A Roxfort titkai

Már tegnap befejeztük a pakolást, úgyhogy az indulás reggelén nincs túl sok dolgunk. Édesanyám tegnap este elutazott munkaügyben, ezért amíg itt volt segített pakolni. Apám pedig ismét késésben van, úgyhogy ő rohangál fel-alá a házban. Én közben nyugodtan reggelizem, miközben ő nagy nehezen összekapar mindent, ami a munkába induláshoz kell.
- Kösz Al, hogy kiviszed Matt-et a pályaudvarra. – lihegi, miközben a cipőjét húzza. – Matt, te pedig csak érezd jól magad, és tanulj rendesen! Ha bármire szükséged van, csak írj! Sziasztok fiúk! – kiált vissza még egy utolsót, majd becsapódik mögötte az ajtó. Én komótosan befejezem a reggelimet a bátyám társaságában, aki csak egy almát majszolgat. Ilyen ez a sportolói élet, szigorú diétát kell követnie.
- Al, én kész vagyok, ha te is! – mondom neki, miközben elviszem a tányérom és poharam a mosogatóig. Persze a házimanónk, Ice már rohant is, de mosolyogva leintettem a fejemmel.
- Hagyd csak, nem rohad le tőle a karom, ha elviszem odáig, ugye?
- D-de gazdám… - makogja, de csak mosolygok.
- Innentől kezdve te tartod karban az egész házat, és a varázslényeket egy hétig, teljesen egyedül. Lesz munkád bőven. – Erre Ice csak elmosolyodik. Mindig hangoztatja, hogy nagyon szeret itt dolgozni, és túl jók vagyunk hozzá. Tudjuk jól, hogy bánnak mások a házimanókal, de anyám és apám is különc, és minket is így neveltek, hogy tiszteljünk mindenkit és mindent, fogadjuk el a segítséget, és becsüljük meg mások munkáját. Nem hiába vagyunk hugrabugosak mindketten a bátyámmal. Berakom az edényeket a mosogatóba, és az ajtóba készített cuccaimhoz megyek. Ice már mindent odakészített nekem. Nem köszönöm meg neki, mert olyankor elkezd bőgni, és nagyon nehéz leállítani, erre meg azért nincs időnk. pláne, hogy a bátyám még szeretne Eva-val is eltölteni egy kis időt, elvégre hónapokig nem látják majd egymást.
- Indulhatunk? – kérdi Al, ő is felszerelkezve a saját cuccaival. Csak bólintok egyet. – Ice, jó munkát, én sem jövök már haza. Ha előbb nem is, karácsonykor mindannyian itthon leszünk! – A manó csak elérzékenyülve bólint, és integet nekünk.
- Viszlát Ice! – köszönök, majd Al hopponál midkettőnket a pályaudvarra. Itt már várt ránk Eva és családja. A szülők, és a kistesó gyorsan elköszöntek tőle, hogy helyet adhassanak Al-nak. Nekem is köszönnek, én pedig viszonzom, majd elindulok a fal felé. Korán van úgyhogy tudok válogatni legalább.
- Matt, kérlek foglalsz nekem is egy helyet? – Szól utánam Eva.
- Természetesen, neked akár kettőt is! – biccentek felé nagy mosollyal. Aztán lendületet veszek, és már bent is vagyok a 9 és ¾-ik vágányon. Korán van, de azért így is nyüzsögnek az emberek. Ilyenkor kicsit irigylem azokat, akiket kikísérnek a szüleik. Engem egyedül első évben sikerült majdnem mindkettejüknek kikísérni, aztán végül csak anyám tudott eljönni velem. Azt is csak úgy, hogy mindent lemondott, pedig lett volna munkája neki is, de azt mondta ha törik, ha szakad, az első alkalommal mindenképp kikísér. Apámat sürgős esethez hívták aznap reggel, nem mondhatta vissza. Persze megértem, nem is nyafogok miatta. Csak sajnálom, hogy vannak olyanok, akik nem becsülik meg ezeket a pillanatokat, gondolom magamban, ahogy látom hogy pár gyerek igyekszik mielőbb lekoptatni a szüleit. Rengetegen köszönnek nekem, én pedig udvariasan, mosolyogva köszönök vissza mindenkinek. Felszállok a vonatra, és keresek egy szabad kupét. Viszonylag hamar találok is egyet, ezért beülök oda. Itt már Hex is előmászik az ingem zsebéből.
- Na mi van pajtás… Lassan indulunk a Roxfortba. Neked ez az első éved, úgyhogy ne nagyon kószálj el, ha lehet – mondom neki, miközben felkapaszkodik a hajamra. Kisvártatva becsörtet mellém Eva legjobb barátnője, Laura, és egy másik barátjuk, Adam. Így legalább nem nekem kell elhessegetnem mindenkit, intézik helyettem. beszélgetünk, hogy kinek milyen volt a nyara, majd Eva is megjön. Egyenesen az ablakhoz sétál, és kinyitja. A bátyám áll ott.
- Hé öcskös! Azért csak ésszel! – vigyorog rám. Felállok, és kihajolok.
- Tudod, hogy mindig mindent ésszel csinálok. – Adok neki egy pacsit a feltartott kezébe.
- Azért ilyen fiatalon nem becsajozni ám! – Összeborzolja a hajam, mire csak fájdalmasan felnyögök.
- Tudod meddig tartott így belőni a hajam reggel?! – méltatlankodom, de azért hagyom neki, hogy befejezze. Közel állunk egymáshoz, és hiányozni fog. Megvakargatja még Hexet is majd hátrébb lép. A vonat felzúg, ahogy indulásra készül.
- Na, jók legyetek mindannyian, majd írok! – igyekszik túlharsogni a vonat zaját. – Matt, Eva, vigyázzatok egymásra. Karácsonykor találkozunk! – integet, a vonat pedig döcögve elindul. Hex elbújik az ingem zsebében, mert megijedt a hangos zajtól. Eva leroskad a velem szemben lévő helyre, én pedig csak résnyire hagyom nyitva az ablakot, utána én is leülök.
Az úton végig beszélgetünk, mindenkinek van megosztani valója a másikkal. Természetesen én is nagy lelkesedéssel mesélem mit csináltam a nyáron. Időközben hatalmas vihar támad.
Aztán egyszer csak megáll a vonat. Mindenki értetlenkedik rajta. Nekünk nem szólt be senki, hogy mi lehet ez. Mivel itt rajtam kívül mindenki végzős, ezért nyugodtak maradnak, ne mind a pálcájukért nyúlnak. Eva biztatón rám mosolyog. Azért én is rámarkolok a pálcámra, bár előttük nem tudnék cselekedni semmiképp. Egy hatalmas villámcsapást követve a fények is kialszanak. Erre mindannyian felpattanunk, Adam és én is kirontunk a folyosóra, de semmit sem látunk. Csak egy hűvös szellő söpör végig, majd a lámpák ismét felkapcsolódnak, és indul is a vonat. Értetlen pillantást váltunk Adam-mel, majd visszatérünk a kupéba. Nem nagyon forszírozzuk a dolgokat, előbb vagy utóbb úgyis kiderül mi történt. Közben pedig még egy gyors átöltözést is megejtünk, itt az ideje, lassan megérkezünk.
Megérkezünk a roxforti állomásra. A sötétben kerítünk magunknak egy kocsit, ami elvisz a kastélyig. A nagyteremnél elválnak útjaink, ugyanis mindhárman griffendélesek. Jómagam a hugrabugos asztal felé veszem az irányt, ott pedig megpillantom egy jó barátomat, Thomast. Vele szemben ülök le, és rávigyorgok.
- Szép estét Thomas! – köszöntöm. – Milyen volt a nyarad? – Beszélgetünk egészen addig, míg pár hatodéves hugrabugos srác nem csatlakozik hozzánk, és túlharsogják szegény Thomast. Na sebaj, majd a hálókörletünkben tudunk majd beszélni. Jó pár fiatalabb, és idősebb lány is rám köszön, amint elhalad mögöttem, én pedig mosolyogva köszönök mindenkinek vissza, külön- külön. Élvezem itt azt a figyelmet, amit otthon ugyebár nem kaphatok meg. Kövezzetek meg érte, de ez van.
Jön McGalagony, és következik a beosztás. Nekem nincs ismerősöm az elsősök között, de minden kis hugrabugost megtapsolok én is természetesen. Hozzánk került egy ikerpár. Thomas mellett foglalnak helyet, és aggodalmas pillantásokat váltanak egymással, majd valakivel egy másik asztalnál.
- Üdv srácok, a legkirályabb roxforti házban! – köszöntöm őket, mialatt még zajlik a ceremónia. – Nem kell aggódni, nálunk csak jó fej emberek vannak, biztos megtaláljátok a helyeteket! – Rájuk kacsintok, aztán tovább figyelek. Majd vacsoránál még beszélek velük. Úgy fest Thomast ismerhetik, ha már odainvitálta őket maga mellé, pedig ő eléggé visszahúzódó.
A ceremónia végeztével az igazgatónő még bemutatja nekünk „megnyerő és bájos” külsejű új sötét varázslatok és kivédése tanárunkat, majd kezdődhet a lakoma. Érdekes évnek nézünk elébe… gondolom magamban, miközben felkönyökölök az asztalra. Még akkor is a nőt forszírozom, amikor már megjelenik a lakoma az asztalon. Csak akkor eszmélek fel, és emelem el a nőről a tekintetem, amikor az egyik mellettem ülő srác oldalba bök, hogy egyek már. Sóhajtok, megrakom a tányérom, és a szeppent ikrekre nézek.
- Szóval, ha jól emlékszem, titeket Connornak meg Olivernek hívnak, ugye? – rájuk villantom a jól megszokott megnyerő vigyoromat. – Távol kerültetek egy baráttól, vagy éppen nagytesótól, azért aggódtok ennyire? – Hangon lágy, és bizalmat keltő, az átlagosnál is jobban. – Nem kell ám félnetek. Nem tudom milyen kapcsolat fűz benneteket Thomas barátomhoz, de ő biztosan vigyázni fog rátok. És természetesen hozzám is bármilyen kérdéssel fordulhattok! – Bekapok egy falatot az előttem díszelgő ételből. Hex pont a lakomát választja, hogy előbújjon. Felmászik a vállamra, és erősen a hajamba kapaszkodik, és bököd.
- Hex lehet, hogy éhes vagy, de itt nem szolgálnak fel rovarokat. A hálószobánkban van a kajád, addig még bírd ki. Valószínűleg körülöttem mindenki értetlenkedve méregeti Hexet, még az ismerőseim is.
- Oh, milyen modortalan vagyok. Ő itt Hex, idén nyáron vettem magamhoz. Lehetetlen lett volna otthon hagyni, ezért elhoztam magammal.- Hex megijedt attól, hogy mindenki őt nézi, meg a lányok hangosan Aww-oznak, ezért elbújt inkább a taláromban. – Nagyon félénk ám, ne vegyétek magatokra! – Aztán a két elsős fiúra nézek.
- Én pedig Matthew Owler vagyok, de bátran szólítsatok csak Mattnek. Nagyon örvendek!

