2. évad, 4. fejezet - Az Orvud körzet és azon túl

skydragon449 Zoe Weiss
(OOC: Ez most kicsit vérszegény lett, nézd el nekem - igyekszem a jövőben majd kicsit jobb mesélőiket írni, de már nem akartalak lógva hagyni.)

Mayu szívesen válaszol, így az első kérdésedre csak elmosolyodik:
- Már egy ideje. Négy éve végeztünk, Sasháékkal együtt - ahogy folytatod, kicsit elkomorul, és hozzáteszi. - Igazából... kicsit ez az oka, hogy nem voltunk itt, mikor a királynőt elrabolták. Az ő védelme nem a mi dolgunk lenne, és mi épp... küldetésen voltunk. A Rózsa falon volt egy áttörés, vagyis azt hittük, sok osztagot kivezényeltek. Az még nem egészen tiszta, hogy mi is történt pontosan, de szerintem már ti is hallottatok az Állatszerű Titánról, ami ott megjelent. Olyasmi lehet, mint annak idején a nőstény volt. Ember, aki valamiért át tud alakulni. És úgy tűnik, ő csinált valamit két faluval, és szabadított ránk néhány dögöt - kicsit elhalkul, mire Sasha közelebb hajol Zoéhoz.
- A barátnője... Kami Evans faluja volt az egyik, amit lerohantak. Nemrég derült ki, hogy meghaltak a lakosok - Kamiról szintén hallhattál, hogy az osztagjuk tagja. Rossz belegondolni, hogy miután valaki felderítő lesz, és megszerzi az erőt, hogy megvédje magát és másokat is, még mindig történhetnek ilyen tragédiák.
- Négy évig azt hittük, hogy tényleg béke lesz, és csak arra kell koncentrálnunk, hogy a Mária fallal kezdjünk valamit. Aztán persze megint úgy csapott le az egész, mint amikor még egészen kicsik voltunk. Csak most már katonaként néztünk vele szembe.
Ahogy felgyorsulnak az események, és megkapják az utolsó kérdésedet, már távolodtok a katonai rendőröktől. Sasha párszor kinyitja és becsukja a száját, majd megjegyzi.
- Hát, erről igazából mi keveset tudunk. Mármint tudunk. Meg láttuk már, járt a kaszárnya közelében. 
- Valószínűleg Mikasa rokona - teszi hozzá Mayu. - Meg a Hadnagyé is, tekintve, hogy ugyanaz a vezetéknevük. Bár ez is kicsit zavarosan derült ki. Hosszú történet lenne - Sasha szórakozottan elvigyorodik a vöröshajú lány megjegyzésére. - Azt tudtuk, hogy valamilyen bérgyilkos volt, most meg hivatalosan a katonai rendőrség egy speciális egységébe tartozik, akik Historiának felelnek. De elég hirtelen volt a feltűnése. Nem sokkal azután, hogy Historia átvette a trónt, az apját pedig sehol nem tudtuk megtalálni. Szóval jelenleg nem Rod Reiss-t szolgálja, de lényegében senki nem tud róla semmit azelőttről. Talán csak Historia, ha foglalkozott vele annyit.
- Historia okos - bólintott határozottan Sasha. - Észnél volt, akárkit is vett maga mellé.
- Historia annyi idős volt mint mi, és most elrabolták - ciccegett Mayu. - De az a helyzet, hogy Kenny tud valamit, mert a Hadnagyék nem véletlenül mentek hozzá információért és nyomokért. És ő indította meg a nyomozást is. Szóval akármi is van vele, az biztos, hogy most rajta múlik a következő lépés - kifújja a levegőt.
- Arminék a helyőrséghez mentek - jegyzi meg Sasha, mire Mayu bólint egyet. Közben a barna hajú lány hozzád fordul. - Még nem vagyunk körözöttek. Azt hiszem. De lehet, hogy leszünk - végigpillant rajtad. - Ha a puskád elég fegyver, akkor ne húzzuk az időt.

suvarus - Jorn Berdal

Ahogy kilépsz a rejtekből és elindulsz Kenny-ék felé, még érezheted a hátadon Armin és Martha tekintetét. Mindketten figyelmesen követik a mozdulataidat, de egyben egyértelműnek tűnik, hogy bíznak benned. Ez pozitívum: lehet, hogy megszakadt a kapcsolatod a Felderítőkkel, de úgy tűnik, a bajtársiasság azért még nem veszett el teljesen. A régi emlékeidre is igaz, olyan csapat ez, ahol nagyon sokat számított, hogy tudjátok-e védeni egymás hátát. Rico Brzenska nevét ismered már, amikor még Pixis élt, a nő akkor is állandó társa volt, és gyakran segítette - de előfordulhat, hogy kell pár másodperc, hogy ténylegesen fel tudd idézni. Szerencsére az első lépésen túljutsz: a nő bár riadtan, és kicsit feszülten kapja fel a fejét, de nem tesz mozdulatot, hogy megtámadjon. Kenny már sokkal nyugodtabban néz rád, ő nem tűnik feszültnek: egyfajta nyers grimasz ül az arcán, nem úgy fest, mint aki örül neked, de képtelenség eldönteni, hogy ez most valóban az érzelmeiről árulkodik, vagy egyszerűen csak ilyen a stílusa. Az ő keze sem csúszik az oldalán lógó pisztolyhoz, de ez nem jelent semmit. Arminék pont most mondták el, hogy bérgyilkos volt, tehát alighanem nagyon jól értett ahhoz, hogy embereket intézzen el. Valószínűleg sokkal gyorsabban tudja előrántani a pisztolyt, és lőni, mint egy nálad naivabb ember gondolná. Egyelőre azonban nem teszi.
- Az osztagvezető? - kérdezi végül Rico. - A Felderítő Egységtől, igaz? Beszéljen, katona!
Úgy tűnik szerencséd van: a Felderítők nincsenek sokan, így ők talán felismernének, de a Helyőrség a katonaság legnagyobb frakciója. Biztos, hogy nem volt alkalmuk minden arcot megjegyezni. A parancsnok úgy tűnik, elfogadta, hogy te is katona vagy, a szokatlan öltözettől függetlenül.

