Marvel's Sirens

Hát ez nem jött be... Hiú ábránd volt, hogy ezzel a kis trükkel kifogok rajtuk. Akkor jöhet a bé terv. A fedezékemben hagyom a tejet (ahová ugye beugrottam a fél tégla elől) és mély levegőt veszek. Oké, lehet most öletem meg magam. Lazának és magabiztosnak kéne tűnnöm. De nagyon kockázatos a tervem és nem tudhatom, hogy a lány valóban boszorkány-e...? Meg hogy együtt fog-e működni velem? Fel tudom-e kelteni egyáltalán a fickók figyelmét? Nem késő még lelépni? Na jó, ilyenre gondolnom sem szabad. A bandák nem a jó fiúk... Shaj, koncentrálj Quie! Újabb mély levegő, majd a lehető leglazábban és magabiztosabban megszólalok.
- Hé, izomagyak! Komolyan hárman kelletek visszaszerezni azt az akármit, amit elvileg a lány elvett tőletek? De gyász... Mindegy is... Be vagytok zárva. Menekülni úgy sem tudtok, szóval... Lekopnátok végre, amíg szépen mondom?
Vajon ezzel közelebb tudom őket vonzani? Készenlétbe helyezkedek. Ha át kell változnom, mert tudok támadni a meglepetés erejéből, akkor át fogok. Csak jöjjenek közelebb, hogy könnyebb dolgom legyen... Csajszi, te meg ne hagyj cserben, ha már miattad teszem kockára a bundám...

A megjegyzésed után a leghangosabb int a többieknek és az egyik elindul feléd. De ő és a másik is feléd fordulnak. Hiba.

-De nagy a szád patkány lány! Majd mindjárt meglátjuk...- De csak eddig jut mert a semmiből két kígyó tekeredik a nyakára és kezdi el szorítani. Az egyik fekete a másik gyöngyfény színű.

-Mi a fe...- Kezdené a másik de nem jut messzire benne, a lány először hasba majd hátulról fejbe vágja őt egy furcsa külsejű pálcával, vagy jogarral.

Közben neked sikerül leszednek a harmadik tagot aki már a panda formád látványától is úgy meglepődik, hogy szinte harcképlen lesz. Sikerül ledöntened a lábáról és nagyon meg is ijed.

-És most.- Kezdi a lány.- Két választástok van, eltűntök, vagy én tüntetlek el titeket!- Mondja a pálcájával a "főnök felé mutatva aki még mindig a kígyókkal küzd. Amint a futás mellet dönt a kígyók engednek neki, és ahogy a sarokra ér el is engedik őt és a földre esnek. A kettő amelyiket kiütöttetek a földön maradnak.

-Nem volt szükségem a segítségedre.- Mondja a lány miközben eltünteti a pálcát, közben a kígyók is eltűnnek.- De köszönöm.- Mondja lágyabban. -Ezeket szerintem itt hagyhatjuk nemsokára értük jönnek majd.

-Nem volt semmi a mutatványod.- Mondja ahogy kiértek a sikátorból.- Kérsz egy teát, láttam egy teázót a közelben (csak a Pandafülre gondolhat.)

Nem patkány, hanem panda! Kiáltanám, de nem teszem. Minden úgy alakul, ahogy reméltem. A lány tényleg valamilyen hatalommal rendelkezik és össze tudunk dolgozni. Borzasztóan megkönnyebbülök. Annyira, hogy amint már nem látnak visszaváltozok és térdre rogyok. Basszus, azért féltem... De megcsináltam. Még sem vagyok olyan gyatra. Mondjuk kicsit rosszul esik amit a lány mond, meg is ingat előbbi feltételezésemben. Felállok, összeszedem magam és megvonom a vállam.
- Most már mindegy. - nem tudom eldönteni, hogy komolyan gondolta-e vagy sem.
A köszönetével azért szépít. A fickók ott hagyására csak biccentek.
Ahogy elhagyjuk a sikátort megdicsér, ami kissé meglep.
- Köszi. A tied is klassz volt.
Az előző dícséretnél csak a meghívása döppentett le jobban. Kicsit elbizonytalanodtam... csak a Pandafül van a környéken. Biztosan jó ötlet együtt odamenni?
- Rendben, menjünk. Úgyis odatartottam... Egyébként... Hogy hívnak? Én Quie vagyok.
Még felkapom a tejet onnan, ahol hagytam és elindulunk. Amint odaérünk, lehetőleg az egyik félreeső sarokba ültetem le, megkérdezem, mit inna, lepasszolom a tejet és visszatérek az innivalóinkkal. Ennyit arról, hogy hamar visszakucorodok az ágyikómba...
- Mondd csak... - kezdem óvatosan - Voltaképpen... miért hívtál el teázni? Elsétálhattál volna, mint mikor összeütköztünk...
Azért igyekszek halk lenni. Meg reménykedem, hogy a családom nem kotnyeleskedik ide.

Szerencsére minden rendben megy. Mivel teljesítettem a kérésüket, a szüleim most már békén hagynak. Még jó, hogy van elég dolguk, így nem kérdeznek rá a vendégemre. Már ha észrevették egyáltalán. Az egyik legjobb teánkat szedem elő és mindkettőnknek előkészítem. Kis sütivel, szépen tálalva, gyakorlott tálcafogással megyek ki. Kicsit fura, hogy ennyire bámulja a helyet, de azért örülök is neki. Szép, régi stílusú épület. Szeretem a hagyomásnyos báját. A kérdésemre kapott válaszon elhúzom a szám. Kicsit rosszul esik. Szörnyszülött... Még ha mint kiderült, csak viccelt, akkor is...
Amit ezután mondott, kérdezett még jobban meglepett. Csak pislogtam.
- Hogy tessék? Bocs, csak... még mindig fura ez a hirtelen jött érdeklődés...
Nem tudom, hova tenni. Ki ő és mit akarhat tőlem...? Kelletlenül sóhajtok.
- A kérdéseidre a válasz pedig igen és nem.

Ahogy a lány elmagyarázza mi van, közelebb lépek az ajtóhoz, majd a két szárny közti résbe dugva az ujjaimat erőlködés nélkül szétfeszítem. A két oldalát aztán helyükről kitépve elhajítom oldalra, s a bent lévő gyerekekre nézek.

- Mi a faszt fogunk kezdeni ennyi gyerekkel? – szólt a hang a fejemben.
- Kuss legyen már. Megoldom. – feleltem a szimbiótának, anélkül hogy hangosan mondtam volna. Mióta együtt éltem vele, sikerült kialakítanom ezt a kommunikációs formát. A kulcsa csupán az volt, hogy jobban átadjam magam a szimbiózisnak, és betekintést adjak a társamnak a gondolataimba is. Így már nem néztek hülyének, ha épp magammal folytattam le vitákat az óráim közepén.

