#s://i~pinimg~com/564x/b2/e5/ea/b2e5ea4fbbfca2f288ff6ae29c72d286~jpg
Ilana-Vivienne első találkozás
Úgy tűnt, a harc a végéhez közeledett: lebecsültétek az ellenfeleiteket. Az empousai-ok vicsorogva néztek rátok (már amelyik még élt vagy volt ereje). De arra ti sem számítottatok, hogy ennyire koncentráltan lesznek itt. Öten jöttetek, ebből hárman halottak voltak már, te rendkívül megsebesültél és egy másik társad is. Megkötöztek benneteket és berángattak valami terembe, ahol ők is összegyűltek. Egy lány volt, aki nem tartozott közéjük, akit még te is ismertél: Illana. Ő sem volt a legfényesebb állapotában, azért elég húzós volt a harc mindkét félnek. Tudtad a tanulmányaidból, hogy az empousaiok Hekaté gyermekei, így egy furcsa rokoni viszony volt köztük Illana-val. A másik társad elájult már, így egyedül maradtál ébren. Illana leintette a most inkább szörnyetegnek tűnő nőket, és ő lépett eléd.
-Szervusz, Vivienne... - köszöntött kiismerhetetlen hangon.
-Mit akarsz? - nézek dühösen izzó szemekkel a lányra. Ilana.
Valószínűleg ugyanúgy áruló, és Kronosznak dolgozik, mi másért lenne itt? Igyekszem leküzdeni a rosszullétet és a gyászt, és arra koncentrálni, hogy hogyan tudnék életben maradni. Mei felé sandítok - nincs eszméleténél, de ő legalább még életben volt. Alicia, Lana és Esther viszont... Nem. Nem, most muszáj volt nem gondolnom rájuk, bármennyire is fájt, mert különben én is ugyanúgy végzem, mint ők. Nem hagyhatom, hogy a haláluk hiábavaló legyen.
Van egy csúnya, mély vágás keresztbe a mellkasomon, és biztos vagyok benne, hogy több bordám is eltört, és az egyik lábam sincs rendben.
-Heló, nem én támadtam először... - morogta a lány.
Leguggolt eléd és megfogta az arcodat. - Na, mindegy... A nővéreim szívük szerint mindannyiótokat megölnének... Elvégre ti is jó párunkkal végeztetek... De szerintem nem sok értelme lenne. Erősek vagytok, sok bennetek az energia... Ezt még hasznosíthatjuk is, nem? Áruld el... Miért gyűlölsz ennyire? Én nem tettem ellened semmit - néz rád tanácstalanul, aztán elengedi az arcod és úgy várja a választ.
-Igen, és ezek itt tök békés empusai-ok... - jegyzem meg gúnyosan, arra utalva, hogy nem a félvérek iránti olthatatlan szeretetükről híresek, és ha mi nem támadunk, akkor ők fognak. És nem igazán szerettem megvárni, hogy a szörnyek támadjanak rám... Bár félvérekkel nem szerettünk harcolni, de ha egyszer muszáj volt. Utálom, hogy hozzám ér, de túl gyenge vagyok, hogy elrántsam az arcom, amit meg még jobban utálok.
-Hasznosítani? Mire? - kérdezem gyanakvóan, bár nem igazán hiszem, hogy válaszolna erre a kérdésre. - Velük vagy itt, és meg... - egy pillanatra elcsuklik a hangom, ahogy a lányokra gondolok, de gyorsan erőt veszek magamon. - Megöltétek három nővéremet - sziszegem neki dühösen.
-Csak azokat bántják, akik idejönnek - rántotta meg a vállát ártatlanul, aztán tényleg ignorálta a kérdésedet. - Hidd el, én sem szabadidőmben járok ide, ha ez megnyugtat. Már rég elhúztam volna a picsába, ha tudnék... No offense - intett a szörnyeknek. - Én nem öltem meg őket. Amelyik megtámadt, az ellen védekeztem. Nem tehetek róla, meghalni nem akartam... - tárta szét a karját. - Egyéb kérdés?
Nem hiszem el ezt a csajt. A mi hibánk, hogy idejöttünk, hát hogyne. Mi csak a feladatunkat teljesítettük.
