Percy Jackson és az Olimposziak

Klaus Savege

Kor: 19
Isteni szülő: Hecaté

Képességek:
•Mystokinezis: Mágia feletti hatalom. Képes uralni a mágiát maga körül, bár a kepesége gyengébb a napfényben, mint éjszaka, vagy sötét helyeken.
•Hypnokinezis: Előidézheti és irányíthatja mások álmait.
•Pyrokinezis: Képes manipulálni és irányítani a tüzet.
•Creat illuson: Képes illúziókat létrehozni
•Umbrakinesis: Irányítja és manipulálja az árnyakat és a sötétséget.
•Shadow travel: Képes az árnyékokon keresztül utazni, akár nagy távolságokra is.

Külső: Magas, de vékony fiú, sötét rövid göndör hajjal. Nem sokat foglalkozik mások véleményével, vagy úgy általában másokkal, amik jól látszanak az általa viselt furcsa érdekes ruhákon. Nem csak a ruhái érdekesek gyakran sminket is visel és több tetoválása is van, az egyik leg jellemzőbb a két tenyerén szereplő felirat. Jobb kezén a „Helló” a bal kezén pedig a „Good by” felirat olvasható, akár egy szellemtáblán. Ahogy a külseje is sugallja nem egy harcias alkat, nem kifejezetten tehetséges semmilyen közelharcban, de szerencsére ezt jó részt kiegészítik a Hecatétól örökölt képességei. Dohányzik és többféle gyógyszert is szed, épp azokat, amikhez hozzá tud jutni. A listán szerepel pár erősebb fájdalomcsillapító, antidepresszáns és altató is. A cigit általában kanabiszal is kiegészíti, de a tábor területén igyekszik kevesebbet fogyasztani mindenből. Már csak azért is, mert ha el fogy, itt nehezebben szerez újat.

Jellem: Első ránézésre olyannak tűnik, mint aki nem törődik senkivel és semmivel, és nincs semmi gondja az életben. De persze ahogy lenni szokott ez nem így van. Igenis figyel és törődik a környezetével, na nem annak véleményével, de sokkal nehezebben fordít hátat valakinek mint ahogy ezt szeretné elhitetni magáról. Még akkor is, ha saját maga már nem sok értelmet lát a világban maga körül. Az első benyomás miatt kevesen engedték őt közel magukhoz és sajnos velük sem volt szerencséje szinte mindenkit elvesztett, már aki fontos volt neki ezért nehezen enged tényleg közel bárkit. Ennek elkerülésére kezdett el úgy tenni, mint akit tényleg abszolút senki nem érdekel. Az istenek gyerekeire általában jellemző figyelem zavar mellet még folyton visszatérő depresszióval is küzd, amit egyedül a saját módján (Általában gyógyszerekkel) próbál leküzdeni.

Fegyver: Atame (Díszes szertartásokhoz használt Wicca tőr) A gyenge fizikai kepeségei, és ügyetlensége mellet, nagyjából csak levélnyitónak jó, habár a kés maga elég éles. Mindig magánál tartja, ha más nem egy bőr szíjon a nyakába akasztva, ha nem tudja máshová tenni.

Shadow: Nagy fekete őr kutya. Nem igazán hallgat Klausra de mindig ott van amikor segítségre van szüksége. Inkább védelmezőként, mint fegyverként működik. Pontosan nem tudni, hogy micsoda, de az biztos, hogy nem közönséges kutya, erre utalnak a vörösben izzó szemei is.

Történet:

Az édes anyámnak jó érzéke volt a nőkhöz, a mostoha anyám egy angyal volt, a valódi pedig egy istennő. Logikus, különben nehezen esik teherbe valaki, aki csak a saját nemét bírja. Ok tudom ez már a 21. század, meg minden. Meg az istenek amúgy is szarnak a természet törvényeire. Engem meg sosem érdekelt. Mármint Hecaté, az istenek, meg a természet törvényei, meg úgy alapjáraton ez az egész hülyeség. Egyébként is kevésre emlékszem belőle, hat éves voltam, amikor meghalt, én pedig a barátnőjénél maradtam. Miranda jó ember volt, és mindent megtett értem. Talán túl sokat is. Amíg velem volt, valahogy mindenen sikerült túl jutni. Akár csak az anyám ő is wicca volt, arra próbált tanítani, hogyan lehet mindennel megbirkózni egy kis pozitív energiával és gondolkodással. (kis kölyökként még benyeled az ilyen baromságokat). Tizenhárom voltam mikor meg ált a szíve, várható volt, sosem működött valami jól. Útánna elmenekültem mindentől. Szó szerint, két évig éltem az utcán bujkálva én sem tudtam mi elől. Aztán végre rám talált a szatír, őszintén inkább küldtem volna el a fenébe. Talán erélyesebben el is kellet volna. A tábor után kicsit könnyebbek lettek a dolgok. Befejeztem a sulit és találkoztam vele. Lenny Moore-nak hívták. Már az első perctől tökéletesen értettük egymást. Sosem felejtem el az első találkozást. Egyedül ebédeltem egy pocsék gyors éteremben, amikor a csaj csak meg ált mellettem.

-Helló, Lenny vagyok. Azt még megeszed?- És közben már bele is rabolt az addigra kihűlt és egyébként sem valami jó krumpliba.
-Enyire biztos, hogy azt mondom nem?- Vállat vont és leült velem szemben.

-De azért bánnád, ha itt maradnék megvárni. Hátha mégis jut nekem is valami.- Mondta mosolyogva. Nagyjából még egy fél falatot ettem abból a szendvicsből, aztán letettem és elé csúsztattam.

-Látod? Már az elején láttam, hogy sok lesz ez.

-Persze, látom, jól megy a maradéklesés.

-Miért, bánod?

-De a kóla az enyém.- Majdnem elnevette magát, akkor láttam először azt a huncut mosolyt, később megtanultam, hogy ez a mosoly sosem jelent jót.

-Ok, szépfiú.- Beleharapott a szendvicsbe és még nézet egy darabig.

-Mond voltál már nővel?- Majdnem belefulladtam a kólába. Ugyanaz a gonosz mosoly.- És akarsz?
Bele telt egy kis időbe mire újra kaptam levegőt.

-Jó olcsó vagy, ha egy fél szendvics és 5 szem hideg krumpli a tarifád.

-És egy gofri.- Tette hozzá. Nekem pedig szerencsére éppen maradt annyi hogy megvegyem azt a gofrit.

Évekig sikerült úgy lavírozni a tábor és a város között, hogy együtt lehessünk, persze tudott is mindenről. Aztán egy idő után nem tértem vissza többet a táborba, Lenny-vel maradtam. Nem volt túl biztonságos, de úgy gondoltam nem lesz probléma a szörnyekkel meg semmivel, tanultam már eleget a táborban hogy mindketten viszonylag biztonságban legyünk. Ráadásul Lenny nem is kellet nekik. Nem, őt nem akarták, de ott volt. Én pedig nem voltam elég gyors. Nem sokkal később végül vissza tértem a táborba. Bár még mindig nem tudom mi hozott vissza.

Oliver_Storm.pdf (262.94 KB)

Globális

Kellemes, tavaszias idő kísér benneteket a mai napon. Mintha semmi baj nem lenne. Mintha ez lenne maga a Béke-szigete. Milyen jó is lenne! Ám nem ez a helyzet. Mindannyian tudjátok, hogy egyre közeledik az a háború, mely elkerülhetetlen és bár tudtok fesztelenül táborozni, majdnem mindennap végig söpör a táboron az a kellemetlen félelemérzet, hogy ki tudja, mennyi időtök van még.

