Szellemátjáró és környéke

Dogorn csak úgy sodródott az eseményekkel. Fogalma se volt, hogy ki, kinek az oldalán áll. Abban viszont biztos volt, hogyan történne valami, akkor jobban érezné magát, ha maga mellett tudhatja Lerrát. Az indulatok teljesen elszabadultak. Üvöltözés és egy kisebb verekedés. Elég egyoldalú volt, azt meg kell hagyni. Aztán jött a fura alak és ő is fenyegetőzni kezdett. Érdekes volt, amit mondtak a szellemekkel és az emberekkel kapcsolatban. Dogorn szíve szerint velük tartott volna akármennyire őrültnek tűntek, de ők tudhatták a megoldást, hogy mi történt a szellemekkel. De tudta, hogy Lerra mellett a helye, akár mennyire fontos is a küldetést. Az se számított, hogy nem emlékezett semmire, ahogy az se, hogy még arra sem méltatta, hogy a szemébe nézzen. Nem számít... A legfontosabb a lány biztonsága. Soha többet nem fordulhat elő, hogy a vízidomár mulasztásából érje bántódás Lerrát. A férfi mellé állt és megint a pengéit forgatta az ujjai között a háta mögött.
~ Lehet, hogy nem tudok most idomítani, de nem engedem, hogy ez a nő kárt tegyen akárkiben... Ha még egyszer megüti Shawnt, vagy akárki mást, ezt a szemei közé fogom dobni... ~
Gondolta, de nem volt rá szükség, mert leléptek.
- Van egy olyan érzésem, hogy még találkozni fogunk velük... Örülök, hogy nem kellett összecsapnunk velük... -
Mondta lehangoltan a véridomár a körülötte állóknak.
- Mi heten tartsunk össze, még ha nem is ismeri mindenki a másikat... Együtt nagyobb az esélyünk. És most hogyan tovább? -
Tekintett kérdően a többiekre.
~ Valamikor el kell mondjam Lerrának, hogy ő valójában meghalt... Ki tudja, hogy meddig maradunk együtt? Hogy meddig van rá lehetőségem? Minél tovább húzom annál rosszabb lesz... De egyszerűen nem vagyok rá képes! Mindig amikor elmondanám, összeszorul a torkom és egy hang se jön ki belőlem. Szegény biztosan őrültnek hinne, vagy teljesen kiakadna... Nem akarom, hogy többet szenvedjen. Eleget kapott már. Akkor is, öt éve... Borzalmas volt! Ha csak rágondolok, rosszul leszek. Jajj, mit tegyek? ~

