Butterfly Negyed (Felső város)

"-Hát nem érted? A várost! Ha ma nem is, de nemsokára a miénk lesz a város." – Hallom a hangján, hogy ideges. De vajon miért. És mit ért az alatt, hogy megszerzik a várost? Vajon szimplán őrült, vagy valami más áll a háttérben?
"- Nem értesz semmit, Shiller és a többi ember csak eszközök. A béke nem maradhat fent. A hatalomnak nálunk kell lennie sokkal jobban, megérdemeljük, mint ti. Különben miért minket választottak volna a sárkányok. Az „ártatlanok” nem számítanak. Ők csak az elsők. Sokkal többen is meg fognak halni. Attól függ, menyire küzdötök majd ellenünk." – Teljesen elgurult a gyógyszere, ez immáron bizonyos. Kicsit elborul az agyam, ezért gondolkodás nélkül nekiesem, amit rosszul teszek. Megpróbálom lelökni, de mivel nem gondoltam át mit és hogyan teszek, végül fölém kerekedik, és leszorít a sárkány hátára. Annak pikkelyei és tüskéi több helyen felsértik bőrömet, s a ruhámat is itt-ott elszakítják, illetve az arcomon meg a karomon a tüskék által keletkezik egy-egy valamivel hosszabb és mélyebb vágás, mit a többi. A sebek nem vészesek, a helyzet viszont idegesítő. Nagyon idegesítő. Talán még annál is, amikor Richi lesmárolt, ami nagy szó.
- És mégis honnan ered ez az eszement gondolat, hogy többet érnek, mint bármelyik másik ember?! BAROM! – kiáltok rá, azonban nem várt fordulat belém fojtja a többi szitokszót, mit szíves örömest rázúdítottam volna. Egy másik sárkány megtámad minket, amit a hibbant pasas sárkánya épphogy csak elkerül. Érzem, ahogy elrablóm szorítása enyhül, ám nem hamarkodhatom el ezt a dolgot. Mivel egész sokat beszél, megpróbálhatnék még többet kiszedni belőle. A pali sárkánya elkezdi támadni a másik, nagyobbat, azonban láthatóan hasztalanul. Itt bevillan, hogy most el tudnék menekülni, ám az információ szerzés is igen fontos lenne. De nem tudom mit tennének velem, ha most mégis visszavonulás mellett döntene, és magával vinne engem is. Így hát jó hangosan felteszek neki egy kérdést, és már nem is fogom vissza magam:
- Már csak egy dolog bassza az agyam. Mi a picsáért raboltál el engem te rohadék?! – Tudom, hogy nem szabadna csúnyán beszélni, de egy gyerek sem hallja, úgyhogy mindegy is. Válaszától függ következő cselekedetem.

Nem talál a lövés. A francba, tudtam, hogy többet kellett volna innom.
- Rohadtul ki fogod fizetni az okozott kárt kisanyám.
Felelem neki, aztán azonnal hátraarc, bár nem követ, hanem a dögével támadja a hajóját. Kicsit nehéz navigálni a hajón belül úgy, hogy az süllyed, melynek meg is van az eredménye.
- Aú!
Kiáltom el magam, mikor telibe fejelem a fajat. Vérzik, ami rohadtul nem meglepő így baromira nem is foglalkozom vele. Gyorsabban süllyedünk, de még mindig nem zuhanok.
- Egy rohadt zseni vagy, Richi!
Igazából úgy, hogy a dög nem jön utánam, igyekszem én is minél beljebb jutni a földet érésig, mert értelemszerűen nem szeretném ott hagyni a bokám. Ez úgy néz ki sikerül is, mert egy utolsót nyög a hajóm aztán érzem, hogy már a talajon állunk. Ha ilyen sokáig süllyedt, akkor nagyon sok része javítható. Végig simítok az oldalán, aztán nyomok rá egy puszit.
- Ne aggódj kékségem, hamarosan újra repülni fogsz.
Még "megölelem az oldalát, aztán elindulok kifelé, megnézni, hogy a civileknek tiszta-e a terep.
- ÓMIAZISTENIKÉKBÁLNÁTKERESELMÉGITT?!
Ordítok a sárkányra, pontosabban a nőre, aztán végig mérem a bestiát, amin ücsörög. Farkas szemet nézek vele. Nem félek tőle. Nem olyan értelemben, ahogy az emberek teszik. Még csak el sem fordulok, úgy várom a halált. De nem jön el, csak egy másik sárkánymester...
- Ura voltam a helyzetnek! Megtennéd, hogy izé... megölöd vagy valami?
Kiáltok rá, aztán letörlöm a véres verejtéket a homlokomról. Le kell kezeltetnem ezt a sebet Jasmine-el. Majd azt mondom neki, hogy máshol is megsérültem.
- Figyuli, én most kihozom a többieket a léghajóból, te addig csináld a... hát ezt, ok?
Meg sem várom, amig válaszol, visszabújok a résen és a civilekhez igyekszem.
- Rendben van emberek! Semmi pánik, landoltunk. Köszönjük, hogy a Shiller Industries léghajójával repültek! A személyzet most szépen elkíséri önöket az egyik raktár épületünkhöz, ahol katonai kísérettel hazajutnak. Egyszerre két ember hagyja el az épületet, nem kell bepisilni, mindenki kijut épségben.
Abba az irányba tereltetem őket, ami pont az ellenkező irányban van a sárkánnyal, hogy véletlenül se találkozzanak a döggel. Sötét van, szóval nem sokat látni. Az idegességemben lüktetni kezd a fejem, szóval miközben a homlokom masszírozom, úgy folytatom a dolgot.
- Akinek módjában áll, mozgósítsa az embereit és biztosítsák a felső várost. A rendőröknek is szóljanak, tudom, hogy csak dísznek a fejükön az a gecirusnya sapka, de ha csak víjjúznak, az is tudatja majd a várossal, hogy itt most rohadtul elkezdődött valami.
Aztán nézem, ahogy elkezd kiáramlani a tömeg és megfogom az egyik pincér karját.
- Az újságíróknak mondja meg, hogy aki egy büdös szót is írni mer Penny cipődobálós incidenséről, annak pónisimogatót építek az irodája helyére. És reggelre a város összes újságából kérek is egy példányt az asztalomra. Vagy arra, ami marad belőle.
Azzal eleresztem. Még a hajóm roncsaiban maradok egy darabig. Leguggolok az elejtett kisautó elé, a kezeimbe fogom, majd hosszasan meredek kijárat felé.
- Végetek van...

Molly egy ideig jól halad. Akit csak tudott összeszedett és elindultak lefelé.
- Mi a… - motyogta, mikor felbukkant mögöttük a nő.
A monológja után csak kérdések maradnak a lányban. ~ Mi az a forrás városa? Kikre utal…? Sárkánymesterekre? ~ A végét neki címzi, ami őszintén meglepi a lányt. ~ Találkoztunk már? ~ Éppen, hogy sikerül elmenekülniük a támadásától, de még nem menekültek meg. Főleg, mikor egy bezárt ajtóhoz érnek. ~ A rohadt életbe, hogy szerelő létemre egy nyomorult ajtó fogjon ki rajtam… ~ Bosszankodik magában. Megfordul és a nőre néz.
- Nem leszünk áldozatok! Ki vagy, és mégis mi ez az egész? Miért támadsz? Minek a forrása a város?
A halál torkában Mollyt magát is meglepte, hogy így kifakadt. ~ Hátha válaszol… hátha azt hiszi, végezni tud velünk és akkor mindegy… ~

Már egészen közel ért, mikor váratlanul kinyílt az ajtó és fény árasztotta el a folyosót. Molly aprót sikkantott, ahogy valaki eltakarta a szemét. Szerencsére időben kapcsolt és nem próbált rátaposni a lábára. ~ A megmentőnk… ~ Pár pillanat múlva a kéz elengedte. Az alak ott térdelt előttük kissé megbénulva. Mollyt egy férfihang és keze rántotta vissza bambulásából.
~ Igen is, Jóképű Hősuram… ~ Megrázta magát és körülnézett. Szerencsére mindenki megvolt, akit összegyűjtött, senkinek sem esett baja. ~
- Köszönjük, hogy megmentettél! Mi folyik itt? Kik és miért támadták meg a villát? Ki volt a tűz-nő? Richi… akarom mondani… Mr. Schiller jól van?
Persze aggódott a többi emberért is. ~ Ugye Jasmine és Alibaba el tudtak menekülni…? Na és Penny? ~

Kami : Penelope Abigail Parsons, Ben : Richard Shiller & Zima : Molly Nara

Penny:

-Kíváncsi vagy rá hogy miért? Megmutatom neked.- Mondja azzal, a sárkány lendületével egyezve megragad és letaszít a dögről.

Több mint 200 métert zuhansz szabadon mire a mögöttetek repülő sárkány utolér. Megragad a karmaival, de azokat sajnos nem erre találtak ki. Az egyik borotva éles karom csúnyán belevág a karodba, de nem ez a legrosszabb, érzed, hogy valami eltört ott aminek nem lett volna szabad. A fájdalom olyan erősen tör rád, hogy képtelen vagy gondolkodni, vagy akár lélegezni és nem sokkal később körbeölel a sötétség.

Richi Rich

A sárkány nem öli meg a kapálózó nőt, de az nem is menekülhet el, az embereid azonnal körülveszik és lefogják. Zarius aki végig a hajódon volt éppen csak karcolásokkal megúszta. Kiderült, hogy a segítségedre siető sárkány is hozzá tartozott. Agatha és Dorothy nem voltak ilyen szerencsések. Agatha egy jól látható nyílt töréssel gazdagodott. Szegény Dorothit egy politikus hozta ki a léghajód romjai közül és nagyon-nagyon rossz bőrben van. Csak remélhetitek, hogy túléli majd. Az inasod is a törmeléken feküdt mielőtt az embereid és a kiérkező segítség össze nem kaparták. Szegénynek most biztosan szüksége lesz néhány szabad napra. Az angyalkáid viszont szerencsére csap apróbb sérüléseket szenvedtek.

Nem sokkal később egy újabb sárkány szárnycsapásait hallod. Aki finoman ereszkedik le Zarius ellőt és helyezi a karjába az ájult csúnyán vérző Pennyt.

-Shiller!- Kiabál a férfi. Ahogy közel érsz tudod is hogy miért. Penny karja már első ránézésre is menthetetlen.- Hívja ide az egyik orvost!

Mollynak szerencsére semmi baja. Pár ember kíséretével Aten kíséri ki őket az épületből. Látásból azonnal felismered a fiatal mestert lévén legalább annyira politikus, mint sárkány mester.

