Ebonville

Megálltam és felnéztem az előttem magasodó rozsdás táblára és megpróbáltam elolvasni mi is van ráírva. Az egyedül lét miatt sokszor észre se veszem hogy valójában ki is mondom amit gondolok.

- E....bn...oile... Ó igen, Ebnoli... Ebolli.. Ebno... Ebonille... Ebonville, igen ez lesz az! -   

Fárasztó küzdelem árán de csak kitudtam olvasni mi is áll ezen a ronda zöld táblán. Nem volt más teendőm egyelőre, csak áthaladni a városon. De magam előtt csak egy kátyús szürke egyenes utat láttam és felmerült benne egy égető probléma. Rémunalmas útnak ígérkezett ezért mit lehet ilyenkor tenni? Elkezded énekelni az egyetlen számot amit csak ismersz, hangosan és hamisan miközben szökdécselsz. Megköszörültem a torkom és rákezdtem.

- Köhöm köhöm. Somebody once told me the world is gonna roll me.... I aint' the sharpest tool in the shed. She wash looking kind of dum with her finger and her thu.... -  

Hirtelen abba is hagytam a dalolást amikor tőlem olyan 10, plusz mínusz 10 méterre sántikált egy zombi. Nagyon feldühít az ilyesmi, nem azzal van baj hogy pont itt kell császkálnia a kis szentemnek hanem miért kell félbeszakítania az én privát koncertem? Ezt természetesen nem hagyhattam szó nélkül. Trappolva megindultam felé egészen addig még nem figyelt fel rám. Persze óvatos voltam egészen addig még el nem indult felém, nem nincsenek öngyilkos hajlamaim, nem azért lettem nyugodt. Azért nyugodtam meg mert nem tudott futni, csak sántikálni szóval eljött az én időm.

- Te meglehetősen előnytelen külsejű idegen, jól figyelj! Hogy jössz te ahhoz hogy félbeszakítasz a hörgéseddel mikor ez hallhatóan nem valami metál koncert. Persze... most is csak hörögsz, oké hogy halott vagy... vagy izé feléledtél... meg minden de na.. azért az illemet belehetne tartani. Na pá! - 

Hozzám illően egy flegma "na pá"-val zártam a hegyi beszédem és kikerültem és lassú kocogással lehagytam. Mikor már biztonságos távolságba kerültem tőle folytattam a sétát. Az énekléshez viszont már kicsit sem volt kedvem, de közben rácsodálkoztam hogy meg is érkeztem Ebonville-be. Lelkesen körbefordultam és rájöttem hogy a főút közepén vagyok ezért egy gyors mozdulattal a járdára futottam. Majd a falhoz tapadva hátráltam és az ajtó aminek nekimentem könnyen megadta magát és hanyatt estem. 

- Aúúúú... hülye ajtó. - 

Épp folytatni kezdtem volna pár "kedves" szóval amikor megláttam hova is kerültem. Felkeltem hogy leporoljam magam de térdre zuhantam, tátott szájjal és könnybe lábadt szemekkel néztem körbe.

- Látod? Látod? Ez egy Prada üzlet! Hazajöttem! - 

Gyorsan körbenéztem és akkor tudatosult bennem hogy ezt tényleg kimondtam, de hogy kinek? Nincs itt senki... De nem is érdekelt. Természetesen rögtön ruha, cipő és táska próbálgatásba kezdtem. Szinte meg is feledkeztem eredeti úti célomról ami a .... táska, cipő ruha...
Na tehát miután kiéltem magam áttértem egy másik szintén csak csodálatos részlegre, kellett volna némi hajfesték utánpótlás, meg körömlakk de persze a normális színeket elhordták mind. De akkor megláttam egyet a földön, úgy csaptam le rá mint macska az egérre és akkor döbbentem rá hogy üres.

- Ez most komoly? Melyik barom hagyja csak úgy itt a földön az üres festékes dobozt? -

Vártam a válaszra, bár tudtam hogy nem fog érkezni mert mégis ki válaszolna? Kihalt az egész környék de talán így kezelem hogy nincs kivel beszélgetni. De túltettem magam rajta. Sóhajtottam és kidobtam a kis fekete kukába a dobozt.
Épp készültem átmenni a téli kollekciót is megnézni amikor korogni kezdett a pocim. Ránéztem, megsimogattam és megszólítottam.

- Ugye tudod hogy kegyetlen vagy velem? Pont most? Miért kell ezt? Áh... inkább ne is válaszolj. -

A válasz csak egy újabb kínzó korgás volt. De sajnos meg kell adni neki amit akar, mert szimbiózisban élünk a kis szeméttel. Elő is kotortam a zsákom aljáról az utolsó konzervet, tudtam hogy ez az a konzerv amit mindig későbbre tartogattam mert ilyet már ettem és elég fura íze van. De ez van, mondjuk már a napokban kezdtem hozzászokni a szegényes étkezésekhez, na nem mintha eddig királyi lakomákban lett volna részem. Lekuporodtam a földre, nehézkesen felbontottam és fintorogva elkezdtem belőle falatozni.
Hirtelen hörgésre kaptam fel a fejem, és már meg is jelent a hang gazdája. Hörögve megindult felém, a konzervet elhajítottam felé, természetesen meg se kottyant neki. Még felállni se tudtam csak kézzel lábba próbáltam magam minél távolabb lökni tőle egészen a pénztárpultig amibe be is vertem a buksim. Jobb ötlet híján megpróbáltam megfenyegetni.

