Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315 
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Yezo
Közzétéve: Dec 30, 2019 18:06:54 GMT 1
Post by Raven on Dec 30, 2019 18:06:54 GMT 1
A macska a neve hallatán elégedetten nyávog egyet és dorombol is egy kicsit miközben hozzád dörgölőzik.
Haru
Nagy szerencsém, hogy Amano-san közénk áll. De az ultimátumok nem tetszenek. Már nyitom is a számat, hogy megmondjam én ugyan nem ülök vele egy asztalhoz, de akkor Inoue megmozdul a nyakamba.
-Viselkedj. Hatalmas erőt érzek közeledni, ő pedig még a segítségünkre lehet.- Suttogja a fülembe.- Reiji talán látja a szellem auráját, de meglepne ha Sajorana is ezt tenné. Így hát követem őket.
-A klánom parancsa, hogy segítsem Amano-sama. Minden amiben csak képességeim engedik.
-Akkor nem megyünk vele messzire.- A férfi gúnyos megjegyzésétől újra vér fut az arcomba. Egész életemben azt hallgattam a bátyámtól, milyennek kéne lennem és hogy, milyen erős volt Himezumi, de nem vagyok hajlandó ezt eltűrni egy ilyen árulótól.
-Az Abe klán küldöttje vagyok nem beszélhetsz így velem, de ha gondolod szívesen elintézem veled.- Felelem sokkal dühösebben mint kéne.
-Nincs ahhoz elég benned kisegér.- Nevet. Nem hiszem el, hogy tényleg kinevet. Most kihúzta a gyufát. Mielőtt azonban bármit is tehetnék Inoue megint jelentkezik és a fülembe suttog.
-Már itt van. – És ahogy ki mondja már én is érzem. Hatalmas szél söpör végig rajtam, de ez nem az a fajta szél ami összeborzolja a hajat vagy a ruhát, semmi nem mozdul meg, ez valami hatalmas és nem e világi közelségét jelzi. A férfi sem rám figyel már, hanem a jelenség okát próbálja megfejteni valószínűleg.
(ooc: Terveim vannak veled tehát: Bár se Reiji se Haru nem gondolja, de minden fentebb említett dolgot amit nem kéne érzékelned, Inoue suttogása és a természetfeletti szél, mindent érzékelsz csak nem olyan erőteljesen mint a többiek)
Nemsokkal később egy szolga sétál be. Hosszú fekete haja hátul összefonva és felkontyolva (Mio) az első pillanatban felismerem. Egy kitsune, egy fekete kitsune. Egyből Reijihez és Sajorana-san-hoz megy.
-Vendégetek van akit mindenképp fogadnotok kelene…- Kezdi, de mire befejezhetné már be is lép rajta az említett vendég. És hirtelen nem értem mi volt ez a hatalmas aura. Ez egy ember, nem minden napi azt érzem de akkor is.
-Inoue- Szólítom megerősítésért.
-Igen, az- Feleli.
A férfi úgy sétál be a fogadó terembe egy hatalmas karddal a hátán mintha csak haza érkezett volna, az arcán komoly kifejezés ül, és egyáltalán nem zavartatja magát a tekintetünktől.
-A mesterem azért küldött, hogy átadjak egy üzentet Sajorana-nak a Smano-családból. Én pedig ennek megfelelően csak vele kívánok beszélni.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Yezo
Közzétéve: Jan 2, 2020 1:04:20 GMT 1
Post by Bratti on Jan 2, 2020 1:04:20 GMT 1
Látom, hogy leginkább kötözködne velem a lány, de aztán mégsem teszi. Zavartan állok. Nem értem, miért nem mondja ki. Aztán meghallom. Valaki suttogása az. Nem tudom beazonosítani, de Abe no-dono-hoz tudom csak kötni. Nem reagálok erre semmi, hiszen ha tévednék, megint teljesen bolondnak néznének. Így is kisebbségi komplexusom van e két borzasztó erős ember mellett. Felsóhajtok. Mielőtt elindulunk befelé, még ránézek Reiji-re és csak ennyit mondok halkan, csak neki címezve:
- Tudom, hogy nem kedveled. Nem tudom, miért, nem rám tartozik. De próbáljuk meg túlélni egymást, rendben? Hátha tényleg csak segíteni jött. Elvégre nem számított rád.
Bent azonban Reiji első megszólalása nem éppen építő jellegű. Igyekszem nagyon csúnyán nézni rá.
- Reiji, ha Abe no-dono is képes félretenni a nézeteltéréseteket, pedig tudom, hogy ő sem szívesen, akkor kérlek, legyél egy kicsit érettebb! – korholom, mint egy óvodást. Ezután a nőhöz fordulok csak a fejemet ingatva az ő visszavágására, de amúgy figyelmen kívül hagyom.
- Pontosan milyen indokkal szükséges a segítség? Honnan tudnak maguk… erről az átokról? Illetve pontosan mit tud? Jómagam is a sötétben tapogatózom… – mondom komolyan. Vajon tényleg csak segít? Esetleg van ebben valami hátsó szándék? Hiszen a mi klánunk sokkal jobb helyzetben van… Valamiért olyan érzésem van, hogy nincs hátsó szándéka, de azért még figyelek. Aztán gyorsan Reiji-hez fordulok.
- Tudom, hogy nem vagy híres arról, hogy magadtól közölj információkat, ezért szépen kérlek, ha megtudtál valamit, elárulod? – nézek rá segélykérően kissé.
Azonban mielőtt válaszokat kaphatnék, megint hallom a suttogást. Most már egészen biztos vagyok benne, hogy a vendégemhez köthető, de még mindig nem merek szólni miatta, csak zavartan nézek rá keresve a hang forrását, sikertelenül. De az biztos, hogy ő fogja vissza és ad neki tanácsokat, hiszen ha valaki ilyen inzultálás után képes visszafogni magát Reiji esetében ráadásul, akkor indoka van.
Aztán valami fuvallat ér minket, pedig tudom, hogy ilyen erejű szél nem érhet el idáig. Egészen furcsa érzés. Mikor mellbe vág, élesen beszívom a levegőt és bent tartom. Kiráz a hideg, enyhén reszketni kezdek fél percig. Biztos vagyok benne, hogy nem csak képzeltem, hiszen a másik kettő is feszültebb lesz, de nem egymásra. Próbálják kitalálni, mi volt ez. Aminek én is nagyon örülnék.
- Mi volt ez? – suttogom magam elé döbbenten. Aztán összeszedem magam, mikor Mio belép. Összeráncolom a homlokom. Ránézek Reiji-re. Ez döbbenetes! Az elmúlt napokban több vendég jött, aki nem kérő, mint az elmúlt években! Mondom magamban fanyarul. Amint engedély nélkül belép a férfi, azonnal felállok, hiszen mégiscsak én vagyok itt elvileg a ház úrnője, nem igaz? Fürkészően nézek rá.
Reiji kettő pont nulla ilyen belépővel eddig… Konstatálom magamban cinikusan. De mi ez a hatalmas… kisugárzás? Megzavar. Tudom, hogy vannak olyan emberek, akiknek jó a kisugárzása, de ez valahogy más. Ember ő? Egy pillanatra Reiji-re pillantok, majd Mio-ra, aztán újra a vendéget nézem. Nem kerüli el a figyelmem a kardja sem. Mégis hogy engedhették be ide egy ilyen monstrummal?! Morgok magamban. A modora sem különb Reiji-étől, de legalább a legminimálisabb tiszteletet megadja nekem. A mondandója után felhúzott szemöldökkel válaszolok.
- Én lennék az. Ha szabad megkérdeznem… Kihez van szerencsénk? És ki az ön mestere, ki küldte? Remélem, nem érzi tolakodásnak ezt, de úgy vélem, jogosan gyanakszom egy kissé, hogy nem a legártatlanabb szándékok vezérlik, hiszen mindenféle magyarázat és engedély nélkül érkezik meg ide egy hatalmas karddal a hátán. Sajnos, manapság nem éppen a felhőtlen és biztonságos napokat élvezem, ezért elnézését kérem, hogy így feltételezgetek, de fő a biztonság. Nem mellesleg, akik itt vannak a szobában mind megbízhatóak – egy pillanatra elidőzök Abe no-dono-n, de úgy döntök, ha tényleg segíteni akar, akkor ez egy kedves gesztus tőlem, hogy kimutassam hálám és bizalmam felé. – Úgyhogy akár itt köztünk is mondhatja bátran! – mondom határozottan. |
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Yezo
Közzétéve: Jan 7, 2020 14:55:41 GMT 1
Post by Raven on Jan 7, 2020 14:55:41 GMT 1
A fiú láthatóan vissza vesz kicsit, mikor Sajorana megszólítja, nem úgy tűnik, mint aki udvarokhoz és gazdag emberekhez szokott, de végül megkapjuk a válaszokat.
-Koji vagyok! A mesterem Gawan mo az Üvöltő Szél, ő küldött hozzád.- Hogy mi? Ez megmagyarázza azt a borzasztó aurát, egy őssárkány, a négyek egyike, egy ilyen teremtmény tényleg kapcsolatba lépne egy sima emberrel? (ooc: neked nem sokat mond a név mert nem vagy jártas a sárkányokban)
-Mi köze van az Üvöltő Szélnek az átokhoz?- Kérdezem, igyekszem a lehető legnagyobb tisztelettel kérdezni, egy ős sárkány nem olyan teremtmény amit szívesen magamra haragítanék.
-A részleteket nem ismerem, de az átok egy erős szellemtől fakad, a mesterem ezt a szellemet akarja megállítani, de valaki, aki olyan hatalmas, mint ő nem szólhat csak úgy bele a világ alakulásába.
