Sárkányházak kerülete - Külváros

Lerra szavai pengeként fúródtak a férfi szívébe: "Sajnálom, de... összekeversz valakivel. Hidd el, nem én vagyok az akit keresel..." Dogorn egy pillanatra elveszettnek érezte magát. Pont mint a Feledés Völgyében... Akkor... De nem hagyta, hogy elragadja a bánat. Erőt vett magán, ökölbe szorította a kezét és felállt.
- Nem. Téged sose tévesztenélek össze mással. -
Mondta, ekkor már nyugodt hangnemben.
- A nevem Dogorn és tudom, hogy ki voltál 5 évvel ez előtt. Tudom, hogy a neved Lerra Wong... Tudom, hogy 24 éves vagy, akit árvaként hagytak magára születésedkor. Tudom, hogy Togak és Shea Wong fogadtak magukhoz. Tudom, hogy fémidomár vagy és azt is, hogy redőrként szolgáltál. Tudok minden apróságot Lerra... -
Akadt meg, de vett egy mély levegőt és folytatta.
- Tudom, hogy nehéz elhinni, de kérlek próbálj meg komolyan venni! Egy nagyon boldog életet hagytál hátra akkor... Amiről sajnos még fogalmad sincs... Együtt dolgoztunk Zukonak. Voltunk a szellemek falvában! Milliónyi csodás helyet jártunk be! Harcoltunk a vörös lótusz ellen. Rengeteg kalandot éltünk át együtt... Találkoztunk az anyáddal... -
Itt megállt egy pillanatra, majd nehézkesen, de ismét megszólalt.
- Figyelj... Csak annyit kérek, hogy engedd meg, hogy segítsek emlékezni! Ez kezdetnek elég jó, nem? Mit szólsz? Benne vagy? -
Mosolyodott el, majd kinyújtotta a kezét a leányzó felé.

-Téged sose tévesztenélek össze mással. -csengett a vízidomár hangja a sötétben. Lerra torkában a gombóc rohamosan növekedni kezdett. A férfi elcsendesedett de a szavai még mindig visszhangzottak a térben: visszaverődtek az apró pocsolyákból, az épületek ablakairól, abból a reményteljesen csillogó kék szempárból. Ez a mondat hirtelen olyan közelinek, de mégis távolinak, idegennek és ismerősnek tűnt egyszerre. Szüntelenül csengett a lány fülében, körülölelte, simogatta a lelkét. Vigasztalta.
Lerra csendben hallgatta a férfit, de nem érdekelte mi mindent tud róla. Nem érdekelte, hogy tudja a szülei nevét. Azt bárki lekérdezheti egy adatbázisból.
-... Találkoztunk az anyáddal... -itt kicsit meghökkent. Régebben minden vágya volt, hogy bármit is megtudjon a valódi családjáról. Tehát az igazi anyja tud róla, ismeri őt. Mégsem kereste fel öt éve. Elhagyta... Másodjára is. A kórházban töltött hetek után megfogadta, hogy nem vágyik többé azok után, akik magára hagyták. Senki után.
A vízidomár elmosolyodott és kinyújtotta a lány felé a kezét. A Lerra torkában lévő gombóc lassan és alattomosan könnycseppé változott a szemében. Gyorsan Chen-re pillantott, aztán végigsuhant a tekintete a többieken. Nem akarta, hogy bárki ilyen megtörtnek lássa, ezért csak hagyta, hogy a könny végigguruljon az arcán, majd eltűnjön a sötétségben.
Meg akart szólalni, de nem igazán tudta mit is mondjon. Meredten nézett a férfi kezére. Szerette volna megérinteni, de... vannak sebek, amiket jobb nem felszakítani. Az ő esetében ez jó pár öltésbe belekerült.. Végigsimított a haján, ami már ugyan visszanőtt, de még mindig érezhető volt a heg. Ez emlékeztette rá, hogy nem szabad elgyengülnie.

