Azoir
Írónövendék
Posts: 229
Utoljára online: Sept 22, 2021 18:33:50 GMT 1
Mar 23, 2016 20:53:34 GMT 1
|
Post by Azoir on Feb 12, 2017 13:31:08 GMT 1
Itt, a legújabban nyílt átjáró környékén rengeteg szellem vert tanyát. Számos részük azért, hogy könnyebben látogathasson el a fizikai világba, sokuk csak azért, hogy érezze a közelségüket, s mások megint csak azért, hogy az átjött emberekkel találkozhassanak. Amilyen nagy durranás volt mindez az embereknél, olyan volt a szellemvilágban is, fenekestül felfordult minden. Nem is kellett sokáig várni, az emberi tömegek ellepték a területet, parkokat létesítettek, kisebb kunyhókat emeltek, s amolyan turistaparadicsomként emlegették a helyet. Az utóbbi időben, a fizikai világban történt események láncolatának köszönhetően, szervezett csapatok is felütötték a fejüket, ám ezek kizárólag a kormány embereinek számítanak.
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
Utoljára online: Sept 22, 2021 18:33:50 GMT 1
Mar 23, 2016 20:53:34 GMT 1
|
Post by Azoir on Feb 12, 2017 13:44:23 GMT 1
FIGYELEM! EZ NEM BEMESÉLŐ HOZZÁSZÓLÁS! (Ne írj még hozzászólást, a kaland nem kezdődött el!) A kirendelt egységek, mint szervezett túracsoportok járják az itteni vidéket. Mindent megvizsgálnak, mindent megfigyelnek, és szóba állnak minden szembejövő szellemmel is. Az igazi arcát ismerik meg ennek a világnak. Mióta a híres könyvtár bezárt - még ha csak ideiglenesen is -, kénytelenek az itt élőkre hagyatkozni, akiknek tudása bár nem terjed ki mindenre, mégis egy-egy területen hatalmasabb, mint a legtöbb emberé. De mit is csinálnak itt ezek az egységek? Őrködnek. Többnyire. Nyomoznak. Nagyrészt. Esetleg valami másban ügyködnek? Talán a kormány egy titkos tervét hajtják végre? Vagy mindenki spekulál és ők nem tesznek mást, csak amihez értenek, azaz nyomoznak? Vagy az avatárt várják vissza? Nem lehet eldönteni. Ők maguk sem tudják pontosan. Csupán rosszkor voltak rossz helyen. Közhely, általánosság, de igaz. Mint a vaon választást, úgy szedték össze őket is. Bármi is legyen az ok, bármi is legyen a következmény, a feladatuk adott. Itt kell bolyonganiuk, és kommunikálniuk kell a szellemekkel. Óvatosságra kell inteni őket, hogy ne menjenek a fizikai világba. És ha látnak bárkit is, aki visszatért onnan, azt kérdezzék ki. Úgy látszik a kormány már nem csak a saját portáján, hanem a másik oldalon is söprögetni kezdett, sőt, talán már a rendrakáson gondolkodik. Biztos, ami biztos, itt, a szellemvilágban megindult a fejlődés, megindult a kultúrák cserélődése. Kialakult egy igazi Másvilág a másvilágban. /Ez egy külön kalandszál azoknak a játékosoknak, akik időhiány miatt keveset tudnak írni. Ebben a szálban hetente maximum 1 mesélő kerül ki, a játékosoktól heti 1 reagnál többet nem várunk el. A kaland folyása lassabb, de hozzá van igazítva a többihez./
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
Utoljára online: Sept 22, 2021 18:33:50 GMT 1
Mar 23, 2016 20:53:34 GMT 1
|
Post by Azoir on Feb 27, 2017 0:48:38 GMT 1
Quan fáradtan üldögélt a padnál. Hallotta, hogy a gyógyulás itt sokkal hatékonyabb, mint a fizikai világban, így végül tett egy próbát és kipróbálta. Minden nyugodt volt, csupán egyetlen bökkenő díszelgett az egészben; sehol egy turista, ember, vagy akár szellem. Csendes volt minden. Hátradőlt, s belekortyolt a teájába. Szemét a tájon legeltette, egészen addig, amíg a távolban meg nem jelent két apró pontocska. Két pontocska, ami közeledett felé. Ekkor még nem tudta, hogy azok nem mások, mint Taira és Kala, a két nő, akiket az itteni nyomozásra kértek fel. A feladatuk az volt, hogy beszélgessenek szellemekkel, de ezt nem sikerült végrehajtaniuk, révén, hogy egy sem tűnt fel sehol sem. A két hideg személy, jó egy métert tartott egymás között, és nem beszéltek, még csak be sem mutatkoztak egymásnak. Mindketten tudomásul vették, hogy a másik a társuk, ahogy a parancsot is ezen kívül mást tenni nem volt okuk. Lassan közeledtek Quan felé, aki a szemét meresztgette, majd felismerte a lányt, akihez oly sok szál kötötte; Tairát. Ugyanebben a pillanatban Találkozott a tűzidomár tekintete is a kardforgatóéval. A felismerés, újratalálkozás, szerencse, vagy balsors megmutatkozott, bekövetkezett. Ám mielőtt még bármit is szólhattak volna, Kala törte meg a csendet. Hangja rideg volt, fásult, szinte élettelen. Szemei színtelenek. - Civilek nem lehetnek itt, ez lezárt terület! - jelentette ki határozottan - Megkérem, hogy távozzon! - Tett egy lépést előre, majd hirtelen megállt. Energiát érzett a közelben. Lepillantott a földre, ahol egy apró gombácska kezdett világítani. Majd hangokat hallatott. "Fél, fél, mindegyik fél, kettő fél. Meneküljetek. Menekülünk. Elbújni. Túlélni." - Semmi értelme nem volt. Ellenben alattuk a föld megmozdult, a fű hullámossá vált, majd mindhárman lezuhantak. Le egy föld alatti üregbe. Most ott ültek a sötétben, összezárva, hallva, ahogy a fejük felett valamik menetelnek. Ez már túl furcsa volt. De nem tehettek semmit. Ültek és vártak. Közben mindüknek eszébe jutott, hogy most valami más van a világban. Másvilág a másvilágban - ez suhan át az agyukon. Kala, Quan és Taira mostantól a Másvilág a másvilágban kaland résztvevői. Sok sikert, és jó szórakozást!
