Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Post by Aria on Aug 12, 2022 10:53:53 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/ec/49/da/ec49da6aafa767754501c7a2fcad4c4f~jpg Egy szinten rohadt irritáló, ha valakitől kapsz egy cigit aztán elveszi. Mielőtt nekiindultunk ledumálni a két tagot - esetemben igazából csak azt vártam már, hogy beléjük állíthassak egy tőrt, de ez az én hangulatom volt, arról pedig jobb, ha többet nem beszélek, mert mást is lehozok vele az életről - még van időm szívni néhányat... apám mindig nyavalygott, hogy le kéne szoknom, vagy legalábbis nem ennyit szívni, mert nincs az az isteni vér, ami megvédi a tüdőmet, ha folyton füstöt és nikotint eresztek bele, de úgy, hogy kinyírtam Ethant, ez is csak egy futó gondolat. Franc se tudja, hazamegyek-e még valaha apámhoz... Vagyis amikor - már útban Axel és Abigail, a két célpontunk felé - Jason odasúgja, hogy dobjam a fűbe a cigarettát, először csak kábán bámulok rá. Azonban nem kell több néhány pillanatnál, hogy koppanjon, valószínűleg valami nagy dobásra készül, ami nem árthat, ha meg akarjuk védeni a tábort. Nekem csak mázlim van, meg egy kis bosszúvágy, ha sebet kapok. De a srác végülis egy titán gyermeke. Az lényegében definíció szerint nem is félisten, szóval franc se tudja, milyen képességeket kapott a nyakába. Biccentek, lepöccintem a hamut a cigarettáról és lazán, szinte oda se nézve a fűbe ejtem. Amikor Jason beszélni kezd, az első, amit megállapítok, hogy te jó ég, a srácnak aztán van beszélőkéje. Folyamatosan ömlik belőle a szó, és valami abszurd módon még egészen értelmeseket is mond. Azt nyilvánvalónak tartom, hogy ő sem gondol belőle egy szót sem komolyan. De mivel lehet jobban lekötni egy támadó csoportot, mint a fegyverletétel ajánlatával. Vagyis én annyit teszek, amennyi jelen állapotban telik tőlem - morcos side-kick-ként ácsorgok mellette, mintha csak nyomatékosítani akarnám, hogy bizony, csak akkor tesszük le a fegyvert, ha beleegyeznek a megfogalmazott feltételekbe. Amikor megjelenik az illúzió, már sejtem, mire megy ki a játék. Ha a srác terve sikerrel jár, a megjegyzésére megforgatom a szemem. Leishen. Közepesen vagyok képben a kínai mitológiával: apám már az az igazi, filmekben is szereplő amerikai kínai volt, akinek csak az arca emlékeztet az országra, ahonnan a családja származik, de se a neve, se a viselkedése - Portlandben ugyan ott van Old Chinatown, de mi még a közelében sem éltünk soha. Annyi időt viszont nem pazarlok, hogy erre megjegyzést is tegyek, mert végre itt az idő, hogy odacsapjak. Hogy kicsit kitöltsem a haragom, és kitöltsem a gyászom ezeken a rohadékokon, akik elvették tőlem a testvéremet, és akik miatt meg kellett ölnöm. Vagyis megforgatom a tőreimet, és ha még életben van, nekimegyek a lamiának - a terv az, hogy gyors menetben beleállítom az egyiket a mellkasába, ha a lángokat elkerülte. Ha nem sikerül, akkor pedig a háta a következő célpont. Amennyiben azonban a félvérek közül bármelyik megúszta Jason támadását, inkább ő a preferált ellenfél - és ha pedig a srác mindenkit letarolt, akkor jön a következő lépés, és ami szörny van, annak megyek neki.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 16, 2024 22:42:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Aug 29, 2022 20:05:08 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/60/20/37/602037feb1760afd2bfa5757ef68655e~jpg Lyra, Jason, Nick és Leah - Aria Gresh550 Ordo
A terv elég alapos és megfontolt, csak két dolgot nem számoltatok bele: a testvérpár is ismeri Jay-t és készült arra, hogy valami csel lesz itt. Miközben a srác beszél, Axel szeme egyszer megvillan, de amúgy csendben somolyogva hallgatják végig a dolgot. Tudják, hogy minél később van, annál jobban kedvez nekik és az erejüknek a környezet. Miközben Jason kerüli meg amúgy sikeresen a testvérpárt, hirtelen bevillan neki egy jelenet: A téren rengeteg félvér és szörny küzd egymással, de láthatóan az utóbbiak állnak nyerésre. A hangzavar, a lángok, a kiáltások, a halálhörgések káoszba rántják az egész helyet. Ahogy a harc halad előre, már a végét járják a félvérek, mikor hirtelen valaki kiszáll a tömegből és magára vonja a figyelmet. A kezén megvillan egy karkötő, amin a fémbe egy sarló alakja vélhető felfedezni. - Elég! Én vagyok a kulcs ahhoz, hogy Kronosz nyerjen! - kiált fel egy ismerős lány, de nem egyértelmű hirtelen, ki az...Ekkor tér vissza a fiú a csatatérre. Nincs sok ideje ezzel foglalkozni, hiszen a hasonmása már a végefelé jár a beszédnek. Mikor eldobja a kártyákat, akkor jön be a második, amivel nem számolt: hogy Axel látta az egészet. A fiú kecsesen kikerüli a kártyát, majd a húgára veti magát. Őt teljesen nem tudta megvédeni, így Abigail arcát csúnyán megvágta a kártya, majdnem csontig hatolt (mint Lyra karakterképén). - Bocs, ha megmozdulok, lebukunk, hogy tudom... - magyarázza bűnbánóan a fiú a lánynak, miközben próbálja ellátni az arcát kicsit. Hiszen Axel egyik képessége, hogy nem csak a sötéten, de minden átváltoztatáson, illúzión is átlát, baromi erős tehetsége van hozzá. Ellenben húga nem örökölte ezt a képességet. Eközben Jason a tűzgolyókkal próbálkozik, de most realizálja, hogy sajnos, annyi ideig beszélt, hogy vagy végig égett mindkettő vagy csak elaludt időközben, mindenesetre a tűzgolyók nem mennek. Amikor megformálja a tűzgolyót az öngyújtó segítségével, arra már a lamia is számít, ennek ellenére is sikeres: erőteljesen eltalálja a farkát, ami lelassítja a lamia-t, így nyer egy kis időt, habár a srác a hosszú illúzió miatt jócskán elfáradt már, még azért van benne. Ahogy Lyra és Jason visszafordulna a testvérpár felé, hirtelen nem is őket látják. Lyra Axel helyett a sebesült bátyját, Jason pedig a kórházi napjaira emlékeztető édesanyját látja Abigail helyett. - Lyra, segíts... - nyögi Axel-Ethan. - Kicsim, nem bírom már sokáig... - leheli Abigail-Jayédesanya. (OOC: mindketten tökéletesen elhiszitek, hogy ők azok, még ha kicsit furcsa is. Örültök nekik és segíteni akartok rajtuk.) Mindeközben bár a lamia lelassult, nem állt meg, hanem egyenesen a páros felé száguldana, de ekkorra már Leah és Nick is beszáll a buliba, a hátrébb állók még nem vették észre teljesen a dolgot, illetve kell kis idő, amíg felkészülnek. Leah és Nick a barátaik segítségére sietnek, azaz a lamia-nak mennek neki, bár nem ez volt az eredeti terv. - Intézzük ezt, tiétek az a kettő, a hátsó fertály is lassan érkezik! - veti oda gyorsan még Leah, mielőtt neki állnának harcolni a lamia-val. (OOC: bár nem ez volt az eredeti terv, tekintettel arra, hogy Barni bizonytalan ideig pihenne, így kicsit külön vettem magunkat, hogy majd a saját tempónkban haladjunk. Geri: Chara és a többiek be fognak csatlakozni útközben hozzátok, ne aggódj, nem marad ki!)
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Post by Aria on Sept 7, 2022 18:23:24 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/ec/49/da/ec49da6aafa767754501c7a2fcad4c4f~jpg Jay terve kiváló volt, ez tény, de sajnos úgy tűnik, jobban számítottak ránk, mint sejtettük. Kicsit túl szép volt az egész, hogy igaz legyen, és ennyivel megússzuk... Mindenesetre a lány legalább megsérül, és Jay a lamiát is eltalálja. Megforgatom a tőreimet, és próbálok koncentrálni. Nem ideális helyzet, de amúgy is bunyóra készültem, és még kaphatunk segítséget. Ha meg Axelék kicsinálnak engem, így jártam. Arra is készültem valamennyire.Visszafordulok a testvérpárhoz, mégiscsak bennük látom a nagyobb veszélyt - a lamia szörny bár, de úgy érzem, ha a félvéreket ki tudjuk iktatni, Jay-jel már megoldjuk őket is, és talán Leah-ék is odaérnek... Kronosz az eddigiek alapján ráadásul jóval többre tartja a hozzánk hasonlókat a seregben, mint az egyszerű szörnyeket, tehát ha legalábbis hatástalanítani sikerülne őket, akkor már sokkal nagyobbat veszítene. Megölni azért nem akarnám őket, de tudom, hogy ezen a ponton, ha az a kérdés, nem fogok habozni. A bátyámat már megöltem, a táborért. Ezután nem Abigail és Axel lesznek azok, akiknél megtorpanok. Azon túl, hogy megint veszélybe sodornék mindenkit, még egy képmutató kis rohadék is lennék. Eljátszanám, hogy nem vagyok gyilkos, hogy én vagyok a jó oldal egyik tagja, miközben messze nem vagyok jó. Miközben nagyon is tudok ölni, és még csak nem is hezitálok eleget.
Amikor viszont visszafordulok, és ránézek a testvérekre, kiszalad a lábamból az erő. Nem... nem, Ethan meghalt... de annyira, annyira valóságosnak tűnik, hirtelen nem is gondolkodom azon, hogy illúzió lehet. Lyra segíts.
