Reto-Antares űrállomás

/Nick Ralphs, Cadian Camdros, Frederick Wolf, Soul Traviz/

-Uram, ha az állomás valóban támadás alatt van, mi a túlélők kimenekítésének prioritása?-kérdi Ralphs közlegény az újoncokra jellemzően.
A tiszt rögvest válaszol is a kérdésre.
-Ha lehet akkor annyi ember hozzanak ki amennyit lehet. Ezért fog magukkal menni a Napek's Fist nevű elsősörban szállításra specializálódott fregatt is. Elméletben az állomás teljes száz fős személyzetét képesek lesznek kimenteni és hazahozni bár abban az esetben elég nagy lesz a tömeg mindkét hajón visszafelé. Az hogy milyen messzire mennek el a kapitány döntése.

Miután mind felöltöztetek megindultok a vonattal visszafel. Több arra járó katona is megbámulja a kis kommandós csapatotokat. Elég díszes társaság vagytok. Valószínűleg nem kell majd paráznotok harc közben. Pláne ha egy Harlekin megy elöl pajzsal. A szűkebb folyosókon feltehetőleg nagy előnyben lesztek emiatt.
Ahogy álldogáltok a vonat második szerelvényén szinte mindenki a Harlekin páncélt bámulja. Hálistennek pont emiatt senki nem néz bele a robbanásba...
Csak egy hatalmas lökést éreztek ahogy az elülső szerelvény darabjaira szakad. A páncélotok ugyan megment titeket de a felkészületlen emberek mind eszméletüket vesztik vagy rögtön kilehelik a lelküket. Csengő füllel keltek fel a földről. Azt veszitek észre, hogy a szerelvény amiben eddig utaztatok az oldalára állt és keresztbe fordult a folyosón. Amint kitisztul a hallásotok először "MEDIC! MEDIC!" kiáltásokat majd lövéseket kezdtek hallani. Az elülső vagon felől jönnek.
Villámgyorsan összeszeditek magatokat és a felborult kettes szerelvény mögül kipillantotok a lángoló első felé.
Nos
a robbanás hatalmas pusztítást végzett. Csaknem kipucolta az egész
folyosót. Ráadásul a vonat mellet állandóan mászkáltak az emberek és
tömve volt az egész a szerelvényen lévó húsz emberről nem is beszélve.
Úgyhogy legallább száz áldozat van.
Hálistennek pár katona már
akcióba lépett és...MI A FENE? Szúrja ki az első aki kiles a vagon
mögül. EZEK HALOMRA ÖLIK A SEBESÜLTEKET. A lángoló egyes kocsi fényében
jól látni, hogy az egyik katona éppen keresztül lövi egy a törött lábát
fogdosó fegyvertelen technikus fejét.
Gyorsan sikerül felbecsülni,
hogy hét fegyveres "renegát" katona van a folyosón. Kettőnél Galaxy SR V
gépkarabély a többieknél csak egy Dolores. Ha azt akarjátok, hogy
akarmelyik sebesült túlélje még addig kell akcióznotok amíg tiétek a
meglepetés esélye.

