Azoir
Írónövendék
Posts: 229 
|
Post by Azoir on Sept 20, 2017 23:24:54 GMT 1
A kérdés megdöbbentett. Vagyis inkább a kérés. Hogy én meséljek Shawnról?! Ez lehetetlen! Természetesen visszanyeltem felháborodásomat, bármennyire is nehéz volt, de kellett pár pillanat, amíg újra lenyugodtam. Utáltam rá gondolni, annak a gondolatától, hogy meséljek róla, pedig egyenesen irtóztam.
- A társam... - majdnem öklendezni kezdtem ettől a szótól, így újabb szünetet kellett tartanom. - Hát ő egy furcsa alak. Jellemeznem kellene? - érezte, hogy megint feltör belőlem, ezúttal azonban már nem tudtam útját állni; kitörtek a szavak. - Egy meggondolatlan, egoista, beképzelt alak, aki nem figyel a társaira fittyet hány a szabályokra és udvariasságra, aki a saját feje után megy, ha jónak látja! Egy hős szerelmes, aki nyálcsorgatva lépked egy lány után, játszva a gavallért, és akiért képes lenne a saját társait is megsütni! Egy okoskodó, nyerészkedő fickó, aki jelenleg az egyetlen olyan egyén Köztársaságvárosban, aki logikusan meg tudja magyarázni a helyzetet, és aki képes megoldást találni a kérdésekre. A társam egy zseni, aki méltó lenne a parancsnoki tiszthez, és aki az egyetlen reményünk ebben a kuszaságban! - Fejeztem be, majd döbbentem rá, hogy valóban így gondolom. Talán irigykedem rá, az életére, a képességeire.
Elhessegettem a gondolatot. Még jó, hogy a nevét nem mondtam ki. Talán a szégyenbe is belepusztultam volna... Közben pedig megérkeztünk a kijárathoz, és megdöbbentem. Amit láttam, megdermesztett, nem számítottam rá. A szellemeket... Elfogták. Mindenhol AA-s jelzetű emberek. És a férfi mögöttünk pedig eltűnt! Túl sok volt ez egyszerre, még így sem nyugodtam meg az előző kirohanásomból.
De most nincs erre sem idő, sem lehetőség. Most cselekedni és gondolkodni kell.
- Soha nem láttam ezt a jelet - jegyeztem meg. - Ahogy abban is biztos vagyok, hogy ez itt mind tiltott. Ezek az emberek, valaki más irányítása alatt állnak. - Taira - szólítottam meg a rendőrt -, át kell jutnunk a másik világba. Le merem fogadni, hogy ezek az alakok már ott is feltűntek, és ha ez igaz, akkor a társam is találkozott velük... - túlságosan megszokta ezt a szót, így egy kicsit meg kellett állnom. Ő csak egy tiszt, ő csak egy tiszt, ismételtem magamban. - Nézd, én nem vagyok okos. Nem tudok logikai meneteket felállítani, vagy tézisekkel dobálózni. Nem értek semmihez az idomításon és a parancskövetésen kívül. Parancsolni sem tudok. Viszont most, ahogy látom ezeket a szellemeket, megborzong a lelkem. Cselekedni akarok. Nem beszélni, vagy ötletelni. Meg akarom menteni őket. Továbbá - futott át rajtam egy gondolat - talán a szellemek tudnának mesélni nekünk valamit... |
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043 
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Oct 1, 2017 21:09:11 GMT 1
Végighallgattam Kala szavait, figyelve, hogy ne váljunk láthatóvá az egyenruhások számára. Meglepett, de a legtöbb ponton egyetértettem vele... Nem ismertem a társát, de a viselkedéséből, a monológjából nyilvánvalóvá vált, hogy ha vannak is konfliktusai, megbecsüli és elismeri a férfit, tehát mertem bízni benne, hogy tényleg számíthatunk a segítségére. Kettőnk között jelenleg a különbség annyi volt, hogy én nem éreztem borzongást, a Quan miatt érzett aggodalmammal együtt zártam ki annak érzését, hogy milyen borzalmak előkészülete lehet az, amit itt művelnek. Egyszerűen csak ismét végignéztem az embereken, próbáltam felmérni a terepet. A portál körül képtelenség hatékonyan elrejtőzni, és ha átmegyünk, valószínűleg ott is várnak ránk. Összeszorítottam az ajkamat, majd a nőre néztem.