-Ennek van értelme-Szólalok meg. – Samano-dono korábban kérdezted, hogy honnan tudok az átokról és miért érdekli ez az Abe-klánt. Az egyik ok, hogy már egy ideje látjuk a jeleit, hogy valami nagy kezd beteljesülni, valami aminek a téged érintő átok is a része.
-A pénz amit az apja ajánlott nyilván nem számít.- Szól bele az eddig feltűnően csendben ücsörgő Reiji.
Becsukom a szemem és ép visszavágnék amikor a fiú megszólal. Úgy tűnik csak most vette észre őt.
-Te vagy Reiji igaz? Az onmyoji?
-Igen.
Nem hiszem el, hogy még a sárkányok is tudják, hogy ki ő hiszen…
-Nem hinném hogy ilyen fontos lenne ez hiszen én az…
-Tudom ki vagy! De bocsáss meg hölgyem nem biztos hogy az Abe-klán a jó oldalon áll a történetben. Ha Samano-dono ragaszkodik hozzá, hogy a bizalmasa vagy akkor fejet hajtok a döntése mellet, de ellenkező esetben figyelmeztetnem kel téged Samano-sama (ooc igen, nem tudja hogyan szólítson meg téged xD) nem bízhatunk meg az Abékban.- Jeges késként érnek a szavai. Van valami amiről nem tudok, engem azét küldtek hogy megtaláljam a forrását. Miért, mit tehetett a klán?
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Yezo
Közzétéve: Feb 1, 2020 13:00:34 GMT 1
Post by Bratti on Feb 1, 2020 13:00:34 GMT 1
Elrejtek egy félmosolyt, mikor látom, hogy kissé zavarba jött a stílusomtól. Lehet, hogy nem is udvariatlan, csak nincs hozzászokva ezekhez? Aztán én jövök zavarba. Fogalmam sincs, ki az az Üvöltő Szél, de a többiek reakciója és az én megérzésem is azt sugallja, hogy valaki hatalmas. Akkor miért ne tudna viselkedni ez a fiú? Nekem ez nagyon furcsa... Nem baj, mindig a legnagyobb tisztelettel kell hozzájuk állni, ez a lényeg. Mindenki megérdemli, nem igaz?
Nem mozdulok, csak a szememmel követem a beszélgetést. Igyekszem nem rettegni, hiszen nem igazán értem, mi történik körülöttem, de annyit azért felfogok, hogy nem áll túl jól a családom szénája. Mikor a lány szólal meg, odakapom a fejem. Igyekszem a lehető leghiggadtabban megszólalni.
- Nos, mindennap foglalkoztat a kérdés, hogy ha az egész családom halott emiatt, akkor az apám én miért vagyunk még életben? Nem hiszem, hogy azért, mert én vagyok a legfiatalabb, ő meg a legidősebb... - húzom össze a szememet válaszra várva, hátha tud valaki valamit. - Illetve hogy egyáltalán miért pont az én családomat szemelte ki? Hiszen van nálunk tehetősebb és befolyásosabb család is, nem? - kérdezem igazából mindenkitől.
Reiji szarkasztikus hozzászólásásra rá sem hederítek. Már csak nem érdekel, hozzászoktam, teljesen felesleges foglalkozni vele. Nem tesz hozzá semmit ehhez a beszélgetéshez, akkor teljesen nyugodtan ignorálni lehet. Viszont azon meglepődöm, hogy a férfi felismerte. Összehúzott szemmel nézek először rá, aztán Reiji-re.
- Nem tudtam, hogy egy ekkora hírességet láthatok vendégül - jegyzem meg halkan, szarkasztikusan Reiji-re nézve felemelt szemöldökkel. Bár nagyon örülnék, ha befejezné a mondatát, Reiji kettő pont nulla beleszól. Magamban felmordulok. Nehogy véletlen megtudjak bármit is bárkiről. Jegyzem meg magamban keserűsen.
Azután Koji-san szavai végleg kiborítanak. Igyekszem nem remegni a dühtől, hiszen mégiscsak valószínűleg azt hinnék, hogy félek. Az összes emberre ránézek egy pillanatra. Nem tudom, miért kéne ebben a fiúban jobban megbíznom, mint a lányban, igazából egyiket sem ismerem. Nem tudom, miért kéne bárkiben is megbíznom innen.
Felsóhajtok, aztán Mio-ra tekintek.
- Kérlek, kísérd fel Himawi-san-nal Abe no-donot a nyugati vendégszobába, hadd pakoljon le, ha maradni szeretne, aztán kísérjétek el egy forró fürdőre némi harapnivaló és frissítő mellett. Bizonyára kifáradt a hosszú út alatt, igaz? - nézek a vendégemre enyhén derűs arccal. Nem szeretném ezek után figyelem nélkül hagyni a nőt, de úgy gondolom, hogy talán tudhatja Mio igazi énjét (bár én magam sem vagyok teljesen tidztában vele), egyedül sem akartam elküldeni vele, ezért ment velük az egyik teljesen ártatlan emberi szolgáló. Legalábbis remélem, hogy ő nem vert át... Aztán ha ők elmentek, akkor eszembe jut, hogy Reiji is itt van még. Nagyot sóhajtok.
- Neked mondhatok bármit is, úgysem figyelsz rám... Szóval kérlek szépen: csak tedd magad hasznossá és ne okozz bajt! - elfordulok, de aztán eszembe jut még valami és visszafordulok felé. - Nem szeretném, ha a vendégemnek bármi baja lenne! Illetve csak ne próbálkozz semmi olyannal, ami alapvetően nem elfogadott, gondolok én itt a kutakodásra, zaklatásra, ilyesmik, rendben? - nézek rá jelentőségteljesen. Aztán Reiji kettő pont nullára nézek.
- Esetleg a könyvtár megfelel önnek? - kérdezem kezemben legújabb szövetséges macskám, hátha megvéd, majd ha igen, akkor bevezetem, közben az egyik szolgálónak szólok, hogy hozzon nekünk is valami harapnivalót és frissítőt. Majd leülök vele szemben. Egy közeli ajtóhoz mentem, ami a kertbe nyílik, hogyha esetleg mégsem lennének barátságos vagy legalábbis neutrális szándékai, akkor legyen hova menekülnöm. Nem mintha számítana, ha megtámadna... Mondom fanyarul magamban. Ám a többiek reakciója alapján nem tűnt veszélyesnek annyira. Bár ki tudja, kinek mi a szándéka...
- Nos, akkor így magunk maradtunk - nézek rá érzelemmentes arccal, várva arra, hogy elkezdje, miért is jött.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Yezo
Közzétéve: Feb 2, 2020 13:55:46 GMT 1
Post by Raven on Feb 2, 2020 13:55:46 GMT 1
Bratti : Samano Arai Sajorana & Raven : Abe no Haruitsuki
-Köszönöm Samano-sama.- Mondom, majd elindulok a szolgálóval és Reiji egyik szellemével. Végül is ez lehet akár az esélyem is. Ahogy kiérünk a folyosóra és már elég messze vagyunk, hogy ne halljanak, előveszem az egyik varázslatom (papírra festet varázslat azért írom így) de mielőtt használhatnám úgy tűnik egyre gondoltunk. A kitsune egy megtévesztéssel elaltatja a szolgálólányt, aki lecsúszik a fal mellet és mire felé fordulok a papírral a kezemben már felkészült rám.
-Tudni akarom, mit akar itt Reiji!
-És azt hiszed, ha fenyegetsz, elárulom a mesterem?- Vigyorog gonoszul. Egy papír varázslattal nem nyerhetek egy kitsune ellen, ha vad lenne, lenne esélyem, így viszont szinte semmi, de azért még nem vesztettem el a csatát.
-Inoue- Majd ő szóra bírja a rókát. Inoue elő is jön teljes életnagyságban. A róka felvisít nem emberi, hanem az álatokra jellemző hangon aztán egymásba gabalyodtak. Pár perccel később a maszkjától megfosztott róka szellem a földhöz szegezve vergődött Inoue alatt.
-Még egyszer kérdem. Mit akar itt az áruló?- Látom, rajta hogy legszívesebben azt válaszolná, hogy előbb hal meg, de nem igazán van választása. Végül fájdalmasan felnyög és végre válaszol a kérdésemre. *
Sajorana
Reiji megtölti, a pipáját aztán rád néz, igyekszik komoly és dühös arcot ölteni, de nem tudja elrejteni a mosolyát. Nevet rajtad.
-Mégis kinek gondolsz te engem?- Kérdezi. De hagyja, hogy kettesben távozzatok a fiúval.
-Mint mondtam a mesterem Gawan mo, az Üvöltő Szél. De neked ez semmit nem mond nem igaz? Ő a négy ős sárkány egyike, ők éppen olyan erősek mint az istenek akiket tiszteltek. Az átok, ami téged érint, bár még nem tudjuk milyen formában, de biztosan érint egy hatalmas erejű szellemet.- Itt nagyon komollyá válik és a szemében őszinte sajnálatot látsz.- Nem tudjuk hogyan vagy miért, de az átok túl erős hogy megállítsuk, és már nincs messze, hogy beteljesüljön rajtad is. Abban reménykedtünk, hogy segítesz nekünk megtalálni a forrását. Ez kegyetlenül hangozhat, mert nem tudjuk ez lehetővé teszi-e majd a megtörését, de így talán megtudhatjuk, hogyan állíthatjuk meg ezt a démont. Ha bele egyezel, akkor a Fujira kell menned a tetején egy nagy erejű sárkány, lakik. Ő segíthet nektek megtalálni az átok forrását. De attól tartok ő nem fogja tudni megtörni az átkot. De talán, sajnos csak talán, meg tudja majd mondani, hogy hogyan lehetséges megtörni. Ha lehetséges- Teszi hozzá halkan. *(ooc: Már azt hitted meg tudsz valamit mi?) |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Yezo
Közzétéve: Feb 5, 2020 0:43:46 GMT 1
Post by Bratti on Feb 5, 2020 0:43:46 GMT 1
Először persze megint felbosszant Reiji reakciója, de aztán realizálom, hogy semmi értelme nem lenne óvodás civakodásba kezdeni. Ezért a méregtől villogó szemem hamar kialszik és csak fáradtság és lemondás marad benne, ahogy farkasszemet nézek vele.
