Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 3, 2024 10:43:41 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Yezo
Közzétéve: Aug 3, 2019 23:25:54 GMT 1
Post by Bratti on Aug 3, 2019 23:25:54 GMT 1
Csak csalódottan és holtfáradtan sóhajtok egyet. Képtelenség. Nem fogjuk megtalálni… Már kissé ideges is lennék, de a fáradtság miatt csak ürességet érzek. Haza akarok menni. Haza. Még nem lehet. Nem akarom ezt a szegény lényt egyedül itt hagyni, mert a lelkiismeretem megölne. Úgyhogy nem éppen kevés ideig győzködöm, hogy elvihessem őt. Eleinte vonakodva emelem fel, de aztán hozzászokok. Úgyis azzal kell foglalkoznom, hogy ne essem el, annyira kimerültem. Egy forrásig vezet. Gyönyörű hely. Óvatosan leteszem a társam, majd leveszem a cipőm, és a lábam nyújtom bele. De két másodperc után ki is rántom, hiszen annyira hideg. Legalább egy kicsit felfrissültem. Inni nem merek belőle. Szinte el is felejtem, hogy miért vagyunk itt. Szerencsére Gojo foglalkozik az üggyel, így hamarosan egy gyönyörű hang szólal meg. Már ha egy hang lehet gyönyörű… Ha nem lennék jól nevelve, leesne az állam, mikor meglátom a hölgyet. Gyönyörű! Szinte automatikusan hajolok meg előtte, ezzel kimutatva a tiszteletemet. Halványan el is mosolyodom. A közöttük lefolyó párbeszédet csak fél füllel hallgatom. Titkon kissé remélem, hogy hamarosan elengednek. Ez a nő nem fog bántani, azt hiszem… Gojo ragaszkodása valahol felbosszant, valahol pedig irigykedem. Soha nem volt olyan barátom, aki ennyire ragaszkodott volna hozzám. Kivéve az ikerbátyám. Talán. Nem tudom… Az emberek általában csak a vagyonomat látták bennem, semmi többet. Egy szükséges kelléket a pénzhez. Felmordulok. Aztán észbe kapok. Társaságban vagyok, de szerencsére nem vették észre. Ekkor hideg fuvallat csap át a réten. Megborzongom. Beállok a hölgy mögé. Igazából már így is bajba kerültem, nem igaz? Mondom magamban. Ekkor meglátom az ellenfelünket. És hátraesem rettegésemben. Felnyüszítek. Igen, gyáva dolog, de ez… Rettenetes! Zihálni kezdek. Pánikolni. Az ösztöneim azt súgják, meneküljek. Alig fogom fel azt, amit Tsurara-sama mond. Csak bólintok, megszólalni nem tudok, akkora gombóc van a torkomban. De úgy érzem, érti, hogy figyeltem. Amikor megszólal a fenevad, szintén kiráz a hideg. A sírás kerülget. Úgy érzem, meg fogok halni. Soha életemben nem féltem ennyire. Még akkor sem, mikor egész családom meghalt, és egyedül maradtam. Harcolni kezdenek. Képtelen vagyok figyelni. Túl sok bennem az adrenalin. Forog velem a világ… Egy percre elvesztem az eszméletemet. Mikor újra magamhoz térek, a lény kétrét görnyed. Látom, hogy nem sok esélyünk van. A bolond Gojo pedig feláldozná az életét… Ezt nem igazán tudom megérteni, hiszen semmit sem tehet érte! Ciccegek. Magam mögé nézek. Majd eszembe jut, hogy a cipőmet nem volt időm visszavenni a mártózás után. De az adrenalin újra szétárad bennem, mikor a szörny megpróbál felállni. Magam sem tudom, miért, de felkapok egy követ és megdobom vele. Meg akarom zavarni, hogy a nőnek legyen elég ideje bármire is. - Köszönöm – rebegem felé, majd megfordulok, és rohanni kezdek az ösvényen. Nem túl széles, mezítláb vagyok. Össze-vissza karcolnak a bokrok, fák, kavicsok. A hajam szétbomlik, a ruhámat szétszaggatják a növények. Még jó, hogy nadrág van rajtam! Könnyebb futni. A talpam már régen vérzik. De most nem érdekel. Élni akarok. És rettegek attól, ami mögöttem van. Egy perces futás után rá kell jönnöm, hogy nem vagyok sportoló. Rettenetesen kimerültem, a tüdőm ég, könnyek patakzanak a szememből, alig látok, többször el is esem. De felkelek, folytatom. Élni akarok!
Végtelennek tűnő idő után megint elesem. Pontosabban belerohanok valamibe. Megint pontosabban valakibe. Reiji-san-ba. Hatalmas kő esik le a szívemről. A rengeteg sokk és kimerültségem miatt nem tudom rendezni az arcvonásaimat, amire a sajgó sebek sincsenek jobb hatással. Most még az sem érdekel, hogy a hajam rendetlen, a ruhám szakadt, és tele vagyok sebekkel, illetve az arcom maszatos. ÉLNI AKAROK! Belekapaszkodom a ruhájába, felnézek rá könnytől ázott arccal, és pániktól terhes hangon, sürgetve kapkodok.
- Kérlek, segíts! Megtámadtak… Minket… Találkoztam két nem evilági lénnyel, akiknek segíteni akartam… De… De… - zokogni kezdek. Kezd kijönni rajtam a trauma. – De megtámadott minket egy… egy szörny… Azt mondta… A romlásból születnek, a holtakból táplálkozik és erősödik, de nem lehet élő… A lovam! Ugye még él?! Az ösvény végéről indultam… Ott harcoltak, de ha végez Tsurara-samaval, akkor értem jön, azt mondta… Meg fog ölni… Kérlek, segíts, rettegek! Őket is meg kell menteni, hiszen ők is megmentettek engem!– mondom neki könyörögve, görcsösen kapaszkodva a ruhájába.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Yezo
Közzétéve: Aug 4, 2019 19:19:07 GMT 1
Post by Raven on Aug 4, 2019 19:19:07 GMT 1
A könnyeidre őszinte nevetés a válasz.
-Lassabban egy szót se értek abból amit mondasz.- Neveti. – Jól van, menjünk mentsük meg őket.- Mondja és közben le térdel eléd, hogy megnyugtasson, mint egy kisgyereknek a fejedre teszi a kezét. –Egyébként is erre indultam.- Jegyzi meg könnyedén miközben elindul visszafelé az ösvényen.
Mikor oda értek Gojo a földön fekszik, láthatóan megsérült, az apró Tsurara pedig igyekszik vigyázni rá. Reiji rögtön csak a lényt veszi szemügyre, majd jó hangosan füttyent egyet.
-Nem semmi szörnyeteg, nem csoda, hogy egy hercegnő így megijedt tőle.- Néz rád. A szörnyeteg rátok néz a hangot követve.
-Ember, még több ember. Meg foglak enni, igen, erőt érzek benned jó hasznát veszem majd.- Felétek indul, közben újabb mosolyszerű vicsorra húzva a koponya szerű állkapcsát.
-Hű de megijedtem.- Feleli a férfi majd hátra lép egy fél lépést. Előveszi az övéből a rozsdás kardot. Majd elkezdi kihúzni a rozsdás pengét. Kizárt, hogy azzal bárminek ártani tudjon. Kivéve saját magát a rozsdás penge már el is vágta az ujját.
-Ébredj, Satsuki!
A kard sisteregni kezd a kezében fekete füsttel véve körül magát, majd elkezd alakot ölteni. Egy nő alak jelenik meg a füstből, több fegyverrel mint amennyit valaha katonánál láttál, és a sötét aura sem oszlik el a teste körül.
-Ha meg idéztél akkor adj parancsot is. Reiji.- A nő hangja durva és szokatlanul kemény.
-Satsuki, te vagy az egyetlen aki elvárja, hogy ki is mondjam, de rendben.- elmosolyodik és tart egy kis szünetet is.- Satsuki azt akarom hogy öld meg a bestiát.
-Értettem.
A nő egy pillanat alatt válik semmivé és terem a szörnyeteg feje felet. A lény szinte észre sem veszi mi támadta meg, már szerzet is sebeket és felüvölt fájdalmában. A nő felé kap, de az már nincsen előtte. Felhasítja majd teljesen levágja a lény egyik karját, ezután a fejét veszi célba. A kard pengéje úgy fúródik a koponyába mintha ott volna a helye, és egy gyors rántással már vége is.
A nő elétek állva teszi el végre a kardját amit eddig használt. Reiji felé nyújtja a kezét. -Ezt is ki kel mondanom igaz?- Kérdezi a férfi egy gúnyos mosoly kíséretében.- Legyen. Szolgálatodért vérrel fizetek.- A nő vagy lény megfogja a férfi felé nyújtott kezét a csuklónál, majd újra sisteregni kezd és felszáll a fekete füst, mint az előbb, ezúttal azonban minden éppen fordítva történik. Mire a füst elhal Reiji vissza helyezi a kardot a hüvelyébe. A csuklója vörös és vérzik ott ahol a nő megfogta, de nem mutatja a jelét annak hogy ez különösebben zavarná. -Semmi értelme nem volt Satsukit használnod ellene mi is megtettük volna. A vékony hang gazdája egy kicsi fehér róka amit csak most vettél észre a férfi vállán. Éppen úgy terül ott el mint egy sál, még sem érted, hogy nem vetted észre ezelőtt.
-Te csak hallgass!
-Reiji miért haragszol Shiro-ra?- Mio lép mögéd az erdőből. A cselédek egyenruháját viseli amin egyetlen karcolás vagy fű folt sincsen, ami hihetetlen, tekintve hogy milyen sűrű itt az erdő.
-Nem számít. Szóval ez az a „nem e világi lény” akinek segíteni szerettél volna Sajorana?- Néz rád. A válaszod után pedig rögtön Tsurarához lép. Az álla alá teszi a kezét, hogy ránézzen ami láthatóan nem igazán tetszik a nőnek.
-Nahát milyen kivételes, bár már elég apró. Mond nem szeretnél szerződést kötni velem? Akkor a teljes hatalmad is vissza kaphatnád. A fehér ayakashi kirántja magát a férfi kezéből.
-Nincs semmi amit felajánlhatnál nekem!- Egy pillanatra úgy tűnik Reiji dühbe gurul a vissza utasítástól, de aztán egyszerűen sóhajt egyet majd elmosolyodik.
-Milyen igaz.
Tsurara szúrós szemekkel néz a férfire majd egy elég furcsa kérdést tesz fel.
-Mond… ember… vagy te egyáltalán?- Még a férfi is meglepődik a kérdésen, de aztán mosolyogva válaszol.
-Ki tudja. Nem igaz?
-Furcsa vagy, mintha nem lenne benned semmi.
-Köszönöm!- Majd egy másodperc alatt megváltozik a hangulata. – Oh jut is eszembe. Ez nem a tied?- Vesz elő egy zsebkendőt benne egy apró fényes tárgyal. Egy csengő az vörös fonallal megkötve.
-Suta… Nagyon szépen köszönöm!
-Én találtam!- Kiált fel melletted a fehér róka. Már emlékszel, ez volt az a fehér róka aki délután átszaladt előtted az úton. Ahogy realizálod a rókát el is találja egy jól irányzott kavics.
-Au Reiji gonosz velem Kuro! Védj meg.- Mio lábaihoz szalad, aki lenéz rá.
