A Roxfort titkai

Fintorgok egy sort, mikor valaki nagy lelkesedésében elém tolakszik a sorban. Nincs hangulatom leállni vitatkozni vele, de azért nem lelkesedem, hogy képtelen egy kicsit türelemmel várni egy nyomorult szakkör miatt - igaz, izgalmas programnak ígérkezik, de azért talán nem éri meg, hogy magadra haragítsd a fél évfolyamot. Szerencsére azért sikerül odaérnem a névjegyzékhez, és feliratkozni, vagyis immár biztos, hogy mehetek párbajszakkörre. Magamban megállapítom, hogy biztos rákérdezek majd, Dante is csatlakozik-e... bár őt ismerve aligha. A végén McGalagony sok sikert kíván nekünk a tanévre, és egészen megenyhül a tekintete... az igazgatónő az egyik legszigorúbb tanárunk, de azért néhány pillanatában lehet érzékelni, valójában kedveli a diákokat. Csak... a maga módján mutatja ki.
Az első nap persze minden iskolában elég laza, a Roxfortban is. A legtöbb óra beszélgetéssel megy el, és a legtöbb tanár nem is ragaszkodik hozzá, hogy azonnal rázódjunk vissza a tanmenetbe. Ennek ellenére azért rendesen elfáradok, és mire délben elindulnánk ebédelni, már nem is nagyon tudok másra gondolni, mint egy pohár gyümölcslére, és valami kiadós ennivalóra. Az ebédlő felé haladva azonban megüti valami a fülemet.
Férfihangnak tűnik, és az illető sír... ráadásul, mintha a falból jönne. Próbálom meggyőzni magam, hogy biztos a mosdóból, vagy egy üres teremből érkezik, de igazság szerint annyira már hozzászoktam a varázsvilághoz, hogy egészen elképzelhetőnek tartsam, hogy ténylegesen a falból magából jön. Megpróbálom követni a hangot, és ha nincsenek sokan körülöttem, és már egész közelinek hallom, vagy megkopogtatom a falat, vagy megszólalok:
- Helló? Minden rendben?

A feliratkozásnál egy halk női hangot hallok meg. Ahogy megfordulok, látom, hogy Marion volt az. Kedvesen rámosolygok, és megrántom a vállam jelezve neki, hogy semmiség, aztán odalépek az asztalhoz és felfirkantom a nevem.
Ráérősen az asztalunkhoz megyek, és elkezdem összepakolni a cuccaimat. Ahogy kilépünk Tommal a teremből, feltűnik egy rózsaszín hajzuhatag.
-Matthew igaz? Nem igazán beszéltünk eddig.-
- Szólíts csak Mattnek! - Mosolygok rá a lányra, miközben rántok egyet a vállamon lévő táskán. - Igazad van, sajnos nem nagyon volt alkalmunk még beszélgetni, de ami késik az nem múlik, nemde? - Rákacsintok.
Szereztem egy kis nasit, és ha gondolod, kiülhetnél velünk az udvarra beszélgetni. Persze nem muszáj, ha nem szeretnéd. - Mögé nézek, ahol Vincent várakozik. Nem is tudtam, hogy ilyen jóban vannak. Már látom elúszni lelki szemeim előtt, hogy tudok ma beszélni Bimba professzorral. De egy ilyen ajánlatot hogyan is utasíthatnék vissza?
- Semmi pénzért ki nem hagynám! - Vágom rá egy szinte észrevehetetlen szünet után. Majd Tomra pillantok. - Esetleg a barátom Tom is csatlakozhat? - Ha a lány belemegy, akkor négyen indulunk ki az udvarra. Csak csendben mosolyogva hallgatom a párbeszédüket. Jól elvannak, gondolom magamban. Könyökömmel megbököm Tomot, jelezve neki, hogy most megpróbálhatna talán egy kicsit másokkal is beszélgetni.
-Neked hogy ment a bogarakkal?- Kérdi tőlem Marion. Egy röpke pillanatra az ég felé tekintek, mielőtt válaszolnék.
- Nekem nem volt problémám vele. Az első egy-két próbálkozásom sikerült, utána ráéreztem, és szuperül ment. - Megrántom a vállam. Letáborozunk egy terebélyes fa alá, Marion pedig elővesz egy tál süteményt.
-Elvarázsolt, most próbáltam ki, először úgyhogy lehet nem az igazi de kóstold meg nyugodtan.- Ahogy nyújtja nekem a dobozt, rögtön ki is veszek belőle egyet.
- Nagyon szépen köszönöm, igazán kedves vagy! - Tanulmányozom egy kicsit kívülről a süteményt. - Nagyon jól néz ki, és az illata is finom! - Mielőtt beleharapnék, Vincent savanyú arcára téved a tekintetem. Szegény, én sem szívesen rágcsálnék fű ízű süteményt... Majd beleharapok én is. Kicsit erős az íze, de én szeretem a sütőtököt, szóval ízlik.
- Hmm, ez nagyon finom lett Marion! - Hümmögök elismerően. Gyorsan be is termelem a sütit, és egy ugyanilyet kiveszek megint.
Mond csak Matt szerinted ki lesz idén a kviddics csapatkapitányunk? Gondolom még nem volt ideje a csapatnak beszélni róla.- Vincent hangjára felkapom a fejem. Lenyelem a falatot, mielőtt válaszolnék.
- Fhu, hát igen, még nem volt idő erről beszélni. Igazság szerint ma terveztem megkeresni Bimba professzort ezügyben. Az újaknak is ki kellene írni egy válogató időpontot. Sok a teendő. Pláne most hogy Al elment, kéne valami ász fogó. Nem hallottatok esetleg rejtett gyöngyszemekről a házunkban? - Kérdem őket kicsit előre hajolván, miközben felváltva nézek rájuk. Majd hirtelen Hex is kiugrik a taláromból, egyenesen a sütis dobozban landol. - Jajj Hex, ne már, ez nem neked lett csinálva! Bocsáss meg érte Marion! - Gyorsan felkapom Hexet a sütikről, és a vállamra pakolom. - Kedvel titeket, azért mert most előjönni!