- Fogalmam sincs, már én sem tudom… - suttogom neki fáradtan válaszként, egy pillanatra megrándul az arcom, aztán elfordulok.
Csendben és rezzenéstelen arccal hallgatom végig a férfit. Először elgondolkodom, hogy elhiggyem-e neki. Aztán úgy döntök, hogy tényleg nagyon furcsa kisugárzása volt, ez nem lehet véletlen. A többieken is láttam, hogy kissé megnyugodtak. Tulajdonképpen én vagyok a nyom. Arra kellek nekik, hogy a nagyobb cél érdekében hozzásegítsem őket valamihez, ami hozzám köthető. Igazából nem érdeklem őket egy cseppet sem.
Lesütöm a szemem. Először nagyon rosszul esik, de aztán belátom, hogy igazából nekem ígyis-úgyis mindegy. Viszont ha legalább nekik segíthetek, mert én vagyok a nyom, akkor miért ne tenném? Hátha mellékesen véletlen az én ügyem is megoldódna. Hátha… Ha lehetséges… Erre a mondatra felnézek, aztán azonnal el. Könnybe lábad a szemem. Kinézek a kertbe. A túlélési esélyeim nagyon alacsonyak. A lehetséges megoldás is kétséges. Nem akarok meghalni… Megköszörülöm a torkom, hogy összeszedjem kicsit magam. Ránézek a férfire.
- Rendben! Elmegyek. Legkorábban holnap, legkésőbb holnapután tudunk indulni. Minél előbb, annál jobb, igaz? – kérdezem keserűen. – Velünk jön? Talán maga többet tudna segíteni, mint hiszi… – kérdezem tőle, most először nézek rá, mióta a szörnyű híreket közölte.
Miután a konzultálás lezajlott, visszamegyek a közös helyiségbe. Szólok egy férfi szolgálónak, hogy a déli vendégszobába kísérje be Reiji kettő pont nullát, fürdesse meg, etesse és itassa meg. Ha marad, akkor pedig hadd rendezkedjen be. Ezután elküldök egy másik szolgálót Abe no-donoért, hogy várom a dolgozószobában. Nyilván nem az enyém, de mivel nincs itthon a férfi, akinek a gondjaira vagyok bízva, merem használni. Az asztalhoz ülök, előveszek papírt és tintát, majd levélírásba fogok apámnak.
Elmagyarázom neki, hogy el kell utazzak egészségügyi okokból két hétre, de ne aggódjon, minden rendben. Biztos forrásból kaptam a helyet és nem megyek egyedül, vigyáznak rám. Ha tudná, hogy eddig miken mentem keresztül… Állapítom meg magamban. Remélhetőleg a levél írás végére megérkezik Abe no-dono is. Intek, hogy foglaljon helyet, majd felállok az asztaltól és szembe ülök vele.
- Remélem, kényelmesen elhelyezkedett – kezdek bele. – Minden rendben ment? – kérdezem tényleg kedvesen. Aztán megkomolyodom.
- Nem véletlen hívtam ide egyedül, Abe no-dono. A férfi súlyos vádakat állított magáról és a családjáról, amiket az én helyzetemben nem hagyhatok figyelmen kívül, remélem, megérti. Természetesen nem is szeretnék ítélkezni az ön motivációját illetően, ezért úgy döntöttem, hogy szeretném hallani az ön verzióját is, ha szabad – tartok egy levegővételnyi szünetet.
- Bevallom őszintén, szeretnék bízni magában. Nagyobb szükségem van a társakra, mint valaha. Még akkor is, ha csak egy köztes nyomnak tart, aki elvezeti önt valahová – nézek a szemébe, majd végig hallgatom. Ha meggyőz azzal, amit mond, akkor egy ideig csak nézek rá kifejezéstelen arccal. Latolgatom, hogy meg merjem-e kérdezni. Aztán úgy döntök, hogy udvariasan megpróbálom.
- Szeretnék önhöz egy kérdést intézni. Nem kell nagyon részletesen válaszolni, ha nem szeretne, de ha együtt akarunk dolgozni, akkor muszáj lesz egy kis képet kapnom magukról. Mi történt, ami miatt ilyen ellenségesek egymással Reiji-vel? Van egy erős gyanúm, hogy valamiféle családi vonal is van ebben, de ezt nehéz lenne elmagyaráznom, hogy honnan gondolom… – mondom félre döntve a fejemet. Figyelmesen hallgatom. Aztán csak bólintok.
- Köszönöm… - felállok, muszáj egy kicsit járnom. Az ablaknál megállok. Kitekintek.
- Ahhoz, hogy együtt dolgozzunk, maximális bizalomnak kell lennie, ehhez pedig elengedhetetlen az őszinteség. Én képes leszek őszinte lenni magával a rágalmak ellenére is. Maga képes lesz nekem elmondani mindent? Legalább addig, amíg hasznos vagyok magának. Megígéri? – nézek rá kutatón. Ha beleegyezik, akkor bólintok és felé fordulok. Majd elmondom neki, amit Reiji kettő pont nulla mondott.
- Szeretnék holnap reggel indulni. Ön szerint ez kivitelezhető? Úgy számítottam, hogy én és a hozzáértők megszerveznénk az utat, hogy merre menjünk, mit vigyünk. Emberi dolgokat, ha úgy tetszik. Maga meg Koji-san (ha maradt, ha nem, akkor egyedül) kitalálhatnák, hogy mikkel kell szembenéznünk. Mondhatni a biztonsági stratégiát. Mit szól ehhez? Hajlandó lenne velem jönni? A csapat része lenni? – kérdezem tőle felhúzott szemöldökkel. Remélem, igen.
Ezután elvonulok a dolgozószobába pár mesterrel, akik értenek az ilyen utak szervezéséhez. Több, mint egy hét maga az odaút, ezért amennyire lehet, be kell tárazni ételből, ruhából. Fent a hegyen más az időjárás, tehát többféle ruhát is kell vinni. Nem vagyok hajlandó hintóval menni, mert sokkal lassabb és feltűnőbb. Igen, fárasztó lesz. Főleg a hegy. Sosem másztam igazából magas hegyet. Félek is kicsit tőle. De ez nem tántorít el. Elegem van. Nem akarok itt bujkálni és várni, hogy meghaljak, ha tehetek is ellene valamit. Aznap késő estére meg is lett a terv, ám így sajnos csak két nappal később tudtunk csak indulni.
Ebéd és vacsora között valamikor rászánom magam és megkeresem Reiji-t. Tudom, hogy hiába hívatnám, úgysem jönne. Hosszas keresgélés után a kertben találok rá. Mögé lépek, valószínűleg hallotta már, hogy jövök.
- Reiji… - szólítom meg halkan. Megvárom, hogy egyáltalán hajlandó-e rám szentelni néhány percnyi figyelmet.
- Elmegyek… - kezdem. Elmondom neki is, mit mondott Koji-san. A tavat néztem eddig, de most fürkészően ránézek. – Őszintén bevallom, szeretném, ha velem jönnél – kicsi fáj beismerni, de tényleg így van.
- De egyszerűen képtelen vagyok kiigazodni rajtad! – beletúrok a hajamba. Ilyet nagyon ritkán szoktam csinálni, csak ha valami vagy valaki tényleg frusztrál valami miatt, amit nem tudok megoldani. Szét is esik persze. Felmordulok.
– Tudom, hogy direkt csinálod, tudom, hogy neked komfortos, hogy ilyen meg olyan maszkokat viselsz, hogy még véletlenül se lásson senki téged igazán, mert ez így biztonságos, de ha hajlandó vagy velünk jönni és együtt működni, akkor ez így nem fog működni. Nem, ne aggódj! Eszemben sincs, hogy korlátozzalak, azt nálad nem szabad. De arra kérlek, hogy egy kicsit legyél őszintébb, hogy meg tudjuk oldani ezt. Még akkor is, ha számodra csak az egyik izgalmas rejtvényed egy darabja vagyok, a nyom – elnézek róla. Kicsit felizgattam magam, ezért szaporábban veszem a levegőt. Még mindig fáj, hogy mindenki így kezel. De hát tulajdonképpen csak erre vagyok használható, nem?
- Nem kérlek, hogy Abe no-dono-val legyél jóban, nem kell egymáshoz szólnotok, semmit nem kell vele megosztanod, majd én megteszem… De ha kicsit is számít neked ez a kaland vagy nem is tudom, mi ez számodra, akkor kérlek… Ne zárkózz be annyira! – Még majdnem hozzáteszem, hogy ő volt az első, akiben megbíztam, aki segített. De annyira bezárkózik, hogy hogyan bízhatnék meg benne teljesen? - Velünk jössz hát?
A következő nap lázas készülődéssel telt, de szerencsére befejeztük. Én is összepakoltam a számomra fontos és nélkülözhetetlen dolgokat. Így az utolsó estén nyugodtan feküdtem le, hogy minden készen áll. A házat a levélben értesített gondozómra bíztam, aki véletlen pont nem fog velünk találkozni.
Éjszaka pedig az ikertestvéremmel álmodtam.