Shawn válaszára kissé felvontam a szemöldököm. "Unalmas." Sok jellemzést hallottam már magamról, de valahogy az unalmas eddig kimaradt, és nem is érdekelt igazán. Az annál inkább, hogy milyen jellegzetesen megnyomta az "összes" szót. Night a legtöbb ügyemet eltussolta, de ezek szerint a férfi elég magas rangot birtokol az Egyesült Erőknél, hogy tisztában legyen a múltammal. Álltam a tekintetét, majd biccentettem, jelezve, hogy természetesen még képes vagyok magamban tartani a mondandómat. Hamarosan összeszólalkoztak Kalával, és némán hallgatva a szavaikat, olyan helyzetbe helyeztem a két katanát, hogy azonnal támadhassak. Walter gyanús volt, de nem számítottam rá, hogy Kala ennyire ostoba módon jár majd el. Idegesített, persze, de első látásra racionális, és viszonylag értelmes nőnek tűnt. Shawn arcára azonban kiült a megvetés, és az ítélet, ami Kalát a naiv ostobák közé lökte, és őszintén szólva, csak egyetérteni tudtam. Walter láthatóan nagy hatalmú volt, és sajnos nem is annyira naiv ostoba, mint a légidomár. Magamban elemeztem Kala szavait, le sem véve a tekintetem Walterről. "Jobban megértem az igazi énjét, hiszen levegőidomár vagyok." majd "Igen, szenvednek az emberek. De a szellemek is!" Vitathatatlanul magasabb volt a spirituális szintje, mint például az enyém, illetve, mint valószínűleg bárkié a csapatból, de ez nem indokolta, hogy hirtelen minden ponton szellemekről hablatyoljon, pont annak indoklására, hogy el akar menni egy gyanúsan viselkedő tudóssal, aki fölényese, fenyegetőzve beszél hozzánk. Nem volt nehéz levonni a következtetést: a tudós egy szellem. Vagy legalábbis megszállta egy, ami valószínűleg tökéletesen manipulálja ideiglenes nyomozópartneremet annak naivitása miatt. Egy pillanatra elfogott a vágy, hogy kirántsam a kardom, és ha kell, erőszakot is alkalmazzak (a szellem ellen természetesen idomításra lett volna szükség, de a fegyveres harcot már elég jól kombináltam vele, így képes lettem volna a katanát segítségül használni a lángok formázásához, így valószínűleg ütőképesen léptem volna fel egy ilyen ember-szellem hibriddel szemben is), de csupán egy gondolattal később letettem róla. Sokan vagyunk, és bár van rá esély, elég jó, hogy le tudnánk győzni a tudóst, súlyos sérülések lennének, időt veszítenénk, és legfeljebb Kala élete lenne a jutalom... ami valljuk be, meglehetősen szerény, különösen, hogy ő ellenünk harcolna, és amennyiben győznénk, és ezáltal megmentenénk, minden bizonnyal megvetne minket. Az önzésem erősebb volt. Tűnjenek el, ha akarnak. Ha a légidomár belehal a magánakciójába, csak és kizárólag magának köszönheti majd, és legalább nem pazarolunk el több életet. A nő utolsó megjegyzésére csak szarkasztikusan morgok.
- Tudtommal az is a parancsod része volt, hogy velem együtt dolgozz, de ez ne is foglalkoztasson.
Ha Raion még közelben van a süteménnyel, elfogadom. Meg is döbbent, hogy eddig nem tudatosult bennem, milyen éhes vagyok. Pillanatokon belül odalép hozzám egy lány, és bemutatkozik. Az utolsó falat süteményt a számba dobom, lenyelem. A kérdésére bólintok. Walter volt az egyetlen gyanús alak a társaságban, és a felesleges titkolózás csak megnehezítené a közös munkát.
- Nagyjából ember méretű lényekről van szó, mindegyik eltérő, legtöbb kissé állatszerű. Mindegyik dühös volt, nyíltan az általam hozott egyenruhát viselő emberekre támadtak. - biccentek a fekete, AA szimbólumos egyenruha felé, ha a földre került a nagy vita közepette, fel is emelem. - A lények maguk is hasonló egyenruhát viseltek, és a céljuk feltételezhetően a szellemek kiszabadítása volt. Amennyiben ez helytálló, a személyes teóriám, hogy bosszúszomjas szellemek által megszállt emberekről beszélünk. Ezt alátámasztotta az előbb távozó meglehetősen naiv légidomár nyomozásunk kezdetén jelentkező megérzése, és egy hang, amit hallott. - fejezem be a rövid leírást. Kihagyom a szavaim közül Iroh figyelmeztetését, és Quan eltűnését, ha tovább kérdezősködik, el kell majd mondanom, de jelenleg még nem érzem sem relevánsnak, sem a lányra tartozónak. - Cserébe kérhetek némi információt a fizikai világban tapasztaltakról? Jó lenne, ha összeillesztenénk mindazt, amit tudunk.

A fejemben egymást röppentek fel a kérdések, és a legtöbb már a nyelvem hegyén volt, de visszafogtam magam. A beszélgetőtársam bizonyára hozzá van szokva, hogy nem zavarják meg a mondandóját mindenféle kérdésekkel. Igyekeztem ezeket fejben elrakni, hogy feltehessem neki, vagy esetleg másnak (de mivel a társa szépen lelépett, ő maradt az egyetlen, akitől érdeklődhetek ez ügyekben). Na de mi a helyzet itt, Köztársaság Városban?? Ez egy igen kiváló kérdés, szerintem mindenki tud valamit, de nem a teljes igazságot, és így senki sem tudja, szerintem Chenen kívül, az összefüggéseket.

