Percy Jackson és az Olimposziak

Ezen a szép reggelen ahogy Jason kilépett a szobájából és a reggelizőterem felé vette az irányt, útközben mellécsapódott Illana is. Vivienne éppen egyedül reggelizett, de hamar felismerhette Illana-t, most rendes egyenruha volt rajta, de ami ennél is meglepőbb volt, az az, hogy mellette egy igencsak helyes fiú sétált, ami önmagában nem lett volna baj, de itt nem nagyon szoktak sokáig megmaradni a fiúk... Mindenesetre céltudatosan sétáltak a lány asztala felé, majd Illana bemutatta őket egymásnak.

-Elnézést a zavarásért, de a többi asztalnál éppen nincsen több hely... Esetleg csatlakozhatna az úriember? - kérdezte illedelmesen, lágyan Illana. Mellesleg a reggeliző tényleg elég kicsi volt, kb 5 asztal volt és tényleg mindegyiknél ült valaki. - Mellesleg ő is Jason, Jason, ő itt Vivienne, ha már itt tartunk. Mi lenne, ha kicsit... Összeismerkednének, hm? - kérdezte formális hangon. - Ezen kívül persze állok rendelkezésükre, ha bármiben tudok segíteni... - mondta professzionálisan.

Épp nyugodtan fogyasztottam a reggelimet, amikor megláttam Illanat, kivételesen egyenruhában, ami még nem is lett volna annyira meglepő, de vele volt egy fiú. Szegény, valószínűleg nem sokáig fogja a hotel "vendégszeretetét" élvezni. Egy kicsit sajnáltam. Mondjuk nem igazán értettem, miért hozza ide hozzám, és ezt igyekeztem egy jelentőségteljes pillantással a tudtára is adni, de nem igazán vette észre, vagy csak nem foglalkozott vele.

-Üdv - biccentettem neki. Mégis miért akar bemutatni nekem Illana egy srácot aki két nap múlva valószínűleg halott lesz, mert megölik az empusai-ok? De úgy tűnt a lány most nem annyira csevegni jött. - Persze, köszönjük! - mosolygok rá, mintha mi sem lenne természetesebb. Végigmérem a fiút. Kell hogy legyen valami oka, amiért idehozta.

Jason egy vidám biccentéssel fogadta Illana társaságát, bár nem számított arra hogy ezúttal túl sokáig tart majd. Mindenesetre követte őt a reggelizőig, gondosan elhelyezve a tegnapi anyagot a nadrágzsebében. Csak csendben biccentett ahogy a vörös összeboronálta őket a másik lánnyal, majd mosolyogva helyet foglalt az asztalnál. A nevek elhangzásakor kezet nyújtott a lánynak, bár sejtette hogy az talán még ezt is inkább elkerüli. Felpillantott az egyenruhában lévő nőre.

-Egy kávét tudnál hozni, kérlek? - mosolygott rá, majd arckifejezése kissé ellazult ahogy visszafordult a másik lányhoz.

-Na hát, te mióta vagy itt kislány? - kérdezte csevegő hangnemben.

Ahogy elhangzott a kérés, Illana felhúzta a szemöldökét. látszott rajta, hogy ezzel igencsak mellényúlt.
-Elnézést, uram, a reggeli önkiszolgálós, de szívesen megmutatom, mi hol van, ha az segít - válaszolta egy fokkal feszültebben, de ahogy folytatta, nem tudott nem mosolyogni a kislány megnevezésen. Jól kezd, az biztos...

Illana nem pincér, forgatom a szemem, de persze nem mondhatom hangosan, meg a srác valószínűleg úgy sem tudja. Kezet fogok vele, de a következő mondatától a plafonig szalad a szemöldököm. Legszívesebben belé állítanám a vajazókést, de nem kürtölhettem világgá, hogy Vadász vagyok, és idősebb, mint ő.

-Jaj, nem régóta, örülök, hogy végre itt egy erős férfi aki megvéd - mondom kedves mosollyal, de halkan, hogy be figyeljen ránk az egész ebédlő. 

Mosolyogva pillantott fel a mellettük álló lányra, majd könnyed módon legyintett.

-Ah, akkor majd megoldom én kedves. - biccentett, elégedetten látva a mosolyát. A lány reakciója is elég kárörömmel töltötte el.