Molly

Sikerül kiérnetek a tűzből és a füstből a hűs szél a friss levegő azonnal megnyugtatóan hat rád, a férfi pedig ott marad melletted, hogy segítsen neked, hogyha tud. Ép mikor kiértek ereszkedik le a Penny-t tartó sárkány. Ahogy közelebb értek a csúnyán vérző Pennyhez a mesterhez és Richi-hez Aten teszi fel az első kérdést.

-Jól vagy?- Kérdezi a másik mestert, aki Pennyvel az ölében csak bólint.- Mégis mi történt itt?

Bőven hagy időt hogy bárki válaszoljon neki.

-Hol van a hercegnő? A nő Skarabey valey-ból?- Kérdezi Zari idegesen.

-Elment. De a sárkánya nem volt ilyen szerencsés. Előbb utóbb visszatér majd érte.

Mire kikászálódom a léghajóból, az embereim is megjelennek. Egész gyorsan lereagálták a dolgot, de boldogabb lettem volna, ha nem lett volna mit lereagálniuk. Sokkal boldogabb.
- Innentől átveszem, köszönöm a segítséget. Ha kikérdeztük, visszadobjuk a kráterba.
Utalok a fogoly sárkánymesterre, nem valami boldog hangnemben, de nem is lekezelően. Nem részletezem, hogy miért akarom, hogy a sajátjaim kérdezzék ki, teljesen egyértelmű. Bárki lehet az ő oldalukon a nyájából, egy értékes foglyot pedig még egy olyan őrült sem hagy menekülni hagyni, mint én. Aztán mindenki előkerül a léghajóból, kisebb nagyobb sérülésekkel. Hát vége. Sóhajtok egy nagyot és végigtekintek a füstölgő büszkeségemen. A gondolataimba merülök, melyből egy újabb sárkánymester érkezése ránt ki. Penny megsérült.
- Miss Parsons!
Reflexből elkiáltom magam, amint észreveszem az eszméletlen testet. Könnybe lábad a szemem, ahogy megpillantom a lebénult testét. Csak az alkohol miatt vagyok túl érzelmes. És a léghajó miatt. Próbálom bemagyarázni magamnak, de a szívem mélyén én is tudom, hogy mindez nem igaz. Szar dolog érezni. Majd reggel leiszom.
- Nem orvos kell neki, hanem kórház. - ordítom el magam - Vigyék a legközelebbi kórházba.
Ekkor megadom nekik annak a címét, ahol a fogadásom után elvesztett kezem orvosi részét kezelték ki.
- A sárkánytaxi árát állom.
Teszem hozzá még nagyon halkan, majd a saját embereimből is odarendelek párat a kórházba.
- Amint... - tartok egy rövid szünetet, amíg erőt veszek magamon - Amint vége a műtétnek, szállítsák át a nyári Shiller rezidenciába. A legjobb embereim őrizzék a környéket és teljes titokban történjen ez az egész.
Ekkor jelenik meg Aten.
- Bébibogyó! Azt hiszem módosítani kell a programunkat, szóval asszem megnyerted a fogadást. A kocsit majd délelőtt megkapod, előtte viszont... Várj egy kicsit. Dolgod van, ráadásul már délelőtt. Nem várhat. Igyál kávét. Kéket. Alibaba... - ekkor eszembe jut, hogy az inasnak pihenőre van szüksége - vagyis valaki a személyzetből majd ad egy erős kék kávét. Nincs is jobb, mint három óra alvás és egy erős kék kávé!
Mondom még mindig vérző fejjel. Ha egy orvos le akarja kezelni a sebem, akkor elhajtom. Majd lekezelik mindenki más gondja-baja után. Nem vagyok cukorból, csak cukorfalat vagyok.

Ezután felmérem a károkat és máris intézni kezdem a javításokat, majd berendelek négy szerelőt azok közül, akik a pincés projektjeimen is dolgoznak.
- Miss Parsons hamarosan magához tér - az orrom masszírozom, miközben beszélek, illetve a homlokomat. Kezd kijönni rajtam az alkohol miatti fejfájás és a fáradtság. - Elveszítette a karját, én viszont azt akarom, hogy a lehető legjobb robotkart kapja, amit a Shiller Industries valaha gyártott. Az új modellből. Bennetek megbízom. Pihenjetek, mert amint Miss Parsons szállítható lesz, indultok a nyári birtokra. Oh és még valami... Vigyétek magatokkal a mókusos lányt... Jó megérzéseim vannak vele kapcsolatban. Ennyit akartam, most nem adok búcsú ölelést, mert bibis a buksim. Legyetek jók, ott találkozunk.

A következő dolgom az volt, hogy jelezzem az igényem minél több pincés raktárra a Siller Industries és a saját nevem alatt egyaránt, aztán a hadseregem egyik vezetőjét rendeltem be az irodámba.
- Vigyen a nyári birtokomra minden információt, amit tudni lehet ezekről a behemót kékszégyenítő dögökről. Könyveket, feljegyzéseket, fényképeket, minifigurákat. Bármit. Azokkal meg, akik haragosak a sárkánymesterekre ezután... közölje, hogy Mr. Shiller szívesen fogadja őket. A sárkánymestereknek meg azt mondja meg, hogy mindennemű támogatásukat szívesen elfogadom. Fontos, hogy mindkét oldallal foglalkozzunk, de úgy, hogy a másik ne tudjon róla.

Végül tettem egy sétát a megviselt felhőkarcolómban. Hatalmas bulit fogok tartani, amint újra úgy fog állni, ahogy a támadás előtt. Nem sokkal ezután végre én is megnézettem a sebem egy orvossal, majd a székemben elszundítottam.

A többiekkel egyszerre, ám külön autóban mentem a birtokra. A többi burzsujjal volt egy helyen, egy nagyobb családi ház méretű telken.