Nem segítettem. Nem segítettem neki a hajón sem. Egyre jobban fagyott le a keze, könyörgött nekem, és én nem segítettem, mert nem vagyok jó testvér, nem vagyok jó ember, nem vagyok senki. Mert cserben hagytam őt. Mert cserben hagytam azt az embert, aki korábban tényleg megértett, és akinek Kronosz rohadt seregén kívül talán senkije nincs rajtam kívül. Hogy forduljak el tőle még egyszer? De hogy lehetne életben? Hogy lehetne, ha egyszer... és a robbanás... Akaratlanul is bekapcsol annyira a racionális agyam, hogy a robbanás nyomait keressem rajta... a sebei, égési sebek? A keze... a kezén látszik még a fagy? Egy részem undorodik attól, hogy gondolkozom ezen, hogy egyáltalán felmerül, mikor a segítségemet kéri, de nem tudom teljesen kizárni. - Ethan... Ethan én annyira sajnálom... annyira sajnálom... - motyogom közben, miközben félig lefagyva, földbe gyökerezett lábakkal nézek rá.
|
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Oct 3, 2022 19:44:28 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/711931051747835976/812416514719875102/655bed6d701e36602ea7904e53fa36f6~png A kis Vöröske kérdő pillantására csak bólintok, majd végre elindulunk. Bevallom, nem szívesen hagyom el a jól védhető házat, de ha menni kell, hát menni kell. Még mielőtt felvenném a maszkom menetközben, elfogadom Jay cigijét és tüzet is kérek tőle, amit igyekszek gyorsan meggyújtani, nehogy elárulja a helyzetünket a láng. Emiatt gyorsan el is szívom a dohányt, majd végül magamra veszem a Szellemek maszkját és kicsit én magam is átszellemülök azzá, aki régen voltam. Aztán ahogy közeledünk és mi kicsit lemaradunk Leah-val, a lány felé fordulok. - Jayt ismerem, hogy megoldja ezt az egészet a maga módján, na de az a csaj... - mutatok Lyrára - nem tagadom, imádom az ilyen lányokat, és biztos jó elterelésnek bedobni őt, dee nem fog átesni a ló túloldalára ugye? Nyilván, mi itt készenlétben állunk meg a hátrább lévő csapat is de jobb elővigyázatosnak lenni, nem? - kérdezem aggódva kicsit, miközben újra előre fordulok, mert a távolból a sötétben való jó látásomnak hála már kezdem kiszúrni a testvérpárt. Lassan pillant rám a csaj, és felhúzott szemöldökkel is válaszol. - Oké, elhiszem, hogy szarul nézünk ki, hosszú és kicseszett fájdalmas napunk volt, de attól még a dolgunkat tudjuk. Bízom Lyra-ban. De itt vagyunk, ha bármi gáz lenne, ahogy mondod... Jönnek? - halkulok el és jelzek, hogy ő is vegye halkabbra. - Egyébként te, hogy a fenébe kerültél ide? Még sosem láttalak a táborban, de egy idősek lehetünk – mér végig tetőtől talpig. Amit amúgy élvezek, még picit be is feszítek, bár a páncéltól és a ruháktól ez nem látszik. - Hé, én egy szóval sem mondtam, hogy szarul néztek ki. Vannak igazán csinos emberkék is itt - vigyorodok el - bár az látszik, hogy te sem most jutottál túl életed legjobb napján, nem? - kérdezem majd bólintok a kérdésére, és én is elhalkulok kicsit - Hát, azt én sem tudom. Volt egy eltűnt lány, aki után kutattam, aztán ahogy megtaláltam máris óriáskígyó meg mindenféle szörny támadt ránk. Csak a szokásos... Bár volt valami különleges abban a kislányban... Ehh, mindegy, őt elragadták, én meg itt kötöttem ki, egy csapat gyerek élén. Plusz még egy kiskutyára is vigyáznom kell, nem csak a saját kis büdös dögömre. - simogatom meg Monust, aki boldogan dörgölődzik hozzám mit sem sejtve arról, hogy neveztem az előbb. – Szóval, ha netán meghalnék, valaki a táborban vigyázzon már rájuk, légyszi. – nevetek fel kicsit, bár ez inkább csak stresszoldás mint sem igazi örömteli nevetés. - Mondhatni volt már jobb... - biccent felém. - Amúgy nagyon édes - mosolyodik el fáradtan. - Nem lesz itt baja? De fontosabb téma... Ki bízott meg a lány megtalálásával? Meg ki a szülőd? - Dehogy lesz! Az első adandó alkalommal elfog szaladni, ha veszélyt érez. Mondjuk kedvességből jelez nekem is, hogy "hé, hamarosan a halálodba sétálsz", és csak utána lép le. Múltkor egy hétig nem találtam sehol, elszaladt mikor egy banda szétakart verni, és érted, a fél világot tűvé tettem érte, de sehol sem találtam. Remek társam szépen hazament, bement a motel konyhájára, ahol lakok, és mindent felzabált. Úgy találtam meg hogy kétszer ekkora volt. Azóta mindig figyelni kell rá, mert amilyen hülye, simán a halálba enné magát. - vigyorgok miközben beszélek, próbálom a kedves és egyben vicces gazdit alakítani, ahogy már nem egyszer csináltam - Na és neked van háziállatod? Várjál, kitalálom... Te szerintem kutyás vagy! Azok ilyen aranyos lányok - mosolygok rá a maszkom alatt, miközben teljességgel elutasítom a számára fontosabb téma kibeszélését. Nem feltétlen azért, mert nem értek semmit az itteni dolgokból és nem akarok bajba kerülni, hanem egyszerűen nem tartom fontosnak ebben a helyzetben. Inkább kicsit lazítsunk mielőtt mind meghalunk… Emlékszem az első különleges bevetésünkre a fiúkkal. Csupa jó emberek, akik az ellenség szemében mind vérszomjas vadak voltak. A feletteseink is ezt gondolták rólunk… Miután túléltük azt a napot, máshogy tekintettek ránk. Ugyan mindannyian megjártuk már a poklok poklát, ugyanúgy féltünk, mint bárki más. Még az őrmesterünk is. Tudtam, hogy nem az a tipikus poénkodós csapat az enyém, de hát csak kellett valamit javítani a hangulaton, így hát bevetettem magam. - Tudjátok fiúk, azon gondolkodtam az előbb, hogy vajon túlfogjuk-e élni ezt… Aztán oldalra fordultam Caleb felé, és olyan szag csapott meg, hogy arra jöttem rá, előbb döglünk meg ebben a bűzben, mint hogy a tálibok lelőnének minket. - Kabbe’ Nick, most miért kell ezt csinálni? - Nem is tudom, miért nem tudsz fürödni egyszerűen? Vagy te mondtad múltkor, hogy csak szex után szoktál? - Akkor majd szerzünk neked egy nőt haver, mert tényleg kurva mód büdös van itt. – szólt oda Calebnek Alex. - Jól van, tehetek én arról, hogy Nick anyja nem vette fel a telefont? Vagy várjunk csak… Őrmester, nem magánál volt akkor? - Pofa be srácok… - mondta komoran, de végül csak elvigyorogta magát, és miközben előretekintett a pilótafülke felé, hátra vetette – De, és nagyon is jó volt. A fiúk ezen mind nevetni kezdtek. Végre valami kis hangzavar ebben a pokoli nagy csöndben. Az utolsó vidám pillanataink egyike, mielőtt ledobtak volna minket. De csak segített rajtunk. Három hétig voltunk az ellenséges vonalak mögött, és mindannyian épségben tértünk haza.
Miközben a testvérpárt figyeli a lány, elmosolyodik a történetemen. - Aranyos, mi? - forgatja vigyorogva a szemét. - Eltaláltad amúgy. Vagyis nem teljesen. Két kutyánk van: Kópé és Tasli. Ezen kívül rengeteg állat van még, mert egy farmon élek... - mosolyodom el kedvesen. - Borisz nevű szarvasmarha a kedvencem... - mélázom el, majd újra ránézek. - Hogy a tökömben tudsz egyedül élni egy motelban, hogy még nem haltál meg és tudsz harcolni is? Nagyokat bólogatok a kérdésére, széles mosolyra húzva a számat a maszk alatt. - Aranyos, biza. - mondom, majd csöndben maradok, hogy végig hallgassam Leaht. Kérdésére csak lassan lefelé tekintgetek Leah lába felé, oldalra döntött fejjel, mint aki nem teljesen érti, miről beszél a másik. - Hát, valahogy úgy, hogy sehogy, tekintve, hogy szerintem neked nincs tököd... - mondom halál komolyan egy darabig, majd a végén csak feladom, és elnevetem magam halkan. - Na, nem tudom, tényleg. Egyszerűen csak... Mindig sikerült megmenekülnöm. Harcolni pedig egész fiatalon megtanultam, és még pár évet katonaságnál is lehúztam... - mondom a féligazságot, hisz a római táborról nyilván nem ejtek szót - De amúgy, a motelből Monus zabálása után kirúgtak, szóval igazából már nem ott lakom. - simogatom meg a kisállatom, majd a lány szemébe nézek. - Visszatérve a fontosabb dolgokra... Komolyan Borisznak neveztétek el a teheneteket? - nevetek fel megint halkan. Megrázza a fejét, majd úgy folytatja. - Nem. Én neveztem el így. Vannak még páran, plusz még egy csomó állat. Ezek alapján inkább lehetnék Démétér gyereke, mint Hermészé - mosolyodik el halványan, majd ismét kutatóan néz rám. - Nézd... Nem kivallatni akarlak... - folytatja halkabban, ahogy a többiek beszélni kezdenek. - De mostanság alaposan meg kell válogatnunk, kiben bízhatunk... - süti le a szemét kicsit. - Kérlek, gondolkodj kicsit a mi fejünkkel is... Az ember hiába volt a katonaságnál, nem tanítanak meg szörnyekkel harcolni és képességeik sincsenek. Ahogy Mennyei Bronzból készült fegyvert sem adnak... - sóhajt egy nagyot. - Én elhiszem, hogy nem akarsz rosszat, de amíg nem adsz valami olyan magyarázatot, ami tényleg igaz, akkor addig nehéz lesz a többiekkel a kapcsolat... - mondja komolyan. Jajj ne, már megint az istenek nevei. Annyira megjegyezhetetlenek... Már most nem tudom ki minek is az istene. Buta Görögök... Mindenesetre elmosolyodok ahogy ezt mondja a lány, azonban ahogy a tovább beszél úgy olvad le a mosoly az arcomról. Még szerencse, hogy a maszk miatt ő ezt nem látja.
