Elhagyatott állatkert

Még a Parkban:

Szakáll tekintetéből és az orra alatti morgásából ítélve egy rövid túra az Állatkertbe nem is olyan rossz ötlet. Természetesen még mindig rossz, de nem annyira mint előtte. Duncannel együtt én is próbálok jó képet vágni, de nem igazán sikerül, inkább csak mosolygok, majd követem vissza a „csomagmegőrzőbe”.

- Erről a helyről nem is tudtam. – Mondom magam elé, nem is várva választ.

A szekrényeken az Elit grafittis címerei. Egyszer lesz egy ilyen nekem is. Duncan szekrényében pedig mennyei látvány fogad. Szinte hallani vélem a kasztrált fiúk kórusát. Egy aranyos kis fegyvert ad a kezembe, gyorsan meg is nézem a tárat és tele van. Nyitnám is szóra a szám, de már három másik tár landol Lucynál. A kis fenyegetős viccére nem igazán tudtam mit reagálni, csak két hatalmasat nyelek és már kezdenék (hamisan) esküdözni, de egyrészt Lucy látványa visszatart, másrészt Duncan is időben szól, hogy csak viccel. Majd lelép Szakállt boldogítani. Eközben én elveszem Lucytól a tárakat és az övemre helyezem őket, hogy kéznél legyenek. Majd útnak indulunk, gyors tempót diktálok. Nem akarok sokat sötétben az állatok közt időzni. Miközben sietünk oda adom „drága” és csinos segédemnek a 10 mm-eset és két tárat hozzá.

- Legyen kéz közelbe, de inkább a kés legyen a kezedben.

Az Állatkertben.

Az ajándékbolt tűzlétráján megyünk be az Állatok Királyságába. Még egy zseblámpát kikunyerálhattam volna, így csak félelmetesebb a helyzet. Főleg a teli hold miatt. A tetőről persze szép a látvány, főleg mert semmi sem várt fent minket aminek hegyesebb és több foga lenne mint nekem. Körülnézek azért az utcákon is, hogy meggyőzködjek róla nincs semmi látható veszély. És igen ott van az a túlméretezett patkány. Egy pillanatig ráfogom a fegyverem. Mint egy túlméretezett patkány ami chipset zabál úgy néz ki a dög. Eközben Lucy is idejött mellém és a látvány hatására átkarol. Nem úgy mint aki szeret inkább mint valaki aki most bármibe hajlandó belekapaszkodni, hogy ne halljon meg. Legszívesebben én is átölelnék valamit most. Lehetőleg egy shotgunt. Természetesen a kedves segédem azonnal elenged amit észreveszi magát és bocsánatot is kér, mire én csendre intem azzal, hogy szám elé emelem az újam. Majd a kis szerkezet amit Szakáll csinált elkezd pityegni. Hangosan.

- Hogy kell ezt kikapcsolni! – Suttogóm magam elé. Majd végül sikerül is kikapcsolni

Gyorsan körbenézek és megvan hol lehet a jeladó. Ott a tropicarium és óceanium rádiótorony szobájában lehet. Innen látszik a fénye. Innen nem is láthatjuk őket, de ha lenne egy zseblámpák akkor ők lehet észrevennének minket. Gyorsan jelzek Lucynak, hogy kövesen és indulunk. Nem tetszik az a hang amit hallok. Nagyon nem.

A következő épületről már le is tudtunk jutni. Nem volt olyan nehéz, bár a drága Lucym kissé esetlenül közlekedik. Vajon mit csinálhatott mielőtt árúvá tettem? Arra emlékszem, hogy drogos volt, de biztos csinált valamit azon kívül. Egyébként meg megköszönhetné nekem, hogy leszoktattam a szerről. De mindegy is. A bejárat csak 100 méterre van. Könnyű lesz az egész lassan és óvatosan elindulunk az ajtó felé, de valami nem emberi hang megszólal mögülünk. Hátranézek és azt látom, hogy a patkány ízé felénk tart.

- Futás! – Szólok Lucynak

Életemben nem éreztem így magam. Nem igazán halál félelemként írnám le. Abba már volt részem. Az nem egészen ilyen. Nem is olyan mint amikor kicsinek, gyengének és kiszolgáltatottnak érzed magad. Abban is volt már részem az Elit miatt. Ez inkább olyan volt mint ha a kettőt keresztezték volna. Úgy érzem magam mint egy préda állat.

Kocka: Dyl0H3EU1-6


Szerencsére elérjük az ajtót és kitudjuk zárni a lényt. Amíg az az ízé kint próbál bejutni én háttal az ajtó felé lecsúszok a földre és rágyújtanák, már a számban van a cigi ami még mindig benne van a kabátomban, de rájövök, hogy még mindig nincs nálam tűz. Egy halk „ Az anyád” kíséretében vissza rakom a cigit oda ahonnan előhalásztam. Majd gyorsan ellenőrizzük a felszerelést. Ha bármit is elhagytunk csak csóválom a fejem. Talán vissza úton még feltudjuk szedni. Bár ha a 10mm-st hagytuk el akkor kicsit elszomorodok. Nagyon a szívemhez nőt.