Az áthelyezésem sokkal gyorsabban ment, mint az egész bírósági procedúra. A fellebezésem utáni napon már úton voltam a Föderáció legnagyobb űrállomására. Egy egyszerű, tömegszállításra alkalmas fregatton utaztam a Reto-Antares-re. Nem volt társaságom, meglepően kihalt volt az egész hajó, így a gondolataimba merültem. Mindig is izgalomba hozott az, ha valami újat fedezhettem fel, és úgy éreztem, erre az Anarchista űr mellett tett szolgálat tökéletesen alkalmas lesz. Fájó volt elengedi a régi hajóm legénységét, de ez is az ítélet része volt. Az bántott a legjobban, hogy még csak lehetőséget sem adtak nekem arra, hogy elbúcsúzzak a fedélzeti tisztjeimtől, katonáimtól. Ennek köszönhetően egyszerre vívódott bennem az izgatottság, és a.... honvágy. Igen, talán ez a legjobb szó rá. Most úgy érzem magam, mint egy háborús menekült, aki az otthona elhagyására kényszerült...
Egy utaskísérő szólít meg, ezzel kizökkentve a gondolatmenetemből?
- Kér valamit?
S egy étlapot tartalmazó adattárat nyom a kezembe. Végigböngészem a listát, majd rámutatok a harminckettesre. Egy pohár a régi jó whiskey-ből. Igen, azt hiszem erre lesz most szükségem.
- Azonnal hozom.
Felelte azzal az arcon ragadt vigyorral, ami minden kísérőre jellemző. Perdült-fordult párat az utastérben, aztán a kezembe adta az italomat. Sokáig bele sem kortyoltam, csak forgattam az ujjaim között, a tükörképemet figyelve.
Az új életre.
Gondoltam, és egyre lehúztam a pohár teljes tartalmát, majd belehelyeztem azt a pohártartóba. Az út hátralévő részében a hírportálokon böngésztem, illetve az önéletrajzomon dolgoztam. Immáron a harmadik föderációs nyelven.

- Figyelem! Végállomás: Reto-Antares. Kérjük a hajó minden utasát, hogy hagyja el annak fedélzetét. Köszönjük, hogy velünk utaztak.
Szinkronban álltam fel a többiekkel, és libasorban haladtunk a hajó végében lévő ajtó felé. Velünk ellentétes irányban pedig már jött is a takarító személyzet, hogy újra csillogóvá varázsolja a hajót.
Az állomásra kilépve a személyzet egyik tagjának kezébe adtam az aktatáskámat, hogy helyezze azt a kabinomba. A személyes holmim nagyrészét már előzőleg ideszállították, és ha minden igaz, akkor a kabinom is készen áll. Ehhez kapcsolódóan sem voltak nagy elvárásaim, pusztán egy hatalmas adattárral rendelkező számítógépet, és egy könyvespolcot kérvényeztem.
Tettem egy sétát az állomáson, villámgyorsan bekapkodtam a reggelimet aztán indultam is az eligazításra. A küldetés pofon egyszerűnek hangzik, gyakorlatilag gyerekjátéknak hangzott Koppagonhoz vagy a Kitir IV-hez viszonyítva.
- Nem, nincs kérdésem.
Persze volt, de semmi olyan, amit a hajómon ne tudnék megválaszolni saját magamnak. Az elkövetkezendő fél azzal töltöttem, hogy az állomás egyik ablakán tekintve bámultam a hatalmas föderációs flottát. Minden hajó olyan különböző volt. Persze, az osztályok egyeztek, azonban azok története volt az, ami igazán számított. Az pedig mindig más volt, és mind legalább olyan színes volt, mint a Horizontblade kalandos története. Vajon mi lehet vele? Összerakták már, vagy még nem alkalmas arra, hogy újra felszántsa az űr óceánjait? Eldöntöttem, hogy amint lesz alkalmam, utánanézek, hogy hogy haladnak a javításával.