- Nincs sok esélyünk. Harc nélkül szinte egészen biztosan nem jutunk át, és a túlerő sokszoros, és a te légidomár felszerelésed, és az én rendőri egyenruhám is feltűnő. De... - ismét végignéztem az embereken. - Ha sikerülne halkan, és észrevétlenül, tehát lehetőleg idomítás nélkül, vagy annak minimális használatával elintéznünk két egyenruhást, akkor megpróbálhatjuk átvenni a helyüket. Én korábban bérgyilkos voltam, nem vagyok büszke rá, de hasznát láthatom annak, amit ott tanultam. Kiképeztek közelharcra is, idomítás nélkül is elég veszélyes vagyok. Te a levegőidomítással egész csendesen is el tudsz járni, tehát van esély, hogy ezt végre tudjuk hajtani, anélkül, hogy nagy feltűnést keltenénk. Ebben az esetben viszont alaposan be kell olvadnunk, aminek természetesen ismét megvan a maga kockázata, de még mindig kevesebb, mint a nyílt harcnak.
Várja Kala válaszát, miközben tovább figyeli az egyenruhások mozgását, hogy ne fedezzék fel őket, és egyben már azt is kutatja, hogy amennyiben tényleg két tag leütésére törekszenek, melyik két személy lenne megfelelő a célra.
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
|
Post by Azoir on Oct 8, 2017 21:31:16 GMT 1
Kissé megremegtem Taira javaslatán. Odalopózni, leütni őket, átvenni a helyüket korántsem tűnt biztatónak, pedig igazán logikusan levezette. De ez számomra nem volt elég. Ahogy azt sem tudta hirtelenjében bevenni a gyomrom, hogy bérgyilkos volt. Én mindig is rideg voltam az emberekkel, de levegőidomár mivoltomnak köszönhetően legalább az életükkel törődök. Hogy valaki pusztán érdekből, vagy pénzért megöljön valakit, émelyítően undorítónak hangzott. Mégis az lepett meg a legjobban, hogy Taira ezt ilyen nyíltan bevallotta, és hiába mondta, hogy nem büszke, mégis közölte. Talán bizalommal illetne? Nem, nem hiszem, ő annál okosabb, mondhatni normálisabb. Mi itt csak két ember vagyunk, akik sem barátok, sem szövetségesek, csupán egymás mellé osztottak be minket és az etikett szerint minden erőnkkel segítenünk kell egymást. Ebből a szempontból viszont támogatnom kellett. Akár tetszett, akár nem, így egyszerűen bólintottam.
- Tegyük azt. - Körbekémleltem, hátha én is meglátok két tökéletes alakot, de nem jártam sikerrel. Nekem ehhez egyáltalán nem volt szemem. Viszont még egyszer nem akartam átélni, a felesleges vagyok érzést, ahhoz túl kellemetlen az egész. - Egyébként... - törtem meg végül a csendet - Az az alak...Quan, ha jól emlékszem, ő ki volt neked?
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Oct 9, 2017 21:04:23 GMT 1
Kalára nézve láttam a viszolygást a tekintetében. Nem lepett meg. Életem első huszonkét évét én sem nagyon tudtam jellemezni... bűntudatom volt, mindenképpen, de csak magukért a tettekért, a gyilkosság tényéért, mert annyira hideggé és üressé váltam, hogy nem voltam képes igazán érzékelni az embereket. Egy megoldandó logikai feladvány voltak, nem többek, nem különlegesebbek annál, tehát nem bírtam még undorítónak sem nevezni a múltamat. Egyszerűen csak megtörtént, és mikor felfogtam, mit és miért tettem, már nem szabadulhattam a ténytől, hogy mennyi vér tapadt a kezemhez, a vezeklés lehetőségét pedig annak idején Night nyíltan megtagadta tőlem... túlélésre kényszerített, mikor annál többet kellett volna tennem, igazán élnem kellett volna, hogy tényleg emberhez méltó legyek, több, mint egy harci gép.