-Öhmm, hát ezzel a kéréssel meglepett. – feleltem kicsit meghökkenve – Ha nem bánja, inkább elmondom mi történt velem, hogyan kerültem ide. Talán úgy érthetőbb lesz.

-A Gyártelep környékén jártam, mikor egy földidomár csapat magával sodort engem, és két másik férfit. Az egyik normál ember volt, a másik egy vízidomár. Ekkor egy „küldetést” kaptunk – itt kézzel is mutogattam az idézőjelet, végig nyugodt hangnemben meséltem a történetet– hogy vigyünk el 3 levelet egy Ostoros Chen nevezetű hölgyhöz. Elengedtek minket, és ebben az időben találkoztunk egy hölggyel, aki a csecsemőjével menekült. Az ismeretlen nő odaadta nekünk, hogy vigyázzunk rá, és hogy nem szabad, hogy más emberek keze köré kerülnie, majd a föld szó szerint elnyelte. A vízidomár házába vonultunk vissza, hogy pihenjünk, és terveket készítsünk. Majd itt megtámadott egy „szörny”. Ha jól vettem ki a szavait, akkor egy bosszúszomjas szellem által megszállt katona lehetett. És ekkor kiütöttek. – Zavaromban és szégyenemben kicsit elpirultam – Egy börtöncellába ébredtem, ahol együtt voltam bezárva Raionnal és Dogornnal – itt a két fiúra mutattam, hogy be tudja őket azonosítani – Nem tudom mi lett a korábbi társaimmal. Mi hárman sikeresen kiszöknünk a börtönből, de addigra mindenhol sötétség volt. Az emberek megtörtek és elvesztették az idomítási képességüket. Vagyis csak a víz- és a tűzidomárok. Ha ön is az, akkor most csak a kardjaival tud küzdeni. – közöltem vele, de a biztonság kedvéért tanácsolom neki, hogy próbálja meg használni. – Úgy gondolom, a sötétség okozza ez, mert nem érzékelhető sem a Nap, sem a Hold, ami elvileg befolyásolja az erőiket.

-Elmentünk a Sárkányháza kerületbe, és ott találkozunk azzal a bizonyos Ostoros Chennel. Nyugodtan ült, kezében az előbbi csecsemővel. Körülötte emberek feküdtek, és látásból már nem éltek – itt a hangom megbicsaklik, de torokköszörüléssel elérem, hogy megint normális legyen. – A babából fény áradt, és Raion hirtelen meggyengült. Chen azt állította, hogy a baba Avatar, de nem Korra halt meg, és született újjá, hanem egy új Avatar bukkant fel, aki a fényt és sötétséget tudja idomítani. Na meg, hogy Raion ereje tartotta fenn a fényt, mint valamiféle erőforrásként. A találkozás során odaadtam neki a levelet, nálam csak egy volt, szétosztottuk magunk között – magyaráztam el – és ezután Chen elment az aprósággal a határhoz, mivel elvileg ott egy földidomár sereg táborozik. És ekkor csatlakozott hozzánk Lerra. – őt is megmutatom Tairának, hogy tudjon arcot társítani a névhez. – Chen azt tanácsolta nekünk, hogy ide jöjjünk, és így futottunk egymásba. - zártam le a mesémet.

Ha nincsen kérdése a mesémhez kapcsolódóan, akkor én teszem fel a sajátjaimat.
-Megkérdezhetem, hogy mit jelent, az, hogy a megszállt szörnyeknek a célja a szellemek kiszabadítása?? Valamilyen csapdába kerültek, amiből nem tudtak kiszabadulni?? Ezért küldték Önt oda, hogy felderítse az esetet??–tettem fel az első kérdéseimet.