Felkeltem és elindultunk a hosszú, sötét plexi folyóson amit körül vett a víz. A vízben még halak úszkáltak. A folyosó atmoszférájának hatására kicsit gyorsabban szedem a lépteim. Nagyon nem szeretem a szűk zárt tereket amikből még nem is tudsz menekülni. A fegyverem végig a kezemben van és magam elé tartom, ha bármi elém ugrik abba azonnal beleereszthessek egy rövidet. Az idegeim majd elpattannak a hely hatására mikor egy halk „plocs” hang üti meg a fülem. Gyorsan a mellettem haladó Lucyra szegezem a tekintettem és meglátom, hogy pocsolyába lépét. Abba a kis vízbe amibe az imént léptünk vékonyan folyik a víz. Szivárog valahol az „akvárium”. Körbe nézve pedig még azt is észreveszem, hogy a vízben lévő halak halottak. Majd pedig felnézek és meglátom azt a sok fogat. 1, 2,3,4…. Hú basszameg, ennek aztán jó sok fogsora van. Hirtelenjében csak három dolog kavarog a fejemben: „ A jó kurva szűz anyját annak aki kitalált téged!”, „ Én összefosom magam, ha ez kijut a plexi mögül” és „ Nyomás innen mielőtt még rájön, hogy mi nagyon is élők és ehetők vagyunk”. Ezután igen gyorsan szedem a lábam. Kevésbé figyelek már a zajtalanságra. Ez egészen addig fenn áll amíg el nem érjük a folyosó végét. Majd elérjük a szobát ahonnan a fény jött. Gyorsan elbújunk. Először felmérem a terepet. Három alak árnyékát látom. Épp az Ígéret Földjéről beszélnek. Szinte röhögnöm kell, de türtőztettem magam. Épp a tervet kezdeném kigondolni mikor Lucy megböki az oldalam.

Fejben csak a következő jut az eszembe a kis árum nyakán sétáló pókocska láttán. „Akarok egy ilyet otthonra is”. Olyan aranyos volt. Az a sok kis döglött állat és az alvadt vér látványa. De gyorsan kéne csinálni valamit vagy Lucy elsikítja magát. Mintha mondott volna valamit, hogy nem szereti a bogarakat. Vagy a kígyókat. Elméletileg ez a dög nem veszélyes. De ki tudja mennyi minden változik meg a sugárzás hatására. Leveszem a jobb kesztyűm (ott van az avatár képen.) és a kis aranyos pók elé helyezem, hogy rámásszon. Eközben másik kezem drága araknofóbiás társam szájára tapasztom, hogy ne jusson eszébe sikítani. Ha a pók rámászott a kesztyűre azt egyszerűen lerakom a földre magunktól a lehető legtávolabb. Viszont ha nem hajlandó rámászni akkor a kesztyűs kezemmel, amivel addig Lucy száját fogtam megpróbálom ráterelni. De ha ez nem jön össze kevesebb mint 10 másodperc alatt, akkor egyszerűen elkapom a kesztyűs kezemmel és elhajítom visszafelé, nem túl feltűnően, nem túl erősen dobva. Ezután pedig egy gyors fejszámolás és kalkulálás után előállok egy tervvel.

A terv nem zseniális, nem elegáns, nem is bonyolult és lehet nem is túl hatékony, de mindenképpen egyszerű. Nem most támadunk. Nem tudom minek hívnánk fel a figyelmét még ebben az épületben. Másrészt a terep se nekünk kedvez. Ők egy szobában tökéletes védelmi pozícióban vannak. Feltehetőleg állig felfegyverkezve. Mi meg egy szűk ajtón keresztül mennénk be. Egy sortűz és végünk is lenne. Talán Lucyt beküldhetném egy jó kis mesével, csak most, hogy nincs mellette Cate akinek pusztán a látványa visszatartsa attól, hogy szökni vagy fecsegni próbáljon nem tudom megbízhatok benne. Leveszem a kabátom és kifordítom, hogy a felvarrom befelé nézzen, jól összegombolom még a nyaki részt is, hogy ne lássák a gyönyörű mosolyom.

- Kopp-Kopp! – Szólalok meg az ajtóban, mellettem pedig ott áll Lucy. A fegyvert pedig a magasba tartom. – Nyugalom semmi bajt nem akarunk. Csak épp hasznos cuccok után kutattunk, mikor valami bekergetett minket ide és magukra bukkantunk. – Mindezt a lehető legkedvesebb, legnaivabb hangomon, ha még nem lőttek le eddig minket. – Egyébként a nevem Bratt! Ő meg az én aranyos, pici húgocskám – Bökök a fejemmel a mellettem álló Lucyra. – Brattelina. Igen tudom fura egy név. Nem igazán voltak kreatívak a szüleink. Tudják a Wu-k küldtek ide, mondván valakijük elveszett itt és meg kéne keresni. De azt nem mondták, hogy ilyen horribilisen nagy patkányok vannak itt, meg arról a sok fogú izéről se szóltak. Én meg azt hittem csak egy szimpla család egyesítés lesz a meló. Nem bánnák ha itt húznánk meg magunkat reggelig? Talán akkor egy kicsit csendesebb a hely. – Innentől kezdve pedig újfent a sorsra bízom magam és csak remélem, hogy Lucy nem kezd el meginogni felém és, hogy a Liberátorok beveszik a dumám. Közben persze próbálom a legkedvesebb tekintettem mutatni, mivel csak a szemem látszik.
1-6