Kicsit megkönnyebbülök, hogy nem kell feltétlen egész évben ezzel szenvednem, ha nem tetszik vagy ha nincs elég időm rá. Elvégre ez egy szakkör, nem ez lesz a prioritás. Ránézek a lányra, nem mondanám, hogy túl szépen. Időben ráharapok a nyelvemre, hogy ne mondjak ki hangosan, amit gondolok. Szuper, gratulálok. És én ezzel mi a francot kezdjek, hogy még egy vizsgát írtál?!

Szerencsére mielőtt kínos lehetne ez a pillanat, a srác mellettem beszélni kezd. Elmondja, amit tud. Csak bólogatok közben. Őszintén megmondom, amit a lány mond, nem annyira érdekel. Szívesebben figyelnék az órára. Mármint félre értés ne essék, nem unalmas, amit mond, de ez azért bőven ráér ez óra utánra. Ellenben legalább tudja a többi prefektust. Felnyögök Angella-nál, a többiekkel nincs bajom. Mondjuk, nincs is időm átgondolni, mert vége is az órának és az emberek sorban mennek oda feliratkozni. Én a fiúkra nézek.

- Na, jó, azt hiszem, meggyőztetek. Viszont én biztos nem megyek oda tülekedni, itt megvárom, amíg lemegy a sor… A következő óránk mi is lesz és hol? - kérdezem egyet ásítva, majd kényelmesen elhelyezkedem és várok a soromra. Végül utolsóként én is odavánszorgok. Közben negyvenszer átgondoltam, mi legyen. De feliratkozom. A professzora nézek.
- Professzor úr, idén is lesz Bűbájtan szakkör? – kérdezem kedvesen, közben felírom magam.

Továbbra sem tudom, hogy jól döntöttem-e. Gondolataimba merülve sétálok ki a teremből. Gondolok egyet és a kerten keresztül megyek, hiszen ki kell használni, amíg még jó idő van. Látom, hogy Tom és őőő… Matt két másik taggal ülnek a fa alatt. Érdekes, még sosem láttam Thomas-t velük… Mindegy… Mosolyogva odaintek nekik, majd megyek tovább, nem akarok zavarni. Habár nagyon szeretném tudni, hogy ő vajon feliratkozott-e a szakkörre vagy sem, most nem fogom megkérdezni tőle. Ahhoz túl sok idegen van ott. Sietősen haladok, majd végre elérem az ebédlőt.