Mesélői megjegyzés: Az aláhúzott részek nem pontosan mesélik el a történetet, kiegészítem, hogy ne legyenek félreértések. A babából nem áradt fény, hanem Chen felett nem volt sötétség.(Látni lehetett a napot és holdat, sajnálom, ha nem volt egyértelmű az írásom, igyekszek majd jobban ügyelni a részletekre.) A baba pedig nem az új avatár, csak az "avatar". Tehát Korra életben van, mint a másik szálon kiderül, mégis a babát nevezi avatarnak Ostoros Chen. A fényt és sötétséget Chen irányította.

  /Egyébként nice, hogy ilyen tömben elmesélted majd egy év történetét. /

- Sajnálom Uram. Csak ennyit tudok. – feleltem Shawn-nak.
Visszaérve a helyemre kicsit bántott, hogy a legtöbben elutasították a süti kínálásom. De nézzük a jó oldalát, több marad nekem. Ennek tudatában estem nekik, közben hallgattam a többieket.
Láttam Shawn-on, hogy valami zavarja. És nem sokkal később be is jött a megérzésem. Kala magán akciózása a fura fazonnal nem nagyon tetszet neki. A figyelmeztetésére nem fordult vissza, így kénytelenek voltunk utánuk menni, mely zavart, mert így nem tudtam nyugodtan majszolni a sütijeimet. Vascső a kézben, táska a háton.
Mivel a kibontakozó vitába nem tudtam isten igazából bele szólni, így inkább távolabbról szemléltem az eseményt. Ami különösképp igen érdekesnek bizonyult.
Oda mentem Dogorn mellé. A táskát a földre helyeztem, a vascsövet pedig elé raktam, hogy szem előtt legyen. Majd ezek után egy bontatlan csomagolású limitált sütit bontottam ki. Ezzel is megkínáltam Dogi-t, de már nem jártam körbe a többieket, mert féltem le maradok a műsorról.
Az előadás tetszet. A felütés, a szavak párbaja pazar volt. A félre érthető cselekedet csak még jobban feldobta a hangulatot és mikor láttam, hogy Shawn kedvese is közbelépett egyre jobban izgultam a végkimenetel mellet.
- Huhuhú – jeleztem izgalmam az akció során. – Ez egyre jobb – jegyeztem meg mosolyogva.
A műsor végén Taira jött oda még süteményért. A dobozt felé nyújtottam.
- Vegyél, csak nyugodtan van bőven. -
Tala és Taira beszélgetése megcsapta a fülem. Lassan oda somfordáltam, majd hallgattam a beszélgetésüket. Érdekesen hangzott, amit rendőrnő mondott, illetve rémisztő is volt. És ahogy hallottam Tala is találkozott vele. Dogorn mondatára csak bólintottam. Épp tömöm magamba a sütiket.
- Nem tudom, hogy vagytok vele, de ez csak egyre zavarosabb nekem. – szóltam a témához kapcsolódva. – Vannak itt saját társaikra támadó szellemekkel megszállt katonák, egy baba, aminek köze van az Avatar-hoz, egy a város határában állomásozó földidomár sereg. Valamit még tudunk? – néztem kérdően.
~ Itt az ideje helyre rázni a dolgokat. ~ futott át a gondolat a fejemen.
- Uram! – szóltam hangosan Shawn-nak. – Jöjjön és vezessen minket, és oldjuk meg közös erővel a problémát. -

Lerra továbbra is a fa tövében ücsörgött, gondolatai már messze jártak a testétől, próbálta teljesen kizárni a külvilágot. Hallotta a veszekedést, de nem bírt koncentrálni. Átfutott az agyán, hogy közéjük vág egy-két kődarabot, hátha elhallgatnak.. csendet akart. Csendet és nyugalmat. Visszamenni a szülei teázójába.
~Régebben azt gondoltam, hogy a legboldogabb nap az volt az életemben amikor rájöttem, hogy idomítom a földet, de most már inkább... Bár ne ébredtem volna fel abban a kórházban. Bár ne ébredtem volna fel soha többet.~
Valahányszor a fehér folyosókra, az égető magányra gondolt, mindig marta a szívét a keserűség. Az élete soha nem lesz már olyan mint azelőtt.
Miután csillapodott az elméje, felegyenesedett a földről, látta, ahogy Walter és Kala sarkon fordulnak. Csendben odalépett Dogorn mellé, máshoz nem is szívesen szólt volna.
-Miről maradtam le? 