- Köszi, a vizet Dogorn. – nyögtem ki nagy nehezen.
Amiket Dogi Chen-től kérdezet, arra én is kíváncsi voltam. Nem lett volna egy utolsó dolog tudni ezt. Sőt azért is jöttünk ide, hogy informálódjunk. De sajnos csak rébuszokban kezdet el beszélni, amit valahogy nagyon nem akartam. Azért jöttem, vagyis jöttünk, hogy többet megtudjunk. Erre még több kétség. Hasonló stílusban beszélt, miután megmentette a hátsóm.
~ De ez miért idegesít fel ennyire? ~ Inkább hagytam. Nem volt erőm ehhez. A testem oldalra billent és épphogy meg tudtam támaszkodni a karommal. Ezután furcsa mód visszatért az erőm. Nem teljesen, de épp annyira, hogy éberebb tudjak lenni. Ismét az az ismerős érzet volt bennem.
Körültekintettem, és láttam, ahogy Dogorn és Tala hasonlóakat produkál, mint én, amikor ide értünk. Tudtam, hogy Chen csinálja, de azt nem hogy hogyan. Rá is akartam kérdezni, de ő gyorsabb volt.
~ Ismét be a sötétség be? ~ Valahogy nem nagyon akartam ezt hallani.
Dogi egyre feszültebb volt. Nyilván való volt, hogy azért mert nem kapott választ. Ezt meg is értettem, de én valahogy már kezdtem bele törődni abba, hogy magamnak kell megtalálni a válaszokat, ha tudni akarom, hogy mi folyik itt.
Az mondjuk megnyugtatott, hogy kapunk még egy társat, de az meg ledöbbentett, hogy földet lehet idomítani.
~Miért? ~ Néztem kérdően.
Egy Lerra nevű rendőrt hív ide. Valahogy nem lepett meg, hogy egy rendőrt is megszerzett magának.
Majd megakadt Dogorn-on a szemem. Olyan volt a tekintete, mint aki kísértetett látott volna.
A kialakuló helyzetből azt kellet észrevennem, hogy ez nem egy egyszerű „De rég láttalak, úgy örülök neked” szituáció. Ezért jobbnak is tartottam kimaradni belőle.
Nagy nehezen felálltam. Majd Chen felé fordultam, összedtem minden erőm és egy mély levegő vétel után lágyan megérintettem Chen vállát.
- Biztos megleszel itt egyedül? Mármint tudom, hogy nem lesz bajod. Csak így, hogy nem csak magadra kell vigyáznod meg leszel-e? – kérdeztem tőle. Közben próbáltam nem zavarba jönni.

A még megmaradt dühöm elszállt, mikor a fény széléhez értünk. Egy hölgy ült igencsak furcsa pozícióban. Ismerős érzés keltett, de időbe telt, mire rájöttem, hogy a hölgy ölében pihenő csecsemő keltette bennem ezt a benyomást. De….hogyan került ide?? Ezután mértem fel a környezetet, amit ijesztőnek találtam. A számhoz kaptam döbbenetben. Egyszerre volt párhuzamos és ellentétes a jelenet. Az apró csöppség jelentette ebben a kompozícióban az életet szemben az élettelen testekkel. A hölgy nyugalma pedig a párhuzamot a halottak állapotával. Elkerekedett szemekkel vettem tudomásul, hogy a halottakon nincsen semmiféle utalás a haláluk okára. Ki ez a nő

Úgy tűnik, ma az ellentétek éjszakája van. Dogorn visszakapta a képességét, de Raion majdnem elájul a fáradtságtól. Ha Dogorn nem lenne ott, nem igazán tudnám, hogyan tudnám a tűzidomárt megtámasztani. Ezek hatására magamba pillantottam, de nem tapasztaltam változást. Ez valószínűleg a nem-idomítár tulajdonságomból fakadt, vettem tudomásul. Aztán valahonnan vettem egy kis bátorságot, és feltettem a legnyilvánvalóbb kérdést, mégis mi történt itt? Remélem kicsit bőbeszédű lesz a vendéglátónk, hiszen sokféleképpen meg lehet válaszolni ezt a kérdést.

A köszöntő eléggé sok kérdést generált tovább. Összehúzott szemmel hallgattam végig a nőt. Örült a lelkem, hogy végre van valaki, aki tudja, mi folyik itt. A kérdés csupán az marad, hogy mennyit mond el. Ezenkívül a hideg is kirázott. Egyrészt, hogy várt ránk. Kettő, mi ez a fény-sötét dolog……….?? Avatár-állapot?? Történt valami Korrával?? Raion a forrás?? Az emberek emiatt haltak meg?? Raion ismeri Chent?? Ő Chen?? És hogy tud Raion ilyen nyugodt maradni??