- Persze, persze, a szokásos duma... - mormogom, miközben egy pillanatra elgondolkozok, mi az a Mennyei Bronz. A mi fegyvereink Birodalmi Aranyból készülnek... Milyen furcsa, hogy a két tábor ennyire különböző. - Én értem az aggódásotok, de én sem teríthetem csak úgy ki minden kártyámat, nem igaz? Arról nem is beszélve, hogy mi van, ha pont emiatt tekintenétek ellenségnek? - biccentek Chara felé hátra, miközben az is átfut az agyamon, amit Jared mondott, és hogy gyakorlatilag ezek a szörnyek pont az alvilágból jöttek... Apám ennyire berágott volna a Görögökre? Huh, az is lehet, hogy otthon is ekkora a káosz... De legalább jól megszopatják akkor őket is. - Egyébként meg a magyarázat egyszerűbb, mint gondolnád... Apám sosem fogadott el gyermekének, én pedig szülőmnek, ennél fogva sosem jutottam el ide. És nem vagyok hajlandó beszélni arról a tetűről... Megtanultam harcolni magamtól, főleg régi írásokból és tekercsekből tanulva. - mondom a féligazságot, hisz a Római Táborban tekintve, hogy nem volt még ott sem Plútó kölyök, nem tudták, hogyan képezhetnének ki. - A fegyverem meg kaptam. - hazudom, és közben elmélázok azon, vajon mi történne, ha kiderülne, hogy Római Félisten vagyok? Biztos jó ötlet ennyire rejtegetni ezt? Az is lehet, már rég tudnak a mi táborunkról... Áhh, nem tudom... - És amúgy is, amint vége ennek az egésznek lelépek. Nem véletlenül maradtam ki ebből az egészből. Nem kell nekem több harc. A katonaságban elég volt... Most van egy jó helyem. Nem akarom elhagyni őket. Még annyit megteszek, hogy utánanézek Kellynek, és értesítem a családját. De aztán pápá félvér élet, így is elég volt. - nézek magam elé, hogy rájöjjek, miben is mesterkedik időközben Jay. - Ez igaz... Figyelj... Jelenleg a volt barátom testében van a titánok királya, Kronosz, az idők ura... Négy évvel ezelőtt elárulta a tábort és azóta a titánnak dolgozik, hogy megdöntsék az istenek uralmát... Engem is páran ellenségnek tartanak, mert mi van, ha nem tudok eltekinteni Luke-tól? Ennek ellenére a legtöbben tudják, hogy velük vagyok és nem tennék rosszat, szóval hidd el, a származásod és az, hogy miket tettél eddig, nem feltétlen bélyegez meg. Ahogy hallottam, megmentettél egy csomó mindenkit... Egészen biztos vagyok benne, hogy ha lennének is, akik nem bírnak, a legtöbben látnák, hogy jó ember vagy... - rántja meg a vállát. – Kivéve, ha valóban nagyon gonosz vagy, amit kétlek... - löki meg kicsit a vállam. - Úgy tűnik te sem vagy a legjobb a párválasztásban... - mondom a hallottak után előre tekintve, talán inkább magamnak, mint sem a mellettem lévő lánynak. Aztán gyorsan megrázom a fejem, hogy a régi és kellemetlen emlékeket elhessegessem a fejemből, és finoman viszonzom a lökést. - Tehát nem nézek ki gonosznak, úgy gondolod? - kérdezek vissza sértődötten - Ez egyenesen sértő... Ha tudnád miket csináltam én, akkor lefogadom, hogy nem így gondolnád. - nevetek fel halkan, majd mielőtt tovább folyathatnánk a beszélgetést, feltűnik, hogy Jay műsora hamarosan a végére ér, így én is befogom a szám és várom a nagy csattanós befejezést, habár ötletem sincs miben mesterkedik... De akármi is legyen az, nem válik be. Egyre inkább jön elő a gyomorgörcs és a rossz érzés, ami megelőz minden csatát. "Légyszi, ne most haljak meg" - mormogom magamban, amikor tudatosul bennem, hogy a terv teljesen káoszba fordult, és a testvérpár még él. Amikor a fiútestvér a húgát megy ellátni, és a tűzgolyó eltalálja a lamiát, már támadnék, de valami azt súgja legbelül, várjak még... Úgy tűnik, megéri. Amikor a testvérpár eltűnik, és valószínűleg valami illúzióval sújtják a barátainkat, ahelyett, hogy harcba bocsátkoznék, inkább sötétséget teremtek Jayék körül, amivel valószínűleg eltudom érni, hogy teljes sötétséget lássanak csak, ne az illúziót, ezzel kikerülve a hatása alól. Mindeközben mivel én átlátok ezen, a testvérpárt is keresni próbálom, és remélem, amíg ők az illúzió fenntartásával vannak elfoglalva, megtudom lepni őket. Lassan a pisztolyom felé nyúlok, és megpróbálok két pontos lövést leadni a mellkasukra. Ha csak az egyiket sikerülne lelőjem, a fiút választom, mert ő tűnik az erősebbnek. Mindeközben, ha hibáznék, támpontokkal látom el a társaim, olyanokkal, amikkel elárulom, hol van a testvérpár. Mint például, hogy előtted van, jobb kezed felől támad, ilyesmi. Így habár sötétben, de talán tudnak harcolni, vagy éppen védekezni. Mindenekelőtt azonban Leah felé nézek, és habár rajtam van a maszk, az aggódásom kihallhatja. - Eltudod egyedül intézni azt a kúszó kígyó nő valamit? Tudtommal nem szabadna én támadjak rá mert a végén elcsábít, bár amilyen ronda ezt kétlem... Mindegy, szóval tudnál fedezni, amíg besegítek ennek a kettőnek? - gondolok itt Jayékre. – Nemsokára csatlakozok hozzád. Ja és ne hősködj, mivel szeretnélek még megismerni! – kiáltok utoljára felé, mielőtt harcba bocsátkoznék. Akárhogy is alakulnak a dolgok, figyelemmel követek mindenkit, így ha úgy ítélem meg, Leah-nak kell a segítség inkább, felé szaladok, és ez fordítva is igaz. Kettészakadni azért nem tudok, de tényleg minden tőlem telhetőt megteszek. Ahogy eddig is. Csak remélem, ezúttal jól jövök ki ebből, nem úgy, mint a múltkor... Engedd már el, vagy vele zuhanunk! Nick! Gyerünk! Csináld! Neki már annyi, az istenit! - villanak be az emlékképek, de hamar elhesegetem ezeket, hogy csakis a mostani feladatra tudjak koncentrálni: Életben maradni és tartani a körülöttem lévőket.
|
|
Gresh550
Írónövendék
"A sense of humour is the only divine quality of man" - Arthur Schopenhauer
Posts: 156
Utoljára online: Nov 11, 2024 19:52:46 GMT 1
Jun 9, 2020 18:53:23 GMT 1
|
Post by Gresh550 on Oct 11, 2022 18:50:21 GMT 1
#s://i~imgur~com/2NFBRJH~jpg Félúton volt, mikor az ég ismét egy újabb látomással verte őt. Nem szerette ezeket. Egyszerre volt áldás, meg átok is. Már évek óta magában kellett hordja azt is, ami miatt Hermész is megkereste. Nem szeretett ezekről beszélni másoknak; szinte senki sem értette hogyan működnek. Minden balga kis félisten félreértelmezte a látomásokat. Szentírásnak vették, biztos üzenetnek. Ő már rég megtanulta, hogy nem így működik. Inkább csak jelek, amik vagy tényleg megmutatják magukat idővel, vagy nem. Mindenesetre, a látomás sosem utalt semmi jóra. Ezúttal sem. Mint mindig, a mágikus színjáték ezúttal sem tudta pontosan közvetíteni üzenetét. Valami lány, karperec, sarló. Kronosz. A lényeget azért megértette. Nem volt más, mint hogy hallgasson, várjon és figyeljen. A sors kereke mikor fordul majd arra, amerre ő azt előre látta. Visszatérvén a jelenbe, lassan folytatta tovább útját a semmirekellők mögé. A terv elég alapos és megfontolt. Mondhatni, tökéletes. Lett volna. Ah, erről azonban mégsem ő tehetett. Mégis ki gondolt volna arra, hogy pont ilyen jelentéktelen alak mint Axel talán tartogat valamit. Nyilván nem lehetett előre látni. Az élet szomorú igazsága, hogy a legnagyobb zsenik is követnek el hibákat. Tekintve, hogy Jason nem állíthatta, hogy „ő csak egy ember, ő is hibázhat”, származása miatt még erősebb meggyőződése volt arról, hogy minden alkalommal mikor valamiben téved, csak az Istenek szórakoznak vele. A tűzzel legalább sikerült megsebeznie a lamiát. Némi kimerültséget érzett, de azért előhúzta fejszéjét a hátáról, s gyorsan a testvérpár felé fordult. Azok azonban eddigre.. Eltűntek. Helyette a már a negyvenes évei végén járó nőt látta, aki felnevelte őt. Az anyját. Alakja ismerős módon vékony volt, már betegesen. Sápadt arcáról kék, erőtlen szemeivel egyenesen rá nézett, ahogy megszólította. A félvér már lendülni készülő karja megállt, s hirtelen hullott vissza mellé, majdnem kiejtve szorításából a fejszét. Egy pillanatra csak elképedve nézte szülőjét, zavarodottan állva az egészhez. - Anyám. – kezdte lassan, lehajtva a fejét. Fogalma sem volt, hogy a nő hogyan kerülhetett a táborba. Mikor indulhatott volna el. Az egész olyan furcsa volt. De az anyjáról volt szó. Bárki mást gond nélkül ott hagyott volna ha választania kellene hogy magát segíti vagy őt, de … Ez más volt. – Megint nem szedted a gyógyszereidet? – kérdezte egy halvány, erőltetett mosollyal arcán. – Szükséged van valamire?