- Most már minden rendben lesz. Nem esik bántódása egyikőtöknek sem. – próbálom bíztatni őket. Fear felé pillantok, bízva abban hogy a lány talán igazolja az iménti állításomat. Ha ez nem történik meg, megint megmutatom az arcomat, s egy bátorító mosoly kíséretében intek a sérült fejű fiúnak hogy jöjjön közelebb.

Ha közelebb jön, megállok előtte, s a fejére teszem a kezem. Ha nem, akkor óvatosan bemászom az autó hátuljába hogy hozzáférjek. Mikor a fejéhez érek erősen gondolva az alábbi mondatra hozzászólok a szimbiótához;

- Gyógyítsd meg!
- Eddig tartott hogy megoldod te, ugye? Most már kellek én is, mi?
- Ne most. Csak csináld.

A kezemet burkoló sötét-kékes anyag egy része áthúzódik a kölyök fejére. Egy ideig gomolyog rajta, majd eltűnik a bőre alatt. Lassan begyógyítja a sebet, majd ezután kiválik a fejéből s visszakúszik a karomra.

- Van még valakinek valami baja? Ha nincs, mondjátok már el hogy kerültetek ezekhez az emberekhez, és mikor.

Férgek: Ártatlanok
(part 1)
Aria : Mirror, Bratti : Achlys, Gresh550 : Davis/Phase & Raven : Sophie és Esme

Mirror, Achlys & Esme

-Nem mondok neked szart sem muti!- Köpi feléd a férfi.

-Menjetek a pokolba nyomorult szörnyek!- Nyögi a nő. Egyikük sem szolgál semmi olyasmivel, ami tényleg a hasznodra válhat, szóval el is kezdheted szorítani belőlük az életet. De ezután sem mondanak semmit, legfeljebb nyögnek, de nem hajlandóak még könyörögni sem nektek.

Közben egyre több vendég távozik, ahogy realizálják, hogy már senki nem fog hozzájuk fegyvert, a hely lassan kiürül rajtatok kívül. de mielőtt Achlys újabb kérdést tehetne fel, hogy nyomatékosítson, egy újabb idegen lép át a kitört ablakkereten. A vállára vetve egy a mellkason lőtt férfiére emlékeztető hightech ágyúval, harci ruhában.

-Semmi pánik, csak a gyerekekért jöttem!- Mondja magabiztosan. egy reklámplakátra illő mosollyal. A gyerekek közben aggódva néznek, hol rá, hol Andrew-ékra, egyáltalán nem tudják eldönteni kiben bízhatnak, de láthatóan egyelőre Achlys srácai nyernek náluk.

Thena kissé már idegesen néz körbe és unottnak tettetet hangon szólal meg.

-Én abszolút nem pánikolok. Mint ahogy látod, eddig is nagyon jól ment a többieknek a „gyerekekért jöttem” projekt. – Tárja szét a karját.- Úgyhogy előbb átgondolnám a helyedben, mit teszel.- Forgatja a szemeit.- Ha már ennyi időt elbasztam itt, legalább arról gondoskodom, hogy tényleg jó helyre menjenek a purdék.- Morogja még, felkészülve, hogy ha kell, akkor bizony megint be kell vetnie a keppességét.

Andrew közben Achlysra néz.

-Öhm… Elintézed őt? Lőfegyverek ellen nem vagyok túl effektív, és akkor vállalom a gyerekmentést.

-Woh nyugi! Azt hiszem itt valami félre értés lesz! A gyerekekért jöttem, de nem velük vagyok.- Int a megkötözött páros felé.

-ó… Ez… Jó hír? Remélem. A folytatástól függ?- Andrew karba fonja a kezét és úgy pillant a férfire.

Thena szúrós szemmel néz rá.

-Ja, a hasonló fegyver, és az egyáltalán nem bizalomgerjesztő ruha pont erre utal.. Forgatja a szemét.

A srác végig néz magán.

-Nem vágom mi a baj a ruhámmal és ez az egyik kedvenc fegyverem.- Láthatóan ezzel sem hatja meg Achlyst így a tőle telhető legsármosabban elmosolyodik.

-Egyébként X-men vagyok, (Vagy olyasmi) szóval nincs mitől tartanotok.

-Ó, színes gatya. Remek. Örvendek a szerencsének. Név is van hozzá?

Thena csak mérgesen a szemeit forgatja.

-Ó, remek, akkor én meg Tündérország egyetlen pegazuskirálynője vagyok, I. Csillámpóni, örvendek…-Mondja szarkasztikusan.

-Tényleg?

-Álmában néha tényleg szokott ilyeneket motyogni…- Súgja oda Connor Andrew-nak.

-KUSS, IDIÓTÁK!- Förmed rá a két férfira Thena, de Andrew életében először láthatja elvörösödni.

A srác annyira lefagy a történteken, hogy nagyjából csak mostanra sikerül újra magára öntenie a magabiztos mosolyt és felvennie a beszélgetés fonalát.

-Örvendek felség. Cable vagyok.

-Térdet nem hajtasz előtte?- Kérdezi nagyon komoly hangon a sráctól.

-CONNOR! Állj már le kérlek.-nyög fel a lány.

A felséggel Andrew-t láthatóan már megnyerte egy szinten… Connor megjegyzésén még nevet egyet, aztán azért kicsit komolyabban Cable felé fordul.

-Egy ember. Humorral. Jó pont.- Biccent.- Van egy tonna tippem, hogy egy X-men mit akarhat gyerekekkel, de ha már ide keveredtünk, akkor én azért szívesen végig hallgatnám a dolog kifejtését is.

Thena erre csak bólint, és a srácra néz, hogy haladjon.

-Most már tekintheted parancsnak is, hogy őfelsége áldását adta rá.

Connor kvázi felkonferálja a srácot.

-Felség Cable úr tesz jelentést önnek!- Kissé meghajol a lány felé.

-Haza vinni őket, elsősorban. Már ha megengedi felség.- Hajol meg egy kicsit, miközben a lányra kacsint.

Andrew csettint egyet és megszólal.

-Ez benne volt a topp tippek között!

Thena először csak kis híján felrobban, majd gondol egyet és lássatok csodát: elmosolyodik. Sőt!

-Ezért a keleti birtokokat neked adományozom, hűséges szolgám, Andrew!- Mondja nagyvonalúan a helyes tippre.
Aztán megint komolyabbra veszi és ismét morcos.

-Hova haza?

Közben Andrew érzi, hogy kis kezek húzzák lejjebb a ruháját. A magánál lévő lány ugyanis úgy döntött vele lesz neki most a legjobb, ezért aztán be is kapaszkodott, biztos, ami biztos.

Connornak közben leeset az álla Thena jófejűségére. Majd oda súgja Andrew-nak

-Többet kéne vele lenned…-

-Nem hiszem.- Válaszolja hidegen Thena, majd a srácra néz.

-Krakoára természetesen.- Feleli egyszerűen. Figyelembe se véve a sugdolózást.

Amikor a kislány belekapaszkodik, feleszmél és kicsit lejjebb hajol hozzá.

-Hé… Minden rendben lesz. Valahogy. Megoldjuk.