@skydragon449 - Zoe Weiss

A lányok egy másik, kisebb kapun vezetnek ki - valószínűleg ez az a bejárat ahol az élelmiszert, és esetenként az egyszerűbb felszereléseket hozzák a kaszárnyára. Átlagemberek és katonák ismerhetik, de ha valaki fenyegetően be akar masírozni, és számon kérni a vezetőséget, akkor biztos, hogy nem ezt választja, vagyis nem találkoztok őrökkel. Sasha mielőtt kimentek, javasolja, hogy bújjatok ki az egyenruha dzsekijéből. Így is magatokkal kell vinni, és nem sokat ér, tekintve, hogy pusztán a hevederek, a fegyver és a hosszúszárú csizma is árulkodik arról, hogy katonák vagytok, de talán egy kicsit kevesebb figyelmet kaptok, ha legalább a hátatokra hímzett szárnyak nem árulkodnak mindenkinek arról, hogy melyik frakcióba tartoztok. Furcsa érzés lehet levenni, hiszen normális esetben mind büszkék vagytok erre a címre... Mayu és Sasha mondjuk meglepően könnyedén reagálnak, mintha szinte már megszokták volna, hogy átmenetileg illegalitásba kerültek.
Hamarosan már az utcát járjátok. A főváros meglehetősen nagy, és nem nehéz észrevenni, hogy nincs minden rendben. Láttok civileket is, akik munkába mennek, vagy valamit intézni próbálnak, de még így is kihaltabbnak érződik a legtöbb környék, mint normál körülmények között. A rikkancsfiúk az újságokkal nagyjából saroktól sarokig rohannak, és néha nektek is jobb, ha meghúzódtok, mert meglehetősen sok katonai rendőr is járkál az utcákon.
- Mintha mindet kivezényelték volna... - motyogja Sasha.
- Nem hiszem, hogy mindenki ellenünk van - teszi hozzá Mayu józanul. - A katonai rendőrök nem hülyék, és nem lehet őket zsebretenni - megrázza a fejét. - Na jó. Sokat zsebre lehet tenni, ez tény. De az én családomban is rendőrök voltak, igenis biztos vagyok benne, hogy van, aki csak a rendet őrzi, és várja, hogy kiderüljön mi van. Valószínűleg azért is nem zaklatnak minket annyira - Egy kicsit elhalkul, ahogy meglát néhány utcán átsiető civilt. - Remélem Anya és Dan rendben lesznek... nem akarom, hogy egy rohadt polgárháború elkapja őket.
- Szerinted a palotánál többen vannak? - kérdezi Sasha feléd fordulva. - Mármint... civilek, katonák, tüntetni, meg ilyesmi. Nagyon nagy a csend...

Megnyugtat valamiért, hogy nem kell vért ontanom – de ki tudja, meddig marad ez így. Titánokat ölni egy dolog, de embereket? Persze sosem voltak illúzióim. Tudtam, hogy egyszer eljöhet a nap, mikor ember ember ellen harcol majd a falakon belül. Kissé kellemetlen érzés levenni a szárnyakkal díszített kabátot. Olyan, mintha megfosztanának a kedvenc ruhámtól – sőt tulajdonképpen az is történik.
– Muszáj? – kérdezem keserűen, nem szívesen válok meg tőlük, de aztán észbe kapok, sejtve, mi lenne a válasz. – Jó, jó, tudom – mondom aztán, majd inkább leveszem az egyenruhát. Nem akarom szabotálni a küldetést, még ha ki is kell vetkőznöm abból, amire büszke vagyok. Az utcán járva túl nagy a csend és túl sok a katonai rendőr, mintha készülőben lenne valami. Rossz előérzetem támad, úgyhogy közel tartom a fegyveremet.
– Valami biztosan készül – jegyzem meg, aztán egy pillanatra elgondolkodok azon, amit Mayu mond a katonai rendőrökről. Persze enyhít az állításán aztán, de a magam részéről sosem kedveltem ezt a frakciót. Mindig is gyávának tartottam azt, aki a jó képességei ellenére a katonai rendőrséghez csatlakozik, mert felkínálják ezt neki szánalmas módon, nem mellesleg biztos vagyok benne, hogy a rendőrök intézménye velejéig romlott, ahogy a pletykák is tartják. Én mindig is förtelmesnek tartottam ezt a működést. Nem csoda, hogy sokáig nem nyertünk csatát az óriásokkal szemben, de nem akarok egy rossz szót se mondani Mayu rokonságára, nem ismertem őket.
– Remélem, vannak még ilyen becsületes rendőrök a körzetben – csak ennyit válaszolok, bár aggaszt, hogy mennyi katonai rendőr ólálkodik az utcákon. Esélyünk sincs velük szemben, legalábbis nyílt küzdelemben semmiképp sincs.
– Nem tudom, mi zajlik itt, de nagyon nem tetszik ez nekem. Mi a következő lépésünk? – kérdezem aztán. Próbálok bízni abban, hogy a két lány tudja, mit csinál, bár kezdek ideges lenni. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy üldöznek. Ezt biztos azért kapom, mert korábban megúsztam azt a bizonyos ügyemet a parancsmegtagadásért. Ettől függetlenül remélem, hogy van egy terve a lányoknak, mert jelenleg tanácstalan vagyok, és zavar, hogy éppen csak megszereztem a „szárnyaimat”, máris megfosztanak tőlük.

Arisa kissé furcsállóan nézi végig Ymir produkcióját, majd mikor meg is szólítja, közelebb megy.
- Hát, ez eléggé úgy néz ki, mint egy csapóajtó... - jelenti ki, majd kíváncsian felnéz a nőre. - Honnan tudtad, hogy itt lesz?
- Beleakadt a lábujjam, miközben bevágtam az oltárba - mondja a lány teljes meggyőződéssel, mintha csak nem esett volna le neki, mire is utalt a kérdés. A nő halkan felnevet.
- Csúnyán nézett rád az oltár?
- Ne is mondd. Fejemre olvasta minden bűnömet - biccent a lány, féloldalasan rámosolyogva Arisára. - Akárhová is vezet ez az ajtó, fél karom tenném rá, hogy Historiáék vannak a végén.

Arisa még pár pillanatig nézi Ymirt, majd a többiek felé indul. Nem akar kiabálni, így csak akkor szól, mikor már Levi közelébe ért.
- Hadnagy, találtunk valamit - biccent Ymir felé. Levi azonnal felemeli a fejét, és gyors léptekkel az oltárhoz siet.
- Igen? – kérdezi. Arisa csak vele megy, majd Ymirre néz, hogy beszéljen.

Ymir megint félrerúgja a szőnyeget, ezúttal már teljesen, hogy láthatóvá váljon a csapóajtó fogantyúja és határai. Most már az is nyilvánvaló, hogy elég nagy - talán nem is létra, hanem inkább valamilyen lépcsősor lehet mögötte.
- Reissék valamit szépen elraktak a kápolna alá. És tekintve, hogy itt elég nagy kuss van, gondolom Historiáék is inkább odalent lehetnek. Ha elég nagy a hely, talán még egy titán is belefér - mosolyodik el a lány szárazon.

Mikasa nem kicsit volt türelmetlen. Azt érezte, a célnál járnak, mégsem jutnak előrébb. Mintha egy fal állna közöttük. Fél füllel hallja, hogy Ymir és Arisa miről beszélnek. Aztán mikor Levi is odatrappol, akkor ő is így tesz. Ő is kicsit furcsának találta az esetet, de fontosabbnak tartotta Eren és Historia biztonságát, mint azt, hogy jelenleg még egy emberüket megkérdőjelezze. Szóval csak vetett egy jelentőségteljes pillantást rá - egyúttal emlékeztetve egy korábbi beszélgetésükre, hogy ha ellentétes oldalon állnának a szeretteik, akkor egyikük sem fog habozni a másikkal szemben -, hiszen ez volt talán az utolsó pillanat, amikor még egy oldalon álltak. Bár erre nem akart gondolni, benne volt.

- Akkor mi lenne, ha megnéznénk, hogy mit rejtettek el valójában? Hogy állnak a többiek? - kérdezte hidegen a lány. Arisa nagyokat bólint.
- Szerintem is nézzük meg. Mi lesz a sorrend?