„- Jól látjuk, hogy te itt ilyen menő csávónak számítasz? Mondd csak, hogy csinálod? Mi is szeretnénk jó sok barátot, hiszen csak úgy az igazi! De szerencsére a szociális képességeink jók, legalábbis eddig azok voltak… Nem meséltek kicsit a tanárokról, tárgyakról, a roxforti életről? –” Menő csávó… gondolom magamban. Bár igaza van, ha így nézzük. Már épp nyitnám a számat, amikor az egyik hölgyemény közbeszól.
- A szemed csak dísznek van, vagy micsoda? Csak rá kell nézni. Egy éltanuló, aki ráadásul helyes is. – Szavai nagyon jól esnek, annak ellenére, hogy elég felszínes ez alapján megítélni bárkit is.
- Ráadásul a bátyja már nemzetközi kviddicsjátékos! – száll be egy másik. Auch. Nos igen, ez már kicsit fáj. Szeretem Al-t, de nem szeretek az árnyékában élni. Mielőtt tovább folytatnák, felteszem a kezeimet, és én szólók a srácokhoz.
- Ha szeretnétek, hogy sokan ismerjetek, azt többféleképpen is el lehet érni. – Direkt nem használom a barát szót. Mivel nekem nagyon nincsenek barátaim, Thomast és Eva-ékat leszámítva…- Az első: tanuljatok meg kviddicsezni, és álljatok be a csapatba. Ha ráadásul még kiemelkedően jók vagytok, az nagy bónusz. A második… - Itt felmutatom két ujjamat. – Tanuljatok szorgosan, és legyetek a legjobbak. Bár ahogy elnézem mennyire hiperaktívak vagytok, ez számotokra nem a legjobb opció. A harmadik: nagyobb csínytevések révén is ki lehet tűnni… - Ez Thomasnak nem fog tetszeni, tudom jól. – De ezt nem tőlem hallottátok. A negyedik pedig, ha adtok a külsőtökre, és kedvesek vagytok mindenkivel, illetve magabiztosak vagytok, és nem félénkek… - itt jelentőségteljesen Thomasra nézek – akkor sokan meg fognak jegyezni titeket, és kedvelni is szerintem. De ha barátokat akartok, akkor csak adjátok magatokat, és minden szuper lesz! – Mosolygok rájuk feltartott hüvelykujjal. Aztán még egyszer visszafordulok, hogy megnézzem a nővérüket. Álam az öklömre teszem, és méregetem egy kicsit. Innen messziről is elég zárkózottnak tűnik, de elbűvölő. A megjelenése is, de valami más is vonz benne. Nem tudom még mi. Bár ezt már korábban is észrevettem, mikor Thomassal láttam együtt. Talán most végre alkalmam is nyílik, hogy beszéljek vele. Ki tudja? Aztán az egyik srác megint oldalba bök.
- Mi van veled haver? Alig ettél. És mit bámulsz úgy a hollhátas asztalnál? – Feleszmélek és visszafordulok.
- Jajj, semmi, semmi… - legyintek. Többnyire azért, hogy elhessegessem a lány arcát a gondolataimból. – Azon filóztam igazából, hogy vajon milyen lehet az új Sötét varázslatok és kivédése tanárnénink. Elég… hogy is mondjam… - Elgondolkodom. - … egyéni a megjelenése és a kisugárzása. Szerintetek nem? – Erre furán néznek rám a körülöttem ülők.
- Egyéni? Inkább hátborzongató! – mondja a bökdösős srác.
- Félelmetes! – kontráz rá egy lány. Ez az! Sikerült más mederbe terelnem a beszélgetést. Így körülöttem mindenki elkezd az új tanárnőről diskurálni. Halkan és hosszan kifújom a levegőt. Nem szeretném, ha bárki észrevenné, hogy egy másik diák után érdeklődést mutatok. Pláne nem, ha az egy lány. Valamint azt sem szeretném, ha ez a lány elvonná a figyelmemet a teendőimről. Jobb lesz, ha megfeledkezem róla…