Johnson Tepes - Kristóf  

---

A pók rendkívül szófogadónak bizonyult, minden gond nélkül rámászott a kesztyűdre. Azonban amikor letetted a földre, akkor játszadozni kezdett vele. Megkísérelte azt is a hátára erősíteni, mint hadizsákmányt, de ahogy belemászott, szegény ráhúzta a fejét a kesztyűre, és akármennyire is próbált kiszabadulni, egyszerűen nem ment neki. Ez számodra csak jó volt, hiszen gyakorlatilag elfogtad. Ha száz százalékban szökésbiztos körülményeket szeretnél teremteni számára, akkor az egész pókot betuszkolhatod a kesztyűbe, és csomót köthetsz a végére. Ehhez mondjuk ki kéne lyukasztanod a kedvenc kesztyűdet, ami... nos, azon kívül, hogy a szívedhez nőt semmilyen hosszútávú hátrányt nem jelent számodra. A parkban rengeteg ugyanilyen kesztyűd van.
Lucy mai napja semmi másból nem állt, csak bocsánatkérések sorozatából. Ugyanis most halkan bocsánatot kért azért, mert majdnem sikított, azért mert nem volt ura a helyzetnek, és még azért is, mert nem képes kontrolálni az érzelmeit. Talán azért ilyen óvatlan, mert közel érzi magához a szabadság szelét?
Amikor kilépsz a fényre, a liberátorok szinte azonnal fegyvert szegeznek rád. Kicsit kínos a szituáció, hisz bármikor lelőhetnek, ha nem tetszik nekik a meséd. Az egyik megejt egy vigyort, amikor "bemutatkozol" nekik, aztán megszólal. Feltehetőleg valami vezéregyéniség lehet.
- Peter, szólj be a rádión a többieknek, hogy társaságunk akadt.
- Vettem főnök.
Aztán odafordult hozzád.
- Bratt, mélységesen sajnálom, hogy így átejtettek. Te gondolom egy árufeltöltő vagy, igaz? Szegény... Wuék mindig jól átejtik őket.
- Jonas.
- Elnézést kérek. - a harmadik közben még mindig puskát szegez rátok. - Mi a helyzet Peter?
- A bázis engedélyezte, hogy maradjanak, ha leteszik a fegyvert. 
- Hallottátok a parancsot, sajnálom, de ez a terület egy rendkívül fontos ugyet képvisel jelenleg. Nem kockáztathatunk. 
Lucy persze rögtön engedelmeskedett, letette a 10mm-est, kerülte veled a szemkontaktust, aztán elindult a Liberátorok irányába. Az a ribi... Szándékosan úgy lépdelt, hogy a fegyvered útjában legyen, így ha akarnál, se tudnál rálőni a többiekre. Joseph jól elültette a bogarat a lány fülében. Egy karnyújtásnyira van a szabadsága. 
Kénytelen vagy te is úgy cselekedni, ahogy "Brattelina" teszi, hisz másképp gyanússá válnál. Azt azonban megengedik, hogy behozd a fegyvered. Az, amelyik Peter névre hallgat egy láda felé biccent, ahova leteheted azt. A húgocskád teljesen eltávolodott tőled, és mindig az egyik liberátor közelében marad. Arcáról még mindig letudod olvasni a félelmet, valószínűleg ezért nem lépett még ki a szerepéből. A harmadik liberátor, aki eddig a második szintről őrködött ételt, és italt hozott nektek. Az étel olyan volt, amit egykoron a dúsgazdag emberek ehettek, a víz pedig kristálytiszta volt, és tökéletesen oltotta a szomjatokat.
Odakint hirtelen dörrent az ég, mire Lucy megijedt, Jonas pedig csak káromkodott egyet.
- Francba is, hogy már megint esik. Remélhetőleg nem lövi ki a világítást, mert akkor elég durván megszívjuk...
Peter őszinte érdeklődéssel fordult hozzátok.
- Honnan jöttetek? Hallottatok már az Ígéret Földjéről? Onnan van az étel és a víz is, az a hely minden szükségletünket kielégíti. Szerintem Mister Black titeket is szívesen látna ott, nekünk pedig segítségre lenne szükségünk. Alkut ajánlok. Mi lenne, ha te és Nick - ekkor az eddig nevén meg nem nevezett liberátor felé biccentett - ellenőriznétek az áramellátást az alagsorban, cserébe pedig intézünk nektek egy fuvart az ígéret földjére. Mit gondolsz?
Jonas csak a fejét csóválta.
- Most mi van? Senkitől sem tagadhatjuk meg az Ígéret Földjét, hisz mi is csak ajándékba kaptuk.
Mindhárom tudta az oda vezető utat, így valószínűleg el tudnád kapni Nicket, és hazavinni. Viszont száz százalék, hogy a távolléted alatt Lucy úgy dalolna, mint egy énekes. Döntened kell, hogy maradsz és megpróbálod kihozni a legjobbat a helyzetből, vagy pedig lelépsz Nickel, és Lucyékat futni hagyod...

Milyen engedelmes ez a kis pókocska. Olyan aranyos és szófogadó. És csak még ennivalobb lett, ahogy magára húzta a kesztyűm. Szerintem megtartom. Szépen óvatosan bele terelgetem a maradék részét a kesztyűbe, majd jól összefogom a ruhadarab száját és összekötöm. Kicsit sajnálom, hogy ehhez tönkre kellett tennem a kesztyűm, de Parkert – a pók - mindenképp haza akarom vinni. Sose volt még nem ember háziállatom. A kesztyűt ezután az övemre kötöm.

Mikor beléptem a terembe és rám fogták a fegyvert kissé összerezzenek, de nem lepődök meg. Ha mi lettünk volna azok akik itt bent vannak feltehetőleg már rég kitömtek volna ólommal. Ezek meg itt beszélgetnek. Az egyik a központnak szól, a másik meg velünk akar beszélgetni. Hát miért ne. A kérdésére mi szerint árú feltöltök vagyunk, vidáman felelek.

- Inkább fizetett önkéntesek. Két tár 10 mm-es ígértek, ha visszasegítjük az eltűnt rokont.