A lány Andrewba kapaszkodva halkan megszólal.

-Mi lesz anyával és apával?

-Ne aggódj, kislány, hamar el lehet őket felejteni…-Próbálkozik Thena

-Kik a szüleid?

-És ott miért lennének biztonságban? Áhh, igazából leszarom, csak haladjunk már.- Fakad ki.

Cable ledöbben a kérdésen, de azért válaszol.

-Mármint a mutáns államban, ami egy bevehetetlen szigeten van, amit olyan mutánsok őriznek mint Jean Grey, Xavier, vagy Magneto? Nem tudom eldönteni tényleg komolyan kérdezted-.

Andrew Thenára néz, és óvatosan megjegyzi.

-Bocsi, aláírom, ez tényleg hülye kérdés volt.- Aztán a kislánynak tett megjegyzésre.- Nem vagy ügyes a gyerekekkel ugye?

Thena aurája hirtelen elsötétül és olyan rossz érzések kezdenek el kavarogni a helyen, hogy mintha még sötétebb is lenne.

-Talán inkább foglalkozzunk azzal, amiért itt vagyunk.- Remeg kicsit, Connor hangja. közelebb lép Thenához, a vállára teszi a kezét.

-Ne aggódj, meg fogjuk találni a szüleidet is. Nem én, személy szerint, de őket is megtaláljuk.- Próbálja megnyugtatni a gyereket, közben Thena aurája eléri őt is és egy lépéssel a lány felé lép.

-Hé, minden oké?- Kérdezi aggódva.

-Kellünk mi még ide? Vagy elhúzhatunk végre valami jobb helyre?!- Kérdezi türelmetlenül és nagyon metsző hangon Thena, de láthatóan lenyugodott Connor érintésétől.

Andrew óvatosan bólint Cable felé.

-Engem meggyőztél.

Ezután veszi észre Thena változását. Ő egyelőre nem tesz megjegyzést, pláne, mert látja, hogy a helyzet megoldódik, de gondolatban megállapítja, hogy erre rá fog kérdezni.

A kislány csak még jobban belekapaszkodik, Andrew-ba, nem hiszi el, hogy ilyen gyorsan lemond róla és nem bízik még teljesen az idegenben.

-Hé… Lehajol a kislányhoz, azért nem akarja úgy elengedni, hogy fél.- Tudom, hogy elég ijesztő. Nem tagadom, világító szem meg színes gatya, én is félnék tőle a helyedben. Kicsit így is félek.- Rámosolyog.- De… az ő fajtája segíteni szokott az embereken. És tudtommal jók is benne.

-Vagy nem…- Morog az orra alatt Thena.

-Nézd, jobb vagy nálam bármiben, emberek megnyugtatásában, pont nem.- Ez az első alkalom, hogy Andrew-t is kicsit ingerültnek láthatja.

Esme

Donohan elindul a dolgára, a nő pedig bele egyezik, hogy velem jön. Ebédre haza is érhetek és még lesz időm venni egy hosszú szépítő fürdőt. Már majdnem a kapunál vagyok, amikor megkapom anya üzenetét. „Esme drága, Sophie drága nézetek utána a gyerekeknek és hozzátok őket haza kérlek. Sophie kedves vigyél magaddal, akit szeretnél. Esme nyugodtan küld, át a gáton a vendégünket majd én fogadom őt a White Bishoppal.” Először nem kifejezetten örültem, hogy le kell mondanom a fürdőről ebben a hőségben, de aztán Sophie megmutatta kiket hoz magával. Így végül mosolyogva indulok utánunk miután át kísértem a nőt a kapun.
Már fordulok is meg hogy elinduljak, amikor valaki még utánam jön a kapun.

-Héj! A nővéred kérte, hogy csatlakozzak.-Mondja Doug.

-Hmm. Gondolom nem sok harcra számítunk akkor.

-Nem is értem miért mondod.- Vigyorog.

-Mindegy is, érjük utól a többieket. Úgy nézem Cable-nek jól jönne egy kis segítség.

-Aha „segítség”.

-Szeretnél életed hátra lévő részében arra vágyni, hogy kukacokat egyél?

-Nem?

-Akkor fogd be.

Mikor oda érünk a kávézóhoz látom, ahogy Gabby és Sophie egy csapat gyereket és egy szimbiontát pesztrál.
„Ez meg hogy került ide?” „Nem érdekel, amíg nem kell vele verekedni.” Megvonom a vállam, igazából engem sem. *”Segítke Nathan-nek” „Már van dolgod Sophie, ne aggódj, kézben tartjuk a dolgokat.”
*Egyszerre

Átlépek az ablakkereten, a cipőm sarka megcsúszik az üvegszilánkokon, egy kicsit rá is játszom mintha nehéz lenne megállni rajta és belekapaszkodok Cable-be.

-Minden oké Nathan?- Kérdezem.

-Teljesen, nyugodtan megmondhatod a White Queen-nek hogy vacsorára haza is viszlek.

„Vagy nem.” Súgom gondolatban. Aztán észreveszem a növényeket és a nőt a másik oldalon. Ezt nem hiszem el…
-Már megint te?- Kérdezem.

-Oh ismered a Pegazuskirálynőt?- Kérdezi Cable, nekem pedig a lélegzetem is elál. Hogy mi? Hogy kit? Nem tudom erre most, hogy kéne reagálnom, megpróbálom kitalálni ezt most komolyan mondja-e de nem akarok belenézni a fejébe. Közben Cypher is kinevet. Küldök felé egy szúrós pillantást és egy sugallatot is „Kukacok.” Azonnal veszi a célzást és abba hagyja a nevetést. Majd elindul a gyerekek és az ismeretlenek felé. Nem hinném, hogy veszélyesek, úgyhogy meg sem próbálom megállítani. Ha mégis azok, akkor sem, vannak komoly kételyeim ami Cypher harci képességeit illeti de Warlock is vele van szóval valószínűleg nem lesz baj.

Felnevet. Hidegen.

-Ki mondta, hogy meg akarom nyugtatni? Förmed rá. Majd a szemeit forgatja. Majd megjelenik még több tag. Thena egy pillanatra lehunyja, a szemét majd int egyet.- Na, jó, én keresek valamit.. Ami kicsit is él ebben a beton dzsungelbe. Connor, ha akarsz, maradhatsz, úgyis megtalállak és te is engem… Na pás!- Int egyet Thena, majd elindul kifelé. Mert határozottan túl sok ember veszi már körbe. A válla fölött még hátra szól.

- A megkötözött tagok még élnek, ha érdekel bárkit is…

Megpróbálok belenézni a lány fejébe ahogy, elindul kifele, ahogy korábban, most sem olyan az elméje, mint egy normális embernek, de nincs se időm se kedvem jobban bele ásni magam.