- Nomura, nem hiszem el, hogy megint miattad ment ki a bokám! Egyszer el fogom törni, az biztos! – mondom bosszankodva az ikerbátyám hátán.
Kimentünk a rétre, ahol fogócskáztunk és nyulat kergettünk, de megint sikerült belelépnem egy gödörbe, amibe a fiú vezetett bele, ezért megint nem tudok egyedül hazamenni.
- A szüleink meg fognak ölni minket! – sopánkodom.
- Ugyan már, Sajorana! Legyél kicsit kevésbé feszült, engedd el magad! Felnőttként annyi minden miatt izgulhatsz majd, addig élvezd ki, hogy nem kell, jó? – néz vissza rám vigyorogva Nomura. Csak vigyorogva bólintok. Tényleg nagy szidást kaptunk, két hétig nem tudtam lábra állni utána.
Újabb kép. Most már nem tizenöt évesek vagyunk, hanem tizenhét és a legidősebb nővérünk esküvőjén vagyunk. Mivel ikrek voltunk, szerettek hasonló ruhákba öltöztetni. Ez volt majdnem az utolsó alkalom, amikor ilyen önfeledten mulattunk. Táncoltunk, nevettünk. Rengeteg férfi megtáncoltatott engem is, akkor még nem fogtam fel, hogy miért. Végül Nomura-val kimentünk a kertbe a csillagos éjszakában, leültünk egymás mellé.
- Majd ha férjhez mész, azért ne felejts el! Tudod, hogy én vagyok a legjobb férfi a környéken – kacsint rám, én pedig elnevetem magam.
- Szerinted létezik szerelem? És ha igen, akkor tudnék úgy házasodni? – kérdezem csendesen a testvéremet. Felkacag.
- Annyira végtelenül és bénán romantikus vagy! Hát, hogyne lenne! A szüleink is szeretik egymást, pedig az ritka ilyen magas rangú család esetében.
- Nem szeretnék érdekből házasodni. Segítesz, hogy ne erőltessék? – kérdezem tőle, ő csak bólint, majd átkarol. Nekidőlök.
- Neked mindent, hugi. Megvédelek, ne aggódj – mondja, majd egy csókot nyom a hajamba. Lehunyom a szemem…
Újabb kép. Tél van. Kint vagyunk a kertben. Egy hatalmas családi veszekedésen vagyunk túl, ugyanis nem éppen szépen utasítottam el egy magas rangú kérőt. A szüleink pedig nagyon megszidtak, hogy hogyan voltam képes elutasítani őt, ki tudja, mikor lesz még egy ilyen lehetőség. Én pedig hiába érveltem, hogy márpedig én nem fogok érdekből házasodni, meg sem hallották. Szerencsére a testvérem megvédett, ahogy megígérte. Most kint állunk a kertben, hozzábújok.
- Annyira nem igazságos! A nőknek miért kellene mindenképpen házasodni? Hiszen így is elég gazdagok vagyunk már, nem? Most mit számít az, amit még behozna ez a házasság. Ennél sokkal többet jelent egy jó kapcsolat, nem? Vagy túl sokat olvastam? – kérdezem lemondóan. Nomura csak a hajamat simogatja.
- Igen. Te túlzottan is sokat olvasol és az álomvilágodban élsz. Megígértem, hogy megvédelek, de nem fog menni örökké. Valamikor férjhez kell menned, Sajorana! – elhúzódom tőle. Mérgesen folytatom.
- Tudom! Tudom! Hagyjál már ezzel te is! Én csak nem akarom megkeseríteni az életem. Nem tudnék úgy élni, hogy nem is ismerem a férjemet, mint a nővéreink. Én csak teljesen igazságtalannak érzem, hogy azért házasodom, mert nem tudok egyedül megélni, mint egy férfi, ez olyan igazságtalan! – tajtékzom. A testvérem csak a szemét forgatja, majd a kezemnél húzva bevezet az istállóba, ahol hamar felszerelkezünk, és együtt lovagolunk ki a kedvenc helyeinkre, tudja, hogy ezzel mindig megnyugtat…
A következő kép a legfrissebb. Édesanyám és legidősebb bátyám halálakor volt. Összeborulva állunk Nomura-val a szobánkban. Már egyikünk sem tud sírni. Csak gyászolunk. Egymást támogatjuk.
- Nem akarlak téged is elveszíteni, Nomura… - mondom a leghalkabb hangon, ami létezik. Először nem is vagyok benne biztos, hogy meghallotta. Hosszas szünet után válaszol.
- Én sem téged… De nem fogjuk! Együtt maradunk, mi túl fogjuk élni ezt a szörnyűséget, rendben? – néz rám egy szomorú mosoly kíséretében.
- Megígéred? – kérdezem tőle halványan.
- Meg! – mondja, majd leveszi a kedvenc nyakláncát, és rám adja. – Ez a jele annak, hogy veled maradok mindig! – újra ölelkezünk. Azóta, mióta meghalt, én magam soha nem ígérgetek…
Felriadok. Hajnal van. Sírok, megint. Felhúzom a térdem. Beletemetem az arcom. Még mindig gyászolok. Nem hiszem el, hogy tényleg elmentek.
- Olyan magányos vagyok, mióta egyedül hagytál, Nomura… - markolom a nyakamban lévő láncot, ami mindig rajtam van. Magamra veszek egy köpenyt, majd hálóingestől kimegyek a saját készítésű családi szentélyhez és síremlékekhez. Ott maradok egy ideig, elköszönök tőlük, hiszen hosszú útra készülök.
Egy ideig csak csendben ülök felhúzott térddel, néha kicsordul pár csepp könny. Aztán mikor már a nap is előjött, akkor visszamegyek, hiszen hamar indulunk. Ugyanez a köpeny lesz rajtam utunk első felén is. A felnyergelt Káosz hátán várom izgatottan, hogy elinduljunk. Meg fogom oldani ezt, ha kell, egyedül is! Innentől kezdve nem menekülök el a problémák elől!
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Yezo
Közzétéve: Feb 23, 2020 17:47:37 GMT 1
Post by Raven on Feb 23, 2020 17:47:37 GMT 1
Bratti & Raven Samano Arai Sajorana & Abe no Haruitsuki
Koji szomorú szemekkel néz rád. Látszik, rajta hogy megvigasztalna, ha tudna, de nem igazán van ötlete, hogy mit kéne tennie.
-Nem mehetek sajnos. Meg kel találnom Gawan mo-t és csatlakoznom hozzá. De Reiji erős szövetséges, nem hinném, hogy bármi gond is lesz, hogyha veled tart. És még valami.- Itt a zsebébe nyúl és elővesz belőle egy tőrt, a tőr pengéje nem egyenes hanem hullámzik de élesebbnek tűnik mint bármi amit eddig láttál ugyanakkor nem tudod megmondani milyen anyagból készült.- A sárkányt akihez mentek Akarammának hívják, vénségére még keserűbb és még jobban gyűlöli az embereket mint valaha, ez a tör majd meggyőzi őt, hogy mi küldtünk és segíteni fog nektek, de ne várjátok majd, hogy kedves is lesz.
Abe no Haruitsuki
A szellem szavai még engem is megleptek. Ha igaz, amit mond, akkor az egész, amiről ez szól, messze túlmutat rajtam, de akkor miért engem küldtek. Mit akar a bátyám? Ez egy teszt lenne? Vagy csak csali vagyok, esetleg bárány? Akárhogy is nem adom meg azt az elégtételt nekik, hogy kudarcot vallok. Már, csak azért sem mert így az árulónak is megmutathatom mire is képes a családom.
Mire belépek a szobába már teljesen összeszedtem magam, Smano-dononak egyelőre nem kéne tudnia, amit megtudtam. De mindenképp beszélnünk kell egyébként is és nekem mindenképp vele kell tartanom.
-Természetes, hogy a sárkányok nem bíznak a családomban Samano-dono. Elvégre az Abe család nem csak szellemeket, de sárkányokat is űzött már el. Nem minden sárkány jó Samano-dono. Ezzel nem azt mondom, hogy ne bíz a fiúban. Az ős sárkányok szinte istenek, és nem hinném, hogy lenne okuk becsapni minket. Csupán azt mondom érthető a kétségük velem kapcsolatban.- Féligazságok, a valóság az, hogy még csak sejtem mire utalhatott az a fiú, de egyelőre jobb, ha úgy tűnik, mindennel tisztában vagyok. Vajon mit tervezhet a bátyám már megint. És újra. Vajon én milyen szerepet töltök be ebben a tervben?
-Nem tartom köztes nyomnak Samano-dono. Én meg szeretném törni az átkot, amit magára tettek, és persze ki akarom deríteni, hogy ki és miért átkozta meg a családját egyáltalán.
A kérdés hideg zuhanyként ér. Még mindig látom a tüzet és hallom anyám sikolyát, sosem fogom elfelejteni annak a démonnak az arcát, ha a bátyám nem lett volna olyan erős mindannyiunkat magával visz. Végül jó pár hosszú perc után jeges tekintettel igyekszem a legméltóságteljesebben válaszolni és nem kimutatva az át élt emlékek okozta megrázkódtatást, bár azt hiszem, ez nem megy teljesen sikeresen.
-Reiji elárulta a klánomat, nem hogy nem lehetne a legnagyobb hatalmú Onmyoji de egyáltalán nem lehetne semmi sem. Az a férfi ellopta a családom tiltott mágiáit, ezek azok, amik annyira híressé tették, hogy a sárkányok is ismerjék a nevét.- És nem utolsó sorban megölte az édes anyám, de ezt nem teszem hozzá hangosan.