Finoman fogalmazva is rábasztam… Nem kicsit, nagyon! Kérdésemre elrablóm a sárkány lendületét kihasználva letaszít egy üvöltés kíséretében. Lehet én vagyok a gyökér, de nem látom át, hogy miért ragadott magával, ha aztán a mélybe taszít, hadd haljak szörnyet. Ám nem tudok ezen sokáig agyalni, ugyanis a zuhanás miatt előjön a tériszonyom, és a félelem teljesen megbénít(nem mintha zuhanás közben bármit is tudnék tenni, nem vagyok én valami pókember, sem mágus, hogy segítsek magamon…). Levegőt is alig kapok, könnyezem, és baromira félek. Nem a haláltól, hanem a magasságtól. Ám a másik sárkány megmentésemre siet. Azt kell, hogy mondjam, bár ne tette volna. Ahogy megragad, karmai végigszántják a bal karomat, amilyen mélyre ment, tuti elért valami nagyobb artériát vagy vénát. Azután az utolsó hang, és érzés, ami megmaradt, az egy hatalmas reccsenés, és az utána következő bődületes fájdalom. A vérveszteség, az alkohol, a félelem, és a bazi nagy fájdalom együttese hatására először a körülöttem lévő hangok halnak el, majd minden elsötétül, és már nincs fájdalom, félelem, se semmi más.
A vaksötét lágyan ölel körül, igazából egész jó érzés. Nem érzek semmit. Se jót, se rosszat, csak nyugalmat. Nem tudom mennyi idő után, de a tudatom kezd feléledni. a fájdalom térít magamhoz. Először csak kellemetlen érzés, majd egyre erősebb. Kezdem érzékelni a külvilágot. Fény, ajtócsapódás, madarak csicsergése, de egyelőre nem bírok megmozdulni. Még annyira sem, hogy kinyissam szemem. A bal karom felől egyre nagyobb fájdalmat érzek. Ha fogalmazhatok így, gecire fáj. Elkezdek morogni, majd lassan kinyitom a szemeim. Először nagyon kellemetlenül érint a fény is, de a fájdalomhoz képest eltörpül. Mielőtt még rendesen kinyithatnám a szemeim, egy kellemes, ismerős hangot hallok (a hang kellemes a füleimnek).
„- Jó reggelt Miss Parsons.”- Hát az biztos, hogy ez nem a húgom, nem is anyám, de még csak Gilbert sem. Amint kinyitom teljesen a szemeimet, úgy, hogy végre látok is, megpillantok egy férfit az ágyammal szemben. Kell egy kis idő, mire felismerem Richit. Megpróbálok felülni, de a bal karom felől ismét elviselhetetlen fájdalom nyilall az egész testembe. Valahogy nehezebbnek is érzem, de nagy nehezen ülő helyzetbe tornázom magam.
- Mi történt a bal ka… - kérdezném, de ahogy odapillantok, nem a húsvér karommal találom szembe magam, hanem egy robotkarral. A lélegzetem is elakad, és lassan visszatérnek az emlékképek, hogy mi is történt. Az agyamat egy pillanat alatt elborítja a vörös köd, és egy hatalmasat lendítenék a bal karommal, mire ismét belenyilall a fájdalom, ami az egész testemre kisugárzik, immáron jóval erősebben. Mindkét kezemmel megragadom a takarómat, és elkezdem szorítani, hátha ez visszaszorítja a feltörő könnyeket. Ezen próbálkozásom azonban sikertelen, ugyanis a frusztráltság, a csalódottság, a düh és fájdalom együttes ereje miatt rám törő könnyeket nem tudom visszafojtani, és a könny patakokban csorog végig az arcomon, hogy eláztathassa a takarót.
- A francba… - sziszegem fogaim között, jóformán tudomást sem véve Richiről. Miközben könnyeimmel küszködöm, hallom ahogy Richi feláll a székről, és elindul. Sajnos nem ki a szobából, hanem átül az ágyam szélére, de még mindig nem szól egy szót sem. Mintha várna. Szipogok, és elkezdem törölgetni a szemeim, de már a taknyom is folyik. Siralmas látványt nyújthatok, de végül felnézek rá, egyenesen a szemeibe.
- Tudnál adni egy zsebkendőt, kérlek? – kérdem, két takonyvisszaszívás között. Belenyúl az öltönye zsebébe, majd egy kék zsebkendőt helyez az immáron mechanikus bal karomba. Nagyon finoman összezárja az ujjaimat az Ő mechanikus karjával. Eddig nem is szenteltem ennek a ténynek nagyobb figyelmet, hogy mechanikus az egyik karja… ráadásul a bal neki is. Látom a mozdulatsort a szemeimmel, ám mégsem érzem, és ez eléggé megrendítő. Pár pillanatig az enyémen tartja a kezét, majd észbe kapok, és elrántom. Ez a mozdulat egy apró felszisszenéssel társul.
„- Óvatosan!” – Szólal meg. Gyorsan elfordulok, és megtörlöm a szemeimet és arcomat, majd kifújom az orromat is. Közben Richi tovább beszél. „- Baba lépések Miss Parsons. Még friss a seb.-” Fel sem pillantok rá, miközben a zsebkendőt összehajtogatva az ölembe helyezem. Mivel nem merek felnézni rá, így a mechanikus karom ujjait vizslatva konstatálom, hogy mennyivel nehezebb, mint a rendes. Bár ez érthető. Játszadozom az ujjaimmal, így ismerkedve a szerkezettel is, újfent én szólalok meg:
- Ezt rohadtul elcsesztem… - Erre azonban nem reagál semmit, hanem folytatja.
„-A súlyát megszokod majd. Az apró gyakorlatok segítenek… Próbáld összezárni őket, majd kinyitni.-” Itt már felnézek, szemöldököm is felhúzom.
- Döntsd már el, hogy akkor most tegezel, vagy magázol. Ez a kettősség rohadt idegesítő! – Valamint az is, hogy ilyen búskomor fejet vágsz, de ezt már csak magamban teszem hozzá. Mivel egyenesen rá nézek, észreveszem azt az apró mosolyt az arcán. Ezek szerint bántja valami. Gondolom a karom. Amihez igazából semmi köze, mert én szúrtam el, meg is fizettem érte az árát.
„- Rendben van Miss Parsons, majd a titkárnőm értesít a döntésemről.-” A bal szemem egy kicsit betikkel. Majd teljesen hirtelen felindulásból felkapom a párnát a bal karommal, és az arcába vágom. Természetesen ez rohadtul fáj, de az ajkamba harapok, hogy elfojtsam a feljajdulást. Egy kicsit kiserken a vérem, de sebaj. Szeretem a saját vérem ízét. Régebben mindig harapdáltam az ajkaimat, csak már leszoktam róla… Vajon mikor is…?
- Ha nem fejezed be, legközelebb valami keményet vágok hozzád!
„- Csináld. De a másik kezeddel. Gyerünk, adj bele mindent, Miss Parsons!-” A nevemet direkt megnyomja a rohadék. „- Nincs idő a belső konfliktusokra most. Üss csak meg. De ne a mechanikus kezeddel. Még ne.” – Kicsit megütközöm ezen, de rögtön emelt hangon válaszolok neki:
- Te teljesen meghibbantál? Nagyon beverhetted a fejed...- utalok a fején található hegekre. - Itt nincs semmilyen belső konfliktus. Eddig Te akartad, hogy tegezzelek, erre tovább baszogatsz. Inkább azt áruld el mi a fenéért vagy így letörve. Tönkretették a léghajódat? Vagy lerombolták a tornyodat...?! - Aztán bevillan. - Ugye Jasminékkal, és Mollyval minden rendben?! - itt megragadom az öltönyénél, és közelebb húzom az arcomhoz. Szemem sem rebben, pedig ez sem volt egy hálás mozdulat. Eltolja a kezeimet magától a bal karjával, majd leporolja magáról a nem létező port, megigazítja az öltönyét és a csokornyakkendőjét is. Valószínűleg sosem fogom Őt megérteni, de lényegtelen.
„- Bébibogyó és az angyalkák jól vannak.-” Gondolom ez Molly-t és Jasmine-ékat takarja, így megkönnyebbültek felsóhajtok. ”- A léghajóm már nem, az önbecsülésem még kevésbé. A házam is tele van sérülésekkel. De még mindig jobban jártam, mint az a rengeteg ártatlan élet, aki meghalt, Miss Parsons.-” Itt összerezzenek, eszembe jutnak a férfi szavai… „Az „ártatlanok” nem számítanak. Ők csak az elsők. Sokkal többen is meg fognak halni. Attól függ, menyire küzdötök majd ellenünk.” Elfog a hányinger, lesütöm a szemeimet. Közben Richi folytatja ”-Szóval ha van valami, amit levernél rajtam, tedd meg most! A csókot, a husizást, bármit.”
- Sajnálom… - motyogom alig hallhatóan. Igazából nem tudom mi mást mondhatnék. Teljesen kudarcot vallottam ott és akkor. Semmit nem tudtam tenni, ráadásul még engem kell itt pátyolgatni szégyen szemre. – Talán jobb lett volna, ha én is meghalok…- Igazából ezt magamban gondolom, de véletlenül hangosan is kimondom. A hangjára most kicsit összerezzenek.
„- Azt hiszem kettőnk közül te verted be jobban a fejed... Itt vagy és élsz.-” Realizálom, hogy az előző gondolatomat sikerült hangosan is elkotyogni, így elszégyellem magam. „- Vagy mit gondoltál? Kiállsz a sárkány elé és farkas szemet nézel vele, az meg majd elszalad?-” Itt egy kicsit felnevet, mire óvatosan a szemem sarkából rápillantok. „- Rád az élők sorai közt van szükség, Miss Parsons. Fel fogsz épülni és összeszeded magad. Ez parancs. Utána megtervezzük a bosszúnkat. Mert arra kéket vehetsz, hogy ezt rohadtul nem hagyjuk szó nélkül.-” Nem nagyon reagálok erre külön, de magamban nyugtázom, hogy nem is olyan rossz ember ez a tökfilkó, sőt…! Még egy nagyon apró félmosoly is kiül az arcomra, de hamar le is hervad onnan.
- A várost akarják… - mondom nagyon halkan, miközben a reakcióját a szemem sarkából figyelem.
„- Akkor felkészítjük a várost rájuk. Nem fogunk még egyszer veszíteni a terroristákkal szemben.-” Erre megint elmosolyodom. Nagyon úgy fest, hogy tényleg félreismertem. Ez pedig egy elég kellemes felismerés számomra.
- És pontosan mennyi idő is lesz a rehabilitáció? – váltok hirtelen témát, miközben felemelem, és ökölbe szorítom a bal kezemet.
„- Amennyire csak szükséged van, Miss Parsons- rám kacsint. – De gyorsan tanulsz, amint látom.-”Kicsit már kezd elegem lenni, abból, hogy a családnevemen szólít. Úgy egyébként nincs vele bajom, de így, hogy ezen szólít, már kezd felmenni bennem a pumpa tőle.
- Vagy Penny-nek hívsz, vagy hazamegyek… Választhatsz…- Rá sem nézek, hanem a bal karomat mozgatom. Egyre nagyobb mozdulatokat teszek, mit sem törődve a fájdalommal, és örömmel veszem tudomásul, hogy egyre kevésbé érzem a súlyát. Közben Richi sóhajt egyet.
„-Rendben van, Biztos Úr.-” Hát bekaksizok, már leuraz. Ha nem lennék megsérülve, ezért biztos kapna egyet.
- Hmph! – sértődötten elfordulok tőle. Ledobom magamról a takarót, és nagy lendülettel felállok az ágyról. Ennek hatására megszédülök. és összeesek. Azaz esnék, ha Richi nem kapna el. Az ép karommal a fejemet fogom, miközben a mechanikussal megtámasztom magam az ágyon, miután Richi óvatosan visszaültet.
- Francba. Mennyi idő telt el az incidens óta? – kérdem, bár alig hallok a fülem sípolása miatt, és még a látásom is elsötétült egy kicsit.
„- Tíz év, kilenc hónap, három nap, négy óra, tizenöt perc, harminchat másodperc…Harminchét…Harmincnyolc.”- Fejem zsongása ellenére is hallom a baromságát.
- Ha nem tudsz komolyan beszélni, akkor arra van az ajtó!- mutatok szándékosan az ablak felé. Erre elindul az ablakhoz, kinyitja, majd kiugrik rajta. A feje el sem tűnik, és ahogy kiegyenesedik a földet érés után a felsőtestének is látszik egyharmada, tehát földszinten vagyunk… A csudába. Bár lenne olyan hülye, hogy emeletről is kiugrana.
„- Amúgy négy-öt óra”- feleli a valós választ az ablakból visszakukucskálva.
- Basszus. Előre látó voltál, vagy csak szimplán nincs emelet? – kérdem enyhe csalódottsággal a hangomban.
„- Egyik sem. Ez a legkényelmesebb ágyú szoba-”mondja, miközben visszamászik. „-Gondoltam megérdemled, meg ilyesmi…”
- Ugyhan… A legkényelmesebb ágy nem a ház urának jár?- Megtámasztom magam mind a két karommal, kicsit hátrébb dőlök, és oldalra döntöm a fejem. Erre Richi elvigyorodik.
„- Egy szóval nem mondtam, hogy én nem itt fogok aludni.”-
- Akkor cseréljünk helyet. – Ismét felállok, és ezúttal sikerül megtartanom magam. Elindulok felé, és tőle egy fél lépésnyire megállok. Bár kicsit imbolygok, és érzem hogy szédülök de kezdetnek jó. A vérsejtjeimnek idő kell, hogy újra termelődjenek, ezzel én is tisztában vagyok. – Én megyek és alszom valami kanapén, vagy akár a földön, Te meg elfoglalhatod jogos helyedet ebben a szobában.
„-Neeem, azt hiszem jó lesz nekem a pincében. Most nem én rehabilitálódom, és amúgy is rengeteg dolgom van-”feleli, miközben finoman visszatol az ágyba. Engedek neki, és leülök az ágy szélére. Felhúzom a szemöldököm, de nem kérdezősködöm. Ha rám is tartozna ez a dolog, akkor megosztaná velem, egyébként is, én csak a testőre vagyok, nem a személyi asszisztense. Nem kell mindenről tudnom. Közben érzem, hogy kezdek fáradni, és kezd ismét nagyon fájni a bal karom helye.
- Már csak két kérdésem, illetve kérésem lenne…
„- Csupa fül vagyok.”
- A fontosabbik, az az, hogy a családom értesítve lett-e erről a helyzetről? Egyáltalán arról, hogy itt vagyok? Vagy róluk van valami hír? Úgy volt, hogy édesanyám visszajön értem az este folyamán. Ugye neki nem esett baja? – Szememben aggodalom csillan, és ez hangomon is kihallatszik.
„- Senkit nem értesítettünk még semmiről. Szeretnéd, hogy idehívjam őket? A birtokra nem engedtek senkit az embereim, miután biztosították a helyet.-” Megrázom a fejem.
- Csak annyit szeretnék tudni, hogy jól vannak-e. Különben is, ha anyám idejönne, és meglátná m i történt velem, először az én fejemet szegné, aztán a tiédet is… -Elmosolyodom ahogy lelki szemeim előtt lejátszódik a jelenet.
„- Az utóbbinak biztos örülnél. Majd ha tudok robot testet készíteni, be is vállalom. Mi lenne a másik kérdés?”
- Kaphatnék egy bazi erős fájdalomcsillapítót? Lerohad a karom… Azaz annak a helye.- Itt megtapogatom a csonkot, ahol csatlakozik a mechanikus kar a vállamhoz. Richi erre csak bólint, majd az ajtó felé veszi az irányt.
„- Akkor ha nincs más…-” Lassan lenyomja a kilincset. „-Valaki a személyzetből hoz. És reggelit is.-” Látni rajta, hogy őt is megviselték a dolgok, nem olyan bolondos, mint tegnap este volt a bulin.
- Ugye tudod, hogy ez… - és itt felmutatom a bal mechanikus karomat.- csak és kizárólag a saját gyengeségem miatt történt? – nézek rá komolyan. Remélem legalább azt el tudom érni, hogy miattam ne legyen bűntudata, Ugyanis tényleg én rontotta el. Közben Richi kinyitja az ajtót, de nem lép még ki a szobából. Egy hosszú pillanatig csak áll ott, majd visszazárja az ajtót.
„- Hívok egy orvost, hogy megnézze a fejed is. Most már tuti, hogy te is beverted.-” Erre ismét hozzá vágom a párnát.
- Nem szeretném, ha az amúgy is idióta főnököm még több idiótaságon törné a fejét. És ha már itt tarunk, hozhatnád nekem a gyógyszeremet akár TE is, ugyanis miattad használtam annyit a karom, hogy most rohadtul fáj…- Visszadőlnék az ágyra, ám pont az imént hajítottam el a párnámat. – Ohh, meg a párnámat is visszaadhatnád. – Lassan lehajol a párnámért, és felveszi, majd idehozza nekem az ágyhoz, és fejbe kólint vele, igaz nagyon gyengéden.
„- Oh, én nem ismerem a gyógyszereket. Csak a gyógypuszikat, azt meg feltételezem nem kérsz.”
- Ha azzal befejezed az önmarcangolást, akkor de! – Válaszommal magamat is meglepem, de kihívóan tekintek rá. Remélem azért visszautasítja, ettől a beszélgetéstől nem lettem belé még se szerelmes, se nem lettünk puszi pajtások. Sajnos azonban elszámoltam magam. Nem kellett volna aláadni a lovat. Kezei közé fogja az arcomat, és nyom egy gyengéd „forrópuszit” a homlokomra. Igazából elég kellemes volt, de soha nem vallanám be senkinek. Pláne nem neki!
„- Most már tessék gyógyulni…-” Ezt újfent egy mosolygós szemforgatással díjazom.
- Ez parancs? – Közben már dőlök is vissza az ágyra, és épp húzom magamra a takarót. Richi pedig segít benne. Az az érzésem, hogy mégsem lesz olyan nehéz elviselnem őt.
„- Először kérés.-” Rám mosolyog. „- Ha ez nem segít, akkor parancs.-” Az ajtó felé megy, és ezúttal ki is lép rajta, de azért még visszaszól. „- Jó pihenést!-” Én csak mosolygok. És bár sohasem hittem volna, hogy ezt, és így mondom neki, de végül mégis megszólalok.
- Köszönöm… Richi – mondom továbbra is mosolyogva. Majd szépen lassan a plafon felé fordulok, és lehunyom a szemeim, a mosoly továbbra is ott van az arcomon. Hagyom hadd menjen a dolgára, így is nagyon sokáig feltartottam. Nem alszom el, de pihenek, ugyanis a fájdalom nem nagyon hagy elaludni. Pedig borzasztó fáradt vagyok…