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Post by Aria on Feb 27, 2017 23:14:56 GMT 1
Rendőrként jobban szerettem a városi feladatokat, emberek között, mint a furcsa, szellemvilágbeli küldetéseket, de nem panaszkodhattam. A világ átalakult, ami egyenesen vezetett ahhoz, hogy az embereknek is változnia kellett, vagyis mikor Lin Beifong lecsapta elém a mappát, hogy az egyik túracsoporttal kell mennem, és felderítést végeznem, kommunikálni a szellemekkel, szó nélkül biccentettem. Négy éve voltam rendőr, amit tekintetbe véve még mindig bosszantóan bizalmatlan volt velem az összes többi alkalmazott, de ezt igazán nem csodáltam... ha valaki a törvény egyik oldaláról hirtelen kerül a másikra, annak komolyan kell küzdenie azért, hogy elfogadják. Én viszont nem voltam hajlandó komolyan küzdeni, egyszerűen mert a legkevésbé sem érdekeltek a bizalmatlan tekintetek. Amíg képes voltam békében élni mellettük, komolyabb konfliktus nélkül, addig nem zavart, hogy nem barátkozunk. Elég ideig voltam egyedül, hogy megszokjam. A szellemvilágban sétálva is a rendőri egyenruha volt rajtam, a hajamat copfba fogtam, az oldalamon pedig ott lógott a katanám. Már megszoktam, és megszerettem a használatát, jól kiegészítette a tűzidomítást, és jellemezte ugyanaz a precizitásra való igény, ami a villámok gerjesztését is. Sokat kellett edzenem, míg igazán a testem részének éreztem, de mostanra már komoly harcban is támaszkodhattam a kardforgató tudásomra. A szellemvilági nyomozás meglehetősen egyhangúnak és unalmasnak bizonyult, amit összességében nem bántam. Éveken át bőven elég izgalmat jelentett a Fekete Nap tisztjeinek levadászása, az ehhez hasonló erkölcsileg megkérdőjelezhető feladatok után pedig (már amennyire azután, hogy nekik dolgoztam, van jogom bármit erkölcsileg megkérdőjelezhetőnek titulálni) szinte felüdülést jelentett az egyszerű városi nyomozás. A szellemvilág pedig szép volt, szürreális, de igazán lenyűgöző. Nem lepett meg, hogy turistalátványossággá vált. A partneremmel nem voltak konfliktusaink, nem kommunikáltunk, hanem ugyanabban a sztoikus stílusban haladtunk egymás mellett. Megnyugtató, hogy legalább annyival megtisztelnek, hogy nem egy szószátyár, hiperaktív légidomárt szabadítottak rám, hanem olyasvalakit, aki képes hideg fejjel gondolkodni, és nyugodt maradni. Órák óta az első embert vettük észre az egyik fa alatt. Azonnal felismertem. Idősebb lett, az arca fáradtabb, mintha betegesebb is lett volna, de határozottan Quan volt az. A férfi, akinek évek óta nem volt merszem a szemébe nézni, egyszerűen a tény miatt, hogy gyáva és pokolian önző vagyok. Az ő érdekében menekültem elsősorban, de Night Akiyama jó ideje eltűnt az életemből. Nem tudtam, mi lett vele, meg a füzetével, de az biztos, hogy többé nem jelentett veszélyt. Én pedig mégis menekültem, mert féltem attól, milyen lenne a szemébe nézni egy olyan embernek, aki tényleg segíteni akart, én meg megcsókoltam, és ott hagytam egy levéllel. Igen, határozottan betegesnek nézett ki. Ezt egy pillanat alatt meg tudtam állapítani. Fogalmam sem volt, mi történhetett vele, de aggasztott a helyzete. Azt azonban már nem volt időm átgondolni, mit tegyek és mit mondjak, mert a társam megelőzött, és felszólította a férfit a távozásra. Az ezután történtek meglepő gyorsasággal zajlottak. A lány megtorpant, ennek a pontos oka előttem ismeretlen volt, de logikusan le tudtam vonni a következtetést, hogy valamit megérzett... a szellemvilágban voltunk, a lány pedig egy levegőidomár, akik híresek a spirituális kapcsolataikról. A föld pedig megmozdult, és esélyünk sem volt elugrani, már zuhantunk. Az üregbe leérve meghallottam a menetelést, és azonnal megpróbáltam összegezni az információkat. A társam alighanem megérzett valamit. Quan volt az egyetlen civil. Nem találkoztunk szellemekkel, viszont jelen pillanatban biztosan állítható, hogy nagyobb tömeg halad át felettünk. A társamhoz fordultam először, tudva, hogy vele lesz egyszerűbb a beszélgetés: - Mivel a közös munkánk során egyikünk sem érezte szükségét, most úgy vélem, bemutatkozhatunk. A nevem Taira. - reflexből magázom a lányt. - Ha jól sejtem, valamilyen megérzése volt, amikor megtorpant még a felszínen. Megtudhatnám, mi volt az? Megvárom a válaszát, majd kissé bizonytalanul, a szemkontaktust kínosan kerülve fordulok Quanhoz. - Régen találkoztunk. - suttogom. - Tudom, hogy... kényelmetlen helyzetbe hoztalak, és vitathatatlan, hogy nem a legegyenesebb utat választottam a probléma elintézésére, de... a te érdekeidet szem előtt tartva döntöttem. - mondom, észre sem véve, hogy már a kérdések előtt keresem a kifogásokat. Ez nem vall rám... sosem szoktam mentegetőzni, ha hibázom. Tudomásul veszem mit rontottam el, levonom a következtetést, és legközelebb igyekszem nem elkövetni ugyanazt a hibát. Ezúttal viszont mégis kényszert érzek rá, hogy megindokoljam, miért írtam évekkel ezelőtt azt a levelet. Természetesen minden kérdésemet, és mondatomat halkan mondom, és amennyiben valaki felemeli a hangját, rászólok. Noha jelenleg úgy fest, időnk mint a tenger, és csak várunk, nem tudhatjuk, kinek, vagy minek a figyelmét kelthetjük fel a zajongással. A régi idők megtanítottak, hogy mindig gyanakodjak.