Meglep, mikor ígéretet kér tőlem, Onmyojiként egy elhangzott szónak hatalmas ereje van, az emberek pedig csak úgy szórják az ígéreteket. Meg kell fontolnom mit, felelek. Az őszinteség hatalmas ár, de minket végül is az ilyen ígéretek kicselezésére képeznek. Legyen.
-Nem ígérhetem, hogy teljesen őszinte leszek, túlzás lenne és hamis ígéret, amit egy Abe nem engedhet meg magának. De megígérem, hogy őszinte leszek mindenben, ami téged érint és minden kérdésedre az átokról őszintén fogok válaszolni neked.
A történeten tátva marad a szám, mármint a Kitsune is valami hasonlót mondott, de hogy a sárkányok egy hatalmas sárkányhoz küldenének minket.
-Egyetértek-, vágok, rá azonnal- Olyan gyorsan kell indulnunk, ahogy csak, lehet. Nem egyszerű megmászni a Fuji-t, sőt csak eljutni odáig sem egyszerű.
A találkozás után órákig járkálok, a szobában azon gondolkodom, hogy mire számíthatunk az úton. Ha az átok valóban egy szellem műve és megtudja, hogy meg akarjuk törni és még jó irányba is haladunk efelé akár ő maga is felbukkanhat. Annyi varázslatot írok, amennyit csak tudok és eszembe jut. Inuoe sokkal nyugodtabban ücsörög az ablakban.
Samano Arai Sajorana:
Reiji a tónál áll, amikor megtalálod az ölében a fehér rókával és a pipáját szívja.
-Ne aggódj, kismadár- Mosolyodik el ravaszul.- Ha nem akarnád, hogy menjek akkor is ott lennék. Akaramma nem szívesen fogad embereket pedig már legalább hat éve el akarok jutni hozzá.
Amikor a hajadba túrsz, elkapja a kezed és megigazítja kicsit a hajadat. Aztán sokat ígérő mosollyal (ami nyilván pont egy újabb maszk) így szól.
-Nem kell kiigazodnod rajtam. Nem vagyok az ellenséged kismadár. És nem neveznélek nyomnak sem. Inkább egy vezérfonál, és egyre kíváncsibb vagyok hova vezetsz majd.- Mikor ezt mondja csillogni, kezd a szeme, de nem olyan fények, amit látni szeretnél benne.
Mikor megérkezel a ló mellé az hangos nyerítéssel felugrik kicsit mintha megbokrosodott volna, de sikerül elkapnod a pórázt és amint lenyugodott észreveszed az okát is. A fehér hajú „Mio” áll veled szembe. Hosszú fehér selyem kimonóban, mint egy ijesztő róka szemű baba. Közelebb lép hozzád a tekintete fenyegető.
-Elég volt a kis elveszett lányka játékból!- Szól, komolyan- Hagyd békén a gazdámat, nincs szüksége emberekre és különösen nincs szüksége rád! Veled megyünk, mert ezt akarja, és ha szerencséd van még az átkocskádat is megtörjük, de ez nem jelenti azt, hogy a gazdánknak bármi köze lenne hozzád! Világos voltam? Ha nem maradsz, távol tőle nem kell többet az átok miatt aggódnod. Mert ki szívok belőled minden érzést és értelmet, nyál csorgatva és a semmibe bámulva várhatod majd a halált. Megérteted, amit mondtam ember?
Éppen csak egy rövid válaszra van, időd mielőtt megérkezik Haru és Reiji, nem együtt, de majdnem egy időbe. Különben bármilyen nagy is a szakadék kettőjük között az utolsó napon már láttad őket együtt tervezgetni az utazást. Eljött végre az idő hogy elinduljatok.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Yezo
Közzétéve: Mar 1, 2020 21:10:41 GMT 1
Post by Bratti on Mar 1, 2020 21:10:41 GMT 1
Nehezen, de tudom leplezni csalódottságom. Reiji kettő pont nulla nagy segítség lett volna, nem is beszélve a nehézségek áthidalásáról. Mégis kihez forduljak így? Abe no-dono-ról nem tudom, mit is akar. Azt sem, hogy egyáltalán jó szándék vezérli-e. Reiji eddig nem tűnt olyannak, aki ellenem lenne, de mellettem sem. Rá sem számíthatok, mert semmi más nem érdekli saját magán kívül. Így igazából nem érzem magam támogatva. Megint egyedül vagyok. Bárcsak itt lennél, Nomura… Te mindig tudtál valami reményteljeset mondani… Sóhajtom, miközben a tőle kapott nyakláncot szorongatom. Aztán meglepetten nézek fel, mikor a kezembe ad egy gyönyörű tőrt.
Izanagi… Minden jó és igaz teremtője, az ég elsődleges istene. Fogalmazom meg magamban azonnal. Elrakom a tőrt, majd a férfire nézek. Még sosem volt a kezemben fegyver...
- Nem tudom meghálálni magának azt, amit tett! Kérem, mondja, mire lenne szüksége az útjához, és én megadom! Ló, pénz, étel, ital, ruha, bármi. Ez a legkevesebb…
***
Kifejezéstelen arccal nézek a nőre. Persze… Ha ők egyenlőek majdnem az istenekkel, akkor azt is tudják valószínűleg, hogy mit akar a családod, őket nem lehet egykönnyen átverni. Nem baj… Idővel hátha túllépünk a hazudozáson. Mondom magamban. Semmilyen érzelmet nem akarok mutatni. Ketten játsszuk ezt a játékot… De akkor összehúzom a szemem, amikor rólam beszél. Próbálom felmérni, komolyan mondja-e.
- És ugyan miért tenné meg? Mert a családja megkérte? Nem vagyok a híve a fizetett segítségnek. Csak fele annyira dolgoznak, mint amire képesek, mert nem érdekli őket valójában, csak a pénz. Maga a pénzért csinálja? A családja miatt? A kaland miatt? – nézek rá szenvtelenül.
Látom rajta, hogy igenis komoly dologról van itt szó, mikor rákérdezem a múltjára. Nem csak nekem van fájdalmas emlékem, ezzel tisztában voltam, na de ez... Kicsit elszégyellem magam, hogy belekérdeztem, de már nincs visszaút. Egyet hátralépek, mikor válaszol. Mégis kik vesznek körül? Félek…
- Sajnálom… Tényleg… - mondom neki őszintén. Felhúzott szemöldökkel hallgatom az ígéretét. Kezdésnek nem rossz… Már most több, mint amit Reiji-től valaha is várhatok… Teszem hozzá magamban keserűen.
- Ez esetben… Mit szólsz, ha tegeződnénk? A bizalomhoz elengedhetetlen a közelség is. Remélem, ezzel segítek, hogy jobban megbízz bennem és én is benned. Szólíts nyugodtan Sajorana-nak – mosolygok rá halványan. Az egyetértésére az indulást illetően csak bólintok egyet.
- Köszönöm… - értem itt mindenre.
***
Felsóhajtok a férfi szavain. Ugyan, csak nem megint a saját céljai érdeklik? Meg sem lepődöm… Mondom magamban fanyarul. Ám amikor elkapja a kezem és megigazítja a hajam, teljesen ledöbbenek.
Sosem ért még hozzám. Mégis mi a terved? Aztán a mondatai után rendezem az arcomat egy kissé mérges maszk mögé, majd finoman, de határozottan ellököm a kezét. Nem tudom kiverni a fejemből Haru mondandóját. Lopott, hazudott, csalással lett az, aki... Mi lehet a másik oldala a történetnek? Vajon veszélyes vagy, Reiji? Tényleg jó szövetséges lennél, mint ahogy Koji-san mondta?
- Nos, ha gondolatmenetem nem csal, a nyom és a vezérfonál egy és ugyanaz. Egy elhanyagolható dolog, ami arra kell, hogy elvezessen a célodhoz fittyet hányva másra! – szinte köpöm felé a szavakat, bár közben kissé meg is ijedek tőle. Mit akarsz?
Ezután felállok, udvariasan elköszönök, majd elindulok. El vagyok keseredve. Félúton még eszembe jut valami, így hátrafordulva mondom neki.
- Annyival egyszerűbb lenne minden, ha… - suttogom felé még összetört arccal, majd elfordulok, és elsietek. Képtelen vagyok befejezni a mondatomat. Egyre csak az jár a fejemben, hogy vajon milyen szörnyűségeket csinálhatott a férfi. És vajon Haru?
***
Sokat gondolkodom azon, hogy vajon mire is számíthatok, de mivel igazából fogalmam sincs, ezért úgy döntök, hogy kicsit felkészültebb leszek. Toride-nek csináltattam egy olyan hátizsák szerűséget, amiben elfér és rá tudom kötni a lovamra. Ebből persze ki is tud jönni, ha megunta az üldögélést. Izanagit az övemre tűzöm, de elrejtem szem elől. Biztos, ami biztos… Olyan ruhát öltök, amiben kényelmes utazni, de azért még elegáns. Ha esetleg valami baj történik, akkor nem árt, ha képes vagyok mozogni benne. Vegyes érzelmekkel érkezem meg a lovam mellé. Úgy tűnik, ő is megérezte kissé félelmem, hiszen azonnal megugrik.
- Hé, Káosz, shhh… Nincs semmi baj! Mi van veled? Sosem ugrasz meg mellettem, én vagyok az nagy fiú… - mondom neki szelíden, amitől meg is nyugszik. Megsimogatom a nyakát. Aztán legnagyobb döbbenetemre előttem áll a másik Mio. Fogalmam sincs, hogy hívják, ez nagyon nem szép tőlem… Megijeszt a tekintete. Nem csináltam semmit, komolyan… A mondandójára még inkább ledöbbenek. Köpni-nyelni nem tudok egy másodpercig annyira hihetetlen, amit mondott. Itt valami nagy félreértés történhetett...
