2. évad, 4. fejezet - Az Orvud körzet és azon túl

Lyzy04 @kami TherealKREY

Ha sikerül elsimítani a konfliktusokat, a két csapat egymás mellett nekiláthat a keresésnek. Nem sok siker, egy darabig: a felderítő egység az első hónapokban jónéhány doboz könyvet, és egyéb fontos holmit szállított el innen, főként a királynő utasítására, de még így is bőven maradtak ládák és polcok, amikkel egyszerűen nem lett volna értelme foglalkozni.
Ha elkezdetek körbe nézni, főleg pont hasonló felesleges, leltárba vett, de el nem szállított kacatokat találtok. Akad pár doboz gyertya, néhány ív papír, amire nem írtak semmit, néhány apró dísztárgy, egy nagyobb falifestmény, az egyik szekrényben összehajtogatott, molyrágta függönyök és kárpitok, az egyik belső raktárban néhány egyelőre ki nem rakott egérfogó, egy íróasztali fiókban egy régen megállt zsebóra. Akad egy-két könyv is, de csak véletlenül ott felejtett képeskönyvek, amik alighanem leginkább gyerekeket, vagy megszállott álmodozókat szórakoztatnának. Némelyiknek talán lehet eszmei értéke, de semmi olyasmi, amit ti kerestek.
A sorozatos csalódások után azonban rábukkantok valamire. Arisa az első, aki az egyik emeleti szobában észrevesz egy bőrdossziét. Gyanús darab - látszatra régi, és pont egy olyan újsághalom tetején helyezkedik el, ahol egy teljesen jelentéktelen dossziét elhelyeznének, de sokkal kevésbé poros, mint... nos, mint bármi ezekben a szobákban. Mintha forgatták volna valamikor a közelmúltban.
Ha kinyitja, nem talál benne sok mindent - tulajdonképpen van benne egy térkép az Orvud körzeten túli, egykor a Reiss családhoz tartozó területekről, és egy feljegyzés egy régi kápolnáról, amit egy időben gyakran látogattak a család tagjai. Önmagában az információ nem sokat mond neki.
Eközben azonban Nathan is körbenéz, ő az egyik kisebb irodahelyiségben, az alsó szinten, és megakadhat a szeme néhány összetűzött lapon. Olyasminek tűnik, mint egy rosszul pocsékul vezetett jegyzőkönyv: benne van néhány újságcikk az elmúlt évekből, beleértve a Felderítő Egység némely haladására vonatkozó részleteket, különös tekintettel bármire, ami a titánokkal kapcsolatos. Ezekben aláhúzások, és hevenyészett, sokszor olvashatatlan jegyzetek tűnnek fel, de a legérdekesebb egy névsor: a Reiss család bizonyos tagjai szerepelnek rajta, egy ideig szép rendben. A végére viszont Uri és Frieda Reiss neve után valaki odafirkantotta a Grisha Jeager, az Eren Jeager és a Historia Reiss neveket.

Miután a hadnagy felmegy, kicsit a kezembe temetem az arcomat. Olyan szinten vagyok összezavarodva, mint még soha. Nem tudom, merre van az arra és merre kéne tovább mennem. Mintha egy fekete lyuk beszippantott volna és az ürességben lebegnék. Tudom, hogy mindketten sokkos állapotban vagyunk, de azzal is tisztában vagyok, hogy jelenleg Barsan-nak nehezebb. Felé fordulok, fáradtan rámosolygok.

- Hé! Nem vagy éhes? Vagy szomjas? Hozhatok neked valamit, ha gondolod. De ha csak beszélgetni akarsz vagy egyedül lenni, azt is megértem. Amire csak szükséged van! – mondom neki kedvesen, addig sem a saját problémáimmal kell foglalkozni.
- „Nem igazán tudom, hogy mire van szükségem válaszokon kívül” - feleli egy fáradt mosollyal. – „Ha Nori itt lenne, minden sokkal egyszerűbb lenne. Ő megadhatná a válaszokat, amiket keresek…” – teszi hozzá egy mély, gondterhelt sóhajjal. – „De azért köszönöm. Már az is sokat jelent, hogy gondoltál rám!” – válaszolja. A fáradt mosolyban nagyjából azt az embert látom viszont, akit ismerni véltem, legalábbis szeretném ezt hinni. Ettől függetlenül egy kicsit rosszul esik Nori említése. Akarva-akaratlanul is mindig versengtünk. Viszont a mosolya feldob egy kicsit.

- Hé! - mondom halkan. - Bemehetek hozzád?
- „Egyelőre ne!” - feleli még mindig egy mosollyal, de a hangjából óvatosság csendül. – „Jelenleg biztosabb, ha ezek a rácsok közöttünk vannak. Nem lenne jó, ha Raze hirtelen magához térne...” - folytatja. Csüggedten nézek.
- Hiányoztál, Barsan... Melletted lenne a helyem... Igaz? – kérdezem szomorúan.
- „Pedig nem mentem sehova. Legalábbis nem sok időre” - feleli. – „Nem biztos, hogy jelenleg bárki helye is mellettem kéne, hogy legyen…” - szomorkás mosollyal tesi ezt hozzá. – „Legalábbis addig, amíg ez az egész le nem rendeződik így vagy úgy.”
- Hát, ha te maradsz... Én veled maradnék, akármit mondasz is.. – mondom neki dacosan. Nem adhatja fel! Mutatnom kell, hogy mellette állok és ne adja fel!
- „Majd elválik, mit hoz a jövő. Egyelőre felesleges ezen töprengeni…” - mondja révetegen kissé. Felsóhajtok.
- Mit szeretnél tenni most amúgy? – kérdezem végül.
- „Nem tudom. Egyelőre majd sodródom az árral. Aztán majd lesz valami…” – vonja meg a vállát. Egyszerűen nem bírom, hogy ilyennek látom. Sosem volt ilyen… Elkenődött!

- Hé, Barsan! - sétálok elé, ujjaim a rácsra fonódnak. - Tudom, hogy nagyon nehéz ez most, de... Szerintem meg kell próbálnod magad maradni. Nehéz, de én itt vagyok neked és maximálisan támogatlak, ha te is akarod ezt - mosolygok rá kedvesen.
- „Kedves vagy” - feleli egy mosollyal. – „Majd kiderül, hogy alakulnak a dolgok. Még nagyon keveset tudunk erről az egészről” - folytatja. – „Jelen állás szerint nincs semmi ráhatásom arra, hogy mikor ki van ébren…” – fejezi be homlok ráncolva. Bólintok egyet.
- Tudom. Csak... Beszélj, kérlek! Bármi van, szólj, hogy tudjunk reagálni. Én igyekszem sok időt veled lenni, de nem mindig fog ez menni! – mondom kissé kétségbeesetten, erősebben szorítom a rácsot.
- „Cukor vagy, de nem szükséges hozzám igazítanod a napodat. Talán egyedül könnyebben is helyre rakom a dolgokat fejben” - sóhajt egy mélyet. – „Végső soron talán mégse volt jó ötlet maradnom. Jelenleg mindössze annyit sikerült elérnem, hogy egy sötét cellában dekkolok, és folyamat aggódhatok azon, hogy megrövidítenek egy fejjel...” – mondja keserűen. Én csak bólintok.

- Igazad van, nem akarlak leterhelni, csak úgy érzem, hogy muszáj valamit tennem, hogy jobb legyen neked. Mert nem ezt érdemled... - mutatok körbe, majd felsóhajtok. - Hogy vannak a sebeid? Átköthetem őket? Óvatos leszek és ha kell... Szóval igen... – ajánlom kicsit zavartan.
- „Nem igazán tudsz mit tenni” – válaszol egy szomorkás mosollyal. – „Majd kiderül, hogy mi lesz Raze következő lépése. Addig nincs mit tenni” - a kérdésre megrázza a fejét. – „Nincs rá szükség. Szinte begyógyultak. Érzek fájdalmat, de az inkább mintha a testemen belülről sugározna ki mindenfelé egészen a végtagjaimba és a fejembe. Mintha szarrá hajtottam volna magamat, és jutalmul most életem legszarabb izomlázával kellene kínlódnom…” - sóhajt. Ismét csak bólintok, nem akarok rátelepedni.
- Rendben... Akkor most magadra hagylak egy kicsit - mondom halkan. - Visszajövök, ha indulunk, rendben? - kérdezem, majd a bólintását követően magára hagyom.

Sok gondolattal a fejemben megyek vissza a felszínre. Rengeteg mindenen kéne agyalnom, de egyszerűen zsong a fejem és egy gondolatot sem tudok megtartani a fejemben. Észreveszem, hogy amíg távol voltam, Kami megérkezett, s ahogy hallom, még valaki, akinek annyira nem örülünk. Kicsit összeszorul a szívem. Tudom, milyen, amikor új vagy és mindenki kicsit gyanakodva néz, hát még ha ellenségnek is tartanak. Én nem tudom, mik a céljai, de akkor sem helyes tök egyedül hagyni valakit. Úgy érzem, tennem kell valamit, ha már ennyi minden elromlott. Így egy hirtelen ötlettől vezérelve kilépek az utcára, felmérem az új lányt, aki szerencsére nem magasabb, mint én, majd elé állok és rámosolygok kedvesen.