- Azért vagyok jó rendőr, mert tudom, milyen a törvény másik oldalán lenni. Látom rajtad, mit gondolsz, és megértem, megérdemlem a megvetést. - mikor a nő hosszabb csend után Quanról kérdez, egy pillanatra elgondolkodom, majd felelek. - Mondhatjuk, hogy ő nyitotta fel a szememet. Mikor fogságba kerültem, mert legyőzték a szervezetet, akiket szolgáltam, megmentette az életemet, és valami érthetetlen okból a fejébe vette, hogy megvéd önmagamtól is, annak ellenére, hogy korábban ahol csak tudtam, ártottam neki. - megállok egy pillanatra. - Szerelmes volt belém, és azt hiszem, én is szerelmes vagyok belé. Én viszont, mint az állapotából is láthattad, nem az az ember vagyok, akibe érdemes beleszeretni.
Ezzel elcsendesedem, és tovább fürkészem az embereket.
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
|
Post by Azoir on Oct 9, 2017 21:27:02 GMT 1
- Értem... - préseltem ki magamból. Egyetlen szóval el tudta érni, hogy ne érdekeljen a dolog. Talán nem illendő, de magamban örvendtem, hogy ez a Quan eltűnt, mert nem kell enyelgést meg miegymást hallgatnom mellettük. Maradjunk csak meg hideg embereknek, az mindenkinek jól áll. De még sem hagyta a gondolat. - Ha szereted, akkor hogy nem tudott megviselni az eltűnése? Egyáltalán a találkozástok sem volt valami fényes...
~Bár ha ez lenne a szerelem, akkor jobban kedvelem, mint azt a tűzidomárt a földidomárfruskájával... ~ gondoltam magamban, és közben előre meredtem. Lélekben próbáltam felkészíteni magam a "bevetésre".
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Oct 10, 2017 9:55:18 GMT 1
- Huszonkét évem volt gyakorolni, hogy képes legyek teljesen kizárni az érzéseimet, és amikor feladatom van, ne hagyjam, hogy bármi elvonja a figyelmemet. A helyemben neked is jól menne már. - felelem cinikusan a lány megjegyzésére. - És mint mondtam, gyakorlatilag miattam ment tönkre az élete. Nem vártam, hogy túl nagy lelkesedéssel fogad majd. Bízom benne, hogy ha sikerül megfejtenünk, mi zajlik itt, azzal segítünk rajta is. De ha erre nem találunk választ, képtelenek leszünk megmenteni, és ha hagynám, hogy az aggodalmam vezessen, nem lennék jó semmire. Tehát koncentráljunk az előttünk álló feladatra, és ha sikerrel végrehajtottuk, alighanem lesz lehetőségem megkeresni Quant, és ekkor már téged sem terhellek semmilyen szinten. Nem értesz azzal, hogy ez a leglogikusabb út? - fejezem be a beszélgetést, visszafordulva az emberek felé, továbbra is keresve a megfelelő célpontot. Immár a saját katanám mellett Quan botja is velem volt, így ha harcra került a sor, mindenképpen hatásosan tudtam volna fellépni... de még mindig reménykedtem benne, hogy az álruhás módszer működik majd, és nem kell sem tűzidomítást alkalmaznom, sem fegyvert rántanom.
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
|
Post by Azoir on Oct 11, 2017 10:03:36 GMT 1
Kínos? Nem, inkább hálás csönd követte Taira szavait, és talán ez volt a legjobb végkimenetele az eleve vakvágányon futó alibibeszélgetésnek. Mindkét félnek kedvezett a korábbi, "csendben egymás mellett" formáció, és a támadásra való kivárás megadta erre a lehetőséget. Nem messze tőlük az AA-sok tettek-vettek, forgolódtak, mindent csináltak, amit el lehet képzelni,láthatóan fogalmuk sem volt a leskelődőkről. Pedig voltak.