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 16, 2024 22:42:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Oct 21, 2022 13:44:48 GMT 1
Lyra, Chara, Nick, Jason és Leah - Aria Ordo Gresh550Ahogy Nick próbálkozik a dolgokkal, úgy érzi, kezd nagyon kifáradni. A sérülése és a túl sok erő, amit használt, a harcról nem is beszélve, kivett belőle, így ideje kicsit visszavenni, ha nem akar elájulni, így is szédülni kezd. Szerencsére katonai tapasztalatai miatt még épp időben észreveszi, hogy a testvérpár maga elé rántotta két társát, így bár elsüti a fegyvert, még pont időben elkapja, így nem találja el őket... Cserébe a golyó a lamia és Leah felé száguld. A lány háttal áll, így nem veszi észre a felé száguldó golyót, ami felsérti a felkarját. Csúnyán. Majdnem el is ejti a kezében tartott fegyverét, de még rá tud fogni rendesen. A karjából folyni kezd a vér, de jelenleg nem tud ezzel foglalkozni. Cserébe a golyó a lamia farkának felső részébe fúródik, aki dühösen felsziszeg és kicsit visszább vesz, így Leah-nak is van ideje egy kicsit szusszanni, pont addig, amíg a hátsó sor fel nem zárkózik hozzájuk. Jared sem idióta, így Chara-t és Ellie-t küldi a lamia felé, ő maga inkább Nick-nek segít be. Mindeközben a két alany még mindig az illúzió hatása alatt van, de ahogy a lövés eldördül és a sötétség erősödik, Jay-nek egy pillanatra mintha felrémlene, hogy furcsa az egész. Csak egy pillanatra, utána az anyja megragadja a kezét. - Vigyél ki innen, fiam! - kiált rémülten. Az Ethan hasonmás szomorúan néz Lyra-ra. - Azt hittem, egy család vagyunk... Miért nem jössz velem, Lyra? Annyival egyszerűbb lenne az egész, ha csak elmenekülnénk... Nekem is elegem van már az egészből, menjünk! Gyere! - nyújtja ki a kezét felé. Nick-en múlik, hogy ki tudja-e szabadítani a két társát a fogságból, de szerencséjére pajtija, Jared is megjelenik a helyszínen, hogy segítsen neki. Ha valaki egy kicsit fülel, hallhatja, hogy az ellenséges tábor mozgásba lendült, így a tieitek is bekerítik hátulról őket, s megkezdődik egy nagyon véres, nagyon fájdalmas csata. (OOC: innentől azt hiszem, az a célravezető, ha a Lyra-Jay-Nick-Jared négyes és a Chara-Ellie-Leah trió külön mozognak)
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Post by Aria on Nov 2, 2022 20:11:25 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/ec/49/da/ec49da6aafa767754501c7a2fcad4c4f~jpg Ethan meghalt, nem él, én öltem meg... ismételgetem magamban, de katatón mantra lesz az egész továbbra is, amit egyszerűen nem hiszek el, hiszen ott van, és pontosan olyan, mint ő. Talán túlélte, talán Kronosznak tényleg kellett annyira, hogy megmentse az életét, talán... akármi, akármi, de hátha mégis életben van! Amikor pedig a kezét nyújtja egészen furcsán nézek. Hiszen... ő mindig követte Kronoszt. Azért volt annyira nehéz meggyőzni, annyira nehéz beszélni vele, mert úgy tűnt, hogy sosem törik meg a hűsége iránta... mi történhetett? Miért... - Miért? - kérdezem végül hangosan és kissé hitetlenül. - Én... akarnék, tudod, hogy akarnék, de... de nem úgy, ha Kronosszal vagy. Miért fordítanál neki hátat, ha eddig nem tetted? Ha eddig hittél benne, most pedig én tettem veled azt... Én öltelek meg majdnem. Vagy nem is majdnem. Azt sem tudom már, élsz-e vagy halott vagy, bátyám...
|
|
Gresh550
Írónövendék
"A sense of humour is the only divine quality of man" - Arthur Schopenhauer
Posts: 156
Utoljára online: Nov 11, 2024 19:52:46 GMT 1
Jun 9, 2020 18:53:23 GMT 1
|
Post by Gresh550 on Nov 5, 2022 1:32:28 GMT 1
#s://i~imgur~com/TSHxSJx~jpg Jason továbbra is furcsán tekintett az anyja irányába. Aztán mintha valami ismerős hang feldörrenne. Egy pisztoly? Ezzel egyúttal körülötte egyre sötétebbé vált minden. Ez az egész nem volt rendben. Valahogy furcsa volt, de egyelőre nem tudta hogyan. Az érzés aztán hirtelen mintha elmúlt volna… Talán mindegy is, hogy furcsa e az egész. Megfogta az anyja kezét s a nő szemébe nézett egy pillanatra. Fogalma sem volt merre kellene menjen, vagy hogy hogyan.
Chara az egész jelenetet végignézte a távolból. Már mikor Todd belekezdett az ő hatalmas beszédébe, tudta, hogy ennek jó vége nem lesz. Végül igaza is lett, mikor a srác illúziója kudarcot mondott, és hirtelen ütközetbe fordult az egész. A hátul állókkal együtt megindultak, bár elől már javában folytak az események. Éppen ideje volt már, hogy ők is be legyenek vonva. Borzasztóan gyűlölt várakozni, s tehetetlenül figyelni amíg mások cselekedtek helyette. Útközben látta még, ahogy Nick lövése is félresikerült, habár a szörnyeteget kissé sikerült megsebeznie. Ennek ellenére egyelőre nem álltak jól. Hallotta, ahogy a távolból is csatazajok jönnek. Ezek szerint a két sereg megmaradt részei is egymásnak estek. Már talán közel jártak az egész végéhez. Látta, hogy a két társuk valamiféle varázslat hatása alatt van, de egyelőre nem segíthetett nekik. Nick közelebb volt. Akármennyire nem volt számára szimpatikus gondolat, jelenleg rá kellett bízza a srácra. Neki más dolga volt. Eldobta a tőrét a lamiára célozva, miközben jobbjában már kardot tartott, s úgy támadott a szörnyre. Miközben kardjával gyors vágásokat indított, bal kezével visszahívta a tőrt, s azzal egy szúrással próbálkozott. Igyekezett minden mozdulat után egy kicsit eltávolodni a szörnytől, s nem áldozatául esni a támadásainak. Igyekezett kiolvasni a dög következő mozdulatait, s azok alapján keresni egyfajta nyílásokat a védelmében, amiket kihasználva gyorsan végezhetne vele.
|
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Nov 12, 2022 19:51:49 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/711931051747835976/812416514719875102/655bed6d701e36602ea7904e53fa36f6~png BARÁTI TŰZ! ÁLLJ! TÜZET SZÜNTESS! – ordította Ajax a rádióba, mikor a fedezőtűz a mi részünkre túl korán indult meg és úgy elkapták a seggem, mint a kurvaélet. Azóta egy lyukkal többel élek a hátsó felemen.Szerencsére itt most nem ott találtam el Leah-t, bár az igazat megvallva, mást szívesen oda lőttem volna. Már ha érted... Hehe. Mindenesetre a karját így is megsebzem, magam sem értem ez mégis hogyan sikerült, elvileg tapasztalt katona vagyok… De hát lehet a fáradság. Ja, biztosan az a hibás. - Bocsi! – kiáltom azért Leah felé, majd a két testvérpárra szegezem a tekintetem végre. Ha így nem működik, hát akkor majd máskor. A végtelenségig úgy sem csinálhatják ezt az illúziót, főleg, ha ők is meghallják a seregünk támadását. Ráadásul ezzel a technikával amúgy sem érhetnek el semmit a lassításunkon kívül… Kis gondolkodás után végül Jared felé fordulok. - Várj még… Ne lőj az íjaddal, mert berántják elé a társainkat. Őőő, van bármi ötleted mivel lehetne felébreszteni őket? Én megpróbálom lefoglalni azt a kettőt amíg te ezen ügyködsz. Ha netán rám küldené őket, vagy engem is illúzió alá vonna, kerüld őket hátba és lődd le… Illetve van még egy utolsó ötletem… - a földről felveszek két, viszonylag nagyobb darab kavicsot – hátha a fájdalomtól majd észbe kapnak. Ha nem, akkor tényleg minden rajtad áll… Legalább nem engem basznak le, ha elkúrjuk – vonom meg a vállam majd megcsapkodom a hátát és olyan erőből hajítom el a két követ Jay és Lyra felé, hogy csak na. Célzásommal sosem volt baj, szóval attól nem tartok, hogy nem találja el őket a fejükön. Ha felébrednek magabiztosan elvigyorodok és újra lövök a pisztolyommal a tesók felé, remélve most már tényleg célba találok… Ha nem jönne össze, akkor egyszerűen csak megindulok a tesópár felé. Szándékosan nem rántok fegyvert, még a pisztolyom is elteszem, habár úgy, hogy pillanatokon belül előtudjam rántani. Amikor kicsit közelebb érek hozzájuk, hangosan felsóhajtok. - Halljátok ezt a hangot? – teszem fel az ujjam, sunyítva elmosolyodva, utalva a seregünk megérkezésére és a csata elkezdésére – Mire mentek azzal, hogy a két társunkat fogva tartjátok? Felhasználni ellenünk nem tudjátok, csak magatokat gyengítitek. Ráadásul a saját seregeteket sem tudjátok így már irányítani… Valljuk be, nincs sok esélyetek ezzel a hozzáállással. Viszont… A tervet én találtam ki, ami azt jelenti, tudok nektek kiutat. Tudom-tudom, Jay is próbálkozott valami kamu szarsággal, de nekem nincs érdekem megölni titeket. Akár hiszed akár nem, nem is tudom mi ez az egész. Viszont! Nem is köteleztem el magam mellettük. Engedjétek el a két társam, úgyis idő mire felkelnek, én meg elsütöm párszor a pisztolyom, és azt hazudom nekik, meghaltatok. Cserébe meg vígan elmenekülhettek arra, amerre jöttetek. – itt megint elhallgatok és még egyszer elvigyorodok, ahogy a hangzavar egyre nagyobb lesz – Áhh, úgy tűnik a bekerítésünk bevált… Darabokra szedünk benneteket. Titeket is, ha most nem menekültök el… Én felajánlottam, amit tehetek értetek, most ti jöttök. – fejezem be, és még a földre is leülök, de azért készenlétben maradok. – Én megvárom míg befejezitek az illúziót, tényleg. Csak a saját időtöket raboljátok barátaim. Néha én magam sem tudom, honnan van ez a túlzott önbizalom, és a veszélyérzet teljes hiánya. De hát eddig se haltam meg, most se fogok. Talán…