- Szia! Lena vagyok! Hallottam, hogy te is velünk tartasz! - kinyújtom felé a kezem, hogy bemutatkozzanak. Látom, hogy kissé gyanakodva mér végig, de végül ha kissé tartózkodóan is, de elfogadja a felé nyújtott kezet
- „Szia!” - köszön, és megrázza a kezem. – „Az én nevem Sophie!”
- Sikerült kicsit pihenned? – rázom meg a kezét. - Ettél is? – kérdezem gondoskodóan.
- „Oh, öhm... Kaptam egy almát Kamillától. Nem igazán van mit kipihennem” - feleli, közben megvonja a vállát, és elhúzza a kezét. Még össze kell szoknunk, az biztos. Neki is új, nekünk is új, nem tudjuk, ki kiben bízhat, világos.
- Hát, jó... – felelem. - Csak azért kérdezem, mert nem valószínű, hogy nyaralni megyünk, szóval igen... Vigyázz magadra és ahhoz kell az erőnlét... Oké, fura vagyok, igaz? - vakarom meg a tarkóm. Nem akarok nyomulósnak tűnni, csak… Nem akarom, hogy egyedül érezze magát.
- „Őszintén, egy kicsit fura a többiek után” - biccent egy aprót, és összefonja maga előtt a karjait. – „Ne... Aggódj, azt hiszem? Igyekszem majd nem útban lenni…” – feleli, én pedig megrántom a vállam, majd felszisszenek. Nem kellett volna.
- Hát, én ilyen vagyok... Meg most a csapatunk része vagy, ha nem tévedek. Szóval rád is figyelünk, ne aggódj - mosolygok rá. - Amúgy... Én is viszonylag új vagyok, szóval, igen... Ha kell valami, engem nyugodtan megkereshetsz... Hátha tudok segíteni! – ajánlom neki kedvesen.
- „Csak nem vagyok hozzászokva, nálunk...” - néhány másodpercre elakad, mintha a megfelelő szavakat keresné. – „Mondjuk úgy, nem divat az összetartás. Köszönöm. Talán élni fogok vele!”
Mosolyogva bólintok. - Tudod, ezek az emberek sok mindenen átmentek együtt, muszáj összetartaniuk. Örülök, hogy beszéltünk, Sophie! - mondom neki mosolyogva, lassan ugyanis indulunk, nekem meg vissza kell mennem Barsan-hoz is még majd.
- Én is örültem, Lena! - köszön el egy halvány mosollyal. Integetek, majd visszalépek a házba.

Látom, hogy lassan kelni kezd mindenki, s szemem megakad a békésen alvó Jean-on. Édesen elmosolyodom, pár másodpercig csak nézem, majd mellé térdelek és nagyon finoman rázni kezdem.
- Hé, Jean! Lassan készülődni kéne, álomszuszék! - mondom neki kedvesen. Jean láthatóan félig még alszik, majdnem a másik oldalára fordul... Aztán alighanem tudatosul benne, hogy nincsenek olyan helyzetben, hogy ezt megtehesse, mert laposakat pislogva felül.
- „Lena? Nem volt hosszú éjszaka…” – feleli álmos hangon. Megpaskolom finoman a fiú haját.
- Hát, nem... - mondom kissé csendesen. - Sikerült aludnod rendesen? Kicsit pihentebb vagy? - kérdezem tőle kedvesen, kicsit hátrébb húzódom, ha felülne.
- „Amennyire lehet. Nem hiszem, hogy eléggé kipihenheti magát az ember ahhoz, amire készülünk” - körbepillant, majd megszólal. – „És te? Rendben vagy?” – kérdezi rám tekintve. Először csak bólintok, hogy ne kérdezzen, de aztán eszembe jut, hogy azt mondta, bízzak meg benne. Szóval a végén csak kicsit lesütöm a szemem, és megrázom a fejem.
- Nem, nem igazán, de igazából senkivel sem, nem igaz? - teszem fel a költői kérdést.
- „Igen... azt hiszem igazad van” - sóhajt fel a fiú. – „Tudunk enni egy falatot? Összeszedem magam, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy álmos szerencsétlen” - szerencsétlenül elmosolyodik, hátha egy kicsit jobb kedvre derít ezzel, amit értékelek.
- Ühüm! - mondom neki bólogatva, majd felállok. - Hozok valamit. Ja, és ne aggódj. Szerintem álmos szerencsétlenként is jól nézel ki! - mondom neki, majd elindulok valami kaját és vizet szerezni.

Kicsit szegényes a választék, de igyekszem válogatni. Közben azon gondolkodom, hogy lehettem akkora marha, hogy ezt mondtam neki. De valahogy nem bánom. Most már úgyis mindegy. És remélem, neki is olyan jól esett ez, mint nekem kimondani. Jean közben elvörösödve inkább megmossa az arcát. Addig én keresek valami konzervet és vizet. Sikerült összeszednem egy csirkéset és egy marhásat, majd visszamegyek hozzá.
- Nézd csak, egész jót találtam... - mondom neki, majd átnyújtom neki mindkettőt. - Melyiket kéred?
- „Tényleg nem rossz. Konzervhús, de hús!” - egy pillanatra elmosolyodik, mintha eszébe jutna valami. – „Egyébként válassz nyugodtan. Én bármelyikkel jóllakom” – feleli előzékenyen. Én pedig félve elhúzom a csirkéset, az mindig is jobban ízlett, majd enni kezdünk.
- Szerinted mi lesz ma? - kérdezem két falat közben morfondírozva.
- „Nem tudom. Valamerre muszáj lépnünk, de szerintem a hadnagyon is látszik, hogy ő is csak a kisebbik rosszak közül próbál válogatni. Remélem, hogy nem sülünk fel…” – válaszolja.

- Én is... - nyelek egy nagyot, hirtelen nagyon sok mindent szeretnék mondani Jean-nak, de csöndben maradok egy kicsit. Fejemben átcikázik, hogy elmondom, hogy mennyit jelent nekem, hogy számíthatok rá és hogy rettegek, hogy valami baja lesz. Hogy remélem, hogy tudja, hogy rám is számíthat... És hogy félek, hogy mi lesz, ha újból összefutunk Josh-sal, mert nem akarom bántani, végképp nem megölni, de egyelőre úgy fest, ez az egyetlen út, mert azt nem fogom hagyni, hogy Jean-t bántsa. Mégsem mondok semmit, inkább valami teljesen mást. - Hé, Jean... Valamit el akarok mondani... - kezdem. - Szóval tegnap este volt egy álmom, amiben itt voltam, csak fiatalabb voltam és az életemért menekültem egy gyilkos elől. Akinek pont ugyanolyan szeme volt, mint Barsan-nak. Az volt a legfurcsább, hogy biztos vagyok benne, hogy ez nem álom volt, hanem emlék. Tudom, hogy védekezésből megharaptam a támadóm kezét, így bementem Barsan-hoz... Igen, tudom, hogy felelőtlen voltam... És ugyanaz a harapás forradás volt a kezén! Ez tényleg megtörtént, csak akkor még nem ismertük egymást... Ez hogy lehetséges?! Kezdem teljesen elveszteni a fonalat, bevallom... - kicsit várok. - De jó hír, hogy Barsan felébredt, újra a régi. Azt mondta, ez a Raze benne él, és ő az eredeti tulajdonosa a testnek... - felsóhajtok. - Nincs a legjobb passzban, de egyelőre velünk jön... – hadarom neki. Jean néhány pillanatig csak pislog, aztán a tekintete egészen gondterhelt lesz, és akaratlanul is afelé a szoba felé pillant, ahol Barsan is fekszik.

- „Erről beszéltél még bárkinek?” – kérdezi.
- Csak a hadnagynak… Meg ott volt Barsan is… Miért? – kérdezem rosszat sejtve, majd folytatja.
- „Nézd... Tudom, hogy a barátod, és tudom, hogy mi ebben a helyzetben nagyjából csak egymásban bízhatunk, szóval egy barátban csalódni a létező legrosszabb, ami történhet. De... Legyünk észnél. A sráccal van valami, ami nem stimmel, és nem akarom, hogy a legrosszabb pillanatban essen baja bárkinek. Éppen elég veszteség volt már eddig is…” – mondja komolyan nekem. Végig hallgatom őt, majd összefonom a karom a mellkasom előtt.
- Jean... - kezdem, majd megrázom a fejem. - Tudom, hogy valami nincs rendben. Ismerem. Ezt a Barsan-t legalábbis. Ő csak engem ismer itt és én mindent meg fogok tenni, hogy ő maradjon, de... De egyszerűen nem engedhetem el. Ő az egyetlen fontos személy, aki maradt az életemben, akit régebb óta ismerek. Nem fogom hagyni, hogy az utolsó szerettemet is elveszítsem, érted? Egyszerűen csak képtelen lennék... - nagyot nyelek. Nagyot sóhajtok, majd Jean-ra nézek. - Miért, te mit tennél a helyemben, hm? - kérdezem kissé fáradtan. Jean szemei egy pillanatra kikerekednek, mintha kicsit belé fojtottam volna a szót.

- „Fogalmam sincs, mit tennék” - mondja végül a legőszintébb választ, amire képes. – „Én csak... Örülök, hogy ez a döntés nem nálunk lesz. Nem nálad” – mielőtt megszólalhatnék, felemeli a kezét. – „Mondom, tudom, hogy a barátod. És remélem, hogy megoldódik ez a helyzet, de... Lehetnek helyzetek, amikor nincs jó megoldás. Nem mondom, hogy mondj le róla. Csak légy tisztában vele, hogy előfordulhat, hogy meg kell tenned” – mondja ki kegyetlenül a szavakat, amiktől rettegek. Elkapom róla a tekintetem és a számat kezdem rágcsálni. Hallgatom, amit mond és én tényleg megértem, de... De ezen már túl vagyok.

- Nem! - mondom kicsit határozottabban és hangosabban, mint akartam volna. Megint ránézek, most kissé haragosan. - Értem, mit akarsz mondani, de... Én lemondtam a családomról, mikor eljöttünk katonának. Vagy meghaltak vagy titánok lettek. Én lemondtam Josh-ról, mikor titeket választottalak a Katonai Rendőrség helyett, most meg akar ölni és soha nem fog megbocsátani, bár azt nem tudom, mit tettem. Nem fogok lemondani a legjobb barátomról is! - mondom, majd felkapom a két üres konzervet és kidobom, majd veszek egy harmadikat egy kis vízzel és lemegyek Barsan-ért, hogy indulhassunk. Máris szörnyen érzem magam, amit mondtam. Tudom, hogy nem leszek képes Jean szemébe nézni. Egész végig mellettem állt, én meg így leteremtettem. Szörnyű vagyok...

Mikor leérek, nagyot sóhajtok, majd magamra erőltetek egy mosolyt és próbálom legalább ezt nem elrontani.
- Szia... - köszönök bátortalanul. - Hoztam neked reggelit. Lassan fel kéne menni a többiekhez - köszörülöm meg a torkom zavartan.
- „Szia!” - köszönt ő is. – „Nem vagyok éhes, bocsi... Szerintem szólj a hadnagynak előbb. Gondolom, vagy bilincset vagy kötelet azért szeretne rakni rám mielőtt kienged…” – mondja fanyarul.
- Rendben! De ne aggódj, nem kell megkötöznünk, amíg te te vagy. Gyere, menjünk fel. Kicsit jobban vagy? - kiengedem a fiút, elindulunk felfelé.
- „Elég szarul, de azért túlélem!” - feleli, ahogy kilép a cellából, és követ. Mielőtt felérnénk a lépcsőn, még megállítom Barsan-t és szembe fordulok vele. Kezemet a vállára teszem.
- Lesz, ami lesz, együtt túljutunk rajta és ha a másik nehéz helyzetben van, segítünk neki. Mint mindig, jó? - mondom határozottan, majd óvatosan átölelem, hogy érezze, mellette vagyok
- „Persze...” - fanyaran elmosolyodik, az ölelést is félszegen viszonozza csak. Igyekszem nem mutatni, hogy kicsit rosszul esik, hogy ennyire nem bízik magában és bennünk.