Dogornnal nem tudom, mi van, de tök jó, hogy még mindig mellettünk van. Reméljük a szellemek is úgy akarják, hogy együtt is maradjunk. De Korra halálát rögtön elvetettem. A rendes avatár csak a négy, most mondjam így, alapelemet tudta idomítani, és egyszerre csak egyet. Felteszem, a kisbaba egy teljesen más eset. Vagyis, talán……. Hála a perifériás látásomnak észrevettem Dogorn titkos cselekedetét, miközben információkat próbál gyűjteni. Mivel nem akarom leleplezni, így erősen felmérem inkább Chent. Amúgy meg félig sötétben vagyok, mivel nem mozdultam el semerre, szóval a tekintetem nem látszik annyira, de jobb az elővigyázatosság.

Eldöntöttem, hogy nem kedvelem Chent. egyrészt, látszik, hogy sok mindent tud, de itt húzza előttünk a mézesmadzagot. Oké, Korra nem halt meg, de valahogy szervesen kapcsolódik hozzá a kiskrapek. Egy emberhez vezet minden, akit az AA irányít. És most kezdjünk el ezután nyomozni?? Na persze. Véletlenül nem akar csatlakozni ehhez a projekthez?? Ő itt ellesz?? Na és én?? Nem vagyok nyomozó, minek caplakjak végig az egész városon, hogy ki tette ezt?? Ekkor megborzongtam, kissé úgy éreztem, mintha a gondolataimban olvasna.

Hát, nem igazán áll fényesen a dolog. Chen valahogy kitalálta Dogorn szándékait, plusz bedobott a csapatba egy új személyt. Dogorn reakciója eléggé beszédes. Majdnem mindent le tudok róla olvasni. A vízidomár életében fontos szerepet játszott, kedves volt számára. Döbbenete fájdalmas és gyors elvesztésre utalnak. Szólongatta, és olyan eseményekre utalt, amiket valószínűleg együtt éltek át. De a lány nem mutatta, hogy felismerte volna. Ekkor véleményem szerint Dogorn kissé lerohanta a lányt. De kimaradtam belőle. Majd ha tovább folytatja Dogorn, akkor rászólok, mert ez akadályozni fogja a „nyomozásukat”.

Raion Chenhez fordult. Ezek szerint tényleg meg tudja védeni magát, ha Raion is ezt állítja. Rendben, ez az ő dolga. Engemet nem annyira érdekel, kissé felbosszantott a stílusa. De azért nyugodtan Raion mellé léptem, mert éppen Dogorn el volt foglalva, hogy Raion ne essen össze teljesen. Majd Chen válasza után előkapom a velem elpostázott levelet, és Chenhez nyújtom.

-Nem tudom számít e már, de nem szeretek senkinek sem az adósa maradni vagy pedig a rám bízott feladatokat nem teljesíteni.-mondom, közben végig a szemébe nézek, hátha ki tudok majd belőle olvasni valamit.

A vízidomár még tartotta egy ideig a kezét, aztán egy nagy sóhajtás után, leengedte.
- Rendben... Nem is igazán számít... De szeretném, ha tudnád, hogy rám mindig, minden körülmény között számíthatsz! Csak ennyit akartam... -
Mondta, majd nyelt egy hatalmasat ezzel megpróbálva lenyelni a gombócot a torkában, de sehogy sem sikerült. Az a kellemetlen érzés még mindig megvolt. De boldog volt. Nagyon boldog. Elvégre, Lerra életben volt. Ott állt előtte! Igaz, hogy nem emlékezett semmire, de élt és virult!
~ Nem számít, hogy fel sem ismer... Ahogy az sem, hogy nem emlékszik a kalandjainkra... A lényeg az, hogy jól van! És ez az ami számít! De azért még nem adom fel! ~
Gondolta, majd meghallgatta Chent, aki nem sokkal később elviharzott.
- Rendben... Akkor induljunk az átjáró felé. -
Mondta mosolyogva. Pár perc séta múlva Lerra mellett folytatta az utját, majd halkan megszólalt.
- Ha szépen kérlek azt legalább elárulod, hogy mi történt veled az elmúlt öt évben? Legutoljára amikor láttalak... Nem fontos... -
Nem szerette volna azzal sokkolni a földidomárt, hogy látta, ahogyan megölik a vörös lótusz emberei, ezért inkább csöndben is maradt és koncentrált a válaszra, ha egyáltalán méltatta bármiféle válaszra.