Majdnem egy hónap telt el a Labirintus Csatája óta. Azóta mindenki összeszedte magát, amennyire lehetséges. Észrevehetitek, hogy mindenki sokkal jobban koncentrál az edzéseken és még az Aphrodité gyerekek is kiveszik részüket a készülésben, ami igazán meglepő tőlük. Kheirón igyekszik egyelőre mindent a szokott kerékvágásban tartani, mintha csak egy szokványos nyár kezdődne. De rajta is látszódnak a feszültség nyomai: mintha pár évet öregedett volna a csata óta. Hogy is ne? Futótűzként terjedt el a hír, hogy Kronosz visszatért Luke testében és ki tudja, mennyi időtök van még?
Azonban az utóbbi pár nap meglehetősen kellemes volt, még az utóbbi idők és a közelgő eseményekről is megfeledkeztek kicsit.

Klaus - Raven

Mai napod nem kezdődött a legfényesebben. Reggeli után éppen az istállóba tartottál volna, mikor sírásra leszel figyelmes. Mikor közelebb érsz, észreveszed a Hermész-kabin egyik tagját, Mia Franger-t, aki éppen a széna mögé bújva itatja az egereket.



Először kicsit kényelmetlenül érzed magad, hiszen nem sok szót váltottál még vele, de mindig is kicsit… Lányosnak tartottad, pontosabban kislányosnak. A lovak körülötted prüszkölnek, egyelőre még senki nem jött ide, nyilván senki nem szeretne kitrágyázni. Még esélyed van lelécelni, ha inkább magára hagynád a lányt, de ha nem teszed, pár másodpercen belül kiszúr, mert nem nehéz, ha az ember az ajtóban áll.

- Ki az? – kérdezi riadt hangon. Majd hozzászokik a szeme az ellenfényhez és felismer. – Ó, Klaus… - mondja kissé feszengve, bár nagyon igyekszik elrejteni, azért kihallod a hangjából. Imbolyogva feláll, kisöpri a hajából a szénát, amivel sikerül teljesen összeborzolnia a haját. Igazából aranyos lány, de tényleg fiatalabbnak néz ki, mint tizenöt és sokszor nem is a korához illően viselkedik. – Mit keresel itt? Mármint… Gondolom, nem trágyázni jöttél… - mondja kissé összeszedettebben. Mintha elgondolkodna valamin, majd közelebb lép hozzád. Kissé összehúzza a szemét, majd csípőre teszi a kezeit. Úgy néz ki, mint egy durcás kislány.

- Erről egy szót sem, jó? Tudod, hogy ott tudok beléd szúrni, ahol fáj… - mondja kissé fenyegetően, amit csak közepesen tudsz komolyan venni. Bár tényleg volt példa arra, hogy Mia csúnyán viselkedett bosszúból, de alapvetően olyan kis bénácska, hogy nehezen hiszed el, hogy pont téged tudna megbántani. A válaszod után azonban nem marad idő nagyobb cselekvésre, mert egy harmadik figura lép be az istállóba: Billy Gibson, Dionüszosz egyik idősebb fia.



Amint meglát titeket nagyon is közel egymáshoz, megtorpan, először meghökken, majd féloldalasan, sokat sejtetően elmosolyodik.
- Ti meg mit csináltok itt ketten, egyedül az istállóban? – kérdezi somolyogva. Mia csak fújtat, összefonja a karját a mellkasán.
- Remek… - morogja, amit csak te hallasz. Egyértelműen mindketten tőled várják a választ.


Oliver - Bes[T]roll

A napodat egy kis edzéssel kezdted, majd reggeli után még egy kis testépítés következett, amit összekötöttetek egy kis játékkal: a Kenu Tavon tartotok egy gyorsasági versenyt, de jól megpakoltátok a hajókat, így biztos jót tesz majd a karizmotoknak. Egy lány mert kiállni és veled együtt három fiú: Ellie Galloway az Árész bungallóból, Zacharias Atkinson az Apollón bungallóból és Isaac Mallons az Athéné bungallóból.

Ellie

Isaac

Egyedül Isaac-kel vagy közelebbi kapcsolatban, de a többiekkel is szoktál néha együtt edzeni, tudsz róluk ezt-azt. Mindenki a saját kenujával indul. A driádok indítják és fejezik is be a versenyt, de készülhettek valamire a najádoktól is, ők is szeretnek szórakozni veletek. A többiek tisztában vannak a képességeiddel, ezért ők is készültek trükkökkel, hogy kompenzáljanak, de te ezekről nem tudsz. Bár azért tippelni lehet.

Felsorakoztok a hajók mellé.
- Készen álltok, kutyák? – kérdezi félig viccelődve Ellie.
- Ugyan, csak mert te a harc istenének a lánya vagy, nem jelenti azt, hogy ezt meg is nyered! – löki meg a vállát Zacharias féloldalas mosollyal. Isaac melletted csak megütögeti a hátadat, majd rád kacsint.
- Azért én nem hagynám figyelmen kívül egy vizes és néha feltűnően szerencsés srác képességeit? – hívja fel a figyelmet rád Isaac.
- Ugyan már, magadról akarok elterelni a figyelmet, Isaac? Athéné gyereke, heh! – nevet fel diadalittasan Ellie. Mindannyian beültök a hajótokba.

A driádok izgatottan sugdolóznak. Az egyikük kissé elpirulva fordul feléd. Nem csoda, elég sok táborlakó szerint vagy jóképű, bár ezt csak a hátad mögött mondják nyilván.
- Sok sikert, Oliver! – mondja félénken neked Alder, alig hallod. Ő is szemrevaló teremtés mellesleg.



Majd az egyikük lassan startolni kezd. Mindannyian izgatottak vagytok. Pattanásig feszültök, elvégre a vesztes a másik három ember helyett is trágyázni fog. Végül elindultok…

Charlie - Pandora

A reggeled szokásosan telt. Semmi izgalmas. Reggelinél csevegsz a kabintársaiddal, igyekszel megtudni valami izgalmas: legyen az a jelenlegi helyzetről vagy valami pletyka. De csak annyit tudsz meg, hogy Silena és Beckendorf között egyre komolyabb a dolog. Valaki azt rebesgeti, hogy már le is feküdtek! De ennél többet sajnos nem tudsz meg.

Ezek után egy kabintársaddal, Jared Watts-szal mész az Arénába, hiszen tegnap megbeszéltétek, hogy együtt edzetek.



Egész közel álltok egymáshoz, ez részben azért is van, mert hasonlítotok, de amúgy is megértitek egymást. Mindketten érettek vagytok a korotokhoz képest. Ketten sétáltok az Aréna felé, ami ahogy mostanában lenni szokott, sokkal tömöttebb, mint régebben. Ezt már párszor meg is jegyeztétek egymásnak, de alapvetően nem zavar titeket. Annyi változott, hogy most már a bemelegítést az erdő szélén végzitek. Nem sokat beszéltek, korán van még, koncentráltok. A mozgásotok már viszonylag összeszokott. Végül visszatértek az Arénába.