Ezután felmegyünk, meghallgatjuk az eligazítást, majd megint a fiú felé fordulok. - A felszerelésed rendben? – kérdezem, de a kérdésre csak megvonja a vállát.
- „Majd kiderül...” - feleli egyhangúan. – „Nem igazán volt időm karbantartani. Remélem, azért senki se csórta el...” - teszi hozzá egy nem túl őszinte mosollyal, mire csak bólintok.

Az eligazítást követően felveszem a felszerelésem, majd Barsan mellett várom, hogy induljunk. Kicsit sem vagyok stresszes, á, nem… Barsan depis, eddig sikertelen a segítségem, Jean-t megbántottam, gratulálok, mai nap még el sem kezdődött, de már a béka segge alatt vagy, gratulálok.

Kami kissé magába fordulva elmélkedik Kyle mellett, miközben a férfi letol pár falatot a torkán. Okolja magát, hogy megint gyenge volt, és nem tudott végezni egy olyan emberrel, aki lehet csak akadályozni fogja a küldetésüket. És ha nem sikerül visszaszerezni Erent és Historiát, az mind az én hibám lesz... korholja magát. Az eligazításon is teljesen fásultan figyel, és csak erőtlenül bólint, mikor Kyle mellé osztják be. Biztos ő is haragszik rám most... Nagyon gyorsan keres valamit, ahol megmoshatja az arcát, hogy kicsit felélénküljön.Szedd már össze magad Evans! Nem azért jöttél ide, hogy megint magadat sajnáltasd... Ezen a ponton eszébe jut Bertolt... Az egész jelenet. Ahogy leütötték Tinát, és elrohantak vele. Ahogy Berti még egy pillanatra visszafordult, de őt otthagyta bárminemű magyarázat nélkül. Szánalmas vagyok. Már megint csak Rá gondolok... A lány igyekszik elterelni a gondolatait... Majd a családja jut eszébe, akikről továbbra sincs semmi hír. Aztán az, hogy a legjobb barátnője sincs mellette... Hogy valószínűleg az osztagból mindenkinek van oka neheztelni rá... Például hogy az emberiség egyik ellenségével volt romantikus kapcsolatban... vagy mert idehozott egy katonai rendőrt... vagy éppen mert semmire sem jó. Megint. Némán csatlakozik Kyle-hoz sorzáróként. Bármennyire is igyekszik megacélozni magát, végül csak legördül pár könnycsepp az arcán. Gyorsan letörli őket, majd szipog egyet, és igyekszik keménynek mutatni magát. Remélem nem vette észre... Bár nagyon szeretne egy pillantást vetni a férfire, de nem mer. Annyira egyedül érzem magam...

- Jól vagy? - kérdezi Kyle a lánytól, miközben még mindig a katonai rendőrön tartja a szemét. Nem kell ránéznie, hogy tudja, hogy nincs minden rendben.
- Persze... - Válaszolja Kami, miközben nyílegyenesen előrefele bámul. Nagyon reménykedik, hogy elindulnak azelőtt, mielőtt jobban belemehetnének ebbe a beszélgetésbe
- Komolyan? - Felvont szemöldökkel fordul a lány felé, egyértelműen nem hisz neki. Van egy kis kérdőre vonás a hangszínében.
- Igen... - Bólint a fiatal nő, miközben enyhén elfordítja a fejét, hogy se a férfi ne lássa az arcát, se ő ne lássa a férfit még a szeme sarkából sem. Tény és való hogy nagyon közel kerültek egymáshoz, így nagy az esélye annak ha Kyle tovább erősködik akkor megtörik és elmondja neki mi bántja.
Kyle kicsit előrébb hajol, hogy továbbra is lássa az arcát, közben a vállaira teszi mindkét kezét. Nem fogja erőltetni, tudja, hogy rengeteg oka lehet annak, hogy a nő most szomorú. Sok minden történt vele. Megköszörüli a torkát. - Talán tudom, min mész most keresztül. Bármi is lesz, rám számíthatsz. - finoman megszorítja a vállait - Ha vége lesz ennek az egésznek... Nem fogom rád hagyni ezt, akkor sem, ha tejbe fojtasz. - halványan rámosolyog.
Kami hálásan mosolyog a férfire.
- Köszönöm... Remek barát vagy... - Bár szemeiben még ott csillognak az újabb feltörni kívánó könnyek de elfojtja, s még egy apró de őszinte mosolyra is futja. Örül neki hogy Kyle nem most akar nekiállni lelkizni, hanem ha végre újra biztonságban tudhatják Erenéket. Az utolsó mondatára nem reagál csak szélesebben mosolyog.
- Neked nem a katonai rendőrt kellene árgus szemekkel figyelned? - Kérdi kissé viccelődve.
Kyle erre elfojtja a nevetést mielőtt az kitörne. - Kegyetlen egy nőszemély vagy te. - Mondja Kyle mosolyogva, miközben elengedi a lány vállait és visszaegyenesedik. - Hamarosan indulunk. Legyél készenlétben - mondja komolyabban, de a zavart mosoly az arcán ragad. Közben a tekintetét újra a rendőrre szegezi.
- Ara ara, nem szoktál még hozzá? - Kérdi Kami rájátszva, miközben az egyik kezét az arcára teszi. - Mondanod sem kell - Mondja majd szintén megkomolyodik. Legalább kicsit segít neki a tény, hogy Kylera bármikor számíthat. Megacélozza magát, de amíg nem indulnak még el addig kissé őrlődik még belül. De csak úgy egészséges módon. Kyle csak mosolyog.

Az indulás zökkenőmentesen zajlik, és mintha a Földalatti város is kicsit megkönyörülne rajtatok a történtek után, mert jó ütemben, komolyabb gátló tényezők nélkül tudtok haladni, különösen a manőverfelszereléses szakaszokon. Mivel mindenki fel tudta tölteni a gáztartályokat, és ellenőrizni, minden rendben van-e a felszerelésével, így ezzel sem ütköztök problémába, hiába a nagy távolság.
Mikor először kell leereszkednetek a földre, és gyalog menni egy darabon, Kyle és Kami kiszúrhatnak néhány alakot, akik kíváncsibbak... de a katonai egyenruhának megvan az az előnye, hogy az átlagemberek inkább elkerülnek, különösen ezen a területen. A királynő által idecsoportosított pénzek, és az árvák ellátása ide vagy oda, a Földalatti város azért sosem szűnt meg nyomornegyednek lenni.
A tempót is jól tartjátok, bár Levi néha hátra néz, hogy ha bárkinek túl sok, meg tudjanak állni - akárhová tartotok, ott valószínűleg harcok várnak rátok, tehát szerencsétlen helyzet lenne, ha teljesen elcsigáz titeket az egyszerű kutyagolás és utazás. Mielőtt eléritek az Orvud körzeti feljárót, egyszer megálltok inni egy keveset, és szusszanni egyet, de nem lehet tényleges, komoly pihenőnek nevezni - annyira talán nem is lenne idő, ha időben el akarjátok érni Erenéket.
Az első tényleges pihenő magánál a feljárónál van. Az Orvud körzet még a Sina falhoz tartozik, szóval a feljárót is Katonai Rendőrök őrzik... A csapatnak most nagyon jól jöhet Sophie jelenléte, így, hogy tudnak a belső falon belüli káoszról. Levi megy oda beszélni az őrökkel, és jelezni, hogy a Felderítő Egységgel vannak, de rövidesen biccent egyet a lány felé, kijelentve, hogy az ügy, amiben eljárnak, a katonai rendőrséget is érinti, és jelenleg együtt dolgoznak.
Az őr láthatóan szkeptikus a kérdésben - nem állja sokáig a hadnagy tekintetét, de Sophie-hoz fordul.
- Kitől kapta a parancsot? - kérdezi röviden a lányt.

Ahogy a parancsot kimondta, az osztag tagjai nagyon gyorsan elfoglalták a helyüket, és felkészültek az indulásra. Levi akaratlanul is vetett egy-egy pillantást a "problémásabb" elemekre... tudta, hogy épp eleget beszélt a társaival, rengeteg szem szegeződik majd mindenkire, és az aktuális helyzetben a leglogikusabb megoldást választotta... Barsan éppen semmi jelét nem adja, hogy az agresszívebb személyisége készülne átvenni az irányítást, csak kissé bizonytalanul és kelletlenül ácsorog a sorban Lena mellett, Sophie pedig fegyelmezetten elfoglalja a helyét a csoport közepén. Semmi nem mutat bajra, de Levi mégis úgy érzi, mintha azzal, hogy elöl halad, sikerrel hátat fordítana minden veszélynek, és csak egy pillanatra lenne szükség, hogy a hátába álljon az első kés. És sajnos nem segít a helyzeten a tény, hogy még paranoiának sem könyvelheti el - a szurdokban volt alkalma megállapítani, hogy nagyon is reális ez a lehetőség.
Ugyanakkor meggyőzi magát, hogy a szurdok mégis más volt. Más volt, mert ott lankadt a figyelme, más volt, mert ott nem készült fel a legrosszabbra. Más volt mert azok az árulók teljesen meggyőzték, hogy ártalmatlanok, most pedig tudja, hogy van veszély, és tud reagálni, ha kell. Kevéssé nyugtatja meg a gondolat, de annyira igen, hogy mire elindulnak, már képes legyen teljesen a következő lépésre fókuszálni. Orvud körzet. A feljárónál biztos, hogy lesz ellenállás, és semmi kedve hozzá, hogy erőszakkal intézze. Vajon mennyire gyorsan utaznak a hírek? - teszi fel magában a kérdést. - Az aktuálisan kirendelt szerencsétlen marhát elérte a hír, hogy kicsúszott a kezünkből az irányítás?
Lényegében mindegy, hogy a feljáró őre mennyit tud: így is, úgy is blöffölni kell, csak az a kérdés, mennyire könnyen csúsznak át a hazugsággal. Levi egy pillanatra hátranéz a válla felett, és megállapodik a tekintete Sophie-n. Fogalma sincs, mennyire számíthat a lány együttműködésére, de ahogy Kyle-nak is elmondta: Annyiban talán merhet bízni, hogy eléggé átfednek az érdekeik. A katonai rendőrnek sem érné meg lent ragadni a helyi lepratelepen - akármit tervez, az ő dolga is a felszínen lesz, jó eséllyel pont velük.
Már jó ideje haladnak, mikor jelez, hogy szálljanak le, és álljanak meg. Nem jó környék, nem olyan biztonságos, mint a háza, de egy csapat katonának nem fognak nekimenni a föld alatt. Ő is iszik néhány kortyot, borzalmasan kiszáradt a szája, de nem húzza az időt... nagyjából húsz perc után ismét meg is szólal.
- Orvudban pihenünk rendesen. Addig is haladunk tovább, ezen a részen gyaloglunk, alacsony lesz a mennyezet. Gyerünk.
A felüljárónál elkezdi előhalászni az iratait, és mikor a Katonai Rendőr felszólítja, hogy igazolja magát, egyszerűen felmutatja:

Miközben a csapat tovább halad az Orvud körzeti feljárótól az állomásig, a körzet meglepően békés... politikai balhé ide vagy oda, az emberek látszólag teljesen nyugodtan haladnak tovább az életükkel. A Földalatti várossal ellentétben itt az a tény sem riasztja őket, hogy egy csapat katonát látnak az utcákon vonulni... az egyik rikkancs gyerek például minden áron a csoport hátrébb haladó tagjaira akar sózni egy-egy példányt a napi újságból. Különösen Kamit nem hagyja békén, amíg a lány nem hajlandó elvenni egyet.
És úgy tűnik, a fiúnak volt valami megérzése. Ha Kami lepillant az újságra az első lapján talál egy hírt:
"Az ismeretlen hátterű óriástámadásnak áldozatul esett két falu. Birsfild lakosságát holtan találták - a jelek szerint lovakkal próbáltak elmenekülni a támadás után, de beérték őket. Túlélőkről nem tudunk, az áldozatok között nagy számban voltak nők és gyerekek is."
A lány felismerheti a saját faluja nevét.
(OOC: Itt mindenki beszélgethet, interaktálhat egy keveset a következő reagokban, de utána Levi utasítása szerint azonnal haladtok tovább a birtokra - ezt az indulást belefoglalhatjátok az írásaitokba.)

Aline Arisa szavaira már oda sem figyel. Inkább a gyerekeknek szóló képeskönyvet lapozgatja… csak úgy. Nincs kedve megmozdulni, és nincs más ami lekötné, szóval inkább ezzel foglalja el magát. Hamarosan egyedül marad, ugyanis a felderítők is lelépnek egy másik szobába, és az ő beosztottjai is. Aline elkezd dúdolni is, majd leugrik helyéről. Körülnéz a szobában, ám mielőtt felvenne egy újabb gyermekeknek szóló könyvet, az osztaga ront a szobába csillogó szemmel.
- Osztagvezető! – Kezdi Melinda, ám Mateo rövid úton félbe szakítja.
- Találtunk valamit! – Mondja izgatottan a férfi.
- Nathan talált valamit te baromarc. Te a parókád fésülgetésével voltál elfoglalva… - Hurrogja le unottan Luka. Aline csak int egyet, mire mindenki elhallgat, és Nathan pedig előre lép, kezében a lapokkal.
- Szerintem ez érdekes lehet az Ön számára. – Nyújtja át a férfi a dokumentumot. Aline csak hümmög és elveszi.
- Szép munka… - Bólogat elismerően Aline, miközben gonosz mosolyra húzódik a szája. Ezek a lapok önmagukban is elég értékesek. Halkan fel is kuncog. – Rendben, akkor most indulunk. – Adja ki az utasítást a nő.
- Tessék?! / Hogy mii?!/ Mivaan?! – Hangzanak el a kérdések kórusban. Aline csak megnyalja a szája szélét.
- Nathan nagyon ügyes volt, és megtalálta a fontosabbik dokumentumot, ezért most elmegyünk… - Vigyorog gonoszan Aline.
- De osztagvezető… - Kezd bele Nathan, de a nő leinti.
- Kapkodjátok magatokat! Nincs kedvem a csőcseléknek magyarázkodni… - Utasítja őket a nő, majd szépen halkan elindulnak kifelé.
- De nem lesz baj, ha csak egy dokumentummal térünk vissza? – Aggodalmaskodik a vöröshajú nő.
- Áhh, dehogy. – Legyint Aline. – Majd megmondom a vezetőségnek, hogy akadályoztak minket, ezért csak ezt tudtuk elvinni.
- De… de… Nem kellene összedolgoznunk, hogy a királynő megkerüljön? – Kérdi finoman Mateo. Aline a fejét rázza.
- Engem nem érdekel a királynő. Engem csak az érdekel, hogy ezek a kulturálatlan aljanépek megtanulják hol a helyük! Keresgéljenek csak nyugodtan a „csúnya, gonosz, bunkó” katonai rendőrök társasága nélkül… Aztán majd jön a kellemetlen felismerés, hogy a lényeget nem találják meg. – Vigyorog gonoszan, miközben a lovához sétál, majd diszkréten a nyeregtáskába csúsztatja a dokumentumot. – További jó keresést nyomikáim! – Mosolyog gonosz elégedettséggel, miközben azért ellenőrzi, hogy tiszta-e a terep. De az, mert sehol senki. Nathan nagyon gyors volt szerencsére, úgyhogy van esélyük elindulni, mielőtt a felderítők akár észre vehetnék. Szépen mindenki lóra pattan, s elindulnak ráérősen.