Közben eszembe jut, hogy talán mégsem volt annyira jó ötlet úgy sietni, mert ha a többiek még nem értek ide, akkor egyedül leszek. Na, mindegy… Körbe nézek és szinte azonnal kiszúrom az öcséimet. Mondjuk, nem volt nehéz, nagyon lelkesen integetnek nekem. Ellágyul a tekintetem és feléjük indulok, leülök velük szemben.

- Sziasztok, bajkeverők, milyen volt az első nap? – kérdezem tőlük.
- Elise, képeld, iszonyú izgalmas volt, Bájitaltan órán… - kezdi lelkesen Oliver, de Connor már bele is vág a szavába.
- Ugyan, a repülés sokkal menőbb volt. Elsőre a kezembe jött a seprű, nagyon sirály volt! – meséli Connor.
- Hohó! Egyszerre csak egy! – mondom nevetve. Oliver-re nézek.
- Mi jót csináltatok Bájitaltan órán? – kérdezem, figyelmeztetőleg ránézek a ikertestvérére, hogy hagyja beszélni, aki a szemeit forgatja, de csendben marad. Meg is lepődök.
- Hát, még nem sok mindent csináltunk, csak ismerkedtünk az alapanyagokkal, de képzeld, egész sokat tudtam. Bár csak párnál mertem feltenni a kezem, de szereztem tíz pontot a háznak! – vigyorodik el büszkén a fiú. Connor kivételesen nem verseng.
- Igaza van! De legalább harmincat sikerült volna szereznie, csak nem volt biztos magában! Tényleg elég jól ment neki, tök jó volt nézni! – öklözik a testvére vállába Connor, majd folytatja az evést.
- Jó, de azért te is elég menő voltál, hogy elsőként sikerült a kezedbe hívnod azt a seprűt. Nekem kellett pár perc azért… - mondja szerényen Oliver.
- Hát, ne tudjátok meg, nekem legalább tíz perc kellett, mire végre megmozdult az a fa. Szerintem valami nyugdíjas darabot kaptam… - mondom szemforgatva, mire mindketten felvihognak. – Na, és milyenek a társaitok? Milyen a közösség? Segítenek nektek? – kérdezem komolyabban. Bólogatnak, Oliver szólal meg, mert Connor-nak tele a szája sült csirkével.

- Aha! Szerencsére eddig senki se tűnik bántónak. Végül is örülök, hogy ide kerültünk, legalább nem tudsz folyton figyelni minket! – mondja gonoszkásan, majd mivel Connor lenyelte a falatot, most ő eszik és a másik beszél.
- Ja, és Thomas tök jó fej, meg megismerkedtünk az egyik barátjával, Matt-el! – összehúzom kicsit a szemem, kíváncsi vagyok, mit mondanak róla. – Nagyon kedves és segítőkész! Tök jó, hogy ilyen barátaid vannak. Velük úgy érzem, sikerülni fog minden. Mindenben tudnak majd segíteni, ráadásul Matt elég népszerű és tud mindent! Úgyhogy ne aggódj, Elise, minden rendben lesz velünk! – vigyorog rám teli szájjal Connor. Oliver megböki.
- Hé, el kell indulnunk Átváltoztatástanra, úgyhogy haladj! – kezd készülődni Oliver. Connor gyorsan betolja a maradékot, majd felpattannak.

- Legyetek ügyesek, majd még beszélünk! – mosolygok rájuk, majd integetek és elindulnak. Útközben összefutnak Gemma-val és Aaron-nal, köszönnek egymásnak. Aaron jót nevet éppen, Gemma úgy tűnik, nincs a legjobb kedvében. Odasétálok hozzájuk. Nekem is ennem kéne.

- Na, mi történt? – kérdezem tőlük. Aaron megint nevetni kezd, Gemma majd felrobban.
- Az a szerencsétlen Finn és Zoe. Rám robbantottak valamit. Úgy néztem ki, mint egy őrült. Mondjuk, azóta összeszedtem magam, de agh… - mérgelődik. Most már nekem is feltűnik, hogy tényleg kicsit kócos még, de azért annyira nem vészes. Én is elmosolyodom.
- Ne aggódj, majd visszakapják. Annyira nem vészes amúgy! – mondom neki, majd szedek egy adag levest, mire ők is nekiállnak enni.

