Sárkányházak kerülete - Külváros

- Akkor induljunk! -
Mondta Dogorn, majd a többiekhez lépett, így szorosan egymás mellett állva, el tudtak indulni Lerra földidomításának hála. Mikor Tala megragadta a vállát, egy pillanatra meglepődött, de aztán segített visszaszereznie az egyensúlyát. A férfi elmosolyodott, ahogyan a lány túlbuzgóan felsorolta, hogy mikre lesz szükségük a boltból. A véridomár egyetértően bólintott, amikor Raion megemlítette a fegyvereket, de Lerra válaszát nem tudta hova tenni. Illetve amit mondott, azzal semmi baj nem volt. Az a pillantás és mosoly volt szokatlan. Szokatlan volt... Nem értette, hogy azért volt furcsa, mert oly rég nem látta mosolyogni, vagy azért mert úgy tűnt, mintha emlékezett volna a régi időkre. Persze ez kizárt volt, de mintha egy pillanatra megjelent volna Lerra szemében mindaz, amit egykor érzett, egy halovány emlékfoszlány képében. Dogorn egy kedves vigyorral az arcán helyeslően biccentett, majd csendben hallgatta tovább a beszélgetést.
Mikor megérkeztek, elsőként lépett a boltba, hogy meggyőződjön róla, hogy tiszta a terep.
- Gyertek... -
Mondta halkan, majd vetett egy pillantást a boltosra, aki nem volt magánál. Vagy a sötétség, vagy a kimerültség tehette vele. Egy szó nélkül elindult a bolt belseje felé és elkezdte megtölteni a kis batyuját élelemmel és mindenféle elhanyagolhatatlan dologgal, amire csak szükség van a túlélésre. Újratöltötte kulacsait, még akkor is, ha idomító erejének nem is veszi akkora hasznát. Jobb félni, mint megijedni. Mikor már minden fontosabb dolgot összeszedett, fegyverekért kezdett kutakodni. Talált is pár kisebb méretű pengét, tőrt, amiket pont megfelelőnek talált.
~ Ha jéggel ment a dobálózás, ezekkel sem lehet túl nehéz... ~
Gondolta, majd annyit tett el belőlük, amennyitől még kényelmesen tudott mozogni. Amint ezekkel végzett, levett az egyik polcról egy kisebb csomagot, felült a pultra és kibontva a kis zacskót elővett belőle pár szelet pászkát és ropogtatni kezdte.
- Kértek? Nem finom, de legalább rossz. -
Mondta nevetve, majd leöblítette a száraz lapkakenyeret egy kis vízzel. Idő közben azon elmélkedett, hogy biztosan érdemes volt a szellemeknél kitanulni a véridomítást? Érdemes volt remeteként élni évekig? Lerra még nem is tudta, hogy mit tett a férfi, ahogy azt sem, hogy halott volt. Halottnak kellett lennie! Elvégre látta, hogy kegyetlenül megölték. Aztán valahogy újra itt van. Hogyan? A szellemek? Vagy valami ismeretlen erő? Nem tudni, de valószínű, hogy soha nem is fog kiderülni az igazság.
- Tudjátok... Nagyon nehéz megérteni, hogy mi folyik itt... Főleg a mai világban! De úgy gondolom, hogyha összedolgozunk... Együtt megoldunk minden problémát, bármi legyen az. -
Mondta mindenkinek, majd lopva Lerrára pillantott. Pár perc múlva leugrott a pultról és kérdően tekintett a többiekre.
- Indulhatunk, ha mindenki kész? Itt az ideje, hogy megmentsük a világot! -
Viccelődött és elindult a kijárat irányába.