Végül elindulnak. Az idő sürget, így a tempó is elég feszes. Kamilla szerencsére könnyedén képes tartani a tempót, hála a négy éves plusz edzéseknek. A manőverezése is jelentősen finomodott, amire szintén nagyon büszke, ám megtartotta a gázspórolós jó szokását. Majd egy ponton leereszkednek a földre, s gyalog folytatják útjukat. Kami minden irányba éberen figyel, és így észreveszi az őket vizslató kíváncsi szemeket. Szerencsére ezen felül nem történik semmi, csak kellemetlen érzéseket keltenek a fiatal nőben. Egy ponton le is marad emiatt, ám gyorsan felzárkózik Kyle mellé.
Mikor megállnak egy kicsit pihenni, kiszúrja a kissé elveszettnek tűnő Mikasát. Úgy dönt egy kis időre magára hagyhatja Kylet, aki úgyis Sophie stírölésével van elfoglalva, így visz egy kis vizet Mikasának.
- Tessék! - Dugja a lány orra elé közvetlenül az élet nedűjét, miközben mosolyog. - Ki ne száradj itt nekem!
Mikasa kicsit azért kimelegedett, de azért ennél jóval többet bír. Egyszerűen csak sosem szerette ezt a helyet és ezt a bezártságot. Úgy érezte, kicsit el van veszve. Armin sem volt mellette, Eren is eltűnt. Újra... Már éppen lépett volna a hadnagyhoz, hogy túl sok időt fecsérelnek el és induljanak, mikor hirtelen egy kulacs kerül az orra alá. Csodálkozva felpillant, majd látja, hogy Kami az. Csak biccent és elveszi a kulacsot, észre sem vette, mennyire szomjas.
- Köszönöm... - mondja két korty között. Majd körbe néz. - Túl sok időt fecsérlünk el itt, mikor indulunk szerinted tovább?! - kérdezi kicsit türelmetlenül, de csendesen.
- Higgadj le egy kicsit. Nem mindenki bírja úgy mint te... Ha meg harcra kerül a sor, és fáradtak vagyunk, akkor biztosan nem érünk célt. - *És valószínűleg az osztag fele otthagyja a fogát...* - Időben oda fogunk érni... - Veregeti meg biztatóan a lány vállát.
Mikasa csak sóhajt, de mintha morogna is.
- Jó, tudom, de... Mindig ez van, nem igaz?! - folytatja kicsit idegesebben, miközben a sálját a szája elé húzza. - Mindig itt hagy minket és mi megyünk utána, hogy megmentsük, igaz? Vajon mikor mondják azt a többiek, hogy nem éri meg tovább ez a futás, hm? - kérdezi kicsit lemondóan, miközben Kami-ra néz.
Kami itt ad egy gyengéd tockost Mikasa fejére.
- Most. Fejezd. Be! - Szól rá a lányra erélyesen. - Nem fogja ezt mondani senki sem, emiatt ne félj. Nem hagyunk hátra senkit, mert bajtársak vagyunk.
Mikasa pislog legalább hármat a lányra, mert nem igazán tudja hova tenni a dolgot, majd összeráncolja a szemöldökét.
- Remélem... - mondja kétkedve. - A baj az, hogy egyre nehezebb erőkkel kell szembe néznünk... - sóhajt, majd nyújtózkodik egyet, végül megint a lányra néz. - Bocsánat... Nem kéne ezzel traktáljalak... Neked is van elég bajod... Te hogy viseled? - kérdezi őszintén.
Mosolyogva csóválja a fejét, majd Mikasa kérdezi tőle hogy van, csak legyint.
- Ne törődj vele, majd csak akkor mikor én is. Azaz ha nem fenyegeti az egész emberiséget veszély. - Szeme sarkából észlel mozgolódást, úgyhogy vesz egy mély levegőt. - Na, megyek vissza Kyle mellé. Úgyhogy csak ügyesen, mert én nem vagyok olyan ügyes, hogy vigyázni tudjak rád! - Vigyorog Mikasára.
Mikasa csak bólint az első részére. Teljesen át tudja érezni és most szörnyen érzi magát, hogy így kiadta magából. Mielőtt a lány lelépne, azért még hozzászól, mert érzékeltetni akarja, hogy ő sincs egyedül.
- Kami, én vigyázok rád... És mindenkire, akik velünk vannak... Ne aggódj... - teszi még hozzá halkan, komolyan, majd hagyja, hogy elmenjen, ha akar.
Kami csak szélesen mosolyog.
- Efelől nincsen kétségem! – Végül csatlakozik a férfihez. – Te ittál valamennyit?
Kyle egy oszlopnak támaszkodva figyeli a társait, mikor Kamilla odamegy hozzá. - Oh. -Elmosolyodik. - Nem, eszembe se jutott.
- Ahh! – Kami megforgatja a szemeit mosolyogva. – Mi lenne veletek nélkülem?! – Kérdi színpadiasan, miközben átnyújtja a kulacsot a férfinek.
Elveszi a kulacsot.
- Mind kiszáradnánk, de szerencsére itt vagy. - Iszik pár kortyot és felsóhajt. - Köszönöm. - visszanyújtja.
Kami csak szélesen a férfire vigyorog.
- Ahh igen. Kezdem úgy érezni, mintha én lennék az osztaganyu... - Mosolyog, majd Sophie felé fordul, ha mást nem kell megitatni. - Hé Sophie! - Szól majd hajítja a kulacsot. - Igyál! - Mosolyog a lányra is, de csak úgy mérsékelten.
Sophie elkapja a kulacsot, mert nem teljesen lajhár a közhiedelemmel ellentétben, és kissé furcsa ábrázattal néz a feladóra, majd egy biccentéssel megköszöni, de hosszú percekig nem iszik bele, mintha azt mérlegelné, vajon beleköpött-e a lány.
Kyle fél szemmel nézi Sophiet. - Magadnak azért hagytál valamennyit?
Kami csak forgatja a szemét a lány reakciójára, majd a férfire néz. - Őőőő... - Nem tudja mit mondjon mert magáról teljesen megfeledkezett... - Igen? - Mondja kissé bizonytalanul.
- Kamilla... - Sóhajt fel lemondóan. Int egyet Sophienak, hogy dobja vissza a kulacsot és ha visszadobja akkor - Mi lenne veled nélkülem?
Sophie visszadobja a kulacsot, amikor Kyle int neki.
Kami felnevet.
- Nos, valószínűleg egy újratöltött kulacsból innék miután Sophie egy váratlan pillanatban a fejemhez vágta azt... - Nevet. - Azért ne szállj el magadtól, ittam volna mindenki után. - Mosolyog visszafogottabban
- Szerintem már mindenki ivott. - Összefonja a karjait a mellkasán. - Amúgy meg... hátamon hordom a szabadság szárnyait. Oda szállok ahova akarok. - Elfordítja a fejét, icipicit durcásan.
Kami beleiszik a kulacsba, így majdnem mindent Kylera köp mikor ezt benyögi. De végül a felét kb sikerül a szájában tartania és nagy fuldokolva lenyeli. A másik fele természetesen Kyle arcán landol. - Jó égh - fulladás- Kyhle... meg akarszh ölnih? - Még egy kis köhögés.
Kyle becsukja a szemét, hogy ne menjen bele víz, kisebb nagyobb sikerrel. Jut az egyenruhára is belőle. - Még jó, hogy nem tej volt... - mondja miközben egyik kezével megtörli a szemeit, majd mikor hallja, hogy Kami még köhög, megütögeti a hátát. - Na. Na. Vegyél levegőt normálisan.
Kami még mindig néha beleköhög a nevetésbe, de úgy fest életben marad. Miután nagy nehezen befejezi inkább elteszi a kulacsot, és helyette elővesz egy kendőt, és elkezdi finoman letörli a férfiről a kiköpött vizet ha hagyja. - Bocsi... - Mosolyog rá bocsánatkérően.
Kyle először meglepődik, mikor a kendő az arcához ér, de végül hagyja, hogy a nő letörölje róla a vizet. - Legközelebb megmutatom, hogyan szoktak az emberek inni. - mondja mosolyogva miközben a kézfejével letöröl egy vízcseppet Kami álláról.
Kami kissé meglepődik Kyle mozdulatán, majd elmosolyodik. - Na jó, egyszer lehet róla szó, hogy igazi férfinek érezd magad. De ne szokj hozzá! - Mondja, miközben megböki a férfi mellkasát.
Kyle erre kuncogni kezd. - Egy igazi férfitől tanulhatsz meg inni. Kell ennél több? - mosolyog, a bökésre pedig csak egy pislogással reagál, majd felvonja a szemöldökét. - Csak nehogy visszabökjek.
- Na ne fenyegess itten, mert még a végén elhiszem. Na gyere... - Int a fejével. - A helyünkre kéne menni, mert indulunk! - Majd kissé meghúzza a férfi karját.
- Megyek, megyek... - mondja miközben azt a pontot figyeli, ahol Kami a karjába kapaszkodik.
Miután elfoglalják a helyüket már indulnak is tovább a feljáró felé. Ott szerencsére jól jön Sophie segítsége, aki nem tesz keresztbe nekik, így tudnak haladni tovább. Végre kiérnek a felszínre, így Kami pár pillanatig élvezi a napfényt, meg a friss levegőt. Ez után kezd csak el felfigyelni a nyüzsgésre. Orvud körzetben a nyüzsgés talán nagy, de az emberek nyugodtak, és nem fest úgy, mintha megviselné őket a királynő eltűnése. Kamit rossz érzés kerülgeti, amiről elvonja a figyelmét egy kisgyerek aki nagyon erőszakosan próbál az osztagra sózni a nála lévő újságokból. Végül elér hozzájuk is. Csak nem tud ellenállni neki, hisz még gyerek, viszont nem is akarja Kylet feltartani. Ha esetleg megállna, hogy bevárja, int a fejével.
- Menj csak! Már úgyis itt a pihenő. Mindjárt csatlakozom! – Mosolyog rá Kami, majd egy picit meg is löködi, ha fejmosást kapnának ezért, legalább egyedül csak ő kapjon. Kylenak elég volt a korábbi. Végül kicsit dorgálóan néz Kami a kisfiúra.
- Ejnye, no! A szüleid nem tanítottak meg rá, hogy hivatalos személyeket nem szabad ilyen erőszakosan zargatni? – A fiút nem igazán hatják meg a fiatal nő szavai, továbbra is igyekszik ráerőszakolni egy példányt. Kami Sóhajt egyet, majd mosolyogva megcsóválja a fejét, de végül elveszi tőle azt amit nagyon lóbált neki. Ezután a fiú tovább szalad új áldozatok után kutatva. – Gyerekek… - Sóhajt fel Kami, miközben akaratlanul is a húga jut eszébe. Szépen lassan elindul, majd mehet közben ránéz a félbe hajtott újság címlapjára. És abban a pillanatban meg is torpan. Szemei villámgyorsan cikáznak a sorok közt. Amint meglátja a faluja nevét, elkezdenek zúgni a fülei. A vége felé már szédülni is kezd. Félve kihajtja az újságot, hátha van ott még valami, ami reménykedésre adhat okot. Nos, pont az ellenkezője. Az újság másik felén egy hatalmas kép ékeskedik a óriások okozta pusztításról. Rengeteg testrész, mind ló, mint ember. Főleg gyerekek és nők darabjai hevernek minden felé. Kami három dolgot vesz észre: a saját lovát vérbe fagyva, az anyjának a kezét az összetéveszthetetlen karkötőjével, amit még a húga csinált neki… és a húga rémült fejével. Igen, csak a fejével. a teste többi része nem volt meg. Szegény nő érzi, ahogy a mai napon leerőszakolt összes kaja kikívánkozik a testéből a száján át. A kezét a szája elé kapja, amivel nem csak a hányást, de a kikívánkozó sírással vegyült üvöltést is visszatartja… többnyire. A könnyeknek nem tud gátat szabni, azok elkezdenek folyni a szemeiből, miközben remegő kézzel tartja az újságot, és továbbra is nézi. Egy ponton túl azonban nem bírja, így becsukja a szemét, hátha azzal a könnyeket is el tudja fojtani, és olyan görcsösen rándul ökölbe a keze, hogy az újság összegyűrődik. *Vége… Ennyi volt. Oda az utolsó szál reményem is…* Gondolja magában. Mély levegőket vesz, aminek egy furcsa zihálás lesz a vége. Kényszeríti magát, hogy ne itt és ne most kezdjen el bőgni, bár arca falfehér, szemei pedig vörösek. Ezen meg az sem segít, hogy olyan erősen kezdi dörgölni az arcát, hogy megszabadítsa magát a könnyek minden nyomától, hogy csaknem levakarja a saját arcbőrét. Ezután lendületes léptekkel egy szemeteshez lép, leszakítja az első oldalt, s annak kivételével az újság többi részét idegesen a kukába vágja. Düh, szomorúság, tehetetlenség, üresség, reményvesztettség, magány és önmarcangolás érzése kavarog benne, amint összehajtogatja azt a lapot, amin ez a hír áll, s berakja a kabátja belső zsebébe. Kicsit összeszedi magát, hogy annyira ne legyen feltűnő, hogy totál szét van esve, és nagy léptekkel megindul az állomás épülete felé, ahol egyenesen egy mellékhelyiség felé veszi az irányt. Nem néz senkire, és céltudatosan megy, remélve hogy nem állítják meg. Most biztos nem tudna beszélni senkivel… legalábbis anélkül nem, hogy ne omlana össze ott helyben. Bezárkózik, majd a wc csészébe kiüríti a gyomortartalmát. Még egy kis ideig öklendezik, de mivel nem jön már semmi, ezért feltápászkodik, bár egyszer megszédül és összeesik. De végül sikerül, ezután pedig megmossa az arcát. Ez valamennyire segít. Legalábbis annyira, hogy összekapja magát Eren megmentéséig… *Ezzel már nem tudsz mit kezdeni Kamilla… Nekik végük… És miért? Mert nem voltál ott. Mert neked kellett a kurvanagy szabadságod, ami csak rengeteg vért és halált hoz magával. Ez igen. Egy kibaszott nagy csődtömeg vagy!* Korholja magát, majd hirtelen felpofozza saját magát. * Ejnye. Téged nem erre tanítottak. Anyád forogna a sírjában, ha ezt hallaná… meg ha lenne egyáltalán sírja… Mert egy titán gyomrát aligha lehetne annak nevezni… Francba már!* Majdnem megint előtörnek a könnyei, de megpaskolja mindkét orcáját. *Szedd össze magad. Talán még lehetsz hasznos. Talán. Nem kéne azt is elcseszni az önsajnáltatás miatt. Nem kell még több értelmetlen halál miattad. Kapd össze magad Kamilla Evans! Ha már őket nem mentetted meg, legalább mások ne haljanak meg, akiken amúgy tudnál segíteni… ha más nem, azzal, hogy nem miattad halnak meg értelmetlenül…* Vesz pár mély lélegzetet, majd kilép az ajtón. Kamumosolyt erőltet magára és elmegy gázt tölteni. Sasha, Conny és Ymir vannak ott akkor, aminek a lány kifejezetten örül. Az előbbi kettő annyira el van foglalva magával, hogy észre sem venné, míg Ymirnek ha fel is tűnik, szóvá nem fogja tenni. Így legalább megmenekül attól a kettőtől, aki megérezné ezt, és megpróbálná kideríteni. *De most nem alkalmas. Nem hagyhatom magamnak, hogy összezuhanjak. Nem itt, és nem most. Majd ha Eren és Historia biztonságban van… utána majd rendesen megsiratom őket…* Határozza el magát, majd amint a hadnagy kiadja a parancsot az indulásra, csatlakozik Kylehoz.