Levi körbenéz az embereken, aztán megszólal.
- Fogalmunk sincs, mi van odalent, szóval... - összeszorítja a fogát, és megpróbálja átgondolni a lehetőségeket. Mindenképp jól zárt formáció kell, amiből viszont szét tudnak válni. - Ackerman és Leroux zárják majd a sort. Veteránok, tudják hátulról fedezni a csapatot. Utánuk Tymirjazev és Ravensal. Ha a harc kezdődik, Tymirjazev háttérbe húzódik, védekező pozíciót vesz fel, Ravensal számára az a prioritás, hogy csatlakozzon. Aztán jönnek a katonai rendőreink, ők mind jól bánnak a puskával, felveszik a távolsági pozíciókat, ha szét kell válnunk, hogy tudjanak lőni. Evans és Northon a következők - Kyle-nál megáll egy pillanatra, és hozzáteszi. - Nem tudom, pontosan mi történik odalent, de ha jól sejtem, köze lesz az alakváltókhoz, szóval a jelenlegi csapatból te lehetsz a legnagyobb veszélyben. A képességed még bizonytalan, így nem kényszerítünk semmire, de most rád bízom a döntést. Ha úgy látod, nyerünk az átváltozásoddal, tedd meg. Észnél leszünk. Qanto... - néz a nőre, a következő pillanatban azonban Ymir gyorsan félbeszakítja.

- Hadnagy - a férfi felnéz rá, mire a szeplős lány hozzáteszi. - Ha nem jelent problémát, szeretnék elöl lenni.
- Nem hiszem, hogy bárki annyival hamarabb bejut. És a parancsomra úgyis várni kell - vonja fel a szemöldökét Levi, mire Ymir megrázza a fejét.
- Nem... - kezdi, aztán csak biccent. - Kérem, uram.

Arisa csendben hallgatja végig, majd miután pislogott párat Ymirre, újra Levira néz.
- Igen, hadnagy…? – kérdezi. Levi egy pillanatig még töpreng, aztán felsóhajt.
- Rendben. Akkor Kirschtein és Qanto aztán Wright és Ymir. Megfelel? - néz hátra. - Ha kinyílik az ajtó, próbálunk csendben maradni. Akármi lesz odalent, együtt maradunk, amíg nem jelzek. Ha megvannak a célpontjaink, a lövészek felvesznek egy pozíciót, a közelharcosok pedig készenlétben maradnak. Amint elvesztettük a csendes lejutásból származó előnyt, kezdjük a nyílt harcot - megáll egy pillanatra, aztán folytatja. - Próbálunk nem egy az egy ellen maradni, akárkik vannak itt, őket emberek elleni harcra képezték, minket pedig nem. Ha támogatjuk egymást, jobbak az esélyeink. Remélhetőleg akkor is, ha Jeager és Historia itt vannak, és sikerül őket kiszabadítani. Hősködést nem akarok, ha most hibázunk, beledöglünk. Minden érthető? - kérdezi, majd ha nem érkezik válasz, Aline-ra pillant. - Osztagvezető, kíván valamivel kiegészíteni?

Arisa aprót bólint.
- Értettem! – mondja, majd beáll Jean mellé, és finoman rámosolyog, miközben megszorítja a puskáját. - Tudom, hogy még nem ismerjük egymást, de számíthatsz rám. Fedezlek, ha úgy van.

Aline karba tett kézzel áll, egyedüli reakció az arcán az az, hogy enyhén felszalad az egyik szemöldöke.
- Nem - jelenti ki ridegen. Ezután oldalra pillant a beosztottjaira, akik egy biccentéssel válaszolnak neki. Levi bólint egyet Aline felé, aztán int a csapatnak, hogy sorakozzanak fel a megszabottak szerint.

Jean eközben kezet nyújt Arisának.
- Jean. Ha elhagyjuk a vezetékneveket. És szintén.

Ha mindenki megtalálta a helyét, Viper és Ymir segítenek kinyitni a csapóajtót a férfinek... lakat legalább nincs rajta, abból elég volt a templomajtón lévő, cserébe jó nehéz, és minden erejükre szükségük van, hogy hatalmas csattanás nélkül letámasszák a szárnyait. Hosszú, viszonylag széles, és meglepően kevéssé meredek lépcsősor fogadja őket - az alján elkanyarodik, és látszik valami szokatlan, kékes derengés. Itt az ideje elindulni lefelé.

Mikasa Nem örült, hogy hátul kell lennie. Nagyon nem. Tudta, hogy ez a leglogikusabb lépés, mégis rohadtul idegesítette, hogy hátul van. Csak elhúzza a száját, de nem szólal meg. Nincs itt a helye a felesleges hisztinek, hogy már pedig ő elöl akar lenni Eren miatt, mert azzal csak tovább húzta volna az időt. Kis híján felmordul, mikor Ymir beleszól és csípőre vágja a kezét, ahogy mérges pillantásokat vet rá. Végül kicsit elfordul. Most komolyan fontosabb a csaja, mint az én csávóm az, hogy haladjunk?! Morog magában, de aztán szerencsére elég hamar lezongorázzák a dolgot, úgyhogy csak hallgatja tovább Levi-t. Örül, hogy röviden, lényegre törően és továbbra is olyan Levi-os stílusban beszélt. Mert így haladtak és átment az infó is. Ezek után csak beállt a helyére a nő mellé.

- Osztagvezető.. - biccentett neki tiszteletteljesen, majd elővette a pengéit és leellenőrizte őket. A tömegtől nem igazán látja, mi van ott, de igazából már bármire fel van készülve...

Őszinte leszek, megint úgy érzem magam, mint amikor beszorultunk a szurdokba. Talán még kevésbé biztonságosan, mert oda nem jutott be senki. Hát, itt mindenfelől jöhetett ellenség. Pontosan ezért én kevésbé figyeltem a lehetséges ajtókat vagy akármit, inkább arra fókuszáltam, hogy ha valami csapda lenne valahol, akkor azonnal észrevegyem, ezzel elkerülve a további halálos áldozatokat. Egy lesből támadás sem lenne az igazi. Így mikor Ymir szól, én inkább hátrébb maradok és továbbra is a környezetet figyelem, nem szólok bele semmibe.

Szerencsére egyelőre nincs baj, viszont mikor a hadnagy szólna, akkor gyorsan kiszaladok a rendőrökért.
- Osztagvezető! - tisztelgek előtte. - Levi hadnagy ismertetné a tervet! Ha befáradnának... - mondom kedvesen, de tisztelettudóan. Együtt megyünk be, aztán hallgatom az embereket.