- Te meg miről beszélsz? Még ha akarnék is tőle valamit sem számítana! Az összes alkalmat megragadja a drágalátos gazdád, hogy a földbe tiporjon! Igazán nem kell félned, hiszen… - Mondom neki pokoli mérgesen. Ám ekkor eltekintek róla, mert megjelenik Haru és Reiji. A lányra csak rámosolygok, a férfire viszont egy villámló tekintetet lövök. Nem hiszem el, hogy képes a saját szellemeit küldeni maga helyett! Mennyire alattomos és gyáva megoldás!
- Igazán szánalmas próbálkozás, hogy a… társaidat küldöd fenyegetőzni magad helyett, Reiji! Ha valami mondandód van felém, nyugodtan közölheted nekem, nem kell postagalambot küldened… - itt a fehér hajú lányra nézek. Felszállok a lovamra, úgy fejezem be a mondandóm.
- Azt hallottam, nem vagyunk ellenségek – nézek rá jelentőségteljesen, majd utána fittyet hányva rá, a fehér hajú nőhöz fordulok.
- Köszönöm figyelmeztetésed – bólintok felé, majd ellépek mellőle. Kellemes utazás lesz… Mondom magamban keserűen. Lassan elindulok. Egyedül. A macskám felnyávog, így hátranyúlok és megsimogatom.
- Nincsen baj… - mondom neki nyugodtan. A birtok szélén megállok és bevárom a többieket. Visszanézek a házra, közben a családomon gondolkodom, apámon és az átkon. Próbálok rájönni valamire.
Nézzük… A Samano család múltja hosszúra nyúlik vissza. Ha emlékezetem nem csal, akkor a Samano klán nem egészen átlagos emberekből indult. Az első pár férfi tagja egy Áldott volt, azaz egy Kami és egy ember gyermeke, a női tagja pedig egy sötét szellem és egy ember gyermeke. Ők ketten alapították a klánt nagyon régen. Vajon kötődhet ez az átokhoz? Ha nem tévedek, a családban azért még előfordult pár ilyen… Számukra melléfogás, ki tudja, hogy ehhez köthető-e. Letekintek a Nomura nyakláncára, amibe a Samano család jelképét vésték.
A Remény Fénye Mindig is ezt a családi mottót szajkózták nekem, ha nem mentek éppen jól a dolgok. Hát, akkor most sem tehetek másképp… Mondom megacélozva magam az útra. Itt az idő, hogy induljunk… Azzal elengedem a medált, és előre tekintek. Az úton igyekszem Haru-t kicsit jobban megismerni, barátságot kezdeményezni. Mindenre fel kell készülni, ehhez pedig nem ártanak a barátok…
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Yezo
Közzétéve: Nov 28, 2020 20:56:05 GMT 1
Post by Raven on Nov 28, 2020 20:56:05 GMT 1
黒鳳凰の夕べ Kurohōō no yūbe (A fekete főnix estéje) Nem rég érkeztél meg Yezóra, szinte a megérkezés pillanatában elvesztetted a két kísérődet. Azoktól a youkai-októl tudtál az összejövetelről is. Ők meséltek neked a helyszínről, a versenyről, habár azt csak nem tudták a világért sem értelmesen elmondani miről szól majd a jutalomról ellenben annál többet meséltek. Az első díj egy tükör, ami bármilyen kívánságot teljesít, de a többi jutalom sem hangzott rosszul, a második díj egy kimonó, ami emberi külsőt ad a viselőjének. Neked ugyan nem hasznos, de sok youkai sokat adna ezért, a harmadik díj viszont ugyancsak szemre való egy szakés üveg, ami sosem ürül ki és a legfinomabb nedűvel telik meg újra és újra. És addig is a youkai összejövetelek mindig rengeteg szakéval és jó hangulattal és jó ételekkel zajlanak, Kaenmaru vendégül lát mindenkit. És egy ilyen magas rangú vendéglátó nagyon is jó mulatságokat ígér. A helyszínt sem esik nehezedre megtalálni. Csak a szaké és az étel illatát kel követned az erdőben és bele is futsz az első csoport szellembe. Meglepetésedre az a kettő is köztük van akiktől az információt kaptad, és abból ítélve menyire részegek, már jóval előtted megérkezhettek.
-Hooooriuchiiii-shaaaan.- Kiáltják feléd kásásan rád vonva ezzel a többiek figyelmét. Elég érdekes társaság gyűlt itt össze. Az egyikük egy fehér hajú álarcot viselő kitsune, habár csak egy farkát mutatja, az nem jelenti azt, hogy valóban ilyen fiatal, sose lehet tudni náluk mire, számíthat az ember, vagy a szellem, egyébként is. Egy nekomata ül mellette, fiatal lány alakjában cica fülekkel és helyes farkincával, mellette egy egér szellem. Ő is enyhén becsiccsentnek tűnik, de ez csak a szemei csillogásán és a pirosposgás arcáról látszik. A takaró másik oldalán veled szemben egy tengu és egy kitta egy női szellem, aki meggyilkolt meggyalázott nőkből születik, a seb az arcán csupán álca valójában szörnyű fogakkal teli álkapcsot takar. De ezúttal egyikük sem viselkedik ellenségesen. Miután rád vonták a figyelmet az ismerőseid, a kitsune is hozzád fordul.
-Szóval Horiuchi-san, csatlakoz hozzánk, Usui vagyok. Gyere, biztos találunk neked is egy poharat.
-Usui-san. Túl tökéletes név ez egy kitsunénak.- Búgja a női szellem. Pont olyan a hangja amilyennek képzelted.- Sosho vagyok Totomiból jöttem, bár vonz, az első díj nem tagadom, igazán a kimonóra vágyok, azért jöttem el ilyen messzire.
-Buru vagyok- Mondja kásás hangon a bika fejű szellem, habár az ő nevét már ismerted és a jelenlévők arckifejezéséből már ők is, persze a társa sem marad csendben.
-Én pedig, huk, Me huk
A tengu a szájhoz emeli a poharat kiissza annak tartalmát majd röviden csak ennyit mond.
-Ha-nak hívnak. De nem kell megjegyeznetek.
-Chisana-vagyok és Izumoból jöttem.- Elpirul majd a vékony szinte cincogó hangján folytatja.- A tükörért jöttem, az az egyetlen dolog, ami meggyógyíthatja a mesterem.
Már csak a nekomata nem mutatkozott be, de ő sem várat magára sokáig.
-Itazura vagyok, a macskák falujából jöttem, inkább maga a mulatság érdekel mint a nyeremények vagy a versenyek. Habár találkozni Kaenmaru-sama-val legalább olyan mintha már nyertem volna.
-Akkor ne éld nagyon bele magad.- Mondja a női szellem.- Úgy hírlik, a főnixek ritkán mutogatják magukat, különösen ő. Csodálnám, ha személyesen is részt venne a mulatságon.
A macska szellem feje nagyon gyorsan elvörösödik a haragtól, de végül nem szól hozzá semmit. Ha bele iszol, a szakába vagy el veszel bármit az ételből, mindenek nagyon jó íze van, és akárminyit isztok is a saké egyszerűen nem akar elfogyni előletek. Az erdőből halk shamisen zene szól, és egyre érkeznek a szellemek lassan a zene mellet hangos nevetés és beszélgetés tölti be az erdőt. |
|
suvarus
Lelkes fórumozó
Posts: 46 
|
Yezo
Közzétéve: Dec 5, 2020 21:51:22 GMT 1
Post by suvarus on Dec 5, 2020 21:51:22 GMT 1
Horiuchi nagyon megszerette ugyan az emberek világát és társadalmát, de a sajátját sem feledte. Kedvelte az olyan összejöveteleket, amiken youkai társaival beszélhették meg, ki mit látott, mit hallott vagy egyáltalán mit gondol a világról. A mai talán a legnagyobb szabású rendezvény volt, amire mostanában hivatalos volt. Meglepte, hogy a társai rögtön eltűntek. Óvatosan nézett szét, hátha félreértés vagy csapda sejlett a történések mögött. A szíve mélyén remélte, hogy csak hamarabb a lovak közé akartak csapni. Követte az útmutatást...és az illatokat, amik elárulták neki, hogy itt bizony tényleg ünnep van, méghozzá nem is akármilyen. A helyszínen a hangulat hamar átragadt rá, az illatok csábították és nem is habozott élni a lehetőségekkel. Szeretett hódolni az élvezeteknek, ezért először az ételekhez ment és egy tál remekül fűszerezett hússal indult el. Széles mosollyal üdvözölte a kísérőket és dülöngélést imitálva válaszolt nekik: - Szeeervusztoook! Melyik italtól tudtatok ilyen hamar fejreállni? Mókásnak találta őket ebben a helyzetben. Ő maga nem kívánt ennyire kirúgni a hámból, a beszédkészségét meg akarta őrizni. A verseny és a versenyzők jobban érdekelték, mint a jutalom. Minden jelenlévő érdekesnek látszott, Hori hirtelen nem is tudta, kivel kezdje az ismerkedést. Udvariasnak bizonyultak, mind ráköszöntek, ezért ő is üdvözölt mindenkit egy tradicionális meghajlással: - Tiszteletem, Hölgyek és Urak! Ahogy barátaim már elárulták, Horiuchi vagyok és nagy öröm nekem, hogy itt lehetek! Bármi is lesz az eredmény, a verseny izgalmasnak ígérkezik. Egy bölcs mondás szerint ha meg akarsz ismerni valakit, nézd meg játék közben!