- Merre van Tom? – kérdezi teli szájjal Aaron. Rosszallóan nézek rá.
- Matt-el és valami színes hajú srácokkal ült kint a kertben – rántom meg a vállam.
- Hogy kivel? Ki az a Matt? – kérdezi Gemma összeráncolt szemöldökkel.
- Ajj, tudod, ő az a srác, akivel nagyon jóban van a házában… - forgatja a szemeit Aaron. – Nem annyira nehéz megtanulni… - mondja még nagyképűen, mire én fejbe vágom az egyik könyvemmel.

- Hé, ne legyen akkora nagy pofád! Te sem tudod megjegyezni a nevét! – förmedek rá, de ő csak a szemeit forgatja. Végzek a levessel, így kissé elgondolkodom, mit vegyek másodiknak, végül valami rizseshús szerű valami mellett döntök. Lassan eszem, közben a többiekre figyelek, hogy kinek milyen volt az első órája. Végül Gemma teszi fel a kérdést.

- Hé, Elise, te jelentkeztél párbajszakkörre? – kérdezi két falat között. Bólintok.
- Végül igen… De még nem tudom, megbántam-e vagy sem… - mondom a fejemet ingatva. – Ti?
- Én is! – mondja lelkesen Gemma, Aaron csak a szemeit forgatja.
- Nekem nem lett meg a Bájitaltan, szóval nem! – mondja kissé mérgesen.
- Sajnálom… Idén ráfekszünk és meglesz, okés? – kérdezem tőle kedvesen. Csak felsóhajt és bólint. Csendben fejezzük be az ebédet, végül Gemma szólal meg megint.

- Nincs kedvetek kiülni erre a maradék egy órára a kertbe? Ki kéne használni a jó időt, amíg még lehet… - mondja Gemma nagyot nyújtózva.
- Én is pont erre gondoltam! – mondom lelkesen neki.
- Na, jó, de akkor varázslósakkozik velem valaki? – kérdezi Aaron, mire Gemma felteszi a kezét. – Szuper, akkor induljunk!

Még eszünk egy desszertet, majd a maradékot útközben elcsámcsogva kimegyünk a kertbe. Ha Thomas-ék még ott vannak, akkor odaintünk és köszönünk nekik, majd leülünk a fűbe és a két barátom már elő is pakolja a sakkot.
- Te nem akarsz játszani, Elise? – kérdezi Aaron.
- Nem, képzeld, még mindig utálom a sakkot… - forgatom a szememet, majd elmosolyodom. Kibontom a hajam, beletúrok a kezemmel, majd hagyom, hogy a hátam közepéig hulljon. Aztán Aaron-nak döntve a hátam előveszem a könyvemet és olvasni kezdek. Közben Gemma megnyerte az első kört, így lepacsizom vele vigyorogva. Aztán inkább hasra fekszem mellettük, lábamat az égnek emelve, úgy folytatom a könyvet. Élvezem a napsütést és a barátaim társaságát. Közben persze kedélyesen csevegünk. Kiélvezzük az utolsó napokat, amikor még nem kell ezerrel tanulni.

Aria: Moira Megpie

Egy egészen kihalt folyosóig követed a hangot majd miután meggyőződsz róla, hogy sehova sem vezet és felteszed a kérdésed, szipogás válaszol.

-Ki… Ki van itt?- Kérdezi a szomorú és kissé kétségbe eset hang. Már látod a forrását. Szembe veled a falon egy festmény lóg egy virágos mezőről és egy kis patakról. A patak mellet egy fa ácsorog, méretes gyökerei a vízbe lógnak és mögüle egy kisírt szemű lovag kukucskál rád.

-Mi van?- Kérdezi kissé dühösen és nagyon szomorúan a kis lovag.- Nem láttál még férfit sírni? Nem túl szép igaz?- Kérdezi szipogva.- Na, menj innen már. Sipirc, biztos van valami fontos dolgod. Nektek, gyerekeknek mindig van valami fontos dolga.