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
Utoljára online: Sept 22, 2021 18:33:50 GMT 1
Mar 23, 2016 20:53:34 GMT 1
|
Post by Azoir on Feb 28, 2017 0:30:52 GMT 1
Utena mesélt nekem a leendő társamról. Egy tűzidomár, aki a másik oldalról érkezett, és aki utál beszélni. Ellenben engedelmeskedik a parancsoknak. Többre nem is volt szükségem. A lehető legjobbat kaptam. Nem látszott rajtam, de nagyon örültem a helyzetnek. Főleg annak, hogy egy lélekkel sem találkoztunk. Nem minden levegőidomár szereti a szellemeket, és én is így voltam vele. Nem én választottam a sorsot, hanem ő engem, de ettől még nem kell olyanná válnom, mint szeretné. Én én vagyok, a világ meg azzá lehet, amivé akar. Talán ez az egyetlen oka annak, hogy nem döbbentem le, mivé változott a szellemvilág. Turisták százai, látogatók meg mi egyéb, kit érdekel? A világ megváltozott, és várható volt, hogy magával ránt mindent, amivel kapcsolatban van. A parancs az volt, hogy beszélgessünk mindenkivel, aki feltűnik. De mivel az eset nem következett be, így teljesen elpazaroltuk a napunkat. Aztán feltűnt egy érdekes fickó. Nem volt jól, ez már messziről lerítt róla, de nem hatott meg. A parancs szerint a civileknek el kellett mennie, így nem foglalkoztam sem az okkal, sem a következménnyel, csupán egyszerűen felszólítottam, hogy tűnjön el. Persze kicsit finomabban. Mondtam volna az eredeti változatot is, ami a fejemben hangzott el, hiszen ki véste kőbe, hogy a levegő nomádjainak kedvesnek kell lennie, de inkább visszafogtam magam. Majd máskor kiadom magamból. Előrébb léptem, de megakadtam. Energiát éreztem a közelben. Egy szellemet. Valahol előttem lehetett. Furcsa szavakat motyogott, nem tudtam mi okból, és milyen jelentéssel. A következő pillanatban pedig már a föld alatt kuksoltunk. Ezután menetelést éreztem a fejem fölött, és furcsa érzés töltött el. Közben a társam is kibújt a csend köpenyéből, és bemutatkozott. - Kala - biccentettem. Ennél többre nem volt szükség, érveit felsorakoztatta, nem volt bennük hiba. - Hangokat hallottam - feleltem neki a kérdésre hidegen, majd pontosan elismételtem, amit hallottam. - "Fél, fél, mindegyik fél, kettő fél. Meneküljetek. Menekülünk. Elbújni. Túlélni." Ezt hallottam. Nem tudom mit jelent, de semmit jót. És, ha már itt tartunk, a fejünk felett lévők is furcsa energiát árasztanak magukból. Valami újat. Valami ismeretlent... - gondolkodtam el közben, ő pedig, számomra kicsit rosszul esett, a másik egyénhez fordult, akiről amúgy nem sok mindent tudtam, de azt igen, hogy feltűnése, és a mi eltűnésünk ugyanakkor és ugyanott történt. Ehhez képest ők teljesen el voltak egymással. Vagyis a lány, Taira inkább amolyan mentegetőző feleleteket adott, mondott. Remélem nem egy szerelmespár - suhant át rajtam, de megpróbálta elvonatkoztatni. Talán csak egy közös pont a múltban. Talán nem rám tartozik, de szimpatikusnak tűnt, így gondoltam, oldom egy kicsit a feszültséget. - Mik a tervek? Itt fogunk ülni? Vagy kimegyünk? Értesíteni kellene a feletteseket - mondtam, s most bármilyen más reakciót értékesnek éreztem volna. Kellene egy vezér, aki parancsot ad - csak erre tudtam gondolni.