Úgy látszik az lesz a főnők aki a rádióhoz küldte beszélni Petert. Kinéztem magamnak. Nem hagyom, hogy elmeneküljön előlem. Megszerzem és kiszedek belőle mindent és feljebb lépek a ranglétrán. Majd közli velünk, hogy tegyük le a fegyvert és maradhatunk. Fair ajánlat. Nem tetszik de fair. De az én drága „húgom” a kérdezésem nélkül cselekszik. Csak azért, hogy bosszantson még úgy is helyezkedik, hogy lőni se legyen időm. Ha lőni akartam volna akkor addig tettem volna míg rádiózik a hülye nem most fogom elkezdeni. Bár nehezemre esik le rakom a Duncantől kapott fegyvert és oda rúgom az egyik Liberátorhoz, lassan, gyengéden, hogy csak csússzon a padlón. Lehet lesz rajta pár karcolás, de Duncan úgy is csak viccelt. Meg lehet innen úgy se érek vissza élve, szóval bekaphatja. Ezután elindulok én is. Eleinte Brattelina közelébe maradok, de egy fél óra után már távolabbról szemlélem a húgocskám. Próbálom az aggódó jó tét báty szerepét hozni. De az jobban zavar, hogy kikhez húzz a lány szíve. Csak idő kérdése míg köpni fog. Az pedig nem lenne jó. Nagyon nem. Majd ételt és italt hoznak.

- Köszönöm. – Mondom nyájas, de kissé szomorkás hangon. – De indulás előtt jól belaktam és félek, ha itt elmennék WC-re valami a csészéből…Tudod. Leharapná. – Azért jól megforgatom a kezemben a vizes palackot. – Milyen tiszta. Ilyen tiszta vizek csak a mesékben vannak nem? És ez az étel. Mi a neve? Életemben nem láttam ilyet. Pedig azért nem vagyok mai gyerek. Tényleg ha már van rádiótok nem hallgatunk egy kis zenét? Ide felé jövet elcsíptünk egy jó kis sávot. Nagyon tetszett az ottani zene, csak kár, hogy recsegett ropogott minden ízében a frekvencia. – Ha megengedik a Vidámpark rádiójára állítom a rádiójukat.

Hamarosan pedig dörögni kezdet. Ez…Baz…Ez igen. Most én ki nem megyek innen. Gonosz állatok, savas eső és még egy eszméletlen test a nyakamba. Megvárom inkább itt azt, hogy elálljon az eső. Sőt mi van, ha az állatok bejönnek ide az eső elől? Nyelek egy nagyot. Ekkor Peter fordult hozzánk.

- Honnan jöttetek?

- Mi? A Központi Sivatagon túlról. Nem igazán önszántunkból. Volt ott egy csodás kis erősség. Innen Délre. Fenséges volt. Verno. Az emberek kedvesek voltak és lovagi kultúra csak úgy virágzott ott. Míg egy nap meg nem jelentek…- Itt elhallgatok és Brattelinara nézek, szomorkás tekintettel, melybe egy csöpp szigor vegyül. Ezzel akarok neki üzenni, hogy szomorodjon el, de gyorsan. Majd vissza fordulok. – ŐK. – Próbálok olyan sejtelmes és szomorú lenne a hanghordozásomban amennyire lehet. – Eleinte páran jelentek meg. Azt mondták eltévedtek és kifogytak a készleteik és betegeik vannak. Hát megengedtük nekik, hogy velünk maradjanak. Betartották a feltételeket és a törvényeinket. De aztán egy hónap után megostromolták a várost valakik. Egy Homokóra és egy Átszúrt szív volt a fekete zászlójukon. Akik pedig eddig menedéket kértek tőlünk. Kinyitották a kapukat. Mészárlásba kezdtek a falakon belül és a kint lévők is beözönlöttek. Sokakat megöltek és még többeket láncra vertek. – Eközben a vizes üveget a kezemben jobbra-balra tekergetem a tenyereim közt, a fejemet lehajtom, szinte a lábam közé és elcsukló, majdhogynem remegő hangon beszélek. – Bocsánat. Nem akarok róla többet beszélni. Még ennyi év után is fáj.

- Hallottatok már az Ígéret Földjéről? Onnan van az étel és a víz is, az a hely minden szükségletünket kielégíti. Szerintem Mister Black titeket is szívesen látna ott, nekünk pedig segítségre lenne szükségünk. Alkut ajánlok. Mi lenne, ha te és Nick - ekkor az eddig nevén meg nem nevezett liberátor felé biccentett - ellenőriznétek az áramellátást az alagsorban, cserébe pedig intézünk nektek egy fuvart az ígéret

- Miről? Ilyen hely tényleg létezik ? – Ekkor óvatosan, lassan felemelem a fejem, kissé vizenyősé teszem a szemem, amikor eljátszom, hogy megtörlöm a kezemmel. - Ha ez a hely tényleg létezik elakarok oda menni. De szeretném, ha az én drága húgom is velem jönne. Ő az egyetlen családtagom és nem szívesen hagyom egyedül két másik férfival, bármilyen kedvesek. – Szipogóm az orrom alatt. – Meg akkor legalább a fegyverünk had kapjam vissza. Nem szívesen találkoznék semmivel odalent.

Ha beleegyeznek a húgocskámmal és Nickel együtt elindulunk. Ha viszont nem hajlandók elengedni velem „Brattelinát” én se megyek sehova. Csak várakozok és figyelek és közelebb húzódok a húgomhoz és mindig kicsit távolabb húzom a többiektől. Olyan óvatos, atyáskodó mozdulatokkal. Ha Lucy a WC-re megy én oda is követem. De azért be nem megyek, csak megállok az ajtó előtt.

- Ha úgy akarják egyébként szívesen őrködünk valamelyikük helyett. Ez a legkevesebb, ha már megengedték, hogy maradjunk. – Teszem ekkor meg az ajánlatot jó magam. De nem vagyok hajlandó a húgom nélkül őrködni.