-Dehogy védelek. Elloptad igaz?
-Most hogy Suta végre megvan haza megyünk végre. Drága öreg Gojo-m haza viszlek, minden rendben lesz.- Ahogy Reiji fel áll és melléd lép észre veszed, hogy Tsurara és Gojo alakkja ragyogni kezd. Ahogy egyre erősebb a fényük felemelkednek a földről, mintha csak a víz alól lebegnének a felszínre. Reiji a válladra teszi a kezét.
-Azt hiszem ideje hazamenni, gondolom szívesen lefeküdnél és kialudnád ezt a kalandot.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 3, 2024 10:43:41 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Yezo
Közzétéve: Aug 9, 2019 22:45:18 GMT 1
Post by Bratti on Aug 9, 2019 22:45:18 GMT 1
Nem esik jól, hogy kinevet. De valahol meg tudom érteni, hiszen az ő szemében csak egy gyönge, segítségre szoruló lány vagyok. Az sem túl tisztelettudó, amikor a fejemre rakja a kezét. Legszívesebben lesöpörném onnan, ne érjen hozzám, pláne ne ilyen megalázóan. Természetesen semmi erőm nem volt még ezzel is foglalkozni, úgyhogy csak szó nélkül tűrtem. Őszintén meglepődöm, mikor azt mondja, hogy oda tartott. Mégis mit vár? Hogyan akarja megvédeni magát? Mire ezek a kérdések végigcikáznak a fejemben, addigra ő már elindult. Felállok, felszisszenek. Nem esett jól ez a futás. Aztán mögötte haladok. Megint összeszűkül a gyomrom. Mit fogunk tenni? De egyelőre csak összeszorítom a fogaimat. Mire kiérünk a rétre, szinte el is dőlt a csata. Fogalmam sincs, milyen indíttatásból, de kilépek a férfi mögül, és gyorsan Tsurara-sama és Gojo-san mellé megyek, letérdelek. Reiji szavára felkapom a fejem dühömben. Elképesztően inzultáló ez az alak! Nem vagyok hercegnő... De csak elhúzom a számat, nem szólok. Szerencsére a szörny most nem minket vesz célba, hanem Reiji-t. A szám elé kapom a kezem. Mégis mit kezd most? De ekkor megjelenik egy női alak. Azt nem értem, hogyan lehetséges mindez, de egy valami már biztos: körülöttem sokkal több nem evilági lény él, mint gondoltam. Pedig teljesen még fel sem tudom fogni, hogy ez valóban ennyire… Kézzelfogható. A harc jelenetet csak szó nélkül, de tátott szájjal nézem végig. Nem sok mindent tudok már befogadni ma, azt hiszem. Nem bírom nézni, ahogy a szörnyet kaszabolja, elfordítom a tekintetem. Aztán el is tűnik, mire kinyitom a szemem, csak egy seb marad a férfi kezén. Már majdnem szólok, hogy kezdjen vele valamit, de látom, hogy nem zavarja, úgyhogy inkább csendben maradok. Aztán mire feleszmélnék ebből, már jön is a következő. Majdnem felsikítok. Végem… Nem bírok többet… Ééééés ekkor megjelenik Mio is. Csak felnyögök, könnybe lábad a szemem. Azt hiszem, itt az ideje bevallani magamnak, hogy tényleg senkiben sem bízhatok. Pedig az ember azt hinné, hogyha már száműzik egy szigetre, akkor ott az a kevés ember, aki körülveszi, megbízható. Hát, nem! Közben Reiji már megint hozzám beszél. Csak bólintok, ám amikor közelít a hölgyhöz, aki megmentette már egyszer az életem, akkor közéjük állok. Nem mintha sok mindent tehettem volna, de ha már a hölgy megvédett, valamit én is tenni szerettem volna. Mint kiderült, nem akarta bántani, nem megy oda hozzá. Ezután megint nem nagyon tudok koncentrálni. Rendkívül frusztrálva érzem magam, mint egyedüli… Aki nem ért semmit. De arra felkapom a fejem, mikor azt kérdezi Tsurara-sama, hogy Reiji ember-e. Megremegek. A következő dolog egy nagy fényesség, amit észreveszek. A vizet nézem. Eltűntek… Konstatálom bután magamban. Reiji lép elém, vállamra teszi a kezét. Elegem van! Egy jól irányzott mozdulattal pofon vágom, majd lesöpröm a kezét. Hatalmasat csattan. Néma csend lesz. Mintha engem józanított volna ki ez a pofon. Visszatérek kissé. Villámló szemekkel nézek a férfira. - Három pofonegyszerű kérdésem van (haha): mit értett azon, hogy ki tudja, ember-e? És hogy nincs benne semmi? – Mielőtt beleszólhatna, felemelem a kezem, hogy esélye se legyen közbevágni. - Az sem érdekel, ha ezekre nem válaszol… Csak erre az egyre: Mégis mi a fenét akar tőlem és miért van itt?! Nem véletlen, hogy egy ekkora erejű valaki csak véletlen hozzánk tévedne... Nem gondolnám, hogy vakációzna... Jól mondom? – ezt szinte már kiabálom. Aztán ha válaszol, csak felsóhajtok, biccentek. - Köszönöm, hogy megmentett minket – majd nemes egyszerűséggel hátat fordítok nekik, és sántikálva elindulok az ösvényen visszafele. Remélem, nem jön senki utánam. Csak… Egyedül akarok lenni. Ha Mio megpróbál hozzám szólni, csak elárulva és fájdalmasan ránézek, majd otthagyom őt is. Megpróbálom megkeresni a lovam, majd hazalovagolok. Utolsó energiámmal még leszerelem, lecsutakolom, megetetem. Aztán felvánszorgok a szobámba, magamra zárom az ajtót, és úgy koszosan, sebesen beájulok az ágyba. A következő napot majdnem végigalszom. Rég nem aludtam ennyit. Nem mintha annyira pihentető lett volna... Mikor kikelek az ágyból, teljes tompaságot érzek. De eldöntöttem: senkiben nem bízhatok. Már bánom, hogy elárultam a rémálmaimat Reiji-nek. Mi van, ha ő tesz velem valamit? Semmilyen formában nem érzem már magam biztonságban. A férfit is, Mio-t is kerülöm, amennyire csak lehet. Minden emberrel csak a legszükségesebbet beszélem. Teljesen magamba zárkóztam. Legtöbb időmet a kertben töltöm. Azóta az erdőbe sem merészkedtem. Még kevesebbet eszem és alszom. Úgy érzem, lassan összeaszódom. Nem annyira érdekel. Nem tudom, mi érdekel többé. Semmi… Üresség.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Yezo
Közzétéve: Aug 10, 2019 14:37:49 GMT 1
Post by Raven on Aug 10, 2019 14:37:49 GMT 1
A férfi megmerevedik egy pillanatra, azt hiszem nem igazán számított erre a pofonra, de elég biztos hogy nem ez volt az első életében. -Nahát- Mosolyodik el.
Az első sor kérdés után már nyitja a száját, hogy egy arrogáns mosoly társaságában válaszoljon, amikor felemeled a kezed.
-Az sem érdekel ha ezekre nem válaszol…Csak erre az egyre: Mi a fenét akar tőlem és miért van itt!? Nem véletlen, hogy egy ekkorra erejű valaki csak úgy hozzánk tévedne. ..
Az arrogáns mosoly visszatér a helyére, a férfi pedig megragadja a kezedet és egészen az ajkához emeli.
-Drága Sajorana… Lehet hogy nemes hölgy vagy, de nem te vagy a világ közepe kismadár. Nincs benned, semmi amiért megérte volna ilyen messzire eljönnöm a világ végére. Az ég világon semmit nem akarok pont tőled.
Hiába lennél egyedül az ösvényen, tisztes távolságból ugyan, de Mio követ téged némán. Az ő lépteit szinte nem is hallani a növényzeten, mégis végig elkísér a jelenléte. A lovad ott van, ahol hagytad, és az ő hátán már nem nehéz Miot is hátra hagynod.
A következő napot szinte teljesen végig alszod, csodás módon rémálmok nélkül. Amikor felébredsz pedig érdekes illatot érzel a szobádban. Amikor lefeküdtél túl fáradt lehettél, hogy észre vedd, de most könnyedén megérzed ezt az érdekes, édes virág illatot. És ahogy felkelsz egy kék virág esik ki a hajadból. Abban a pillanatban ahogy a párnára ér és felvennéd, hogy jobban megnézd porrá omlik.
A következő álmaid már cseppet sem nyugodtak, ugyanúgy, vagy még rosszabb formában térnek vissza a rémálmok. Hiába próbálod kerülni Mio folyton felbukkan a szemed sarkában, Reiji viszont nem mutat érdeklődést az irányodba, így őt kifejezetten könnyű kerülni. Még ha mostanában gyakrabban is látod a ház különböző pontjain minden ok nélkül járkálni. A kertben viszont szerencsédre ritkán fordul meg.
Most is csak te meg pár madár van ott kint. Úgy tűnik nekik nincsenek rémálmaik, vidáman éneklik a kis dalaikat. A nyugalmadat mégis megszakítja valami. Egy hatalmas csobbanást hallasz, a kis tóban pedig egy sebesült macskát pillantasz meg. Szegénynek sikerül valahogy kikecmeregnie a vízből, de nincs túl jó bőrben. Nyilván ebben az állapotban is megpróbált elfogni egy madarat csak ép ő húzta a rövidebbet.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 3, 2024 10:43:41 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Yezo
Közzétéve: Aug 16, 2019 21:18:35 GMT 1
Post by Bratti on Aug 16, 2019 21:18:35 GMT 1
Titkos örömmel konstatálom, hogy meglepődött a pofonomon. Ennyi legalább járt nekem. Őszintén megmondom, nem vagyok egy könnyen sértődős nő, de mikor azt taglalja nem éppen rövid ideig, hogy nincs bennem semmi, azért kicsit megbánt. Igen, minden idegesítő fazontól pont az ellentétét kaptam, hogy megnyerjen magának, nem is örülnék, ha ő is ilyeneket mondana, de azért ez kicsit fájt. Természetesen az arcomon nem látszik belőle semmi. Ha valamit megtanultam az évek alatt, akkor ez az. - Remek – válaszolom hidegen. – Akkor szerencsére nem is kell kapcsolatba lépnünk eszerint. Szeretném megkérni – itt felállok -, hogy amint végzett a roppant fontos ügyeivel, ne a mi házunkban folytassa fogyasztói életmódját, mert bár hálás vagyok azért, amit tett, ha semmi közünk egymáshoz, biztosan jobb helyet is talál. Természetesen ha nem, egy ideig még szívesen látjuk, amíg nem találunk megoldást erre a helyzetre – fejezem be ridegen. Itt fordítok hátat, és indulok el. Megremegek, mikor elég távol kerülök tőle. Rendkívül frusztráló Mio jelenléte. Nem tudok tőle rendesen gondolkodni. De szerencsére lóháton megoldódik a probléma. Mikor legközelebb felkelek, az első gondolatom az, hogy nem voltak rémálmaim. Először nem hiszek magamnak, de aztán be kell látnom, hogy mégis ez a helyzet, hiszen nem emlékszem semmire. A következő dolog, amit érzékelek, az az érdekes illat, mire azonnal felülök. Majd valami elsuhan a szemem előtt. Majdnem felsikítok, de befogom a számat. Szerencsére, hiszen csak egy kék virág. Nem mintha nem lenne különös, de elporlad, mielőtt bármit tehetnék. Ez is elég gyanús. Úgy megörülök, hogy ilyen pihentetőt aludtam, hogy inkább megpróbálok még egy keveset aludni. Bár ne tettem volna! Hiszen visszatértek az álmok, ráadásul újak is megjelentek! Most már rendszeresen szerepel benne az elmúlt nap eseménye, ami elég felkavaró, hiszen én magam sem tudom megmagyarázni azt. Ezért még kevesebbet alszom, mint azelőtt, még inkább sápadt leszek, még feketébb a karika a szemem alatt, még inkább révedező leszek és ráadásul teljesen kiszámíthatatlanul elalszom olykor. Zavaró. Nem tudok ezzel mit kezdeni. Amúgy sem vagyok éppen abban a lelkiállapotban, hogy még ezzel is foglalkozzak. Tulajdonképpen még jobb is így. Annyira összefolynak a dolgok, napok, álmok, képzelgések, mintha egy lázálomban lennék. Ezért sosem tudom eldönteni, hogy Mio és Reiji-san tényleg mindig felbukkannak-e, vagy csak képzelem. Mindegy… Úgy vettem észre, a kertben találom meg a nyugalmam. Hallgatom a madarakat. Megint elalszom… Üvöltés, sikítás. Csend. Belépek egy házba. Nem ismerős, de azt tudom, hogy az erdőn keresztül jöttem. Remegek. Belépek. Üres, régi, véres. Nyugatias.