Gur Harkin személyesen kívánt elkísérni az új hajómhoz, melynek addig nem értettem az okát, amíg meg nem szólított.
- Áh, a Kitir IV. Ha hiszi, ha nem, emlékszem magára. Minden emberemre emlékszem – Felelevínettem a gázbolygón történteket. – Biztos voltam benne, hogy a Horizontblade pajzsai kibírják a robbanó gázok okozta károkat, ez viszont a vadászgépekről nem volt elmondható. Ha nem tévedek, már pedig nem szokásom, akkor a Sunlight egyike volt azon hajóknak, amiket arra utasítottam, hogy tüzet nyissanak a gázfelhőkre, amikben manővereztünk.
Halkan felnevettem.
- Ha nem lettek volna pontosak a számításaim, akkor maga bűnrészes lett volna a halálomban.
Mindig is jól esett nosztalgiázni. Még szívesen beszélgettem volna a parancsnokkal, azonban a fel-alá rohangáló személyzet miatt ez nem volt kivitelezhető. Pár pillanattal később úgyis megpillantottam a 11-es hangárban lévő hajót. Felismertem a Laura osztályú hajót, tudtam, hogy ez a Twilight Huntress, gondolatban azonban azt kívántam, hogy bár utasíthatnám a hajó kapitányát, hogy az enyém helyén dokkol. Kár volt ebben az álomvilágban pátyolgatnom magamat.
Amikor Harkin távozott, kihúztam magam. Így köszöntem el. Tehát a legénység többi tagja még nincs itt, így talán lesz néhány nyugodt percem. A hajó pilótája jó katona módjára persze vigyázba vágta magát.
- Pihenj, katona. – mondtam, majd rögtön be is mutatkoztam. – Marcus Hawk fregattkapitány. Azt hiszem, hogy Maga fogja reptetni az öreglányt. Kérem gondoskodjon róla, hogy két óra múlva felszállásra készek legyünk.
Még mielőtt bármit is mondhattam volna, egy sípoló hang szakított félbe. Nyilván a hajó mesterséges intelligenciája.
- Leléphet, Wardude – Úgy döntöttem, hogy dolgára engedem.
Odaléptem a szóban forgó számítógéphez, és megszólítottam.
- Üdvözlöm, Terravi. – az orrom alatt akaratlanul is mosolyogtam, mikor megláttam a vigyorit a komputer kijelzőjén. Milyen aranyos. Gondoltam magamban. – Kérem továbbítson minden adatot a hajóm legénységéről a kabinomban lévő terminálra. Készítsen továbbá leltárt a hajó jelenlegi felszereléséről. Gyógyszerek, élelem, víz, fegyver és lőszer. Minden érdekel.
Természetesen már betéve tudtam a hajó alaprajzát, de azért elfogadtam a körbevezetést.
- Részemről lenne az öröm, ha körbevezetne.

 A hadnagy parancsára visszamentünk a kisvasúthoz. Mindenki minket nézett. Vagy legalábbis a rohadtnagy két lábon járó tankot... Néztem én mindenfele. Nem voltam hozzászokva, hogy mindenki rám vagy a közelembe szegezi a szemét... Minden rizikó nélkül haladt a vonat előre, amikor egyszercsak egy robbanást hallottunk. Mire reagálni tudtam volna, már kiütött a lökéshullám...
 A lövésekre ébredtem fel. De ha lövések vannak, akkor ez nem technikai hiba! Teljesen lefagytam, a hadnagy utasítása hozott vissza a valóságba. Arra utasított, hogy nézzek túlélők után. Pár másodpercig csak néztem őt fagyott tekintettel, aztán rávágtam:
 -Vettem, hadnagy!
 De leesett a szemüvegem. Egy perc alatt megtaláltam, szerencsére nem volt semmi baja. Tudtam, hogy be kéne szerezni egy vizort, ami a szemüveget is helyettesíti. A következő a beszerzési listámon az lesz. Odamentem minden elérhető emberhez és lefuttattam mindegyiken a szkenneremet. A legtöbb ember már a robbanásban életét vesztette, néhányan eszméletlenek voltak, nekik megpróbáltam stabilizálni az állapotukat. Micsoda mészárlás... -gondoltam magamban. Nem a legjobb helyzetben kerültem ide.  Közben hallottam, hogy a hadnagy már ossza a parancsokat. Nem tétovázott, nem fagyott le. Még szerencse. Miután lecsekkoltam a sebesülteket, visszamentem a hadnagyhoz.
 -Uram, az utasok nagy része halott, a sebesültek eszméletüket vesztették. Akin tudtam, segítettem.
 Akkor pillantottam meg a lövöldözőket. A mi egyenruhánkat viselték! Vajon ez egy puccs? Vagy beépített emberek? Már teljesen mindegy. A lényeg az, hogy ellenségesek.
 Előkaptam a gépkarabélyomat, és beálltam a többiek közé Travist fedezni. A fegyvert hagytam Burst Fire üzemmódban. Még jó, hogy felraktam a vöröspont-irányzékot. Becéloztam az egyik ellenséget, és ellőttem egy hármas sorozatot.