Johnson Tepes - Kristóf

---

A liberátorok le voltak nyűgözve a történetedtől. Úgy hallgatták végig a lovagmesédet, mint a csillogú szemű kisgyerekek. Még Lucy is jól játszotta a szerepét, aki csak az arcára nézett, rögtön láthatta rajta a gyötrelmet, és a szomorúságot. Vajon mire gondolhatott valójában, ami ilyen reakciót váltott ki belőle.
Mindenesetre akármi is volt, rögtön elillant. A lány szeme felcsillant, amint szóba került az ígéret földje. Nyugodt lélekkel rágcsálta az ételt, miközben Jonas mesélt.
- Hát persze, hogy létezik. - szakít félbe - Persze semmi misztikus nincs benne, csak egy jól felszerelt óvóhely, ami távol tartja a mocsadékot. De igen, létezik, persze.
Aztán mikor elkezdted a mondandódat, Lucy valami olyat tesz, amit ha a vidámparkban tett volna, minimum jól pofon vágtad volna, de még az is lehet, hogy véresre korbácsolod a hátát. Félbe szakított.
- A húgocskád már nagy lány, tud vigyázni magára. Nem kell babusgatnod. 
Bökte ki nagy nehezen, látszott rajta, hogy nagyon sokáig visszatartotta, és küzdött a belé nevelt engedelmes kutya ellen. A szeméből olyan tekintetet olvastál ki, amit már nagyon rég nem láttál benne. Talán akkor nézett ilyen haraggal teli, gyűlölködő szempár vissza rád, mikor először találkoztatok. A gyűlölet mellett azonban más is megbújt a tekintetében. Afféle... FENYEGETÉS?!. Mintha azt akarná sugallani, hogy menj el, amíg még megteheted.
A drámai csendet, és a gyűlölködő szemkontaktust Nick szakítja félbe.
- Na, megyünk, vagy mi lesz?
Jonas még megnyugtatóan ennyit tesz hozzá a dologhoz:
- Ne aggódj. Néhány féreg embertelenül bánt velük, nincs az az isten, hogy bántsuk a húgodat. És amúgy is... A generátorhoz vezető lépcsőház csak a folyosó végén van.

Látszik a férgeken, hogy elhiszik minden szavam. Milyen hiszékenyek és balgák. Annyira naivak, hogy röhögni lenne kedvem. De nem szabad. Türtőztetnem kell magam és szerepet játszanom. Mikor pedig arról a híres-hírhedt ígéret Földjéről beszélnek jól figyelek. Szóval egy bunker. Nepal Cityben van még egy. Talán hasonló felépítésű mint az. De ez már valamennyi támpont. Talán a Skulltoposok ismerik a helyet, végül is ők azok akik folyton jobbra-balra járnak a sivatagban. De mikor Lucy félbe szakít nem tudom türtőztetni magam eléggé. Szikrákat szór a szemem, az addigi megjátszott kedvességem dühbe és haragba csap át, bár ezek főleg az arcomon jelentkeznek. Még a fogamat is kivillantom. Még szerencse, hogy be van gombolva a kabátom teljesen és takarja a szám.

- A húgocskád már nagy lány, tud vigyázni magára. Nem kell babusgatnod. – Mondja Lucy.

Nagyon merész. És még az a tekintett. Milyen vad és zabolátlannak látszik a tekintette. A gyűlölet, harag mint az első találkozásunk alkalmából. Na meg az a szinte láthatatlan aprócska fenyegető pillantás. Anyámnak volt ilyen tekintette. Mintha egy másik Tepes bámulna vissza rám. Persze állom a tekintettét azért még nem tud úgy nézni mint anyám, de csak az emberséget kéne kiölni belőle és kegyetlenséggel és könyörtelenséggel kéne feltölteni és máris olyan lenne mint a mama. A kínos csendet a Nick nevű töri meg.

- Na, megyünk, vagy mi lesz? - Kérdi a hülye Liberátor.

Én felkellek addig ahol ültem. Szinte fenyegetően magasodok fel és lassú kopogó léptekkel indulok meg Lucy irányába.

- Azt mondod nagy lány vagy?! – Kezdek a kis előadásba. Kicsit se fogom vissza magam. A hangomból a harag és a zaklatottság tisztán kivehető - Hogy tudsz vigyázni magadra?! Ne feled mi mindent tettem érted! Ne feled mi mindenen mentünk keresztül eddig! De jól van, ha te egy csapat vadidegennel akarsz maradni akkor maradj! Mikor legközelebb látjuk egymást akkor igen alaposan elbeszélgetünk mindenről! – Rázom felé fenyegetően a jobb kezem mutató ujját. Jonas vagy bárki más lenyugtatását meg se hallom, csak félre lököm őket és felveszem a fegyverem és a kaját. – Akkor indulunk ahhoz a hülye generátorhoz vagy mi van?! – Ekkor se leplezem zaklatottságom . Nagy lelki erő kellett ahhoz, hogy ne essek ki a szerepből.

A generátorhoz vezető út alatt folyton értelmetlen szavakat motyogok magam elé és a helyet pásztázom, hogy nincs-e valami veszély vagy vannak-e rejtett zúgok ahol ellehetne dugni mondjuk egy hullát. De csak miután megszereltük a generátort az után akarom lecsapni a Nicket.