-És eggyel kevesebben is vagyunk…- Motyogja Andrew, aztán Connorra néz, és a tekintetén látszik, hogy nagyon szeretné, hogy maradjon, ha már Thena eltűnt…

Andrew közelebb engedi a szőke srácot, de azért, ott marad a kislánnyal. Ő már eléggé kezd bízni az érkezett csapatban, de a biztonságérzetett nem akarja elvenni a gyerektől.

Connor hirtelen mintha nagyon komoly és feszült lenne. Összefonja kezét a mellkasán. Egy pillanatig Thena után néz, majd a többiekre.

-Nincs mitől tartanod segíteni jöttünk. Hogy hívnak? Én Doug vagyok. Mi lenne ha levennénk végre ezt a nyakörvet?- Kördezi és felemeli a kezét, azt amelyik valahogy furcsa, mintha fekete fémből és drótokból lenne. Hozzá ér a nyakörvhöz és mintha elterjedne rajta az az anyag, ami a karját is fedi, majd a nyakörv leesik a kislányról.- Jobb azért így valamivel nem? Tudod, van egy nagyon okos barátom Krakoán aki mindenkit meg tud találni, egész biztos vagyok, hogy meg fogja találni a szüleiteket is. És addig is mi vigyázunk rátok.- Itt hátranéz. - Ők se olyan rosszak, mint látszanak, hidd el, de van néhány nagyon kedves ember akikkel biztos jól kijössz majd. Mit szólsz? -A kislány ismét Andrew-ra néz, de ezúttal már mintha nem lenne olyan bizalmatlan.

Amíg Cípher a gyereknek udvarol, én másfelé irányítom kicsit a figyelmemet.

„Szóval, ami a vacsorát illeti Nathan…” „Jah. Még lógok neked egy rendes randival…” „Hé ti ketten, más dolgotok nincs!” „Holló Sophie!” „Hess Sophie” „Szóóval ha más nem jön közben én akár a ma estében is benne vagyok.” Kapok, válaszol egy elbűvölő mosolyt, de „Nincs, olyan szerencsénk hidd el.” Tudom, mire gondol és nem, csak mert a fejében vagyok. Valakinek bele kell majd másznia fejükbe és bármit is találunk, nem mehetünk csak úgy el mellette. Lemondóan sóhajtok egyet, de bele kapaszkodok a karjába és a vállára hajtom a fejem. „Egyébként…” Kezdi. „Cypher?” „Hát hozhattuk volna Laurát is, de úgy gondoltam ő talán jobb lesz a gyerekekkel.” „Jap, minden értelemben beszéli a nyelvüket.” vigyorog. Közben látom, hogy tényleg sikerül meggyőznie a kölyköt.

-Príma, na pontosan ezért hoztam őt is.- Mondom ki hangosan.

-Aha.

- Látod? Mondtam, hogy segíteni szoktak az embereken - mosolyog a kislányra. Aztán azért Dougra néz, és megszólal: - Pontosan kik voltak ezek? Gondolom, tudjátok.

Megrázza fejét.

-Nem sajnos, ha a White Queen nem szúrja ki őket talán nem is tudunk róluk sem.- Int a gyerekek felé.
-Nem tudjuk, még.- Mondom és elengedem Cable karját hogy közelebb lépjek a megkötözött pároshoz.

-Dögölj meg muti egy szót sem mondunk neked!- Köpi felém a nő. Hidegen elmosolyodok, az ilyen emberek annyira szánalmasak.
-Szerintem ezzel már elkéstetek.- Jegyzi meg Cable. Pont ugyannyira idegesítik őt is mint minket.

-És nem is kell, hogy beszéljetek.- Válik gonoszabbá a mosolyom. Ahogy ragyogni kezdenek, a szemeim elkezdem feltörni az elméjüket. „Nem titkolhattok semmit előlem”. Amit oda bent látok viszont komolyan feldühít. Minden gondolattal és minden darabkával, amit kiragadok csak erőseb lesz ez az érzés. Megmutatom a nővéreimnek is. Közben önkéntelenül ökölbe zárom a kezeimet. Ahogy nagyjából végzek Celeste már továbbítja is amit láttunk anyának.

Amíg oda voltam Doug levette a nyakörveket a gyerekekről. Érzem, hogy Cable próbál közeledni az elmémhez de kizárom, finoman jelzem hogy még ne. Még meg kell beszélnünk menyit, mutassunk neki.

Connor kivételesen csak csendben áll és figyel.

Egy dologban azonban már most mind egyet értünk. Mielőtt végleg megszakítanám velük a kapcsolatot hangosan is kimondom.

-Ha olyanok lennénk, mint ti, most csak rántottát csinálnék az agyatokból és többé egyetlen értelmes dolgot sem tudnátok összerakni. De nem vagyunk. Anya azt mondta, ha megtalállak, titeket nyugodtan hagyjalak a hatóságokra.

- De anya nincs most itt, és ha látta volna amit én ő is egyetértene velem. Szóval sok szerencsét az új életetekben. – Miközben beszélek már neki is álltunk, Sophie, Én és Celeste mindent kiradíroztunk, amihez hozzá fértünk. Minden gyülöletett minden emléket, mindent, amit hirtelen találtunk. Úgy zúztuk az emlékeket mintha üvegből lenének és a szilánkokat is még apróra zúztuk, amíg csak elégnek nem éreztük. Sophie még ellenőrizte utoljára hogy az alapvető dolgok nem sérültek-e, miután mindent rendben talál, elhagyjuk az elméjüket.

-Esme talán...- Kezdi Cable, de már mindegy, Addigra már végeztünk. Megosztok vele pár töredéket abból, amit láttunk. -Vagy talán nem.- Fejezi be és vállat von.

- Oké, ez speciel határozottan nem volt gyerekbarát műsor.

Connor kissé feldúltan lép előre.

- Én értem, hogy ezek bűnözők, de kik vagyunk mi, hogy eldöntsük, ki élhet és halhat?!

Az hogy azt feltételezik rólam, hogy megöltem volna őket, egy kicsit sem hat meg. Mindee-t talán érdekelné, vagy Sophiet, de engem nem. Rájuk nézek, „Ne ölj embert” Ez mentette meg őket.

-Akarom tudni mi lett velük?- Kérdezi Doug.

-Nem öltem meg őket ha emiatt aggódsz. Töröltem az elméjükből az elmúlt életüket. Anya ügyesebben csinálta volna, de így sem maradt elég emlékük, hogy egy jó ideig újra árthassanak bárkinek.

- Oké, ez humánusabb, mint elsőre gondoltam. De így is kicsit hirtelen. Sikerült legalább megtudni, kik voltak ezek?

-Részben. Eléggé hogy a tanács beavatkozzon. Anya már látott mindent amit én is. Nemsokára elmondja a tanácsnak is. Nektek nem kell a továbbiakban bele folynotok.

Connor a páros felé bök az állával.

- És most mi lesz velük? Tudnak egyáltalán létezni egyedül?
Egy lesújtó pillantást vetek a férfire.