-Ah, pedig a te fajtád nem szereti a férfiak segítségét kérni, ugye? - kérdezte maró gúnnyal a hangjában, bár közben ártatlanul vigyorogva nézett maga elé.

Habár jól szórakozott rajtuk a nő, látta, hogy páran odapillantottak.

-Fejezzétek be! Ha nem tudtok együttműködni, akkor mindannyian meghalunk, világos?! - sziszegte oda villámló tekintettel, elég fenyegetően. - Vivienne, magyarázd el a dolgokat Jason-nek. Nincs sok időnk. Nagyjából két napot tudok még kicsikarni a többiekből, mielőtt kinyírják... És ha annyira ragaszkodsz, hogy a kölyköt is vigyük magunkkal - biccentett az álmosan ücsörgő kislány felé óvatosan Illana. - Akkor szedjétek össze magatokat! Délutánra megpróbálom elintézni, hogy a sportprogramon együtt legyünk, de utána feltűnő lesz, szóval óvatosan... Jó étvágyat... - vetette még oda, ahogy utána egy mosollyal odébb állt, de még hallótávolságon belül volt.

Összeszűkült szemmel nézek a srácra. 

-Ha...ha... - mosolygok gúnyosan. Legalább már nem kell tettetnem, hogy kedvelem. Mégis ki ez, és mit képzel magáról? Nagyon nagy szerencséje volt, hogy...

Illana szakított félbe, mielőtt egymásnak ugrunk, szóval veszek egy mély levegőt. Esküszöm, nem utáltam az összes férfit, de ez a srác...

-Oké, tehát - kezdem már nyugodtabban. - Ezek a nők empusaiok, gondolom megvan, hogy ez mit jelent. A kislány Epiales gyereke, és mindannyian meg akarunk lépni innen, lehetőleg élve, miközben úgy teszünk, mint aki nem tud semmiről, gondolom, ez neked nem lesz nehéz...

Jason kifejezetten élvezte a lányból kiváltott reakciót. Ha már szenvednie kellett ebben az újabb félisteni cirkuszban, akkor had ne kellett azt bármilyen mulatság nélkül megtegye. Valóban, mindenből ki kellett hoznia a maximumot. Csak finoman forgatta a szemét ahogy Illa rájuk förmedt. Csak bólintott az elhangzottakra, közben pedig tekintetével megkereste az imént említett kislányt.. Remek, még egy szökevény. 

-Mhmm... - bólogatott Jay Vivienne magyarázatát hallva, meglehetősen unott tekintettel, hátradőlve az ülésében. Amikor azonban az utolsó mondat elhangzott, halkan felnevetett. - Ah, csak nem tudod elengedni igaz? Mert férfi vagyok nem tudok semmit... Micsoda szomorú világban élsz drága. Te egyáltalán tudod még hogy kerültél ide? - kérdezte játékosan.

-Miért is szomorú a világom? Mert nem omlok a lábad elé? Valóban, elkeserítő... - mondom unottan, és inkább visszatérek a pirítósomhoz. A másik kérdését ignorálom, egyrészt, mert gondolom, úgyis tudja hogy nem, másrészt pedig semmi köze hozzá. Harmadrészt, csak nem akartam róla tudomást venni, amíg itt kell lennem a reggelin, mert ha hozzá kell szólnom, annak lehet, hogy nem lesz jó vége, és kijutnom innen fontosabb volt, mint ez a srác meg a hülyeségei.

-Ahhoz képest hogy egyre felejted el a dolgokat, arra biztosan emlékszel hogy kiket kell gyűlölnöd... - mondta a fejét csóválva, majd kis szünetet tartott - Az a lány jelent neked valamit? - érdeklődött egy kevésbé támadó hangnemet megütve. - A vöröst látom hogy nem érdekli, neked miért számít?

Nem gyűlöllek, csak rettentően idegesítesz. De ezt nem mondom ki hangosan. Meglepő módon Jason egy fokkal kevésbé ellenséges hangnemben folytatja, szóval én is. 

-Nem ismerem... - rázom meg a fejem. - Igazából egyikünk se ismeri, de egyetértettünk abban, hogy megpróbáljuk őt is kijuttatni innen, ha tudjuk... Mégis csak egy gyerek. Neki pláne nem kellene itt lennie.