Nick monológjától mármint amit hallok belőle kedvem lenne a számba hányni. Olyan émelyítően pozitivista, idealista és édes. Azt hiszem még cukor beteg is lettem tőle. Fogadni mernék, ha belemártanám a fogaim a nyakába vér helyet méz spriccelne az ütőeréből. Annyira, de annyira naivak és hiszékenyek, hogy már szinte sajnálom őket amiatt, hogy ilyen egyszerű a világfelfogásuk. Bárcsak ez a nyálas maszlag lenne a legnagyobb bajom a mai este. De nem, mert az a hülye! Az az engedetlen jószág! A mocskos Lucy bármikor beárulhat. Persze mikor otthagytam még remegett a félelemtől, de ki tudja meddig és mikor gyűjt magában elég lelki erőt ahhoz, hogy szóra nyissa azt a lepcses pofáját. Csak kapjam el és érjünk vissza a parkba. Úgy megbüntettem majd, hogy utána beszélni se mer majd. Mindegy felejtsük el azokat a szemeket van fontosabb dolgom is. Igen. Elkapni és eszméletlenre verni ezt a hülyét itt mellettem. Szerencsém, hogy semmi nincs itt ami csemegének nézhetne engem. Azt hittem, hogy több állat lesz itt. Ahhoz képest pedig, hogy mennyi rémséges legenda és szóbeszéd kering az Állatkertről a leggonoszabb dolog egy plexi mögé volt elrejtve és egy óriás patkány volt az egyetlen ami még megkergetett. De sehol egy Bertához hasonló igazi ragadozó ami tényleg megehetne. És még egy tökéletes rejtekhelyet is felfedezek. Egy takarító szertár, benne a szekrény. Hullák és kincsek tárolására igazán nagyszerű hely. Talán kialakíthatnék itt egy kisebb bázist, ha esetleg kikergetnének a Parkból vagy ha mondjuk büntetéskép ide dobnak be. Végül is nincs messze. Ha majd lesz pár fegyverem meg felesleges konzervem lehet elkezdek ide pakolni. De végre nyílik az ajtó. Legalább a vicce jó volt Nicknek. Ezt a szezám tárulj szöveget megjegyzem.

A szóba…. Hát nem volt nagy. Olyan átlagos volt, mármint egy generátor szobához képest. Két generátor, oldalt még egy ajtó ami egy másik szobába vezet. Majd a kedves „társam” felnyomta a villanyt. Bár ne tette volna. A neon fénye hol volt, hol nem volt. Inkább fokozta a félelmem mint megnyugtatott. Bár, lehet felesleges félnem….Puff…. Mi a franc ez? Bőr. Pikkelyes. Hosszú és egyenes. Sehol egy láb.

- Kígyó. – Sziszegem magam elé és körbepásztázom a termet a szememmel.

Basszus mekkora kígyó lehet ez? Hát remélem nem találkozok vele. De legalább azt elérte, hogy gyorsabban dolgozzon a Liberátor.

- Megtennéd, hogy kicseréled ezeket? Másképp nem fog működni a dolog. Csak kihúzod azt, ami fekete a koromtól, és bedugod őket a helyére. – Mondja Nick, miközben egy zacskó valamilyen elektronikai vackot nyom a kezembe.
- Persze. – Vágom rá kissé bizonytalanul, mivel tényleg marha kevés fogalmam van az ilyen régi eszközökről.

Elmegyek ezeket kicserélni a szomszéd szobába. Lassan, résnyire nyitom az ajtót. Körbe kémlelek és semmi. Kinyitom teljesen az ajtót. Még mindig semmi. Megkönnyebbülök. Tényleg azt hittem, hogy most fog valami rám támadni. Oda lépek a panelhez és elkezdem a cserélgetést. Legalább nem kábelekkel kell babrálnom.

- Oké, most lehet, hogy egy kicsit elfog menni az áram. – És el is ment az áram, ahogy kimondta ezeket a liberátor.

Még az ablakból látom az alakját. Várok egy kicsit. Még egy kicsit. Mi a fene tart eddig.

- Te mi tart – Fordulok meg és meghallom azt a hangot. Visszhangzik mindenhonnan. Olyan mint amikor a levegő szivárog valahonnan. De ez rosszabb. Mintha közeledne. Ez nem igaz. Ez egy kígyó. Tuti az az óriás lesz az amelyik itt vedlett. Persze, hogy itt vedlik, hisz nincs még egy lény ami ide tudna jönni!

Felemelem a fegyverem. Lassan az ajtó felé fordulok, majd elkezdek felé sétálni. Talán még ott eltudnám találni, máshol nem hinném. Meg ha szerencsém van akkor a hidegvérű épp Nickel van elfoglalva. Ha igazam van és a kígyó elkezdte Nicket enni, megpróbálok elosonni mellette és rázárom az ajtót. De mivel a kulcs nincs nálam ezért csak behajtom. Én pedig megnézem magamnak a takarító szertárat. Hátha van valami érdekes ott. Elsőnek mondjuk a kulcsot a szekrényben. Ha több kulcs van rajta megnézem nem zárja-e egyik az szertár ajtaját. Ha van ilyen bezárom a szertárat.

Viszont ha nem sikerül eljönnöm a kígyó mellett és az mindenképp harcolni akar én futtok. Mármint vissza a biztosítékos szobába és magamra zárom az ajtót. Talán jól lakik és elmegy. Vagy inkább a többi Liberátort megy felzabálni. Meg a fene se akarja pazarolni a töltényt. Egy tárat így is elhagytam és Lucynál van a 10 mm-esem és a kés is. Csak abban az esetben vagyok töltényt pazarolni, ha az a bazi nagy dög bemászik valahogy ebbe a szobába. Akkor is csak rövid sorozatokkal szórom meg.