Végighallgatom Tala szavait, némán, analizálva a tényeket, majd a megfelelő pillanatban megpróbálok tüzet gyújtani. Tényleg nem megy. Erre csak ciccegek, szerencsére a Fekete Napos kiképzés, és a két katana lehetővé teszi, hogy idomítás nélkül is veszélyes legyek, de egyre jobban örülök, amiért nem támadtuk meg a tudóst. Idomítás nélkül egy szellemmel meggyűlt volna a bajunk, közelharci képességek ide vagy oda. Magamban újra sorra veszem az eseményeket. Szóval ez a Chen, akárki is legyen, képes volt láthatóvá tenni a napot és a holdat, ráadásul hozzá jutott el az a csecsemő, akinek a gondviselőjét, talán az anyját, a föld nyelte el. Talán nem nyíltan rosszindulatú nőről van szó, de a viselkedése több, mint gyanús, és ahogy eddig tűnik, a csecsemő és az ő útját halottak szegélyezték. Néhány pillanat múlva a gondolataimból Tala kérdései zökkentenek ki.
- Igen. Az ehhez hasonló egyenruhát viselők - itt felemelem kissé a fekete kabátot - szellemeket ejtettek fogságba az átjáró környezetében, ismeretlen okokból, a szörnyek pedig nyilvánvalóan őket támadták, tehát alighanem a szellemek kiszabadítása volt a céljuk, amit egyébként sikerrel meg is valósítottak. Kalát és engem eredetileg nem ennek okán küldtek a szellemvilágba, nagyon hamar elsodródtunk az átjárótól, és csak egy férfit találtunk - még mindig nem nevezem néven Quant. - A szellemvilágban nehéz tájékozódni, Kalának volt egy megérzése, de hamarosan mindhármunkat elnyelt a föld, és csapdába estünk. Iroh jelent meg előttünk, figyelmeztetve minket, hogy hagyjuk el a szellemvilágot, és alagutat nyitva a portálig, ahol a már említett látvány fogadott az egyenruhásokkal, a szellemekkel, és később a szörnyekkel. Az alagútban a harmadik társunk eltűnt, nem volt lehetőségünk megkeresni. Kala felvetette, hogy őt is megszállhatták, de én ezt valószerűtlennek tartom. - Az eseményeket nagyrészt tárgyilagosan sorolom el, de az utolsó mondatnál, Kala felvetésénél Tala érzékelhet egy halvány tónusváltozást.
Raion megjegyzésére felelek:
- Én feljegyezném, hogy a baba, aminek köze van az avatarhoz, vonzza a halált. - jegyzem meg. - Legalábbis Tala megállapításai alapján, a nő amint átadta eltűnt, elnyelte a föld. Chen körül, mikor újra megtalálták, halottak voltak. Ez természetesen erősen kötődhet a tényhez, hogy azt mondják róla, ő is avatar... de a száz éves háború előtt és után is ritkák voltak azok az esetek, mikor az avatar körül ennyi vér folyt.
Mikor odalép Shawnhoz, én csak egyszerű biccentéssel reagálok.
- Tőlem ne várjon hangzatos szónoklatokat, hogy vezessen minket, mert nem az én stílusom. Kala azt állította, maga megfelelő képességekkel rendelkezik ahhoz, hogy koordinálja egy ilyen kérdés felderítését, én pedig használható információkkal akarok visszatérni a rendőrségre, úgyhogy amennyiben van bármi ötlete, hallgatom.