Elmegyek a szobákig. Üres, de valami megmozdul. Megijedek. Inkább kilépek. Olyan elhagyatott! Olyan magányos… Megpróbálok benyitni a fürdőbe, de be van zárva. Már éppen elhagynám az ebédlőt, mikor a zárt fürdőajtó megremeg. Valaki belül van, és ki akar törni. Nekem nem kell több, azonnal kirohanok, egyenesen az erdőbe. Egyszer csak szembe jön velem önmagam. Valahogy furcsán vigyorog. Nem úgy, mint én szoktam. Aztán csak megfordít, és visszaküld. Ő pedig eltűnik. Most már kissé nyugodtabban visszasétálok. Megint csend, de mikor belépek, akkor a véres jelenetek megelevenednek. Minden értelmet nyer, mikor a családom összes lemészárolt tagja haldoklik előttem. És ekkor a kezemben meglátom a véres kést.
Felsikítok, eldobom. Egy erő kezd húzni a fürdő felé. Nem akarok. Kitárul az ajtó. Egy lenyúzott ember fekszik a kádban, minden véres. Sétálok felé, majd észreveszem, hogy a kés megint a kezemben van. Bezárom magam mögött az ajtót, a fürdő felé igyekszem. És akkor megértem. Én voltam az, aki a fürdőből ki akart szabadulni… Valami szörnyű alak. Szépen lassan beleülök a kád vízbe, az előbbi alak eltűnik. Felemelem a karom, ekkor meglátom magam a pengén…
Lehunyom a szemem, mielőtt döfök… Csobbanás…
Zihálva kelek fel, nem hinném, hogy nagyon sok idő eltelt volna. Egy csobbanásra kelek fel valóban. A tóból jön. Odasietek. Nem akarok az álommal foglalkozni. De a vízben látom fodrozódó tekintetem. Elkapom, nem bírok magamra nézni. Sosem tudom teljesen, hogy ezek az álmok pontosan mit mutatnak. De kezdek kissé becsavarodni tőlük. Nagyot nyelek, visszapillantok, és meglátom azt a szegény macskát. Először kicsit húzódozom, nem tudom, ez is valami trükk-e, vagy valami nem evilági, de aztán túlteszem magam a problémán, és a kezembe veszem, ha engedi. Nincs nálam semmi, de a ruhámmal betakargatom, megszárítom, simogatom kicsit, ha engedi. Ha megunja, le is rakom, hadd menjen, de ha marad, nem rakom le. Visszasétálnék a padhoz, mikor valamin megakad a tekintetem. Először csak elnémulok. Megmerevedem, szemeim kitágulnak, majd remegni kezdek. Felismerem, a kés az álmomból. Pont ugyanaz, ott a padon, pedig nem volt ott eddig, igaz? Ekkor sikítok fel.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Yezo
Közzétéve: Aug 25, 2019 11:14:38 GMT 1
Post by Raven on Aug 25, 2019 11:14:38 GMT 1
A macska felettébb kényelmesen érzi magát az öledben. Ahogy megszárad dorombolni is kezd a simogatásodra. És bár folyamatosan a madarakat nézegeti, nem mutatja jelét annak, hogy kényelmetlenül érezné magát a kezedben. Ahogy megmerevedsz és felsikítasz kiugrik a kezedből, de csak egy pár lépést tesz. A sikolyod azonban másnak is felkelti a figyelmét. Mio jelenik meg a kert bejáratánál.
-Samano-sama minden rendben?- Érzéketlen arcán halvány aggodalom játszik és feléd nyúl, hogy megnyugtasson. Ha elhúzódsz, vagy ellököd, akkor visszahúzza a kezét és hátrál egy lépést.- Kérlek enged meg, hogy vissza kísérjelek a szobádba, az lesz a legjobb, ha most lepihensz egy kicsit.- Ha a pihenésre nem is tud rávenni legalább arról meggyőz, hogy egyél egy pár falatot és elindultok befelé a házba. Az új barátod is nagyon szívesen követne, de a küszöbnél Mio az útját állja.
-Sicc, tűnés innen koszos dög!- Azzal behúzza az ajtót mielőtt a macska bemehetne.
Még be se értetek rendesen a házba az az ember jön feléd akihez a lehető legkevésbé van hangulatod jelenleg. A férfi újra a színes kimonóban és arrogáns vigyorral lépked feléd.
-Már kerestelek Sajorana. Nem lenne kedved egy ágyban aludni velem?- Miután teljesen jogosan kiakadsz a kérdésein, feltűnik, hogy nevet rajtad. Sőt, végig nevetett. –Ne haragudj, ezt nem tudtam kihagyni.- Ha megpróbálod faképnél hagyni csak megragadja a karodat. –És ha azt mondom, hogy ezzel véget vethetünk végre a rémálmoknak?
"-És mégis mit tudna tenni? Vagy mi a garancia rá?"
-Semmi, a világon semmi garancia nincs rá. De ennél már nem lehet rosszba nem igaz? Ne aggódj, tényleg csak aludni fogunk. Nem igazán vagyok oda a nemes hölgyekért.
"-És alvás közben mégis mit tudna kezdeni az álmaimmal? Egyáltalán miért foglalkozik vele? Legutóbb még azt mondta, semmi közöm az itt tartózkodásához"
Lemondó sóhajt hallat.
-Végül is teljesen igazad van. És nem fogom vesztegetni az energiámat, hogy olyas valakin, segítsek, akinek nem kell a segítségem. Akkor hát, szép álmokat kedvesem!
Amikor megragadod a karját könnyűszerrel megáll neked. Mintha csak erre várt volna.
"-Most meg ne sértődj nekem itt! Talán nem gondolod, hogy a történtek után jogosan vannak kérdéseim? Vagy hogy nem teljesen bízom benned, mert... Nem tudom, szellemeket idézgetsz meg, meg azt állítod, tudsz valamit kezdeni velem? - eddig feldúltan hadar, lelassul, komolyan : -csak tisztában szeretnék lenni, mi vár rám... Nem szeretném úgy végezni, mint a családom... - eldönti a fejét oldalra"
Mikor befejezed a mondatod először látsz nem arrogáns vigyort az arcán, a mosolya most először szinte együtt érző.
-Nem foglak bántani kismadár, ez a lény az álmaikban vadászik az emberekre, és ott a legkönnyebb elkapni. Nem mondom, hogy olyan érzés lesz mint egy kis séta a kertben, de a végén, az egész rémálom mizériának vége lesz. Neked és mindenki másnak is.-
-És... Akkor ez azt jelenti, hogy Te is látni fogod az álmaimat?
Az aggodalmaidra csak ennyit válaszol.
-Ezt az egyet, most, igen.
"-Jó... -tudod, mi a furcsa? Hogy minden ellenére is hiszem azt, hogy tudsz segíteni. És nem csak átversz... Nem tudom, miért vagy hogyan. Csak ezt érzem." -Pompás. Már elő is készítettem egy szobát. Ne aggódj tényleg csak aludni fogunk.- Mosolyog gúnyosan.
A szobában amit előkésztet két futont találsz, a kettő között két sakés pohár és egy kis üveg valami van, az egész egy halom összetépkedett papír gyűrűjében helyezkedik el. A szoba sarkában pedig egy furcsa lány ül. Első ránézésre azt hitted csak egy babba annyira bizarr, de aztán mozogni kezd. A bőre és a haja is fehér, nagyjából olyan magas lehet mint Mio és a haja is éppen olyan nevetségesen hosszú, amikor feléd fordul pedig Mio arcát látod csak ép a szemei mások, azok mintha egy állat, mintha egy róka szemei lennének. -Vele ne is foglalkozz, csak azért van itt hogy vigyázzon ránk. Mindketten azért vannak itt.- Int a mögötted álló Mio-ra. Foglalj csak helyet nyugodtan, válasz egy helyet, és vigyáz, hogy ne rúgd fel a papírokat. Miután leültél még elszór pár papírt majd elhelyezkedik a másik futon-on. A zsebéből egy hosszú piros fonál darabot vesz elő.
-Kérem a karod!- Miután felé nyújtod a fonalat a csuklódra köti, nem használ erős csomót, és magát a fonalat is bármikor eltépheted.- Ez egy kötelék, enélkül még egy szobában is, csak két ember vagyunk, különböző álmokkal. – Feleli miközben a saját csuklójára is felköti a fonalat. Előre nyúl és kihúzza a dugót az üvegből és mindkét pohárba tölt belőle. Az egyik poharat rövidesen feléd nyújtja. A folyadék színtelen, enyhe virág illata van de nem érzed rajta az alkohol ismerős, szúrós szagát, tehát biztos, hogy nem valamilyen saké. -Altató, ugyancsak elég kellemetlen lenne, ha nem egyszerre aludnánk el, vagy órákig csak feküdnénk. Szóval, egészségünkre.- Az altatónak halvány édes íze van könnyen folyik le a torkodon, és szinte azonnal el is szédülsz tőle.
Észre sem veszed és már jönnek is az álmok. Ugyanaz az érzés, de ezúttal nem a nyugatias ház. Keleti kastély nem olyan mint a tiétek, annál is hatalmasabbnak tűnik, minden fal szinte sikít a rengeteg szín alatt, mindenhol színes, démonok, onik, és sárkányok néznek rád, éhesen és áthatóan. Mozdulatlan szemeik mintha követnének, mintha fel akarnának falni. Reiji-t sehol sem látod. Lépéseket hallasz magad mögött. Mintha egy árny haladna el a rettenetes szörnyek között. Nem tudod miért de az egyik papír ajtó felé sétálsz, ugyanolyan, a hely más, de érzed mi jön. Nem akarsz menni de muszáj. A papír ajtó lassan arrébb csúszik és te állsz mögötte. A hajad zilált, véres, akár a kimono rajtad, az arcodon kísérteties mosoly. A kezedben egy kés, vagy te ölöd meg, vagy ő öl meg téged, de hát mindkettő te vagy. Körülötted a szeretteid holtestei, véresen, arcok nélkül. A kísérteties másod mögött egy rettenetes sárkány kígyó, a szemei mintha csak izzanának. A szelem te felemeli a kezét, hogy feléd vágjon, de egy kéz hátra húz. Egy kéz pedig eltakarja a szemed.