A türelem, mint mondják, rózsát terem, a két lánynak pedig elkapható ellenségeket. Legalábbis ebben a pillanatban. Két férfi sétálgatott ugyanis feléjük, gondtalanul cseverészve, vidáman. Taira ekkor lendült támadásra, vagy legalábbis felkészült rá. Mint kígyó, suhant végig a bokrok alatt, s mint jaguár, igyekezett becserkészni áldozatait. Egy utolsó pihenő, lélegzet visszatartása, és felkészülni a támadásra. Közvetlen mellette azonban légzést hallott. De akárkit is hitt maga mellé, nem az volt. Egy szakadt, feketeruhás, furcsa kinézetű szörny lihegett mellette, vérben forgó szemekkel, majd egyszer csak előugrott a bokorból és letámadta a katonákat. Pillanatok alatt végzett velük. De ennyinél nem állt meg, szaladt le a táborba. Taira felegyenesedett, úgy hogy ő mindent láthasson, de őt magát senki ne vegye észre. Először Kala felé fordult, de a levegőidomár csak állt, és üveges szemmel nézett maga elé. Arcán, mintha rémület tükröződött volna. Ekkor fordult meg a tűzidomár, és ő maga is megdöbbent, még ha nem is mutatta jelét: A táborban hemzsegtek a szörnyek, otrombák és csúnyák, kik szőrösek, kik egészen mások, de egyben hasonlítottak; az AA-sokat marcangolták, tépték, némely esetben ették is. Majd a rövid támadás után, egyetlen túlélőt sem hagyva vonultak el a Szellemvilág különböző pontjaiba. Utánuk nem maradt más, mint egy szétvert tábor; kiszabadított, menekülő szellemek; halottak tömegei; és két semmit sem értő lány: Taira és Kala. |
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
|
Post by Azoir on Oct 13, 2017 10:17:47 GMT 1
~Nem... Nem lehet... Hogy történt ez? Mi volt ez? Mi a fene történt?!~ Kiáltott a fejemben egy éles hang, de mégis éreztem, a döbbenettől sem megszólalni, sem megmozdulni nem tudok. A támadás, a furcsa lények és a mészárlás egyszerűen olyan hirtelen jött, majd ment is, hogy nem tudtam felfogni belőle semmit sem. Taira ezzel szemben nem tűnt annyira meglepődöttnek. ~ Szóval ezt jelenti, hozzászokni a gyilkoláshoz? ~ tettem fel magamban a kérdést, és eltűnődve figyeltem őt. Tényleg lehet így élni?
Miután átgondoltam a helyzetet, kissé megkönnyebbültem. A rejtély és kérdések ellenére jól jártunk; az ellenség nem okoz gondot, elérhetünk az átjáróhoz, és a szellemek is kiszabadultak. Összességében nem lehet panaszom. De emlékeztem arra is, hogy iroh elküldött innen minket. Vajon ezek a lények miatt lett volna?
- Ezek veszélyesek ránk nézve is? - kérdeztem Tairát, hátha tud választ adni. - Nagyon furcsa az egész helyzet, és nem igazán tudom, mit kellene tenni... Menjünk? Maradjunk? Nyomozzunk? - Léptem egyet, de most már nem bíztam a véletlenre a dolgot. Minden ami biztos, harci állást vettem fel.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Oct 17, 2017 21:15:45 GMT 1
Nők nem igazán voltak, ami aggasztó... egy férfi egyenruha adott esetben látványos lehet, de reméltem, hogy egy kis ügyességgel tudunk valamit kezdeni a helyzettel. Én magam egyébként is magasabb voltam a legtöbb nőnél. Intettem Kalának, majd lelapulva próbáltam közeledni a két férfihez. Nem fókuszáltak... ha sikerül elkerülnöm, hogy hangot adjanak, nem lesz probléma. Az izmaim megfeszültek, és készen álltam, hogy a lehető leggyorsabban hajtsam végre a mozdulatot... amikor lihegést hallottam.
Oldalra pillantva pedig megláttam a lényt. Nem pánikoltam, különösen mert nem támadott. Akármi is volt, mások a célpontjai. Fekete egyenruha, akár a körülöttünk lévők... és rátámadt a két férfire, majd tovább rontott a táborba. Kalára pillantottam, aki láthatóan teljesen leblokkolt, talán a félelemtől, majd ismét a tábor felé. Ezek a lények rengetegen voltak, és valóságos mészárlást rendeztek az egyenruhások között. A szörnyek különböztek, és a szellemek kiszabadultak a támadásuk hatására. És az egyenruha... elborzasztott a mészárlás, a pusztítás hirtelensége és foka, de nem tudtam nem az okaira gondolni. Azok a lények minket megkíméltek, pedig az egyiknek minden lehetősége megvolt, hogy végezzen velem...