Corvus Deanor

Szülővárosa; London

Életkora; 15

Aranyvérű családban született, két testvérrel. Szülei, illetve testvérei is túl büszkék voltak a származásukra, s gyakran alsóbbrendűnek tartottak egy-egy varázslót mert az félvér vagy akár varázstalan szülőktől származó egyén volt. Ezt megpróbálták belenevelni legkisebb fiukba is, ám ez valahogy sosem jött össze.

Az otthon töltött éveiben a szülei mindig is próbáltak ráerőltetni egyfajta viselkedésmódot amit alapvetően ők elvártak volna vele. Mivel ez sikertelen volt, a fiú kissé eltávolodott a szüleitől. Erre rátett az is, hogy a testvérei megfeleltek a szülői elvárásoknak, emiatt ő az árnyékukba került. Pár alkalommal megpróbálták őt a környékbeli „egyenrangú”, aranyvérű gyerekekkel összeboronálni. Ezekről az esetekről nagyon kellemetlen emlékei vannak, így a barátkozás örökké furcsa gondolat volt számára.

Egy ponton a gyerekkora alatt a szülei elkönyvelték azt, hogy ő reménytelen, és semmit se fog elérni. Ezt ők konkrétan közölték is vele, amitől egy erős elhatározás történt a fiúban. Corvus már kisebb gyerekként megfogadta magának, hogy rengeteget fog tanulni hogy messze túlszárnyalja a testvéreit is. Valahol meg akarta mutatni a szüleinek is, de elsősorban magának akart bizonyítani. A sok szidás után valamilyen szinten maga is elkezdte elhinni, hogy képtelen sikert aratni

1 évvel a Roxfortba kerülése előtt egy távoli rokon meglátogatta a családot. A szülei szerint a férfi, Jacob, egy folyton utazó semmirekellő volt. Jacob saját elmondása szerint átkok feltörésével foglalkozott világ szerte, illetve kutatott a varázstörténelem ereklyéi és múltja után. Ez a foglalkozáság megtetszett Corvusnak is, bár ezt a szülei nem nézték jó szemmel. A családtagjai rajta kívül mind minisztériumi állást töltöttek be, amivel „hatalomra tehettek szert”.