-Nincs semmi baj Sajorana, ezek csak álmok, nem árthatnak neked! Nézd csak meg, az csak egy régi tükör.- Ahogy elveszi a kezét valóban. Csak egy régi tükör áll veled szemben, a rajta lévő kosz mintha csak vér lenne, de az nem a te véred. Reiji aki mögötted áll is furcsa, nem az a ruha van rajta amiben elaludtatok, az alkalmi kimonó hosszú kék ujja szinte eltakarja a kezét, a galléron végig körökbe hímet csillagok vannak felvarrva, és valahogy az arca is fiatalabbnak tűnik.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 3, 2024 10:43:41 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Yezo
Közzétéve: Aug 25, 2019 17:22:29 GMT 1
Post by Bratti on Aug 25, 2019 17:22:29 GMT 1
Kissé megnyugtat a macska az ölemben. A szívem azonban továbbra is zakatol. Csak a kést tudom nézni, ám egyszer csak megjelenik Mio. Nem lököm el, hagyom, hogy vezessen. De nem a szobámba megyek, csak leerőltetek pár falatot a torkomon. Ekkor veszem észre, hogy a macska hiányzik. - Miért nem engedted be a macskát, Mio-san? – kérdezem tőle még mindig sokkban, fásultan. Indulnék vissza, mikor szembe jön velem Reiji-san. És megint vérlázítóan viselkedik a változatosság kedvéért. Igyekszem nyugodtan viselkedni. - És mégis mit tudna tenni? Vagy mi a garancia rá? – kérdezem gyanakodva. Válasza nem nyugtat meg. Megjegyzései sem esnek valami jól, de már kezdek hozzászokni. Mindegy. - És alvás közben mégis mit tudna kezdeni az álmaimmal? Egyáltalán miért foglalkozik vele? Legutóbb még azt mondta, semmi közöm az itt tartózkodásához… - mondom neki kissé cinikusan. Nehogy már mindig csak ő lehessen ilyen! Erre csak lemondóan sóhajt, mielőtt válaszolna. Most komolyan óvódásat játszunk?! Csak a szememet forgatom, közben megragadom a karját és magam felé fordítom. Nem mintha nagyon ellenkezne. - Most meg ne sértődj nekem! Talán nem gondolod, hogy a történtek után jogosan vannak kérdéseim? Vagy hogy nem teljesen bízom benned, mert… Nem tudom, szellemeket idézgetsz, meg azt állítod, tudsz valamit kezdeni velem? – hadarom indulatosan. Aztán veszek egy mély levegőt és lelassulok, komolyabban folytatom. - Csak tisztában szeretnék lenni, mi vár rám… Nem szeretném úgy végezni, mint a családom… - döntöm oldalra a fejem. Azt hiszem, egy szinten sikerült célba érnem, mert első találkozásunk óta most először nem gúnyos velem. Nem mintha a mondanivalója annyira megnyugtató lenne számomra, de legalább tudom, hogy komolyan mondja. De azért felmerül bennem pár kérdés így. Hiszen mégis csak intim ez, nem? - És… Akkor ez azt jelenti, hogy Te is látni fogod az álmaimat? – kérdezem szelíden. Szokás szerint csak egyszerűen válaszol. - Jó… - mondom lehajtva a fejem. Aztán a falat nézve először folytatom, majd ránézek. - Tudod, mi a furcsa? Hogy minden ellenére is hiszem azt, hogy tudsz segíteni. És nem csak átversz… Nem tudom, miért vagy hogyan. Csak ezt érzem…” – vallom be kissé kellemetlenül. Fogalmam sincs, miért mondtam el ezt. Csak úgy… Kijött. Fura vagyok. Fura ez a férfi. Természetesen visszatér Gúnyos Reiji. Mielőtt csatlakoznék hozzá, még átöltözöm. A meleg ellenére is vastagabban öltözök. Nem akarom, hogy túlságosan alul öltözöttnek érezzem magam. Aztán elmegyek a szobájába. Megállok az ajtóban. Körbetekintek. Majdnem hátrahőkölök a sarokban ülő lánytól. Sosem szerettem a babákat. Tudom, hogy nem az, de attól még a frászt hozza rám. Nem merem megkérdezni, milyen kapcsolatban vannak Mio-val. Vagy egyáltalán mik ők azon kívül, hogy szellemek. Vagy mik… Megrázom a fejemet. Pihekönnyen sétálok az egyik helyre, nem rúgom fel a papírokat, bár nagyon izgultam, hogy tényleg így legyen. Odanyújtom a karom. Megremegek. A férfi keze sokkal melegebb, mint az enyém. De hát ez nem meglepő, hiszen nekem mindig jéghideg. Nem teljesen bízom ebben az italban, de ledöntöm én is. Igaza van. Felnyögök. Egyből hat. Mielőtt lecsukódik a szemem, még ennyit suttogok. - Kérlek, segíts rajtunk… - suttogom, majd elalszom. Megint ugyanaz az álom. Vagyis majdnem. Olyan érzésem van, mintha keveredne valamilyen szinten a kettőnk álma. De megint nem tudok mozogni. Őszintén megmondom, örülök a változásnak, ezektől kevésbé félek. De továbbra sem én irányítom magam. És akkor megjelenik az ajtó. Legszívesebben sikoltoznék. Nem akarom! Nem akarom! Nagyon küzdök az ellen, hogy odamenjek, és mintha tényleg lassabban haladnék, de akkor is megtörténik, aminek meg kell. A könnyeim kicsordulnak, némán sírok. Nem akarom megölni. Le is engedem a kezem. Hadd tegye meg ő. Akkor hátha vége lesz… Valahogyan… Ám mielőtt ledöfne, valaki megránt, felsikkantok, de akkor már nem látok. Megnyugtató hangot hallok. Reiji… De aztán megint látok, megkönnyebbülök kissé. A tükörben én vagyok. Szörnyen festek. Mondjuk, Reiji-n is fura ruha van. Miután látom a tükröt, hátrafordulok, hogy szembenézhessek a férfivel. Csak kibukik belőle. - Ki vagy te? Eddig sohasem tudtam szabadon mozogni az álmomban... Hogy vagy erre képes? Ki vagy? - „Ezek csak álmok, az álmok szétzúzhatóak, ha eléggé koncentrálsz, és ha nem lett volna eddig elég egyértelmű, van egy kis szerzetesi tapasztalatom” – válaszolja. - Ne haragudj, hogy eddig nem a te előéleteddel voltam elfoglalva - válaszolom gúnyosan. Majd szemlélődni kezdek. Közben folytatom. - Nem válaszoltál. Ki vagy te? – itt nézek rá. - „Dehogynem, ez csak a gondolkodásról szól. Ha ennyire se lennék képes, a szellemek letépnék a fejem, mikor megidézem őket”- sóhajt egyet.- „Jól van, amikor kislány voltál, biztos nézegetted a felhőket, igaz? Rámutattál egyre és azt mondtad, olyan mint egy kis bárány, vagy egy tigris, vagy bármi ilyesmi, ettől az még nem lett bárány vagy tigris, de a képzeletedben mégis olyan volt. Ez is olyan, csak már nem csak úgy néz ki, hanem már úgy is mozog. Minden szerzetes ezt tanulja meg először” – válaszolja viszonylag komolyan. Csak bólogatok. - Nem ismerlek, de van egy olyan érzésem, hogy nem volt neked való a szerzetes lét, nem igaz? - mosolygok rá viccelődve. - „Így is lehet fogalmazni” – válaszolja szintén mosolyogva. Kicsit csóválom a fejem, megállok. - Miért segítesz nekem? - kérdezem komolyan, halkan. - Vagyis inkább úgy kérdezem, hogy mi volt ez az izé? És te miért pont ezt az izét szemelted ki? Mert ha jól hallottam, nem nekem segítesz... - mondom kissé cinikusan, kissé bánatosan. Újra körözök a szobában. Reiji kicsit elgondolkodik a válaszon. - „Érdekesnek tűnt… Hogy mi ez, pedig már majdnem rájöttem…”- feleli végül. Nem mondom, hogy jól estek a szavai. Mintha teljesen semmibe venne. Mintha én csak egy eszköz lennék ahhoz, hogy elérje a célját. Valószínűleg így is van, de akkor sem akarom elfogadni ezt. Nem szeretem, ha semmibe vesznek! Ám csak bólintok, összepréselem a számat. - Ha vége ennek, elmész? – kérdezem tőle halkan, - „Még azért messze nincs vége” – válaszolja felhúzva a szemöldökét. Megrázom a fejemet, nem akarok erre gondolni, témát váltok. - Miért ilyen fura a ruhád? És ugye nem tévedek, hogy valahol keverednek az álmaink? – kérdezem inkább. - „Ez?”- néz magára – „Csak egy régi családi rongy, reméltem, hogy nem látom többé" – válaszolja. Összeráncolom a szemöldököm. - Akkor mégis miért van rajtad? Hogy került rád? - „Annak, aki az álmokat küldi, nem az a célja, hogy elkényeztessen bennünket… Vagy te szereted a véres kimonókat?” – kérdezi jelentőségteljesen. Megremegek, mikor végig nézek magamon. - Reiji… Te tudod, mit akarnak tőlünk? – kérdezem halkan. - „Amit mindegyik akar: fel akar falni” – vonja meg a vállát. - De miért öl ebbe ennyi energiát? Ha tényleg ő intézi a rémálmokat, akkor nagyon sok ideje ezért küzd. Miért éri ez meg neki? Nem tudna egyszerűbben? – kérdezem elgondolkodva. -„”Az álmok a lélek kapui" Ezt egy mesterem mondta még nagyon régen. A rémálmokkal meggyengít, hogy könnyebben felfalhasson. Egy összetört lélek már nem tud vele küzdeni" – válaszolja egyszerűen. - Igaz – lehajtom a fejem. Elszégyellem magam, hogy ilyen könnyen feladtam. - Ne gondold megint, hogy csak magamra gondolok, de miért minket akar? Vagy valaki megbízta? Egyáltalán meg lehet őket bízni? – kérdezem elgondolkodva. - „Szerintem csak kényelmes neki a ház” – mondja mosolyogva. - Értem… - Összeráncolt szemöldökkel nézek a férfire. Csípőre teszem a kezem. - Tulajdonképpen miért dolgozol egyedül? És miért veszed fel ezt az elutasító magatartást? Nem is vagy annyira utálatos, sőt meg merem kockáztatni, hogy egész jó társaság vagy valójában, ha éppen nem a másikat bántod – mondom neki felhúzott szemöldökkel. Elneveti magát csak. - "Valóban” – neveti – „Van egy hely, ahol nagyon jó társaság tudok lenni”- Miután kineveti magát, komolyabban folytatja.