Először egy kis íjászattal kezdtek, Jared mutat neked egy technikát, amivel kevesebb erőfeszítéssel tudsz ugyanolyan erőset lőni. Tulajdonképpen csak a tartásodon javított kicsit. Ezután pedig áttértek a kézi tusára: mindketten kardot ragadtok. Itt te tudsz ragyogni, nem keveset tudsz javítani a srác állásán, főleg a védekezésével vannak gondok. Könnyen bekapna pár szúrást, de szerencsére te vagy annyira tapasztalt, hogy ezeket észrevedd és kijavítsd. A fiú pedig kellemes természetéből adódóan csak mosolyog, néha szabadkozik és örömmel veszi, hogy valaki segít neki. Másfél óra múlva büszkén veregetheted meg a vállát, hogy kijavította ezeket az apróságokat. Frissítő párbaj volt.

Már éppen szedelőzködnétek össze, ám ekkor Kheirón baktat felétek kissé gondterhelt arccal. Görcsbe áll a gyomrod. Mégis mi történhetett? Eszedbe jut alig egy hónapja elvesztett kabin vezetőtök. Reméled, nem valami hasonló kaliberű hírt jött közölni.
- Charlie, Jared… Bocsánat a zavarásért. Az a helyzet, hogy halaszthatatlan ügyem van, de a fiataloknak éppen én tartok edzést. Még nagyon kezdők – atyai szeretettel elmosolyodik, ahogy a fiatalokra néz. Tényleg nincsenek többet tizenegy-tizenhárom évesnél, vegyesen a bungallókból. – Ti viszont elég tapasztaltak vagytok, ügyesek is. Rátok bízhatnám a mai edzésüket? Még csak most kezdtünk el ismerkedni a kardforgatással és az íj helyes használatával. Leköteleznétek… - néz rátok fürkészően. Nyilván nem fogtok neki nemet mondani. Annyi mindent tett már! És az utóbbi időben teljesen le van terhelve, de emellett még vállal kiképzést is… Elképesztő ez a kentaur, fogalmatok sincs, hogy tud ennyi mindent koordinálni egyszerre.

Miután beleegyeztek, kissé idegesen odasétáltok a fiatalokhoz. Elvégre még sosem tartottatok edzést, legalábbis ennyi kicsinek és kezdőnek biztosan nem. Jared feléd hajol útközben.
- Mit szólsz, ha én viszem az íjászatot, te meg a kardforgatást? – súgja a füledbe. Ő is izgul. Ha beleegyezel, akkor csak bólint és bátorítóan rád mosolyog. Megérkeztek a nagyjából egy tucatnyi kölyökhöz. Akiknek eddig fingjuk sem volt a kard használatáról. Gyorsan ki kell találni valamit. Persze lehet egy kis időt húzni azzal, hogy kettéválasztjátok őket. Egy ijedt arcú fiú, aki talán a Démétér bungallóhoz tartozik, remegő hangon szól hozzád.






- Miss Kenway, ugye ezek nem élesek igazából? – nagyot nyel. Fogalmad sincs, honnan tudja a neved, azt meg pláne nem, miért magáz, de erről eszedbe jut, hogy neked sem ártana az övéket tudni, addig is tudsz gondolkodni. Egy másik lány válaszol neki, aki kissé morc fejet vág, de hát Héphaisztosz lányától végül is elfogadható.

Mollie

- Ne aggódj, Toby, ennél még én is élesebbet kovácsolok… - forgatja a szemeit kissé cinikusan.
- Mollie, te ilyenek csinálsz már?! – néz rá nagy szemekkel. Kezd kicsit eluralkodni a fejetlenség, gyorsan kéne lépni valamit.

Lyra - Aria

Furcsa érzésed támadt, mikor felébredtél. Érezted, hogy valamiről vagy valakiről álmodtál és fontos volt, de nem tudod felidézni, és ez roppantul zavar. Egész reggel ezen kattogsz, most még a Hermész bungallóban lévő felfordulást sem veszed észre.

Mielőtt még nagyobb káosz kitörhetne, lelécelsz onnan. Teszel egy frissítő sétát az Eper Földeken. Semmi izgalmas nem történik. Mintha minden rendben lenne. El is gondolkodsz kicsit az elmúlt időkön. Mit lehetett volna tenni másképp, jobban. Ezzel el is megy az idő a reggeliig. Csendesen falatozol, csak szemeddel és füleddel követed az eseményeket. A ti asztalotoknál úgyis mindig nagy a zsibongás, nem hiányzik még a te hangod is. Ráadásul kissé mérges is vagy, mert tegnap este lefekvés előtt az egyik drága kabintársad, akinek hirtelen még a nevére sem emlékszel, sikeresen leverte, majd ráejtett valamit a tőrödre, ami így kissé meghajlott. Egyszóval jelenleg használhatatlan. Így ugrik a napi terved, mert muszáj beugranod Kovácsműhelybe, ha meg akarod javíttatni. Igyekszel nem túl mérges lenni a lányra, mert valószínűleg tényleg nem direkt csinálta, de ugyan miért nem lehet egy kicsit odafigyelni? Szegényt még csak el sem ismerte a szülője és még egészen fiatal, kicsit elveszett.

Ezekkel a gondolatokkal vágsz neki a Kovács Műhely felé vezető útnak. Közben igyekszel újratervezni a napodat. A Műhelyben Beckendorf fogad mosolyogva. Néha váltotok egy-két szót, egészen jófej srác.



- Mi történt, Lyra? – kérdezi jókedvűen. Majd ha beavatod a részletekbe és elé teszed a tőrödet, akkor megnyugtatóan legyint.
- Ne aggódj, ezt simaliba megoldom még ma. Az jó, ha délutánra kész lesz? – kérdezi tőled most már kicsit komolyabban. A munkaasztalán láthatsz félkész eszközöket, mintha egy bombát tervezne…

Még beszélgethettek pár percet, de mindkettőtöknek vannak dolgai. Te például szeretnéd végre elszívni a mai első cigidet. Lesétálsz a part és az erdő közötti sávhoz. Ide nem sokan jönnek már el, magad lehetsz. Közel s távol nincs senki. Boldogan szívod a cigarettádat, sétálgatsz, mikor egyszer csak egy hang szól hozzád. Túlságosan ismered ezt a hangot, de nem mered elhinni. Mert nem lehetséges! Mégis úgy tűnik. A hang felé fordulsz. Teljesen lefagysz. Ez egy Írisz-üzenet.



- Lyra? Te vagy az? Egyedül vagy, igaz? – körbe kémlel, majd ha meggyőződött erről, akkor újra rád néz, kissé elmosolyodik. Beléd vág a hiánya a féltestvérednek. Rég nem láttad. Hiányzik neked. – Figyelj rám, nincs sok időm - mély levegőt vesz, összeszedi magát. - Azt szeretném, ha csatlakoznál hozzám, ha csatlakoznál Kronoszhoz! Én nem bántam meg, és érzem, hogy ez lesz a nyertes oldal. Nem akarlak elveszíteni. És erős vagy, jó harcos és jó taktikai ember. Ilyen félistenekre mindig szükségünk van, mert képes lennél irányítani. Itt sokkal többre viheted, mint ott abban a nyeszlett Hermész-kabinban! Még csak nem is tartozunk oda! – fakad ki tipikus Ethan módra. Aztán összeszedi magát. – Figyelj, anya is itt van, beszéltem vele… Ő is örülne, ha itt láthatna és én is. Mi hárman összetartozunk, nem akarunk ellened küzdeni… - kissé szomorú lesz az arca. Mielőtt hosszabban tudnál válaszolni, félbeszakít. – Mennem kell! Nem kell most válaszolnod, gondold át. Nemsokára újból megkereslek. Hiányzol, Lyra, vigyázz magadra! – mondja még egy fáradt mosollyal, majd eltűnik, egyedül hagyva a napfénnyel, ami most már a szemedbe tűz.

