy villámot is.)

VálaszMegtekintés témábanHozzászólás mutatása

Azoir:

Azoir elmosolyodott, ahogy meghallotta a lány hangját. Mennyire, de mennyire is hiányzott neki!
~ Kétségtelen, hogy ő is megváltozott. Magabiztosabb lett, de végtére is, Ionáról beszélek... ~
Kicsit hátrébb lépett, kezével invitáló mozdulatot tett egy közeli farönkre. Ha a lány helyet foglalt, akkor ő vele szemben a földre helyezkedik, törökülésben ~ Hiszen még annyit sem érdemleg meg, hogy mellé, vagy egy szintre üljek vele... ~, ha viszont a lány elutasítja, akkor ő maga is állva marad.
Már nyitotta volna a száját, amikor újfent elbizonytalanodott. Ezt a szokást akár végleg elfelejthette volna, de valahogy sosem tudta levetközni. Körbepillantott, majd motyogni kezdett.
- Valahol van egy kis teám. Pontosan erre az alkalomra főztem. Habár, lehet, hogy az a pár hónap nem tett jót neki... - ekkor döbbent rá, hogy valószinüleg a lány ~ Mit lány?! Hiszen egy érett, csodálatos nő! ~ mindent hallott. - Mindegy is, mindegy is...
Elkezdte tördelni a kezeit. Úgy érezte, ez a beszélgetés nem indult valami jól. ~ Mint Zuko, amikor be akart állni Aangékhoz... Igen, az is ilyen lehetetett.~
Eljött az ideje, hogy komolyra fordítsa a szót. Csak magabiztosan. A lány szemébe nézett. Micsoda szemek voltak! Most már nem takart semmit. Nem rejtőzködött, nem félt.
- Ha tehetném, három tonnányi zsepit adnék neked... De ugye a múltat nem változtathatjuk meg, hiszen ettől leszünk bölcsebbek. Habár sok időbe telt, végül én is elkezdtem felismerni a hibáimat. Szóval kérdezz. Kérdezz, és én megpróbálok megválaszolni mindent.
Rámosolygott a lányra. Nem azért, hogy bíztassa, nem azért mert annyira szerelmes volt belé. Egész egyszerűen, mert jól esett neki.

VálaszMegtekintés témábanHozzászólás mutatása

Kán:

VálaszMegtekintés témábanHozzászólás mutatása