- „És nem szoktam egyedül dolgozni, egy Onmyoji ritkán szokott. De hidd el, nem hiányzik még egy szellem az álmainkba” – Csak a fejemet rázom. - Nem, nem így értettem… Emberekkel, Reiji – mondom neki. - "Az a tapasztalatom, a szellemek megbízhatóbbak az embereknél. Persze mind fel akarnak falni, de így legalább pontosan tudod, mire számíts tőlük" – válaszolja egyszerűen. Most rajtam a sor, hogy nevessek egyet. Régen nem nevettem ilyen jóízűt. - Ugyan már, Reiji! Így nem lehet élni! Megbolondul az ember! Eddig rossz emberekkel érintkeztél úgy néz ki... De hidd el, vannak, akik miatt megéri élni - bizalommal telve rámosolygok. -az emberek meg pont azért érdekesek, mert nem lehet tudni, mire gondolnak. Nálad bonyolultabb emberrel meg még nem is találkoztam - mosolygok rá kissé. - De pont ezért vagy érdekes. - elnézek róla, lehervad a mosolyom. -Azok a férfiak, akik a kezemért jönnek, mind ugyanolyan... Unalmas, nem érdeklődik irántam, nem tudja, milyen vagyok... Teljesen szürke lenne az élet, ha csak így egymás mellett élne ez a sok ember. Tudni kell, kivel érdemes megosztani ezeket. És hidd el, ha hajlandó vagy, neked is sikerülni fog. Ne nézz így, nem vagyok nyálas, tényleg így gondolom, csak nem vagy hozzászokva, hogy ilyeneket mondanak neked – szemeimet forgatom. Egy ideig nem reagál, majd csak ennyit mond. - „Ahogy gondolod…” – hitetlenkedve rázom a fejemet, majd utánozni kezdem. - Ahogy gondolod… Néha egy lehetetlen alak vagy – mondom még neki, mielőtt újabb kérdést teszek fel. - Mi az az Onmyoji? – kérdezem. - "Hogy is volt a könyvben? "Híd az emberek és a szellemek között." ha jól emlékszem. Mondjuk ez így nem ilyen egyszerű. Talán úgy a legpontosabb, olyan emberek, akik szellemekkel szerződnek több hatalomért. Talán ez áll legjobban az Onmyojikra” – bólint egyet a végén. - És mégis mi vett rá, hogy így tegyél? – kérdezem őszintén. - „A hatalom. Mindenkit ez motivál, nem igaz?” – vonja meg a vállát. Először hitetlenkedve nézek rá, majd felhorkantok. - Hát nem... Tévedsz... Mit meg nem adnék, ha sokkal kevésbé rangosabb családban lehetnék... A családom is élne, talán dolgozhatnék azt, amit szeretnék, lehetne szerető családom. Nem, határozottan nem a hatalom motivál az életemben... - nézek rá határozottan. - „Nem a rangról beszéltem, bár kétségtelen, hogy az is lehet a hatalom egy formája” – ennyiben hagyja, én pedig bosszankodom egy ideig, majd felmordulok. A falhoz lépek. Felemelem a kezem, hozzáérek az egyik falhoz. Lehunyom a szemem. A fal átalakul, egy gazdag ház terasza, kertje. A kertben a családom együtt, teáznak, beszélgetnek. Én és Reiji a teraszról nézzük őket. A férfire nézek. - Nem érdekelnek a motivációid. Segítesz bosszút állni rajtuk? - kérdezem villámló szemekkel. Reiji csak elmosolyodik. - "A saját bosszúm is elég nekem, kicsi lány, nem veszem a vállamra a tiédet is" - A mosolya nem olyan mint szokott, mintha kicsit szomorú és sokkal emberibb lenne. - Nem kell... - válaszolom csípősen, hozzátennék valamit, de inkább becsukom a számat. A férfi mellé lépek. Pár másodpercig hezitálok, de aztán megérintem a vállát. - Reiji... Ha már be vagyunk ide zárva, nem mutatnád meg a... Tiédet? - kérdezem félénken. - Igen, tudom, hogy nemet fogsz mondani, de... Engem érdekel és ha hamarosan úgyis elmész, nem mindegy? De te túl titokzatos vagy, ijesztő. Kérlek? - felnézek a férfire reménykedően.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Yezo
Közzétéve: Sept 11, 2019 14:57:51 GMT 1
Post by Raven on Sept 11, 2019 14:57:51 GMT 1
-Nem hinném hogy lesz választási lehetőségem.- Mondja a férfi. Majd a terasz feletti ég vérvörössé változik és egy hatalmas Oni bukkan fel egy felhőből. Egyetlen csapással felmarkolja a családod és felfalja őket. A férfi nem esik pánikba, de valóban mintha egy kicsit megváltozott volna a hangulata.
-Ugyan kérlek, nem vagyok már hét éves.- Morogja a lényre nézve. Az felétek fordul és elüvölti magát. Csak a hatalmas száj akkora mint a terasz amin álltok. Reiji hátrál egy lépést és kicsit idegesnek tűnik.- Ennél rosszabb dolgokkal is találkoztam már.- Behunyja a szemét majd el mosolyodik.
-Igaz is „az” is itt volt.- Mosolyodik el, az idegesség leolvad róla, imádságra kulcsolja a kezeit. A vörös ég sárgás és zöldes foltokkal gazdagodik majd az izzószemű sárkány is felbukkan a felhők közül.- Tessék neked szörnyeteg.- Ahogy összecsapnak a jelenet hirtelen megfagy és már nem lesz más mint egy hatalmas rettenetes falfestmény. A groteszk kép a terasz előtti képet ábrázolja ahogy a két szörnyeteg egymásnak esik. De legalább már nem hallani a hangjukat. Reiji szájából szagatot sóhaj szakad fel és megtántorodik.
-Na, ez már nem volt olyan amatőr mint az a tükrös trükk.-Neveti fáradtan és leroskad a földre.
-Nem is rossz- A női hang előtt feltárul egy papír ajtó Egy gyönyörű nő lép be rajta. A ruhája Reijiére hajaz de az övében a fehér dominál a kék helyet. A legyezőjén amit az arca lé tart ugyanazok a csillagok vannak felrajzolva mint a férfi kimonójára. Hosszú fehér haja mint a folyékony ezüst, a kék szemei mintha csak valamilyen drágakövek lennének.
-Ideje volt, hogy végre megmutasd magad.-Szólal meg Reiji. –Kíváncsi vagyok vajon az igazi alakod undorítóbb-e vagy ez.- A nő halk kacagással válaszol.
-Nagy szavak ezek egy senkitől. Nem is egy kudarctól.-Feleli mosolyogva.Egyértelműen van valami a szavai mögött, amit te még nem értesz.
-Az már nagyon régen volt.
-Valóban? Nem látom, hogy sokat fejlődtél volna.
-Elég volt a játszadozásból, itt az ideje felébredni.-Súgja oda neked. –Egyikünknek meg kell érinteni, hogy ki vigyük innen. Mivel ép velem szórakozik erre nekem van most esélyem, de ha megint veled próbálkozna próbáld meg megragadni, a többit majd én intézem.- Egy papírt vesz elő, nem ismered fel rajta az írást, talán azért mert egy álomban vagytok.- Ha sikerül koncentrálj arra, hogy fel akarsz ébredni és tépd el a papírt.
Szinte be sem fejezi a mondatot a nő felétek mozdul.
-Csak nem terveztek valamit? Lássuk!
-Kíváncsi vagyok vajon ez itt is működik-e.- Mondja a férfi és elővesz egy másik nagyon hasonló papírt.- Ébredj és szolgálj, Go!- A papírlap füstölni kezd a füstből pedig egy hatalmas kutya bontakozik ki, pontosan olyan mint amiket néhány szentély előtti szobron is látsz. A kutya a nő felé veti magát. De az szinte azonnal eltűnik, majdnem egy időben felbukkan veled szemben a tükörben látott másik éned felemelt késsel. A másik oldalon pedig a fehér hajú nő jelenik meg Reiji előt. -Szóval az egyik illúzió de minek kockáztatni. Ragad meg Sajorana!
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 3, 2024 10:43:41 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Yezo
Közzétéve: Sept 19, 2019 19:37:46 GMT 1
Post by Bratti on Sept 19, 2019 19:37:46 GMT 1
Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy egy ironikus mondattal kihátrál a beszéd alól. De nem ez történik. Tulajdonképpen valahol mégis. Hiszen nem válaszol konkrétan a kérdésre. Csak meg fog történni. Egy század másodperccel előtte érzem, hogy valami történni fog, mielőtt elkezdődne. Élesen beszívom a levegőt, ekkor jelenik meg az Oni. Csak megvonaglik az arcom, mikor elpusztítja a családom. Legalább ez egyszer nem én tettem meg… Mondom magamban keserédesen. Ekkor érzem meg, hogy a mellettem álló férfiből csak úgy árad az idegesség. Ekkor kattan a helyére. Szóval ez most az ő köre lesz… Igazából fogalmam sincs, mit kéne tennem. Abban biztos vagyok, hogy annak nem örülne, ha megpróbálnám átsegíti, hiszen akkor gyengének tűnne előttem. Ráadásul gátolnám is abban, hogy tegye a dolgát. Viszont nem szeretnék teljesen haszontalan lenni! Mégis úgy döntök, hogy jelenleg talán az a leghasznosabb, ha a háttérből megfigyelek. Reiji erős… Remélem… Megremegek a szörnyeteg miatt, egyszerűen már képtelen vagyok bármit is reagálni. Nem tudok megszólalni. Ám mikor a nő jelenik meg, azért nekem is eszembe jut, hátha mégis át tudom segíteni társamat. - Reiji! Fogalmam sincs, ki ez a nő, de még mindig egy álomban vagyunk. Bármi nélkül is képes vagy legyőzni, csak ne hagyd, hogy befolyásoljon – mondom neki csöndesen. Feltűnik a nő és Reiji közti hasonlóság, de tudom, hogy semmi értelme kérdezgetni. Csak elvonnám a figyelmét. Így csak alaposan megfigyelek mindent. Összerezzenek, mikor a férfi hozzám kezd beszélni. Megmondom őszintén, nem számítottam rá. Csak bólintani tudok. Nagyot nyelek. Képes lennék tényleg szembenézni vele? Reiji valóban képes lenne? Mérges leszek magamra. Reiji nyilván képes lenne megtenni, akkor nekem miért nem? Hiszen csak saját magammal kell szembenéznem, könyörgöm. Fogalmam sincs, Reiji-nek mit mutatott ez az izé, de biztosan sokkal több mindent tépett fel neki, mint nekem. Úgyhogy össze kell szednem magam! Éppen elhatározom magam, mikor Reiji hölgye eltűnik, majd szinte ugyanebben a pillanatban megjelenik az énem. Hátrálok egy lépést, majdnem elesek, mikor is realizálom, hogy tulajdonképpen Reiji van mögöttem. Háttal állunk egymásnak. Ő a saját rémével áll szemben, én meg az enyémmel. Ekkor eszembe jut valami. Leengedem a kezem, Reiji-ét keresem. Kivételesen elég határozott vagyok. De ennek ellenére finoman érek csak hozzá. Ekkor megjelenik egy hasonló szalag, mint ami a fizikai testünket köti össze. Itt is összeköt minket, de ez sokkal hosszabbra hagyható. Majd nagyot rántok a férfin, és mindketten száznyolcvan fokos fordulatot veszünk. Így pont a másik rémével állunk szemben.