Horiuchi valóban így szándékozott tenni, de természetesen ő sem akart kimaradni a versenyből. A kitsune-t követve kerített is egy poharat és megkóstolta a szakét, ami bizony első osztályú ízekkel ajándékozta meg. Mindenkit külön meghajlással köszöntött és figyelmesen meghallgatta a bemutatkozásokat. Kísérőinek még egy "Köszönöm" jelezte, hogy mennyire hálás a meghívásért. Ha tehette, megállt a nekomata és a tengu között a takaró szélénél. - Sosho, én már számtalan formában jártam emberek között és reményeim szerint még fogok is. Te milyen formát öltenél, ha megnyernéd a kimonót? Bevallom, a mostani alakod sem semmi! Youkai szemmel nem volt olyan ijesztő, még ha a szája elég vadnak is tűnt. Egy hányatott sorsú nő szándékai, vágyai nagyon is érdekelték Horit, ahogy a története is.
- Egy egész falutok van, Itazura? Mesélj valami vicces történetet, ami a héten esett meg nálatok! Kedvelem a jó anekdotákat. Hogy magamról is mondjak valamit: egy tanuki családban születtem, de egy ideje már a saját utamat járom. Közel az emberekhez. Fantasztikus népség!
Horiuchi nézte az új érkezőket. Figyelte, hogy van-e ismerős közöttük. A hangulat fokozódott, ő is egyre jobban érezte magát az ételektől, a szakétól és a társaitól, akik nagyon is sokszínűek voltak, pedig még nem is ismerte meg őket igazán. Szaglászott is, ezt a mosómedve alkatából eredően gyakran megtette.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Yezo
Közzétéve: Jan 5, 2021 15:03:54 GMT 1
Post by Raven on Jan 5, 2021 15:03:54 GMT 1
-Edóba mennék.- Mondja, miközben kifújja a füstöt. –Táncolni szeretnék a fesztiválon, mint régen. Virágok helyet, aranyat tűznék a hajamba. Hagynám, hogy a papucs feltörje a lábamat. És talán… a fesztivál utolsó napjára, megengedném egy szerencsés suhancnak, hogy magához öleljen.- Fejezi be behunyt szemmel, egy szomorú mosoly kíséretében.
A macska szellem bólint egyet, és kiissza a maradék szakéját mintha csak tej lenne a poharában.
-Bingo-ban van a macskák faluja, rengeteg macska szellem lakik ott. Nyolc testvérem van, de már nem él velünk mindegyik. Minden évben elhagyják páran a falut, hogy felfedezzék a világot. Van, aki nem is tér vissza többet, mások visszatérnek és már nem is hagyják el a falut. A falunk vezetőjét Kamaná-nak hívják. Kamanának van egy lánya, annyi idős lehet, mint én. Persze van neki sokkal több is de ezzel a bizonyos macska szellemmell eset meg a történet amit el szeretnék mesélni.
-Uh egy mese, egy mese…- Szól bele lelkesen a bölény szellem.
-Csönd vagy nem fejezem be.- Szidja meg, Itazura, majd fojtatja a történetet.- Ez a fiatal macska szellem, bár tudta, hogy a falut elhagyni veszélyes, de nem győzött már másra gondolni, mint a külvilágra. Így ahelyett hogy megette volna őket, ahogy jó macskához illik, folyamatosan faggatta a verebeket és más madarakat. „Mondjátok meg kedves madarak, milyen a zene odakint? Milyen virágok nőnek más erdők fái alatt? Vannak-e arra is mutatós, szép bundába öltözött macskák, akik szerenádot tartanának nekem?” És mivel megenni nem szerette volna őket így a madarak szívesen válaszoltak minden kíváncsi kérdésére, még ha ép oly ostobák is voltak. Rengeteg szép dolgot meséltek a fiatal macska szellemnek, káprázatos, gyönyörű dalokat, énekeltek neki. Míg nem a fiatal nekomata nem bírta tovább visszatartani magát. Egy reggel, aztán míg mindenki mélyen, dorombolva aludt, ő összepakolt magának egy kisebb tarisznyát és elhagyta a falut. Rengeteget sétált, míg először érezte úgy, hogy már nem mehet vissza. A szabadság érzése nagyon felüdítette, hiszen mi macskák mást sem szeretünk jobban, mint azt tenni, amihez éppen kedvünk van. Nagy örömében körül is nézet nem lenne-e egy pocok vagy egy egér mellyel ünnepelhet.- Itt a kis egérke egy kicsit összerezzent és bele ivott a szakéjába.- Azonban finom fülecskéit egy idegen hang ütötte meg. Egy alacsony teremtés sírt a földön előtte. „Milyen furcsa kopasz szellem.” gondolta, de mivel jó szándékú macska volt, nem engedhette szegényt egyedül sírni. Macska alakját öltötte és oda ment hozzá. A jelenséghez dörgölőzött, nemes hangon dorombolt, végeérhetetlenül, míg a lény abba nem fejezte hüppögést. Megérintette a macska szellem hátát, felnevetett a puha bunda érintésére. Majd magához ölelte és el sem engedte, míg vissza nem ért a saját falujába. Ott azonban mindenki furcsának találta a fiatal szellemet, hiszen ahogy a legtöbb nekomatának neki is kettő farkincája volt. De akár hogy bántották is ő nem akarta elhagyni az új barátját és az sem szerette volna, ha a fiatal macska szellem magára hagyja őt. Hát kitartott és csak tűrt. Egy nap azonban, azt mondták neki. „Egy ilyen macska csak rosszat hozhat, szabaduljon meg tőle, vagy legalább az egyik farkától, hogy megbékítsék az isteneket.” A fiatal macska szellem egyáltalán nem volt biztos benne hogy szeretne megválni a finom tökéletes farkincájától, de a barátja túlságosan félt, hogy elveszíti őt, ezért aztán mikor aznap este a fiatal szellem a barátja ölében aludt, az egy késsel elvette a nekomata egyik farkát. Így már mivel nem volt meg mind két farka, többet nem változtathatta meg az alakját, nem bizonyíthatta be hogy a faluból származik, többé nem térhetett haza. Így nem maradt neki más, mint ez az új idegen hely, egyedül, egy baráttal, aki elvette tőle a farkát. – Ahogy befejezte a történetet a lány finoman meghajol és vissza ül a terítőre. Többen meg is tapsolják a meséjét.
-Bizony az emberek kegyetlenek tudnak lenni.- Mondja a róka. – De a macskának is lehetett volna több esze.
A macska szellem nem ép vidám története után, azért gyorsan felmelegedett a hangulat. A róka szellem nem hagyta sokáig a levegőben a hangulatot, magához ragadta a szót, és szívesen mesélte el hogyan ugratta be vagy gúnyolta ki az embereket, akik azt gondolták le tudják őt győzni ravaszságban. Mindenki jól szórakozott a szaké pedig képtelen volt elfogyni, akármennyit ittatok is. Viszont mindenkinek láthatóan egyre jobb kedve lett tőle. Közben szép lassan be sötétedet, és egyszer csak kéken világító pillangók öntötték el a rétet majd összeverődve formát öntöttek a mező közepén, hirtelen hatalmas lett a csend, a beszélgetés és a muzsika hangjai is egyszerre némultak el.
-Bukomou-vagyok.- Mutatkozott be a pillangókból összeálló szellem.- Kaenmaru-samát szolgálom, a mesterem sajnos csak később fog csatlakozni hozzánk, de megkért, hogy addig is kezdjük el a versenyeket, és figyeljek rá, hogy mindenki a lehető legjobban érezze magát. Ha mindenki felkészült, akkor elkezdődhet a verseny. Idén ez bújócska lesz, itt az erdőben és a szentély területén. A győzteseket Kaenmaru-sama fogja kihirdetni. A szabályok csupán a helyszínt kötik meg, és még valamit. Kaenmaru-sama azt szeretné, ha a verseny nem kapcsolódna az emberekhez, így előlük rejtve játszunk. Aki bármelyik szabályt megszegi, automatikusan kiesik a játékból és nem fog tudni vissza térni a mulatságra. Kérlek, érezzétek jól magatokat.- Azzal ismét meghajol és a teste ismét pillangókra szakadt, amik elrepülnek a mező minden irányába. (ooc: A szellem bújócska szabályai, nagyjából ugyanazok, mint az a rendes bújócskának. Vagyis elbújsz, de ha megtalálnak, nem esel ki csak neked is meg kel találnod valakit, ha ez sikerült, újra elbújhatsz. Vagy megpróbálhatsz másokat megtalálni akkor is ha nem te vagy a hunyó de akkor vigyáznod kell rá hogy az igazi hunyó ne kapjon el addig is, tehát egyszerre kell bujkálnod és vadásznod.)
|
|
suvarus
Lelkes fórumozó
Posts: 46
|
Yezo
Közzétéve: Feb 9, 2021 20:48:09 GMT 1
Post by suvarus on Feb 9, 2021 20:48:09 GMT 1
Horiuchi elgondolkodott egy kicsit, hogy járt-e már Totomiban, Edóban vagy egyáltalán ismeri-e ezeket a helyeket? Együttérző mosollyal hallgatta a kittát, aki a történtek ellenére sem felejtette el, hogy kell élvezni az életet. A youkai nagyon sokra becsülte az ilyen embereket és Sosho nyilván emberkorában is ilyen volt, hiszen a "szellemlét" önmagában nem tehette ilyenné. - Ez a legjobb fesztivál, amin manapság megfordulok. Ha végzünk, egy táncban én is benne lennék. Bár nem fogok papucsot viselni, ha nem baj... - szólt kedvesen a nőhöz. A tanuki ugyanúgy felhajtotta az italát a mese hallgatásához, ahogy annak elmondója tette. Gyors volt ez, érezte, hogy enni kell rá valamit, ezért egy jó pulykacomb került a kezébe. Másik kezével az alkarját lágyan megcsapkodva éljenzett: - Halljuk a bingói Kamana lányának történetét! Csillogtak a szemei, élénk figyelemmel fordult a macska szellem felé és közben leült. Lábait lazán tartotta, szinte gyerekes pózban foglalt helyet. A békeszerető macskalány figurája, a táplálékul vagy prédául szolgáló állatokkal szóba elegyedő, kissé naiv falusi cicus története mókásan indult. Hori aprókat nevetett két rágás között és lelkesen bólogatott. Kedvelte a kíváncsi természetű lényeket és a madarak énekét is. Amikor az egér megijedt, a tanuki két ujjal hátba veregette biztatóan. Talán szerencséje, hogy akkor nem járt arrafelé. Itt pedig nem fenyegette veszély. Számtalan ételkülönlegességből lehetett választani, bár a macska szellemek képesek ilyenkor is egy egeret kiszemelni. Ahogy egyre bizarrabb fordulatok következtek, Hori elgondolkodva figyelt. A végére a szája mellett vakargatta az arcát és feltápászkodott. - Köszönöm, hogy elmesélted! Remélem, hogy egyszer hallhatok ebből a történetből folytatást is. Igencsak érdekesen kezdődik a leányzó élete. Fájdalommal és csalódással indult el a tanulás útján.