Nem igazán érdekel, hogy Ilana hol lenne szívesen, mert ha rajtam múlna, már a Tartarusban lenne, az összes többi empusai-al együtt, de most ezt sajnos nem tudom elintézni.
-Ők sem akartak meghalni - mondom dühösen. - A kérdéseimre meg kétlem, hogy kapnék választ, szóval akár túl is eshetnénk rajta... - úgyis meg akartak ölni, szóval igazán nem értettem, miért kell most még beszélgetnünk is.
Illana csak megrántotta a vállát, de kicsit fintorgott is a fájdalom miatt. -Hát, jó... Igazából se te, se én, se senki nincs olyan állapotban, hogy itt csevegjünk... Ezt a kettőt gyógyítsuk meg, hadd élvezzék a motel kényelmét... Mi is menjünk, lányok, ránk fér a gyógyulás... - mondta Illana fáradtan és elsántikált, nem méltatta több figyelemre V-t.
Kb fél évvel később
Vivienne-nek fogalma sem volt, mennyi ideje van már a hotelben. Annyit tudott, hogy valami marhára nincs rendben. Emlékezett, hogy idejött, voltak emlékei az itt töltött időről, de csak ködösen. Úgy tűnt, mintha egyszerre telt volna egy két nap vagy két év. Furcsa volt. De egészen jó volt itt: kapott ételt, szállást, elfoglaltságai is voltak, társasága is. Voltak itt átlag emberek, ők még annyit sem tudtak az egészről, mint Vivienne. Ami talán feltűnhetett a lánynak, hogy férfi tagok közül nem sokan maradtak hosszú ideig. Ők vajon hogyan jutottak ki?
Mellesleg a személyzet is kedves volt: mindannyian türelmes, tisztelettudó, gyönyörű és fiatal nők voltak. Az egyetlen negatívum, ami Vivienne-t éri, az a negédes hangjuk volt, illetve mit ha néha frusztráltak lettek volna.
Vivienne azt is tudta, hogy ki akar innen jutni, de nem tud. Ahogy minden egyes nappal jobban próbálkozott, egyik este - ki tudja, mennyi idő után -, az esti klubban/bárban töltött időben mellételepedett egy lány. Méghozzá egy ismerős lány. A Félvér Táborban egy ideig egy kabinban voltak. Ilana Hekaté gyereke volt és évek óta nem találkoztak. Elég lazán foglal helyet egy adag vörös borral a kezében.
-Rég nem láttuk egymást, Vivienne, nem igaz? - néz az izzó vörös szemeivel Vivienne-re.
Olyan volt, mint folyamatosan álmodni. Amikor úgy tűnik, van értelme, de amikor közelebbről megnézed, már minden csak összezavar. A részletek egybefolytak, és csak homályosan tudtam felidézni a korábbiakat. Egy hete jöttem ide. Nem. 2 napja? 3 hónapja? Fogalmam sem volt. És a legfurcsább az volt, hogy úgy tűnt, csak én vettem észre, hogy valami nincs rendben.
Nem mintha különösebben rossz lett volna itt. A nők (a férfiak mind előbb-utóbb eltűntek. Elmentek? Meghaltak? Ki tudja?), kedvesek és tisztelettudóak voltak, bár zavart, ahogy beszéltek, és mintha néha frusztráltak volna őket valami. De mi frusztrálhat bárkit egy ilyen helyen? Semmi rossz nem történt.
Ennek ellenére tudtam, hogy nekem nem itt van a helyem, hanem a szabadban, a természetben, szörnyekre vadászni Artemisz úrnővel és a Vadászokkal. Igen. Ők… együtt jöttünk ide, de… miért? Ki kell jutnom innen. Ki kell jutnom innen.
De hiába próbálkoztam, nem jutottam közelebb a megoldáshoz. A bárban töltöm az estét, magam sem tudom, miért, amikor észreveszek valakit. Vagyis ő vesz észre engem. És tudja a nevemet. Először gyanúsan nézek a lányra, próbálom kitalálni, hogy ez is csak valami trükk-e, aztán bevillan a neve.
-Ilana? – kérdezem, még mindig gyanakodva. Semmi személyes, de simán lehet, hogy megint képzelődök. –Régen… Te… hogy kerülsz ide?