Továbbra is kicsit odébb állok meg, közben is figyelem a környezetet. Mikor meghallom a nevem, csak bólintok egyet a hadnagynak, majd egy aggódó, kutató pillantást vetek Barsan-ra, de aztán újra a környezetemet figyelem. Nem örülök annak, hogy magára kell hagynom alapvetően. Nem csak azért, mert a barátom, hanem mert nyíltan kimondta józan állapotban, hogy ha Josh megjelenik, akkor szeretné megadni neki a tartozását... Már pedig ha jó helyen vagyunk, akkor ő is itt lesz... Mégis mit kéne tennem, ha ezek egymásnak esnek? Nem akartam egyikőjüket sem bántani... Az mondjuk, nem rossz, hogy puskám van... Azzal távolról tudok segíteni, csak hát... Remélem, nem kell majd. Ezek után mindenki beáll a helyére, így én is. Vetek egy hosszabb pillantást Sophie-ra, rá is mosolygok biztatóan, ha rám néz, majd Jean-ra is vetek egy pillantást, őt is eléggé féltem, aztán már Barsan-ra nézek fel. Most koncentrálnom kell… Majd később foglalkozol a többi gondolattal…

Kamilla fülében csak vérének lüktetését hallja, szívének gyors és erős ütemes dobogását érzi egész testében, ahogy távolodik a nőtől. Megmondta neki és még életben van. Már vagy 10 lépést megtett és a feje a helyén. Ez az adrenalin löket kellett számára. Bár kicsit remeg az izgalomtól, de új erőre tett szert. Ezek után kicsit sokkos állapotban, néma csendben követi a parancsokat. Miután elkészült mindenki ő is felpattan lovára, majd a helyére besorolva szintén egy árva szó nélkül lovagol. Helyette megfigyeli alaposan a többieket. Amit észre vesz, hogy a Barsan nevezetű problémás fiú feltűnően sokat nézegeti illetve masszírozgatja a csuklóját.
Amint a kápolna a látóterébe kerül, elidőzik rajta a tekintete. A hadnagynak bólint annak ellenére is, hogy ez nem kérdés volt, hanem parancs. De azért jelezte, hogy tudomásul vette. Inkább Barsan felé veszi útját.
- Bírni fogod? - kérdi Barsan mögé lépve, anélkül, hogy bármi különösebb jelét adta volna egy beszélgetés kezdeményezésének. Rajta is látható, hogy mióta csatlakozott a csapathoz már többször sikerült kisírnia a szemét, elég sápadt az arca és szemei is tompán csillognak. Olyan benyomást kelthet, mint egy lélektelen test, amit már csak egy ismeretlen motiváció tart mozgásban. Nos ez nem teljesen áll távol az igazságtól, de most kivételesen egészen motivált a nő. Bizonyítani akar, ám ez kívülről egyáltalán nem látszik meg rajta. Mindezek ellenére úgy fest ténylegesen érdeklődik. - Fáj? - folytatja a kérdezősködést Barsan csuklójára bökve.

Barsan egy pillanatra összerezdül a hang hallatán. Az izmai ösztönösen megfeszülnek, majd elernyednek, amikor egy másodperccel később nyugtázza magában, hogy nem fenyeget veszély. Hátrafordul, hogy szemügyre vegye a hang gazdáját. Sápadt lány, a jelek szerint nem sokkal jobb állapotban, mint Barsan. Nem kell különösebben alapos obszerváció, hogy levonja a következtetést azt illetően, hogy a lány is hullafáradt akárcsak Ő. A fiúnak gondolkodnia kell egy pár másodpercet, hogy felidézze magában Lena szavait. Ha jól emlékszik a lányt Kamilla-nak hívják. Kicsit furának találja a hirtelenjött ismerkedési hajlamot, de újdonsült "bizakodásának" jeleként igyekszik elővenni a legmegnyerőbb formáját. Ennek értelmében valahogy fél-mosolyt erőltet az arcára, mielőtt válaszol.
- Igen. Szerencsére ennél több kell ahhoz, hogy kivonjanak a forgalomból. - feleli kissé szárazon. Egyértelmű, hogy a szavait kevésbé támasztja alá az állapota. Ő maga is sápadt, a szemei alatt sötét karikák húzódnak, a szemei is mintha be lennének vérezve, a tartása kicsit görnyedt az utóbbi napok megerőltetésétől. Sokkal jobban van, mint ébredéskor, de a teste még mindig nem jött rendbe teljesen az incidens óta. - Az? - pillant a csuklójára. - Nem fizikai értelembe. Ott volt a rejtett pengém, amit a Hadnagy apró poci szilánkokra tört. - felel egy sóhajjal, az arcán szomorkás mosollyal.

Kamilla felvonja a szemöldökét, ám nem kérdőjelezi meg Barsant. Csak sóhajt egy nagyot.
- Értem… Fontos volt számodra az a penge? Vagy más emlék szomorított el? - néz fürkészőn rá. - Nem kell részleteket elárulnod, még akkor sem várnám el, ha ismernénk egymást. Csak ha már az életünk egymás kezében van… Nos… szóval… igen. Érted, nem? - néz rá Barsanra szinte könyörögve. Látszik rajta, hogy nincs abban az állapotban, hogy jól kezelje a szavakat. Közben pedig fejével int, hogy ne maradjanak le a többiektől.

- Képzeld el, hogy levágják csuklóból a kezedet. - felel egy keserű mosollyal a fiú. - Nagyjából ennyire volt fontos az a penge. - teszi hozzá. - Amióta csak vannak emlékeim megvolt, és nem egyszer az életemet mentette meg. - magyarázza, mielőtt egy mély, gondterhelt sóhaj hagyná el az ajkait. - Igen. Azt hiszem értem. - bólint. - Ettől függetlenül még csak most találkoztunk. Szerintem Te is tudod, hogy valószínűleg semmi olyat nem árulnék el Neked, amiről Lena vagy a Hadnagy nem tud. - felel száraz hangon. -Ettől függetlenül...értékelem az aggodalmat. - bólint egy szomorkás mosollyal. - Ettől függetlenül...bár véletlenül se szeretnék tapintatlan lenni, de Te nálam sokkal szarabbul nézel ki. - jegyzi meg felvont szemöldökkel. - Így a kérdés inkább az, hogy TE bírni fogod-e?

Kamilla jobb híján csak bólogat. Nem tudja azt sem mondani, hogy megérti a pengés dolgot, és nem akar feleslegesen kotyogni, hogy igen, ezt eddig is tudta és nem is kérte (azt, hogy mennyit árulna el neki). Szóval inkább csak bölcsen hallgat. Helyette bólintás után csak lenéz az immáron csupasz tenyerére, amin egy hatalmas heg helyezkedik el. Sóhajt egy aprót, alig hallható a dolog. Barsan hangjára gyorsan leereszti a kezét, és a szemébe néz. Nagyon halványan a nő is elmosolyodik. Még a kérdésére sem hervad le az arcáról a mosoly.
- Muszáj lesz - válaszol, ahogy tekintete elkalandozik Kyle felé. Belépve a kápolnába megtorpan, láthatóan a Rózsát ábrázoló képet nézi pislogás nélkül, majd mielőtt bármit szólhatna, elkapja róla a tekintetét, s inkább elkezd körül nézni.

- Muszáj. - bólint Barsan a szavaira. - Aztán újra, és újra, és újra. - teszi hozzá egy keserű mosollyal. - Kezdem azt érezni, hogy bármilyen keményen is próbálkozik az ember...végsősoron mindig csak köröket fut, amíg bírja, vagy, amíg meg nem hal... Barsan tekintete is körbejár a kápolnában, de a jelek szerint nem vesz észre semmi olyat, ami felkeltené az érdeklődését így aztán újra elmerül a gondolataiban.