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 16, 2024 22:42:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Dec 12, 2022 14:10:01 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/60/20/37/602037feb1760afd2bfa5757ef68655e~jpg Chara, Ellie és Leah - Gresh550Igen csak pofás társaság gyűlt itt össze. Chara-val ketten közelharcban vagyunk jók, Ellie-nél ott az ostor, mindhárman erősek vagyunk… Jó esélyünk van, azt hiszem. Vagy remélem, nem kiabáltam el… Ahogy Chara eldobta a tőrt, a lamia azért ki tud térni előle, így az nem okozott neki sérülést. Közben én is támadok azért a kétélű lándzsámmal, erre előkapja a hosszúkardját, azzal védekezik, így kénytelen vagyok én is visszalépni. Szerencsére Chara-val egészen jól egymásra hangolódtunk, mert amikor én ellépek, akkor Chara támad. Ezzel csak az a baj, hogy bár a lamia fárad, azért érzi a dolgot, így amikor egyszer Chara támadna, akkor felé csap a kardjával… Milyen szerencse, hogy Ellie meg szintén Árészos, így baromi erős és gyors, szóval az ostorával támad, ami rácsavarodik a hüllő kezére, így megvédve Chara-t a csapástól, plusz Chara még a támadását is be tudja vinni, így egy jó nagy vágást kap a lény a hasára és alá. Felüvölt, majd kirántja a kezét, amivel Ellie-t is elrántja. Akármennyire is erős a lány, majdnem telibe elsodorja Chara-t is. Nehezen, de meg tudja fogni a kabintársát, viszont így védtelenek lettek egy kicsit, így én ugrom eléjük a lándzsámmal, hogy védjem őket. Bár én sem vagyok gyenge, azért én ma kaptam erős sebeket, ambrózia ide vagy oda, plusz sosem leszek akkora állat, mint egy Árészos, így elég hamar remegni kezdek a lamia ereje alatt. Szerencsére addigra a másik két lány összeszedheti magát, így Ellie a kardjával, Chara a kardjával és a tőrével is bevihet egy csapást. Ezzel igen csak megsérül a lamia, majd oldalra pillant, ahol látja, hogy Axel és Abigail is menekülőre fogja. Kétségbeesetten kiált a srác után, de Axel egy pillantásra méltatja, amíg felméri a helyzetet, majd se szó, se beszéd, a testvére után szalad. Még csak rosszul sem érezte magát miatta. Ez egy pillanatra elszomorítja a lényt, majd éktelen haragra gerjed. Egy hatalmasat csap a farkával, amivel mindhármunkat leüt a lábáról. Aztán elkezd indulni a többiek után, de Ellie gyorsabban reagál: megint elkapja a kezét, amivel kicsit visszarántja. Nekem ez elég ahhoz, hogy fogjam Remala-t és a lény farkába vágjam, odaszögezve őt a talajhoz. Nem tud menekülni, akármennyire is kétségbeesetten próbálkozik. - Chara! Végezz vele! – kiáltom a lánynak.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 16, 2024 22:42:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Dec 12, 2022 14:13:06 GMT 1
Lyra, Nick, Jay és Jared - Aria Ordo Gresh550Axel-Jayanya is megszorítja a fia egyik kezét, majd a kétségbeesés ellenére rámosolyog a fiára. Abigail-Ethan pedig csak szomorúan megrázza a fejét, közelebb lép, s már meg is szólalna, mikor történik valami. Nick terve egészen jó: természetesen nem esik nehezére még két kavicsot eldobni, így az eltalálja a srácok a fejét, akik ennek hatására tényleg kiszabadulnak a varázslat alól. Ezt a testvérpár is észreveszi több-kevesebb sikerrel. Axel mivel pont fogja még Jay kezét, így ő amíg a fejéhez kap, hogy mi az, ami ekkorát ütött, elveszi a kezét és előránt két tőrt. Az egyiket a jobb combjába, míg a másikat a felsőtestébe vágja. Ahogy Jay felismeri, hogy mi történik, csak annyira tud elmozdulni, hogy kivédje a halálos támadást: ami a felsőteste ellen irányult, az végül a derekánál, oldalt fúródik bele, de sajnos egészen mélyen. Axel csak elhúzza a száját, kihúzza a tőröket, majd a lábával a földre rúgja a srácot, aki a sokk miatt nem igazán tud mozdulni. Mindeközben Lyra-t is fejbetalálja egy kavics, ami szintén nagyot üt, neki kicsit vérezni is kezd a feje. Lassan megjelenik előtte Abigail, aki sajnos, nincs annyira közel, hogy a lány ne tudjon elugorni a támadása elől, így ő is visszatáncol, Lyra pedig beléphet Nick és Jared mellé, aki pedig az íjával védi őket. Axel enyhén idegesen elmosolyodik. - Rendben, rendben… Most jók voltatok. Nem mindig lesz ez így… - sziszegi idegesen, mintha a lamia lenne. Int a testévérének, aki legyint a kezével és hirtelen még sötétebb lesz… Egyedül Nick lát át rajta teljesen tökéletesen. - Siessetek, nehogy meghaljon a kis barátotok… - nevet még fel Abigail, aztán Nick látja őket elfutni a part felé. És igaza is van: Jay is egészen súlyos állapotban van, majdnem pont ugyanott találták el, mint Charles-t Kronosz… Jared azonnal nekilát ellátni a srácot, mindent belead, hogy megmentse, de Jay tényleg elég szarul van. Az az egy szerencséje van, hogy azonnal nekiálltak ellátni, így nem veszített túl sok vért, de így is rettenetes fájdalmai vannak.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 16, 2024 22:42:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Dec 12, 2022 14:15:27 GMT 1
Nellie - Sali25Te a Nagy Ház védelmében kaptál feladatot, így végig körülötte őrködtél. Így is meg tudott lepni pár szörny, de szerencsére a többiekkel karöltve simán legyőzitek őket. A harc után viszont te vagy a legtapasztaltabb és legidősebb Apollón-os a háznál, így rád bízzák a sebesültek koordinálását, osztályzását, ellátását… Neked kell megszervezni az egészet, amíg az idősebbek nem jönnek, de ők valószínűleg az igazán súlyosakkal vannak elfoglalva még kint a csatatéren, úgyhogy rajtad áll, mit hogyan teszel. Jelenleg nagyjából tíz könnyű sérült, tizenhat közepesen súlyos és tizenegy súlyos sérült van. Neked pedig vannak a gyerekek, akik tudnak segíteni, illetve hat Aphrodite-s kölyök is a rendelkezésedre áll, nem is beszélve a további három Apollón-os társadról, akik bár fiatalok, azért hasznosak.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 16, 2024 22:42:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Dec 12, 2022 14:27:30 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/60/20/37/602037feb1760afd2bfa5757ef68655e~jpg Mindenki - Aria Ordo Gresh550 Sali25Ahogy a csata lassan véget ér, én is a másik csapatra nézek. Szerencsére látom, hogy a legtöbben jól vannak, viszont mikor meglátom Jay-t a földön Jared-del az oldalán, azonnal odarohanok hozzá, Ellie is odajön. - Ó, a francba… - szisszenek fel, ahogy meglátom a sérüléseit. Oké, szedd össze magad, segítened kell. – Hé, öcsipöcsi, hallasz? – kérdezem, ahogy megfogom az arcát. Azt már el is felejtem, hogy amúgy az én karom is vérzik. – Minden okés lesz, Jared már nagyon rajta van az ügyön! – mondom neki, ahogy az ép kezemmel összeborzolom a haját. A célom csak annyi, hogy ébren tartsam. Remélem, Nick is besegít vagy valami… Ha így történik, akkor elég jó esélyekkel ébren tartjuk, amíg Jared végez vele. Tényleg baromi nagy szerencsénk van, hogy velünk volt és egyből neki tudott állni ellátni a srácot, mert így is kelleni fog neki legalább egy-két nap és egy ambrózia kúra ahhoz, hogy megint harcképes legyen, legalább életben volt. Még éppen ébren is volt, bár eléggé elfáradt már. Mindeközben a csata a többieknél is véget ér, ideje ellátni a sebesülteket, illetve megnézni, hogy a Nagy Házban minden rendben van-e, azonban mielőtt elindulhatna a kis csapatunk, hirtelen egy kisebb fény jelenik meg, majd nem sokkal odébb tőlünk megjelenik egy férfi félig futófelszerelésben, félig olyan ruhában, mint egy postás. Még a kezében is egy nagyobb doboz van. - Apa?! – szakad ki belőlem csodálkozva. Egy pillanatra felém fordul, de aztán inkább Kheirón-t üdvözli. - Siettem, ahogy tudtam. Azt hiszem, ez lesz az utolsó szállítmány az Olimposzról… Ott is kezdenek romlani a dolgot, így nem hiszem, hogy többet tudok majd jönni… Ebben van minden, ami ellátáshoz kell, illetve egy kis utánpótlás is. Ennyit tudtunk mindannyian összeszedni. Reméljük, segít – mondja összeráncolt szemöldökkel a férfi. - Több, mint amennyire számíthatttunk volna! Köszönjük szépen az Olimposznak! -hajt fejet Kheirón. Ezek után a Hermész gyerekekei közül van, aki lepacsizik apával, köztük a Stoll fivérek, van, aki csak félősen köszön, van, aki nem kifejezetten tudja, mit tegyen. Egy kislány van, aki meg is öleli, ezen Hermész igencsak meglepődik, de aztán visszaöleli. Én, mint legidősebb, kivárom a soromat. Tudom, hogy fog nekem köszönni. Igazam lesz, hoz egy kis ambróziát Jay-nek, amit a szájába dug. - Jaj, fiam, neked még sok fájdalmad lesz később… Az apád, sajnos, nem minket választott… Ne hagyd, hogy eltérítsen hamis képekkel! – szorítja meg a vállát a fiúnak, majd feláll és rám néz. Hirtelen már nem is annyira kedves, én pedig megijedek. Most mit tettem éppen?