|
|
Quan
Lelkes fórumozó
Posts: 86
Elfoglaltság: Játékot vállal
Utoljára online: Sept 1, 2020 17:25:50 GMT 1
Jul 11, 2016 11:58:00 GMT 1
|
Post by Quan on Mar 1, 2017 19:08:24 GMT 1
Minden más lett. Minden megváltozott. Az évek teltek, és én sem javultam. Egy pont után már nem volt rosszabb. Talán sikerült megbékélnem Tairával kapcsolatban. Talán nem. Hírét járta, hogy a szellemvilágban a gyógyulás hatékonyabb. Elkezdtem így átjárni ráérő szabadidőmben gyógyulni, de hamar rá kellett jönnöm, hogy az én bajomon ez nem fog segíteni. Ettől függetlenül aszellemvilág varázsa megfogott. Így továbbra is úgy döntöttem, hogy lejárok attól függetlenül, hogy ténylegesen nem segített. Egy dolgot viszont észrevettem. Egyre kevesebb volt a szellem. De az emberek és a turisták száma sem volt sok. A mai nap is úgy döntöttem, hogy lemegyek és szokásos sétámat megteszem. Ilyenkor mindig az jutott eszembe, hogy miért is jöttem le. Taira. Képtelen voltam eldönteni, hogy el tudok-e tőle szakadni, vagy, hogy el akarok-e. Sétám végén mindig leültem egy padra és csodáltam a tájat. A szellemvilág mindig is csodás volt. Éppen a teámat szürcsölgettem, mikor két pontot véltem felfedezni a horizonton. Nem tűntek barátságosnak, jó egy méter volt a két ember között. Viszont az egyik rendkívül ismerősnek tűnt. Hiába a más ruha, a járása, az tiszteletet parancsoló volt. Ahogy megláttam az arcát, nem tudtam, hogy most sírjak, vagy nevessek. Taira. Ennyi év után újra láthatom. Kezemből a teáscsészét leraktam, ahogy odaértek hozzám. Mielőtt bármit is mondhattam volna, a másik rám parancsolt, hogy mint civil, távozzak. Nem igazán akartam odébb menni, így meg sem mozdultam. Tekintetem az ismeretlen lányra szegeztem, fújtam egyet és újra nyúltam a teámért. A lány előrelépett ez után hirtelen beszakadt alattunk a föld. Az első dolgom az volt, hogy a botomért nyúltam, ennek az oka, hogy benne volt elrejtve a katanám. Suttogást hallottam és rájöttem, hogy Taira szólt hozzám. Mentegetőzött, igazából ez félig bocsánatkérés is volt. Ez nem vallott rá. De ha most elkezdek érzelmeskedni akkor ellök, mint régen. Talán adnom kéne még egy esélyt, csak nem tudom, ennyi minden után még megéri-e. Végülis felé fordultam, és hogyha suttogva is, de válaszoltam. - Túl régen, tudod túl régen. Ne sajnálkozz a múlt miatt. Már úgy sem tudod megváltoztatni. Ettől függetlenül szólhattál volna. Ennyi év alatt hamar tönkremegy az ember. Hidd el, saját tapasztalatból tudom. –
Miután szoltam Tairához az után sem álltam fel. Hallottam mit kérdezett Kala. Megragadtam a botomat, felálltam felé fordultam és válaszoltam.
-Terveink? Szerintem jelenleg nincsenek. Értesíteni szeretnéd a feletteseidet? Szerintem erre most nincs lehetőséged, de ha nagyon szeretnéd szolgálatba helyezhetem magam. Attól, hogy egyszerű civilnek tűnők nem biztos, hogy az is vagyok. Lehet, hogy úgy nézek ki, mint aki fél lábbal már a sírban van, de még van pár trükk a tarsolyomba. Szerintem, persze ez saját vélemény, a legjobb az lenne, hogyha segítenétek nekem és én is segítek nektek kijutni innen. Nem tudom, hogy mennyit jártatok a szellemvilágban, de van egy érzésem, hogy nem eleget. -
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
Utoljára online: Sept 22, 2021 18:33:50 GMT 1
Mar 23, 2016 20:53:34 GMT 1
|
Post by Azoir on Mar 8, 2017 0:28:42 GMT 1
Nem. Egyáltalán nem nyert meg ez az alak. Lehet, hogy van egy-két trükk a tarsolyában, lehet, hogy katona volt, és ismerheti a szellemvilágot, de kicsit, sőt, nem kicsit el van tévedve. Most nincs szolgálatban. Ahogy nézem, egy ideig nem is lehetne, akkor meg mit beszél itt reaktiválásról. Menjen csak végig a procedúrán, de valószínűleg már a fizikai vizsgálaton kirúgják. A világ megváltozott, és észre kellett volna vennie. És pont egy levegőidomárnak osztja az észt a szellemvilágról?! Hát ekkorát fordult a világ?! Köpni-nyelni nem tudtam. Az biztos, hogy amennyire szimpatikus volt Taira, ez az alak annyira nem. Meg aztán ő lenne a felettes? Na ne nevettessen.
- Segíteni fogunk neked - feleltem hidegen. - Minden civilnek el kell hagynia a területet, tehát a parancs értelmében életünk árán, de ki kell juttatnunk téged. - Nem engedtem bőre a beszélőkémet, nem is érdekelt, hogy ő ezt hogyan ítéli meg. Örülök, hogy okos vagy, de még csak nem is reagáltál a szellem mondandójára... Te is sokat tudhatsz, mit mondjak - tettem hozzá gondolatban.
Igazából Tairától vártam a megváltást. Bár, a viselkedéséből Azt következtettem ki, hogy őt is elveszítettem. Ahogy találkozott a pasassal rögtön mentegetőzni kezdett, meg beszélni, eltűnt az a tökéletesség, amivel hatni tudott a környezetére. Azt hiszem most már kevésbé tisztelem, mint eddig. De nincs időm az érzelmekre. Érzelmek. Ez a gond. Talán éreznek egymás iránt valamit? Vagy éreztek? Nem tudom, de ha igen, sajnálom Tairát. Az ilyen sosem jön jól senkinek sem. Szívesen megtennék neki bármit, de nincs rá idő.
A fura érzés is elmúlt. Minden elcsendesedett a fejünk felett. Egy földidomárral simán kijuthattunk volna, de nem volt köztünk olyan. Majd ő kiássa az utat. Aktiválja csak magát, ha annyira szeretné - húzódott mosolyra a szám.
- Esetleg, ha volnál olyan szíves bemutatkozni - vetettem oda neki félvállról. - Egyelőre nem tudok másként tekinteni rád, csak civilként. Ha más vagy, akkor itt az idő, győzz meg engem. És hallgatom a szökési kísérletedet is - mást amúgy sem kérhettem volna. Én nem vagyok okos, vagy eszes. Amihez értek az a hideg, rideg viselkedés, és a parancsok teljesítése. Tőlem senki ne várjon csodát. Felküzdöttem magam a ranglétrán nyalizás vagy korrupció nélkül, azzal, hogy töretlen teljesítettem mindent, amit rám osztottak. Most nem fogok miattuk kudarcot vallani.