A lány féloldalasan elmosolyodott.
-Nos, meglep, hogy emlékszel rám... Hízelgő! - emeli fel a poharát, majd koccint és iszik, végül megrántja a vállát, ahogy végig mutat a helyiségen. - Hogy én? Mondjuk, hogy itt dolgozom. Te mit keresel itt és mire emlékszel a dolgokból? - kíváncsiskodik a lány, szemei kényelmetlenül mélyrehatóan nézi a másikét.
Nem akartam elárulni, hogy nagyjából ez minden, amire emlékszem a lányból, meg hogy valamelyik kisisten gyereke volt, és az is meglepő hogy egyáltalán ennyi rémlett.
-Dolgozol, hm? - húzom fel a szemöldököm miután én is iszom a saját boromból. - Te csinálod ezt az egészet? - kérdezem, miközben az agyam pörög, vagyis már amennyire tud. Valahogy összerakni dolgokat és a "valóságra" fókuszálni nagyon nehéz volt, rendesen megfájdult a fejem tőle. Emellett muszáj volt kedvesnek is lennem Ilana-val, ha már úgy tűnt, ő az egyetlen ember itt rajtam kívül, aki "magánál" van. De nem tudtam nem gyanakvóan gondolni rá, így egyelőre a rám vonatkozó dolgokat megtartottam magamnak. Amúgy is át kellett gondolnom, pontosan mennyire emlékszem.
Ilana megint megrántja a vállát.
-Mondhatni... Ha a rabszolgamunkát annak lehet mondani... - fintorog kicsit. - Az erős túlzás, hogy az egészet én csinálom... De igen, egy jó része itt az én művem - néz körül. Mikor megbizonyosodik, hogy egyik másik személyzeti hölgy sem néz erre, akkor olyan gyors mozdulattal szór bele valami ezüstös port Vivienne poharába, hogy az még a másik lányt is meglepi. - Igyál! - parancsolja elég határozottan, ahogy végig méri a lányt. - Ha emlékezni akarsz erre a beszélgetésre, akkor igyál... - szűri most már a fogai között.
Ökölbe szorul a kezem, ahogy arra gondolok, hogy ezek szerint akkor Ilana szórakozik a fejemmel és az ő művei a rémálmok amik az elmúlt hetekben? hónapokban? kísértenek. Viszont. Úgy tűnik nem önszántából, bár nem tudom, ez mennyit segít a dolgokon. Továbbá ő az első ember, aki képben van, és talán az egyetlen esélyem valamit megtudni erről a helyről.
-Mi... - nézek döbbenten, amikor beleszórja a port a poharamba. Egy pillanatra átfut a fejemen, hogy vajon meg akar-e mérgezni, de nem látom értelmét, hogy azzal ennyit vesződne, ha nyilvánvalóan más lehetősége is lenne rá. Plusz... Muszáj információt szereznem. És Ilana nagyon biztosra akar menni, hogy a többi nő nem tud erről, szóval úgy döntök, adok neki egy esélyt. Iszok a poharamból.
-Figyelek - mérem végig én is, várva, hogy folytassa.
Ilana lepillant Vivienne ökölbe szorult kezére, de nem kommentálja, sőt, addig meg sem szólal, amíg Vivienne bele nem ivott a poharába, s akkor is csak hátradől és lassan megcsóválja a fejét.
-Nem, én figyelek... Azt kérdeztem, miért vagy itt és mennyire emlékszel a dolgokból... - húzza fel a szemöldökét.
-Miért akarod tudni? - kérdezek vissza, nem ellenséges, inkább neutrális hangon. Próbálom eldönteni, hogy megbízhatok-e benne, mert egyelőre nem sok értelme van ennek az egésznek.
-Kíváncsi vagyok, mennyire vagy valójában erős. Nem mindennap tér be egy Vadász a köreinkbe... - mosolyodik el hidegen.
Valid indok. nyugtázom, majd iszok még egy kortyot.