Basszus…Ez biztos, hogy nem természetes. Már csak a lábak hiányoznak és olyan lenne mint valami ősvilági hüllő mint amiket még gyerekként láttam valami könyvben. A viselkedése már biztos olyan. Nem úgy volt, hogy a kígyók egyben nyelik le az áldozatukat? Ez meg itt darabokra tépi. Fogadni mernék, hogy még méreg fogai is vannak. Csak az alakjának sziluettjét látom, ahogy épp Nick karjával szenved. De már ez is lenyűgöző. Meg kell ezt az ízét szereznem magamnak. Kifogok alakítani otthon egy terráriumot és ilyen gonosz hüllőket és pókokat fogok ott tartani. Bár az etetésük egy kisebb vagyon lenne. Mindegy tűnés innen. Nincs az a pénz amiért itt maradnék amikor ez befejezi az étkezést.

Kint a folyóson veszek egy mély levegőt és rájövök. Ha itt kéne lenne csak egy napot szinte könyörögnék azért, hogy vigyenek ki innen. Még talán árunak is hajlandó lennék beállni. Mit váltana ki pár árúból ez a hely? Ostorcsapás nélkül hódolnának be nekünk.

A szertár felé menet még észreveszem a kihúzott rács kapukat. Remek. Lucy köpött. A férgek meg még hajlandóak lettek volna a saját társukat is feláldozni azért, hogy engem távol tartsanak. Talán még se olyan ostobák az Élet nagy dolgaihoz. Vagy ezt Lucy javasolta volna? Talán ragadt a lányra egy kevés az én mentalitásomból is? Mindegy. Van fontosabb dolgom is. Túlélni. Bent a raktárban az első dolog amit magamhoz veszek a kulcs és rögtön a szertár kulcsát keresem. A francba mennyi kulcs. Persze, hogy itt van…Minden kulcs. Talán az egyik nyitja a rácskapukat is. Mindegy először inkább ide zárom be magam. Gyorsan elfordítom a zárat és lepuffanok a földre. Egy darabig nézegetem a fegyverem. Majd visszafordítom a kabátom, hogy újra normálisan álljon rajtam. Ezek a hülyék hogy nem vették észre, hogy nincs ez jól rajtam? Ha egy ilyet meglátnék szinte egyből az jutna eszembe, hogy az illető valamit titkol. Ekkor kerül újra elő az elrakott étel amit még fent adtak. Hát már nem néz ki valami gusztán. De szinte semmit nem ettem mióta eljöttünk Nancytől és már vacsora idő van. Előbb nézzük meg van-e itt valami hasznos aztán megeszem. Talán találok konzerv kaját és hozzá egy nyitott. Így a átnézem a helyet. Mikor végzek vele minden kicsit is hasznos cuccot egy helyre hordok és elkezdem leltárazni őket pusztán azért mert még mindig nem vonz a ruha szöszös valami ami a vacsorám lesz.

- Patkány méreg, egy kezeslábas, valami szaros cipő, klórsav és egy csavarkulcs. Hát ettől se laknák jól. Miért van olyan rossz érzésem?

Tényleg nem tudtam mi lehet ennek a fura érzésnek az oka. Igaz, hogy nem szeretem a szűk helyeket, de ez még mindig jobb mint mondjuk a kígyó gyomra. Persze biztos az a hüllő az oka. Csak zavar, hogy itt van az épületben és egy szintre ragadtam vele. De biztos nem tud bejönni az ajtón és talán éhen döglik. De ez a gondolat se tud megnyugtatni. Csak nem zavarhat ennyire a kígyó puszta jelenléte. Komolyan még az étvágyam is elment tőle. Meg itt van ez a zaj is. ZAJ?! Mi a frász?! Hol? Merre van? Amint felnézzek meg is látom a szellőzőt.

- Ó hogy basználak szájba….

Amint tudatosul bennem, hogy az a dög felettem van elakarom hagyni a szobát, de a kulcs beletörik az ajtóba.

- SZÓRAKOZOL VELEM?! – Üvöltöm az ajtónak. Nem félek tőle, hogy a kígyó meghallaná, hisz nincs füle.

Most mit csináljak? Mit?! Talán kilőhetném a kilincset a helyéről és futhatnék. De ha nincs a kulcs csomón az a kulcs ami nyitná a rácskapukat vagy ott is beletörik akkor mögöttem lesz egy éhes hüllő. Mindenképpen megkellene ölnöm ezt a dögöt. De mivel? Ezen a dögön feltehetőleg már a patkány méreg se segít. Megvan. Valamit úgy is megakar enni ez a dög. Csinálok neki egy csalit. Itt van úgy is ez a ruha, meg a patkány mérgek, meg ez a klórsav. A savas flakon oldalán még ott van a robbanás és tűz veszélyre figyelmeztető matrica is. Előveszem a patkány mérgeket és a klórsavat. A patkány méreggel és a klórsav felével tele tömőm azt a valamit amit a Liberátorok adtak enni és beletömöm az egyik cipőbe (a savat csak ez után adom hozzá). A két cipőből kihúzom a cipőfűzött és összekötöm. Ezek után pedig a cipőhöz kötöm az egyik végét (ahhoz amelyikben a méreg van). Ha nem elég hosszú a saját bakancsom fűzött is hozzákötöm és elbújok a szekrénybe. Kicsit, szinte résnyire nyitva hagyom a szekrény ajtaját, hogy kiférjen rajta a cipőfűző zsinór. De ha így se elég hosszú elkezdem a kabátomat is lebontani. Erre azért volt szükség, hogy mozgassam a cipőt és kívánatosabb zsákmánnyá tegyem. Talán megeszi. Egye meg kérlek. A sav másik felét magamnál tartom. Ha nem enné meg a dög a kaját és kiszúrna engem akkor hozzá akarom majd vágni. Bele egyenest a ronda pofájába, de még röptében bele akarok ereszteni több golyót. Talán képes a dög arcába robban. De ha szerencsém van a sav amit már lenyelt elkezdi égetni a gyomrát és beledöglik. Az ujjam végig a ravaszon van és szinte érzem a torkomban a szívem. Ha megtalál itt a kígyó akkor gyorsnak kell lennem. Nem habozhatok, célzás nélkül ott kell lőnöm ahol érem és nem spórolhatók a tölténnyel. Ha sikerül így megzavarnom akkor kivetődhetek innen és jöhet a savas rész. Csak remélem nem lesz rá szükség. Utána elszórakozhatok az ajtóval is.