Lerrát teljesen meglepte Dogorn kirohanása. A föld elemmel egyébként is együtt járt egy nyugodtabb, realistább személyiség, nem tudta jól kezelni a hirtelen érzelemkitöréseket. Már arra sem emlékezett mit kérdezett, mert Dogorn hangja betöltötte az egész teret. Érezte, ahogy vörösödik az arca, a fürkésző tekinteteket rajtuk...
Fogalma sem volt, hogyan tudja a férfi ennyire nyíltan kimutatni az érzéseit. Neki ez sosem sikerült. És amit mondott.. Nem halt meg! Hogy a francba halt volna meg, amikor itt áll előtte?! Kettős érzés keveredett benne, hiszen tudta, hogy hazudik. Tudta, de mégis mást érzett.
-Nyugodj meg, minden rendben lesz. -a férfi vállára tette a kezét és lassan megölelte. Nem akarta, hogy mindenki hallja mit mond neki. Így is eléggé felhívták magukra a figyelmét. -Nem haltam meg, így nincs is miért haragudjak. Kicsit sok volt most ez az egész, megértem, hogy feldúlt vagy, de próbálj megnyugodni.
~Ennek nincs semmi értelme.. Hogyan hihette azt, hogy meghaltam? Akkor ezért nem keresett évekig... De nem. Nem hagyhatom, hogy megint elragadjanak ilyen érzések, amikor ennél sokkal fontosabb dologra kell most koncentrálnunk. Legutóbb is ezen csúszott el a dolog, azt hiszem.~
Lerra kicsit zavaros és összekuszált elmével elengedte a férfit és megszorította a kezét.

A férfinak jól esett a lány érintése. Lehunyta a szemét és viszonozta az ölelést és a kézfogást. Egy valami azonban nem hagyta nyugodni. Lerra azt mondja, hogy nem halt meg, azonban ő a két szemével látta a szörnyű igazságot. Csak egy álom lett volna? Egy látomás? Nem... Valóban megtörtént. Biztosan megtörtént!
- Köszönöm... De valójában nyugodt vagyok. Most már... -
Mosolygott.
- De a tényen nem változtat... Láttam, ahogyan megöltek. Kényszerítettek rá, hogy végignézzem a halálod. Akármennyire is hihetetlennek tűnik, de igaz... Nem tudom megmagyarázni, hogy mi történt, de úgy néz ki, hogy új esélyt kaptál a sorstól. Vagyis kaptam... -
Dogorn elengedte a földidomárt és végigsimította a a kezét a lány torkán, valami heget, vagy régi sérülést keresve.
- Nem akarom részletezni, de jogod van tudni. Anyád Iyo ránk talált és embereket küldött ellenünk, akik elkaptak és kivéreztettek téged a Feledés Völgyének közelében. Egészen idáig szellemek között éltem és próbáltam megnyugvást találni, erre megjelentél. Elképzelni se tudom, hogy hogyan lehetséges ez, de nagyon boldoggá tettél. Tudom, hogy ez nagyon gyors és zavaros a számodra, de kérlek bízz bennem! Én csak segíteni szeretnék rajtad, hogy ismét emlékezzél. Kár lenne elfeledni azt a csodás időszakot... Akármikor számíthatsz rám, remélem tudod! -
Mondta, majd a többiekhez fordult.
- Most már rendben vagyok, indulhatunk ahová csak akartok. Hozzuk helyre a dolgokat. -
Mondta majd Shawnra tekintett, hátha van ötlete, hogy milyen irányba induljanak el.

Hangosan, bajjóslatúan dörrent meg az sötétlő ég; bár villám nem világította be azt. Nem sokkal később még egy. Vihar közeledett; ezt, aki a természetben sokat fordul meg, szinte azonnal felismerheti. A környéken, ugyan már konszolidálódott a helyzet, de a legtöbb ház üresen tátongott.

Valahol a messzeségben szirénák hangzottak fel. Pár embernek összeugorhatott a gyomra, ahogy keresztülsüvített a hangjuk a szűk utcákon, majd betörtek a térre. Valahol, az egyik sarkon egy idős bácsika iparkodott eltűnni szem elől, majd hamar becsoszogott egy lakásba. Az ajtót becsapta, a világot lekapcsolta, s olybá tűnt, mintha nem is lett volna.

