Kami
FRPG Guru
Posts: 285
Utoljára online: Sept 18, 2024 20:24:43 GMT 1
Feb 27, 2016 15:50:39 GMT 1
|
Atlantisz
Közzétéve: Mar 8, 2021 22:50:09 GMT 1
Post by Kami on Mar 8, 2021 22:50:09 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/78/a8/02/78a802c99ffcdf431ed9fca75bf15351~jpg Nancy nagyi szavaira csak egy félmosollyal bólintok. Kedves hölgy, lehet néha tényleg benézhetnék, hogy ne legyen ilyen egyedül... gondolom magamban. Kissé megilletődötten nézem ahogy valamiért visszatipeg, majd felfigyelek Chaos halk nyüszítésére és farokcsóválására. Hamarosan megértem miért. Egy adag csont. Átveszem a nénitől, majd biccentve megköszönöm. - Nagyon szépen köszönünk mindent! Majd jövök! - Intek neki, s útnak indulunk. Dobok egy csontot Chaosnak, a többit pedig elrakom. Amint kiérünk, felpattanok a hátára, s így gyorsabban haladunk a cél felé. Megtaláljuk a Bowers birtokot. Hatalmas, és jól rendben tartott. Látok egy kétszemélyes furgont elmenni a másik irányba. Az túl kicsi az egész családnak... Remélhetőleg a többiek még itt vannak... Hiába próbálok kerülni, Chaosnak nagyon nem akaródzik, így hát a főbejárat felé indulunk. Kezemet a biztonság kedvéért a pisztolyomon tartom, s így megyünk, míg valaki elénk nem jön. Ha így lesz, köszönök. - Tiszteletem! - Mondom egy biccentés kíséretében. - Nancy nagyi küldött. Kalácsot hoztam a kölköknek.
|
|
Pandora
Lelkes fórumozó
Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó - félig nyitva.
Posts: 97
Elfoglaltság:Elfoglalt
Utoljára online: Jun 21, 2023 19:03:29 GMT 1
Feb 19, 2018 20:53:43 GMT 1
|
Atlantisz
Közzétéve: Jul 15, 2021 18:50:31 GMT 1
Post by Pandora on Jul 15, 2021 18:50:31 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/10/e5/0c/10e50ccc4bf141ad9b0c99f8ac77c67c~jpg Néhány másodpercig egyedül ácsorgok a szobában, miután Peter magamra hagyott, végül aztán az ajtóig követem, és a félfának támaszkodva szemlélem az eseményeket. Nem tudom, pontosan miért, de máris megkedveltem a fickót. Érdekes érzés figyelni, ahogyan a családjától búcsúzkodik. Csak halovány emlékeim vannak az apámról – az igazi, biológiairól –, de az öreg határozottan őt juttatja eszembe. Hány éve is már, hogy meghalt? Tizenöt? Nekem esélyem sem volt elbúcsúzni tőle. Az autó motorjának zúgására kapom fel a fejem az elmélkedésből – a zörejek mellett pukkanást vélek hallani, talán az olajszűrő hangja lehetett? –, Peter távolodásával lassanként a zaj is elhal. Idegennek érzem magam – na, nem az ismeretség tekintetében, hiszen az nyilvánvaló. Inkább… maga a helyzet, a családias légkör az, ami számomra furcsa. Nem ez az első eset, hogy családokhoz szegődőm munkába, de azt hiszem, soha nem fogok hozzászokni. Hogy eltereljem a gondolataimat, Polly felé fordulok, és megkérdezem, hogy szükségük van-e segítségre a csomagolásban. Amennyiben elfogadja a felajánlást, én is csatlakozom a pakolászók közé, és nem szólalok meg többet. Olykor-olykor elkapom a gyerekek kíváncsi pillantását, ha összenézünk, rájuk mosolygok. A következő napokban egymásra leszünk utalva – nem árt, ha egy kis bizalmat építünk. A pakolászás befejeztével Polly lép oda hozzám, és a kezembe ad egy – talán – szendvicset és némi vizet. A válltáskámba süllyesztem őket. – Peter szülei küldik - a nagyszülők felé biccenteti a fejét közben. – A hátizsákban van a többi. Mi készen vagyunk. Ha valamit el szeretnél intézni, vagy kérdezni mielőtt indulunk kérlek... odakint... Megköszönöm az ételt, és biccentek egyet, hogy jelezzem, megértettem a kérését. Mikor mindannyian kiléptünk a házból, és Polly is lekapcsolta a generátort, odalépek hozzá. – Szükségem lenne egy helyre, ahova letehetem a motorom – mondom habozás nélkül. – Ahol nincs szem előtt, de ha visszajövök érte, hozzáférek. A kérésem szerencsére nem okozott problémát. Míg Polly a nyílászárók ledeszkázásával foglalkozott, addig én az egyik használaton kívüli