Nem mondom, hogy nem félek, de egy valamiben biztos vagyok. - Így nem képes úgy bántani minket, mint azelőtt. Maximum máshogy. Mert belőlem ez a nő nem olyan érzelmeket vált ki, mint belőled, Reiji. Mégis, az a szalag prezentálja, hogy össze vagyunk kötve. Ami a tied, az enyém és fordítva… Legalábbis remélem… – mondom neki. Majd a nőhöz fordulok. - Nem tudom, ki vagy, vagy mi történt, esetleg mit akarsz. De elfáradtam, úgyhogy ha megbocsátasz, itt az ideje, hogy egyszer, s mindenkorra legyőzzük a félelmünket… - azzal előrelendülök és mielőtt reagálhatna remélhetőleg, átölelem a nőt, hiszen azt tanították, hogy az agresszió, agressziót szül. Ki kell békülni, el kell fogadni. Közben a hátánál eltépem a papírt, miközben arra gondolok, hogy remélem, nem rontok el semmit, hogy vajon meg lehet-e békélni velük és hogy most már fel kéne kelni… Lehunyom a szemem…
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Yezo
Közzétéve: Oct 8, 2019 20:14:32 GMT 1
Post by Raven on Oct 8, 2019 20:14:32 GMT 1
A férfi arcán megdöbbenés és meglepetés játszik. Nem várta tőled ezt a reakciót az biztos. A nő arcán is hasonló fut végig mielőtt átöleled. Reiji pedig meg ragadja a másik éned karját.
Mikor kinyitod a szemed a szoba mennyezetét látod magad felet. Sikerült felébredned, de valamit még mindig átölelsz és a mennyezet is mintha sokkal közelebb lenne. A lény amibe kapaszkodsz kicsit se tűnik barátságosnak. Sőt valójában lehet jobban jártál volna ha a fehér hajú asszony alakjában marad.
A pók asszony egyértelmű indulattal néz rád. Reiji megragad és kiránt a karjaiból, aminek hála mindketten a földön végzitek. Mio és a másik alak most mindketten álarcot viselnek és annyira közel állnak amennyire tudnak, de úgy tűnik nem érnek el benneteket.
-Ideje volt, hogy megmutasd végre az arcod.- Mondja neki a férfi.- Már nem fog tudni meglépni, hogy átrángattuk ide, Sajorana próbáld meg arrébb söpörni a papírokat, hogy Shiróék bejöhessenek!
-Majd pont hagyni fogom!- Kiabál utánad a pókasszony. -Mit gondolsz miért őt kértem meg?- És elővesz még egy papírt a ruhájából, olyanokat amiket bent az álomban is használt. – Ébredj és szolgálj, Roku!- És ahogy az álomban is történt a papírlap füstölni kezd, csak ezúttal a füstből egy hatalmas nagymacska bontakozik ki.
A nagymacska a pókasszonyra veti magát és ezzel majdnem agyon is nyom téged, de elég időt ad, hogy arrébb söpörj egy marék papír fecnit az útból. Ahogy ez sikerül szinte abban a pillanatban sötét lesz a szobában, érzed ahogy egy nagy test föléd magasodik. A Reiji által megidézett fekete macska áll fölölted. Reiji még mindig a futonon, piheg, a pókasszony pedig két árnyékkal harcol amik körülötte keringenek.
-Minden rendben Sajorana?- A régi gúnyos Reiji visszatért, amint kapott időt kifújni magát.- Jól van, elég a játékból, Shiro, Kuro, szedjétek szét azt a pókot.
Az árnyékok összezáródnak a szörny körül majd mikor végre ismét világos lesz a szobában, a két lány még mindig maszkban a szoba két végében áll, a szoba közepén pedig Reiji egy üveg poharat tesz egy földön fekvő pókra. Az a pár centis csíkos pók maradt mindössze a pókasszonyból.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 3, 2024 10:43:41 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Yezo
Közzétéve: Oct 19, 2019 0:57:32 GMT 1
Post by Bratti on Oct 19, 2019 0:57:32 GMT 1
Érzem Reiji testén, hogy megfeszül. Nem számított rá… Én sem… Halványan elmosolyodom. Nem hittem, hogy valaha képes leszek meglepni… Ugyanez történik a nővel is. Rá már nem mosolygok, mert megint félek. Ez az ismeretlen megőrjít, nem tudok vele mit kezdeni. Lehunyt szemem pár pillanattal később nyitom ki. Bár ne tettem volna. Alig telik bele egy-két másodpercbe, sikítok és dobálom magam. Olyan szinten rángatózom, hogy érzem, hogy még a lénynek sem könnyű megtartania. Reiji pedig megragad, és végre valahára kiszabadulok. Még az sem érdekel, hogy zuhanok. Egészen addig, amíg a hátammal nem érek földet, s a tüdőmből kipréselődik a levegő. Pár másodpercig levegőt sem kapok, csillagok és fekete foltok táncolnak a szeme előtt. Aztán nagy nehezen visszanyerem a lélegzetem, és lassan felülök. Kisöpröm kócos, gubancos hajam a szememből, hogy lássak is valamit. Mio-ék segíteni akarnak, de nem tudnak. Összeráncolom a szemöldököm. Még kicsit kótyagos a fejem, de annyira azért még magamnál vagyok, hogy Reiji szavai előtt lépjek a papírokhoz. Fogalmam sincs, miért, de nem nézek hátra. Bízom abban, hogy a férfi vagy jelez vagy csak egyszerűen megoldja a helyzetet. Amilyen gyorsan csak tudom, igyekszem arrébb söpörni a papírokat. Csak most veszem észre, hogy milyen gyorsan ver a szívem. A szám elé kapom a kezem, hogy ne sikítsak fel, mikor az a hatalmas állat felém tornyosul. Egy pillanatra elfelejtem, hogy mi is zajlik körülöttünk, csak csodálom, milyen szép. Fogalmam sincs, miért, de érzek egy késztetést, hogy hozzáérjek, hogy megtapintsam a szőrét. Lassan felemelem remegő kezem, és pihekönnyen megsimogatom az állatot. Csak remélem, hogy nem lesz bajom. Reiji gúnyos hangja riaszt fel. Elkapom a kezem, és a férfi felé fordulok. Igyekszem nem tudomást venni régi énje visszatértéről. - Nem rosszabbul, mint te, azt hiszem – válaszolom érzelemmentes hangon, felébiccentek. Egy fenét! Ha még öt percnél több időt kell itt töltenem, akkor szétesek. Addig tudom tartani magamat. Erre azért megtanítottak, de ilyen szintű megrázkódtatásokra nem számítottam. Egy pillanatig hunyorgok, amíg a szemem megszokja a világosságot. Realizálom, hogy győztünk. Vagyis ők, én nem sokat tettem hozzá. Jelenleg azonban nem tudok mindezzel megküzdeni. El kell tűnnöm innen. Az ajtóhoz lépek. Hátrafordulok, Reiji-re nézek, és csak ennyit mondok: - Köszönöm! – rebegem gombóccal a torkomban, aztán kilépek a szobából. Ekkor folynak le a könnycseppek az arcomon. Majdnem meghaltam! Legalább kétszer! - Én ezzel nem tudok megbirkózni… Én nem vagyok se erős, se bátor, se semmi olyasmi, ami leír egy hőst… - motyogom magamban a konyha felé. Valahogy ki szeretném fejezni hálámat, és hirtelen nem jutott eszembe jobb, mint hogy készítek nekik valamit. Nem tudom, mennyire örülnek majd neki, de én megpróbáltam…
Úgy döntök, anmitsut készítek nekik. Három adagot csinálok, nagyjából negyed órába telik minden. Közben megpróbálom összeszedni a maradék erőmet és tartásomat, hiszen egészen biztos, hogy Reiji tesz majd valami nem éppen kellemeset. Egy adag teát is főztem, mindezt elviszem Reiji szobájába. Remélem, még ott vannak. Beviszem a tálcát, halványan elmosolyodom. - Szóval… Arra gondoltam, szeretném valahogy kifejezni a hálámat, és nos… Ez jutott eszembe… Remélem, jó lesz – mondom habozva. Ha elfogadják, akkor egy bögre teával leülök melléjük, és először egy kicsit várok, összeszedem a gondolataimat, majd felteszem a kérdéseket. - Tulajdonképpen mi volt ez? Köze van a családom halálához? – kérdezem tőle komolyan. Aztán felteszek egy kérdést, ami már régóta böki a csőrömet. - Hogyan vagy ilyen erős? Mire vagy képes tulajdonképpen? Illetve az a nő említett valamit, amit… elrontottál… Mire gondolt? Ha szabad, persze… - teszem hozzá illemtudóan. Ha válaszol, meghallgatom, reagálok rá, aztán amint végeztek, összeszedem a tányérokat és elviszem őket. Megköszönöm még egyszer nekik, majd elmosogatok. Néha ilyet is szoktam… Tudom, hogy ez után az élmény után képtelen lennék aludni, úgyhogy a könyvtárszobába sietek, ahol megkeresem az összes szellemekkel és nem evilági lényekkel foglalkozó könyvet, különösen a pókasszonyra és a rejtélyes, fehér hajú hölgyre helyezve a hangsúlyt. Hajnalig olvasok, és keresek, de olyan négy óra tájt engem is elnyom az álom a könyvtárban, az egyik vaskos könyv felett. Azt hiszem, rég volt, hogy végre ilyen kevés rémálommal sikerült pihennem…
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Yezo
Közzétéve: Oct 29, 2019 21:16:10 GMT 1
Post by Raven on Oct 29, 2019 21:16:10 GMT 1
A konyhába menet egy új, de annál kedvesebb ismerősbe futsz. Az udvaron összeszedet foltos cica kezd dörgölőzni a lábadhoz és dorombolni, hátha ezzel felvidíthat és követ téged egészen a konyháig. Ott pedig minden alkalmat megragad, hogy finom falatokhoz jusson miközben egy másodpercre sem hagyja abba a dorombolást.
A szobába vissza érve látod, hogy a póknak nyoma sincs, a pohár ott fekszik eldőlve Reiji mellet, aki a futonon fekszik a fejét Mio ölében nyugtatva a másik kezével pedig a kis fehér rókát simogatva. A hatalmas macska is eltűnt valahova. A szobában még hatalmas a rendetlenség, de nem úgy tűnnek mint akiket ez zavar.
A férfi csak a fél szemét nyitja ki, hogy lássa mi van nálad.
-Remélem azokat azért az egyik szolgáló készítette és te csak felszolgálod.- Jegyzi meg. Mio viszont hatalmas csillogó szemekkel néz rád, amiből egyértelmű, hogy ő szívesen elfogadná. És a másik róka is előtted terem mielőtt még letennéd a tányérokat, és egy szempillantás alatt újra Mio arcát látod a fehér hajzuhataggal keretezve.
-Ha a mesternek nem kell én szívesen megeszem az övét.- Hallod a harmadik női hangot Reiji felől. Majd a pókasszony bukkan fel, de ezúttal teljesen emberi kinézete van. –A lakomámról úgyis lemaradtam.
-Eleget zabáltál szerintem, de ha jól viselkedsz talán megosztom veled.- Inti le a férfi könnyedén.
A kérdésed után belekortyol a teába majd a bókasszony felé int.
-Ez a kérdés azt hiszem inkább neked szól.