Lerra mindig is nagyon komolyan vette az ígéreteit. Különösen azokat, amiket magának tett. Hogy nem fog többé meghátrálni. Hogy nem érdekli többé a múltja, nem rágódik rajta. És, hogy nem gyengíti el Dogorn közelsége.
Emlékezett a fiúra. Persze, hogy emlékezett... soha nem tudná elfelejteni azokat a kéken izzó szemeket, az első csókjukat, vagy amikor Dogorn először mondta, hogy szereti. Halványan mindig is derengett neki a történet, de a kórházban töltött idő alatt megvilágosodott: a fiúnak, bármi is volt közöttük, már nem kell.
Amikor először meglátta, rengeteg dolog ismét eszébe jutott, de sajnos nem minden. Iyo-ra is csak halványan emlékszik... Az a pillanat amikor kórházba került, teljesen kiesett. Talán már soha nem fogja megtudni mi történt.
És amikor újra találkoztak, képes volt előadni neki a hős szerelmest... mintha Lerra akár egy szavát is elhinné. Sok dolog zavaros körülötte, de egy dolog biztos: nem fogja elmondani a vízidomárnak, hogy emlékszik rá. Felesleges lenne reményt kelteni, hogy egy ilyen világban működhet egy kapcsolat.
Feldúltan ugrott le a kőlapról amikor a célhoz értek. Legszívesebben ordított volna a kétségbeeséstől, de már rég megtanulta, hogyan kell hidegnek és közömbösnek mutatkozni.
Előre akart menni a boltba, de Dogorn megelőzte. Amikor beléptek, futó pillantást vetett a boltosra, majd a hátát nekidöntve a falnak, várt a többiekre. Egy halk köhintéssel jelezte, hogy bár az eladó nincs magánál, az összeget illik a pulton hagyni.
Amikor Dogorn ránézett, és azt mondta, hogy együtt megoldanak minden problémát, Lerrát ismét elkapta a bűntudat. Mardosta a torkát. Muszáj volt elterelnie a gondolatait, mert ha nem, akkor itt helyben rosszul lesz... Egyre csak növekedett a hányingere, émelygett, fájt a gyomra. Muszáj, hogy túl legyen ez az egészen, de gyűlölte, hogy hazudnia kell.

A mozgó föld lapon felpezsdítő volt utazni. Azt sem vettem észre, hogy Tala belém kapaszkodott, csak azt, amikor elvette a kezét a vállamról. Ahogy haladtunk előre valamiért kicsivel jobban éreztem magam. Olyan, mintha visszatérne belém az erő. A sötétség is úgy tűnt, mintha enyhül, de lehet csak a szemem szokta meg. Kitudja. Válaszokat úgy is akkor fogunk kapni minden bizonnyal, amikor elérünk az átjáróhoz.
De először is a bolt volt a cél. Fegyvert, valamilyen világító eszközt és legfőképp enni és inni valót kellet szereznünk. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nagyon rég ettem.
Amint megérkeztünk a bolthoz erősen türtőztettem magam, hogy ne a mohó éhségtől vezérelve rontsak be oda. Tala felsorolása ésszerű volt. Egyetértésemet némasággal nyugtáztam. De amikor oda fordult, hogy nem-e ismerek kétes alakokat. Na, azt már nem hagyhattam szó nélkül.
- Ennyire rossz fiúnak tűnök? – kérdeztem vissza. – De nem, nem ismerek. Vagy várj. Ismerek, de az csak Chen. Ő meg most nincs itt. – mosolyogtam, majd lassan elindultam a boltba.
Miután Dogi leellenőrizte, hogy minden rendben. Én mindent figyelmen kívül hagyva a kedvenc sütim polcához rohantam. Nagy nehezen, de megtaláltam. És konkrétan majdnem zacskós túl zabáltam őket. Mindezt úgy, hogy a többiek minél kevesebbet lássanak belőle. Szerencse, hogy az üzlet másik felén volt. Mikor elegendő mennyiséggel föl pakoltam belőle elindultam párértelmes dolgot is keresni. A raktár részt néztem meg a sütis polc után először. Találtam ott két zseblámpát és a hozzájuk való elemet is. Mikor már volt fényem egy táskát és egy masszív vascsövet is találtam. Jó kis fegyver. Miközben vissza fele igyekeztem és a sütijeimet pakoltam a táskába. Szerencsésen felborítottam minden utamban és azok mellet lévő dolgot. Így szép kis hangzavar kerekedet itt. Reméltem, hogy a többiek nem ijedtek meg. Visszaérve a bolt részbe lámpával feléjük világítva nyugtáztam, hogy jól vagyok.
- Nyugalom semmi gong, csak én voltam. -
A kulcsot megtöltöttem vízzel és még pár palackot be is raktam a táskámba, majd a sütik mellé még pár csokoládé is befért. A bejárat felé indulva magamról megfeledkezve tömtem befelé a számba a süteményeket. Nem tehettem róla ezek voltak a kedvenceim. Valahogy megéreztem Lerra szúrós tekintetét. Majd teletömött pofával egy gyors tekintet váltás közepette nyeltem egy nagyot, és azon nyomban megfordultam és a nálam lévő összes pénzt kitettem a pultra. Aztán végre leszidás legapróbb szándéka nélkül kimehettem a boltból.
Miközben a többiek még bent voltak én könnyítettem magamon. Ennek elszenvedője a bolt oldala volt. Dolgom végeztével, egy kis vízzel a kulacsból leöblítettem a kezem.
Mikor a többiek a kiértek egyiküknek oda nyújtottam a másik zseblámpát. (Mindegy ki veszi el)
Az út további szakaszát fél térdre ereszkedve és a gondolataimba merülve töltöttem. Furcsa mód a helyzethez képest szépek voltak. Csak Chen járt az eszem, hiába akartam másra gondolni nem ment. Emiatt kezdet olyan érzésem lenni, hogy belé estem, mint vak ló a szakadékba. Ahogy egyre jobban gondolkoztam és gondolkoztam ezen, csak erre tudtam következtetni.
Éreztem, hogy elvörösödtem és mosolyogtam, mint a tejbe tök. De nem érdekelt. Kinevettem saját magam, majd megráztam a fejem. Vidám vigyorral az arcomon félszemmel rátekintettem a többiekre. Közben várva, hogy megérkezzünk, és végre befejezzük ezt az egész bonyodalmat, hogy eljuthassak a reptérre.