Bassza meg…Bassza meg…Bassza meg. Ezt hallom egyre hangosabban a fejemben végig amíg a kígyónak csak a sziszegését hallottam. Majd megláttam ezt a borzalmas dögöt. A faszomba ez mekkora?! Hogy a jó büdös kurva életbe képes valami ekkorára megnőni?! Ezeket valami elmeháborodott rakta ide vagy hogy lehetnek ilyen fertelmes szörnyek egyáltalán egymáshoz ilyen közel?! Mikor rátekeredik a szekrényre egy pillanatra megáll bennem az ütő, még a cipőt is elfelejtem mozgatni. Majd újfent mozgatom a csalit. Ez meg csak nézi mint egy hülye. Szinte óráknak tűnik az egész. Kínosan hosszú óráknak. Majd pedig egy pillanat alatt felgyorsulnak az események. Az egyetlen amire emlékszem az nem más mint, hogy a redvás dög nyálkás, hideg pikkelyeseit érzem az arcomon. Annyira lesokkol az eset, hogy még a fegyvert is elejtettem és még futni se tudok. Egyetlen dolog ami még sikerülne az az üvöltés, de az se megy, mert elkezdett körém csavarodni. Érzem ahogy minden egyes levegő vétellel jobban összeszorít a dög. Itt a vég. Kész én itt halok meg. A dög pedig támad….

- Életben vagyok? – Konstatálom magamnak nem kicsit meglepetten. – ÉLETBEN VAGYOK! – Majd ezt követően amilyen gyorsan csak tudom kihúzom magam a döglött hüllő öleléséből. – A kurva anyátokat azt! Johnson Tepesel nem olyan könnyű elbánni! – Örülök magamnak mint majom a farkának. Még bele is rúgok egyet a csúszómászó fejébe. De valami nincs rendjén. Valamiért viszket a jobb kézfejem. Elkezdem dörzsölni, majd mikor oda nézek látom, hogy kicsit vérzik. – Nem...Nem lehet. – Lassan amennyire tudok oda hajolok a kígyó fejéhez. Szétnyitom az állat száját és meglátom benne azt amitől féltem. Hosszú fogak, melyeknek a végén apró lyuk van. Méreg fogak. – Ne…Ne…NE! A jó kurva életbe! Nem dögölhettél volna meg csak úgy simán?!


Ekkor haragosan még egyszer belerúgok a dögbe. Majd eszembe jut, hogy nem kéne ugrálnom. Gyorsan a számhoz kapom a vérző kezem és elkezdem kiszívni a sebet és minden nyálamat kiköpöm. Szinte biztos, hogy nem használ, talán még rontok is a helyzeten. Sokkal nyugodtabb lennék ha találnék ellenmérget. De vajon hol lehet? Talán egyel feljebb van valami szer erre a dögre. De lehet a Liberátorok is hoztak magukkal valami hasznosat. Egyik ötlet se valami kellemes. Előbbinél belefuthatok olyan lényekbe amik újfent vacsorának nézhetnek. A Liberátorok meg tuti kinyírnának mint sem adjanak valami ellenmérget. Sőt örömmel néznék végig ahogy szenvedek. Egy rövid sorozatot engedek a kilincsbe, hogy végre kitudjak innen jutni. Nincs időm amit vesztegethetnék. Elrakom a szertárban talált kulcscsomót. Majd elindulok. Még mindig ez a legjobb lehetőségem. Elmegyek egészen a kihúzható rácskapuig.

- HÉJ! Seggfejek! – Kiáltok át hozzájuk. – Játszunk nyílt kártyákkal. Tudom, hogy tudjátok ki vagyok. Lucy már biztos köpött, igaz aranybogaram? Megegyezhetünk. Kiakarjátok irtani a klánom a Parkban tudom jól. Tudok is a zombis tervetekről. Nem fog bejönni. Vagy igen. A faszomat se érdekli. De titeket érdekelhet egy rabszolga kereskedő. – Áruba bocsátom magam. Sose hittem volna, hogy ezt én fogom csinálni. Azt hittem valamelyik kölyköm fog majd eladni, ha idős és szenilis leszek. - Vagy egy tucat okot feltudok nektek sorolni, miért érné meg nektek az, hogy ha most nem lelőnétek, hanem elkapnátok. Kezdjük is a legjobbakkal: Szimbólum lehet a számotokra, ha nyilvánosan elítéltek és megöltök. Ti lehettek a hatalmas felszabadítok, míg én a halott elnyomó! KETTŐ: Ha nem jön be a zombis tervetek én még mindig könnyebben becsempészhetnélek titeket mint a beépített emberetek. Ja igen róla is tudok. Három: Olyan pörköltet csinálok amitől mind a 10 ujjatok megnyaljátok. Sorolhatnám még, de a többi érvre ti is rájöhettek. Szóval mit mondotok elkaptok? Siessetek az ajánlat csak 5 percig él. Utána leléptem.

Ezután várok hogy értem jöjjenek. 5 percet várok és ha nem jönnek értem elindulok vissza a plexi üveges folyosón. Nagy léptekkel haladva. Nem nézek se jobbra, se balra, se felfelé csak előre és elindulok megkeresni az ellenszert.