Elpillantott ismét a gyerek irányába. Micsoda önzetlen magatartás. Eszébe jutott Nick, aki 1-2 napja ugyanígy gyerek mentéssel próbálkozott. Nos, őt az ilyesmi valahogy sose foglalkoztatta; megelégedett a maga bajával is.

-Hmm. Érdekes. És te hova mész ezután? Vagy ez csak akkor derül ki ha megtudod miért kerültél egyáltalán ide? - kérdezte egy ártatlan mosollyal.

-Miért érdekel? - kérdezem semleges hangnemben. Pláne, hogy ez egy nagyon felesleges kérdés, hiszen hova máshova mennék, mint vissza a Vadászokhoz. Komolyan, miért nem akar ez a gyerek csak csendben reggelizni?

Lazán megvonta a vállát.

-Hogyan dolgoznánk együtt ha semmit se tudok rólad? - kérdezte egyszerűen. - Vagy talán nincs is más amit tudni lehetne, csak hogy a holdkóros lányok közül jössz? - mosolyodott el ismét, majd mielőtt a lány visszavághatott volna felpattant, s rövidesen egy adag kávéval tért vissza. - Szóval, kedves Vivienne... A felsőbbrendűségérzeted alapján feltételezem hogy idősebb vagy mint amilyennek tűnsz, de azért talán nagy különbség nincs köztünk ilyen téren. Te kinek a leszármazottja lennél? - kérdezte, ahogy belekortyolt a kávéba.

Nekem mondjuk semmi kedvem veled együtt dolgozni, ezt is Illana intézte. Csak szemforgatva sóhajtok egyet kommentjére, de nincs időm válaszolni, mert felpattan és elmegy valamiért. Óvatosan, kedves Jason. Ennél kisebb inzultusért is változtattak már valakit állattá, amit aztán levadásztunk.

Majdnem felnevetek, amikor azt említi, hogy "felsőbbrendűség érzetem" van, de visszafogom magam. Pont ő magyaráz erről, aki azt hiszi, hogy mindennél és mindenkinél jobb? Még szerencse, hogy nem érdekel, hogy ez a gyerek mit gondol rólam.

-Bámulatos gondolatmenet - jegyzem meg. - Anyám Demeter. És mi a helyzet veled, melyik az isteni szülőd? És hogy kerültél ide? - kérdezem. Kétlem, hogy válaszolna, de legalább megpróbálom "megismerni" ha már "együtt kell dolgoznunk".

Nagyon élvezte a helyzetet. Hogy akármennyire is zavarta a lányt, mégis szükségük volt rájuk. Hogy a prófécia miatt valószínűleg úgysem csinálhatnak vele semmit. Kellemetlen kitérő volt az egész, de tulajdonképpen nem volt mitől félnie. Gyűlölte a deus ex machinát, de néha mégis hasznosnak bizonyultak az ilyen égi szerződések. Vagy legalábbis nem voltak olyan rosszak. 

-Oh, én nem vagyok semmilyen istennek a gyereke. - mosolyodott el, majd szándékosan kis szünetet tartva folytatta - Az apám Prométheusz. Ide pedig csak.. betévedtem útközben. Valahogy a magunkfajtákat mindig megtalálják az ilyen ostobaságok nem igaz? - kérdezte mosolyogva. - Van ötleted róla hogy mióta vagy itt? Gondolom az örök fiatalság megnehezíti a napok számlálását...

-Jason Todd - nem tudtam palástolni a meglepettséget a hangomban. Erre a találkozásra nem számítottam. Prométeusz... Az istenekre, hát persze. - Thalia mesélt rólad - teszem hozzá. Alapvetően nem rossz dolgokat, szóval ezek szerint a srác nem volt egy teljesen szar alak, de az is biztos volt, hogy nem akartam a kelleténél jobban magamra haragítani. Nem féltem tőle, de azért teljesen bolond sem voltam.

-Mintha vonzanának - bólintok szemforgatva, bár ezt most kivételesen nem neki szánom, hanem úgy általában célzás az életünkre. - Betévedtél? Ide nem nagyon tévednek emberek - gondolkodom el. - Ismered Illanat?