Sem a nő, sem a sárkánymester nem válaszolt a lánynak. Hamar kijutottak az épületből. Odakint épp akkor szállt le egy sárkány és Richi is épp odasietett. Miután Molly meggyőződött arról, hogy a velük tartó emberek jól vannak, biccentett feléjük és a fickó után ment.
- Jajj ne… - mondta alig hallhatóan, ahogy meglátta a sérült Pennyt.
Richi rögtön hozzá szólt bár eléggé zavarosan. Molly ezt nem csodálta, viszont a fogadás említésével felbosszantotta. ~ Az legyen a legnagyobb bajunk… ~
- Richi… a fejed… - de végül nem fejezte be. Minek…? Most túlzottan el van foglalva az intézkedéssel.
Csak bólintott neki. Hagyta, hogy elrohanjon. A két sárkánymester egymáshoz intézett szavai aggasztották. ~ Miféle külföldi hercegnő? Mit akar voltaképpen tőlünk? ~
A galamb időközben kijött a zsebéből és a kezébe szállt.
- Semmi baj, Pascal! – simogatta a rémült madarat.

~ Most mihez kezdjek? ~ Merengett el a környéket szemlélve. Pennyt elvitték a kórházba, a hivatásos emberek már intézkednek. Ahogy jobban körülnézett meglátta Jasminet. Széles mosollyal lépett oda hozzá.
- Úgy örülök, hogy jól vagy! Én is megmaradok… Alistair? A léghajón lévő emberek?
A lánytól megtudta, hogy elég jól megúszták, Richi mindent megtett, amit tudott. Alistair megsérült, de fel fog épülni. Mollyt ez igazán megnyugtatta. Szívesen beszélgetett volna még vele, de egy férfi lépett hozzá. Végig mérte, meg sem lepődött, majd ennyi mondott.
- Gondolom Ön a "mókusos" lány. Kérem tartson velem.
- Akkor később! – mondta még Jasmine-nak, majd a férfi nyomába szegődött.
- Hova megyünk?

Nemsokára megtudta. Penny karja menthetetlenül megsérült és ez a csapat fog neki műkart készíteni. Richi utasítására Őt is beveszik. A kezébe is kapott némi tervrajzot és jegyzetet tanulmányozásra. Meg egy poharat valami löttyel.
- Bámulatos… motyogta.
Csak úgy falta az oldalakat. Teljesen el volt rajta képedve. ~ Ha ezt Tesla mester látná… ~ Nem akart a férfire gondolni. Persze aggódott érte, de most rajta nem tud segíteni. Az anyag nagy része világos volt számára, gyorsan átlátta, de az orvosi részekhez kellett segítség. Lelkesen figyelt az eszközök pakolásánál, magyarázatokra, ha bármit is tudott csinálni, nem habozott cselekedni. A villába való indulásra várt, mikor tudatosult benne, hogy egy pohár van a kezében. Pascal mondjuk nézegette, de nem akaródzott belekóstolni. A szaga Mollynak sem tetszett. ~ Szóval ez a kávé… ~ Csak belekortyolt, de majdnem ki is köpte. Szokatlan volt számára ez a furcsa, kesernyés íz. Nagy nehezen megitta, hisz szüksége lesz a támogatására. Legalábbis ezt mondták a többiek.

Hagyta egy pillanatra, hogy a vidéki kúria látványa magával ragadja, de figyelmét visszafordította a szakemberek beszélgetésére. Komoly feladatuk van, koncentrálnia kell.
Richi is akkortájt érkezett meg. Bekísérte őket egy szobába. Penny ott feküdt. Mollynak egy pillanatig majd’ megszakadt érte a szíve, de erőt vett magán. ~ Túl élte és élni is fog… ~ Hozzákezdtek a felhelyezéshez. Richi nem vett benne részt, a háttérből figyelte őket. ~ Nyilván kimerült, illetve nézi, hogy boldogulok… ~ Molly egészen magabiztosan csinálta, amit hagytak neki, úgy érezte, jól megy. Eluralkodott rajta a lelkesedés, de aztán a rossz érzés is megtalálta. ~ Mégis csak jobb lenne, ha nem lenne rá szükség… Még sem az igazi… még ha… egy zseniális szerkezet is… ~
Miután végeztek egy apró sóhaj hagyta el a száját. Sikerült… Legalábbis merte remélni, hogy igen. Kicsit várta is, hogy láthassa működés közben, de emiatt még mindig rosszul érezte magát. Még mielőtt elhagyták volna a szobát Richi hozzá szólt.
- Rendben, a közelben leszek.