- Bocsánat... - motyogom először a lovagnak. Pocsék dolog, ha az embert sírás közben elkapják, fiú, lány, férfi, nő, az teljesen mindegy. Igazából el is mennék, de nagyon olyan stílusban zavar el, amiből azt szűröm le, valójában igenis szüksége van a társaságra.
Kicsit elkalandoznak a gondolataim a finom ebéd felé, amit már nagyon vártam, de végül arra jutok, igazán bírok a gyomrommal még annyi ideig, hogy megtudjam, miért szomorkodik a festmény.
- Igazából... ebédszünetem van. Nem kell mennem sehová. Ha szeretnél beszélni.
Nem vagyok benne biztos, hogy illendő letegezni a lovagot, de remélem, nem sértődik meg. Még csak az hiányozna. Várakozóan pillantok rá, és ha úgy dönt, elmondja, mi bántja, leülök a festménnyel szembe a padlóra, és előveszem a reggeliről elrakott müzliszeletemet, amit eredetileg tízórainak szántam, de ilyen helyzetben is jól jöhet.

Thomas szinte végig csendben hallgatja a másik három beszélgetését, de Matt érezheti rajta, hogy egészen jól érzi magát. Körülbelül húsz perc beszélgetés után azonban feláll, leporolja magát és megszólal.

- Elnézést! Ha nem bánjátok, akkor én elköszönök, mert még egyeztetnem kell a barátaimmal a délutáni programról. De… Köszönöm a sütit és a beszélgetést! – mondja kicsit kínosan, mert nem szokott hozzá ehhez. Végül Matt-re néz.
- Te is jössz? – mosolyog rá, mire a fiú beleegyezik. Megbeszélik Marion-ékkal, hogy még tartanak ilyen sütizést, majd átsétálnak Elise-ékhez.

Aaron és Gemma továbbra is belemerülnek a sakkba, Elise pedig egy könyvet olvas. Mikor megjelennek, Thomas veszi a bátorságot, hogy bemutassa Matt-et.
- Sziasztok srácok! Ő itt Matt, a barátom, akiről meséltem! – mondja mosolyogva. Aaron és Gemma sakkozás közben felnéz, vigyorognak, majd integetnek, tényleg örülnek, hogy végre rendesen is bemutatja Tom a barátját, aki pedig mosolyogva biccent mindenkinek, majd megszólal.
- Üdv! Remélem nem zavarok, csak van egy kis időnk a következő óránk előtt és Tommy már hiányolt benneteket! - mondja egy pajkos mosollyal, közben oldalba böki az említett fiút.

Elise felnéz a könyvből, realizálja, ki az, halványan elmosolyodik, mert nem akar rossz arc lenni, de emlékszik, hogy megbántotta a srácot, szóval csak óvatosan csinálja. Tom leül Elise mellé, megütögeti maga mellett a helyet Matt-nek is, aki követi barátja példáját. Thomas érzékeli, hogy mindkét barátja visszafogott, valószínűleg a tegnapi beszélgetés miatt. Csak az ég felé emeli a tekintetét, majd megcsóválja a fejét mosolyogva.
- Na, milyen volt az órád, Elise? - kérdezi. - Jelentkeztél párbajszakkörre?
- Shajj, nem nagyon lehetett figyelni, de mindegy. Hát, jelentkeztem, de még meglátom, akarom-e - rántja meg a vállát, odébb rakja a könyvet, felül velük szemben. - Ti is jelentkeztetek, ugye? - kérdezi szinte könyörögve.
- Mi is jelentkeztünk! - Tommy furán néz Matt-re, nem érti, miért nem ő válaszolt, hiszen általában fordítva szokott lenni ez a beszélgetéseknél. - De miért ne járnál rendszeresen?
- Hát, tudod, én idén is járnék Bájitaltan, Asztrológia és talán Bűbájtan szakkörre, nem tudom, belefér-e, meg hogy ki tartja és milyen lesz. Szóval még meglátom. Te jársz még valami szakkörre? - kérdezi magához képest kedvesen Elise Matt-től. Tudja, milyen szar egy összeszokott társaságban lenni.