Kalát jobbnak láttam felébreszteni a sokkból. Amikor rám nézett, megint láttam egy pillanatnyi megvetést a tekintetében, talán pont azért, mert én nem blokkoltam le, de nem szándékoztam felvilágosítani, hogy noha lenyeltem az érzéseimet, engem is megrázott egy ilyen hirtelen jött pusztítás.
- Ébresztő. - biccentek felé. Mikor kérdez, felelek. - Az egyik a közvetlen környezetemben volt. Biztos, hogy látott, de nem támadott meg, tehát erősen kétlem, hogy veszélyesek lennének ránk nézve. Egyfajta teóriám van, hogy mik ezek, de hibás lenne következtetni belőle, ahhoz túl bizonytalan lábakon áll. Hallottam, hogy az átjárók bezárása előtti időkben a szellemek gyakran megszálltak embereket, akik ennek hatására eldeformálódtak, hasonlóvá váltak az őket megszálló szellemhez. Ezeken a szörnyeken egyenruha volt, és nyilvánvalóan az emberek voltak a célpontjaik, akik szellemeket zártak be. Jó esélyét látom, hogy egyfajta szellemi mentőakciónak voltunk tanúi, de hangsúlyozom, hiba lenne ezt biztosra venni.
A második kérdésen eltöprengek. Menjünk, vagy maradjunk...
- Nézzünk körül, aztán térjünk vissza a fizikai világba, véleményem szerint.
Ahogy közelítenek a tábor felé, és meglátom a két férfit, akik a célpontjaink lettek volna, habozok pár pillanatig, majd lehajolok, és kigombolom az egyenruha dzsekijét, leszedve a férfiről. Véres lesz a kezem... Kalára pillantok.
- A rendőrség nem hisz egyszerűen a szavaknak. Ez bizonyítéka mind az egyenruhások létezésének, mind a mészárlásnak, továbbá könnyebb képet alkotni az egyenruháról. Ez alapján, ha van bármi többletinformációnk erről a szervezetről, könnyebben beazonosíthatjuk. - majd cinikusan hozzáteszem. - Gondoltam, ezt jobb, ha tudod, mielőtt még annál is inkább érzéketlen baromnak titulálsz, mint amennyire eddig annak tartottál.
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
|
Post by Azoir on Oct 18, 2017 12:01:48 GMT 1
Taira hipotézise elsőre furcsának hatott, de miután átgondoltam, rájöttem, hogy egyáltalán nem olyan bizonytalan, mint azt gondolja. Én is tapasztaltam annyi mindent, hogy ezekre a dolgokra rájöjjek, de most, hogy ő kimondta, én is megvilágosodtam. Elvégre a jeleket, amiket kaptam nem tudtam mihez igazítani...most már tudom.
- Nem gondolom, hogy nagyot tévednél - mondtam az ötletére. - Szerintem nagyon is valós dolgot fogtál meg. Emlékszel, amikor a gödörbe leestünk? Furcsa érzésem támadt, mintha szellemeket éreznék. Biztos, hogy ezek a furcsa lények voltak. És ott van a hang is. Hogy is szólt? - próbáltam feleleveníti - "Fél, fél, mindegyik fél, kettő fél. Meneküljetek. Menekülünk. Elbújni. Túlélni." Pontosan ezt hallottam. Mi van, ha nem a félelemre utalt a szellem, hanem arra, hogy két félből tevődnek össze a lények? Ezek akár őrültek is lehetnek, így érthető, miért tartottak tőlük a szellemek és miért akarta Iroh, hogy távozzunk innen minél előbb. Talán Quant is... - elharaptam a mondat végét, ez nem tartozott ide. - Egyszóval, a felvetésed, hogy ezek megszállt emberek, szerintem igen biztos alapzaton áll. - fejeztem be hangos monológomat.
Közben láttam Tairát, amint az egyik ruhát próbálja lehámozni a halottról. Úgy látszik valamin nagyon megsértődött, főleg az utolsó mondatánál. De hát, szép az önismeret, mint tartja a mondás, nem akarok vele vitázni. Minek válaszoljak egyáltalán? Jó volt a csend. Így hát nem is méltattam válaszra, csupán bólintottam egyet, jelezve; értem amit mond. Én ennyivel lezártnak tekintettem a témát.