Utena. Vele kellene beszélnem. Meg azzal a másikkal. Hogy is hívják? Valamilyen Shawn. Igen, ő az aki még tudna tanácsot adni Bár rühellem, mint Iroh a hideg teát, de szükség törvényt bont. Viszont hogyan jutunk vissza? tervezhetek én annyit, amennyit tudok, ha már az első lépést sem tudom megtenni.
Abbahagytam a gondolatok gyártását és kérdőn felpillantottam. Majd csak előállnak valamivel.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Post by Aria on Mar 8, 2017 22:06:12 GMT 1
Quan szavai elszomorítottak, de tudtam, hogy nem foglalkozhatok velük. Talán bántani fogja, ha nem reagálok megfelelőképpen... de teljesen igaza volt. Négy évre eltűntem, és hírt sem adtam magamról. Minden joga megvolt, hogy dühös legyen, és erősen kételkedtem benne, hogy további mentegetőzés, olcsó kifogások segítenének. Ha kijutottunk ebből a helyzetből, majd megbeszéljük egy tea, vagy hasonló mellett. Prioritásokat kell felállítanom. - Értem. - bólintottam. - Sajnálom, ami történt. Ha visszaérünk a városba... talán lesz egy kis időnk rendezni ezt az egészet. Most a fő, hogy visszaérjük. - Kalára nézek. - Valóban nem nevezném civilnek. Korábban már harcoltunk együtt. Kiváló kardforgató, és egyedi ötletei vannak, ne becsüld alá. Az pedig tény, hogy innen aligha kommunikálhatunk felettesekkel. - gyorsan átgondoltam a lehetőségeket. A zaj már elcsitult. Fentről zuhantunk lefelé, tehát... - Földidomárunk nincsen, de én elég képzett vagyok a villámmal. - jegyeztem meg. - Vagyis, ha sikerül megfelelő pontot kiválasztanunk a falon, azt alighanem át tudom ütni. A baj az, hogy a szellemvilágban a fizika elég erősen eltér a mi világunkétól, tehát nem biztos, hogy az arányok és környezeti viszonyok megfelelnek annak, amit először látunk. Viszont itt vagy velünk te, légidomárként, és az általad elmondottak alapján erősek a spirituális kapcsolataid. - néztem ismét Kalára. - És Quan, te is több időt töltöttél a szellemvilágban, vagyis jobban eligazodtok az itteni viszonyok között, mint én. Inkább technikai hátteret biztosítok jelenleg. Személyes javaslatom az lett volna, hogy felfelé próbáljunk lyukat ütni, de ezt elvetettem, mivel nem tudjuk, kik meneteltek felettünk, nem lehetünk teljesen biztosak a távolságban, illetve Quant is hátráltatja a botja. - szívesen megkérdeztem volna, hogy tett szert a botra, mi történt, mi baja, de nem tehettem. Még nem. Még várni kell. - A továbbiakat tehát rátok bízom. Bölcs lenne meghallgatni Quan ötletét is. - fejezem be végül.
|
|
Quan
Lelkes fórumozó
Posts: 86
Elfoglaltság: Játékot vállal
Utoljára online: Sept 1, 2020 17:25:50 GMT 1
Jul 11, 2016 11:58:00 GMT 1
|
Post by Quan on Mar 13, 2017 18:03:47 GMT 1
Kala válaszán nem nagyon lepődtem meg. Akár lehetett volna egy fokkal kicsit finomabb, de nem vártam tőle semmit. Annyiban igaza volt, hogy akár be is mutatkozhattam volna. Ennyit legalább illett volna. De valahogy Taira jobban érdekelt. Lehet, hogy bunkóság, de akár mi is történt jó újra látni. Készséggel válaszoltam volna Kalának, de előtte kíváncsi voltam Tairára. Meghallgattam végül mindkét lány mondandóját. Taira amit mondott rendkívül meghatott, nem gondoltam volna, hogy még érdeklem. Gondolkodtam, hogy mit mondjak Tairának, Kalának, és azon is töprengtem, hogy nem is biztos az, hogy felfele van a kijárat, hanem akár alattunk. Elég furcsán hangzik, de végülis a szellemvilágban vagyunk. Legjobb lesz tisztázni Kalával a helyzetet. Így Kala felé fordultam. – Előre is köszönöm a segítségedet és bocsáss meg, hogy nem mutatkoztam be. Dredd Lein Quan állományon kívüli rendőrbíró és tiszteletbeli főkapitány. Neked csak egyszerű civil. Ha a szökési tervemre vagy kíváncsi hamarosan beavatlak, ha vársz egy pillanatot. Bocsáss meg. - Ezzel a lendülettel Taira felé fordultam. Mikor meg akartam szólalni hirtelen lefagytam. Megállt bennem a levegő egy pillanatra. Nem sokkal később erőt vettem magamon és megszólaltam. -Taira. Mondtam, hogy ne sajnáld a múltat. Nekem az a fontos, hogy most itt vagy. Ha tényleg mindketten visszajutunk a városba, akkor szívesen várlak egy teára. De addig is jussunk ki innen.- Ezután fogtam a botomat és Taira felé nyújtottam. -Ha nem tudnám használni és a tied elveszne, akkor ez még jól jöhet. -Ez után a boton fordítottam kicsit, és kattant egyet. Lassan, bal kezemmel szorosan fogva, jobb kézzel elkezdem húzni a bot végét. Hamarosan egy katana penge látott napvilágot. Ha látni nem is hallani annál jobban lehetett a pengét, ahogy súrolta a botnak álcázott tokot. Csak félig húztam ki a pengét utána visszacsúsztattam. Ezek után mind két lánynak feltettem a kérdést. -Mit gondoltok arról, hogy lehet, hogy nem is felfele van a kijárat ?-
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
Utoljára online: Sept 22, 2021 18:33:50 GMT 1
Mar 23, 2016 20:53:34 GMT 1
|
Post by Azoir on Mar 17, 2017 11:15:00 GMT 1