-Kérlek, nem vagyok ennyire kezdő. Ha csak rajtam múlt volna... Megérdemelnék.- Mondom, közben eszembe jutnak a képek, amiket az imént láttam, önkéntelenül is kiráz a hideg és átölelem magam.- -Egyszer talán még hasznos tagjai is lehetnek a társadalomnak. Ami sokkal több, mint amit érdemelnének.- Fejezem be és közben igyekszem magabiztosabb testtartást is fel venni.

Connor csak felsóhajt, a fejét csóválja.

- Ó, bocsáss meg. Csak fáj az ebédem sorsa, azért érdeklődöm túl sokat - itt azért látszik, hogy Andrew cinizmusa mögött egy kis komoly ingerültség is megbújik.

- Aha... - mondja Connor, majd Andrew-ra néz. - Ha gondolod, én nagyon szívesen meghívlak egy ebédre, ha ezen múlik a dolog. Akár most! - jelzi, hogy részéről is lezárt a téma és nem akar belefolyni, mert Thenat is védi.

Andrew Connorra pillant.

- Tudom, hogy téged nem érint, úgyhogy nem kell elviselned, hogy én még lógok kicsit a nyakukon - ismét az X-menekre néz. - De én ismerek valakit, aki szerintem sejtett valamit azzal kapcsolatban, ami itt történt.

- És valamiért ma nem volt itt, pedig ő hívott ide.

Connor meg szarul érzi magát, mert menne, de Andrew megmentette, szóval nem akarja egyedül sem hagyni.

-Én is éhes vagyok.- Jegyzi meg a kislány, akit annyira nem ráztak meg a történtek és közben a Doug karjában tartott lány is elkezd ébredezni.

-Héj, jó reggelt.- Mosolyog rá a fiú. Majd a másikra néz. – Ne aggódj ennivaló biztosan akad elég mindenkinek a szigeten.
-Szuper akkor menjetek előre. Mi még Nathennel elintézünk itt valamit.

-Igen?- Kérdezi Cable. „Emlékszel miket mutattam? Kérnénk egy szívességet.”

- Oh, igen, persze.

Közben a férfinak is üzenek. "Ki volt az? És ne mond ki hangosan." Figyelmeztetem.

Andrew először még megszólalna, azonban amikor meghallja a hangot a fejében, nem igazán képes rá. Elsőre egészen kellemetlen, és az a helyzet, hogy akkor sem nagyon tudna ellenkezni a kéréssel, ha akarna, mert szinte automatikusan jut eszébe a válasz.
- Dr. Berry-nek hívják.

Azonnal megszólal a vészjelző a fejemben. Anya említette ezt a nevet mikor ide küldött. „Loren Berry?”

-Igen, bár tudtommal utálja a keresztnevét.

„Kit érdekel? A lényeg, hogy ugyanarról beszélünk. Beszélnünk kell. De majd csak négyszemközt”

-Rendben. Azt hiszem. Mostanság ejtjük meg, vagy később?

"Amint lehet"

- Figyi, haver, nagyon nem akarom, hogy Thenat ebbe belekeverjél, de neked meg tartozom eggyel. Mi legyen? - mondja neki nagyon halkan.

- Menj utána. Láttam, hogy valami baj van vele, fogalmam sincs mi, de te ismered. Én meg tudok magamra vigyázni. Tudom, hogy nem látszik, de tudok. És most már társaságom is van.

Connor előkap egy papírt, felfirkantja rá a számát. - Ha kellek... Kellünk. De tényleg, csak ha fontos, nem nagyon használunk telót! - megszorítja a férfi vállát, majd elköszön a többiektől és Thena után megy.

Thena türelmetlenül vár az utcasarkon egy fának támaszkodva. - Minden rendben? Furcsa volt odabent az emberek légköre vagy mi, kicsit aggódtam. Az idióta Andrew maradt? - kérdezi aggódva és idegesen. - Minden okés... Nem mindennapi srácok, de szerintem megoldják. Mi mehetünk szerintem. Andrew megkapta a számunk, ha baj van, majd hív. - Remek, már csak ez hiányzott, hogy az az idióta megszerezze a számunk... Asszem hamarosan új teló kell, de egyedül intézed. A hideg kiráz azoktól a kacatoktól... És szépen elindulnak a városból kifelé. (A naplemente Happy End-et én döntöm el)

To Be Continued

Férgek: Ártatlanok
(Part 2)
Aria : Mirror, Bratti : Achlys, Gresh550 : Davis/Phase & Raven : Sophie és Esme

Davis/Phase & Sophie

A fiú sebbe gyorsan összezáródik és meglepő módon ezzel Phasnek még a megjelenése ellenére is sikerül elérnie a kölykök bizalmát. Persze az egyiküknek fehér haja és lila szeme van és van közöttük egy lila bőrű lány is szóval ők sem úgy néznek ki mint a szomszédok. Mind közelebb óvakodnak hozzád ahogy kiszállnak a kocsiból a lila bőrű lány még a kezedet is megfogja ha hagyod neki, nem különösebben zavarják a sinbionta karmai. A kérdéseidre azonban máshonnan jön a válasz.

-Az én kérdéseim is pontosan ezek voltak.- Felel mögüled egy női hang.

Megfordulva két lányt látsz a hátad mögött egyikük sem úgy néz ki mintha hozzájuk tartoznának de átlagosan sem néznek ki. És az egészen biztos hogy nem a hatósághoz tartoznak.

Sophie

Ahogy anya kérte eljöttünk a kávézóhoz, ahol egy szimbiontát és egy csomó gyereket találtunk, akik valamilyen furcsa módon nem végezték a szimbionta ebédje ként. Amit Gabby nem is bír ki szó nélkül.

-Nekem lenne még egy pár másik is.- Szól bele.-Te ki vagy? És ugye nem akarod megenni a gyerekeket, mert nincs rajtam a harci cipőm.

-Gaby!- Szólok rá. Nem hiszem el hogy tényleg ennyire idióta.- De jogos. Ki vagy te?

Miután a kissrácot meggyógyítottam ismét elfedtem arcom a szimbiótával. Picit hátrébb lépek ahogy kiszállnak a kocsiból. Amikor a kislány megfogja a kezem nem csinálok.semmit, csak hagyom neki.

- Na, marha jó. Most akkor óvodásat akarsz játszani? - kérdezte a szimbióta.

- Itt csak nem hagyhatom őket. A rendőrök meg ki tudja mit csinálnának velük.

- És te hova vinnéd őket, nagyokos?

- Azt még... Nem tudom. Talán van hova haza menniük.

- Fasz tudja. De ha sokáig lesznek velünk nehéz lesz elfojtani az éhséget.. Amikor meghallom a nő hangját hátulról gyorsan megpördülök. Mindeközben ügyelek rá hogy ne lökjem fel a kislányt, de azért mögém kerüljön. Úgy állok be hogy szükség esetén tudjak támadni vagy védekezni is, de egyelőre nem teszem meg első lépést. Végignézek mindkettő idegenen. Egyikük sem hasonlít azokra az előbbi rosszarcúakra. Akkor hogy kerültek ide, és miért?