-Emlékszem miért jöttünk ide. Egy szörnyet kerestünk. Tudom, hogy valami nem oké ezzel a hellyel, valamiféle... Időcsapda. Nem tudom, mióta vagyok itt - vallom be nem túl boldogan. Nagyon zavar, hogy akármennyi idő eltelhetett, és nem tudok róla. - És még nem találtam meg a kiutat, pedig lennie kell. Mindenki más úgy tűnik, egyáltalán nincs tudatában ennek. Kivéve téged. Hogyan? - kérdezem. Az egy dolog, hogy itt dolgozik, de más is dolgozik itt, látszólag teljesen agymosottan.
Ilana elgondolkodva bólogat.
-Jól van, jól van, egész ügyes. Amúgy elég régóta vagy itt. Pár hónapja, talán egy fél éve. Nem tudom már... Mindegy is. Igen, van kiút, de nem fognak kiengedni - biccent a személyzet felé. - Óóó, nem csak én tudom, mi van - horkant fel. - Téged és a többieket is azért tartják, hogy az energiátokat, erőtöket elvegyék. Erősödni akarnak... Tudod, hogy kik ők? - kérdi félig Vivienne-re nézve.
Nem tetszik amit Ilana mond. Nagyon nem.
-Sejtettem - mondom mérgesen, de nem a lányra vagyok dühös, hanem erre az egészre. Nem tarthatnak itt!- Nem. Illetve... Miattuk jöttünk... Ők... - próbálok visszaemlékezni, de nagyon kell koncentrálnom, és megint csak inkább a fejfájás jön. Mintha nem akarná valami, hogy túl sokat gondolkodjak. - Veszélyes nők, akik férfiakra vadásznak - de a nevük nem akar eszembe jutni. - A férfiak. Ezért tűnnek el mindig egy idő után? - kérdezem, bár inkább költői a kérdés, mivel a válasz elég egyértelműnek tűnik.
Ilana türelmesen vár.
-Jól van, egész erős az akaratod - szórakozik kicsit a lány. - Empousai-nak hívják őket. Anyám lányai, mondhatni a féltesóim. Ez már mond neked valamit? Hogy miért tűnnek el a férfiak? - kérdezi.
Az biztos.
-Empousai... - remek. Jobb nem is lehetne. - Férfiak vérét szívják, szóval ezért tűnnek el, mert megölik őket, nem kijutnak - ezt főleg azért mondom hangosan, hogy könnyebb legyen emlékeznem rá. - Hecate irányítja őket. És... - van még valami. - Oh igen. Ez nem a valódi alakjuk. De mire kellünk mi? - kérdezem. - Mármint, ők elég jól elvannak férfiak vérén is. Mire kell nekik ennyi - mutatok körbe. - Plusz energia? Kivéve ha nem nekik kell. És miért kényszerítenek, hogy nekik dolgozz? - az empousai-ok félvérek nélkül is erősek voltak.
Ilana bólint.
-Nem muszáj ilyen hangosan... - morogja. - Elvannak... De valami Percy gyerek egészen kinyírt párukat és gyorsan akarnak regenerálódni, hogy a harcra teljesen felépüljenek... Na, meg igen, ezen kívül nem csak nekik kell az energia... - biccent, majd megrántja a vállát. - Anyám besértődött rám és ez lett a büntetésem. Már a faszom kivan az egésszel, hogy őszinte legyek... - morogja.
Csak a szememet forgatom Ilana kommentjére, hogy túl hangosan beszélek, mert ennél csak akkor tudnék halkabban, ha telepatikusan kommunikálnék vele.
-Érthető. Akkor most már csak az érdekel - iszom még egy kortyot, miközben az eddig elhangzottakat emésztgetem. - Hogy miért beszélgetünk mi most erről? - mert biztos nem amiatt, mert Ilana társaságra vágyik. Vajon tudja, hogy tudnánk kijutni?
Ilana nyújtózkodik egyet.