Sajnálta a megcsonkított macska szellemet, de azt is tudta, hogy ez bizony komoly élettapasztalat. A bölcsességhez néha nagy kínokon keresztül vezet az út. - Biztos vagyok benne, hogy ezek után több esze lesz, ahogy te mondod, kitsune - fordult a rókához. Fiatal korához képest érettebbnek tűnt és szerencsére beszédes is volt. Hori a furfangos kitsunéket is kedvelte, rokonléleknek tartotta őket. Egyre vidámabbnak és energikusabbnak érezte magát, teste-lelke feltöltődött attól, amit itt kapott. A lepkék gyülekezésekor beállt csendet Hori sem törte meg. Tiszteletteljesen figyelte a lényt, de a többieket is. Érdekelte, ki mit gondol, hogy viselkedik a misztikus érkező láttán. Eddig nem került szóba a verseny lényege, legalábbis a szabad szellemű társai között, de nem is bánta. Megismerték egymást, hangulatot csináltak, erre is szükség volt. Meghajlással üdvözölte Bukomout és figyelmesen hallgatta. Utána a kisegérhez fordult és suttogva ennyit mondott neki: - Szerintem nagy esélyed van az apró termeteddel, Chisana! Ha megengeded a kérdésemet, a mesterednek milyen kórságból kell kigyógyulnia? Ha az egér szellem válaszolt, akár társaloghattak is kicsit. Utána Hori még egy cseppet ejtőzni akart egy pohár szakéval, ha már az ital nem volt képes elfogyni (hála az isteneknek). Közben a többiekre nézett. Kíváncsi volt, ki hogyan indul neki a feladatnak, merre néz, mit tervez. Ő maga a szentélyt találta a legkézenfekvőbbnek. Ezért oda semmiképp sem akart elbújni, viszont jó ötletnek tűnt, hogy körülnézzen, hátha valamelyik játékostársa arra rejtőzik. Kereste az utakat, a nagyobb tárgyakat vagy gödröket, amik megfelelhettek, hogy közben ő is rejteket találjon, hogy ne csapjon le rá a mindenkori hunyó.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Yezo
Közzétéve: Mar 8, 2021 16:33:44 GMT 1
Post by Raven on Mar 8, 2021 16:33:44 GMT 1
-A mesterem egyre gyengül, a személyisége szétfoszlik, és ha nem szerzem meg neki a tükröt talán el is tűnik örökre.- Feleli szomorúan a szellem. Ahogy a lepkék eltűnnek ismét élet és hang tölti meg a teret. Mindenki az utolsó köröket issza és utána hihetetlenül gyorsan tűnnek el. A kitsunét nem is láttad el menni, Sosho valóban a szentély felé indul meg, az egér szellem egyszerűen eltűnik egy fűcsomóban, a macska szellem még rád mosolyog, és sok szerencsét kíván, mielőtt elszalad a fák irányába. Az ivócimborák nagy zajjal "osonnak” el, a tengu pedig, aki alig szólt egy szót is egyszerűen felrebben a magasba.
Sikerül elég jó fedezékeket találnod és persze a tanuki mivoltod is segít, hogy elbúj a szentéj felé vezető úton. Azonban a szentéjig senkit sem sikerül találnod. Ott azonban megcsap az erős sötét energia és rosszakarat. Ha követed az érzést a szentéj előt egy Onit találsz. Egyáltalán nem tűnik meghívott vendégnek, előtte két gyengébb szellem teste hever és épp egy harmadikat kebelez, be miközben hörögve ismétel valamit.
-A tökröt. Meg találom a tükröt. Elviszem neki. Megtalálom. A tükröt…
Láthatóan nem vesz, észre téged miközben a kisebb szellemek fölfalásán dolgozik, így van lehetőséged elmenekülni, vagy kikerülni. Azonban az egyik szellem alatta mintha még mozogna.
|
|
suvarus
Lelkes fórumozó
Posts: 46
|
Yezo
Közzétéve: Apr 4, 2021 17:42:08 GMT 1
Post by suvarus on Apr 4, 2021 17:42:08 GMT 1
Hori megjegyezte, hogy az egérszellem milyen nemes céllal érkezett. Lehet, hogy a többiek között is akad, aki máson segítene a nyereménnyel, de az sem hibáztatható, aki saját magának akarja, mint Sosho. Igazság szerint Horiuchi örülne is, ha a női szellem lenne a győztes. Jelenlegi tudása szerint neki szurkol, de jó lenne inkább még többet megtudni. A játék és a tájékozódás fontosabb itt neki, mint a jutalom. A szentély felé haladva senki nem pacsizott rá, sikerült észrevétlenül elbújnia. Előbb még látta, hogy Sosho is erre jött, ezért még óvatosabb volt. Akit meglátott, azt sajnos egyértelműen nem a versenyszellem, de nem is a játékosság hajtotta. Hori ismerte a démonokat, nem számítottak túl kommunikatívnak. Arra gondolt, hogy értesíteni kellene Bukomou-t. Ő vagy a mestere könnyebben elbánnának az onival, aki belerondított a játékba. - Talán Sosho is itt bújt el és nem szabad hagyni, hogy a démon találja meg - gondolta magában a tanuki.
Amikor meglátta, hogy az egyik szellem még életben van, azonnal kitalált valamit. Keresett egy követ és megpróbált a szentély lehető legtávolabbi részét megdobni vele úgy, hogy a zaj magára vonja az oni figyelmét. Addig pedig ő oda akart menni és a szerencsétlen élő szellemet biztonsága akarta helyezni. Ha ehhez nagyobb erejű formát kellett felvennie, akkor egy dagadó izmú erőművész alakját öltötte. Most nem az volt a lényeg, hogy a játékostársak ne vegyék észre. Inkább úgy igyekezett eljárni, hogy az Oni ne lássa, ne hallja meg. Nem hiányzott neki egy csapás attól a brutális bárdtól.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Yezo
Közzétéve: Apr 18, 2021 18:51:18 GMT 1
Post by Raven on Apr 18, 2021 18:51:18 GMT 1
黒鳳凰の夕べ Kurohōō no yūbe (A fekete főnix estéje)
suvarus Eldobod a követ és az koppan is az egyik félrehajított deszkán, de az Oni csak egy pillanatra néz oda. Majd elkezd körbe kémlelgetni. És keresni hol bujkálsz. Lehet, hogy pont egy okosabbat fogtál ki? Valljuk be erre nincs sok esélyed, de valóban lehet ekkora balszerencséd…
Túlságosan kémlel feléd ahhoz, hogy elosonj, mellette viszont már látod elég jól, hogy a szellem a lábai alatt valóban mozog. Csúnyán megsérülhetett, de életben van. Mielőtt felveszed az erőművész alakját, egy pillanatra meglátod Shoko-t is a szentély háta mögött. Az oni háttal van neki és nem veszi észre, ő viszont kiszúr téged, a tekintetetek találkozik egy pillanatra majd a nő elfordul és eltűnik a fal mögött.
-Se…gíts…- Nyöszörgi a kis szellem és feléd nyújtja a kezét.
Az hogy felveszed, az emberi erőművész alakját nagyon meglepi az oni-t.
-He…- Mondja nagyon mély értelemmel.- Nekem azt mondták nincsenek itt emberek.- Aztán mintha tényleg megcsillanna valami a maszkja mögött.- Azt mondták a tükröt. Vigyem el… a tükröt. Nem érek rá… de azért… Egy két lábadat szívesen lemetszem. Aztán elmesélheted majd otthon.- Nevet a saját viccén, amit valószínűleg akkor sem értékelne senki, ha többen lennétek arra felé.
Tesz egy pár lépést feléd és feléd suhint a bárdal, de szerencséd van, akár hogy is próbálod meg elkerülni annyira lassú, hogy könnyűszerrel sikerül, sőt még a földön heverő lányhoz is eljutsz. Egy alacsony rangú erdei szellem. Itt élhet valahol a közelben. Az oldala csúnyán megsérült, de más baja nem eset. Mire sikerül fel állítanod a nagydarab szörny felétek fordul, de ezúttal is sikerül kitérned még az őzikével a karodban is.
-Nem ugrálhatsz it örökké te… teeeee…- Látszik, hogy nem tudja, mivel fejezze be a mondatott, de láthatóan arra jut, hogy erre nincs is szüksége, ha titeket fejez be inkább.
Párbajban nem tudod legyőzni ez biztos, de elfutni sem tudsz előle örökké a szellem lánnyal a karodban.
|
|
.png)