Pocsék reggelem volt. Annyira nem meglepő, az utóbbi időben elég ritkán ébredtem tényleg energikusan, és nagy lelkesedéssel, de most sok más tényező is közrejátszott a dologban. Az első, hogy másodpercekig éreztem úgy, hogy álom és ébrenlét között lebegek. Próbáltam megragadni az álmot, felidézni a részleteket, de abban a pillanatban, hogy koncentrálni kezdtem rá, és az agyam kitisztult, természetesen elillant az egész. Ez már eleve bosszantott, de a következő pillanatban az éjjeliszekrényem felé fordultam, és kiszúrtam Dioskouroi egyik tagját, amivel tegnap igen mostohán elbántak. Igazából már az bosszantó volt, hogy az egyik új lány a cuccaim körül matatott, de mivel bizonytalan származású volt, azt az érzést pedig jól ismertem, nem tettem megjegyzést. Amikor viszont a levert tőrre ráejtett egy dögnehéz táskát, és az erős, de nagyon vékony penge megadta magát és elhajolt, azért kicsit ráförmedtem. A sai tőrnél az egyensúly mindennél fontosabb - ha jól akarod pörgetni, és közben nem szétszabdalni az alkarod, akkor tökéletesen egyenesnek kell lennie. Mivel pedig nem állt szándékomban összevagdosni magam, ezért sejthető volt, hogy szegény tőröm a fél napot a Héphaisztosz kabinban fogja tölteni, ezzel ellehetetlenítve, hogy gyakoroljak vele. Pedig mostanában a gyakorlás volt az egyetlen dolog, ami tényleg lenyugtatta az agyamat.
A Hermész kabin olyan reggelente, mint egy belbolydult méhkas, úgyhogy miután rövid időre beszabadultam mosdóba, és el tudtam végezni az alapvető higiéniai tevékenységeimet, egyszerűen felkaptam egy szürke pulcsit, és kiverekedtem magam a szobámból. Szükségem volt egy kis csendre és nyugalomra, hogy helyrerázódjak, azt pedig határozottan nem kaptam meg a kabintársaim között - ők még ezt a reggeli őrületet is sokszor "jópofának" találták.
A kabin előtt állva próbáltam kitalálni, merre menjek, de megállapítottam, hogy ilyenkor még sehol nem mászkálnak túl sokan, vagyis végül az Eperföldeket céloztam. Megdöbbentően halk minden, de nehéz nem a csata emlékét (és a jövőbeliek lehetőségét látni mindenhol). Próbálunk nyugodtan táborozni (már amennyire a Félvér Tábor valaha megfelelt a nyugodt táborozás fogalmának), de igazából mindenki tudja, hogy mindjárt vége. Hogy ki tudja, honnan legközelebb, de biztos, hogy ránk ront majd egy csapat szörny, és félvér, és akiket még Kronosz maga mellé tudott állítani. Egyszer talán ő maga is eljön. Beleborzongtam a gondolatba. Egyszer talán eljön a bátyám és az anyám. Elég volt gondolni rá, és máris eszeveszettül megkívántam a nikotint, úgyhogy turkálni kezdtem a pulcsim zsebében a cigisdobozomért... hogy rádöbbenjek, bentfelejtettem a kabinban. Fantasztikus. El kellett valahogy terelnem a gondolataimat, mert tudtam, hogy ha anyán és Ethanen kezdek rágódni, csak rosszabb lesz.
Úgyhogy jöttek a racionalitások. Mivel a tőröm a mai napon jó eséllyel használhatatlan lesz - jó lett volna azt gondolni, hogy a Héphaisztosz kabinosok ráérnek majd, és gyorsan helyrekalapálják, de ők is elég elfoglaltak voltak mostanában - ezért alternatív edzéseket kell keresnem. A tőrdobálás mindig jól jön, és talán gyakorolnom kéne a karddal is... nem igazán szeretem, de sosem árt. Délután pedig be akartam ugrani az Athénésekhez, hogy átfussunk néhány taktikai lehetőséget...
Sikerrel jártam, eltereltem a gondolataimat, és már viszonylag józanul érkeztem meg a reggelihez. A kabinban kezdődött őrület az asztalnál is folytatódott, de ezt már megszoktam - néha akad egy-egy megjegyzés, amin lehet is egy jót mosolyogni. Némi ételt természetesen ezúttal is odavittem a tűzhöz - kicsit kínos volt a helyzetem, mióta tudtuk, hogy Nemesis az ellenségeink oldalán áll, az első áldozatnál a csata után elég pocsékul is éreztem magam... de azóta arra jutottam, oldalak ide vagy oda, az anyámról van szó. Ha már egy kabin sem jutott neki, annyi a legkevesebb, hogy én neki ajánlom fel az étkezéseim egy részét.
- Fogadd el a felajánlásom, Nemesis - suttogtam, majd a tűzbe dobtam az ételt, és visszasétáltam az asztalhoz.
Megkentem egy pirítóst, töltöttem egy adag gyümölcslevet, és némán hallgattam, ahogy az egyik, nálam egy-két évvel fiatalabb srác épp a tegnapi edzésének - egyébként tényleg meglehetősen komikus - részleteit ecseteli.
Reggeli után összeszedem a tőreimet, és zsebrevágom a cigisdobozomat is - egy harmadik kört nem akarok tenni - majd átsétálok a kovácsműhelyhez. Beckendorf jókedvűnek tűnik, mint mindig. Kedvelem a srácot, bár ahogy senki mással, úgy vele sem beszélek különösebben sokat. De általában mosolyog, segítőkész, egyszerűen jól érzi magát az ember a környezetében, szóval én is visszamosolygok rá, mikor köszönt.
- Tudsz kezdeni valamit vele? - teszem elé az egyik tőrt. - Történt egy kis baleset tegnap éjjel, ez a fegyver pedig jelen állapotában gyakorlatilag használhatatlan.
Beckendorf szerencsére optimista.
- Ne aggódj, ezt simaliba megoldom még ma. Az jó, ha délutánra kész lesz? - kérdezi, mire láthatóan felcsillan a szemem.
- Tökéletes - ezek szerint ma még edzhetek is vele. - Nagyon köszönöm!
Egy pillanatra, mielőtt elbúcsúzok, még végigpillantok a műhelyben, és észreveszem az eszközöket a munkaasztalon - igazi bizonyítékai annak, hogy mindannyian próbálunk megfeledkezni a helyzetről, de valójában egyikünk sem tud. Akármit tervez, annak már köze van a háborúhoz. Szeretnék rákérdezni, de egy pillanatra elkapom a tekintetét ahogy dolgozik, és arra jutok, inkább nem teszem. Beckendorfot azért bírom, mert általában jókedvű. Nem akarom szétzúzni a hangulatát azzal, hogy rákérdezek olyasmire, amire nem kéne.
Talán ez is az oka (meg a reggeli feledékenységem), hogy mikor ismét kilépek a szabadba, már tényleg nagyon vágyom arra a nyomorult cigire. Ezúttal a partot célzom. Kitapasztaltam már, hol nem szokott lenni senki, és a tenger illata, valamint az egyre magasabbra kúszó nap tényleg jókedvre derít. A keserédes reggel után egy egészen jó napnak nézek elébe. Meggyújtom a cigarettát, és próbálom lassan szívni, hogy tovább mászkálhassak. Aztán egyszer csak mintha a nevemen szólítana valaki.
Nem. Nem valaki. Pontosan tudom, ki, de először azt gondolom, hallucinálok. Látták hűséget esküdni Kronosznak, nem lehet itt... lassan fordulok meg, még mindig kezemben a füstölgő cigivel.
Egy Írisz üzenet az, de tényleg Ethantől. Megkockáztatta, hogy üzenjen a táborba... láthatóan ő is tisztában van azzal, hogy pontosan mennyire problémás ötlet ez, mert körbenéz.
- Egyedül vagy, igaz? - kicsit kábán bólintok, mire elmosolyodik.
Borzalmasan hiányzott. Igazából tényleg ő volt az egyetlen a táborban, aki tényleg a barátom volt, és nem csak kedves ismerős szintjéig emelkedett, azokban az években, amikor először idekerültem. Amióta pedig tudtam, hogy a féltestvérem, beszélni is akartam vele, tisztázni a helyzetet, de mivel egy háború két ellentétes oldalán álltunk, ez enyhén szólva is a lehetetlen kategóriába esett. Ő sokkal hamarabb meghozott egy döntést, minthogy én egyáltalán gondolkodhattam volna azon, mi legyen a következő lépés. 
- Figyelj rám, nincs sok időm. - kezdi, és csak röviden válaszolok.
- Rendben. - mondom, mire vesz egy mély levegőt. Látszik, hogy nehezére esik beszélni.
-  Azt szeretném, ha csatlakoznál hozzám, ha csatlakoznál Kronoszhoz! Én nem bántam meg, és érzem, hogy ez lesz a nyertes oldal. Nem akarlak elveszíteni. És erős vagy, jó harcos és jó taktikai ember. Ilyen félistenekre mindig szükségünk van, mert képes lennél irányítani. Itt sokkal többre viheted, mint ott abban a nyeszlett Hermész-kabinban! Még csak nem is tartozunk oda!
Ez az egész gondolatmenet nagyon jellemző Ethanre. Azonnal eszembe jut, amikor még mindketten bizonytalan származásúak voltunk, és rengeteget gondolkodtunk azon, ki lehet az anyánk. Engem is megviselt a dolog, de ő sokkal jobban a szívére vette. Nem bántam meg... Az a baj, hogy ez sem lep meg igazán - mindig is makacs volt, ha egyszer elhatározott valamit, kitartott mellette. Ebben is hasonlítottunk. Egy kicsit megrázom a fejem, és már kezdenék beszélni, azonban folytatja.
- Figyelj, anya is itt van, beszéltem vele… Ő is örülne, ha itt láthatna és én is. Mi hárman összetartozunk, nem akarunk ellened küzdeni…
Ez a mondat viszont túlságosan is talál - nem, nem vagyok sem naiv, sem idióta. Nem képzeltem rögtön azt, hogy a bosszú istennője majd fogja a félvér fiát és a félvér lányát, és egy szép, bájos csonka családként elfoglalják az Olimposzt... ezzel a koncepcióval akkor is bőven lett volna gond, ha a hadsereget, amibe mindketten beálltak, történetesen nem Kronosz vezeti. De... a baj az volt, hogy ugyanazt éreztem, amit ő mondott. Nem akartam ellenük küzdeni. Amióta a Labirintus csatája lezajlott, és sok részlet tisztázódott, rengeteget járt a fejemben a gondolat, hogy ha nyerünk, ha legyőzzük Kronoszt... ők akkor is elveszettek számomra. Az anyámat sose fogom megismerni, sosem lesz több számomra, mint egy ellenséges kisisten, és a mérleg a fejem felett tizenhat éves koromban. Ethannel pedig sosem lehetünk újra barátok, és sosem lehetünk igazán testvérek sem. Ebbe nem akartam belegondolni. Még abban sem vagyok biztos, mit kéne mondanom, de nyitom a számat...
- Ethan, meg kell érte... - azonban nem tudom befejezni a mondatot.
- Mennem kell! Nem kell most válaszolnod, gondold át. Nemsokára újból megkereslek. Hiányzol, Lyra, vigyázz magadra!
Felsóhajtok, és válaszolok.
- Te is - bólintok az utolsó mondatára, és én is visszamosolygok. - Majd akkor... beszélünk. Mindenképp.
Elég röhejes válasz volt.
Igazából számíthattam volna erre az üzenetre... nem, nem erről van szó... fel kellett volna készülnöm arra, hogy a döntésemnek következményei lesznek. Hogy nem fog ott véget érni a dolog, hogy az "Olimposzt választottam, és kész". Túl egyszerű lett volna, és igazság szerint én sem voltam elég szívtelen ahhoz, hogy a választás egyszerű legyen. Lenéztem a cigarettámra, ami lassan leégett, és szívtam belőle egy utolsót, mielőtt elnyomtam volna. "Nemsokára újból megkereslek." Tehát ki kell találnom, mit válaszoljak. Hogy hogy próbáljam meggyőzni, mert úgy éreztem, muszáj megpróbálnom.
Egyúttal pedig azt is tudtam, hogy az Írisz üzenetről hallgatni fogok, mint a sír. Ez az én ügyem volt. Senkinek nem volt köze hozzá, és senkit nem is akartam belekeverni.