Keresett egy személyzetist egy kis elemózsiáért. Őt is meglepte, mennyire éhes volt. Még kávét is kapott, de abba csak éppen, hogy belekortyolt. Még mindig furcsa volt az íze. Penny szobájának közelében egy kint lévő székre telepedett le. A kávét maga mellé helyezte. Hagyta, hogy Pascal bele-bele csipegessen a péksütibe. Pár percen belül azonban elaludt.
Nem tudta, mennyi idő telhetett el, ajtó nyitódásra ébredt, Richi jött ki. Sietve felállt.
- Richi, még mielőtt beszélnénk, bemehetek hozzá?
Meg sem várta a választ, bekopogott, és amint jelt kapott, be is lépett. Hogy mi vezérelte? Voltaképpen Ő se tudta, hisz alig pár szót váltottak. Mégis szerette volna tudni, mi van vele.
- Szia! – köszönt kissé esetlenül, majd közelebb ment és leült egy székre. – Nem akarlak sokáig zavarni, csak… gondoltam, benézek, hogy vagy…szóval… Hogy vagy?
Molly bejöttére felült, és mosolygott.
- Szia! Egyáltalán nem zavarsz, aludni sajnos még úgysem tudok...- mondja mosolyogva. - Velem minden oké. Még egy kicsit szoknom kell az új karomat, de eddig egész jól szuperál. És veled minden rendben? Nem sérültél meg?
Mollyt meglepte Penny jó kedve. ~ Ha így tud lenni az jó, azt hiszem... mégis csak kemény trauma érte... ~
- Örülök, hogy a körülményekhez képest jól vagy. - mosolyog rá. - Velem minden rendben. Szerencsém volt, egy sárkány mester megmentett többünket, így minimális füstmérgezésen kívül semmi bajom.
- Örülök akkor. Richit is megkérdeztem arról mi van veletek, de mégis az a meggyőzőbb, ha a te szádból hallom.
Mollynak jól esett az érdeklődés. Hagyott egy kis szünetet, de végül csak rá kérdezett.
- Ha nem akarsz róla beszélni, nem kell, de... mi történt Veled? Arra értem ki, hogy egy sárkánymester ereszkedik le Veled a léghajó romjainál...
Sóhajtott egy nagyot, mielőtt belekezdett. Valószínűleg újra feltörnek benne az emlékképek tegnap estéről. Azaz inkább ma hajnalról.
- Hát... Magam sem tudom igazából. Mielőtt észbe kaphattam volna, az egyik terrorista magával ragadott. Elég nagy katyvasz, ami akkor történt, de röviden alul maradtam vele szemben, és ez lett a végeredmény. Csak az bosszant, hogy semmi érdemleges információt nem tudtam kiszedni belőle... - Elhúzza a száját, ahogy úgy véli haszontalan volt éles helyzetben. - Borzasztó frusztráló, hogy az égvilágon semmit sem tudtam tenni...
- Sajnálom, ami veled történt. Elhiszem, hogy frusztrál. De túl élted, ez számít. - igyekszik bíztatóan rámosolyogni. - Ha egy kicsit vígasztal, én sem tudtam meg sokat attól a terroristától, aki minket támadott meg. És ahogy elnéztem, a mi oldalunkon lévő sárkány mesterek sem dúskálnak az információban... Remélem azért rövidesen okosodunk... Baromi aggasztó az egész... Na de inkább ne is beszéljünk róla...
Újabb csend. Molly minduntalan azon kapja magát, hogy a kezet nézi. Pennynek is feltűnhet, de mielőtt bármit mondhatna rá, csak kiböki, ami a szívét nyomja.
- Megnézhetem... működés közben...?
A kérdésre Penny hangosan felnevetett.
- Hát persze! Kár, hogy az előbb nem voltál bent, kétszer párnát vágtam vele Richi képébe. - vigyorgott, majd felemelte a bal karját. Kicsit megrándult a szeme, ugyanis nagyon fájhat neki, de Molly egy kedves lánynak tűnik, ezért szívesen tesz a kedvére. Megmozgatja az ujjakat, és az egész karját is behajlítja, és kinyújtja, kicsit forgatja. - Igazából még nem nagyon teszteltem le... De párnát jól tudok vele fogni. Egy kicsit nehéz, de könnyen meg lehet szokni. Finomabb mozgásokat még nem volt lehetőségem kipróbálni vele, de annak is eljő majd az ideje. Te is segítettél megépíteni? - kérdezi, miközben egyenesen a szemébe néz.
Molly először megijedt, aztán Ő is Vele nevetett. Főleg ahogy a párnás incidenst mesélte.
- Nocsak, gyorsan tanulsz, klassz!
Már nem igazán tudta türtőztetni lelkesedését. Ámulattal nézte, ahogy Penny mozgatja. Most is kicsit rosszul érezte magát emiatt, de ezt igyekezett nem mutatni.
- A párna hajítás abszolút jó kezdés, de azért még óvatosan. Egyszerre keveset... - mosolyog még mindig.
Állja a tekintetét.
- Igen. Engem is meglepett, hogy Richi engedte. Kicsit mély víz volt így elsőre, de köztünk szólva... szerintem jól megfeleltem. Remélem szerinte is...
- Nem mintha túlságosan ismerném, de van egy olyan érzésem, hogy elégedett lesz veled. Én legalábbis mindenképp. Úgyhogy köszi! Meg merem kockáztatni, hogy jobb is, mint az eredeti.
Molly kissé zavarba jött.
- Köszi, kedves tőled, de nem az én érdemem... én csak kisebb műveleteket hajthattam végre, a fő érdem a többi szerelőé... De örülök, hogy tetszik és hogy ilyen jól viseled. Szívesen... - még mindig zavartan mosolyog.
Kicsit most Penny jön zavarba, hogy feltegye-e a kérdését, de annyira érdekelte, hogy megkockáztatta.
- Ha szabad megkérdeznem, miért hordasz magaddal egy galambot? - kérdi a fejével Pascalra bökve.
A nő kérdése nem érte annyira váratlanul, bár azt hitte, erről Richivel fog előbb beszélni. Szimpatikus neki Penny, de nem tudja, mennyire bízhat meg benne. Meg a hangulatot sem akarta elrontani, így csak ennyit felelt:
- Néhány évig szolgáltam egy mesternél, az övé volt. Tőle maradt rám...
Penny csak egy bólintással vette tudomásul, amit hallott, és megsimogatja Pascalt. Látja rajta, hogy nem nagyon akar róla beszélni, úgyhogy ennyiben hagyja. Nagyot sóhajt, miközben visszadől a párnára.
- Gondolom velem ellentétben neked rengeteg dolgod van. Úgyhogy nem is tartanálak fel. Köszönöm, hogy bejöttél, nagyon kedves tőled! - mosolyog rá vízszintes helyzetéből. - Kicsit másabb most, mint tegnap este, de azért ne várasd meg túl sokáig... - fejével az ajtó felé bök Richire utalva. - Egyébként meg máskor is meglátogathatsz, ha van hozzá kedved, de remélhetőleg holnaptól már nem egész nap itt fogok kuksolni... - Kicsit elhúzza a száját, mert nagyon zavarja a kiszolgáltatottsága.
Hálásan mosolygott Pennyre, amiért nem kérdezett többet. ~ Épp elég lesz Richinek elmesélni... ~
- Az túlzás, hogy rengeteg dolgom van, Richi akar még valamit mondani. Remélhetőleg utána alhatok... Nincs mit! Mindenképpen meglátogatlak. - mosolyog rá.
Őszintén reméli, hogy jó lesz a kapcsolatuk, eddig minden jel erre utal. ~ Az este folyamán még talán nem gondoltam volna így, de most már igen... Lehet hamarosan majd elmondom neki a teljes történetet... ~ Szélesebben elmosolyodik, mikor Richiről beszél.
- Örülök, hogy javult róla a véleményed. Tudom... én is pozitívan csalódtam abban, ahogy a helyzetet kezelte. Igyekszem gyorsan lezavarni azt a beszélgetést, hogy minél előbb tudjon aludni.
Felállt és az ajtóhoz ment.
- Aludj jól! - majd kilépett a szobából.
- Azért te is pihenj! - szól még Penny utána.
- Igyekszem! - fordul még vissza, majd becsukódik az ajtó.

Molly látogatása is jól esett. Kedves lány. A karom azonban egyre jobban sajog. Már azon morfondírozom, hogy elmenjek keresni valakit, mert ez már szinte bírhatatlan, ám mégsem volt rá szükség. Megérkezett a megmentőm. Egy hölgy személyében. Nagyon kedves velem. Bőséges reggelit kapok, és hozzá egy jó erős fájdalomcsillapítót. Megköszönöm neki, mire ő megkérdi szükségem van-e valamire. Nemleges válasszal felelem, s ezután magamra hagy. Szép komótosan megreggelizem, nem sietek el semmit, egyébként sem vagyok éhes. Azért tuszkolom magamba az ételt, hogy a gyógyszert is bevehessem. Amikor érzem, hogy már a hányinger kerülget, félrerakom, es iszom egy kis forró teát. Azt kortyolgatva az ablakhoz lépek, s mire kettőt pislogok BUMM! Egy autó nekicsapódik a falnak. Nem ment gyorsan, de akkor is. Valahogy sejtem, ki állhat emögött. Megpillantom a kiszálló alakokat. Az egyik természetesen Richi. A másik meg…. Molly?! Megdöbbenek. Mire nem hagyja magát rávenni ez a lány. Egy nagy sóhajtás keretében megcsóválom a fejem, és inkább beveszem a fájdalomcsillapítót. Látom még, ahogy Richi felmászik a kocsi tetejére, és itt úgy döntök, jobb lesz, ha elmegyek inkább aludni. Úgyhogy nem is néztem tovább a jelenetet. Magamban csak megjegyzem, hogy ezeknek teljesen elmentek otthonról. Richi visszanyerte a régi énjét, valamelyest legalábbis biztosan, Molly meg… túlságosan hagyja magát befolyásolni. Ezekkel a gondolatokkal visszafekszem az ágyamba, és amint csillapodik a fájdalmam, szép lassan mély, álomtalan alvásba szenderülök.

Sötét van. Körülöttem minden zúg. Sikolyok. De nem látok semmit sem. Aztán feldereng valami fény. Tűz. És a város. Körbetekintve mindenhol holttesteket látok csak. Köztük a Húgomét, és anyámét is. Odarohannék, de a lábaim nem engedelmeskednek. Ekkor mögülem szárnycsapások zaja hallik. Megpördülök, és egy sárkány tátott szájával nézek farkasszemet. Megcsap a meleg lehelete, majd a száj hirtelen összezáródik, és pedig hatalmas fájdalmat érzek…