- Aligha találunk róluk információt. Sőt. Akár olyat, aki segítene nekünk. Ha ezek ilyen nyíltan csinálták ezt a város szellemátjárójánál, akkor minden bizonnyal tudtak róluk. És mivel ez egy illegális tevékenység, valószínűleg hallgatni fognak - közöltem vele gondolataimat. - Csak egy dolgot nem értek. Miért nem jön senki, ellenőrizni őket? Miért nem sietett senki sem a segítségükre? Na meg persze, mire kellenek a szellemek? |
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Oct 30, 2017 17:11:20 GMT 1
A szavaira a szellemekkel kapcsolatosan bólintok, és csak egy pillanatra rándul meg az arcomon egy izom, amikor Quant hozza szóba. Nem foglalkozhatok ezzel a lehetőséggel. Még mindig nincs itt az ideje.
- Azért nem árthat a próbálkozás. - vonom meg a vállam. A rendőrségen rengeteg a korrupt alak, de a rendőrfőnök maga megbízható, és mély az igazságérzete. Ha bárki bármit tud, akkor gondoskodni fog róla, hogy nyilvánosságra kerüljön. - Az utóbbin pedig már én is gondolkodtam, de jelen pillanatban annyira jutottam, hogy valószínűleg amint átlépünk a fizikai világba, kiderül, ott milyen a helyzet, saját akaratból nem jön át senki, vagy kényszerből. A szellemek pontos rendeltetését sem tudom jelenleg megjósolni. Az indákat, amiket átitat az energiájuk, Kuvira használta energiaforrásként, korábban pedig voltak olyan nagyobb szellemi fejlettségű személyek, akik képesek voltak irányítani őket... bár, ha valaki tudná irányítani őket, akkor erősen kétlem, hogy szükség lenne a ketrecekre.
Még mindig nem áll össze a teljes kép, és ez bosszant. Kalára nézek.
- Nos, véleményem szerint még nézzünk körül, látunk-e bármit, ami segíthet megválaszolni a kérdéseket, majd elindulhatunk kifelé. Készüljünk a harcra, mindenesetre, nem tudhatjuk, mi fogad.
Két katana van nálam, ami előnyös, bár Quan botja nem éppen a legpraktikusabb, legalábbis, ami a kardhüvelyt illeti. A sajátom egyszerűen az oldalamon lóg, az övét viszont képtelen vagyok bárhová tenni. Ha tényleg harcra kerül a sor, Quan botjából kihúzom a kardot, és a hüvelyt eldobom. Ha van akkora szerencsénk, vissza tudok jönni érte, ha nincs, még mindig olcsóbb megcsináltatni az újat, mint amennyire nehéz harcolni a régi megtartásával. Amíg a szellemvilágban vagyunk, mindent igyekszek figyelmesen felderíteni, amint viszont elindulunk a fizikaiba, készen állok a harcra.
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
|
Post by Azoir on Oct 31, 2017 14:32:35 GMT 1
A két nő egymás mellett vizsgálta át a helyszínt, de érdemlegeset nem találtak. Volt náluk egy egyenruha, bizonyítékként, és a remény, hogy a fizikai világban nagyobb rend várja őket, mint itt. Egy pillanatra azonban megálltak az átjárónál. Mintha haboztak volna, valóban visszamenjenek-e. Választ találni mégis fontosabbnak bizonyult, így beléptek a fények közé, és szellemvilági valójuk lassan, halványan elfoszlott. A következő reagot a Szellemátjáró és környéke -be kérném. |
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
|
Post by Azoir on Sept 5, 2018 10:23:37 GMT 1
Egy szerelmes vers újabb versszaka
A szellemvilág meglepően csendes, és nyugodt volt. Sehol nem mozogtak a lelkek vagy a szellemek, minden tökéletesen mozdulatlan volt, minden egy helyben állt. Ide, mélyre már nem értek el Köztársaságváros zajai, nem jöttek turisták és felfedezők, ide csak azok jöttek, akik békét akartak. Gondolkodni. Azok, akik elmenekülnek a világ elől, akik minden idejüket annak szentelik, hogy átgondolják az életüket.