Utálom a reggeleket. Általában az a tény is elég hogy elrontsa őket, hogy reggelre esnek, de a mai különösen ramatynak ígérkezett. Azért sikerült valami ehetőt találni reggelire és már ép azon gondolkodtam hol tudok még elbújni egy szál cigire, és úgy egyébként is meddig elég még ami van amikor meghallottam a hüppögést.

„Nem, ehhez nekem semmi közöm.” Már tovább is mennék, de elég elkeseredetten hangzik. „Hogy az a…” Összeszorítom a fogaim, de végül csak vesztesen sóhajtok egyet. „A fenébe ezzel nekem is lenne okom bőgni.”

A lehető leghalkabban közelebb megyek, közben a zsebeimben matatok, hátha találok valamit ami legalább nekem segít hogy jobb kedvem legyen.

-Helló!- Köszönök rá a lányra, amikor már elég közel vagyok, hogy mindenképpen észrevegyen. –Tudod, számtalan jobb hely van ennél a táborban arra, hogy ki sírd magad.- „Az egyik a saját szobád...Shhh… Ne legyél gonosz!”- Szóval mért pont ezt a csodás lószaros épületet választottad?- Kérdezem és közben, ha ül valahol akkor oda ülök mellé vagy vele szemben.

-Mi van ha én is ép egy helyet keresek sírni? Nagyobb rá az esély, mint arra hogy trágyázzak.- Nem tudom nem kinevetni a megjegyzését, és azt, ahogy az egész kinéz.

-Hallgatok mint a sír.- Mondom, nevetve és a kezemmel teszek egy mozdulatot a szám ellőt mintha cipzárat húznék rá.
Ahogy megjelenik, Billi tudom, hogy a reggeli cigimnek már kampó. Sóhajtok egy kisebbet, remélem még maradt a vicces nyalókából, vajon kiszúrná valaki?

-Helló Billy!- Köszönök és még egy csókot is dobok felé. Közben felállok, így még közelebb kerülök a lányhoz.
-Tudod, ép az a egereket itattam amikor a kicsi Mia- Közben átkarolom a vállát.- Rám talált ezen a helyen. Aztán itt maradt beszélgetni. Hát nem egy tündér, hogy így törődik, a többiekkel?- És közben szorosabban magamhoz húzom a lányt.- Pedig van itt néhány nagyon takaros gerenda. –Mutatok felfelé.

-De. Ha már megérkeztél, ki ganajozni a lovakat a világért sem tartanánk fel.