Jacob pár napig maradt a családnál, de a fiúban így is komoly nyomot hagyott a férfi sok meséje illetve hatalmas tapasztalata. Kapott tőle egy könyvet, ami a régebbi civilizációk varázslási szokásairól szólt, illetve egy baglyot is. Corvus sose szerette az állatokat, valahogy zavarta őt a közelségük. Ám a baglyot valahogy mégis kedvelte. Ráadásul, Jacob elmondása szerint innentől tudtak levelezni. Azóta is néha napján kap egy képeslapot valami rövid üzenettel, vagy egy beszámoló levelet egy érdekes történettel.

Miután felvételt nyert a Roxfortba a szülei mindent megvettek neki, és felkészítették az iskolára. Remélték, hogy a fiú valamit azért mégiscsak elér, bár túl sok reményt nem fűztek hozzá. Egyfajta motivációként jelentős vagyont adtak a kezébe, amit kezelhetett magának az iskolaévei alatt.

A vonaton az iskolába menet egyedül ült be egy fülkébe, s olvasással töltötte el az időt magányosan. Ám hamarosan megjelent egy fiatal, szőke lány aki vele szemben foglalt helyet. Ő szokása szerint csendben volt, azonban a lány pár perc múlva megszólította. Kissé zavarban volt de azért válaszolt neki. Szép lassan elkezdtek beszélni, s az út alatt a fiú kissé felszabadultabbá vált.

Együtt voltak a beavatási ceremóniág, ahol aztán másik házakba osztották őket. Corvus a Hollóhátba került, míg a lány, Penny a Hugrabugba. A Teszlek Süveg érdekes dolgokat mondott a fiúnak. Állítása szerint több helyre is jobban beillene; valahol meg volt benne a Mardekár házba tartozók ravaszsága s önfejűsége, a Griffendélesek kalandvágya és bátorsága.. De végül az intelligenciája, tudásvágya bizonyult leginkább kiemelkedőnek.

Penny felkereste többször is az első napjaik alatt, így végül kialakult a barátságuk. Corvus bátyja ekkor volt végzős a Roxfortban, mint iskolaelső. Már arról is tájékoztatta a szülőket, hogy Corvus a Hollóhátba került és nem a Mardekárba, ahogy minden más családtag. De amit még inkább rossz szemmel néztek az a fiú Pennyvel való barátsága volt. A lány félvér mivoltja miatt rangon alulinak tartották, és próbálták lebeszélni fiukat arról, hogy vele legyen. Ez megint csak nem sikerült, az egyetlen amit elértek vele hogy ismét eltávolodtak a gyereküktől.

Másodévesként már jelentkezett a háza kviddics csapatába. Jól ment neki a repülés, így felvették és a fogó pozíciót kapta. Az órái mellett jól el tudta osztani az idejét, ezért nem voltak útban az edzések sem. Corvus sok pontot szerzett a házának, illetve összességében jól tanult. A szülei ezt látva vettek neki egy csúcsszériás seprűt. Ez megint egyfajta „lekenyerezés” volt, hátha ezek után majd úgy viselkedik ahogy ők akarják. Ismételten nem vált be.
A harmadik éve volt az egyik legeseményteljesebb. Az egész azzal kezdődött, hogy sikerült jelentkeznie a
párbajszakkörre. A tavalyi vizsgáinál párszor Penny kellett hogy korrepetálja azokból a tárgyakból amik neki nem mentek annyira kiemelkedően (pl. bájitaltan, gyógynövénytan..). Bár ezekben magától se volt rossz, minél jobb eredményt szeretett volna. A párbajszakkörön sok új varázslatot tanult, illetve elsajátította a párbajozás titkait. Hasznára vált az is, hogy szabadidejében sok varázslatot tanult magától.

A következő nagyobb eredménye akkor történt, mikor egy óra alkalmával hallott az animágiáról. A dolog annyira megtetszett neki, hogy szabadidejében elkezdte azt tanulmányozni. Hosszú ideig kellett gyakorolja, azonban sikerült elsajátítania a képességet. Ezt követően be is jelentette magát a minisztériumban, mint regisztrált animágus. Emellett felvett több nem kötelező tantárgyat is; főként olyanokat amik az általa választott szakmához kellettek majd; az átoktöréshez, vagy akár aurorként dolgozáshoz. Azt, hogy melyik lesz még pontosan nem döntötte el.

A negyedik évében Penny biztatására próbált némileg szocializálni. Beszélt valamennyit az évfolyamtársaival, főként a kviddics csapattársaival. Még mindig esetlen volt a beszélgetés kezdésben, de legalább fenn tudott tartani egyet. Ráadásul ha a saját érdeke is úgy diktálta, egyszerűbben beszélt; pl a kvidiccs megbeszéléseken, csapatos feladatoknál, stb.

Személyisége;

Alapvetően introvertált típus. Szégyenlős, nem szeret a figyelem középpontjában lenni. Nem ismer sok embert belsőségesebben, maximum látásból, de nem is akar ismerkedni. Karrier orientált, ezért a leggyakoribb szabadidős elfoglaltsága is a tanulás. Sok időt tölt a könyvtárban különböző tárgyakat tanulmányozva, akár teljesen új varázslatokat tanulva magától. Sokat halad előre az órák anyagaival is önerőből, ezért a jegyei is elég jók összességében. Enyhe önértékelési zavarja is van, ami azután alakult ki hogy a szüleitől annyit hallotta, hogy semmit se fog elérni. A szüleit nem igazán kedveli, emiatt az évközbeni vakációkat is a Roxfortban tölti.