Kamilla felsóhajt a halál említésre. Annyival könnyebb lenne számomra… Gyorsan megrázza a fejét, hogy kiverje a fejéből a gondolatot. Nem tehetem meg ezt velük. Sem most, sem később…
- Ameddig van kiért vagy miért folytatni, addig folytatni, addig megéri. És olyan mindig van, csak meg kell találni. Még akkor is, ha nem látod a fényt az alagút végén, és teljesen kétségbe vagy esve. Mindig lesz valaki, vagy valami ami segít átvészelni. És éppen ezért nem szabad feladni sosem! - mosolyog Barsanra. Bár látszik, hogy baromi szomorú, de mégis igyekszik pozitívan állni a dolgokhoz. Ezt is mintha nem is igazán Barsannak mondta volna, hanem inkább saját magát akarja meggyőzni.

- Az emberek túlbecsülik ezt az élj másokért, halj meg másokért dolgot. - szólal meg Barsan felvonva a szemöldökét. - Persze jogos meg van alapja, de ha nincs ilyen akkor meg minek erőltetni? Olyankor az is megteszi hacsak sodródik az ember az árral. - vonja meg a vállat, ami meggondolatlan mozdulat, és egy pillanatra felszisszen a hirtelen fájdalomtól. - Tudod nem bűn ha néha egy kicsit Magadért akarsz élni... - teszi hozzá ismét végigmérve a lányt. Eddig azt hitte, hogy Ő maga van a legrosszabb fizikai állapotban, de valahol mélyen kicsit megnyugtatja, hogy talán mégsem.

- Magamért élni… - ismétli a nő inkább csak magának, s láthatóan elmereng. Üveges tekintettel réved a semmiségbe. *Én már nem akarom folytatni… szeretném a könnyebb utat választani…* Ezután öntudatlanul régi bajtársaira téved a tekintete, és tudja, hogy nem teheti meg ezt velük, főleg nem akkor, mikor csak egy maréknyi emberben bízhatnak. Meg egyébként is… Tekintete Kyle-ra siklik és ellágyul. Még ő maga sem vette eddig észre, hogy kezd többet érezni a férfi iránt, mint puszta barátság. Elvégre Kyle mindig ott van mellette a legmélyebb pontjain és tartja benne a lelket. Ez a merengés nem tart túl sokáig, de Barsan simán észre veheti. Kamilla gyorsan összekapja magát, majd egy halovány mosollyal a férfi felé fordul.
- Te is valaki vagy, a saját céljaidat is lefedi a valami, szóval továbbra is igaz, amit mondtam - húzza egy valódi pimasz mosolyra a száját. Majd észre veszi az oltár körüli csoportosulást.
- Úgy látom találtak valamit… - int a fejével a többiek felé, s megindul a csoporthoz Barsannal az oldalán.
Szépen végig hallgatja a hadnagy mondanivalóját, a sorrendnél pedig a neve hallatán bólint egyet, majd aggódva Kyle-ra pillant. Kezét megszorítja a puskának a pántja körül, ujjai teljesen belefehérednek. Nem akarja elveszíteni Kyle-t, így csak egy dologra tud gondolni: Meg kell védenem. Bármi áron.
Mielőtt elfoglalná a helyét nagyon finoman megszorítja Barsan vállát.
- Bár gondolom, hogy a fedezékbe bújás ellent mond a férfiúi kódexnek, de kérlek bírd ki. Bármi történjék, rám számíthatsz, hogy fedezem a Te hátadat is -  mondja ezt olyan halkan a nő, hogy csak Barsan hallhassa, közben pedig őszintén mosolyog. Tényleg így is gondolja. Szeretne segíteni, és nem szeretne senki mást sem elveszíteni. Bár sem Barsant, sem Lenat nem ismeri túlzottan, de egy csapatot alkotnak, ahogy jelenleg a katonai rendőrökkel is, így mindent meg fog tenni a biztonságuk érdekében.
Most tényleg. Most nem leszek láb alatt. Most én akarom megvédeni őket. És meg is fogom... határozza el magában. Ezután biccent egy utolsót a férfinek, majd Kyle mellé áll. Még küld egy "Minden rendben lesz, itt vagyunk egymásnak" mosolyt Kyle-nak, utána pedig hátra fordulva Mikasának is. Egy pillanatra találkozik a tekintete Aline-éval is. A szőke nővel biccentenek egy szolidat egymásnak, majd Kamilla előre fordul, minden idegszálával az előttük álló feladatra koncentrálva várja az indulást.

Aline örül, hogy végre mozgásba lendülnek, ugyanis kezdte unni a várakozást. Lovaglás közben nem igazán beszélnek. Bár a nő nem mutatja, de mélyen legbelül aggódik, hogy mégis mibe keverte magukat, ugyanakkor azt is tudta jól, mikor belement az egészbe, hogy többek között Nathan és Mateo a parancsa ellenére is mentek volna. Így, hogy vigyázhasson rájuk, illetve a másik kettőt se tegye ki az Ő döntésének következményeinek, úgy látta a legjobbnak, hogy együtt induljanak útnak. Aline-t is megmozgatja a dolog, a Reiss kápolnához közeledve egyre inkább érzi, hogy az adrenalin elárasztja a testét. Izgatottsága közepette észre sem veszi, hogy elkezd remegni. Már igazán vágyott valami kis izgalomra, és ha itt vérontás lesz, akkor az egy ideig elcsitítja ilyen irányultságú vágyait. Ahogy mindenki becsörtet a kápolnába, miután Sophie feltöri a zárat, ő int az osztagának, hogy várjanak kint. Ha valaki rákérdez, akkor csak ennyit felel:
- Valakinek észnél kell lennie, ha már a csapat többi tagja mint egy rakás agyatlan birka önként és dalolva vonul a csapdába... - forgatja meg a szemeit. Be kell látni, hogy tényleg nem lenne szerencsés, ha mindenki becsörtetne, de nem vennék észre, hogy kívülről bekerítik őket... Ezután egy rövid hallgatás után Aline szólal meg.
- Azt akarom, ha jelzek, akkor azonnal fogjátok a sátorfátokat, és leléptek. Vagy ha nagyon rosszul áll a felderítők szénája, egyből oldalt váltunk. Világos? - néz körbe szigorúan. Nathan és Mateo megrökönyödve néz, Melinda és Luka egy nagy nyelés után bólintanak.
- És a királynő? - kérdi ártatlanul Mateo.
- Több hasznunkat veszi a királynő élve, mint halva. Holmi ordibálós eszetlen bizonytalan "emberiség reménye" miatt nem fogom kockára tenni a beosztottjaim életét... - mondja az emberiség reményét undorral megfűszerezve. Nathan még mindig nincs meggyőzve.
- De osztagvezető... - kezdi, de a nő egy szúrós pillantással belé fojtja a szót.
- Ez parancs.
- Értettem... - mondja a férfi látszólag beletörődve. Ezután nem nagyon beszélgetnek. Végül Lena jön ki szólni nekik, mire Aline csak biccent neki mogorván, majd a csapatának élén bevonul a kápolnába.
- Fogalmunk sincs, mi van odalent, szóval... - kezdi a mondanivalóját a törphadnagy. Aline komoly ábrázattal, karba tett kezekkel némán vár. - Ackerman és Leroux zárják majd a sort. - neve hallatán a szőke nő biccent egy aprót. - Veteránok, tudják hátulról fedezni a csapatot. Utánuk Tymirjazev és Ravensal. Ha a harc kezdődik, Tymirjazev háttérbe húzódik, védekező pozíciót vesz fel, Ravensal számára az a prioritás, hogy csatlakozzon. Aztán jönnek a katonai rendőreink, ők mind jól bánnak a puskával, felveszik a távolsági pozíciókat, ha szét kell válnunk, hogy tudjanak lőni. Evans és Northon a következők - Aline pillantása is az említett párosra téved, felhúzza egyik szemöldökét. - Nem tudom, pontosan mi történik odalent, de ha jól sejtem, köze lesz az alakváltókhoz, szóval a jelenlegi csapatból te lehetsz a legnagyobb veszélyben. A képességed még bizonytalan, így nem kényszerítünk semmire, de most rád bízom a döntést. Ha úgy látod, nyerünk az átváltozásoddal, tedd meg. Észnél leszünk. Qanto... - folytatja, ám félbeszakítják.
- Hadnagy. Ha nem jelent problémát, szeretnék elöl lenni - jegyzi meg a szeplős nő. Aline lelki szemei megforognak tengelyük körül.
- Nem hiszem, hogy bárki annyival hamarabb bejut. És a parancsomra úgyis várni kell.
- Nem... Kérem, uram.
Levi egy pillanatig még töpreng, aztán felsóhajt. Aline rezzenéstelen arccal bámulja a jelenetet.
Csak haladjunk már...
- Rendben. Akkor Kirschtein és Qanto aztán Wright és Ymir. Megfelel? Ha kinyílik az ajtó, próbálunk csendben maradni. Akármi lesz odalent, együtt maradunk, amíg nem jelzek. Ha megvannak a célpontjaink, a lövészek felvesznek egy pozíciót, a közelharcosok pedig készenlétben maradnak. Amint elvesztettük a csendes lejutásból származó előnyt, kezdjük a nyílt harcot - a férfi itt megáll egy pillanatra. - Próbálunk nem egy az egy ellen maradni, akárkik vannak itt, őket emberek elleni harcra képezték, minket pedig nem. - A maguk nevében beszéljen... jegyzi meg magában a nő. Közben megint kezd eluralkodni rajta az izgalom, és a vágy, hogy szórakozhasson kicsit. Ez egy apró szadista mosoly keretében nyilvánul meg az arcán, amit hamar el is tűntet onnan. - Ha támogatjuk egymást, jobbak az esélyeink. Remélhetőleg akkor is, ha Jeager és Historia itt vannak, és sikerül őket kiszabadítani. Hősködést nem akarok, ha most hibázunk, beledöglünk. Minden érthető? - kérdezi a férfi, majd Aline-ra pillant. - Osztagvezető, kíván valamivel kiegészíteni?
Aline karba tett kézzel áll, egyedüli reakció az arcán az az, hogy enyhén felszalad az egyik szemöldöke.
- Nem - jelenti ki ridegen. Ezután oldalra pillant a beosztottjaira, akik egy biccentéssel válaszolnak neki.
Mindenki tudja a dolgát. Remek. nyugtázza magában a dolgot. Bármi történjék odalent, az osztagomat megvédem!
Aline is elfoglalja a helyét sereghajtóként Mikasa mellett. Viszonozza a lány gesztusát, ő is biccent.
- Ackermann...