Közben Gemma odaszól Elise-nek vicceskedve.
- Anyás, tudtam, hogy stréber vagy, de ennyire - meglöki egy mosollyal, Elise a szemeit forgatja.
- Nélkülem át se mennél a vizsgáidon, te! - mondja neki szintén viccelődve, Gemma kinyújtja rá a nyelvét. Matt csak összehúzza a szemét. Ő is járt tavaly Bájitaltan szakkörre pár alkalommal, de egyszer sem látta ott a lányt. Megpróbálja lazára venni a figurát, hisz nem kell őt ám pátyolgatni.
- Hát, még nem tudom, hogy alakul, de a Párbajszakkör biztos, Átváltoztatástan szakkör is... - Megrántja a vállát. - Ha a kviddics mellé befér, akkor Bájitaltan vagy Gyógynövénytan szakkörre is járnék. Bár ha Bimba professzoron múlik, ebből Gyógynövénytan lesz... - párszor rápillant Elise-re de tartósan nem alakít ki szemkontaktust. Inkább a sakkozókat figyeli. Elise-nek eszébe jut, hogy Gyógynövénytan szakkörre is szívesen járna.

- Ó, tényleg, te kviddicsezel! Annyira durva, hogy bírod? Mármint olyan veszélyes...- kérdezi Elise, kissé hátradől, alkarján támaszkodik meg. Most Aaron szól be neki.
- Elise, neked persze hogy veszélyes... Mert a seprűn te ön- és közveszélyes vagy.... - elneveti magát, ránéz Matt-re. - Semmi egyensúlyérzéke a csajnak... - magyarázza, Elise csak kinyújtja rá a nyelvét.
- Köszi, Aaron... - mondja elpirulva. Nem szeret beégni mások előtt. Hogy oldja a feszülstéget, újból felteszi a kérdést. – SZÓVAL… Mi van most Kviddiccsel?

Matt csak visszafogottan nevet az elhangzott párbeszédre. Elise elterelő hadműveletét figyelmen kívül hagyva szólal meg ismét.
- Ha szeretnéd, szívesen megtanítalak úgy repülni, hogy se másban, se önmagadban ne tégy kárt az idei repülés órákon! – ajánlja készségesen. Elise csak lemondóan legyint.
- Hát, figyelj, én magam tényleg reménytelennek tartom... De ha neked ez nem baj, akkor megpróbálhatjuk, mert tényleg zavar, hogy ilyen pancser vagyok... – rántja meg a vállát. Matt diadalittasan elvigyorodik.
- De nem adják ám ingyen a magánóráimat. - sejtelmesen sandít Elise-re. - Nagyon nehezen megy nekem az Asztrológia és a Mágiatörténet tanulása. Ha egyikben tudsz nekem segíteni a repülés oktatásomért cserébe, akkor áll az alku. Mindkettőnk számára nyereséges. Te megtanulsz repülni, és nem töröd össze sem magad, sem másokat, én pedig rengeteg időt nyerek azzal, hogy nem kell annyit szenvednem valamelyik tanulásával! – mondja a fiú, közben várakozón néz a lányra. Elise először megijed, hogy mit akarhat a fiú, de aztán megnyugszik. Bár még sosem korrepetált, szóval nem tudja, milyen lenne belőle, de neki rendben van. Közben ő is tanul elvégre.
- Rendben van! Majd egyeztessünk, mit mikor és hogyan, rendben? Van egyáltalán közös óránk? - morfondírozik. Tom csak megböki a barátját.
- Na, milyen jól összebarátkoztatok! – vigyorog kissé gonoszan Matt-re.
- Örülök! Azt nem tudom, van-e közös óránk, de nekem most mennem kell, ha még el akarom csípni Bimba professzort az ebéd utáni órák előtt!

Matt gyorsan összekapja magát, talpra szökken.
- Nagyon örvendtem a szerencsének Elise, Gemma és Aaron! Remélem, még látjuk egymást. Tom, te meg ne késs el nélkülem, ha egy mód van rá... - rásandít a barátjára, hogy az itt történteket majd még este megdumálják. - Szép napot! Sziasztok! - integet még hátrafordulva, majd elsprintel. Tom pedig érdeklődve néz a barátaira.
- Ugye, hogy jó fej? – kérdezi reménykedve.
- Aha, am elég értelmesnek tűnik a srác, örülök, hogy jó kezekben vagy nélkülünk is! – bokszol Tom vállába Aaron.
- És hogy összebarátkoztak máris Elise-zel… - néz sejtelmesen mosolyogva Gemma a lányra.
- Hé! Most mi van? Tényleg nem ártana valami gyakorlás nekem, különben idén nem végzek olyan kellemesen Repüléstanon, mint eddig… - duzzog kicsit Elise, mert nem szereti, ha Gemma így néz rá.
- Aha, aha, persze! - bólogat vigyorogva Gemma, majd lepacsiznak Aaron-nal.
- Ugyan, ugyan! Ez egy jó deal volt! – nyugtatja Elise-t Tom. – Na, kit hívhatok ki egy sakk párbajra? – kérdezi nyújtózkodva, majd minden visszaáll a régi kerékvágásba...