Ekképpen cselekedett egy vízidomár is, akinek hatalmas falatot kellett megemésztenie - egy olyan falatot, amit az élet sütött neki, balszerencsével megfűszerezve. Azoirnak számtalan dolgot kellett rendbe tennie magának, és már szinte olyan otthonosan mozgott a rönkön, amin ült, mintha évek óta fel sem állt volna.
Hitte, vagy sem, de úgy nézett ki, egymaga van már csak a szellemvilágban, a hús és vér emberek közül, ami nagy szó, hiszen az elnöki rendelet még mindig érvényben volt - tilos tartózkodni ezen területen. Úgy tűnik a felderítőcsapatok idáig már nem merészkedtek el.
De ugyancsak feltűnt még egy személy itt, a spiritualitás dimenziójában. Egy leányzó, aki a levegőnomádok hagyományos öltözékét viselte, és aki messze jobban értett a szellemekhez, és azok világához, mint bárki más, egész Köztársaságvárosban. Hogy őt milyen okok és célok vezérelték a tiltott helyre, és milyen okból nem hagyta még el a világot, azt nem lehet tudni, de talán nem is kell. Hiszen vannak olyan pillanatok, amikor a sors dönt a helyzetekről, van amikor a világ egyensúlyának érdekében ok nélkül történnek események, és tervezés nélkül következnek be a találkozások.
A távolság egyre csökkent a két ittmaradott között, ámbár nem is tudhattak róla. Az egyik közeledett, a másik nem mozdult, és a szellemvilágban lassacskán kibontakozott egy olyan pillanat, amikor mindkettejük kénytelen szembenézni azzal a múlttal, amit hátrahagyott. Mert a homályos részek, az elhibázott pillanatok és a rossz döntések örökké kísérik az elkövetőt, amíg az meg nem békél velük, tovább nem lép, vagy helyre nem hozza. És felmerül a kérdés, vajon a sors humora, hogy most, ebben a zavaros és háborúkkal teli időszakban a béke egyik pavilonjában futnak össze a régi ismerősök, vagy csupán egy kedves gesztusa, hogy Azoirnak és Ionának lehetősége nyílik pontot tennie egy olyan emlék végére, amely mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatta.
A pillanat, amelyet mindketten vártak, és amelytől mindketten okkal rettegtek, most bekövetkezni látszik. Vajon gyászos végbe fordul az évekkel ezelőtti boldogság, vagy új versszaka íródik egy szerelmes versnek?
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Sept 11, 2018 22:01:20 GMT 1
Iona a ruhája egyetlen - egyébként idegesítően kicsi - zsebébe gyűrte a légidomár mesterek számára kiadott elnöki engedélyt, amivel átjuthatott a portálon, és szembeszállhatott azokkal a felderítő csapatokkal, akik úgy érezték, kötelességük minden fontoskodó civilt kiparancsolni a környékről. Igazából abban sem volt biztos, mit keres... Csak a szellemvilágból áradó nyugtalanságot próbálta követni, megérteni, megérezni a forrását. Többször vezette már jó nyomra, ha meditációval és összpontosítással próbálta meglelni a válaszokat, így joggal reménykedett, hogy ezúttal is sikerrel jár majd. Rövid távokon siklott a ruhája segítségével, de néha megtorpant, és várt egy keveset, hátha pontosíthatja az érzeteit, meghallhat, vagy megláthat valakit, vagy valamit.
Valami nyugtalanította, és furcsa módon pontosan tudta, hogy ennek semmi köze ahhoz a zavarhoz, amit érzékel, attól teljesen független, és sokkal személyesebb, sokkal inkább az ő lelkéhez ér... de nem tudta tökéletesen megragadni, nem tudta elmondani, mi okozza. Mintha valami megérintené, szinte szólítaná a távolból, csak őt... megrázta a fejét, és összefűzte az ujjait egy egyszerű meditációs kézjelbe, hogy könnyebben tudjon összpontosítani.