- Beszédem van veled, Leah Vorthyra! – kezdi egészen szigorú hangon. - Neked is szia, apa… - szűröm a fogaim között. Roppant kínosnak érzem, hogy a többiek között, még akkor is, ha csak Lyra, Lottie, aki közben idejött megnézi Jared-et, Jared, Chara, Ellie, Jay és Nick voltak itt, áll le vitatkozni. Tökre úgy néz ki az egész jelenet, mintha oviban leszidna az apám… Kicsit közelebb lép, bár ettől nem leszünk elszigeteltebbek. - Nem tudom elhinni, hogy képes voltál magára hagyni Luke-ot! – kezdi még visszafogott hangon. Érzem, hogy engem okol a történtekért, de még én is visszafogom magam, nem akarok a többiek előtt balhét. – Lett volna esélyed megmenteni! Most nézd meg, mi lett… - mondja kicsit kétségbeesettebben apa, a hajába túr. Eddig azt hittem, a mai kalandunkra utal, de most már látom, hogy nem. - Lehetett volna, próbáltam is! Nem is egyszer! Te is tudod! – emelem fel kicsit a hangom, mert felhúz azzal, hogy úgy tesz, mintha nem próbáltam volna meg százszor. – Ne csinálj úgy, mintha ez most kezdődött volna és én basztam volna el az egészet… - teszem hozzá. - Nem próbáltad akkor eléggé! És vigyázz a szádra, apáddal beszélsz! – vág vissza ő is emeltebb hangon, látom rajta, hogy tényleg baromira pipa rám ezért. – Te vagy az egyetlen, aki tényleg bármilyen hatást tudott volna gyakorolni rá! - És mégis mit kellett volna tennem még?! – leszek most már én is dühös, mert nem hiszem el, hogy komolyan engem okol ezért. - A KEZEDBE ADTA A LEHETŐSÉGET, HOGY MENEKÜLJETEK EL EGYÜTT, MIELŐTT ÁT KELLETT VOLNA ADNIA MAGÁT KRONOSZNAK! – üvölt most már tényleg rám. Ezt nem szoktam meg tőle, így egy kicsit kiráz a hideg, pláne, hogy erről senki nem tud. Senki. Eddig… - Miről beszél az apád, Leah? – kérdezi meg óvatosan, de gyanakodva Ellie. Francba… Tudtam, hogy nem kéne belemenni. Beharapom a számat, ahogy felidézem a történteket. - Te nem mondtad el nekik?! – lepődik meg Hermész. - Képzeld el! Nem dicsekedtem el azzal, hogy Luke megkeresett még az átváltozása előtt, hogy meneküljek el vele! Nem akarok áruló lenni! – vágok vissza. – De hidd el, elég szarul éreztem magam emiatt is… - teszem hozzá halkabban. - Mégis az lettél! – torkoll le apám. - Miért? El kellett volna menekülnöm vele, mindent hátra hagyva?! Itt hagyva a családomat, a barátaimat a szarban?! Hátha akkor Luke nem lesz Kronosz?! És mi lett volna akkor? Hirtelen vége lesz a háborúnak? Nem hiszem... De legalább hátra hagytam volna mindenkit a szarban... És honnan kellett volna tudnom, hogy ez nem csapda?! – üvöltök vissza megint rá. - MEGMENTHETTED VOLNA! ELKERÜLHETTÜK VOLNA EZT AZ EGÉSZET! – kiabál rám kétségbeesetten inkább, mint idegesen. - NEM IS KÉNE MEGMENTENI, HA TE NEM HAGYTAD VOLNA MAGÁRA, HOGY AZTÁN BEFORDULJON ÉS ODÁIG JUSSON, HOGY GYŰLÖLJÖN ÉS AZ ALVILÁGBA KÍVÁNJON TTIEKET! – vágok vissza kis híján elsírva magamat. - Hogy mondhatsz olyat, hogy magára hagytam?! Sosem hagytam magára… - mondja kicsit sértődötten. - Csak azért, mert neked a kedvenc gyereked, ő ezt nem tudja! – mondom hevesen. – Tudod, nem vagyunk gondolatolvasók, és annyira ritkán toljátok le ide a képeteket, hogy tökre nincs remény bennünk! – öntöm rá az egészet. – Ne engem hibáztass azért, mert neked nem sikerült megmentened őt saját magától! – mondom ki a fájó igazságot és ezzel érzem, hogy telibe betaláltam. Hermész hirtelen kicsit összeesik, látom rajta, hogy amúgy baromira bántja a dolog, így egy kicsit én is rosszul érzem magam. Érzem, hogy mindketten kicsit lenyugszunk, miközben a többiek bár kicsit odébb léptek, végig hallják a dolgokat, akármennyire sem szeretnék. - Figyelj… - szólítom meg, ő meg rám emeli a szemét. – Nekem is megszakad érte a szívem, ne tudd meg, mennyit rágódtam azon, hogy jól döntöttem-e. Ne tudd meg, mennyire okolom magamat azért, hogy nem tettem mégsem semmit és itt vagyok, de… Ma kaptam egy remény szálat… - folytatom, látom, hogy ezzel felkeltem az érdeklődését. – Amikor súlyos sérülést kapott, egy pillanatra… Láttam őt. Biztos vagyok benne, hogy ő volt az. Még él! Nem halt meg, érted?! Amíg Kronosz nem teljesedik ki, addig benne van, csak elnyomja. Én… Meg akarom menteni, érted? Tényleg… Csak még nem tudom, hogyan… - sóhajtok egy nagyot, közben megfogom apa kezét és megszorítom, ő is gyengén visszaszorít. Majd megfogja az államat és felemeli a fejemet, hogy belenézzek az ugyanolyan manós arcába, mint ami nekem is van. - Minden reményem benned van, Leah… - terhel le egy újabb feladattal. - Ha úgy érzed, meg tudod tenni, akkor meg fogod tudni menteni, ha még él! Bízom benned és… Köszönöm… - suttogja még. Még a szemével üzen nekem, amit én értek és megint beharapom a számat, majd bólintok. - Igyekszem majd, apa… - mondom én is, ahogy húsz kiló teher került ismét a vállamra. Végül kicsit tétovázva, de megsimogatja az arcom, aztán hirtelen eltűnik, én pedig állok még ott egy kicsit, mint egy rakás szerencsétlenség a földet bámulva. Végül félve nézek rá a többiekre, akik közül jópáran engem néznek. Nem tudom, mit mondhatnék. Régnek hitt sebek szakadtak fel és taglóznak le megint, pedig azt hittem, sikerült megszabadulni tőlük… Mégsem. Annyira nem szerettem volna, ha kinéznek azért, mert akár egy kis esélyt is adtam volna Luke-nak, annyira nem szerettem volna, ha gyengének tartanak. Annyira nem tudtam, mit kellett volna tennem akkor és annyit gondolkodtam ezen azóta is, hogy kis híján megint felőrölt a dolog. Már éppen nyitnám a számat, hogy mondjak valamit, akár valami magyarázatot, akár mentegetőzést, akármit, de túl sok ez most. A robbantás, a harc, a felismerés, ez a veszekedés, az egész túl sok. Nem húsz vagy annál fiatalabb gyerekeknek a dolga a háború… Úgyhogy kis híján elsírom magam, gyorsan elfordulok és inkább elindulok. El innen. - Megnézem az Aranygyapjút, mert… Az volt Luk… Kronosz célja… - törlök le egy adag könnyet az arcomról, ahogy elsietek. - Leah! A kezed még… - kezdi Jared arra utalva, hogy még mindig nincs lekezelve, de Lottie leinti. - Hagyjad, hadd menjen most… - Nem kéne valakinek utána mennie? Egyedül nem éppen a legjobb... – kérdezi bizonytalanul Ellie. – Na, nem az orvosokra gondoltam – utal itt Lottie-ra és Jared-re.
|
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Dec 15, 2022 18:55:44 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/711931051747835976/812416514719875102/655bed6d701e36602ea7904e53fa36f6~png - Bevált? Tényleg bevált? – nézek csodálkozva Jaredre, majd vissza a tesópárra – Háhá, még jó, hogy bevált, hisz én dobtam! – válaszolom meg a saját kérdésem saját magam miközben magabiztosan elvigyorodok. És már emelném is tüzelésre a pisztolyom, amikor Jayt… Lényegében halálosan megszúrják. Ez valamiért olyan váratlanul érint, hogy kissé le is döbbenek, és csak akkor tüzelek amikor már késő: a két sereg harca elért minket is, és a nagy káoszban a lövésem célt téveszt. - Basszameg! – kiáltom, majd Jay felé kezdek futni és a közelben lévő ellenséget lekaszabolom, ha az veszélyezteti az élettét. - Ha most meghalsz, baszottul kicsinállak! – kiáltok rá ahogy lehajolok mellé és gyorsan vetek egy pillantást a sebeire. De ez a gyors felmérés nem tart sokáig, hisz egyből Axel felé tekintek, amint gúnyosan megszólal. - Persze, hogy nem lesz máskor így, mivel ez volt az utolsó napotok az élők között rohadékok… - préselem ki a szavakat a magamból, majd felpattanok ahogy Jared és Lyra is odaér mellém, és futásnak eredek. Ha ellenséggel kerülnék szembe megpróbálom kikerülni, vagy gyorsan levágni, hisz most az elsődleges célpontom a vezetők. De akármennyire is igyekszek, a nagy káoszban elvesztem őket szem elől. Mérgemet a szörnyeken és vagy az áruló félvéreken oltom ki, nem törődve azzal, hogy a cuccaim 90% még csak nálam sincs… A végére így aztán jócskán kimerítem magamat is és az sem tűnik fel, hogy mégis mennyire véres a maszkom... Csak remélni tudom, hogy ez mind más vére és nem az enyém… Sietősen térek vissza a többiekhez, most már a maszkom nélkül, amit a kezemben összegyűrve tartok magamnál. Habár nem szívesen bocsátkoztam harcba, most úgy érzem, majd szétfeszít a düh és hogy előkeríteni Axelt és a testvérét már nem csak a tábor, de az én személyes ügyem is. Pillanatnyilag át sem gondolom mibe ránthat bele a ez a bosszúhadjárat. Hol van Jay? – kérdezem idegesen több táborozótól miközben a szememmel tekintgetek ide oda míg meg nem áll a tekintetem rajta. Azonnal oda is sietek és útközben, ha összeakad a tekintetem Lyrával, megállok előtte még gyorsan. - Bocsi, ami a fejeddel történt… Nem akartam, ilyen erővel dobni, esküszöm! – mentegetőzök – Csak nem volt már más ötletem, mivel lehetne titeket kiszabadítani… Azért remélem, nincs harag. – nyújtom felé a kezem, mert gondolom ő nem az olyanfajta, akit egy öleléssel és seggre pacsival meglehetne vigasztalni. Ezután már tényleg Jayhez megyek, és ha látom rajta, hogy már magánál van jól, megpaskolgatom a vállát ahogy elhaladok mellette. - Látod, jobban odafigyelhettél volna rám, amikor a közelharcra tanítottalak… Kivel fogok én így inni a hétvégén? Már azon gondolkodtam, hogy meghívlak egy italra, ha már így hosszú idő után újra találkoztunk… De hát neked megint le kellett sérülj. Jajj, mikor leszel te olyan jó, mint én? – kérdezem tréfásan, majd elmosolyodok – Azért örülök, hogy nem haltál meg… Ugyan nem sokaknak hiányoznál, meg hamar találnék ugyanolyan havert magamnak, mint te, de azért mégiscsak… - vigyorodok el, majd Jaredre pillantok. – Mikorra lesz jobban? – kérdezem, miközben a szemem sarkából kiszúrom, hogy Leah még nem lett ellátva. – Tudod mit, vigyázz Jayre, mindjárt jövök… - szólok neki és felkelek a földről, hogy a lány felé vegyem az irányt. - Hé, Leah, nem szeretnéd, hogy ellássam a karod? Kicsit megkaptalak amikor elsütöttem a fegyverem, szóval gondolom így lenne fair, ha én is tennélek rendbe… - vakargatom meg a tarkómat miközben bocsánat kérően rámosolygok, de mielőtt tehetnék felé még pár lépést, egy kisebb fény vakít meg… Meglepődve tapasztalom, hogy biza ez egy isten, ráadásul Leah apja. Karba tett kézzel nézem a történéseket, és amikor odajön Jayhez és az apjáról mesél, felvonom a szemöldököm. Tehát az ő apja az istenek ellen fordult? Na ez érdekes… Vajon ki az apja? És vajon az enyém kinek az oldalára állt vajon? Egyáltalán tudnak arról mi folyik a görögöknél…?