-Láttam az álmaidban mire gondolsz. De nem. Sajnálom! Semmi közöm hozzá. Csak egy pók vagyok aki rémálmokkal gyengíti és az emberekből táplálkozik. Közel sem vagyok olyan erős mint az a dolog.- Itt lesüti a szemét.- Sajnálom! Éreztem valamit, valami követ téged, valami sötét, gonosz és rosszindulatú dolog, de nem tudom megmondani, hogy mi az vagy, hogy honnan jön, de rengeteg rosszindulat tapad hozzá.
A személyesebb kérdésekre jutalmul pedig egy olyan pillantást kapsz a férfitől, ami még a pókasszonynál is jobban megrémít. Hideg és kegyetlen, mintha azt üzenné semmit sem érsz és egyszerűbb lenne lecsapni, mint egy legyet.
-Onmyoji vagyok, ha emlékszel még. Elűzöm a szellemeket, természetes, hogy erősebb vagyok, mint ők.- Feleli hideg hangon.
Amikor elkezdenéd összeszedni a tányérokat Mio is utánuk nyúl.
-Majd én elintézem ezeket! Te menj csak pihenni.- Feleli a megszokott, kicsit érzelem mentes, de lágy hangján. Reiji pedig csak rágyújt a következő adag dohányra.
Új leghűségesebb barátod pedig a könyvtárba is követ téged. És végig dorombolja a kutató munkát. Hihetetlen mennyi különböző szellem van. És nem is csak egy félék. Úgy tűnik a pókasszony igazat mondott. A könyved is azt írja, hogy az ő fajtája emberek lelkét szívják ki miután furfangos látomásokkal és álmokkal meggyengítik őket. A fehér hajú hölgyről azonban nagyon sokáig nem találsz semmit. Aztán egyszer csak hatalmas csattanással a földre zuhan egy könyv, amit a macska lökött le véletlenül. A könyv olyan régi, hogy több lapja már szinte foszlik, hiányoznak is belőle oldalak és van ahol elmosódott az írás, a borítón nincs cím, ahelyett viszont egy ugyanolyan csillag van, mint amilyet az álomban Reiji és a Furcsa nő ruháján láttál.
A könyv úgy néz ki mint valami régi varázskönyv, és nagyon nehéz belőle kiolvasni bármit is.
„Fehér ezüst haj és ékkő tiszta kék szemek… A legnagyobb hatalmú Onmyojik és varázslók… Az Abe klán jósai.„
Akárhogy keresel is több könyvet sajnos nem találsz a témában. Azt tudod, hogy az Abe ház még mindig nemes háznak számít, de a klán maga már több száz éve nem hatalmas, alig voltak szamurájaik már eddig is mára pedig gyakorlatilag nincsenek is. Nem tűntek el és gazdagok is, de nem vesznek részt az irányításban. Apád sosem nézte jó szemmel őket, azt mondogatta csak kuruzslók, akik olyasmivel riasztgatják az embereket amik nem léteznek, hogy elvegyék a pénzüket. Végül csak elnyom az álom ami meglehetősen bizarra sikerül, szerepel benne egy pókasszony aki, pókhálóból font édes süteménnyel eteti a rókáit, és te amint hóembert építesz a furcsa, de kedves Tsurarával. De bármilyen furcsa is legalább végre senki nem akar megölni benne. Reggel pedig arra ébredsz, hogy a cica hozzád dörgölőzik és dorombol, ezzel jelezve hogy ideje felkelni. Amikor először kinyitod a szemedet, mintha máshogy néznének ki a foltjai és két farkincát látnál, de ahogy megtörlöd a szemeid újra csak a közönséges foltos cica dörgölőzik hozzád, és nyávog éhesen.
Mire átöltözöl, a reggelit már elkészítették. Reiji már neki is állt, nem zavarta, hogy te még nem vagy az asztalnál. Viszont legalább csak ő várt rád. Se pókasszony, se a fehér rókalány nem voltak sehol.
-Szép reggelt kismadár, remélem jól aludtál.- Köszönt téged. Majd lerakja egy pillanatra a tányérját. –Egyébként, ezt már tegnap óta meg szeretném kérdezni tőled.- Itt tart egy kis drámai hatás szünetet. – Azt meg mégis honnan szedted össze?- Kérdezi az evőpálcákkal a macska felé mutatva.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 3, 2024 10:43:41 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Yezo
Közzétéve: Nov 16, 2019 11:27:53 GMT 1
Post by Bratti on Nov 16, 2019 11:27:53 GMT 1
Nem mondanám, hogy éppen könnyen megy az, hogy tartsam magam. Pedig nagyon sokat tanultam azt, hogyan kell mindenfélét félretenni és eljátszani, hogy minden rendben. Hiszen ha az emberek azt látják, hogy gyenge vagyok, nem vesznek komolyan. Az pedig sajnálatos lenne. Remegő kézzel dolgozom a konyhában, mikor valami a lábamhoz ér. Összerezzenek, elugrom, kis híján fel is sikítok, de gyorsan a szám elé kapom a kezem, hogy ne adjak ki hangot. Ennek eredményeképpen a kezemben lévő kés szépen felsérti kissé a jobb kezemet. Szerencsére nem túl mély, leöblítem, megtörölgetem, és ekkor lenézek, mi volt az. A cica. Elmosolyodom. Lehajolok, megsimogatom. - Szervusz! Visszajöttél? Hogyan jutottál be? Cseles egy macska vagy te… - mondom neki félig viccesen. El is feledem az eddigi félelmeimet. Az étel készítése közben csak egyszer-kétszer adok neki valamit, hiszen ezek egyáltalán nem olyan ételek, amiket egy macska eszik. Közben néha meg is simogatom. Mikor visszaérek a szobába, először megtorpanok. Körbenézek. Hol a pók? Hol a pók?! Lélegzetem felgyorsul, de mikor meglátom, hogy ők ilyen nyugodtan pihennek, én is megnyugszom kissé. De azért figyelek. Mikor realizálom a triót, elpirulok. Nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen intim jelenetnek legyek a tanúja. Lesütöm a szemem. Beviszem a tálcát. Mikor a férfi megszólal, igyekszem nem magamra venni. - Remélem, te nem mással szoktad megháláltatni a jó cselekedeteket – jegyzem meg csípősen. Időm sincs reagálni arra, hogy mi történik. Mikor megjelenik a pókasszony, egyből megfeszülök, és már pattannék is fel, de mindenki olyan… Normálisan viselkedik. Én pedig nem szeretnék jelenetet rendezni, szóval a helyemen maradok. Természetesen gyanakodva. Őszintén nem értem, hogyan lehetséges, hogy alig fél órája még egymást gyilkolták, most meg teljesen normálisan tudnak egymás mellett létezni. Sőt… Nem akarok beleszólni, de a gyomrom megint összeszorul, ha arra gondolok, hogy ma majdnem meghaltam. Azt hiszem… Igyekszem nem rosszul érezni magam, hogy Reiji ilyen bántóan elutasítja az ajándékom. Persze azért rosszul esik. De nem mutatom. A pókasszony válaszol az első kérdésemre. Nem lettem okosabb. Vagyis egy kicsit. De nem örülök neki. Kissé összeesem, felsóhajtok. - És ezzel én mit tudok kezdeni? – teszem fel a költői kérdést halkan. Aztán Reiji olyan tekintettel válaszol, ami először megrémít, aztán pokolian mérges leszek. Most kijöttem a béketűrésből, pedig eddig nagyon figyeltem, hogy türelmes és elnéző legyek. De ez és az elmúlt napok eseményei teljesen kikezdték az idegeimet.
- Kedves Reiji! Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a bánásmódot, de semmi jogod sincs sem itt, sem máshol ilyen módon viselkedni bárkivel is. Őszintén nem tudom, mi váltotta ki belőled ezt, sajnálom, ha esetleg az érzelmeidbe vagy bármi másba tiportam, de ettől függetlenül sem gondolom, hogy bárki ilyen bánásmódban részesülhet – tajtékzom méregtől remegő hangon. - Csak abban reménykedem, hogy legalább velük kicsit emberibben bánsz – biccentek Mio-ék felé. – Nem mellesleg, ha nem tetszik a társaságom, senki nem tart itt erővel, bármikor dönthetsz úgy, hogy elmész innen erről az átkozottul magányos helyről. Természetesen hálám jeléül maradhatsz, ha úgy tartja kénye-kedved, de akkor legyél szíves egy kissé elfogadhatóbb viselkedést produkálni, mert ezt itt nem toleráljuk hosszútávon. Remélem, elég világos voltam! – mondom ellentmondást nem tűrő hangon, időt sem hagyva neki, hogy beleszólhasson, majd sarkon fordulok, és kiviharzok a szobából. Most éreztem életemben először azt, hogy úgy beszéltem, mint egy vezető. Hogy ellentmondást nem tűrően fakadtam ki, hogy éreztessem vele, hogy nem játszadozhat itt és nem is félemlíthet meg. Továbbra is remegve rontok be a könyvtárba. Őszintén nem számítottam ilyen sok mindenre. De leköti az érdeklődésem. Még az az aranyos macska is segít nekem. Miután megtalálta a könyvet, az ölembe veszem, lefekszik, simogatom, miközben olvasok. Elmorfondírozom, hogy mit találtam és ehhez mi köze lehet Reiji-nek, habár nem akarok vele foglalkozni túlzottan. Ismerem a klánt, nem értek egyet apámmal. Szerintem igen is van bennük valami, ami miatt ilyen sokáig a hatalmon tudtak lenni. Végül elalszom. Nem mondom, hogy kifejezetten pihentető, de legalább már nincs végig halálfélelmem. És kivételesen nem is kelek fel, csak reggel a macskára. Először megijedek, mert két farkát látok, de aztán eltűnik. Nem tudom, eldönteni, hogy akkor most tényleg csak képzelődtem vagy megint valami furcsasággal találtam szemben magam. Teljesen elaludtam a nyakam, az egész testem fáj, zsibbadt. Ám mire felérek a szobámba és átöltözöm, elmúlik. Új erőre kapva megyek le reggelizni. Reiji-re csak a szememet forgatom, egy szót sem szólok. Olyan hűvösnek érzem magam, mint Tsurara. Őszintén megmondva, szerintem először kívánnám azt, hogy legyen itt még valaki, akár a pókasszony is. Egyáltalán nem fűlik hozzá a fogam, hogy kettesben maradjak vele. Pillanatnyi habozás után azért leülök vele szemben. Én nem vagyok modortalan. A köszöntésére, csak rábámulok, de nem mondok semmit. Nem értem, hogyan tud egyik pillanatról a másikra így megváltozni. Felhúzott szemöldökkel várom a kérdését. - Először is, ő egy macska, nem az, nem egy tárgy… - kezdem csípősen. – Ám ha nagyon tudni szeretnéd, a kertben lévő tóba esett, kiszedtem, azóta követ engem és segít is valamennyire. Talán valami probléma lenne vele? – kérdezem kimérten. – Talán ő is valami nem evilági lény lenne a két farkával? – csúszik ki a számon még. Majdnem a szám elé kapom a kezem. Csak majdnem. - Vagy esetleg benne is van valami, ami halált hoz erre a házra? - kérdezem keserűen.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,315
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Apr 2, 2024 8:53:40 GMT 1
Jun 2, 2017 19:12:16 GMT 1
|
Yezo
Közzétéve: Dec 11, 2019 19:00:16 GMT 1
Post by Raven on Dec 11, 2019 19:00:16 GMT 1
Bratti & Raven Samano Arai Sajorana & Abe no Haruitsuki A kérdésedre talán az első vagy a második őszinte mosoly a jutalmad.