Logikus beállítottságú, minden helyzetet ésszerűen akar megoldani. Intelligens és gyorsan vág az esze, elég ravasz. A problémáit többnyire maga akarja megoldani, ugyanis úgy gondolja vagy ő csinálja meg vagy senki. Azt gondolja, hogy úgyse lesz ott mindig valaki aki segít, ráadásul a feladatot ő kapta, akkor ki más oldaná meg? Az egyetlen akinél nem érzi rosszul magát ha segítséget kér az Penny. A lánnyal együtt többször tanulnak a könyvtárban. Amikor egyszer a fejébe vesz valamit, arról csak nehezen tud letenni. Nem szereti a kudarcot, bár az évek folyamán már kissé hozzászokott. Bátor és kalandvágyó; ezt tükrözi az álom foglalkozása is. Bár a szociális készségei igencsak rosszak, elég empatikus. Az igazságérzete is erős, ennek egyfajta hozományaként képes egyes „igazságtalan és otromba” alakokat megvetni.

Érdekességek, plusz infók;


- Magassága; 185 cm
- Pálcája; tiszafa, főnixtoll mag, 12 és fél hüvelyk, kellően rugalmas. (Corvus később a Roxfortban utána olvasott a tiszafa pálcák leírásának, és mint kiderült, egész jól illik rá.)
- Animágusként egy szirti sas alakját veszi fel.
- A patrónusa egy holló. (ezt a varázslatot a negyedik évének végén, illetve az azutáni nyári vakáció alatt sajátította el.)
- Nem szereti az állatokat, se a varázslényeket. Az egyetlen kivétel a madarak; azok valahogy mindig a szabadságra emlékeztették, ahogy repülhettek az égen, vagy akár járhattak a földön is ha akartak. Egy olyasféle szabadság
szimbólumaa volt ez a számára, amit ő sose kapott meg a szülei mellett, akik meg akarták mondani neki milyen legyen.
- A baglya a Skye névre hallgat.
- Egy ideje furcsán sokat gondol Penny-re, és nem tudja, hogy miért. Ezt nem mondta el neki, mert fél hogy túlságosan fura lenne, vagy valahogyan tolakodó.
- Szeretne iskola első/prefektus lenni. Fogalma sincs, hogy alkalmas e egyáltalán ezekre a posztokra, csak azt tudja hogy ez egy újabb mérföldkő lehetne. Ezzel bizonyíthatna a szüleinek és magának is.

Csöndben ülök a padban, és egy pennával a kezemben jegyzetelek az előttem lévő pergamenre. A bűbájtan órákat mindig is szerettem. Mások furának gondolnák ezt a kijelentést, de én úgy érzem minél többet tudok annál jobb és hasznosabb ember lehetek egy nap. Sőt, ki ne akarna megtanulni egy csomó menő varázslatot? Mennyivel egyszerűbb az élet ha az ember mindent el tud intézni a pálcájának egyetlen intésével. Úgyhogy figyelek, a professzor minden mondatát lejegyzem, de persze csak vázlatos formában. Már az első évben megtanultam, hogy nem célravezető ha mindent leírok amit mondanak. Az csak azt eredményezi, hogy vagy lemaradok az órán mert az írásra figyelek, vagy csak túl sokáig tartana megtanulni. Utóbbi valószínűleg azért van, mert a professzorok előszeretettel szőnek  bele érdekes ámde lényegtelen tényeket illetve történeteket az órába. Összességében azonban ez az óra is úgy zajlott akár a többi. Aztán Flitwick professzor megemlítette a párbaj szakkört és akkor elsőként kaptam fel a fejem és meredtem rá. Ahogy elmondta a követelmênyeket is még inkább izgatottsággal teltem el, ugyanis mindegyiknek megfeleltem. A tavalyi vizsgáim elêg jól sikerültek, megérte tanulni. Ugyan bájitaltanból kissé le voltam maradva az utolsó hetekben, mivel egy órát ki is kellett hagyjak kvidiccs gyakorlás miatt. De aztán párszor Pennyvel átnéztük és csak átmentem év végén. Ahogy eszembe jut a lány, elgondolkodom rajta hogy vajon ő is jelentkezne e, hátha tudnánk közösen járni és legalább nem lennék egyedül. Végülis megígértem neki hogy ismerkedek majd, de mint mindent, ezt is egyszerűbb mondani mint megcsinálni. Ahogy aztán magamhoz térek a gondolataimból, azt veszem észre hogy az óra közben haladt tovább. Nem is tudom mennyi anyagról maradtam le, de egyszerűen félek hogy valami fontosat nem hallottam. Nem szeretnék a professzornál rákérdezni, magyarázkodni meg pláne nem amiatt hogy miért nem figyeltem. Körülnézek az osztályteremben gyorsan, de senki nincs akivel már beszéltem volna. Bár ahogy belegondolok nem sok.mindenkivel beszéltem akivel nem volt muszáj. Végül aztán a mellettem ülő lányra pillantok aki még mindig szorgosan jegyzetel. Nem is tudom a nevét, de tőle talán csöndben és észrevétlenül is elkérhetném a jegyzeteit. Kényelmetlennek érzem az idegenekkel való beszélgetést de egyszerűen muszáj lenne mert ahogy gondolkozom az idő telik. Egyre több mindenről maradok le. Kinyitom a számat hogy hozzászóljak de valahogy hang nem jön ki, csak tátogok. Halkan sóhajtok egyet majd egy pillanatra magam elé meredek. Miért kellett ilyen szerencsétlennek születnem? Gyorsan oldalra pillantok. Azt hiszem ő semmit se vett észre az előbbi "mutatványomból". Végül aztán erőt véve magamon halkan suttogva szólalok meg, a lányra nézve;
- Bocsi, ehm... Elkérhetném ..  a jegyzeteidet?

Őszintén megmondom, eddig sem volt a kedvencem az évnyitó lakoma, de ebben az évben különösen zavaró. Lehetetlen egy kicsit is gondolkodni vagy valami, annyira hangosak az emberek. Nem is beszélve erről az átkozott robbantósdiról! Most komolyan? Ezt muszáj volt pont most?! Látom, hogy az igazgatónőnek sincs ínyére.