Szóval ő valami fontos és híres ember. Ennyit tudtam felfogni szenvedélyes bemutatásából az úrnak, illetve Quannak. Hát igen, ha vérbeli EE tag lennék, most egyenesen hozzábújnék, csak hogy feljebb mászhassak a ranglétrán, de hiszem, hogy a kemény munka finomabb gyümölcsöt hoz nekem. A kardon viszont meglepődtem. Bevallom, nem számítottam rá, hogy olyan helyen tart majd fegyvert, de magamban csak mosolyogtam. Földet fog vágni vele, vagy szellemeket? Igen hasznos jóság a szellemvilágban, mit mondjak. Meghallgattam a feltevéseket is. Megint csak csalódtam. Legfőképp Tairában. Olvastam minden jelentését, és mindig is meg akartam ismerkedni vele. Követendő példa volt a tisztségében, és tudtam, céltudatos, még akkor is tud valamit, amikor nincs lehetősége. Kemény és hideg, mint az acél. Most pedig csak annyit látok, hogy érzelmeivel babrál, és tanácstalanul másokra hagyja a döntés jogát. Széttört a kép a szememben. Ezért utálom a szerelmet. Ezért utálom, ha valaki szerelmes lesz. Valahogy az ilyeneket csak utálni tudom. Shawn, a tiszttársam jutott eszembe, aki valami híres földidomárt csavart az ujja köré, most pedig teszi-veszi magát a médiának. CSak kapjak kinevezést Utenától, páros lábbal rúgatom ki a seregből. Hirtelen megremegtem. Eszembe jutott, hogy most más problémák vannak, nem gondolhatok ennyire a jövőmre. Most az elsődleges szempont, hogy kijussunk innen. Ekkor azonban megütötte a fülemet Quan feltevése. Nem felfelé? Csak nem fejen akarsz állni? Önkéntelenül is felnevettem. Tudtam, illetlenség, de az ő enyelgésük után ennyit már csak szabad, nem? Talán gúnyt is érezhetett benne, pedig semmi ilyen szándékom nem volt; egyszerűen csak vicces volt a jelentéktelen próbálkozása. - Ki kellene jutni, az biztos. De én még nem indulnék. Azt sem tudjuk, mi van ott kint. Én érzem a szellemek jelenlétét, de megjegyzem, a szellemvilágban vagyunk, így semmi sem biztos, ami odakint van. Az előbb valami hihetetlen erőt éreztem, ráadásul egy másik szellem is figyelmeztetett. Biztos, hogy így akarunk kijutni, függetlenül attól, hogy bármerre is van a kiút? - Persze tudtam, hogy ki kell jutni, de nem akármilyen áron fogom megtenni. Az ajkamba haraptam. Túlságosan feloldódtam, túl sokat fecsegek. Még nevettem is, pedig nem szoktam. Megköszörültem a torkomat, kihúztam magam, majd udvariasan, de megvetéssel teli hanggal válaszoltam. - A tiszti rangomat nem az erőmmel, hanem hűségemmel és szófogadásommal nyertem el. Habár sok mindenre képes vagyok, jelen helyzetben az érzékelésnél többet nem tudok tenni. Így hát - bármennyire is zavar -, de el kell fogadnom az álláspontját, Quan. Ha van ötlete, hogyan szabadulhatunk, kérem juttasson ki minket.
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
Utoljára online: Sept 22, 2021 18:33:50 GMT 1
Mar 23, 2016 20:53:34 GMT 1
|
Post by Azoir on Apr 6, 2017 20:47:23 GMT 1
A tanakodás még nem ért véget, amikor Kala újra szellemenergiát észlelt. Ez most még furcsább volt, mint korábban. Érezte, hogy az a valami feldúlt állapotban van, mint az emberek, amikor szörnyű tettüket utólag felfogják és tépelődnek. Aztán a lény megállt. Pontosan felettük. Mintha a másik fél is megérezte volna, hogy nincs egyedül. Ekkor úgy megnövekedett az energiája, hogy még Taira és Quan is megérezte, pedig több méter föld választotta el őket egymástól. Azután velőtrázó sikoly hasította át a levegőt. Utána csapkodás és dörömbölés, kaparászás és mellé az éktelen sikoltás, melyet néha vad hörgés váltott fel. Elképzelni sem tudták, hogy mi tombolhat odafenn, de valahogy a kiáltások közepette mindegyikük úgy érezte, mintha azt hallaná: "Segítség! Segítség!" Az egész nem tartott tovább öt percnél. Utána beállt a csend. A rémisztő, halotti csend. Vagy a vihar előtti. Ezt még a legbátrabbak sem szerették volna eldönteni. Mindenesetre nyugalom telepedett a szellemvilágra. Megint kaparászást hallottak. Most közvetlenül maguk mellől. Aztán leomlott a fal, és megjelent egy barátságos öregúr, lámpással a kezében. Meleg mosolya valahogy azonnal feledtetni tudta a furcsaságokat. Iroh volt az, az öreg úr, a szellemvilág nagy tudósa, aki elvonult a fizikai világ gyötrelmei elől. Az évek még mindig nem hagytak bölcs arcán semmilyen nyomot, vagy újabb bevetendő barázdát. Ugyanaz volt, aki eddig is. - Ti mit kerestek itt? - kérdezte kedvesen, mintha csak eltévedt gyermekeket vonna kérdőre egy esti órában az utcán. De arcán árnyék suhan át, majd gondterheltté vált. - Nem kellene itt lennetek. Tűnjetek el minél előbb, ez már nem az a világ, amit ti ismertetek! - Teljesen kétségbeesett volt a hangja - Az avatart kéne megtalálnotok. A ti világotokban. Most tőle függ minden, s amíg ekkora veszély fenyegeti, a világ labilissá válik. Ne feledjétek, ő még mindig valamilyen híd. A világ lassan változik, a régi nem tűnik el olyan gyorsan, mint gondolnátok! - Körbenézett. Mintha attól tartana, hogy valami követi, vagy figyeli őt. - Most épp jó kezekben van. Most jó neki. De ez csak idő kérdése. Mert ha baj éri, akkor nem élitek túl...Akkor nem... - elhűlve tette homlokára a kezét, mint aki felismerésre jutott saját szavai által. - Menjetek! - Ezzel hátat fordított, és eltűnt. Utána nem maradt más, mint egy alagút, melynek a végén a fény hirdette a hőn áhított szabadságot. És persze a megválaszolatlan kérdések megoldásaihoz vezető sétányt. A Másvilág más világ lett...