-Történetesen nem. Remek barátot találtál magadnak. Talán még attól is megóv majd, hogy még egyszer ilyesmibe keveredj.
A kétfarkas megjegyzésre csak felszalad a szemöldöke, de a második szomorúbb kérdésedre finoman válaszol.
-Ne aggódj.- Belekortyol a teájába.- A macskák már évezredek óta vannak az ember mellet, amíg megbecsülik őket hűségesen segítik, aki jól bánik velük. Minden macska ilyen.
Miután befejeztétek a reggelit, örömmel tapasztalod, hogy a tegnapi éjszaka nem csak rád volt hatással, a személyzet sokkal kipihentebbnek és boldogabbnak tűnik. Még olyan alacsony rangú szolgák is hozzád szolnak örömükben, akik korábban ezt sosem tették volna. A háznak egészen más hangulata van, mint korábban volt.
Délelőtt az egyik szolga jön hozzád miközben a dolgodat végzed (ooc: azt csinálsz itt amit akarsz) és a füledbe súgja, hogy látogatód van. Reiji-t egész délelőtt nem láttad, egyszer állt ki a teraszra, hogy kiengedje a füstöt, mögötte pedig tekercsek és könyvek feküdtek rendetlen kupacokban. A vendég ezúttal hál’ az égnek nem egy újabb kérő. Egy fiatal nő ül a vendégeknek fenntartott helyen. Egy másodpercre a vér is megfagy benned, hiszen a jelenség szinte megszólalásig hasonlít a pókasszony által mutatott nőhöz. Habár ő fiatalabb.
-Abe no Haruitsuki vagyok!- Mutatkozik be határozottan, és egy árnyalatnyit talán arrogánsan.- Az Abe ház küldött, hogy kivizsgáljam a Samano család legfiatalabb leánya felé irányuló átkot.- Nagyon méltóságteljesen és kimérten beszél végig és szinte meg sem mozdul közben. Majd megjelenik az ajtóban Reiji is, igaz a kutya sem hívta, a lány hófehér bőre még egy árnyalattal sápad ahogy meglátja, szinte átlátszóvá válik.
Abe no Haruitsuki:
Hiába a fegyelemre neveltek, amikor meglátom a férfit rögtön hevesebben kezd verni a szívem. Hogy lehet itt, miért éppen ő? Inoue medálja felizzik a nyakamban, figyelmeztet, a szellemeire és arra, hogy meg kel nyugodnom. Alig észre vehetően mély levegőt veszek.
-Most hogy már az Abe család jósának kegyét élvezed nincs többé szükséged közönséges kuruzslókra Samano-dono. – Úgy van, rúgd ki innen ezt a szörnyeteget. Persze ő sem hajlandó ennyiben hagyni.
-No csak! Az Abénak még vannak jósai? Én azt hitem Himezumi volt az utolsó.- Mosolyog. Mosolyog! Ki se szabadna ejtenie ezt a nevet! Pont neki.. Érzem, ahogy vér szalad az arcomba a dühtől. Ha Sajorana nem szól bele felállok és közelebb is megyek egy lépést. Nem szabadna, de muszáj megtennem.
-Ne merd még egyszer a szádra venni ezt a nevet, és ne merj így beszélni velem te utolsó korcs.- A düh elvakított, túl messzire mentem a tekintete elsötétedett, nagyon hirtelen és nagyon vészjóslóan. Hátrább léptem. Azt gondoltam most biztosan meg fog ütni, vagy rosszabb a legyező mögött már elő is húztam az egyik shikigami papíromat. De semmi, csak állt továbbra is azzal a tekintettel. Talán tényleg meg kéne idéznem a szolgát, neki nem szabadna itt lennie, de én nem tudnék el bánni vele. És ha mégis? Akkor végre senki nem vádolhat azzal, hogy nem vagyok méltó az Abe névre.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 892
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: May 3, 2024 10:43:41 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Yezo
Közzétéve: Dec 22, 2019 17:46:11 GMT 1
Post by Bratti on Dec 22, 2019 17:46:11 GMT 1
Már őszintén nem tudom, mire számíthatnék, de a férfi reakciója tényleg meglep. Hiszen őszintén mosolyog. Lehet, hogy még egyáltalán nem is láttam őt őszintén mosolyogni? Az első döbbenetem után zavarba jövök. Milyen szép mosolya van…! Ettől a gondolattól zavarba jövök, halványan el is pirulok. Milyen sebe lehet, ami miatt ilyen idegen érzései vannak bármilyen másik ember miatt? Mit tettek vele? Morfondírozok magamban őt nézve egy kicsit, de aztán megmozdul a kezemben a cica. Megsimogatom, rámosolygok. - Ha már ilyen édes vagy, hogy egy magamfajta szerencsétlen lányt sikerült kifognod, akkor talán egy név nem ártana neked, nem igaz? Mit szólsz a Toride-hez? – kérdezem tőle. – Persze, ha nem tetszik, bármi más is lehet, de talán a Bástya egy hozzád illő név lenne.
Némán folytatom a reggelim, majd elköszönök a férfitől. Nem igazán vágyom a társaságára, hiszen én hiába próbálkozom, mindig bezárkózik. Nekem sincs végtelen energiám, és ha nem szeretne semmit sem tenni ez ellen, én nem erőltetem. Viszont cserébe örömmel tapasztalom, hogy nem csak én, hanem a ház minden tagja vidámabb. Mindenkinek mosolyogva köszönök, aki hajlandó rá, váltok is vele pár szót. Számomra mindig is fontos volt a környezetemben élők jólléte, illetve ha már az a sors jutott nekik, hogy szolgáljanak, amit remélhetőleg, a közeljövőben sikerül feloszlatni, akkor legalább annyit kapjanak viszonzásul, hogy törődnek velük.
Ezután azonnal nadrágba bújok és lovam felé veszem az irányt. Úgy döntöttem, nem éri meg rettegni az elmúlt napokban történtektől. Eddig is léteztek ők, csak nem tudtam róla, habár ettől függetlenül még mindig azon kapom magam, hogy önkéntelenül remegni kezdek néha. Csupán egy órára hagyom el a birtokot, utána már vissza is jövök, visszaöltözöm egy kékes ruhába. A hirtelen jókedvből eszembe jut, hogy nagyon régen vettem elő kedves fuvolámat. Ha minden igaz, a személyzet is kedveli, ha játszok, ezért úgy döntök, hogy kimegyek a kertbe.
Jó idő is van, magammal viszem Toride-t is, hadd élvezze a napsütést és a zenét. Lefektetem a padra, majd előveszem a kottáimat és játszani kezdek. - Ezt neked játszom, kedves… - mondom a macskára pillantva. Egy hálaadó dallal kezdem a bemelegítést. Látszik, hogy régen játszottam, nem is olyan szép a hang, mint régen. De a harmadik darabnál már azért kezdek belejönni. Játszok még pár könnyed, vidám, technikás darabot, hogy az ujjaim is visszaszokjanak, majd előveszem a nehezebb, érzelmesebb darabokat. Ezek korántsem olyan vidámat, de gyönyörűek. Lehunyt szemmel élem át az egészet, hagyom, hadd szálljon mindenfelé a hang, egészen addig, amíg valaki nem dörgölőzik a lábamhoz. Befejezem a darabot, lenézek Toride-re, majd a karomba veszem. Puha tappancsát az arcomra nyomja. Odakapok. Ekkor veszem észre, hogy folynak a könnyeim. - Ó… Semmi baj… Tényleg – mosolygok rá nem túl meggyőzően. Gyorsan letörlöm a könnyeim, majd pakolni kezdem a kottáimat. Éppen e közben jön oda egy kedves lány, hogy elmondja, látogatóm jön. Mosolyogva megköszönöm neki, majd összeráncolt szemöldökkel nézek a macskára. - Nem vártam senkit… Remélem, nem megint egy kérő. Vajon mikor hagynak nekem már nyugtot végre? – sóhajtok fel. Ám szerencsére nem, hacsak nem jönnek most már nők is. Egy fiatal és gyönyörű hölgy az. Még az állam is majdnem leesik, annyira gyönyörű. Aztán kihagy egyet a szívverésem, mikor felismerem. Vagyis majdnem. Rokonok? Mit keres itt? Reiji-t? Valahogy szólnom kell neki, hogy nem szabad mutatkoznia, nehogy baj legyen! Hirtelen pánikolásomban azt sem tudom, mit tegyek, de szerencsére nem látszik nagyon rajtam, csak a szívverésem gyorsult fel kicsit. Bemutatkozik, illendően köszöntöm őt, majd én is bemutatkozom. Igyekszem közben nem mutatni, mennyire elsápadtam a „felém irányuló átok” mondatrészre. - Samano Arai Sajorana vagyok. Köszönöm, hogy ide fáradt. Talán édesapám küldte? – kérdezem enyhén érdeklődve. – Ha megbocsátana egy pillanatra… - mutatom fel a fuvolám, majd gyorsan hátat fordítok, hogy odaadjam egy szolgálónak, és hogy üzenjen Reiji-nek. De mikor hátat fordítok, tökéletesen beleütközöm a férfi mellkasába. Ezt nem hiszem el… A légzésem is kezd felgyorsulni, nem tudom, mi lesz itt. Visszafordulok a vendégem felé. Látom, hogy ő is annyira meglepődött, mint Reiji. Csak egy pillanatig keresgélem a szavakat, de a hölgy megelőz. És elszabadul a pokol. Ám mielőtt Reiji valami olyasmit tehetne, amit mindenki megbánna ebben a szobában, előrelépek, figyelmeztetőleg ráteszem a kezem Reiji karjára, küldök felé egy figyelmeztető nézést is. Majd a hölgyre nézek. - Köszönöm a felajánlást, Abe no-dono, de Reiji már nem egyszer mentette meg az életemet. Bár nem éppen a modoráról híres, eddig csupán hatalmas segítséget kaptam tőle. Ennek ellenére nem kételkedem az ön képességeiben sem. Sajnos vagy nem sajnos, nem rúghatom ki innen. Viszont én csak akkor vagyok hajlandó együtt dolgozni bárkivel is, ha képes betartani az alapvető emberi erkölcsi szabályokat. Úgyhogy vagy képesek lesznek elviselni egymást vagy megoldani a múltbéli sérelmeket, hiszen mindent meg lehet oldani vagy legyenek szívesek elhagyni ezt a házat. Elég negatív dolog sújtotta már az itt élőket – mondom szigorúan. Aztán halványan rámosolygok a vendégemre. - Szóval? Jön? Gondolom, elfáradt az úton, hadd szolgáljak egy kis frissítővel és kényelmes ülőalkalmatossággal! Mit parancsol? – mondom neki. Intek egy szolgának, hogy hozzon neki inni, illetve egy másiknak, hogy vegye el tőle a felesleges dolgait és helyezze biztonságba. Ezután Reiji felé megejtek egy szemöldök felemelést, hogy képes lesz-e viselkedni, hiszen csak akkor jöhet, majd ha rövid időre szent a béke, akkor együtt átvonolunk a társalgóba. Miután mindenki kényelembe helyezkedett, a hölgy felé fordulok. - Még egyszer köszönöm, hogy segít. Habár nem tudom, milyen indíttatásból teszi, de köszönöm. Nos, mivel szolgálhatok és segíthetek önnek?
|
|