Picit nyugodtabb lettem Chen szavai hallatán. De az a „vörös szőnyeges hasonlat” az betett. Éreztem, hogy kezdek elvörösödni, de ennek hatására melegem is lett és még izzadni is kezdtem egy kicsit.
~ A francba. Miért csinálom, ezt mindig mikor ilyen helyzetbe kerülök? ~ kérdeztem magamtól. Közben végig pillantottam a többieken, hogy nem-e vették észre a zavarba jövésem. Tala-nál megáll a tekintetem, aztán leszegem, és a földet bambulom.
~ Ő biztos észrevette. De minek is aggódok emiatt? ~ értetlenkedtem saját magamon.
A levél meglepett. Pont neki? Hmm… kicsit gyanús volt. Vagy csak egyszerűen rossz társaságba keveredet. De mindegy is volt.
Chen reakciója a levélre, és amit mondott. Hát hogy is mondjam… eléggé megleptek. „Föld királya személyesen?” „Hadsereggel együtt?” Ez mondjuk érthető ilyen válságnál.
De amit Chen-en láttam az szokatlan volt. Amikor „elpáholt engem és az egységem”, mikor „először beszéltünk”, mikor „megmentette a hátsóm” és amikor ide érkezve itt találtuk őt egyszer sem láttam rajta bizonytalanságot. Mindig nyugodt és határozott volt, de most nem.
Mikor Chen belém karolt azt hittem majdnem elalélok ott helyben. És következet volna a zavarba esős jelenetem, hasonlóan, ahogy előbb is, de az az égető érzés a jobb felkaromba, szerencse vagy nem, de meg akadályozta. A súgott szavaira válaszul csak bólintottam. Éreztem, hogy felesleges lenne kérdezni bármit is.
Szóval az átjáróhoz kell mennünk. Tökéletes. Újabb hosszadalmas séta a vaksötétben.
Amikor ismét a sötétség kerekedet felül Chen-t figyeltem, ahogy épp elmegy. A látványa engem inkább ámulatba ejtett, semmint megijedtem volna. Nem láttam még így, de csodálatos volt.
Mikor elindultunk Lerra vezetésével az szellem átjáró felé, a gondolataim még kavarogtak. Aztán kapcsoltam, hogy nem az élénk fantáziámban kellene kalandoznom „vele”.
Nem nagyon akartam Dogorn és Lerra beszélgetést megzavarni, de túlzottan izgatott voltam.
- Bocsánat. Nem akarom megzavarni a beszélgetéseteket, de lenne pár javaslatom. – szólok hozzájuk. – Ha kikeveredünk valahogy a főútra, akkor onnan nagyobb kerülők és kóválygás nélkül eljuthatunk az átjáróhoz. És ha már ott vagyunk – sóhajt – Beugorhatnánk az ott lévő boltba is. – mosolygok közben.
- És Lerra. Ugye tudsz olyan mozgó földnyelvet csinálni, amin lehet utazni? – kérdeztem érdeklődően.

Chen elég fesztelenül viselkedett Raionnal szemben. Valahonnan ezek ismerik egymást. Lehet, hogy együtt harcoltak, bár nem tudom, hogy egy katona és egy civil milyen helyzet hozhatja azt, hogy egy katona és egy civil együtt dolgozzanak. Biztosan hasonló módon képes Raion azt mondani, hogy Chen meg tudja védeni magát. Vagy lehet, hogy több van köztük?? Nem, nem nagy rá az esélye. Akkor a hölgy nem hívta rá volna a figyelmet Raion elvörösödésére. A perifériás látásomnak hála érzékeltem, hogy Raion rám néz, majd a fejét leszegi. Jó szándékom jeléül nem néztem teljesen rá, bizonyára zavarban van Chen szavai miatt.

De a levél hallatán a hölgy jókedve kissé lelohadt. Bármit is hoztam levél formájában bizonyára nem akarja, hogy más kezébe kerüljön, így egyszerűen elégette. Arca most nem tükrözte a meghallott fesztelenségét, de még így is megosztotta, hogy mi volt elvileg a levél tartalma. Én azért megtartanám az egészséges gyanút, hogy nem csak, vagy teljesen más volt leírva benne. Főleg úgy, hogy 3 db levelet indított útjára a pasas, és ezekből csak egyet olvasott a nő.

Chen többnyire igazat mondhatott, hogy csak a földidomárok nem vesztették el az erejüket, így most ha tényleg ott van az a hadsereg, akkor nekik van jelenleg a legnagyobb erejük Köztársaság Városban. Hmm, ha tényleg ez az AA-s szervezet fővezére van minden mögött, akkor jó, hogy itt vannak. Legalább nem egyedül kell majd szétvernünk őket. De Chen odafelé indul, ami megcáfolhatja ennek az elméletnek a tartalmát. Hmm…..