- Az.. nem fontos. Csak olyasvalaki vagyok aki szeretne segíteni másokon, tehát rajtuk is. - biccentek a kölykök felé - Ti mit akartok tőlük?

Hibá próbálnék bele nézni a fejébe, a szimbionta valószínűleg kizárna vagy rosszabb, úgy tűnik a másik út maradt csak, hogy kiderítsem mit keres itt.

-Tudod milyen furán hangzik ez a fajtádtól ugye?- Kérdezi Gabby.- De nem ítélkezek!- Teszi hozzá.

-Nem számít.- mondom.- Azért jöttünk, hogy haza vigyük a gyerekeket, ahová tartoznak. Krakoára. Szóval eleget segítettél úgy hiszem.- Zárom rövidre. Nem tetszik, hogy itt van és a fejébe sem tudok bele nézni. Nem szeretnék az Rgus magnában kikötni mert elhittem, hogy nem akar megenni.

-Én nem akarok velük menni.- Mondja a fiú, és bele kapaszkodik a dögbe. Most ugye viccelsz velem? Tényleg ilyesztőbben nézek ki mint az a lény?

-Nem is Krakoán lakom. Azt se tudom, hol van.

-Mert buta vagy.- Mondja a lány a nagy lila szemekkel. Na, végre, valaki, akinek van esze ebben a csapatban. - Én szívesen veletek megyek. De mi van azokkal, akik elszakadtak a szüleiktől.

-Okos lány.- Mosolyodok el.- Mindenki szüleit meg fogjuk keresni és addig is lesz aki vigyáz rátok, egy olyan helyen ahol nem árthatnak nektek az ilyen emberek. -És nem mellesleg le szedhetjük rólatok azt a vacakot.

Legalább egyiküket sikerült meggyőznünk, a többiek még haboznak d enem hinném hogy sokáig tartana. Gyerekek aról beszélünk hogy velünk jöhettek a paradicsomba.

- Hagyd hogy elvigyék őket. Nem a te dolgod.

- Valami azért itt nem stimmel...

- Kit érdekel? Nem a te dolgod. Helyette verjünk el inkább pár újabb bűnözőt. Enni is kéne már.

- Fogd már be. Majd annak is el jön az ideje.

- És tényleg veletek is akarnak menni mind? Vagy az nem számít, mit szeretnének? - kérdezem, ezúttal hangosan megszólalva. - Addig nem megyek, sehova amíg nem hallottam a kölykök saját véleményét arról, hogy mi legyen. - teszem hozzá.

-Ha csak ezzen múlik.- Vonok vállat, elegem van ebből a toporgásból miközben Esme odabent Cable-el flörtöl. Bele ásnám magam a fejükbe de Gabby kizőkkent.

-Várj, várj, várj! Ugye nem akartál belemászni a fejükbe, hogy velünk jöjjenek?- Kérdezi számon kérőn. Felsóhajtok.
-A fenébe Gaby, van elég dolgom és még ma haza akarok menni, nem érek rá a kölykökkel játszadozni.

-Oké, öt percet kérek.- Mutatja fel lőbb tíz újját aztán, gyorsan korrigálja a hibáját. Homlokon vágom magam. - Csak öt perc, nincs elme kontrol, okés?- Esküszöm megfájdul a fejem ettől a lánytól.De legyen, végülis nézhetem egy kicsit amíg parádézik.

-Oké- Indul feléjük.- Gabby vagyok és van egy rozsomákom Jonathannak hívják és ha velem jöttök egy teljes napig a tiétek lehet.- mosolyog rájukEz nem hiszem el, másodszor csatan a kezem a homlokomon, ez a lány végez velem. -Még ne írj le, igazából elég jó vagyok a gyerekekkel.- Mondja nekem.- Már csak tudjátok, a korom miatt is. És elhiszem, hogy a szüleiteket akarjátok, de ha itt maradtok, ő sem tudja nektek előkeríteni őket. Igazam van?- Néz rá a férfire a napszemüveg mögül. Nem hiszem el hogy bevonja őt is. Másrészt. Vajon tényleg meg tudja érteni hogy haza akarnak menni azsüleikhez? Azt mondja de… Én nem tudom. Hiába szólítjuk Emmát anyának, még ha van is biológiai rokoság de akkor is. És ő is csak egy klón mint mi. Ah, csak túl gondolom magamban, valószínűleg csak hazudik nekik. Inkább nézünk rá mitőrténik odabent.

„Szóval, ami a vacsorát illeti Nathan…” „Jah. Még lógok neked egy rendes randival…” „Hé ti ketten, más dolgotok nincs?” Próbálom őket félbe szakítani „Heló Sophie!” köszön Nathan. „Hess Sophie” Még maradnék, már csak azért is hogy elent mondjak Esmének de nem lehet.

- Ennek meg mi baja? Lehet hogy valamit szívott? - veti fel a hang a fejemben - Fogalmam sincs de átkozottul fura az egész.
A kölykök felé fordulok.

- Valóban nem tudok semmit a szüleitekről és arról se hogy honnan jöttök, miért vagytok itt. Aki szeretne, menjen el velük... Aki nem annak még kitalálunk valamit. - mondtam, bár kicsit kételkedve. Mégis mit tudnék csinálni? Hátha az a nő meg a társa tudnak segíteni ez ügyben...

Gabby igazi csupa fogas vigyort villant a férfire majd komolyabban a gyerekek felé fordul.

-Ahova mi megyünk csak olyanok vannak mint mi.- Mondja.- Senki nem fog bántani titeket, vagy kiközösíteni, vagy félni tőlettek.- A fehér hajú lány testbeszéde megváltozik. Valami nem stimmel de Gabbyre hagyom. - Krakoán mind biztonságban lesztek és a nővérem meg én biztosan megtaláljuk a szüleiteket is, és akkor ők is veletek lehetnek majd.

A legtöbb gyerek úgy tűnik hisz neki, szuper. Lehet még ma sikerül elszakadnunk innen.. Vetek egy pillantást a kávézó felé.

- Figyelj, ha rossz szándékuk lenne már rég elvették volna a gyerekeket erőszakkal. Ők ketten vannak te meg egyedül, nem?

- Ja, de mi van ha épp azért tettetik a kedvességet hogy átverjenek és a legkisebb erőfeszítés nélkül megszerezzék a gyerekeket?

- Ha ez a terv, akkor kiderül majd ha esetleg valamelyik gyerek nemet mond. Ha annyira nem bírsz magaddal kérdezd meg azt a libát hogy ők kik.

- Na srácok, lányok. - fordulok a gyerekek felé - Mi legyen? - Apropó... TI kik vagytok? - kérdezem miközben a gyerekek eldöntik mit akarnak.

Az utolsó kérdésre rezdülök vissza a történésekhez.

-Sophie Cuckoo vagyok. Anya... A White Queen küldött a gyerekekért hogy haza vigyük őket, ahova tartoznak. – Mutatkozok be.