melléképületben támasztottam le a motort, és letakartam egy ponyvával. Nem szívesen hagyom itt, de a gyaloglás miatt kénytelen vagyok. Bowersék nem először költöznek, így feltételezem, hogy biztonságban lesz. Mire Polly végez a deszkák felhelyezésével, én is visszatérek a család többi tagjához, és tőlük kicsit távolabb várakozom. – Viszlát ház. Márciusban találkozunk. Remélem – búcsúzik Polly az otthonuktól. Akaratomon kívül is megmosolygom a jelenetet: furcsa, mennyire tudnak kötődni az emberek egy halom téglához és tetőcseréphez, de… Nem hibáztatom őket. Kevesen vannak, akik így tudják folytatni az életüket. Azt hiszem, egy ilyen helyen talán még én is szívesebben időznék 2-3 hétnél tovább. Összenézek a családanyával, és oldalra biccentem kicsit a fejem. Nem gondolkoztam túl sokat azon, hogyan utazzunk. – Ha megfelel és bíztok bennem, mögöttetek maradnék. Gondolom, Peterrel már számtalanszor átnéztétek az útvonalat, én is ismerem a járást, de vannak térképeim és iránytűm, ha megszorulnánk. Pihenőt igény szerint tartunk – vetek itt egy jelentős pillantást a gyerekek felé. Már épp folytatnám, mikor a távolban egy – pontosabban kettő, mert van vele egy négylábú is – közeledő alakot veszek észre. Összeráncolom a homlokom, és Pollyra nézek. – Ismeritek őt? – kérdem, a nemleges válaszra pedig kinyújtom felé a kezem. Ha visszakapom a tárat a pisztolyomhoz, vissza is teszem a fegyverbe, majd a tokjába csúsztatom. A kezemet végig felette tartom, ahogy az érkező páros elé lépkedek. – Tiszteletem! – Mondom egy biccentés kíséretében. - Nancy nagyi küldött. Kalácsot hoztam a kölköknek. – Átadom – feleli semleges hangon, és a szabad kezemet felé nyújtom, hogy elvehessem a kalácsot, ha ideadja. – Még valami? – Nincs… – Rázom meg a fejem, majd előkapom a kalácsokat tartalmazó csomagot, és óvatosan, mindenre figyelve odalépkedek vele és átnyújtom. Ha egy gyanús mozdulatot látok az arcába nyomom a pisztolyomat. Mikor felém közelít, érzem, hogy egy kissé feszültebb leszek. Már-már ugrásra készen várom, hogy a kalács helyett valami mást rántson elő. Vele egyszerre mozdulok, kicsit talán gyorsabban, mint azt illett volna, a pisztoly feletti kezem is ökölbe szorul. Így aztán, ugyanabban a pillanatban, amikor az arcomba tolja a fegyverét, én is a lány torkának szegezem a sajátomat – ösztönszerű, gyors mozdulat, pláne így, hogy már rá voltam készülve –, és farkasszemet nézek vele. Nem akarom bántani, de ígéretet tettem Peternek, és ha ehhez az kell, hogy pisztolyvégre kerüljek rögtön az első 10 percben, hát ez van. Összeszűkülnek a szemeim, s nagyon erősen koncentrálok, hogy meglássam az ártó szándékot. Mivel még ő sem lő, ezért szépen lassan leeresztem a fegyvert. – Marad… – Sziszegem hátra a morgó farkasnak, aki jelenleg ugrásra készen vicsorog. Végig szemmel tartom, ahogy leereszti a pisztolyt maga mellé, majd lassan ugyanígy cselekszem. A vicsorgó farkas sem zavar különösebben, bár egy pillanatra azért elmélázom rajta, vajon hogyan kerülhetett egy ilyen korcs egy ember mellé. Megrázom egy kicsit a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim. Talán túl hirtelen mozdultam az imént, ennyi az egész. – Ez, azt hiszem, az én hibám volt – mondom ki hangosan is, amire az imént gondoltam, miközben visszacsúsztatom a pisztolyt a tokjába. – Kissé túlreagáltam… – S én is elteszem a fegyverem. – Bocs. – Semmiség. Ez egy elbaszott világ – vonom meg a vállamat. Tulajdonképpen sokkal kevesebbért is fogtak már rám fegyvert. Nem lehet elég óvatos az ember, ahogy ő gyanús volt nekem, én is neki. A nő csak biccent egyet, és mintha a kis közjáték meg sem történt volna, hátat fordítva nekünk szó nélkül elindul. Mikor kicsit távolabb ér, én is visszamegyek Bowersékhez, Polly kezébe adom a zsákmányt, majd a szemébe nézek. – A gyerekeké – utalok itt a kalácsra. – Ha más dolgunk már nincs, indulhatunk. Hosszú az út.