- Bírni fogod? - Egy teljesen idege hang rángat vissza a valóságba a gondolataim kuszaságából. A hadnaggyal való beszélgetésünk óta a hallottakon töprengek. A hang hallatára összerezzenek s az izmaim ösztönösen megfeszülnek, majd elernyednek, amikor egy másodperccel később realizálom, hogy nem fenyeget veszély. Látok rá esélyt, hogy kezdek kicsit paranoiás lenni. Persze könnyen meglehet, hogy egy nap majd ez fogja megmenteni az életemet. Hátrafordulok, hogy szemügyre vehessem a hang gazdáját. A sápadt, még nálam is pocsékabbul festő lány emlékeim szerint talán Kamilla néven fut. Ha azt hittem, hogy Én szarul nézek ki, akkor rá nem biztos, hogy megtalálnám a megfelelő jelzőt. Próbálok bármi egyéb infót felidézni abból, amit Lena mesélt a többiekről, de a nevén keresztül semmi más nem jut eszembe. Azt hiszem, ideje lenne felvennem azt a jó szokást, hogy esetleg figyelek is arra, ha valaki mond Nekem valamit…

- Igen. Szerencsére ennél több kell ahhoz, hogy kivonjanak a forgalomból. - felelem végül szárazon. A testem még mindig nem regenerálódott teljesen. Mindent megteszek, hogy ne erőltessem túl, de ez nem tudja elfedni sem a szemeim alatt éktelenkedő sötét karikákat vagy a bevérzéseket a szememen, sem a görnyedt tartásomat, amit könnyű lehet kiszúrni, amikor éppen nem figyelek rá, hogy kihúzzam magamat, sem pedig a látható kimerültségemet vagy a nem olyan nehezen kiszúrható rossz közérzetemet. Egy szó, mint száz: Én is jó szarul nézek ki, nincs mit tagadni ezen.

- Fáj? - folytatja az ismeretlen lány a kérdezősködést a csuklómra bökve, ahol egykor a rejtett pengém volt.

- Az? - pillantok oda Én is végül. - Nem fizikai értelembe. Ott volt a rejtett pengém, amit a Hadnagy apró poci szilánkokra tört. - felelek egy gondterhelt sóhajjal, az ajkaimon egy szomorkás mosollyal. Úgy látszik annak a pengének az elvesztése jobban megviselt, mint azt szeretném beismerni. Elvégre még teljesen kívülállóknak is feltűnik a dolog. Ezen is dolgoznom kell a jövőben.

Kamilla felvonja a szemöldökét, ám nem kérdőjelezi meg Barsant. Csak sóhajt egy nagyot.
- Értem… Fontos volt számodra az a penge? Vagy más emlék szomorított el? - néz fürkészőn rá. - Nem kell részleteket elárulnod, még akkor sem várnám el, ha ismernénk egymást. Csak ha már az életünk egymás kezében van… Nos… szóval… igen. Érted, nem? - szinte könyörögve néz rám. Ha őszinte akarok lenni, akkor egy kicsit már kellemetlenül is érzem tőle Magamat. ~ Ember nagyon rossz helyre küldted a postagalambodat, ha a lelki segély szolgálatot keresed. - gondolom magamban félig bosszúsan, félig lemondóan. Látszik a lányon, hogy nincs abban az állapotban, hogy jól kezelje a szavakat. Közben pedig fejével int, hogy ne maradjanak le a többiektől Barsan pedig engedelmesen követi.