-Bocsi, igazad van. Lerrától kellett volna megkérdeznem. – kértem bocsánatot fancsali képpel.

Utolsónak léptem be a boltba, de mielőtt még bezártam volna az ajtót, sokáig hallgatóztam. Majd ezután végigjártam a boltot, hátha van itt még valaki, és lehetséges, hogy ébren. De a szundító boltoson és rajtunk kívül senkit sem találtam. Dogorn ekkor kínálta körbe a pászkát.

-Köszi! – vettem egyet, majd a másik kezemmel igyekeztem megóvni a padlót a morzsáktól. Ittam rá egy kis vizet, majd elvégeztem a dolgomat a mosdóban, amit a bolt végében találtam. Nagy csörömpölésre léptem ki. Odarohantam, azt hittem ránk támadtak, de csak Raion ügyetlenkedett egy sort. Úgy tűnik, hogy a többiek már nagyjából megvannak, így kicsit kapkodva rohangálok végig a boltban, és a pultra viszem az összeszedett holmit. Sok konzerv, hozzá megfelelő nyitó, evőeszköz készlet. Több üveg víz, egy méretes táska (ha már az eredeti cuccaim nincsenek itt), óra, iránytű, végül pedig egy térkép Köztársaság Városról. Elég részletes, rajta vannak a nevezetességek, és a főbb tömegközlekedési útvonalak. Találtam még egy elsősegély dobozt, elemlámpát, és tartalék elemeket. Végül egy seprűt szedtem szét darabjaira, hogy legyen egy masszív botom.

Felírtam ezeket egy listára, melléjük az árakat is. Nem volt nálam elég pénz, így odaírtam melléje, hogy mennyit fizettem ki és a nevemet, és kedves ügyvéd nevét és címét, hogy a maradékot nála hajtsa be. Ha már a Városba könyörgött, akkor ennyit megtehet értem. Főleg úgy, hogy ezek után nem fogom betenni a lábamat még egyszer. A lapot a pénzem alá tettem, a többi kupac mellé. Utána vagy csak háromszor pakoltam újra a táskát, míg végül mindennek meglett a helye. Ekkor pillantottam meg Raion vascsövét, gyorsan elkaptam a tekintetemet, nem akartam, hogy érzékelje, hogy most kissé féltékeny vagyok rá. A bolt utolsó darabját viszi el. Nem baj, ennek is megvan a maga pozitívuma. Tud a vízen úszni, könnyebb, és ha hidegebb helyen vagyunk, nem fagyasztja le annyira a kezemet.

-Átjáró, vigyázz, mert jövünk! – suttogtam magamnak izgatottan.