Charlie - Pandora

A káosz azonnal abbamarad, amint füttyentesz egyet, de azért izegnek mozognak, sutyorognak és nevetgélnek tovább. Jared láthatóan magához tér, amint kimondod a nevét és előre lép. A szokásos laza félmosolyát látod, majd int egyet.
- Sziasztok! Jared vagyok, Lottie kabintársa az Apollón házból. Mivel Kheirón-nak dolga akadt, ma kivételesen mi fogunk veletek edzeni, ha nem baj – mosolyog továbbra is, majd visszaadja neked a szót.

A bemutatkozás ötletét vegyesen fogadták: volt, akinek felcsillant a szeme, de volt olyan is, mint Mollie, aki a szemét forgatta és fújtatott, hogy mekkora baromság ez. De mivel a nagyobb résznek tetszett, ezért egyelőre nyert ügyed van. Egy ideig nem mer senki megszólalni, de nagy meglepetésedre Mollie kezdi el.

- Na, jó, ne legyünk már ennyire beszariak! – morogja, majd előre lép. – Mollie vagyok a Héphaisztosz bungalóból. Tizennégy éves vagyok. Ugye, elég ennyi? – nyafogja, majd mivel Jared bólint neki, visszalép.

Mollie

Egy újabb lány lép előre, ő talán még idősebb.
- Sziasztok! Nakamoto Gemmei vagyok, egyelőre ismeretlen szülőtől – mondja kicsit szomorkásan, de mosolyogva. – Ő… Én tizenöt éves vagyok. Már tapasztaltabb kicsit, de azért még nem elég jó… - mondja zavartan, majd visszalép, szemét le sem tudja venni Jared-ről.

Gemmei

Következik egy fiú.

Jack

- Jack Lawson. Szintén Héphaisztosz bungaló. Tizenöt éves vagyok – biccent neked, majd visszalép. Nem néz ki valami jókedvűnek, sőt kifejezetten zárkózottnak tűnik. Nem sok időd van ezen morfondírozni, mert egy testvérpár lép előre. A lány nagyon kicsi, talán hétéves, ha van. A bátyja kezét markolja erősen. Félősnek tűnik. Igazából mindketten olyan elveszett látványt nyújtanak.




- Helló… Mi csak pár hete jöttünk. Egyelőre ismeretlen szülők természetesen – nagyon izgul szegény. – Őőő… Én George vagyok, ő pedig Lily Rogers. Én tíz éves vagyok, ő pedig hat múlt, pár hónap múlva tölti a hetet. Igen, elég fiatalok vagyunk. Sajnos, az emberi szülőnk… - Lily szomorúan rángatni kezdi a bátyja pólóját, így ő is elhallgat. Nagyon kellemetlen és szomorú pillanat ez. Már érted, mi ez az elhagyatottság körülöttük. – Bocsánat… - mondja végül, visszalép, de még eszébe jut valami. – Jaj, és ne haragudjatok Lily-re, ha nem válaszol. Némán született – mosolyog a testvérére szeretetteljesen, majd tényleg visszalépnek. Jared a válladra teszi a kezét, szinte vigasztalásképp. Mindketten érzitek, milyen szerencsések vagytok.

- Köszönjük, hogy ilyen bátrak vagytok… - motyogja végül társad. Fél percig senki nem megy ki, mert mindenkit megrázott a dolog, de aztán végül egy nagyon aranyos, félénk, szőke kislány lép előre.

Esme

- Helló! – integet. – Esme Royven vagyok. Aphrodité lánya… - mondjuk, ezt tényleg nem volt nehéz kitalálni. – Bevallom, kicsit félek ettől… - mondja egy ideges mosollyal. – Ó, és tizenkét éves vagyok… - fejezi be, majd szinte rögtön utána jön is a következő. Őt már ismeritek.




- Igen, Toby vagyok a Démétér házból… Tizenkét éves szintén – hadarja, majd elpirultan visszalép. Toby után egy idősebb és határozottabb lány lép előre.

Cathy

- Sziasztok! Catherine Baron vagyok, szólítsatok csak Cathy-nek akár… Athéné az anyám és tizennégy éves vagyok… - mondja. Nem tűnik mogorvának, csak elég… Céltudatosnak. Ezután egy félénkebb kislány lép előre.

- Helló! – cincogja. Nagyon aranyos amúgy. – A nevem Eloise Hayse és Dionüszosz az apám. Öm… Kilenc éves vagyok… - riadtan néz körbe, majd visszalép és szinte elbújik a nagyobb Esme mögött, aki csak rámosolyog bátorítóan.

Eloise


Egy barátságos fiú lép előre, aki eddig meg rólad nem vette le a szemét. Annyira zavarban van melletted, hogy észre sem veszi a göröngyöt, pofára esik. A többiek kinevetik, de Jared vagy te felsegíthetitek. Ő ettől még inkább zavarba jön, de beletúr a hajába és habogni kezd.

- Ó, bocsánat… Szóval én… Izé… Lewis Price vagyok, de sokan csak LP-nek szólítanak. Hermész az apám, igen, igen… Ja, és tizenhárom éves vagyok… - motyogja még, majd egy félénk mosolyt ereszt meg feléd. Mollie csak a bordái közé könyököl.
- Mi van, hősszerelmes? – vigyorog rá gonoszan, mire Lewis csak a tarkóját vakarja zavartan.

LP

Következőként ismét egy szőke lány lép előre.

Sarah

- Sziasztok! – mondja kissé unottan. – Sarah Bennett vagyok, tizennégy éves és ismeretlen szülőktől. Na, mindegy… - mondja kissé lemondóan, legyint is, majd visszalép. Jared szeretne valamit mondani, hogy jobban érezze magát, de nem tud. Eltelik fél perc, nem történik semmi. De ha nem tévedsz, kéne még valakinek lenni. Jared is realizálja és ha te nem teszed, ő szólal meg.
- Srácok… Valaki még nem volt… Ki az? – kérdezi, szemével keresi. Nem nagyon tudja megtalálni, mert elbújt Jack mögött, azonban ő odébb áll és ekkor megpillantjátok, miért bújt el eddig.

Antoine

- Sziasztok! – hebegi a kisfiú szomorúan. Láthatóan nagyon szégyelli, ahogy kinéz, egész végig a földet bámulja. – Antoine Lott vagyok, Árész bungaló. Nyolc éves… - hadarja nagyon halkan, majd visszalép Jack mögé, aki a szemeit forgatja, de nem foglalkozik tovább vele. Vége tehát a bemutatkozásnak. Jared egy pillanatra rád néz, majd megszólal.

- Köszönjük! Nagyon örülünk, hogy veletek dolgozhatunk és reméljük, ti is élvezni fogjátok és hasznosnak ítélitek majd. Arra gondoltunk, hogy kétfelé osztanánk titeket. Egyik fele velem jön íjászkodni, közben a másik Lottie-val kardvívást tanul, majd csere. Ez így jó? – nem kaptok ellenkező szavakat, szóval a csapat felénél megtörve két részre osztjátok őket.

Hozzád kerül Cathy, Antoine, Sarah, Gemmei (aki láthatóan csalódott, hogy nem Jared-del megy, de cserébe LP is az, aki meg Jared-nél van), Eloise és Toby is, a többiek odébb mennek Jared-del. Ám előtte még rád kacsint, rád mosolyog biztatásképpen és int. Magad maradtál ezzel a hat kölyökkel.