A fürdőszobában próbál kicsit életre térni, mikor észreveszi a törött pengéjét, amire az ő vére száradt rá négy évvel ezelőtt. Meglepődötten veszi kézbe, mert nem hitte volna, hogy ugyanúgy fogja itt találni, ahogy anno itt hagyta. Mintha egy élettel ezelőtt történt volna! Állapítja meg magában. Emlékszik arra az esetre. Eren miatt tette. Nyilván miatta tette… A kezére pillant, ahol a fehér hegek még olvashatóak: Küzdj! Halványan elmosolyodik. Nem volt sokkal könnyebb a helyzet, de legalább a két legjobb barátja ott volt vele, most pedig egyedül maradt…

Megrázza a fejét. Nem akar se Eren-re, se Armin-ra gondolni. Nem akar azzal foglalkozni, hogy megint ugyanott vannak: egy megoldatlan ügy kellős közepén, ahol ők a rossz fiúk és Eren megint eltűnt. Megint…

Szerencsétlenül álldogál az egyik fal mellett, miután elhagyta a fürdőt: se Eren, se Armin nincs itt, akihez odamehetne, a többieket pedig most kerülné legszívesebben. Elég régóta vannak együtt ahhoz, hogy pontosan tudja, mindenki sajnálja valamennyire. Ehhez pedig nem volt kedve. Ha itt lenne Armin, biztosan kitalálna valamit… Sóhajt fel magában, közben a többieket nézi, hogy felmérje, ki milyen állapotban van.



Bár Ymir-rel váltott pár szót, ő most jobban kezeli ezt az egészet, mint Mikasa. Ezt érezte és látta is. De nem felejtette el a beszélgetésüket és valóban sokat gondolkodott azon, vajon tényleg lesz-e olyan a helyzet, hogy egymás ellen kell fordulniuk. Természetesen Mikasa Eren-ért egy szó nélkül megtette volna, de… Mi van, ha ez az első alkalom, ahol nem Eren lesz a jó fiú? Akkor mi lenne a helyes döntés?

Fájdalmasan lehunyta a szemét, majd tovább pillantott Kamilla-ra és Kyle-ra, majd félre biccentette a fejét. Tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Kami szíve mennyire összetört és nincs két hete sem, hogy ezek történtek. Ezen maga Mikasa is meglepődik. Mintha egy élettel ezelőtt történt volna, hogy a szurdokban ragadtunk… Döbben ismét rá. Az biztos, hogy Kyle fog tudni segíteni a lánynak, hiszen mindig is elég közel álltak, de vajon Kyle hogy van? Hogy viseli ezt az egészet? Azt tudta, hogy erős, ehhez kétség sem fért… De vajon képes lenne mindent háttérbe szorítani, hogy Kamilla-nak jobb legyen? Ezt innen nem tudta megállapítani.

Ekkor a szeme tovább siklott az éppen alvó Jean felé igyekvő Lena-ra. Továbbra sem tudta hova tenni a lányt, de mindenképpen gyanúsnak tűnt. Most már csak azt nem értette, miért pont Jean-t találta meg? Mire kell neki a fiú? Ugyan már, Mikasa, rémeket látsz, fejezd be! Vágja majdnem saját magát fejbe a lány. Annyira kíváncsi lett volna, hogy miket beszél Lena Barsan-nal. Vagy a másik fickóval, aki Barsan testében volt. Vajon tényleg véletlen egybeesés lenne mindez és Lena szándékai tiszták? Tényleg jobb lenne nem szólni erről Jean-nak? Hiszen féltette a fiút is, nem akarta, hogy hasonlóan csúnyán összetörjön, mint Kami Berthold-nál. Erre ökölbe szorul a keze. Utálta, ha a barátait bántják.

Kis híján megfájdult a feje ettől a sok gondolattól. Majd megforgatja a szemeit. Komolyan, olyan vagyok lassan, mint Levi… Rossz hatással van rám, ha már ennyit gondolkodok ilyeneken… Gondolja magában, ahogy a szeme a pakoló férfire siklik. Remélte, legalább kicsit segített neki. Akármennyire kicsit is. Tényleg úgy gondolta, hogy nem egyedül kell ezzel megbirkóznia.

Ekkor lépett be a Katonai Rendőr is, mire Mikasa csak összehúzta a szemét. Még egy ember, akinek nem tiszták a szándékai. Még egy ember, aki miatt bomlik a csapatösszhang. Oké, Kami és Kyle kézben fogják tartani de… Ezen simán múlhat egy meglepetés támadás kimenetele… Na, jó… Határozottan kezdek olyan lenni, mint Levi, a francba már…

Ezért inkább csak letol pár falatot a torkán, meg iszik pár kortyot, hogy bírja a napot, majd a csapat hátulján foglal helyet, ahol meghallgatja a hadnagyot. Majd csak bólint, szinte csak magának. Tudja, milyen állapotban van a felszerelése, mégis ellenőrzi még egyszer, mielőtt ismét a hadnagy utasításait hallgatná. Persze igyekszik minél közelebb kerülni Barsan-hoz és Lena-hoz, hogy szemügyre vehesse végre a fiút. Külsőre nem nézett ki annyira rosszul, pedig határozottan emlékezett, hol szúrta meg és milyen mélyen. Egyébként tényleg nem volt többé vörös szeme és… Meglepően nyugodt volt, nem áradt belőle semmilyen vérszomj vagy hasonlóan negatív és halálos érzet. Ezt megint nem tudta hova tenni, de nem volt ideje ezzel foglalkozni, mert a hadnagy máris megszólalt. Tudta, hogy feszített tempójú nap lesz, így máris felkészült. Egyáltalán nem meglepő módon Levi mellé került a csapat elejére. Egy büdös szót sem szól, csak vet még egy utolsó, szúrósabb pillantást az újonc párosra, majd Levi mellé lép, kivételesen megkíméli a kedves beszólásaitól.

Szótlanul indulnak el. Mikasa tisztában van azzal, hogy dolgoztak eleget egymás mellett, hogy nagyjából tisztában legyen a hadnagy mozdulataival és nagyjából tudja, mit akar tenni. Így igyekszik hozzá alkalmazkodni, közben pedig szemmel tartani mindent, amit tud.

Meglepő, de út közben nem jöttek gyötrelmes gondolatok. Végre ki tudta őket zárni, így csak a feladatra koncentrált. Azért ő is fejlődött valamicskét a négy év alatt… Bár kissé feszülten, de épségben elérik az első pihenőjüket, ahol csak röviden isznak pár kortyot és összeszedik magukat.

De Mikasa így is soknak érzi ezt a pihenőt. Azok, akik elvitték Eren-t, már sokkal több előnyük van, nem üldögélhetnek itt. Ééés… Máris visszatértek a gondolati.

Már éppen lépett volna a hadnagyhoz, hogy túl sok időt fecsérelnek el és induljanak, mikor hirtelen egy kulacs kerül az orra alá.
- „Tessék!” – szólal meg Kamilla mosolyogva. Csodálkozva felpillant. Csak biccent és elveszi a kulacsot, észre sem vette, mennyire szomjas.
- Köszönöm... - mondja két korty között. Majd körbe néz. Arra gondol, hogy vajon Kami mennyire van teljesen szétesve. Egyelőre úgy dönt, nem akarja felhozni. - Túl sok időt fecsérlünk el itt, mikor indulunk szerinted tovább?! - kérdezi kicsit türelmetlenül, de csendesen.
- „Higgadj le egy kicsit. Nem mindenki bírja úgy, mint te... Ha meg harcra kerül a sor, és fáradtak vagyunk, akkor biztosan nem érünk célt…” – mondja neki a lány, amint Mikasa meglepődik, de valahol jól esik neki. – „Időben oda fogunk érni...” - veregeti meg biztatóan Mikasa vállát, mire kicsit ellazul a lány, de közben megint gondterhes gondolatok jutnak eszébe. Csak sóhajt, de mintha morogna is.

- Jó, tudom, de... Mindig ez van, nem igaz?! - folytatja kicsit idegesebben, miközben a sálját a szája elé húzza. - Mindig itt hagy minket és mi megyünk utána, hogy megmentsük, igaz? Vajon mikor mondják azt a többiek, hogy nem éri meg tovább ez a futás, hm? - kérdezi kicsit lemondóan, miközben Kami-ra néz. Erre pedig olyan reakció jön, amire Mikasa nem számított. Kami ad egy gyengéd tockost Mikasa fejére.
- „Most. Fejezd. Be!” - szól rá a lányra erélyesen. – „Nem fogja ezt mondani senki sem, emiatt ne félj. Nem hagyunk hátra senkit, mert bajtársak vagyunk!” – mondja magabiztosan. Mikasa pislog legalább hármat a lányra, mert nem igazán tudja hova tenni a dolgot, majd összeráncolja a szemöldökét.
- Remélem... - mondja kétkedve. - A baj az, hogy egyre nehezebb erőkkel kell szembe néznünk... - sóhajt, majd nyújtózkodik egyet, végül megint a lányra néz. - Bocsánat... Nem kéne ezzel traktáljalak... Neked is van elég bajod... Te hogy viseled? - kérdezi őszintén, mert mégis csak gondolja annyira jó barátjának, hogy rá merjen kérdezni, ha nem is nagyon konkrétan, de csak legyint.

- „Ne törődj vele, majd csak akkor, mikor én is. Azaz ha nem fenyegeti az egész emberiséget veszély!” – folytatja, úgyhogy Mikasa érzi, hogy nem kell erőltetnie a dolgot. Közben elszégyelli magát, hogy Kamilla jobban bírja az egészet, mint ő, pedig neki sokkal rosszabb az egész. – „Na, megyek vissza Kyle mellé. Úgyhogy csak ügyesen, mert én nem vagyok olyan ügyes, hogy vigyázni tudjak rád!” – vigyorog még Mikasa-ra, közben elindul visszafelé. Mikasa csak bólint az első részére. Teljesen át tudja érezni és most szörnyen érzi magát, hogy így kiadta magából a sajátját, mikor Kamilla-nak százszor nehezebb lehet, mint neki, erre ő szenved neki. Mielőtt a lány lelépne, azért még hozzászól, mert érzékeltetni akarja, hogy ő sincs egyedül.