… Felriadok. A bal karom borzasztóan fáj, jobban mint eddig bármikor. Eddig tartott hát a fájdalomcsillapító. Zihálok. Patakokban folyik rólam az izzadtság. Csak egy rossz álom volt. Egy nagyon rossz álom. A bal karom felől kisugárzó fájdalomnál csak az aggodalmam nagyobb. Látnom kell a családom. Mindenképp, és a lehető leghamarabb. Mély levegőt veszek, és felkelek. Még sötét van odakint. Nem tudom, hogy épp csak éjszaka lett, vagy már lassan hajnalodik. De nem is érdekel. Eldöntöttem, hogy keresek egy fürdőszobát. Kibotorkálok a folyosóra. Szerencsére nem kell sok, hogy találjak egy személyzetist, akitől megkérdezem, merre van a fürdőszoba. Még törölközőt is kapok tőle. Milyen rendes!
Hideg vízzel lezuhanyzom. Egyrészt, hogy csökkentsem a testhőmérsékletem, mert úgy érzem menten felforrok. Másrészt pedig hátha elűzik a rémképeket, amik még a fejemben keringenek. Hosszasan engedem magamra a vizet, körülbelül egy 15-20 percen keresztül állok a zuhany alatt. Kilépek, és magamhoz veszem a törölközőt. Alaposan és nagyon lassan mindenhol felitatom a nedvességet a testemről a törcsi segítségével, egyedül a hajam marad nedves. Mikor végzek, rájövök, hogy ruhát azt bezzeg nem hoztam magammal. Az izzadtat azonban nem akarom visszavenni, így hát magamra csavarom a törölközőt, ami sajnos rövidebb, s így kevesebbet takar, mint szeretném. Megrántom a vállam, csak úgy magamnak. Itt biztosan hozzá vannak szokva az emberek hiányosabb ruházatban megjelenő nőkhöz is, úgyhogy ez az egy alkalom belefér. No meg este van, nem láttam sok mindenkit, sőt! Az az egy ember volt, akibe szerencsére egyből belefutottam szinte. Belebújok a papucsomba, és kilépek a fürdőszobából, kezemben az izzadt ruházatommal. A hideg zuhany sem volt képes felfrissíteni, olyan vagyok, mint a mosott szar. Pedig átaludtam az egész napot. Fáradtan és karikás szemekkel csoszogok a folyosón. Visszaérek a szobámhoz, ráteszem a kezem a kilincsre, és ordítást hallok.
„- TŰZ VAAAN!!!” – ez Richi hangja, egyből felismerem. Elejtem a kezemből a cuccokat, és rohanni kezdek a hang irányába, anyaszült meztelenül, csak egy szál törölköző takarja testemet. Ahogy tőlem telik, rohanok, majd berontok a helyiségbe, ahonnan a hang forrását vélem. Egy konyha az.
- Mi történt?! - kérdem kissé zihálva.- Hol van a tűz??? – Teljesen megfeledkeztem arról a tényről, hogy még nem vagyok felöltözve.
- Penny! Ments meg! Ordítom miközben a lángoló tepsivel tellegetek fel alá. Csak azért nem dobtam ki a csukott ablakon, mert szeretem a kék függönyt ami takarja.
Hát ezt a vadbarmot ki kellene találni, ha nem lenne. Bosszankodva odalépek hozzá, kikapom a kezéből a tepsit, bevágom a mosogatóba, és engedek rá vizet, mivel csak nagyon kicsi volt a láng. Egy fél perc múlva már el is aludt a láng, és már csak gőz és füstfelhő volt a konyhában. - Ha szabad megkérdeznem, te mi a rézfánfütyülős rézangyalát művelsz itt? - Csípőre teszem kezeim, és vádlón nézek rá. Még mindig nem realizálom a ruháim hiányát.
- Éhes voltam. Vonom meg a vállam, miközben az ujjammal az elszenesedett tojást piszkálom. Vajon ez még ehető? - Nem is szóltál, hogy medencés buli volt.
Rácsapok a kezére, hogy ne azt az égett szart piszkálja. Lemondón megcsóválom a fejem, és nagyon sóhajtok. Kijelentésére magamra nézek, és végre rájövök, hogy milyen óriási szerencse, hogy erősen magam köré csavartam a törölközőt, mert egészen idáig kitartott. Gyorsan elkapom a felső részét, hogy ezzel is biztosítsam. - Csak lezuhanyoztam, csak elfelejtettem ruhát vinni. A kiabálásodra meg egyből idesiettem. - Megfogom a fejem, mert az is elkezd fájni. - Ha képes vagy várni egy öt percet, míg felöltözöm, akkor csinálok neked tűzmentes reggelit... Vagy vacsorát... Vagy tudja a halál milyen napszak van most... - Úgy érzem megint kezd emelkedni a testhőm, ugyanis újfent melegem van. Bár lehet a futástól meg az izgalomtól van...
- Te kisasszony, pihenni fogsz. Feleltem, miközben kihúztam neki az asztaltól egy széket, mikor a fejéhez kapott. Megvárom amíg leül. - Jól áll a törölköző. A reggeli készítős ajánlatát normális esetben nem utasítanám el, sőt, még arra is rá venném, hogy törölközőben csinálja. Aztán véletlenül lehúznám. De elég kéketlen színe van. - Majd eszek kenyeret...Kenyérrel
Megforgatom a szemeimet. Nekem kell Rá vigyáznom, és nem fordítva. Kedves tőle, hogy azt akarja hogy pihenjek, de makacsabb vagyok ennél. Leülés helyett az élelmiszert hidegen tartó berendezéshez megyek, és kiveszek pár tojást. - Abból az elszenesedett micsodából nem fogom megmondani, hogy mit szerettél volna alkotni, szóval... Tükörtojás, rántotta, vagy omlett legyen? - mutatom fel a kezemben lévő félig teli tojástartót.
Mielőtt a a sütőhöz léphetne, gyorsan oda állok a konyhai berendezés elé, összefonom a karom és ennyit mondok: vajas kenyér.
Nem szólok semmit, csak lerakom a tojásokat. Felkapok egy fazekat, megtöltöm vízzel, majd mosolyogva Richi elé lépek, és az egészet a fejére borítom, és még a fazekat is rá rakom. Párszor meg is ütögetem a fején, a teljesség kedvéért. - Akkor tükörtojás lesz, ezt megbeszéltük. - Finoman félretolom, miután egy serpenyőt magamhoz kapok.
- Brüüüü. Felelem, miközben megrázom a fejem, hogy valamilyen szinten kirázzam a vizet a hajamból. Penny eközben már munkához látott. - Kérhetnék egy törölközőt? Meg sem várom a válaszát, lehúzom azt, ami rajta és elkezdem törölgetni magam. Ha meg is halok, legalább irtó szexi halál lesz.
Mikor lehúzza rólam a törölközőt, erős késztetést érzek arra, hogy őt süssem meg a tojás helyett. Mindkét kezem ökölbe szorul, és remegek a dühtől. Mikor a fejét kezdi törölgetni, hatalmas erővel tökön rúgom. Elveszem tőle a törölközőt, ismét magam köré csavarom. Ezután még kap egy hatalmas tockost kap tőlem a bal kezemmel, ami nekem is nagyon fáj, de nem érdekel. Örülhet ha nem herélem ki ezen cselekedetéért. Ha szemmel ölni lehetne, kínok kínja között múlna ki ez a paraszt. Összepréselem az ajkaimat, és nekiállok a tükörtojás készítésnek.
Felszisszenek és a számba harapva fojtom el a fájdalmat. A látványért mindenképp megérte. Meg amúgy is érett ez már a csók miatt is. Pár percig visszafojtom a könnyeim. - Látod - felelem halkan, a fájdalomtól nem menne erősebben - Nem is volt olyan nehéz. Ezt... megérdemeltem. Határozottan. Augh... Utalok vissza arra, amit még a hálószobában kértem tőle, aztán leülök a székre, amit eredetileg neki húztam ki. - Jól van...a kezed? A fájdalomtól még mindig nehéz összefüggő mondatokat mondanom.
- Hmph! - Tüntetőleg elfordulok tőle, és nem is szólok hozzá. Némán elkészítem a reggelijét. Eszem ágában sincs hozzászólni. Elkészülök, szépen megterítek, elég gusztusos reggelit dobtam össze, pár zöldséggel, meg egy kis sonkát is kisütöttem mellé. Lerakom elé a tálat, és szúrósan nézek rá. - Hazamegyek! - jelentem ki, majd választ sem várva kiviharzom a konyhából.
Megőrjít ez a nő... Nem tudom eldönteni, hogy a jó vagy a rossz értelemben. Olyan... más. Baromi gusztusosan néz ki a reggeli, de ilyen fájdalmak közepette biztos nem fogom tudni megenni. Ez valami bosszú? Veszek egy mély levegőt, illetve összeszedem minden testi és lelki erőm, majd Penny után megyek, de fél úton irányt változtatok. Kiállok a kocsival a ház elé és ott várom.
A szobámhoz viharzom. Richi nem jön utánam. Azaz nem is tud. Helyes! Vagy megtanulja, hogy engem nem hat meg a pénze, vagy ha nem tetszik neki, elbocsát. Olyan dühös vagyok rá, hogy a legcsekélyebb mértékben sem bánom meg amit tettem. Beviharzom a szobámba, aztán eszembe jutnak a ledobott ruhák. Felveszem őket, és az ágyra hajítom. Egy székre ki volt már készítve ruha. Nem hiszem el, hogy nem vettem észre. Felöltözöm, majd kicsattogok. Ahogy kilépek a bejáraton, megcsap a hűvös éjszakai szellő. Richi már ott vár egy kocsiban. Megállok a vezetői oldalon. - Szállj ki! -utasítom.
Felsóhajtok, majd kiszállok a kocsiból. Még mindig dühös. Szinte ég körülötte a levegő. Szexi. Van egy kis bűntudatom, szóval kiszállok a kocsiból és beülök a hátsó ülésre. Csendben elfekszek a hátsó ülésen és a gondolataimba merülök. Egy olyan tál koncepciója jár a fejemben, ami az arcába locsolja a tejet azoknak, akik először nem a száraz hozzávalókat helyezik bele. Nem örülök, hogy Penny vezet. Nagyon nem. A karja nem erre volt kitalálva. De miért ezen jár az eszem? TÁL! IGEN! KÉK TÁL. Müzligyilkos gyilkoló kék tál. Akármilyen találmánnyal próbálom elhessegetni a bűntudatot, mindig visszatér. Vajon Molly terveivel ki lehet sütni az agyamból? Mindenképp ki fogom próbálni. Igen. Az előbb felvázolt tál, amit ha a fejedre raksz, akkor kisüti a rossz gondolatokat. Igen. Igen.... Érkezésig ilyen és ehhez hasonló gondolataim vannak, Pennyhez nem szólok, úgy sem kíváncsi most rám.
Kicsit meglepődöm, hogy szó nélkül átadja a helyét, és ráadásul hátra ül be. Ezért nem is piszkálom az öv miatt, ahogy elfekszik hátul. Beülök, becsatolom magam, és indítok. Az út némán telik, ő sem szól hozzám, és én sem hozzá. A bal karomat kicsit nehezebb koordinálnom ilyen mozgásokra, ezért inkább csak a jobb karommal vezetek. Ha váltani kell, bevetem a térdeimet is, csak hogy minimalizáljam a baleset veszélyét. Minden gond nélkül megérkezünk. Kiszállok, és látom hogy égnek a villanyok.
Pennyékhez érve visszapattanok a volán mögé és izzítom a kocsit. Már rátaposnék a gázra, amikor valami hirtelen ötlettől vezérelve lehúzom az ablakot és odakiálltok Pennynek. - Penny! Sajnálok, mindent. Őszintén. Ha nem akarsz velem dolgozni, nem kell. Teljesen megértem, ha nem akarsz látni. Reggel küldök valakit, aki megtanítja használni a kezed. A bulin történtek miatt sem kell aggódnod, nem fog beszélni róla senki. Ennyi tellett tőlem és fuh de baromi nehéz volt. Soha nem csináltam még ilyet. Az esetleges válaszát megvárva készülök rálépni a gázra.
Amit Richitől hallok teljesen lesokkol. Visszafordulok, és látom rajta, hogy komolyan gondolja. Az egészet. - Hogy mondhatsz ilyet? -kérdem, miközben a könnyeim visszafojtásával küszködök. Magam sem értem miért, de nem akarom, hogy elmenjen. Hogy itt hagyjon. Közelebb lépek a kocsihoz. - Azt hittem majd Te fogsz megtanítani, hogyan használjam a karom... ha meg... -itt elcsuklik a hangom, de összeszedem magam. -... ha meg nem akarsz egy nyomorékot foglalkoztatni, akkor légy tökös, és rúgj ki! - a végén már kiabálok. Magam sem értem a reakcióimat. De félek, hogy elhagy. Hogy elválnak az útjaink. És ezt nem akarom, annak ellenére sem, hogy egy idióta. A szemeim sarkában megcsillan egy-egy könnycsepp. Tiszta hihetetlen, de ennyire megkedveltem volna?
- Én azt hittem, hogy nem akarod, hogy egy nyomorék tanítsa meg, hogy hogyan használd a karod. Felelem, miközben beleiszok a whiskeymbe. Még szerencse, hogy a kocsiban maradt. - Elég nehéz tökösnek lenni azután a rúgás után, amit kaptam tőled, megmondom őszintén.
- Többet vártam tőled. Erre csalódnom kell? - Kitörlöm a könnycseppeket a szememből. Rohadj meg Richard Shiller...
Egy pillanatig nem mondok semmit, aztán halkan csak ennyit. - Nem te vagy az első. Próbálok úgy hangzani, akinek mindegy vagy aki már megszokta.
Odalépek a kocsihoz, és kinyitom az ajtót. Behajolok, és megfogom a kezét. Talán van valami, ami miatt ilyen lett. Valami, amit nem mond el senkinek. - Gyere. Gyere fel velem... kérlek. - ha hagyja, finoman kisegítem az autóból, és kézen fogva elindulok vele befelé.
Még engem is meglep az invitáció, így egy pillanatra nem is tudom, hogy mit mondjak. Rögtön a biztonsági övem kapcsolója felé nyúlok. Hülye vagy Richi, soha nem is kapcsolsz övet. Akartam szólni, de amikor megérintette a kezem, elakadt a szavam. Mit csinálsz velem te lány?! - Biztos jó ötlet ez? Nem tudom, hogy a kézfogásra vagy a felmentelre értettem. Csak kicsúszott.
Lágyan rámosolygok. Nem tudom más is látta-e már ezt a Richit, de nekem határozottan bejön. Finoman kihúzom az autóból, és becsukom az ajtót. Átveszem a mechanikus kezembe az övét, és elindulok vele felfelé. Az ajtónk elé élve megállok, és nagy levegőt veszek. Finoman megszorítom Richi kezét. - Megjöttünk...
- Izgiiiiii! Felelem, kicsit olyan hangon, mint a "régi Richi", aztán egy pillanatra kiveszem a kezem az övéből, hogy megigazítsam a nem létező nyakkendőmet, aztán várom, hogy ajtót nyisson.