- Tű-tünj el vagy ba-ba-baj lesz! - 

Remegő hangon kiabáltam rá, természetesen nem érdekelte túlságosan. A szemeimet becsuktam és vártam a gyors halált. Halál helyett csak lövések érkeztek újdonsült barátom különböző részeibe és össze is esett. Oké az életveszély elmúlt de hogyan is örülhettem volna ennek? A sminkem elkenődött, tiszta vér lett a ruhám. Tudtam hogy ezért felelni fog valaki. Ha nem sokkal nagyobb nálam.
Aztán megpillantottam életem megmentőjét, és öltözékem gyilkosát.

- A legjobb helyre jöttél, itt feltudsz majd öltözködni rendesen. -

Kissé gúnyos mosollyal párosult és hirtelen rádöbbentem hogy ezt hangosan is kimondtam.

- Ó ezt tényleg kimondtam? Baszki bocsi, úgy értettem hogy ööö... köszönöm hogy megmentettél, bár halkan megjegyezném hogy ura voltam a helyzetnek. De nem probléma. De ha már úgy döntesz megmentesz nem tudtad volna úgy megölni hogy a vére ne tegye tönkre a ruhám? Tudod mennyi idő lesz még újra rendbe szedem magam? -

Azon gondolkodtam közben, mi van ha engem is megakar ölni és csak kirabolni akar? Inkább kedvesebben kellene őt köszönteni. Szóval...

- Felejtsd el, nagyon csinos vagy, meg tényleg köszi... mondjuk attól a szemüvegtől tényleg megszabadulhatnál, persze ha neked tetszik akkor ne de azért... na mindegy. -

A lehető legkomolyabb hangra váltottam amit csak kitudtam passzírozni magamból és végleg leakartam zárni a hálálkodást.

- Annyit akartam csak mondani, hogy köszi. -

Nehéz magamban tartani a szavakat amikor még rá is kérdez hogy megtaláltam-e amit kerestem. Legszívesebben az arcába hajolnék és belekiabálnám hogy "Helló, igen megtaláltam, éppen azt tetted tönkre." De ezt a kioktatást jobb későbbre tartogatni. Őt kétlem hogy letudnám rázni mint a város felé jövet.

- Na és most mi lesz? -

Félénken, érdeklődve kérdeztem tőle.

Nagy kő esett le a szívemről amikor elrakta a fegyverét, persze ettől független a veszély nem múlt el teljesen de egyelőre biztos nem öl meg.

- A te területed? Manapság nem igazán van magántulajdon szóval ez közterület... az ajtó meg amúgy is nyitva volt. Meglopni téged? Azért ne essünk túlzásba, nincs ráírva a neved. -

Egyre kevésbé kedvelem ezt a nőt, milyen jogon dönti el hogy ez az ő területe meg az ő holmija? Mit képzel magáról? Nehéz megállni hogy ne oktassam ki ennél jobban de azért csak nem akarnék meghalni.

- Szerintem nem akarsz megölni. Ha így lenne már rég halott lennék, szerintem magányos vagy és társaságra vágysz. Máskülönben miért mentettél volna meg? Nem tűnsz valami gyilkos típusnak. -

Majdnem visszaköszönt a gyomortartalmam amikor a kezembe nyomta az a büdös konzervet, próbáltam hálásan mosolyogni de letettem magam mellé a pultra és óvatosan odébb toltam.

- Szerintem akkor lettem volna szerencsés ha senkivel nem találkozom. -

Azért egy minimális illemmel csak meg lett áldva, miközben elindult hogy bezárja az ajtót én is bemutatkoztam.

- Karen vagyok. -

Komolyan azt mondta hogy ártalmatlan vagyok? Undok céda. Nem is ismer, bele se gondol hogy eddig is túléltem ezt a világot... akkor csak nem lehetek olyan ártalmatlan. Meg se bírtam állni hogy ne hozzam tudomására.

- Ne vegyél rá mérget hogy olyan ártalmatlan vagyok. -

Próbáltam valamiféle sejtelmes vigyort magamra erőltetni és reménykedtem hogy elérem a célom vele. Csak a szememet forgattam amikor közölte hogy valószínűleg idejön pár zombi.

- Persze hogy idejönnek, tudod nem célszerű ész nélkül lövöldözni... -

Abban viszont igaza volt hogy várakozni fogunk. Talán mindkettőnknek kellemesebb ha beszélgetünk. Gondolkodtam milyen hazugságokat találjak ki de úgyis hamarosan elválnak útjaink, szóval az őszinteség mellett döntöttem.

- Igen tudok mászni... nem mondanám hogy házi macska módjára, de elboldogulok. -

Közben én is kényelembe helyeztem magam, biztonságos távolságban. A táskámat pedig magam mellé raktam így ha rosszul sülnek el a dolgok, elő tudom rántani a pisztolyom. Az már megint más kérdés hogy hogyan lőnék rá hogy csak ártalmatlanná tegyem de ne halljon meg. De a legjobb lenne ha csak egyszerűen elengedne. Viszont az is lehet hogy akar tőlem valamit, sőt lehet nem véletlen hagyott életben.

- Nos... Karen vagyok és keresek valakit. A nevét nem tudom, csak azt tudom hogy néz ki. Egy igazi gladiátor külsejű alak, úgy tudom a vidámparkban rejtőzik és.. és.. elvett tőlem valamit... -

Ennél a résznél már a könnyeimmel küszködtem, kissé lehajtottam a fejem hogy ne lássa a gyengeséget majd próbáltam folytatni.

- és... és... ha megtalálom, megölöm. Most pedig mesélj te. -

Kényelmesen hátradőltem és érdeklődve figyeltem ő mit mesél.