- Kami, én vigyázok rád... És mindenkire, akik velünk vannak... Ne aggódj... - teszi még hozzá halkan, komolyan, majd hagyja, hogy elmenjen, ha akar. Kami csak szélesen visszamosolyog rá.
- „Efelől nincsen kétségem!” – majd visszatér Kyle mellé.

Mikasa kicsit jobban érzi magát. Elhiszi, amit Kamilla mondott neki, és kicsit korholja is magát, hogy hogy gondolta, hogy a csapata feladja Eren-t. Ennél azért régebb óta harcolnak együtt. Szerencsére nem kell sokáig szidnia magát, mert máris indulnak tovább, s meg sem állnak a feljáróig, ahol Mikasa még inkább odafigyel. Bár tartja a távolságot, nem hagyja Levi-t egyedül, és kezét azért a pengéi közelében tartja: sosem lehet tudni, mikor kell drasztikusabb lépést tenni.

Legnagyobb meglepetésére egyáltalán nincs szükség ilyesmire, ami talán az első alkalom ezen a lepratelepen. Tehát mindenféle gond nélkül jutnak el a feljáróig, majd az állomásig. Ott kicsit kiengedi a feszültségét, bár igazából ha tényleg jó nyomon vannak, akkor csak innen fog igazán bedurvulni a dolog.

Armin-ra gondol, hogy vajon nekik hogy halad a nyomozás. Aztán Eren-re. Vajon mennyire bánhatnak rosszul vele? Vajon miért megint őt vitték el? Ezeken gondolkodik pár falat és korty közben, mikor megakad a szeme Kyle-on. Jogos… Miért nem ő volt a célpont? Nem mintha ennek jobban örülnék, csak nem látom a különbséget… Összeszed egy körtét, majd hirtelen felindulásból a férfi felé veszi az irányt, aki meglepő módon most egyedül van. Ezért is akarja kihasználni a helyzetet.

Így tehát a férfi elé lépett, majd azzal a lendülettel át is nyújtotta a gyümölcsöt.
- Kyle! Van egy perced? – erre a férfi meglepetten biccentett, majd elvette a felkínált gyümölcsöt. – Azon gondolkodtam, már megint mi lehet az oka, hogy Eren-t elviték? És… Hát odáig megvolt, hogy titán erő, de… Akkor miért nem pályáztak rád is? Van bármi ötleted, miért pont ő és nem te? -pillant a férfire kíváncsian. Úgy látta, kissé meglepte ezzel, de aztán elgondolkodott rajta. Átdobta a körtét a másik kezébe, mielőtt válaszolt.
- „Valójában fogalmam sincs. Talán az én óriásom nem olyan… effektív…” – válaszolta végül.
- Miből gondolod, hogy a te óriásod kevesebb lenne, mint az övé? – kérdezte összevont szemöldökkel, mire Kyle felsóhajtott.
- „Láttad már az óriásomat, Mikasa? Alacsonyabb, véznább és azon kívül, hogy egy ideig gyorsan fut vagy gyorsan gyógyul másra nagyon nem alkalmas…” - válaszolta végül kissé kelletlenül. Mikasa szintén a gondolataiba merült, mielőtt folytatta volna.

- Amúgy ezt sem értem. Emberi alakotokban szerintem te jobb fizikumú vagy, mint Eren… – morfondírozott a lány. – Egyáltalán hogy működik ez? Amúgy meg a gyors gyógyulás is egy olyan képesség, amire sokaknak fájna a foga. Mert míg a fizikumot lehet egyénileg fejleszteni, ezt nehezen kapja meg bárki… - néz jelentőségteljesen a férfire. – Tud erről bárki is? – kérdezi még, miközben a férfi a kezében pörgeti a körtét, amíg a válaszon gondolkodott.
- „Azt, hogy hogyan működik… Magam sem tudom. Egyszerűen csak működik. Nincsenek emlékeim róla hogyan lett, vagy, hogy mindig is volt-e” – sóhajtja. – „Nem tudom, miért választották őt… Nem hiszem, hogy az emberi fizikum számít…” - fejezi be végül, mire Mikasa megint gondolkodik egy sort, de nem jutott előrébb, ezért belőle is csak egy frusztrált sóhaj szakadt fel.

- Bocs… Nem akarlak kifaggatni vagy valami, azt Hange szokta… Amúgy hogy bírod a dolgot? Félsz, hogy téged is akarnak, csak nem volt idejük? – pillant a férfire.
- „Nem” – vágta rá rövid habozás után, mire a lány is kicsit meglepődik. – „Bár nem örülnék neki… De… Eren miatt nem kell aggódnod. Túl makacs ahhoz, hogy esélyük legyen bántani…” – tér át arra a példára, amit mindenki előhúz, ha témát akar terelni Mikasa esetében. Ennyire ismerte a társait, és ha még csak nyugtató céllal is szánják, néha azért már zavaróan sokan próbálják megnyugtatni ezzel. Ennyire ki lenne borulva minden alkalommal? Hiszen próbált ezen javítani az elmúlt négy évben…

- Eren miatt állandóan aggódni kell. – legyint végül, s nem lehet eldönteni, csak viccelt-e vagy komolyan gondolta. Talán nem is kell eldönteni. Ezután kicsit komolyabbra veszi. - Nem tudjuk, kikkel állunk szemben, de abban biztos lehetsz, hogy ha esetleg rád is pályáznak, én nem fogom hagyni! – néz a férfire, miközben megszorítja a vállát. A férfi akarva-akaratlanul odapillantott, mire a lány azonnal elkapta a kezét, hiszen azt hitte, zavarja. Végül mégis őszintén válaszolt, legalábbis Mikasa-nak úgy jött le.

- „Köszönöm, Mikasa. Reméljük, nem lesz rá szükség” – mondja komolyan neki, majd tesz egy gyors, körkörös mozdulatot immár szabad vállával, mire Mikasa még kellemetlenebbül érezte magát. Ennyire kínos lett volna, amit tettem? Tudom, hogy nem vagyok egy zseni emberi kapcsolatok terén, de gondoltam, ennyi év után talán nem túl személyeskedő, ha ezt teszem. Úgy tűnik, tévedtem… Próbálja nem mutatni zavarát.

- Ugyan… Ez az egyetlen dolog, amihez értek. Legalább abban legyek jó és tegyem oda magam száz százalékosan – mondta egy kicsit kedvesebb hangszínnel. Kyle halványan elmosolyodott, először, mióta beszélgetni kezdtek.
- „Ezt te is ugyanúgy elvárhatod tőlem!” – mondja komolyan. Mikasa pedig érzi, hogy valóban őszinte ez.
- Köszönöm Kyle… Ez többet jelent, mint gondolnád. Pláne ebben a helyzetben… - feleli végül.
- „Ez csak természetes…” – mire Mikasa csak biccent. Ebben a pillanatban siklik a tekintete a neki háttal álló Levi-ra, aki… Megint iszonyatosan szerencsétlenül és bénán fest.

- Ha megbocsátasz… Családi ügyet kell intézni... – morogta szemforgatva, majd egyenesen a háttal álló hadnagyhoz lép és nemes egyszerűséggel jó erősen tarkón vágja.
- Ezt Kamilla-tól tanultam... Azt hiszem, arra használta, hogy hülye vagyok... - kezdi Mikasa csöppet sem kedvesen, de legalább jelentőségteljesen. Levi nyilván reflexből szintén tarkón vágja, mielőtt befejezhetné a mondatot, de erre számított is és meg is érdemelte.
- „Akkor vedd úgy, hogy ezt a felettesed megütéséért kapod. Tudod, az is hülyeség…” – feleli hasonlóan kedvesen. Mikasa megpróbál a térdhajlatába rúgni, persze fél gőzzel, egészen lazán tolja.

- Tudod, mi hülyeség még? Hogy harminc méterről érezhető a feszültséged! Így nem keltünk valami magabiztos hatást! És most nem csak a csapatról beszélek, ahol vagyunk már olyan bizalmi kapcsolatban, hogy nem baj, ha nem mindig vagy a toppon. Hanem a többiekről. Mert mindenki minket figyel, csak mondom... Ittál vagy ettél legalább?! - kérdezi kicsit sem kedvesen, de mégis azért egy kis figyelemmel. Levi elhúzza a lábát, és kicsit összehúzza a szemét.
- „Köszönöm, gondoskodom a szükségleteimről. Engem nem kell Evans-nak figyelmeztetnie” - szúrja oda a lánynak. – „Egyébként pedig meggyőződésed, hogy javít a "magabiztos hatáson", ha felhívod rá a figyelmet?” - ezt már egészen fojtott hangon közli Mikasa-val, mire az csak a szemeit forgatja.

- Tudod, nem baj az, ha néha elfogadod más segítségét… - közli.
- „Miben akarsz még segíteni?” - kérdezi. – „Aki problémás, arra ráállítottam elég szemet. Ha feljutunk innen, már nyert ügyünk van, ha megállítanak, abból pedig így is, úgy is harc lesz. Amíg nem érünk oda, a Reiss birtokra, nem tudunk meg semmit Eren-ékről, és nem tudunk előre tervezni. Mi az a részlet, amiben épp támaszkodhatok a válladra?” – néz rá jelentőségteljesen.
- Nem tudom... - válaszolja őszintén Mikasa egy pillanatnyi szünet után. - Csak továbbra is arra gondolok, hogy ebben együtt vagyunk és nem rajtad áll vagy bukik az egész. Már nem. Hogy miben tudok segíteni? Nem tudom, de zavart valamiért, hogy ennyire feszült vagy, ennyi... - mondja a férfinek, amivel magát is meglepte, mert ez csak egyszerűen… Őszinte volt. Se nem cinikus, se nem bántó. És ez valahol frusztráló volt.