- Képzeld el, hogy levágják csuklóból a kezedet. - felelek egy keserű mosollyal. Az, hogy tovább feszegeti a témát kicsit olyan érzés, mintha csak sót szórtak volna a sebembe, és most valaki nekiállt még egy izzóra hevített pengét is forgatni benne. Arra nem biztos, hogy szeretnék emlékezni, hogy ez az érzés, miért tűnik olyan ismerősnek - Nagyjából ennyire volt fontos az a penge. - teszem hozzá csüggedten. Akármennyire is nem szeretnék erről beszélni, mégiscsak kötelességemnek érzem, hogy rendesen megválaszoljam a feltett kérdést - Amióta csak vannak emlékeim megvolt, és nem egyszer az életemet mentette meg. – magyarázom tovább, mielőtt egy mély, gondterhelt sóhaj hagyná el az ajkaimat. Igen, legutóbb például a földalatti városban, amikor néhány odavalósi ránk támadt. Mintha csak ezer éve lett volna. Úgy érzem, hogy az ottani Barsan, akkor s ott még sokkal, de sokkal naivabb volt. Sikerült is majdnem belehalnia…

- Igen. Azt hiszem értem. - bólintok talán kicsit kimértebben, mint szeretnék. - Ettől függetlenül még csak most találkoztunk. Szerintem Te is tudod, hogy valószínűleg semmi olyat nem árulnék el Neked, amiről Lena vagy a Hadnagy nem tud. - felelek ismételten némileg száraz hangon. Igyekszem olyan udvariasan válaszolni, amennyire csak lehetséges, mivel nem célom a lány megbántása - ha már Lena-t sikerült korábban megbántanom. - Ettől függetlenül...értékelem az aggodalmat. - bólintok egy szomorkás mosollyal. - Ugyanakkor...bár véletlenül se szeretnék tapintatlan lenni, de Te nálam sokkal szarabbul nézel ki. - jegyzem meg felvont szemöldökkel. Pontosabban szólva úgy felszalad a szemöldököm, hogy kis híján leesik a lapos föld szélén. - Így a kérdés inkább az, hogy TE bírni fogod-e? - Talán most először ténylegesen aggodalom csendül a hangomban. Akármi is van vele, Kamilla egyáltalán nem úgy néz ki, mint, aki ezt bírni fogja. Persze nyilván ezt nem az én tisztem megítélni, de nem érzem, hogy nyugodt szívvel rá merném bízni az életemet minden jó szándéka ellenére sem...

- Muszáj lesz - felel végül Kamilla, de nem fejti ki jobban, Én pedig nem faggatózom, de azért mégsem vagyok képes megállni, hogy ne fűzzek a dologhoz némi kommentárt. Talán csak a saját keserűségemet akarom legalább egy kicsit oldani…nem tudnám megmondani.

- Muszáj. - bólintok a szavaira. - Aztán újra, és újra, és újra. - teszem hozzá egy keserű mosollyal. Ez már az a szituáció és téma, amikor csak kínomban tudok mosolyogni, Prsze remélem, hogy a külső szemlélő számára ez inkább bátorítóan hat…vagy valami hasonló - Kezdem azt érezni, hogy bármilyen keményen is próbálkozik az ember...végső soron mindig csak köröket fut, amíg bírja, vagy, amíg meg nem hal... Barsan tekintete is körbejár a kápolnában, de a jelek szerint nem vesz észre semmi olyat, ami felkeltené az érdeklődését így aztán újra elmerül a gondolataiban.

- Ameddig van kiért vagy miért folytatni, addig folytatni, addig megéri. És olyan mindig van, csak meg kell találni. Még akkor is, ha nem látod a fényt az alagút végén, és teljesen kétségbe vagy esve. Mindig lesz valaki, vagy valami, ami segít átvészelni. És éppen ezért nem szabad feladni sosem! - felel mosolyogva. A beszélgetésünk kezdete óta most először érzem magam igazán rosszul ugyanis komoly erőfeszítésembe kerül úgy megfeszítenem az ajkaimat, hogy ne mosolyodjak el vagy nevessek fel hangosan. Ez már az a fajta idealizmus, és naivitás, amivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Szép ha valakinek ilyen erős a meggyőződése, és esküszöm értékelem az ilyesmit, és felnézek az ilyen emberekre, de pontosan az ilyen nézete miatt öletik meg magukat tök feleslegesen az emberek. Tartok tőle, hogy egyszer Lena is így fog járni. Mondjuk a rút igazság az, hogy Én magam sem tudom teljesen elidegeníteni magamat ettől a nézőponttól, akármennyire is szeretném. Még Én is járhatok úgy, hogy egy szép napon tök feleslegesen megöletem magamat valakiért…

- Az emberek túlbecsülik ezt az élj másokért, halj meg másokért dolgot. - szólalok meg ismételten felvonva a szemöldökömet, ami ismételten közel kerül hozzá, hogy lecsússzon a lapos föld széléről. - Persze jogos meg van alapja, de ha nincs ilyen akkor meg minek erőltetni? Olyankor az is megteszi, hacsak sodródik az ember az árral. - vonom meg a vállamat, de gyakorlatilag azonnal megbánom a hirtelen s meggondolatlan mozdulatot, pillanatra felszisszenve a hirtelen fájdalomtól, ami a vállamból kiindulva az egész testemet átjárja. A jelek szerint azért van még hova gyógyulgatnom, de azért alakul ez. Egy ember nyakát már gond nélkül el tudnám törni…valószínűleg - Tudod nem bűn ha néha egy kicsit Magadért akarsz élni... - teszem hozzá ismét végigmérve a lányt. Eddig azt hittem, hogy a csipet-csapat tagjai közül Én vagyok a legpocsékabbul, de őszintén szólva, azért kicsit megnyugtató, hogy a jelek szerint azért mégsem.

- Magamért élni… - ismétli a nő inkább csak magának, s láthatóan elmereng. Üveges tekintettel réved a semmiségbe. Feltűnik ugyan, de eszemben sincs megzavarni a merengésben. Ha valamikor akkor most együtt tudok érezni vele, mint olyan ember, aki szintén rendszeresen elveszik a saját gondolataiban. - Te is valaki vagy, a saját céljaidat is lefedi a valami, szóval továbbra is igaz, amit mondtam. - húzza egy valódi pimasz mosolyra a száját. Majd észreveszi az oltár körüli csoportosulást. - Úgy látom találtak valamit… - int a fejével a többiek felé, s megindul a csoporthoz, Én pedig viszonylag csekély lelkesedéssel, de követem.

Érzem a szorítást a vállamon, de túl feltűnő lenne megfordulni így hát nem teszem meg. Így is hallom Kamilla mondanivalóját.
- Bár gondolom, hogy a fedezékbe bújás ellent mond a férfiúi kódexnek, de kérlek bírd ki. Bármi történjék, rám számíthatsz, hogy fedezem a Te hátadat is. - A buzdítás valószínűleg csak nekem szól a hangerőből kiindulva. - Ugyan mit tudhatok Én. Csak egy hülye újonc vagyok végső soron. - felelek vontatott, cinikus hangon, de a hangerőmet a lányéhoz igazítom. - Köszönöm, most megnyugodtam. - bólintok, de Kamilla jó eséllyel sem a bosszús arckifejezésemet nem látja, sem pedig a szarkazmust nem érzi ki a hangomból. - Mindenesetre, ha úgy alakul, hogy meg tudom menteni az életedet, akkor megteszem. – teszem hozzá végül némi habozást követően. Ha más nem akkor a rövid társalgásért cserébe ennyit megtehetek. Mondjuk nem tartom valószínűnek, hogy sor fog kerülni a dologra.