Még ő maga se tudta mi történik. Utálja a Kirnitákat az igaz, de ilyen heves reakciót rég nem váltott ki belőle csak a látványuk. Ha megszólalnak az már más tészta. Érezte, hogy testében nagy mennyiségű adrenalin és egyéb kemikália szabadul fel. Kezdett leszállni a vörös köd. Ennek tetejében az a nyikhaj is pont most jön a pulthoz. Remek. Képtelen volt felidézni, hogy ki az a nő az asztalnál, de a tudatalattija felismerte és elöntötte a düh. Minden másodperc elteltével, a hülyegyerek minden egyes lépésével egyre nehezebben uralkodott magán. Mikor odaért mellé, és koppant a korsó a pulton, szakadt el a cérna. Véres taknyos kezével megfogta az amúgy is mocskos trikóját, és nemes egyszerűséggel egy méterre lökte magától, majd felállt a székből és megindult a nő felé. Öles léptekkel fogyasztotta a távot mikor halványan érezte, hogy megremeg az állomás teljes szerkezete, és a távolból halk robbanáshang hallatszott. Ha nem őket nézte volna a kocsma nagyja, talán nekik is szemet szúr, hogy az összes ital enyhén behullámzott az asztalokon. Ez hideg zuhanyként hatott Dratosra, és abban a pillanatban megállt. Eszébe jutott, nem szórakozni van itt, feladata van. Rámutatott gyűlölete kiváltójára és csak annyit mondott - Még találkozunk. – Ezzel a lendülettel megindult a kijárat felé.

Mikor épp csak letettem a korsót, a Ronda azzal a taknyos kezével rögtön elkap, majd egy laza mozdulattal arrébb lök. Nem is kicsit sikerült neki, majd 1 métert távolodtam tőle.

- Mi baj? Nem tetszik valami Szar Arc? – Kérdem tőle leplezetlen ingerültséggel.

Eközben veszem észre, hogy a mocsok elindult Jul felé. Na ez nem jó. Ez is biztos túl sok horror filmet nézet amiben a kirniták a szörnyek. Gyors és nagy léptekkel indulok utána mikor észreveszem, hogy a pulton lévő italok közül több is elkezd fodrozódni meg mintha egy halk „BUMMMM” hang is lett volna. A Bunkó is megállt, majd egy darabig nézelődik, majd megindul. Szerencséjére egy másik irányba. Úgy látszik van jobb dolga is. Ekkor veszek egy mély levegőt és kifújom magam. Visszalépek a pulthoz és leadom a rendelésem és a teli korsóval visszaindulok az asztalunkhoz.

- Ez kissé húzós volt. – Mondom ezt egy elégedett mosoly kíséretében, miközben lehuppanok a székre. – Szerencséje, hogy jó kedvemben talált, különben úgy elverem, hogy egy hétig vér jött volna minden nyílásából. – Érezhető a hangomban az, hogy csak viccelek. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy igen fájdalmas összecsapás lett volna és feltehetőleg én húztam volna rövidebbet. Persze közben pedig azt a véres-taknyos ízét törölgetem a trikómról. – Na, de hol is tartottunk? Ja igen egy jó kis történetet meséltél. Folytatnád, vagy inkább én meséljek most? – Vigyorgok mint a tejbe tök a barátnőmre.

Esthenestra Assana Mirazorwyn

-Életveszélyben? Mit csesztél el megint? Aaaargh. Tudtam, hogy hiba téged ott hagyni egyedül. Megyek. Addig igyekezz NEM megölni a beteget.-Mondja Cudlow doktor majd lecsapja a telefont.
Könnyű azt mondani. Odalépsz hozzá, hogy a steril fedőkötést felpakold a férfira. Amint a fásli csak megérinti a piócát a férfi felüvölt és vadul feléd csap az öklével.