Kutyaugatás hallik bentről, és mielőtt bármit is tehetnék, kitárul az ajtó. Anyám áll velem szemben, mögötte Gilbert, az álmos, kisírt szemű húgommal. Anyám rögtön a nyakamba borul, és bőg. Borzasztó hangosan. Jobb kezemmel átölelem, a balt azonban Richi kitartóan szorongatja. Megpaskolgatom anyám hátát. Erre ő egyre erősebben szorít, lassan kezd fájni. - Aaanya... izé... megfojtasz... - Nagy nehezen elenged, majd észreveszi mellettem Richit. Meg azt is, hogy egymás kezét fogjuk. Én elrántanám a kezem, ha Richi hagyja
Ahogy megjelenik a család az ajtóban, még én is majdnem elérzékenyülök. Amikor észreveszi, hogy a mechanikus kezeink még mindig fogják egymást, rögtön elengedem és megköszörülöm a torkom. - Mi... nem... izé... Szóval... Richard Shiller. Mutatom be magam.
Látom anyám szeme huncutul csillan meg. Gilbert elismerően bólogat. Én csak megforgatom szemeim. - Tegnap estétől nála dolgozom. De... esetleg bemehetnénk, vagy itt kint szeretnétek megdiskurálni a tegnap estét.... - Tekintetem elsötétül, annak ellenére, hogy nagyon örülök, hogy anyám jól van. Beengednek minket. Én átveszem húgomat Gilberttől. - Neked már nem aludnod kellene? -kérdem tőle, s egy puszit nyomok az orcájára. Anyám bólint egyet, úgyhogy elindulok vele, hogy lefektessem. Előtte még Richire nézek. - Mindjárt jövök... - s eltűnök az ajtóban.
Ahogy eltűnik, én követem a szüleit oda, ahova invitálnak. Reményeim szerint valami nappaliba. Ezer és egy hála, hogy nem a tesókáját bízta rám. - Mindenért felelősséget vállalok, ami a partin történt. Már folyamatban vannak az óvintézkedések. Kezdeményezem a beszélgetést. - Kaphatnék egy pohár - itt egy pillanatra elgondolkodom, a víz olyan általános és béna - frissítőt?
- Milyen történtekről beszél? - kérdezi Gilbert. Közben Penny anyja kimegy, és egy pohár limonádéval tér vissza. Átadja Richinek, majd leül Gilbert mellé.
Beleszagolok a pohárba. Ebben nincs alkohol. Ehh, néha ilyen is kell. - A támadásról... Váratlanul ért minket és nem gondoltuk, hogy a sajátjaikra is támadnak... És a robot karról. Felelem, majd egy pillanatra visszatartom a lélegzetem és lehúzom a limonádét egyre. A citrom csak tequilával finom.
- Robotkar? Miről beszél? - kérdi Penny anyja. Az ölelés során pont nem ért ahhoz a részhez, így nem is tudja.
Nagyot nyelek. Nem gondoltam volna, hogy könnyű lesz erről beszélni, de azt sem, hogy ennyire nehéz. - Penny... Penelope megsérült a támadás során és elvesztette a karját. A francba te lány... Pont most kell lelépned neked is...
- Ho.... hogyan...? - Penny anyjának hangja elcsuklik, és a szája elé kapja a kezét,. Gilbert átöleli. - Hogy történt? - kérdi meg felesége helyett.
- Sárkányok. Csak ennyit felelek, nem tudom mi történt. - Menthetetlen volt. Teszem hozzá halkan, miközben az üres pohárral játszadozom.
Penny anyja hangtalan zokogásban tör ki. Gilbert csak bólint. - Értem. És akkor most már Önnek dolgozik. Jól sejtem, hogy a holmijáért jöttek?
Felkelek a kanapéról, közben leteszem a poharat az asztalra. - Azért, hogy értesítsük magukat. Ez nem volt igaz, de magam sem tudom, hogy miért jöttünk. - Ha bármiben tudok segíteni, ne legyenek szégyenlősek... sem szerények.
Penny anyja még a könnyeivel küszköd, de feláll a kanapéról, és Richihez lép. Némán átöleli. Amikor elengedi, mélyen a szemébe néz. - Csak vigyázzon rá, kérem. Ez az első olyan alkalom, hogy egy férfit közel enged magához. Még a férjemmel is csak elvan. De maga mellett... valahogy más...
Uhh, ölelés. Nem számítottam rá és megint ott van az a gombóc a torkomban, ami a kocsiban is kísértett. Mit kéne mondanom? Mit lát ez a nő, amit én nem? - Nem fog megismétlődni az, ami tegnapelőtt. Felelem röviden. Ennyit tudok ígérni, a megjegyzésére nem reagálok. Tünés innen gombóc.
Cookie előttem rohan a nappaliba, egyenesen Richihez, hogy megszaglássza. Amint belépek, és meglátom, rászólok. - Cookie, lábhoz! - a kutya rögtön hozzám rohan, és leül a lábamnál. Megsimogatom a fejét. - Jó kutya vagy. - A konyhába megyek, és hozok ki egy üveg bort Richinek. Kék az üvege, úgyhogy Richinek tetszeni fog. Kimegyek, és a kezébe nyomom. - A whisky után úgyis én fogok vezetni, szóval egészségedre. - Aztán anyámra nézek, a tekintetéből látom, hogy Richi már elmondta neki a karomat. Mosolyogva megvonom a vállam. - Emiatt nem kell aggódni, menő cucc. Egészen kezdek hozzászokni. - mondom, miközben lehámozom a kezemről a kesztyűt, hogy láthassák.
- Isabell pedig nagyon gyorsan elaludt, csak alig bírtam lehámozni magamról, olyan erősen szorított.... - Elsétálok a kanapéig, levágom magam, és Cookie pedig felugrik mellém. Megvakargatom a füle tövét.
Megvakargatom Cookie fejét, de Penny azonnal odahívja magához, aztán hiánypótlásért cserébe kapok tőle egy üveg bort. Ráadásul menő kék üvegben. - Szülinapom van? Kérdezem, majd rögtön fel is bontom. Udvariasság ide vagy oda, ez üvegből fog fogyni. A vezetésről pedig majd még később tárgyalok vele, de ezt nem most mindenki előtt fogom szóba hozni. Aztán Penny leül a kanapéra, arra a kanapéra, ahonnét az előbb álltam fel. A bejárati ajtóra nézek, de végül úgy döntök, hogy a kanapét választom inkább.
Richi leül a másik oldalamra. Nem húzódom el, már egészen megszoktam a közelségét. Cookie az ölembe hajtja a fejét, és Richit próbálja szaglászni. - Örülök, hogy jól vagy anyu. Már attól féltem, hogy bajod esett, mert értem jöttél... - Lesütöm a szemeim, és megmarkolom Cookie nyakán a bőrt.
- Igazából elaludtam. Sajnálom. Ha időben érted megyek, mindez nem... a karod nem... - Leintem.
- A karomról én tehetek. És még ha fura is, de be kell vallanom, jobb is mint az eredeti. Sokkal erősebb. Még meg kell tanulnom használni, de van segítségem. Elmosolyodom, de nem nézek Richire. Nem akarom, hogy anyám kombináljon.
Egyszerre iszok az üvegből, játszom a kutyával és figyelek a beszélgetésre. Még, hogy a férfiaknak nem megy az ilyesmi cöh. - Megtanítom használni. Felelem, majd nyugodtan beleiszok az üvegbe.
Felmordulok, szúrósan nézek Richire. Úgy fest van aki nem vette a lapot. Vagy nem akarta venni... - Jól sejtem, hogy összepakolni jöttél haza? - kérdi Gilbert. Bólintok. - Is. Meg azért is, hogy megkérjelek titeket valamire. Téged is, Richi... - Mélyen beszívom a levegőt, és lassan kifújom. - Féltelek titeket, és szeretném, ha biztonságosabb helyre mennétek. Ez a tegnapi buli jobban is elfajulhat... - Richihez fordulok. - Ha tudnál valami óvóhelyet építtetni... - elharapom a mondat végét, ugyanis realizálom, hogy lehet túl nagy dolgot kérek. Lehet nincs erre is kapacitásuk...
- Valami rosszat tettem? Felelem ártatlanul, az üveget szorongatva, majd olyan tekintettel, mint egy ártatlan kisbaba, aki épp pelus csere után kakilt be, iszok egy újabb kortyot. Penny kérése egyszerre lep és nem lep meg. - Változni fognak errefelé a dolgok. Város szerte szeretnék óvóhelyeket építeni, de... Talán nektek lehetne egyet külön. Ha már engem megvédenek, az a legkevesebb ha én is őket. Megvonom a vállam és nagyot nyelek az italomból. - De az ilyesmi nem épül el egyik napról a másikra, viszont ajánlhatok egy feljegyzések nélküli léghajó utat valamelyik közeli, de mégis távoli városba
Elgondolkodom az ajánlaton. Nem tudom eldönteni melyik lenne a jobb. Feltápászkodom, és Gilbertre nézek. - Rátok bízom a döntést. De én jobban örülnék, ha elmennétek. Cookie természetesen veletek marad... még ha borzasztóan hiányozni fog. Ugye Cookie... - összeborzolom a szőrt a fején, és nyomok rá egy hatalmas puszit. - Elmegyek bepakolni. - Kicsit megtorpanok, hátha Richi is inkább velem tartana. Őszintén szólva nem merem megint itt hagyni ezeket, szóval nagyon remélem velem szeretne jönni.
Amint Penny elkezd pakolni, hátra dőlök a kanapén, aztán látom, hogy útközben Penny megtorpan. - Oh, hogy én is.. Nekem is menni kell. Szia Cooooookieeeeeeeeeeeeee! Én is megvakarom a fejét, majd Penny után indulok.
Facepalm. Inkább egy szót sem szólok, csak elvezetem a szobámba. Cookie természetesen a sarkamban halad. Nagyon várt már haza, és sajnos rövidesen újra el kell hagynom. De neki anyuékra kell vigyáznia. A szobámban az első ami szembetűnhet, egy hatalmas könyvespolc. Rajta orvosi, harcművészeti, sárkányos, irodalmi és történelmi könyvek sorakoznak betű és méret sorrendben. Aztán, rengeteg előhívott és bekeretezett fotó is van a szobámban, amelyek az életem különböző szakaszait ábrázolják. Rengeteg rajz a húgomtól, és egy hatalmas sárkányt ábrázoló festmény az ágyam felett. Egyébként egyszerű és letisztult a szobám. A falak halványkékek, az ágynemű huzatom pedig sötétkék. Az asztalomon hever egy kék borítós könyv is. Az ilyen napló szerűség. Benne vannak a gondolataim, vágyaim, terveim, érdekességek, képek, meg egyéb ilyesmi. Azért remélem nem nyitja ki, eléggé magán jellegű. - Hát... Nyugodtan körbenézhetsz, csak kérlek ne rámolj szét. Azt majd megteszem én. - mondom neki, majd a szekrényemhez lépek, és kitárom azt.
Érdekes szoba. Először a könyvespolchoz lépek, aztán bele-bele lapozok egy-két sárkányos könyvbe, illetve megnézem a sárkányt ábrázoló festményt is. Kiráz tőle a hideg, akaratlanul is a felhőkarcolón történtek jutnak eszembe. Leülök a kék ágyra, aztán csendben figyelem, ahogy Penny pakolni kezd.
Kidobok egy táskát, és elkezdem beledobálni a cuccokat. Nem viszek sok mindent, csak azokat, amiket nagyon szeretek, a többit Richi úgyis biztosítani tudja, ha kérem tőle. A ruhák után bevágok egy két könyvet ( orvosit és sárkányosat, valamint történelmit), aztán a képekhez lépek. Abból egy családit, és egy Cookie-sat rakot óvatosan a táskámba. Legvégül felemelem az asztalomról a naplómat, és azt is belerakom. Becipzárazom a táskát, és leülök Richi mellé az ágyra. Nagyot sóhajtok. - Hiányozni fog a szobám... - mondom, majd hanyatt vágom magam, a karjaimat meg széttárom.
- Hozhatsz mindent, ha szeretnél. Nézek az alig megpakolt táskára. - Ha akarod, hívhatok költöztetőket. Teszem hozzá halkan.
- Nincs rá szükség. Elég lesz ennyi. - Behunyom a szemem, és megnyugtat a saját szobám illata. - Minden oké? - kérdezem fekve , továbbra is csukott szemmel. Nem akartam ránézni. Még egy férfi sem jöhetett be a szobámba. Még Gilbert sem. Furcsamód valami vonz Richihez. Csak azt nem tudom mégis mi... annak ellenére, hogy máskor meg az őrületbe kerget. Mégis mellette akarok maradni.
- Érezted már magad tehetetlennek? Felelem, miközben felállok az ágyról és a sárkányos festményhez lépek. - Hogy akármit érsz el, egy nagyobb erő fél perc alatt összeroppantja? Feleltem, miközben fel alá lépkedek. Megint hülyeségeket beszélek és még ez a hülye pia sem segít.
Felülök, és komoran ránézek. - Igen, éreztem. Kapásból tegnap este. Frusztráló. És nagyon félelmetes... - Teszem hozzá nagyon halkan.
- Na. Akkor pontosan tudod, hogy mi a baj. Nagyon nagyot húzok a boros üvegből.
Bólintok, és felpattanok. - Én készen vagyok. Akkor mehetünk?
- Igen.- Ha hagyja, felemelem a táskáját. Miért cipelem a táskáját? A sajátomat sem cipelem. - Én vezetek!
Hagyom neki, hogy cipelje a táskáját, a vezetéses dologra egy szót sem szólok. Első utam a húgom szobájába vezet. Békésen alszik, nem akarom felkelteni, nem akarok elbúcsúzni. Egy puszit nyomok a homlokára. Anyám és Gilbert a nappaliban várnak. Tőlük elbúcsúzom, és kilépek Richivel az oldalamon. - Az vezet, aki előbb ér oda! - kiáltom, miután az ajtó már bezárult mögöttünk, és futásnak eredek.
Lassú léptekkel indulok Penny után. Ráérősen, fütyörészve. Amint leérek, ő már valószínűleg rég a kocsinál van. - Nyertem. Szólalok meg kb három lépésnyi távolságra tőle.
- Én ezt nem egészen így látom! - Vigyorgok rá, miközben karba font kezekkel támaszkodom a járműnek.
- Nálam vannak a cuccaid, tehát nem értél le teljesen. Kinyitom az anyósülés felüli oldalát a kocsinak és belepattanok, hátra húzom az ülést és felteszem a lábam az ablakba. - De lásd milyen nagylelkű vagyok, hagyom, hogy visszavigyél. Egyre kevesebb van a boros üvegben.
- Pfff, milyen nagylelkű ma valaki. - Megforgatom a szemeim, de azért bepattanok mellé. - Igazán köszönöm, hogy ma este a Penelope taxitársaságot választotta! - nevetek és beindítom a motort.