Hajj emberkék, nehezen viselem el, hogy ide küldenek, most oda szaladjak. Ha valaki harmadiknak ilyet tesz, elmegyek. Úgy tűnik, igencsak biztonságban vagyok, mivel az idomárok nagy része kilőve, kivéve, ha Chen körül tartózkodnak, plusz a földidomárok. Akkor maradnak az ember által készített fegyverek és eszközök. És ami idejövet felé tapasztaltam, akkor nem kell hatalmas ellenállásra számítanom. De egyelőre maradok. Az átjáróhoz megyünk, ami kisebb álmom megtekinteni, mióta először hallottam róla. Bár néhány beszédfoszlányból kiindulva nem lehet a napokban barátságos hely. Talán Korra a szellemvilágban van valahol, hogy a felmerült problémát megoldja.

Chen elszáguldozik a csecsemővel, szemei, mint valami macskaféle megvillannak. Majd egy tűzostort pattintgat, gondolom saját szórakoztatására. Menjen, ahova akar, én nem állok útjába. Pár pillanattal később mi is elindultunk. Dogorn megint Lerrával foglalkozott, vagy próbált beszélgetést elindítani, de igencsak rossz felütéssel. Nagyon csúnyán nézek Dogornra, de sötétségben nem láthatja, maximum érezheti szúrós tekintetem súlyát.

-Egyáltalán nem rossz ötlet Raion, bár én nem vagyok helybéli, de támogatom a javaslatodat. És tudod, minek örülnék igazán abból a boltból??? Egy karórának. – felelem egyszerűen.

Amikor Dogorn leengedte a kezét, Lerra kissé megkönnyebbült. Szerette volna azt érezni, hogy a lelkét nem nyomja ez a hatalmas súly.
Áhítattal nézte Chen-t, nagyon egyetértett azzal amit a világ változásáról mondott. Mindig megihlette, onnantól kezdve, hogy először találkoztak. Úgy nézte a lángoló ostorokat, mintha most látta volna először: teljesen lenyűgözte a látvány. A lelke mélyén szerette volna néha a tüzet idomítani: egy kissé szeszélyesebb, vadabb elemet. A föld mindig szilárd, egyszerű, megbízható és kiszámítható.
-Rendben... akkor induljunk az átjáró felé. -törte meg a csendet a vízidomár. Mosolygott. Lerra értetlenül nézte, hogy ebben a helyzetben mi késztetheti a férfit mosolygásra.
Próbált kissé elhatárolódni a többiektől, hogy a saját gondolataiba temetkezve tehesse meg az utat. De Dogorn valahogy ismét mellé került és halkan beszélt hozzá.
~Amikor utoljára látott? Nem tudom mikor lehetett az, de nem a kórházban. Ahova nem jött el értem.~
Érezte, hogy a szíve megtelik keserűséggel. Tudja, hogy milyen fontos volt neki, látja a szemében. Mégsem kereste fel többet. Szerette volna kiönteni a lelkét, elmesélni minden egyes pillanatot, amit megtörve, egyedül töltött. Szeretett volna újra elmerülni az égkék szemekben.
-Az elmúlt öt évem nyugalomban telt. Már amennyire egy rendőr élete lehet nyugis. -mosolygott, de próbált nagyon határozott és célratörő lenni. -Sokat fejlődtem és tanultam. Sokat változtam.
Őszintén felkuncogott amikor Raion melléjük ért.
-Boltba? Komolyan? -mosolygott a tűzidomárra. -De a főúttal kapcsolatban igazad van. Egyébként igen. Miért, soha nem utaztál még ilyenen?

Értetlenül néztem Dogorn-ra és Lerra-ra, hogy miért furcsállják a boltos dolgot. Az megnyugtatott legalább, hogy Tala nem furcsállja ezt. Dogi reakcióját pedig végképp nem értettem. Válaszul csak egy erőltetett mosolyt adtam.
- Még sose utaztam olyanon, de ha tudsz olyat, akkor az jelentősen meggyorsítja az utunkat. – válaszoltam Lerra-nak. – És komolyan nem értitek, hogy miért akarok boltba menni. – kérdeztem tőlük. – Első. Rajtad kívül Lerra, én és Dogi nem tudunk idomítani. Tala alapból nem idomár. Úgyhogy szereznünk kell fegyvert magunknak. Második. – sóhajt – Az óta nem ettem, amióta idevezényeltek az egységemmel. Majd kilyukad a gyomrom. Emellett szomjas is vagyok. Úgy hogy ha törik, ha szakad meg kell állnunk a boltnál. – határozott arckifejezés kíséretében hagytam abba a monológom.