Roxfort 2.0

Gondoltam, mielőtt mesélőiket írok, megbombázlak Titeket pár információval.

1. Az eddigi harmadik évfolyamról mindenki átkerül ötödik évfolyamra. Elise tesói azonban maradnak első évesek, illetve Matt bátyja is még csak most ballagott. De ugyanúgy a Cursed Child idejében vagyunk.

2. Minden, ami eddig lezajlott, az megtörtént ebben a másfél napban. A jelenlegi történések is éppen most zajlanak, tehát folytatjuk a dolgokat, csak két évvel idősebb mindenki.

3. Ha valaki sejti is, hogy prefektus lesz, még a karakterek maguk sem tudják! Ez most egy változás a hagyományos módhoz képest, majd hamarosan kiderül mindenki számára.

4. Ne feledjétek, ebben az évben teszitek le az RBF-eket is. Illetve itt már bőven mindenki választhatott külön órát a kötelezőkön felül. (Ha esetleg átdobjátok nekem, hogy ki mit akar, azt megköszönöm)

5. A párbajszakkörre ezek alapján akkor mindenki harmadikos kora óta járhatott, ha akart, illetve majd esetleg ti magatok is tarthattok a későbbiekben!

Ha lesz még valami, majd úgyis szólok! Ti is nyugodtan! Kritikát is szívesen fogadok:D Jó szórakozást kívánok!

Moira - Aria

Csak drámaian legyint a bocsánatkérésedre.
- Ugyan… Semmi baj. Azt hiszem – húzza össze a szemét egy kicsit, úgy méreget. Valószínűleg attól tart, mégis csak kineveted vagy valami olyasmit teszel, amivel megbántod, de amikor leülsz vele szemben, megnyugszik kicsit, de azért felhúzza az orrát.
- Kérem! Én Sir Cadogan vagyok, a lovagok lovagja! Nem járja, hogy holmi gyerkőc csak úgy tegezzen, kérem, hölgyem! Nem tanult maga modort? – kezdi el, de aztán hirtelen megint eszébe jut, hogy nagyon szomorú, így abba is hagyja, csak egy nagyot sóhajt.

- Nagy az én gondom, hölgyem. Tegnap holdkeltekor meglátogattam szívemnek hölgyét. Ahogy illik, udvaroltam neki, de ő… Elszaladt! Hallott már ilyet?! Elszaladt… Nem tudom, miért, de ezzel összetörte szívemet. Bárcsak meg tudná valaki mondani, mi is történt! – drámaian lehunyja a szemét, de az utolsó mondatnál lopva rád sandít, hátha elvállalod a feladatot. Ha bármilyen megerősítésre akár csak hajazó jelzést teszel, azonnal vidámabban folytatja.
- Köszönöm, kedves barátom! – rikkantja. – Utoljára valahol Nagy Lépcsőnél látták szívemnek kedves hölgyét! Ne hagyja, hogy itt maradjon két összetört lelkű ember! Köszönöm, kedves barátom, sok sikert! – int indulásra téged.

Ha semmi olyan jelet nem adtál, akkor csak mérgesen és kissé szomorúan rád néz.
- Úgy látom, nem te leszel az emberem. Kérlek, ha nem akarsz segíteni, menj innen, hadd gondolkodjam – észreveheted, hogy letegez. Ejej…

Ha úgy döntesz, segítesz és a Nagy Lépcsőkhöz mész, akkor hosszas keresgélés után valami furcsa dolgot figyelhetsz meg. Az egyik hölgy, Greta Catchlove, aki mindig bohókás, kedves és mindig ad egy-két jó tanácsot, most feszültnek tűnik. Ide-oda pillantgat, közben valamilyen sajtszószt kotyvaszt éppen. Mintha valamitől tartana.