(OOC: Kicsit hajnali reag, szóval ha valami abszolút értelmetlen hülyeséget írok, akkor ér team upolni és meggyőzni róla holnap - akkor kap majd a másik szál is)

Ahogy lefelé haladtok a lépcsőkön, egyre lélegzetelállítóbb látvány tárul a szemetek elé. Egy föld alatti talán természetes barlangban vagytok, de az összes fala szikrázik. A tetejéig kristályoszlopok nyúlnak, amelyek kékesen derengenek, és bár ti még meg tudjátok húzni magatokat, olyan mintha ezernyi lámpás égne, és csinálna nappali fényt, ahol a kristályok borítják a falakat. Azok, akik tanúi voltak a Nőstény Óriással való harcnak, talán asszociálnak a titánok bőrének megkeményedésekor keletkező kristályokra... csak ez egészen más mennyiségben, és sokkal, sokkal szebben jelenik meg a barlangban.
Persze, nem gyönyörködni vagytok itt, és időtök sem nagyon van rá, ha szeretnétek segíteni a barátaitoknak. Kiáltásokat hallotok, a barlangok mélyéből, a hangok visszaverődnek a kristályfalakról, és nem tudjátok megállapítani a pontos távolságot. Mekkora lehet ez a rendszer? Biztos nagyobb, mint maga a kápolna.
Mielőtt azonban elindulhattok, Levi int, hogy álljatok meg egy pillanatra. Ezek is emberi hangok, és ezek is ismerősek, de nem kiáltások, és egészen biztosan nem Erenhez, vagy Historiához tartoznak. Ez egy női hang. Anette úgy tűnik, tényleg az események közepében van, de a jelenléte legalább megerősít benneteket, hogy jó nyomon jártok. Lena is összerezzenhet, mert a másik hang egy fiatalemberé - Josh az, a testvére, aki sebesülten menekült el korábban.
- Mondtam, hogy ne keménykedj. Megoldom, van elég emberünk - érkezik Anette hangja.
- Bírom.
- A húgod miatt akarsz itt lenni nem? Akivel ott is harcoltatok. Ennyire agyadra ment a bosszúvágy, Josh? Múltkor sem jöttél ki belőle jól...
- Ez nem bosszúvágy. Tudom, hogy ő is tud valamit.
- Akár tud, akár nem, nem fog sokat számítani. Az számít amit a kiskirálynő tesz majd. Ha Rod igazat mond, talán mindent meg fogunk érteni. És nem kell a saját és a testvéred töredékes emlékeire építened mindent.
A szavak önmagukban elgondolkodtatóak, és elég baljóslatúak... bár Lena maga is sejthette, eddig is, hogy valami van Josh változása mögött, és annak talán köze van a számára is megjelenő látomásokhoz. A "kiskirálynő" viszont egyértelműen Historiára utal, és az is kiderült, hogy több emberrel vannak még - nem egyszerűen Anette és a sérült Josh párosa áll veletek szemben.
Levi kicsit előrébb lép, figyelve, hogy még mindig takarásban maradjanak, és ne lépjenek ki a kristályokkal bevilágított nyílt térbe a lépcsők árnyából. A falak mentén állványzatok látszanak, és ránézésre is legalább nyolc tíz katonai rendőr pisztolyokkal... legalábbis elsőre katonai rendőröknek tűnnek. Az oszlopok takarásában viszont még lehet, jónéhányan rejtőznek.

skydragon449 Zoe Weiss

Ahogy tovább haladtok, egyelőre biztos úton, egyszer csak - az egyik nagyobb tér irányából zajt hallotok. Kiáltásokat, majd valamit, ami egy lövésre emlékeztet. Sasha arca eltorzul, a zajra összerándulva még meg is ragadja a karod - nem biztos, hogy ténylegesen fél már sokat láthatott... inkább csak arról van szó, hogy nem akar belegondolni, mire utalhat egy lőfegyver hangja.
- Meg kéne néznünk... - kezdi, mire Mayu megrázza a fejét. Összeszorítja a fogát, te is láthatod rajta, hogy minden erejével próbálja visszanyelni az idegességét és az érzelmeit.
- Nem. Zoénak igaza volt - néz rád határozottan. - Nyílt küzdelemban, katonai rendőrök ellen esélyünk se lenne. Még akkor sem, ha van köztünk, aki kedveli a puskát.
Te közben beazonosíthatod, és ahogy feltételeztétek, a palota környékéről jönnek a hangok... nem lehettek biztosak benne, hogy civil, katonai, vagy politikai megmozdulás zajlik éppen, hogy egyáltalán hány ember van ott, és mit csinál, de úgy tűnik, azért elkezdődött a káosz az utcákon, amit már azóta várhattatok, hogy a királynő eltűnt. Mayu megragadja a karodat, és mivel Sasha beléd kapaszkodott, ezért sikerrel maga után húz mindkettőtöket a további utcákba. Továbbra is csend... a lány otthonosan mozog errefelé, vagy a kaszárnyán töltött idő miatt, vagy azért, mert az elmondása alapján ő a fővárosban is született.
- Még két utca - néz rátok. - Csak jussunk be a rohadt ajtón... Arminék elvileg ide jöttek...
Sajnos ezzel nincs szerencsétek. A Helyőrség főbejárata előtt többen is állnak - a rózsás jelvényeken kívül láttok néhány pegazust is... elsőre aggasztó, de Sasha végre elengedi a karod, és megjegyzi.
- A katonai rendőrök. Nem mindegyiknél pisztoly van.
Mayu szeme felcsillan.
- Akkor lehet, hogy néhányan velünk vannak.

suvarus - Jorn Berdal

Kenny és Rico is kíváncsian figyelnek - a nő tényleges érdeklődéssel hallgatja a szavaidat, a férfi tekintete viszont olyan, mintha kicsit máshol járna. Talán a környezetedet méri fel, vagy hátsó szándékot keres. Elsőre úgy tűnik, sikerül beadnod nekik a dolgokat, mert Rico bólint.
- Ami most zajlik, azt nehezen nevezhetjük puccsnak - motyogja. - Rod Reiss a Reiss család tagja. Historia királynő apja, tehát ilyen szempontból királyi vér, jogosan állítja, hogy ha a lánya eltűnt, jogilag ő áll a legközelebb a trónhoz. Az más dolog, hogy inkább csak meg akarja fogni a fővárost, és nem végez valódi kormányzást. Legalábbis egyelőre... - felsóhajt. - Az volt a terv, hogy ezek ne kerüljenek ki az emberek elé, éppen elég, hogy a katonaság felbojdult, de mióta megjelentek az első pletykák, és egyre több az ember a fővárosban, tüntetések is megindulnak. Az emberek válaszokat akarnak, és nem egy ismeretlen embert az élen, akár királyi vér, akár nem. És már eddig is kaptunk kritikát arra, hogy a Felderítők azok, akik lényegében kötélen rángatják a királynőt, és megszabják a döntéseit.
- Ami így is volt - biccent Kenny. - Hülyék lennének tagadni, egy ennyi idős lány a büdös életben nem vezeti el az emberiséget. 
- Nile Dok állítja, hogy Rod korábban tartózkodott a palotában, de jelenleg nincs a fővárosban. Csak az emberei maradtak, katonai rendőrök, de hozzá hűségesek...
Kenny cinikusan felnevet, és ledobja magát az egyik székre - úgy tűnik, most döntötte el, hogy nem vagy veszélyes - elővesz egy szivart az övén lógó táskából, hogy rágyújtson. Közben pedig biccent a fal felé.
- A barátaid nem akarnak becsatlakozni ebbe a beszélgetésbe?