Levi egy pillanatig Mikasa-ra néz, a lány látja, hogy majdnem elejt egy csípősebb megjegyzést... Aztán végül lehunyja a szemét, kicsit megrázza a fejét, és sokkal higgadtabb tónusban válaszol.
- „Feszült vagyok, de ezzel tényleg nem tudsz mit kezdeni. Azzal segítesz a legtöbbet, ha követed a parancsot és nyitva tartod a szemed…” – közli, mire Mikasa csak bólint. Úgy érzi, ő teljesítette, amit akart: a hadnagy máris kicsit higgadtabb volt. Igen, furcsa kommunikációjuk van, de mégis… Valamit azért használt. Lehet, ez ilyen családi dolog… Fordul meg a lány fejében, miközben elfordul. Ám Levi még utána szól. – „Mikasa” - igazából először szólítja a keresztnevén, mintegy a tegezésre reakcióként. – „Tudom, hogy az ütéseket mindketten jobban megértjük, de ha nem gyakorlaton vagyunk, akkor próbáljunk szavakkal beszélni, mint a normális emberek. Még mindig a felettesed vagyok…” – néz rá jelentőségteljesen, de mégis… Most más valahogy az egész.

Mikasa a keresztnevét hallva kirázza a hideg és úgy ledöbben, hogy járni is elfelejt. Megtorpan és hatalmasakat pislogva fordul vissza. Nem is hiszi el, hogy idáig jutott a kapcsolatuk. Először csak megértően bólint, szinte már kedvesnek hat. Aztán realizálja, hogy talán már... Túlságosan is intim a hangulat, mire eszébe jut a szurdokban tartott edzésük vége. Ahol elmesélték egymásnak az életüket. Ami amúgy nem volt olyan vészes. Sőt... De... Azért mégis csak illene fenn tartani a gyűlölködést, nem igaz? Vagy nem?

Úgyhogy mielőtt túl intim lehetett volna a pillanat, megszólalt.
- Akkor innentől szólítsalak csak uncsitesónak privátban vagy milyen megszólítást szeretnél? - húzza fel a szemöldökét egy kissé gonosz mosoly társaságában, továbbra is halkan, hogy más ne nagyon hallja. Azért azt Levi is érzékelhette, hogy a bólintást és a mondandóját komolyan vette.
- „Ha szeretnél privátban is pár olyan tockost mint az előbbi, akkor hajrá” - mondja ismét hűvös cinizmussal. De Mikasa is sejti, hogy a jóindulatát azért értékeli egy szinten.
- Már tűkön ülök... - sziszegi még, miközben tiszteleg egyet, majd mivel nincs több mondanivalója, odébb áll.

Megint körbetekint, tekintete megállapodik Jean-on és megint elgondolkodik. Igaz, most mondta, hogy nem szegi meg a parancsokat és elvileg Levi óva intette, hogy Jean-t is belekeverje ebbe, de… Féltette. És mióta Barsan felkelt, Lena le sem szarta a fiút, ami csak erősítette benne ezt az érzést. Így hát döntött: Levi intelme ellenére is fog szólni Jean-nak, hogy vigyázzon.

Észreveszi hogy a fiú éppen Lena-ra pillant, aki húha, meglepő módon Barsan-nal foglalkozik. Ez már alapvetően felidegeli, mert nem szereti, ha a barátaival szórakoznak. Így inkább lassan Jean mellé sétál, majd nekidől a falnak és kissé cinikusan, kissé csak amolyan "odamondom" stílusban mondja a következőket:

- Na, mi van? Kikosarazott a barátnőd, amint megjelent a kis barátja? Akkor eddig amolyan: "Ha nincs ló, jó a szamár is?" (muhaha) emberként tartott téged? - néz rá felhúzott szemöldökkel, mire Jean szokásosan egy pillanatra felfortyan.
- „Nem kikosarazott, és nem ezért. Vagy nem csak ezért. Tök mindegy” – mondja idegesen.
- Ó, és még bánt is a dolog, ez szomorú... - morfondírozik amúgy őszintének tűnő hangon, mert erre ő sem számított. Vagy nem így. - Mondd csak, mióta a csávó felkelt, egyáltalán rád nézett? Vagy az első adandó alkalommal lelépett és azóta egy pillantásra sem méltat? Hm? - érdeklődik továbbra is rendkívül kedvesen.

- „Nem lépett le az első adandó alkalommal. Nem értettünk egyet valamiben, ő pedig még nemrég került ki a kiképzésről. Akkoriban mi sem birkóztunk meg mindennel olyan könnyen, ha jól emlékszem…” - magyarázza. – „Miért magyarázkodom? De tényleg...” - ezt szinte csak magának jegyzi meg, aztán Mikasa-ra néz. – „Ettél valamit? Lehet most fontosabb összeszednünk magunkat, mint ilyesmit megvitatni” - tereli túlságosan feltűnően a témát.

- Hát, én nem tudom, hogy magadat vagy engem akarsz-e meggyőzni... - tárja szét a karját, majd mélyet sóhajt és figyelmen kívül hagyja a téma terelést. - Jean, én őszintén mondom neked, hogy vigyázz Lena-val... - kezdi túlságosan komoly hangon. Semmi irónia, semmi piszkálás vagy valami, csak... Komoly, őszinte hang. Egy kicsit vár a fiú, mielőtt válaszolna.
- „Nézd, tudom, hogy segíteni akarsz…” - néz Mikasa-ra. – „De most épp elég nagy balhé van. És szerintem ő is épp eléggé ki van akadva” - mondja. – „Mind ki vagyunk akadva, és a francba, tudom, hogy neked az egyik legrosszabb. Ha valami úgy adódik, majd boldogulok vele. Négy éve csináljuk ezt, megtanultam, hogy meg tudjam emészteni a dolgokat. De nem akarok rögtön ellenségnek tekinteni valakit, csak azért, mert van egy barátja, akiről ötletünk sincs, mi lehet vele” – feleli végül, ami túlságosan is hajaz Levi mondandójára. Francba, nem véletlen mondják, hogy Jean vezető alkat… Mikasa összefonja a karját és összehúzza a szemét.

- Nem mentem oda senkihez figyelmeztetni Sophie-t illetően. Pedig őt sem tartom megbízhatónak, mert nem tudjuk a céljait... - utal arra, hogy egy sima kis figyelmeztetésnél ez több. - Ide figyelj, szerinted normális az, hogy ezek ketten éppen másfél hete felvételt nyernek ide, a csaj iszonyú kedves és segítőkész, igyekszik bevágódni, ismerkedni, ilyesmi... Majd mikor először találkozunk a sráccal, aki éppen a rossz fiúkkal volt, azonnal valami dühöngő őrültté változik? És a rossz fiúk pontosan tudták, hogy kell előhívni? Na, ne szórakozz velem, hogy ezt bekajálod. Arról nem is beszélve, hogy ezek után váltakozik a két személyisége és a kis barátnőd ráadásul teljesen indokolatlanul emlékezni kezd olyan helyzetekre, amikről eddig fogalma sem volt. A rossz fiúval is, aki mindannyiunkat meg akar ölni, vagy legalábbis a hadnagyot. Ááá, nem kell úgy tenned, mintha nem tudnád... - emeli fel a kezét. - Egészen biztos vagyok benne, hogy előadta ezt neked teljesen kétségbeesetten és összezavarodottan… - vár egy kicsit. - Együtt érkeznek, kiderülnek ezek a ködös emlékfoszlányok, amikre egyikük sem emlékszik igazán, ráadásul össze vannak fonódva sokkal régebb óta, mint a kiképzés, holott eddig azt hitték, onnan ismerik egymást. Nem mondom, hogy nem amnéziás Lena. De így vagy úgy, ez nagyon különös és túlontúl gyanús. Mi van, ha ők is árulók, Jean? Hm? Olyan szinten az ujja köré csavart, hogy csak na... Nem zavarna a dolog, de... Nem akarom, hogy kihasználjon. Vagy hogy veled is esetleg az legyen, mint Kamilla-val és Berthold-dal - húzza fel a szemöldökét és kutatóan néz a fiúra, akinek megint kell egy kis idő, mire reagálni tud.

- „Köszönöm” – mondja végül Jean. Kicsit talán bántja a stílus, de Mikasa érzi, hogy tudja, hogy neki akar jót. Ennyi ideje már ismerik egymást. – „Katona vagyok, Mikasa. Négy éve azok vagyunk. Tudod, hogy képes leszek félretenni a személyes érzelmeimet, ha az kell, és olyan helyzet alakul ki. De...” - megáll egy pillanatra. – „Lehet, hogy a baj már megtörtént. Lehet, hogy így és pocsékul fogom érezni magam, és lehet, hogy kihasználnak. De... Lehet, hogy nem. És...„ - felsóhajt. – „Észnél leszek, oké? És nem csinálok semmi hülyeséget. Ennyit meg tudok ígérni, és ismersz annyira, hogy betartom. De ennél többet ne várj, rendben?” – néz végül a lányra. Mikasa alaposan elgondolkodik a dolgokon, végül bólint.
- Rendben… Ez így… Teljesen okés… Tudod, én melletted leszek, ha ilyesmi van, ezt ne feledd… - teszi még hozzá, de ekkor a hadnagy szól, hogy indulnak tovább, így csak biccent egyet a fiúnak és elfoglalja a helyét.

Összezavarodott kicsit. Tulajdonképpen mióta ő az, aki mindenki lelki és mentális épségére odafigyel, akár szabályt is szeg ehhez? Ezen alaposan elgondolkodik, amíg mindenki elfoglalja a helyét. Szerencsére ő már előzőleg feltöltötte minden készletét, így van ideje kicsit gondolkodni. Most, hogy valóban elővette a témát, leesik neki, hogy sokkal mélyebben érintette Reiner és Berthold árulása Annie-é után, mint hitte. Még inkább meg akarta védeni a barátait és minden erejével azon volt, hogy eltüntesse azokat a személyeket, akik a számára fontosak embereknek árthattak. És most nem csak Eren-re és Armin-ra gondolt. Hanem a csapatára, annak ellenére is, hogy fogalma sem volt, valójában kiben lehet megbízni vagy sem. Mégis: ezekkel az emberekkel együtt kezdték el katonai pályafutásukat, majd azon kívül is négy éve egy osztagban szolgálnak. Közelebb állnak hozzá, mint valaha be merte volna vallani. Még Levi iránt érzett ellenszenve is jócskán csökkent, pedig ez nagy szó volt! És nem fogja hagyni, hogy holmi kis hatalmi játszmák vagy árulások tönkre tegyék a csapatát és barátait, arra mérget vehetnek.

Máris jobban érezte magát, sokkal céltudatosabban indult neki a következő akadálynak...