Gondolataimból Hermész – mint kiderült, így hívják, ha jól hallottam a többiek suttogásaiból – goromba és kicsit sem kedves szavai szakítanak ki, amit mind Leah felé szán. Már itt eldöntöm magamban, hogy a kezdeti megjelenésének ellenére ez az isten is ugyanolyan seggfej, akárcsak a többi… Aztán ahogy egyre jobban durvulni kezd a veszekedés én is úgy haladok beljebb Leah felé, kiállva a körből, amit a többiek alakítottak ki a lány és apja köré. Nem teljesen értem a történetet, amiről szó van, azt sem tudom biztosra állítani, hogy Hermésznek nincs igaza, de akárhogy is legyen, ezt nem így és nem itt, mindenki előtt kéne megbeszélni. Így már többször is közbeszólnék, főleg, amikor látom, hogy Leahnak mennyire fáj erről beszélnie… Ráadásul a többiek előtt. De akárhányszor tenném, a lány mindig sikeresen visszavág a rohadék apjának, szóval egy ideig ennyiben is hagyom a dolgot. Én se szerettem volna, ha az apámmal való vitatkozás közben más belepofázzon, amikor ugyanúgy megtudom magam védeni. Azonban amikor észreveszem, hogy Leah egy visszaszólásnál meginog, és mindjárt sírva fakad, feladom a küzdelmet magammal. Ökölbe szorítom a bal kezem és a jobbommal egy kavicsot hajítok Hermész feje közepére, ami miatt igazán mérgesen is néz rám, majd kicsit lejjebb higgad ahogy elhajol a kavics elől. Pont leszarom, hogy mindenki most még inkább ide fog figyelni, legalább még többen megtudják milyen köcsögök is az istenek a saját gyermekeikkel… És igazából az sem érdekel, hogy mit kapok azért, ha szót emelek ellene. Úgy sem ismernek, büntetésbe nem helyezhetnek, csak mert egy külsős közbeszólt. - Hé, seggfej, hogy tudsz így beszélni a saját lányoddal? – kiáltom és belépek Leah mellé, akaratomon kívül is kicsit elé, ahogy felveszem a védelmező testtartást – Nálatok odafent senki nem tanul a gyermeknevelésről? Azt már jól láttam, hogy nem tétlenkedtél idelent a földön, gondolom nem esett nehezedre megcsalni több tucat nőt, de legalább, ha velük nem törődsz, a gyerekeiddel megtehetnéd! – mutatok Leah, majd azok felé, akik odamentek köszönteni őt. – Faszért nem jöttél hamarabb, hogy megakadályozd mindazt, amit most Leahra kensz? Oh, ja, odafent biztos ezerszer több dolgotok volt, mint idelent segíteni a saját véreiteket! Nézz már körbe! Rengetegen meghaltak és még van pofád lehordani egy olyan valakit, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy ez az egész ne történjen meg?! Sőt, még meg is vádolni, hogy az ő hibája? Normális vagy te?! – üvöltök rá és megint teszek felé egy lépést. Nem mondanám, hogy félek tőle, főleg, hogy nem egy harcos felszerelését hordja, de azért legbelül úgy zakatol a szívem, mint még soha, hisz nem tudom mire képes, akár egy legyintéssel is megölhet… De legyen, ha ez kell, hogy végre észrevegyék magukat a szüleink. Ekkor azonban Leah állít meg a karjával, miközben a nevemet suttogja a fülembe. - Nick... - szól rám finoman először. Majd, amikor még közelebb mennék, akkor mindkét kezét kirakja, hogy visszatartson a mellkasomnál és még erélyesebben szól rám. – Ne tedd, csak te jössz ki belőle rosszul. Összebaszni egy istennel nem megérős, csak hagyd a francba... - súgja a fülembe idegesen, de kissé remegő hangon. Először nem is törődök ezzel, de amikor már két kézzel igyekszik visszatartani megállok, de a magamét csak azért is végig mondom. – Gondolkodj el egy kicsit, mielőtt köpködni kezdesz a saját gyerekedre! – szólok Hermészre ismételten dühösen. Jól megtanultam már, hogyan kell elrejteni a félelem bármilyen jelét is az arcomon, így még csak esélyt sem adok neki, hogy olyanra gondoljon, berezeltem tőle. Egyedül azt a dühöt és mérget szúrhatja ki rajtam, amit mindig is éreztem az istenek iránt… Mindeközben, ahogy Hermészre figyelek, fel sem tűnik, hogy megfogtam a lány kezét, először, hogy lehámozzam magamról és csak azért is közel érjek a faterjához, másodszor meg már csak azért, mert... Ott felejtettem a kezem, ahogy a fülembe suttogott. Nem szívesen hagyom abba a dolgot, lenyugodnom sem sikerül teljesen, de kissé észhez térek, és hátrébb lépek egyet. Ekkor toppan be Lyra is meglepődésemre. Ő is kiáll mellettünk... Csodálkozva hallgatom, hisz nem szoktam hozzá ahhoz, hogy más is felemelje így a hangját egy isten ellen. - Nicknek igaza van. Leah is... mindannyian a lelkünket kitettük ezen a két kicseszett napon, hogy magukon ne taposson át Kronosz serege. Kölykök vívják a háborújuk felét, és még van pofája Leah-t hibáztatni? Magának fogalma sincs, nekünk milyen érzés volt azon a rohadt hajón, nem tud semmit, mert nem bírja kihúzni a fejét a seggéből. Azt se tudja, milyen rohadt teperés dönteni, amikor az embernek a barátai és a családja fordít hátat. - Nézzenek oda, mekkora szája van egy olyannak, aki sehova nem tartozik. Csak hogy tudd, igenis próbálkoztam, nem egyszer, nem kétszer... - vág vissza Hermész. - És az, hogy te még nem érted a nagyobb összefüggéseket, mint mi, az nem meglepő. Hajlamos vagyok ezt elfelejteni... - utal arra, hogy tényleg Leah lenne a hibás, csak majd később derül ki. - Nem értitek ti ezt, kicsi hősök... - mondja és most tényleg apásan hangzik. - Egyrészt ez a hősök dolga, akár tetszik, akár nem... Másrészt nem láttok messzire, a következményeket... Mi igen - mondja szomorúan. - Ugyan már, csak Luke miatt teszed, mert ő a kedvenced... – mordul rá kicsit Leah. Én meg mivel a végén persze csakis Hermésznek kell igaza legyen, megint olyan indulatosan szólok hozzá, mint az előbb, és talán közben Leah kezét is túl erősen szorítom meg... - Sehova nem tartozok? Bolond féreg, ha te azt tudnád... És akkor mi van? Csak azért, mert nem vagyok isten, már szavam sem lehet? Miért kell úgy csinálni, mintha ti lennétek a mindenség urai? Hisz... Ahogy te is mondtad, próbálkoztál, nem egyszer, nem kétszer... Még sem sikerült. Mégis miért, ha te olyan nagy vagy? Ja... Hisz nem próbálkoztál biztos eléggé! - hányom neki a szavakat, amiket az előbb Leahnak mondott - Miért nem mondjátok el azokat a kurva nagy összefüggéseket akkor, ha ti mindent is tudtok? Egyszerűbb lenne mindenkinek, nem? Ha nem értjük, világosítsatok fel! Mert bizton állíthatom, hogy még egy két ilyen csata, és senki nem fogja az életét adni értetek, ha nem játszotok tiszta lapokkal! - A hősök dolga... – morogja Lyra is. - Félisten vagyok, Tolvajok Istene. Ezt nem tudtam megválasztani, anyám döntése volt, sajnos egyikünknek sem volt beleszólása. De hősnek nem tartom magam. Nem önzetlenségből küzdök, nem elvekért és nem az istenekért. A bosszú istennőjének lánya vagyok, és azért küzdök mert néhány rohadék ártott a barátaimnak, és ezt vissza akarom nekik adni, ez pedig elég motiváció. Ahogy Nick mondja. Elérhetetlen célokért nem lehet harcolni. - Szavatok lehet, csak gondosan nem tudjátok megválasztani őket... Nem értenétek a dolgot. Meggondolatlanul cselekednétek, még nagyobb katasztrófához vezetne, ha idő előtt tudnátok meg a dolgokat. Nem egy példa van erre - sóhajtja fáradtan a férfi. - De tudjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek, fiú! - villan rám a szeme. - Ettől függetlenül szükségetek van ránk, ahogy nekünk rátok... - néz most Lyra-ra. - A félistenek a hőseink, akik a földön tevékenykednek a nevünkben vagy értünk... Ha ez azért van, mert a barátaid mented, ez beleesik... Akár hiszitek, akár nem, mi is aggódunk értetek. Mi is gondolkodunk, hogyan tudnánk megkönnyíteni a dolgot... De nem egyszerű, ha ezek az ősi szabályok kötnek minket... - sóhajtja fáradtan. - Én sem szeretném látni egyik gyerekemet sem holtan és bizton mondom, hogy ezzel minden isten vagy istennő így van... - teszi még hozzá, eléggé lenyugodott már. Ja, persze, minden isten. Hát az én apám biztos nem… - mindazonáltal amit Hermész mond, egészen gondolkodóba ejt. Talán igaza van néhány dologgal kapcsolatban... De akkor sem tartom elfogadhatónak, ahogy