RZz|2VU_9-9

A csapása teljesen váratlanul ér. Az öklével gyomorszájon vág. (sebződtél 4-et). A katona felemelkedik és zihálva néz rád. Elég csúnyán vicsorog. Érezhető, hogy ez ismét neked fog támadni. Lehet el kéne futni.
*BUMMM* Valahol egészen közel egy robbanás történik ami mindkettőtöket ledönt a lábáról. Egyre nagyobb a káosz. Úgy néz ki a fickó brutálisan beverte a fejét de nem nagyon érdekli úgyhogy ismért föláll és megindul feléd.

1-4
1-10·1-4

Kim Collins:

rfp9VBml5-5
Talált. Sebzés:
17-17

Cadian Camdros:
10-10
1-1
10-10

Két Találat. Sebzés:
13-13
15-15

Soul rohamra indul
9-9
Talált: Sebez: 21

Nick Ralphs:
5-5
8-8
3-3

Két Találat. Sebzés:
10-16
10-16





1-10·1-10·1-10·1-10·10-10·10-16·10-16·1-10·1-10·1-10·1-10·10-16·10-16

Felszállván a szerelvényre csak a rám szegeződő tekintetek maradnak meg bennem, na és egy kis fegyverszakértő srác.Talán 20 éves lehetett ránézésre ugyan ennyi kiló is.Minden áron a pajzsom érdekelte- Milyen anyagösszetétel?Felfogja az ion lövedéket?Mik ellen harcoltál vele?- szórta felém a kérdéseket alig tudtam válaszolni rá pedig az enyém.



-Fel akarod próbálni a pajzsot?- kérdeztem tőle viccesen de sajnos komolyan is vette.Átfordítottam felé lett a fogantyú része... villanás.... BOOOWW..... majd a csilingelő hang a sisakban.Véres ízt éreztem az alsó fogsorom felől.
-ÓÓÓ baaaazdmeeeg!!- Káromkodva nézek magam elé ,de csak fémszürkeséget látok.A lökés hullám arccal belenyomott a fülke oldalába.Próbálom kiszabadítani a fejem mikor valami nyöszörgő hangra leszek figyelmes... "Te jó ég, a kölyök!!" -fut rajtam végig a gondolat.Kiszabadítva a fejem leszállok a pajzsról és feltépem azzal a mozdulattal. Szegény srác majdnem összenyomtam, megérkezik a hadnagy.Még nem jegyeztem meg a nevét ,de jó tervnek hangzik - most kezdem el hallani a pisztolyropogást.Majd mutogatom neki a kézjeleket hogy gránát ha van valakinél dobjon, de ne rám ha már elindultam!Beszélni nem akartam mert így is hangos a páncél.Mellettem elhelyezkedik a lány azzal a hosszú puskával, még biccentek is neki hogy milyen nagy szerszámmal operál.
Jött a jel.
Kirontok a pajzsom szorosan fogva útközben nem törődök semmivel csak futok, egy kukát útközben szétgyúrtam mint valami fémtartályt ivás után. KOPP KOPP KOPP.... hallom futás közben töltények pattognak le rólam, csak az egyik szemem lát ki a pajzs mögül így is nem egy kettőt észlelek amint már a földön van.
Szerencsétlen fickó volt aki pont nekem jutott ami az utolsó talpon maradt aki még akadt.Betámasztottam bal lábbal amint ütőtávon belülre került, fentről lefelé pörölycsapással intéztem el. Szinte csak a belsőszervei látszottak semmi más.Körbenézek de nem látok semmilyen ellenséget, hátranézek az indulásom pontjából majd széttárt kezekkel mutatom hogy,.. Most akkor mi a helyzet, merre tovább?