Molly és Penny reagja közt:

Miután Molly kiszabadította a kezét az alvó testem szorításából, átfordultam a másik oldalamra és szorosan átkaroltam a whiskey-s üveget. Kék ételekről álmodtam. Kék sütik, kék husik, kék köret és kék lányok. Ebben a sorrendben. Rendes éhes lettem, olyannyira, hogy fel is ébredtem, de nem volt senki aki kaját csinálhatott volna.

Penny reagja után, aka jelenleg:

Mielőtt Penny a gázra taposhatna, még gyorsan felkiáltok.
- Várj egy kicsit, valami fontosat elfelejtettem.
Kipattanok a kocsiból, majd a hátsó ülésen bekötöm a boros üveget a biztonsági övvel. Fő a biztonság. A saját testem esetében ez a procedúra elmarad. Kényelmetlen. Szó szerint elfekszem az ülésen, hátradöntöm, amennyire csak lehet.
- Akkor irány haza.
Felelem, majd megnézem, hogy nem szabadult-e ki a borosüveg a biztonsági öv védelméből.

Amint hazaérünk, egy piros kocsit pillantok meg a bejáró előtt. Azonnal rávágok a dudára, az előző esetből tanulva nem a kanyarban piszkálok bele a vezetésbe, de hosszú dudaszót kap üdvözlőül.
- MENJ NEKI!
Nem tudom ki ez, de az én házam előtt parkol és ráadásul PIROS kocsival. Tiszteletlenség felsőfokon. Addig nyomom a dudát, (ha Penny ellöki a kezem, akkor is nyúlkálok továbbra is) amíg meg nem látom, hogy egy hölgy száll ki belőle. Az idegen sofőr ajtónyitási procedúráját végig dudálom.
- A ne zavarjanak melyik része nem volt nekik vajon világos? -Kérdezem még a kocsiban.
Apuci pici lánya. Nem jött el a partimra. Ennek ellenére kezet csókolok neki, mert mégis csak nőből van, én meg férfiból és Richard Shiller soha nem utasít el kékségektől csókot. Akárhova is kéri az illető.
- Köszönöm a kedves szavakat kékségem, ura vagyok a helyzetnek, mit akarsz?
Térek a lényegre, miközben végig mérem a tekintetemmel, aztán a kocsit kezdem vizsgálni. Még csak nem is SI modell... Nem csoda, hogy piros, cöh. Mielőtt folytathatná, az anyósülés felüli ajtóhoz lépek. Kinyitom az ajtaját és leengedem a kocsiban a kéziféket, majd elkezdem eltolni a kocsit kapubejárótól. Ha a férfi felajánlja, hogy megcsinálja, akkor hagyom neki, ha kiakad, akkor csendre intem. Amint a kocsi elállt az útból, minden zavaró tényezőt kiiktatottnak tekintek és hajlandó vagyok a szőke kékséggel beszélgetni.
- Azért jöttem a villámba, hogy ne zavarjanak, de látom ez nem volt egyértelmű. Jól tette édesapád, hogy téged küldött, a szemrevaló kékségekre nem harapok. Csak ha szeretnék.
Kacsintok rá, aztán egy fokkal komolyabb hangnemre váltok.
- Örülök, hogy már hárman vagyunk. Mivel úgy tűnik mindenki magasról tesz arra, ha az ember egyedül akar lenni, rendben, menjünk.
A piros kocsira nézek.
- DE NEM ABBAN! Kérek pár percet, amíg mesekékké varázsolom magam, utána a sofőrje elvihetne engem egy igazi kocsival.
Biccentek a saját autómra s ezzel Lujzát elintézettnek is tekintem. Mollyhoz lépek.
- Akkor ahogy megbeszéltük, bármire szüksége van, csak kérje a személyzettől.
Aztán még mielőtt bemennék a házba, Pennyhez:
- Elkísérsz, Penny kisasszony? Kell szebbik felem mellé egy másik szebbik fél.

Egy olyan ruhát veszek fel, amiből tudom, hogy ez az egyetlen a kerek világon, ami létezik kékben. Tudom, mert csak azért vettem meg a hozzá tartozó ruhaboltot anno, hogy legyártsák ebben a színben. Bűn volt a többi árnyalat, amiben létezett. Elegánsan kések, ugyanis megejtek egy gyors kitérőt a pincébe. Tudom, hogy megengedhetem magamnak, hogy késsek.
Penny, Molly és a telken tartózkodók kalapáló hangokra lehetnek figyelmesek, ám a pinceajtó csukva van. Pár perc elteltével egy táblával a hónom alatt jövök fel az alagsorból, melyen egy áthúzott piros autó és egy kipipált kék autó található. Ezt kihelyezem a ház elé.
- Részemről indulhatunk. Elnézést a késésért.