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Post by Aria on May 1, 2017 22:50:57 GMT 1
Kala arcáról leolvasható volt a csalódottság... alighanem zavarta, hogy nem álltam elő épkézláb tervvel, ami egyébként logikusan gondolkodva teljesen nyilvánvaló volt. Hármunk közül én értettem legkevésbé a szellemekhez, igyekeztem átolvasni néhány régebbi jelentést az indulásunk előtt, de bátran kijelenthettem... egyszerűen túl földhözragadt vagyok. Az önreflexió vezetett a következtetésre, hogy jelen helyzetben nem vagyok alkalmas vezető. - A kijutás szükségessége véleményem szerint nem vita tárgya. Én legalábbis nem tartom opciónak, hogy mozdulatlanul üljünk, és várjuk a csodát. - visszanyeltem egy szarkasztikus megjegyzést a hűségéről és a szófogadásáról, eldöntve, hogy nincs semmi szükségem a társaimmal való konfliktusokra. Addig jó, míg legalább elviseljük egymást. Kissé meg is sajnáltam a lányt, azt hiszem legalábbis, sajnálat volt. Sok szempontból emlékeztetett magamra, azzal az egy különbséggel, hogy én még a Fekete Napnál töltött időm alatt is képes voltam felemelt fejjel járni. Akkoriban én voltam az a bérgyilkos, akitől nem csak féltek, hanem tiszteltek is. Engedelmes voltam, de adtak a szavamra, ha nem értettem egyet a paranccsal, mert tudták, érdemes figyelni rám. Kala, állítása szerint színtisztán a parancsok követésével jutott oda, ahová. Az ilyenekből vezérek nem lesznek, és a saját lábukon megállni sem egyszerű. Mindig másokat követni, saját döntések nélkül igen sivár lehetőségeket rejtett magában. Az energia következő löketét már én is megéreztem, és a sikolyok egyre baljóslatúbbak voltak. Az agyam hevesen járt, igyekeztem rögzíteni, és elemezni minden új információt, de egyelőre képtelen voltam egy egésszé összerakni őket. Ez bosszantott. Iroh feltűnése pedig csak több kérdést vetett fel. "Nem kéne itt lennünk", "Keressük meg az avatart" Szívesen feltettem volna pár kérdést, de úgy tűnt, a szellemvilág törvényei még arról is gondoskodnak, hogy ne tudjak maradásra bírni egy legendássá vált öregurat. Biccentettem Kala és Quan felé. - Azt hiszem, kaptunk egy kész kijáratot, és nincs releváns indokunk kételkedni a biztonságosságában. - ismét előre fordultam, és az utolsó szavakat mintegy magamnak jegyeztem meg. - Az elmondottakból ítélve itt gyökerező, de a mi világunkra is kiható probléma, ami nem meglepő a két világ kölcsönös egymásra hatását tekintetbe véve. Ugyanakkor zavaró, hogy mennyire nem összefüggően beszélt, az információk a szavaiban egymást cáfolták, egyszer az avatar veszélyben van, másszor jó helyen van. Semmi koherencia. És nem tehettünk fel kérdéseket... Továbbra is egymást váltották az agyamban a gondolatok.
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
Utoljára online: Sept 22, 2021 18:33:50 GMT 1
Mar 23, 2016 20:53:34 GMT 1
|
Post by Azoir on Jun 24, 2017 18:39:07 GMT 1
Kiöregedett - ennyi jutott eszembe, ahogy végighallgattam őt. A régi nagy Taira, akire felnéztem nem volt más, mint egy kiöregedett katona. Akárcsak ez a másik. Pillantottam Quanra. De van kijárat, és ez legalább jó hír a számunkra, vagyis nekem, mert még egy szerelmes, csalódott és ígérgető mondatot már nem tudtam volna kibírni szótlanul. Alighanem ez a gyülekezet a legrosszabb összetevőkből született, és olyanok lettünk, mint a torta...senkit sem lehet kivenni belőle már. Ez van, le kell nyelni, és visszatérni a fizikai világba, ahová valók vagyunk. Mert hogy ide, ebben a pillanatban biztos nem. - Kérdéseket feltenni nem tudtunk, de még lehetőségünk lesz rá - mondtam, szépen lassan kihúzva magam visszanyerve a régi énemet - Utena minden bizonnyal tud segíteni. És le merem fogadni, hogy a társam; egy egyesül Erők parancsnok is utána jár egy-két dolognak - Ekkor tényleg eszembe villant Shawn. Tudtam, ő van az a kíváncsi természet, aki saját rangját felhasználva öncélú nyomozásokba fog kezdeni. De ez esetben jól jönne, mert tényleges információk híján vagyunk. - Én azt javaslom, keressük meg az átjárót, és térjünk vissza a fizikai világba. Talán kihatott oda is ez a helyzet, de biztos vagyok benne, ott nagyobb a rend, mint itt. A többiekre néztem, és vártam a helyeslést. Belül pedig vadul kalapált a szívem. ~ Elhagyom az őrhelyemet, meg fognak büntetni...de ezt kell most tennem... ~
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
Utoljára online: Sept 22, 2021 18:33:50 GMT 1
Mar 23, 2016 20:53:34 GMT 1
|
Post by Azoir on Sept 12, 2017 17:03:24 GMT 1
Nem volt mit tenni, elindultak, és hamar a felszínre jutottak, mégpedig nem messze a szellemvilág átjárójához. Úgy látszik Iroh valóban azt akarta, hogy hagyják el a Szellemvilágot. De ahogy kiérte a fényre, furcsa dologra jöttek rá: Quan már nem volt köztük. Valahol út közben eltűnt, és még csak hangot sem hallatott maga után, és lám, ily fontos dologgal sem volt idejük foglalkozni: Katonákat vettek észre.