-Körülbelül fél éve - válaszolom a kérdésére. Nem vagyok túl boldog ettől a ténytől, és már előre sejtem, hogy erre is lesz valami megjegyzése, mint például hogy ő sokkal előbb kijutott volna már, blablabla.

Jason elégedetten bólintott a meglepett arckifejezést látva. Thalia említése ezúttal kissé jobb kedvre derítette; úgy tűnt azért nem feledkezett meg róla teljesen. 

-Mesélt hmm? - kérdezett vissza mosolyogva. - És mégis mit mondott? - kérdezte kíváncsian, ismét a kávéjáért nyúlva. A következő kérdésre csak finoman megrázta a fejét. - Nos, most már ismerem. De előtte fogalmam se volt erről a helyről, csak Los Angelesbe tartottam és megálltam útközben. - vonta meg a vállát. Ahogy Vivienne a fél évet említette, látta az arcán, hogy ez őt is zavarja. Finoman elhúzta a száját.

-És ennyi idő alatt a nővéreid meg se próbáltak megkeresni? Micsoda remek társaság...

-Azt mondta, intelligens vagy és könnyű veled jól kijönni, szeretsz jól szórakozni - emlékezek vissza. - De azt is, hogy felelőtlen vagy néha. És hogy egészen hasonló élethelyzetben voltatok - teszem még hozzá, várva, hogy vajon cáfolja vagy megerősíti ezeket az állításokat. 

-A táborból? Egyedül, vagy küldetésen? - húzom fel a szemöldököm. Oké, hogy idősebb, valószínűleg erős is, de akkor sem a hosszú élet titka félvérként egyedül átvágni az országon, pláne ezekben az időkben. Then again, Thalia megmondta, hogy a srác felelőtlen, szóval... 

-Ah, az... Jó okom van azt gondolni, hogy halottnak hisznek. Halottnak kellene lennem - mondom semleges hangnemben, és folytatom az evést.

Jason mosolyogva bólogatott ahogy Vivienne felsorolta a tulajdonságait, majd lassan megcsóválta a fejét. 

-Ah, Lia igazán nem a legjobb ember arra hogy a felelőtlenségről beszéljen. - nevetett fel. A lány meglepettségét látva ismét csak megvonta a vállát. - Technikailag küldetésen vagyunk, de bonyolultabb ennél. Ez az egész háborús helyzet túl zavaros lett az elmúlt években. - tette hozzá csendesen, kiürítve a csészéjét. Ahogy az utolsó mondat elhangzott, kissé előredőlt az asztalnál, kíváncsian méregetve a vadászt.

-Halottnak, hmm? Nos, Thalia talán nem mesélt róla, de az apja szerint nekem is. Üdv a klubban! - tette hozzá vidáman.

Csak egyetértően bólintok. Kedvelem Thaliat, de, hát... Igen. De már nagyon hiányzott, ő is meg a többiek is. És hát, bonyolult, valóban... Majd egy későbbi alkalommal kikérdezem erről az állítólagos küldetésről.

-Hát, ez egy olyan klub, aminek szerintem egyikünk se szívesen tagja - jegyzem meg. Hogy az istenbe ennyire vidám állandóan? Van valami abban a kávéban? Volt egy tippem, hogy Zeusz miért nem lelkesedik Jasonért, de egyelőre inkább a gondolataimba mélyedve folytattam az evést.

Délután

A mai sportesemény a pétanque. Egy-egy ember egymás ellen, egy személyzeti tag segít, így kerül össze megint a trió. Miután Illana illedelmesen ismertette a szabályokat, meg is kezdődhetett a játék.

-Na, sikerült nem megölni egymást, ahogy látom... Az a tapasztalatom, hogy ma este kéne megejteni a dolgokat, mit gondoltok? - csap egyből a közepébe.

Legalább a hotel szórakoztat minket, ha nem lenne jobb dolgom, biztosan még élvezném is az ittlétet. Nem igazán tudtam sokat erről a játékról, de ez amúgy is csak egy ürügy, hogy tudjunk beszélgetni.

-Visszafogtuk magunkat - sandítok Jasonre. - Jó. Mit is tervezel pontosan?