-Gabby vagyok. Vagy Scout. És ellentétben a beképzelt szőkével, engem nem érdekel a White Queen, csak azt akarom, hogy biztonságban legyetek.- Mosolyog a gyerekekre.

Közben a gyerekek is látszólag döntésre jutnak.

-Én velük megyek.- Mondja a lila színű lány aki eddig a lény kezét szorongatta, azért tesz egy lépést Gabby felé. Lassan a többiek is bólintanak és elindulnak felénk, főleg Gabby felé de nekem mindegy kit választanak csak haladjunk. Kivéve a lány aki az előbb is furcsán viselkedett. Még mindig ugyanott áll ahol megmerevedett. Sóhajtok egyet és teszek egy kis kirándulást hogy lássam mi történik. „Mire gondolsz kislány?”

-Király!- Lelkendezik Gabby- Akkor kapjuk le a fuxokat.- És a zsebéből elővesz egy apró zseblámpára emlékeztető tárgyat. Amelyik gyerek nyakörvéhez érinti, az azonnal kikapcsol és leesik.

- Aki kész mehet a szöszihez, nem kell félnetek, nem harap ám ő sem, csak féltékeny mert a tesója közben flörtölhet a sráccal aki tetszik neki, miközben neki itt kell lenie.

Tényleg azt hiszed nem hallak közben? Ott hagyom a lányt és keltek egy kis vízhangot Scout üres buborék agyában.

-Au au au! Oké elég, elég!- Kap a fejéhez.- Visszavontam. Azt a részt hogy kedveseb vagy. Au. –semmi értelme tovább kongatni odabent az ürességet. Felsóhajtok és békén hagyom. Újra a lányra irányítom a figyelmemet.

-Mi lesz velük? -Kérdezi Gabby a megkötözött földön fetrengő emberek felé intve.

-Esme már kiszedte amit tudott a bentiekből. Kiradírozhatnám én is az agyukat, de nem érnek annyit.- És nem érek rá.

Csak csendben végignézem ahogy leszedik a gyerekekről a nyakörveket vagy miket, és egy helyben állok. Még mindig a nőket figyelem, hátha csinálnak valamit. Egy pillanatra aztán Fear-re nézek. - Veled mi lesz? Nem mész velük?

-Én...- Kezdi.- Nem hinném, van keresni valóm egy ilyen helyen.- Mondja szomorúan. A lányok nem hallják amit mond.

Közelebb lépek hozzá, s előre dőlve a térdeimre támaszkodom. - Miért gondolod így? És milyen hely ez? - kérdezem, remélve hogy valami képet kapok a szituációról. - Ha nem mész velük, akkor meg mi lesz veled?

-Már hallottam róla. Krakoáról... És ahogy a lány is beszélt róla... Nincs helye ott valakinek aki olyan mint én. Azt mondják az a hely egy paradicsom a mutánsoknak. De... Én nem vagyok benne hogy nekem ott van a helyem... Mert...- Itt bele harap az ajkába.

- Nem tudom, nekem olyannak tűnsz mint a többiek. Mi baj lehet pont veled, hogy ne lennél odavaló? - kérdeztem, mostmár leguggolva mellé. Elég magas voltam mikor a szimbióta borította be a testemet, így most nagyjából egymagasságban volt a fejem az övével.

- Persze, azt leszámítva hogy a szeme olyan mint valami hüllőé, a bőre meg mintha hóból lenne..

A nyakörvre teszi a kezét.

-Mert ha ezt le venném... Én vagyok a félelem, a ragadozó. Semmi keresnivalóm egy olyan helyen ahol az embereknek, nem kéne mitől félniük. Talán nem is engednének be enélkül.- Érinti meg ismét a nyakörvet.

-Még a saját szüleim sem akartak együtt élni egy olyan szörnyeteggel mint én. Akkor ők miért akarnának?

- Áh, akkor az a baj hogy nem tudod irányítani a képességeidet? Nem lehet, hogy egy szigeten tele mutánsokkal valaki meg tudna tanítani rá?

-Ok végeztünk. Mindenki megvan.- Kiált fel Scout.

-Még nem.- Mondom, és elindulok a lány felé.

-Én... Nem... De mégis ki...- Majd hirtelen felkapja a fejét „Nem te vagy az egyetlen.” Sugallom neki.
.-Te!- Kiált rám.- Benne vagy a fejemben!

-Úgy van. –Mondom hangosan.- Az emberek ezt is ijesztőnek tartják tudtad? És tudod miért? Mert intoleránsak, ostobák, és nem képesek megérteni semmit, ami túlmutat rajtuk. Mi jobbak vagyunk náluk. És a te erőd, a te ajándékod, egy áldás, amivel megvétheted, ami a tied. Már miért nem akarnánk téged magunk mellet.

-De ti is félni fogtok tőlem. Mert...- Elmosolyodok.

-Nem fogunk.- Mondom neki nyugodtan.

-Megígéred?- Hoppá milyen kis gyerekes lett hirtelen.

-Igen.- Közben a kezemen felöltöm a gyémánt formát, és levágom a nyakáról azt a vacakot.

Fear szemei szinte azonnal felizzanak, egy sötét árnyék kezd kavarogni körülötte hirtelen úgy érzem mintha egy fenevad állna lesben valahol és csak arra várna hogy lecsaphasson. A szívem a torkomban dobog egy pillanatig, de aztán megérzem Celestet, Esme-t és Pheobe-t, nincs szörnyeteg, nem vadászik rám senki, és nem vagyok egyedül. A szemeim ismét ragyogni kezdenek ismét a fejében vagyok, megkeresem a bestiát, és elveszem amihez annyira ragaszkodik. Nincs többé félelem. „Nem vagy egyedül” sugallom a lánynak.

Aztán az egész megszűnik, egy pillanat alatt, amin láthatóan Fear lepődik meg a legjobban.

-Te csináltad?

-Én voltam. De ez csak átmeneti. Ha haza értünk valaki majd megtanít hogyan érheted el magadtól is.

Felegyenesedem, majd úgy nézek a lányra. - Látod? Mondtam hogy valahogy meg lehet majd oldani. Úgy látom én is hogy jobb kezekben leszel náluk, mint bárki másnál... Aztán a nőhöz fordulok. - Vigyázzatok rájuk rendesen. Nem tudom hogy kapták el őket vagy miért, de nem lenne jó ha megtörténne megint.

-Ne aggódj ők már biztonságban lesznek.- Gabby valahogy szükségesnek érzi hogy még egy kört duruzsoljon azzal a szörnnyel. Tőlem aztán.

-Ideje indulnunk. – Mondom.

- De előbb.- „Esme, Nathan, hogy áltok?” Meghoztuk a döntésünket. Megmutatjuk, amit látunk Nathannek nem az egészet, de éppen eleget. Arcokat, helyeket, tárgyakat. Közben a többiek is kilépnek a kávézóból. Cable ránk mosolyog miközben kijön, viszonzom. Nem is rossz. Ő is tudja miért csak vele osztottuk meg ezeket. Gabby bevonná Laurát és maga indulna el, Cypher megbízható de a tanács tagja és jobb szeretnénk ha anya dönthetné el hogy mit oszt meg velük.