Már előttük vannak a fakardok, úgy tűnik, Kheirón eljutott már idáig velük. De ennél többet nem tudsz. A kezükbe veszik szépen lassan, tapasztalt szemeddel könnyedén felméred, ki milyen szinten áll nagyjából. Ahogy az várható volt, Gemmei elég jól tartja azonnal, az állása is szuper. Cathy is egész ügyes, de neki a tartása és állása nem elég jó. Toby és Sarah elég félősek, de próbálkoznak, csak szegények elég kezdők. Antoine azonban még csak meg sem fogja a kardot. Csak bámul rá és nem szól semmit. Talán ki kéne deríteni, ki mennyit tud a kardforgatásról alapvetően, előző tapasztalatok, ilyesmik. A nagyobbak kissé türelmetlenül várják, hogy kezdődjön az edzés, a kisebbek pedig nagyon próbálkoznak és reménykedve néznek, hogy segítesz nekik. Antoine pedig továbbra is a földet bámulja…

Klaus - Raven

Mia közepesen értékeli a megjelenésedet. Habár az igaz, hogy kizökkentetted és azonnal abbahagyta a sírást, de attól még mérgesen néz rád. De úgy tűnik, azzal elégedett volt, ahogy reagáltál arra, hogy nem mondhatod el senkinek.

Billy érdeklődve néz rátok, várja a szaftos történetet. Azonban mikor látja, hogy Mia mennyire igyekszik elhúzódni tőled, csak lebiggyeszti az ajkát és legyint. Eddig tartott a figyelme.
- Á, húzzatok inkább a fenébe, ez még csak nem is érdekes… - mondja csalódottan, ám a következő pillanatban mégis felcsillan a szeme. Ugyanis Mia megelégelte, hogy a közelében vagy és támadásba lendült. Sajnos, nem veszed észre időben a dolgot, így védekezni sem marad időd. A lány egész egyszerűen belekönyököl a hasadba, ami valljuk be, nem kellemes. Még szerencse, hogy ő is bénázik, így nem sikerült neki teljes erővel, mert a végén lecsúszik a keze. De így is fáj és azonnal elengeded a lányt, aki meglepő sebességgel elszökken mellőled. Mérges szemét látod csak és a hangját hallod.

- Ha még egyszer a közelembe merészkedsz, te Freak én esküszöm, nem állok jót magamért! – kiabálja eltorzult arccal, de te még így sem ijedsz meg tőle. Majd megfordul és kicsörtet az istállóból. Billy csak halálra kacagja magát az eseten, majd melléd lép és a válladra teszi a kezét.
- Haver, elég bénán megy ez a felszedés. Amúgy is, nem vagy kicsit idős hozzá? – néz rád vigyorogva, még mindig jót mulat rajtatok. Egészen biztosan lehetsz benne, hogy hamarosan máshonnan is hallani fogod a Mia és Klaus párost. De hát, ez a Félvér Tábor… Te lassan összeszeded magad.

- Haver, ha már így itt vagy, nem maradnál velem lószart szedni? Akkor talán elfelejtem ezt az esetet… - néz rád könyörögve. Te pedig sebesen elkezdesz imádkozni az összes istenséghez, akit csak ismersz, hogy segítsenek már, küldjenek valamit vagy valakit, hogy eltűnhess innen. Felőled akár fel is robbanhatna ez a hely, csak ne kelljen maradnod, ugyanis rossz emlékek kötnek ide. Még amikor kisebb voltál, az idősebbek bizony előszeretettel szívattak, mert furának tartottak. Ezek közé tartozott az, hogy a WC kagylóba dugták a fejed vagy az összeszedett lócitromba dobtak. Nem valami jó élmények…

Már épp azon töröd a fejed, hogy mivel tudnád kihúzni magad a csávából, amikor is olyan történik, amire nem számítasz: megérkezik a felmentő sereg egy srác képében.



- Hálló, Klaus-t keresem! – köszön viccesen. Fogalmad sincs, ki ő, de úgy tűnik, ő sem ismer téged. Ha válaszolsz neki, akkor csak biccent. – Asszem, velem kéne jönnöd. Mr. D beszélni akar veled… - mondja, majd várja, hogy csatlakozz hozzá. Billy csak nagyon szomorúan néz, majd sóhajt és a kezébe veszi a lapátot és nekiáll a szarszedésnek…

Te pedig először örülsz a fejednek, hogy megszabadulsz ettől a feladattól, de amint sétálni kezdtek, elfog egy kényelmetlen érzés. Azért ha Mr. D, Dionüszosz, a táborvezető hívat, azért az már baj… Azon gondolkodsz, vajon rájöttek-e a vicces dolgaidra. Pedig te annyira vigyáztál! Ha megkérdezed a srácot, hogy miért mentek, ő is csak a vállát rántja, hogy fogalma sincs. Oké, véged van… Fejben már megtervezed a tökéletes sírt magadnak, mire odaértek. Hárman várnak rátok. Egy lány, Katie Gardner, a Démétér bungaló vezetője, egy srác, akit nem ismersz, csak látásból és Mr. D. Egyre kevésbé érted a dolgot, de úgyis mindjárt kiderül. Kíváncsian várod, hogy mi lesz már, mire Mr. D észrevesz.

Mr. D, Dionüszosz

- Áhh, te vagy Karl Solvinger, ugye? – kérdezi unottan. Igen, már megint elrontotta a neved, de ezen már meg sem lepődsz, mert Mr. D mindenki nevét elrontja. Ha esetleg közbeszólnál, hogy nem is így hívnak, csak leint.
- Na, akkor miért vagyunk itt, Keira? – kérdezi Katie-t, aki csak a szemeit forgatja a nevére. Majd összecsapja a két tenyerét.
- Szóval! Az jutott eszembe, hogy kicsit oldani kéne a helyzetet, ami van, mielőtt tényleg elkezdődik a háború. Két tervem van, de kéne ehhez a táborvezető engedélye. És mivel Kheirón elfoglalt, ezért jöttem önhöz, Mr. D… - mondja Katie. Megnyugszol. Mégsem buktál le. A lány folytatja töretlenül, Mr. D összefonja a kezét, egy kólát iszogat a változatosság kedvéért.

- Az egyik az lenne, hogy valamit kitalálhatnánk a holnapi Kapd el a zászlót! játékra, amivel feldobnánk. A másik meg, hogy az utána következő tábortüzes éneklés helyett lehetne valami rendhagyó. Esetleg valamit az Amfiteátrumban vagy a Kézműves Központban… Csak hogy kicsit elfelejtsük, hogy mi közelít hozzánk – mondja reménykedve a lány. Mr. D csak legyint.
- Most komolyan ezért hívta ide, Kara?! Felőlem azt csináltok, amit akartok, nem érdekel. Az istenekre, még komolyan ötven évet kell ezen a szörnyű helyen letöltenem bor nélkül?! – szenved magában, miközben elmegy.

Katie pedig ismét összecsapja a kezét.
- Szuper! Akkor ez egy engedély – vigyorog, majd rátok néz. Szerintem menjünk át a Kézműves Központba és ott folytassuk…
Együtt mentek át az oszlopos, félig nyitott helyiségbe. Alig van itt pár félvér, ők is a szabadidejüket töltik itt, nem zavarnak titeket. Téged lassan kezd zavarni, hogy fogalmad sincs, kivel vagy itt együtt. Mintha Katie a fejedbe látna, azonnal belekezd.

Katie Gardner

- Szóval én Katie Gardner vagyok, a Démétér bungaló vezetője. Mi lenne, ha ti is bemutatkoznátok? – kérdezi, majd a srácra néz, akit érted küldtek.