Az autók közeledtek.

Kicsit furcsálltam a ciccegését, de a két kard meggyőzött róla, hogy hiába vesztette el a rendőr az erejét, még nem védtelen, sőt. Azokat a kardokat megfelelően karban tartották. A kabát láttán összeszorult a torkom. Fekete kabát, rajta AA jelzéssel ellátva. Még irtó nagy mázli, hogy 1. A börtönben levettem ezt a rémséget. 2. A jelzést nem varrtam fel egyikünkre se. Most mi lehet azzal a két flótással?? Talán még mindig a börtönben vannak?? Gyorsan elhessegettem az aggodalmat, úgy gondolom, hogy elég talpraesettek ahhoz, hogy maguk is meg tudják oldani a helyzetet.

Na ismeretlen okokból szellemeket fogjanak el?? Hiszen maga a gondolat is vérlázító!! De Taira története egyre érdekesebbé vált. Megkönnyebbültem, hogy a fogvatartott szellemek ezek szerint kiszabadultak, de ennek hatására keletkeztek ezek a nagyon furcsa szörnyek. Talán a szellemvilágban nem lenne akkora probléma, de már néhány tag átkerült a mi világunkba is, és lehet, hogy lassan szétszóródnak, így nehezebben lehet őket megtalálni és megfékezni. Már, ha tudjuk, hogyan lehet őket megállítani. Ez egy hatalmas probléma.
Amellett volt ott egy férfi. Az meg hogyan került oda, és miért volt ott?? Na de ők is kik által kerültek csapdába. A levegőidomárnak talán jó megérzései vannak, de amúgy eddigi viselkedése alapján az emberekkel nem találja a közös hangot. Na meg….találkoztak Irohval?? Azzal az Irohval?? A szemem kissé elkerekedett ennek hallatán, és egy nagyon halvány féltékenység is felvillant bennem. Gyorsan elnyomtam, hiszen nem szép dolog mások iránt így érezni. Na meg a talált férfit is elveszett, és ő még a szellemvilágban kóborolhat. Ezután Raion kérdezett, és igaza van, az események egyre komolyabbá és szövevényesebbé válnak. Taira válaszára meg csak bólogatni tudtam. Rengeteg elbeszélést ismertem az Avatarok tetteiről, és ez a gondolat egy kicsit megsajdította a szívemet. A nagynéném hangja ugrott be, mikor esténként a tábortűz fényében mesélte a régi idők legendáit. Mindenféleképp meglátogatom őt, amint befejeződik ez az egész műsor.
Na meg a csapat úgy látszik eldöntötte, hogy ki legyen a vezér. Kala reakcióiból látva van súlya a szavának, sőt igencsak higgadt tud maradni zűrös helyzetekben. Ez eddig jó, de mit tud még?

Eközben Lerra is ideért, bár nem vettem észre, hogy elhagytuk őt. Próbáltam Dogorn reakcióját figyelmen kívül hagyni, de Lerra előtt kalapomat emelem. Én egy pofonnal jutalmaztam volna a kirohanását, főleg úgy, hogy ez nem a megfelelő idő és hely ilyen kérdés tisztázására. Bár, azt el kell ismernem, hogyha Lerra és Dogorn tényleg olyan kapcsolatban álltak, akkor a nem vízidomárnak egy hatalmas sokk lehet, de talán a folyamatos sötétség is hatással van rá. Ki tudja?

A dörgés szinte égzengésnek tűnt a fülemben. Villámlást nem láttam, de magamban számolni kezdtem a múló másodperceket. És aztán még egy hangzott. Fenébe, nem akarok elázni. Éppen a most megválasztott kapitányhoz mentem volna, amikor a városban a jellegzetes szirénázás hangzott fel. Úgy lamentáltam magamban, hogy talán valami baleset történhetett. De nem. Idejöttek………