viselkednek. Így aztán amikor befejezi, kissé meglepve tekintek rá, jelezvén, hogy nem sokszor hallottam ilyet egy istentől. Aztán ahogy fordulnék el tőle, mert úgy gondolom befejeztük a beszélgetést, meglepve tapasztalom, hogy még mindig fogom Leah kezét. Gyorsan el is engedem és egy furcsa nézéssel nézek rá, próbálom kideríteni vajon rendben lesz e... De remélem, hogy igen, így aztán szépen elindulok visszafelé, miközben Lyra-ra tekintek egy gonosz vigyorral az arcomon, ami talán kissé erőltetett is, de az igazat megvallva jól esett kiadni azt a sok stresszt, ami bennem volt. De azért a végére még csak azért is teszek egy megjegyzést ahogy beállok a sorba a többiek mellé. - Azért remélem, nem csak mondod ezeket a szavakat, hanem így is gondolod... És igyekszel is így cselekedni… - fejezem be, majd elhagyom a kis gyülekezetet, ami körbevette Hermészt és Leaht. Keresek egy nyugodt és üres helyet, ahova le is ülök gyorsan mert érzem, jócskán kifáradtam már. Az égen világító csillagokat kezdem bámulni miközben az eddig történteken jár az agyam egészen addig, amíg fel nem tűnik, hogy Leah szaladva távozott el valahova. Valamilyen Aranygyapjú után akar menni… Hirtelen átfut az agyamon ugyan, hogy nem e kéne utánamenni, de amint látom, hogy Lyra már elindult, úgy döntök nekem itt már nincs dolgom. Biztos több támogatást tudnak nyújtani neki a barátai, mint egy vadidegen… Ráadásul nekem is ideje lenne hazainduljak végre. Szóval ennyiben is hagyom a dolgot és csak reménykedek, hogy minden rendben lesz Leah-val. Talán egyszer még úgyis találkozunk és beszélghethetünk még egy keveset. Miután felkeltem elkezdem megkeresni Kheirónt, aki éppen valamilyen szervezéssel van elfoglalva megint. Kissé unott és feszült arccal megyek oda hozzá, mára eléggé kimerültem és fel is húztam magam, hogy ne viccelődjek többet vele. - Hé, Kheirón! – szólítom meg amint szabad lesz egy percre – Gondolom, most már rendben lesztek… Szóval én akkor elindulnék haza. Még kint van a felszerelésem és egy gyereket is meg kéne még keressek… Tehát... Pontosan hogyan is lehet innen elmenni? – vakargatom meg a tarkóm, mert tényleg nem tudom, hogy is működik ez a tábor.
|
|
Gresh550
Írónövendék
"A sense of humour is the only divine quality of man" - Arthur Schopenhauer
Posts: 156
Utoljára online: Nov 11, 2024 19:52:46 GMT 1
Jun 9, 2020 18:53:23 GMT 1
|
Post by Gresh550 on Dec 26, 2022 17:43:08 GMT 1
#s://i~imgur~com/TSHxSJx~jpg Mint mindig, Chara a harc közepén volt igazán elemében. Gyorsan, precízen mozgott. Minden mozdulatában benne volt a halálos szándék, a vágy hogy végezzen az ellenfelével. Ahogy a tőre elrepült a szörny mellett, balja egy intésével visszahívta azt, míg a jobbjában tartott kardjával már támadni készült. Közben a Hermészes lány, Leah támadott a szörnyre, így éppen tudták váltani egymást. Tőrét védelemre használta, igyekezett vele hárítani a kígyó támadásait - amiket képességét használva előre megérzett. A lány kilépett oldalra, hogy onnan indítson pár szúrást, illetve megpróbálja felvágni a lény oldalát - ekkor azonban elengedte az ellenfele mozdulatára való koncentrációt. Így aztán az meg tudta lepni, egy hirtelen mozdulatot téve ami valószínűleg el is találta volna, ha Galloway nem védi ki időben. Egy ellentámadás előtt még elpillantott a kabintársa felé s afféle köszönetként biccentett. Ugyanebben a pillanatban még a kardja gyors mozdulatával mélyen megsebzi a lényt, ami ettől eléggé haragra gerjed. Egy erőteljes mozdulattal elrántotta Elliet, aki így majdnem fellökte őt is. Igyekszik megtartani a lányt, de ezzel sajnos védtelenek maradnak.. még jó, hogy a vörös közben észnél volt. Eléjük ugorva védte a csapást. Közben a két lány szétvált, Chara pedig mindkét pengéjét a szörnybe mártva sikerült ismét megsebezze a lamiát. Eközben úgy tűnt, a másik sereg menekülőre fogta. A kígyó farka egy erős csapásával fellökte őket és már épp megindult volna társai után, azonban ők szinte azonnal talpra álltak. Galloway elkapta a karját, míg Leah a lándzsájával földhöz szögezte a farkát. Chara azonnal megindult, már útközben hallva amit a lány odakiáltott neki. Most következett a kedvenc része. A tőrét a szörny hátába vágta, majd annak a farkára taposott, azon végigfutva, s ahogy elég közel ért, nagyot suhintva kardjával tőből kettévágta a szörnyet. Ahogy földet ért, magához vette a tőrét, majd a menekülő ellenséget figyelte. Szaggatottan, mély levegőket vett. Próbált kizökkenni a harci állapotból, de még nem akarta befejezni a küzdelmet. Megindult hát a menekülők után. Gyorsan haladva igyekezett minél több távozni kívánó szörnyet és félvért megállítani, s végezni velük. A félvéreket igyekezett életben hagyni, mert tudta, hogy talán értékes információkat szedhetnek ki egy-egy esetleges fogolyból... Azonban nem bánta azt sem, ha halálos erőt kellett alkalmazzon. Rövidesen azonban vissza kellett térjen a többiekhez, ahogy elfogytak a potenciális célpontok. Látta, ahogy Todd a földön fekszik, körülötte többen térdeltek. Úgy tűnt a srác csúnyán megsérült, alig volt magánál. De a többiek azt mondták megmarad. Nos, akkor legalább pár napig csend lesz - nyugtázta a lány, majd tovább állt. Ekkor jelent meg Hermész. A lány elhúzta a száját, arcán egy undok grimaszt megjelenítve. Abban a pillanatban hogy a veszély elmúlt, hogy a csatát már befejezték, az istenek lemerészkednek ide. Ráadásul, ahogy hallotta, Hermész pont azért jött, hogy prédikáljon. Beállt a tömegbe, s érdeklődve hallgatta a párbeszédet. Szóval, úgy tűnt Nick valóban nagyon utálja az égieket, abból ítélve ahogy védelmébe vette Leaht is, akit alig ismert. Lehet, hogy csupán empatikus volt, de a lánynak úgy tűnt ebben van valami ... személyes is. Amennyire ez meglepte még őt is, igazság szerint egyetértett a többiek által elhangzottakkal. Ő maga sosem tekintett Árészra az apjaként. Egy rideg, messzi alak volt, akivel egy tucatnyiszor sem beszélt élete során. Sose kapott tőle jótanácsokat, tulajdonképpen semmit se Berenikén kívül. Az is pedig csak.. Egy újabb eszköz volt, ami elősegítette azt, hogy a halandók könnyebben véghezvigyék az istenek akaratát, amit ők maguk képtelenek voltak megtenni. - Ha már a szavak megválasztásánál tartunk, valahogy az aggódást sem érzem helyes kifejezésnek. - vetette oda Chara, aki közben közelebb állt a többiekhez. - Felénk se néz egyikük sem. Nevetséges az, hogy egyáltalán a gyerekeiknek neveznek minket, mikor úgy kezelnek minket mint gyalogokat egy sakktáblán. Nem számít hányan esünk el, amíg a nagy tervük úgy alakul ahogy akarják. A legtöbbünk itt még csak nem is látta az úgynevezett "szülőjét". Ősi szabályok, persze, gondolom ezek mind részletezik azt, hogy mennyire el kell hanyagolniuk minden "gyereket" és csak akkor keresni őket, mikor épp kell tőlük valami. Nem elég, hogy eleve a származásunk miatt egy könyörtelen életre vagyunk ítélve mind, de még így játszadoznak is velünk. Kétlem, hogy erre lehetne bármilyen magyarázatuk. A lány ezt befejezve kissé elhátrált. A mellkasához nyúlva óvatosan megszorította a mellvértje alatt rejlő nyakláncát. Annak idején már ... eleget vesztett azért mert az istenek akarata ellenére is bevonták őt a játszmájukba. Magára hagyták amikor segítségre lett volna szüksége, s azóta is egymaga volt. Úgy érezte, hogy ideje volt már, hogy megmondja a magáét, még akkor is, ha ez semmilyen javulást nem okoz majd. Ezután a kis színjáték után ismét félrevonult, hogy egymaga lehessen. Csupán leült egy fa tövébe, majd bámult maga elé. Még látta, ahogy Leah sietve távozik, majd Lyra megy utána.. Látta, ahogy Nick Kheirónnal beszél valamit. Jelenleg mindez nem számított. Már kissé fáradt volt ő is, gyakorlatilag egész nap harcolt. Akármennyire is szeretett küzdeni, akármennyire is energiával töltötte el a vérszomja, néha neki is pihennie kellett.
|
|