Azonnal elindul a dokk felé, amelyben a Huntress állomásozik. Robbanás miatt valószínűleg a kisvasút úgy is le lesz zárva. Megpróbálja felidézni magában az állomás térképét, melyik a leggyorsabban útvonal hajóhoz. Útközben nem hagyja nyugodni a gondolat, ki lehetett az a Kirnita ribanc, aki ekkora dühöt ébresztett benne. A negyedik elágazásnál az az érzés fogja el, nem a legjobb irányba megy. Úgy dönt nem gond, a forgalmasabb útvonalak valószínűleg rövid időn belül zsúfoltak lesznek. Talál egy interaktív térképet az egyik fali kijelzőpanelen amit tanulmányozni kezd. Nem is került nagyot, maximum 10 perccel hosszabb az út a célhoz. Továbbindult magabiztosan. Nem aggódott, volt még 45 perce odaérni. Mikor ez a gondolat megfogalmazódott, befordult egy folyosóra, ahol 4 ember reszketett a földön a saját hányásában. A bűze ismerős volt, majdnem mindenhol érezte, de itt émelyítően erős volt.

Mindig is nagyra tartottam a modern technika vívmányait, és hatalmas az én szememben a mesterésges intelligenciák tudományos mérföldkőnek számítottak. Ezért örültem annak, hogy még az ilyen régebbi modellekbe is szereltek egyet. Terravit a legénység szerves részének tartottam, ahogy a Horizontbladen tettem ezt Kamival(K4-MI). Őt is megismertem, a terveim szerint Terravival sem lesz ez másképpen. Miközben a negyedik szint felé haladtam, folyamatosan beszéltem a géphez.
- Terravi, képes vagy a beszédre?
Ez volt az első, és legfontosabb kérdésem. Nem tartottam effektívnek azt, hogy a vele történő kommunikáció során mindig egy kijelzőhöz kelljen rohangálnom. A válaszától függetlenül további kérdéseket intéztem hozzá.
- Terravi, kérlek listázd az előző kapitányok nevének listáját, akikkel szolgáltál. Mesélj egy kicsit a Twilight Huntressről, játszdd le az egyes küldetések utolsó hajónapló bejegyzését, illetve azok részletes jelentését is szívesen olvasnám. Kérlek azokat is továbbítsd a terminálomra.
Ekkor megsimogattam az öreglány falát. Biztos, hogy rengeteg rendszert megjárt már az útja során, ahogy abban is biztos voltam, hogy az AI-nak bőven lesz mit mesélnie amíg a legénység ide nem érkezik.
Amikor a hídra érkeztem, akkor rögtön kiadtam a parancsot a fények felkapcsolására, majd helyet foglaltam a kapitány számára fenntartott bőrfotelben. Legalább ez új volt a hajón, ha már a burkolatot nem méltóztattak kicserélni.
- Terravi, mesélj kérlek a kommunikációs eszközeinkről, illetve a hajó fegyverzetéről.
Fejből tudtam mindent a hajóról, hisz sokáig tanulmányoztam azt, de jobban meg akartam ismerni a gép személyiségét. 
A túrám következő állomása a kabinom volt. Itt új öltözetet vettem magamra (ami ugyanúgy nézett ki, mint az előző, de tiszta volt). 
- Terravi, kérlek szépen készíts nekem egy kávét, két kocka cukorral, három kiskanálnyi tejjel és pár szem fahéjjal annak tetején.
Volt továbbá egy különleges kérésem is számára.
- Hány zene található az adatbázisodban? Tudnál játszani számomra valami klasszikust az elfeledett évekből? Oh, és kérlek a hangerőt tartsd olyan szinten, hogy a pilótánkat ne zavarja a munkájában. Előre is köszönöm.
Amint a muzsika a végére ért, én pedig a kávém fenekére, a hajó kijelzőjére néztem, és vártam, mi a következő javaslata, mint megtekintedő állomás a hajón.