Micsoda hely; még játékokat is szerveznek a sok szerencsétlennek, ha már életük hátralévő részét itt kellett töltsék amíg a drága személyzet nem végzett velük. Valóban, az isteni szeretet igazi mintaképe volt ez a hely; Jason undorodott az egésztől. De talán jobban mutatna lángokba borítva...

-Ha csak ő lett volna az első nő aki meg akart volna ölni.. - nevetett fel halkan ahogy a vörös elkezdte. A ma estére aztán felhúzta a szemöldökét. - S van valami terved is?

Illana csak a szemeit forgatja Jason szavaira, fárasztja kicsit talán? Nehéz volt kitalálni.

-Oké, este van a legjobb esélyünk erre. Akkor mivel a legtöbb vendég alszik vagy éppen... Nos, a pincében készítik elő, ezért kevéssé figyelnek a kedves testvéreim... Olyankor az enyém a terep főleg. Nappal ők felelnek azért, hogy a vendégek ne nagyon tudjanak semmiről, este meg én és a kislány... Igazából a terv egyszerű: ti kiosontok a helyről anélkül, hogy észrevennének, én meg hozom a cuccaitokat meg a kislányt... Elintéztem, hogy ma sok dolguk legyen, de... Hát, sosem lehet tudni, mi jut éppen eszükbe... Nők - forgatta a szemeit undorodva. Bár Illana valószínűleg inkább az emberiségtől undorodott.

Figyelmesen hallgatom Illanat. 

-Szóval hol találkozzunk? Mi lesz a feladatunk? - kérdezem, és közben dobok a golyóval, hogy úgy tűnjön, hogy mi is aktívan játszunk, mielőtt valaki idejön. - Mi a forgatókönyv arra az esetre, ha nem lesz mindegyik elfoglalva?

Jason figyelmesen hallgatta a nőt, néha lepillantva a labdákra. Csendben figyelt, röviden elgondolkodva.

-Gondolod átlátnak az illúziókon? - kérdezte Illanától, majd ahogy Vivienne is feltette a maga kérdését ő is dobott egyet, a színjáték kedvéért, s visszafordult a másik kettőhöz. - Egyébként nem arról volt szó hogy a kijáratot hiába keresnénk?

Illana a fejét ingatja. 

-Nem számítanak rá... Szerintem működhet, ha nem nagyon alap... A recepciónál találkozunk... A feladat? Jussatok el oda észrevétlenül! Abban meg nem tudok segíteni... Erősek vagytok, valahogy meg kell oldanotok, én mással leszek elfoglalva. Feltéve, ha kell a cuccotok... - mondja, majd Jason-re nézett és féloldalasan elmosolyodott. - Te hiába keresnéd, édes... - válaszolta kuncogva, kissé lekezelően.

-Oké, szerintem menni fog - bólintok. Végre kezdem kicsit újra a régi életemben érezni magam. A cuccom pedig mindenképpen kell, nagyon hiányoztak a kardjaim és a fegyvereim. Gondolom, Jason is meg fogja tudni oldani ezt egyedül. Illanara szükségem volt, hogy megtaláljuk a kiutat, de Jason, hm...

Még dobok párat a golyókkal, mintha értenék hozzá, de hát azt se tudom megmondani, hogy melyikünk vezet éppen. Lehet, hogy döntetlenre állunk.

Bólintott az illúziókat illető részt hallva, majd ismét lepillantott a labdákra. Micsoda ostoba időpazarlás. Ez az egész hely. Ah, hogy a fentieknek nem volt jobb dolga a halandók kihasználásánál... 

-Ah, igazán értékelném ha elhoznád szerény rongyaimat.. - felelte Jason, ahogy lágyan megpaskolta a nő arcát. Az ajtót illetően már csak a szemét forgatta. - Ugyan, hisz mi nem mehetünk el magunktól, hisz itt tartanak... Hogy is mondtad? - pillantott Vivienne-re - Kell egy erős férfi aki megvéd? - kérdezte nevetve, ahogy időközben már elkezdett gondolkodni azon, hogyan fognak meglógni az éjszaka.

-Igen, szükségem van a védelmedre, ó, erős férfi! - teszem a kezemet a szívemre nagyon teátrálisan. Nem ringattam magam illúziókban (haha) hogy Jason megvédene, de szerencsémre nem is szorultam rá. Épp elég lesz csak összedolgoznunk azon, hogy kijussunk innen.