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
|
Post by Azoir on Sept 11, 2018 22:33:32 GMT 1
Azoir csendben üldögélt a farönkön. Szerette ezt a helyet. Már amennyire szeretni tudta azt, ahol nap, mint nap élete legnagyobb hibáit kellett számadásba vennie saját magának. Mint mindig, most is a földet bámulta, illetve egy kis vízzel játszadozott. Teljesen belemerült.
~ A mai nap talán más lesz ~ gondolta ~ Ma nem érzek bűntudatot, még csak nem is érzem, hogy rá kellene gondolnom. - Persze hiába mesélte be magának, hazugság volt. Nem volt olyan pillanat az elmúlt időkben, amikor ne gondolt volna Ionára.
Összevonta szemöldökét, mert furcsa érzés futott át rajta. Valami szokatlan. A kis víztömeg a földre loccsant, s hamar beszívódott. Ez azonban már fel sem tűnt neki. CSak üveges szemekkel bámult. Egy lányt látott közeledni.
~ Csak egy lány... Csak egy lánynak kell lennie, valakinek, aki eltévedt... Nem légidomár, csak a ruhájukat hordja... Nem lehet Iona... Nem lehet ő. Nem. NEM! ~ Valósággal vihar tört ki a lelkében, háborgott minden gondolata, és minden egyes agytekervénye azért küzdött, hogy ellenkezzen azzal amit látott. Tagadni akarta, tagadnia kellett azt, hogy vele találkozik.
Mindezek ellenére arcára furcsa mosoly ült ki. Amolyan, "nem hiszem el, hogy ez történik" mosoly. ~ Jellemző. Itt a lehetőség, hogy megbánást tanúsítsak, hogy megbocsátást nyerjek, hogy kijavítsam életem egyik nagy hibáját...~ Összerándult a gyomra. Szemei menekülő utat kerestek, de lábai nem akartak engedelmeskedni. A lányt nézte továbbra is, de nem vette le róla a szemét. Próbálta kifürkészni, milyen arcot fog látni, ha felismeri őt, de ettől csak még jobban összerezzent. ~ És ha megüt? Megérdemelném. Nem láttam, mióta elengedtem. Vajon emlékszik még rá? Minden olyan zavaros... ~
Remegő térdekkel állt fel. Keze a zsebében matatott, egy papírcetlit morzsolgatott, markolászott. Egy levelet, amivel kezdődött az egész. Amin csak pár sor ékeskedett. Ami meghatározó versszaka volt az életének. Tett egy tétova lépést a lány felé. Úgy gondolta, talán mindent helyre lehet hozni. Még egyet lépett. Ezúttal elbátortalanodott. Nem hitte, hogy kijavíthat egy ilyen hibát. Megint a menekülést kívánta. De késő volt. A lány már ott volt a közelében. Szemtől szemben. Eljött a pillanat. Felfordult a gyomra. Előkapta a levelet.
~ Vajon felismeri ezt a papírt? ~ mosolyodott el, és úgy érezte, mintha megnedvesedne a szeme. Megint összegyűrte. ~ Vajon mit fog szólni? Vajon akar-e egyáltalán valamit?
Elé lépett. Közvetlen elé. És csak nézte. Hagyta, hogy a lány is végigmérhesse. Ennek ellenére igyekezett úgy tartani az arcát, hogy sebhelyét ne lássa a lány. Vagy legalábbis ne azon legyen a hangsúly. Közben ő is a lányt nézte. Azon gondolkozott, hogy milyen gyönyörű. Gyönyörűbb, mint valaha. Meg akart szólalni. Nem, eldöntötte, hogy megszólal. Már megtervezte mit fog mondani. Egyszer, kétszer, százszor, ezerszer. Végtelen számú forgatókönyv, végtelen variáció.
~ Szólalj már meg! ~ korholta magát ~ Ne sírj! Ne mosolyogj! Ne csinálj semmit, te barom! Szólalj meg, elgyakoroltad! Gyerünk! ~ Megint remegett. Az egész teste.
~ Rég láttalak! Hogy kerülsz ide? ~
~ Ami történt...sajnálom. ~
~ Nem kellett volna ide jönnöd. ~
~ Örülök, hogy látlak. ~
~ Iona, el kell mondanom valamit. ~
~ Sokat gondolkoztam. ~
~ Bocsáss meg. ~
- Szia... Iona...
|
|
