Marvel's Sirens

Egy ideig babrálok a zárral, de néhány perc után ez inkább már csak unalmamban végzett pótcselekvés, és nem reménykedem sok mindenben. Elég szánalmas helyzet. Ma már betörtem egy hullaházba egy mutánslánnyal, le akartak lőni, valószínűleg lecsaptam az áramot, kétszer próbáltam meg ebédelni és egyszer sikerült is, sőt, még egy párhuzamos parkolást is végrehajtottam anélkül hogy felmentem volna a padkára. Ennyi siker után igazán lehangoló hogy nem bírunk betörni egy titkos laborba, ahol mutánsokon kísérleteznek.
Hamarosan megérzem, hogy a lány megérinti a vállamat, és jelzi, hogy maradjak csöndben. Á. Tehát valószínűleg már jön is valaki, aki igazából meg tud ölni ha akar. Gyakorlatilag csak pislogok, amikor megjegyzi, hogy bízzak benne, és maradjak háttal az utcának, és továbbra is elszántan imitálom, hogy még mindig hiszek az ajtó nyithatóságában. A szemem sarkából észreveszem a felém közelítő sokkolós alakot.
Ugyan nem vagyok harcos, de azért ha az ember eleget fut és erősít, annak megvannak az előnyei. Gyorsan megfordulok, és elkapom a fickó sokkolós kezét, hogy ha valakit eltalál vele, az saját maga legyen, ne én, majd rúgok egyet a térdére. Akár talál, akár nem, ettől remélhetőleg elveszíti annyira az egyensúlyát, hogy addig tényleg kiüthessem a sokkolóval... Ha nem, akkor is igyekszem kikerülni az esetleges visszatámadást, és újra ütni, vagy rúgni egyet, ha alkalmam adódik rá... vagy éppen megvárni, hogy Sophie kisegítsen.
Mindenesetre, ha a két tag a földön van, az egyiktől én is megpróbálom lenyúlni a sokkolót... még jól jöhet. Sophie közben elég aktív vallatásba kezd a másik férfinél... amikor összezúzza a csuklóját egy pillanatra felszisszenek. Nem sajnálom a fickót, amennyit láttam, hogy mi történhetett a laborban, eléggé eldöntötte, hogy kinek a pártján vagyok, de nézni is rossz volt a dolgot.
Mikor viszont észreveszem, hogy a férfi karja lenne a soron, óvatosan a lány vállára teszem a kezem:
- Hé, hé, hé! Tudom, hogy egy rohadék, de ne törd el az összes csontját, ha nem muszáj.
Hát, csontja az nem tört, de a falról már pereg a vakolat. Jobb, ha megjegyzem a jövőre, hogy ne idegesítsem fel ezt a lányt. Amikor azonban elkezdi mondani, hogy mire számíthatunk, kicsit elkomorulok. Egy pillanatig nézem a sokkolót a kezemben, majd megvakarom a tarkómat.
- Nincs jobb ötletem, mint hogy próbáljunk sokkoló élményt nyújtani az ellenfelek számára. Én meg majd próbálok nem meghalni, tudod, ahogy beszéltük - megeresztek egy szerencsétlen félmosolyt a lány felé... nagyon többre nem vagyok képes, hazudnék, ha azt állítanám, hogy kicsit sem félek. De azért próbálom nem reklámozni. Úgy döntöttem, hogy belefolyok az ügybe, most már végig is kell csinálnom.