Ahogy a sokaság megjelenik az utcán feléjük pillantok. Érdekes csapat, de hát legalább segítenek a kölykökön.

- De előbb? - kérdeztem vissza a szőke nő felé visszafordulva.

-Hmm... Oh ne aggódj, nem veletek van dolgunk.- Legyintek és faképnél hagyom. Gabby hozzá hajol és halkan még hozzá szól.

-Azért köszi hogy, megmentetted a gyerekeket. És nem etted meg őket. Menő vagy!

-Szóval indulhatunk?- Karol karol belénk Cable.

-Előbb még lenne itt valami.- Duruzsolom. Majd a vállára hajtom a fejem és közben, megbeszéljük mi legyen a következő lépésünk. -Ugye megteszed ezt nekünk?- Kérdem miután tisztáztuk a tervet.

-Persze, miért ne.- Mosolyog. Esmevel két oldalról adunk neki egy egy csókot. Ez a minimum.

-Telepaták.- Morogja undorodva Gabby.

-Ha suttognának rosszabb lenne.- Jegyzi meg Cypher

-Amúgy akkor most... Nem csak egyforma ruhába jártok, de ugyanazzal a sráccal is?- Kérdezi Scout. Egyszerre szúrjuk le a szemünkkel. Nem mintha a szigeten bármi is tiltaná az ilyesmit. -Nem gondolom magamat egy irigy embernek, de azért a barátomon nem osztoznék Laurával, akármennyire is szeretem. Még Johnathannon is nehéz néha.

-Megölöm azt a kis patkányt.- Indul neki Esme, de Nathan megszorítja a derekát.

-Nyugalom hölgyek. Akkor én most indulok is a kis titkos küldetésre. Majd jelentkezem, ha találok valamit.

-Köszönjük Cable- Mondják kórusban

-Vigyáz magadra Nathe- Teszi még hozzá, Esme.

A lány válaszára csak biccentek egyet. Ahogy eltávolodnak még utánuk nézek, elgondolkodva ezen a szigeten, meg hogy vajon rendben lesznek e ott.

- Miért érdekel mi lesz velük, huh? - Nem mindegy az neked? - Ha a vizsgáiddal is annyit foglalkoznál mint mások kis szarságaiv akkor sokkal több szabadidőnk lehetne

- Sose adod fel, igaz? Ezek után elnézek a kávézó irányába. Mióta bementek oda, nem nagyon hallani onnan harc hangját, így már nyilván vége van. Felesleges lenne oda mennem hozzájuk, így aztán felnézek a háztetőre. Megropogtatom a nyakam, majd egy hatalmasat ugrok, s kinyújtom a jobbom előre. A karom meghosszabbításaként kilőtt szerves anyag rátapad egy közeli épületre. Ezt megfeszítve előrelendülök majd elengedve suhanok egy ideig a levegőben. Utána kilövök még egy ilyen "hálót" s még egyet... Így haladok a kollégiumom felé.

Bejön a csaj stílusa és alapból úgy ítéltem meg, hogy az ide úton eleget dolgoztam már. Remélem az ikrek is így gondolják, mert az ő ágyukba nehezebb beledumálni magam...
- Mutatom az utat.
Felelem mosolyogva és a legközelebbi hotel felé veszem az irányt. Mindegyik elég giccses és elég modern, no meg gazdag ahhoz, hogy a privát "céljaim"-ra is tökéletesen megfeleljen.

Amíg Ashley a rendeléssel van elfoglalva, én a konyhába ballagok. Kigombolom az ingem legfelső gombját, hogy szabadabban foroghasson a nyakam a ruhában, majd a hűtőhöz lépek és megnézem, nincs e valami alkohol előre behűtve. Ha találok valami pezsgőt vagy hasonlót, akkor kitöltöm neki.
- Hogy mivel foglalkozom? Ezzel, azzal. Hivatásos bérgyilkos és emberrabló vagyok, most épp te rád csaptam le.
Feleltem, miközben rákacsintottam és elnevettem magam. Ez általában vicces szokott lenni, amíg nem realizálják az emberek, hogy milyen közel is van az igazsághoz.
- Nem, igazából nagyon unalmas munkám van. A Shield és még sok másik nagy kutya tűzfalát tartom karban.
Itt olyan közel lépek hozzá, amennyire csak lehet és az egyik karom az oldalára helyezem.
- Jól fizető meló, de nem olyasmi amivel fel lehet kelteni egy lány figyelmét. Az én véleményem viszont az, hogy az emberek azt csinálják az életben, amit élveznek.
Ahogy ez kimondom (és ha hagyta, hogy megfogjam a derekát) közelebb húzom magamhoz, azonban utána kopogtatnak az ajtón és nem épp a legbarátságosabb fajta emberek. Ahogy látom, hogy Ashley karját szorongatják, lassan és óvatosan a fegyveremre helyezem a kezem, de egyelőre nem teszek semmit. A szememmel végig pásztázom a kellemetlen vendégeket, utasítom a techet, hogy keresse mindegyiken a leggyengébb pontokat és azt, hogy hol, hogyan tudok sebet ejteni rajtuk, ha eldurvulna a helyzet.
- Nem használom a Bryant, szóval a Jack megteszi. Elvégre ez áll az útlevélen és a személyimen, nem?
Felteszem a lábam a kávézóasztalra( ha van ilyen) és az egyik kezemmel a megtámasztom a fejem.
- Nyugi van, ha Önt akartam volna megölni, akkor nem vettem volna ki egy szobát sem, hanem lelőttem volna amikor a testőreivel időzik az egyik nyilvános szpot valamelyikén. Komolyan, feltehetne egy "lőj fejbe" táblát is.
Ez csak egy blöff volt, de szerintem elég hihető. Nem tudja, hogy mit tudok és mit nem, ahogy azt sem, hogy hol láthattam. Remélem bejön. Amikor Ashleyről is kiderül, hogy igazából nem Ashly, nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam.
- Mestertolvaj, hmmm? - Az öltönyös fickóra mutatok - Magáról pedig mindjárt kiderül, hogy titkon impro színész. Bebaszna.
Sóhajtok egy nagyot, majd elveszem a legdrágább löttyöt a sétáló neoncsőnél lévő tálcáról.
- Sármos pasi, puccos hotelszoba, szexi csajszi, kigombolt ing. Azt hiszem nem nehéz kitalálni, hogy mi szokott ilyen körülmények közt történi egy hotelszobában. Az pedig, hogy mit akarok... Nos, egy kis privát szféra jól esne. Ha néznek, nem olyan jó a teljesítményem...
A másik kezem mindvégig a fegyverem közelében tartom, a szavaimmal pedig igyekszem erről elterelni a gorillák és a férfi figyelmét. Remélem az alibim bejött és konstatálja, hogy semmit nem akarok tőle.