-Nem tudom, hogy vagy vele, de nekem már a tököm kivan ezzel a hellyel... Egyedül meg se te, se én nem tudok megszökni. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi napokban hoztak egy kislányt is - csóválja a fejét és arrafelé biccent, ahol egy egészen kisfiús kislány megszeppenve áll a pult szélén. A kedves nők most éppen nem nagyon foglalkoznak vele. - Ő is félvér és azért hozták ide, mert az apja a rémálmok istene és abban reménykednek, hogy vele több erőt tudunk elszívni tőletek... De azért a lófasznak is van vége, egyrészt nem vagyok bébiszitter, másrészt ne használjunk már ki egy kisgyereket, baszki! - csóválja halkan a fejét. - Vannak ötleteim és terveim, de óvatosnak kell lennünk, mert a lányok így sem bírnak annyira és gyanakodnak, hogy el akarok menni... Ki kell deríteni a vakfoltjaikat. De ha belemész a dologba és diszkrét leszel, akkor egyre többször tudlak majd kihagyni a szokásos körökből, hogy több öntudatod legyen... - néz nagyon áthatóan.
-Oh, basszus- suttogom döbbenten ahogy Ilana a kislány helyzetét magyarázza. Nagyjából 10 évesnek tűnik... Mi kell ahhoz hogy valaki még őt is használja? Tudja egyáltalán, hogy félvér?
Szóval tényleg van terved. Nyugtázom magamban. Nem mondhatom, hogy különösebben bízok Ilanában, de igaza van abban, hogy egyedül nem tudunk kijutni. Mivel ő nincs folyamatosan agymosva, feltehetően többet tud mint én. De azért óvatosnak kell lennem. Vajon a tervében szerepel a kislány megmentése is? Önzőség lenne itt hagyni, ugyanakkor, nem tudom mennyire kockáztatná ezt az egyébként sem bombabiztos tervet.
Szívesebben csinálnám ezt egyedül, de nem akartam több időt a halhatatlan életemből elvesztegetni itt. Már így is ki tudja mennyit pazaroltam el...
-Deal - nyújtom a kezem hogy kezet foghassunk az egyességre. - Hol kellene kezdenünk?
Ilana nagyon csúnyán néz Vivienne kezére.
-Ne keltsünk feltűnést... - sziszegi, majd látja, hogy a lányok jeleznek neki. Ez Vivienne-nek is feltűnhet. - Lejárt az időm veled... Pár naponta szoktam mindenkivel beszélni helyzetfelmérést. Bár te nem tudsz róla, de már legalább egy hónapja minden ilyen alkalommal próbálkozom ezzel a tervvel, de eddig mindig rosszul reagáltál rá, szóval el kellett felejtened a dolgokat... - sóhajtja. - Örülök, hogy ezúttal működött a dolog, legalábbis egyelőre. Elsőkörben csak azt próbáljuk meg, hogy nem felejtesz el mindent és egyre jobban visszakapod az öntudatodat. Ha erre jól reagálsz és nem buktatsz le minket, majd folytatjuk a dolgokat. De most mennem kell... - mondja, majd Vivienne hirtelen egy hideg érintést érez a combjánál. Egy kicsi üveg az. - Ezt tényleg idd meg, ha nem akarod elfelejteni a dolgokat... Lefekvés előtt, akkor emlékezni fogsz erre... - mondja még, majd ha a másik lány feltűnésmentesen elvette az üveget, akkor feláll és udvariasan elköszön, majd lassan visszasétál a többi nőhöz.
Kedvem lett volna felállni és most már tényleg itt hagyni Ilanat, ha nem a potenciális kijutásom múlt volna rajta. Plusz én is észreveszem, hogy az empousai-ok jeleznek neki, hogy csatlakozzon vissza hozzájuk. Nagyon nem tetszik, hogy valaki a fejemmel és az emlékeimmel szórakozik és erre semmi kihatásom sincs, de muszáj nyugodtnak maradnom, akkor is ha belül forrongok. Hirtelen egy értintést érzek a combomon, és amikor Ilana elmagyarázza mi az, óvatosan a nadrágzsebembe csúsztatom. Egy bólintással nyugtázom, amiket a lány mondott, majd nyugalomban iszogatom tovább az italomat, miközben ő visszasétál a többi nőhöz. Még várok valamennyit, aztán visszaindulok a szobámba.
Itt szerencsére egyedül lehetek, szóval van időm emésztgetni a dolgokat. Haragszom Ilanára, az álmok miatt, és hogy teljesen ki vagyok neki szolgáltatva. Utálom ezt az érzést, és hogy semmi garancia nincs arra, hogy nem fog elárulni. Vagy tovább szórakozni a fejemmel. De ki tudja milyen másik lehetőségem lesz még. Szóval, bár az ösztöneim azt súgják, hogy nem bízhatok benne, lefekvés előtt azért megiszom a folyadékot amit adott, és reménykedek, hogy nem fogom megbánni.