Az átjáró körül álldogáltak, őrizték azt, és mindegyikük egyenruháján ott díszelgett a kettős "A" motívum. Mivel nem volt tudomásuk arról, ami a fizikai világban játszódott, csak találgatni tudtak; de révén, hogy mindketten az EE tagjaiként szolgáltak, furcsának tartották.
De láttak egyebet is. Egy fekete ruhásokból álló osztagot, akik szellemeket fogtak el, és vittek az átjáró felé. Egy újabb furcsaság a sok közül. De vajon tudnak-e összerakni valami a látottakból?
(Quan, pmben visszaigényelheti a karakterét. Addig, hogy a kaland ne álljon, ideiglenesen kiírtam)
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Post by Aria on Sept 20, 2017 0:04:08 GMT 1
Némán hallgattam végig Kala szavait, mellőzve minden komoly reakciót, majd, mikor a mondandója végére ért, röviden, bólintással kísérve feleltem. - Egyetértek, hogy mielőbb vissza kell érnünk. Én magam is jelentést szeretnék tenni Beifong parancsnoknak. - miközben elindulunk, figyelek, hogy Quannak kell-e segítség... tudom, hogy büszke ahhoz, hogy kimondja, de mégis sérült, így csak miután megbizonyosodtam róla, hogy minden rendben, fordulok ismét a lányhoz. - Érdekelne, ki ez a társad az Egyesült Erőknél. Nem kételkedem abban, hogy okkal véled úgy, segítségünkre lehet, de ilyen helyzetben szívesen kapnék róla kicsivel több információt. Ha Kala felel, ismét csendben hallgatom, és legfeljebb a szavai végén reagálok. Utenával kapcsolatosan nem teszek megjegyzést... noha erősen kételkedem abban, hogy annyi mindenre megoldást kínálhatna, mint ahány kérdésben Kala rá támaszkodna, azt tudom, hogy nincs értelme vitatkoznom. Nem volna logikus... az ember tiszteli a felettesét, és Kala láthatóan megszállottja volt a parancskövetésnek. Én magam szívesebben vonnám le a saját következtetéseimet, de egyelőre túl hiányosak az információim, hogy bármit feltételezzek, így részben bízom a lány által javasolt információ forrásokban, részben pedig a rendőrségen már összegyűjtött adatokban. Magamban rendszerezem a saját tapasztalatainkat, a rövid kommunikációt Iroh-val, illetve a Kala által érzékelteket, fejben már megírom a jelentésemet, hogy minél hamarabb letudhassam majd, és foglalkozhassak komolyan az üggyel. Ekkor azonban kilyukadunk az átjáró mellett. Iroh úgy fest tényleg azt akarta, hogy távozzunk, de a látvány, ami fogad, nem túl bizalomgerjesztő. Katonák az átjáró körül, és fekete ruhások, akik szellemeket fognak el, és visznek az átjáró felé. Egyértelműen nem normális, és a kettős A tudtommal nem is az egyesült erők jelképe... sőt, egyetlen hadi szervezetről sem tudok, amely ezt a jelképet viselné (OOC: Amennyiben rosszul emlékszem, és EE szimbólum, írj, és javítom). Az első felmerülő kérdés, hogy engedéllyel, vagy engedély nélkül teszik, amit tesznek... erre viszonylag könnyen választ lehet adni, mivel az utóbbi huszonnégy órában nem hallottam róluk, ráadásul szellemeket vetnek rabságba, akik köztudottan legalább annyira szabadok és legalább annyira joguk van a szabadsághoz, mint a város polgárainak, tulajdonképpen biztos, hogy a cselekedeteik illegálisak. Ebben az esetben két lehetőség van. Érkezhettek a szellemvilágon keresztül, ami, mivel a föld alatt tartózkodtunk, lehetséges annak ellenére is, hogy nem érzékeltük, vagy a fizikai világból... mivel a portál felé viszik a szellemeket, ez sokkal valószínűbb. Ha viszont illegálisan cselekszenek, és a fizikai világból érkeztek, ráadásul valószínűleg felkészültek az elfogott szellemek fogadására, legalábbis a város központi részét teljesen az uralmuk alá kellett hajtaniuk, ami aggasztó, mert jelentősen gátolhatja a mi visszatérésünket, és ezáltal, hogy többet tudjunk meg a helyzetről... A társaimra pillantok, először Kalára, majd hátra... ahol nincs senki. Quan eltűnt. Érzem, hogy az aggodalom felkúszik a torkomban, és kényszerítem magam, hogy uralkodjak rajta. Velünk volt, mikor indultunk, az alagút elején is, hiszen figyeltem rá, később pedig nem ágazott el... de akkor mi történt? És hol? Tudom, hogy nem foglalkozhatok ezzel, így akármennyire aggaszt, akármennyire féltem a férfit, a gondolatot gondosan elzárom a tudatom egy apró zugába. Majd hagyom, hogy újra támadjon, hogy vele törődjek, ha megoldottuk ezt a problémát, ha megtudtuk, mi folyik itt... még az is lehet, hogy az ő eltűnése összefügg azzal, ami előttünk játszódik le, akkor pedig az egyik megoldása nem létezik a másik nélkül. Ismét a lányra pillantok, aki alighanem ugyancsak realizálta, hogy ketten maradtunk. - Látsz bármilyen ismerős arcot? - kérdezem. Ha esetleg ismer valakit, sokkal jobbak lennének az esélyeink az események hátterében állók beazonosítására is.
|
|