Ahogy meghallotta a lány szarkasztikus hangnemét, előkapta a telefonját, majd egy villámgyors mozdulattal lefotózta őt ahogy színpadias pózát megütötte.

-Hmm, nem is rossz.. - mondta a képre pillantva, majd Vivienne-re nézett. - Még egész jó profilkép lehetne. - nevetett fel, ahogy a telefont a zsebébe süllyesztve kissé kilépett oldalra, egy esetleges ütésre számítva.

Veszek egy mély levegőt. Lehunyom a szemem és elszámolok 10-ig. Megdörzsölöm az orrnyergem. Aztán egy gyors ámde határozott mozdulattal kiütöm a telefont a kezéből.

-Jason... - kezdek bele, bár még mindig nem tudom elhinni, hogy tényleg ennyire idióta legyen. - Elvileg intelligens vagy. Tényleg fontos volt a jelenlétünkre felhívni még egy jó pár szörny figyelmét? Egyáltalán miért van telefonod?

A telefon leesett a földre, azonban ezzel egyidőben Vivienne keze is áthaladt az előtte álló férfién. Jason rámosolygott, majd mielőtt a lány reagálhatott volna az előtte lévő alak eltűnt, s a srác ezúttal másik oldalán bukkant fel a semmiből.

-Csak nyugodtan, kislány - nevetett gúnyosan - Ha az apróságokon is felhúzod magad hogy fogunk kijutni innen? - kérdezte, ahogy ismét eltűnt mielőtt a lány megüthette volna, majd kar-távolságon kívül jelent meg újra, Illana oldalán. A kis műsorát kívülről nem látta senki csak a két nő, hisz mindeközben magukat lefedte egy másik illúzióval, amin keresztül nem látszott mit csinálnak valóban.

-Oh, de nem akarsz jelenetet rendezni, ugye? - kérdezte halkan, ahogy megforgatta a telefont a kezében, majd végül elrakva azt egy labdáért nyújt, s ahogy az illúzió megszűnt ismét dobott egyet.

-Mi a fasz... - húzom vissza a kezem, olyan hirtelen, mintha megégettem volna. Egy kibaszott illúzió. Gyorsan előveszem a "not impressed" arcom, de belül nagyon dühös vagyok. Én egy fél éve egy pitypangot se tudok növeszteni, ő meg illúziókat gyárt?! Mindenki előtt?! Teljesen megbolondult?!

-Befejezted? - kérdezem unottan.

Illana csak összehúzott szemmel nézi a jelenetet, de nem mond semmit, amíg végéhez nem közeledtek. Nehéz eldönteni róla, hogy átlátott-e rajta vagy sem, mégiscsak az anyja az egyik legjobb az illúziókban... 

-Ugye, tudod, hogy most szignifikánsan rontottad az esélyedet?! Nem tudom, hogy észrevették-e, de az erős mágiát érzékelik, még ha nem is tudják, mi van... - mondja idegesen, de közben egy tündéri mosoly van az arcán. - Ne akarjátok, hogy megbánjam az egészet - sziszegte még a mosoly között. - Remélem, a kép legalább valami tervedhez kell - nézett jelentőségteljesen Jason-re, mert nem gondolta, hogy annyira felelőtlen, hogy csak random lefotózza Vivienne-t.

Jason ártatlanul megvonta a vállát ahogy mindkét nő felhúzta magát. Vivienne feszültsége valahogy szórakoztatta, hiszen látszott rajta hogy ő nincs olyan jó formában hogy a képességeivel sok mindent tudjon kezdeni; végtére is már azt sem tudta hogyan került ide. 

-Nyugodj meg kedves, minden rendben lesz. Úgyis azt mondtad nekik hogy nehezen megy az én agymosásom, nem hinném hogy meglepi őket ha még egy józan pillanatban megpróbálnám a képességeim előhúzni; egyébként se tudják mi ez. - felelte mosolyogva a vörösnek, ahogy egy pillanatra körbenézett. Mintha érdekelné ez az egész annyira, hogy minden lépését eltervezze. Akármi történjék, úgysem halhatott meg itt, még dolga volt máshol. Egy ilyen ostoba csapda nem tarthatta őt vissza sokáig. Így vagy úgy, de ma este ez a hely még égni fog. Nem mintha ne csinált volna már bonyolultabb dolgokat is ennél...