Matt - Kami

Miután ott hagytad Tommy-t és a barátait, sietve indulsz az Asztrológia tanárodhoz, aki jelenleg a Házvezetőd is. Aurora Sinistra. Bár mindig is kicsit nehezen ment ez a tárgy, nem véletlen kell a korrepetálás is, ő mindig nagyon kedves és elfogadó volt veled is, ahogy mindenki mással is. Nem a teljesítményed alapján ítélt meg. Egészen fiatal még, harminc múlt, nem is olyan rég vette át Bimba professzortól a házat. A bátyád pont a csere alatt járt az iskolába, de te még nem.



Sietned kell, ha még órára is be szeretnél érni. Útközben észreveszel egy lányt, aki a folyosón ül az egyik festménnyel szemben. Elég furcsa látványt nyújtanak így együtt. A jó kondidnak hála, viszonylag hamar felérsz. Szerencsédre bent van éppen az irodájában. Ha bekopogsz, egy kellemes „Szabad” a válasz, te pedig beléphetsz. Mikor meglát, elmosolyodik. Rengeteg pergamen között kutatott éppen egy nagyítóval. Annyit tudsz kivenni, hogy sok csillag, bolygó, meg számolás van rajtuk.

- Ó, Matt, szervusz! Segíthetek valamiben? – ő azon kevés tanárok egyike, aki tegezi a diákjait és a keresztnevükön szólítja őket. - Talán a kviddics miatt jöttél?

Miközben megfordul, le is veri a papírjait, amik szanaszét szállnak az irodában, amiben amúgy rogyásig vannak könyvek, pergamenek, jegyzetek, távcső, mindenféle műszer, tehát nincs kifejezetten rend.
- Ó, jaj, de ügyetlen vagyok! – mondja kissé aggódó hangon. Nyílt titok, hogy nagyon szeretne jó házvezető lenni és szeretné, ha lehetne olyan jó, mint Bimba.

Corvus - Gresh550

Az óra végeztével szépen mindenki, aki szeretne és tud, feliratkozik Párbajszakkörre. Miután túlestél rajta, kisétálsz a teremből, hogy találkozz Penny-vel az udvaron ebéd után. Mint sok mindenki más, ti is ki akarjátok használni az őszi napsütés utolsó sugarait.

Ezért ebéd után már fel is pattansz, hogy megkeresd barátodat. Azonban tisztában vagy vele, hogy mire te ekkora tömegben kijutsz, az nagyon későn lesz. Pontosan ezért végig gondolod, hogy mi lenne, ha levágnád az utat egy másikkal? Pont ismersz is egyet, ezért egy igen kihalt folyosón battyogsz végig. Már csak két kanyar lenne a csodás napsütés, mikor hangokat hallasz. Na, pont ez hiányzott. Egy lány az, aki igen rémülten kérlel valakit vagy valakiket, hogy hagyják békén. Valószínűleg, mert nem tudod a szavaikat kivenni.



Ha óvatosan megkukkantod őket, akkor egy szőke hajú, nálad fiatalabb Hugrabugos lányt látsz. Kicsit hasonlít Penny-re, de nem ő az. Vele szemben pedig a méltán hírhedt Finn Wilkins és Eric Cervantes áll (mindketten évfolyamtársaid és Hollóhátasok), láthatóan terrorizálják szegény lányt, ahogy mindenkit amúgy a két barom. Már pálca is van a kezükben, a feltételezhetően harmadikos lány pedig kis híján elsírja magát. Finn szokás szerint nagyszájú, Eric meg csendben, de ijesztő tekintettel szemléli a helyzetet, kegyetlen mosolyát még ilyen távolságból is ki tudod venni. Nem ártana gyorsan tenni valamit, mielőtt eldurvul a helyzet, bár ilyen távolságból nem tudod pontosan kivenni, mit akarnak a lánytól és rajtatok kívül nincs is senki itt akitől segítséget kérhetnél. Maradhatsz valahogy segíteni vagy visszarohanhatsz egy tanárért... De vajon addigra mi lesz itt?

Finn Wilkins

Eric Cervantes