Malcolm

- Ja, Malcolm vagyok, szintén Démétér bungalós! – int nektek lazán. Aztán a különös fiú szólal meg, akit annyira ismersz, hogy ő is egy bungalóban lakik veled. Olyan… Lazának tűnik. Mintha semmi nem tudná kiborítani. Végtelen nyugalom árad belőle.

Alistair

- Sziasztok! Alistair vagyok, a Hermész-bungalóban lakom, de Hüpnosz az apám, aki az álom istene… - mondja réveteg hangon. Meg kell ráznod magad, te is elálmosodsz kissé. Várakozás teljesen néznek réd, majd ha te is megejtesz egy rövid bemutatkozást, ismét Katie szólal meg.

- Azért hívtalak titeket, mert kreatívnak bizonyultatok eddig, szóval reménykedem, együtt kitalálunk valamit. A terveim azok, amiket Dionüszosznak mondtam. Valamit kezdenék a holnapi Szerezd meg a zászlót! játékkal és az esti énekléssel. Ötletek? – néz rátok kíváncsian.

Oliver - Bes[T]roll

Micsoda szerencse, hogy a többiek sem sietik el a dolgot, így van időd koncentráltan összeszedni a vizet, bár azt nem tudod, hogy fog elsülni. Szegény haverod nem teljesen érti, miért vagy ilyen szótlan, de betudja versenyszellemnek és nem foglalkozik tovább ezzel.

A fanimfa lány is elveszik a te tekintetedben, de ő kapja el előbb a szemét, elpirul és kuncog kicsit. A közelében álló driádok is észreveszik és cukkolni kezdik barátnőjüket. De te már nem figyelsz erre, mert beülsz a hajódba. Így tesznek a többiek is. Most már mindenki fél egy kicsit, de annál nagyobb a teljesítési vágy. Isaac ül be utoljára, nem is értitek mit húzza az időt…

Ám végre elindultok. Te pedig azonnal betolod a kis nitródat. Azonban úgy tűnik, tényleg tapasztalatlan vagy ebben, mert annyira erősek sikerül, hogy egyenesen mint egy torpedó, kilősz. Ám ezt a sebességet nem sokáig tudod tartani, a hajód megadja magát, majd hátulról felfordulsz. Próbálsz korrigálni, hátha még vissza tudod állítani az egyensúlyt, ám hiába: a hajó felfordul, te pedig a vízben végzed mindennel együtt.

Kell pár pillanat, mire összeszeded magad, de szerencsére tényleg a tenger egyik titánja a nagyszülőd, így hamar elemedben érzed magad a vízben. Ám ez nem segít abban, hogy megnyerd. Elég csalódott és mérges vagy, de gyorsan kibújsz a fejjel lefelé fordult hajóból, felméred a többiek helyzetét. Kicsit fellobban benned a szikra: a nitród tényleg előre lökött, tehát még mindig első vagy, de hogy mászol vissza a hajódba? És a súlyok?! Már biztosan a tó alján vannak. Megint elkeseredsz. Nem tudod tisztességesen megnyerni ezt a versenyt. A part felé pillantasz, szégyenedben a fanimfát keresed, hogy látta-e. Ő pedig a part mellett guggol közvetlenül, szomorúan mosolyog rád. Egyre rosszabbul érzed magad. Így lejáratni magad. Valamit tenni kéne…

Azonban mielőtt kiötölhetnél valamit, egyszerre mozogni kezd körülötted a víz. Vízi nimfák jelennek meg és veled együtt fordítják meg villámgyorsan a kenud, majd látod, hogy a súlyokat is felhozták a tó aljáról, szóval ha visszamászol, megkaphatod őket. Ötleted sincs, hogyan lehetséges ez. A vízi nimfák nem a segítségükről híresek. Nem gonoszak, de szeretnek viccelődni. Valaki beszélt volna velük? De vajon ki?

Nem tudsz jobban elgondolkodni, ugyanis a többiek pont beérnek, mire visszaszállsz, sőt, az előnyöd tökéletesen elveszik. Az élen Isaac van, aki tényleg gyorsabb az átlagnál… Ha jobban megnézed, akkor látod, hogy a hajójára valami önműködő motort vagy evezőt rakott, az gyorsítja kicsit. Valószínűleg saját ötlet, tehát emiatt szállt be később, mint ti. A második Zack, aki szintén nem rest: egy bűzbombát vagy valami olyasmit dob isaac hajójába, ami azonnal kifejti hatását. Ellie pedig egyelőre nem vet be semmit. Neked is gyorsan bele kéne húzni, egyelőre fej-fej mellett haladsz Ellie-vel, de a többiek sincsenek annyival előrébb. Még behozhatod, ha ügyesebb vagy, mint eddig…

Lyra - Aria

Még pár percig sokkoltan állsz a parton, majd összeszeded magad és elindulnál, ám ekkor valamin megcsillan a nap. Odakapod a fejed, a homokban látsz valamit, nagyjából ott van, ahol Ethan Írisz üzenetét láthattad. Ha lehajolsz és felveszed, egy szépen megmunkált ezüst karperecet látsz a kezedben, amin egy sarló mintájú medál fityeg. Pontosan tudod, hogy kinek a szimbóluma a sarló. Azt is tudod, hogy Ethan hagyta itt. Egy apró papír is van mellé tűzve, ha elolvasod, csak ennyi áll rajta Ethan kézírásával: „Ha kommunikálni szeretnél…”

Ha eddig nem lett volna elég gondod a sráccal, ez végképp a padlóra lök. Pontosan tudod, mennyire veszélyes ez. Akármit kezdhetsz vele: megtarthatod, elrejtheted, elpusztíthatod, bedobhatod a tengerbe… Rajtad áll, mit teszel vele… De vajon ez az egyetlen kommunikációs eszköz közted és a testvéred között?

Bárhogy is döntesz, ezután már tényleg elindulsz, nehogy feltűnő legyen a hiányod. Muszáj valahogy kiüríteni a fejed, így futni indulsz, miután átöltöztél. Itt van elég időd átgondolni mindent vagy ha ahhoz nincs kedved, akkor egyszerűen csak el tudod terelni a gondolataidat.

Nagyjából egy órája futsz már, el is fáradsz, úgyhogy megállsz a Ligeteknél. Amikor is hangok ütik meg a füled. Gyanús hangok. Szatírok azok. Közülük az egyik elég idősnek is tűnik.
- De, uram… Talán nem ez a legjobb… - kezdi egy félénk hang.
- DE IGEN! – mondja erélyesen a másik. – Itt többé nincs helyünk, nem vagyok képes még egy napot itt lenni… Muszáj elárulnunk a Félvér Tábort… - mondja lemondóan az öreg. Többet nem hallasz, mert távolodnak, de megpróbálhatsz utánuk menni. A baj az, hogy nincs túl sok fa, ami takarna. Tehát elég veszélyes. Bár nem nehéz kitalálni, miről beszélnek vagy mire gondolnak.

Ha esetleg mégsem mész utánuk, akkor futás után egyre több gondolattal veszed az irányt az Athéné bungaló felé, ahol szerencsére látsz is ismerős arcot. Malcolm Pace, Annabeth jobbkeze fogad téged.



- Szia Lyra, miben segíthetek? – mosolyog rád szelíden, megigazítja a szemüvegét, de amúgy teljes figyelmét rád szenteli. Keze különböző papírokon pihen, amik tervrajzok, irka-firkák, mindenfélék. Nyilvánvaló, hogy mindenkinek tudja a nevét.