|
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,151
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Oct 13, 2024 19:20:24 GMT 1
Feb 24, 2016 12:12:56 GMT 1
|
Atlantisz
Közzétéve: Jul 27, 2021 11:07:26 GMT 1
Post by Ben on Jul 27, 2021 11:07:26 GMT 1
| Winter is coming |
Aiden Yates, Luna Rubra - Pandora (Móvni), Kami
Aiden: Polly igényelt volna segítséget a pakolásban, ez a dolgok mennyiségén egyértelműen látszott, de mikor megkérdezted elutasította a segítségkérést. - Szívesen fogadnám a segítséget, de ha nem én pakolom be a cuccokat akkor egészen biztos, hogy valamit nem találok majd meg, ha netán kellene és csak nagyobb felfordulást cisnálok. Ez az én rigolyám, de köszönöm. Egy mosollyal elintézte a dolgot, aztán folytatta a csomagok rendezését. A motorod elrejtését bár megoldottad magad, felajánlotta, hogy a pajta alján nyílik egy szalmával borított ajtó egyenesen a pincébe, a kötelekkel és a hely felszerelésével le tudod ezt engedni. Ha így teszel, hamar ráeszmélsz, hogy ez egy négy személyes vészhelyzeti bunker szerűség lehetett. Volt ott pár konzerv és ivóvíz. Egyértelműen a gyerekeknek és a nagyszülőknek. A motor itt is elfér akár, de nyugodtan elrejtheted az egyik használaton kívüli épületben is, a családanya teljes mértékben rád hagyja a döntést. A hátramaradós tervedet is helyeselte, viszont kiegészítette azzal, hogy akkor ő marad elöl és így közre tudjátok fogni a családot. Igazából teljesen megfelelt neki a terved, így ő egyszer sem szakított félbe, a távolban érkező nő látótávolságba érésekor viszont azonnal fegyvert ragadt ő is és érezted, hogy már nem te vagy a figyelme középpontjában. Egy szó nélkül visszaadta a táradat. Hiába fizettek téged a gyerekek és a nagyszülők védelmezéséért, tudhattad, hogy ez nem csillapítja majd az anyai ösztönöket sem. Mindketten: Ahogy Luna felétek közelít, Polly is feltartja a fegyverét, de mikor meghallja Nancy nagyi nevét azonnal le is engedi azt, de Aiden ekkor már háttal áll. A kettőtök leszámolását csendben hallgatja végig és szép lassan a család is köré gyűlik, a gyerekek tekintete egyértelműen a farkasra irányul, amit egyszerre néznek csodálattal és ijedten. Mikor Luna végez a beszéddel, Polly csak azután szól hozzá. - Ha Nancy küldött, akkor feltételezem jó ember vagy. - kezdte semleges hangnemben - A fertőzöttek nyugtalanok most a város, pláne Atlantisz környékén. Volt két nagyobb robbanás arrafelé és ez azt eredményezte, hogy kirajzottak. Ha a civilizáció felé akarsz elindulni és kijutni, akkor akár velünk is tarthatsz, ha Aidennek nincs ellenére. Megbízom azokban az emberekben, akikben Nancy. Ekkor Aiden felé pillantott, miközben átvette a kalácsot és a gyerekek kezébe adta, igyekezett a szavait is megerősíteni a tekintetével. Lunának persze megvolt a lehetősége, hogy visszainduljon az ellenkező irányba, de ott könnyedén összefuthat pár Skulltopos bandataggal, de Bowersékkel is tarthatott, amennyiben Aidennek nem volt ezzel szemben ellenvetése, de akár egyedül is tovább indulhatott. Mindesetre, megnövekedett fertőzöttszám aggasztó lehet, a "túloldalon" viszont Nepal City várta. Civilizáció. Kérdés, hogy hogyan éri el, már ha oda akar menni.
|
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
Utoljára online: Sept 18, 2024 20:24:43 GMT 1
Feb 27, 2016 15:50:39 GMT 1
|
Atlantisz
Közzétéve: Nov 1, 2021 21:38:51 GMT 1
Post by Kami on Nov 1, 2021 21:38:51 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/01/27/6a/01276a1dbf75fd3f6e3b4f18824e65f9~jpg - Ha Nancy küldött, akkor feltételezem jó ember vagy. - Kezdi egy női hang semlegesen. Lassan megfordulok, és érzelemmentes arccal nézek rá, bár magamban szinte már röhögök, hogy elég nagyot téved. De azért nem szakítom félbe. - A fertőzöttek nyugtalanok most a város, pláne Atlantisz környékén. Volt két nagyobb robbanás arrafelé és ez azt eredményezte, hogy kirajzottak. Ha a civilizáció felé akarsz elindulni és kijutni, akkor akár velünk is tarthatsz, ha Aidennek nincs ellenére. Megbízom azokban az emberekben, akikben Nancy. - Köszönöm az ajánlatot, de megvagyok magam is. - Rántom meg a vállam a mondandója végén. Bár nem igazán érdekelt a sorsuk, de feleslegesen nem akarom magam és egy lehetséges Skulltop támadást a nyakukba varrni. - Ha nincs szükségük semmi másra, akkor búcsúzom! - Biccentek egyet, majd ha nincs más mondani valójuk, egyedül indulok útnak.
|
|