Nagyon csúnyán nézek Jasonre, főleg, amikor Illana is megerősíti, hogy ez egy igencsak rossz lépés volt. Esküszöm, saját kezűleg fogom megfojtani a fiút, ha miatta nem jutunk ki ma éjszaka. Legalább akkor végre abbahagyná ezt az ostoba vigyorgást. Inkább visszatérek a golyódobáláshoz, bár nem igazán figyeltem a játékszabályoknál, szóval fogalmam sincs, kell-e még egyáltalán dobálni, vagy már egyébként rég vége van. De legalább addig se kell Jasonnel foglalkoznom.

Szokatlanul hamar és szokatlanul nagyon elcsendesedett a hotel. Illana nagyon kitett magáért. Mondjuk azt is megtehette volna, hogy elmondja, hogyan érjük el és mikor fog csatlakozni hozzánk, de hát... Addig is be kellett érnem Jasonnel. Egy táskába összepakolom a legszükségesebbeket. Amikor megbizonyosodok róla, hogy tiszta a levegő, elindulok a recepció felé. A falióra szerint időben vagyok, és csak remélni merem, hogy mind a ketten meg fognak jelenni, de az empousaiok meg lehetőleg nem, vagy már nálam lesznek a fegyvereim, amikor igen.

Ahogy a csendes, viszonylag sötét folyosókon halad a két félvér, már egészen azt hihetnék, hogy minden rendben, de persze az túl egyszerű lenne. Vivienne egészen jól el tud jutni a recepcióig, ott azonban vagy egy fél óra is eltelik, de Jason sehol. Aztán valahonnan nyílik egy ajtó és egy egészen népes társaság jön be, egyből tudja, hogy valószínűleg félvérek, mert elég feltűnően fiatalok és furák. Mintha zsigerből érezné, szóval jobb lenne elbújni. Mindeközben Jason alig jut félútig, mikor két kedves hölgy megállítja. -Elnézést, uram, már a takarodó elhangzott, merrefelé szeretne menni? - kérdezik szinte aggódva.

Jason este összeszedte a cuccai egy részét - már amit a folyosón észrevétlenül tudott vinni anélkül hogy a banyák kiszúrták volna - s kisurrant a szobájából. Csendesen haladt végig a folyosókon; amíg nem volt muszáj, nem akart illúziót se alkalmazni, hogy minél kevésbé legyen feltűnő. Anál inkább hagyatkozott a betörő múltjából való lopakodó készségeire, amik annak idején Kronosz táborában is megsegítették. Azonban úgy tűnt ez még sem lesz egyszerű, s végül társasága akadt. Két álcázott némber szólította le. Azok tudták, hogy ő félvér, így valószínűleg készen álltak volna esetleges fizikai megtorlásra is. Illúziót nem vonhatott fel most, hisz az úgyis legfeljebb annyi időt nyert volna neki amíg meglóg; utána mindenütt keresték volna. A tűzzel valószínűleg sok mindent nem ért volna el ilyen zárt teren, pláne hogy az empuszák általában tudták azt is használni bizonyos szintig. 

Oh, hogy én? - kérdezett vissza zavarodottan, ahogy megtorpant. Arckifejezését lassan bizonytalanra fordította, mint akit a kérdés kizökkentett valamiből. Pontosan, ahogy ezek látni akarták ők; mint aki egyre inkább elveszti az eszét a bűbájoktól. - Már ilyen későre járna? Azt hiszem egy kicsit eltévedtem... - tette hozzá halkan, ahogy maga mellé engedte a kezeit.

-Oh, az meglehet, Prométheusz fia - sziszegte a csaj, majd mielőtt Jason tudott volna reagálni, mögüle két másik lány lefogja és valamit belefecskendeznek a nyakába, amitől szinte azonnal megbénul. Egyiküket még ki is tudja ütni, de utána elveszíti a mozgáskoordinációját, így a lányok elvonszolják valahova jóóó messzire. Valami labor/kínzóterem szerűséghez hasonlít így elsőre, azonnal rárakják valami gépekre, miközben láthatóan alig bírják visszafogni magukat. Egy ponton azonban a tucatnyi lányból egy adag elmegy, ki tudja, miért...