Ekkor érzem meg, hogy valaki bámul. Kiráz a hideg. Utálom, ha bámulnak. Felkapom a fejem, elkapom Tom és a mellette ülő barátjának, akinek nem emlékszem a nevére pillantását. Azonnal elvörösödik az arcom. Most vajon rólam beszélnek? Vagy mi van? Igyekszem kizárni őket a fejemből és az evésre koncentrálni. Szerencsére a mellettem ülő gonosz páros sem nyaggat most már, illetve hamar elrepül az idő.

Véget ér a lakoma, mindenki feltápászkodik. Szememmel automatikusan a testvéreimet keresem, akiket most elvezetnek a Hugrabug-os prefektusok, hogy megmutassák a szállásukat. Csak bólintok nekik, hogy hajrá. Majd holnap reggelinél beszélek velük, addig ők is beleszoknak kicsit ebbe, ismerkednek. Jó lesz ez így nekik, nem? Kérdezem magamtól.

Gondolataimból egy hang ébreszt fel. Tom.
- „ Elise, várj!” – kiált felém. Zavartan felé fordítom a fejem, majd az őt kísérő barátjához, akinek még mindig nem emlékszem a nevére, csak valami dereng. Biccentek felé.
- Nyugi, Tommy, nincsen semmi baj… Minden rendben velem, ne aggódj! – mosolygok rá halványan, kissé erőltetetten. Látom, hogy nem győztem meg, mert így szól.
- „Nincs miért rosszul érezned magad, pláne nem emiatt…” – kezdi vigasztalóan. Mindig is olyan kedves volt, önzetlen. Azonnal észreveszi, ha valami nem okés valakivel. Felsóhajtok.

Mielőtt azonban megszólalhatnék, a mellette álló fiú szólal meg. Csak most veszem észre, hogy eléggé hasonlítanak Tom-mal. Szememet ráemelem, kíváncsian végig mérem a fiút. Most ugrik be, hogy ki ő. Matt, mesélt róla Thomas. Jóban vannak. Kissé elszégyellem magam, hogy így elfelejtettem őt, bár még nem volt alkalmunk szót váltani amúgy.
- „Talán az a probléma, hogy a két testvéred a mi házunkba került?” – kérdezi kedvesen, figyelmesen. Neki, ha lehet, még finomabb és megnyugtatóbb a hangja, mint Thomas-nak, pedig az már durva. Kissé bizalmatlanul nézhetek rá, Tom felé pedig egy csúnya pillantást küldök. Nem szeretem idegenek előtt kiteregetni a dolgaimat.
- Nem éppen a legjobb érzés, ha az ember egyedül kerül be a családból egy másik házba… - összegzem.
- „Ugyan már, Elise...” – egy pillanatra Thomas-ra néz. – „Vannak ennél sokkal rosszabb dolgok is. Mitöbb, így kicsit kitűnsz közülük. Szerintem tök menő, hogy Hollóhátas vagy...”- mondja Matt egy széles mosollyal, miközben megrántja a vállát.

Összehúzott szemmel nézek a számomra majdnem ismeretlen fiúra. Nem szoktam hozzá, hogy teljesen ismeretlen alakok tanáccsal lássanak el. Kicsit zavarba is jövök a bóktól, elpirulok, de állom a fiú tekintetét.
- Tudom. Csak olyan, mintha valami baj lenne velem. Ennyi – felhúzott szemöldökkel ránézek Thomas-ra, hogy mégis mi volt a terve ezzel. - De köszi a bókot... Gondolom.... Szeretek Hollóhátas lenni… - mondom bizonytalanul. Matt feszengeni kezd.
- „Elnézést kérek a modortalanságomért, hogy belekontárkodtam a magán dolgaidba, nem akartam ezzel kellemetlenséget okozni” - Zavartan elmosolyodik. Észreveszem, hogy valami mozogni kezd a talárjában. Észreveszem, de nem teszem szóvá. Miért tenném? Nem az én dolgom… - „Nos, akkor én mentem is, nagyon örvendtem a találkozásnak... Elise...” – mosolyog rám kissé… Bátortalanul?
- „Tom, ha keresnél, a hálószobánkban megtalálsz!” – Megszorítja Thomas vállát még, majd elindul. Mikor mellém ér, még megszólal utoljára. – „Szép estét kívánok!” - mellé biccent is egyet, és elindul a hálókörlete felé. Én csak kissé összehúzott szemmel nézek rá. Kicsit rosszul érzem magam, nem akartam bunkó lenni, de tényleg semmi köze hozzá. Tom csak a szemeit forgatja Matt furcsa viselkedésére, később majd szóvá akarja tenni neki.
- Jó éjt, Matt, örültem ööm… a találkozásnak… - mondom én is bizonytalanul, nem szoktam ilyeneket mondani. Ő csak int egyet még, de nem szól többet. Na, gratulálok, sikerült tök rossz helyzetbe hoznod szegény fiút… Ezért nincs több barátod… Mert tök antiszociális vagy…