2 nappal később
A következő egy-két napban Vivienne-nek feltűnhet, hogy több minden marad meg, jobban érzékeli az időt és a történéseket is, nem csak egy ködös massza minden, ahol nem tudja eldönteni, mi mikor és hogyan történt. Illana-t nem nagyon látja azonban, csak pár nappal később az egyik sportporgram során. Éppen odament a lányhoz.
-Na, hogy vagy? - kérdezte tőle, miközben segítette pontosan beállítani a testét a megfelelő pózba.
Úgy tűnik, bevált az ital, amit Ilana adott, ami hatalmas megkönnyebbülés volt. Egyrészt, mert nem vágott át, másrészt, mert tényleg javult az időérzékelésem. Mintha újra kicsit ébren lettem volna. Ilanat viszont nem látom, csak egy pár nappal később egy közös aerobik órán.
-2 nap telt el - válaszolom halkan, bár szerencsére mások is beszélgetnek, meg instrukciókat adnak, így nem annyira feltűnő talán. - És emlékszem mint a kettőre. Nem gyanítanak téged sem, ugye?
Illana bólint.
-Így van, helyes... Engem? Pf, dehogy... - húzza el a száját. - Nagyon okosnak képzelik magukat, de kurvára nem nehéz behazudni nekik a dolgokat, meg aztán elég felületesek is, szóval könnyű dolgunk van. Plusz Kellie - a kislány -, engem bír a legjobban valamiért, úgyhogy őt is úgy irányítom az álmoknál, hogy nekünk legyen jó. Neki persze nem szóltam a tervről, csak elkotyogná... Na, mindegy... A következő lépésnek azt kéne, hogy mennyire figyelnek éjszaka, ha kijönnél... Mennyire vennék észre, hogy eltérsz a többiektől...
Ha ennyire könnyű megvezetni őket, miért nem jutottunk még ki? Gondolom, de persze az arcomon ebből semmi nem látszik.
-Oké - bólintok, miközben próbálok lépést tartani az aerobic edzéssel, amire csak fél füllel figyelek. Legalább formában tartanak, amíg itt vagyok. - Majd alvajárást színlelek, ha mégis elkapnának - teszem hozzá. Alapvetően biztosan nem lenne probléma feltűnésmentesen járkálni, de így, nem teljesen a tudatomnál, hát...
-Óvatosan... Néha figyelmetlennek tűnnek, de én sem teljesen tudom, mennyire vannak tisztában a dolgokkal vagy mennyi dolgot vesznek észre. Ezt akarom tesztelni igazából... Sok mindent elhallgatnak előlem - csóválja a fejét kicsit, ahogy kijavít valamit, lassan a levezetéshez ér az edzés. - Nem bíznak bennem annyira, ezt érzem... Lehet, hogy ezután ki kell majd törölnöm az emlékedet erről az estéről, ha elkapnak... Akkor majd elmondom, csak gondoltam, szólok... - mondja még óvatosan, ahogy a nyújtáshoz érnek.
-Óvatos leszek - nyugtatom meg, aztán figyelmesen hallgatom, hogy mire kellene figyelnem. Bárcsak kicsit több eszközöm lenne, vagy legalább nálam lennének a fegyvereim...
Összeszorítom a fogamat, amikor Ilana azt mondja, hogy lehet, hogy majd ki kell törölnie az emlékeimet. Utálom, hogy nincs beleszólásom ebbe. Oké, hogy neki se, de akkor is.
-Tudom, hogy protokoll, és nem tudsz mit tenni, de akkor sem tetszik - vallom be. Folytatom a nyújtást és egy kicsit később szólalok csak meg. - A ma este működhet? Vagy túl korán?
Illana erre csak megrántja a vállát, nem igazán tűnik úgy, mint akit meghat az, hogy nem tetszik a másiknak a dolog. Ez van.
-Akár, ha gondolod - mondja.
-Oké - bólintok, aztán már csak a levezető nyújtásra koncentrálok, hacsak Ilana nem akar még valamit mondani.