Tom-ra nézek.
- Bocsi az előbbiért, nem akartam bunkó lenni… - mondom kínosan. A fiú csak legyint.
- „Ne érezd rosszul magad… Matt nagyon illedelmes és figyelmes. Ez minden. valószínűleg ő rosszabbul érzi magát, hogy úgy érzi, belerondított a dolgodba. Na, de komolyan… Láttam, hogy egész végig lógattad az orrod. Tudom, mi miatt, de ne aggódj. Nem vagy te ettől más. Nem vagy rosszabb, jobb. Ugyanaz az Elise maradsz, mint eddig. Mi nem tekintünk másképp rád, a többiek sem fognak, a tesóid sem, a családod sem… Szeretni fogunk és kész. Ennyi…" - mondja nekem mosolyogva. Nekem kicsit nedves lesz a szemem, elérzékenyültem. Tommy mindig tudja, mit kell mondania, hogy jobb legyen. Előrehajolok és magamhoz ölelem. Kicsit meglepődik, de aztán visszaölel.
- Köszönöm… - suttogom neki.
- "Igazán nincs mit, erre vannak a barátok, nem?" – kérdezi nevetve, a hátamat lapogatja kicsit esetlenül. – "Megleszel most már?"
- Igen… - mondom, majd elengedem. Rámosolygok. Szinte már csak mi maradtunk az ebédlőben. - Örülök, hogy vagy nekem… Ideje menni, holnap találkozunk. Aludj jól, Tommy, üdvözlöm Matt-et és mond meg neki, hogy nem akartam bunkó lenni!
- „Rendben” – mondja még, majd elválnak útjaink egy integetés után.

A körletünk még mindig képes megnyugtatni bármikor. Most is. Imádok itt lenni, gyönyörű egyszerűen! És végre ismerős az egész. Ismerős ágy, ismerős emberek. Megnyugszom teljesen. Ahogy Thomas is mondta, jó helyen vagyok. Minden rendben van és velem is. Ezzel a gondolattal alszom el.

És persze tökéletesen elalszom. Megint késésben vagyok, mint mindig. Reggelizni sincs időm, ami elég baj, mert akkor akartam a tesóimmal beszélni. Francba! Ezt jól elbaltáztad! Szidom magamat, ahogy a tanterem felé száguldok. Utolsó pillanatban esem be és levágódom két társam közé. Azt sem értem, a lányok miért nem keltettek fel?! Mindegy...

Még pár percig lihegek, igyekszem összeszedni magamat. Előkészülök az órára, elrendezem magam, felkötöm a hajamat a szokásos kontyba. Pont addigra végez a professzor a beszédével és kezdődik az igazi óra. A párbajszakkörös bejelentésre kicsit ingatom a fejemet. Tudom, hogy megvan hozzá minden eredményem, de kell ez nekem? Szinte azonnal tudom, hogy Gemma és Aaron az elsők között fog jelentkezni, de például Thomas-t nem tudom… Felsóhajtok. Óra végéig úgyis van időm eldönteni… Csak elmosolyodom, ahogy valaki Angella nevét említi. Az tényleg elég szörnyű lenne. Konstatálom magamban.

Szerencsére szeretem ezt az órát, elég jól is teljesítek belőle. Előveszem a pennámat és a tintámat, de! Pergament sikerült a hálókörletben hagynom… Pancser… A mellettem ülő szőke fiúhoz fordulok, veszek egy nagy levegőt, hogy legyűrjem az érzést, hogy nem ismerőshöz fogok beszélni.
- Bocsi, esetleg tudnál nekem pergament adni? Sikeresen nem hoztam magammal… Eskü visszaadom később, ha szeretnéd... - mondom kicsit kínosan és hadarva. El is pirulok kicsit, de ha adott, akkor halványan rámosolygok és megköszönöm.

Ezután mintha megszűnne a világ, csak az órára koncentrálok, amennyire tudok. Jegyzetelek, szerencsére a mellettem ülők sem tesznek sokkal másképp. Meg is jegyzem az arcukat, szeretek olyanok között ülni, akik hajlandóak figyelni és tanulni. Először fel sem tűnik, hogy a mellettem ülő srác hozzám szólt. Pár másodperces késéssel fordulok felé.
- Bocsi, mit is mondtál? – kérdezem tőle halkan, majd ha elismétli, akkor csak bólintok.
- Aha, persze, ha addig adsz cserébe egy pergamen darabot, amire jegyzetelhetek addig… - mondom neki.

- Határozottan nem nyugtat meg a gondolat... - mondtam Rose-nak, az új Sötét Varázslatok Kivédése tanárra nézve. Nem szeretek első látásra megítélni embereket (egy pozitív tulajdonság, amit az ember magára szed, ha az egész arcán sebhelyek vannak), de a nő mégis teremt maga körül egy légkört, amiért nem várom, hogy egy osztályteremben legyek vele.
Hamar jobb kedvem lesz, amint elkezdünk enni... az első esti lakoma mindig eléri, hogy kimerülten, és tele hassal dőljünk be az ágyba. Mire elérünk a klubhelyiségbe, majd a hálótermekbe, már alig állok a lábamon... de a fáradtság is jól esik. Hazaértem.
Szerencse, hogy nem húzódott sokáig az esti beszélgetés, mert másnap reggel már kezdődik a tanítás... és McGalagony professzor nem az, aki elnézi, ha az ember bambul az óráján. Villámgyorsan magamhoz ragadok egy pirítóst és némi narancslevet a reggelinél, összerámolom a cuccaimat, és szerencsére késés nélkül beérek az óráram így nem kell tartanom a tanárnő szemrehányó pillantásaitól... azokat majd ráérek akkor megkapni, mikor egy átváltoztatás balul üt ki.
A párbajszakkör hírére felcsillan a szemem. A várakozáson felülim a legtöbb tárgyból megvolt, így jelentkezhettem... és határozottan érdekesnek és hasznosnak tűnt a dolog. Két kérdés azért átfutott az agyamon... vajon az új Sötét Varázslatok Kivédése tanárnő tartja? És vajon ütközik-e a kviddiccsel? Ez utóbbi miatt kevésbé aggódtam - McGalagony bár szigorú, de a kviddics tudtommal eléggé szívügye ahhoz, hogy figyeljen az ilyesmire... az új tanár azonban nem hagyott nyugodni.
Ezután elmondja az órai feladatot, én pedig nekiállok minden erőmmel a bogarakra koncentrálni. Az első próbálkozás elég pocsékul sül el (gyakorlatilag csak a bogár fedőszárnya váltott színt, furcsán gyöngyházasra - egészen szép, de a megoldástól messze áll), másodszorra én is eljutok az egyik szomszédom "lábas gyöngyének" szintjéig... sajnos, ezen már nehezebb átlendülni.

Gresh550 : Corvus Deanor & Bratti : Elise Althea Blatchet

A szőke fiú kedvesen mosolyogva átnyújtja Elise-nek a a pergamen lapokat.

-Remélem ez elég lesz.- Suttogja vissza kedvesen.

Az óra a megszokott mederben folyik tovább, Flitwick a megszokott vékony sípoló hangján kedvesen beszél a varázslatokról, amiket tanulni fogtok, olykor megszakítva egy egy bemutatóval.

A vége felé közeledve azonban újra felüti fejét az izgalommal teli várakozás, itt-ott kisebb morajok futnak végig a termen, ahogy kisebb nagyobb csoportok, felőrlik a türelmük végét és egymás felé fordulnak, hogy hangot adjanak ennek az izgatottságnak. Nálatok Eliot bírja a legrövidebb ideig. Mivel Elise ül középen hozzá fordul, és fojtott hangon kérdezi.

-Fogtok jelentkezni a szakkörre?- Kérdezi fojtott hangon. A kérdést meghalva mielőtt válaszolhatnátok egy finom hang mögületek, csatlakozik a beszélgetéshez. Mivel a kislány pont Corvus mögött ül így szinte a feje mellé hajol, amikor megszólal.

-Vannak belsős infóim, hogy melyik prefektusok tartják idén a szakkört. Nem ismerem mindegyiket, de például a Mardekárét és a miénket tudom. Meg hogy valószínűleg ki jön a Griffendélből.

A szőke fiú érdeklődve néz rá.

-Azt én is tudom, ki jön tőlünk, Hector King és Moud Bailey.- Ezek mindkettőtöknek jó hírnek számítanak. Kingről mindenki tudta, hogy nem véletlen iskola első és prefektus negyedikes kora óta, Moud Bailey pedig nagy valószínűséggel a legjobban szeretett prefektus az iskolában. A hatodikos lány, nem a legszebb lány, akit valaha láttatok, de kedves arca, finom modora és a mindig mindenkor jót akaró természete, könnyen elnyeri mások bizalmát és szeretetét. És mindezek mellet köztudottan jó memóriával megáldott tehetséges boszorkány. Nem csoda hogy valószínűleg belé szerelmes a legtöbb fiú az iskolában. Az ő részéről, még valószínűleg senkivel sem maradt egy vagy két hétnél tovább, de ez sosem bátortalanította el a következőt.

Őszintén szólva kicsit megsajnálom Mariont, amikor Vincent reakciójának hála az egész csapat csordaszellemet követve kezdi kinevetni - félreértés ne essék, semmi bajom a sráccal, ellenkezőleg. Tekintve, hogy szintén mugli származású vagyok, és éppolyan elveszett voltam az ideérkezésemkor, mint ő, sajnáltam minden pofonért, amit elszenvedett. Az viszont, ahogy kivívta a státuszát, nem éppen pozitív példa. Marion ráadásul elszenved egy következő csapást a tanárnőtől - szerencsére azonban nem kell félteni, elég lazán reagál a dologra.
Mikor McGalagony közli, hogy vége az órának, megkönnyebbülten állapítom meg, hogy azért összegyűlt jónéhány gyöngyöm... és azonnal felpattanok a párbajszakkörre. Bár még mindig nem túl megnyugtató a lehetőség, hogy esetleg az új tanárnő tartja, de túlságosan érdekes ahhoz, hogy kihagyjam. Gyorsan elpakolom a holmim az asztalról, és beállok a sorba... időközben végigfuttatom a tekintetem a többi jelentkezőn.

Életmentő ez a tag, te jó ég. Hálásan magamhoz szorítom a pergament.
- Hallod, megmentettél, az adósod vagyok! – mondom neki hálásan, rámosolygok. Vannak még kedves emberek.

Közepesen figyelek. Mármint csak azért, mert jelenleg nem kell túl sok mindent jegyzetelni. De tetszik a felhozatal. Várom már, hogy mit fogunk tanulni, hiszen ez az egyik kedvenc órám. Érzem, hogy ahogy telik az idő, egyre inkább nehezebb az embereknek moderálni magukat. Mondjuk, most még nem is kell annyira figyelni, szóval engem sem zavar annyira, de azért sosem szerettem, ha dumálnak óra közben.

Észreveszem, hogy felém fordul a srác, akitől a papírt kaptam. Na, na! Azért érdeklődve hallgatom a többiek beszélgetését. Sokat számít persze, hogy kik tartják majd. Elvégre szarfej embertől nem akarok tanulni és nem is nagyon fog motiválni. Szerencsére a Hollóhátas prefektusok igen szimpatikusak számomra, ez jó pont. Először a fiúnak válaszolok.

- Bevallom, még nem tudom… Az eredményem megvan, de nem tudom, hogy akarok-e ezzel vesződni vagy van-e kedvem vagy akármi. De lehet, megpróbálom, aztán ha nem tetszik, majd abbahagyom. Ilyet lehet, nem? – kérdezem tőlük. Aztán a mellettem ülő sráchoz fordulok, aki elkérte a jegyzetemet.

- Te mit tervezel? Szerinted jó ötlet csatlakozni? Amúgy egyáltalán mennyi időt kell ebbe beletenni? – kérdezem az utolsót már mindenkitől, majd a lány felé nézek, miután megbizonyosodtam, hogy Flitwick még nem szúrt ki minket.
- Na, de mondd már a többi prefektust is, ez nagyon sokat számít például nekem.